Készült: 2020.02.20.07:05:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

229. ülésnap (2009.10.08.), 50. felszólalás
Felszólaló Bebes István (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:46


Felszólalások:  Előző  50  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BEBES ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem irigyeltem Molnár Gyula képviselőtársunkat, aki egy jóval nagyobb önkormányzat vezetője, mint mondjuk, Szászfalvi László vagy Kovács Zoltán, vagy esetleg jómagam. Igazából nehéz volt neki ezt a sok jót elmondani erről a költségvetésről, mert azért a helyzet nem ilyen egyszerű, mint ami itt elhangzott a képviselő úr szájából.

Azt gondolom, hogy ennek a költségvetésnek igazán nyertese nincsen. Maximum a nyertesei azok lehetnek, akik majd a következő évben is az év elején olyan végkielégítéseket vesznek fel, mint felvettek ebben az évben. Azok nyertesek. A többi, és ebbe beletartoznak az önkormányzatok is, azok csak vesztesei lehetnek ennek a költségvetésnek.

(11.00)

Az utóbbi hét év nagyon sok rosszat hozott az önkormányzati szféra számára. Az azóta bekövetkezett gazdasági visszaesés, az önkormányzati normatívák csökkenése, a feladatok növekedése mind-mind azt jelentette, hogy az önkormányzatok egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Azt gondolom, valahol a 2009-es költségvetés tárgyalásánál is azt vártuk, hogy igen, most majd lesz egy vége, lesz egy olyan fűnyíróelv, ami alapján elvonnak tőlünk, és talán itt vége lesz annak a hihetetlen rombolásnak, ami az önkormányzatok számára eljött.

Nos, tévedtünk. Eljött a 2010-es év költségvetésének tárgyalása, eljött az igazság pillanata, és kiderült, hogy sokkal nehezebb év következik az önkormányzatok számára, hiszen megállapíthatjuk ebből a költségvetésből - és köszönöm szépen Szászfalvi László képviselőtársamnak, hogy ki is mondta -, hogy egy ilyen kistelepülés, kisváros számára mekkora forráskivonást jelent ez az önkormányzatokból.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az a százmillió forint egy valós szám! Azt a százmillió forintot önök elvonják egy településtől, elvonják az emberektől, elvonják az oktatástól, elvonják a szociális ellátástól, és hihetetlen károkat fognak okozni. Nyilvánvalóan ezzel önöknek egy céljuk van, logikus, a 2010-es költségvetés az önkormányzatok számára majd egy választási költségvetést jelent, hiszen mi fogunk szembesülni vele, mi fogunk dolgozni, mi fogunk az emberekkel együtt élni, mi fogjuk az intézményeket működtetni. Mi fogjuk az iskolákat működtetni, az óvodákat működtetni, a szociális ellátást működtetni. És az önök által elvett pénzek hihetetlen nehéz helyzetbe sodorják az önkormányzatot, hihetetlen nehéz helyzetbe sodorják az önkormányzati költségvetést, az iskolákat, az óvodákat, a szociális ellátást.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Azt gondolom, hogy ennek hatására emberek százai vagy ezrei fognak nehéz helyzetbe kerülni egy-egy kistelepülésen, egy kisvárosban, és bizony ők az önkormányzatot fogják keresni, az önkormányzatot fogják felelőssé tenni azért, hogy ezek a megszorítások jönnek. Az önkormányzatokat teszik felelőssé azért, hogy ennek a költségvetésnek a hatására be kell zárni óvodákat, iskolákat, vagy éppenséggel szociális intézményeket kell nehéz helyzetbe hozni. Ehhez juttatja őket ez a 2010-es költségvetés.

És tudjuk, hogy ez bekövetkezett, hiszen az elmúlt napok jó néhány nyilatkozata is azt mutatja, hogy önök ezt komolyan is gondolják. Hiszen az önkormányzatokat teszik felelőssé a költségvetési problémákért - részben -, és az önkormányzatokat teszik felelőssé, mondjuk, az oktatásban bekövetkezett helyzetért, hiszen az önkormányzatok zárják be az iskolákat. Hiller István miniszter úrnak igaza van tökéletesen, nekünk kell végrehajtanunk azt, amit önök ránk rónak a költségvetés által.

De azt hiszem, hogy Kovács Zoltán képviselő úrnak, polgármester úrnak is igaza van. Keveset beszélünk a bevételekről, tisztelt képviselőtársaim. A bevételek szempontjából is nagyon nehéz helyzetbe kerülnek az önkormányzatok. Az csak egy hab a tortán, hogy önök az idegenforgalmi adó 50 százalékát elvonják. De nézzük meg! Csökkenő személyi jövedelemadó-bevétel, mert a cégek leépülnek, és kevesebb lehetőségük jut az önkormányzatoknak a személyi jövedelemadóból befolyatni pénzeket. Az iparűzési adó csökkenése. Tisztelt Képviselőtársaim! Világos szám, hiszen az önkormányzat költségvetésében látható, hogy folyamatosan csökken az iparűzési adóból származó bevétel. Tehát a bevételi lehetőségek is csökkennek. Emellett önök elveszik a normatívák által az önkormányzati forrásokat, elveszik azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok megfelelő költségvetésből tudjanak gazdálkodni. Hát ide juttatja az önkormányzatokat ez a költségvetés!

Én bízom abban, hogy önök ezt a költségvetést visszavonják, és új költségvetést készítenek, vagy hagyják a 2009-es költségvetést továbbvinni, majd a következő kormány egy sokkal jobb költségvetést fog alkotni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!)

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  50  Következő    Ülésnap adatai