Felszólalás adatai

IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A költségvetéssel kapcsolatban és a közoktatási részével kapcsolatban elég sok mindenre kitekintettünk, és figyeltük azt, hogy tulajdonképpen ezek az intézkedések mit is jelentenek. Amit itt a mai estén láthattunk és hallhattunk, az nyilván egy becsületes megvédése annak a költségvetésnek, amit szerintem nem nagyon tudtak megtenni, de mégis a kiállásukért gratulálok a kormánypárti képviselőknek. De úgy gondolom, hogy ebből a költségvetésből meglehetősen hiányoznak azok a pontok, amelyeknek a révén érthetővé válna, hogy merre menjünk tovább.

Egy példát említenék. Nem akartam szaporítani az előbb a kétperces hozzászólások sorát, de nekem a legnagyobb gondom a közoktatásról folytatott vitánkkal az, hogy Keller államtitkár úr nem mondta egyszer sem azt, hogy a közoktatás stratégiai ágazat, úgy gondoljuk, hogy ez lehet a kitörési pontunk, és ezért nem az átlagos fűnyíróelvet alkalmaztuk, hanem a közoktatásból kevesebbet vettünk el.

(21.00)

Ha ez így elhangzik, és ezek után jön az, hogy van egy kormányzati döntés, hogy a 13. havi fizetéssel mit csinálnak, és ezek után ez kikerül a sorokból, akkor nyilvánvaló, hogy innentől érthetővé válik. Az a fő gondom, hogy ez a fajta szándék nem látható a mai magyar költségvetésből, hanem annak a fűnyíróelvnek próbálnak megfelelni, amelyet az IMF vagy a jelenlegi helyzetünk kényszerített ránk. Tehát komoly problémákat látunk.

A délelőtti vitában is egészen elképesztő módon 2006-ot, Őszödöt nem lehetett emlegetni, de 2001-2002-re folyamatosan vissza lehetett mutatni, arra, amit a Fidesz tett. Ma az esti vitában is elhangzott az, hogy bizony milyen problémák indultak el 2001-2002-től. Erről egy rövid reagálást, a véleményemet szeretném elmondani.

2002 nyarán a Fidesz elfogadott egy olyan javaslatot, amelynek a fedezete megvolt arra az évre, és buta módon elhitte a kormánynak azt, amit a kormány mondott. Akkor, 2002 végére kiderült, hogy a kormány képtelen teljesíteni mindazt, amit mond. Egész komoly átalakításokat végzett azon a költségvetésen, amely költségvetés a későbbiekben már nem tudta teljesíteni azokat a makrogazdasági feltételeket, amelyek révén továbbmehetett volna a magyar költségvetés.

Nyilván sokan sokféleképpen ítélik meg. Azt gondolom, hogy a Fidesz-kormány is követett el hibákat, és vannak olyan intézkedések, amelyeket másképp tett volna, de ha az a fajta gazdaságerősítés, amit a Fidesz elkezdett, folytatódik, akkor nem szaladunk bele abba a komoly hitelfelvételi sorozatba, amelyet ez a kormány elkövetett a magyar nemzet ellen, és a magyar nemzetbe beleértem a baloldalra szavazókat is, nehogy Tatai-Tóth András képviselőtársam félremagyarázza ezt a mondatot.

Ebben a helyzetben csak azt láthatjuk, hogy a magyar kormány inflációbarát politikát folytatott, amely politika révén például a lakásépítési támogatásokra sokkal nagyobb kifizetéseket kellett eszközölnie és félretennie a költségvetésben, mint az korábban meg lett volna határozva. A Fidesz határozott, inflációcsökkentő politikájával a 6 százalék alatti banki kamat esetén ezek a lakásépítési támogatások is már jelentős mértékben csökkentek volna, és nem vitték volna félre a magyar költségvetést.

Ha innen nézzük, azt láthatjuk, hogy bizony a kormány óriási hibát követett el, majd amikor négy év múlva bevallották, hogy nem csináltak semmit, hanem hagyták a szekeret a szakadék felé rohanni, akkor sem vonták le a megfelelő következtetést.

Tehát ilyen előzmények után fordultunk rá az őszödi beszéd után egy megszorító intézkedésekkel teli politikára, amely megszorító intézkedésekkel teli politika egy dolgot felejtett el: figyelembe venni azt, hogy Magyarországon az egyensúly kialakítása - nem csak Magyarországon - akkor a legnehezebb, hogyha valami áll. Úgy a legeslegnehezebb egyensúlyozni.

Ha ilyen módon a magyar gazdaság lendületben lett volna tartva, mint ahogyan azt ígérték a választási kampányukban, akkor lehetősége lett volna arra a kormánynak, hogy ne olyan komoly elvonásokat eszközöljön, mint amilyeneket megtett. Ha odafigyelt volna arra, hogy a gazdasági növekedést valamilyen módon erősítse, lehetősége lett volna arra, hogy a magyar költségvetés egy sokkal stabilabb egyensúlyi helyzet felé mozduljon el.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Amikor az idei költségvetést végignézzük, és azt a fűnyíróelvet látjuk, amit az elvonások sokasága jelent, akkor - visszatérek az első alapproblémára - az a legnagyobb gondunk, hogy nem látjuk a kitörési pontot, és nem látjuk azt, hogy a kormány merre akar elindulni. Ha ehhez még hozzácsatoljuk azt, hogy az európai uniós források elosztásánál is a hihetetlen komoly lemaradás, amiben leledzünk, milyen problémákat okoz az önkormányzatoknál, majd később várhatóan az egyszerre beinduló fejlesztéseknél mennyire fogja igénybe venni a magyar építőipari kapacitást, bizony azt láthatjuk, hogy a kormány által elkövetett hibák sorozata összeadódik, és olyan interferenciát okozhat, amelynek révén előre nem látható következményei lehetnek még mindennek Magyarországon. Mindezt egy olyan világgazdasági környezetben, amely mindennek mondható, csak kedvezőnek nem.

A magyar költségvetés tehát így indul neki a 2009. évnek. Elfelejt különbséget tenni húzóágazatok között, és elfelejti figyelembe venni azt, hogy az európai uniós források felhasználására egy kicsit oda kéne figyelni. A legfrissebb példa az, hogy a LEADER-támogatásoknál a LEADER-támogatások lényegét vette le a kormány. Ugyanis a LEADER-támogatásoknak az a lényegük, hogy a helyi közösségek maguk dönthessék el, hogy a forrást hogyan használják fel. A legutóbbi intézkedéseik révén az történt, hogy összevonták a vidékfejlesztési támogatással, és így a közösségek nem tudnak helyben dönteni, hanem majd Budapestről megint meg fogják mondani, hogy mi a helyes és mi nem. Persze ezt csak ajánlással teszik, javaslat formájában fogalmazzák meg, de tudjuk, hogy mi történik akkor, ha felkerül egy javaslat, és utána úgy érkezik vissza, hogy azt mondják, hogy ezt az indítványt esetleg nem érdemes támogatni. Nincs meg a lehetősége sem a vidéknek arra, hogy önnönmaga döntsön azokról a pénzekről, amelyeket egyébként az európai uniós források biztosítanának számukra.

Az, hogy a források töredékeivé váltak a korábban ígérteknél, az már egy másik, általános probléma, ami teljesen természetes módon jelentkezik ma már a különböző finanszírozási területeken. Kezdünk hozzászokni, hogy a pénzből mindig kevesebb lesz. Ha az önkormányzatokat érintő több mint 150 milliárdos forráselvonást vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy az önkormányzat mint bázis, meglehetősen nehézkesen fogja tudni teljesíteni a rászabott feladatok sokaságát, és így kerülhet olyan helyzetbe, hogy kormánypárti képviselők bekiabálhatnak a parlamentben, hogy mégsem a kormány zárja be az iskolákat, hanem az önkormányzatok.

Persze, ezt egy kényszerpályán teszik. Ahogyan a kistérségi rendszerben is, ma már többször elhangzott, hogy a kormány a pénzügyi gyeplőn keresztül próbálja irányítani a rendszert, akkor azt láthatjuk, hogy ez a kistérségi rendszer önmagában nem teljesíti a rászabott feladatokat, és azzal a finanszírozási háttérrel, amit a kormány rendelkezésére bocsát, nincs is lehetősége arra, hogy az önkormányzatok maguk oldják meg a feladatokat az együttműködés keretein belül.

Ez komoly problémákat vet fel, hiszen 2-3 évvel ezelőtt az volt a lényeg, hogy ha a kistérség felé mennek az önkormányzatok, akkor sokkal könnyebb lesz nekik. Ezzel az elvvel nem is lett volna probléma, ha ez az elv úgy fogalmazódik meg, hogy az nemcsak pénzügyi oldalról közelíti az együttműködés területeit, hanem valós önkormányzati együttműködéseket érint. Jelen pillanatban olyan kistérségek léteznek - maradnék a mi megyénknél példaképpen -, amelyeknél a különböző települések között nincs is mindennapos kapcsolat, a működésükben nem található olyan közös pont, amelyek révén azt mondatnánk, hogy ez egy szerves kistérség.

A mi soproni kistérségünkben, amelybe az én választókörzetem 36 települése is tartozik, a 36 településből van olyan, ahol kettő egymástól 40 kilométerre van sugárirányban Sopronból kiindulva, teljesen más területen. Ezek a települések nem találják meg az együttműködést.

Amikor ezeket a problémákat nézzük és vizsgáljuk az önkormányzatok helyzetét, akkor azt találjuk, hogy a különböző területeken különböző együttműködő önkormányzatok vannak, tehát nem az van, hogy kialakul 6-8-10-12 önkormányzat, mint ahogyan ezt a nyugati példák is mutatják, amelyek a gyermekvédelmi, a szociális, az egészségügyi, az oktatási kérdéseket meg tudják oldani, hanem a 36 településen különböző módon fogalmazódnak meg ezek, és különböző megoldásokat takarnak. Így aztán előadódhat az, hogy az uniós források felhasználásánál nem szerves fejlődés alakul ki, nem egy előre meghatározott, ágazatok között is összehangolt fejlődési lehetőséget biztosítunk, hanem esetlegesen pontszerűen valósulnak meg ezek a fejlesztések. Ez persze komoly gondot jelent.

Ha a területrendezési törvényt, a területrendezési tervet nézem, ami tavasszal volt a parlament előtt, megint pontosan mutatja azt, hogy egyeztetések hiányában hogyan változhat meg mindenki számára megdöbbentő módon például egy út nyomvonala. Az, hogy aztán később a költségvetésben remény sincs arra, hogy ennek az útnak a felújítására pénz kerüljön, az külön szomorú dolog.

Nyilván nem véletlen, hogy az ellenzéki képviselők a módosító indítványaikban nehezen tudják megfogalmazni azt, hogy miről is lehetne szó, hiszen az elmúlt évek során folyamatosan tűntek el azok a források, amelyek pontosan megjelölnék, hogy azt a pénzt mire is lehet használni. Így aztán alkalmat teremtenek arra, hogy többszörös hivatkozással lehessen megnevezni ezeket az összegeket, és így lehetséges az, hogy különböző források úgy mutatják magukat, mint a kisgömböc, és gyakorlatilag több irányból is fedezetként jelentkeznek.

(21.10)

Komoly problémát jelent például az én választókerületemben a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása, a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása, amikor például itt, a parlamentben elhangzik, hogy a kormány többet költ erre, mint az Orbán-kormány. Igaz, hogy többet költ, mint az Orbán-kormány, összességében, de vannak olyan szervezetek, amelyek támogatása, az egy főre, egy foglalkoztatottra jutó támogatása hússzorosa annak, mint amit mondjuk, az én választókörzetemben működő szervezet kívánna, és mégis az a kicsi szervezet nem kap támogatást. Ez a forráselosztás sem biztosítja azt, hogy mindenki egyformán működjön, és a pályázati rendszer beiktatásával eltűnik az a bizonyosság, amely révén ezt működtetni lehetne.

A településeinken, tíz településen működik a Világörökségi Egyesület, amely világörökségi feladatoknak például nincsen kormányzati támogatottsága. Nemzetközi szerződésben vállal a magyar állam olyan tevékenységet, amelyre nem biztosít forrást. A feladat ugyan az önkormányzatoké, és ott csapódik le, de esetlegessé válik. Nyilván nem véletlen, hogy a világörökségek közül például Pécs a honfoglalás kori sírra, az Árpád-kori sírokra, kora keresztény sírokra komoly pénzt kapott - nyilvánvalóan valamilyen módon ez visszaköszön arra, hogy hogyan is lett Magyarországnak 2004-ben miniszterelnöke.

Az összes többi világörökségi helyszín pedig forrásra vár, és megpróbálja finanszírozni a működést és fenntartani az állapotot. Ezért én magam is módosító indítványt nyújtottam be. Tegnap örömmel hallottam, hogy erre mások is készek, hogy egy olyan állandó támogatást teremtsünk a világörökségi települések számára, amely révén a minimális feladatot el tudják végezni. De sorolhatnánk több olyan kérdést is, amelyre a költségvetésben nincsen megfelelő összeg. Nem értem, hogy miért nem lehet támogatni olyan módosító indítványokat, amelyek szerény összegben például a parlagfű irtására több pénzt adnak, és olyan helyről veszik el, amely például kormányzati kommunikációt jelent. Nem értem, hogy a Nemzeti, Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány 43 millió forintos támogatását a kormányzati tájékoztatástól miért nem lehet megítélni, és miért nem tudjuk a kisebbségeket támogatni, ha már olyan sokszor megvédjük - szavakban persze - a parlamentben.

Ha így összességében megnézzük a magyar költségvetést, akkor nyilván szomorúan kell látnunk, hogy egy komoly megvonások utáni költségvetésről van szó, amelyben az önkormányzatok mindenképpen csak vesztesek lehetnek, hiszen a teher, a munkavégzés rájuk hárul, de ehhez a megfelelő forrás biztosítása a világgazdasági válságra való hivatkozással sajnos nem történik meg. A világgazdasági válság jelen pillanatban arra jó, hogy elmossa mindazokat a nyomokat, amelyeket a kormány a rossz gazdaságpolitikája és kormányzási politikája révén az elmúlt hat évben Magyarország ellen elkövetett. Ily módon ez a költségvetés természetesen, úgy gondolom, nem támogatható.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)