Készült: 2019.12.12.17:38:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

172. ülésnap (2000.11.09.), 34. felszólalás
Felszólaló Domokos László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:07


Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, képviselő asszony. Szekeres úr hozzászólására szeretnék szólni, mert úgy érzem, ha pozitívan nézzük a dolgot, olyan lakásügyi problémát vet fel, amelyben azt hiszem, a kormány programját támogató beszédet mondott el, hiszen valóban látjuk, hogy a lakáshelyzetben az elmúlt években felhalmozódott egy olyan feszültség, amelyet kezelni kell. És ha számba vesszük azt, hogy mi történt, ha jól emlékszem, úgy '94 táján az MSZP ugyanúgy boldogan támogatta a lakáseladást, sőt, minden lakás eladását kérte, még a 8 százalékot sem szerette volna megtartani, és '94 és '98 között viszont nem kényszerítette az önkormányzatokat arra, hogy a befolyó pénzekből lakás épüljön, sőt, tulajdonképpen hagyta, hogy semmi ne történjen.

Ennek eredménye lett az, hogy '98 utánra már szinte tarthatatlanná vált a helyzet, és azt gondolom, a kormány ebben az évben teljesen helyesen felismerte, hogy azokat az önkormányzatokat, amelyek mégis lakást akarnak építeni, állami eszközökkel is kell segíteni. Tulajdonképpen ezt tesszük most, a következő évben is ezt szeretnénk tovább erősíteni.

És ha erről beszélünk, akkor a panellakásokról is érdemes szólni, hiszen erre szintén nem tett senki sem javaslatot korábban, hiszen tudjuk, hogy általános probléma, éppen ezért is javasolja a Fidesz-frakció egy másik módosító javaslatában majd, hogy a panellakásokhoz és az energiaracionalizáláshoz kapcsolódó felújításokat támogassuk meg. Én azt gondolom, hogy ez helyes.

Tehát összegezve: az elmúlt négy évben nem érzékeltük azt, hogy az MSZP a lakásfronton olyan nagyon akart valamit is tenni, és nyilván ellenzékben nem tehet mást, én megértem, mint hogy több pénzt kér minden olyan fontos feladatra, amit ők az előző négy évben sem tudtak megoldani, és a kormány legalább megpróbál hozzákezdeni ehhez a munkához, partnereket keres a vállalkozói szférában, önkormányzatokban.

És ha a lakáshelyzetet nézzük, akkor tegyük hozzá az építési engedélyek növekedésének a számát; azok is számok és konkrétumok, hogy ebben az évben drasztikusan nőttek a lakásépítési szándékot kifejező építési engedélyek, kérelmek, és ezek is azt mutatják, hogy egy jó lakásprogram indult el ebben az évben, amit jövőre is szeretnénk folytatni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 




Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai