Készült: 2024.03.29.12:16:22 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

36. ülésnap (1998.11.30.), 72. felszólalás
Felszólaló Tóth Károly (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:10


Felszólalások:  Előző  72  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TÓTH KÁROLY (MSZP): (A táblán a neve előtt "Dr." jelenik meg.) Elnök Asszony! Szeretném jelezni, hogy a "Dr." nem jó, nyilván a gép ebben is hibázott.

Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Majd a későbbiek során hosszabban elmondom, most csak két tényszerű számot hadd mondjak. Békéscsabán tételesen kiszámoltuk, a pillanatnyi állapot szerint, és ezt a miniszter úrnak is mondanám - azt hittem, hogy még van esélyem, hogy hallani fogja -, nálunk jelentős számú iskola van, jelentős számú középfokú és általános iskola van, tehát, ha úgy tetszik, Délkelet-Magyarország egyik legnagyobb iskolafenntartója. Ezek után mi kifejezetten jól jártunk, ahogyan miniszter úr mondta, mert ha érvényben maradnak a mai tervek, akkor Békéscsaba 106,78 százalékos támogatásban fog részesülni. Ebben benne van az állami támogatás és az átengedett szja is. Gondolom, erre gondolt, amikor kimagaslóan elismerjük azt, aki az átlagosnál több iskolát tart fenn.

A második: Surján képviselőtársamnak és másoknak is mondom, akik nagyon szép számsorokat vezettek le - szeretném jelezni, hogy egyébként matematika-fizika szakos tanár vagyok, amikor éppen itt nem kell felszólalnom -, hogy milyen szépen nőnek a bérek, és így tovább, és így tovább. Egy apróságról el tetszettek feledkezni: elfogadtunk közben egy adótörvényt is. El tetszettek felejteni, hogy arról az átlagos pedagógusról, akiről a miniszter úr beszélt, és jövőre 70 ezer körüli bruttóról beszél, ha véletlenül elérte a 41-42 éves kort, akkor közben az alkalmazotti kedvezményt elveszti, mert közben belőle lett az ország gazdag állampolgára, aki az alkalmazotti kedvezményre már nem jogosult. Tessék ezt is figyelembe venni, amikor bűvészkedünk a számokkal, hogy milyen nagyszerűen és milyen jól jár! Kérem, hogy számoljunk pontosan! Vannak matematikusok is a teremben.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  72  Következő    Ülésnap adatai