Készült: 2021.03.02.05:46:29 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

250. ülésnap (2009.12.07.), 212. felszólalás
Felszólaló Dr. Horváth János (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 3:45


Felszólalások:  Előző  212  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nemzeti örökségünk forrásai kimeríthetetlenek. Bizony, értékesebbnek tudhatjuk örökségünket, ha emlékezünk ezekre. Itt most én emlékezem Makay Árpádra. A világhírű magyar operatőr nevéhez közel 50 nagy sikerű, korszakalkotó játék- és dokumentumfilm kötődik a XX. századi magyar filmművészet harmincas-negyvenes éveiből.

A korszak legendás művészeivel dolgozott együtt. Néhány név: Bán Frigyes, Szőts István rendezők; Karády Katalin, Latabár Kálmán színművészek. Munkái során többek között Móra Ferenc és Kodolányi János műveinek filmre vitelében működött közre. A magyar filmtörténetbe egyebek mellett a Halálos tavasz, a Valamit visz a víz, az Ének a búzamezőkről és az 1948-ban forgatott Talpalatnyi föld című legendás alkotások operatőri munkájával írta be a nevét. Ez utóbbi volt az utolsó munkája Magyarországon, mert a kommunista terrorkormányzás Magyarországra erőltetése nyomán elhagyta az országot, az Amerikai Egyesült Államokban folytatta munkáját. Kiemelkedő tehetségét ott is üdvözölték különböző filmekben és azoknak a készítésében, bekapcsolódott a filmoktatásba - School of Visual Art, New York -, majd 1981-ben saját filmvállalatot alapított. Hazai és külföldi sikereihez nagyban hozzájárult egyéni operatőri stílusa.

Makay Árpád családjával együtt élt évtizedeken át New York városában, aktívan részt vett az ott élő magyar közösség társadalmi és kulturális életében, és tevékeny, hitvalló presbitere volt a magyar református gyülekezetnek. Gyerekei a magyar néptáncosok, a cserkészek között voltak. Makay Árpád szíve együtt dobbant az áldozatvállalókkal, Kiss Sándorral, Csordás Gáborral, Nagy Ferenccel, Hamza Andrással, Kovács Imrével, Gombos Gyulával, Boros Lajossal, Füzesi Istvánnal és másokkal. Számomra örök értékű emlék, hogy én magam is közöttük lehettem.

1990-ben, a rendszerváltozást követően Makay Árpád hazatért. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, később az elnöki aranyérem kitüntetésben részesült.

Tisztelt Országgyűlés! Egészen bizonyos, hogy amint a XX. századi magyar történelem és művészetek megszabadulnak a diktatúrák terhes örökségétől és torzításaitól, a filmművészet alkotóinak az értékelése is megkezdődik. Remélhetőleg akkor több emléktábla és szobor fog Makay Árpád kivételes operatőri tehetsége előtt tisztelegni.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  212  Következő    Ülésnap adatai