Készült: 2019.12.06.17:46:05 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

172. ülésnap (2000.11.09.), 385-387. felszólalás
Felszólaló Keller László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:17


Felszólalások:  Előző  385 - 387  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Balogh képviselő úr azt mondta, örül neki, hogy itt most semmiféle törvényességi problémát nem vetünk föl a 2002. évi költségvetéssel kapcsolatban. Persze, ilyen alapon, képviselő úr, meg lehetett volna fogalmazni egészen 2010-ig a költségvetését az ORTT-nek. Nem is tudom, hogy miért nem nyújtották be - csak nincs értelme. Tehát értelmetlen dolgokat itt a Házban elvégezni felesleges. Van nekünk éppen elég dolgunk, nem kell itt jó előre, több évre megfogalmazni költségvetéseket.

Hiszen az teljesen nyilvánvaló - ha valaki egy picit megnézte az ORTT 2001-es költségvetését -, hogy itt jövőre a költségvetési bizottságnak újra tárgyalni kell az ORTT egy másik költségvetéséről. Nehogy azt higgye képviselő úr, hogy ebből a 2002. évi költségvetésből fog dolgozni 2002-ben az ORTT! Biztos lehet abban, hogy nem, hiszen éppen a kulturális bizottságban - amelynek ön is tagja - fideszes képviselők vetették fel, hogy miért ilyen nagy évről évre az ORTT költségvetésének növekménye. Akkor be tudtuk azt mutatni, vagy én bemutattam azt mint előterjesztő, hogy milyen mértékben növekedtek meg a feladatok az ORTT-n belül. Ha most belegondolunk abba, hogy itt van előttünk egy nagyon jelentős informatikai robbanás, amit elő fog segíteni reményeink szerint a jövő évi költségvetés is, bár nem olyan mértékben, mint ahogy azt mi szeretnénk, de elő fogja segíteni, nyilvánvaló, hogy az ORTT-nek ebből származnak majd feladatai. Lendvai Ildikó utalt erre, részletesen szólt erről.

Elképzelhetetlen, hogy ebből a költségvetésből ki lehet jönni. Ugye, feszegetik fideszes képviselők azt, hogy miért ilyen sok a kiadása az ORTT-nek, és hány százalékból, a Műsorszolgáltatási Alap hány százalékából gazdálkodik az ORTT. Azt is látni kell, és éppen elmondták fideszes képviselőtársaim, hogy már ott van azon a határon, hogy ha most nem emelünk díjat a lakosság irányába, egyszerűen a 4 százalék fölé fog kerülni. (Az elnök csenget.)

Elnök úr, azt gondoltam, hogy egy rövid hozzászólást mondok.

 

ELNÖK: Két percet tetszett kérni, képviselő úr, de folytassa most már.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a nagyvonalúságát. Nyilvánvaló, hogy a bevételi oldalon komoly korlát fog jelentkezni, és a kiadási oldalon ugyanakkor egy természetszerű növekedés fog bekövetkezni, hacsak a médiatörvényt nem gondoljuk újra. Mert a kulturális bizottsági ülésen nagyon értelmes és nagyon racionális vita bontakozott ki arról, hogy vajon minden feladatot olyan feltételekkel kell-e teljesíteni az ORTT-nek, ahogy azt a médiatörvény meghatározza.

Azt gondolom, hogy a jövő évben több ok miatt rákényszerülünk arra, hogy átgondoljuk az ORTT 2002-es költségvetését. Ez nem baj, csak akkor most miért megyünk elébe? Mert azokkal az újragondolásokkal, amelyeket éppen fideszes képviselők vetettek fel a bizottsági ülésen, a költségvetési bizottságnak az az albizottsága, amelyik beterjesztette a költségvetési bizottság elé a javaslatát - és a költségvetési bizottság ezt elfogadta - nem foglalkozott olyan alapossággal, mint amilyen alapossággal az igény fölmerült a kulturális bizottságban. Azokkal a feltételekkel igyekezett meghatározni az albizottság az ORTT 2002-es költségvetését, ami most ismert; tehát a 2000-es bázison - nem, inkább az 1999-esen, mert 2000-es bázison még nem lehetett ezt megcsinálni rendesen.

De 2002-re előretekinteni egy ilyen ágazatban vagy egy ilyen területen - elképzelhetetlen. Rossz kényszerpályára terelünk sok mindent ezzel. És azzal, hogy a 2002-es költségvetést most elfogadja a parlament, az Országgyűlés, akkor én attól is tartok - és ezért is aggályosnak tartom ezt az egész törvényjavaslatot, az ORTT 2002-es költségvetését -, hogy tulajdonképpen ez már akadálya lesz annak, hogy értelmes gondolkodást folytassunk az ORTT szerepéről, működési feltételeiről, feladatáról, mert akkor már azt fogjuk mondani, hogy ne gondolkozzunk ezen, mert úgyis elfogadtuk a költségvetést.

Tehát összességében csak annyit szeretnék mondani, hogy ez a költségvetés értelmetlen, nem racionális, és egy jó irányú gondolkodásnak is az akadályát képezheti. Éppen ezért, ahogy Lendvai Ildikó mondta, bár lehet, hogy már ez is sok volt, amit most elmondtunk egyébként, mert nem is érdemelt volna még ennyit sem ez a költségvetés, de végül is mi konstruktív ellenzékként azért föl kell hogy hívjuk a figyelmüket olyan dolgokra, amivel érdemben kellene foglalkozni; és nem csak elfogadtatni az Országgyűléssel egy költségvetést, mert most úgy általában kétéves költségvetésekben gondolkodunk. Ezért nincs értelme!

Én azt javaslom a kormánypárti képviselőknek - bár nem nagyon hiszek benne, hogy megfogadják a javaslatomat -, hogy hagyjuk most ezt. Hagyjuk pihenni! Most elindult az általános vita, majd jövőre befejezzük. Nem kellene ezt most tovább ragozni, nincs értelme ilyen pályára terelni az ORTT működését.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  385 - 387  Következő    Ülésnap adatai