Készült: 2024.04.16.05:52:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

95. ülésnap (2019.11.20.), 143. felszólalás
Felszólaló Dr. Vinnai Győző (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 12:23


Felszólalások:  Előző  143  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. VINNAI GYŐZŐ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely a szakképzési törvény hatálybalépésével összefüggő módosító és hatályon kívül helyező rendelkezésekről szól, nagyon lényeges, mintegy 80 törvényt érint, ahogy államtitkár úr is mondta expozéjában is, és stabil jogszabályi hátteret akar adni az új szakképzési törvénynek.Mint ismeretes, tavasszal a kormány elfogadta a szakképzés 4.0 című stratégiát, amely a szakképzés és a felnőttképzés megújításának középtávú szakmapolitikai stratégiája. Ezután most ősszel benyújtásra került a szakképzési törvény, október 29-én, és ennek az általános vitáját két héttel ezelőtt tartottuk meg a parlamentben. A vitában elmondtuk, hogy egy átgondolt koncepció mentén készült el a stratégia, amely mélyreható és véleményem szerint pozitív változásokat indított el a szakképzésben. Ha a kulcsfogalmakat kellene kiemelnem, akkor keresletvezérelt oktatásról beszélhetünk, a gazdasági és munkaerőpiaci igényeket figyelembe vevő törvényről és egy gyakorlatorientált képzésről.

Nem véletlen, hogy tegnap a parlament 119 igennel, 15 tartózkodás mellett…  szeretném felhívni, hogy az ellenzéki padsorokban is voltak, akik az általános törvényjavaslati vitában átgondolt koncepcióról beszéltek és mélyreható változásról, tehát azt gondolom, hogy ezen a nyomvonalon el lehet indulni, tehát 15-en úgy gondolták, hogy tartózkodnak, tehát nem nemet nyomtak.

A mostani előterjesztést, amely november 12-én került benyújtásra, a szakképzési törvény részeként és mégis külön tárgyaljuk, mert ahogy említettem, mintegy 80 törvényt érint, melyeket módosítani kell, vagy bizonyos részeket hatályon kívül kell helyezni. Az egyeztetések megtörténtek a tárcák között. De fel kell tenni a kérdést, hogy miért kellett külön benyújtani. Véleményem szerint azért, mert a szakképzési törvény olyan jelentős fogalmi, jogállási, szervezeti változást jelent, hogy szükséges a jogszabályi környezet hozzáigazítása, sőt, ahogy államtitkár úr mondta, stabil jogszabályi környezetet kell kialakítani, amely a tartalmi kérdéseket is meghatározza.

(17.50)

Úgy véljük, hogy külön-külön jobban körül lehet járni a szakképzési rendszer megújításával járó közvetlen és  idézőjelben mondom  másodlagos szabályozási változásokat, megvizsgálni az új szakképzési rendszer harmonikus illeszkedését biztosító, széles törvényi kört érintő rendelkezéseket.

Engedjék meg nekem, hogy lényegretörően fölhívjam a tisztelt Ház, a képviselők figyelmét arra, hogy miért van szükség ennek a törvényjavaslatnak az elfogadására. A köznevelés egységes rendszerétől elszakadó önálló szakképzési szabályozási és intézményrendszer megteremtése új feladatokkal és hatáskörökkel. Aztán: a központi irányítással összefüggő feladatok és hatáskörök megosztása a kormány és a kormány adott ágazatért felelős tagja között  világos viszonyok vannak. Aztán: a tanulói jogviszony mellett megjelenik a felnőttképzési jogviszony, illetve a duális képzőhelyeknél folyó szakirányú képzés szakképzési munkaszerződés alapján történő folytatása  tehát ez is egy új elem, nem tanulószerződés, hanem szakképzési munkaszerződés.

Tisztelt Ház! Államtitkár úr már említette a fontosabb változásokat. Nagyon sok jogtechnikai, nyelvi, pontosító rendelkezés van, de emellett van néhány tartalmi intézkedés is. Engedjék meg, hogy én is szóljak egy-kettőről! Az egyik, ami nagyon fontos, és erről államtitkár úr is szólt, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása, az adómentességek körének módosítása, mivel a szakképzési törvény keretein belül tanulók, illetve a képzésben részt vevők számára biztosítható ösztöndíjak, juttatások és támogatások rendszere jelentős átalakításon ment keresztül, és ennek megfelelően adómentessé válik.

Hadd húzzak itt valamit alá: akik ide jelentkeznek, a szakképzésbe, akár majd technikumba vagy most szakgimnázium, szakközépiskola, szakiskola, az új rendszerben technikum és szakképző iskola, az én véleményem az, hogy nagyon fontos, hogy ösztöndíjat kapnak. Éspedig kapnak ösztöndíjat az ágazati alapozó képzésnél, mindenki kap ösztöndíjat. Kapnak egyszeri pályakezdési juttatást, kapnak rászorultsági helyzetre és jó tanulmányi eredményre tekintettel  Apáczai-ösztöndíj  pályázat útján ösztöndíjat, és kapnak szakképzési munkaszerződés alapján a duális képzőhelyen folytatott szakirányú oktatásban részt vevők bért, mondhatom azt, hogy munkabért vagy a minimálbért meg nem haladó, más mértékű pénzbeni és nem pénzbeni juttatást, illetve a Klebelsberg képzési ösztöndíj is itt található. Ez nagyon lényeges, amikor pályaválasztásról beszélünk, pályaorientációról beszélünk, és természetesen a munkaerőpiacnak is szüksége van minél több szakemberre.

Hadd említsem meg, már államtitkár úr szólt a családi pótlékra való jogosultságról. Ez természetesen a szakképzési rendszerben tanulókra is igaz. Vagy az 1999. évi CXXI. törvény, amely a gazdasági kamarákról szól, és a gazdasági kamarák által eddig is végzett mesterképzés és mestervizsga szervezésének feladatait a kamarákra bízza, és ezt meg is erősíti.

Aztán megemlítenék még egy módosítást, a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításával a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy közérdekű önkéntes tevékenység keretében fogadó szervezet a szakképző intézmény is lehessen. Ezt éppen Földi László kollégám, a KDNP vezérszónoka mondta el a szakképzési törvény általános vitájában. Ő tette ezt a javaslatot, és gyakorlatilag a tárca is gondolt erre, és ez beépült.

Befejezésül röviden szeretnék szólni a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításáról és a felnőttképzésről. Nem megismételni akarom, hanem ennek egyes elemeit kiemelni, hogy milyen fontos ez, hiszen a felnőttképzés rendszere új elemekkel is fog bővülni. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CIX. törvény módosításával az új, önálló szakképzési rendszer kialakításához kapcsolódóan újraszabályozza a köznevelési feladatok és intézmények rendszerét. Ez, ahogy hallottuk államtitkár úrtól, például megteremti a művészeti szakgimnáziumok működésének és a művészeti szakképesítések megszerzésének új törvényi hátterét. De természetesen a szakképzési rendszer változásaihoz igazodóan módosításra kerülnek a szakiskolák szakképzéssel összefüggő tevékenységeinek szabályai, és a törvényjavaslat megteremti a törvényi hátterét a 8. évfolyamos tanulók számára a megfelelő középfokú továbbtanulási irány kiválasztását segítő kompetenciavizsgálatnak.

Csak zárójelben szeretném megjegyezni, hogy ágazati alapozó képzések is lesznek az új szakképzési törvény szerint. Nagyon fontos három dolog: a továbbtanulás, az ágazati alapozó képzés és az, hogy a lemorzsolódást csökkentsük. Erről az általános vitában már beszéltünk korábban, van egy Dobbantó-program, és van egy műhelyiskola, amely ezt hivatott szolgálni. Sőt, van egy módosító indítvány is, amely a szülők felelősségét is előírja, hogy szakma vagy részszakképesítés nélkül akár a tankötelezettség fölött, tehát 16 éven túl is bent maradhassanak az oktatásban a tanulók.

Befejezésül a felnőttképzésről néhány gondolatot, mert én is csak aláhúzom és kiemelem, hogy miért fontos ez, hiszen a felnőttképzésről 2013-ban született egy törvény, a felnőttképzési törvény, és most ennek a harmonizálása és módosítása történik meg. Lényeges elem, hogy az új szakmastruktúrában megjelenő, hosszabb képzési idejű és széles alapismereteket tartalmazó szakmák oktatása felnőttképzés keretében nem lehetséges. A felnőttképzés keretében szakmai képzések tehetők, és ugyanakkor ez a képzési forma dinamikusabbá, rugalmasabbá válik a programkövetelmények meghatározásával.

Új elemként jelenik meg, hogy a szakmai képzések esetén az állam által elismert szakképesítés szervezhető akkreditált vizsgaközpontokban. A szabályozás személyi hatálya is megjelenik, a szakmai képzések mellett kiterjesztésre kerül valamennyi oktatásra és képzésre. A felnőttképzést felnőttképző végezheti, pontosan jogilag meghatározzák, hogy ki lehet az, és államtitkár úr is említette, hogy bejelentés vagy engedély alapján végezhető felnőttképzési tevékenység. Nagyon lényeges, hogy szigorúbb működési követelményeknek kell megfelelni, gondolom, nem kell hangsúlyoznom, hogy miért tettük ezt; mivel kell rendelkezni: minőségirányítási rendszerrel, képzési programmal, meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel. A képzésben részt vevő személlyel felnőttképzési szerződést kell kötni, illetve átalakul a felnőttképzési törvény szabályozásában a felnőttképzők ellenőrzésének rendszere is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében azt lehet mondani, hogy egy olyan szakképzési törvény, amelyet elfogadtunk, illetve a módosító és hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezések, amelyek tartalmilag is egy új szintet hoznak, és egy stabil jogszabályi hátteret, ami azt jelenti, hogy fölébreszti a diákok tudásvágyát. Államtitkár úr beszélt a tudásvágyról. Nekem eszembe jutott befejezésül egy idézet, hadd mondjam el, hogy mire való az iskola, és ebben egy kicsit szakképzés is benne van, és utána megmondom, hogy kitől való ez az idézet, mert én mélységesen egyetértek vele, és illik erre a szakképzési törvényre.

„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.” Véleményem szerint azokat a diákokat, akik a szakképzést választják, ez az idézet vagy ez a hozzáállás, ez a gondolkodásmód segíteni fogja abban, hogy sikeres emberek legyenek, és ha ők sikeresek, akkor a közvetlen környezetük is sikeres, tágabb környezetük, egy település is sikeres lehet, sőt egy egész ország, egy egész nemzet is sikeres lehet.

Az idézet pedig Szent-Györgyi Alberttől való, egyetlen Nobel-díjasunktól, aki Magyarországon szerezte a Nobel-díjat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  143  Következő    Ülésnap adatai