Felszólalás adatai

Minden változás és átalakulás persze krízishelyzetekkel is együtt jár, felfordulással jár, és nehézségekkel jár az emberi sorsokat tekintve is. Olyan ez, mint egy lakás átalakítása, amikor először összetoljuk a bútorokat, összepakoljuk a holmikat, nagy a rendetlenség, a látszat szerint káosz van, de mindenki tudja, hogy ennek az átalakulásnak, ennek a felfordulásnak az a célja, hogy jobb minőségben, magasabb minőségben tudjuk utána folytatni az életünket. Ugyanígy van ez a nagy rendszerek átalakulásával is. Jelenleg az átalakulás, a megújulás kellős közepénél tartunk, és ezt elég sok negatív felhang is kíséri.

De szembe kell nézni azzal, hogy háromféle mentalitás van a megújulásokkal szemben. Vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy jó az, ami volt, csak ne változtassunk semmit, mert az ember élete arra van beállítva, hogy jó a megszokott, a változásokat pedig nehezen viseli. Akik így gondolkodnak, többnyire a múlt emberei. Vannak aztán olyanok, akik azt mondják, hogy elfogadható az a rendszer, amelyben eddig éltünk, egy kicsit változtassunk rajta, toldozgassuk-foldozgassuk, és akkor is megmarad a működőképesség. Akik így gondolkodnak, általában a jelen emberei. Ám a jövő emberei úgy gondolkodnak, hogy ha rossz az, ami eddig volt, ha bebizonyította, hogy működésképtelen vagy nagyon rossz eredményeket hoz, akkor generális átalakításra van szükség, még akkor is, ha ez nehézségekkel együtt jár. Mi ez utóbbi mellett tettünk le a voksunkat, a jövőre nézve olyan rendszerek kiépítésén fáradozunk, amelyek egy működőképes, sikeres, virágzó Magyarországot eredményeznek majd.

Nézzük meg, hogy az oktatásügyben mi idézte elő a változtatás szükségességét. A most funkcionáló oktatási rendszer a '90-es évek elején alakult ki, és alapvetően az önkormányzatok hatáskörébe utalta az oktatási intézmények, iskolák, óvodák, kollégiumok s a többi működtetését. Mára bebizonyosodott, hogy ez a rendszer, amelyben az állam kevés felelősséget és nagyon kevés garanciát vállalt az iskolák eredményes működtetése érdekében, majdnem hogy működésképtelen, eredményeit tekintve nagyon negatív.

Mi mutatja ezt? Jóllehet az iskolák szakmai önállósága egy deklarált törvényhely 1985 óta a közoktatási törvényben, mégis az önkormányzatok, sokszor túlértékelve saját szerepüket, szinte napi rendszerességgel nagyon sok helyen beavatkoztak az iskolák szakmai munkájába. És tették ezt olyan körülmények között, ahol az önkormányzati testületekben nagyon sokszor hiányzott a szakértelem, nem volt megfelelő tudás ahhoz, hogy az iskolák irányításában eredményesen és szakszerűen működjenek. Nem volt egységes mérce, amit fokozott az a Nemzeti alaptanterv, ami 2003-ban még a tartalmakat is kivette a szabályozás eszközei közül.

Ezáltal nagyon sokféle lett a gyerekek tudása, és általában elmondható, hogy alacsony színvonalú, annak ellenére, hogy a csúcson lévő legtehetségesebb gyerekek mindmáig igen komoly sikereket érnek el a nemzetközi versenyeken. Nemzetközi mérések pedig azt mutatják, hogy alig-alig mozdulunk el abból a középmezőnyből vagy a középmezőny alatt lévő szintről, ahonnan pedig el kellene mozdulnunk, különös tekintettel arra, hogy a magyar oktatásügy, a magyar iskolarendszer eredményei évtizedekkel ezelőtt kimagaslóak voltak. A célunk tehát az, hogy ezt ismét elérjük, illetve túlszárnyaljuk. Óriásivá nőttek a különbségek az iskolák között és a gyerekek teljesítménye között, megengedhetetlen módon szétszakadóban van ily módon az iskolarendszer, akárcsak a társadalom. Ezt is korrigálnunk kell ezekkel a változásokkal.

