Készült: 2020.08.12.15:22:18 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
5 24 1998.07.03. 2:36  1-199

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Demszky Gábor képviselőtársam, jelenlegi főpolgármester nagyszerűen rámutatott néhány nagyon lényeges kérdésre. Nevezetesen arra, hogy amikor 1990-ben megalkották az önkormányzati törvényt, amely felváltotta a szocialista típusú tanácstörvényt, az egy olyan törvény volt, amely új fejezetet nyitott a közigazgatás történetében, azonban gyakorlatában számtalan hiányosságot is felmutatott, amit 1994-ben illő lett volna törvénymódosítással helyre tenni.

Valamelyest az 1994-es kormányprogram ezt be is ígérte, ám az a kormányprogram sok helyütt a be nem tartott ígéretek programjává vált. Így például a Demszky Gábor által jogosan kifogásolt 23 százalékos személyi jövedelemadó-részesülés, amely annyira csökkent, ebben a kormányprogramban még 35 százalék volt. Bizony jó lett volna, ha ez a 35 százalékos beígért személyi jövedelemadó-részesedés valóban megillette volna az önkormányzatokat. Nem ez történt, sőt az addigi kuszaság a finanszírozásban tovább bővült. Ma már szinte áttekinthetetlen az önkormányzatok finanszírozása, és nagyon sok szubjektív elem keveredik ezeknek a főleg pályázati rendszerben elérhető összegeknek az odaítélésében.

Ezért szerepel a mostani kormányprogramban az a kitétel, miszerint ezt a kuszaságot végre fel kellene oldani, mégpedig oly formában, hogy először is át kell világítani azt a képtelen finanszírozási rendszert, amely ma az önkormányzatoknál észlelhető. Emellett meg kell találni a módját, hogy miként lehet az állami pénzek elköltését megfelelő módon ellenőrizni, mert ez ma megoldatlan, és megoldatlan volt az elmúlt négy évben is. Lett volna erre mind idő, lett volna négy év arra, és ha ebben a négy évben megoldódik mindez a képtelenség, akkor nem kellene szerepeltetni még most is, nyolc év után a kormányprogramban az önkormányzatok finanszírozását, ellenőrzését és egyéb lényeges kérdéseket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
10 28 1998.09.15. 5:34  15-71

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mertem remélni, hogy az elnök úr, ha már megosztják ezt az öt perc időt, a félidő letelténél ezt jelezni fogja.

Ott kezdem, hogy az Állami Számvevőszék jelentésének bevezetőjében a magyar közigazgatás klasszikusát idézi, Magyari Zoltánt. Az idézet szerint az állami zárszámadás nem más, mint a bevételek és a kiadások megfelelő csoportosítása, ezek összevetése a tényleges kiadásokkal, azzal a kifejezett céllal, hogy ezzel a gazdálkodás eredményei és a gazdálkodásért felelős kormány kifejezett felelőssége megállapítható legyen.

Az 1997. évi költségvetés végrehajtásáról van szó. Tehát itt nyilván a korábbi, az elmúlt kormány felelősségéről van szó. Ugyanezt az elvet továbbvíve a költségvetés - nagyon leegyszerűsítve - nemcsak egy rendkívül bonyolult szakmai munka, hanem politikai döntések halmaza; nevezetesen, hogy mire költjük a pénzt.

Ugyanígy a zárszámadás is végül is arról szól, hogy ezt a pénzt tényleg hogyan költöttük el, elég volt-e vagy sem; de emellett politikai üzenetek hordozója is. Nevezetesen rámutat olyan társadalmi összefüggésekre, amelyeket esetlegesen változtatni kell.

Az Állami Számvevőszék jelentése is ezt az elvet követi, és már bevezetőjében leszögezi azt, hogy nem kíván hibák gyűjteménye lenni, de mégis a hiányosságokra azért kénytelen felhívni a figyelmet, hogy ezek javíthatók legyenek, és majd ezek kijavításával egy olyan összefogott rendszert terjeszthessen az Országgyűlés elé, amely teljesen világosan kimutatja az ország gazdálkodását.

Az önkormányzati bizottság természetesen az ÁSZ-jelentés 4. füzetével, az önkormányzatokról szóló jelentéssel foglalkozott. Itt utalnom kell az 1997. évi költségvetés vitájában akkor elhangzott, az akkori kormánypárt akkori frakcióvezetőjének egyik mondására, miszerint az 1997-es költségvetés a remények és a megrázkódtatások éve lesz. Ezek a megrázkódtatások az önkormányzatoknál - az ÁSZ vizsgálatát figyelembe véve - tetten érhetők.

Melyek ezek? A normatív támogatás a legfontosabb és legnagyobb forrása az önkormányzatoknak. Az ÁSZ világosan rámutat, hogy ez bonyolultságánál fogva szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja az önkormányzatokat. Ezért igazából nem is tudják ezeket kitölteni, igazán nem tudja célját ezzel elérni.

A másik nagy forrása a címzett és céltámogatások. Erről megállapítja az Állami Számvevőszék - amint azt már több évben sorozatosan megállapította, így az elmúlt évben is -, hogy azok nem valós társadalmi igényeket elégítenek ki - már amire igényelhetnek az önkormányzatok pénzt. Ezért fordulhat elő, hogy egyrészt olyanokra költik a pénzt, amire igazán nincs is társadalmi igény, másrészt pedig elköltik a kapott pénzt olyan célokra, amelyek viszont szükségesek.

Ezért van kimutatva igen nagy mértékű visszafizetési kötelezettség, amelyből a szennyvízbekötések visszafizetési kötelezettségét az önkormányzati bizottság elfogadhatatlannak tartja, mert hiszen az a hatályos jogszabályokkal igenis alátámasztható. Képtelenség, hogy valós társadalmi igényként az önkormányzatok szennyvízbekötésére kiadott pénzt most visszafizettessék az önkormányzatokkal.

 

 

(10.20)

 

Hasonló ellentmondás, illetőleg probléma a céltámogatásoknál az önrész előírása, amely a legszegényebb, legrászorultabb önkormányzatokat hozza lehetetlen helyzetbe, hogy soha semmit beruházni nem tudnak. Az iparűzési adó is hordoz magában igen nagy ellentmondásokat. Az iparűzési adó 84 százaléka a fővárosban és a nagyvárosokban koncentrálódik, ami pontosan azt mutatja, hogy a vidék igazából lehetetlen helyzetbe kerül. Ugyanez világlik ki a helyi adók kivetésénél. A helyi adók - amelyeket egyébként 2500 önkormányzat bevezetett a 3200 közül - 48,5 százaléka Budapestre és Pest megyére koncentrálódik, ami világosan rámutat arra, hogy országrészek szakadnak le. Nekünk itt az Országgyűlésben éppen az a feladatunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ezt az égbekiáltó igazságtalanságot megszüntessük és törvénymódosításokkal lehetővé tegyük a vidék felzárkózását.

Az önkormányzati bizottság - a szennyvízbekötéssel kapcsolatos rész kivételével - egyébként a Számvevőszék jelentését kiválónak, tárgyalásra alkalmasnak tartja, és a jelentést elfogadásra javasolja. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
12 44 1998.09.22. 3:49  17-51

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Politikai vitákban gyakran szokták hangoztatni elmarasztalólag, ha valaki érzelemből politizál, nevezetesen, ha politikai vitában a racionális észérvek helyett érzelmi aláfestéssel is színezi mondanivalóját. Ez a vád nem igaz, számtalan olyan eset van, ahol igenis helye van érzelmi töltetnek. Az előttünk lévő törvényjavaslat is éppen ilyen.

A törvényjavaslat módosítása visszautal az 1933. évi VII. törvényre, amely nyilvánvalóan akkor, 1933-ban az I. világháborúban elszenvedett károkat volt hivatva valamilyen formában rendezni.

Az első világháborúban rengeteg magyar esett el és vált hadirokkanttá. A '32-es honvédemlékművön Garai ezt ilyen szépen fogalmazza meg: "Szerte a világon, hol hadba vonultál, van híred és van temetőd, egykori híres regiment." De akik ott maradtak ezekben a temetőkben, azoknak itt maradt árvája, olyan szülője, aki eltartásra szorult, olyan kiskorú testvére, aki szintén eltartásra szorult. Ezekre vonatkozott ez az 1933. évi törvény.

A hadiárva fogalmát is meghatározza ez a törvénycikk. Nemcsak az a gyermek tekinthető hadiárvának, akinek a harci cselekményekben halt el a szüleje, hanem az is, akinek a szüleje a hadicselekmények folytán okszerűen, azzal összefüggésben, sebesülés vagy betegség folytán halt meg. Tehát egy szélesebb kör a hadiárva fogalma, semmint ahogy azt itt többen értelmezik. És ha egyszer az 1933-as törvényre visszautal ez a törvénymódosítás, akkor ezt a fogalommeghatározást kell alkalmazni.

Ezt a fogalommeghatározást alkalmazták a második világháború után is, majd - mint arról már hallottunk - 1950-ben sok ilyen rászorultat politikai okokból megfosztottak ettől az akkor is igen csekély, pénzben alig-alig kifejezhető kis kárpótlástól, ami azonban havonta volt fizetendő. Az 1994-es törvény ezt a hosszú elmaradt időszakot lenne hivatva valahogy helyrehozni, ahogy az Alkotmánybíróság hivatkozik rá, nem kárpótlásról beszél, hanem kárpótlás jellegű egyösszegű térítésről. Arra is utal az Alkotmánybíróság, hogy ez egy tipikusan nem vagyoni kár. Igen, tisztelt képviselőtársaim, ez egy tipikusan nem vagyoni kár, amely - a legkisebb összege 50 ezer forint - egyszeri térítést ír elő. Kérdem én: vajon az elveszett gyermekkor, amit sokan elszenvedtek, nem ér meg 50 ezer forintot?

Tehát mindezzel arra akartam felhívni a tisztelt képviselőház figyelmét, hogy bizony-bizony politikai kérdések tárgyalásánál időnként az érzelmeinkre is hallgatni kell, de úgy látom - függetlenül attól, hogy ki hol ül -, ez az érzelmi töltet e törvényjavaslat tárgyalása során észlelhető volt itt a parlamentben, amit köszönök. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
25 76 1998.11.09. 7:30  75-87

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bár eléggé magunk között maradtunk, de azért elmondom mondókámat.

Az 1998. évi XXXIX. törvényt már ez a parlament fogadta el, és ezzel megszüntette az Egészségbiztosítási és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatot, és az alapok, valamint az igazgatási szervezet ellenőrzését állami ellenőrzés alá vonta, vagyis a felügyeletét a kormányra bízta.

Ennek a törvénynek volt egy indokolása, amely világosan és szépen kifejtette, hogy miért van erre szükség; többek között egy alkotmánybírósági döntés is szükségessé tette ezeknek az önkormányzatoknak a megszüntetését. Mégis, ha valaki nem olvasta volna ennek a törvénynek az indokolását, és a kezébe venné a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi költségvetésének végrehajtásáról és különösen az erről szóló állami számvevőszéki ellenőrzési jelentés előterjesztését, amely előttünk 251., illetőleg 251/1. szám alatt áll, és azt tanulmányozná, akkor világosan rádöbbenne arra, amire a törvény indokolása is utal, hogy miért volt szükség ezeknek az önkormányzatoknak a megszüntetésére.

Ez annál is inkább érdekes, mert amikor annak idején ezeket az önkormányzatokat, tehát az Egészségbiztosítási és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatot létrehozták, akkor már szakértők különböző, ugyanolyan véleményeket terjesztettek be és írtak meg az újságban, amit végül is az Alkotmánybíróság is megállapított, és amely végül is a Számvevőszék vizsgálatából most is megállapítható. Ez azért is érdekes, mert az Állami Számvevőszék jelentéséből az is kitűnik, hogy évekre visszamenően állandóan felvetettek különböző szabályozatlanságokat és hiányosságokat, és annak ellenére, hogy éveken keresztül mindig felvetették szinte ugyanazokat a hibákat, mégsem történt az égadta világon semmi.

E szabályozatlanságok és hiányosságok csokrából mondanék néhány példát. Felveti a Számvevőszék azt, hogy az egészségbiztosítás a nyugdíjbiztosításnak átutalt 3,3 milliárd forintot 1997-ben, anélkül, hogy ez megillette volna a nyugdíjbiztosítást, és ennek a visszafizetése csak 1998-ban történt meg.

Megállapítja azt is az Állami Számvevőszék, hogy a folyószámlák teljesen bizonytalanok, a folyószámlák azért sem követhetők teljes egészében, mert a jogszabályok időközben sokszor változtak, így például 1997-ben hétszer változtak a jogszabályok.

 

 

(18.40)

 

De ettől függetlenül is rendkívül nehézkes, és a folyószámlák kezelése nem követi igazán a valóságot. Ebből eredően 3 milliárddal kellett az adósállományt, és 1,5 milliárddal a túlfizetéseket törölni, vagyis ennyivel kellett törölni ezeket a kimutatásokat.

Azt is megállapítja az Állami Számvevőszék, hogy az alapoknak juttatott ingyenes vagyon birtoklása, illetőleg tulajdonlása nincs kellőképpen szabályozva, ezért ezek a fogalmak állandóan keverednek, holott ezek a fogalmak nyilvánvalóan nem azonosak, főleg gyakorlásukat illetően, és ez állandó és folyamatos zavart okoz.

Az Állami Számvevőszék azt is megállapítja a nyugdíjágnál, hogy ezeknek az ingyenesen juttatott vagyonoknak az értékesítése szinte rendszeresen áron alul történt, és nemcsak azért, mert ebben az időszakban a kínálat általában meghaladta a keresletet, hanem azért is, mert rossz volt a döntési mechanizmus, vagyis ezeknek az ügyeknek az eldöntése a közgyűlés hatáskörébe tartozott, amely a piacnak megfelelő rugalmas mozgást természetesen nem tudta megfelelő módon követni.

Azt is kifogásként említik, hogy a nyugdíjágazatnál a világbanki kölcsön felhasználása a zárszámadásban nem úgy van feltüntetve, mint ahogy a valóságban történt. Azt azonban világosan ki lehet olvasni a számokból, hogy nem olyan célra történtek a felhasználások, mint amilyen célra a hiteleket felvették. 180 millió forintot például csak különböző tanulmányok készítésére fizettek ki. Ugyanez mondható el arról, hogy az igazgatóság elhelyezése a mai napig nem biztosított, ám különböző tanulmányokra és tervekre itt is elúszott 80 millió forint.

Tehát ilyen hiányosságok állapíthatók meg az Állami Számvevőszék jelentéséből, és az is, hogy a személyzet fizetésénél lefelé rendkívül szűkmarkú volt az igazgatóság, míg felfelé a nagyvonalúság jellemezte a fizetések megállapítását. Az átlagfizetés 54 ezer forint volt, míg a jutalmakra 553 ezer forintokat fizettek ki, és a főosztálytól feljebb, a főosztályokat is beleszámítva, a vezető állásúak jutalmazására 100 százalékot fordítottak, vagyis a 12 havi fizetésükön kívül még 12 havi jutalom illette meg a legfelső vezetést.

Végezetül még egy lesújtó szám: megtudtuk a zárszámadásból, hogy 1997-ben 1,2 milliárdot költöttünk terhességmegszakításra, ugyanakkor a nyugdíjasok száma ötezer híján kettőmillió. (Mádai Péter: Három!) Ez az utóbbi állandóan nő, ugyanakkor az élve születettek száma állandóan csökken, vagyis az arány fokozatosan egyre romlik.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
25 84 1998.11.09. 1:49  75-87

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! A mondandóm egyetlen sorában vagy egyetlen száma tekintetében sem volt csúsztatás, mindet a 251/1. számú jelentésből vettem. Kétségtelen, hogy húztam bizonyos párhuzamot aközött, hogy meg kellett szüntetni az önkormányzatokat és hogy a zárszámadás, illetőleg annak ellenőrzése milyen hiányosságokat vet fel, de ezt nemcsak az 1997. évi zárszámadásból elolvasottakra alapoztam, hanem utaltam arra is, hogy amikor az önkormányzatok létrejöttek, már akkor voltak hasonló viták, és az Állami Számvevőszék a saját jelentéseiből kitűnően is évekre visszamenően mindig ugyanazokat a hiányosságokat hozta fel és írta le, és igazából mégsem történt semmi.

