Készült: 2024.03.28.10:36:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

98. ülésnap (2019.11.25.), 2. felszólalás
Felszólaló Dr. Seszták Miklós (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:55


Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SESZTÁK MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2010-ben, illetve 2014-ben Magyarországon a nemzetpolitika rendszerszintűvé vált, az erre a célra fordított összeg folyamatosan nő, és a hagyományos nemzetpolitika mellett megjelent a szülőföldön való boldogulás elősegítése is.Magyarország Kormánya a határon túli magyarság támogatása érdekében a szomszéd országokkal való partneri viszony erősítésére, annak a kölcsönös előnyök alapján történő elmélyítésére, valamint a közösen támogatható és megvalósítható gazdaságfejlesztési programok meghatározására törekszik. A határon túli régiókban elindult gazdaságfejlesztés jó az ott élő magyarságnak, jó a többségi nemzethez tartozóknak, és jó Magyarországnak is, amelynek gazdasága így mennyiségi és földrajzi értelemben is bővülni tud. Minden egyes befektetett forint még egy forintnyi gazdasági növekedést eredményez az érintett területen, és közben az anyaország GDP-jében is növekedést biztosít.

Ebben a szellemben indultak el 2016-ban a külhoni nemzetrészek megmaradását szolgáló gazdaságfejlesztési programok a Kárpát-medencében, melyeknek fő célkitűzése a külhoni magyarság szülőföldön maradásának és helyben boldogulásának elősegítése, és legfontosabb feltétele a gazdasági fejlődés és munkahelyteremtés hosszú távú alapjainak megteremtése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány konkrét adatot ismertessek önöknek! A Vajdaságban 2016-ban és 2018-ban több kategóriában több mint tízezer pályázó részesült támogatásban, s ennek a támogatásnak a mértéke meghaladta a 35 milliárd forintot. Ezzel közel 70 milliárd forint értékű beruházást teremtettünk. Ezek a beruházások közel 1500 munkahelyet teremtettek, és a falusi házvásárlási pályázatok eredményeként 601 család számára nyílt lehetőség házvásárlásra.

Kárpátalján 2016-ban és 2018-ban mezőgazdaság, turizmus, vállalkozásfejlesztés, valamint földhivatali rendezés és földbérlet-támogatás kategóriákban a beérkezett pályázatok közül 23 907 pályázat kapott pozitív elbírálást, összesen 13,5 milliárd forint támogatással. Ebből a támogatásból összesen 18,2 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Kárpátalján.

Erdélyben a 2017-2018-ban meghirdetett mezőgazdasági, földhivatali rendezési és vállalkozásfejlesztési, az integrációval egybekötött nagyberuházások támogatását célzó pályázati kategóriákban több mint ezer pályázatról született pozitív döntés, több mint 27 milliárd forint értékben.

A muravidéki gazdaságfejlesztési program keretében a 2017. évben 315 pályázó jutott több mint 928 millió forint támogatáshoz. A 2017., 2018. évben a horvátországi Drávaszögben mezőgazdasági és vállalkozásfejlesztési pályázati kategóriákban került meghirdetésre pályázati lehetőség, melyben több mint 300 pályázó nyert el támogatást 900 millió forint értékben.

A felvidéki gazdaságfejlesztési program 2017 őszén indult, melynek keretében 2017 és 2018 folyamán 1528 esetben született pozitív döntés összesen 5,4 milliárd forint értékben. Az ezen támogatással megvalósult fejlesztések összértéke 9,2 milliárd forint volt.

Tisztelt Képviselőtársaim! A fenti adatok bizonyítják, hogy a kormány az elmúlt években jelentős összegeket mozgósított a határon túli közösségek életkörülményeinek javítására, a szülőföldön való boldogulás elősegítésére. A kormány hosszú távú tervei között továbbra is kulcsfontosságú az újabb munkahelyteremtő és innovatív beruházások, fejlesztések támogatása a Kárpát-medencében.

A gazdaságfejlesztési programokon keresztül lehetővé válik, hogy az anyaország ereje a határon túl is érezhető legyen, illetve a határon túli nemzeti közösségeket is hatékonyan tudja támogatnai. A határon túl élő honfitársaink ügye nemzetstratégiai ügy, az értük vállalt felelősség nemcsak önként vállalt, hanem Alaptörvényben rögzített kötelesség is.

Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a jövőben is támogassák a határon túli gazdaságfejlesztési programok elindítását és lebonyolítását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai