Készült: 2024.04.16.13:12:01 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

232. ülésnap (2017.06.12.), 51. felszólalás
Felszólaló Hegedűs Lorántné (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó Költségvetési bizottság
Felszólalás oka Bizottság kisebbségi véleményének ismertetése
Videó/Felszólalás ideje 6:47


Felszólalások:  Előző  51  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kétségtelen tény, hogy képviselőtársam nagyon sok igazságot fogalmazott meg a 2018-as költségvetésitörvény-javaslattal kapcsolatban is, és ezt ne vitassuk el tőle. Én azonban ragaszkodnék ‑ ahogy az elnök úr is mondta ‑ a napirendhez, és a ’17-es költségvetési törvény módosításáról szeretnék szólni.

Szemben azzal ‑ kezdeném már rögtön így ‑, amit Szűcs képviselőtársam mondott, hogy nem alakult volna ki jelentős vita ebben a kérdésben a bizottságban; én úgy érzem, hogy az ellenzéki képviselők azért igen-igen sok pontot érintően hozzászóltak ehhez a törvényjavaslathoz. Azt nagyon sajnálom, sajnáltam már akkor is, hogy sajnos a kormánypárti képviselők annál inkább csendben maradtak. Az akkori hozzászólásomból szeretnék tehát idézni, mint a kisebbségi hozzászólók egyike.

A kormányzati kommunikáció ‑ különösen Banai államtitkár úr ‑ fegyelmezett költségvetési politikáról szól a törvényjavaslattal kapcsolatban. Ez annyiban igaz, hogy a kormányzat valóban rendkívül fegyelmezetten és következetesen teremti meg magának a jövő évi választásokhoz szükséges tartalékot. Így jelentős mértékben növekedik a rendkívüli kormányzati intézkedésekre ‑ azt tudjuk, plusz 30 milliárddal ‑ és az Országvédelmi Alapra elkülönített ‑ ez meg 35 milliárddal ‑ összeg, amely, mint tudjuk, a kormánypárt zsebpénze.

Elképesztő arroganciának tartjuk a propagandaminisztérium keretének további 5 milliárdos emelését. Egyébként javaslatot tettünk arra, hogy nemhogy 5 milliárddal emeljük, de egyszerűen szüntessük meg ezt a teljesen felesleges sóhivatalt.

Támogatható természetesen ‑ már régóta szükségessé vált ‑ az oktatási és egészségügyi intézmények fejlesztése. Ezt minden esetben elmondjuk a törvényjavaslattal kapcsolatban, tehát e tekintetben a Jobbik frakciója tudja támogatni ezt a költségvetést.

Ugyanakkor sajnálatos, hogy bizonyos kötelező önkormányzati feladatok támogatását csak nagyon szerény mértékben tervezi a kormányzat. Így a bölcsődék, a minibölcsődék létesítéséhez igényelhető keretösszeg, illetve az egyes települések által pályázható maximális összeg is alacsony. Javasoljuk, javasoltuk ennek érdemi emelését. Arról van szó, hogy összességében a bölcsődefejlesztéshez 800 millió forintot kíván adni az önkormányzatoknak a kormányzat, amiből a pályázat útján maximum 10 milliót igényelhetnek, de akkor is az önkormányzatoknak csak egy szűkebb köre.

Ez, úgy érezzük, valójában értelmezhetetlenül kis összeg. Ennek kapcsán nyújtottunk be módosító indítványt. Nagyon sajnálom, hogy a kormányzat a Rogán-minisztériumhoz képest rendkívüli szűkkeblűségről tett tanúbizonyságot.

Továbbá javasoltuk az arculati kézikönyvek elkészítése támogatásának megemelését és a támogatandó önkormányzatok körének bővítését is. Mert ha nem teszi meg a kormányzat, akkor valójában a településképi rendeletek, illetve az ahhoz kapcsolt arculati kézikönyvek csak egy okostelefonnal készített fotósorozatból fognak állni; semmi érdemi haszna nem lesz, kivéve nyilván, ami a plakáttörvényre vonatkozó része, ami, mint tudjuk, szintén a jövő évi választást megelőző diktatórikus lépése a kormányzatnak.

Az elmúlt években a kistelepülési önkormányzatok fejlesztési igényei messze meghaladták a tervezetben szereplő előirányzat összegét. Ez 2 milliárd forint. Ez egy új összegkeret, amit beépít ide a kormányzat, de javasoltuk, indítványoztuk ennek is az érdemi emelését. Elmondtam a vitában azt is, vidékfejlesztési pályázatok kapcsán tudjuk, hogy az eredetileg tervezett teljes összeg öt-hatszorosa érkezett be a Miniszterelnökséghez, tehát ehhez képest ez a 2 milliárd forint szinte értelmezhetetlenül kevésnek tűnik.

Megint csak azt tudnám mondani ‑ de most nem a Rogán-minisztériumot mondom, hanem mondjuk, a Nemzeti Filmalapnak a plusz 2,4 milliárdját ‑, én azt gondolom, hogy ha a kaszinóiból befolyó összegnek legalább egy részét nem offshore hátterű cégébe menekítené ki Liechtensteinbe Andy Vajna, hanem betenné ebbe a Nemzeti Filmalapba, mert tudjuk, hogy ennek van egy támogatásgyűjtő kasszája, akkor meg lehetne finanszírozni akár még értelmes filmeket is, magyar nagy történelmi játékfilmeket. Tehát erre megvolna a keret, és ezt a 2,4 milliárdot nyugodtan odaadhatná a kormányzat, mondjuk, a kistelepülési önkormányzatok fejlesztési igényeinek támogatására.

Kétségtelen tény továbbá, hogy a 3200 magyar helyhatóságból a 2000 fő alattiak száma 2000, és ezen települések a rendszerváltozás óta a mindenkori kormányzatok fejlesztéspolitikájának mostohagyermekei, pedig élhető vidék nélkül nincs élhető ország sem. Tehát ha és amennyiben kéne módosítani a 2017. évi költségvetési törvényt, az valószínűleg inkább egy modern vidék programja kéne hogy legyen. Tehát most már a „Modern városok” programja mellett, nem egymás ellen kijátszva megint a vidéket és a nagyvárosokat, hanem amellett adjunk jelentős érdemi támogatást a kistelepüléseknek is.

A közúthálózat fejlesztésére adott plusz 50 milliárd forintot szintén nagyon tudjuk támogatni. Kicsit nekem az az érzésem ‑ ezért is rossz a szám íze ‑, hogy talán ez a plusz 50 milliárd forint, ugye, az eredeti 10 milliárdról most 60 milliárdra fogják fölemelni ezt a keretösszeget, megint csak kampányaszfaltozást fog jelenteni.

Hozzá kell hogy tegyem még, hogy a nyugdíjprémium 24 milliárd forintja, ami ebben a költségvetési módosító indítványban is megjelenik, én azt gondolom, hogy nem egy jelentős összeg. Megint csak ha összehasonlítom más olyan keretösszegekkel, amelyeket a kormányzat a 2017-es költségvetési törvényben biztosít pluszforrásként, gondoljunk csak az Országvédelmi Alap emelésére vagy a rendkívüli kormányzati intézkedések keretének a megemelésére, bizony, ezt az összeget meg lehetne többszörözni.

Köszönöm szépen. Ennyit szerettem volna elmondani, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  51  Következő    Ülésnap adatai