 

(19.00)

 

Nem hoztam fel egyébként minden példát, ami az Állami Számvevőszék jelentéséből kiderül. Nem szóltam külön a Vír Kft. botrányos ügyéről, amit az újságokban lehetett olvasni, és most sem akarom már előadni, de mindez nyilván azt jelentette, amit egyébként az Alkotmánybíróság is mondott, hogy nem is voltak közhatalmi jogosítványai az önkormányzatoknak, tehát igazán a léte is kétségbe vonható volt. Éppen ezért nem volt arra kötelezhető, és nem is lehetett igazán elvárni tőle, hogy a közpénzeket megfelelő módon kezelni, felügyelni tudja. Részben ez volt a mondanivalóm, amire a számokkal és hiányosságokkal akartam rávilágítani, de azok egyike sem volt csúsztatás, hanem mind le van írva az Állami Számvevőszék jelentésében.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
29 221 1998.11.17. 10:28  214-316

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az állami költségvetés megállapítása minden évben, bár az ide vonatkozó előterjesztések kötetei számok halmazából állnak, mégis kristálytisztán politikai döntés, mivel ilyenkor dől el, hogy a következő évben az ország mire mennyi pénzt ad.

 

(17.30)

 

És e megállapításával, tehát a költségvetéssel területeket lendíthet fel az országban vagy vethet vissza évekre.

A Független Kisgazdapárt szónoka az 1999. évi költségvetés-tervezet egészéről, annak arányairól, prioritásairól elmondta véleményét, ami röviden azzal foglalható össze, hogy az egyes támogatások 1999-ben rendkívüliek az előző éviekhez képest, és ez azért van így, mert e területeket a kormányprogram is az ország felemelkedésének stratégiai területeiként kezeli. Ilyenek: a kultúra, a humán tőke, a vidékfejlesztés, az európai csatlakozás elősegítése és az ezek gyakorlását elősegítő közbiztonság. E területek az elmúlt évekhez viszonyítva kimagasló támogatást kapnak.

Nem vonható e területek közé az önkormányzatok állami támogatása, mivel az önkormányzatok a költségvetésből az 1998. évi várhatóhoz képest az infláció tervezett összegével megegyező forrástöbbletet kapnak, ami nagy várakozásra nem jogosít.

A költségvetési törvényjavaslat rendkívül szerteágazó és áttételes rendszere miatt leegyszerűsítem vizsgálódásomat a normatív támogatás, a személyi jövedelemadó-megosztás, a címzett és céltámogatások néhány kérdésére.

Az önkormányzatok finanszírozási rendszerében alapvető változás nem történt, legnagyobb bevételük a normatív támogatásból képződik, melyet, mint ismert, rendkívül sokrétű ismérv alapján, a lakosság létszámára vetítetten állapítanak meg, mely megoldás több okból is kifogásolható. Egyrészt az alapfeladatok intézményi ellátásának költsége nagy szórást mutat, mivel az intézmény vonzáskörzete túlmutat a normatív támogatás alapjául szolgáló lakóterületen, másrészt kistelepüléseken eleve kisebb a létszám, de marad az ellátandó feladat. Ezért felfogásom szerint a normatív támogatást feladatorientáltabban, az egyes települési típusok sajátosságainak figyelembevételével kell meghatározni.

A költségvetési javaslatban vannak erre irányuló kiindulási pontok. Ilyen például a társulásokat is ösztönző körjegyzőségek alap- és kiegészítő támogatása. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a város és a megyei jogú város kategóriába sorolt nagyközség nem jogi kategória, sem az alkotmány, sem az önkormányzati törvény ezt a fogalmat nem ismeri.

Kimozdulás, profiltisztítás valósul meg a közoktatás területén is, ahol a normatív támogatás összegébe épül be a pedagógusok minőségi munkavégzéséért járó keresetkiegészítés fedezete, majd szeptember 1-jétől az azt felváltó kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítés fedezete, amely az intézményvezető részére jelent nagyobb mozgásteret, szabadságot a munkateljesítmények anyagi értékelésére. Lényegében ilyennek tekinthető az az 1000 millió forint központi előirányzat is, amely az 1100 főnél kisebb lakosságú területeken az óvodai és az 1-4 évfolyamokon az általános iskolai helyi ellátás kiemelt támogatására szolgál.

Ugyancsak profiltisztításra kerül sor a helyi önkormányzatok szociális ellátásánál. A gyermekvédelmi szakellátási intézményben elhelyezett, bölcsődei, óvodai, kollégiumi ellátásban részesülő gyermekek után az intézményfenntartói önkormányzat közvetlenül jogosult a normatív állami támogatás igénybevételére. E normatíva új tartalommal is bővül, ez fedezi az ellátottak kötelező zsebpénzjuttatását és az alkalmazottak munkaruha-ellátását.

Kimozdulás tehát észlelhető, vannak olyan elmozdulási pontok az önkormányzatok finanszírozási rendszerében, melyek biztató jelei lehetnek egy későbbi reformnak, az egész finanszírozási rendszer reformjának, melyre az elmúlt fél év során nyilván nem volt elég idő.

A normatív támogatás mellett az önkormányzatok másik nagy forrása az átengedett személyi jövedelemadó. Ennek százalékos mértéke 40 százalék, összesen 198 840 millió forint, 19 750 millióval több, mint 1998-ban volt. E juttatás egy része, 15 százaléka - 70 565 millió forint - annál az önkormányzatnál marad, amelynek területén kimutatták ezt az adót. A fennmaradó összeg egy része a törvénytervezet mellékletében meghatározott jogcímek szerint illeti meg az önkormányzatokat, másik része, 38 000 millió forint a bevételek meglévő aránytalanságának mérséklésére szolgál, és ezek elosztása az iparűzési adóból beszedhető összegeknek megfelelően, az úgynevezett adóképesség figyelembevételével, rendkívül bonyolult számítási módszer szerint történik, úgy, hogy az iparűzési adó kivetésére és beszedésére az önkormányzati érdek azért megmaradjon.

Nem vitás, hogy az iparűzési adó kivetése több ellentmondást is hordoz magában. Már korábban is felvetődött annak lehetősége, hogy az egyes önkormányzatoknál beszedett iparűzési adó megosztva illesse meg a kivető önkormányzatot bizonyos hányadban, míg egy kisebb hányada más, ilyen lehetőségekkel nem rendelkező önkormányzatok fejlesztési céljait szolgálná. Ezen elképzelés kiindulópontja, hogy az iparűzési adó alapját képező bevételt más, az adott önkormányzat vonzáskörzetéhez tartozó településekről átjáró munkaerő termeli meg részben, mely település nem részesül a saját lakossága által megtermelt bevétel adóhozadékából.

Ezt az elképzelést támasztja alá az Állami Számvevőszék által is megállapított tény, hogy az iparűzési adó teljes körének 84 százaléka a fővárosban és a nagyvárosokban koncentrálódik. Vagyis az önkormányzatok nagy része nincs abban a helyzetben, hogy odavonzza, megtelepítse azokat a vállalkozásokat, amelyek az iparűzési adó alanyául szolgálnak. Az iparűzési adó tehát kétségtelenül jövedelemdifferenciákat keletkeztet az önkormányzatok között, s ezek valamiféle mérséklése össztársadalmi érdek, anélkül, hogy az abszolút nivellálást, kiegyenlítést szorgalmaznánk, mely már visszahúzó erővel hathat az önkormányzatok önálló kezdeményezési készségére.

Az önkormányzati törvényben, de az alkotmányban is biztosított önkormányzatiság elvének csorbulása, az anyagi önállóság hiánya miatt főképpen a kis létszámú önkormányzatok vannak veszélyben. Ezek működőképességének biztosítását szolgálja a működésképtelenné vált önkormányzatok kiegészítő támogatása, melynek előirányzata 2,2 milliárd forint, mely két jogcímen vehető igénybe: az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok, illetve a tartósan fizetésképtelen önkormányzatok jogcímén. Ezen önkormányzatok finanszírozásában kisebb módosítást jelent, hogy az előző évben felvett forráshiány 60 százaléka erejéig, vagy ha ilyen nem volt, saját számított forráshiányának 60 százaléka erejéig előleg vehető fel a támogatás terhére.

Véleményem szerint az önhikit évek hosszú során át igénybe vevő önkormányzatok tényleges helyzetén perspektívában ez nem segít. Fontosabb lenne annak elérése, hogy az önkormányzatok kikerüljenek ebből a kategóriából. Egyrészt ösztönzéssel, másrészt a normatív támogatás felülvizsgálatának esetleg egyedi meghatározásával lehetne ezt elérni, mint ahogy arra már a feladatorientáltság fontosságának hangoztatásával utaltam.

A címzett és céltámogatásokról röviden:

Magával a rendszerrel szemben vannak fenntartásaink, bár mint kiegyenlítő mechanizmusnak a szükségességét a regionális fejlettségi színvonal mielőbbi felzárkóztatása érdekében elismerjük. Csak azt vonjuk kétségbe, hogy a jelenlegi rendszer erre maradéktalanul alkalmas lenne. Mivel a legrászorultabbak, tehát azok, akiknek a felzárkóztatás leginkább fontos lenne, nem tudják előteremteni még a kiegészítő források igénybevételével sem azt az önrészt, amely szükségeltetik beruházási pályázatuk benyújtásához, ezzel tehát a fejlesztéstől, a beruházásoktól teljességgel el vannak zárva. Márpedig az egyes területek, a régiók felzárkóztatása az Európai Unióhoz való csatlakozási terveink miatt elengedhetetlenül szükséges. Ugyanakkor ez az önkormányzatokra is újabb feladatokat hárít, s nemhogy létszámcsökkenést, de létszámnövekedést, ráadásul jobban megfizetett, minőségi munkát kell hogy eredményezzen, ezért a betervezett 3,7 százalékos létszámleépítés hordoz magában igen sok ellentmondást.

 

(17.40)

 

Az Európai Unióról szólván hallottuk, olvastuk, tudjuk, hogy Európa a régiók Európája.

Ebben részt venni a Trianon örökségeként magunkkal hurcolt csonka megyékből összetákolt megyerendszerrel, nem lehet. A közigazgatás reformjának előbb-utóbb vállalni kell a frontsebész feladatát, aki az üszkös sebet eltávolítja az egész test épsége, egészséges működése érdekében.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
29 247 1998.11.17. 1:45  214-316

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez a kis intermezzo megzavarta hozzászólásom lényegét, mert kétperces hozzászólásomban természetesen reagálni szerettem volna az előttem szóló néhány felvetésére. Bár tisztában vagyok azzal, hogy költségvetési vita van, az előbb mégis a személycserékről és végkielégítésekről volt szó. Ismétlem, tudom, hogy költségvetésről beszélünk, mégse tudom megállni, hogy erre pár szóban ne reagáljak.

Természetesen 1994-ben is voltak személycserék. Ha összehasonlítjuk azokat az 1998-as személycserékkel, 1994-ben számszerűen sokkal több volt. De nem erről akarok beszélni, hanem a végkielégítésekről.

Most valamiféle aggodalmakat hallottunk a végkielégítések összegét illetően. Ezt 1994-ben az akkor felmentett vagy elbocsátott köztisztviselők egy részénél nagyon egyszerűen megoldották, ugyanis nem fizették ki a végkielégítéseket. A felmentett, elbocsátott köztisztviselőknek polgári pert kellett indítani, végigvitték a polgári pereket, az akkori kormány, illetve a minisztériumok sorra veszítették el azokat, mégis fellebbeztek, és elmentek egészen a Legfelsőbb Bíróságig, de ott is elveszítették a pereket, így az akkor elbocsátott, felmentett köztisztviselők végül mégis hozzájutottak végkielégítéseikhez. Ezt el kellett mondanom. Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
29 253 1998.11.17. 0:37  214-316

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Végtelenül sajnálom, hogy a költségvetési vitában ilyenekről kell hogy vitatkozzunk, de ismét reagálnom kell az elhangzottakra. Az igaz, hogy az új kormány 1994. december 11-ei hatállyal megszüntette annak idején a köztársasági megbízottak intézményét, de a köztársasági megbízottakat 1994. október 31-én mentették fel; ezek szerint minden jogszabályi háttér és törvényi felhatalmazás nélkül.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 118 1998.11.23. 5:00  105-129

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk álló 322. előterjesztés alapját lényegében a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény képezi, amely kifejezetten az Országgyűlés feladatává teszi, hogy a területfejlesztés és a decentralizáció, valamint a kedvezményezettek körét, ezek alapelveit meghatározza, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a leszakadt térségek e területfejlesztési állami támogatás során felzárkózzanak.

Az idézett törvénynek tett eleget az Országgyűlés, amikor meghozta a 30/1997. számú országgyűlési határozatát, amelyet 1997. április 18-án fogadott el. Az elmúlt időszak gyakorlata felvetette ennek az országgyűlési határozatnak néhány hiányosságát, amit a módosító előterjesztés nagyon finoman - nem így fogalmazva, mint ahogy én mondom - úgy fogalmaz, hogy rugalmasabb megoldást javasol. Én kifejezetten a korábbi országgyűlési határozat hibájául rovom fel azt a két tételt, amit majd mondok, de amely ellentétben áll magával az országgyűlési határozattal is, amely a területek felzárkózásáról és a területi kiegyenlítés, kiegyenlítődés erősítéséről beszél.

 

 

(21.30)

 

Ez a két terület pedig a már korábban, csak más előjellel említett saját erő volt, vagyis az önrész. Ennek a problematikája mindig visszaköszön, nemcsak ennél az országgyűlési határozatnál, hanem a címzett és céltámogatásoknál is, mégpedig azért, mert egyszerűen azok a területek, azok az önkormányzatok, amelyek a legrászorultabbak és még a saját forrást, az önrészt sem tudják előteremteni, véglegesen és szinte örökre ki vannak zárva bármiféle fejlesztésből. Ez a módosítás tulajdonképpen ezt volna hivatva egyrészt feloldani.

A másik ilyen tétele vagy hibája a korábbi országgyűlési határozatnak az, amit már többen elmondtak vagy részleteztek: nemcsak az ország különböző területei vannak a fejlődésükben elmaradva, nemcsak ezekben vannak fejlődési különbségek az ország különböző részein belül, hanem ez megyén belül is észlelhető. Több példa hangzott el, én ehhez még csatlakoztatnám Pest megyét is: igenis Pest megye, bármilyen gazdagnak tűnik, bármilyen nagyszerűek a mutatói, mégis a déli része kifejezetten leszakadt térségnek tekinthető, önkormányzatainak alig-alig van valami bevétele, munkanélküliség van, tehát igenis szüksége lenne beruházásokra, fejlesztésekre. De ha még meg is felelne azoknak a követelményeknek, amelyeket a 30/1997. országgyűlési határozat a IV. fejezetében felsorol, akkor se kaphatnának ilyen támogatást, mégpedig éppen azért, mert az egész megye GDP-je magasabb a jogszabályban megkívántnál.

Tehát ezt a hiányosságot, hibát - amelyre valószínűleg a megalkotáskor nem is feltétlenül gondoltak, de a gyakorlat kiváltotta ezt a nyilvánvaló hiányosságot - oldja fel ez a módosítás, véleményem szerint megfelelő módon. Ugyanakkor ezzel tesz eleget a már a 30/1997. országgyűlési határozatban is megfogalmazott célnak, hogy igenis kiegyenlítse a kistérségeket. Ha ez a módosítás nem születne meg, akkor az országgyűlési határozat egyik paragrafusa sem tenne eleget a többi paragrafusának.

Mindezeket összegezve: a Független Kisgazdapárt a javaslatot elfogadni indítványozza. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 64 1998.11.24. 5:15  33-71

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A családtámogatásról szóló törvényjavaslat a gyermekneveléshez kapcsolódó állami pénzügyi támogatás rendszerét új alapokra helyezi, és mint azt kifejezi és az indokolásában meg is fogalmazza, kifejezetten abból a célból, hogy egyrészt ezzel elősegítse a népesedéspolitikát, másrészt pedig egyenlőséget teremtsen a saját háztartásban gyermeket nevelő szülők között anyagi helyzetüktől függetlenül. Ha nem ezt tenné, akkor azzal sértené az alkotmány vonatkozó rendelkezéseit, előírásait.

Lehetséges, hogy különbséget kell tenni anyagiak és anyagiak között, tehát azok között a szülők között, akik többet keresnek vagy kevesebbet, ám máshol kell ezt megtenni, és nem a gyermektámogatás diszkriminálásánál. A gyermeknevelési támogatás, a családtámogatás három nagy fejezetről szól: a nevelési ellátásról, a gyermekgondozási támogatásról és az anyasági ellátásról, melyről a miniszter úr expozéjában részletesen szólt.

 

 

(12.20)

 

Én csak a gyermekgondozási támogatásról szeretnék néhány gondolatot elmondani. A gyermekgondozási támogatás szintén két részre tagolódik: a gyermekgondozási segélyre és a gyermeknevelési támogatásra, és e kettővel lényegében megteremtődik a főállású anyaság intézménye, bár a törvény szerint nemcsak az anyát, hanem az apát is megilleti ez a támogatás, ha neveli a gyermekét - tehát a szülőt, választása szerint.

A főállású anyaságnak lényegében két kiindulópontja van. Az egyik anyagi jellegű, a másik pedig időbeli - már olyan időbeli, amit a szülő a gyermekkel tölthet. Az anyagi más jogforrásból is levezethető, így a családjogi törvényből, a többször módosított 1952. évi IV. törvényből, amely a rokontartásnál kimondja, hogy a szülő saját kárára is, tehát saját eltartásának terhére is köteles gyermekét eltartani. Nos, a társadalomnak nyilvánvalóan nem lehet célja, hogy szülők és gyermekek együtt tengődjenek, sínylődjenek, hanem e terheket valamilyen formában át kell hogy vállalja - ez az anyagi része.

Az időbeli része pedig az, amiről pszichológusok, szociológusok, pedagógusok könyvtárnyi könyvet írtak össze, hogy mennyire elősegíti a gyermek fejlődését és majd a társadalomba való beilleszkedési lehetőségeit, a társadalomban való elhelyezkedését az, ha a szülő a gyermek kiskorában együtt tud lenni vele - ez a másik része, az időbeli; és ezért rendszeresíti ezt a főállású anyaságot, amelynek természetesen van egy másik vetülete is, ez ismét anyagi, ugyanis ezáltal óvodai és bölcsődei helyeket lehet kiváltani. Ha megnéznénk, hogy egy-egy óvodai, bölcsődei férőhely létrehozása, fenntartása mennyibe kerül, akkor nyilvánvalóan jóval több, mint az az összeg, amit a gyermekgondozási támogatásra fordít majd maga az állam a társadalom egészének érdekében.

Rendkívül jó jogszabályról van szó, nagy kár, hogy e résznél egy nem megfelelő szóhasználat kissé rosszul cseng. Ez a rossz szóhasználat pedig az, amikor azt mondja a jogszabály szövege, hogy a gyermeknevelési támogatás a szülő megélhetésének alapjául szolgál. Tisztelt Ház, megélhetésül szolgálhat bármilyen kereső tevékenység, de a gyermek nevelése sokkal magasztosabb feladat annál, semhogy a megélhetés alapjává degradáljuk. Éppen ezért a Független Kisgazdapárt erre nézve fog módosító javaslatot benyújtani. Talán szerencsésebb lenne, ha saját jogú szolgálati időnek minősülő tevékenység ellentételeként bármilyen más kitételt elfogadhatóbbnak lehet tartani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mint a megélhetés alapjául szolgáló dehonesztáló kitételt.

Maga a tervezet, mint ahogy a Független Kisgazdapárt vezérszónoka már elmondta, elfogadható, általános vitára javasoljuk. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Igen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és rendészeti bizottság megtárgyalta ezt a két előterjesztést, a 417. és a 416. törvényjavaslat-előterjesztést, és felkért arra, hogy ismertessem az önkormányzati és rendészeti bizottság álláspontját itt, a parlament előtt, a következőkben.

Mint ahogy az igazságügy-miniszter és a honvédelmi miniszter expozéjában világosan kifejtette, mind a 417. és a 416. előterjesztés - a 416. az alkotmány, a 417. pedig a honvédelmet érintő egyes kérdések módosításáról szóló csomagterv - kifejezetten a NATO-hoz való csatlakozás elősegítését célozza, és kifejezetten jogharmonizációt céloz.

Az alkotmánynak mindössze négy paragrafusát módosítja ugyanezzel a céllal, és ebből ered annak a négy törvénynek a valamelyes módosítása, amely az 1993. évi CX. törvény, az 1996. évi XLIII., XLIV., XLV. törvények módosítását érinti, amely a honvédelemről, a fegyveres testületeknél szolgáló hivatásos állományú tagok szolgálati viszonyáról, illetve a katonai főiskolák hallgatóinak szolgálati viszonyáról és magáról a hadkötelezettségről szól.

Mind a négy törvény abból a célból kerül módosításra, hogy lehetővé tegye ezt a jogharmonizációt, elősegítse a NATO-hoz való csatlakozást, csupa olyan szabályt érint, amely lényegében a katonák külföldre vezénylésével van kapcsolatban, illetőleg más, idegen, külföldi katonák Magyarországra való belépésével, illetve Magyarországon való tartózkodásával kapcsolatos.

Maga a 417. előterjesztés is egész rövid, bár négy törvényt módosít, mégis mindössze tíz oldalból áll. Ennek ellenére lényeges, rendkívül lényeges megállapításokat tartalmaz, annál is inkább, mivel a katonák külföldre való vezénylése, hadba vonulása rendkívül régi jogszabályok által is már tárgyalt. Magyarországon így már az 1222-es Aranybulla 7. cikkelye is érinti - "de exercitu extra regnum ducendo per regem" címmel, amely a király hadba vonulásával van kapcsolatban -, ugyanezeket a szabályokat tartalmazza, vagyis hogy nem vehet részt katona külföldön, vagy ha igen, akkor miként. Ezért rendkívül lényeges ez a módosítás, amely kimondja, hogy csak beleegyezésével vehet részt a magyar katona - akár sorállományú, akár hivatásos - külföldi hadviselésekben, ám kiemeli azt az esetet, amikor nem katonai céllal vesz részt, hanem kifejezetten kiképzése, szolgálati viszonya érdekében.

A bizottságban azonban felmerült egy kritika a jogszabály megfogalmazása kapcsán, amikor is a katona beleegyezéséről szól a jogszabály, amelyet már egyébként az 1996. évi törvény is érintett. A beleegyezés mindenképpen a hadköteles oldaláról kell hogy történjék. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan azt mondja a jogszabály, hogy így vehet részt. A "vehet részt" kifejezés pedig valamely más, olyan feltételt feltételez, amely nem a katonától ered, hanem annak parancsnokától, tehát egy olyan megfogalmazásbeli kritika merült fel, amelyet módosító indítványban kísérlünk majd meg kiküszöbölni.

Az önkormányzati és rendészeti bizottság mind a 416., mind a 417. előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartja, 19 igennel, 1 tartózkodással és 1 ellenszavazattal. Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
43 338 1998.12.15. 2:29  335-345

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Feladatom rendkívül egyszerű, mert az önkormányzati és rendészeti bizottság három előterjesztést tárgyalt meg, melyből most kettőt visszavontak, tehát csak Szárliget község Fejér megyétől Komárom-Esztergom megyéhez való átcsatolásáról kell döntenie a tisztelt Országgyűlésnek.

Az önkormányzati és rendészeti bizottság megtárgyalta ezt a kérdést, általános vitára alkalmasnak találta az előterjesztést, mivel a határozati javaslat indokolása világosan tartalmazza mindazokat az érveket és ellenérveket, amelyek az igen tisztelt parlamentet döntési helyzetbe tudják hozni, mivel az önkormányzati törvény 55., illetve 93. §-ai ezt az Országgyűlés feladatává teszik.

 

(19.40)

 

Maga az átcsatolás, mint az már el is hangzott, lényegében azon alapul, hogy Szárliget mindössze 3,5 kilométerre van Tatabányától, Komárom-Esztergom megye központjától, míg Fejér megye központjától 60 kilométerre van. Sőt, mint ahogy az előterjesztés indokolása megfogalmazza, Szárliget temetője már jelenleg is Komárom-Esztergom megyében van, tehát teljes mértékben indokolt az átcsatolás, melyet az önkormányzati és rendészeti bizottság is támogat.

Azonban engedtessék meg mégis egy észrevétel. Tulajdonképpen világossá válik az átcsatolásoknál, az átcsatolás iránti kérelmeknél, hogy a jelenlegi megyei rendszer már elavult, e megyerendszerrel a közös Európában nem lehet igazán hatékonyan működni. Mindebből következően nem az lenne az Országgyűlés feladata, hogy az egyes községeket igényeik alapján ide-oda csatolgassa a megyék között, hanem gondolja át az egész megyerendszer kérdését, és egy európai mintának megfelelő új közigazgatási rendszert hozzon létre.

Köszönöm. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
44 286 1998.12.22. 1:33  283-287

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Saját tisztem szerint pusztán az lenne a kötelezettségem, hogy bejelentsem, hogy ezt az előterjesztést megtárgyalta a kulturális és sajtóbizottság, és az általános vitára alkalmasnak tartotta. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Jó, elég lesz! - Derültség.) Azonban az előbb elhangzott vita mégis arra sarkall, hogy néhány szót szóljak az egészről (Derültség. - Dr. Pető Iván: Helyes!) pár szóban. Ehhez tartozik: az 1999-es törvénnyel kell megállapítani a rádió- és televíziós testület költségvetését, amelyet a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996-os I. törvény 32. §-a aképpen határoz meg, hogy a televíziótestület javaslata alapján az illetékes bizottság, ez esetben a költségvetési bizottság terjeszti az Országgyűlés elé. Tehát ha olyan javaslatot terjeszt a költségvetési bizottság elé a testület, amely elfogadhatatlan, akkor abból nyilvánvalóan nem lesz előterjesztés.

Ugyanakkor ez az előírás, ez a szabály azt is magában foglalja, hogy igen nehéz neki eleget tenni, hosszú ideig oda-vissza vita folyhat, vagyis ez azt is jelenti, hogy ez a médiatörvény nem állja ki a kritikát, vagyis ezt a médiatörvényt előbb-utóbb módosítani kell.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
48 22 1999.02.10. 9:47  1-35

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szerte a világon a temetők mindenütt a kegyelet és az elhunytak végső nyughelye mellett kultúrörökségünk részei is. Az emberiség és saját országunk, népünk is minden időben, minden korban, bár a történelmi korokhoz viszonyítva változó módon, különös hangsúlyt fektetett az élet kezdetére, a születésre és az élet végére, a halálra, az ehhez fűződő misztériumra, és ezeknek tárgyi és szellemi emléket is állított.

Ha végignézzük, mondjuk, az örvényesi temetőt, ahol a szív alakú fejfák voltaképpen vizuálisan megtestesítik, megjelenítik a nagyparancsolatból levezethető gondolatot, miszerint a halálnál is erősebb a szeretet, vagy a szatmárcsekei temetőbe nemcsak azért látogatunk, hogy adózzunk Kölcsey Ferenc sírjánál, hanem hogy megcsodáljuk azokat a csónak alakú fejfákat, amelyek a férfi és a nő portréját, arcélét elevenítik, jelenítik meg, és amelyet helybéli, egyszerű parasztemberek évszázadok óta hasonló módon készítenek, melyek ma is ott láthatók, és amelyekről ma is vitatkozik a tudomány, hogy ezek vajon az ősi, pogány kori totemoszlop megelevenítései-e, vagy pedig jelképezik Kharón ladikját, mely átviszi az elhaltakat a Styx folyón a túlvilágra. Nagy kár, hogy például ebben a gyönyörű szatmárcsekei temetőben az újabb időkben elburjánzott a műanyag koszorúk megjelenése, mint egy szörnyű újabb kultúra elburjánzása. De a nagyvárosokban is a polgári idők kezdetétől, tehát a múlt század elejétől a legkiválóbb szobrászművészek vállalták fel, hogy síremlékeket készítenek, mint nemzeti kultúránk tárgyi emlékeit, Izsó Miklóst, Stróbl Alajost említeném, vagy Tóth Árpád édesapját, Tóth Andrást, aki a washingtoni Kossuth-szobrot is készítette, s aki szinte kizárólag síremlékek felállításából élt.

E tárgyi emlékek mellett szellemi emlékként csodálhatjuk a házsongárdi temető gyönyörű sírverseit vagy Edgar Lee Masters "Spoon River-i holtak" című sírverskötetét, ami szinte kötelező olvasmány volt minden európai műveltségre adó iskolában. De történelmünk, tudományunk is szegényebb lenne, ha nem maradtak volna temetők, temetővárosok, amelyekből következtetni tudunk őseink életére, kereskedelmi kapcsolataira, kultúrájára, vagy az elhalt és országunkban élő, már kihalt nemzetek kultúrájára.

Tehát a temető világa voltaképpen a kultúra szellemi és tárgyi megörökítése. Ez mindig rendkívül közel állt az emberekhez, rendkívül közel állt a kis társadalmakhoz, mondhatni, az önkormányzatokhoz. Éppen ezért nem is véletlen, hogy az önkormányzati törvény az önkormányzatok kötelező alapfeladatai között említi az alapfokú oktatás, az alapfokú egészségügyi ellátás mellett a köztemetők fenntartását, ezzel mintegy azt is jelezve, hogy az önkormányzat elkíséri az embert a bölcsőtől a sírig.

Mégis a jogszabályi rendezése nem volt igazán megoldva ezeknek a temetőknek. 1970-ben keletkeztek az utolsó idevonatkozó szabályok: egy kormányrendelet, amely összesen négy paragrafusból áll, és az a bizonyos ÉVM-EüM rendelet, amely viszont negyvenhárom paragrafusból áll, ugyanúgy, mint ez a mostani előterjesztés. E mostani előterjesztést tulajdonképpen üdvözölni lehetne, mivel most már így törvénnyel szabályozza ezt a kérdést, mégis néhány észrevétel hozzá:

A 2. § (2) bekezdése a személyi hatályt szabályozza, amely meghatározza, hogy kik jogosultak temetőt fenntartani, és egyáltalán kikre vonatkozik a törvény hatálya. Ezek között említi az egyházakat, felekezeteket, vallási közösségeket is, zárójelbe téve, hogy "a továbbiakban: egyház". Téves ez a megjelölés! Az egyház nem vitásan vallási közösség, azonban nem minden vallási közösség egyház, tehát helyesebb a személyi hatályt a vallási közösségekre kiterjeszteni.

Mindaz, amit én a kultúrára elmondtam, igazából ott hangsúlyozódik ki a törvényben, amikor arról beszél, hogy majd a későbbiekben egy kormányrendelet fog részletes szabályokat adni e témakörökre nézve, és főleg, hogy a hatálybalépést követően egy éven belül minden önkormányzat köteles megalkotni az idevonatkozó rendelkezését, amely - csak a 41. § (3) bekezdésének d) pontját idézem - a sírhely méretezését, a sírjelek alkalmazását, a kegyeleti tárgyak, a növényzet elhelyezését, a sírgondozás szabályait hivatott majd megállapítani.

(10.50)

Ugyanakkor a törvénytervezet 8. §-a pedig az építési engedélyezési eljárásról szól. A 7. § viszont azt mondja, hogy a jegyzőnek csak a köztemetőkre nézve áll fenn felügyeleti joga. Ha azt vesszük, hogy a törvény 2. §-a minden temetőre vonatkoztatja a törvény hatályát, és ha a 41. § önkormányzati rendelet meghatározását célozza, a 8. § pedig építési engedélyezési eljárásról beszél, melynek címzettje, mint tudjuk, a jegyző, akkor véleményem szerint nem lehetséges, hogy a jegyzőnek csak a köztemetőkre nézve álljon fenn felügyeleti joga, hanem minden temetőre, mint ahogy azt a 2. § eredendően be is vezeti.

Szólnom kell, bár már szóltak erről a vezérszónokok, hogy teljességgel elfogadhatatlan az a tíz év, amit az úgynevezett megváltási időre tervez a törvény. Sokkal elfogadhatóbb a korábbi ÉVM-EüM rendeletben is meghatározott huszonöt év, ez az életszerűbb; sőt még továbbmegy, és azt mondja, hogy ez még meghosszabbítható hatvan-száz évre - különösen sírboltoknál, a kultúra igazán komoly részeit képező síremlékeknél ez az életszerű.

Ugyanakkor fel kell hívnom a figyelmet arra is, hogy ennek a bizonyos 41. §-nak a (3) bekezdése, amelyet felolvastam, nem beszél ezeknek a síremlékeknek, sírboltoknak a fenntartási kötelezettségéről. Akár tíz évig fognak szólni ezekre a helyekre a szerződések, akár huszonöt évig vagy akár száz évig is, mi lesz utána? Ki fogja ezeket a kultúrörökségünk részét képező, nagy értékű létesítményeket fenntartani? Erről mindenféleképpen rendelkeznünk kell.

Végül, mint ahogy azt már ugyancsak több vezérszónok elmondta, teljességgel elfogadhatatlan, hogy ebben a kegyeleti eszmével áthatott körben a szabadverseny szelleme egyáltalán teret nyerjen, gazdasági társaságoknak ezt a tevékenységet átadni nem lehet. Ugyanúgy elfogadhatatlan az is, hogy kórházakban temetkezési vállalatok üssenek tanyát. Ez ugyanúgy teljességgel elfogadhatatlan egy kultúrállamban, mint ahogy elfogadhatatlan, hogy gagyizók lepjék meg a rendőrkapitányságot, vagy seftelők a különböző fővárosi intézményeket.

Mindezeket összefoglalva - ahogy azt a Független Kisgazdapárt vezérszónoka már elmondta -, módosító indítványaink lesznek, és e módosító indítványokkal, és annak reményében, hogy majd az önkormányzati rendeletek ezeket a részletkérdéseket megfelelő módon szabályozzák, általános vitára ez a törvényjavaslat alkalmas.

Köszönöm. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
48 36 1999.02.10. 10:00  35-51

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A területszervezési eljárásról szóló és a most, illetőleg tegnap tárgyalt vagy tegnap kezdett tárgyalni, 499. számot viselő törvényjavaslat előterjesztésére elsősorban az Alkotmánybíróság 15/1998. számú határozatának 3. pontja adott indokot, mely szerint az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet valósított meg azáltal, hogy nem szabályozta megfelelő tartalommal a belügyminiszternek az új község alapítására és községegyesítés megszüntetésére irányuló kezdeményezéséhez kapcsolódó előkészítő tevékenysége, valamint a köztársasági elnök ilyen tárgyú döntésére vonatkozó eljárás rendjét. Az Alkotmánybíróság felhívta a már hivatkozott 15/1998. számú határozatával az Országgyűlést, hogy e szabályozó feladatát végezze el; végeredményben ezt célozza ez az előterjesztés.

Az alkotmány 41. § (1) bekezdése megállapítja, hogy a Magyar Köztársaság területe fővárosra, megyékre, városokra, községekre tagozódik, a község, a város, a főváros és kerületei, valamint a megye választópolgárainak közösségét megilleti a helyi önkormányzás joga, amelyet, mint közismert, közvetlenül vagy közvetve, választott képviselő-testületeik, illetőleg helyi népszavazás útján gyakorolják.

Az alkotmány e paragrafusa meglévő községekről, városokról, megyékről és fővárosi kerületekről beszél, nem szól viszont új községek alakításáról, ám az önkormányzati törvény lehetővé teszi új községek alakítását, egyes községeknek, városoknak más megyéhez való csatolását, községek várossá nyilvánítását, és a fővároson belül új kerületek kialakítását, vagy kerületrész más kerülethez való csatolását.

A területi tagozódás megváltoztatására irányuló döntések a jogszabály szerint megoszlanak az Országgyűlés és a köztársasági elnök között az önkormányzati törvény 93., illetve 94. §-a szerint. A megyét és a fővárost érintő döntések az Országgyűlés hatáskörébe tartoznak. Ez alapján döntött például nemrégen az Országgyűlés Szárliget Fejér megyétől Komárom megyéhez történő csatolásáról, vagy korábban a főváros eredeti huszonkét kerülete mellett XXIII. kerületként alakult önálló önkormányzattá Soroksár.

A megyét, illetőleg a fővárost nem érintő döntések, tehát az új községalakítás, várossá nyilvánítás, községszétválás, -egyesítés a köztársasági elnök döntéseit igényli. Ugyancsak az önkormányzati törvény szerint a belügyminiszternek úgy az országgyűlési, mint a köztársasági elnök hatáskörébe eső előterjesztéseknél előkészítő szerepe van, de ezeket az önkormányzati törvény nem részletezi, és lényegében ez az előterjesztés ezt hivatott elvégezni.

Az előttünk álló törvénytervezet huszonhárom paragrafusból áll. Első fejezetében, és igen helyesen, időbeli korlátot határoz meg. Leszögezi, hogy a területi tagozódásra irányuló kezdeményezésekről úgy az Országgyűlés, mint a köztársasági elnök, négyévente csak egyszer dönt, mégpedig olyan időben, hogy az ne zavarja a soron következő választásokat.

Az 5. § a kisebbségeknek jelent garanciát azáltal, hogy már az előkészítő eljárás során köteles a polgármester kikérni a kisebbségi önkormányzatok véleményét.

A 7. § a települések gazdasági, földrajzi, közigazgatási egységét kívánja kifejezni, amikor kimondja, hogy a településnek egyik megyétől a másik megyéhez való csatolásánál az egész közigazgatási területet kell figyelembe venni, kivéve, ha folyó, hegyvonulat vagy egyéb természetes határ, például vasút ezt másként indokolja.

A 8. § a választópolgárok kellő tájékoztatását is célozza, amikor őket az eljárás különböző szakaszaiba is bevonja, így már a kezdeményezés indokait is a választópolgárok elé tárja, majd a megalakuló önkormányzat költségvetését is magába foglaló anyagot ismerteti a választópolgárokkal még a népszavazás előtt. Nincs azonban meghatározva, hogy ez az ismertetés, ez a tudomásra hozatal miként történik.

A népszavazás megtörténte és a képviselő-testület döntése után az önkormányzat a belügyminiszterhez terjeszti fel a kezdeményezést, aki az általános választásokat megelőző év április 30-áig dönt a kezdeményezések elfogadásáról. Ha ezt nem fogadja el, három napon belül értesíti erről az érintett önkormányzatot vagy önkormányzatokat, amelyek a határozat ellen 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz fordulnak. Igen jó garanciális elem ez, hogy végül is az önkormányzatok eredeti akarata esetleg felülvizsgálást nyerjen, ha az előkészítés folyamán nem tudják megfelelő módon érvényesíteni elképzeléseiket.

A várossá nyilvánításról szóló részben a tervezet következetesen nagyközségről beszél, s bár megjegyzi, hogy a várossá nyilvánítás szempontjából használja ezt a kifejezést, mégsem lehet indokoltnak tekinteni, mert sem az alkotmány, sem az önkormányzati törvény ezt a településkategóriát nem ismeri; nagyközségről nem beszél, községről beszél, fővárosról, fővárosi kerületről és városról beszél.

 

(12.10)

Ha viszont már a városnál tartok, akkor ugyancsak szólni kell a megyei jogú városról, arra is vonatkozik rendelkezés, amely megyei jogú városnak az egész fogalomkörét - egyébként erről sem beszél az alkotmány, csak az önkormányzati törvény, de magának az egész megyei jogú város létének az indokoltságát - felül kellene vizsgálni. Eredendően mindenki által ismert, hogy a "megyei jogú város" fogalom abban az időben keletkezett, amikor még léteztek a járások. A megyei jogú város voltaképpen azt jelentette, hogy igazgatásilag az adott város nem tartozik a járáshoz, hanem közvetlenül a megyéhez tartozik. Ilyen összesen négy volt eredendően, aztán kiszélesedett, és már minden megyeszékhely is megyei jogú várossá vált, és az önkormányzati időkben is egyenlőbbé vált az egyenlők között. Ezzel nem vitatom azt, hogy egyes városoknak, így amiket most megyei jogú városnak nevezünk, de más városoknak is, vannak térségi szerepei, vannak olyan szerepei, amelyek végül is összefognak bizonyos kistérségeket, és ez biztos, hogy több, mint a jelenlegi tizenkilenc megyeszékhely; valószínű, hogy ezeknek a száma a régi járási székhelyeknek megfelelő, éppen ezért egyszer felül kellene vizsgálni ennek az egész kérdéskörnek a megoldási lehetőségét.

Én most ezt azért mondom el, mert átnéztem a parlament törvénykezési terveit, és úgy láttam, hogy ebben az évben többet önkormányzatról nem lesz szó. Most van talán az utolsó lehetőség, hogy erre felhívjam a figyelmet, és egyáltalán erről beszélhessek. Az önkormányzatok feladatát és hatáskörét kell végre egyszer igazán felülvizsgálni és meghatározni. Ha ez megtörténik, akkor fel sem merülhet a gyanúja az esetleges alá- és fölérendeltségeknek, amit egyébként tilt az önkormányzati törvény, de ami a gyakorlatban, a valóságban pénzfelosztás és egyebek tekintetében mégis létezik.

