Készült: 2024.04.20.12:32:37 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

234. ülésnap (2009.10.20.), 30. felszólalás
Felszólaló Ékes József (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:19


Felszólalások:  Előző  30  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes a kormánypárti hozzáállás, hisz tegnap este a parlamentben zajlott le az egyes munkaügyi törvények módosítása, és talán abban a vitában is elég kevesen vettek részt még a kormányoldalról is.

De szeretném jelezni képviselőtársaimnak, hogy egy költségvetésnél az ellenzéki képviselők, minden egyes képviselő tulajdonképpen minden további nélkül nyújthat be módosító indítványt, és furcsa az az álláspont, hogy megpróbálják összeadni a kormányoldalról az ellenzéki képviselők által benyújtott módosító indítványok nagyságrendjét. Azt hiszem, 1300-1400 módosító indítványnál nyugodtan lehet beszélni arról is, hogy furcsának tartják önök, hogy az ellenzék ennyi módosító indítványt nyújt be, mi meg furcsának tartjuk azt, hogy nyolc évvel ezelőtt, amikor Medgyessy Péter hatalomra került mint miniszterelnök, megígérte a 8-as számú főútvonal négysávosítását, tehát gyorsforgalmi úttá való fejlesztését - de ugyanezt csinálta Gyurcsány Ferenc is -, és tulajdonképpen nem lett belőle semmi az égadta világon.

Jómagam is adtam be jó pár módosító indítványt mint önálló képviselő, a Fidesz-frakcióhoz tartozó képviselőként, de képviselőtársaim, úgy látom, hogy önök megpróbálják ezeket a számokat összeadni, és azt a fegyvert használva, hogy az ellenzék a maga részéről összevissza ad be módosító indítványokat. Minden képviselőnek megvan az önálló joga ahhoz - főleg az ellenzéki képviselőknek -, hogy éljenek azzal a lehetőséggel, hogy egy költségvetésnél akár a saját térségükben, a saját szubrégiójukban vagy régiójukban megfelelő módosító indítványt nyújtsanak be annak érdekében, hogy az ott élő állampolgárok azokhoz a dolgokhoz, amelyeket önök már nyolc évvel ezelőtt is megígértek, valamilyen úton-módon a módosítással kapcsolatosan hozzá tudjanak jutni.

Szomorú az, hogy rengeteg ígéret hangzott el az elmúlt nyolc év folyamán, és a teljesülés területén viszont vajmi kevés történt. Talán ezt is el kellene ismerni, képviselőtársam. Az, hogy a költségvetésnél ennyi módosító indítvány van: emlékezzenek vissza a '98-2002 közötti időszakra, amikor önök voltak ellenzékben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), önök is hatalmas mennyiségű módosító indítványt nyújtottak be. (Göndör István: Tévedés, képviselő úr! Nagyon téved! Ötven és száz között nyújtottunk be!) Nem tévedés ez, képviselőtársam! (Babák Mihály: Ideges vagy? - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Jól van, Pista!)




Felszólalások:  Előző  30  Következő    Ülésnap adatai