Készült: 2024.03.28.16:22:55 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

261. ülésnap (2005.11.04.), 24. felszólalás
Felszólaló Tóth Imre (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:10


Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TÓTH IMRE (Fidesz): Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Az ön állításával szemben, miszerint a települési önkormányzatok lényegesen több forrásból gazdálkodhatnak jövőre, szöges ellentétben áll az a vélemény, amit a települési önkormányzatok szövetségei, hét szövetség önnel szemben megfogalmaz: ne becsüljük le ennek az önkormányzati körnek a szakmai megalapozottságát. Egybehangzóan azt állítják, azt állítjuk, hogy 5 százalékkal kevesebb lesz gyakorlatilag az önkormányzatok lehetősége jövőre, mint ebben az esztendőben volt. Ne becsüljük le azt a durván 30 milliárd forintos kötelező zárolást, amiből önök a béreket akarják fedezni, ahogy az ön szavaiból kiderült, valószínű, ugyanúgy, ahogy az idén, hogy a köztisztviselők 6 százalékos bérfejlesztését önök ígérték, és az önkormányzatokkal fizettették ki. A közalkalmazottak esetében az összesen 12 százalékos bérfejlesztés majdnem teljes mértékben ilyen sorsra jutott. Ez vár az önkormányzatokra a jövő esztendőben is?

És mi van az igen jelentősen megemelt energiaárak kompenzációjával, amit ön írásban az önkormányzati bizottsági ülésen és más nyilvános alkalmakkor leszögezett és megígért, hogy 1,8 milliárd forintot fognak adni az önkormányzatoknak, amelyek több mint 13 ezer intézményt tartanak fenn, óvodákat, iskolákat, kollégiumokat? Nekem írt, néhány héttel ezelőtti levelében már ennek az egyharmadát merte leírni, mintegy 500 milliót. Decemberre ez nulla forint lesz, tisztelt önkormányzatok, így “nőö ebben az évben, és gondoljunk bele - belegondolni is rossz -, hogy jövőre milyen mértékben fog ez nőni. Az oktatási normatívákat keményen nyirbálják, és ezt, ennek a különbségét szintén az önkormányzatoktól várják. Ezt sajnos az önkormányzatok a fogyasztókra, a szülőkre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) fogják átterhelni.

Ez az a plusz, amiről ön beszélt.




Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai