Készült: 2024.03.28.15:36:04 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

284. ülésnap (2013.05.29.), 116. felszólalás
Felszólaló Szabó Gábor (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:45


Felszólalások:  Előző  116  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZABÓ GÁBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csábításának nem tudtam ellenállni, és van is fontos módosító javaslatunk, amelynek a megindokolását szeretném itt ismertetni.

A 23. ajánlási ponttal szeretném indítani magát a felszólalást. Ez ügyben egy olyan ritka helyzet állt elő az alkotmányügyi bizottság ülésén, ahol éles szakmai vita nem bontakozott ki köztünk, jobbikos képviselők és az előterjesztők és a tárca között, ugyanis a 23. ajánlási pontban azt szerettük volna elérni, hogy azon nem túl elegáns jelölő szervezetek, illetve maga az a jelölt is, aki felveszi a nagy összegű állami támogatást - jelölt esetében ugyebár az egymillió forint -, és utána el kell számolni ezen összeg jogszerű felhasználásáról, meg hát el is kell kezdeni az Állami Számvevőszékkel, illetve az Államkincstárral az egyeztetést, az a személy, aki nemhogy valami hibát vét, hiszen legyünk őszinték egymás között, az Állami Számvevőszékkel azért majd nehéz lesz a legtöbb jelölő szervezetnek és egyéni jelöltnek zöld ágra vergődnie, és az Állami Számvevőszékben olyan remek, precíz szakemberek vannak, akik jó néhány esetben, mind az egyéni jelöltek, mind a jelölő szervezetek esetében amúgy teljesen jogosan fognak kritikát megfogalmazni és érvelni amellett, hogy mi volt az elszámolásban a gond. Viszont az eredeti törvényjavaslatban az szerepel, hogy az az egyéni jelölt, aki megkapja a költségvetési támogatást, de nem számol el, az a költségvetési támogatás kétszeresét kell hogy visszafizesse. Nekünk az az észrevételünk volt már magában az általános vitában és ott a bizottsági ülésen is, hogy mi szeretnénk ezeket a személyeket, akik az állami forráshoz hozzájutnak, de még ahhoz sem veszik az energiát, azzal sem foglalkoznak, hogy egyáltalán a számlákat benyújtsák az Állami Számvevőszék számára, egy jóval nagyobb büntetési tétellel, és ne az összeg kétszeresével, hanem az összeg tízszeresének visszafizetésével jogosan ijesztgetni, illetve büntetni.

Erre hangzott el az előterjesztők részéről az, hogy magával az iránnyal kapcsolatosan komoly kifogásuk nincsen, viszont a tízszeres büntetési tételünket egy elnagyolt büntetési tételnek tartják, amit mi tiszteletben tartunk, hogy nekik ez a véleményük. Mi továbbra is úgy tartjuk, a Jobbik akár a közbiztonsági területen, akár itt a közpénzek védelme kapcsán azt az álláspontot követi, hogy minél inkább elijesztők legyenek a belengetett büntetési tételek, de magát az ügyet nézve tervezzük, hogy olyan kapcsolódó módosító indítványt nyújtsunk be, ami a két összeg között van, hiszen itt most már csak a szorzószámon zajlik vita az előterjesztő és köztünk. Arra fogunk javaslatot tenni, hogy a kétszeres szorzót emeljük fel, de nem tízszeresre, hanem négyszeresre, úgy érezzük, hogy ez bőven a két álláspont között van. Itt, még egyszer mondom, nem arról van szó, hogy kap egy egyéni jelölt egymillió forintot, és nem éri el a 2 százalékot, és akkor kellene a négyszeres összeget visszafizetnie, hanem azon egyéni jelöltek esetében szeretnénk egy picit drákóibb büntetési tételt és szigorítást bevezetni, akik felveszik ezt az összeget, de még arra sem méltatják az adófizetőket képviselő Állami Számvevőszéket, hogy határidőn belül megpróbáljanak elszámolni. Tehát ez ügyben, szeretném jelezni, hogy ezen módosító javaslatot majd útjára indítjuk.

Amennyiben jól tudom, ezt a házelnök úrtól kell kérni, hogy lehetőség legyen ne csak a részletes vita végéig, hanem az ülésnap végéig kapcsolódó módosító indítványt benyújtani. Mi e miatt a kapcsolódó módosító indítvány miatt szeretnénk ezzel a lehetőséggel élni.

Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiból.)




Felszólalások:  Előző  116  Következő    Ülésnap adatai