Készült: 2020.02.19.20:36:58 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

99. ülésnap (2007.10.24.),  15-198. felszólalás
Felszólalás oka politikai vita lefolytatása
Felszólalás ideje 6:19:50


Felszólalások:   13-14   15-198   198      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Navracsics Tibor frakcióvezető úr és képviselőtársai "Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?" címmel politikai vita megtartását kezdeményezték. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/3931. számon kapták kézhez.

Engedjék meg, hogy ismertessem a vita menetét. Elsőként a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor 40 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor 20-20 percben, majd a további képviselői felszólalások következnek a frakciók, valamint a független képviselők rendelkezésére álló időkeretben. Az üléstermi információs táblán az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik az egyes frakciók időkeretét, hogy mennyit használtak fel, és még mennyi áll rendelkezésükre. Végül pedig, a vita végezetén a kormány képviselője 20 percben válaszol a vitában elhangzottakra.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket a Házszabály egyes rendelkezéseire, amelyek az időkeretes vita szabályait tartalmazzák. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe. Az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beszámítani. Tájékoztatom önöket, hogy az időkeret felhasználását időmérő szoftveren rögzítjük. Felkérem a jegyző urakat, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a felhasznált időtartam számítógépes rögzítését.

Mielőtt megkezdenénk a vitát, felkérem Podolák György jegyző urat, ismertesse az egyes időkereteket.

PODOLÁK GYÖRGY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitára rendelkezésre álló 5 óra 6 perces időkeret megoszlása a következő: az MSZP képviselőcsoportjának 107 perc; a Fidesz képviselőcsoportjának 86 perc; az SZDSZ képviselőcsoportjának 46 perc; a KDNP képviselőcsoportjának 35 perc; az MDF képviselőcsoportjának pedig 30 perc áll rendelkezésre. A független képviselők 2 percben ismertethetik álláspontjukat.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a kormány nyilatkozatára kerül sor, ahogy az imént mondtam, 40 perc áll a miniszter asszony rendelkezésére. Megadom a szót Horváth Ágnes miniszter asszonynak. (Jelzésre:) Ahonnan önnek kényelmesebb.

(12.40)

DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy mindjárt a mai vitanap címének a kritikájával kezdjem. Úgy hangzik ez a cím, mintha kizárná egymást a két fogalom, miközben szerintem fogalmilag is definiálnunk kéne, hogy miről is beszélünk. Társadalombiztosításról beszélünk, a társadalombiztosítás fennmaradásáról, megerősödéséről, és arról beszélünk, hogyan működik a társadalombiztosítás, a biztosítási rendszer átalakítása jobban a népegészségügyért, hogyan tud a két terület erősebben együttműködni. Tehát szerintem szerencsésebb és a valóságnak sokkal jobban megfelelne a népegészségügy és társadalombiztosítás cím.

Mindannyian tudjuk azt, hogy az egészségügyi reform legfőbb célkitűzése az volt, hogy csökkentsük a születéskor várható élettartamban az elmaradásunkat az Európai Uniótól. Nagyon sokszor elmondtuk, hogy a cél a hat plusz, hogy behozzuk azt a hat évet, ami a magyar elmaradást mutatja. Ugyanakkor azt gondolom - és ebben talán a teljes terem egyetért velem -, ahhoz, hogy ezt a hat évet behozzuk, ehhez több mindenre van szükség. Leginkább ahhoz, hogy megváltozzanak a társadalmi szokások, két dolognak, két különböző területnek kell megváltoznia, mondhatnám azt, hogy két pillér szükséges. Az egyik pillér maga a betegségügy, a betegségek gyógyítása, hogy minél jobb legyen az ellátórendszer. Ez azonban számomra a második pillért jelenti, az igazán fontos az első pillér, ahol megjelenik maga a prevenciós tevékenység, megjelennek az életmódprogramok, a szemléletformáló akciók, a szűrések, az egészségfejlesztés, az egészségnevelés, a környezet-egészségügy, vagyis összefoglalóan: a népegészségügy.

Azt gondolom tehát, ahhoz, hogy jól működjön egy egészségügyi rendszer, ahhoz mind a tényleges egészségügyi pillérnek, azaz a népegészségügynek, mind a tényleges betegségügyi, azaz gyógyító ellátórendszeri pillérnek jól kell működnie; a kettő összhangjának kell fennállnia. A reform első szakasza elsősorban a második pillér javításáról, hatékonyabbá tételéről szólt. Erről szóltak a reformtörvények, amelyek újraszabályozták a gyógyszerpiac működését, az ellátórendszer működését, de akár beszélhetnénk az Egészségbiztosítási Felügyeletről, vagy sorolhatnánk bizony akár a várólisták szabályozását is, vagy akár a vizitdíjat is, aminek mind-mind az volt a célja, hogy javítson a hozzáférésen, igazságosabbá tegye a hozzáférést, világosabbá a követelményeket.

Mielőtt részletesen a biztosítási rendszerről beszélnék, engedjék meg, hogy idézzek. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényből szeretnék idézni, amelyben nagyon világosan olvashatjuk, hogy mi is az a népegészségügy: "A népegészségügy a társadalom egészének szervezett tevékenysége, amelynek célja a lakosság egészségi állapotának javítása, az egészség megőrzése a betegségek megelőzése révén." Azaz már az egészségügyi törvény maga is kimondja, hogy amikor népegészségügyről beszélünk, akkor nem egy-egy ágazatról beszélünk. Össztársadalmi tevékenységről beszélünk, ahol ugyanúgy szerepe van az egészségügy mellett a környezetvédelemnek, de szerepe van akár az önkormányzatoknak, a munkahelyeknek, az iskoláknak, oktatási és nevelési intézményeknek. Széles tehát a felelősök és az együttműködők köre.

Az "Egészség évtizede" népegészségügyi programnak is az volt a célja, hogy a népegészségügyet valóban össztársadalmi feladatként jelenítse meg. Az volt a cél, hogy olyan népegészségügyi program alakuljon ki és kezdje meg működését, amelyben valóban kialakul egy széles körű tárcaközi együttműködés, amivel megszerezhető a szükséges társadalmi összefogás is. A népegészségügyi programunk tíz évre szóló tárcaközi stratégiai program. Legfontosabb elvárásként népegészségügyi programunk is azt fogalmazta meg, hogy a születéskor várható élettartamot közelíteni kell az Unió átlagához. A cél, hogy tíz év távlatában három évvel növekedjen a születéskor várható élettartam. A program kiemelt prioritásként az elsődleges megelőzést jelöli meg, ezen belül is elsősorban a dohányzás visszaszorítását, alkohol-, drogprevenciót, egészséges táplálkozási szokások elterjesztését, élelmiszer-biztonság fejlesztését, aktív testmozgás elterjesztését, közegészségügyi, járványügyi biztonság fokozását, valamint az egészséges fizikai környezet kialakítását.

Jelenleg is több népegészségügyi programunk fut, több akció zajlik akár napjainkban is, gondolok csak az oly gyakran látható "elég" klipekre, amelyeknek célja a dohányzás visszaszorítása, sajnálatos módon a terhes nők körében. A nemzeti népegészségügyi programnak, amely jelenleg zajlik, célja a daganatos betegségben szenvedők számának a csökkentése, ezért különböző szervezett szűrővizsgálatok kerültek megrendezésre, megszervezésre. Zajlik a liliomprogram, amelynek az a célja, hogy a méhnyakrákszűrésre valóban menjenek el a nők, hogy ne kelljen évről évre ötszáz virággal emlékezni azokra a nőkre, akik méhnyakrákban hunynak el közülünk. 25 és 65 év között a nőknek külön meghívó megy az ÁNTSZ-től; egyetlenegy feladatunk van, nekünk, nőknek: el kell mennünk, igénybe kell vennünk a méhnyakrákszűrés kínálta lehetőségeket.

Ugyanilyen szűrési lehetőség az emlőrák elleni mammográfiás szűrés lehetősége, hiszen az ország teljes területe lefedett; 38 diagnosztikus és terápiás háttérrel rendelkező mammográfiás állomás, míg 7 kizárólag szűrési kapacitással rendelkező mammográfiás szűrőállomás működik Magyarországon, azaz 45 hely. Ennek ellenére az érintett korosztály még mindig nem veszi igénybe száz százalékban ezt a lehetőséget, miközben téríti a biztosító az utazási költséget, miközben teljesen ingyenesen vehetjük igénybe ezeket a szűréseket, semmilyen díjat, semmilyen önrészt nem kell fizetni; egyszerűen el kell menni, igénybe kell venni a szűrést.

Mellrákszűrésnél nagyon fontos és nagyon jó eredménynek tartjuk és tartja a szakma azt, hogy sikerült elérnünk azt, hogy az utóbbi négy évben a mellrákkal megbetegedettek, azaz a szűrésen kiemeltek körében csökkent a daganatok mérete. Ez azt jelenti, hogy akik elmennek, azoknál valóban korábban felfedezésre kerülhet a daganat; ettől sokkal jobban gyógyíthatóvá válik.

Ha programról beszéltem, nem szabad kihagynom a dohányzás megelőzését, a leszoktatást célzó programokat sem, többek között - mint már utaltam rá - az "elég" programot, az óvodai dohányzást megelőző programot, iskolai dohányzást megelőző programunk működik, működik a "ciki a cigi" honlap, és a dohányzásellenes küzdelem részeként évről évre megrendezésre kerül a dohánymentes világnap is.

Támogatjuk a gyermek- és ifjúság-egészségügyi ellátásban az életkorhoz kötött szűrőprogramokat, a hátrányos helyzetű, főleg roma gyermekek szűrését, anonim HIV-, AIDS-szűrést működtetünk, iskolai szexuális felvilágosító programok működnek, drogfókuszpont működik, intravénás droghasználókra külön szűrővizsgálat szintén működik. 2006-ban útjára indult a terhes nők HIV-sentinel szűrővizsgálata, ami, azt gondolom, szintén nagyon fontos és kiemelkedő jelentőségű program.

A népegészségügynél nem véletlenül beszéltem arról, hogy ez egy össztársadalmi program, nem kizárólag az egészségügyről szól. A népegészségügyi program társadalmasítása, lakosság közelivé tétele jelenik meg a színtérprogramokban. Egyre több helyen készülnek és működnek egészségtervek, legyen az akár egy település, legyen az akár egy munkahely. Nem elég, hogy elkészülnek ezek az egészségtervek, hanem valóban a települések magukévá is teszik az egészségtervükben foglaltakat, hiszen egyre többen jelentkeznek az "egészségbarát település" cím megszerzéséért, helyi közösségek alakulnak, és próbálják az egészséget, az egészséges létet támogató döntéseket elősegíteni a saját településükön, azon a színtéren, ahol ők maguk a mindennapi életüket élik.

Ugyanilyen elterjedt a munkahelyi egészségtervek mozgalma, és ezáltal az egészséges munkahelyek mozgalma is. Itt az a cél, hogy a munkahelyen, azon a színtéren, ahol életünknek elég jelentős szakaszát töltjük, hiszen legalább heti 40 órát, szintén jelenjen meg az egészséges lét iránti elkötelezettség, gondoljunk itt akár megfelelő kialakítású munkahelyekre, vagy gondoljunk itt akár külön sporteseményekre, mozgáslehetőségekre, amire egy-egy munkahely alkalmat teremthet.

(12.50)

Az egészséges iskolai büfék kialakításához az Oktatási Minisztériummal közös ajánlást dolgoztunk ki; elindult a "gyermekbarát büfé" mozgalom, amelynek keretében országszerte több mint ezer iskolabüfét ellenőriztünk.

Itt szintén jó hír, hogy a tavalyi 60 százalékkal szemben idén már több mint 69, azaz a büfék közel 70 százaléka kínál friss gyümölcsöt a gyermekeknek, és legalább ilyen öröm számomra, hogy bizony elterjedtek az almaautomaták is az iskolákban, ahol csokoládé és egyéb szerek helyett almához juthatnak a gyerekek, almával pótolhatják a hirtelen kalóriaigényüket.

Nagyon sok program zajlik tehát, és azt gondoljuk, hogy ezeket a programokat ugyanilyen formában folytatni kell. A biztosítási rendszer átalakításától nemhogy nem kell változniuk ezeknek a programoknak, hanem inkább erősödniük, folytatódniuk kell. Egy sor ellátást - például a kötelező szűréseket vagy oltásokat - rögzítenünk kell a pénztárak kötelezettségei között. Ugyanígy definiálható a pénztárak szerepe a prevencióban. Nagyon határozottan fenntartja azonban azt a véleményét a kormány, hogy a népegészségügyi és prevenciós programokban az állam felelőssége fokozottabb, ezért meg kell tartani a szaktárca általi koordinációt.

A népegészségügy témaköre után hadd térjek át a biztosítási rendszer átalakításáról szóló koncepcióra! Messziről fogom kezdeni. A reform indulásakor elődöm, Molnár Lajos úgy fogalmazott, hogy a program első szakasza az ellátórendszer rendbetétele, a második pedig a hosszú távú siker garanciájának megalapozása, azaz a biztosítási rendszer átalakítása.

Az első lépéseket megtettük már április 1-jével, hiszen azóta új kapacitások új ellátási kötelezettségekkel működnek. Új struktúra állt föl, új finanszírozás, és bizony lassan az uniós forrásokból el tud indulni az intézmények átalakítása, fejlesztése is.

Most az átalakítás időszakában vagyunk, ezt pedig követnie kell a stabilizálódás szakaszának, amikor valóban be tud indulni az új biztosítási rendszer. Tekintettel arra, hogy a kidolgozott elképzeléseket már nagyon részletesen ismertettem az egészségügyi bizottság ülésén, és volt már több alkalma a tisztelt Háznak tanulmányozni a koncepciót, akár a társadalmi vitára készített törvényjavaslatot, ezért magának a törvényjavaslatnak az ismertetésétől eltekintenék, hiszen nemsokára idekerül a tisztelt Ház asztalára.

Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, hogy miért is kell ez az átalakítás, és milyen alapelvek mentén kell végigvinni. Az ellátórendszerünkből tudjuk, látjuk és érzékeljük valamennyien - akár a személyes ellátásunkból, akár pedig a felügyelet honlapján már-már megjelenő indikátorokból -, hogy az ellátórendszer minősége nemcsak nem megfelelő, de országosan rendkívül nagy szórást mutat, rendkívül nagyok a különbségek.

Igazságtalan az ellátórendszerünk, nem nyújt ugyanolyan szintű ellátást bárhol az országban, nem is hatékony, fenntartja a beteg kiszolgáltatottságát. Nem tudunk dönteni, nem tudunk választani. Szomorú, de sajnos tény, hogy meghatározó eleme a hálapénz, miközben nem biztosít maga az ellátórendszer megfelelő körülményeket sem a gyógyításra, sem a gyógyulásra; és nem nyújt méltányos és teljesítményarányos jövedelmet sem az orvosoknak, sem pedig a szakdolgozóknak, amin - azt gondoljuk - szintén alakítanunk kell.

Az egészségbiztosítási rendszer átalakításának fő célja, hogy egy olyan rendszert hozzunk létre, amelyben egyszerre érvényesülnek a verseny és a választás kínálta előnyök, ugyanakkor megmarad mindaz, amit a társadalombiztosítási rendszerben értéknek tartunk. Értéknek tartjuk a szolidaritást. Értéknek tartjuk itt Magyarországon a kötelező egészségbiztosítást. Értéknek tartjuk egyfajta területi felelősség megjelenését, értéknek tartjuk, hogy a hozzáférés javuljon.

Az a cél tehát, hogy valódi szolidaritás jelenjen meg a rendszerben; olyan rendszer alakuljon ki, amikor nemcsak az igénybevételben jelenik meg a szolidaritás, és várjuk el az egyenlőséget, hanem a befizetésben is, a terhekben való részesedésben is automatikussá válik az, hogy bizony valamennyiünknek részesedni kell; kinek saját jogán - hiszen munkavállaló -, kinek pedig - gondolok itt a nyugdíjasokra, a gyermekekre, a szociálisan rászorulókra - az állam révén, hiszen a gyermekek, nyugdíjasok, szociálisan rászorulók és nagyon sok csoport után a magyar állam teljesíti a befizetési kötelezettséget.

Ezt jó rendszernek tartjuk, és fenn is kívánjuk tartani, hiszen ez szükséges, így tud megjelenni az, hogy valamennyien biztosítás által fedezettek legyünk. Olyan rendszert szeretnénk, ahol tisztázottak a viszonyok, a jogok és a felelősségek, ahol el tudjuk érteni, hogy valóban csökkenjen a hálapénz, ahol igazságosabb hozzáférést tudunk teremteni, ahol a versenynek köszönhetően javulhat az ellátórendszer minősége.

Sokszor, sok helyen megkérdezték tőlem, hogy a társadalombiztosítás milyen garanciát kínál a leendő befektetőknek, milyen garanciát kínál a szolgáltatóknak. Azt gondolom, hogy ha garanciáról beszélünk, akkor a legfontosabb garancia, hogy mi garantálja az embereknek azt, hogy valóban jobb legyen az ellátórendszer; mi garantálja az embereknek azt, hogy valóban oda fog rájuk figyelni a pénztár; mi garantálja az embereknek azt, hogy hozzájutnak a szükséges ellátáshoz; mi garantálja azt, hogy szabadon választhatnak.

A pénztárak számára tilos lesz a szelekció. Ez azt jelenti, hogy bármelyikünk bármely pénztárhoz jelentkezhet, az köteles lesz minket fogadni. A pénztár semmiféle egészségügyi adatot senkitől nem kérhet. Nem lesz tehát lehetősége a pénztárnak aszerint válogatni, hogy ki betegebb, ki szegényebb, vagy ki fizet több járulékot.

Ugyanakkor számunkra, biztosítottak, emberek számára pedig adódik a választás szabadsága. Azt a pénztárat választjuk, amely úgy érezzük, hogy számunkra a legtöbbet, legjobbat kínálja. A döntés a miénk. Mi dönthetünk, amelyik pénztárt választjuk, az köteles minket fogadni. Választási lehetőségünk nem egyszeri. Minden évben élhetünk ezzel a választási lehetőséggel.

Egyfajta garanciát jelent számunkra az Egészségbiztosítási Felügyelet működése, hiszen a felügyelet egyrészt vigyáz arra, hogy mindaz az egészségügyi ellátás, amely minket mint biztosítottakat megillet - legyünk akár nyugdíjasok, akár gyermekek, akár munkavállalók, bárki, aki biztosított -, azt valóban megkapjuk, ahhoz valóban hozzáférjünk. Ugyanakkor a felügyelet ügyel arra is, hogy a pénztárak valóban megfelelően számoljanak el a szolgáltatókkal, megfelelően működjön a pénztárak és a szolgáltatók - például a kórházak, háziorvosok - közötti viszony, és hogy a pénztárak és köztünk, betegek, emberek közötti viszonyban semmiféle zavar ne léphessen fel.

Kevés garancia lenne önmagában az, hogy nem lehet válogatni a biztosítók között. Szükséges egy olyan technika is, amellyel még a gondolatától is távol tartjuk a pénztárakat, hogy bárkit érdemes legyen kiválogatni. Erről szól a fejkvótarendszer. A fejkvóta tulajdonképpen azt jelenti, hogy a rendelkezésünkre álló forrásokból, amelyek érkeznek részben a járulékokból, részben pedig az állam befizetéseiből, újraosztás történik.

Az újraosztás aszerint történik, azaz aszerint kap egy-egy pénztár meghatározott összeget egy-egy biztosított után, hogy a biztosított mennyi idős, férfi vagy nő, és természetesen, hogy milyen az egészségügyi állapota, milyen a szükséglete. Ennek a módszere a fejkvóta, ennek a használatával megszüntethetők a biztosított és biztosított közötti különbségek, hiszen értelemszerűen egy beteg, idősebb emberre nagyobb összeget fog kapni egy-egy pénztár, mint mondjuk egy fiatal, teljesen egészségesre.

Garanciát jelent számunkra, hogy nem változnak a járulékok, mint ahogy garancia az is, hogy az egészségügyi szolgáltatások, az ellátási szolgáltatások, mindaz, amit tavaly a Magyar Országgyűlés törvénybe foglalt, nem változik. A pénztárak emellett viszont érdekeltek lesznek abban, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a jelenleginél sokkal jobban, sokkal hatékonyabban költsék el. Mindenképpen garanciát jelent számunkra, hogy a pénztárak a szolgáltatók között a minőség szerint válogathatnak, azaz lehetőségük lesz arra, hogy azokat a szolgáltatókat preferálják, amelyek valóban jobb minőségű szolgáltatást nyújtanak.

(13.00)

Például egy műtétnél kisebb a komplikációjuk, kisebb a sebfertőzések aránya, kisebb az utókezelési igény. Ezáltal mi magunk is jobb szolgáltatásokhoz fogunk hozzájutni. Azt gondolom, ez a rendszer átalakításának egyik igazi és nagyon fontos előnye.

Újra kell szabályozni a beutalási rendet, hiszen az lesz az elsődleges cél, hogy a pénztár a saját szolgáltatói körében tartsa a beteget. Ez ugyanakkor nem jelent számunkra hátrányt, hiszen a pénztár számára jogszabály fogja előírni, hogy lakhelyünktől milyen távolságban köteles számunkra biztosítani az ellátás lehetőségét. Ha ezt nem teszi meg, akkor egyrészt felügyeleti bírságra számíthat, másrészt pedig mi ott vesszük igénybe az ellátást, ahol azt kívánjuk, természetesen a pénztár költségére.

Beszélnünk kell arról is, és fontosnak tartom, hogy ez a rendszer lehetővé teszi, hogy az oly sokszor emlegetett, kritizált teljesítményvolumen-korlát rendszer megszűnhessen, megszűnhessen ez a rendkívül rigid, rendkívül mechanikus teljesítményvolumen-korlát, és egy olyan rendszerré alakulhasson át, olyan finanszírozási rendszerré, amely valóban a beteget követi. Vagyis az az intézmény, amelyet több beteg vesz igénybe, mert jobb a szolgáltatás, jobb minőségben gyógyítanak, számíthasson nagyobb finanszírozási összegre, legyen az akár egy-egy osztálya.

És fontosnak tartom azt is, hogy lesz lehetőségük arra a pénztáraknak, hogy átvállalhassák a magánorvosi számlákat részben vagy egészben, illetve magánszolgáltatókat engedhessenek be a közfinanszírozott ellátásba. Ettől szintén a szolgáltatói verseny javulását és valódi versenysemlegességet várunk. Érvényesülni fognak azok a garanciális elemek tehát, amelyek garantálják a szolidaritás és a nemzeti kockázatközösség elveinek betartását. Fennmarad a kötelező egészségbiztosítás, azaz nem lehetnek kimaradók, mindenki kötelezően biztosított, a pénztárak nem válogathatnak az emberek között. Ha lenne olyan, aki önmaga nem akar pénztárat váltani, a rendszer indulásakor és folyamatosan a működés alatt mindig lesz olyan pénztár, amelyik az ő ellátásért felel, azaz a pénztáraknak lesz területi ellátási felelőssége.

Fontos és garancia a biztosítottaknak, hogy az új rendszer nem jár járulékemeléssel. Mindenki jövedelemarányos járulékot fizet, amit ugyanúgy az APEH szed be, mint ma is. A nyugdíjasok, a gyermekek, a szociálisan rászorulók, a nyugdíjszerű ellátásban részesülők után - mint ahogy most is - a jövőben is az állam fizeti be a járulékot. A rendszer ezáltal nemcsak hogy megőrzi a nemzeti kockázatközösséget, hanem bátran kimondhatjuk, hogy meg is erősíti. A pénztárak nem kapnak garanciát a haszonra, csak akkor tudnak hasznot elérni, ha valóban jobban működnek, nincs tehát sem profit, sem működési garancia a pénztárak számára; ha nem működnek jól, akkor bizony abba kell hagyniuk a működésüket, elveszítik a működési lehetőséget.

Fontos garanciának tartom, hogy a pénztárakkal, a jobb működésükkel meg tud jelenni egy újfajta beruházási lehetőség az egészségügyben. Egészségügyi fejlesztésre pályázati úton, európai uniós forrásokból 400 milliárd forint áll az egészségügy rendelkezésére, a forrásokat pályázati úton lehet elnyerni. Ezeket a pályázati úton elnyerhető forrásokat tudják kiegészíteni a pénztárak forrásai is. Szükség van ezekre a fejlesztésekre az egészségügyben, hiszen mondtam, nagyon eltérő a színvonal. Itt az a cél, hogy valóban célzott programokkal jelenjen meg a szükséges fejlesztés, valóban tudjon javulni az ellátórendszer színvonala.

Ha biztosítási rendszerről beszélünk, akkor azt gondolom, beszélnünk kell a szolgáltatókról, mi is fog történni a kórházakkal, hogyan tudunk választani, és egyáltalán mi lesz az egészségügyben dolgozók szerepe például a népegészségügyben. Alapvetően mindenki számára megnyugtató kell hogy legyen, hogy minden egyes háziorvossal a pénztáraknak kötelező lesz szerződést kötniük. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanaz marad a háziorvosa, mint aki ma is a háziorvosa, ez tehát nem változik. Ma is választhatunk szabadon háziorvost, ezt a jövőben ugyanígy megtehetjük. Ez szintén garancia a biztosítottnak, miközben garancia a háziorvosnak is, tehát nem veszítheti el a betegeit a jól működő háziorvos.

Mi történik a járóbeteg-szakellátókkal? Mi történik a kórházakkal? Alapvetően minden egyes szolgáltatóval, minden egyes kórházzal, rendelővel a pénztár az elérési körön belül, azaz az elérési szabályok szerint - amelyek lehetek kilométerszabályok, kötelezően biztosítandó szakmák, szakrendelések, kórházi ágyak - köteles szerződni. Kétfajta szerződést köthet a pénztár. Az egyik az úgynevezett általános szerződés. Az általános szerződésnek az a célja, hogy ezt a kötelezően fedett kört valóban lefedje, azaz mindenkinek a közelében legyen szolgáltató. Ha a pénztár megsérti ezt a szabályt, azaz nem szerződik, mondjuk, az alapvetően Magyarország keleti részén tevékenykedő pénztár egy, az ország nyugati részéről őt választó biztosított, őt választó ember, mondjuk, egy soproni beteg közelében lévő intézménnyel, akkor az a soproni beteg oda megy a rendszerben, ahova akar, és azt a pénztár köteles lesz kifizetni, tehát senki nem marad ellátatlanul.

A pénztáraknak lesz lehetőségük másfajta szerződést is kötni, ez az úgynevezett preferáló szerződés. A preferáló szerződés jelenti azt a szerződést, amellyel bizonyos jól működő intézményeket, osztályokat, szakrendelőket a biztosító, a pénztár előnyben részesíthet. Arról szól ez az előnyben részesítés, hogy bizony itt ők áralkut is folytathatnak, azaz fizethet a pénztár akár 10 százalékkal többet is a szolgáltatásért, de akár lefelé is mehetnek 10 százalékkal, hiszen itt az a cél, hogy a biztosítottak, az emberek valóban ezekre a jó ellátóhelyekre jussanak, valóban ott kapják meg az ellátást. Nagyon egyszerű, hogy miért kell a jó ellátókat preferálni: mert ott kisebb a szövődmény, jobban gyógyul akár egy-egy korszerű műtéti technológia alkalmazása után a beteg, kevesebb a visszavételi arány, kevesebb a sebfertőzés, és lehetne hosszan sorolni mindazt, amiben mérhető a minőség.

Tehát valamennyiünk közelében lesz olyan kórház, amelyik biztosítja az ellátásunkat, és ahova teljesen szabadon mehetünk, a háziorvosunkat teljesen szabadon választhatjuk, tehát tulajdonképpen ebben sem fogunk nagy változást érezni. Abban sem feltétlenül kell éreznünk a változást, hogy létrejön a pénztári rendszer, hiszen a pénztárak egy választási lehetőséget adhatnak. Dönthetünk úgy, hogy pénztárat választunk, de nem kötelező élnünk a pénztári választás lehetőségével. Ha nem kívánunk a választással élni, vagy úgy érezzük, hogy nem tudunk választani, akkor is mindig van egy olyan pénztár, amelyik garantált, hogy a mi ellátásunkat megszervezi, mert köteles, mert az ő területére tartozunk.

A pénztárak alapvetően a megyék mentén épülnek fel, kivéve Budapesten és Pest megyében, hiszen Budapest és Pest megye négy területet alkot, és emellett van a 18 megye, azaz összesen 22 darab területre indulhat meg a licit. A 22 darab területnél főszabály, hogy a pénztáraknak úgy kell felállniuk, hogy legalább 500 ezer ember ellátását garantálják. Ez kétféle módon lehetséges. Az egyik megoldás, hogy egy-egy pénztár, egy-egy leendő befektető úgy licitál, hogy már a licitnél megszerezzen annyi megyét vagy akkora lakosságtömeget, amivel eléri az 500 ezer főt. A másik megoldás, hogy a befektető kisebb területre licitál, tehát nem éri el a licitnél az 500 ezer főt, de utána toboroz. Bármelyik megoldást is választja a befektető, a licit után megnyílik a toborzás lehetősége.

A toborzás lesz az az időszak, amikor először választhatunk, amikor először dönthetjük el, hogy ki legyen az, aki az egészségbiztosítási ellátásunkat szervezi. Ha tudunk dönteni arról az életben, hogy hol akarunk lakni; ha tudunk dönteni arról, hogy ki biztosítsa a lakásunkat; ha tudunk dönteni arról, hogy hány gyermeket vállalunk és hogyan vállalunk, akkor miért ne tudnánk dönteni arról, hogy ki legyen felelős az egészségbiztosítási ellátásunkért és gyermekeink egészségbiztosítási ellátásáért?

(13.10)

Adott tehát a választás lehetősége, amivel ha nem akarunk élni, akkor egy-egy területileg felelős pénztárnál maradunk. Nem kell senkinek attól félnie, hogy kimarad, mindenkit lefed a rendszer, nem lehetnek kimaradók a rendszerben.

A választás, azaz az első toborzási időszakot követően kezdődik a pénztárak megalakulása, majd a szerződéskötések a szolgáltatóval. Mindig pontosan fogjuk tudni azt, hogy melyik pénztár tagjai vagyunk, hiszen vagy területileg sorsoltak, vagy mi magunk választhattunk. Soha nem lehetünk bizonytalan helyzetben, hogy ne tudjuk, hova tartozunk.

Nem véletlenül fontos, hogy hova, melyik pénztárhoz tartozunk, hiszen a pénztárunk többletszolgáltatást kínálhat számunkra. A többletszolgáltatás nagyon sokféle lehet. Vannak kötelező szolgáltatások, amelyeket köteles nyújtani a pénztár, például köteles telefonos ügyfélszolgálatot működtetni, köteles ügyfélszolgálati irodát működtetni. A telefonos ügyfélszolgálat lesz az az eszköz, amit felhívhatunk, ha például szombaton éjjel megfájdul a gyermek füle, vagy vasárnap reggelre mi magunk belázasodunk, és tud segíteni abban, hogy hova menjünk, milyen ellátásra van szükségünk. Az ügyfélszolgálat pedig az a hely, ahol személyesen intézhetjük az ügyeinket, hozzájuthatunk például ahhoz az igazoláshoz, amellyel igazolható, hogy melyik pénztárhoz tartozunk.

Többletszolgáltatás lehet a vizitdíj részbeni vagy egészbeni átvállalása. A pénztár nyújthat többlet-egészségmegőrző, egészségnevelő szolgáltatásokat. A pénztár dönthet úgy, ha van elegendő megtakarítása, hogy akár például bizonyos gyógyszereink térítési díjának egy részét átvállalja.

Nagyon széles tehát a paletta. Azt gondolom, hogy mindazt, amit a paletta jelenthet, valószínűleg ma még el sem tudjuk képzelni. Hiszen miért ne lehetne egy olyan pluszszolgáltatás, amit akkor kapunk, amikor az intézménybe, egy kórházba kell mennünk, és ott kapunk bármi olyan többletet, amire szükségünk lehet, például akár a felvételnél segítséget. Sok helyen sokfajta többletre számíthatunk. Nagyon fontos, hogy ezek mindenkinek járnak. Az egy-egy pénztár által kínált többletszolgáltatás nemcsak annak jár, akit odatoboroztak, hanem mindenkinek, tehát mind a területileg odasorsolt, mind a toborzott betegeknek, biztosítottaknak. Nem tehet tehát egy-egy pénztár különbséget a különböző biztosítottak között.

Nagyon nagy dilemma és sokszor megkérdezett felvetés, hogy ezeknek a pénztáraknak lehet-e nyereségük. Igen, lehet nyereségük, mint ahogy az egészségügyben lehet nyeresége minden egyes olyan szolgáltatónak, ami társasági formában működik. Tehát egy kft.-ként működő kórháznak igen, lehet nyeresége. Egy részvénytársaságként működő kórháznak igen, lehet nyeresége. Egy társasági formában működő gyógyszertárnak igen, lehet nyeresége. Egy gyógyszergyárnak, egy gyógyászatisegédeszköz-forgalmazónak, egy gyógyfürdőnek mind-mind lehet nyeresége. Igen, a pénztárnak is lehet nyeresége, de kizárólag szabályozott mértékű. A szabályozás pont azért szükséges, hogy működjön egy újabb garancia a biztosítottak számára: mindazt a szolgáltatást, ami ma jár nekünk, köteles nyújtani a pénztár.

Azt várjuk, hogy attól, hogy javul a hatékonyság, hogy csökken a felesleges, indokolatlan igénybevételek aránya, attól, hogy csökkennek, eltűnnek a rendszerből a különböző, úgynevezett túlkódolások, azaz elszámolási manipulációk bizonyos intézmények részéről, már önmagában megtakarítás keletkezik a rendszerben; egy olyan megtakarítás, amelyből kifizethető a pénztár működési költsége, nyeresége, és bizony jut még vissza pénz az ágazatba is, például a bérrendezésre.

Fontos célunk tehát, hogy valóban javuljon az ellátórendszer, valóban engedjük meg a profitot, de úgy engedjük meg a profitot, hogy abból a rendszer valamennyi szereplőjének kölcsönös haszna származzon. A rendszer kialakításakor tehát az elsődleges szempontunk végig a beteg számára kényelmes, ugyanakkor minőségben, hatékonyságban és biztonságban megfelelő szintű ellátás volt.

Az a célunk, hogy a kötelező, jövedelemarányos járulékfizetés révén ne csak fennmaradjon a társadalmi szolidaritást jelképező nemzeti kockázatközösség, hanem az valóban erősödjön meg. Ennek lesz egy jól látható eszköze részben az OEP utódszervezetéből létrejövő kezelő szerv, részben pedig a nagy kockázatú betegségek kezelésére létrehozni tervezett kockázatkezelő alap.

A versengő, területtel bíró, de országos hatáskörű pénztárak megjelenésével megjelenik a verseny. A verseny tehát két szinten fog megjelenni, egyrészt a pénztárak által a biztosítottakért folytatott verseny, másrészt pedig a szolgáltatók közti verseny, amely a különböző típusú szerződésekben fog tudni megjelenni. A verseny megjelenéséből számunkra a legfőbb haszon és legfőbb előny, amely megjelenik, a minőség javulása. Azt várjuk tehát, hogy a kórházi ellátások, a járóbeteg-szakellátások és bármilyen más ellátás minősége észlelhetően és észrevehetően javulni fog.

A népegészségüggyel kezdtem, és azt gondolom, fontos, hogy beszéljünk a népegészségügyről is, hogyan is jelenik meg a népegészségügy, a megelőzés a pénztáraknál. Bizonyos feladatok, amelyeket jelenleg is a társadalombiztosítás, az OEP finanszírozott, természetesen megmaradnak a pénztárak finanszírozásában, ugyanakkor a pénztáraknak lesz lehetőségük arra, hogy saját, külön betegségmegelőző, egészségfejlesztő programokat működtessenek; olyan programokat, amelyekre teljesen igaz az, hogy hosszú távra hozzák meg az előnyüket és a hatásukat. Azonban rövid távon ezek lehetnek például azok az előnyök, például azok a többletek, amelyekért mi egy-egy pénztárt választunk, vagy egy-egy pénztárnál ott maradunk. Hiszen az is egyfajta választás, hogy amikor megnyílik az átlépési időszak, akkor mi bizony nem kívánunk élni a választásunk lehetőségével, mert elégedettek vagyunk a pénztárainkkal.

A pénztáraknak minőségbiztosítási rendszert lesz kötelességük működtetni; természetesen tanúsított minőségbiztosítási rendszert, ahol fontosnak tartjuk, hogy nemcsak a szolgáltatóknál, de a pénztáraknál is jelenjen meg a betegek elégedettsége, jelenjen meg ennek a visszajelzése.

Azt gondolom, hogy a kialakuló rendszer egyszerre fogja garantálni a lakosság valamennyi érdekét, a biztonságot, az egyre jobb minőségű ellátást, és nem utolsósorban a tájékoztatást, azt a tájékoztatást, aminek ma bizony meglehetősen híján vagyunk. Ugyan az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján már számos indikátor, az ellátás minőségét jelző mutató megjelent, de azt gondolom, ez kevés, szükségünk van továbbiakra, amelyeket folyamatosan fejleszt az Egészségbiztosítási Felügyelet, és ez bizony az ő feladatuk is marad a jövőben.

Beszélünk egy kész modellről, és beszélünk a népegészségügy együttműködéséről. Én őszintén remélem, hogy a mai napon lesz alkalmunk arra, hogy megismerjük a Fidesz átfogó, alternatív javaslatát is az egészségbiztosítási rendszer átalakítására, hiszen valóban akkor lehet két témát ütköztetni és egybefuttatni.

Mivelhogy a kormány javaslata hamarosan az Országgyűlés elé kerül, ezért ez a vitanap szinte az utolsó pillanatok egyike, amikor ilyen nagy nyilvánosságban, ilyen nagy körben, remélem, lesz alkalmunk megvitatni azt az alternatív javaslatot, amit már több mint egy hónapja jelentett be Mikola István. Őszintén remélem, hogy ez a vitanap nem tagadásokról fog szólni, nem arról fog szólni, hogy mit ne csináljunk, hogy ne, ne és ne, hanem abban bízom, hogy valódi alternatívát kínál ez a vitanap. Nem egy tagadásból álló pártprogramot lesz alkalmunk megismerni, hanem egy ellenzéki párt részéről a kormány tervezetéhez és hatástanulmányához valóban legalább mérhető, valódi, átfogó szakmai javaslatot.

Azt gondolom, hogy a céljaink közösek: hatékonyságot, javulást akarunk, hozzáférés-javulást, minőségjavulást, fenntarthatóságot, a hálapénz csökkentését, a beteg kiszolgáltatottságának csökkentését. Bízom benne, hogy a Fidesz nem fog lemondani erről a lehetőségről.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

(13.20)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek, ahogyan az imént mondtam már, 20-20 perces időkeret áll a vezérszónokok rendelkezésére. A vezérszónoki felszólalások közben kétperces hozzászólásra nem kerül sor.

Elsőként megadom a szót Kökény Mihálynak, az MSZP-képviselőcsoport vezérszónokának.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A nagyobbik ellenzéki párt immár sokadik alkalommal kezdeményez politikai vitanapot az egészségügy kérdéseiről. Sajnálatos, hogy az eddigi hasonló alkalmakkor még soha nem volt alkalmunk a Fidesz egészségpolitikájának a szakmai tartalmát megismerni. Hallottunk féligazságokat, hallottunk demagóg érveket, de bízom abban, hogy ez ma másként lesz.

A "Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?" címet adták a mai politikai vitanapnak a kezdeményezők. Úgy látom, hogy a cím megválasztása az eddigi gyakorlatnak megfelelően homályos, és nem utal igazán arra, hogy miről is akar ma politikai vitát folytatni az ellenzék. A népegészségügy, illetve az üzleti egészségbiztosítás fogalmát összekapcsolni a "vagy" kötőszóval ugyanis olyan választást feltételez, amelynek nincs realitása. Nem lehet ugyanis azt állítani, hogy vagy népegészségügyet folytatunk, vagy üzleti egészségbiztosítást; ráadásul igent mondunk a népegészségügyi programra, és nemet az üzleti típusú egészségbiztosításra.

Mikola István képviselőtársam - akitől senki nem vitatja el, hogy a Fidesz egészségpolitikájának egyik fő alakítója - néhány nappal ezelőtt adott nyilatkozatából hadd idézzek, amit arra az újságírói kérdésre adott, hogy mi volt a polgári kormány népegészségügyi programjának lényege. Arról szólt - idézem -: "Az egész egészségügyi ellátórendszert népegészségügyi alapokra kell helyezni. A világ ma az orvosi lehetőségek és a gazdasági megengedhetőség között húzódó feszültségeket úgy kezeli, hogy az országon belül térségi népegészségügyi trendeket állapít meg, és felállítja mindenhol azt az elsődlegességi sorrendet, amellyel meghatározza, hogy mi a legnagyobb probléma, melyek a kevésbé nagy problémák, és melyek a kisebb horderejűek, a rendelkezésre álló pénzt és forrásokat úgy próbálja elosztani, hogy oda jusson a legtöbb, ahol a legnagyobb népegészségügyi gondok vannak."

Tisztelt képviselőtársam, meg fog döbbenni: a mai magyar egészségügy pontosan ezen elv mentén szerveződik, és a források elosztása is ennek megfelelően történik. Egyébként eddig úgy láttam, hogy népegészségügyi kérdésekben nincs igazi vita ellenzék és kormánypártok között. Őszintén remélem, hogy itt továbbra is egyet tudunk érteni. Ezért is nehezen érthető számomra a sajátos címadás, hiszen ellenzéki képviselőtársaim feltehetőleg az egészségbiztosítás átalakításáról kívánnak vitatkozni.

