Készült: 2024.03.28.09:17:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

96. ülésnap (2019.11.21.), 34. felszólalás
Felszólaló Szabó Sándor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:37


Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány észrevételt tegyek a törvényjavaslatra vonatkozóan. Nyilvánvalón nem fogok mindenre kitérni, ez egy nagyon komoly anyag. Azzal nagyjából egyetértek Varga-Damm képviselő asszonnyal, hogy egyébként a kormány meg döntse el, hogy mit és hogyan akar tenni, de azért néhány dologra hívjuk fel a figyelmet.

(16.50)

Legelőször is például arra, hogy a törvényjavaslat nem szerepel az Országgyűlés ez évi őszi ülésszakán. De ez annyira nem meglepő, hiszen ha megnézzük, számos más, jelenleg a parlament elé került törvényjavaslat sem szerepel. Meg-megszoktuk már, hogy hirtelen előkerülnek vaskos méretű anyagok.

Az már elhangzott, hogy egyébként maga a törvénymódosító 76 darab törvényt érint. Az önmagában persze fölvethet egy kérdést, hogy kevesebb mint egy éve, hogy az alkalmazásban álló kormányzati igazgatásról szóló törvény megszületett, miért kell ezt ilyen gyorsan módosítani. Persze én tudom, hogy ezt rugalmasan kell kezelni, de azért 76 törvényről van szó, egy évvel ezelőtt született meg a törvény, nem tartjuk indokoltnak, hogy ez ilyen gyorsan ilyen formában módosuljon.

A salátatörvény természetesen lehetőséget ad arra is, hogy bizonyos szempontból a kormány által eltitkolni kívánt tények is belekerüljenek egy-egy ilyen anyagba. Többek között olyanok, hogy az állami szervek munkavállalóinak a jövedelme jelentős mértékben megemelkedik. Csak néhányat megemlítve, nem fogom az egészet felsorolni: például itt van a közbeszerzésekről szóló törvény módosítása szerint, hogy a Közbeszerzési Tanács elnökének a jelenlegi bére 2 millió 639 ezer forintról 4 millióra emelkedik, vagy például a Nemzeti Emlékezet Bizottsága főigazgatójának a bére 660 ezer forintról 1 millió 900 ezer forintra emelkedik, vagy éppen a Nemzeti Választási Iroda elnökének a bére a jelenlegi államtitkári illetménynek megfelelő 997 ezer forintról 1 millió 900 ezerre, helyettesének pedig 1 millió 650 ezer forintra emelkedik a bére. És még tudnánk sorolni ezeket az emelkedéseket, ami annak fényében érdekes, hogy egyébként a napokban a sajtóban azt lehetett olvasni, hogy egyébként november 6-ától kormányhatározatban a teljes közigazgatásra kiterjedő létszámstopról döntött a kormány. Egyébként a területen működő szakszervezet elnökének tájékoztatása szerint ez már idén a harmadik létszámstop, az elsőt áprilisban oldották fel, aztán volt egy augusztustól októberig, és a mostani létszámstop.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az a lehetőség, hogy a törvény megteremti a minisztériumok esetében a közös hivatali szervezet létrehozását, egyrészről létszámleépítést valósít meg, másrészről pedig csökkenti a központi közigazgatási szervek önállóságát  hogy egy újabb kritikai elemet megjelenítsek.

A kormánytisztviselőknek a közszolgálati jogviszonyát a jövőben már akkor is meg lehet szüntetni, ha az általa ellátandó feladat megszűnik. Ezzel a lépéssel tovább növeli a saját dolgozóinak a kiszolgáltatottságát a kormány, és csökkenti a munkavállalókat védő törvényi garanciákat.

A kormányhivatalok dolgozóira is kiterjesztésre kerül a Kit. által bevezetett illetmény- és elismerési rendszer. Ez az intézkedés egyébként a bérezést illetően kedvező lépés az alkalmazottak tekintetében. Ugyanakkor negatív hatású része is van, a Kit. azon részeit illetően, amelyek a munkavállalók szolgálati jogviszonyára vonatkoznak, ott ugyanis csökken a munkajogi védelmük, nő a vezetők felé való kiszolgáltatottságuk. Ez az intézkedés egyébként alkalmas lenne már az állandósult létszámhiány csökkentésére a kormányhivatalokban, ha egyébként ott sem lenne létszámstop.

És még lehetne kritikai észrevételeket megfogalmazni, de nagyjából egyetértek Varga-Damm képviselő asszonnyal, hogy a kormány maga intézze a saját munkavállalóit, saját rendszerét, de jelenlegi formában a Magyar Szocialista Párt ezt a javaslatot nem tudja támogatni. Köszönöm.




Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai