Készült: 2020.10.29.03:26:20 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

239. ülésnap (2001.11.09.),  23-41. felszólalás
Felszólalás oka Részletes vita lefolytatása
Felszólalás ideje 1:14:27


Felszólalások:   23   23-41   41-47      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Miután több felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem az államtitkár urat, kíván-e reagálni az elhangzottakra - nem.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására - a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében - a mai ülésnap végén kerül sor.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/4990. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/4990/1-7. számokon kapták kézhez.

Most az írásban előre jelentkezetteknek adom meg a szót, 15-15 perces keretben. Miután ilyen nincsen, megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Senki sem jelentkezik.)

Tisztelt Országgyűlés! Jelentkezőt nem látok; értelemszerűen akkor a minisztérium sem fog reagálni az el nem hangzottakra. Az általános vita lezárására - a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében - a mai ülésnap végén kerül sor.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a felnőttképzésről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4979. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4979/79. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok jelentkezőt.

Tisztelt Országgyűlés! A jelenlévők számára tekintettel javaslom, hogy a részletes vita egy szakaszból álljon, hogyha a jelenlévők ezt elfogadják. Aki egyetért a javaslatommal, az kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.)

Úgy látom, a jelenlévők elfogadják a javaslatomat.

Megkérdezem, hogy ki kíván felszólalni.

Megadom a szót Szabados Tamás úrnak, az MSZP képviselőjének.

 

SZABADOS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP oktatási munkacsoportja számos módosító indítványt adott be a felnőttképzésről szóló törvényjavaslathoz. Mielőtt néhány szót ezekről szólnék, szeretnék egy dolgot megjegyezni.

Az általános vita délelőttjén kaptunk egy telefont a minisztériumból, hogy a minisztérium az MSZP oktatási munkacsoportjával egyeztetni óhajt néhány dologban. Bár egy kicsit későinek tartottuk az időt, úgy gondoltuk, hogy ennek a megtisztelő meghívásnak mégis eleget kell tenni, elmentünk, mert arra gondoltunk, hogy a minisztérium a bizottsági vitát követően hajlandó lesz néhány dologban kompromisszumot kötni.

Tehát elmentünk a minisztériumba, és ott a közigazgatási államtitkár úr, valamint két fideszes képviselőtársunk jelenlétében Csizmár Gábor képviselőtársammal egy egyórás, a minisztérium által egyeztetett tárgyalásnak, miszerintünk utólag inkább ilyen informális beszélgetésnek tartott megbeszélésen vettünk részt. Ott mi elmondtuk azt, amit a bizottsági vitában is elmondtunk, hogy mi ennek a törvénynek általunk vélt olyan hibája, amelynek a kiküszöbölése nélkül ezt a törvényt mi nem tudjuk támogatni. Ott nem hangzott el igazándiból kommentár a minisztérium részéről, hogy mi az, amit fognak tudni támogatni, mi az, amit nem. Az államtitkár úr feljegyezte azon észrevételeinket, amelyek gyakorlatilag bennünket foglalkoztattak, mintegy öt pontba foglaltuk ezeket össze, és azt gondoltuk, hogy az általános vita után majd a módosító indítványok beadásakor kialakulhat egy olyan egészséges kompromisszum, ami után a felsőoktatási törvény legutolsó módosításához hasonlóan mi is fel tudunk sorakozni a felnőttképzési törvény támogatói közé.

Aztán beadtuk a módosító indítványainkat. Jött a bizottsági ülés, és azt hiszem, hogy az itt ülő fideszes képviselőtársaim a tanúk rá, még a fideszes képviselőtársaink által beadott és kompromisszumosnak, általunk kompromisszumosnak ítélt módosító javaslatokat sem támogatta az előterjesztő, a kormány, nem beszélve a mi indítványainkról.

Úgy gondoljuk, hogy ez a fajta játszma, játék, amit a minisztérium itt folytatott, megint erre egy adalék, hogy kipipáljuk azt, hogy mi egyeztettünk - persze én azt nem nevezném egyeztetésnek, hogy az általános vita délelőttjén elhívunk két MSZP-s képviselőt, úgymond, beszélgetni, de hát kipipáljuk, hogy "egyeztetve", mirajtunk nem múlik, mármint a kormányon, hogy egyeztetünk -, de aztán ott lényegében nem történik semmi, kipipáljuk, el is mondjuk a nyilvánosságnak, és utána gyakorlatilag egyetlenegy, nemhogy lényeges, hanem még lényegtelen dologban sem történik kompromisszum. Ezt mi enyhén szólva tisztességtelen eljárásnak tartjuk, és a magunk részéről újabb adaléknak tartjuk arra vonatkozóan, hogy mennyire tisztességes a kormány, úgymond, egyeztetési szándéka.

Azt hiszem, hogy a módosító indítványok is arról szólnak, a mi módosító indítványaink is, amiben koncepcionális különbségek vannak a kormány és a mi elképzeléseink között. Ezek egyik nem elhanyagolható része az, hogy egyáltalán mit értünk mi felnőttképzésen. S például azok a módosító indítványaink, amelyek elsősorban a fogalmak tisztázását tartották fontosnak, és amelyet aztán a minisztérium ott lévő képviselője is a bizottsági vitában megfontolandónak tartott, és azt mondta, hogy majd visszatérünk rá - csak nem tudjuk, hogy mikor most már, mert az idő fogy -, elismerte azt, hogy például az általunk beadottban, tehát az ajánlás 93. pontjában a fogalmak tisztázásakor a minisztérium szerint is van néhány olyan dolog, amiben ez a törvény, enyhén szólva, nem fogalmaz pontosan.

Várjuk azon kapcsolódó módosító indítványokra a minisztérium és a Fidesz, a legnagyobb kormánypárt kompromisszumos javaslatait, amit mi is támogatni tudunk, mi is meg fogjuk természetesen ezeket a kapcsolódó módosító indítványokat fogalmazni, s remélem, hogy tényleg egyszer lehet itt ebben, legalább ebben majd érdemi megegyezésre jutni.

Gyakorlatilag tehát sorra veszem most már a módosító indítványokat. Örömmel vettük, hogy azért volt egy módosító indítványunk, az ajánlás 1. pontja, amit a minisztérium támogatni tudott, ahol egy szó elhagyását javasoltuk, és ezt végül is aztán elfogadta. Gondolom, ez azért nem annyira volt lényegi kérdés.

Amit viszont mi nemigen értünk, illetve talán értjük, de nem kaptunk rá igazándiból magyarázatot, hogy miért zárkózik el a kormány az elől, amit itt a 2. számú módosító indítványunkban fogalmaztunk meg, hogy miért akarja a felnőttképzést a két, illetve három szaktörvény keretei közé beszorítani a kormány, miért nem lehet kiterjeszteni ezen törvény hatályát a kulturális javak védelmére, a muzeális intézményekre, a nyilvános könyvtári ellátásra és a közművelődésről szóló '97. évi törvényre.

 

 

(9.50)

 

Úgy érezzük, hogy a felnőttképzési törvény a köz- és felsőoktatáson, valamint a szakképzésen túlmutató területű törvény. Egyébként, hogy szerintünk mennyire igazunk van, azt mutatja az is, hogy erre még fideszes barátaink is adtak be nem teljesen azonos, de hasonló módosító indítványt.

Ugyanez a 4. számú módosító indítványunk, amelyben mi szeretnénk kiterjeszteni a törvény hatályát, nemcsak a szakképző intézményekre, valamint a felsőoktatási intézményekre, hanem a nem állami szervezetekre, egyesületekre, alapítványokra, közalapítványokra, közhasznú társaságokra, köztestületekre. Nem igazán értjük, hogy ezt miért nem lehetett támogatni, választ sem igazándiból kaptunk rá a kormány ott lévő képviselőjétől. S megint, hogy mennyire nem egyedül gondolkozunk ebben így: a szabad demokratáktól, sőt még a Fidesztől is kaptunk hasonló jellegű módosító indítványokat, amelyeket szintén nem támogatott a kormány. Majd jó lenne erre választ kapnunk, hogy miért nem lehetett ezeket támogatni; illetve szeretnénk arra választ kapni, van-e arra hajlandóság a kormányban, hogy egy kapcsolódó módosító indítvánnyal ennek a törvénynek a hatályát ki lehessen terjeszteni.

A következő ilyen koncepcionális különbség volt a kormány elképzelése és a mi elképzelésünk között: az akkreditáció kérdése. Gyakorlatilag nem tudtuk egymást meggyőzni a mai napig sem arról, miért ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy nem elég a felnőttképzési programok akkreditációja, miért ragaszkodik a kormány az intézmények akkreditációjához is. Szerintem ebben is lehetne kompromisszumot kötni. Én úgy érzem, ez olyan megkötést jelent, ami be fogja szorítani a felnőttképzést egy olyan szűk keretbe, ami szerintem a kormánynak sem érdeke. Jó lenne ezen elgondolkodnunk.

Nagyon érdekes, hogy ugyanazon kérdésre számos módosító indítvány érkezett, számos azonos vagy nagyon hasonló tartalmú, többek között például arra, hogy az OFKT-nak mi a szerepe; most a törvényjavaslatban az szerepel, hogy értékeli a felnőttképzésben részt vett felnőttek, ezen belül különösen a hátrányos helyzetben lévők elhelyezkedési lehetőségeinek tapasztalatait, és javaslatot tesz a szükséges változtatásokra. Mi azt szeretnénk, ha ez így elmaradna, és kiterjesztenénk ezt úgy, hogy a) vizsgálja a felnőttképzés helyzetét, vizsgálja meg társadalmi, gazdasági és kulturális összefüggéseit, eredményeit; b) a felnőttképzésben részt vett felnőttek, ezen belül különösen a hátrányos helyzetben lévők elhelyezkedési lehetőségeinek tapasztalatait, és javaslatot tesz a szükséges változtatásokra. Szerintünk ez jóval több, mint ami az eredetiben van; erre még Sági József képviselőtársam is ráérzett az ajánlás 20. pontjában, és a miénkhez jóval inkább hasonlítható módosító indítványt adott be, mint amilyen az eredeti indítvány. Remélem, hogy ebben, pont emiatt, tudunk majd kompromisszumot kötni.

Az OFKT összetételére vonatkozó módosító indítványunkra is szeretném felhívni a figyelmét az államtitkár úrnak, illetve a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimnak. Az eredeti törvényjavaslatban 11 tagból áll az OFKT, mi azt mondjuk, hogy álljon 17-ből, és kiterjesztenénk az összetételét. Mi azt gondoljuk, hogy az eredeti törvényjavaslathoz képest újként egy-egy főt az Országos Köznevelési Tanács, a Felsőoktatási Tudományos Tanács és a Magyar Tudományos Akadémia által javasolt személyek közül be kellene venni ide, valamint két-két főt a munkavállalók, illetve a munkaadók érdek-képviseleti szervei által javasolt, valamint a felnőttképzést folytató szervezetek és intézmények szakmai érdek-képviseleti szervei által javasolt személyek közül. Nem tudjuk, nem kaptunk rá igazándiból választ, hogy miért nem lehet ebben kompromisszumot kötni, hiszen természetesen nem azt kívánjuk, hogy szakmailag nem kompetens személyek kerüljenek be ebbe a tanácsba.

Még egyről szeretnék még megemlékezni, az ajánlás 91. pontjáról. Az eredeti szöveg arról szólt, hogy személyi jövedelemadó-kedvezményt vehet igénybe az, aki bizonyos szolgáltatásokat igénybe vesz. Ezzel mi egyetértünk, de mi szeretnénk kiegészíteni ezt: a társasági adóról szóló törvény szabályai szerint a felnőttképzés támogatóját társaságiadó-kedvezmény illeti meg. Úgy gondoljuk, nemcsak az egyént kell abban érdekeltté tenni, hogy a felnőttképzésben részt vegyen - ez helyes álláspont, ezt mi is támogatjuk -, hanem azokat a gazdasági társaságokat is adókedvezmény illetné meg a mi ízlésünk szerint, amely társaságok a felnőttképzést támogatnák. Úgy érzem, ezzel olyan, ráadásul a költségvetésnek nem is sok pénzébe kerülő gesztust tennénk a gazdasági társaságoknak, amellyel támogatnák a dolgozóik felnőttképzésben való részvételét. Nem érezzük indokoltnak, hogy a kormány ettől miért zárkózik el. Ezt azért megindokolták a bizottsági ülésen, mondván, hogy túl sok bevételtől esne el a központi költségvetés. Mi úgy gondoljuk, ez a személyi jövedelemadó-kedvezményhez képest elhanyagolható tétel, de olyan gesztust jelentene, amely a gazdasági társaságokat feltétlenül arra indítaná, hogy támogatnák a felnőttképzést.

Folytathatnám, mert nagyon sok módosító indítványt adtunk be, de úgy érzem, gondolatébresztőnek ez is elég a kormány számára, és várjuk azokat a kompromisszumos javaslatokat, amelyekkel esetleg megszövegezhetünk majd közösen, és akár a bizottságban is olyan kapcsolódó módosító indítványokat, hogy közelítsük egymáshoz a véleményeinket.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Sági József úr, a Fidesz képviselője.

 

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem Szabados Tamás képviselőtársam nagyon korrektül, tisztességesen foglalta össze azt, amit a bizottsági ülésen egyébként is mindannyian hallottunk, és ez elolvasható a jegyzőkönyvekből. Viszont nagyon sok gondolatot vetett fel, amikre a kétperces hozzászólás keretében nem tudok most mind reagálni, de talán majd később lesz még rá alkalmam.

Úgy gondolom, azok a kapcsolódó módosító indítványok, amelyeket elkészítettünk és be fogunk nyújtani, abba az irányba hatnak, képviselő úr, amit ön felvázolt. Nagyon szeretném elérni, hogy a kormány és a minisztérium ezeket majd megfelelő mértékben támogassa, és ne álljon elő az a helyzet, ami egyébként teljesen furcsa volt számomra is, hogy valóban az énáltalam készített módosító indítványok egész sorával nem értett egyet a minisztérium. Azt azért el kell mondanom, hogy még az ellenzéki pártok sem szavazták meg a nagy többségét; volt úgy, hogy csak én magam szavaztam mellette, de a kompromisszum lehetőségét azért mindenképpen látom.

Volt mindazonáltal a képviselő úrnak egy megjegyzése, amit talán pontosítani kell. A legelső körben azt mondta, hogy volt egy megbeszélés a minisztériumban, amelyen a képviselők vázolták a saját elképzeléseiket, mit szeretnének látni ebben a törvényben. Ezen a megbeszélésen magunk is ott voltunk, én is ott voltam.

 

 

(10.00)

 

 

Úgy emlékszem - javítson ki, ha nem így történt -, éppen az MSZP képviselői kérték azt, hogy lehetőség szerint ezt a találkozót ne hozzuk nyilvánosságra, a megbeszélésre pedig ne hivatkozzunk, mert ennek nyilván vannak más okai. Mi nem is hivatkoztunk eddig erre a megbeszélésre. Furcsa, hogy éppen a képviselő úr teszi ezt most itt az ország nyilvánossága előtt. Mi tartottuk a megállapodásban foglaltakat, tehát úgy gondolom, hogy korrektül jártunk el. Ez csak a történet kikerekítéséhez tartozott még.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Füle István úr, az MSZP képviselője.

 

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Én is néhány módosító indítványhoz szeretnék szólni, természetesen azt előrebocsátva, hogy úgy tűnik - ahogy Szabados kolléga is elmondta -, koncepcionális különbségek vannak köztünk, illetve a minisztérium között; illetve ezek szerint kiderült, hogy koncepcionális különbség van a Fidesz, illetve a minisztérium elképzelései között is. Ahogy az elutasításokat nézzük - én hét darab módosítót nyújtottam be, egyiket sem támogatja az előterjesztő, illetve a bizottságok sem -, úgy tűnik, hogy nagyon szándék sincs erre, mármint a kompromisszumra. Ezzel együtt is természetesen - abban az értelemben, ahogy Sági kolléga úr az előbb fölvázolta valamilyen kibontakozás lehetőségét - úgy gondolom én is, hogy néhány dolgot szeretnék hozzáfűzni néhány módosító indítványhoz. Ez egyébként az ajánlás 24., 32., 54., 57., 65., illetve 75. pontját érinti.

Az első rögtön a 24. ajánlási pontban az Országos Felnőttképzési Tanács tagjai, amiről az előbb már szó volt. Úgy gondolom, hogy picit a szakma irányába kellett volna kiterjeszteni a képzési tanácsban részt vevők számát. Én egy olyat javasoltam, hogy ez a képviselet a szakoktatás kiemelt területein dolgozó szakemberek közül is illessen meg valakit, már csak azért is, mert a felnőttképzés jelentős mértékben kapcsolódik a szakoktatáshoz. Ez sem kapott támogatást a minisztérium részéről.

A 32. módosító javaslatban - és majd később még visszatérek erre a gondolatkörre -, illetve ajánlási pontban arra tettem javaslatot, hogy a nemzeti felnőttképzési intézet többek között foglalkozzon a munkaerő-piaci képzés szükségleteinek kutatásával. Meglátásom szerint ugyanis a felnőttképzésben részt vevők jelentős részben - a képző intézetekről beszélek - sok esetben tulajdonképpen saját fenntartásuk érdekében képeznek bizonyos szakmákra; egyszerűen olyan összetételű tanári gárda vagy képző gárda van, ami egy adott szakmában tesz lehetővé képzést, de kevéssé foglalkoznak azzal, hogy a munkaerőpiacnak ténylegesen mire van szüksége.

Úgy gondolom, hogy egy felnőttképzéssel foglalkozó intézménynek nemcsak úgy általában az oktatással kapcsolatos kérdéseket kellene kutatni, hanem pontosan azt is, hogy a munkaerőpiacnak milyen szükségletei, milyen képzési szükségletei vannak, a foglalkoztatás milyen irányban mozdul el az országban, illetve akár nemzetközi értelemben is. Ezért feltétlenül szükséges lenne, ha más nem, egy ilyen irányképzés szempontjából a munkaerőpiac szükségleteinek kutatására természetesen képzési szempontok alapján. Ezt sem fogadta el természetesen az előterjesztő, ezzel együtt továbbra is ajánlom az önök, illetve a minisztérium figyelmébe.

Az 54. ajánlási pont - amivel szeretnék a továbbiakban foglalkozni - hasonló, mint az előbbi. Az előbb jeleztem, hogy erre másik ajánlási pontnál is kitérünk. Ugyanis azt mondja, hogy a képző központ alapvető feladatként együttműködik a működési területéhez kapcsolódó megyei munkaügyi központokkal. Elég régóta, pontosabban megalakulása óta tagja vagyok egy megyei munkaügyi tanácsnak, és pontosan tudom - és ebben a megyében nincs képzési központ -, az egyik alapvető probléma éppen az, hogy ezek a képző központok egyszerűen nem nagyon hajlandóak együttműködni a megyei munkaügyi központokkal, és ez komoly súrlódási pontot jelent akár beiskolázási szempontból, akár minden egyéb, az adott megye igényeit kielégítendő szükséglet kielégítésében. És mondom, elsősorban azoknak a megyéknek okoz ez gondot, ahol nincs ilyen képző központ. Ha jól értem a törvényt, akkor ők azokra a képző központokra gondolnak, amelyek már eddig is léteznek, körülbelül tíz van az országban, tehát nem fedik le az egész országot ebből a szempontból. Ezért is gondolom, hogy célszerű lenne együttműködniük a megyei munkaügyi központokkal, már azok, amelyek az adott területhez hozzátartoznak valamilyen formában, tehát területi ellátási kötelezettséggel bírnak az adott viszonylatban.

Az 57. ajánlási pontban arra teszek javaslatot, hogy a felnőttképzést folytató intézmények is rendelkezzenek megfelelő szintű oktatógárdával, vagy legalábbis bizonyítsák azt, hogy olyan oktatógárdával tevékenykednek, amely az adott képzési szinthez megfelel. Persze tudom, hogy általában nem főállású oktatógárdával dolgoznak, sok esetben persze igen, de teljesen mindegy, a lényeg mégis végül is az, hogy megfelelő szintű oktatógárdával rendelkezzenek. Ez a gyakorlatban sok esetben nincs így, és egy normál intézmény, akár egy iskola esetében ez természetes követelmény, nem igazán értem, hogy ebben az esetben miért nem. Ezért is gondolom, hogy feltétlenül célszerű lenne, ha ezt a követelményt tudnánk érvényesíteni.

Az ajánlás 65. pontja szintén feltehetőleg koncepcionális különbséget tartalmaz, én ugyanis azt javaslom, hogy az egyházak helyett a Felnőttképzési Akkreditációs Testületben a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szervei vegyenek részt. Már csak azért is, mert úgy gondolom, hogy a munkaadók és munkavállalók érdekképviseleti szerveinek valahogy több kapcsolatuk, közük van ehhez a területhez. Nem vitatom persze, hogy az egyházaknak is lehetnek ilyen kapcsolódási pontjaik, de úgy gondolom, legalábbis a gyakorlatban ez így van, nagyságrenddel kevesebb, mint a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szerveinek. Még az is egy elfogadható kompromisszum, hogy az egyházak mellett a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szervei, de hogy őket, mármint a munkaadók, munkavállalók szervezeteit teljesen kihagyjuk, számomra kevésbé érthető. Mondom még egyszer: alapvetően azért, mert felnőttképzésről van szó, illetve általában a munkaerőpiac szükségleteinek megfelelő kellene hogy legyen ez a felnőttképzés.

Végül az ajánlás 75. pontjához szeretnék nagyon röviden hozzászólni. Ez arról szól - egyébként helyesen -, hogy a felnőttképzésben részt vevő kérheti tudásszintjének előzetes felmérését, és ezt köteles a felnőttképzést folytató intézmény valamilyen módon értékelni, és a felnőttet a tudásának megfelelő szintre beosztani. Az eredeti javaslatban, a törvényjavaslatban megfogalmazottak szerint ez csak az intézményen belül lehetséges. Megint csak gyakorlati tapasztalatok alapján ismeretes az, hogy sok esetben a képzésben részt vevő egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy milyen intézménybe került, milyen intézménybe kérte adott esetben a felvételét, vagy akár egy munkaügyi központ beszélte rá, hogy ide menjen; tehát nincsen előzetesen tisztában ezzel a dologgal, menet közben derül ki, hogy akár a tudásszintje, akár egyáltalán az a képzési irány neki nem megfelelő. Ezért célszerű lenne, ha intézményes segítség formájában is lehetőség lenne arra, hogy az adott intézmény segítségével egy más intézménybe - akár az adott megyében, akár természetesen a megyén kívül vagy a fővárosban még több lehetőség van rá - mehessen át, és ebben segítséget kapjon. Erre szerettem volna fölhívni a figyelmet.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Csizmár Gábor úr, az MSZP képviselője.

 

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A felnőttképzési törvényről szóló általános vitában kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt azt hangoztatták, hogy jó lenne ebben a szakmai törvényben, szakmai kérdésben egyetértésre, kompromisszumra jutni, jó lenne olyan helyzetet előállítani az Országgyűlésben, hogy egy ilyen politikailag valószínűleg semleges szakmai kérdésben nagyjából konszenzus alakulhasson ki.

Az általános vitát megelőzően, az általános és a részletes vita közötti időszakban folytak is némiképp egyeztetések, tárgyalások arról, hogy milyen lényegi kérdésekben, a törvény melyik kérdésében lehetne valamifajta kompromisszumot kötni. Én hét ilyen témakört látok, és a részletes vitában, kapcsolódva a módosító indítványokhoz, szeretnék erről a hét dologról szólni.

 

 

(10.10)

 

Sajnálatos módon az a kormányzati és kormánypárti gyakorlat érvényesült az elmúlt hetekben, hogy miközben a parlament plénuma és a nyilvánosság előtt mindenki a kompromisszumkészségét tanúsítja, a valóságban és a gyakorlatban azonban egyetlenegy kérdésben sem volt hajlandó a kormányoldal semmifajta kompromisszumra. Ezt mutatja az összes ajánlási pont, látszik, hogy milyen típusú módosító indítványok kerültek benyújtásra, és abból mi az, amit egyáltalán hajlandó volt támogatni a kormány. Lényegi kérdésekben tehát semmifajta kompromisszumra - úgy tűnik - nincs mód, hacsak nem gondolja meg magát a kormány a kapcsolódó módosító indítványok bizottsági tárgyalásakor.

Mely pontokról, mely kérdéskörökről van szó? Az első és talán egyik legfontosabb része a törvénynek az akkreditáció ügye. A törvényjavaslat egyszerre két típusú akkreditációt kíván bevezetni, egyfelől az intézmények akkreditációját, másfelől pedig a programok akkreditációját. Miközben abban egyetérthetünk, hogy fogyasztóvédelmi okokból, a képzésben részt vevők érdekeinek védelmében szükség van a programok akkreditációjára, vagyis arra, hogy egy szakmailag ebben kompetens testület minősítse a felnőttképzési programokat, és a minősítés eredményeként a képzésben részt vevők pontosan tudják, hogy milyen értékű tanfolyami, iskolai végzettséget szerezhetnek az adott felnőttképzési kurzuson, aközben, úgy gondolom, vita van közöttünk, hogy szükséges-e emellett az akkreditáció az intézményi körben is. Megítélésünk szerint egyszerre ez a dupla akkreditáció szükségtelen. Az, hogy az intézményeket minősíti-e valaki vagy sem, ráadásul ellenőrzi-e még pluszban vagy sem, nem ez jelenti az igazi fogyasztóvédelmet, hanem hogy az a bizonyos kurzus, amin részt vesz a felnőttképzési hallgató, milyen végzettséget, milyen, a munkaerőpiacon is hasznosítható igazolást, papírt, végzettséget ad számára.

Maga az intézményakkreditáció - hogy úgy mondjam - csendesen is megtörténik, nevezetesen: abba az intézménybe járnak többen, ahol színvonalas oktatás zajlik, s amelyiknek a bizonyítványát a munkaerőpiacon elismerik. Van Magyarországon számos olyan oktatási intézmény - akár felsőoktatási intézményt is tudnék mondani -, amelyik még akkreditálva sincs, de, mondjuk, valamennyi felsőoktatási intézménynél értékesebb a diplomája közismerten a munkaerőpiacon. Úgyhogy azt gondolom, hogy nem az intézményi akkreditáción, hanem alapvetően a programok akkreditációján múlik a kérdés.

Nem tudtunk tehát ebben egyetérteni. Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy ez a fajta akkreditációs kényszer azt a ma is alacsony színvonalú, gyenge felnőttképzési piacot vagy szolgáltatási kínálatot, ami Magyarországon van, nagyjából meg is fogja felezni. Úgyhogy nemhogy mennyiségi és minőségi növekedésre számíthatnánk ennek a dupla akkreditációnak az eredményeként, hanem minden bizonnyal ha minőségi csökkenésre nem is, de mennyiségi csökkenésre mindenképpen. Ráadásul a kormány - ahogy azt természetesen szokta - az akkreditáció szempontjait nem a törvényben óhajtja megfogalmazni, hanem saját magának felhatalmazást kíván adni a törvényjavaslatban arra, hogy majd ő részletes kormányrendeletben pontosan megmondja, hogy milyen szempontok szerint kell az intézményeket akkreditálni.

Úgy gondolom, hogy ez a szokásos rendje annak, ahogy a kormány politikai alapon lenyúl egy részpiacot, mondjuk most a felnőttképzési piacot, mert úgy gondolja, hogy majd ezekkel az akkreditációs szempontokkal szelektál a piac szereplői között, beenged oda valakiket, monopolhelyzetbe vagy előnyös helyzetbe hoz valakiket, másokat pedig kiszorít onnan vagy hátrányos helyzetbe hoz. Nem járható ez az út. Ismerjük már jó néhány szakterületről ezt a gyakorlatot, ez a intézményesített korrupció lehetőségét teremti meg. Megítélésünk szerint nem helyes ez a megoldás. Sokkal világosabb, ha az akkreditáció szempontjait a törvény fogalmazza meg, törvény szabályozza.

Mi úgy gondoljuk, hogy mindössze az intézmények nyilvántartására van szükség, egyetlen helyen, egy intézményben, a nemzeti felnőttképzési intézményben, és úgy gondoljuk, hogy a programok akkreditációját oly módon lehet és kell megoldani, ahogy az a pedagógus-továbbképzési programok esetében történt. Az az eljárás egy átlátható, világos és a szakma számára is elfogadott eljárás volt. Úgy véljük, hogy egy ilyen megoldás alkalmazható lenne a felnőttképzés egész rendszerében, hiszen kipróbált technológiáról van szó. Ennyit az akkreditáció kérdéséről.

A második ilyen kompromisszumlehetőség volt a két testület, az Országos Felnőttképzési Tanács, illetve a Felnőttképzési Akkreditációs Testület összetételére vonatkozó módosító indítványok köre. Mi úgy gondoljuk, hogy ezekben a testületekben minimum a paritás elvének érvényesülni kéne, de inkább a szakma képviselőinek kéne többségben lenne. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt nem a miniszternek kell kiválogatni a szakma képviselőiből, hanem a szakmának és a fogyasztói oldalnak kell delegálnia. Tehát a delegálásos elvet valljuk, és úgy gondoljuk, hogy ezeknek a testületeknek valóságos hatásköre kell hogy legyen.

Ezzel szemben a kormányoldal továbbra is tartja magát ahhoz az egyébként más helyen is alkalmazott gyakorlatához, hogy ő gondolja meg kiválasztani a társadalmi partnereket, tehát úgy gondolja, hogy a társadalmi kontrollt biztosító testület összetételét saját maga határozza meg. Úgy gondolja, hogy ezeknek a testületeknek ne legyen komoly hatásköre, és úgy gondolja, hogy mellőzhető a valóban érdemi felhasználói oldal jelenléte ezekben a testületekben. Többféle javaslat volt és van az asztalon a két testület összetételére, hatáskörére, kapcsolatrendszerére vonatkozóan, sajnálatos módon egyetlenegyet sem támogatott ebből a kormány a bizottsági viták során.

A harmadik ilyen kérdés: a finanszírozási garanciák, finanszírozási pontok. Szintén adódott volna lehetőség arra, hogy mindenki komolyan vegye a felnőttképzés finanszírozásával kapcsolatos elgondolásokat, hogy rögtön, akár 2002. január 1-jétől is megoldást lehessen találni a normatív finanszírozás, illetve a költségvetés más előirányzataival a finanszírozás további javítására. Ezzel szemben a kormányjavaslat csak 2003. január 1-jére teremt finanszírozási garanciát ehhez a törvényhez. Addig lényegében semmi más nem történik, mint az intézmények és a szervezetek vegzálása a dupla akkreditációval, viszont a finanszírozás csak ígérvény marad 2003. január 1-jével, merthogy 2002-től hiába lép hatályba a törvény, a finanszírozási elemei nem jelennek meg.

Lehetett volna-e teremteni finanszírozási garanciát? Lehetett volna, kérem szépen. Épp a hét elején szavazott az Országgyűlés a zárszámadási törvényről és az adótörvényeket is érintő módosításokról. Azt gondoljuk, ha a zárszámadási törvényben el lehetett osztani 280 milliárd forintot különböző célokra - jó része erősen vitatható -, akkor bizonyára megteremthető lett volna a felnőttképzés néhány milliárdos költségvetési támogatása is ugyanebből a pluszbevételből. Éppen ez mutatja, hogy nem terjesztett be ilyen javaslatot a kormány, és nem is volt hajlandó az ilyen típusú ellenzéki javaslatokat elfogadni. Ez igazolja, hogy a kormány csak ígérgetni akar, és valóságosan nem akar tenni a felnőttképzésért, mert amikor megtehetné és megtehette volna, akkor azt a lépést nem tette meg, hogy hozzárendeljen forrásokat a felnőttképzési törvény megvalósításához.

A negyedik és ehhez hasonló ügy, amiben lehetett volna kompromisszumot kötni, a finanszírozást érintő további kedvezmények ügye. Ugyanis a törvényjavaslatban szintén ígérvényként jelenik meg a személyi jövedelemadó-kedvezmény. A magunk részéről tettünk javaslatot a társaságiadó-kedvezményre, tettünk javaslatot munkaügyi természetű kedvezményekre, a munka törvénykönyvét érintő kedvezményekre. Érdekes módon, bár lélekben egyetértettek kormánypárti képviselők ezekkel a javaslatokkal, sőt talán a kormánynak az a része is, amely a szaktárcát jelenti, de a kormány összegészében - úgy tűnik - nem értett egyet ezekkel a javaslatokkal.

 

 

(10.20)

 

Azaz világossá tette, hogy a kormány nem igazán gondolja komolyan azt, amit hirdet, mondjuk, az általános vitában, a miniszteri expozéban, nevezetesen, hogy a felnőttképzésben minden részt vevő érdekeltségét meg kell teremteni, mert amikor a munkaadók érdekeltségét kellett volna megteremteni, akkor a kormány azonnali hatállyal úgy gondolta, hogy itt nincs mozgástér, a munkaadóknak nem kell semmifajta kedvezményt biztosítani a felnőttképzéshez.

Mi pedig úgy látjuk, akkor van értelme a felnőttképzés fejlesztéséről beszélni, ha mind a munkaadók, mind a munkavállalók, mind a költségvetés, mind a civil szektor érintett és érdekelt a fejlesztésben, és ehhez természetesen minden szerepelőnek meg kell teremteni azt a mozgásterét, hogy finanszírozni is tudja a felnőttképzés különböző kurzusait, magát a felnőttképzési rendszert. Ha nem tudja, mert nincs mozgástere hozzá, akkor nem lesz érdekelt benne, és a felnőttképzési rendszer fejlődéséről csak papolhatunk, beszélhetünk, de valójában nem történik érdemi előrelépés. Márpedig abban valamennyien egyetértünk - természetesen ez nem törvényszövegben megjelenő egyetértés -, hogy a felnőttképzési rendszer egészének fejlesztésére szükség van, és sokkal nagyobb felnőttképzési kapacitás kialakítására, sokkal szélesebb kínálat kialakítására lenne szükség.

Ötödikként szeretném említeni néhány olyan új kötelezettség megjelenését a törvényben, amely a felnőttképzési intézményeket és közvetett módon a felnőttképzésben részt vevőket fogja érinteni. Csak ízelítőül egy rövid felsorolást tennék: ilyen a felnőttképzési intézmények számára kötelező képzési terv készítése, ilyen a beszámolókészítés kötelezettsége, ilyen a tanácsadó testület létrehozásának kötelezettsége, ilyen az intézményi és programakkreditáció kötelezettsége, és ennek valamennyi költségelemét is hozzászámolva, merthogy természetesen minden akkreditációért fizetnie kell az intézményeknek.

Mit jelent ez? Ez először is azt jelenti, hogy a képzéssel foglalkozó intézmények apparátusai és költsége jelentősen megnő, hiszen ezen feladatokat, ezen pénzügyi kötelezettségeket teljesíteniük kell. Hol fog megjelenni ez a másik oldalon? Tehát honnan lesz pénze egy képzési intézménynek arra, hogy ezt megteremtse? Oly módon, hogy a hallgatóktól több pénzt fog beszedni, hiszen más módja nincs, hiszen ebből él.

Azt gondolom, ily módon ezek a kötelezettségek a hallgatókat fogják érinteni, vagyis sokkal drágább lesz a felnőttképzésben részt vevő számára a képzés, azért, mert a kormány a törvényjavaslatban olyan típusú kötelezettségeket talál ki az intézmények számára, amelyek megvalósítása költséggel, idővel, munkaerővel, munkaidővel jár. Ez az egyik következmény, amivel számolni kell, és azt gondolom, hogy ez egy káros következmény.

Meg kell vizsgálni ezeknek a kötelezettségeknek az értelmét és hasznát is. Azt gondolom, hogy egy olyan képzési tervnek mint kötelezettségnek, amit elkészítenek, és aztán nyilván a piaci viszonyok szerint működik egy képző intézmény, és a tervtől valószínűleg lényegesen el fog térni, semmi értelme nincs, mert nincs szankcionálva, vagy pontosabban: a szankció az egész képzésben való részvételt, az akkreditációt is érintheti úgy, ahogy van. Azt gondolom, hogy képzési terv nélkül is tud a piac szükségleteire reagálni egy intézmény. Az a lényeg, hogy akkreditált programok sorozatát csinálja. Ha ezt meg tudja csinálni, akkor azt képzési terv nélkül is meg fogja tudni csinálni.

Hasonlóképpen ilyen a beszámolási kötelezettség. Meggyőződésem, hogy az ilyen tonnaszám beérkező jelentések, beszámolások teljes mértékben feleslegesek, senki sem fogja ugyanis elolvasni őket, mert ideje sem lesz rá, olyan mennyiség; másrészt ha el is olvassa, milyen tanulságokat fog tudni leszűrni belőle; harmadrészt pedig ily módon, ahogy ez a törvényben szabályoztatik, lényegében teljesen üres, mert az egysoros beszámolótól az ezeroldalas beszámolóig terjedő sávon, szempontrendszer nélkül teljesen értelmetlen kötelezettség az intézmények számára.

Van értelme a tanácsadó testületeknek. Azt gondolom, szükséges és értelmes dolog a piac szereplőit, a végső felhasználót már az oktatás tartalmi kialakításába is bekapcsolni. Sajnálom, hogy olyan típusú módosító indítványokat a kormány nem támogatott, hogy ennek a szakmai tanácsadó testületnek, mondjuk, legyen olyan funkciója, hogy a képzési programokat véleményezze és ne csak a képzési tervet a képzési intézményben.

Az akkreditáció dolgáról beszéltem. Azt gondolom, hogy a programakkreditációra szükség van, az intézményire nincs. Megítélésem szerint nem helyes, hogy ennek a költségeit egy az egyben a felnőttképzési intézmények kényszerülnek viselni.

Utolsó előttiként említeném, hogy a törvényjavaslatban szerepet kap az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont mint egyfajta hatóság, amelynek egyfelől az intézmények akkreditációs okmányoknak megfelelő nyilvántartása és ráadásul az intézmények ellenőrzése a feladata.

Úgy gondolom, hogy teljes szerepzavarról van szó. Mivel ez egy olyan intézmény, amit nem a felnőttképzésre hoztak lére, ráadásul a törvény létrehoz egy kifejezetten a felnőttképzés szakmai kérdéseivel foglalkozó országos intézményt, teljes mértékben felesleges, célszerűtlen és értelmetlen dolog az OKÉV megjelentetése ebben a törvényjavaslatban. Megítélésünk szerint pontosan elegendő lenne, ha az intézményi nyilvántartást az új felnőttképzési intézmény végezné, ennél többre nincs is szükség, valamint végezné természetesen a felnőttképzéssel kapcsolatos összes szakmai munkát, és az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont pedig megmaradna a közoktatás területén. Ott sem tartjuk a jelen formájában és jelen hatáskörében szükségesnek, de hogy még ráadásul a kormány kiterjessze hatáskörét a felnőttképzés területére, ezt meg kifejezetten célszerűtlennek és feleslegesnek tartjuk.

Befejezésül utoljára a definíciós kérdésekről szeretnék szólni. Ott sem látszik a lehetősége a kompromisszumoknak, például a leglényegesebb kérdésben, nevezetesen, hogy a felnőttképzésbe mi tartozik bele és mi nem.

Azt gondoljuk, hogy az a felnőttképzési törvény, amely nem szól az iskolarendszerű felnőttképzésről, csak címében felnőttképzési törvény, de valójában a lényegről nem szól. Ez a törvényjavaslat pedig két dologról semmiképpen sem szól mint felnőttképzésről, egyrészt az iskolarendszerű felnőttképzésről, másrészt pedig a közművelődésben lebonyolódó, talán úgy lehetne mondani, a puha felnőttképzés területéről. Lényegében mind a kettőt leválasztja, és lényegében az egész szabályozást az iskolarendszeren kívüli szakképzésre zsugorítja le felnőttképzés címén.

Úgy gondolom, hogy ez félrevezető, nem helyes; a felnőttképzést, az iskolarendszerű, az iskolarendszeren kívüli és - hogy leegyszerűsítsem megint - a puha felnőttképzést, a nem akkreditált jellegű, tanfolyam jellegű felnőttképzést egységében érdemes kezelni. Ha ezt a hármat elkülönítve kezeli egy ország felnőttképzési jogszabályegyüttese, akkor azt gondolom, hogy rossz úton jár. Az európai gyakorlat jelentős részben együtt kezeli ezt a hármat, és érdemes megnézni azon országokat, ahol fejlett felnőttképzési rendszer üzemel, akár Dániát, akár Angliát - lehetne sorolni több európai országot -, ott bizony egységesen kezelt szabályozásról van szó. Tehát ez rossz irány, nem is az európai gyakorlatnak megfelelő irány, megítélésünk szerint nem segíti a felnőttképzési rendszer fejlődését.

Számos más definíciós probléma is van ebben a törvényjavaslatban, az általános vitában néhány példát említettem már. Úgy tűnik, hogy az erre vonatkozó javaslataink csak pusztába kiáltott szóként jelennek meg, vagy majd a történelem számára, a jegyzőkönyvek számára, mert a kormány ezekben a kérdésekben sorozatosan nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy támogatja-e a módosító indítványokat.

Összességében tehát megállapítható, hogy akár a kormány, akár a kormánypárti képviselők mondták, hogy itt van lehetőség az együttműködésre és van lehetőség konszenzus elérésére, bármennyire is volt egy ilyen szándék, a gyakorlatban ez a szándék nem érvényesült.

 

 

(10.30)

 

 

Meg kell állapítani, hogy minden lényeges kérdésben a javaslatainkat a kormány elutasította, ezért jeleznem kell, hogy amennyiben a Szocialista Párt a következő választási ciklusban többségbe kerül az Országgyűlésben, minden bizonnyal nagyon sürgősen a felnőttképzési törvény megváltoztatására, átalakítására fog javaslatot tenni, egy átfogó, valóban a fejlődést, fejlesztést szolgáló, pénzügyileg alátámasztott, pontos definíciókkal rendelkező törvényt fog az Országgyűlés elé terjeszteni.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Sági József úr, a Fidesz képviselője.

 

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csizmár Gábor képviselőtársam hosszúra nyúlt fejtegetése úgy kezdődött, hogy politikailag semleges kérdéskörről van szó, oktatási szaktörvényről van szó, amelyben elvárható, hogy konszenzus alakuljon ki, illetve sokszor emlegette a kompromisszumkészséget, amit a kormánypárti képviselők és a kormány is megfogalmazott, és ők is egyetértettek volna ezzel. A képviselő úr nem volt még akkor a teremben, amikor azt mondtam Szabados Tamás képviselő úrnak, hogy tettem erre kísérletet, de önök sem voltak azok, akik támogatták volna néhány módosító indítványomat a bizottsági vita során, kompromisszumos javaslataimat sem támogatták még önök sem. Ezek után nehezen értelmezem, hogy ez a "kompromisszum" szó vajon mit jelent az önök számára.

Ugyanakkor elhatároztam, hogy nem kívánok reagálni egyetlen provokatív megjegyzésére sem. Volt néhány ilyen, de azt gondolom, hogy tárgyilagosan tudunk beszélgetni egymással most is.

Én, önnel ellentétben, képviselő úr, látom a kompromisszum lehetőségét most is. Az államtitkár úrral is egyeztettem, a minisztérium munkatársaival is próbáltam egyeztetni, és megcsillantották a lehetőséget előttem érvek hatására, érvek súlya alatt, hogy igenis megnyílik néhány olyan kompromisszumos kérdéskörben az út a megegyezésre, amelyet ön felvetett, képviselő úr. Ezért kérem, hogy ilyen sommás kijelentésekre ne ragadtassa magát, amiket most a végén mondott; meglátjuk még a bizottsági ülésen, hogy mit fogad be a kormány a javaslatokból.

Most kimondottan csak egy-két kérdéskörről szeretnék beszélni, nem akarok olyan hosszasan fejtegetni semmit sem, mint ön, képviselő úr. Mégis mindjárt azzal a dicsérettel kell kezdenem, amit önöknek szánok. Ez a társaságiadó-kedvezményre vonatkozik, amit önök hoztak be módosító indítványként a bizottságba elénk, és mi megszavaztuk. Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos javaslatról van szó, aminek talán valóban nincs olyan jelentős költségvetési vonzata, hogy ne lehessen megszavazni, megtámogatni. Ebbe az irányba mindenképpen érdemes haladnunk, mert így lehet érdekeltté tenni a gazdasági társaságokat. Ez tehát mindenképpen olyan javaslat, amelyet támogatunk.

Én magam is adtam be módosító indítványt arra - és e mellett még mindig tovább érvelnék -, hogy hogyan lehetne a törvény hatálya alá vonni köztestületeket, közalapítványokat. Bízom benne, hogy a kormányzat figyelmét nem kerüli el az a fajta érvelés, érvrendszer, amit mondtunk nekik, és amit megfogalmaztam magam is a bizottsági ülésen, illetve a módosító indítványokhoz adott indoklásban.

Ugyancsak ilyen szerepet szánok a közművelődésnek, ami véleményem szerint nagyon fontos szerepet játszik a mai Magyarországon, és szerintem a huszonegyedik század Magyarországának is fontos lesz, hogy a közművelődésre támaszkodjon. Tehát ezek a módosító indítványaim szerintem megint csak abba az irányba hatnak, amelyeket önök is kell hogy támogassanak.

Van azonban egy érdekes kérdés, mondhatnám, kardinális kérdéskör, fontos pont, amiben viszont nem látom lehetőségét a kompromisszumnak, és nagyon határozottan el kell mondanom, hogy miért. Ez az akkreditáció kérdésköre. Ezt már sokszor megvitattuk egymással. Több tucat rendezvényen vettem részt az ország legkülönbözőbb pontjain, előadásokat tartottam, meghívásokra mentem el, amelyeken a felnőttképzési vállalkozások legkülönbözőbb szegmensei elmondták őszintén a véleményüket a törvénytervezetről. Tőlük sosem hallottam azt, hogy nincsen szükség intézményakkreditációra - ők éppenséggel a programakkreditációt nehezményezték.

Nagy meglepetés ért engem, amikor önök ezzel szemben éppen a programakkreditáció elsődlegességét hangsúlyozták, olyan szinten is, hogy intézményakkreditációra semmi szükség nincsen, azt akár el is kell törölni a törvényből. Tehát mondom, a tapasztalataim ennek az ellenkezőjéről győztek meg. Végül is a mi álláspontunk az, hogy legyen benne mind a kettő. De csak számoljunk azért: az intézményakkreditáció érint 1000-1800 intézményt, a programakkreditáció ennek talán a százszorosa is megvan. Ha csak a programakkreditációt nézzük, akkor ez valóban őrült nagy munkát adna, anélkül, hogy az intézményi hátteret biztosítanánk; pedig arról is volt szó, hogy ez ebben a bizonyos 9. §-ban milyen szinten van meghatározva, vagy milyen személyi, technikai, tárgyi feltételeknek kell eleget tenni, hogy megvalósulhasson.

Én az OFKT szerepében is látok lehetőséget a kompromisszumokra. A bizottsági ülésen az én javaslatom is szóba került, hogy hogyan lehetne a létszámot, az összetételt, a szerepet bővíteni. Szerintem ez a kérdéskör megint abba a kategóriába tartozik, amiben megállapodásra tudunk jutni. Gondolom, önök majd mellénk fognak állni ebben a kérdésben is; nem a szélsőséges másik oldalra, hanem egy egészséges kompromisszumos oldalra.

Van egy olyan kérdéskör azonban, amit nem értek, hogy miért nem támogat a kormányzat meg önök: ez pedig az elektronikus elérhetőségre vonatkozik. Hiszen éppen az elmúlt egy évben tárgyaltuk az elektronikus kormányzásnak, az e-kormányzásnak a lehetőségét, és az előbbi napirendi pont volt az elektronikus kereskedelemben való szolgáltatások kérdésköre - szerintem ez beleférne még abba, hogy egy intézmény ezt biztosítani tudja. Sajnálom, hogy ezt akkor senki nem értette meg.

Viszont nagyobb megértést tanúsítottak a gazdasági kamarák felnőttképzési akkreditációs testületbe való beléptetésével kapcsolatban. Ugyan nem fogadták el ezt a módosító indítványomat, de készíteni igyekszem egy olyan kapcsolódó módosító indítványt, amely még egyszer megpróbálja ezt az intézményt behozni a testületbe.

Van egy olyan módosítóindítvány-csomagom, amelyre viszont kimondottan büszke vagyok, és úgy gondolom, nagyon jó lenne, ha bevennénk ezt. Szkeptikus vagyok ugyan az elfogadásával kapcsolatban, de remélem, hogy képviselőtársaim meggyőznek arról, hogy ezt igenis vigyem. Ez pedig az egyházi képzőintézmények, felnőttképzési intézmények beemelése a törvénybe, aminek - talán emlékeznek rá - három pontja is volt. Szerintem az egyházi intézményeknek olyan jelentős apparátusa, tapasztalata van, amelyet bűn lenne kihagyni a törvény szövegéből. Merek reménykedni abban, hogy a kormányzat támogatni fogja azt a törekvésemet, hogy beemeljük a törvény szövegébe az ő szerepüket.

Végezetül még két megjegyzés, ami talán politikai ízűnek fog tűnni, de azért mégiscsak el kell mondanom. A képviselő úr azt mondta a vége felé, hogy ha az MSZP hatalomra fog kerülni, hogy ha nyerni fog a következő ciklusban... Képviselő úr, mi azon dolgozunk, hogy ez ne történjen meg, úgyhogy engedtessék meg, hogy abban reménykedjem, hogy az MSZP majd valamikor 2016 táján kerüljön hatalomra; bízunk benne, hogy talán még később - megteszünk mindent ennek érdekében. Majd ha úgy alakul, hogy mi leszünk hatalmon, és úgy látjuk jónak, akkor esetleg mi is módosítjuk, de ez maradjon a mi titkunk.

 

 

(10.40)

 

 

A legvégén a legutolsó kérdésre, a finanszírozásra... Éppen e hét kedden szavaztunk arról a 2000. évi zárszámadási törvényben, hogy a költségvetési többletbevételeket a zárszámadás során hova helyezzük el. Emlékeznek, képviselőtársaim, önök ezeket nem szavazták meg, nem is szavaztak egyáltalán ezekről; biztosan ellenzik a nyugdíjemelést, biztosan ellenzik a köztisztviselők bérének emelését, és egészen biztosan nem értenek egyet egyéb finanszírozási módszerekkel sem, mert ezeket nem támogatták.

Akkor azt kérdezte a képviselő úr, hogy miért nem tesszük be ebbe a törvénybe a felnőttképzés finanszírozási hátterét. Hadd kérdezzem már meg: és akkor megszavazták volna? Nem biztos. Én legalábbis úgy gondolom, hogy akkor sem szavazták volna meg. Ezek után viszont bornírtság egy ilyen kérdést feltenni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Csizmár Gábor úr, az MSZP képviselője.

 

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem két percben reagálni arra, amit Sági képviselőtársam mondott. Azt mondta, hogy nem támogattuk a kormányoldal módosító indítványait. Ha megnézi a bizottsági ülés jegyzőkönyvét, akkor saját maga fogja látni ennek az állításnak a cáfolatát. Számos esetben egyhangúlag támogattuk kormánypárti képviselő módosító indítványát, ez azt jelenti, hogy az ellenzék is támogatta. Számos esetben volt ilyen. Már mutatja is képviselőtársam, hogy öt alkalommal. Kérem, mutassa fel azt is, hogy hány ellenzéki módosító indítványt támogatott a kormányoldal! Összesen kettőt. Most már helyreállt a rend, ugye, és világos, hogy ki állított igazat és a tényeknek megfelelőt.

Készséggel várnék még a kompromisszumokra - amiket képviselőtársam említett -, de csak azt látom az eddigi vitából, hogy ennek egyre kevesebb az esélye, merthogy eléggé sommásan elutálta - hogy finoman mondjam - a kormány a módosító indítványokat.

Az ön felsorolásából négy olyat tudok mondani, amiben lehetséges az egyetértés: a társasági adó ügyében mindenképpen; a nonprofit szféra beemelése a szereplők közé mindenképpen; a közművelődési intézmények beemelése mindenképpen - ezekre tettünk módosító indítványokat, csakhogy véletlenül nem tetszettek támogatni azokat -, valamint a gazdasági kamarák képviselete az akkreditációs testületbe. Ezekben a kérdésekben biztos lesz közöttünk egyetértés.

Az elektronikus elérhetőség ügyében annyi magyarázatul szolgálhatok, mi teljesen egyetértünk azzal, hogy legyen elérhető, de hogy ezt kötelezően elírja a törvény azonnali hatállyal, az azt jelentené, hogy egy csomó intézménynek óriási költséget kellene vállalni. Megítélésünk szerint ez nem tartható.

Egy későbbi kétperces hozzászólásban még azokról a kérdésekről is fogok szólni, amikkel nem értek egyet. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Szabados Tamás úr, az MSZP képviselője.

 

SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Néhány dolgot Csizmár képviselőtársam már elmondott. Szeretném megerősíteni azt, amit már első felszólalásomban is elmondtam, hogy várjuk azokat a kapcsolódó módosító indítványokat, amelyekről Sági József képviselőtársam beszél, amikhez csatlakozni tudunk. A kompromisszumkészségünket kinyilvánítottam, kinyilvánította Csizmár képviselőtársam is, most már önökön a sor.

Ami az akkreditációt illeti: tudjuk, hogy ebben nem lesz megegyezés, mert önök az intézményi akkreditációnak egyedüli minőségjavító oldalt tulajdonítanak, ami nélkül nem lehet minőséget produkálni. Tessék elgondolkozni azon, hogy hány közoktatási intézmény van akkreditálva Magyarországon! Egy sem, mégsem vonjuk kétségbe, hogy a magyar közoktatási intézmények jól működnek, akkreditáció nélkül is.

További véleményként hadd mondjam el, hogy amit az önök szempontjából jól csináltak, azt nem tudjuk megkérdőjelezni, nevezetesen, hogy az összes eddigi szakmai törvényen végigvonul a központosítás. Ezt az önök szempontjából jól csinálták, és tudjuk, hogy ebben nincs kompromisszum, mert ez az önök politikai filozófiája. De azért hadd mondjam el, hogy a finanszírozás és a törvény hatályának a terjedelme, ennek az enyhén szólva nem kidolgozott volta azt sugallja nekünk, hogy inkább letudták ezt a jogalkotási tervben kijelölt törvényt, hogy a választások előtt elmondhassák, ezt a törvényt is ki lehet pipálni, hogy a felnőttképzési törvény végre-valahára megszületett. Mi azt mondtuk és azt mondjuk, hogy jobb lett volna előtte erről még beszélni, ezt cizellálni, és akkor szakmailag talán egy nagyobb konszenzusra számot tartó törvényjavaslat születhetett volna. Csizmár képviselőtársam már elmondta, nem lehet komolyan venni azt a törvényt, ahol a finanszírozási feltételek csak 2003. január 1-jén lesznek biztosítva, ha lesznek, mert azt igazából nem tudjuk, hogy lesznek-e.

Tehát törvényt úgy elfogadni vagy elfogadtatni, hogy annak nincsenek meg a finanszírozási feltételei, az nem igazán kidolgozott törvénynek minősül.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Csizmár Gábor úr, az MSZP képviselője.

 

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Jeleztem, hogy néhány olyan kérdésről is szólnék, amikről Sági képviselőtársam szólt és amikkel nem értünk egyet. Három ilyet említenék.

Az egyik az a bizonyos finanszírozásügy. Egy filozofikus gondolatfutamot eresztett el képviselőtársam azzal kapcsolatban, hogy megszavaztuk volna-e a zárszámadási törvény módosító csomagját akkor, ha benne van a felnőttképzés egy-két-néhány milliárdja. Most éppen nem a zárszámadási törvényt tárgyaljuk, hanem a felnőttképzési törvény, és ha a felnőttképzési törvényben lenne finanszírozási garancia, akkor jó szívvel tudnánk támogatni. De nincs finanszírozási garancia, sőt semmilyen garancia nincs. Egymondatos ígérvények vannak, amiknek a gyakorlati kivitelezése nem történt meg a kormány által; egyetlenegy más szakmai törvényben - zárszámadási vagy adótörvényben - sem. Ez itt a probléma, ami teljesen világosan jelzi, hogy a kormány csak ígérgetni akar, valóságosan cselekedni pedig nem.

A másik: az akkreditáció ügye. Elhiszem, hogy képviselőtársamnak van olyan tapasztalata, hogy az intézmények kevésbé szeretik a programakkreditációt, de benne lennének az intézményakkreditációban. Nekem mégis az a véleményem, hogy nekünk elsősorban a képzésben részt vevő hallgatók, a fogyasztók igényeit, szempontjait kell alapvetően figyelembe venni, ezért mondjuk azt, hogy a programakkreditációra szükség van. Ez az, ami a hallgatók számára garanciát jelent, mert az a kurzus, amire ő jár, olyan végzettséget ad, amivel tud mit kezdeni a munkaerőpiacon. Az intézményakkreditációra meg azt mondjuk, hogy az állami intézményakkreditációra vagy minősítésre nincs szükség, ott elég a nyilvántartás, és maga a szakma végezze el a saját önminősítését. El is végzi ma is, a felnőttképzési vállalkozók szervezetében van ilyen önminősítés. Azt gondoljuk, ez helyes és célszerű, de ezt nem kell államosítani.

Befejezésül: az egyházi felnőttképzés törvénybe való beemelése megítélésünk szerint az egyházi képzés államosítását jelentené, ami alkotmányos aggályokat is felvet, ezért nem is fogjuk támogatni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem Sió László államtitkár urat, kíván-e reagálni az elhangzottakra. (Sió László: Igen.) Megadom a szót.

 

SIÓ LÁSZLÓ oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Azt gondolom a Szocialista Párt képviselőivel szemben, hogy bizonyos kérdésekben van mód kompromisszumra, és azok között a módosító javaslatok között, amelyek már előttünk voltak ezen a héten, van néhány olyan, amit önök is jó szívvel támogathatnak majd. A bizottsági ülésen a módosító javaslatokkal való egyet nem értésünk pontosan ezt jelezte. Több kérdésben a Fidesz és az MSZP részéről is érkeztek módosító javaslatok, amelyeknek egyes részleteivel egyetértettünk, de összességében gyakran nem, ezért tartjuk fontosnak, hogy a kapcsolódó módosító javaslatokban a két nagy párt képviselői - de lehetőleg minden párt képviselői - egyezzenek meg.

Melyek ezek? Én látok előrelépést az akkreditációs tanács, illetve a felnőttképzési tanács létszámának a bővítésében, illetve ide a munkaadók és a kamarák képviselőinek a beemelésére. Hasonlóan úgy tűnik, hogy a felnőttképzés hatályát ki lehet terjeszteni azokra a területekre, amelyekről önök is beszéltek, és itt egy pontosabb definíció születhet. Gyakorlatilag majdnem mindegyik módosító javaslatban volt olyan elem, amit támogatni tudunk. Bízom benne, hogy születik ebből egy kompromisszumos javaslat.

Amiben úgy látom, hogy nem fog összhang kialakulni közöttünk, az az akkreditáció kérdése, de még ezen a téren is van előrelépés, hiszen például azoknak az akkreditációs rendszereknek a védelme, amelyek már jól működnek, például a Csizmár úr által is említett pedagógus-továbbképzési rendszerre gondolok vagy az egészségügyre... - esetükben felmentést adhat a törvény, hogy ne kelljen újra elvégezni azt a munkát, amelyet korábban egyszer már jó minőségben elvégeztünk. Itt, az akkreditációnál azt is szeretném megjegyezni, hogy a törvény nem ír elő dupla kötelezettséget, hiszen csak bizonyos feltételek esetén szükséges intézményi vagy éppen programakkreditációra bejelentkezni.

 

(10.50)

 

Ez egy lehetőség, döntően akkor él ezzel egy vállalkozás, ha szeretne állami támogatást kapni, vagy ha szeretne olyan bizonyítványt adni, amelyet az állam is elismer. Én azt gondolom, hogy ez fontos szabály. Lehet, hogy egy picit túlszabályoz a törvény ebben a kérdésben, és lehet, hogy aztán később lehet majd lazítani, de én most úgy látom a felnőttképzés területét, az itt mozgó vállalkozásokat, az ezzel kapcsolatosan hozzánk beérkező panaszokat, hogy szükség van egy erősebb fogyasztóvédelemre, és ezt ilyen eszközökkel látjuk mi megteremthetőnek.

És még egy megjegyzés: a pedagógus-továbbképzés keretében tulajdonképpen szintén van intézményi akkreditáció, csak ott indítási engedélynek hívjuk, de gyakorlatilag ugyanazt ellenőrizzük le, az intézmény, amely egy már elfogadott programot szeretne végrehajtani, futtatni, mutassa be azt, hogy az ehhez szükséges feltételek, személyi, tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. Ráadásul ennek az indítási engedélynek elég szigorú feltételei vannak a pedagógus-továbbképzésben. Tehát azt hiszem, hogy a hozott példa talán nem feltétlenül pontos.

A következő ilyen kör a társaságiadó-kedvezmény kérdése. Ezt én a magam részéről szintén megfontolandónak és támogatandónak tartom, hiszen a munkaadónak, a munkáltatónak az ösztönzése, hogy a munkavállalóit a képzésekbe beiskolázza, azt gondolom, fontos elem.

Szabados képviselő úrnak egyetlenegy kérdésére szeretnék reagálni, részben azért, mert a többire már röviden reagáltam, részben pedig Sági képviselő úr egy kicsit elvette a kenyeremet, nagyon sok kérdésre válaszolt ő is, ez pedig a közoktatási intézmények akkreditációja. Azt gondolom, hogy itt egy magasabb szintű akkreditációról van szó, hiszen a közoktatási törvény például az alkalmazási feltételeket, az intézmény működési feltételeit részletesen szabályozza, ezek kvázi akkreditációt jelentő feltételek, és az intézmények ez alapján működnek; ráadásul van mellettük egy törvényes felügyeletet ellátó fenntartó, az önkormányzat vagy az egyház, vagy éppen egy alapítvány, amely ezt folyamatosan ellenőrzi is. Tehát azt gondolom, nem lehet az mondani, hogy a közoktatási intézmények nincsenek akkreditálva; más szinten, más formában, és más eljárás keretében történik meg ez az akkreditáció és a működés ellenőrzése.

A képzési tervek vonatkozásában, bár igazából azt gondolom, hogy ez nem az a lényegi pontja a törvénynek, amelyben hosszú vitát kellene folytatnunk, én mégis azt gondolom, hogy mind a beszámoló, mind a képzési terv önmagában a felnőttképzést végző intézmény munkáját segíti, hiszen jó, ha előre látja, hogy mit fog csinálni. És ha ezen módosítania kell menet közben, akkor annál jobb, mert legalább figyelemmel követi azt, hogy honnan hova halad. És a beszámoló ugyanerről szól, nem elsősorban azt célozza, hogy mi tudjuk kétévenként, hogy mit végzett egy felnőttképzési intézmény, bár ez is fontos, hogy végzett-e egyáltalán tevékenységet, voltak-e ott jelentkezők azon a területen, amelyen megjelent, hanem leginkább arról szól, hogy végezzen egy számadást, összegezze azt, amit addig elvégzett és ezt egy beszámolóban foglalja össze. És ha már egy beszámolót elkészített, akkor azt küldje meg annak is, aki ezt az egészet felügyeli.

Ennyit szerettem volna elmondani, és én bízom abban, hogy a képviselő urak a bizottsági ülésig ezeket a kapcsolódó módosító javaslatokat meg tudják vitatni és sikerül egy kompromisszumot kialakítani.

Még egy gondolat, amivel Szabados képviselő úr kezdte: én ezen az OM-ben zajló egyeztetésen nem vettem részt. A magam részéről azt gondolom, bár én úgy tudom, hogy ez a kezdeményezés nem az Oktatási Minisztérium részéről érkezett, mi csak álltunk ennek elébe, ettől függetlenül jó, hogy volt egy ilyen egyeztetés. Ennek egyébként van hagyománya is a mi esetünkben, hiszen Pokorni miniszter úr is sokszor egyeztetett akár Jánosi Györggyel, akár Horn Gáborral parlamenten kívül, és azt gondolom, fontos is, hogy legyen egyfajta ilyen párbeszéd, és igazából ilyen szempontból én azt is lényegtelennek tartom, hogy ezt nyilvánosságra hozzuk-e vagy sem, önmagában egy ilyen egyeztetésnek a léte, egy ilyen informális beszélgetésnek a léte már előrevivő, még akkor is, ha esetleg nem születik megállapodás.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatalra a következő ülésünkön kerül sor.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a felsőoktatásról szóló '93. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4986. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4986/14. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, van-e kijelölt bizottsági előadójuk. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nincsen.

Indítványozom, hogy az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki egyetért a javaslattal, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Úgy látom, a jelenlevők többsége támogatja a javaslatot.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-9. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni.

Megadom a szót Bazsa György úrnak, az MSZP képviselőjének.




Felszólalások:   23   23-41   41-47      Ülésnap adatai