Talán nem ártana, ha tisztáznánk azokat a kijelentéseket is, amelyek gyakran elhangzanak az ellenzék oldaláról, hogy az egészségügy nem üzlet. Ez szerintem az egyik olyan populista kijelentés, amely azt a látszatot akarja kelteni, hogy egy piacgazdaságban működő egészségügynek semmi köze nincs a piachoz. Eszembe jut az az anekdota, amelyben az újgazdag apuka így szól a fiához: csak egészség legyen, édes fiam, a többit megvesszük. Az egészség értéke, tisztelt Országgyűlés, felbecsülhetetlen. Pénzben nem lehet kifejezni, de megőrzéséhez és visszaszerzéséhez olyan eszközöket kell igénybe venni, aminek igenis köze van a piachoz, vagyis az üzlethez.

Persze azt gondolom, hogy ezzel mindenki tisztában van, mégis vannak, akik politikájához jobban illeszkedik "az egészségügy nem üzlet" érv. Pedig úgy látom, hogy a Fidesz is elejtette azokat a népszavazási kezdeményezéseket, amelyek összekapcsolhatók bizonyos piaci elemekkel. Lehet, hogy abból a felismerésből döntöttek így, hogy a kórházak működésének átalakítása és a gyógyszerek patikán kívüli forgalmazása tekintetében egyáltalán nem lehet biztosra menni.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány rövidesen benyújtja a hazai egészségbiztosítás rendszerének átalakítását célzó törvényjavaslatát. Már több szakértői cikkben találkoztam azzal a megállapítással, hogy aminek az elfogadását kéri a kormány, az igazi hungarikum lesz, mert ilyen egészségbiztosítási rendszer Európa egyik országában sem működik. Nos, nézzük ezt pozitív oldalról, merthogy egyáltalán nem kifogásolható ez a megállapítás. Különösen nem kifogásolható az, hogy a magyar viszonyoknak leginkább megfelelő megoldást keressük és próbáljuk közösen megtalálni. Nincs két egyforma egészségbiztosítási rendszer Európában, ahány ország, annyiféle megoldás, és egyik megoldás sem ültethető át a magyar viszonyok közé, ugyanakkor egyik megoldás sem minősíthető sikeresnek vagy sikertelennek. Mindegyik európai egészségbiztosításnak megvannak a maga problémái, és ezek jó része hasonlít is a mieinkhez.

Azt a bírálatot is gyakran hallani, hogy az új megoldás kialakítása előtt nem volt lehetőség a vitára. Tisztelt Országgyűlés! Hónapok óta zajlik a nyilvánosság előtt a polémia az egészségbiztosítással kapcsolatban. Szakmai konferenciákon, sajtóban lehet hozzászólásokat látni, hallani, hozzászóltak a vitához orvosok, betegek, politikai pártok képviselői. Az elmúlt héten az egészségügyi bizottság ebben a kérdésben meghallgatta Horváth Ágnes miniszter asszonyt, ahol a képviselőtársaim is feltehették a kormány elképzeléseivel kapcsolatos kérdéseiket.

Ez a mai politikai vitanap is ezt a célt szolgálja, hiszen amit mi itt elmondunk a vitában, azt figyelemmel kísérik a televízió nézői, a rádió hallgatói és a különböző sajtótermékek olvasói. Közös a felelősségünk abban, hogy az igazságról, a valóságról beszéljünk, mert ebből érteni fogják a vitát figyelemmel kísérők, hogy mi az egyik oldal álláspontja, és mi a másiké, és ne próbáljuk meg - ha úgy tetszik - a szakmai érveket valami mással, politikai lózungokkal helyettesíteni.

A társadalombiztosítással kapcsolatban a nagyobbik ellenzéki párt nem olyan régen tett egy olyan javaslatot, hogy helyezzük az egészet az Országgyűlés felügyelete alá, mert a kormány rossz gazdája az ügynek. Meglepő, hogy ezt az a párt ajánlja, amely 1998-ban egy tollvonással eltörölte a társadalombiztosítási önkormányzatokat, semmibe véve a képviselőket megválasztó népakaratot. Az akkori elképzelések szerint egy több-biztosítós modellt gondoltak kialakítani, amely csak azért nem valósult meg, mert akik annak idején felhatalmazást kaptak a kivitelezésre - nos, hadd fogalmazzak udvariasan -, nem voltak elég ügyesek ebben. Azért az mégiscsak furcsa, hogy egy politikai párt négyévente változtatja e fontos kérdésben az álláspontját, és tulajdonképpen ma sem tudhatjuk, hogy ténylegesen mit tennének, ha ebben az ügyben tenni akarnának.

Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologról kell nyíltan és őszintén beszélnünk: az egyik, hogy miért kell az egészségbiztosítást átalakítani; a másik, hogy ennek az átalakításnak mi a legfontosabb célja. Átalakítani azért kell, mert ma a társadalombiztosításnak nevezett államigazgatási szervezet jogalkalmazóként végzi a szolgáltatás finanszírozását az egészségügyben, olyan szervezetként, amelynek hiányzik az érdekeltsége a hatékonyabb, színvonalasabb ellátások megszervezésében.

Másodszor, mi szocialisták úgy látjuk, hogy ennek az átalakításnak az a legfontosabb célja, hogy tisztább, világosabb viszonyokat teremtsünk az egészségbiztosítás területén, hogy a biztosítottak pontosan tisztában legyenek jogaikkal és kötelezettségeikkel, hogy mindenki számára kiszámítható legyen, hogy betegség esetén milyen szolgáltatásokra jogosult, illetőleg az eddigieknél jobb minőségű egészségügyi szolgáltatásokat biztosítsunk, késztessük erre a szolgáltatókat, és az eddigieknél nagyobb esélyt kapjon az egészség megőrzése, a betegség megelőzése és a gyógyulás. A szocialista frakció határozott álláspontja, hogy az új rendszernek meg kell felelnie a társadalombiztosítás mai alapértékeinek.

(13.30)

Így erősíteni kell a társadalmi szolidaritást, egyben kell tartani a nemzeti kockázatközösséget, meg kell tartani a kötelező részvételt, a jövedelemarányos járulékfizetési kötelezettséget. Mindezen túlmenően az új egészségbiztosítási rendszernek az eddigieknél jobban érvényre kell juttatnia az ellátásokhoz való esélyegyenlőséget, segítenie kell a területi különbségek fokozatos felszámolását.

Szeretném nagyon hangsúlyosan kijelenteni, nem több-biztosítós rendszert akarunk létrehozni, hanem az egységes egészségbiztosításon belül az egészségbiztosítás működtetését egy új szereplőre, az egészségbiztosítási pénztárakra bízzuk. Az egymással versengő, a biztosítottak számára valódi választási lehetőséget adó pénztárrendszer meggyőződésünk szerint jobb gazdája lehet a források felhasználásának.

Nem bízunk mindent a versenyre, az állam többségi tulajdonosa lesz a pénztáraknak, és ez a tulajdon el nem idegeníthető. A pénztárba belépő kisebbségi tulajdonosoktól azt várjuk, hogy az egészségbiztosítás szervezésében és működésében érvényesítik azokat a hatékonyságot növelő tapasztalatokat, amelyeket az üzleti szférában már megszereztek.

Nem ismétlem meg miniszter asszony szavait a részletekről, csak a szocialisták számára fontos néhány elemről szólnék még. Az új rendszerre történő átállás nem eredményezheti a járulékok növekedését, és nem szűkítheti azokat a biztosítotti jogosultságokat, amelyeket ma törvények és más jogszabályok rögzítenek. Ezért is elfogadhatatlan és érthetetlen az a riogatás, amit már megkezdtek riválisaink, miszerint lesznek olyan társadalmi rétegek, amelyek kiszorulnak az egészségbiztosításból, és hogy növekedni fognak terheik a pénztárak megjelenésével. Mindkét állítást kategorikusan cáfolom.

A szocialisták álláspontja: az állam nem bújhat ki az egészségbiztosítással összefüggő alkotmányos kötelezettségei alól, ezeket a kötelezettségeket nem ruházhatja át más szereplőkre. Csak olyan szabályozás fogadható el, amely kizárja annak lehetőségét, hogy bármelyik pénztár diszkriminációt alkalmazzon bármelyik biztosítottal szemben. A biztosítottak számára a pénztárak megjelenése semmilyen hátrányt nem okozhat, de előnyt jelenthet; legfőképpen abban, hogy a biztosított választhat a pénztárak között, és ez a választási szabadság évente megilleti őt. A biztosítottak döntését nyilván az fogja motiválni, hogy melyik pénztár milyen színvonalon szervezi meg az ő ellátását, melyik intézménnyel áll szerződéses kapcsolatban, és milyen önként vállalt kedvezményeket, megelőzési programokat tud tagjai részére garantálni.

A kisebbségi tulajdonrész megszerzése a befektetőktől jelentős anyagi áldozatot kíván. Az így nyert bevétel döntő többségét az egészségbiztosítás, illetve az egészségügy fejlesztésére kívánjuk fordítani. Itt is szeretném egyértelművé tenni az álláspontunkat. Nem lehet összekeverni az intézményhálózat megújításához szükséges tőkeigényt a most várt bevételekkel. Meggyőződésem azonban, hogy azon befektetők számára is, akik az intézményrendszer megújításában akarnak szerepet vállalni, egyértelműsíti a képet a versengő pénztárak megjelenítése.

Az egészségügy megújítására felhasználható uniós támogatások jelentős minőségi javulást hozhatnak, de ez csak akkor bizonyulhat fenntarthatónak, ha ezekhez a fejlesztésekhez a magánszektor is felzárkózik, akár hasonló nagyságrendű befektetésekkel.

Igen, sajátos, mondhatnám: hungarikum lesz az új egészségbiztosítási rendszer, mint ahogy hungarikum a mai is. A demokratikus folyamathoz hozzátartozik, hogy törvényt kell alkotni az új egészségbiztosítási rendszerről. Ez a munka rövidesen megkezdődik, és az év végéig el kell végezni. A szocialista frakció véleménye szerint ezzel is teljessé válhat az egészségügy reformja, no meg azzal, hogy az alapellátás, a járóbeteg-ellátás megerősítése, a népegészségügyi program gazdagítása is napirenden van.

Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy az egészségügy területén a reformok sikeres végigviteléhez a rugalmasság és a határozottság olyan elegyére van szükség, amely lehetővé teszi a menet közben felmerülő problémák korrekcióját, és a potenciális partnerek megnyerését is. Igen, kezelnünk kell a változásoktól való félelmet, türelemmel és megértéssel. De kérem mindazok támogatását, akik partnerek akarnak lenni a jövő egészségbiztosításának megteremtésében.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Mikola Istvánnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.

DR. MIKOLA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kökény Mihály úr azt mondta - örülök egyébként, hogy ennyire készült -, hogy azt a programot valósítják meg, amiről én a napokban beszéltem. Ültem a helyemen, megcsíptem magam: ki van most kormányon? Lehet, hogy mi vagyunk kormányon, ők meg az álkormány vagy a bábkormány, vagy hogy van ez az egész?

De szeretném nyilvánosságra hozni, hogy egészen más programot csinálnak, és én erről szeretnék beszélni, és amit mondani fogok, ne tessék demagógiaként - kellemetlen megjegyzéseket hallottunk - vagy valamiféle populizmusként értékelni ezeket a szavakat, megpróbálok minél több ténnyel szolgálni. Azért teszem ezt, mert azért van politikai vitanap az egészségügyről, hogy ezt a szerencsétlen reform-deformot valami normális útra, normális sínre tereljük.

Egy Orwell-idézet jutott eszembe, miközben a miniszter asszony és a bizottság elnöke beszélt: "Lehetünk tárgyilagosabbak az átlagnál, de csak nagy morális erőfeszítések árán." Mindenkinek megszívlelésre ajánlom ezt az orwelli mondatot.

Kérem szépen, mi történt? Fussunk végig ezen az egészségügyi reformon! Rááldozok néhány percet, aztán persze a mi programunkról fogok beszélni, és nagyon remélem, hogy a fülek megnyílnak, mert Kökény Mihály úr például pontosan tudja, hogy miben áll a programunk, de úgy csinál, mintha nem hallott volna még róla, úgyhogy én most beszélni fogok róla, és ha az időkeretbe belefér, akkor legalább ennek a kulcsfontosságú pontjait itt el fogom mondani.

Mi történt? Elindult egy úgynevezett egészségügyi reform, azzal, hogy a konvergenciaprogram keretében a bruttó hazai termék, a GDP egészségügyi ráfordítását 0,9 százalékpont arányban csökkentették. És ha megnézem a 2008. éves következő évi költségvetési tervezetet, akkor a GDP-ből az egészségügyi ráfordítások a jelenlegi 4,72 százalékról 4,39 százalékra fognak továbbra is esni. Tehát szeretném megjegyezni - és nem populizmus -, hogy reformba kezdtek a kormányoldalon, egy olyan reformba, aminek nemhogy a primer invesztíciója, az elsődleges forrásigénye nincs meg, hanem egyenesen egy súlyos forráskivonás közben történik.

Mi történt eddig? Esélyegyenlőtlenség jött létre, teljesítményvolumen-korlátok, várólisták. Szó sincs arról, ami célkitűzés volt, hogy az erőforrások gazdaságos felhasználása a reform célja, hiszen azzal kezdődött a reform, hogy az orvosszakmát eltávolították az útból. Mindenkinek tudnia kell, hogy az orvos a rendszer legköltségérzékenyebb tényezője, és egy jó szabályozási keretben ő maga jelenti a gazdasági hatékonyságot, a gazdasági racionalitást, hiszen ő költi el a pénzt az egészségügyben. Az a reform - idézőjelbe -, ami úgy kezdődik, hogy a szakmát eltávolítják az útból, szétverik a kamarákat, az orvoskamarát, az ápolási kamarát, a gyógyszerészkamarát, az mindennek nevezhető, csak nem egészségügyi megújításnak, reformnak nem.

Nincs fenntarthatóság az ágazatban, a kórházak adóssága az egekbe szökött. Érdekes volt számunkra, hogy a fenntarthatóságot jelentő tőkehányad biztosítása az egészségügyben, amihez egy konszolidációs programot kellett volna végrehajtani, nemhogy nem valósult meg, hanem még a polgári kormány idején elindított intézkedéseket is visszavonták. Gondolok itt a háziorvosok amortizációelszámolási lehetőségére, ezt is megszüntették.

Nincs stabilitás a rendszerben, mindenféle arteficiális művi, úgynevezett megoldások vannak; körzővel, vonalzóval felosztották az országban az egészségügyi intézményeket, ahova leszúrták a körző hegyét, az egy súlyponti kórház, de hogy ebbe a bizonyos meghúzott 55 kilométeres körbe milyen szociális körülmények között élő emberek, milyen útviszonyok, milyen elérhetőségek tartoznak, erről már nem szólt a reform.

(13.40)

Mellesleg megjegyzem, hogy nem hajtották végre a szerkezetátalakítást, és most egy nagyon nehéz örökségre akarnak ráhúzni egy olyan, valóban világtörténelmi kísérletnek minősülő biztosítási rendszert, ami egyszerűen nem illik rá. Egy végre nem hajtott szerkezetátalakításra ráengedni ezeket a nyereségérdekelt biztosítókat, ez legalábbis a jelenlegi káosz elmélyülését és súlyos szociális válságot eredményezhet.

Nehéz szívvel látjuk a gyógyszerpiaci intézkedéseket. A támogatási rendszert megváltoztatták, csökkentették a gyógyszerek támogatását, és a Statisztikai Hivatal adatait idézem, már januárban 50 százalékos lakossági tehernövekedés mutatkozott, ami pillanatnyilag a támogatott gyógyszerek körében 22-23 milliárdos nagyságrendű, a nem támogatottak körében 10 és 15 milliárd között van. Azt lehet mondani, hogy közel 40 milliárddal megnövelték a lakossági terheket, ennek következtében az emberek 10 százaléka ma nem tudja kiváltani a gyógyszerét, illetve az orvos által felírt recepttel nem is megy el a patikába. Minősíthetetlen helyzet!

Eladatlan készletek vannak a gyógyszertárakban, időszakos hiányok, a patikaliberalizációval pedig enyhén szólva nem érte el a kormány a célját, azt, hogy fiatal gyógyszerészek kerülnek majd a patikák tulajdonosi szerepkörébe, hogy vidéken, kistelepüléseken fognak majd gyógyszertárak nyílni. Ennek éppen az ellenkezője történt, off-shore cégekbe viszik ki a gyógyszertárakat a tőkés befektetők, és a fiatal gyógyszerészek nem jutnak gyógyszertárakhoz természetesen, és az új gyógyszertárak érdekes módon nem az ország szélein, az elmaradott területeken, vidéken nyílnak, hanem a Millenárison, a Ferihegyi repülőtéren és ott, ahol a fizetőképes kereslet van, a belvárosban.

Jöttek a következő lépésekként a vizitdíj, a kórházi napidíj, a lakossági sarcok. Érdekes, ahogy a miniszter asszony ezt a témát kikerülte, elfedte ezeket a meglévő gondokat, amiknek következtében ma azt lehet mondani, hogy aki szegény, az ne legyen beteg, ez lehet egy javaslat, aki pedig beteg, az ne legyen szegény, mert egyébként könnyen elesik a gyógyulás lehetőségétől. Egyébként pedig a vizitdíj, kórházi napidíj nem váltották be a hozzá fűzött elképzeléseket, azt remélte a kormányzat, hogy a vizitdíjból 2007-ben 23,3 milliárd forint fog összejönni. Az év végi várható, vizitdíjból származó összeg nem fogja elérni a 14 milliárd forintot.

A szerkezetátalakítást említettem, sajnos népegészségügyi megalapozás nélkül történt. Kökény Mihály idézte a szavaimat, valóban térségi, népegészségügyi, megbetegedési, halálozási, születéskor várható átlagos élettartam, csecsemőhalandóság és más népegészségügyi adatokra kellene alapozni az egész szerkezetátalakítást. Ez nem így történt, körzőkkel és vonalzókkal mechanikusan, a térségi szükségleteket figyelembe nem véve alakították át az egészségügyi szolgáltató rendszert.

Következik most a legnagyobb paradigma, a nyereségérdekelt biztosítási rendszer, ami nem társadalombiztosítás. Ne mondják azt az egészségügyi tárca vezetői, hogy ez társadalombiztosítás meg nemzeti kockázatközösség alapján felépülő, szociális biztonságot kínáló szolidaritási rendszer. Szó sincs róla, ez már régen nem az. Ez egy hatalmas értékváltás, amire a kormányzati szereplők készülnek. Ennek az értékváltásnak a lényege pedig az, hogy az eddigi szociális közösségeket, a szolidáris közösségeket, a társadalombiztosítás elvét feladva nyereségérdekelt piaci társaságokat vezetnek rá az egészségbiztosítás területére.

Egy jobboldali elhajlással nem vádolható szakértő, illetve két szakértő néhány sorát idézném, mert talán többet mond erről, mintha én most taglalnám az új biztosítási rendszerrel kapcsolatban eddig megjelent anyagoknak mintegy rezüméjét. Egyébként pedig miniszter asszonynak szeretném mondani, hogy nem is láttuk még, hogy mire készülnek. Megjelent az interneten egy anyag, ami érdekes, ezt be kell vallanom, érdekes. Majd utána megjelent egy másik, de mi semmiféle kodifikált tervezetet nem láttunk. Normaszövegnek minősíthető anyagot sem láttunk. Most a jövő héten elénk kerül a törvénytervezet? Hogy?! Tehát amikor azzal vádol minket, hogy nem látja a Fidesz programját, persze ha nem nézi, nem is látja, akkor elénk terjesztenek egy olyan törvénytervezetet, amit itt fogunk megismerni a parlamenti széksorokban ülve, és ami egy hatalmas értékváltást, paradigmaváltást jelent az egészségbiztosítás területén? Ezt én elképesztőnek tartom.

Azt írják a szakértők: "Az üzleti biztosítók versenyén alapuló egészségbiztosítási reform nehezen visszafordítható, súlyos és óriási anyagi erőfeszítések árán is csak alig orvosolható gazdasági és társadalmi károkat okoz, elsősorban a jó minőségű egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés esélyegyenlőtlenségének növelése, az ellátási csomagok differenciálása, továbbá az egységes egészségpolitikai és népegészségügyi intézkedések megvalósítási lehetőségének ellehetetlenítése révén. Ráadásul úgy, hogy az egészségbiztosítási járulékok felhasználásának nyilvánossága helyére az üzleti titok világa lép."

Javaslom a kormányzati szereplőknek, hallgassák meg a saját szakértőiket. Hallgassák meg a saját társadalmi, szociális fórumuknak a véleményét. Naponta teszik közzé, oda kell figyelni a saját szakembereik véleményére, ha már a mi véleményünket demagógnak és populistának minősítik.

Ami az általunk javasolt új rendszert illeti, mi nemzeti társadalmi egészségbiztosítást szeretnénk az országban építeni a jelenlegi rendszer alapján és annak a talaján, abból kiindulva, és ez egy átfogó alternatíváját készíti annak a vakvágányra vezető útnak, amit a kormányzat most a nyereségérdekelt biztosítások bevezetésével akar.

Néhány pontját ennek a programnak szeretném kiemelni. Ebben a programban végiggondoljuk az adók, járulékok jelenlegi logikáját, az emberi reprodukciós rendszerek konszolidációjának a lehetőségét, mert konszolidáció nélkül nem megy a nagy szociális biztonsági rendszerek átalakítása. Meg kell határozni az egészségvagyon fogalmát és a társadalom ezzel való gazdálkodásának a lehetőségét. Sokszor beszéltünk itt a parlamentben arról, hogy a gazdasági prosperitásnak, a gazdaság fejlődésének, fellendülésének alapja a testében, lelkében ép, szellemében kiművelt ember, vagyis a humán erőforrás jó kondíciója. Ebben a programban, amit mi tervezünk, ezt a célkitűzést kiemelten kezeljük.

Meg kell őrizni az egy szervezetű, nemzeti szinten egységes rendszert, az ország összes állampolgárát magában foglaló kockázatközösséget, a társadalombiztosítást, a kötelező tagságot, a jövedelemarányos járulékfizetést. Biztosítani kell az Országgyűlés felügyelő, ellenőrző, végső döntéshozó szerepét. El kell távolítani a direkt pártpolitikai erőterektől minél messzebbre a társadalombiztosítást és ezen belül az egészségbiztosítást. Mi kidolgoztunk egy olyan menedzsmentrendszert, igazgatási struktúrát, ahol a parlament által megválasztott igazgatótanács ül a nemzeti társadalmi egészségbiztosítás élén, akinek a vezetője, az elnöke a parlamentben, mint az ÁSZ elnöke vagy az egyéb nemzeti intézmények vezetői, interpellálható.

Szerkezeti reformot szervezeti reformmal kell végrehajtani. Mi megterveztük azt az öt nagy szervezeti egységet, amelyet szeretnénk látni az új egészségbiztosítási rendszerben. Ezek az egészségfejlesztést és az informatikát gondozó, ezekért felelős szervezeti egység, a krónikus betegellátás és a rehabilitációért felelős szerkezeti egység, az ellátásszervezés - aminek belül kell maradnia az egészségbiztosítás rendszerén - és ellenőrzés nagy szervezeti egysége, a betegkapcsolatok szervezeti egysége, és külön hivatalban kívánjuk kezelni a gyógyszer és a gyógyászati segédeszközök ügyét, amelyekkel ma rengeteg probléma van.

Nem zárja ki a mi elképzelésünk a decentralizációt, nem zárja ki azt, hogy térségi regionális egységei legyenek az egyébként egységes egészségbiztosításnak. Mi úgy gondoljuk, hogy ez jó lesz az embereknek, hogy szociális biztonságot fog kínálni, és felkészültünk arra, hogy ezt a programot végrehajtsuk. Amit elmondtunk, azt tartjuk is, önálló törvénytervezetet fogunk benyújtani a parlament elé, amelyben ennek az általunk elkészített nemzeti társadalmi egészségbiztosításnak a lényegét leírjuk egy keretjogszabályban, és nagyon remélem és kérem is, hogy támogassák ezt az általunk beterjesztett törvénytervezetet.

Végül azt szeretném még elmondani, hogy javasoljuk - és ha ennek a parlamenti vitanapnak ez lesz a vége, akkor már nem dolgoztunk keveset, elértük a célunkat -, hogy ezt az ámokfutást, ami történik az egészségügyi ellátórendszer megújításakor, és amelynek most a legnagyobb paradigmát jelentő része következik, a versenybiztosítóknak az egészségbiztosításban történő bevezetése, és ezzel a rendszer privatizációja megkezdődik, vonják vissza, ezt ne terjesszék be most a parlament elé. Ezt a kérdést már lóhalálában nem lehet megtárgyalni és végigvinni a parlamenten. Azt gondolom, hogy akkora kérdésről, akkora tervezett lépésről van szó, aminek a megvitatásához idő kell, és amelyben meg kell hallgatni az embereket is, meg kell hallgatni a polgárokat, a civil szervezeteiket, a betegszervezeteiket.

(13.50)

Ne felejtsük el, hogy még a legutóbbi szociológiai felmérések szerint is az emberek 70-75 százaléka ragaszkodik a társadalombiztosításhoz, és egy ilyen nagy társadalmi szerződést ilyen nem létező támogatással, a társadalomnak az ilyen mértékű nem egyetértésével meglépni, azt gondolom, egy erőszakos cselekedet, aminek a következményei kiszámíthatatlanok, de legalábbis a szociális válság nagyon elképzelhető, aminek valószínűsíthető következménye lehet.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Béki Gabriellának, az SZDSZ-képviselőcsoport vezérszónokának.

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon figyeltem arra, amit az előttem szóló ellenzéki vezérszónok mondott, de sajnos nem sikerült kihámoznom belőle, mi is a lényege annak a reformjavaslatnak, amire utalt, hogy rövidesen törvényjavaslat formájában is benyújtásra kerül. Többek között azért nem, mert úgy beszélt róla, mintha élő alternatíva lenne itt a Házban, hogy bárki a közös társadalombiztosítást fel akarná áldozni, míg ők meg akarnák őrizni.

Tisztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Ha el tudnánk hinni, el tudnánk fogadni kölcsönösen egymás jó szándékát, jóindulatú hozzáállását ehhez a kérdéshez, akkor lenne értelme ennek a parlamenti vitanapnak, akkor lenne értelme annak, hogy a részletekről próbáljunk beszélni. De addig, amíg az a feltételezés, hogy tudniillik az egyik oldal, történetesen a kormányoldal a végromlást és a pusztulást akarja minden javaslatával - ez élő feltételezés az ellenzéki oldalon -, addig nem sok értelme van a vitának.

Tisztelt Képviselőtársaim! Megpróbálom összefoglalni azokat a szempontokat, amelyek miatt én személy szerint, illetve a Szabad Demokraták Szövetsége fontosnak tartja ezt a reformot. Minden olyan hozzáállást, hogy nem vitattuk még meg, hogy időt kell hagyni, meg társadalmi vitát kell bonyolítani és a többi, időhúzásnak érzünk, mert valójában időhúzás is, hiszen az, hogy az egészségügy reformra szorul, szerintem nem vitatott kérdés. Így van ez gyakorlatilag a rendszerváltás pillanatától, sokszor kimondott igény, hogy az egészségügyi viszonyainkat meg kell reformálni.

Mielőtt belekezdenék a lényegi mondanivalómba, engedjenek meg egy gondolatmenetet magáról a reformról is, hiszen ezzel a szóval jó ideje úgy dobálózunk, hogy valójában nem tisztázzuk, mi is a "reform" kifejezés tartalma. Legalábbis kétféle értelemben szoktunk reformról beszélni, én például kedvem szerint úgy használom ezt a kifejezést, hogy ha valamilyen mélyreható, átfogó paradigmaváltást tartalmazó, lényegi eleme van a változtatásnak, amit javasolunk, míg mások nagyon sokszor az apró kis korrekciókat, apró kis törvénymódosításokat, változtatásokat is reformnak nevezik. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy nagyon sok minden elindult az egészségügyben az elmúlt évben. Ezek apró lépések voltak. A reform lényegéhez, érdeméhez most jutunk el, akkor, amikor a biztosítási viszonyt, a finanszírozási viszonyt akarjuk új alapokra helyezni.

Említettem mindjárt az első mondatomban, hogy a társadalombiztosítást mint elvet a kormányoldal sem akarja fölrúgni, ellenkezőleg: három olyan követelménynek kell megfelelnie ennek a reformnak, amiket mi is nagyon fontosnak tartunk, amelyek közül az első és legfontosabb a szolidaritás, a társadalmi kockázatviselés, a közös kockázatviselés. Én magam biztos, hogy soha nem lennék partner egy olyan egészségbiztosítási rendszerhez, amely ezt az elemét megkérdőjelezi vagy bizonytalanná teszi. A másik követelmény, hogy a reform eredményeképpen jobb minőségű ellátáshoz tudjunk eljutni, a harmadik pedig az, hogy mindezt úgy tegyük, hogy fenntartható, működőképes, folyamatosan finanszírozható legyen a rendszer.

Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, hogy az a javaslat, amelynek a tárgyalását nemsokára elkezdi majd a parlament, kompromisszumok sorozata következtében állt elő. Ebben jó néhány kényszerítő körülmény is szerepet játszott, de nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a kompromisszumok végül is úgy születtek meg, hogy mindvégig szem előtt tartottuk a rendszer működőképességének a követelményét. Olyan pénztárakat, olyan javaslatot akartunk kidolgozni, amely működőképes, és nem egy fából vaskarika, amely lényegi változást nem hoz a rendszerben. Nagyon komolyan hiszek benne, hogy ez a javaslat - amely tehát kompromisszum, a szocialisták és a szabad demokraták elképzelésének a házasításából megszülető kompromisszum - működőképes, nagyon erőteljesen hordozza azokat a garanciákat, amelyek a társadalmi szolidaritást, a közös kockázatviselést biztosítják.

Nagyon sokan, általában liberális közgazdászok azzal érvelnek, hogy az egészségügyi rendszer akkor lesz jobb, ha sikerül a versenyt felerősíteni ebben a rendszerben. Én szeretek úgy fogalmazni, hogy a választás lehetőségét és a versenyt párhuzamosan kell biztosítani, és nincsenek olyan íróasztal mellett eltervezett, megfogalmazott elképzelések, amelyek önmagukban jók vagy nagyon rosszak, hanem mindegyik koncepciónak, amelyik elképzelhető az egészségügyben - de egyébként általában az élet bármely területén -, vannak előnyei, előnyös vonatkozásai, és ezzel kapcsolatban vannak hátrányai is.

Ha valaki olvasta a hétfői Népszabadságban Kornai János cikkét, láthatta, hogy ő mindjárt a bevezetőben figyelmeztet bennünket erre a típusú szemléletmódra, és komolyan segítené a vitát meg az egymás megértését, ha az ellenzék is képes lenne arra, hogy az egybiztosítós modellnek ne csak az előnyeit lássa, hanem a hátrányait is, és fordítva: a több-biztosítós modellről se azt állítsák, hogy az az ördögtől való, ami feltétlenül zsákutcába vezet, és csak arról szól, hogy hogyan lehessen profitot kivinni a rendszerből, hanem látnák, érzékelnék ennek a megoldásnak is az előnyeit, ami mellett egyébként ebben a cikkben Kornai János is leteszi a voksát. Más kérdés, hogy az a kompromisszum a papírforma szerinti előnyöket meg hátrányokat hogyan tudja garantálni, amihez eljutottunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon sok szereplős rendszerről beszélünk, egy olyan sokszereplős rendszerről, amelyben minden szereplőnek megvan kinek-kinek a maga felelőssége abban, hogy több egészségben eltöltött évhez jussanak az emberek.

(14.00)

Az egyénnek is megvan a felelőssége, erről beszélt a miniszter asszony is elöljáróban, amikor a népegészségügyi szempontokat, illetve az egyén életvezetésének a szempontjait szóba hozta. Erről is viszonylag keveset beszélünk, de ha már ennek a politikai vitanapnak az a címe, hogy népegészségügy - én is "és" kötőjelet tennék hozzá - és több-biztosítós rendszer, üzleti biztosítós rendszer, akkor valóban legalább címszavakban ezekre a szempontokra is utalni kell.

Itt állok meg, és vetem közbe, hogy a vizitdíjnak sem az volt a legfontosabb motivációja, amikor a kormány rászánta magát, hogy bevezesse, hogy abból hány milliárd forint bevétel jut - természetesen több milliárdra okkal lehetett számítani, és természetesen ez a pénz nagyon nagy mértékben segíti a háziorvosi rendszert ahhoz, hogy stabil finanszírozási körülmények között tudjon működni -, de egy nem eltitkolt, nem elhallgatott, hanem sokat emlegetett szempont volt az is, hogy egyfajta szemléletváltozás meginduljon az emberekben, a saját egészségük iránt érzett felelősség, a fokozott odafigyelés, urambocsá, adott esetben különböző területeken az életmód, magatartási szokások megváltoztatása mentén egy nagyobb felelőssége megnyilvánuljon kinek-kinek a saját egészsége iránt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügy nemcsak sokszereplős rendszer, amiben az államnak kitüntetett és fokozott felelőssége van pontosan a szolidaritásból következően, hanem egy nagyon komoly sajátosságokkal, specializációkkal jellemezhető rendszer, ahol nem egyszerűen egy vevő-eladó kapcsolatban van a szolgáltatás vásárlója és a szolgáltatás nyújtója, a beteg és az orvos, hanem az egyik oldalon van egy laikus kiszolgáltatottság, a másik oldalon van egy nagyon magas szintű, speciális tudás, és a rendszernek az a legjellegzetesebb sajátossága, hogy a finanszírozás nem közvetlenül történik, hanem egy harmadik szereplő bekapcsolásával, akik a jelenlegi rendszerben is biztosítónak vannak nevezve, akik a reform szerint igazi biztosítók lehetnének.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi társadalombiztosítási rendszerről beszélünk, pedig mindannyian tudjuk, hogy jelenlegi formájában ez egy kvázi biztosítás, sokkal inkább hasonlít az állami finanszírozásra, mint egy biztosítói rendszerre. Amiben én a magam részéről az átalakítás eredményességét, a garanciáját látom, az a finanszírozás ellenőrzésének a kérdése. Mi azt, hogy itt egy monopolhelyzetben lévő biztosító kezeli ezt a hatalmas, 1000 milliárdnál nagyobb kasszát, azért hibáztatjuk, és azért kárhoztatjuk, mert az ellenőrzés ebben a monopolhelyzetben nincsen jól megoldva. Bármennyit reformálhattunk az OEP működésén, a finanszírozási lehetőségeken, ez az eleme egyszerűen nem, illetve nem hatékonyan működik.

Akik foglalkoztak valaha szervezetszociológiával, pontosan tudják, hogy a funkcionalista analízis szerint mindennek, amit valami csodaszép, jó elképzelésként kitalál, kitalálhat az ember, nemcsak direkt, célzott funkciója van, hanem mindig van látens és diszfunkciója is. Mondok egy egészségügyből vett példát, hogy ne rébuszokban beszéljek. Valamikor a kilencvenes évek elején mi nagyon komoly, érdemi változásként tekintettünk arra a javaslatra, illetve arra az átállásra, hogy ezentúl teljesítményfinanszírozás legyen a kórházakban, nem bázisszemléletű finanszírozás, meg nem fejkvótás finanszírozás, hanem teljesítményfinanszírozás.

Ez egy nagyon jó elképzelés volt, keret. Az élet pedig pillanatok alatt kitermelte azokat a diszfunkciókat, amik mentén a társadalombiztosítási kassza mindig-mindig felpuhult, mert minden kórház abban volt érdekelt, hogy a teljesítményét növelje vagy tényleges teljesítmény útján, vagy adminisztratív úton. Legendák keringenek azokról a helyekről, ahol például természetes, sima szülés nincsen, és csak azért nincsen, mert ha komplikált egy szülés, ha farfekvéses vagy császármetszéses, akkor magasabb az a pontérték, amit a teljesítményelvű finanszírozás alapján a kórház lehívhat a közös kasszából. Ezért mondom, hogy nem önmagukban jók vagy rosszak a rendszerek, hanem nagyon sokszor nem lehet íróasztal mellett kitalálni, hogy milyen diszfunkciókat fog kitermelni egy egyébként jónak látszó elképzelés. A több szerepelő, a pénztárak, a több pénztár belépése erre a piacra elsősorban azt jelentené a javaslatunk szerint, hogy ezek a pénztárak jobban és hatékonyabban oda tudnának figyelni arra, hogy mire is költik a pénzüket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Előttem Mikola képviselő úr azt mondta, hogy a szakmát eltávolította a minisztérium ebből a reformfolyamatból, és nem kíváncsi a véleményére. Én pedig úgy gondolom, hogy a szakmának ebben a változási folyamatban hihetetlenül fontos szerepe és jelentősége van, hiszen ahhoz, hogy ezek a pénztárak érdemben ellenőrizni tudják a pénzköltést, a szolgáltatások finanszírozását, szükség van azokra a nagyon szigorú szakmai protokollokra, amiket csak a szakma tud letenni az asztalra, amiket a szakmai kollégiumok feladata kidolgozni, megcsinálni, és azt gondolom, hogy a minisztérium okkal számít a szakma aktív részvételére ebben a munkában, ebben a folyamatban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Már szóltam arról, hogy előnyökről és hátrányokról mindegyik megoldási javaslatban lehet beszélni. Mi azért tesszük le a voksunkat a több-biztosítós megoldás irányában, mert azt gondoljuk, hogy ebben a rendszerben van egy olyan ösztönzés, egy olyan érdekeltség a jobb minőség nyújtása irányában, ami az emberek javát szolgálja. A hátrányai mellett nagyon sokszor hangoztatott érv, hogy ez drágább, hogy nagyobb lesz a működési költség; mi fordítva: az OEP működésével kapcsolatban el kell ismerni, hogy ott viszonylag alacsonyabb működési költséggel nézünk szembe, de az OEP működése nem hordozza magában azt az érdekeltséget, hogy a jobb minőség irányába fejlődjenek a folyamatok.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy az a javaslat, ami itt sok-sok kompromisszum eredményeképpen megszületett, megszületik, működőképes javaslat tud lenni, hordozza magában azokat a garanciákat, amik a társadalombiztosítás közös kockázatviselésének a garanciái. Hogy ezek közül csak néhányat felsoroljak, és pont azokat, amik engem személy szerint jobban foglalkoztatnak, mert tudniillik a biztosítottra irányuló garanciák, ezek a következők. Tilos lesz a szelekció a pénztáraknak. Nem válogathatnak a pénztárak, se a magasabb jövedelmű csoport tagjait nem halászhatják le, se az alacsonyabb egészségügyi kockázattal rendelkező csoportokat nem válogathatják ki a maguk számára.

(14.10)

Egyébként nem is biztos, hogy érdekük lenne ezt tenni, hiszen az egész közös társadalombiztosítási alap újraelosztásának a lényegi eleme a fejkvótaszámítás, a fejkvótarendszer, amelyikben nemenként, életkoronként, bizonyos szociokulturális összefüggésenként (Dr. Mikola István: Népegészségügy...) és bizonyos népegészségügyi mutatók alapján lenne kiszámítva, hogy az érintett pénztártag után hány forint hány fillért kap az illető pénztár. Ennek a konstrukciónak pedig valóban az a lényege, hogy egy magasabb kockázatú ember után magasabb összeg kerüljön a pénztárhoz, ezért aztán a pénztáraknak ab ovo nem érdekük a magasabb kockázatú emberektől megszabadulni.

Már szó esett a választás szabadságáról, a választás lehetőségéről, ami megvan, ki lesz nyitva indításként is, a pénztárak indulásaként is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de évenként egyszer ki lesz nyitva a mozgás lehetősége.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, a húsz perc kevés volt, de vélhetőleg még itt a vitában további megszólalási lehetőségek lesznek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megadom a szót Nagy Kálmán képviselő úrnak, a KDNP vezérszónokának.

DR. NAGY KÁLMÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Amikor hallgatom az előző hozzászólásokat, azt érzem, hogy az itt levők valamilyen hihetetlen bátorsággal nyúlnak hozzá olyan kérdéshez, aminek soha részesei nem voltak, nem voltak alkotói igazából, nem dolgoztak benne, nincsen viszonyuk a betegekkel, nincs áttekintésük a belső rendszerről igazában. Az orvoslásnak van négy alapelve, amely örökké érvényes lesz, ilyen a beteg autonómiája, a jótékonyság, a hatékonyság és az egyenlő hozzáférés elve.

Most arról beszélünk, hogy mi történik. Önök azt mondják, hogy miért nem alkotóan járulunk hozzá valamihez. A kérdés az, hogy mihez. Az én véleményem szerint - és ezt akarom közölni az emberekkel - eladunk valamit, méghozzá olyat adunk el, ami nem is a miénk. Nagy differencia! A biztosítók, amelyek pedig vesznek valamit, azok nem tudják, hogy most a meccsre vesznek jegyet, vagy megkapják a stadion egy részét. Nagy differencia! Ha csak a meccsre vesznek jegyet, akkor mit követelnek akkor, ha megváltoztatjuk az egész rendszert; ha a stadion egy részét veszik meg, akkor joggal követelhetik vissza.

Én látok itt egy olyanfajta rendszert, amely az SZDSZ-ből indul ki, amely egy restrikciós szabálygyűjtemény, és látok mellette egy másik rendszert, az MSZP-t, amelynek nincsen egészségügyi programja. Nulla egészségügyi programja van. És mi történik? Az történik, hogy közben megy körülöttünk tönkre minden. Azokban az országokban, amelyek körülöttünk vannak, amelyekhez hasonlóak akarunk lenni, mondjuk, mint Szlovákia, hát nem a világon a legmagasabb az orvoslás színvonala. Nekem erről mindennapi gyakorlati tapasztalatom van. Hát nem arról van szó, hogy Szlovákia hirtelen előretört Európában!

Én nagyon jól emlékszem arra, amikor Görögország belépett az Európai Unióba, és görög orvosokkal beszéltem utána, a betegek egy jelentős része elment, a gazdagabb betegek elmentek Nyugatra. Nálunk egy óriási változás történik, ezt az óriási változást passzívan szemléljük, és ebben a magyar változatban szinte minden eltűnik körülöttünk, amivel az orvoslás újra tudná termelni magát. Az egész orvosi háttéripar eltűnt. Az orvoslás tisztességesen csinálva egy hatalmas üzlet, egy óriási forgótőke, amely munkát ad embereknek, és mellette meggyógyít betegeket. Mi ennek egy részét eladjuk. Ezt nem lehet azzal magyarázni, hogy mindent megtartunk, a szolidaritás tökéletes lesz, százszázalékos, mi kontrollálni fogjuk a cégeket; de akkor még egyszer mondom, akkor a cégek mit kapnak. Ők mit kapnak? A reményt?

Miről van szó? Arról van szó, hogy el nem végzett munka van mögöttünk, két elfecsérelt év. Két elfecsérelt év, amikor nem történt semmi azért, hogy mi felzárkózzunk az európai orvoslási rendszer élvonalához. Nem szabályoztunk semmit, nem végeztünk el olyan jellegű munkát, amelyre még Molnár miniszter úr is gondolt, éspedig azt, hogy azt mondta, hogy megszünteti a Budapest és a vidék közötti különbséget. Jelentem kell önöknek, hogy a Budapest és a vidék közötti különbség az ellátásban nőtt, és nőni fog; és nőni fog, a magánbiztosítási rendszerben nőni fog. A Budapesten levő biztosítóknak aránytalanul az ország többi részéből igen sok betege lesz, és vidéken, ahol élünk, el fogjuk látni a nagyon szegényeket, akikhez valóban le kell hajolni.

Úgy érzem, azt kéri a kormány, hogy miért nem mutatunk egy alternatívát. Mihez, mihez képest? Amikor egyfajta munka, amit el kellett volna végezni, nincsen elvégezve. Az egyetemi rendszer nincsen szabályozva, nincsen lényegében meghatározva az egyetemi kórházak feladata, a nagy központi egészségügyi ellátó intézmények lógnak a levegőben, részben adóssággal, részben válsággal, szakmai válsággal küzdve is, mert ilyenfajta rendszerben már kevés helyen dolgoznak a világon. Ugyanez a helyzet egészen le az alapokig.

Úgy érzem, mintha az egészségügyi miniszternek nem lenne egy szakmai testülete. Az orvosok többsége, amikor beszélgetek velük, akkor pedig azt mondják, hogy figyeljetek már ide, itt a közgazdászok vették át az egész orvoslásnak az átalakítását, csak közgazdasági elemek vannak benne. Mi szükség itt a beteg-orvos találkozásra? Hát a kórházakban az orvosok úgy értékelik, hogy a munka csak teljesen azon alapul, hogy mennyi pénzt hozunk be az osztályra. Nem a betegről szól a munka. Ez egy borzasztó érzés, és a beteg számára is az.

Amikor a vizitdíj vagy a kórházi ápolási díj ellen küzdünk, nem az ellen küzdünk, csak másodsorban, hogy pénzt kell fizetni, persze, pénzt kell fizetni, hanem azért küzdünk, mert az egész rendszer, beleértve a finanszírozási rendszer mostani elemeit is, teljesen kikapcsolja a beteg-orvos viszonyt. Teljesen kikapcsolja a beteg-orvos viszonyt! És egy olyan helyzetet hoz létre, amely helyzetet most itt körülöttünk látok.

Mondok egy példát: Budapesten a negyedik transzplantációs osztály épül. Mindig átépítenek egy újat. Mindig adnak 2-3 milliárd forintot. A team egyik helyről a másikra költözik, a transzplantációs osztály meg épül. Ugyanakkor a minisztérium valós vállalkozásokat nem támogat, amely valóban az egészségügy része. Tavaly Franciaországból 280 olyan készítményt vontak ki, amely csak úgynevezett gyógyhatású készítmény. Magyarországon tömegével vásárolják, éppen a daganatos betegek az olyanfajta készítményeket, amelyek egyértelműen hatástalanok. A minisztérium szabályozó szerepe teljesen megszűnt, gyakorlatilag nulla.

Azt nem értem, és azért vagyok itt, végiggondoltam, hogy mik a legfontosabb eredmények mostanáig. Az egyik a potyautasok számának a csökkenése. Mi nem látjuk ezt, nincs felmutatva. Hogy javul a gyógyszerhez jutás és a gyógyszerellátás - ki mondja ezt? Mert nem érezzük. Az, hogy a gyógyszerkassza nem veszteséges - de a betegek veszteségesek! Benne van a kasszában a pénz. Hogy ésszerűsödött az ellátórendszer - mi meg azt látjuk, hogy zűrzavarosabbá vált, hogy egyre protekcionistább jellegű. Hogy működik a betegjogok megtartását ellenőrző Egészségbiztosítási Felügyelet. Hol? Hány ügyben? Mit hozott? Milyen határozatot?

(14.20)

Érzékelhetően csökkent a hálapénz az egyes ellátási területeken. Mi csak azt látjuk, hogy a szufficites társadalombiztosítási kassza mellett a betegek deficitesek, de deficitesek az orvosok is, a nővérek is, és deficites az egész egészségügyi ellátórendszer. Pedig így egészében szól rólunk ez a történet.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az utolsó vezérszónok következik; megadom a szót Dávid Ibolya képviselő asszonynak, az MDF vezérszónokának.

DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Asszony! Mindenekelőtt szeretném felszólalásomat azzal kezdeni, hogy évek óta gyakorlat itt az Országgyűlésben, hogy a nagy törvények általános vitája után föláll az előterjesztő miniszter, és azt mondja: no, tessék látni, senkinek nem volt jobb javaslata, ezért tovább folytatjuk és részletes vitára visszük a saját előterjesztésünket, merthogy senki jobbat nem tudott elénk terjeszteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Ez a mai vita nem arról szól, hogy kinek milyen javaslatai vannak; ez a mai vita a Házszabály alapján egy olyan általános vita, amelyben az önök által elénk terjesztett törvényjavaslatról, annak egészéről, egyes részeinek szükségességéről és szabályozási elveiről vitatkozunk. Mindenesetre szerettem volna azt elkerülni, hogy a későbbiekben azt a vádat kapjuk meg, hogy senki nem hozott ide ettől jobb előterjesztést, mint amit önök elénk terjesztettek. (Taps a Fidesz soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyben évek óta ismételgetett, mindenki által ismételt problémára a politikai közbeszéd az elmúlt másfél évben kétféle megoldást javasolt. Az egyik megoldás úgy szólt, a kormánypártoké, akik ráolvasásszerűen ismételgették, hogy a több-biztosítós rendszer az, amely csodaszer lesz minden nyavalyánkra. A másik álláspont a nagyobbik ellenzéki párt álláspontja: a párt által ismételgetett tagadás, és a "költsünk többet az egészségügyre, kevesebb pénzből vagy bevételből" varázslatra tett folyamatosan javaslatot.

A Magyar Demokrata Fórum szerint szükség van a változásra, szükség van az átalakításra, de nem létezik csodagyógyszer, mindennek megvan a maga kockázata és a maga mellékhatása. Varázslatok pedig nincsenek, ezt tudjuk.

Az ország lakosainak biztonságát, gazdasági stabilitását, jövőbeli lehetőségeit meghatározó egyik legnagyobb és legfontosabb szolgáltatórendszer az egészségügy rendszere. Az ellátórendszer és az egészségbiztosítás átalakítását ezért csak jól megalapozott, megfelelő hatástanulmányokkal alátámasztott programmal, valódi egyeztetésekkel, józan időbeli ütemezéssel, rákészülési idővel és nem utolsósorban az érintettek felkészítésével szabad csak megvalósítani. Az egészségügyi ellátórendszer átalakításának eddig megtett lépéseivel nem az a baj, hogy a célkitűzés hibás lett volna. Az a baj, hogy a tervezés hihetetlenül felületes volt, rosszul ütemezett, ezért a koncepciót a politikai alkuk és a lobbik könnyen tovább tudták torzítani. A megvalósítás részletei kidolgozatlanok maradtak mind a mai napig, ötletszerűen, kapkodva történtek. Nem hagytak időt az értelmes megvitatásra. Ennek következtében a betegellátásban máig is tartó zavarok súlyos bizonytalanságot keletkeztettek, mindezek pedig közvetlenül rontják a betegellátás minőségét.

(Az ülés vezetését Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke veszi át.)

Sajnos, az egészségbiztosítás átalakításával kapcsolatos döntések előkészítésében is a fenti felelőtlenség és a kapkodás látható. Politikai alku köttetett. Fejére állított tervezés történik hetek óta, szinte szemünk láttára folyik az a munka, amely bizonyítja napról napra, hogy gombhoz varrják a kabátot. Azaz először kijelentették, hogy lesz több-biztosítós modell - már vagy négy-ötféle fajtájával is találkoztunk -, majd utána keresték meg a magyarázatot, hogy ez milyen formában és miért jó megoldás. A Magyar Demokrata Fórum képviselői azért tettek fel kérdéseket, 48 kérdést az egészségügyi miniszternek, hogy még a törvény benyújtása előtt világossá váljanak a legfontosabb összefüggések. Megkaptuk a választ és a minisztérium által időközben közzétett koncepciót. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy ezek a válaszok többségükben csupán ígéretek, bizonyítékok nélkül.

A gyógyításnak Hippokratész óta a legfontosabb alapelve: nil nocere! - vagyis ártani nem szabad. Mindig a legjobb eredményt, a legkisebb ártalmat ígérő gyógyítási módot kell választani az orvosoknak a lehetőségek közül. Ezt az elvet egyébként nem ártana a politikusoknak, döntéshozóknak az esküjébe is beletenni. Csak az a reform fogadható el, amelynek kockázatai és mellékhatásai nem nagyobbak, mint más megoldásoknak.

Béki Gabriellával egy mondat erejéig vitatkoznék. Számomra nem a reform fogalma a lényeg, hogy azt precízen meg tudjuk határozni - sokkal fontosabb a reform célja: nil nocere! Márpedig ez az előterjesztés, amelyről beszélünk, egyelőre nem bizonyítja azt, hogy önök tisztában lennének azzal, mennyi káros következménnyel járhat ez a döntéssorozat. Számunkra csak az a reform fogadható el, amelynek kockázatai és mellékhatásai, még egyszer mondom, nem nagyobbak, mint más megoldásoknak. A minisztérium által megjelentetett koncepció tartalma, a reform megvalósításának tervezett módja előre láthatóan erősen növeli a kockázatot, és kiszámíthatatlan mennyiségű mellékhatása van. És ez nemcsak a Magyar Demokrata Fórumnak a véleménye. Hallhattuk itt az ellenzéki képviselőtársak véleményét is, de amit láttunk, az elmúlt hét egyeztetési paródiája: számos szakmai és civil szervezet mondott véleményt a tervekről, ám egy sem akadt, amely elfogadhatónak tartotta volna az önök elképzeléseit.

Mondhatják, hogy az ellenzék elfogult, mondhatják azt, hogy minden szakmai szervezet csupán a maga érdekeit védi, ám itt független szakértőkről is szó van, a kormánypártok oldalán álló szervezetekről, sőt a nagyobbik kormánypárt e padsorokban ülő szakpolitikusainak egy része sem tudja elfogadni a felvázolt megoldást.

A Magyar Demokrata Fórum egészségügyi kabinetje megvizsgálta az egészségbiztosítás átalakításának koncepcióját és a miniszteri válaszokban foglalt átalakítás kockázatait és mellékhatásait. Ennek alapján nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy nem támogatjuk a tervezetet. Nem támogatjuk, mert az átalakítás számos kérdése tisztázatlan; egyszerre oly sok ponton változtat a rendszer működésén, hogy a változtatások összefüggései kibogozhatatlanok. Ezt megismerni, ehhez alkalmazkodni képtelen mind a betegek, mind a szolgáltatók sokasága. Kockázata az, hogy tartósítja az egészségügyben már most is demoralizáló bizonytalanságot a betegek és az egészségügyi szolgáltatók körében. Ez a bizonytalanság súlyos mellékhatásokkal fenyeget: jól képzett egészségügyi dolgozóink, orvosaink felgyorsult elvándorlásával. Ahelyett, hogy biztos jövőt, stabilitást ígérő programokkal megtartani igyekeznénk szakembereinket, az ellenkezőjét teszik.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum egyetért azzal, hogy szükség van a reformokra. Ugyanakkor csak olyan reformot tudunk támogatni, amely nem szakítja ketté a társadalmat, amely világos, biztos jövőképet mutat az egészségügyben dolgozóknak, és amely hazai praktizálásra ösztönzi a legjobban képzett orvosainkat és egészségügyi szakdolgozóinkat. Mi, konzervatívok csak olyan intézkedéseket tudunk támogatni, amelyek garantálják a folyamatosan növekvő színvonalú ellátást hazánkban.

Éppen ezért nem támogatjuk ezt az átalakítást, mert a tervezett rendszer egyértelműen a szabad orvoslás ellen hat. Végső soron a pénztár dönti el majd, hogy mely szakrendeléssel, kórházzal köt szerződést. Ez pedig azt jelenti, hogy a biztosító dönt majd a beteg helyett, ami újabb kockázatokkal és mellékhatásokkal fenyeget. A betegeket már eddig is kezelték valahol, sok krónikus beteget hosszú-hosszú évek óta ugyanott, ahol betegségük minden részletét ismerik már, betegségük teljes története egy helyen van.

(14.30)

Már most is, a kórházak átszervezése következtében sok betegnek új, ismeretlen helyre kellett mennie, egy év múlva aztán jön majd egy biztosító, és azt mondja, mással kötött szerződést, megint máshova kell a betegnek majd mennie. Be kell látnunk, hogy az állandó változás a kezelésben igen súlyos kockázatokat jelent. Mondhatja persze a biztosító ügyintézője, hogy az új helyen jobb az ellátás. De miért hinné el neki a beteg, amikor neki az eddigi ellátási helyszín is jó volt? Nem támogatjuk a tervezett átalakítást, mert nem tisztázott, hogy pontosan milyen ellátást kaphat majd a beteg.

A tárca azt állítja, hogy ugyanazt, amit eddig, ám ez csupán egy újabb ígéret, amire egyetlenegy bizonyítékot még nem nyújtott a tárca. Nincsenek bizonyítékok, ugyanis egy homályos megfogalmazású, tisztázatlan működésű bizottság megnevezése nem elegendő. Nem támogatjuk a tervezett egészségbiztosítási reformot, mert az átalakítás nem segíti elő a szolgáltatók közötti versenyt, amely csakis akkor valósulhat meg, ha a beteg szabadon választhat. Természetesen nem gondoljuk, hogy ez a választás egy korlátlan választási lehetőséget jelent, de világos és átlátható szabályokkal, a betegek megfelelő tájékoztatásával lehet úgy alakítani a rendszert, hogy a kockázatokat és mellékhatásokat a lehető legkisebbre csökkentsük.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon az egészségügyi ellátórendszer egyik legsúlyosabb betegségére semmi megoldást nem kínál a tervezett átalakítás. Nem látható garancia arra, hogy a paraszolvencia, a hálapénz hogyan szüntethető meg ezzel a rendszerrel. A Magyar Demokrata Fórum egyetért az átalakítás szükségességével, de csak olyan reformot támogat, amelyben megszűnik a hálapénz által fenntartott torz érdekeltség, helyenként nyílt korrupció az egészségügyben. Be kell látnunk végre, hogy csak akkor teremthetünk tisztességes viszonyokat, ha legálisan adható, tisztességes, átlátható tarifarendszert hozunk létre, amely növelné az orvosok és a betegek közötti bizalmi viszonyt, lehetőséget teremtene a valódi kiegészítő biztosítások megerősödésére is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem támogatjuk a tervezett átalakítást, mert az a kockázata, hogy a tervezettnél lényegesen többe kerül majd. A működési költségek növekedése ugyanis annak ellenére kiszámíthatatlan, hogy az állítások szerint a bevétel 4 százalékában maximalizálják majd, amely egyébként a jelenlegi működési kiadásoknak közel háromszorosa. A jelenlegi működési kiadás a bevétel körülbelül 1,5 százaléka. Ez az emelkedés kis jóindulattal még elfogadható is lenne annak érdekében, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képes legyen valódi biztosítóként működni, ellenőrizni a kiadásokat. E ponton meg kell jegyeznem, hogy már eddig is szükség lett volna hasonló működési költségvetésre, a feladatok pontosítására, elvégzésük számonkérésére. Nem hisszük azonban, hogy ez elegendő lehet a megsokszorozódó igazgatóságok, apparátusok, rezsiköltségek, irodák és plusz még az OEP valamiféle utódszervezetének a fenntartására is. Európa-szerte az idősödő lakosság növekvő gyógyítási és ápolási igénye miatt folyamatosan növekednek a kiadások. Ez Magyarországon sem lesz másként. Elhihető az, hogy a biztosítók majd ugyanannyi pénzből, mint eddig, bármilyen takarékos működés mellett képesek a jövőben kifizetni mindazt az ellátást, amire a betegeknek valóban szükségük van? Ez eddig még sehol, egyetlen működő rendszerben sem sikerült.

Tisztelt Miniszter Asszony! Hollandiában nem kevesebb pénzből nyújtanak a biztosítók magasabb színvonalú ellátást, hanem sokkal-sokkal többől, és még így is hiány képződik ott is. Erre a valóban súlyos, a jövő Magyarországának gazdasági és társadalmi stabilitását fenyegető veszélyre a javaslat az illúziókon túl semmilyen választ nem ad.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma már többen idézték Kornai János professzor úrnak a szombati újságokban megjelent cikkét, aki közismerten a biztosítási reform híve. Azonban ebben a cikkben elhatárolódott a koncepcióban megfogalmazott megoldásoktól. Hogy miért határolódott el? Szó szerint szeretném őt idézni. "Az egyik oldalon mesterségesen létrehozott kis számú vevő, a másik oldalon a kapacitások viharos szűkítése és koncentrációja nyomán sok helyütt monopolista vagy majdnem monopolista eladó áll. Minden tankönyv megírja: ez egyike a leghátrányosabb piaci konfigurációnak. Instabil állapotot hoz létre, módot ad a visszaélésekre, zsarolásra, korrupcióra csábít, szinte kiköveteli az állandó intervenciót, versenyen kívüli eszközök bevetését".

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum évek óta küzd a korrupció ellen. Éppen ezért nem támogathatunk olyan megoldást, amely az egészségügyben kialakult amúgy is nehéz és tisztázatlan helyzetet nemhogy javítja, hanem mint ahogy a közgazdász professzor megállapítása aláhúzza, tovább rontja azt. Kérem a kormányt és valamennyi felelős politikai erőt Magyarországon, hogy ebben az ügyben most tegyük félre a kialakult indulatokat és a gyanakvásokat. Kezdjünk egy szakmailag megalapozott tárgyalást az egészségügyünk jövőjéről! Felejtsük el a csodaszereket és a varázslatokat, térjünk vissza a földre és a valóságba!

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem példa nélküli az, amit én szeretnék kérni. A kezemben tartom azt az 1991-es országgyűlési határozatot, amely a társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról szóló országgyűlési határozat volt. Mindenki tudta, mekkora átalakításba kezd az Országgyűlés 1991-ben. Ezért a legnagyobb konszenzusra törekvés vezérelt mindenkit. Ez az anyag egy koncepció elfogadását tette lehetővé, egy olyan koncepció elfogadását, amelyben bízhattunk, hogy jöhetnek-mehetnek kormányok, de a drága pénzünkön elindított nagy reformoknak lehet és kell a következő ciklusban, hogy folytatása legyen. Ilyen kitételek szerepeltek az 1991-es országgyűlési határozatunkban, hogy az Országgyűlés felkérte a kormányt, hogy a társadalombiztosítási rendszer átalakításához szükséges törvényjavaslatokat, valamint a társadalombiztosítási reformmal összefüggő alkotmányos szabályozási kérdéseket dolgozza ki. Ki beszél itt ma azokról az alkotmányos aggályokról előterjesztés szintjén, amelyek megfogalmazódnak nemcsak fanyalgó ellenzékiektől, hanem a szakma kiváló közgazdászprofesszorai részéről vagy az érintett biztosítók részéről?

Nagy tisztelettel kérem ezért a sokkal megalapozottabb előkészítését annak, hogy az egész egészség- és társadalombiztosításunkat érintő ilyen kérdésekben kiérleltebb módon kezdje meg a kormányzat az átalakítást, hiszen senkinek nem lehet érdeke, hogy az egészségügy kierőszakolt átalakításának következménye újabb, még súlyosabb nehézségeket okozzon, újabb vargabetűk jelenjenek meg mindannyiunk anyagi és szellemi áldozatai árán. Legyen az egészségügy átalakítása az első, ahol pártpolitikai érdekeken felülemelkedő megállapodást tudunk kötni, nézzük meg a '91-es megoldási javaslatainkat, és meggyőződésem, hogy közös nevezőre tudunk jutni számtalan kérdésben. Mindazonáltal a Magyar Demokrata Fórum egyetért a változtatás szükségességével, de csak olyan megoldást támogat, amely számol a jövőben keletkező feszültségekkel, a fenntartható rendszert próbálja kialakítani, és a minimális kockázatokkal és mellékhatásokkal próbálja megtervezni mindannyiunk egészségbiztosítását a jövőben.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Látok kétperces jelentkezőt. Mielőtt a képviselői felszólalásokra sor kerülne, amelyet a frakciók írásban történt bejelentkezésének megfelelően állítottunk össze, megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem most szót, mert szeretném egyrészt a csalódottságomat kifejezni, mert megtudtuk azt, amit vártunk, hogy nem támogatják az egészségbiztosítás átalakítását az ellenzéki pártok. Azt is megtudtuk, hogy mi mindent látnak ebben a koncepcióban, amely valójában nincs is benne. De jó lett volna megtudni, hogy akkor mit tegyünk. Őszintén szólva Mikola István képviselőtársam is csalódást okozott, mert azon túl, hogy maradjon a mai társadalombiztosítási rendszer parlamenti felügyelettel, túl sok mindent nem hallottunk.

(14.40)

Lehet, hogy el kellett volna itt egy fogalomtárat helyezni vastag betűkkel a Ház falán, ha erre lehetőség lett volna, mert bizony itt a vitában szomorúan érzékeltem, hogy igaza van Goethének, valahol azt mondja a Faustban: ahol hiányoznak a fogalmak, ott gyorsan felmerülnek a szavak. Nos, kérem szépen, ez egy egészségbiztosítási rendszer több pénztárral és magánbefektetőkkel, és nem magánbiztosítási rendszer, tisztelt Nagy Kálmán képviselőtársam! Mert ha az lenne, akkor kockázatarányos díjak lennének, változó szolgáltatási csomag lenne, és emberek maradnának ki a rendszerből - de erről szó nincs! Ez nem holland modell és pláne nem amerikai modell, és senki nem akarja közgazdászokra vagy mumusnak beállított magánszereplőkre bízni a szakmai kérdések eldöntését, bizony továbbra is a szakmai kollégiumok fogják ellátni ezt a feladatot, persze tudomásul véve azt, ami eddig is tudomásunkra szolgált, hogy az orvoslás nem parttalanul szabad.

Végül nem a képviselő úrnak mondom, de talán a közvéleménynek, hogy a Magyar Szocialista Pártnak volt és van világos egészségpolitikai programja, amelyben tiszta, átlátható viszonyokat akar, szolidaritást, területi különbségek kiegyenlítését és egy olyan egészségügyet, amelynek végre a főszereplője maga a beteg, a biztosított.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Mivel ez a kétperces... (Jelzésre:) - azt akartam mondani, hogy nem generált vitát, de mégis. Mikola István képviselő úré a szó.

DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, nagyon rövid leszek. Milyen rendszer az, ahol magánbiztosítók jelennek meg 49 százalék tulajdonrészig, és beleszólhatnak a menedzsmentbe, vagyis nemcsak hogy beleszólhatnak, hanem kifejezett jogosítványokat kapnak az igazgatótanácsban, és még meghatározzák az orvosi eljárásrendeket is, volumentömegeket határoznak meg? Kökény Mihály úr, vegye már észre, hogy átadják a magántőkének a magyar egészségügyet! Nem lehet ennél egyszerűbben fogalmazni - átadják! Az az anyag, amit önök közreadtak, egyértelműen azt jelenti, hogy a magánbefektetők fogják irányítani az egészségbiztosítást.

Kérem szépen, magyar modell. Tessék körülnézni a nagyvilágban! Ahol ilyen mértékben megjelennek magánbefektetők az egészségbiztosítási piacon, ott mindenhol privatizált egészségbiztosítási rendszer lesz. Ez pedig olyan távol van a társadalombiztosítástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

ELNÖK: Folytatjuk a kétperces felszólalásokat. Horváth Ágnes miniszter asszony következik.

DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Mikola úr felszólalására szeretnék reagálni. Szó nincs erről, az eljárásrendet a szakma mondja meg. Azt, hogy kit hogyan kell kezelni, ma is a szakmai kollégium mondja meg, tegnap is ők mondták meg, és értelemszerűen holnap, holnapután is, öt év múlva is ők fogják megmondani, ez az ő feladatuk, a szakma tudja megmondani, hogy kit hogyan kell műteni. Nem gondolja, Mikola úr, hogy itt bármilyen beérkező befektető a beteget fogja betolni a műtőbe? Nem erről szól a biztosítási rendszer, dehogy is! Egy szakmai támogatásról szól.

Örömmel hallom, hogy azért Mikola úrnak ezek szerint csak sikerült elolvasnia ezt az Egészségügyi Minisztérium honlapján múlt kedd óta, a meghallgatásom óta fent lévő törvénytervezetet, mert elég pontosan idézett belőle egy-egy dolgot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Dávid Ibolya képviselő asszonyé a szó.

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Kökény Képviselő Úr! Valószínűleg nem volt az ülésteremben, azzal kezdtem a felszólalásomat, hogy általában kormánypárti reagálás az, hogy rögtön az általános vita első köre után azt mondják, hogy senki nem tudott jobb javaslattal előállni. Tisztelt Képviselő Úr! Tessék megnézni a Házszabályt! A Házszabály 101. §-ának (1) bekezdése arról szól, hogy mi az általános vita. Az önök által, a kormány által benyújtott törvény vitája arról szól, hogy a törvény egésze vagy annak részei szükségességéről kellene beszélnünk, kellene beszélnünk arról, hogy a szabályozás elveivel ki hogyan ért egyet. De azt nem lehet elvárni egy ilyen vitanaptól sem és egy ilyen vitától sem, hogy itt ötféle javaslat küszködjön. Egyet lehet tenni: önök másfél éve beszélnek egy előterjesztésről, aminek két héttel ezelőttig egy sorát le nem írták, borzolják a kedélyeket, ehhez képest az önök javaslatáról folyik ma a vita. Ne tessék a felelősséget visszahárítani, hogy senki más jobb javaslatot ide nem tett!

A második javaslatom pedig az, hogy mi megnéztük a Szocialista Párt választási programját. Tessék nekem megmondani, hol találja meg ön a szocialisták választási programjában a több-biztosítós modellre való utalást! Egyetlenegy szó erről nem volt az önök választási programjában. Ez ma egy koalíciós alkukényszer, egy politikai kényszer, de akkor legyen szíves ezt felvállalni, nem pedig azt mondani, hogy ez a Szocialista Pártnak a programja volt már korábban is. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.)

ELNÖK: Perjési Klára képviselő asszony következik.

DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Szomorúan hallgatom itt a vitát, nem akarok erősebb szót mondani rá. 1990-ben a piac rászabadult az egészségügyre, rászabadult olyannyira, hogy egyre növekvő mértékben volt képtelen a magyar állam a járulékokból nemhogy fedezni, hanem növekvő kiegészítéseket kellett adni.

A másik. Mindennap olyan újabb és újabb technológiai fejlesztések, eredmények születnek, amelyek alkalmazása alapjaiban rengetheti meg a finanszírozást. Itt mindenki arról beszél, hogy a piacot beengedni, nem engedni. Rajtunk van a piac, az egészségügyön rajta van, az a kérdés, hogy hagyjuk, hogy uralkodjon rajtunk, vagy az egészségügy fogja használni a piac szabályait. Egyrészt ez egy óriási különbség, másrészt pedig új kihívások, új lehetőségek vannak. Ha nem tudunk hozzá alkalmazkodni, és nem tudjuk ezeket kellően rugalmasan kezelni, be fog kebelezni bennünket. Húsz éve ez történik a magyar egészségügyben, új módszerek kellenek!

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Nagy Kálmáné a szó.

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Képviselő Urak! Igen, azt érzi a kórházban fekvő beteg és az orvos is, hogy ki van szolgáltatva olyan embereknek, akiknek semmi köze tulajdonképpen nincs hozzá, csak nagyon áttételesen.

Jó egészségügyi rendszer nincs a világon, van nagylelkű és kevésbé nagylelkű. Emlékeztetném önöket arra, hogy a mi rendszerünket már most kevéssé nagylelkűnek minősítik a világban.

Elhiszem, hogy önök azt mondják, hogy sok az a pénz, amit az emberekre költenek. De szembe kell nézni velük, és azt kell mondani, hogy nem jut rátok több pénz. Tegyék meg ezt tisztességgel! (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

ELNÖK: Iván Lászlóé a szó.

DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Meg kell mondjam, hogy amikor ezekről a dolgokról beszélünk, akkor bennem a történelem tanújaként ötven év tapasztalata fogalmaz meg néhány rendkívül súlyos problémát és aggodalmat. Most vettem át az aranydiplomámat, és a történelmet alulnézetben is megéltem orvosként.

Először is a legfontosabb kérdésem és megállapításom az, hogy milyen az egész idősellátás úgy, ahogy van. 3,3 millió nyugdíjas országa vagyunk, 3 millió körüli szegények országa vagyunk, ezen belül legalább 1,2 millió mélyszegénységben élő embernek az ügyéről van szó, és ahogy idősödünk, annál inkább a szegénység és a megbetegedések halmozódásának vagyunk tanúi. Azt szeretném kérdezni, hogy azok a szakmai kollégiumok, amelyeket évtizedek óta látok, illetve amióta létrejöttek, független szakmai kollégiumok-e. Nem, azok a mindenkori kormány egészségügyi kormányzatának a tanácsadó testületei, tehát nem arról van szó, hogy egy független szakértőkből álló grémium fogja kialakítani az állásfoglalásait a normatívákhoz, a legkülönbözőbb diagnosztikai dolgokhoz, hanem azok a mindenkori kormánytól és egészségügyi kormányzattól függő szakmai kollégiumok. (Dr. Vojnik Mária: Ezért nagyon megharagszanak a szakmai kollégiumok!) Nem arról van szó, hogy ez probléma, az a probléma, hogy ezeknek a szakmai kollégiumoknak is a tanácsait, a javaslatait mennyire fogadta el a kormányzat.

Azt szeretném tudni például, hogy ez hogyan érvényesül a programban, hogyan érvényesül és milyen módon azokban a döntésekben, amelyeket majd most fognak hozni, és amikor a biztosítási rendszeren belül a 49 százalék meg fogja szabni azokat a feltételeket, akkor az ilyen jellegű szakmai kollégiumok mit fognak tudni hozzátenni. Ezért rendkívül súlyos aggodalommal nézem mind a két szempontból, az idősek és a szakmai kollégium ügyében is ezt a reformnak nevezett folyamatot.

Köszönöm szépen.

(14.50)

ELNÖK: Béki Gabrielláé a szó.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Akkor jelentkeztem, amikor Dávid Ibolya félreérthetően fogalmazott, és úgy kezdte a mondanivalóját, minthogyha ez itt az egészségpénztárakról szóló törvény általános vitája lenne.

Minthogy nem az, hanem egy vitanap, azt gondolom, hogy a vitanapnak tényleg úgy és akkor lenne értelme, hogyha az ellenzéki oldal részéről nemcsak a nemeket hallanánk, hogy ezt miért nem, ezt miért nem, ezt miért nem, hanem azt is pozitív állítások formájában, hogy mit igen.

Arra, hogy itt ne lett volna számtalan alkalom a szakmai vitára, Kornai János is utal a cikkében, hogy ez történetesen ez egy igaztalan vád most a kormánnyal szemben, mert rengeteg ilyen vitalehetőség volt - egyébként ez a mai is az lenne. Igazán értékes akkor lehetne, hogyha tényleg koncepciók tudnának ütközni egy ilyen vitanapon, és nemcsak azt kellene hallanunk a kormánypárti oldalon, hogy miért rossz minden, amit a kormány akar. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Mikola István a következő.

DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Bár ez a vita az egészségügyről szól, nemcsak az egészségpénztárakról, de azért kérdezem a miniszter asszonyt, kiírtam egy mondatot ebből az anyagból - gondolom, olvasta a saját anyagukat -: "A pénztárak saját maguk dönthetnek arról, hogy milyen, a nemzetközi gyakorlatban is használt metodikát alkalmaznak a kiadások kordában tartására: autorizáció, vizsgálati és terápiás eljárásrendek, volumenszerződések, bázisfinanszírozás, preferált szerződések s a többi."

Akkor most már mondják el: ez kikerült ebből az anyagból? Vagy akkor most miről vitatkozunk? Ebben egyértelműen benne van, hogy a magánbiztosító vizsgálati és terápiás eljárásrendeket fog meghatározni az orvos feje felett. Hát hogy lesz ez?

ELNÖK: Nincs több kétperces jelentkező. Megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Sokan idézték Kornai professzor úrnak a Népszabadság szombati száma mellékletében megjelent írását.

Én ahhoz az utalásához szeretnék visszatérni, amelyet talán kicsit lényegre törőbben úgy tudnék összefoglalni, hogy vigyázzon mindenki, aki ebbe a dologba beleavatkozik, mert induljon ki abból, hogy nem hordozza a zsebében a bölcsek kövét. Ezért mindenki, aki erről a nagyon kényes, a szociális biztonság alapintézményét befolyásoló rendszerről beszél és annak a reformjáról, pró vagy kontra, legalábbis próbálja meg feltételezni, hogy nemcsak neki lehet egyedül üdvözítő igazsága, és hallgassa meg a vitapartnerei véleményét is.

Az a kérdés merült fel ma ezen a politikai vitanapon, hogy az az egészségügyi ellátórendszer, amelynek az átalakításáról 1991-ben egy országgyűlési határozatban foglalt állást a Magyar Országgyűlés, vajon egyfelől beteljesítette-e az országgyűlési határozatban foglaltakat. Valóban úgy alakítottuk-e a társadalombiztosítás rendszerét, hogy ebbe a nemzeti kockázatközösségbe mind a 10 millió magyar állampolgár beleférjen? Valóban elég szolidáris-e ez a rendszer, egyfelől azért, mert mindenki részt vesz-e ennek a kockázatközösségnek a kialakításában, a források megteremtésében, jövedelemarányosan, úgy, ahogy azt a törvény rendeli? És elég szolidáris-e ez a rendszer abban a tekintetben, hogy vajon valóban az akkor megjelölt célok szerint, a járulék fizetésétől függetlenül, az egészségügyi állapota által indokolt ellátásokat kapja-e meg mindenki ebben a szolidárisnak mondott rendszerben? Vajon valóban olyan rendszer-e ez a mostani, amelyik teljesíti ezt a két alapvető feltételt, amelyiktől társadalombiztosításnak nevezzük a társadalombiztosítást, hogy egy olyan kockázatközösséget hozunk létre, amelynek a működtetéséhez mindenki hozzájárul ebben a köztársaságban, akit erre a törvény kötelez, és vajon valóban mindenkinek méltányos, igazságos és az egészségügyi szükségletei által meghatározott ellátásokat nyújtja?

Ma Magyarországon a beteg és a biztosított nem pénztárszámokon, nem hozamokon és működési költségeken töri a fejét, hanem azon, hogy vajon ebben a rendszerben, ami a mostani, és abban a rendszerben, ami a jövendő, vajon melyik orvoshoz forduljon a betegsége esetén, kitől várhat a bajára enyhítést, hová küldje őt a háziorvosa, milyen lesz ez az egészségügyi ellátás. Vajon a kórház, amelyikbe beutalják, vagy a járóbeteg-szakrendelés milyen szakmai elvárások alapján és a beteg bajában a laikus kérdései megválaszolásával segít-e rajta? Vajon megfelelő minőségű-e az a szolgáltatás, amelyet ő laikusként aligha fog tudni segítség nélkül megítélni? Ha egy biztosítót választ, akkor ott, ahol ő él, az a biztosító, az a pénztár vajon biztosítja-e neki a lakóhelyéhez közel eső, magas szintű ellátást? És azt a kérdést is fel fogja tenni magában a járulékfizetők nagy csoportja, hogy meddig terjed a szolidaritás. Vajon meddig kell ebben a kockázatközösségben mindannyiunknak részt venni?

Amiről tehát ma ebben a rövid időben beszélni szeretnék, az az, ami ma minden biztosítottat élénken foglalkoztat, hogy az a bizonyos biztosítási csomag hogyan változik; milyen alapelveket választunk ilyenkor; hogy az egészségügyi állapot által indokolt mértékben lehet-e igénybe venni a természetbeni ellátásokat. Hogy vajon minden biztosítottat azonos szakmai tartalommal illet-e meg az egészségügyi ellátás nyújtása a minden biztosított számára járó szolgáltatás igénybevételekor? Vajon valóban eléggé méltányos és igazságos-e a hozzáférés?

Azt kérdezik képviselőtársaim, és aggódnak is, hogy ez a rendszer talán majd olyan sokat ront a hozzáférésen, hogy azt már alig lehet jóvátenni. Azt kérdezem képviselőtársaimtól, akiknek túlnyomó többsége ebben a szektorban igenis nagyon járatos, mert minden statisztikai adat ismeretében nyilatkoznak: igazságosnak tartják-e azt a járóbeteg-szakellátó rendszert, amelyben az észak-alföldi régióban 60 százalékkal kevesebb belgyógyászati szakellátási kapacitás nyújtására van lehetőség, mint a fővárosi régióban? Vajon ez elég méltányos és igazságos-e? (Dr. Csáky András: Nem.) Ezt kell fenntartani? - kérdezem én, némiképp költőien, hiszen erre csak egyértelmű válasz lehet, hogy: nem.

Vajon valóban előrehaladtunk-e abban, hogy mondjuk, az egészségügyi közkiadások tekintetében, ugyancsak a szűkebb hazámról beszélek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről és az észak-alföldi régióról, az egy főre eső egészségügyi közkiadások több mint 10 százalékkal maradnak el az országos átlagtól. Vajon akik annyira nagyon ragaszkodnak ehhez a rendszerhez a mostani állapotában, azok úgy gondolják, hogy ez méltányos? Valóban csak azért nem kap sokkal több ellátást ebben a rendszerben egy szabolcsi ember, mert ahhoz van szokva? Vagy esetleg mégiscsak arról van szó, hogy az az egészségügyi szolgáltató kapacitás sem mennyiségében, sem minőségében nem felel meg az ott élő emberek egészségügyi szükségleteinek?

Én úgy gondolom, hogy a közös, ami bennünket összeköthet, függetlenül attól, hogy mely politikai párt politikusai vagyunk, az az, hogy közösen fogjuk ezt a felzárkóztatást elvégezni. Nem lehet, hogy köztünk az legyen a véleménykülönbség alapja, hogy a szocialisták és a kormány által minden szempontból kinyilvánított társadalombiztosítás fenntartása mellett ennek az igazságtalanságnak és méltánytalanságnak mérséklődnie kell, hogy ehhez a szolgáltatáshoz jobb minőségben kell hozzájutni.

És ki határozza meg a szolgáltatási csomagot? Egyfelől természetesen azt mondjuk, hogy a szolgáltatási kötelező csomag tartalma az, amit ma az egészségügyben a társadalombiztosítás egészében vagy részben támogat. Ez ma a természetbeni ellátások túlnyomó többsége, amelyet egészen támogat.

(15.00)

Mert nem az a kérdés, hogy kell-e 300 forintos vizitdíjat fizetni, hanem az a kérdés, hogy a csípőprotézis-műtétekre egy adott régióban van-e ellátó kapacitás. Nem az a kérdés, hogy kell-e 300 forintos vizitdíjat fizetni a járóbeteg-szakellátásban, hanem az a kérdés, hogy mondjuk, egy speciális és meghatározott egészségügyi diagnosztikai vizsgálathoz milyen szakmai úton juthat el a beteg, kijárja-e magának, vagy egy társadalombiztosítási rendszerben, világos eljárásrendben, szakmai protokollok és eljárásrendek szerint - függetlenül attól, hogy ő hol él és milyen a társadalmi státusa - biztosítottként azonos hozzáférési lehetőséget kap.

Úgy vélem, tisztelt képviselőtársaim, hogy nagyon sok gondunk van. Mert természetesen kevés a pénzünk, és természetesen sokkal többet szeretnénk mi, egészségpolitikusok. Természetesen azt szeretnénk, ha a kevésből a legköltséghatékonyabb eljárásokban a legjobb minőséget tudnánk biztosítani, de egy dolgot biztosan leszögezhetünk. A társadalombiztosítást fenn fogjuk tartani, az egészségügyi szolgáltatói csomagot továbbra is a parlament fogja meghatározni, és ahhoz valamennyi biztosított megkülönböztetés nélkül és egyenlő színvonalon - remélhetőleg - hozzá kell hogy jusson.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Kétperces felszólalások következnek. Kupper Andrásé a szó.

DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon örülök, hogy Vojnik Mária képviselő asszony beszélt azokról a problémákról, amelyeket önök idéztek elő. Nevezetesen, a kapacitásszabályozás jelenlegi rendszerét ugye, önök vezették be, tehát ha ilyen jellegű problémák merültek fel, akkor nyilván az az önök felelőssége. Mi természetesen partnerek vagyunk abban, hogy ezeket a problémákat megoldjuk.

Amiről azonban sem ön, sem az előterjesztő miniszter asszony nem beszélt, azok a kérdések voltak, amelyeket egyébként a miniszteri meghallgatáson képviselőtársaim feltettek. Melyek azok a szakmai, eljárási, jogi kérdések, amelyeket szabályozással ne lehetne megoldani, és amelyekre csak a nyereségorientált magán-biztosítótársaságok adhatják meg a választ, adhatják meg az országnak a kiutat? Amíg erre a kérdésre nem válaszolnak, addig ennek az egész reformnak nevezett eljárásnak nincs értelme.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

ELNÖK: Csáky András következik.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Habár Kupper András már tulajdonképpen megadta a választ, egyrészről szeretném leszögezni: nem hangzott el ma itt ebben a Házban a vezérszónoki szónoklatok kapcsán és egyébként sem, hogy bárki azt mondta volna, ez a jelenlegi rendszer így, ahogy van, maradjon így, ez így jó. Tehát ez eleve már csúsztatás.

A másik az, hogy semmi nem akadályozza a kormányt a mostani rendszeren belül is, hogy az észak-alföldi régióban a kapacitásokat a szükségleteknek megfelelően növelje. Semmi nem akadályozza a kormányt abban, hogy feloldja a finanszírozási egyenetlenségeket; azért kíváncsi lennék, hogy, mondjuk, Budapest mit szól ahhoz, hogyha megvalósul majd valamikor egy fejkvóta alapú finanszírozás, és megvalósul valamikor "a beteget kövesse a pénz" elve, ugyanis egyik pillanatról a másikra Budapest egészségügyi intézményeinek a finanszírozása minimálisan 40 százalékkal csökken. Mert ha végiggondoljuk, ennek ez kell hogy legyen a következménye. De itt az alapvető gond az, hogy mindazok a szükséges változtatások, amelyek kellenek, azok egy társadalombiztosítás keretén belül is megvalósíthatók.

Azért hangsúlyozom, hogy társadalombiztosítás, mert Kökény elnök úr itt egészségbiztosításról beszélt. A kettő között óriási különbség van. Az egészségbiztosítás lehet üzleti alapú, a társadalombiztosításnak is vannak - a működését illetően - üzleti vonásai, de alapvetően teljesen különbözik a klasszikus értelemben vett üzleti biztosítási ágtól, és itt a félelmünk az, hogy olyan mértékű torzulás fog bekövetkezni, amelyre lehet, hogy öt év múlva azt mondják majd - ahogyan a magánnyugdíjpénztárral kapcsolatban most azt mondják, hogy tévedtünk tíz évvel ezelőtt, sag schon -, hogy tévedtünk, csak azt már nem lehet helyrehozni. Erre nagyon jó a chilei példa, tanulmányozzák!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

ELNÖK: Vojnik Mária is két percre kért szót.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, csak nagyon röviden. Ha azt mondja Csáky képviselőtársam, hogy abban megegyezünk, hogy ez a rendszer ne maradjon így, tehát tovább kell lépnünk, hogy az igazságtalanságok a hozzáférésben csökkenjenek, akkor ennek örülök. Van köztünk egy közös pont, aminek mentén elindulhatunk.

Ugye, Kupper képviselőtársam, nem gondolja, hogy az ellátásban ez az egyenlőtlen hozzáférés, mondjuk, az elmúlt kettő, négy vagy hat évben keletkezett? Képviselő úr, ön az egészségpolitikában járatos, pontosan tudja, hogy ez egy több mint 20-30 éve kialakult rendszer, és ezért azt gondolom - nem elhárítva azt a felelősséget, amely ebből miránk esik -, mégiscsak az a dolog lényege, hogy ez nem egy akut eltérés. Ezzel szemben mit tettünk, hogy ez mérséklődjön? Járóbeteg-szakellátási pályázatokat írtunk ki az I. nemzeti fejlesztési tervben kórház-rekonstrukciókra, szakmai fejlesztésekre, a népegészségügyi szempontból fontos szív- és érrendszeri betegségek kezelésének fejlesztésére. Látom, tisztelt Mikola képviselőtársam hitetlenkedve hallgat engem. Azt gondolom, remélhetőleg azon az avatáson, amikor a nyíregyházi Józsa András Kórházban a szív- és érrendszeri betegségek korszerű kezelésére uniós fejlesztési pályázatból kialakított részleg átadását majd megünnepelhetjük, önt is ott üdvözölhetjük az ünneplők között.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Kupper András következik.

DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Még egyszer kérdezem Vojnik képviselőtársamat: mi is az a probléma, amit ne lehetne megoldani jogi szabályozással? Mi az a probléma, amire kizárólag a nyereségérdekelt magánbiztosítók jelenthetik a megoldást? Kérem a képviselő asszony válaszát.

Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

ELNÖK: Folytatjuk, illetve van válasz; Béki Gabrielláé a szó.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Valóban azért nyomtam meg a gombot, mert nem tudom, hogy a teremben volt-e Kupper képviselő úr, amikor beszéltem, de a beszédem jelentős részében éppen ezzel foglalkoztam. Az a lényegi különbség, amit mi mint érzékelhető előnyt a pénztárak működéséhez kapcsolunk, az pontosan a hatékony ellenőrzés.

Tisztelt Képviselő Úr! Szerintem, ha mindenekelőtt a biztosítottak érdekeit tartjuk szem előtt, a legfontosabb kérdés, hogy a jövőben egy ilyen megváltozott struktúrában a biztosított megkapja-e azt a szolgáltatást, amire szüksége van - pontosan azt, se többet, se kevesebbet. Ez az alapvető kérdés. Erre kell tudni megnyugtató választ adni. Fontos, hogy nem többet, mert ha többet kap, akkor pazarlás van a rendszerben, és nagyon-nagyon fontos, hogy nem kevesebbet, mert akkor rosszabb működési szisztémát csináltunk.

A mi felfogásunk szerint ez az új pénztárstruktúra azáltal jelenthet erre garanciát, mert itt a pénztár érdekelt abban, hogy odafigyeljen a pénz költésére. A szakmai garancia a szakmai kollégiumok által készített szakmai protokollok betartása, amihez semmi köze sem a politikának, sem a pénztáraknak. A szakmai protokollok betartása az, amit a pénztár számon kérhet a jövőben, ami a biztosított számára a garanciát nyújthatja.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: A miniszter asszonyé a szó.

DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Kupper képviselő úr elgondolkodtatott engem is, hogy mi mindent tud szabályozni az állam. Tudja szabályozni az állam a kínálatot, tudja szabályozni, hogy hány kórházi ágy legyen, mennyi járóbeteg-szakrendelés, milyen gyógyszerek legyenek elérhetők, hányfajta, hány kórház legyen az országban, tehát rengeteg mindent tud szabályozni a kínálati oldalon.

(15.10)

Tud nagyon sokat tenni a keresleti oldal szabályozásában is, hiszen például egy vizitdíjnak, mint Béki Gabriella elmondta Mikola úr felvetésére, nem bevétel a célja, hanem tulajdonképpen egy hozzáférés, egy keresletszabályozás. Tudjuk szabályozni a keresletet például a gyógyszerárakban a támogatás rendszerével, a fixesítés rendszerével. Tehát valóban nagyon sok mindent képes szabályozni az állam. Azonban egy dologra nem képes. Nem képes az állami szabályozás egy olyan egységes ösztönzőrendszert teremteni, amely afelé viszi mind a keresleti, mind a kínálati oldalt, hogy bizony ezek egyensúlyban legyenek, és egyensúlyi helyzetbe kerüljenek.

Az öt megszületett reformtörvény nagyon sokat tett a kereslet-kínálati oldal kiegyenlítéséért. Azonban nagyon világosan látni kell, hogy ez a stabilitás egy átmeneti helyzet. Az a kérdés, hogy el tudjuk-e érni, be tud-e kerülni a rendszerbe egy olyan világos ösztönző, amely hat mind a szolgáltatókra, mind a biztosítottakra és magukra a pénztárakra is, ami afelé viszi a rendszert, hogy fenntartható legyen, hogy jobb minőségű legyen, és javuljon a hozzáférés. Ez az, amit nem tud megtenni az állam, képviselő úr. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(A jegyzői székben V. Németh Zsoltot
Móring József Attila váltja fel.)

ELNÖK: Csáky Andrásé a szó.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Figyeltem Béki képviselő asszony hozzászólását. Fel is jegyeztem magamnak, azt mondta, hogy a finanszírozás ellenőrzésének a hiánya tulajdonképpen az a monopolhelyzet, amiben az OEP jelenleg van.

Úgy gondolom, hogy nem a monopolhelyzet az, ami ezt az ellenőrzést kiiktatta tulajdonképpen az elmúlt bő tíz évben a rendszerből, mert korábban azért volt ellenőrzés - itt vannak orvosok, akik jól tudják, hogy elég hatékony ellenőrzés volt a rendszeren belül -, hanem egyrészt a megfelelő jogszabályok hiánya.

Itt szó volt a protokollokról. Miniszter asszony a bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy forduljunk a szakmai kollégiumokhoz, ha úgy ítéljük meg, hogy a protokollok a jelen állapotban szakmailag nem alkalmasak az ellenőrzésre. Gondolom, azért abban egyetértünk, hogy miután a minisztérium alá vannak rendelve a kollégiumok, és a kollégiumi vezetők kinevezése a miniszter hatásköre, akkor tulajdonképpen önöknek kell ezt eldönteni. Másrészt pedig hihetetlenül sok szakmai protokoll hiányzik a rendszerből, még ha most tervezik is ezeknek a nyilvánosságra hozását.

A harmadik pedig, hogy ha nincs eszköz - márpedig 1,47 százalékból egy ellenőrző apparátust fenntartani nem nagyon lehet -, nem véletlen, hogy itt az egyik puha része az egésznek az, hogy mérhetetlen módon megnőnek a működési költségek az új kifizetőhelyek esetében. Ha megkapja ezeket az eszközöket az OEP, akkor igenis meg vagyok róla győződve, hogy tud ellenőrzést végezni.

Azért jó lenne most már eldönteni, mert ha a miniszter asszony azt mondta, hogy az állam nincs abban a helyzetben, nincs olyan ösztönző eszköze, akkor tulajdonképpen ezzel azt mondjuk, hogy az új pénztárak fennállása esetén az állam teljesen kivonul? Vagy akkor nem igaz az, hogy a többségi tulajdonos és az irányítási jogosítványok itt maradnak? Akkor mégiscsak az igaz, ami a lefektetett anyagban van, meg amit a biztosítók állítólag nem hoztak nyilvánosságra, de mégis létezik az a tíz pont? (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Horváth Ágnes miniszter asszonyé a szó.

DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Csáky képviselő úrnak és Iván László képviselő úrnak szeretnék válaszolni a szakmai kollégiumokkal kapcsolatban.

A szakmai kollégiumokban az orvosszakmák elismert képviselői ülnek. Remélem, azt senki nem gondolja komolyan e Ház falai között, hogy vannak "A" oldali szakmai képviselők, meg "B" oldaliak, és amikor az "A" oldaliak jönnek, akkor a vakbélgyulladást műtéttel gyógyítjuk, és amikor a "B" oldaliak jönnének, akkor mi mással gyógyítanánk, mint műtéttel.

Tehát tisztelettel kérem a képviselő urakat, hogy a szakmai kollégiumokat ne vádoljuk pártossággal. Ők a szakma képviselői, maguk közül választják az elnököt. Igen, valóban, az elnököt az egészségügyi miniszter nevezi ki, az orvos szakma képviselői közül. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kupper András a következő kétperces felszólalásra jelentkező.

DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Béki képviselő asszony hozzászólására csak annyit szeretnék mondani, hogy természetesen távol álljon tőlem, hogy a szabadversenyes kapitalizmus szabályairól nekem kelljen kioktatást tartanom az SZDSZ-es képviselőknek (Derültség az SZDSZ soraiban.), de egy nyereségorientált magán-biztosítótársaság elsősorban a profitja ellenőrzésében lesz érdekelt. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Dr. Horváth Ágnes elhagyja a helyét.)

Ahhoz csak egy mondatot, amit Csáky András mondott a szakmai ellenőrzés szerepéről. A szakmai ellenőrzés szerepe nemhogy gyöngült volna az elmúlt időben, és az elkövetkezendő szabályozástól ennek a folyamatnak az erősödésétől kell tartanunk, a törvénytervezet ráadásul még azt sem zárja ki, hogy ezek a nyereségorientált magán-biztosítótársaságok saját kórházakat üzemeltessenek, ahol nyilvánvalóan a szakma feletti uralmat is ugyanezek a magán-biztosítótársaságok fogják irányítani.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Iván László kap szót.

DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy a miniszter asszony elment... (Dr. Csáky András Gőgös Zoltán felé: Az államtitkár úr válaszol. - Gőgös Zoltán: Így van! - Közbeszólások az MSZP soraiból: Nem ment ki! A miniszter asszony ott van az ajtónál!) Igen.

Szeretném azt mondani, hogy nem a szakmai kollégiumok összetételével van a gondom, hanem arról van szó, hogy a szakmai kollégiumok által javasoltak mennyire voltak elfogadottak, befogadottak, s hogyan építették be ezeket a mostani programba is, a reformnak nevezett folyamatba.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: A miniszter asszony távozásával kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy valóban kaptunk egy jelzést, miszerint Ujhelyi István államtitkár úr fogja helyettesíteni. Nem tudom, hogy ennek higgyek-e vagy a szememnek, mert mintha nem Ujhelyi államtitkár úr ülne itt. (Dr. Vojnik Mária: Itt van a miniszter asszony is!)

Béki Gabriella következik. (Lendvai Ildikó három szál fehér rózsát helyez el Deák András képviselő padján.)

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden arra, amit Kupper Andrástól hallottunk. Felfogásunk szerint egy optimális működésre törekvő szempont garanciái benne vannak a pénztár működésében. Én arról beszéltem, hogy ne kapjon több ellátást, mint amire szükség lenne, ne kapjon kevesebbet se. Ugye, a többet nem kell bővebben indokolni. (Dr. Horváth Ágnes visszatér a helyére.)

A kevesebbel kapcsolatban, ha valaki nem kapja meg azt, amire szüksége van, akkor létezik egy egészségügyi felügyelet, oda lehet fordulni, és az egészségügyi felügyeletnek joga lesz megbírságolni a pénztárat, ha ilyen értelemben szakmai mulasztást követett el.

Tehát azt gondolom, hogy igen, a menedzserszemléletet is hordozó, magántulajdonosokat is tömörítő pénztár az optimális megoldásra fog törekedni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Folytatjuk az előre bejelentkezett képviselők felszólalását. Horváth Zsolt képviselő úr következik.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a témakörben három kérdést tegyek fel.

Az első az, hogy egy ilyen jellegű átalakításra van-e legitimációja, van-e felhatalmazása a parlamenti többségnek. A második kérdés, amire választ kellene adnunk, hogy a versengő, nyereségérdekelt biztosítók növelik-e az egészségügyre fordítható pénz mennyiségét, javítják-e az ellátás színvonalát. A harmadik kérdés, hogy az egészségügy jelenlegi problémáira csak egy nyereségérdekelt több-biztosítós rendszer ad-e megoldást, vagy van más működőképes modell is.

Első kérdés. Gyurcsány Ferenctől hallottuk a választási kampányban, kérdésekre elmondta, megőrzik a társadalombiztosítás egységét, nem lesz nyereségérdekelt biztosítótársaság, nem lesz fizetős az egészségügy, nem lesz receptdíj, gyógyszertári dobozdíj. Mivel ezekre a kérdésekre nem kértek felhatalmazást, tisztelt képviselőtársaim, a választási kampányban, az első kérdésre egyszerűen megadhatjuk a választ: nincs felhatalmazásuk arra, hogy ilyen törvényeket terjesszenek be és fogadjanak el, mert a társadalommal elfelejtették megbeszélni, elfelejtettek engedélyt kérni hozzá.

Második kérdés: a versengő biztosítók javítják-e a helyzetet? A közgazdaság egyik alapkérdése, hogy a szűkösen meglévő társadalmi erőforrásokat milyen módon lehet úgy elosztani, a javakat milyen módon lehet úgy elosztani, hogy abból optimum jöjjön ki az egész társadalom javára. Hosszú idő után két ilyen elosztási elv alakult ki, az egyik a piac és a verseny szabályozó mechanizmusai, de mint kiderült, ez az élet nem minden területén működik, ezért a másik az állam által felügyelt, a társadalom szükségleteit kielégítő elosztás.

(15.20)

A kettő helyes arányát hívjuk ma Európában szociális piacgazdaságnak, amely mind kereszténydemokrata, mind szociáldemokrata érték; azt gondolom, hogy e mentén akár egyezséget is köthetne a patkó két oldala, és megtalálhatná azt a modellt, amelyik megfelel ennek a kritériumnak.

Profitérdekelt biztosító növeli-e a bevételt? Tisztelt Képviselőtársaim! Gyakran halljuk, hogy azért jó, mert majd pénzt fektetnek be, és ez a pénz nekünk rendelkezésünkre áll, és így hatékonyabb, a végén még számunkra olcsóbb lesz az egészségügy. Képviselőtársaim, ez egyszerűen ostobaság. Ha valaki egy rendszerbe pénzt fektető magánember, akkor az vissza akarja kapni a pénzét, vissza akarja kapni a kamatot, és még a profitját is szeretné megkapni. A kettő nem feltétlenül ugyanaz, hiszen ha csak a kamatra vágyna, nem kockáztatná, hanem egyszerűen betenné a bankba. A nyereségérdekelt biztosítók amit betesznek, azt kamatostul, profitostul ki is fogják venni.

A következő kérdés, hogy hol kell versenyezni, van-e verseny az egészségügyben. A verseny növeli-e itt a hatékonyságot? A világ azt bizonyítja, hogy ahol a biztosítótársaságok a pénz begyűjtésében versenyeztek, ott a profitot ezen a szinten, a pénz begyűjtésének a szintjén vitték ki, és magára az ellátórendszerre kevesebb jutott. Ha a verseny nem a biztosítók között van, akik begyűjtik a mi pénzünket, amit az egészségünk érdekében biztosításra fizetünk, hanem a szolgáltatók szintjén van, az orvosok szintjén, mondjuk ki bátran, tisztelt képviselőtársaim, mert nem a kórházak versenyeznek egymással, az csak a látszat. Annak a kórháznak lesz több betege, ahogy a miniszter asszony is mondja, ahol jobb ellátást lehet kapni, ahol jobb orvosok dolgoznak, magasabb technikai szint van, több tudás van. Márpedig a technikai szint oda megy, ahol jobb orvosi tudás van, mert abból lesz eredmény. Ezt tapasztalatból tudják. A betegek orvost választanak és teameket választanak. Azt gondolom, elég nagykorúak ahhoz a magyar emberek, miniszter asszony, hogy ne egy biztosítót válasszanak, aki utána majd megmondja nekik, hogy hova mehetnek, és hova nem mehetnek. Elég nagykorúak és felnőttek ahhoz, hogy eldöntsék, kire bízzák a saját vagy gyermekük, vagy akár a szüleik életét, ha ők már nem tudnak dönteni róla. Tisztelt Képviselőtársaim! A versenynek tehát az ellátás szintjén kell lenni. Elmondhatjuk, hogy erre sem ad választ az a modell, amit a szabad demokrata tárca beterjeszt majd a parlamentnek.

A profit kérdése. Nem az a baj, ha az egészségügyi ellátás során profit keletkezik - hát ma is keletkezik! Azt a munkát, amit elvégeznek az emberek, azt meg kell fizetni. Aki azokat a CT-ket előállítja, azt meg kell fizetni. Aki a gyógyszereket kutatja, azt meg kell fizetni. A probléma ott keletkezik, ha nem azok viszik el a nyereséget és a hasznot, akik ezért tényleges teljesítményt tesznek le az asztalra, hanem azok viszik el, akik egyszerűen csak megszervezik, hogy ki hova mehessen ellátásra. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a modell többek között ezért sem ad választ Magyarországnak.

Van egy modell, röviden ismertetem, ha megengedik. A modell úgy szól, hogy népegészségügyi mutatókon, valós betegségadatokon alapuló, fejkvótával kiszámított visszaosztás van a rendszerben, egységes társadalombiztosítás, de elképzelhető, hogy régiókban szerveződő pénztárak alakulnak - önök ezt a szót jobban szeretik -, és ebben az esetben a betegek a választásukkal viszik magukkal a saját pénzüket, és annál a szolgáltatónál fog megjelenni, aki jobb ellátást biztosít. Ebben a modellben egyébként, mivel a régióhatárokat nem lépik át, a legtöbb betegséget régión belül kezelik, a pénz nem oda megy, ahol nagy ellátórendszerek működnek, például Budapest, a pénz ott marad a régióban, és lehetővé teszi a fejlődést, a régiók közötti kiegyenlítődést.

Ebben a modellben van egy alapcsomag, amely döntő többségét tartalmazza a betegségeknek, van néhány olyan, ami nem tartozik bele a kockázatba, erre önkéntes alapon kiegészítő pénztárak szervezhetők, amelybe a betegek befizetnek. Nincs a rendszerben nyereségérdekelt magánbiztosító, társadalombiztosítás van egységes kockázatközösséggel. Fölismerték-e, szocialista képviselőtársaim, a modellt? Önöktől hallottam éveken keresztül.

Önöknek is van egy kidolgozott modelljük, ami vitaalapot képezhet közöttünk. Miért erőltetjük a szabad demokraták számunkra költséges, a társadalomnak veszteséget okozó modelljét? Gondolják át!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Geberle Erzsébet képviselő asszonyé a szó.

GEBERLE ERZSÉBET (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Tisztelt Miniszter Asszony! Kicsit zavarban vagyok, mert ugyan itt többször elhangzott már a vitában, hogy most nem az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény általános vitáján ülünk, de mégis olyan részletekbe menő vitát hallottam erről, hogy kicsit mintha megelőlegeznénk ezt a törvényjavaslati vitát. Ezért engedjék meg, hogy én visszatérjek az általános részhez, és valóban arról beszéljek, hogy mi, liberálisok miért tartjuk szükségesnek az egészségbiztosítás reformját.

Engedjék meg, hogy egy idézettel kezdjem. "A társadalompolitika lehetséges és szükséges új intézményrendszerének legfontosabb és minden állampolgárt érintő alapja a biztosítótársaságoknak az a rendszere, amelyik az eddigi társadalombiztosítás üzleti alapokra helyezésével jöhet létre. Így lehet világossá tenni, hogy a nyugdíjak és a betegpénztári szolgáltatások nem az állam vagy a társadalom ajándékai, hanem a dolgozók és munkáltatóik megtakarításainak, a nyugdíjjáruléknak, a társadalombiztosítási járuléknak és a személyi jövedelemadó egy részének tőkésített hozadéka."

Ez az idézet, ezek a mondatok 18 évvel ezelőtt, 1989-ben kerültek bele az SZDSZ Kék könyvébe, vagyis a rendszerváltás programjába. Ebből a programból nagyon sok minden megvalósult, de az egészségügy olyan terület maradt, amely számos fontos működési elvét tekintve a mai napig magában hordozza a szocializmus évtizedeit. A Fidesz korábban még ugyanezt gondolta. Abban az időben, amikor a legnagyobb ellenzéki párt vezető egészségpolitikusa még a Hazafias Népfrontot erősítette, a Fidesz az egészségügyben is teret akart engedni a versenynek és az államnál jobb minőséget létrehozó magáncégeknek.

Ma a Fidesz legfontosabb céljának azt tekinti, hogy a szocialista örökséget konzerválja, ezt kijelenthetjük. Szitkokat szór a versenyre, a magántőkére, a változásra. Ahogy a Hazafias Népfront nem kínált valódi választási lehetőséget az embereknek, éppúgy veszi el az emberektől a választási lehetőséget az egyetlen állami biztosító, amelyhez az ellenzék ragaszkodik. Pedig a választás lehetősége az egyik, ha nem a legfontosabb eleme annak a változtatásnak, amely most indul az egészségügyben. Nem akartunk egy pártot a politikában. Nem akartunk egy távközlési céget a kommunikációban, és nem akartunk egy áruházláncot a kereskedelemben. És mi, liberálisok nem akarunk egy egészségbiztosítót sem. Azért nem, mert jogunk van arra, hogy választhassunk. Ha több párt van, ha több távközlési cég van, ha több áruházlánc, akkor választhatunk, és ezek a szereplők mindent megtesznek azért, hogy őket válasszuk. Értünk, egyszerű emberekért versenyeznek a pártok vagy a piaci cégek, és mi azt mondjuk, hogy versenyezzenek értünk az egészségbiztosítók is.

Azt látjuk, hogy ahol ilyen verseny alakult ki, ott javul a minőség, ott javul az emberek ellátása, és az embereknek jobb lesz. Az új egészségügyi rendszerben minden magyar állampolgár találkozni fog a kérdéssel, hogy hol, kivel kívánja biztosíttatni a saját ellátását. Ezzel a kérdéssel, a kérdésben testet öltő választási lehetőséggel megfogalmazódik és kézzel foghatóvá válik az egyén személyes felelőssége a saját egészsége, a saját ellátása iránt. Többé nem mondhatjuk, hogy kiszolgáltatott játékszerei vagyunk a rendszernek, többé nem állíthatjuk, hogy nem tehetünk semmit a jobb ellátásunkért. Eszközt kapunk a kezünkbe, amellyel ha sokan és felelősséggel élünk, látványos változást érhetünk el az ellátás minőségében. Igenis mondhatjuk azt, hogy köszönjük, de az ilyen szintű ellátásból nem kérünk, az ilyen hozzáállásból nem kérünk, és mondhatjuk azt is, hogy abból a minőségből, abból a figyelemből és abból a szakértelemből, abból a felszereltségből pedig viszont igen, kérünk.

A szerződéseket a pénztárak kötik meg az ellátókkal. Az emberek elégedettsége az egyes ellátóintézményekkel nagyon erős szavazat a pénztáraknál arra, hogy kivel érdemes, mely szolgáltatóval érdemes és kivel nem érdemes szerződni. Nem kell hozzá sok idő, hogy a felkészült orvosok, a jobb kórházak sok beteget lássanak el, és sokkal jobb anyagi feltételek között dolgozhassanak, míg a rosszabb minőségűek működési feltételei romlani fognak.

(15.30)

Nem bonyolult belátni, a biztosítottak "szavazatai" akár a kérelmeikkel, akár a pénztár szerződésein keresztül nagyon gyorsan ki fogják váltani a szolgáltatói versenyt. A verseny fő területe pedig a betegek elégedettsége, azaz a gyorsabb, a figyelmesebb, a kényelmesebb és szakszerűbb ellátás, és ezzel együtt a gazdaságosabb, átláthatóbb üzemeltetés lesz.

Ez az a pont, tisztelt képviselőtársaim, ahol az új biztosítási rendszer egyértelműen kapcsolódik a népegészségügyhöz. Bár nem beszélünk róla, mindig elsősorban az állami programokat vesszük nagyító alá, a népegészségügy valójában közügy, sőt mindannyiunk személyes ügye; ugyanúgy a saját döntéseink, a saját felelősségünk területe, mint a pénztárválasztás. Magunk dönthetünk a saját életmódunkról, magunk dönthetünk az igénybe vett szűrőprogramokról, az egészségünkre fordított figyelmünkről. A népegészségügy nem a kormány kizárólagos feladata. A népegészségügy a legszélesebb értelemben vett közügy, s egyben alapvetően személyes ügyünk is.

Mint liberális politikus minek is örülhetnék jobban, mint egy olyan rendszer kialakításának, amelyik éppen ezért az egyéni felelősségvállalást, a tudatos, felnőtt döntést, a személyes és a közös ügyek látványos összefonódását jeleníti meg a társadalomban, amelynek működésével nemcsak fenntarthatóvá válik a költségvetés egyik legnagyobb alrendszere, nemcsak igazságosabbá és hatékonyabban működtethetővé válik az ellátórendszer, de az állampolgári öntudat is fejlődik.

Ezért tölt el értetlenséggel a Fidesz totális ellenállása. Nem értem, hogy miért rossz a Fidesz szerint, ha az emberek választhatnak a pénztárak, a kínált ellátások között. Miért jobb a Fidesz szerint az egyetlen telefonszolgáltató a versengő szolgáltatóknál? Miért jobb az egyetlen tévécsatorna a soknál? Miért jobb az egyetlen élelmiszerbolt a sokfélénél? Senki nem állította, hogy a versengő résztvevők tökéletesek lesznek. A telefonszolgáltatókat, a tévécsatornákat vagy a boltokat is mindig lehet jogos kritikával illetni, de elvitathatatlan, hogy ma jobb a telefonszolgáltatás, mint amíg csak a Matáv létezett, a televíziózás, amíg csak egy adást nézhettünk, vagy az élelmiszer-ellátottság, amíg csak a sarki közértbe mehettünk le vásárolni.

A magam és liberális politikustársaim nevében csak támogatni tudom, hogy az élet újabb területén élhetünk a választás lehetőségével, és egy újabb kérdésben tekint minket az állam felelős és felnőtt állampolgároknak.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Két percre Horváth István képviselő úré a szó.

HORVÁTH ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Szekszárd megyei jogú város polgármestereként az egész egészségbiztosítási koncepciót alapvetően hibás elgondolásnak tartom, a szegények rosszabb helyzetbe kerülnek, kiszolgáltatottabbak lesznek. Az egészségügyi ellátást az abból hasznot húzni, az elesett, mások segítségére szoruló embertársaink gyógyítását profitérdekű, az egészségügy területén tapasztalat nélküli társaság kezébe adni nem csupán hiba, hanem megbocsáthatatlan bűn. A kormányzat saját maga mondja ki az alkalmatlanságát, ha azt állítja, hogy az állam nem tudja ellátni a hagyományosan állami közfeladatokat. Az egészségügyben eddig bevezetett, reformnak nevezett törvények már eddig is súlyos csapást mértek mind az intézményekre, mind a betegekre, de csupán előjátéka volt a magyar egészségügyi ellátás, pontosabban: a közellátás teljes szétverésének, amit a profitérdekelt biztosítókra alapozó egészségpénztári rendszer bevezetése jelentene.

Mi alapján gondoljuk, hogy az eddigi tevékenységük során a profitra koncentráló befektetők nagyobb felelősséggel viseltetnek az ellátásukért fizetni képtelen, nehéz helyzetben lévő embertársaink gyógyításáért, mint a betegellátást megalázó bérért évtizedek óta a vállukon cipelő orvosok és nővérek? Mert igenis, a túlnyomó többségük áldozatos munkát végző, becsületes ember, akiknek e helyről is köszönetet kell hogy mondjunk. Meggyőződésem, hogy az ellátásukért fizetni képtelen betegek gyógyítása állami felelősség, állami feladat. Nem igaz az, hogy a betegellátás hatékonysága nem javult az elmúlt tizenhét év alatt, hiszen a jelentős forráskivonás ellenére nem romlott a betegellátás.

Természetesen a hatékonysággal soha nem lehetünk elégedettek, de messze nem akkora tartalékot rejtenek, mint azt hirdetik. Nem igaz, hogy az OEP ellenőrzési feladatra alkalmatlan. Megfelelő ráfordítással igenis alkalmas, ami sokkal kevesebb lenne, mint a sok biztosító működési költsége. Nem kellett volna szétverni a Gyógyinfokot, nem kellett volna szétkergetni az OEP kiváló szakembereit, ehelyett több jogosítványt kellett volna adni az egészségbiztosítóknak és normálisan finanszírozni a tevékenységüket. Persze, akkor most nem lehetne azt állítani, hogy az egész biztosító rosszul működik, nem tölti be a feladatát.

Majd folytatom. Köszönöm.

ELNÖK: Várjuk, képviselő úr. A következő kétperces Puskás Tivadar.

DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel csak annyit mondanék Geberle képviselő asszonynak, hogy a biztosítók versenye meg a szolgáltatók versenye két dolog. Nyilvánvalóan rosszul hallottam, de úgy gondolom, a nézőknek az egészen pontos tájékoztatása érdekében ezt messzemenően külön kell választani.

Köszönöm.

ELNÖK: Ismét Horváth István képviselő úr jelentkezett két percre. Nincs jogom beleszólni, de úgy tűnik, hogy egy normál felszólalás több kétperces keretében készül. Ha a frakciója engedi, öné a szó.

HORVÁTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nézzük, mekkora költségei vannak egy biztosítóknak. Beugróval léphet a rendszerbe, aztán jön a tagtoborzás, az apparátus fizetése, az informatikai rendszer kiépítése, működtetése, és még a profitot is ki kell termelni. Mindennek a fedezetére szolgál az egészségügyi költségvetési pénz, ami a konvergenciaprogramban vállaltak szerint nem több, hanem évről évre kevesebb, mint eddig volt. Nemhogy informatika, de kockás papír sem kell, hogy kiszámolhassa valaki, a betegellátásra több vagy kevesebb pénz jut-e. Ha valaki azt gondolná, hogy a kórházak működésében annyi hatékonysági tartalék van, akkor nagyon téved. Ha azt gondolja, hogy az egészségügyi dolgozókról még több bőrt lehet lehúzni, az nem ismeri a mai magyar valóságot. Az állami irányítás alatt álló egységes társadalombiztosítás egy közösen létrehozott nemzeti kincs, amelynek megőrzése mindannyiunk felelőssége. Minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a rászorulókat még nehezebb helyzetbe hozó és a gyógyításból boltot fabrikáló felelőtlen tervek megvalósulhassanak.

Tisztelettel kérem szocialista képviselőtársaimat, gondolkodjanak el az elhangzottakon. Tegyék fel magukban a kérdést, hogy akarnak-e asszisztálni egy olyan világ kiteljesítéséhez, amit Ady Endre Az élet című versében csaknem száz éve már lefestett: "Az élet a zsibárusok világa, / Egy hangos vásár, melynek vége nincs. / Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, / Megvehető akármi ritka kincs. / Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak / Kufár lélekkel hasznot, üzletet, / Itt alkusznak, amott már áll a vásár, / A jelszó mindig: eladok, veszek..." (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Geberle Erzsébet képviselő asszony kétperces felszólalása következik.

GEBERLE ERZSÉBET (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Puskás Tivadar képviselő úrnak szeretnék válaszolni. Elnézést kérek, ha félreérthető voltam. Arra gondoltam, hogy a biztosítók versenye ki fogja váltani a szolgáltatók versenyét is, hiszen az emberek a pénztárakkal fognak szerződést kötni. Ha a biztosítók, a pénztárak abban lesznek érdekeltek, hogy minél jobb szolgáltatókkal kössenek szerződést, akkor ez ott is ki fogja váltani a versenyt, és mindez értünk, az emberekért, a betegekért fog végbemenni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Kupper András következik.

DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Geberle Erzsébet képviselő asszony és részben miniszter asszony figyelmét is szeretném felhívni arra, ne áltassák magukat azzal, hogy az egészségügyi piac bármilyen más piachoz hasonlatos lenne. Az itt való szabályozás nem olyan egyszerű, mint a szabadpiacon. Miniszter asszonynak jelzem, hogy a keresletet szabályozni nem olyan egyszerű, hiszen itt betegekről, emberéletekről van szó, képviselő asszonynak pedig azt szeretném jelezni, hogy a szolgáltatók, ergo pénztárak között választani szabadon csak Budapesten lesz lehetőségük a betegeknek, hiszen vidéken ki-ki csak arra az egy osztályra fog tudni eljutni, ami az ő közvetlen lakókörnyezetének közelében lesz található. Köszönöm.

(15.40)

ELNÖK: Puskás Tivadar következik.

DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Nem akarom tovább vesztegetni, de ilyen kérdések jutottak eszembe, hogy ha választhat a beteg, honnan tudja majd szerencsétlen beteg, hogy jót választott, vagy rosszat. Az ország végében egy biztosítót választhat. Nem fogja tudni, hogy a másik biztosító mit szolgáltat. Úgyhogy maradjunk abban még, hogy ha választunk, és rosszat választunk - én mindig a jó biztosítót szeretném választani. Esélyegyenlőtlenséget biztosítunk.

Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Béki Gabrielláé a szó.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. A választási lehetőség jött szóba, és én ezt a kérdést különösen fontosnak tartom. Való igaz, hogy az emberek kevésbé pénztárat akarnak választani, sokkal inkább az orvost szeretnék megválasztani, akiben bizalmuk van. Azt gondolom, hogy bizonyos értelemben a választás lehetősége az egészségügyben korlátozott. Ez hárompilléres rendszer. Vidéken a háziorvos megválasztásának lehetősége lényegesen korlátozottabb, mint városban vagy éppen a fővárosban, és jelentős mértékben korlátozott ez a választási lehetőség a járóbeteg-szakellátás tekintetében is.

De ami a fekvőbeteg-ellátást illeti, amikor az embernek műtéti beavatkozásra van szüksége, amikor komolyabb egészségügyi problémájával kórházban kell feküdnie, akkor már jelentős mértékben fölértékelődik ez a választási lehetőség, amihez a pénztáraknak kell tudni garanciát adni arra, hogy ezt biztosítani tudják. A pénztárak arra fognak törekedni, hogy több kórházzal szerződjenek, hogy a jobb minőségű ellátást nyújtó kórházakkal szerződjenek elsősorban, hogy oda tudják irányítani a saját betegeiket. Ebben fejeződik ki a biztosított érdeke, a jobb minőségű ellátás megszerzésének a reménye, amit a pénztárak a díjtétel alakításával tudnak befolyásolni, generálni.

A miniszter asszony szólt arról, hogy a pénztárnak lehetősége lesz az ajánlott, átlagos díjtételtől fölfelé vagy lefelé eltérni. Nyilvánvaló, hogy egy jobb hírű, az emberek számára megnyugtatóbb szolgáltatást biztosító szolgáltatónak lehet majd többet fizetni, és ez teremti meg a minőségi érdekeltséget.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Csáky András következik.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Ha van egy jó egészségügyi intézmény, amelyik mindenfajta preferált szerződés nélkül is ott áll sorban, a várólistája növekszik, egy üzleti biztosító nem annyira buta, hogy azt mondja, hogy azt, amit normál áron is elvégeznél, a normál díjtétellel, akkor majd én preferálom a tiedet. Ez egyszerűen egy olyan állítás, amelynek semmiféle alapja nincsen. Akkor nem lenne üzleti biztosító, hanem valamelyik karitatív szervezet lenne.

A gond a negatív irányba történő eltérés. Miután az egészségügyi szolgáltató kiszolgáltatott lett a biztosítónak, mert a szerződéskötési kényszer csak egyirányú lehet, és nyilvánvalóan meg akar élni az egészségügyi szolgáltató, rá fog kényszerülni arra, hogy elfogadjon egy 10 százalékkal alacsonyabb díjtételt, majd - a magyar történelemben ismert a normarendezés - ez szépen szétterjed az egészen. Nem az, hogy a valós költségeken próbálnák a beavatkozásokat finanszírozni, hanem egy ilyen üzleti alku alapján kényszerhelyzetben fognak még kevesebbet fizetni. Ez az érdeke az üzleti biztosítónak. Nem negatív értelemben mondom, nem elítélőleg, neki ez a dolga, ő abba befektetett, abból hasznot remél. Tehát ezeket ne állítsuk, hogy majd preferál. Én kíváncsi vagyok, hogy milyen preferáció lesz. Egyáltalán negatív értelemben hogyan lehet azt használni, hogy preferált? Grammatikailag is nagyon furcsa ez az egész.

Abban lesz érdekelt a szolgáltató vagy a pénztár, hogy minél olcsóbban jusson ahhoz a szolgáltatáshoz, és erre utal az az inkriminált mondat, hogy igenis az autorizációt be fogja vezetni, és igenis meg fogja határozni, hogy például bizonyos életkorhoz kötött beavatkozásokat milyen szinten fog biztosítani. Ez van ebben a koncepcióban lefektetve, csak akkor ezt ki kell mondani, föl kell vállalni politikailag, nem ilyen homályos, senki által... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Elnézést, ha valahol információs aszimmetria van, az az egészségügy. A magyar lakosság nem tudja, hogy mi folyik itt, a magyar lakosság csak érzi azt, hogy itt valami az ő bőrére történik, őnélküle.

ELNÖK: Pesti Imréé a szó.

DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, ma egy egészségügyi vitanap van, a 110 éves társadalombiztosítási rendszerünkről van szó, amely most megszűnne, és egy több-biztosítós modell kerülne bevezetésre, az egyik legnagyobb horderejű, az elmúlt 17 év legnagyobb horderejű átalakítása, és megdöbbenve látom, hogy az Egészségügyi Minisztérium nem képviselteti magát. Én tisztelem és becsülöm Gőgös Zoltán államtitkár urat, valószínű, hogy az állategészségügyben otthon van, merthogy a mezőgazdasági minisztériumot képviseli, de úgy gondolom, hogy az egészségügyről szól ez a vitanap, az Egészségügyi Minisztérium képviselőit itt nem látom. Egyrészt fölháborítónak tartom, másrészt cinikusnak, harmadrészt pedig úgy gondolom, hogy ez jelzi, hogy milyen komolyan veszi az Egészségügyi Minisztérium képviselője ezt a vitanapot.

Köszönöm szépen. (Közbeszólások. - Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Nem válasz részemről, inkább tájékoztatása a képviselő hölgyeknek, uraknak, hogy megérkezett Kiss Péter miniszter úr újabb levele, amelyben már nem Ujhelyi István államtitkár úr, hanem Gőgös Zoltán képviseli a kormányt, tehát jelenléte mindenképpen legitimnek tekinthető. (Közbeszólások.)

Béki Gabrielláé a szó két percre.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Csáky András képviselő úr felvetéseire reagálva szeretném mondani, hogy való igaz, a pénztárak indulásként a költségek csökkentésében érdekeltek. Én az előbb példákat hoztam rá, hogy miért is nem egyszerű csökkentésről, hanem optimalizálásról van szó. Azzal kapcsolatban, hogy az ajánlott díjtételtől fölfelé-lefelé lehet eltérni: ő életszerűnek csak azt tartotta, ha ez a díjtétel lefelé van faragva, én pedig azt gondolom, hogy pontosan azért, mert a kapacitások adottak, egy jó minőséget nyújtó kórház vonatkozásában igenis életszerű az, hogy egy pénztár akár fölfelé eltérítve is megpróbáljon kapacitást szerezni ott, ahol az emberek bizalma nagyobb a kórház iránt; amire lehet a kórháznak az a válasza, hogy szélesítik a kapacitásukat, mert mindannyian tudjuk, hogy ebben a koncepcióban a volumenkorlát eddigi jelentősége, értelme elvész, nem lesz volumenkorlát, a piacnak kell reagálni arra, hogy mennyi is a kereslet, és ezt a díjtételekkel lehet jelentős mértékben befolyásolni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Csáky Andrásé a szó.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Képviselő asszony, azért az egészségügy nem így működik. Egy-egy beavatkozás az esetek túlnyomó többségében, sőt lehet azt mondani, hogy száz százalékában bizonyos teamekhez kapcsolódik. Tehát változatlanul állítom - és meggyőződésem, hogy igaz az állításom -, hogy maga a rendszer nem teszi érdekeltté a pénztárat, mert attól a pillanattól kezdve, hogy a volumenkorlátok fölszabadulnak, a helyben működő kapacitás - és nemcsak építészeti, nemcsak eszköz, hanem humán erőforrás szempontjából is - nem fog növekedni attól, hogy ilyen ajánlatot tegyen a biztosító. Tehát ez tulajdonképpen egy teljesen felesleges passzusa az egésznek. Arról nem is beszélve, hogy máshol meg arról beszél a koncepció, hogy a szakmai protokollokra meg kell csinálni a finanszírozási protokollokat is, már rég meg kellett volna csinálni, erre jogszabályok vannak. 1000-1200 körüli ilyen jellegű protokoll elkészítése?

(15.50)

Úgy gondolom, hogyha ezeket megcsinálnánk vagy megcsinálná a szakma, és ezeket a dolgokat rendbe raknánk, és megfelelő eszközöket adnánk az Egészségbiztosítási Pénztár számára, az OEP számára, hogy működjenek, akkor jóval hatékonyabb... - habár mondjuk a hatékonysággal kapcsolatban nekem kérdéseim lennének. Ezt sem definiáltuk, hogy mit értünk hatékonyság alatt.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Horváth Zsolt képviselő úr ügyrendi kérdésben kért szót.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elég régóta vagyok a Magyar Országgyűlés tagja, de az, hogy egy vitanapon, amely kifejezetten szakpolitikai, szakmapolitikai vitanap, az előforduljon, hogy az adott tárcának egyik vezetője sem tud megjelenni, ilyenre, őszintén megmondom, nem emlékszem. Tehát függetlenül attól, hogy Fidesz-kormány volt vagy Horn-kormány, vagy másik MSZP-s kormány, mindig tudták biztosítani azt, hogy akárki kezdeményezte is a vitanapot, a tárca részéről valaki jelen legyen. (Dr. Csákabonyi Balázs: Mi az ügyrendi javaslat?)

Ezért kérem a kormány jelen lévő képviselőjét, ha erre kérhetem, hogy nyilatkozzon arról nekünk, hogy ez csak átmeneti, tízperces-negyedórás kényszer-e, amíg a váltás megérkezik, vagy amennyi idő alatt a miniszter asszony vissza tud érkezni, mert ebben az esetben kérjük, hogy rendeljen el az elnök úr 20 perc szünetet. (Gőgös Zoltán: Le lehet ülni! Így van, tíz perc.) Kérem, hogy a kormány pedig biztosítsa, legyen szíves, azt, hogy a tárca részéről valaki jelen legyen. Ha ez így van, akkor kérjük, hogy 20 perc szünetet rendeljen el az elnök úr.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Válaszolni én is tudok, bár az ön által kényszernek nevezett helyzet minőségéről nem tudok felvilágosítást adni, de rövid időről van szó. Ha a frakciója kérését továbbította a képviselő úr, akkor gondolom, hogy tíz perc szünet elegendő lesz ennek az ügynek az elintézésére, tehát vissza fog térni a miniszter asszony. Kérik a tíz perc szünetet? (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Igen.)

Tíz perc szünetet rendelek el.

(Szünet: 15.52-16.00

Elnök: Harrach Péter

Jegyző: Móring József Attila)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat, mivel minden akadály elhárult ez elől. A miniszter asszony kért szót két percben.

DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak szerettem volna megjegyezni, hogy őszintén sajnálom, hogy a parlament egy részében annyi emberség és megértés nem volt, hogy hat percig nélkülözni tudják a minisztert, de természetesen itt vagyok, és folytatjuk a megbeszélést.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Én úgy gondolom, hogy a parlament egészében volt annyi tisztesség, hogy tíz percre szünetet tartott. Lanczendorfer Erzsébet következik.

DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Másfél éve halljuk, hogy az egészségügyben reformok zajlanak, és a kormányzat most az egészségbiztosítás privatizációjával egy úgynevezett újabb reformot fog végrehajtani. Valóban reformok zajlanak? Reformot csak erkölcsi elveken nyugvó, politikai demokráciára épült szociális igazságosság talaján lehet végrehajtani, de csak akkor, ha az egész nép vagy a nagy többség támogatja - mondotta száz éve a keresztényszocializmus megteremtője, Giesswein Sándor, aki 18 éven keresztül ült itt az Országgyűlés padsoraiban, a munkásügyi bizottság elnökeként egyedül képviselte a legkiszolgáltatottabbakat, a magukon segíteni nem tudókat, a magyaróvári kisembereket, munkásokat, és indította érdekükben a reformokat. Ezeknek a reformoknak csak haszonélvezői voltak, de kárvallottai nem. Az egészségügyben zajló reformok viszont, mindannyian tudjuk, szedik az áldozataikat.

Giesswein Sándorról egyébként hadd mondjam még el, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, nyolc nyelven beszélő tudós, nemzetközi konferenciák megbecsült előadója, katolikus pap, győri kanonok és politikus. 1905-től haláláig, 18 éven keresztül volt az Országgyűlés tagja.

Tehát még egyszer: erkölcsi elvek, politikai demokrácia, társadalmi igazságosság és az egész nép vagy nagy többség támogatása. De kérem: hol vannak itt és ma erkölcsi elvek? Hol van itt és ma társadalmi igazságosság? Hol van itt és ma az egész nép, illetve a nagy többség támogatása a szóban forgó reformokat illetően? Mintegy húsz civil szervezet mellett köztiszteletben álló magánszemélyek fogalmazták meg október 14-ei dátummal felhívásukat, amelyben felszólították az Egészségügyi Minisztériumot, hogy vonja vissza az egészségbiztosítás tervezett átalakítását, mert tudomásuk szerint - és jól tudják -, idézem: nincs olyan szakmai érdekvédelmi vagy civil szervezet, amely az egészségügy nyereségérdekelt biztosítók révén történő átalakításával egyetértene.

Kormánypárti képviselőtársaim, a nép ellenében nem megy! Ez az egészségügy és egészségbiztosítási reform halálra ítélt, a baj csak az, hogy embereket visz magával a sírba. A Kereszténydemokrata Néppárt csak olyan politikát fogad el, amelynek célja és nem eszköze az ember. Többek között ezért nem tudjuk elfogadni az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítását. Ennek ugyanis nem az ember a célja, hanem bizonyos érdekcsoportok.

A szabad demokraták profitorientált egészségbiztosításban gondolkodnak, mi, kereszténydemokraták pedig a szolidaritásalapú, a magyar társadalom minden tagját magába foglaló kockázatközösségen alapuló állami egybiztosítós egészségbiztosítási modell megőrzéséért dolgozunk, küzdünk, és ebben teljesen egyetértünk a Magyar Szocialista Párt társadalompolitikai tagozata ügyvivő testületével, amely egy 12 pontos állásfoglalást nyújt át önöknek október 20-ai dátummal. Kérem, tanulmányozzák, ezt a kereszténydemokraták is támogatják. (Dr. Czinege Imre: Helyes!)

A magyar tudósok szerint, ha megtörténik a tervezett reform, három részre szakadhat az egészségügyi ellátás. Az első csoportba tartoznak azok, akiken sokat nyer a biztosító, magánbiztosító, fiatalok, egészségesek, és sok járulékot, egészségügyi járulékot fizetnek. A második csoportba tartoznak az idősebbek, elsősorban a nyugdíjasok. Rajtuk sokat fog veszíteni a biztosító, mert koruknál fogva többször fogják igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat, és nagy létszámban vannak. A harmadik csoportba tartoznak az életük legvégén járó krónikus betegek, akik a legnagyobb veszteséget jelentik a magánbiztosítóknak, mert gyógyítási, illetve életbentartási költségük magas. A magánbiztosító viszont anyagi nyereséget, profitot és nem veszteséget akar.

Nem véletlenül állították össze a biztosítótársaságok a tízpontos kritériumrendszert, amelyben megfogalmazták elvárásaikat. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem létezik.) Többek között követelik, hogy az állam garanciát vállaljon a nekik juttatott fejkvóta, azaz a bevétel és a szolgáltatások, azaz a kiadások egyensúlyára. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy ha a kifizetések meghaladnák a járulékbevételek 92 százalékát, akkor azt az állam az adófizetők pénzéből utólag kipótolná. Ők ugyan nem kockáztatnak! A biztosítók ugyanakkor szabadságot akarnak a szolgáltatókkal kötött szerződéskötésben, a minőség-ellenőrzésben és a betegirányításban is. Ez még gondolatnak is rossz. Ugyanakkor a haszon, a nyereségkivétel korlátozását pedig csak egy bizonyos mértékig tartják elfogadhatónak.

Kinek vannak illúziói ezek után? Nem elég tanulság nekünk, hogy Szlovákiában is bebizonyosodott, hogy nem működik a magánbiztosítós egészségbiztosítás, és változtatni akarnak rajta? (Dr. Szabó Zoltán: Ezért gyűjtik az aláírásokat.) Más kárán tanul a bölcs, és saját kárán tanul a balga. Muszáj nekünk balgának lennünk?

Arra kérem szocialista képviselőtársaimat, hogy álljanak ellen a szabad demokraták neoliberális egészségpolitikai törekvéseinek. Kérem, tanulmányozzák az MSZP társadalompolitikai tagozata ügyvivő testületének 12 pontját. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Jó.) Én az utolsót, a 12.-et olvasom fel önöknek: az a határozott véleményünk, hogy a megismert és törvényhozásra beterjesztett koncepció elfogadása a Szocialista Párt legfontosabb alapértékeinek a teljes feladását jelenti - teljes feladását jelenti -, helyrehozhatatlan politikai következményekkel járhat. Kérem, ne támogassák a szabad demokratákat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Varju László képviselő úr következik.

VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy személyes megközelítéssel kezdjem: tegnap, október 23-án az ünnepen vettem részt, egy olyan városban, ahol a különböző pártok képviselői közösen ünnepeltek; egy olyan városban, ahol azt is láthattuk, hogy közösen tudnak kitüntetésre javasolni is köztiszteletben álló személyeket, és számukra átadni ezeket a megtisztelő kitüntetéseket. Ezért egy itt elhangzott mondatra szeretném felhívni a figyelmet, amikor egy évtizedek óta tevékenykedő tiszteletes azt mondta sokéves pályafutása után, hogy sokszor kellett olyat mondanom és tanítanom, ami nem tetszett esetleg az embereknek, mert Isten szava nem mindig olyan, ami az embereknek tetszik, és nem mindig olyan, amit szeretnének hallani.

Kedves Képviselőtársaim! Itt mi most nem Isten igéjével állunk szemben, de a közvélekedéssel szemben mindannyian tudjuk, hogy Magyarország környezete és akár belső működési feltételei oly sok mindenben változtak meg, hogy nekünk ebben lépni kell, és az emberek esetleg rossz érzésével szemben is ezeket a változtatásokat meg kell tennünk.

(16.10)

A magyar egészségügy nem maradhat olyan, amilyen volt egy évvel ezelőtt. Az év kezdetéig szinte mindenki az országban egyetértett abban, hogy mindazon, ami az egészségügyet jelentette, változtatni kell.

Ki volt az, aki ne akarta volna megszüntetni a zsebbe dugott borítékot? Ki az, aki ne akart volna változtatni azokon a feltételeken, amelyek akár az elavult műszerek vagy akár az építészeti feltételek között a felszereltségről szóltak? Változtatni akartunk mindannyian, és mára szinte politikai okok miatt a Fidesz, mondjuk úgy, hogy egy központi politikai határozattal még az együttműködésről is letiltotta a fenntartó önkormányzatokat. Változtatni kell, és tudjuk, hogy ennek a társadalmi ára a politikai szereplők által csak olyan módon fogható meg a legjobban, ha abban az együttműködés létrejön. Létre kell hogy jöjjön együttműködés a politikai szereplők, az önkormányzatok és az állam képviselői között. Ilyen értelemben teljesen egyetértek Dávid Ibolya képviselő asszony felszólalásával, hogy igen, itt az ideje annak, hogy az együttműködést kialakítsuk. Ennek az együttműködésnek jó alapot adhat mindaz, amit a kormány előkészített, és konkrét tervezetekkel - hiszen itt számos jogszabályról van szó - az egyeztetéseket meg tudjuk kezdeni.

Bízom abban, hogy a mai vitanap után a Fidesz és a többi ellenzéki párt is belátja és elfogadja, hogy az egészségügy területén tavaly megkezdett reformok szükségesek, és azokat folytatni is kell. A tavalyi évben az "éljünk minél többen, minél tovább jobb életminőségben" hármas elv megfogalmazásával és ezeknek a gyakorlatban történő érvényesítésével vette kezdetét az egészségügyi reform első szakasza. Elvitathatatlan, hogy a kormány elkötelezte magát az egészségügy gyökeres átalakítása mellett, ugyanis a régi rendszer nem hatékony, nem működőképes és nem finanszírozható. A kormány és a koalíciós pártok alapvető célja, hogy valóban biztosítási elven működő, új szolidaritáson alapuló, megbízható szolgáltatást nyújtó és a nyilvánosság által ellenőrzött népegészségügyi kihívásoknak megfelelően modern európai egészségügyet teremtsünk. A minőségi szolgáltatás, fenntarthatóság és a gyógyításhoz való igazságosabb hozzáférés érdekében hozta meg a kormány a döntéseit. Mindezek tükrében kijelenthető, hogy a megkezdett úton menni kell tovább, amelynek jelenlegi állomása az egészségügy finanszírozási oldalának átalakítása. Ez nem más, mint a biztosítási rendszer reformja, valódi társadalombiztosítási rendszer megteremtése.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap során kiderül, hogy a Fidesz a vitanap végére felhúzza-e a képzeletbeli vasfüggönyét arról az alternatív javaslatról, amit az egészségbiztosítási rendszer átalakítására vonatkozóan jelentett be nemrég, vagy az a tavalyi választási programjához hasonlóan nem lesz más, mint egy üres halmaz, konkrét, a gyakorlatban megvalósítható elemek nélkül. Bízom benne, hogy az ellenzéki pártok, belátva a biztosítási reform célját, kijelölt irányát és annak szükségességét, támogatják a kormány elképzeléseit, elmondják hozzá a javaslataikat. Ugyanis rajtunk múlik, hogy az egészségügy helyzetén változtatva egy minőségi európai egészségügyet teremtünk-e magunknak.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Csáky András képviselő úr; sajnos csak szűk két perce maradt.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Az egészségügyi szolgáltatók védelmében néhány szót hadd mondjak, hiszen a mai nap arról szól, hogy ez a finanszírozási változtatás amiatt szükséges, hogy még hatékonyabb legyen, szűnjön meg a pazarlás és minden egyéb, önmagában nagyon hangzatos kijelentések, amelyeket nem alapozunk meg. Úgy gondolom, hogy az a mögöttünk hagyott több mint egy évtized, amely során sorozatosan az egészségügy veszteséget szenvedett - a keresztfinanszírozás kiesése, a különböző járulékcsökkentések, a 13. havi nyugdíj ráterhelése -, mindezek ellenére a magyar egészségügy igenis jól teljesített.

A várható átlagos életkor, ha csak három évvel nő, az ápolási napok csökkentek, tehát ha erről az oldalról nézzük, akkor tulajdonképpen az egyre romló körülmények ellenére talpon tudott maradni, sőt eredményeket mutatott a szolgáltatói szektor. Ezek a változtatások, amelyek tervbe vannak véve, ezeket az eredményeket is veszélyeztetik.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

ELNÖK: Mikola István képviselő úr két percre jelentkezett.

DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Varju László úr hozzászólásához szeretnék néhány gondolatot fűzni. A magyar egészségügy nagyon nagy kultúrájú európai rendszer. Erre azt mondani, hogy ebben minden rossz, mindent meg kell változtatni, ez hiba. Egyébként pedig ezt "a múltat végképp eltörölni" irányultságot abba kellene most már hagyni, mert a múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk van. Nem tudunk építkezni, ha nem a múltat figyelembe véve és arra teszünk megújító törekvéseket.

Szeretnék néhány dolgot felsorolni, mert állandóan azt a vádat kapjuk, hogy itt nem történt semmi. Dehogynem! A társadalombiztosítás levált a központi költségvetésről, önálló egészségbiztosítás jött létre önálló járulékfedezettel, teljesítményelvű finanszírozást vezettünk be, megszületett az "Egészséges nemzetért" népegészségügyi program, amit az Egészségügyi Világszervezet is kiajánlott több ország számára. De a 2001. évi CVII. törvényt, a kórháztörvényt, amely az első értelmes magánosítási, az egzisztenciavállalkozásoknak helyet adó törvény az egészségügyben, a polgári kormány csinálta. Ennek része volt a szabad szellemi foglalkozású szakorvosi létrendszer, az új jogállás, amely a paraszolvencia kiváltására egész Európában egyedül alkalmas technológiai rendszert jelent. Megemlíthetem a rezidensképzést, a háziorvosi praxisok amortizációs eszköz-visszapótlási hányada normatív elismerését, a gyógyszerpiaci megállapodást a gyógyszerpiac szereplőivel, új intézeteket hoztunk létre - Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Országos Gyógyintézeti Központ -, számtalan aktív kórházi ágy megszűnt, mert értelmes szerkezetátalakításba kezdtünk.

Nem szól másról az egészségügy átalakítása, mint folyamatos megújító törekvésekről, amelyeket szakmailag elő kell készíteni. Tehát nehogy már úgy állítsuk be, hogy itt van egy romokban heverő, rossz magyarországi rendszer, amit ki kell dobni az ablakon, és önök majd kitalálják a jó megoldást ehhez, ráadásul úgy, hogy olyan óriási horderejű értékváltást jelentő törvényeket néhány hét alatt kényszerítenek társadalmi közmegegyezés nélkül, meg sem kísérelve azt, az emberek által elutasítottan; ismétlem, az emberek több, mint 70 százaléka ragaszkodik a társadalombiztosításhoz. Ez pedig nem az, hiába mondják.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

ELNÖK: Varju László következik.

VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megerősíteni azt, hogy határozott erkölcsi elvek mentén politikai demokráciában egy szolidaritásalapú minőségi szolgáltatás fenntarthatóságát és a gyógyításhoz való igazságosabb hozzáférést biztosító rendszert alakítunk ki. De mindeközben nem lehet elmenni figyelem nélkül, hogy eközben a piac maga is működik. A rossz hatékonysággal működő, jelenlegi állapotban lévő egészségügyi rendszer mellett kialakulnak szinte most már minden egészségügyi szolgáltatásban olyan magánpraxisok, amikor rájöttek orvosok, és magánrendelőket nyitnak egymás mellett már nemcsak a fogorvosok, hanem mások is, hogy tulajdonképpen a fizetőképes kereslet megvan arra, hogy megfizessék a jobb szolgáltatást.

Nem engedhetjük meg, hogy csak azok férjenek hozzá a jobb szolgáltatáshoz, akiknek pénzük van erre. Arra van szükség, hogy a társadalombiztosítás keretében bárkinek, mindenkinek joga legyen jó minőségű szolgáltatáshoz hozzáférni. Mi ennek a feltételeit szeretnénk megteremteni. Miközben a képviselő úrral egyetértek abban, hogy sok minden történt az elmúlt évtizedek alatt, vannak benne tévutak, és vannak benne helyes előrelépések, amelyeket ma is alkalmazunk, és ennek így is kell lennie, de emellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül, és nem mulaszthatjuk el a következő lépést.

(16.20)

Szükség van egy olyan biztosítási rendszerre, amely valódi biztosítóként működik, szolgálja elsősorban a betegeket és versenyezteti a szolgáltatókat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: A következő felszólaló Nyul István képviselő úr.

(A jegyzői széket Béki Gabriella foglalja el.)

DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársak! Az egészségügyi ellátás piramisának alsó, széles rétegét az alapellátás adja, ahol orvos, ápolónő, védőnő először találkozik a rászoruló beteggel, az ő munkájuk garantálja az emberek egészségének a védelmét és biztonságát.

Külön szólnék a gyermekegészségügyről, a házi gyermekorvosokról. Ma mintegy 1500 házi gyermekorvos látja el a gyermekpopuláció 70 százalékát, a többit a vidéken dolgozó, vegyes praxist ellátó kollégák. A kormány törekvése egyértelműen az, hogy minden gyermeket lehetőleg gyermekorvos is lásson, erre szolgál a kistérségi szakellátók kiépítése és a csoportpraxisok létrejötte; jövőre pedig, közeli tervként, hogy újszülött korban az eddigi négy helyett huszonkét anyagcsere-betegségre történjen meg a szűrővizsgálat. A gyermekegészségügy fejlesztését jelentette az utóbbi néhány évben bevezetett védőoltások rendszere, és ezzel az oltási rendszerrel az Európai Unió gyakorlatához adaptálódtunk. Az iskolai védőnői hálózat múlt évi jelentős megerősítése is a gyermek-egészségügyi ellátás jobbítását célozta, és ma már élő valóság.

Látjuk persze a problémákat is. A háziorvosok korfája rendkívül magas, példaként Baranyában tizenhét olyan háziorvos dolgozik, aki már hetven év feletti. Mi a megoldás? A megoldás kétségtelenül sürgető, mivel hiányszakmáról van szó, és azt is tudjuk, hogy Európa fejlettebb részén ugyanazon beteglétszámot több háziorvos lát el, tehát ezen a téren létszámbővítésre is szükség van. A megoldást az jelenti, ha több fiatal rezidens orvos áll szolgálatba, és választja ezt a pályát. Működő praxisalapot kell létrehozni, amely anyagi segítséget nyújt a praxisvásárláshoz, idős orvosnak a nyugalomba vonulásához. Tartósan betöltetlen körzetekben nyilvánvalóan kiemelt finanszírozást kell biztosítani, és más szakvizsgákkal is átjárhatóvá kell tenni a háziorvosi ellátást.

Az elmúlt öt évben a háziorvosok zöme - fogszakorvosok is - vette igénybe azt a Mikola képviselőtársam által említett támogatási rendszert, amely ingatlanvásárlás és eszközvásárlás támogatásáról szólt. Ennek köszönhető, hogy ma jól felszerelt, korszerű rendelőkben várják a háziorvosok a betegeiket. A számítógép ma már nem luxus, minden rendelőnek a tartozéka, sok helyütt internet is működik, sokan az előbb említett eszközvásárlási támogatásból szerezték ezt is be. Az internet a közeljövő kötelező szükségletévé válik, amelyhez központi kormányzati támogatás is adott. Mindenképpen kapcsolatot kell teremteni a védőnővel, a szakellátóval, a fekvőbeteg-gyógyintézettel, az egészségügyi ellátórendszer minden szereplőjével.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az Új Magyarország fejlesztési terven belül a népegészségügyi programban szerepel az úgynevezett TÁMOP és TIOP, ami azt jelenti, hogy társadalombiztosításra épülő, igazándiból minőségjavítást szolgáló operatív programról van szó, amelyen belül megjelölték programként a daganatos betegségek, szív- és érrendszeri betegségek, a gyermekegészségügy-fejlesztés, az alkohol és drog elleni védelem programpontjait, ehhez odarendelve az anyagi hátteret is. Nem soroltam teljesen fel, mert erre nincs idő, de megvannak ezek a fogódzók, amelyek révén az előbb említett fenti problémákra a megoldás is adott. A jövő évben az egészségügyi vezetés egyfajta teljesítményfinanszírozást is kíván bevezetni, ennek az évi kerete 3,4 milliárd forint évenként.

Külön szólnék a központi ügyeleti ellátórendszerről. Örvendetes, hogy az elmúlt egy évben mintegy 10 százalékkal nőtt a központi ügyeleti szolgálatok száma, és ezzel eljutottunk oda, hogy a magyar lakosság döntő többségét központi ügyeleti ellátásban sikerül ellátni. Tudjuk azt, hogy ez képezi a sürgősségi ellátás alapját, és örvendetes az is, hogy egyre több helyütt a mentőszolgálat is csatlakozik ezen ellátási formához.

Az egészségügyben végrehajtott struktúraváltás, az aktív ágyszám csökkentése, a krónikus ágyszám növelése mellett a cél az, hogy a betegek döntő többsége az alap- és járóbeteg-ellátásban kapja meg a végleges ellátást, kevesebb ember kerüljön kórházba. Nos, az eltelt időszaknak mi a tapasztalata? Mintegy 15-20 százalékkal csökkent az orvos-beteg találkozók száma, egyidejűleg mintegy 24-25 százalékkal nőtt a praxisbevétel a vizitdíjból. A gyermekorvosok a vizitdíjat központi kompenzációból kapták meg.

Tisztelt Képviselőtársak! Amikor a biztosító terheit kívánjuk csökkenteni, a magánpénztárak belépése új forrást jelent valójában, és ez a betegellátásban pluszként fog várhatóan megjelenni. A betegeket szeretném megnyugtatni, hogy háziorvosukhoz nyugodtan fordulhatnak, hiszen kötelező lesz minden rendszerben részt vevő biztosítónak a háziorvossal szerződést kötni, tehát bármely beteg bármely biztosítóval kössön is biztosítást, a háziorvosa magas színvonalú ellátást köteles nyújtani pluszjáradék-fizetés nélkül.

Amikor mi, szocialisták a változásra szavazunk, egy kockázatközösségen, szolidaritáson alapuló jobb betegellátásban hiszünk.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Két percre Spiák Ibolya képviselő asszonyé a szó.

DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): (A mikrofonja rosszul működik, hangosan zúg.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Az önök reformjának egyik víziója, hogy a magánbiztosítók megjelenésével... Megint nem jó a mikrofonom? Ez már a múltkor sem volt jó.

ELNÖK: Egy pillanat türelmet! (A terembiztos hordozható mikrofont helyez a képviselő elé.)

DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): Elnézést kérek, már a múltkor se volt jó.

ELNÖK: Kezdje el, képviselő asszony, majd negyven másodpercet levonunk.

DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Az önök reformjának egyik víziója, hogy a magánbiztosítók megjelenésével megszűnik a hálapénz - a miniszter asszony is tett említést erről a felvezetőjében -, mert a hálapénz erkölcstelen, és fel kell számolni, amivel teljes mértékben egyet is tudok érteni. A vizitdíj bevezetésénél is ez volt a cél, van már róla gyakorlati tapasztalatunk, és mégsem hozta meg a várt eredményt. Ugyanakkor etikai szempontból mennyire vállalható az a helyzet, hogy ezentúl a profitérdekelt pénztárak megjelenésével az állampolgárok egészségügyi befizetéseiből, az ezen való spórolással a magánbefektetők vagyona gyarapszik majd? A biztosítók profitcéljainak elérése érdekében bevételeiknek meg kell haladnia a kiadásaikat, ez evidencia. A költségek csökkentésének egyik lehetséges eszköze - amivel a biztosítók élni is fognak, és erre garanciát is kértek -, hogy a kiadások féken tartása érdekében szűkítik a hozzáférés lehetőségét. A betegek ezután várhatóan még az eddiginél is hosszabb sorban állásra kényszerülnek, és a várólisták tovább nőnek. Egyes társadalmi csoportok, a tehetősebbek a sorban állást ki tudják váltani azzal, hogy magánorvoshoz, magánkórházakhoz fordulnak, és itt vásárolják meg az egészségügyi szolgáltatást, a kevésbé tehetősek pedig rosszabb esetben hálapénzt adnak, aminek következtében soha nem látott mértékben virágzik majd a korrupció.

A vitára bocsátott anyagban még említés szintjén sem olvastam arról, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók bérhelyzetén kívánnának javítani. Az orvosoknak adott hálapénz erkölcstelen, a biztosítónak szánt garantált nyereség pedig nem. Tisztelt Miniszter Asszony! Mi ez, ha nem kettős mérce?

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

ELNÖK: Kovács Zoltán képviselő úr a következő felszólaló.

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy egy kicsit önkormányzati szemüvegen keresztül is beszéljünk a mai vitanapon. Az önkormányzatok elég sok közszolgáltatást látnak el az oktatáson keresztül az egészségügyi ellátásig, ezekből az egyik legfontosabb az egészségügyi ellátás, akár az alapellátásról beszélünk, akár a járóbeteg-szakellátásról, akár a kórházi ellátásról.

A népegészségügyet illetően - itt élünk mindannyian ebben az országban - nyilván látjuk, hogy milyen a helyzet, mondhatjuk azt is, hogy egyre romlik, a lakosság idősödik, és ez természetesen együtt jár az időskori betegségekkel. Ebben a helyzetben a betegségből vagy az egészségügyi ellátásból, úgymond, bizniszt csinálni a koalíciós partnerek részéről, azt gondolom, nem egy szerencsés gondolat.

(16.30)

Különösen nehézséget okoz ez azoknak az önkormányzatoknak mint fenntartóknak, amelyek nem súlyponti kórházakat, általában nem megyei kórházakat tartanak fenn, hanem térségi kis kórházakat, amelyek egyébként jó színvonalú alapellátást biztosítanak, sokszor 50-60-70-80 ezer ember számára is. Úgy kell felelősséget vállalni ezeknek a fenntartóknak az önkormányzati közszolgáltatásért, hogy a szabályozórendszerbe semmilyen beleszólásuk nincsen, és az ellátási kötelezettség mégis megjelenik. A több-biztosítós modell bevezetésével még nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen a jobb pozícióban lévő, a nagyobb betegforgalmat bonyolító súlyponti kórházak nyilván sokkal jobb ajánlatot fognak kapni, mint akár egy-egy specializált kórház vagy akár egy kistérségi kórház.

Az elmúlt egy év egészségügyi reformja, az átalakítási folyamat sok esetben logikátlanul folyt, kifejezetten a spórolást előtérbe helyező, az egészségügyi dolgozókat, a betegeket figyelmen kívül hagyó; sok esetben azt mondták maguk az egészségügyi dolgozók, hogy ámokfutás, visszavonhatatlanul károkat okozott már most is az egészségügyi rendszerben.

Ma még nem ismerjük azokat az embereket, akik adott esetben áldozatul is eshetnek ennek az úgynevezett egészségügyi reformnak. Ezek az emberek az önkormányzatok területén élnek; mindannyiunk szüleit, nagyszüleit, testvérét, rokonát érheti ilyen baleset. De hogy példát is mondjak, nem véletlen, hogy Budapesten a budai kerületek polgármesterei nyílt levelet írtak, hiszen Budán például megszűnt a gyermekellátás. Vagy a Kisalföldben jelent meg az a cikk, amely szerint a portás irányította a beteget az új rendszer szerint, egyenesen a halálba. Minden hétre jutott egy-egy negatív példa, növekedett a csecsemőhalandóság. Itt a parlamentben a Fidesz-frakció jó néhány esetben konkrét ügyekben interpellált, önök ezt érdemi válasz nélkül hagyták.

Emberekről, betegségről, gyógyításról kellene beszélnünk. Ezt a mai vitát is az önök részéről és a koalíciós gondolkodást elsősorban a pénz hatja át. Ezt szolgálná majd a több-biztosítós modell is, amely hosszú távon a vidéki kis kórházak tönkretételéhez, lassú halálához fog majd vezetni.

Szeretnék szintén konkrét példákat mondani, hogy az úgynevezett egészségügyi reform, mondjuk, egy vidéki kis kórház esetében mit okozott. Az aktív ágyak száma 26 százalékkal csökkent, 235-ről 173-ra. Ez a csökkenés leginkább a legnagyobb forgalmú osztályt, a belosztályt sújtotta.

A finanszírozási szerződés, amelynek alapját a tvk képezte, nagyban lecsökkentett működési feltételeket teremtett. Az ezt megelőző átlagos havi bevétel OEP-finanszírozásból 150 millió forint volt. Az utóbbi fél év átlagát tekintve ez 110 millió forintra csökkent. Ez egy olyan kórház, amelynek soha nem volt adósságállománya, ma havi 40 millió forint körüli, csökkent finanszírozást kap. Ez hosszú távon nem finanszírozza sem a béreket, sem pedig a közüzemi számlákat, de a napi beteg- és gyógyszerellátást sem fedezi.

Az egyes ellátások tekintetében megnövekedett a várakozási idő, pedig a műtötteknél áttértek a heti négynapos műtétre. Szakmai profilszűkítés is bekövetkezett, megszűnt a traumatológiai ellátás. Ezt hozta egy vidéki kis kórháznak az egészségügyi reform.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amikor majd az adósságállomány eléri a kezelhetetlen mértéket, és ezen önkormányzati biztos sem fog tudni már segíteni, akkor belép a fenntartó felelőssége, az önkormányzatok felelőssége, hiszen bért fizetni kell, a közüzemi számlákat ki kell majd fizetni. Ezért a 2008-as költségvetést megnézve azt látjuk, hogy ebben semmilyen olyan tételt nem találunk, amely az ellátás biztonságát ilyen esetekre elősegítené.

Hogyha nekem nem hisznek, akkor az Állami Számvevőszék véleményét szeretném önökkel ismertetni: "A kórházakkal kapcsolatban alkalmazott eszköz, a teljesítményvolumen-korlát, az ágyszám korlátozása és az intézmények megszüntetése drasztikus módja volt a spórolásnak, ki kell mondani: nem a gazdaságilag reális megtakarításnak, ami elkerülhetetlenül részben a betegek kárára megy, részben pedig csak látszólagosan és rövid távon oldja meg a problémát, hiszen az intézmények további, mégpedig gyorsuló eladósodását váltja ki."

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, beszédes ez a néhány gondolat, nem az ellenzék akadékoskodása, mint amire önök már néhányan hivatkoztak, hanem a magyar Állami Számvevőszék véleménye az önök úgynevezett egészségügyi reformjáról.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Mielőtt a következő felszólalónak megadnám a szót, jelzem, hogy az előbbi mikrofonprobléma miatt 40 másodperc kimaradt, illetve ment az óra, miközben nem történt felszólalás, viszont csak kerek számot lehet hozzáadni az időhöz. Ezért a következő elnök figyelni fogja, hogy a Fidesznél mínusz 40-ig fog az óra járni, akkor telik le az ideje. Köszönöm szépen.

Gyula Ferencné kétperces felszólalása következik.

GYULA FERENCNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb elhangzottakhoz a következőket szeretném elmondani önöknek. Én egy olyan egyéni választókörzet képviselője vagyok, ahol van kórház, és ahol ez a kórház körülbelül 75-80 ezer ember egészségéért felel.

Az emberek - jelentős részben elöregedett lakosságról van szó - mindig is nagy figyelemmel kísérték a kórház életének alakulását. Természetesen mi is szerettünk volna súlyponti kórház lenni - nem lettünk azok. De szeretném elmondani, hogy ennek ellenére az elmúlt időszakban 90 millió forint támogatással átadtuk a sürgősségi betegellátó osztályunkat. Szeretném elmondani, hogy a kórház szerkezetátalakítását több mint 100 millió forinttal segítette az egészségügyi kormányzat.

Szeretném elmondani, hogy orvosaink megfelelő szakképesítéssel rendelkeznek, van kiváló ügyeleti rendszerünk, és azt gondolom, hogy a betegek olyan kiszolgálásban részesülnek ebben a kis területi kórházban, amely megelégedésükre szolgál. Tehát az önkormányzat, amely a tulajdonosi jogokat gyakorolja, valójában nem tesz pénzt a saját kórházába, az ellátás mégis a betegek megelégedésére szolgál.

Természetesen - sajnálom, hogy képviselőtársam elment - mi is reménykedünk abban, és a kórház személyzete és menedzsmentje is, hogy egy felülvizsgálat után, még Debrecen közelsége ellenére is, esetleg súlyponti kórházzá válhat a kórházunk. De ha nem, az orvosaink így is kiválóan dolgoznak és gyógyítanak.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Tukacs István képviselő úr a következő felszólaló.

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meg kell hogy mondjam, tisztelt képviselőtársaim, hogy magam arra készültem, hogy hosszas adatsorokat fogok elmondani a hozzászólásom során. Nagy tisztelettel adózva mindazok szakmai hozzáértésének, akik a gyógyításban dolgoznak, jómagam nem vagyok ilyen helyzetben, és nem is voltam, ugyanakkor a költségvetés számait vizsgálandó volt néhány olyan adatsorom, amelyek két dolgot kívántak megválaszolni. Az egyik, hogy valóban történt-e forráskivonás az egészségügyből az elmúlt évek során, illetve hogy az eddig történt reformintézkedéseknek van-e a költségvetésre gyakorolt pozitív hatása.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az adatsorokat nem kívánom elmondani, még csak nem is idéznék belőlük hosszasan, hiszen mondjuk, a 2003-as adatot figyelembe véve, amikor 1648,8 milliárd volt a minisztériumi kiadások és az E-alap együttes összege, összevetve ezt egy 2007-es tervezettel, amiben ez 1812 milliárd, hosszas bizonyítás, azt hiszem, nem kell.

Ha rápillantunk arra a helyzetre, amikor az éves eredeti költségvetési előirányzat az E-alap tekintetében több mint 27 milliárd hiánnyal számolt, majd miután az intézkedések hatására áprilistól 510 ezerrel csökkent a rendezetlen jogviszonyban lévők száma, ez azt is jelentette, hogy ha ez a folyamat folytatódik az év végéig, akkor az E-alapban egy meglehetősen nagy stabilitás várható - hogy ilyen finoman fogalmazzak.

(16.40)

Hogy mégsem akarom végigmondani az adatsoraimat, annak az oka a következő. Azt gondolom, nem számszaki, hanem politikai típusú vitát kell folytatnunk - és folytatnom nekem is -, hiszen van néhány olyan állítás, amire feltétlenül reagálni szeretnék az egészségbiztosítás tervezett rendjével kapcsolatban.

Az első: több-biztosítós rendszer fekszik-e a koncepcióban, ezt tartalmazza-e? Egy biztosítót tartalmaz és több pénztárt. Magánbiztosítói rendszer van-e a koncepcióban? 51 százalékos állami tulajdonnal működő pénztárakat tartalmaz a koncepció. Tud-e válogatni a pénztár - rossz megnevezés szerint itt a vitában biztosító - emberek között? Nem tud válogatni. Fog-e azért erőteljes lépéseket tenni egy pénztár - helytelen megnevezés szerint biztosító -, hogy magas befizetésű embereket csábítson magához? Nem teszi majd ezt, hiszen nem hozzá fognak érkezni a befizetések. Ezt is tartalmazza a koncepció.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Összességében tehát az állításom az, hogy a vitában elhangzó sok téves állítás, amely szerint magánbiztosítókkal működő rendszert támogat a koalíció, azt kell mondanom, nem. Egy biztosítóval és több egészség- vagy betegpénztárral működő biztosítórendszert kívánunk támogatni, amelyben azt mondjuk, hogy nem lehet különbséget tenni beteg és beteg között, amelyben azt mondjuk, hogy a pénztárak speciális gazdasági társaságok és nem biztosítói formában működnek, amelyben azt mondjuk, hogy a befizetések közös kalapba mennek. Ezt úgy hívjuk - nem egészen pontos szóval -, hogy nemzeti kockázatközösség és szolidaritás. És azt gondolom, mindezeket figyelembe véve kellene mérlegre tenni a tervezett intézkedéseket, mármint a koncepciót, amelynek van egy pontja, amely jogos vitát eredményezett eddig is itt a tisztelt Házban. Ez pedig: és akkor 49 százalék lehetőség a magánbiztosítók számára mire van? Arra van, hogy hatékony működést biztosítson, ha ők ebben a 49 százalékban részt akarnak venni. Hiszen senki nem állította, hogy automatikusan lesznek tagjai a pénztáraknak mindazok, akik ilyen terveket dédelgetnek.

Nos, azzal szeretném a mondandómat bezárni és nem hosszúra nyújtani, hogy nézetem szerint ennek a politikai vitának az egyik pólusán állt a Fidesz, hiszen Mikola úr azt mondta, hogy maradjon ez, ami van, erőteljesebb parlamenti felügyelettel. Én ezt nem nagyon szeretném, mert nem lenne olyan szolgáltatásvásárlóm, amely eljárhatna az érdekemben. (Dr. Mikola István: Nem erről szól.) Persze, természetesen megjelent egy olyan nézet is, amely a koalíciós partnerünk nézete, hiszen nem titkoltan azt mondta, hogy számára a verseny az, amit üdvözítőnek látna. Mi pedig - és ezt szintén fideszes képviselőtársam mondta el a vitában, amikor értekezett a szociális piacgazdaságról - egy korlátos, ellenőrzött, erőteljesen beszabályozott olyan rendszer, amelyben mindenkinek van stabil szolgáltatásvásárlója, és senki nem lesz csekélyebb vagy fontosabb tagja Magyarországon a honfitársaink közül a társadalomnak akkor, amikor a gyógyításról van szó.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Tukacs képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, és kettő percre megadom a szót Nagy Kálmán képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt.

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Igen tisztelt Képviselőtársam! Azt kell mondanom önnek, hogy nem érti a beteg-orvos kapcsolati rendszert. Sajnos annyira laikus, amit elmond, hogy ezzel gyakorlatilag sem a beteg, sem az orvos egy kórházban nem tud mit kezdeni.

Ami a korlátozott rendszert illeti, az pedig - higgye el, kedves képviselőtársam - soha nem az egészségügy-szervezők korlátozzák és nyitják ki, hanem mindig a betegek. Ugyanis ők az állampolgárok, ugyanis ők szavaznak, és ők betegek (Dr. Vojnik Mária: És akkor mi van?), és ezt át kell gondolni, amikor ilyeneket mondunk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, Nagy Kálmán képviselő úr. Megadom a szót Puskás Tivadar képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt.

DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, különösen az előző felszólalás után, hogy a miértek, amelyeket ide felírtam a felszólalásom vezérfonalaként, most tökéletesen érthetők és egyértelműek lesznek.

Az egészség, ugye, a testi, lelki és szociális jólét. Ma Magyarországon úgy látszik, a szociális biztonság alapjában véve hiányt szenved. Demográfiai csőd látszik, rosszkedvűek, feszültek, becsapottaknak érzik magukat az emberek. Sok alkohol fogy Magyarországon, egyre több drogos van, bár hallottuk, megelőző programok tömkelege funkcionál nagyszerűen. Sokat dohányoznak, a tüdőrák az egyik olyan halálozási forma, amely ma döntő Magyarországon.

Miben bizonytalanok az emberek? Bizonytalanok egyre inkább az egészségügyi ellátásban is. Az egészségügyi ellátásban, mert vizitdíjat kell fizetni. Hallottuk, hogy csak 300 forintot. Igen, van, akinek ez a "csak" 300 forint bizony 300 forint. Ezenkívül napidíjat kell fizetni a kórházban. Ez is valóban csak 300 forint, de van, hogy éppen a betegnek a 300 forint adott esetben sok lehet. Ezenkívül a biztosítási rendszer problémáit érzik a betegek. Nem tudják, mi ez, csak azt érzik, hogy az egészségpolitikusok vitatkoznak a fejük felett, nem kérdezték meg őket, nem tudják, miért történik ez a dolog, bizonytalannak érzik magukat.

Mi a lényege a társadalombiztosításnak? A társadalombiztosításnak az a lényege, hogy közösen vállalunk kockázatot. Arról van szó, hogy a versenyt, amikor létrejött a társadalombiztosítás, kizárták ebből a biztosítási formából, ebből a közös kockázatvállalásból. Mit akarunk most csinálni? Mit akar a kormányprogram szerint létrehozni a kormány? A versengő biztosítók rendszerét. Itt az első miértem. Miért akarja ezt? Logikus ez? Nem tudom. De hogy én nem akarok a vesztes biztosítóhoz tartozni, az egészen biztos.

A következő a lényeg: az ellátásban mindig a legmagasabb szintű ellátást kell nyújtani mindenkinek. Ez a biztosítási rendszer, a különböző biztosítási rendszer hogyan fogja ezt szolgálni? A különböző csomagokba, az alapcsomagba, a biztosítási csomagba mi tartozik bele? Beletartozik-e az, hogy progresszív ellátás szerint mindenki megkapja a legmagasabb ellátás lehetőségét?

Kivel egyeztettek? A szakmai kollégiumokkal? Én az egyik szakmai kollégium tagja vagyok, való igaz, most is van - két napja érkezett - anyag, hát a kollégium tagjai nem értenek egyet vele. A szervezetben valamit láthatunk majd? Miért csináljuk? Nehezen követhető, nehezen átlátható a szervezet. Nem tudjuk, hogy milyen lesz a rendszer. Kisebbségi tulajdonosról volt szó, arról, hogy 51 százalékban az állam lesz a tulajdonos. Igen, akkor 49 százalékban az egyéb biztosítók, illetve az egyéb magántulajdonosok - de milyen jogosítványokat kapnak?

(16.50)

Úgy hallottam, úgy olvastam, ők határozzák meg a módszereket. A különböző módszerek meghatározása döntő ezekben a kérdésekben. Miért van ez így?

Háziorvosi ellátás. Hallottuk, hogy nagyon jó, hogy a háziorvosi ügyelet így működik. Való igaz, nálunk is van ilyen, alulfinanszírozott a rendszer. Én nagyon szeretném, ha ez jól működne, de az a helyzet, hogy kínlódunk, alacsony, kicsi a pénz. Mi lesz akkor, ha egy biztosító helyett több helyre jelentkezhetnek a betegek? Tessék mondani: miért történik ez?

Gyógyszerek. Arról volt szó, hogy olcsóbbak lettek a gyógyszerek. 17 százalékkal nőtt a gyógyszerek ára. És a hozzájárulás? A betegek hozzájárulása? Azt olvastuk, hogy a jövő esztendőben 22 milliárd forinttal tervezetten megnő a beteg hozzájárulása, a betegteher. Miért van ez így? Miért akarjuk a meglévő rendszerünket így átalakítani? Miért?

A működési költségről hallottunk már. A működési költség pillanatnyilag 1,22 százalék. 4 százalék lesz. Miért akarjuk átalakítani? Nyilvánvalóan a működési költségre több biztosítónak több működési költség szükséges. Kérem szépen, hiányoltuk, hogy az OEP nem ellenőriz. Adjunk a működési költségből az OEP-nek, és akkor lesz pénze ellenőrzésre is.

Tisztelt Kormány! Tisztelt Miniszter Asszony! A Kornai-cikk után több szerénységet vártam a mai napon. Úgy gondolom, hogy ez akár egy tárgyalási alapként is szolgálhat. Tisztelt Miniszter Asszony! Várom, hogy a miértjeimre választ adjon.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Puskás képviselő úr. Két percre megadom a szót Nyitray András képviselő úrnak, Fidesz.

NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Roppant sajnálom, hogy Tukacs képviselőtársunk éppen távozni készül (Tukacs István, padsorok közt állva: Nem akarok távozni!), mert örömmel konstatáltam, hogy az első volt, aki ma a lényegre rátapintott, igaz, elég hangsúlytalanul, hogy ez egy politikai vita. Itt nem szakmai érvek csapnak össze szakmai érvekkel, hanem arról van szó, amit a tisztelt miniszter asszony az elején roppant kellemes orgánumával és nagyon szépen formált szavakkal... - tehát, ha majd a miniszterségről leköszön, ajánlanám, hogy valamelyik televízióban vagy rádióban vállaljon egy ilyen bemondói állást, nagyon szépen beszél. (Dr. Horváth Ágnes nevet.)

Tehát a beszéd szépségével nincs baj, csak a tartalmával van probléma, mert nagyjából egy szó sem igaz az érveiből, és arról úgy hallgatnak, mint a sün a rozsban, hogy ez az egész dolog arról szól, hogyan lehet lapáttal kimerni minél több pénzt ebből a rendszerből, hiszen csak a működésiköltség-többlet 60 milliárd többletet jelent, amit gyakorlatilag a betegek ellátására szánt kasszából fognak szépen ezek a magántársaságok zsebre vágni, plusz azokból, amit majd az ügyes, taktikus és rendkívül szépen megformált szavakkal, kellemes orgánumokkal előadott szolgáltatáscsonkításokkal fognak megfejelni.

Ne mutassunk már egymásnak képet! Ne akarják már elhitetni velünk azt, hogy nem tudjuk, hogy mire megy ki ez a játék! Erre megy ki a játék. Ismerősöknek, barátoknak minél több pénzt kivenni a rendszerből, ahogy ez a gyógyszerészettel kapcsolatos törvénykezéseknél is volt, meg úgy általában. Ez egy jó kis sport, amit mostanában nagy tehetséggel űznek önök ott, azon az oldalon.

Maradjunk ennyiben, és ne hülyítsük itt egymást fölöslegesen, órákon keresztül! (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Nyitray képviselő úr. Két percre megadom a szót Horváth Ágnes miniszter asszonynak.

DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Képviselő Úr! Köszönöm szépen a hangomra vonatkozó dicséretet, bár jobban örültem volna, ha a mondandómat dicséri. Tartsunk már itt egy gyors fejszámolást! Tehát ha 4 százalék működési költségről beszélünk, ami egy maximum, az körülbelül 40-45 milliárd forintot jelent, tehát a mostanihoz képest körülbelül 20 milliárd forinttal többről beszélünk - ez az első.

Mielőtt a képviselő úr itt bárkit bármiféle lopkodással vádolna meg, akkor szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a gyógyszer-gazdaságossági törvénynél nem attól csökkent a gyógyszer ára, hogy itt alkukat kötöttünk, meg szerződéseket kötünk; a gyártók tesznek ajánlatot, olcsóbb árra tesznek ajánlatot (Nyitray András: Ez se igaz!), árverseny van, képviselő úr, lefelé. Ebben a rendszerben pedig, ahogy azt nagyon világosan leírtuk a koncepcióban, nem más történik, mint egy nyilvános licitálás. Nyilvánosan fognak azért versenyezni, hogy melyik befektető melyik területet szerzi meg. Nem zugban, sötét szobában fog eldőlni, hanem teljesen nyilvánosan, mint egy aukció, akár kalapácsleütéssel. Mindenki tudni fogja és látni fogja azt, hogy hol mi történik.

Tehát, képviselő úr, kérem szépen, hogy ne beszéljen itt semmiféle-fajta lopásokról, mert ez felháborító. Köszönöm szépen. (Nyitray András: Azt a szót ki se ejtettem a számon! - Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Országgyűlés! Két percre szót kér Puskás Tivadar, Kereszténydemokrata Néppárt.

DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Széll Kálmán - a néhai miniszterelnök - dédunokája tegnap ünnepi beszédet tartott, ebből szeretnék idézni - amúgy a magyar aneszteziológia pápája:

Az 1956-os forradalom valóban reformokat sürgetett. A reform jobbítás, egyszerűsítés, hatékonyabbá tétel, ami méltán találkozik az '56-os történetekkel. Ám a reformnak álcázott megszorítások, a kapkodó, átgondolatlan, leépítő intézkedések megingatják azt a bizalmat, ami elengedhetetlen feltétele a politikai sikernek. Mert a reformokat nem lehet antidemokratikusan, a társadalom ellenében megvalósítani. Mit szóljunk például az egészségügyi reformhoz, amelyet a szakma és az érdek-képviseleti szervek kizárásával folytatnak, s a reform közepén még nem tudjuk, mi a következő lépés? Ezeket zárt ajtók mögötti alkudozással döntik el, ahol a fő szempont a koalíció egybetartása, vagyis a hatalom megőrzése. Így sorra nem szakmai, hanem politikai döntések születnek. Annak, hogy pazarló módon a közelmúltban hatalmas pénzekkel helyreállított iskolákat, kórházakat máról-holnapra bezárjanak, hogy a reformok következtében romoljon a szolgáltatás színvonala, hogy például az egyes falusi gyerekek utaztatásával bővülne az esélyegyenlőség... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - és az igazságtalanság, ezt csináljuk most.

Tisztelettel köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Puskás képviselő úr. Két percre megadom a szót Mikola István képviselő úrnak, Fidesz.

DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszter Asszony! A gyógyszerár nem ugyanaz, mint a térítési díj. A térítési díjat fizeti a patikákban a gyógyszert kiváltani akaró lakos, ez pedig a támogatotti gyógyszerkörben ebben az évben 23 milliárd forinttal emelkedett, a nem támogatotti körben 10-15 milliárddal. Tehát a lakosság közel 40 milliárddal többet fizet a gyógyszerért. Ilyen tehertétel a gyógyszerpiacon soha nem volt még a lakosságon.

Ezenkívül pedig szeretném még egyszer elmondani, hogy a statisztikák szerint az orvos által felírt receptet a betegek 10 százaléka nem tudja a patikákban kiváltani.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Mikola képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vita utolsó szakasza következik. Mindenki látja a kijelzőn, hogy mennyi ideje van még az adott képviselőcsoportnak.

Hogy jobban tudjanak gazdálkodni az idővel, az előttem lévő kijelzőről felolvasom, hogy milyen sorrendben következnek a hozzászólások: Czinege Imre, Pesti Imre, Perjési Klára, Molnár Ágnes, Tóth István, Gógl Árpád, Havas Szófia, Heintz Tamás, Gyula Ferencné, Tittmann János, Vidorné dr. Szabó Györgyi és Schvarcz Tibor.

Megadom a szót Czinege Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

(17.00)

DR. CZINEGE IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlamentben felszólalni felelősség, az egészségügy állapotáról, az egészségügy átalakításáról szólni különösen az. Nemcsak azért, mert kezemben vannak azok a papírok, amelyeket az elmúlt nyolc-tíz évben volt alkalmam elolvasni, hanem más dolog miatt is. Régi betegem, akit hosszas rábeszéléssel tudtam rávenni, hogy hagyja abba a cigarettázást és az alkoholfogyasztást, mesélte nekem: hallgattam a rádiót, néztem a tévét, Molnár miniszter úr idején a szerkezetátalakításról volt szó, és azt mondta, hogy azokban a kórházakban, ahol nincs megfelelő szakember, az infarktus előfordulása és a gyógyítás eredménye rossz, sokan meghalnak. Azt mondta, megértettem. Néhány hozzászólással később következett Mikola képviselőtársam, akinek olyan jól sikerült a hozzászólása, hogy a betegem kiszólt a konyhába, és azt mondta: asszony, hozd be a maradék liter bort meg a cigarettát, mert nekünk már úgyis mindegy. Ezért mondom, nagyon fontos, hogy itt megfelelőképpen kommunikáljunk.

A parlamenti patkó mindkét oldalán megegyezhetünk abban, hogy az egészségügyi ellátórendszer szerkezete rossz, és ez az egyik legfontosabb hiba. Akkor, amikor a tudományos-technikai forradalom révén a gyógyításban, a diagnózisban új módszereket alkalmazunk, amikor megrövidül az ápolási idő, megrövidül a diagnózis felállításának ideje, akkor azt mondani, hogy csak több pénz kell a rendszerbe változatlan struktúrával, bizony hiba. (Dr. Mikola István: Ki mondta ezt?) A baleseti sebészet, a laporaszkópos sebészet, az intervenciós radiológia és sorolhatnám, hiszen képviselőtársaim között szakmájukat nézve tanult orvosok vannak, akik egyetértenek velem; az igaz, hogy sok esetben aktív kórházi osztályon szociális indokból beteget kellett tartani, és az is előfordult, az egyéni érdek úgy diktálta, hogy a szakrendelőben is kezelhető beteg fekvőbeteg-osztályra kerüljön. Márpedig egyetértek a Fidesz legfőbb politikusával, aki azt mondta, hogy "a világ legdrágább szállodáit pedig kórházaknak hívják". Nagy Kálmán képviselőtársamra való tisztelettel engedje meg, hogy a szocialisták fekvőbeteg-ellátással kapcsolatos rövid véleményét önnek ajánljam, aki azt mondta, hogy nekünk ilyen programunk nincs.

Öt pontban foglaltam össze a véleményem.

1. A kapacitáscsökkentés, amely ágyszámcsökkentést jelentett. Elismerem, hogy jobb lett volna kórházakról beszélni, hiszen ahol kórház van, ott az ágyszám újratermelődik, megmarad. De engedjék meg, hogy újabb idézettel szolgáljak. Szintén a Fidesz legfőbb politikusa mondta: "Annyit megtanultam, hogy nem az ágyszám a fontos, mert attól, hogy az ágyakon fekszenek-e, vagy sem, attól még az intézmény azonos költséggel működik." A súlyponti kórházak kijelölésénél két szempontot tartottunk szem előtt: az igazságosabb hozzáférést, a megközelítést, a távolság kérdését, valamint a szakmai alkalmasságát. Be kell vallani, hogy nem sokszor lehetett e két szempontot egységesen véleményezni, de azt hiszem, hogy ennek a helyretétele az egészségügyi kormányzat és a menedzsment feladata. Meg kell mondanom őszintén maguknak azt is, hogy megmaradtak olyan kicsiny, életképtelen kórházak, amelyeknek a kezét el kell engedni. Szűkebb szakmámnál, a sebészetnél maradva: nem elképzelhető, hogy egy magas szinten működő területi kórháztól elvárható teljesítményt nyújtson egy 10-15 ágyas sebészeti osztály. A szakmai gyakorlatot nem lehet megszerezni, a munkaidő-direktívának nem lehet megfelelni, gazdaságosan nem lehet működtetni.

2. A progresszív ellátás legmagasabb szintű intézményeit létre kell hozni, és az odavezető átlátható, egyértelmű betegutakat meg kell teremteni. Ezeknek a gyógyítás szakmai csúcsát jelentő intézményeknek a szervezeti-működési rendjét, a hozzáférhetőségüket kőbe vésett szabályként kell kezelni.

3. Az újonnan kialakított fekvőbeteg-rendszer nem működhet, csak úgy, ha hozzá magas szintű sürgősségi ellátórendszert teremtünk, biztosítjuk a prehospitális ellátást és a mentés minden szükséges lehetőségét.

4. Ugyancsak fontos szempont, hogy az új fekvőbeteg-ellátó rendszerben minőségbiztosítással rendelkező, a szakmai kollégiumok által kidolgozott protokollok és sztenderdek szerint menjen a gyógyítás.

5. Ez az utolsó, de elsőnek is mondhattam volna: a finanszírozás átalakítása. A népegészségügyi mutatók, a megbetegedési és halálozási adatok, a rendelkezésre álló, reményeink szerint bővülő források, a progresszivitás különböző szintjén álló fekvőbeteg-intézetek valós betegellátási adatai alapján kell a forrásszétosztásról dönteni. Ahogy a Fidesz legfőbb politikusa mondta: "A kormány előbb az ellátórendszert alakítja át, és csak ezután indítja be a finanszírozási rendszer, a forrásoldal reformjait."

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt fideszes Képviselők! Látják, mi sok esetben elfogadtuk vezetőjük, Orbán Viktor úr véleményét. Kérem, tegyék ezt önök is, tanulmányozzák azt, amiket mondott, és támogassák az ellátórendszer szerkezeti reformját.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm, Czinege képviselő úr. Két percre megadom a szót Nagy Kálmán képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt.

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, Czinege képviselő úr az orvos-beteg kapcsolatot érti, és ilyenkor jobb vitatkozni, mert tudja, miről van szó. Csak egy a probléma, ez pedig nagyon lényegi: önök nem akarták az átalakító rendszert. Csak úgy pattogtak fel a szocialista képviselők, amikor konkrétan az ő kórházukról volt szó. Én nagyon jól emlékszem a kazincbarcikai kórházra, ahova az előző miniszterelnök úr ellátogatott, és a televízióban mutatták, hogy rozsdásak a csövek, és ez az előző kormány műve. Most, Czinege képviselő úr, eladják a kazincbarcikai kórházat, mert nem tudják finanszírozni; valóban elengedik a kezét.

Valóban jó betegutak kellenek. És ezeket a jó betegutakat kiváló nemzetközi biztosítók alkalmazottjai fogják biztosítani? Hiszen ők racionalizálják azt a nagyon rossz rendszert, amit most mi, orvosok megpróbálunk megszervezni. Azt gondolom, itt másról szól a történet.

Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Nagy Kálmán képviselő úr. Pesti Imre képviselő úr felszólalása következik, Fidesz.

DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Néhány fogalmat szeretnék tisztázni elsőként. Szóba került, hogy üzleti biztosító, nem üzleti biztosító, üzlet-e az egészségügy, vagy nem üzlet. Valóban, az egészségügy körbe van véve üzlettel, de amikor arról beszélünk, hogy az egészségügy üzlet, vagy nem üzlet, akkor azt gondoljuk, hogy a betegellátás közvetlenül nem lehet alárendelve üzleti érdekeknek.

A múltkor kísérletet tettem arra, hogy Soros György intelmeit felolvassam önnek, úgy látszik, akkor azokat nem sikerült rögzítenie. Hadd mondjam el, Soros György pontosan arra hívta fel a figyelmet, hogy létezik néhány ágazat - ilyen az egészségügy is -, amelyben ha az üzleti szempontok érvényesülnek, akkor az a minőség rovására megy. Szeretném elmondani, az üzleti biztosítónak nem az a célja, hogy az egészségügyi ellátást javítsa, hanem az a célja, az az érdeke, hogy a profitját növelje. Az üzleti biztosító tulajdonosai ezt várják el az üzleti biztosító menedzsmentjétől, és azok közül a nagy biztosítók közül, amelyek ide szándékoznak jönni, jó néhányan kint vannak a világpiacon, és az ő cégeik értékét is az határozza meg, hogy milyen nyereségre, milyen profitra tesznek szert. Erre hívta fel a figyelmet Soros György, és kérem tudomásul venni, neki kellő gyakorlata és tapasztalata van arról, hogy hogyan működik az üzleti világ.

(17.10)

Üzleti biztosító. Az elmúlt időszakban éppen öntől hallottuk, hogy mindenütt több-biztosítós rendszer van Európában. Szeretném, ha pontosítanánk; nyereségérdekelt üzleti biztosító Európában két országban létezik, vagy két és fél országban: Hollandiában, Szlovákiában és töredékében, 10 százalékban Németországban. Szeretném elmondani, hogy véletlenül úgy hozta a sors, hogy Szlovákiában a szlovák reform születését az önök szakértője, Peter Pažitný - aki csoporttársam volt, és jó barátság kötött hozzá - elmondta. Peter szavait idézem: közgazdászok összejöttek, és szigorú közgazdasági szempontokat vettek figyelembe. Tőle tudom, a reform egyik szülőjétől, aki önöknek tanácsot ad. A szlovák reformot éppen most szeretnék megszüntetni.

Holland reform. A holland reform 2006 óta van érvényben. Az első évben már több mint 600 millió eurós veszteséget okozott. Úgy tűnik, hogy a járulékot mindenféleképpen emelni kell. Szeretném a miniszter asszonynak elmondani, hogy Jan Bultman, az ENSZ egészségügyi szakértője azt mondta erről a reformról, hogy kezdeti stádiumban van, és senkinek sem ajánlja, hogy ezt megvalósítsa, így természetesen nekünk sem. Egy kimunkálatlan és egy veszélyes rendszerről van szó. Hosszú-hosszú éveknek kell eltelni, míg a holland reform eredményét és tapasztalatait leszűrik, és akár ajánlani lehetne másnak. Egészségügyi szakember mondta, hogy nem.

Felvetődik a kérdés, hogy milyen modellről van most szó. Amint hallottuk, nem a szocialisták modelljéről, nyilvánvalóan nem a mi modellünkről, hanem a szabad demokraták modelljéről, egy parlamenti küszöböt alig átlépő párt nem konszenzussal, hanem kizsarolta, hogy az ő elvét vagy az ő programját fogadjuk el. Gyakorlatilag egy diktátum az, ami most a Szabad Demokraták Szövetsége részéről történt, és ez a reform valósul meg, ezt szeretnék átverni a teljes magyar egészségügyön.

Hogy mennyire diktátum a Zöld könyv bevezetése vagy a Zöld könyvben leírtak: nem volt társadalmi vita. Nagyon inkorrekt volt társadalmi vitáról beszélni, amely augusztus 1-jén kezdődött, de előtte két héttel a miniszterelnöknél már a konkrét menetrendet is megbeszélték. Kezünkbe került az anyag, igen, ez így volt, nem volt társadalmi párbeszéd. De most sincs! Kezemben van a menetrend; október 18-a: egyeztetés a szakmai kollégiumok vezetőivel, és akkor már fönt volt a törvénytervezet. Bocsásson meg, ez nem egyeztetés, ez nem korrekt, és csúsztatások tömkelege.

A több-biztosítós modell előnyeiről beszélnek itt sokan. Szeretném önnek felhívni a figyelmét, hogy ott volt Lovasberényben maga Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság titkárságának vezetője, beszélt a több-biztosítós modell előnyeiről, és a következőt mondta, le is írta: akkor, amikor arról beszélnek, hogy javul az ellátás minősége, jobb lesz a hozzáférés, mindez fikció, ez nem valós, ennek nincs semmiféle reális alapja. Gyakorlatilag a kormány egyik szakértője, az Államreform Bizottság titkárságának vezetője mondta ezt. Egyébként a nemzetközi tapasztalatok is ugyanezt bizonyítják. Úgy tűnik, hogy egyéb szempontok vezérlik a Szabad Demokraták Szövetségét. Egyébként nem is reformról van szó, egészen másról, a végén talán sikerül elmondanom.

Muszáj haladnom, mert az idő szalad, önök egy aukció keretében igyekeznek majd 50-100 milliárd forint bevételre szert tenni. Ez az 50-100 milliárd forint rendkívül kevés ahhoz, amekkora vagyonhoz hozzájutnak a biztosítók, a teljes magyar állag feletti rendelkezés, ezenkívül a beszállítók feletti rendelkezés, az egészségügyi adatvagyon feletti rendelkezés.

Az igazgatóságról. Az igazgatóság öttagú, három tagját a törvénytervezet szerint majd a kisebbségi tulajdonos fogja jelölni. Befektetések, beszerzések, értékesítések, értékesítések díjazása - igenis lenyúlás, ők fogják eldönteni, meghatározó szerepet fognak játszani. Ugyanígy a díjtételbizottság - be kell fejeznem -, ott is meghatározó szerepük lesz. Ott azt mondják, hogy majd súlyozott szavazás lesz, de nem tudjuk, hogy mi a súlyozott szavazás. Ott is a biztosítók érdekei érvényesülnek. Azt kell hogy mondjam, miniszter asszony, ön itt a biztosítók ügynökeként van jelen, madárnak nézik az egész parlamentet, madárnak nézik az egész közvéleményt, balfácánnak azokat, akik ezt megszavazzák, mert ez nem más, ez egy közönséges szarkaprojekt.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Pesti Imre képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Horváth Ágnes miniszter asszonynak.

DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, szeretném megkérdezni, hogy hány olyan üzleti biztosítási modellt látott már, ahol a biztosítónak korlátozzák a profitját, ahol a biztosító maga nem határozhatja meg, hogy mekkora díjat szed (Dr. Mikola István: Ilyen nincs!), ahol nem határozza meg, hogy milyen kockázatot jelöl meg. Ha azt mondja Mikola úr, hogy ilyen nincs, ebből az következik, hogy ez a modell nem üzleti biztosítás. Tehát azt gondolom, hogy akkor most ezt így rögtön helyre raktuk fogalmilag, és köszönöm szépen a segítséget.

A másik kérdésére, a holland rendszerrel kapcsolatban: mi Hans Hoogervorsttal, a rendszer megalkotójával beszéltünk, aki egyébként pénzügyminiszter is volt Hollandiában, aki elmondta, hogy ez a rendszer elindult, jól működik, stabilan működik, az államnak nem kellett pénzt beletenni a rendszer működésébe, hiszen a munkáltatók járuléka jut be egy közös kockázati alapba, és azt osztják szét szintén fejkvótaelven. A munkavállalók egyébként fix összegű járulékot fizetnek.

Képviselő úr, pont ez mutatja, hogy mennyire élénk vita zajlik, hogy tudja, a honlapon elérhető volt egy koncepció, amit ön is olvasott, amiről zajlott egy társadalmi vita, közben felkerült egy törvényszöveg-tervezet, és azóta már átvezetésre kerültek mindazok az észrevételek a különböző szervezetektől, amelyeket majd ön is tapasztalni fog itt a parlamenti vita során, és részletesen be tudjuk önnek mutatni, hogy melyik átvezetést melyik szervezet kérésére hajtottuk végre.

Köszönöm szépen, és örülök, hogy elolvasta a javaslatot. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony. Az MSZP részéről Perjési Klára képviselő asszony hozzászólása következik.

DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselők! Néhány előző hozzászólásra szeretnék utalni. Nagy Kálmán képviselőtársamnak, kollégámnak, aki a betegek példáját hozza fel mindig, azt szeretném mondani, hogy egész más szerepe, felelőssége van egy gyakorló orvosnak, egészen más szerepe van egy egészségügyi szolgáltató intézményt irányító egészségügyi menedzsmentnek, és egészen más hatásköre, kompetenciája van egy parlamenti képviselőnek, az egészségügyi bizottság tagjának. Nem szabad ezeket a szerepeket összekeverni, ugyanis az utóbbiak mindig rendszerben gondolkoznak, aki beteggel foglalkozik, ott mindig akkor és most, és egyedi, azonnali döntést kell hozni.

Arra, amit Nyitray András mondott: így tudom elképzelni az ötvenes évek agymosását; a legnagyobb ellenzéki párt csak annak a lapját olvassa, akkor annak lehetünk tanúi, aminek itt is: ezen az oldalon csak gonosz emberek ülnek, akik csak rosszat akarnak ennek a magyar népnek, a másik oldalon meg angyalok ülnek, akik soha semmilyen rosszat nem követtek el, és csak és kizárólag az emberek javát szolgálják, minden pártérdektől függetlenül. Én ezt a logikát nem értem, mert azért vagyunk néhányan, akik egymást régebb óta ismerjük, tehát ez a szélsőség, hogy csak gonosz meg csak jó, és mindenki maga dönti el, hogy ő micsoda, kicsit nevetséges.

Az orvoslás nagy utat tett meg a sztetoszkóptól. Naponta jönnek az újabb és újabb kihívások, amelyekkel szemben csak egy olyan rendszer tud megfelelni, amely ehhez rugalmasan, megfelelő érdekek mentén képes alkalmazkodni. Mind az Európai Unió, ezen belül Magyarország a globális versenyben csak akkor tud versenyben maradni, ha a nagy és olykor megrázó reformokat végrehajtja. Egy vezetőnek nem az a dolga, hogy csak kellemes és jó döntéseket hozzon, hanem az a dolga, hogy mindig a hite szerinti legjobb és leghosszabb távú érdekeket képviselje.

Az elmúlt 17 év történetében sokan benne vagyunk. Több volt miniszter is itt ül közöttünk, és pontosan tudjuk, hogy azt hiszem, az egészségügy volt a legnagyobb vesztese az elmúlt 17 évnek.

(17.20)

Az egészségügyet nemcsak a négyévenkénti rendszerváltozás sújtotta, hanem az egészségügyi miniszterek is évente változtak szinte, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója is. Nem csoda, hogy az a rendszer alakult ki az elmúlt években, az a tapasztalat, amit látunk naponta. Amiért meg kellett csinálni az egészségügy reformját, az, hogy a korábbi betegbeutalási rendszer nem működött; nem működött a progresszív betegellátás rendszere; nemcsak hogy nem volt képes kifizetni a járulékokból az egészségügyi ellátásokat, egyre növekvő mértékben kellett az államnak az adókból kifizetnie.

Ugyanakkor ezzel párhuzamosan viszont felvirágoztak mindazok a gazdasági szereplők, akik az egészségügyből éltek, teljesen mindegy, hogy berendezéseket, bútorokat, kórházi ágyakat, lepedőket vagy sok más egyebet szállítottak; a gyógyszert sem akarom természetesen kihagyni. Amikor egy beteg azzal kell hogy kezdje a problémáját, hogy vajon ha nagy baja van, kihez forduljon, és vajon mennyit kell hogy fizessen, ugyanúgy a másik oldalon az sem helyes, hogy a magyar orvosok, a magyar egészségügyi dolgozók bére messze a társadalmi szerepük szintje alatt van, mindegyik változtatásra késztette ezt a kormányzatot. Nekem ehhez nem kell politikusnak lenni, ezt diktálja a józan ész.

Megszületett tavaly emiatt az öt törvény, ezt be kell fejezni azzal, hogy az egészségügy finanszírozását is át kell alakítani. Enélkül az egész nem ért semmit. A változás az élet lételeme. Megállítani nem lehet, de éltető folyammá alakítható. Rajtunk múlik, hogy az egészségügy átalakítása az egészségbiztosítási rendszer átalakításával befejeződik-e, legalábbis addig, amíg az élet ki nem kényszeríti tőlünk egy újabb átalakítás szükségletét.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Perjési Klára képviselő asszony. A Fidesz részéről Molnár Ágnes képviselő asszony következik.

DR. MOLNÁR ÁGNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem túlzás kijelentenünk, hogy sorsdöntő válaszút előtt állunk. Az önök hathatós közreműködésével, a Gyurcsány-kormány vezetésével az elmúlt évben bezárt kórházi osztályok, egyre hosszabb várólisták, vizitdíj, kórházi napidíj, járulékemelés, azaz a "több pénzért kevesebb szolgáltatást" elvének érvényesülése jellemzi a kormány úgynevezett reformtevékenységét. Ez az önök gyorsmérlege az elmúlt egy évre. De mindez csak a kezdet volt, az igazi fordulóponthoz most értünk el.

Tíz éve a Horn-kormány megreformálta a nyugdíjrendszert: megjelentek a kötelező magánnyugdíjpénztárak. Az embereknek elmagyarázták, hogy a magánnyugdíjpénztárak versenye rendkívül előnyös, sokkal hatékonyabbak, mint a pazarló állami nyugdíjrendszer, és amúgy is mindenki tudja, hogy az állam rossz gazda - négy órája ezt hallgatjuk -, a nyugdíjreformot mindenki ünnepelte, dicsérték a kormányt a közgazdászok, a Világbank is rendkívül elégedett volt. Eltelt tíz év, és mi derült ki? Hogy érdemi verseny nincs a magánnyugdíjpénztárak között, magas a működési költség, és a közeljövőben nyugdíjba vonuló magán-nyudíjpénztári tagok kevesebb nyugdíjat kapnak, mint az állami, első pillérben maradt járulékfizetők.

A kérdés az, hogy a magánnyugdíjjal kapcsolatos tapasztalatainak birtokában most a költségvetés második alrendszerét, az egészségügyi kasszát is átengedjük-e a magánpénztáraknak. Ez a kérdés. Az SZDSZ megzsarolta koalíciós partnerét, és nagy nehezen összetákoltak egy politikai alkut. Ennek sikerén felbuzdulva az egészségügyi kormányzat a tisztelt miniszter asszony vezetésével szabad kezet kapott, és önök gyorsan egy gyors menetrendet és egy törvénytervezetet barkácsoltak.

Néhány szót szeretnék szólni a koncepcióról, annak legnagyobb ellentmondásáról. A társadalombiztosítási rendszereket elméletileg és a gyakorlati tapasztalatok alapján sem lehet üzleti alapon úgy működtetni, hogy azzal mindenki jól járjon. A magas színvonalú, könnyen hozzáférhető ellátás ugyanis sok pénzbe kerül. Az a biztosító, amely az ellátás minőségének emelésével, illetve a hozzáférés javításával próbál meg ügyfeleket toborozni, elsősorban azokat nyeri meg magának, akik komoly betegek. Az ő ellátásuk viszont sok pénzbe kerül, jóval többe, mint amennyit ezekért a biztosítottakért a pénztár várhatóan kap a központi alapból.

Ez azt jelenti, hogy a betegek szempontjából legjobban működő pénztár megy majd legelőször tönkre. Ez a társadalombiztosítás kereteibe erőltetett, nyereségérdekelt egészségbiztosítás paradoxona, ez egy feloldhatatlan ellentmondás. Az üzleti érdek a betegek megnyerése helyett azt diktálja, hogy a verseny az egészségesekért, illetve a csak alkalomszerűen beteg emberekért folyjon. Az utánuk fizetett díjjal szemben, nem, vagy csak minimális kiadás áll.

Az igazán betegek egy ilyen rendszerben csak terhet és veszteséget jelentenek. Mindezt a tapasztalt biztosítói képviselők valószínűleg már felismerték, és választaniuk kell, hogy a pénzügyi eredményüket teszik kockára, vagy pedig a jó hírnevüket. Minderről az SZDSZ és a minisztérium szakértői nem hajlandók tudomást szerezni. A korábbi szakértői anyagokhoz hasonlóan ebben a legújabb tervezetben is szinte már kényszeresen ismételgetik a biztosítók közötti verseny mindenhatóságát, annak minőségét, illetve hozzáférést javító hatását. Pedig ezek cáfolatához nem szükséges az egészségügyi közgazdaságtan bonyolult összefüggéseit ismerni.

A múlt héten megjelent az önök honlapján egy törvénytervezetnek nevezett iromány, amelynek fejlécéből megtudhatjuk, hogy ugyan nem tükrözi a kormány álláspontját, de azért a igazságügyi és rendészeti tárca is társelőterjesztője. Megdöbbentő, hogy az igazságügyi tárca, amely minden jogszabálytervezethez hatásvizsgálatot követel, nevét adja egy olyan anyaghoz, amely alapvetően kívánja megváltoztatni az egészségügy finanszírozását, még sincsenek hozzá hatásvizsgálatok.

A törvénytervezetből hiányoznak a más jogszabályok megalkotásához szükséges felhatalmazó rendelkezések. 174 paragrafusnyi jogszabály 131 alkalommal hivatkozik még nem létező külön jogszabályra. Meglepő, hogy az SZDSZ biztosítókról beszél, a tervezett pénztárakról, de valójában a pénztárak ellátásszervezők, holott a biztosítók képviselői kijelentették, hogy az ellátásszervezéshez ők nem értenek. A tervezet szándékosan nehezen érthetően megszövegezett harmadik szakaszában megadják az adathalászat lehetőségét a pénztárak részére, amely elengedhetetlen az ügyfelek közötti mazsolázáshoz, amely sérti az ügyfelek és a betegek érdekeit.

A tervek szerint a pénztár 20 millió forint jegyzett tőkével alapítható, ami a feladathoz képest értékelhetetlenül kevés összeg. A saját tőke minimális szintje 3 milliárd forint, amelyet az első év végére kell biztosítania. A tervezet szerint felszámolási eljárást csak a felügyelet indíthat a pénztárak ellen. Ez a szabály sérti a fenntartók érdekeit, mivel azt sugallja, hogy a pénztárak késve fognak eleve fizetni. Az intézményeknek nem lehet 60 napnál régebben lejárt köztartozásuk, mert az kizárja a pénztárral kötendő szerződést, tehát egy burkolt kórházbezárási trükköt láthatunk, mert amelyik kórháznak van köztartozása, azzal nem köthet szerződést a pénztár, magyarán: halálra van ítélve, és bezárják. De ugyanez a helyzet az úgynevezett preferált szerződések esetében is: ha van köztartozás, nincs szerződés. Mivel az intézmények többségének nagy valószínűséggel van valamennyi köztartozása, így a kormányon múlik, hogy a kórházakat olyan helyzetbe hozza, hogy egyáltalán a szerződést ne tudják a pénztárakkal megkötni. Természetesen a kormány hallgat arról, hogy mekkora részét kívánják finanszírozni a pénztárak a tényleges ellátási költségeknek. Alapos a gyanú, hogy az intézmények finanszírozása nem fog javulni.

Egy kodifikációs gyöngyszem az önök koncepciójában a díjtételbizottságra vonatkozó rész. A díjtételbizottság jogi személy, de csak javaslattevő szerv. Meglepő módon nem tagja sem az intézmények, sem az önkormányzatok képviselője, hiszen miért is szólhassanak bele a kórházak, az önkormányzatok az egészségügyi elszámolóárak alakulásába, elég, ha a minisztérium és a pénztárak egyezkednek.

(17.30)

A bizottság súlyozott szavazással dönt, amelynek részletszabályai ismeretlenek.

Ha a haladó reformer előterjesztő egy olyan szavazási technikát alkalmaz, tisztelt miniszter asszony, amit már 1848-ban selejteztek, anno a rendi vármegyegyűlések szabálya volt az, hogy az elnök a szavazatokat nem számolta, hanem mérlegelte. Úgy látszik, önök is ide térnek vissza. S fölöttébb érdekes a várólista szabályaira vonatkozó rész, amelyből kiderül, hogy a várólista főszabály és nem kivétel lesz az új rendszerben, és az a pénztártag, aki arra vetemedik, hogy a nagy versenyben pénztárat vált, hátrébb kerül a várólistán.

A reformer jogalkotó egy helyen elszólja magát, és finanszírozási kapacitáshiányról értekezik, amiről pontosan nem derül ki, hogy micsoda. Reméljük, hogy nem a tvk megtartását takarja ez a rész a tervezetben.

Végezetül szólni szükséges a modellváltásnak a társadalmi hatásairól. A profitorientált biztosítós modell bevezetésével szociális tragédia következik be Magyarországon, és az egyenlőtlenségek csak felerősödnek, ugyanakkor a magántársaságok nyereségét az emberek járulékaiból fogják finanszírozni. Az egészségügyi alapcsomag tartalma évről évre csökkenni fog, a járulékfizetők pedig több pénzért fognak kevesebbet kapni. Hosszú távon mindez a teljes egészségügyi ellátórendszer kiárusítását, az intézményi hálózat visszametszését, azaz kórházbezárásokat jelent, ami elfogadhatatlan.

Nekünk mindent el kell követni azért, hogy megmaradjon a biztonságos betegellátás, és megmaradjon a nemzeti kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítási rendszer.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, Molnár Ágnes képviselő asszony. Megadom a szót Tóth István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

DR. TÓTH ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A kórházi struktúra átalakításának az elkezdésével, illetve a fekvőbeteg-kapacitás csökkentésével átrendeződésben vannak az ellátási viszonyok. A régi szándékunknak megfelelően, ha döcögve is, de a drágább, néha kevésbé hatékony fekvőbeteg-ellátás helyett az olcsóbb, sokszor hatékonyabb járóbeteg-szakellátás felé tolódnak a hangsúlyok.

Ahhoz, hogy az évekkel ezelőtt megfogalmazott közös cél, a betegek ellátása az állapotuknak megfelelő szinten történjen, csak a járóbeteg-ellátás új szakmai struktúrájának kialakításával, ennek finanszírozása átalakításával, javításával érhető el. Az egész ágazat hatékonyabb működésének is egyik kulcskérdése a járóbeteg-szakellátás fejlesztése, a megkezdett struktúraátalakítás sikere is nagyrészt ezen múlik. Ezt felismerték az egészségügy vezetői, és bár a gyakorlati megvalósítás lassan halad, és talán szerencsésebb lett volna előbb végrehajtani az alap- és járóbeteg-szakellátás fejlesztését, és csak azt követően nyúlni a fekvőbeteg-kapacitásokhoz, a lényeg, hogy szakmai egyeztetéseket követően megszületett egy koncepció, és hamarosan a járóbeteg- és egyéb szakellátási formák kapacitásai fejlesztésének szabályozásáról szóló törvényjavaslat fog a tisztelt Ház elé kerülni.

Ebben először is törvényileg kell szabályozni, meghatározni a szakellátási kötelezettség tartalmát, normatíváit, ezek elérési határidejét, a normatívák elosztási szabályait, illetve a fejlesztéseket, a befogadási rendeket. Fogalmilag kell tisztázni, mit értünk csak járóbeteg-szakrendelésen, mit értünk szakambulancián, gondozókon. Szakmánként, ellátási formánként kell meghatározni a tízezer lakosra vonatkozó kapacitásmértékeket a valós szükségletek alapján, ezt hangsúlyoznám, nem az igények szintjén, hanem a valós szükségletek alapján. Szabályozni kell a kötelező egészségbiztosítási pénztárak tervezett szerződéskötését, benne a tulajdonos fenntartó általi maximális közfinanszírozási kapacitásokat, illetőleg a pénztárak által minimálisan lekötendő normatívákat.

