Felszólalás adatai

KARSAI PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csodálkozva és értetlenkedve olvastuk végig az agrárgazdaság 2003. évéről szóló jelentést. Ismeretes, hogy az év elején kirobbant egy válsághelyzet, amely kétségtelenül a 2004. év eseménye volt, de az előzmények az előző években gyökereztek.

A 2002. évi országgyűlési választás után egy eddig hihetetlen méretű fejcsere, az alsó-, közép- és felsővezetők, tisztviselők körében egyaránt, és ezzel kapcsolatos szemléletcsere történt az ágazatban. Ez a szemléletcsere olyan folyamatokat generált a mezőgazdaságban, amelyek kedvezőtlenül működnek a 2002-es váltástól kezdődően a mai napig kihatóan. Mi azt vártuk ettől az anyagtól, hogy a folyamatokat korrekt módon és teljes körben bemutatja, utal az összefüggések főbb köreire, viszonyít az elvárható optimumhoz. Azt vártuk, hogy mutat egyfajta kiutat, vagy ha meglévő agrárstratégia híján erre képtelen, a megfelelő következtetések levonásával vagy a jövőkép bemutatásával segít.

Csak egyetérteni lehet az Agrárgazdasági Tanács megalapításával: a 2003. évi folyamatok egy átalakítási - szerintünk sajnos sok szempontból visszarendeződési - és alkalmazkodási folyamat részeként értékelhetők, nem függetlenek az előző év eseményeitől, ugyanakkor érdemi hatást gyakorolnak a közeljövő megteendő lépéseire. Tekintsük hát át, milyen adatokat közöl erről a kulcsfontosságú évről a folyamatok irányítója, a tárca.

Az ágazat minden szereplője bizonyos elégtétellel olvashatja a mezőgazdaság jelentőségéről, a nemzetgazdaságban elfoglalt szerepéről szóló számszerűsített bevezető adatokat. Tavaly is, idén is leírták, hogy az agrárgazdaság a termelő ágazatok közül az egyetlen, amely pozitív külkereskedelmi szaldó felmutatására képes, és azt is mindkét évben olvashattuk, hogy ez a többlet nagyságrendileg fedezi Magyarország energiaimportját. Ami ezután következik az anyagban, nyelvi lelemények, szinonimák keresése, és hogy ne legyen egyhangú a folyamatok bemutatása, így alakul a szóhasználat: “kevesebbö, “csökkenö, “leépülö, jó esetben “stagnálö, rosszabb esetben “sajnálatosö.

Igen, 2003 az agrárgazdaság fejlődése szempontjából sajnálatos év volt. Ott álltunk egy jóléti rendszerváltás kormányzati ígéretével az uniós csatlakozás előtt; 2003-ban volt az utolsó lehetőség arra, hogy érettebben politizáló országhoz méltóan, lehetőségeinket felmérve úgy lépjünk be az európai kapun, hogy egy rendkívül rossz agrárdiplomáciai lépés, a csatlakozási egyezmény agrárgazdaságunkat igen hátrányosan érintő feltételeinek elfogadása után mentsük, ami menthető. Emlékeztetni kell, hogy itt, az Országházban többször elhangzott, mennyire fontos felkészíteni az agrárgazdaságot a várható kihívásokra, és ezt éppen a 2003-as esztendőben kellett volna megtenni, de erről nem szól a jelentés.

Általánosságban igazán lényeges az, ami a jelentésből kimaradt. Kimaradt - annak ellenére, hogy az MDF igyekezett állandóan a felszínen tartani a témát - a földtulajdonnal és a birtokpolitikával kapcsolatos feladatok megnevezése és természetesen elvégzése. Az egész termőföldkérdés lóg a levegőben. Régről megoldandó probléma a kétpólusú birtokszerkezet, amelyben mindig éppen a kívánatos középbirtokok mennyisége a legalacsonyabb. Mi többször javasoltuk, de hiába, az üzemszemléletű EU-konform közelítést, amely mellett hosszú távon is nemzeti kézben maradhat a magyar termőföld. A mostani anyag utal arra, hogy nagyon olcsó a magyar föld a külföldihez képest, kivéve a magyar termelőnek, mert mint az anyagból kiderül, az ő jövedelme nem elégséges a termőföld-megvásárlásra, de semmit, ismétlem: semmit sem tesz az agrárvezetés sem 2002-ben, sem 2003-ban, sem 2004-ben a magyar gazdák esélyeinek érdemi, valódi javítása érdekében.

Ebbe a körbe tartozik az osztatlan közös földtulajdonokkal kapcsolatos, valószínűleg tudatos bénultság kérdése is. Hihetetlen! Körülbelül 1,3-1,5 millió hektár, de az ország aranykorona-értékének 46 százaléka tartozik ebbe a körbe a jelentés adatai szerint. Majd’ évtizedes a probléma, amelynek eredményeképpen a tulajdonos nem diszponálhat szabadon földterülete fölött, csak korlátozottan képes beruházni, sok esetben oktrojált szerződések keretében műveli a területét valaki más. Az állam már vállalt kötelezettséget a helyzet feloldására, lényegi lépés azonban nem történt sem 2003-ban, sem azóta.

A helyzet véleményünk szerint alkotmánysértő, és a tulajdonos számára akadályozza az uniós támogatáshoz való hozzájutást. Ilyen helyzet az Unióban ismeretlen, és az érdekelt tulajdonosoknak jelentős károkat okoz. Minderről szűkszavúan csak annyit tudat velünk a jelentés, hogy az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére a 2003. évi költségvetés nem tartalmazott előirányzatot. Halkan jegyezzük meg, a 2004-es és valószínűleg a 2005-ös sem. A jogi háttér is áttekinthetetlen, megoldatlan. Vajon miért?

A 2003. év a felkészülés éve lehetett volna egy hozzáértő kormányzat empatikus vezetése mellett. A hozzáértés hiányához itthon már hozzáedződhettünk, de különösen kínos, ha a külvilág felé is érzékelhető, szinte tapintható. Ki tudja, miért, nem hangsúlyozza a kérdést a jelentés, de 2003 volt agrárdiplomáciai bukdácsolásunk, vagy ha úgy tetszik, vesszőfutásunk bemelegítő esztendeje. A nemzeti vidékfejlesztési terv, valamint az agrár- és vidékfejlesztési operatív program is ebben az esztendőben kezdte meg sok-sok visszadobással járó brüsszeli pályafutását, “öregbítveö szaktudásunk hírnevét. 2003 júniusától már komoly dörgedelmeket kaptunk az Uniótól az intézményrendszer felállításával kapcsolatos elmaradás miatt. A véghez vitt megoldás, a bejáródott, elfogadott falugazdász-hálózat feldarabolása mellett egy nehézkesen működő, “kisminisztériumö barkácsolása valószínűleg a leggazdaságtalanabb megoldás minden lehetséges variáció között.

Azt talán mondanom sem kell, hogy a Magyar Demokrata Fórum több ízben tett javaslatot a gazdaságosabb és ésszerűbb megoldásra, eredmény nélkül. Máig nem látjuk tisztán, hogy a meglévő FM-hivatali hálózat mellé 2003-tól szervezett újabb hálózat, a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal milyen racionális koncepció mellett dolgozik. Az Unió előírása pusztán egy megfelelő kifizetőhely létrehozásáról szólt.

Más intézménnyel is jártunk így. A gyorsan és meggondolatlanul végrehajtott agrárrendtartási törvénymódosítással a meglévő és működő szakmai szerveződések alól is megpróbálták kihúzni a szőnyeget. Beharangozták az úgynevezett termékpálya-bizottságokat mint piacszabályozó szerveket, amelyek azóta sem működnek. A törvényt 2003 márciusában fogadta el az Országgyűlés, a Hús Termékbizottság megalakulása óta talán két alkalommal ült össze.

2003 volt az utolsó esztendő, amikor jogalkotási szuverenitásunk lehetőségével megalapozhattuk volna szereplésünket az Unióban. Felsorolni nincs idő, hogy mi minden maradt el ezen a területen és legfőképp a költségvetésben. A 2003-as költségvetés legnagyobb bűne, hogy semmit sem tett az azt követő év vagy évek fejlődésének megalapozására. 2003-ban más országok intézkedéseket tettek például belső piacuk védelmére. A csehek, akik késtek ezen a területen, 2 milliárd forintnak megfelelő összeget fordítottak pusztán arra, hogy sulykolják a lakosságba: a cseh ember elsősorban cseh termékeket vásároljon a csatlakozás után.

(11.50)

És nálunk? Nagyon komoly gondot jelent, hogy elmaradt ez a szemléletformálás. Az uniós csatlakozás előtti bárgyú kampány más, gyermekded módon megfogalmazott szempontokat sugallt, mint elvárást a magyar mezőgazdaság felé, ami tovább rontotta az agrárium társadalmi presztízsét.

2003-ban dőlt el véglegesen, hogy a magyar agrárgazdaságnak rendkívül egyenlőtlen feltételekkel kell versenybe szállnia, egyrészt az újonnan csatlakozókkal, másrészt a régi tagállamok termelőivel. 2003-ban ugyan jelzés jött Koppenhágából, hogy notifikációs lehetőségeinkkel élhetünk, a megadott nemzeti támogatások a csatlakozás után ésszerű időpontig továbbvihetők, ezzel is segítve a csatlakozó országokat, hogy az általuk hátrányosnak tartott területeken esélyük legyen a felzárkózásra. Magyarország alig élt a lehetőséggel, s ezzel bezárta a kaput a felzárkózni akaró gazdák többsége előtt. Magyarország kormányzata a száznapos osztogatás utáni felocsúdás állapotában a 2003-as cselekvéseivel több évre visszavetette az agrárgazdaság helyzetét. A költségvetési megszorítás, a nemzeti támogatások drasztikus lecsökkentése, az aszálykárok enyhítésére alkalmazott hitelmegoldás évekre előre eladósodottá tette a gazdákat, és sokakat kizárt a további fejlesztések mint elérhető lehetőségek köréből.

Dermesztő adatok is helyt kapnak az anyagban. A jóléti rendszerváltás a foglalkoztatottak létszámának csökkenését és az agrárium szereplőinek jövedelemcsökkenését hozta magával. A vidéki társadalom pozícióinak markáns gyengítése a Szanyi-doktrínának megfelelően 2003-ban is folyt, és semmilyen jelentés nem tér ki ezeknek az embereknek a sorsára. Mi lett, mi lesz azokkal, akik egyre gyorsuló mértékben és évente növekvő számban kiszorulnak az agrárgazdaságból?

Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentés számhalmaza mögött kibontakozik a hagyományos mezőgazdaság struktúrájának torzulása is. Az ágazatok közötti arány megbomlása már jól látható 2003-ban. A csökkenő állatállomány az aszályos évben égre törő takarmányárak mellett is 6 százalékban csökkenő árakat produkált. Teljesen világos, hogy megbomlóban volt a magyar gabonatermelésre alapozó állatitermék-előállítás és a növénytermesztés hagyományosan egymásra épülő szerkezete. Semmi jele annak, hogy felismerték volna az ágazat szerkezetének torzulásából egyenesen következő hátrányokat. Tudatosnak tűnik ellenben a nagyüzem-kisüzem formáció létének sajátosan szocialista megközelítése. A kormányzat működésén átsüt a régi szemlélet, idézőjelben: a nagyüzemi ismeretségi kör minden körülmények közt történő preferálása.

A 2002. évi anyagban még benne volt a támogatások szektorális megoszlása, akkor körülbelül 30:70 százalék volt a nagyüzemek javára, idén már nem találunk erre való utalást, pedig nagyban segítené a tisztánlátást és az agrárium támogatása körüli kételyek eloszlatását, ha az adófizetők pénzéből kiadott támogatások, hitelek, hitelkonszolidációk egyedileg beazonosíthatóan és szektorokra lebontva a társadalom nyilvánossága elé kerülhetnének. Hiányzik tehát a valós adatok bemutatása, s így természetesen elmarad a magyarázat, az indokolás, hogy miért támogatja a tárca aránytalanul nagyobb mértékben a nagyüzemeket a kis- és középgazdaságok ellenében.

Az anyagban bemutatott jövedelmezőségi számítások is egyértelműen azt hivatottak bizonyítani, hogy a nagyméretű és főleg a társas vállalkozások hatékonysága - és ami fő, támogatás- és hitelvonzó képessége - lényegesen nagyobb. Ezen a téren teljesen szembemenetelünk az Unió adta lehetőségekkel. Az Unióban ugyanis az úgynevezett második pilléres, ökoszociális támogatások kiterjesztése folyik, és ezen a ponton katasztrofális a jövőre nézve a 2003-ban elmélyült folyamatok, a struktúrák helytelen, rossz irányú alakulása.

Az ökoszociális támogatások ugyanis jellemzően a kisebb üzemekre, a multifunkcionális gazdaságokra szabottak. Itt nem az ökonómiai hatékonyság az egyetlen szempont, ez kiegészül a társadalmi, foglalkoztatási hatékonysággal, a környezet- és ésszerű tájgazdálkodás adta hatékonysággal. Ennek a feltételrendszernek, ennek a valódi jövőt jelentő megfelelési igénynek nyomát sem látni az uniós csatlakozást megalapozó, a 2003-as esztendő agrárgazdaságáról szóló jelentésben a sztereotípiákon kívül.

Egyszerűen nincs idő a további problémákat felsorolni, amelyeket a jelentés nem jelez, vagy éppen csak érint: az oktatás, a képzés, a kutatás siralmas helyzete, az ágazat intézményi körének siralmas állapota, a jövedelemhelyzet permanens reménytelensége, ezen belül a költséghordozóknak a versenytársakénál jóval nagyobb mértéke - mint az áfa, a gázolaj, az adók -, a felvásároló-feldolgozó szektor ellenérdekű szerepe, az ágazat érdekképviseletének megoldatlansága, a szakma elöregedése, társadalmi megbecsülésének hiánya. Napestig tarthatna a válsághelyzet felsorolása, érdemi kormányzati válaszok nélkül.

Tisztelt Ház! Foglaljuk hát össze röviden! Ha 2003-at az agrárgazdaság átalakítási, alkalmazkodási időszakaként értékeljük, az eredmény a vezetés terén a fentiek miatt elégtelen; elégtelen a csatlakozás előtti jogi-pénzügyi lehetőségek kiaknázásában, és elégtelen a hosszú távra érvényes struktúrák kialakításában. Éppen csak elégséges az intézményi felkészülés tekintetében, és ez évben először - mondhatnám - búboltak meg vagy marasztaltak el bennünket csúnyán az uniós agrárdiplomácia terén. Ha az elmúlt évek legnagyobb piaci recessziójaként elemezzük, az adott kormányzati válaszok elégtelenek. A 2004 év eleji gazdamegmozdulások bizonyítják, hogy a cselekvőképtelenség átlépte a gazdák tűréshatárát. A jelentésben az a riasztó, hogy az az érzésünk, mintha a meglévő problémahalmazt a kormányzat távolról, idegenként nézné, valami kincstári optimizmussal, amikor a süllyedő hajó kapitánya rádión jelenti a partnak: percről percre több vizet veszünk el az óceántól.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)