A fejkvóta alapú finanszírozás egy pazarló, másfelől pedig költséghiányos rendszert eredményezett, ahol egyfelől, mint mondtam, sok pazarlásnak is tanúi voltunk, másfelől viszont állandó pénzhiánnyal kellett szembenézni. A pedagógiai intézetek, amelyek az iskolák szakmai munkáját kellett volna hogy segítsék, lassan átcsúsztak a piac területére, és pénzen vásárolható szolgáltatásként kínálták azokat a szakmai segítő anyagokat, amelyek pedig egy egységes oktatási rendszerben az állami szerepvállalást kellene hogy szolgálják. Teljes mértékben szabályozatlan volt a pedagógiai szakszolgálatok szerepe, ezt is rendezni akarjuk.

A különböző anyagi lehetőségekkel bíró önkormányzatok a finanszírozás tekintetében is növelték megengedhetetlen mértékre a különbségeket, aminek végső soron a magyar gyerekek itták meg a levét. Hiszen aki olyan helyre született, ahol az önkormányzat lehetőségei szűkösek voltak, ott korántsem részesült, megközelítőleg sem részesült olyan javakban, mint a jobb anyagi helyzetben lévő önkormányzatoknál. Végül teljes mértékben hiányzott a közoktatás rendszeréből az a stratégiai tervezés, ami előrelátóan, évekre előremutatóan ki tudja rajzolni egy-egy térség, egy-egy megye, egy-egy terület iskolaszerkezetét, és ezt racionális keretekben tudja működtetni.

Végül az állami felelősségvállalás, ami az ilyen nagy rendszerek irányításában meg kell hogy mutatkozzék, minimálisra zsugorodott, hiszen az államnak, az oktatást irányító mindenkori minisztériumnak, miniszternek gyakorlatilag nem vagy nemigen volt rá lehetősége, hogy az iskolák életébe, az iskolaszerkezetbe, a területi döntésekbe beleszóljon. Ily módon, miközben a felelősség az államot terheli az oktatási rendszer működtetéséért, ezt a felelősséget nem volt lehetősége gyakorolni.

Mi az oktatási rendszer egészét közszolgálatnak és nem szolgáltatásnak tekintjük. A kulcsszavak: a felelősség, a garancia, a biztonság és az egységes mérce. Erről szól, erről az átalakításról, ennek az átalakításnak a technikai kérdéseiről a most beterjesztett T/8888. számú törvényjavaslat, amely az önkormányzatok által történő átadás és az állam által történő átvétel technikai szabályait rendezi végre. Régóta várják nagyon sokan ezt a törvényt, idő kellett ahhoz, hogy elkészüljön. Még idejében vagyunk, és minden részletkérdést megfelelőképpen szabályoz. Ennek a T/8888. számú törvénynek az alapját a tavaly decemberben elfogadott CXC. számú köznevelési törvény határozza meg, illetve az azóta megalkotott egyéb jogszabályok, nem utolsósorban az idén nyáron elfogadott módosítása a 2011. évi CXC. törvénynek.

(9.10)

Szeretnék egy-két fogalmat a helyére tenni, nem először itt a parlamentben. Miközben az átalakítás ellenzői, tehát a múlt, illetve a jelen emberei az államosítás kifejezéssel riogatják a közvéleményt, le kell szögeznem ismételten, hogy nem államosításról van szó. Az államosítás 1948-ban egyszer megtörtént, ami a teljes vagyonelkobzást, a tulajdonnak, az ingatlanoknak az elvételét jelentette 1948. június 16-án. Ez a törvény, amely most a parlament előtt fekszik, nem érinti a tulajdonviszonyokat; arról rendelkezik, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő vagyonelemek, ingóságok és ingatlanok használatbavételre vagy vagyonkezelésre átkerülnek az államhoz, illetve az állam szerepét betöltő Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz. Ez a központ, amelyről szintén a nyáron megalkotott jogszabály rendelkezik, a 198 tankerületi igazgatóságán keresztül fogja gyakorolni az állami jogosultságokat. A vagyon átadása, átvétele, használatbavétele egy leltár alapján fog megtörténni, amelyet - a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben - április 30-áig kell elkészíteni a tankerületi központoknak és az önkormányzatoknak, erről szól a beterjesztett törvényjavaslat 15. §-a. Tehát április 30-áig ez a folyamat elvégezhető.

A nyáron elfogadott törvénymódosítás rendelkezett a fenntartás és a működtetés kettévételéről. A korábbi rendszerben, a még ma hatályos rendszerben az önkormányzatok mint fenntartók generális jogokat gyakorolnak az iskolarendszer felett, ők működtetik az épületet, az intézményt, és a fenntartói jogaikat is gyakorolják - mint említettem, néha túllépve a törvény által megengedett kereteken. A köznevelési törvény és a nyáron elfogadott módosítás a fenntartást egyértelműen a szakmai irányítás, a szakmai munka felügyelete és a pedagógusbérek, a pedagóguslétszám megállapítása, a pedagógusellátottság, a szakos ellátottság biztosítása, az igazgatók kiválasztása és kinevezése tekintetében írja le, míg a működtetés az arról való gondoskodást jelenti, hogy az iskola a szabályoknak, előírásoknak megfelelően, azonos színvonalon működjék. Ehhez az önkormányzatoknak a szerepvállalása természetesen egyértelműen szükséges.

Meg szokták kérdezni, nagyon leegyszerűsítve a helyzetet, hogy ettől kezdve majd az önkormányzatok csak portás szerepet vagy valami raktárnok szerepet töltenek-e be az iskolában. Mint ahogy a korábbi törvényből is, ebből a törvényből is egyértelműen kiderül, hogy nem. Jogosultságaik vannak az intézményvezetők kiválasztásának véleményezésében, és ne feledkezzünk meg arról, hogy ők, mint a helyi lakosok által megválasztott vezető tisztségviselők felelősséget viselnek azért, hogy a saját településükön milyen minőségben működik az iskola (Dr. Lamperth Mónika közbeszól.), hogy ott megfelelő körülményeket tudnak-e biztosítani a saját polgáraik számára. Ezért tehát érdekeltek abban, hogy az iskola jól működjön, ezért azokat a kérdéseket, hogy mi fog történni akkor, ha az iskola igazgatója nem oltogatja le délutánonként a villanyt, egy kicsit nevetségesnek tartjuk, hiszen az iskolaigazgatónak, az önkormányzatnak, a fenntartónak és az egész államnak egyaránt az az érdeke, kötelessége, hogy gazdaságosan működtesse az intézményeket. Erre megfelelő garanciák is vannak, hiszen a költségvetést a működéshez az önkormányzat biztosítja, és mint mondtam, az igazgató kiválasztásakor is véleményezési jogot gyakorolhatnak. Ezek a felelősségek, amelyek az iskolák és egyéb oktatási intézmények működtetésében megnyilvánulnak, a helyi lakosok véleményén keresztül fognak majd átszűrődni, ezért azok az önkormányzatok, amelyek úgy gondolják, hogy ez a szerep nekik kevés, és nem töltik be a hivatásukat, azzal kell hogy szembenézzenek, hogy elvesztik majd a helyi lakosok bizalmát. Ezért nem kell attól tartani, hogy ez a megváltozott rendszer működésképtelenné teszi az egész iskolarendszert.

Meg szokták még kérdezni azt is, és erre is elegendő választ adnak a törvények, így a most beterjesztett T/8888. törvényjavaslat is, hogy hogyan fog érvényesülni az iskolák önállósága. Ez a magyar közoktatási rendszernek egy komoly értéke, 1985-ben foglalta először törvénybe a parlament azt a törvényhelyet, hogy az iskolák szakmai tekintetben önállóak, és önállóan döntenek minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörébe. Ugyanezt a helyzetet örökölte meg és vitte tovább a CXC. törvény, tehát az új köznevelési törvény, ugyanolyan tág teret adva nemcsak az iskolák módszertani szabadságának, hanem a tananyag kiegészítése, megválasztása tekintetében is megvan továbbra is a szakmai önállóságuk, ebbe senki nem fog beleszólni. Miután viszont az egész átalakításnak a célja az, hogy az állam egységesen garantálja, biztosítsa, gondoskodjék arról, hogy a gyerekek kelettől nyugatig, északtól délig mindenütt egyformán magas színvonalú oktatásban és nevelésben részesüljenek, ehhez szükségesek voltak ezek az intézkedések, mert csak így tudjuk ezt a felelősséget betölteni.

Megismétlem tehát: az átalakítás kulcsszavai a felelősségvállalás, a garancia, a mérce és a biztonság. Ettől kezdve nem fordulhat elő olyan helyzet, ami sajnos sokszor előfordult az elmúlt években, hogy önkormányzatok által mindenféle kontroll nélkül alapítványoknak vagy magánszemélyeknek átadott iskolák működtetése csődbe futott, néhány hónap múlva a pedagógusok nem kaptak fizetéseket, és még most is folyamatban vannak olyan perek, amelyekben, gondolom, a kollégák sajnos bottal üthetik az elmaradt többhavi fizetésüknek a nyomát. Ezért tehát a jövőben az állam mindenről gondoskodni fog.

Az átszervezés nem érinti a tanévet. Nagyon fontos törvényhely a beterjesztett törvényben a következő mondat: az átszervezés során óvodai csoport, iskolai osztály, kollégiumi csoport nem szüntethető meg, nem szervezhető át, feladatellátási hely nem szüntethető meg. Ezért minden olyan ijesztgetés, téves állítás, esetleg szándékos ferdítés, amely arról szól, hogy 2013. január 1-jétől valami iszonyatos káosz, összevonás, beszüntetés várható, nem igaz, erre kellő garanciát ad a törvény. Mindenekfelett áll a gyerekek érdeke, mindenekfelett áll az, hogy ők nyugodt körülmények között töltsék el az iskolában a napjaikat, vidáman és egyúttal szorgalmas munkával.

Szeretném befejezésül elmondani azt, hogy nemrég, október 18-án Prágában az Európai Tanács tartott egy konferenciát. Ennek a konferenciának az egyik eredménye az volt, nem utolsósorban hála a magyar felszólalók közreműködéséért, hogy megegyeztek abban, és ezt jegyzőkönyvbe is foglalták, hogy az egyértelműen decentralizált oktatási rendszerek nagyon komoly veszéllyel járnak, sok helyen színvonalromlást eredményeztek, ezért az ideális oktatási rendszert a központi állam felelősségvállalásának és a decentralizált szervek felelősségvállalásának harmóniába hozatalával célszerű megalkotni. Mi jó úton haladunk, ez a törvény ezt a célt szolgálja, ajánlom a kedves képviselőtársak figyelmébe. Nyilvánvalóan, ahogy ez lenni szokott, minden törvényhez módosító indítványok érkeznek, minden jobbító szándékú, a működést pontosabban körülíró módosító indítványt köszönettel fogunk fogadni, és be fogunk venni, minden részletkérdés szabályozására ugyanakkor nem hiszem, hogy lehetőség van, és talán nem is szükséges.

Az a rendszer, amelynek a kiépítésén mi fáradozunk, alapvetően az emberről szól, az emberért van, így jelesül a gyerekekért és a pedagógusokért, hiszen az ő érdekük egy és ugyanaz, ezt a kettőt elválasztani nem lehet egymástól, ezért tehát azon munkálkodunk és arra kell figyelnünk, hogy a bizalom alapján is lehet a rendszereket működtetni, de fontos, hogy jó szabályok készüljenek.

(9.20)

Ezek a szabályok itt vannak előttünk, a hátralévő napokban a részletes vitában és a bizottsági üléseken a pontosításukra sor kerülhet. Meggyőződésünk az, hogy kellő garanciát biztosítanak arra, hogy 2013. január 1-jétől az állami feladatvállalás hangsúlyosabbá válása gördülékenyen, zökkenőmentesen fog lezajlani.

Még egy utolsó gondolatot engedjenek meg! Ebből az egész átalakításból a gyerekek, a szülők és a pedagógusok nem fognak megérezni semmit. Az átalakítás az önkormányzati szférát és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot érinti. A tanítás ugyanúgy fog folyni január 1-je után, mint ahogy megkezdődött. A változást 2013. szeptember 1-jétől lehet majd érzékelni. Jó munkát kívánok! Kíváncsian várom az észrevételeiket és majd a módosító indítványaikat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)