A kapacitáshálózat átszervezésénél preferálni kell a kistérségi ellátási lefedettséget, lehetőleg valamennyi érintett önkormányzat bevonásával. Nagyon fontos a szakellátási kötelezettség, az orvosi nyelven kompetenciaként ismert meghatározás, a területi ellátási kötelezettségnek a pontos, de életszerűen rugalmas körülírása. Az ellátási tevékenységek progresszivitási szintjének pontos lehatárolása szintén elkerülhetetlen.

A legtöbb vitát valószínűleg a finanszírozás változtatásával kapcsolatban várhatjuk, itt a valós költségkövetés mellett megfontolandó az úgynevezett ellátási csomagok, ambuláns vizitcsomag, ambuláns hbcs bevezetésének a meggondolása. Mindenképpen feltétlenül szükséges szakmai protokolloknak a pénzügyivé transzformálása, ahogy erről már többször volt szó. Nem lehet aztán megkerülni ezek után olyan kérdéseket sem, mint az ösztönzés, a pénzügyi preferálás, sőt az amortizáció kérdése.

A legnagyobb előrelépés várhatóan a pénztárak belépésével az ellenőrzés területén várható, ennek a komplex átszervezésével nemcsak az adminisztratív informatikai kontroll lesz fontos, hanem a biztosítási felügyelet tényleges tevékenységének ellenőrzése is. Elengedhetetlen továbbá az engedélyeztetési, a működtetési rendszer korrekciója, az adminisztráció, a dokumentáció ésszerű egyszerűsítése.

Át kell még gondolni a feltételrendszert, a minimum-feltételrendszert, elkerülve mind a túl alacsony, mind a túl magas szintet. Rendezni kell az alapellátások és kórházak irányába levő kapcsolatrendszereket, a határterületeket, itt az otthonápolástól a nappali fekvőellátásokon át a sürgősségi ellátás, ifjúság-, foglalkoztatás- és sportegészségügy, csoportpraxis kérdését és számos egyéb kérdést, várólistát, gondozás, szűrés, egynapos ténykedések, kúraszerű kezelések, képzés, továbbképzés, szakdolgozók önálló ténykedésének kérdését.

A jelenlegi szakellátás is két szinten, a járóbeteg-rendelők, illetve kórházi-klinikai szakambulanciák szintjén működik.

Ennek analógiájára a jövőben is kétszintű, alap-, illetve emeltszintű szakrendelők lennének. Az alapszintű a négy alapszakmára, illetve ehhez adott diagnosztikai lehetőségekre épül, az emeltszintű lehetőleg kistérségi, illetőleg több kistérséget is érintő járóbetegcentrum lenne, ami legalább 40 ezer fő ellátását biztosítaná havi legalább 200 óra szolgáltatási idő mellett, adott szakmai bontásban, legalább hat szakmacsoportban, teljes szakmai vertikumot, tehát prevenciót, gyógyítást, gondozást, rehabilitációt nyújtva, megfelelő diagnosztikai háttérrel.

Az a cél, hogy erősödjön a definitív ellátó képessége az ágazatnak, csökkenjenek a párhuzamosságok, szélesedjen a tevékenységi kör, de ugyanakkor legyen biztos fenntarthatósága is. Ezért nyújtson a járóbeteg-szakellátás a betegek számára szakszerű, folyamatos, minőségbiztosított szolgáltatásokat, az alapellátásnak legyen korrekt, konzultatív háttere, a fekvőszakellátásnak segítő, sokszor helyettesítő, egyenrangú szakmai partnere, a tulajdonosoknak adjon biztos, jó szintű ellátást, a benne dolgozóknak pedig stabil egzisztenciát.

Mindezen célokat az Új Magyarország fejlesztési terv keretében megvalósuló fejlesztések, projektek is szolgálják. A társadalmi infrastruktúra operatív programban éppen ma jelenik meg egy kétfordulós pályázat kiírása, a kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése címmel 25 milliárdos keretben 95 százalékos támogatással, azaz csak 5 százalék önrészt igényel. Olyan kistérségek pályázhatnak, ahol nincs közfinanszírozott járóbeteg-rendelő, illetve nincs befogadott fejlesztés alatt a térség. Az elnyerhető támogatás félmilliárd és másfél milliárd között van.

Szintén most indul az aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg-szolgáltatások fejlesztése című pályázat 6,4 milliárd forint értékben, 90 százalékos támogatással, 300 és 800 millió forint közötti összegek nyerhetők, amelyek főleg a diagnosztikai és az informatikai fejlesztésre fordíthatók. 2008 elején kerülnek fejlesztésre a jelenleg is működő önálló szakrendelők, 17,4 milliárd értékben.

Úgy gondolom, elmondható, hogy nagy előrelépés várható a járóbeteg-szakellátásban, de az egész ágazatban. Ez a reményünk tehát már megvan, a mi feladatunk az, hogy lehetőleg minél jobb törvényi szabályozással segítsük ezt.

Ehhez kívánok mindannyiuknak, magunknak is, mindannyiunknak stílszerűen jobb egészséget. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, Tóth István képviselő úr. Gógl Árpád képviselő úr, Fidesz, hozzászólása következik.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Miniszter Asszony! Mással készültem, de Perjési Klára doktornő azt mondta, hogy rendszerben gondolkodjunk. Magam úgy gondoltam, hogy valóban valahol itt a parlamentben, ha egészségügyi reformról beszélünk, rendszerben illene gondolkodni.

Senki nem vitatja, és egyetértek szocialista képviselőtársammal, hogy változásra szavazunk. Én is változásra szavaznék, ha látnám, hogy ez rendszerszerűen, jól össze van rakva.

(17.40)

A XXI. század paradigmaváltása az egészségügyben adott. Mindannyian tudjuk, Nyugaton is, a volt szocialista országokban is fel kell készülnünk a XXI. századi technológiarobbanásra, ami a rendelkezésre álló források és lehetőségek diszkrepanciáját kellene hogy feloldja.

Az első lépés az, amit megtettek a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Nyugaton is, Amerikában is, hogy kimondták, hogy csak nullhozamú rendszerek működtethetők az egészségügyben, magyarul: semmilyen szinten nem vihető ki pénz a rendszerből, mert a nullhozam mellett sem biztosítható a teljes fedezet. Nyilván, ha egy ilyen innovációs rendszerről gondolkodunk, mint a megújulás, akkor a terméktechnológia szervezeti rendszerről beszélhetünk. A termék itt az, amit elérünk, az egészségnyereség vagy egészségtöbblet, amit megkapunk, technológia az, amit végigviszünk, és a szervezet az, amit optimalizálunk, ráadásul a mi alkotmányunk a finanszírozást és az ellátásszerkezetet is kormányzati kötelességgé teszi.

Ha így gondoljuk végig, akkor az innováció egy nagyon érdekes folyamat, mert amennyiben bármit megújítunk, akkor lehet egy keresletorientált megújulásunk, azaz azt vizsgáljuk, hogy mire vagyunk képesek, és van egy kínálati innováció, azaz hogy mi a többlete a magyar rendszernek, amely megtartható. Valahogy így gondolnám én át, ha rendszerben gondolkodnék. Még egyet, amit szintén az innovációval foglalkozók kimondanak, hogy nemcsak a változtatás lehet értékhozó, hanem a megmaradó, a rendszerstabilizálás is értéknövelő eleme lehet a világnak. Hát én így gondolkodnék rendszerszerű elemekben, és akkor már nagyon egyszerű a helyzetem, mert egy problémát kell feloldani az egészségügyi ellátórendszernek. Itt van egy problémamegelőző rész, ez lenne az egészségfejlesztés, amiről sokat hallottunk.

Volt egy olyan program is, amelyet a WHO még tanácsként tovább is vitt, és másoknak is odaadott, vagy van mára kialakult probléma, amelynek van egy bajmegállapító és egy szanáló eleme. A bajmegállapító és a szanáló elemek azok, amelyeket jól kell telepítenünk, jól kell felépítenünk, és optimalizálnunk kell. Az optimalizálás a kulcsszó az egészségügyben. Ennek van forrásoldala is. A forrásoldalt is lehet optimalizálni, de el kell dönteni társadalmi és szakmai közmegegyezéssel, hogy mekkora forrás az, amit ráfordítunk.

A mostani rendszertelenül átalakított egészségügy legnagyobb baja az, hogy nem mondja ki, hogy egy szűkített forrás mellett kell ezt elvégeznünk, azaz nem egy stabilizáló típusú innovációval dolgozik, hanem egy álbővítési innovációval, pedig lehetne a forrásoldalt is bővíteni, csak meg kell találni azokat a jövedelemtulajdonosokat, akik bevonhatók. Ez most is megtörténik. Mikola Pista elmondta, bocsánat, Mikola képviselő úr elmondta, hogy 48 milliárd körüli összeget bevontunk a lakossági forrásoldalon. Csak ez azért igazságtalan, mert azoktól vontuk be ezt a forrást, akik már korábban megváltották a jogosultságukat bizonyos szolgáltatásokra, gondolok itt a gyógyszerekre. Be lehet vonni kiegészítő biztosítások formájában, fel lehet ajánlani.

Az összes olyan tanulmány, amely nullszaldós, azaz nem profitkivétellel felépítő rendszerről beszél, akár forrásbevonó rendszerekről, tehát ilyen pénztár típusú megoldásokról, akár szolgáltató típusú nullszaldós tevékenységről, ott megtalálják a módját annak, hogy hogyan vonják be a pénzt kiegészítő biztosítások formájában. A magam részéről nagyon örülnék, ha újragondolnánk mindent.

Dávid Ibolya elnök asszonnyal azért értettem egyet, mert igen, vissza kell menni '91-ig, amikor kialakult a társadalombiztosítás mint új ág, és a teljes társadalomnak, a tízmillió lakosnak biztosítani kell egy államilag, kormányzatilag garantált alaprendszert, erre rá kell építeni egy kiegészítő rendszert, és a kiegészítő rendszer lehet forrásbővítő, szolgáltató vagy gondozó egyéb megoldás is. Egyet még hozzá kell tennem: anélkül, hogy a személyzetet, amely a technológiát működteti, azaz az egyetemeket nem támogatjuk, anélkül, hogy az egészségtan-oktatást nem visszük be az iskolákba, nem fogunk előrelépni. Én elfelejteném ezt a zsákutcát, és elindulnék újra a kályhától.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Gógl Árpád képviselő úr. Megadom a szót Havas Szófia képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt.

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy mielőtt a saját mondanivalómba belekezdenék, egy szemelvényt olvassak fel: "A kormány az egészségbiztosítás rendszerén belül megkezdi a biztosítási rendszer reformját. A reform fenntartja a mindenkire kiterjedő szolidaritásalapú egészségbiztosítás elvét, de tágabb teret enged a magán- és közösségi kezdeményezéseknek." Egy rövid részlet után: "A területi elismert pénztárak nyújtják az alapbiztosítást minden állampolgárnak, továbbá kiegészítő biztosításokat nyújtanak egyéni szerződés szerint, és ezek a pénztárak a begyűjtött járulék kapitáció szerinti szétosztása alapján is működnek." Szeretném elmondani, hogy ez nem az SZDSZ és nem az MSZP kormányprogramja, amit felolvastam, ez a Fidesz 1998-as kormányprogramjának részlete.

Tehát mit is jelent ez? Az ötlet nem Istentől elrugaszkodott, és lám, már az előző kormányok egyike is megpróbálkozott vele, de valószínűleg nem volt idejük arra, hogy ezt végrehajtsák, és valószínűleg az a probléma, hogy most sem tudnak részt venni aktívan ennek a végrehajtásában. Ez komoly problémát is okoz. Több képviselőtársunk a szemünkre hányta, mármint a Magyar Szocialista Pártnak, hogy bár az elvei nem egyeznek azzal, amit a szabad demokraták pártja a biztosítási rendszer átalakítása kapcsán leírt, illetve törvénybe foglalt, ennek ellenére mi támogatjuk.

Szeretném felhívni a képviselőtársam figyelmét, különös tekintettel az előbb felolvasottakra, hogy nekünk sem könnyű, mi is koalíciós partnerrel dolgozunk. De hát ez a végzet valamennyiünket elér, akik nem tudnak egyedül 51 százalékot produkálni egy parlamentben. Bizony kénytelenek tudomásul venni, és ennek megfelelően is közös programokat kidolgozni. Azzal együtt, és most már valóban komolyra fordítva a szót, a Magyar Szocialista Párt valóban eléggé egyértelműen leírta mindazt, amit a társadalombiztosítás alapvetéseinek gondol, és a törvénykezés kapcsán ezekhez mindenféleképpen ragaszkodni fog. A képviselőtársaim is már elmondták, a nemzeti kockázatközösség meg fog maradni, és ehhez mindenképpen ragaszkodni fogunk. Meg fog maradni az állami többségi tulajdon a pénztárak alakításánál, és természetesen mindenféleképpen meg fog maradni a szolidaritási elv. Számunkra elképzelhetetlen, hogy legyen akár egyetlen olyan magyar állampolgár, aki nem jut egészségi állapotának megfelelő egészségügyi ellátáshoz, vagy bármilyen módon sérülést szenvedjen az egyenlő hozzáféréshez való jog.

Az pedig, hogy a struktúraátalakításra mennyire volt szükség, és erről is több képviselőtársam már beszélt korábban, nos valamennyien tudjuk, hogy az elmúlt tizenhét év alatt kivétel nélkül mindegyik kormány nekiugrott annak, hogy a szolgáltatórendszert átalakítsa, valamennyi miniszter, aki itt ül ebben a teremben - és valóban mindkét oldalon többen vannak -, valamennyien megpróbálkoztak vele kisebb-nagyobb sikerrel. Hogy most ez végül is nagyobb léptékben következett be, ez csak azt bizonyítja, hogy végül is volt egy olyan kormány, amelyik meglépte azt, amit a többiek csak szerettek volna. Az is igaz, hogy természetesen a politika hatása mindig érezhető volt - korábban és most is - abban, hogy milyen struktúra alakul ki, milyen törvények, rendeletek alkotódtak az elmúlt időszakban, de úgy gondolom, hogy azokat a hibákat, amelyek ennek során bekövetkeztek, van idő, mód és lehetőség kijavítani.

(17.50)

Véleményünk szerint ragaszkodni kell ahhoz, hogy a lakosság nemcsak megfelelő magas szintű, de szakmailag is biztonságos ellátáshoz jusson, és ehhez bizony erősíteni kell azokat az intézményeket - sajnálom, hogy képviselőtársam nincs itt, aki a városi kiskórházak létéről beszélt -, mert bizony valóban olyan ellátási formákat kell olyan helyen végezni, ahol ennek nagy gyakorlata van, ahol biztonsággal meg lehet a betegek életét menteni, és olyan szakmai színvonalon végezzék ezeket a beavatkozásokat, hogy később már ne kerüljenek ismét kórházba és ismét műtétre, ha erre szükség adódik.

Úgy gondolom, hogy valamennyiünkön, akik itt ülünk ebben a teremben, múlik az, hogy végül is milyen törvény fog megszületni. Szeretném minden ellenzéki képviselőtársamat megnyugtatni, hogy az én ismereteim szerint nincs még törvény a parlament előtt, és mi, a két koalíciós partner... (Dr. Mikola István közbeszólása.) Nincsen, legalábbis én nem tudok róla, hogy tárgyalnánk. Úgy gondolom, hogy minden jobbító szándéknak, ami ezzel kapcsolatban felmerülhet, teret fogunk adni, és utolsó percig is, mielőtt a törvény bekerül a Ház elé, vitákat fogunk folytatni a koalíciós partnerrel azért, hogy mindaz, amit a Magyar Szocialista Párt képvisel, megvalósuljon, illetve a törvény szövegében megjelenjen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Havas Szófia képviselő asszony. Kettő kétperces jelentkezőt látok a képernyőn. Először megadom a szót Horváth Zsolt képviselő úrnak, Fidesz.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Képviselő asszony, örülök, hogy szóba hozta, a Fidesz-Magyar Polgári Párt - akkor még párt - kidolgozott egy ilyen modellt, végigszámoltuk. Az jött ki belőle, hogy ez kizárólag a biztosítótársaságoknak jó, nem jó a magyar embereknek, nem jó a magyar ellátórendszernek, és itt ülnek azok a miniszter urak, akiknek a segítségével megváltoztattuk az egész párt véleményét, soha eszünkbe nem jutott parlament elé hozni, soha eszünkbe nem jutott az országra ráerőltetni.

Köszönöm, hogy elmondhattam. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Horváth Zsolt képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, Fidesz.

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselő Asszony! Amit ön az előbb elmondott, és a többi képviselőtársa, számomra nagyon érdekes volt. Tudja, én nemrég voltam egy temetésen. Ön beszélt az esélyegyenlőségről, biztonságról. Pont itt a városi kórházakról van szó. Egy kistelepülésen, amelyik 8 kilométerre van Pápától, a pápai kórháztól és a farkasgyepűi tüdőgyógyintézettől, beáll egy fulladásos állapot, bejelentkezik a veszprémi mentőszolgálat, hogy oda kell vinni a beteget, ami 40 kilométerrel arrébb van. Az ötvenedik percben a páciens meghal, a hatvanadik percben kiér a mentő Veszprémből, és megállapítja, hogy a rokonom sajnos meghalt.

Tudja, az egész rendszerben, amit önök itt elmondtak és elmondanak, egyszerűen elképzelhetetlen például a betegszállítás kérdése. De tudnék én önnek még más példát is mondani, és miniszter asszonynak is, csak nem akarom a kedélyeket ezzel felsrófolni. Ez a rendszer önmagában egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a betegek biztonsága meglegyen. A miniszter asszony beszélt a hatékonyságról, túlkódolásról, rt.-kről, kft.-kről, társasági formákról, beszélt a sorsolásról, a toborzásról, a licitálásról - csak valahol a betegről nem. És mondom, nemrég voltam egy temetésen, és ez az ember számára fájdalmat okoz. Így bárki járhat egyébként.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Ékes József képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Horváth Ágnes miniszter asszonynak.

DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Képviselő úr, fogadja őszinte részvétemet, viszont pont ez az eset is azt mutatja számomra, hogy szükségesek fejlesztések az egészségügyben. Kell a mentőellátást javítani, ami nagyon sok helyen hiányzik. Egyébként Veszprém megye azon megyék egyike, amely kifejezetten saját forrást is fordított a mentőállomások fejlesztésére, és azt hiszem, közeledünk ott talán már a teljes, százszázalékos lefedettséghez, hogy a megye valamennyi területén meglegyen a mentőállomás.

Mindenképpen utánanézek az ügynek, mert azt gondolom, fontos az, hogy ilyen ne történhessen meg, hiszen azért fejlesztjük a mentőállomásokat, amikre nagyon sok forrást elköltöttünk már 2005-ben, 2006-ban, idén újabb mentőállomásokat adtunk át, hogy mindenhol meglegyen a lefedettség. Még egyszer őszinte részvétem.

ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony. Kettő percre megadom a szót Puskás Tivadar képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt.

DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel, az járt a fejemben, hogy kérdeztem itt, hogy miért van szükség ezen változtatásra, nem kaptam egyelőre választ erre. Nyilvánvalóan azért, mert valakinek az érdeke. Úgy szeretnénk, hogy ez a betegek érdeke legyen. Csak az a helyzet, hogy a betegeket ellátó szakmát nem sikerült megkérdezni, azt mondják, nem ez az érdeke. A betegeket, mivelhogy nem látják a rendszert, ha megkérdezzük, sem tudnak válaszolni rá. Akkor továbbra is kérdezem: kinek az érdeke ez, hogy egy átláthatatlan, pillanatnyilag megfejthetetlen rendszert csináljunk, ami ráadásul nem látszik, hogy több pénzt hozna a rendszerbe.

Hogy az Ékes képviselő úr által fölvetett dolgokra valamit mondjak, való igaz, az Országos Mentőszolgálatnál a mentés és a betegszállítás szétválasztása folyamatban van, sőt mi több, a vége felé jár. A miniszteri biztost kérdeztük februárban, hogy ez drágább lesz Magyarországnak. Azt mondta, nem az az érdekes, az az érdekes, hogy jobb lesz. Pillanatnyilag még nem tartunk ott, hogy jobb legyen, de úgy lesz csak jobb, ha pénzt raknak a rendszerbe, nincs mese, nem küldik el az embereket, nem csökkentik az autók számát. A mai költségvetés, ami a jövő évre vonatkozik, nem 2 milliárddal több, hanem 2 milliárddal kevesebb pénzt tartalmaz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bocsánat.

Remélem, hogy együtt a két oldal tudja beadni azt a módosító indítványt majd, amelyikben a 2 milliárdot hozzárakjuk. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Puskás képviselő úr. Heintz Tamás képviselő úr, Fidesz, hozzászólása következik.

DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt héten az egészségügyi bizottság meghallgatta önt, ahová egy 40 oldalas koncepcióanyaggal érkezett. Az irat első lapján ez olvasható: reformvízió. A bizottsági meghallgatáson is és ma is azt mondom erre, ez egy reformrémálom. S hogy ez helytálló, vagy sem, lássuk most az alapellátás helyzetén keresztül, hogyan is gondolják önök a reformot, hogyan okoztak reformkényszerük hatása alatt rémálmot az alapellátás valamennyi szereplőjének, orvosnak és betegnek egyaránt.

A kilencvenes évek elején, közepén az alapellátás szereplőit a funkcionális privatizációnak nevezett kényszervállalkozásokba kényszerítették. A kártyapénz hol kevesebb, hol több volt, de a praxisok igazi elszegényedése az elmúlt év őszén kezdődött, amikor lényegesen csökkentették azok finanszírozását, és megszüntették az amortizációs költségek elszámolhatóságát. Ebben a lassan kivéreztetett helyzetben érkezett el ez év februárja, amikor bevezették a vizitdíjat az alapellátásban is. Számtalan konfliktus termelődött ezzel. Éket vertek orvos és betege közé, és a gyógyításban is kiterjesztették a társadalom jó részére már rátelepedett gyanakvást. Jöttek a különféle jogszabály-értelmezések, a rendeletmódosítások, amellyel rendet teremteni nem tudtak, nem is akartak igazán, de szépen, lassan kialakult a káosz. A káosz, amely az alapellátásban a legveszélyesebb, hiszen ebből a közegből indul az a betegút, amelyet önök, illetve a nyereségérdekelt biztosítók meg kívánnak szabni a jövőben.

(18.00)

Mindezt úgy, hogy az alapellátás orvosai végső tartalékaikat is bevetve próbálják túlélni a jelenleg kialakult helyzetet, s mindezt az önök szándékai szerint úgy, hogy ne tudjanak már másban bízni, csak a nyereségérdekelt biztosítóban.

A több mint egy éve bevezetett tételes betegforgalmi jelentés óta a rendelők előtt sokszor tömegjelenetek zajlanak, régen összeomlott már a Csehák miniszter asszony által bevezettetett előjegyzési rendszer. Bár a vizitdíj megmentette átmenetileg a praxisokat, de a bevételhez képest túl nagy adminisztrációt követel, és méltatlan az orvos-beteg kapcsolatban. Az alapellátás orvosait és a betegeket is sokszor lehetetlen helyzetbe állítja a gyógyszertörvény, a háromhavonta megváltozó legolcsóbb gyógyszerek hada, az ismeretlen, a praxisokban korábban nem használt patikaszerek sokasága, az indokolatlan döntések sora, amelyeknek értelmében tömegek állnak a szakorvosi rendelők előtt, hogy a rendeletváltozás miatt megdrágult gyógyszereikhez beszerezzék a szükséges szakorvosi javaslatot, vagy fizetnek többet, mert ugye ez a cél. Így keletkezik a többlet, nem veszteséges már a társadalombiztosítás. Vagy a többletet nevezzük inkább nyereségnek, mert az igazi cél ez volt: bizonyítani a nyereségérdekelt biztosítók felé azt, hogy még ebből az alulfinanszírozott rendszerből is előkotorható 20-25 milliárd.

Eközben az alapellátás doktora pedig írogat, adminisztrál, az ön államtitkára szerint már a munkaideje 80 százalékában, a betegre pedig egyre kevesebb az idő; a betegre, akit a tervek szerint minél magasabb számban definitíven kéne a rendelőben ellátni, úgy, hogy eközben adminisztrálunk, írjuk a sokféle jelentést, kéthavonta átállítjuk a beteget az olcsóbb gyógyszerre, és a mélyülő szociális válságban igyekszünk minden rászorulót valamiféle szociális ellátórendszer felé terelni. Nos, ez a munka lehetetlen, nem tarthatók az elvárások, s a napi robot után egyre többen gondolják úgy, hogy nem ezért végezték az egyetemet s lettek gyógyító orvosok, hogy az önök vagy egy nyereségérdekelt biztosító íródeákjai vagy forgalmistái legyenek.

A szakmát mára annyira sikerült tönkretenni, hogy sem erkölcsi, sem anyagi vonzerőt nem jelent a fiatalok számára sem, így komoly veszélyeket rejt az alapellátás jövője. Látva az önök nyereségérdekelt biztosítási rendszerének reformvízióját, nem csillan fel az öröm sem az alapellátás orvosai, sem az ellátandó betegek arcán, legfeljebb egy sötét felhő úszik át mindannyiunk homlokán: ez egy reformrémálom.

Tisztelt Miniszter Asszony! A mai napon abban valamennyien megegyeztünk, hogy egy megoldandó feladatra, a beteghelyzetre, a társadalombiztosításra kívánunk megoldást találni, ebben a csaknem öt órában valamennyien megegyeztünk. Viszont mi, akik orvosként kerestük, keressük a kenyerünket, megtanultuk a gyógyítás alapelveit, az pedig úgy kezdődik, hogy a beteget megnézzük, és utána meghallgatjuk, ha pedig megvan a diagnózis, akkor gyógyítunk, de a gyógyításban is kikérjük a beteg véleményét, beleegyezését. Viszont jelen esetben, amit önök művelnek, ez a csonkító műtét úgy történik, hogy nem kérdezték meg a beteget, nem kérdezték meg a társadalmat. Talán bizony úgy gondolják, hogy ez a társadalom már eszméletlen, nem képes dönteni önmaga sorsáról? Merthogy arról, amit most művelnek, Magyarország polgárait nem kérdezték meg.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Heintz Tamás képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Nyul István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Gyakorló háziorvosként nem osztom képviselőtársam véleményét - aki tudom, szintén gyakorló háziorvos -, több oknál fogva nem. Az előbbi, általam elmondott öt percben próbáltam összefoglalni azt a fejlődést és fejlesztést, ami a háziorvosoknál történt, megtörtént, tényleges, és ez nem légből kapott dolog.

6600 háziorvosról beszélünk, képviselőtársam. Amikor ilyen véleményt formál háziorvosként, nem tudok ezzel azonosulni, és mindjárt mondom is, hogy miért. Azt mondja a képviselőtársam, hogy 80 százalékát tölti ki a rendelés idejének, a munkaidejének az adminisztráció. Mondok egy adatot: ha huszonöt beteget lát el négy óra alatt, az azt jelenti, hogy három órát adminisztrációval tölt el. Ha önnek ilyen az adminisztrációs munkaidő-beosztása, marad összesen egy, azaz egy óra a huszonöt beteg ellátására, a huszonöt beteget pedig 2-2,5 percekben látja el. Ha én lennék az ön betege vagy ott laknék, egészen biztosan nem önt választanám háziorvosomnak, mert 2,5 perc alatt egy beteget tisztességgel ellátni nem lehet. Képviselőtársam, ha a vizitdíjból befolyó, 25 százalékkal növekedett bevételéből egy négyórás asszisztenst alkalmazna - mert lehetne rá lehetősége -, akkor biztos, hogy jobb munkaszervezéssel az adminisztrációs feladat jó részét ő átvállalná. Mi maradna önnek? A gyógyító munka, a beteggel való elbeszélgetés és kezelése.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Nyul István képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Heintz Tamás képviselő úrnak.

DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy ezt a 80 százalékot néhány másodpercben tisztázzuk. Nem én érek rá megszámolni, hogy hány beteget és hány másodpercig adminisztrálunk, ez a kijelentés a kormánypárti televízió esti műsorában hangzott el dr. Kincses Gyula államtitkár úr szájából. A kérdés úgy hangzott, hogy így van-e, fog-e ez a több-biztosítós rendszer bevezetésével csökkenni. A válasz az volt, hogy nem, sőt.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Heintz Tamás képviselő úr. Megadom a szót Gyula Ferencné képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt.

GYULA FERENCNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi két percben röviden szóltam a területi kórházunkról, de azért egy mondatot még hozzátennék; talán annyit, hogy mindaz, hogy mi területi kórház maradtunk, a kórházi szolgáltatásokat igénybe vevőket egyáltalán nem zavarja.

Nagyon sokat foglalkozunk mostanában vele, és nyilván a választópolgárok minden lehetőséget megragadnak arra, hogy véleményt mondjanak az egészségügy további átalakításáról. Azt gondolom, hogy legalább ilyen nagy közérdeklődésre tart számot ez is, mint ahogy annak idején a kórház sorsát kísérték. Azért elmondanám, hogy a reformok szükségességével sokan egyetértenek, az orvosok egy része is. Kórházi orvosokkal, háziorvosokkal, járóbeteg-szakrendelőben dolgozókkal rendszeresen véleményt cserélek, az ő véleményük szerint is a reformok indokoltsága vitathatatlan. Évekkel ezelőtt hozzá kellett volna kezdeni, mondanak nekem ilyet, és akkor még több idő lett volna az előkészítésre.

Nyilván sok érv hangzik el mellette, természetesen ellene is, de azt gondolom, ez minden üggyel így van. Azokkal értek egyet, akik biztosak abban, hogy mindenfajta átalakulásnak vannak pozitív oldalai is, és természetesen a hátrányait sem kell elhallgatnunk. Mi az, aminek teljesülnie kell? A minőség, a hozzáférés, a rendszerben tarthatóság, ez a három pillér a szolidaritás alapelvén nyugszik, ahol a verseny eszköz lesz a jobb ellátásért. Az ellátáshoz mindenki hozzáfér, éljen vidéken vagy a fővárosban, legyen idős vagy fiatal, és ez számomra nagyon-nagyon fontos. Annak idején mindenki megtanulta, hogy a súlyponti kórházaknak úgy kell elhelyezkednie, hogy 50 kilométeren belül a beteg eljusson oda; most majd azt is megtanuljuk, hogy 15 kilométeren belül minden kistérségben mindenki hozzáférjen a járóbeteg-szakrendelőhöz, és minden 15 ezer emberre jutnia kell egy járóbeteg-szakrendelőnek.

Az országban mindenütt, de egy halmozottan hátrányos helyzetű kistérségben, ahol én is élek, nagyon fontos, hogy folytatódjanak, legyenek garanciák arra, hogy folytatódnak a népegészségügyi programok, és azt gondolom, mindannyiunk felelőssége, hogy ki-ki a maga helyén, a maga lehetőségeivel segítse az egészségtudatos magatartást. Az ellátásból - legalábbis minden anyagban, amit olvastam, világosan látszik - senki nem fog kimaradni, a pénztárak valamennyi háziorvossal kötelesek lesznek szerződést kötni. Mi történik akkor, ha esetleg valaki biztosítót akar váltani vagy mást gondol? Nyilván évente egyszer megteheti ezt a váltást.

(18.10)

A mai napon, azt gondolom, nagyon sok ellenérvet hallottam arról, hogy miért nem jó ez az átalakítás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, a reformok ellen persze lehet tiltakozni, de ha egyetértek a szellemével, akkor a gyakorlatban önmagamat is partnerré kell tennem a siker érdekében. Kérem önöket, cselekedjünk hát így mindannyian! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, Gyula Ferencné képviselő asszony. Tittmann János képviselő úr hozzászólása következik, Magyar Szocialista Párt.

DR. TITTMANN JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A mindenkire kiterjedő kötelező egészségbiztosítás az egyéni és közösségi felelősségvállalás egymást feltételező és kiegészítő rendszere. Itt törvényben fejeződik ki, hogy az egyén testi, lelki és társadalmi helyzetével arányban álló öngondoskodása jelenti a belépőt a társadalmi szolidaritás világába. Az előrelátó öngondoskodás egyik legjellemzőbb példája az emberi életút elkerülhetetlen kockázataira, a betegségekre való felkészülés. Az egészségbiztosítási járulék hosszú időn keresztül, az egészség időszakában való fizetése is azért történik: ha jön a betegség, akkor legyen pénz a vizsgálatokra, a gyógykezelésre, a rehabilitációra.

De a jövő egészségbiztosítási pénztáraitól emellett még azt is elvárjuk, hogy egyre többet fordítsanak az egészségfejlesztésre, a betegségmegelőzésre, a korai kezelésbe vétel lehetőségeinek fejlesztésére. Az a helyes, ha az ember nemcsak a törvény szorításainak engedve, hanem az előrelátó öngondoskodás eszméjét követve lép be egy egészségbiztosítási pénztárba. Ez a pénztárszervezés egyik alapelve. A másik alapelv az állami monopólium megszüntetése az egészségbiztosítás terén. Ez a társadalmilag ellenőrzött magánkezdeményezések szerepvállalási lehetőségeinek megteremtése, törvényben rögzített kölcsönös garanciák keretében. Törvényi garanciát igényelnek a biztosítottak, az egészségügyi szolgáltatók, a pénztárak egyaránt. További pénztárszervezési alapelv, hogy a pénztáraknak megfelelő eszközökkel kell rendelkezniük az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, azok szakmai minőségi színvonalának, valamint költséghatékonyságának lehető legjobb feltételeinek kialakításához.

A pénztár alapításába a többségi tulajdonos állam mellett a területi egységért legtöbbet fizető magánbefektető szállhat be. Mivel az egészségügyi ellátások szervezésének és szolgáltatásának felelőssége az önkormányzatokon nyugszik, és a területi egészségügyi ellátásokat végző intézmények települési és területi önkormányzatok tulajdonában és fenntartásában vannak, így kialakul az állam, az önkormányzat és a magántőke együttműködésének azon rendszere, amelyben a magántőke költséghatékonysági potenciálja és teljesítménye a legszélesebb társadalmi ellenőrzés alatt áll.

A megalakuló pénztáraknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük, így a területi kötelezettségüknek megfelelően az általuk ellátott területi egységen belül pénzügyi szerződéseket kötnek az egészségügyi szolgáltatókkal. Tagfelvételi kötelezettségüknek megfelelően - a kétmilliós létszámhatáron belül - válogatás nélkül felvesznek minden, betegbiztosítási pénztárba jelentkezőt. Betegút-szervezési kötelezettségüknek megfelelően a biztosított számára a legelőnyösebben, költséghatékonyan szervezik az indokolt és szükséges orvosi vizsgálatok és kezelések rendjét.

Az emberek kötelező egészségbiztosítási viszonyuk megteremtése érdekében választhatnak: vagy nem tesznek semmit, és akkor megyéjük területén az egészségbiztosítási tevékenység végzésére jogot szerzett egészségbiztosítási pénztár tagjaivá válnak automatikusan, és e biztosítási jogviszonynak megfelelően a tőlük - a korábbi évek gyakorlatának megfelelő módon - levont és a munkaadójuk által befizetett járulék alapján jogosultak az ellátásra. A másik lehetőség az, hogy változtatnak egészségbiztosítási jogviszonyukon. Ennek megfelelően az egészségbiztosítási pénztár tagtoborzásának időszakában elolvassák a különböző egészségbiztosítási pénztárak ajánlkozó kiadványait, tovább érdeklődhetnek, különbségeket állapíthatnak meg a különböző egészségbiztosítási pénztárak között, és ennek megfelelően választanak pénztárt. Ezt az értékelést az új rendszerben évente elvégezhetik és pénztárt válthatnak.

A pénztárak kötelezettsége pedig az indokolt és szükséges orvosi vizsgálatok és kezelések rendjének a biztosított számára legelőnyösebb, magas szakmai színvonalú, költséghatékony megszervezése. Ezek a pénztár alapításának céljai.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Tittmann János képviselő úr. Megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vita végén kicsit nehéz arról beszélni, hogy egy emelkedett szintű, jó szakmai vita volt ez a mai vitanap. De tulajdonképpen nem mi kezdtük, mi csak beszálltunk ebbe a vitába. Az ellenzék részéről nem tudtuk meg tulajdonképpen, hogy mit szeretnének, mit akarnak. Egy-egy mozzanatban felsejlett ugyan, hogy mi a Fidesz programja, de összességében, rendszerszerűen nem tudtunk meg semmit erről a programról. Várjuk a törvényjavaslatot.

Mindenképpen furcsa, és a meghallgatáson is megütötte a fülemet az, hogy megtaláljuk a módot - most szó szerint idézek -, "hogy számon kérjük azokat a képviselőket, akik megszavazzák ezt a törvényjavaslatot". Most legitimációs kérdéseket is feszegettek itt a hozzászólásnál, mint ahogy egy jó szakmai, politikai vitanaphoz ez illik. Majd visszamentünk '91-be, a kályhához, amikor az egészségügy átalakításáról szóló országgyűlési határozatról szóltak itt. '91 óta eltelt néhány év, többször, több kormány nekiállt, de gyakorlatilag az egészségügyi rendszeren ez nem látszott. Nem látszott annyira az 50 százalékos béremelés - elveszett a rendszerben.

Rendszerszerű átalakítás kell, amely magában foglalta a reformtörvényeket, magában foglalja most a biztosítási rendszer átalakítását. Az, hogy van-e nekünk jogunk arra, hogy ilyen léptékű változtatást tegyünk, mert nem tartottuk be a választási ígéreteinket, furcsa kérdés. Még jó, hogy itt ülnek azok, akik annak idején 400 százalékos béremelést ígértek az ágazatnak, az sem valósult meg. Tehát nincs mit egymás szemére vetni.

A kapacitásátalakítás kapcsán úgy ahogy, ámokfutásszerűen végigmentünk a rendszeren, ebben az egészben az volt az érdekes, hogy mindenki nagyon jól tudta, melyik az a kórház, amelynek nem szabadna olyan kapacitással, annyi aktív ággyal működni, és melyek azok az osztályok, amelyeknek a léte nemhogy segíti a betegellátást, hanem veszélyezteti. Már elment az a képviselőtársam, aki a kis kórházért emelt szót, de abban a kis kórházban 40 százalékos volt a császármetszés gyakorisága a szülészeten, míg másik kis kórházban, amelyért szintén könnyeket hullattak, 10 százalékos perinatális mortalitás volt. Ha ezeket a kórházakat meghagyjuk, akkor nem jót teszünk a rendszernek, és nem jót teszünk a betegeknek, hanem veszélyeztetjük őket.

Itt elhangzott, hogy a biztosítási rendszer nem az üzleti biztosítók malmára hajtja a vizet, nem üzleti biztosítást akarunk csinálni, megmarad a kockázatközösség, megmarad a társadalombiztosítás, egységes járulékot fizet mindenki, ezt központilag gyűjtjük be, és ezt fejkvóta szerint szétosztjuk a pénztárakhoz. Nem tudom, hol van ebben az üzlet, és hol van ebben az ellenzék által olyan sokat emlegetett pénzkivétel a rendszerből, hogy finoman fogalmazzak, eufemizáljam; mást is szoktak erre mondani újabban.

Nagyon furcsa, hogy mindig kettős mércével és kettős beszéddel illetik ezt az egész rendszert, itt már idéztek a korábbi kormányprogramból. Előttem is van egy kormányprogram, amelyben az van, hogy ezért be kell vezetni a több-biztosítós üzleti rendszert, a biztosítás átalakítása csak így oldható meg, az egész egészségügyi rendszernek ez hiányzik, ez kell. Érdekes módon, ha önök javasolják, az jó megoldás, ha mi javasoljuk, akkor csak rosszat jelent.

(18.20)

A kapacitásokhoz visszatérnék. Mit jelentett az, hogy a kapacitásokat átalakítottuk, és mit jelentett ez a biztosító számára, az OEP-kassza számára? Azt hányják a szemünkre, amit mindig, hogy ha veszteséges volt a biztosítási kassza, akkor az volt a gond, hogy nem tudunk jól dolgozni, rosszul állapítottuk meg. Ha a gyógyszerkasszát nem tudtuk betartani, akkor rosszul gazdálkodott az OEP. Most, hogy a gyógyszerkassza nyereséges, akkor azt vetik a szemünkre, hogy miért nyereséges a gyógyszerkassza.

Kétségtelen, nem biztos, hogy a kasszanyereség dicsőség a rendszerben, az jelenti azt, hogy nem jól használjuk a forrásokat, kevés forrás van, és így van megtakarítás, és nem jut annyi a betegellátásra, mint amennyi kellene. De ha azt nézzük, hogy végre az OEP helyzete stabilizálódni látszik, a gyógyszerkassza megoldódott, és itt visszatérnék arra, hogy az egekig magasztosult gyógyszergyártókkal történő megállapodás eredményeként a következő kormányzatnak közel 50 milliárdot kellett betenni a gyógyszerkasszába, akkor nem biztos, hogy jó volt az a megállapodás. (Dr. Mikola István: Mert megszüntettétek!) Nem akarunk minden évben 50 milliárdot betenni, csak azért a költségvetésből.

Az egy nagyon furcsa okoskodás, hogy most pozitív a kassza, majd akkor úgy lett nullszaldós a kassza, hogy a költségvetés kipótolta az emberek által befizetett adókból és járulékokból.

Nem kérdeztük meg a társadalmat. Volt egyszer egy huszonegy lépés, amit végigbeszéltünk itt, a parlamentben, aminek a bevezetése egy olyan változást hozott az egészségügyben, hogy biztosítási alapra helyeztük az egészségügyet; az kap ellátást, akinek van biztosítási jogviszonya, aki fizet vagy utána a költségvetés fizet. Ez egy olyan döntő lépés volt az egész átalakítás mozzanatában, ami meghatározta, és ami pozitívvá tette az OEP-kasszát. Ha ez nem jó lépés, akkor nem tudom, mi a jó lépés. Ebben egyetértettünk, egy időben, most úgy látszik, hogy ez is már megkérdőjeleződik.

Volt a Zöld könyv, volt egy vita. Most van egy vita erről a törvénytervezetről, pontosabban a koncepcióról, mert beterjesztett törvénytervezet még nincs. Az, hogy ilyen sokára került a parlament elé ez a törvénytervezet, annak köszönhető, tisztelt képviselőtársam, hogy a szocialista frakció nem kívánja feladni minden esetben az elveit, ragaszkodik egy csomó olyan dologhoz, amit megvéd a koalíciós tárgyalások során. Ezért tartott sokáig a területi vita. Ezért tartott sokáig a törvény beterjesztése, és ezért tűnik úgy, hogy nagyon lassan megy a dolog.

Egy csomó elvhez ragaszkodnánk, és egy csomó elvet szeretnénk megvalósítani, szeretnénk viszontlátni ebben a törvényjavaslatban, és ma este is lesz még erről egyeztetés. Tehát egyeztetünk, tárgyalunk, és nem adjuk fel az elveinket, és nem kívánjuk teljes mértékben minden eddigi elképzelésünket feladni.

Az, hogy a biztosítási rendszert ilyen módon szeretnénk megcsinálni, ahogy ebben a koncepcióban le van fektetve, az nem jelenti azt, hogy ha önöknek a törvény tárgyalása kapcsán lesznek jó javaslataik, azokat ne fogadjuk be. Csak egy példát említenék. A Gyógyszerész Kamara a koncepcióval kapcsolatosan adott egy véleményt, s ez már visszaköszönt a következő tervezetben, tehát elfogadjuk a szakmai szervezetek véleményét, ha az jó, és befogadjuk. Nem úgy megyünk előre, ámokfutásszerűen, mint képviselőtársam mondta, és nem deform, hanem mégiscsak reform lesz ennek a vége.

Mikola képviselő úr helyeslően bólint, úgyhogy köszönöm szépen a helyeslését. (Dr. Mikola István: Abszolút! - Derültség.) Ezt szeretnénk a továbbiakban is, hogy ilyen módon legyen ez a törvényalkotás kapcsán.

Végezetül még egyszer szeretném azt mondani, hogy ez a biztosítási rendszer a parlamentnek komoly szerepet ad. Meghatározza a járulék nagyságát, a beszedés módját, az elosztás módját, az alapcsomagot. Tehát nem az lesz, hogy a biztosító kénye-kedve szerint történik itt minden, hanem igenis a parlament fog rátekinteni egy csomó dologra, és nem rosszat akarunk az ellátórendszernek, és nem rosszat akarunk az embereknek, hanem olyan ellátást szeretnénk, ami minőségileg jobb és hatékonyabb.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Schvarcz Tibor képviselő úr. A Kereszténydemokrata Néppárt részéről ketten kérnek szót kettő percre. Kétszer kettő az négy, és a KDNP-nek van összesen kettő perc negyvenöt másodperc ideje. Így tessék majd gazdálkodni!

Először megadom a szót Nagy Kálmán képviselő úrnak két percre, Kereszténydemokrata Néppárt.

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Én látom egyes képviselő urakon, akik a szocialista frakcióban ülnek, hogy harakirire készülnek. Én változatlanul azt gondolom, hogy nincs programja a Magyar Szocialista Pártnak, nem is érvényesíti egy szemet sem.

Végül is azt szeretném elmondani Schvarcz képviselő úrnak, hogy 40 százalékos gyakoriságú császármetszésről nem a kiskórházak nyilatkoztak, hanem a szülészeti kollégium elnöke. És nem általában a kiskórházakban 40 százalékos a császármetszés, hanem általában Magyarországon. (Dr. Katona Béla: És ez jó?) De bizony ez így van.

A másik kérdésre pedig, hogy hol az üzlet, azt válaszolnám, hogy mi is ezt kérdezzük, hogy kinek üzlet. Az előbb a Puskás képviselő úr felsorolta, csak választ nem kaptunk rá. Mi se tudjuk, mi se értjük, mi is a betegekért dolgozunk, és mi is megpróbáljuk keresni az okot, a miértet.

Az, hogy az OEP helyzete stabilizálódik - én meg egy hónapban 15-e után bemegyek egy osztályra, ahol állítólag operálnak, és az egész osztály üres. És kérdezem, hogy hol vannak a betegek. Ja, a betegek a várólistán vannak. Akkor hol stabilizálódott az OEP helyzete?

Az, hogy megkérdeztük-e a társadalmat - bizony a társadalmat nem kérdeztük meg. A társadalomnak nincs is válasza. De el kell mondanom azt, hogy az orvosok válasza viszont egyértelmű, mert én elég sok orvosközösségben tartok előadást, de még embert nem találtam, aki ezt a programot helyeselte volna.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót két percre Gógl Árpád képviselő úrnak, Fidesz.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Schvarcz Képviselőtársam! A Fideszben volt annyi erő, hogy a több-biztosítási modellt levegye a napirendről, és tisztázzon egy döntési útvonalra épített egészségügyi rendszert. Ennek volt első lépése, hogy odaadtuk a praxist az alapellátásra, megcsináltuk a kompetencialistára épülő kollégiumrendszert decentralizálva, volt erőnk hozzá. Nem volt könnyű. Gondolom, a Szocialista Pártban sem lenne könnyű, de talán nem is annyira nehéz.

A másik a 400 százalék. Mindenkitől vártam, hogy ezt tényként mondja, de Schvarcz képviselőtől nem, mert ő pontosan tudja, hogy sehol nem volt ez ígéret - egy felvetés volt, hogy ez lenne a kívánalom. Nagyon szomorú vagyok érte. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Gógl Árpád képviselő úr. Két percre megadom a szót Puskás Tivadar képviselő úrnak, KDNP.

DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tury Peregrin, az egyik tanítómesterem jut eszembe, aki azt mondta, hogy a tőke nem karitatív. Mert én itt a miértekre nem kaptam választ. Szóval a legfontosabb dolog, hogy a nemzeti kockázatközösséget ne dobjuk el.

A következő: a betegek kapják meg mindig a szakmailag legmagasabb ellátást. Most nem arra megyünk - ezt akadályozzuk meg!

Pici megjegyzésem, a pozitív OEP-kasszát nem tudom hogyan értelmezni. Azt mindannyian fizettük be, arra, hogy gyógyítsanak bennünket. Mit jelent az, hogy pozitív (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az OEP-kassza? Úgy gondolom, azt arra kell használni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Puskás képviselő úr. Két percre megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gógl Árpád képviselőtársamnak egy korábbi hozzászólására szeretnék reagálni, nem akartam megakasztani a vita menetét. Nagyon helyesen arra a nagyon jelentős ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy az orvostudomány fejlődése robbanásszerű, a technológiák fejlődése hatalmas, és óriási ellentmondás van aközött, hogy mire telik, és hogy orvosilag mi lehetséges.

Ezért a képviselő úr azt mondta, mintegy a Fidesz véleményét is hangoztatva, hogy meg kell teremteni, hogy a járulékfizetésbe mindenkit bevonjunk, és ezt a járulékfizetési alapot a társadalomban kiszélesítsük, és hogy mindenki a maga ereje szerint vegyen részt ennek a kockázatközösségnek a felépítésében.

(18.30)

Szeretném elmondani, képviselő úr, hogy nem kell követelni, hiszen ezt csináltuk. 2005-ben megerősítettük a társadalombiztosítás biztosítási rendszerét a járulékfizetési alap részbeni kiterjesztésével és a szabályok megerősítésével. Ma Magyarországon - és ehhez mindenképpen ragaszkodni is fogunk - minden magyar állampolgárnak biztosítottnak kell lennie. Ebből az is következik, hogy mindenki, aki biztosított, hozzá fog férni a társadalombiztosítás által nyújtott szolgáltatásokhoz.

Kéretik nem riogatni az embereket a különbségtétellel, mert az a véleményünk - és ez minden koncepcióban benne van -, hogy biztosított és biztosított között nincs különbség, az ellátáshoz való hozzáférést megkülönböztetés nélkül minden biztosított számára nyújtani kell, és ez annyira nagyon nem idegen tőlünk. Ha olvasták képviselőtársaim, ezt abban a bizonyos koncepcióban, amiről önök beszéltek, az alapkérdések között vetettük fel, és tartani fogjuk hozzá magunkat: szolidáris közösség, nemzeti kockázatközösség, egyenlő és biztonságos hozzáférés az ellátásokhoz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Vojnik Mária képviselő asszony. Két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Két dolgot szeretnék mondani. Az egyik: ne reménykedjenek ellenzéki képviselőtársaim, és ne próbálják úgy érzékelni a jobbat, korrektebb szakmai megoldásokat felvillantó szocialista képviselői megnyilvánulásokat, hogy ki-ki most kikacsintgat a koalíciós megállapodás keretei közül. Igen, e keretek között keressük azt, hogy mi az, ami jobban szolgálja az új egészségbiztosítási rendszert. És igen, Puskás képviselő úr, a nemzeti kockázatközösség megmaradt. Ez azt jelenti, hogy jövedelemarányos befizetés és szükségletarányos ellátás. No persze, a szükséglet megbetegedési és halálozási mutatókon alapul, és nem lobbitörekvéseken nyugszik.

Ami pedig az orvosok, a társadalom és egyáltalán a közvélemény megítélését illeti ezzel a reformmal kapcsolatban: tudják, én is járom az országot, részt veszek fórumokon, és beszélek sok mindenkivel. Ez azért attól függ, hogy mit és hogyan magyarázunk el az embereknek, milyen kérdésekre milyen válaszokat adunk, és milyen hangulatot keltünk. Tessék már megengedni, tisztelt képviselőtársaim az ellenzéki oldalon, hogy egyszer a kormánypártok is egy jobb, tisztességesebb megoldás mellett törjenek lándzsát. Tessék már elhinni rólunk, hogy mi is ezt szeretnénk, ezt akarjuk, ezt próbáltuk a rendelkezésünkre álló időkeretben bizonyítani. Lehet, hogy nem sikerült, legalábbis az önök számára, mert önök nyilván más törekvésekkel jöttek erre a vitanapra, de a közvélemény talán érzékelhette a szándékainkat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Kökény képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képernyőn látok egy újabb felszólalásra jelentkezőt. Mikola István hozzászólása következik. Öné a szó, képviselő úr.

DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Pár perce kaptam telefonon az értesítést, hogy miközben mi itt vitatkozunk, a kormányszóvivő sajtótájékoztatót tartott, és azon bejelentette, hogy a kormány elfogadta a biztosítási törvénytervezetet, és ahogy ő mondta - szóról szóra idézem -, még ezen a héten a parlament elé kerül. Megcsúfolása ez a mostani parlamenti vitanapnak. Álságos módon úgy látszik, a kormányzat nem is kíváncsi arra, hogy ezen a vitanapon a képviselők, a törvényhozók miben maradnak.

Néhány dolgot szeretnék még elmondani, kicsit talán összefoglalásképpen, de először Kökény Mihály úrnak, régi vitapartneremnek az előbbi megjegyzésére szeretnék reagálni, mert nagyon szakmaiatlan volt. A szükséglet nem halálozási és megbetegedési mutatókon alapszik, a szükséglet társadalmi konszenzusban, közmegegyezésben redukált differenciált igényt jelent; a társadalmi közmegegyezésben redukált igényt jelent.

Azért kezdeményeztük ezt a vitanapot, mert féltjük a társadalombiztosítást. Amikor Schvarcz Tibor beszélt, eszembe jutott, hogy fogadják ezt majd a bányászok Tatabányán, akik megválasztották a képviselő urat. Hogy fogadják ezt a hírt, akik annak idején a bányaládákkal elindították a társadalombiztosítást, amibe a kis krajcárjaikat betették, hogy a balesetet szenvedett vagy a balesetben elhunyt társaik családját, vagy a megrokkantakat valamilyen módon szociális gondoskodásban tudják részesíteni?

Mi azt mondjuk, ez nem társadalombiztosítás, amit önök készítenek. A társadalombiztosítás számunkra fontos, és minden erővel megpróbáljuk megvédeni. Ugyanis nagyon is emberi viszonyuláson alapul, az ember különleges biológiai lény, így jelenik meg az élővilágban, lelke van, mi azt mondjuk, önmagát észlelni képes személyként jelenik meg, ezért felelős önmagáért. De ha önmagáért felelős az ember, akkor az embertársáért is felelős, és viselnie kell ezt a felelősséget, hiszen az ént csak a te határozhatja meg. Ez a magamért és az embertársamért viselt felelősség, ha nagy közösségi méretekben jelentkezik, akkor jelenik meg a nemzeti kockázatközösségen alapuló szolidaritás, amely a társadalombiztosításnak a nagy gondolata, Bismarck nagy gondolata, és egyben az európai keresztény kulturális örökség legnagyobb oszlopa. Ezt feladni, egy ilyen értékváltással erről lemondani, azt gondolom - most füttyentenem kellene egyet, mert olyan szót akartam kimondani, ami talán nem méltó a Házhoz, ezért nem is mondom, de -, ez embertelen.

Azt kérjük a kormányoldaltól, hogy vonja vissza ezt a tervezetet addig, amíg módja van erre, hiszen nem támogatják az emberek, nem támogatja a parlamenti ellenzék sem - ha ez egyáltalán számít önöknek valamit -, korszerűtlen, időtlen, ez az emberi szolidaritás megcsúfolását, kijátszását jelenti. Azt az önszuggesztiót pedig önrombolónak tartom, amit a másik oldalon megszólaló képviselők tanúsítottak, mintha magukat akarnák meggyőzni arról, hogy az, amit csináltak, jó. Nem jó, ez az emberek számára nem jó hír.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Még nyolc másodperce maradt a Fidesznek, ha jól jegyezték munkatársaink. Tisztelt Országgyűlés! Havas Szófia képviselő asszony kért két percre szót.

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy mondattal reagáljak Mikola képviselő úr iménti, kormányszóvivővel kapcsolatos bejelentésére. Szeretném elismételni és többször elismételni, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciójának a véleménye semmit nem változott. Továbbra is ugyanazokat az elveket fogjuk képviselni a törvényalkotás teljes folyamatában. Ha és amennyiben szükséges, további tárgyalások fognak lezajlani, illetve módosító indítványokat fogunk ezzel kapcsolatban előterjeszteni. Több képviselőtársam is elmondta - és így is lesz -, hogy semmi olyan nem fog átmenni a parlamenten, amivel a nagyobbik koalíciós partner nem ért egyet.

Az átalakítás kapcsán arra hívnám fel a figyelmet, hogy valóban társakat kell találnunk; társakat, akik hajlandók és részt is kívánnak venni egy ilyen reform kapcsán. Orvosként azt kell hogy mondjam, mélységesen szeretve és tisztelve a saját kollégáimat, hogy a legfontosabb mégiscsak a beteg. Az ő érdeke a legfontosabb. Ezt nem szolgálja az a gyakorlat, ami a legutóbbi időkben megjelent egészségügyi intézményekben, hogy orvoskollégák az ellátást szándékosan lassítják, hogy orvoskollégák a viziteken nem a beteg állapotáról értekeznek, hanem a kormány politikáját ecsetelik. Úgy gondolom, ez semmilyen módon nem segíti se a megértést, se a konszenzus kialakítását, se azoknak a közös pontoknak a megtalálását, amelyek mellett jobbítani tudnánk a rendszer működését, de annak a tízmillió lakosnak az egészségi állapotát sem fogja semmilyen módon javítani, akik hivatalból részt vesznek ennek az alakításában.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen, Havas Szófia képviselő asszony. Két percre megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége.

(18.40)

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vita akár főpróbának is tekinthető az elkövetkezendő általános vitához. Összefoglalás helyett én befejezésül emlékeztetném magunkat arra, amit Kornai János a vitairatában mint minimumfeltételt e reformmal kapcsolatban megfogalmazott, és amivel kapcsolatban örömmel állapítottam meg, hogy a javaslat ezekre és pontosan ezekre gondol. A diszkrimináció tilalma az első és legfontosabb, amit a fejkvótarendszerrel próbálunk kikényszeríteni, hogy legyen világos, hogy mi jár a betegnek, a biztosítottnak, amit úgy is meg lehetne oldani - nehezebb lenne -, hogy taxatíve felsoroljuk, úgy is meg lehet oldani teljesen kielégítő módon, hogy azt írjuk le, hogy mi az, ami nem az alapcsomagból jár, tehát minden más igen.

Átlátható minőség-ellenőrzést az összehasonlíthatóság érdekében, hiszen választási lehetőségről csak akkor beszélhetünk, ha a szolgáltatásokat össze tudjuk hasonlítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és végül, de nem utolsósorban jogorvoslatot azokra az esetekre, ha panasz keletkezik a biztosítottak részéről, mert higgyék el, képviselőtársaim, a Szabad Demokraták Szövetségének a betegnek nyújtható szolgáltatás a legfontosabb.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Béki Gabriella képviselő asszony. Kettő percre megadom a szót Czinege Imre képviselő úrnak, MSZP.

DR. CZINEGE IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Nagy Kálmán Képviselőtársam! Fél órával vagy háromnegyed órával ezelőtt megtisztelt azzal, hogy érzi belőlem azt, hogy én a betegek pártján vagyok. Hát hogyne lennék a betegek pártján, ha azt mondom, hogy a legtöbbet talán - és ebben biztos is vagyok - én voltam, aki a betegágy mellett a betegeket gyógyítottam. Tehát amikor ön ezt mondta, örültem neki, és visszagondoltam azokra az időszakokra, amikor Mikola képviselőtársam miniszter volt, visszagondoltam arra, amikor Kökény miniszter úr miniszter volt, és visszagondoltam arra, amit átnéztem készülve erre a vitanapra, hogy mit szenvedtem én mint orvos, hogy nem ment előre az egészségügy.

Én nagyon sok mindent olvastam arról, hogy hogyan alakult a Fidesz programja. Olvastam Gógl miniszter úr elképzeléséről, és olvastam azt, hogy hogyan alakult Frajna és Selmeczi Gabriella képviselők elképzelése a biztosításról. Azt mondják önök, hogy gyorsan haladunk. Ha arra gondolok, hogy ugyanott állunk, mint hat vagy hét évvel ezelőtt, hogy majdnem azt tudom mondani, hogy azért lettem képviselő meglett, még annál is idősebb férfikorban, hogy menjünk már előre, akkor nem értem, hogy mi ez a gyorsaság.

Még egy dolgot szeretnék elmondani. Nekem nagyon nagy problémát jelentett - ezt teljesen Nagy Kálmán képviselő úrhoz adresszálom -, amikor szembesültem azzal gyakorló orvosként, hogy mi az, amit még meg tudnék csinálni, de nincs rá forrás. Utána elkezdtem olvasni, hogy hogyan lehet ezt megoldani, és olvastam, hogy a XXI. század orvosának, a XXI. század egészségügyének a legnagyobb etikai problémája annak eldöntése, hogy mit csinálunk, mert - egyetértek Mikola képviselőtársammal - végesek a források. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezért szeretném azt kérni önöktől, hogy lássák bennem és az összes szocialista képviselőben azt, amit a betegekért teszünk, nem saját magunkért, hanem a betegekért. Ezért bízom abban, hogy amikor kell, akkor önök is támogatják azt, hogy hogyan tudunk egy jobb rendszert létrehozni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Czinege képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Tukacs István képviselő úrnak, MSZP.

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is egy késői reakciót próbálok megfogalmazni Nagy Kálmán doktor képviselőtársam véleményével kapcsolatban. Én vagyok az a vitában, aki látnivalóan nem szakmabeli, de nem tartom magam outsidernek. Azért nem tartom magam kívülállónak ebben a vitában, mert ez a vita nem az egészségügy szűk szakmai kérdéseiről szólt, különösen igaz ez a biztosítás ügyeire. Az egészségbiztosítás tízmillió honfitársunk ügyéről szól, mindannyiunkról, ebben a tekintetben rólam is, s éppen ezért azt gondolom, hogy mindenki, aki a képviselők részéről véleményt fogalmazott meg ebben a vitában, igencsak jól tette, hiszen nem lehet azt elgondolni, hogy a patkó mindkét oldalán csak és kizárólag az egyébként nagyon-nagyon felkészült egészségpolitikusok formálhatnak arra jogot, hogy véleményt mondjanak erről a kérdésről.

Több hozzászóló erősítette meg azt, hogy a betegről kell szólnia az egészségügynek, a biztosításnak meg a biztosítottról, mind a 10 millióról. Ezért én ezt szeretném mindenkinek az eszébe idézni akkor, amikor nagyon leegyszerűsítő véleményt formál dolgokról. Itt, a Házban ma már idézték George Orwellt, azt hiszem, egy alkalommal, megteszem én is. Mindenki ismeri az újbeszél szótárt az 1984-ből, mármint a könyvből, amikor a jónak nem a rossz volt a szinonimája, hanem a nem jó. Dr. Mikola képviselőtársam azt mondta, hogy ez itt nem jó. Ez leegyszerűsít. Újbeszél nyelven lehet így beszélni, de egy demokratikus parlamentben, egy demokratikus országban nem. Mi érveket sorakoztattunk fel, és azt gondoljuk, hogy az érveink megállnak a lábukon.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Tukacs képviselő úr. A képernyőn több jelentkezőt nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! A képviselői felszólalások végére értünk.

Megadom a szót Horváth Ágnes egészségügyi miniszter asszonynak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra, 20 perces időkeretben. Öné a szó, miniszter asszony.

DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vitának az volt a címe: "Népegészségügy vagy üzleti biztosítás?" Aztán itt a vita során tisztáztuk Pesti és Mikola képviselő urak segítségével, hogy a kialakuló új rendszerben szó nincs üzleti biztosításról, társadalombiztosítási rendszer marad fenn.

Ültem és hallgattam a vitát, amit az ellenzéki képviselők hívtak össze, és bizony nagyon szomorúan tapasztaltam, hogy egyetlenegy dologról nem beszéltek: népegészségügyről. Rossz tehát a kérdésfeltevés, hiszen itt népegészségügyről és társadalombiztosításról kell és lehet beszélni, és beszéltünk. Mikola István oly sokszor idézi gróf Mikó Imrét, aki azt mondta, hogy a múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk, azon állunk. 1891-ben született meg az első biztosítási törvénye Magyarországnak, amely még egyébként csak az ipari és gyári munkásokra, gyári alkalmazottakra volt kötelező, bizonyos orvosi segítséget, segélyeket nyújtott. '48-ig fennmaradt a több-biztosítós rendszerünk, majd egy állami rendszerbe váltottunk át a szocializmusban. Ezt követően a kilencvenes évek elejétől kialakult valami, ami se nem biztosítás, se nem állami rendszer, valahol a kettő között félúton és talán jelentősen tévúton. Ebből a rendszerből kell a továbbfejlődés felé elindulnunk.

Létrejött egy konszenzus a két párt között. Nagyon sokszor el kell mondjuk, hogy konszenzus jött létre. Az SZDSZ elképzelése az SZDSZ honlapján található meg 2005 novembere óta. Itt a két párt volt képes egy olyan modellben megállapodni szakértői szinten - hiszen rengeteg szakértői munka előzte meg ezt a megállapodást -, amiből egy működő rendszer felépítésébe kezdtünk bele. Az a célja a rendszernek, és az a célja az átalakításnak, hogy valóban az általam említett második pillérnél, azaz az állami felelősségű pilléreknél egy olyan átalakítást hozzunk létre, amely valóban fenntarthatóvá teszi az egészségügyünket, amely biztosítja a folyamatos minőségjavulást, és amely tesz és javít a hozzáférésen, legyen az akár a vertikális, akár a horizontális dimenzió.

Beszélnünk kell az első pillérről is, ez pedig nem más, mint az egyén felelőssége a népegészségügyben, a szűrési programokban. Itt ezúton is hadd kérjek valamennyi képviselőt, különösen Mikola képviselő urat az egészségügyi bizottsági meghallgatás után, hogy valóban mozgósítsuk az embereket a szűrésre, menjenek el, és vegyék igénybe a szűrési programokat. Kérjük, segítsenek minket a mozgósítással! Számítunk a segítségükre.

Arra, hogy a jelenlegi rendszer nem hatékony és nem fenntartható, azt gondolom, Mikola István mondása a legjobb, hogy a világ legdrágább szállodái a kórházak. Mi is ezt gondoljuk, és ezt tapasztaljuk. A költséghatékonyságon, az ellátásjavításon azt értjük, hogy nem feltétlenül kell mindenkit kórházban kezelni - erről beszélt Czinege képviselő úr -, lehet alacsonyabb szinten kezelni. Teljesen egyetértek azzal, hogy meg kell hogy találjuk a különböző intézmények szerepét. Vannak olyan intézmények, amelyek specializálódtak egy-egy szakmára, ők érthető módon speciális kórházakként fognak szerződni a pénztárakkal, és a pénztárak az adott specialitásokra küldik oda a beteget.

(18.50)

A súlyponti, illetve területi kórházaknál mindenkinek lesz szerződése, azonban lesznek olyan intézmények, olyan osztályok, amelyek preferáltak lesznek másokkal szemben: ezek a jobb minőségben teljesítő osztályok. Nem gondolom, hogy baj lenne az, ha bizonyos tevékenységet, olyan tevékenységet, amely nem igényel nagy szaktudást, nagy felszereltséget, ezeket végzik a területi kórházakban vagy a kisebb ellátóhelyeken, és nem gondolom azt sem, hogy probléma lenne az, hogy nagy szaktudást, nagy szakismeretet, nagy gyakorlatot, nagy eszközigényű beavatkozásokat pedig kifejezetten olyan helyeken végeznének a jövőben, ahol megvan hozzá mindez az ismeret és tudás.

Nagy Kálmán képviselő úr kérdezett az eredményekről, a reformeredményekről. Én eredménynek tartom, hogy csökkent a potyautasok száma 500 ezerrel. Eredménynek tartom, hogy új patikák nyíltak; eredménynek tartom, hogy javult a gyógyszerellátás; eredménynek tartom, hogy az emberek kapnak arról tájékoztatást, hogy olcsóbban is hozzá lehet jutni a gyógyszerhez. Eredménynek tartom, hogy versenyeznek a gyógyszergyártók, hogy ki adja olcsóbban a gyógyszerét.

Eredménynek tartom - Heintz képviselő úrnak célozva -, hogy az alapellátás igenis stabilizálódott, hogy a vizitdíj 25-30 százalékos többletbevételt jelenthet egy-egy praxisnak. Eredménynek tartom, hogy átalakult az ellátórendszer struktúrája; eredménynek tartom, hogy végre vigyáz valaki a biztosítottak jogaira, nem más, mint a felügyelet. Eredménynek tartom, hogy háziorvosi szinten csökkent a hálapénz, és eredménynek tartom azt is, hogy - először - a társadalombiztosítás nem mint egy lyukas zsák jelenik meg, hanem valóban eredményekről tudunk beszélni. Az eredményeket mindenkinek köszönhetjük, aki benne van, aki dolgozott az egészségügyben, és a betegeknek, hiszen együtt értük el. Ahhoz azonban, hogy ezek az eredmények tartósak legyenek, szükséges a biztosítási rendszer átalakítása.

Nagy Kálmán professzor úr azt mondta, hogy az orvoslás üzlet. Nagyon sarkos kijelentés volt, ugyanakkor ha megnézzük és végignézzük, hogy az orvoslás hány terén tevékenykednek magánszolgáltatók, akkor be kell hogy lássuk, hogy Nagy Kálmán képviselő úrnak igaza van: az orvoslásban igenis hogy van üzlet. Keressük meg azt a rendszert, amivel növelni tudjuk az orvoslás hatékonyságát, ahol ezen a megnövelt hatékonyságon tud osztozni a biztosító, a szolgáltató és a beteg, azaz mindenki jobban jár a rendszerben. Erről is szól a biztosítási rendszer átalakítása.

Mikola úr felsorolta az alapelveket: egységes kockázatközösség, jövedelemarányos járulék kötelező mindenkinek, az Országgyűlés döntéshozó szerepe, pártpolitikától távol működik, az ellátásszervezés megjelenik, és bizonyos térségi egységek megjelennek. Ez mind megvan a mi koncepciónkban. Erről szól a koncepció, azzal, hogy a mi koncepciónkban nem húzunk országhatárt egy-egy régió köré, a régió nem képez egy masszív egységet, hanem megengedjük az átjárást, a választás szabadságát a betegeknek bárhol az országban.

Fennmarad tehát a nemzeti kockázatközösség, fennmarad a szolidaritás, és a miértre Puskás képviselő úrnak a legegyszerűbb három válasz: minőségért, hozzáférésért és fenntarthatóságért. Ez az a három miért, amiért csinálnunk kell az átalakítást.

Sokan megkérdezték, hogy milyen garanciák vannak a biztosítottnak a rendszerben, és itt rögtön korrigálnám is Molnár Ágnes képviselő asszonyt. A várólistán a várólisták áthelyezésével nem kerül hátrébb a beteg: megmarad a várólistán betöltött helye, ellenben jobb pozícióba kerülhet.

Kérdeztek a fejkvótarendszerről, ahol teljesen egyetértek abban Mikola képviselő úrral, hogy itt bizony az allokációs hatékonyság akkor teremthető meg valóban, ha népegészségügyi mutatókra is épül a fejkvóta, hiszen nemcsak demográfiai mutatókra, azaz korra, nemre, hanem morbiditási, mortalitási, szocioökonómiai faktorokra tervezzük a fejkvótát építeni. Ezek azok, amelyek meghatározzák, és itt szólnék Lanczendorfer képviselő asszonyhoz, hogy milyen csoportok képződnek, hogy ne érje meg a biztosítottak, az emberek között szelektálni a pénztárnak.

Egy jó fejkvótával a szelekciót gyakorlatilag minimálisra lehet csökkenteni, meg lehet szüntetni a rendszerben, ugyanakkor ott van a felügyelet, amely külön is ellenőrzi, hogy ne történhessen szelekció. Az ellátási csomagok már meghatározásra kerültek, hiszen tavaly év végén fogadta el az Országgyűlés azt a törvényt, amely meghatározza az alapcsomagot, a biztosítási csomagot, illetve az extra csomagot. A csomagon eddig is, ezután is az Országgyűlés tud változtatni, az Országgyűlés változtathat. Ez sem változik a rendszerben.

Többen kérdezték, hogy milyen garanciák vannak vagy lesznek a rendszerben a szolgáltatóknak. Molnár Ágnes kérdezte szintén a köztartozás kérdését a szolgáltatóknál. Képviselő asszony, jelenleg is olyan szolgáltató, amelynek köztartozása van, nem szerződhet a biztosítóval, hiszen ez egy közfinanszírozott ellátás, ahol nem fogadható el a köztartozás léte.

Az egészségpénztár felszámolásában pedig nagyon egyetértünk. Mi is fontosnak tartottuk, hogy jelenjen meg a szolgáltatók védelme, így például a törvényben majd látják, hogy amikor nem tesz eleget a fizetési kötelezettségének a pénztár, lejárt és nem vitatott fizetési kötelezettségének, ebben az esetben szintén kezdeményezi a felügyelet a felszámolását.

Fontosnak tartom, hogy az új rendszerben megszűnhet a teljesítményvolumen-korlát, megszűnik ez a rendkívül mechanikus, rendkívül rigid módszer. Egyéni intézményre, szolgáltatásra szabott módszerek lesznek alkalmazhatók.

Fontos beszélni, és nem győzzük eleget hangsúlyozni a garanciális elemeket: mitől lesz szolidáris ez a rendszer, mitől marad meg a nemzeti kockázatközösség, mitől nem lesz szelekció? Egyrészt: mindenki kötelezően biztosított. Egyetlenegy magyar sem maradhat ki. Mindenki fizeti maga után a járulékot, vagy pedig a magyar állam fizeti be utána a járulékot, mint ahogy ezt teszi 2006 óta a nyugdíjasok, a gyermekek, a szociálisan rászorulók, szociális ellátásban lévők, gyeden, gyesen lévők és nagyon sok csoport után. Nincsenek és nem is lesznek tehát kimaradók. A pénztárak minden egyes jelentkezőt kötelesek fogadni, senkit nem utasíthatnak el, egészségügyi adatot, képviselő asszony, senkitől nem kérhetnek. A bejelentkezésnél összesen a nevünket, a taj-számunkat és a születési időnket, lakhelyünket kérhetik, semmilyen más adattal nem fognak rendelkezni, tehát nem lesz módjuk aszerint szelektálni, hogy ki beteg vagy nem beteg, milyen az egészségi állapota. Van garancia azok számára is, akik nem választanak a pénztárak közül. Ők helyben a területileg illetékes pénztárnál kapják az ellátást.

Az új rendszer nem jár járulékemeléssel. A járulék jövedelemarányos marad - vagy természetesen az állam fizeti be -, a jövedelemarányos járulékot ugyanúgy az APEH szedi be, mint ma. Mindenki biztosított marad, tehát nemcsak hogy megőrizzük, hanem megerősítjük a nemzeti kockázatközösséget. A pénztárak pedig sem profit-, sem működési garanciát nem kapnak. Ha nem megfelelően működnek, ha működésük veszélyezteti az ellátás biztonságát, ha nem fizetnek a szolgáltatóknak, akkor bizony felszámolásra kerülnek. Nincs tehát örök garancia, örökbérlet semmire.

Említettük és beszéltünk a beruházásokról és az önkormányzatok lehetőségéről az új rendszerben. Azt gondolom, hogy az önkormányzatok számára mindenképpen garanciát jelentenek és fognak jelenteni az elérési szabályok, amelyek kötelezik az egyes pénztárakat szerződni, ezen túl viszont mindenképpen egy fontos garancia az önkormányzatoknak, hogy gyakorlatilag a szolgáltatójuk érdekeltté válik a hatékonyabb működésben.

A szolgáltatók számára garanciát jelent, jelenthet az is, hogy a pénztárak a keletkező többletmegtakarításokat visszaforgathatják az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésébe, tehát kifejezetten intézményfejlesztésre, a mellett a 400 milliárd forint mellett, ami európai uniós forrásból áll rendelkezésünkre fejlesztésre. És itt ne csak mindig betonról és acélról beszéljünk, hanem beszéljünk a humán erőforrással kapcsolatos fejlesztésekről, az emberrel kapcsolatos fejlesztésekről. Gondolok itt a különböző népegészségügyi típusú programokra, gondolok kifejezetten képzési programokra, elhelyezkedési programokra, amellyel mind-mind az új ellátórendszer stabilizálódását, beépülését kívánjuk segíteni.

Be kell hogy valljam, még egy dolog csalódást okozott a vita folyamán. Azt vártam és abban bíztam, hogy lesz alkalmunk megismerni a Fidesz átfogó alternatív javaslatát az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról.

(19.00)

Annyit hallhattunk, hogy bekerülne az egészségbiztosítási rendszer a Fidesz elképzelései szerint az Országgyűlés hatásköre alá, miközben a Fidesz volt az, aki megszüntette az Egészségbiztosítási Alap függetlenségét, önállóságát. Komolyan gondoljuk-e, hogy attól, hogy ezt az alapot áttesszük valahonnan valahová, attól jobban fog működni? Hatásosabb, hatékonyabb lesz ettől a működés? Jobb lesz a betegellátás? Meg fog szűnni attól a hálapénz, hogy más felügyeli az alapot? Csökkenni fog a beteg kiszolgáltatottsága csak azért, mert másvalaki nevezi ki az alap főigazgatóját?

Azt gondolom, hogy ez kevés, ez nem egy átfogó koncepció. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy több nemet hallottunk, mint konstruktív javaslatot, konstruktív megoldást.

Összegzésként ezen a vitanapon, amely ugyan a népegészségügyről és a társadalombiztosítási rendszer átalakításáról szólt, azt gondolom, hogy illik beszélni egypár szót a népegészségügyről, hogy miért is betegszünk meg, és miért is fontos, hogy beszéljünk a népegészségügyről, és foglalkozzunk itt is a népegészségüggyel.

Egypár adatot, ha nem haragszanak, akkor szeretnék idézni, egypár olyan statisztikai adatot, amivel azt gondolom, érdemes naponta és naponta szembesülnünk, hiszen a statisztikáink csak együtt változhatnak, hiszen nem kormányzati ügy vagy kizárólag kormányzati ügy a betegségek megelőzése, össztársadalmi ügynek kell lenni.

Sokat dohányzunk itt Magyarországon, a férfiak 41, a nők 26 százaléka dohányzik több-kevesebb rendszerességgel. Sajnos, a nemdohányzók is veszélyeztetettek, a lakosság 65 százaléka átlagosan naponta 270 percet tölt olyan környezetben, ahol mások dohányfüstjét szívja; csak mindezért évente közel 28 ezer honfitársunkat veszítjük el.

A magyarok közismerten egészségtelenül táplálkoznak, még mindig túl sok zsiradékkal főzünk, és nagyon kevés friss gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, túl sok sót és édességet használunk. Tíz magyarból öt túlsúlyos vagy elhízott, minden második honfitársunk tehát túlsúlyos vagy elhízott. Éppen ezért idő előtt megjelenik a szénhidrát- és zsíranyagcsere-zavar, sok a cukorbeteg, a korai érelmeszesedés, a magas vérnyomás.

Naponta alig tíz percet mozgunk, a felnőttek kétharmada egyáltalán nem mozog gyakorlatilag soha semmit.

Elhanyagoljuk a szűrővizsgálatokat, hadd utaljak megint csak a mammográfiás szűrésre, amivel a bevezetőmben kezdtem, a behívott nőknek körülbelül 40 százaléka veszi igénybe a szűrési lehetőséget. Sajnos, méhnyakrákszűrésnél az adat még elrettentőbb. Van mit javulnunk tehát, van hol javítanunk tehát, lenne hol mozgósítani tehát, érdemes lenne mozgósítani az embereket minden közösségben, színtéren, hogy vegyék igénybe a szűrést. Ne csak a biztosítási rendszerről beszéljünk, beszéljünk az egyén felelősségéről, a közösség felelősségéről, a teljes társadalom felelősségéről, abban arról, hogy mitől lesz jobb a magyar lakosság egészségi állapota.

S egy ilyen hosszú nap után, azt gondolom, kicsit megelőlegezve már talán a parlamenti általános vitát, illik összefoglalni, hogy miről is fog szólni tehát a biztosítási rendszer átalakítása, és ebben hol jelenik meg a népegészségügy. Egy olyan rendszer fog létrejönni Magyarországon, ahol fennmarad a kötelező, jövedelemarányos járulékfizetés, ahol nemhogy fennmarad, hanem erősödik a társadalmi szolidaritást jelképező nemzeti kockázatközösség.

Kétfajta szinten, két helyen lesz verseny az ellátórendszerben, egyrészt a pénztárak között a biztosítottakért, másrészt pedig a szolgáltatókért, illetve a különböző szolgáltatói szintek között, hogy melyiket preferálják a betegek ellátásában. A pénztárak egymással versengenek, azonban minden egyes pénztárnál megjelenik a területi felelősség. Éppen ezért nem lehet olyan terület, nem lehet olyan magyar állampolgár, aki még ha nem is akarna élni a választás lehetőségével, kimaradna a rendszerből. Azt várjuk, hogy a rendszer átalakítása, a verseny megjelenése költséghatékonysághoz fog vezetni az egyik oldalon, a másik oldalon, a szolgáltatói oldalon pedig ez az állandó verseny és versenykényszer a minőség javulását fogja magával hozni, ahogy azt látjuk más európai példákból is.

Azt gondolom, hogy a kialakuló rendszer egyszerre garantálja a lakosság összes érdekét, a biztonságot, a garantált, egyre jobb minőségű ellátást és a tájékoztatást. A pénztáraknak külön érdeke és lehetősége lesz például az ügyfeleik megtartására, vagy akár más ügyfelek elszívására, odatoborzására, hogy különböző többletszolgáltatásokat kínáljanak. Ilyen többletszolgáltatás lehet például plusz külön kiemelt szűrésprogram, azaz a népegészségügy szélesebb rétegbe tud kerülni a kötelezően előírt elemeknél, amit eddig is a biztosító finanszírozott, és a jövőben is a pénztárak fognak, meg tudnak jelenni azok az elemek, amelyeket a pénztárak önként vállalnak, amivel egyfajta pluszszolgáltatást tudnak nyújtani, egy olyan többletet, ami az össztársadalmi érdeket szolgálja.

Sok munka áll még itt előttünk itt az Országgyűlés termében, termeiben, hiszen sok vita fogja megelőzni e törvény elfogadását. Tisztelettel kérem valamennyi képviselőt, hogy egyrészt tanulmányozzák át a törvényt, és kérem majd, hogy tanulmányozzák át ennek a dossziénak a tartalmát is (Felmutatja.), ami valamennyiük előtt ismert lesz. A pénzügyminiszter egy barna bőrtáskával szokta felkeresni az Országgyűlést, az egészségügyi miniszter ezt a sötétkék dossziét választotta, ez az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló hatástanulmány, amit lesz alkalma megismerni természetesen valamennyi képviselőnek. És a hatástanulmány birtokában azt gondolom, hogy a mainál talán még konstruktívabb, még mélyebb vitákat tudunk majd arról folytatni, hogy hogyan is kell átalakítani a rendszert, mitől javuljon a rendszer, mitől legyen jobb a rendszer.

Ehhez kérem tisztelettel valamennyiük szíves támogatását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Országgyűlés! A politikai vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra senki nem jelentkezett.

Megköszönöm munkájukat, holnap reggel 8 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését.

Köszönöm a figyelmüket, az ülésnapot bezárom.

(Az ülésnap 19 óra 07 perckor ért véget.)



Béki Gabriella s. k.

Móring József Attila s. k.

jegyző

jegyző

Podolák György s. k.

V. Németh Zsolt

jegyző

jegyző

A kiadvány hiteléül:

Dr. Soltész István

az Országgyűlés főtitkára



Szöveghű jegyzőkönyv

" A 2006-2010-es országgyűlési ciklus

14601 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 13. ülésnapja 2007. október 24-én, szerdán 14602




Felszólalások:   13-14   15-198   198      Ülésnap adatai