Készült: 2020.07.12.06:21:01 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

308. ülésnap (2013.10.07.), 22. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:16


Felszólalások:  Előző  22  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Hogy az elején kezdjem: valóban, a szobordöntő akcióval megtalálta a Bajnai Gordon vezette politikai alakulat azt a célközönséget, amelynek, úgy látszik, ezt a kampányt szánták, hiszen az emberek 3 százaléka tekintetében javult Bajnai Gordon megítélése ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor 46 százalék tekintetében romlott a megítélése az ő személyének, hiszen a legtöbben elutasították az ilyesfajta politikai akciószervezést; 85 százalék szerint megy ez túl mindenfajta határon, ami a politikán belül elviselhető, és az emberek háromnegyedénél is több mondja azt, hogy ez egy szélsőséges politikai akció volt. Nem mi, nem a Fidesz-KDNP politikusai, hanem az emberek elsöprő többsége, több mint háromnegyede, közel négyötöde titulálta szélsőségesnek azt a rendezvényt, aminek Bajnai Gordon felszólalója és társszervezője volt.

Engedjék meg, hogy Bajnai Gordon szónoktársát, Dopemant idézzem, na nem a dalszövegeit, mert attól itt azért tartózkodnék, hanem azt a véleményt, amit Bajnai Gordonról fogalmazott meg az esemény után, Bajnai Gordon bátor kiállásával kapcsolatban: "amit a Bajnai csinál, ez pont arra emlékeztet engem, mint amikor a stréber gyerek az osztályban rábeszéli a diáktársait a csínyre, meg azt mondja, hogy ott van velük, és amikor lebuknak, akkor persze mindenkire ráfogja, és azt mondja, hogy ő nem volt benne" - mondja Dopeman, a társszervező, a társszónok, a társfelszólaló, akivel egy szónoki emelvényen beszélt 8 nappal ezelőtt Bajnai Gordon.

Ha más nem, hát Dopeman lebuktatta Bajnai Gordont, és elmondta, hogy igenis része volt ebben, és igenis tudta, hogy pontosan mire készülnek, és mi fog történni, és amint látta a közvéleményben vagy saját szövetségei kommunikációjában, hogy ez mégsem jött be, ez mégsem sikerült, rögtön lefarolt róla.

Azt hiszem, hogy mindenkinek tanulság, aki Bajnai Gordon szövetségese akar lenni, aki politikai támogatója, gazdasági támogatója, hogy pontosan erre a három másodpercre lesz szüksége Bajnai Gordonnak a későbbiekben, hogy elfelejtse a vele való szövetségkötést, és rögtön csak a saját politikai karrierjére figyeljen, arra koncentráljon, hiszen más számára nem lenne fontos.

Jól láthatjuk tehát, hogy az Együtt 2014-nek csak és kizárólag Bajnai Gordon jövőépítése fontos, mindenki mást szövetségesként rögtön letagad maga mellől, ugyanakkor kétszínű ez a magatartás, amikor jelöltként majd 2014-ben mégis ezeket az embereket fogják jelölni. Akkor azt mondhatjuk - mint most mondhatjuk utólag a Tavares-jelentés kapcsán -, mi előre megmondtuk, hogy ők bizony egy gyökérből eredeztethetőek, és ugyanazt gondolják, csak egy időre jegelik a viszonyukat.

De vajon, ha a magyar emberek millióinak sikerült már születésnapi ünnepségeket úgy rendezni, hogy abból semmifajta botrány nem lett, milyenfajta miniszterelnöki képessége van Bajnai Gordonnak akkor, ha azt nem tudja uralni, hogy a saját rendezvényén mi történik, ha azt nem tudja saját bevallása szerint - hiszen azt mondta, hogy nem tudta -, hogy pontosan mi történik ott? Ha feltesszük azt, hogy elhisszük ezt neki, bár van egy gyanúnk, hogy pontosan tudta, hogy mi fog történni, de ha mégis úgy lenne, ahogy mondta, és az ő akaratán kívüli eredmények születtek, akkor hogy várhatjuk valakitől egy ország kormányzását, aki egy születésnapi ünnepséget sem tud megrendezni, míg sok-sok millió magyar meg tudta ezt tenni?

De látjuk, milyen Bajnai Gordon világa: fejlevágós, trágárkodó, szurkáló. Bízunk benne, hogy a választók meghozzák a döntést ezzel kapcsolatban, és ők fogják ezt a fajta jövőképet elutasítani. De valóban, a baloldal sem egyenes úton jár, hiszen nemcsak itt a parlamentben próbálja támadni a kormányt, de mivel a lakosság körében széles támogatásra nem tett szert, ezért az európai baloldalt használja föl eszközéül.

Talán az Európai Parlament nem is tudta, hogy mibe rángatták be a szocialisták, de jól látható az elmúlt napokban kiderült hírek alapján, hogy a szocialisták továbbra sem tudnak rászokni az igazmondásra, nem tudnak mást tenni, mint amit korábban is tettek. Egy alkalmatlan kísérletet tettek a kormány megbuktatására akkor, amikor a Tavares-jelentésen keresztül próbálták kritikával illetni a kormányt. Teszem hozzá, ennek az alaptalanságát mutatja, hogy azóta sem indult semmilyen eljárás Magyarországgal szemben a Tavares-jelentés alapján, semmifajta megfigyelés, monitoring vagy retorzió nem következett be. Ez egy egyszeri politikai deklaráció volt, semmifajta jogi következménye nincs, és - mint akár még a Népszabadságból olvastuk - várhatóan nem is lesz.

Kiderült az is, hogy vannak írók és vannak aláírók, van, aki maga írja az általa jegyzett különböző opusokat, Tavares úr pedig csak aláírta azt, amit három európai parlamenti képviselő mondott, azt, hogy Magyarországon bármi baj is lenne a jogállammal. Bár Mesterházy Attila ezek szerint nem jegyzi ezt az irományt, csak az európai parlamenti képviselőik a szocialistáknak, ők kampányoltak Magyarország ellen, de tartalmával egyetért, így tehát az a politika (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amivel sokszor vádoltuk a szocialistákat, hogy Magyarország ellen kampányolnak, az igaz, de attól még, hogy nekik rosszabbul megy politikusként, az országnak mehet jobban. Sőt, csak akkor mehet jobban, ha ők ellenzékben vannak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  22  Következő    Ülésnap adatai