Készült: 2024.04.19.21:52:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

95. ülésnap (2019.11.20.), 497. felszólalás
Felszólaló Varju László (DK)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 8:51


Felszólalások:  Előző  497  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Szerencsére az élet is úgy hozza, hogy Arató képviselőtársam gondolatait folytatva tudom emlékeztetni önöket, és most elsősorban Czunyiné képviselőtársunkat arra, hogy polémiába keveredtünk, ami a képmutatásról szól, és igazából erről mi a megítélésünk, hogyan gondolkodjunk erről, hogy itt a parlamentben, amikor valamit tesz a Fidesz-frakció, vagy tesznek képviselők jelesül ebben az előterjesztésben, akkor az ehhez kapcsolódó viszonyunk igazából is milyen. Erre mondtam én azt, hogy igen, óriási képmutatás az, amit csinálnak, és tulajdonképpen lehetne egy másik szóval továbbmenni, és azon kevés képviselőtársamnak, akik azt mondják, hogy igen, ezen lehetne valamilyen megoldást tenni, akkor mondhatnám egy kis túlzással, hogy akkor a következő szó lehetne a kiegyezés is, ami valóban arról szól, hogy ezt a törvénytervezetet vissza kell vonni, és kell az ellenzékkel egy olyan egyeztetést folytatni, amelynek eredményeként a Ház méltóságát biztosító, új megfogalmazásban lévő házszabály és kapcsolódó jogszabályok elfogadására kerül sor.De ahhoz, hogy ez megtörténhessen, hogy ebbe az irányba lehessen menni, azt azért mindannyian tudjuk, hogy gesztust kell gyakorolni. Gesztust pedig csak az tud gyakorolni, aki ebben azt képviseli, hogy ő ezt mindenképpen erővel akarja átnyomni, de ehelyett végiggondolja, megáll, és azt teszi, hogy igen, másokkal is beszélni fog erről, mielőtt ideérkezik. Ilyen módon nehéz ebbe az irányba terelni a gondolataimat, hogy szeretnék ezen az úton továbbmenni, miközben pedig azt látom, hogy egy 14 órával ezelőtt elkezdett vitát megszakítottak, áttoltak éjszakára, és az éjszakát azért kell végigvitatni, hogy utána a mai nap folyamán, igen, mindenkinek legyen világos, hogy önök milyen módon csinálják ezt, milyen módon szervezik. Ezt gesztusnak hívni és olyan szándéknak, hogy igen, itt az ellenzéket meg akarják nyerni ahhoz, hogy ebben együttműködés legyen, érdemi történet, azt gondolom, ez minimum elfogadhatatlan, vagy ezt egyikünk sem gondolhatja.

Ráadásul, ez egy másik út, és akkor egy másik szót kell használnom, mert akkor még hozzáteszem azt, hogy ez egy álságos képmutatás, amit önök csinálnak, és ez az, ami igazából elfogadhatatlan. Mondok erre két példát is. Az egyik példa az, ami Győrre vonatkozik. A képviselőjük említette, azt hiszem, Szatmáry képviselő úr volt az, aki azt mondta, hogy mindent megnyertek, és tulajdonképpen minden tök rendben van Budapesten. Hát, én azért nem úgy emlékszem, hogy tök rendben van. Az ellenzék több polgármesterével, több képviselőjével igenis a fővárost megnyerte, és számos vidéki város van, ahol ez lehetett. De ha jól értettem azt, amire Szatmáry képviselő úr utalt, a mögött az van, hogy büszkén bejelentette, hogy a Fidesz az, amelyik egy pártként ezt a teljesítményt tudta produkálni. Hát, iksz év után, miután egyébként az MDF-et benyelte, a kisgazdákat eltüntette, volt, akit bezáratott, egyébként pedig idehívott, a KDNP-t pedig kitűzte a kalpagra; úgyhogy így együtt értem, ha Szatmáry képviselő úr így gondolja. De én azt hiszem, nem ez az érdem. Ehelyett a valósággal szembe kell nézni.

Na, most a másik, ami ebben a vitában előjött, hogy tulajdonképpen önök engedélyeznek valamennyi jogot, és nagyjából az egész vitában ezt képviselte az önök többsége, hogy adnak valamennyi jogosítványt, és vegyük komolyan, hogy igazából csak az a kérdés, hogy olcsón vagy drágán ússzuk meg ezt a történetet, merthogy a képviselők jogosítványai egyáltalán nem csorbultak. Hát, én csak egyre szeretném felhívni a figyelmet! Akkor most én az MTVA-ba ellenőrzésként ugyanúgy visszamehetek, ugye? Semmi probléma nincsen e törvény elfogadása után. Csak azért, mert ön azt mondta, hogy semmiféle jogosítványunk itt nem csorbul. Én tisztelettel jelzem, az intézménylátogatás és igenis az az ellenőrző magatartás, amely a képviselőknek mint megválasztott képviselőknek alapvető joga, ezt önök itt csorbítják, ezt korlátozni akarják, ezért mondjuk azt, hogy ez a szájzártörvény, hogy a „pofa be!” törvény, és önök ezen az úton akarnak továbbmenni, és akkor innét kezdve már nagyon nehéz azt gondolnom, hogy önök bármilyen módon gesztust gyakorolva úgy gondolják, hogy valami közös megegyezésre lehetne jutni. Ehelyett inkább azt látom, hogy egy álságos képmutatással itt nekiálltak moralizálni, ahhoz képest, hogy valami olyan rendet, olyan szabályokat hozhatnánk, amelyek egyébként kölcsönösen megfelelnek. Mindaddig, amíg egyébként ilyen módon járnak el, és ugyanezt teszik akár a választási törvénnyel, a médiatörvénnyel, és így szüntették meg az alkotmányosságot is és szüntették meg az alkotmányt, ez a módszer, ez a technika elfogadhatatlan. Ez maga a pártállami működés, és ez az, amit önökkel szemben kritikaként, azt gondolom, mindig is el fogunk mondani. Azokat a véleményeket, amelyek akár az elmúlt időszakban megjelentek, akár törvénymódosító javaslatként, annyira kis számban vették figyelembe, hogy tulajdonképpen azt hiszem, arról a négyről önmagában nehéz beszélni azzal a sok százzal szemben, amit ilyen módon önök pedig ledaráltak, és kilenc percben három héten keresztül vagy háromhetes intervallumban önök bennünket e tekintetben kész helyzet elé állítottak.

Az ezekkel a módszerekkel folytatott parlamentarizmus elfogadhatatlan, és akkor ehhez képest illemszabályról beszélgetni, hogy mi egyébként most hogyan viselkedünk, hát, én azt gondolom, ez az, amikor igazam van akkor, amikor képmutatásról, az önök képmutatásáról beszélek. Éppen ezért, hogy önmagában ez a helyzet értelmezhető legyen, és hogy mi a konkrét javaslatom, csatlakozom azokhoz, akik azt mondják, hogy ezt a törvénytervezetet önök vonják vissza, és bizonyítsák be, hogy valamit másként is képesek és akarnak is valamit másként csinálni, és próbáljanak meg elindulni egy másik úton. Ebből a munkából az egyik, hogy is mondjam, legtöbb kárt okozni képes szegmenst kizárták, mert a kormány nincs itt, azok az instrukciók akkor most így nincsenek itt közvetlenül, ehelyett akkor ebben a parlamenti képviselők közös nevezőre tudnak jutni. Tehát az a javaslatom, hogy ez után a tizenegynéhány órás vita után vonják vissza ezt az előterjesztést, ne akarják ezt áterőltetni, mert ennek ilyen módon nincs semmi értelme, ráadásul nagyon káros, és ez ebből kifolyólag számunkra elfogadhatatlan. Köszönöm szépen. (Taps a DK és az LMP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  497  Következő    Ülésnap adatai