Nagyon szép lenne, ha ez a felülvizsgálat 2000-ben megtörténne, amikor Szent István keresztény államának ezeréves fennállását ünnepeljük, mert Szent István államának a vármegyéiben már fellelhető az önkormányzatiság, és ez egy nagyon szép apropó lenne, hogy az egész önkormányzati törvényt, amely egyébként jó és előremutató - pláne a tanácsrendszerhez képest -, egyszer a parlament végre igazán előremutatóan felülvizsgálja és meghatározza.

A Független Kisgazdapárt vezérszónoka már a tegnapi nap folyamán elmondta, hogy a Független Kisgazdapárt támogatja ezt az előterjesztést. Vannak azonban módosító javaslatok, például a már említett nagyközségek kihagyása, illetőleg községként való szerepeltetése, és néhány egyéb apróbb javaslat, amelyeket majd a részletes vita során esetleg előterjesztünk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 106 1999.02.11. 11:39  3-111

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság alkotmányának 70/D. §-a kimondja, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Kifejezetten az "egészség" szót mondja, és nem az "egészség megóvását". Ugyanakkor az elmúlt délelőtt folyamán mintegy négy órán keresztül, és most is lassan már egy órája azt halljuk, hogy a dohányzás rendkívül káros az egészségre, ezt statisztikai adatokkal támasztották alá a hozzászólók.

Beszámoltak arról, hogy Magyarország az egyik első helyen áll Európában, sőt a világon e káros szenvedélyt illetően, minden harmadik ember dohányzik. Hallottuk azt is, hogy több tízmilliárd forintjába kerül a társadalomnak az a gyógyító folyamat vagy gyógyító eljárás, amire amiatt kényszerül, hogy egyes emberek dohányoznak, és emiatt betegek lesznek, vagy valamilyen egészségkárosodásban szenvednek. Tehát ha erről az oldaláról nézzük ezt a témát, a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslatot, akkor kapcsolat észlelhető, sőt biztos, hogy van kapcsolat az alkotmány vonatkozó paragrafusa szerint, amely, mint tudjuk, egy társadalmi viszonyt rendez; társadalmi viszonyokat rendez mindig a törvény, ennek egyik oldalán az állam áll, amelynek egy kötelezettsége van, nevezetesen hogy biztosítsa ezt a jogot a területén élő állampolgároknak, sőt ott-tartózkodóknak, hogy az egészségük testileg és lelkileg biztosítva legyen, másrészt a társadalmi viszony másik oldalán pedig ezek állnak, az ország területén tartózkodók, akik lehetnek dohányzók is és nemdohányzók is.

Először a nemdohányzók oldaláról nézzük meg ezt a kérdést, mert hisz voltaképpen erről szól maga a törvényjavaslat. Hogyan lehet a nemdohányzók érdekeit biztosítani, hogyan lehet a nemdohányzók egészséghez való jogát biztosítani? Csak úgy, mivel itt passzív dohányzásról van szó, hogy a dohányosokat, akiknek a káros szenvedélye valamilyen formában kihat a nemdohányzókra is, és ezzel az ő egészségük is károsodik, valamiféle tilalmakkal illeti. Ez világosan, szépen le van vezetve a törvényben, több tilalmat határoz meg, de kétségtelen, vannak olyan területek, ahol ezeket a tilalmakat nem lehet teljes egészében bevezetni.

Ki lehet mondani, hogy munkahelyen, bent az irodákban tilos a dohányzás. Ezzel a jogszabály eleget tett abbéli alkotmánybeli kötelességének, hogy a nemdohányzóknak az egészségét is biztosítja, vagyis megvédi a dohányzótól, mert kijelöl a munkahelyen dohányzásra meghatározott helyeket, amiket természetesen nem fog a nemdohányzó felkeresni. El lehet ezt rendelni különböző közforgalmi eszközökön, amelyek rövidebb távon közlekednek, de már nem feltétlenül biztosítható a vonaton, nem biztosítható bizonyos közforgalmi helyeken sem, mert egyszerűen nincs belőlük annyi. Példaként mondom, ha az InterCityn nem kapok már nemdohányzós helyet, akkor kénytelen leszek beülni a dohányzók közé, és ezzel már egészségem károsítva van. De mégis a nemdohányzók megvédése a dohányzóktól valahogy megoldható.

Kétségtelenül a legnehezebb a vendéglőkben, vagy ahol étkezés, ivászat folyik, amely a magyar társadalomba meglehetősen beékelődött már, szokássá vált; Mikszáthra is történt itt már utalás, valóban egy jó vasárnapi ebéd után eltajtékpipáztak, de a vasárnapi ebéd utáni kávé mellé szinte dukál a cigaretta. Ha ez vendéglőkben történik, tényleg elég nehéz kitiltani azt, aki e szokás rabja, attól, hogy megmenekítsük azt, aki nem dohányzik. Különböző technikai megoldások természetesen lehetségesek. Hallottuk azt is, hogy ez óriási pénzbe kerül, tehát az összes ilyen vendéglátóhelyet ellátni szellőzőberendezésekkel hirtelenjében, ez nehéz megoldást jelent.

Mindezért a legszimpatikusabbnak, de nem feltétlenül azonnal megoldhatónak az tűnik, amit felszólaló képviselőtársaim egyike elmondott, ha megfordítanánk: nem azt mondanánk, hogy hol nem lehet dohányozni, hanem azt mondanánk, hogy sehol nem lehet dohányozni, és esetleg azt a néhány helyet határoznánk meg, ahol lehet. Tehát ha nem lenne kiírva a vendéglőkre, hogy nem lehet dohányozni, mert hisz nem lehet, hanem az lenne kiírva néhány vendéglőre, hogy itt szabad a dohányzás, amely káros az egészségre, akkor el tudná dönteni az, aki saját egészségét is óvni akarja, hogy beteszi-e a lábát ide, avagy sem. De mindenesetre a nemdohányzókkal ez a törvénytervezet kellőképpen foglalkozik. Nem állítom, hogy minden kérdésre megadja pontosan a választ, az előbbi okok miatt sem, mert hisz pénzzel egyszerre, hirtelen ezt megoldani nem lehet, de egy kezdeti lépést tesz a nemdohányzók védelmében.

Sokkal nehezebb a helyzet, ha a másik oldalt nézzük, a dohányzók kérdését. Mert hisz az alkotmány azt is biztosítja, ha minden emberre vonatkoztatjuk ezt a jogot, akkor a dohányzók részére is. A dohányzók nem feltétlenül tudják, még akkor is, ha hirdetéseken ez már rajta van, hogy a dohányzás káros az egészségre, vagy nem megfelelő mélységben tudják. Egyszerűen eltekintenek ennek a káros hatásnak az ő egészségükre is káros hatásától.

Abszolúte nem nevetséges amit mondok, mert ha azt vesszük, és itt elhangzott, hogy Kolumbusz idején fedezték fel a dohányt, és körülbelül 20 év múlva már itt volt Európában, ha kiszámítjuk, az 1512, és ugyanakkor az is elhangzott, hogy csak 1957-ben derült ki, hogy ez a tüdőrák okozója, vagyis 445 évig igenis abban a hiszemben élt a dohányzó polgár, hogy az nem árt az egészségére, vagy nem ilyen mérvű egészségromlást idéz elő. 1957 óta pedig nem sok idő telt el.

Tehát valóban a dohányzás tudatlanságra is vezethető vissza. Ezt az is bizonyítja, hogy különböző statisztikák szerint minél iskolázatlanabb egy réteg, annál inkább dohányzik. Ez lehet, hogy sértőnek tűnik, de valós statisztikai adatokkal alátámasztható. Különösen e tudatlanság még fokozva van azáltal, hogy az óriási reklámok mutogatják - itt elhangzott már, és ez különösen a serdülő fiatalokra van nagy hatással -, hogy micsoda kemény legény lesz valaki a lóháton vagy a vízparton, vagy a tengerparton, ha ott van a kezében a füstölő cigaretta. Ez a tudatlan vagy nem kellőképpen felkészített gyermek lelkére igenis nagy hatással van, pláne ebben a társadalomban, ahol beleágyazódott a tudatba, hogy az a nagy fiú, az az igazán felnőtt ember már, aki dohányzik. Tehát ez igenis a tudatát zavarja, és nem is gondol arra, hogy joga van az egészséges élethez, és hogy ezt az egészséges életét károsítja a dohányzás.

Felmerült itt annak a gondolata vagy lehetősége, hogy ehhez az államnak semmi köze, mert hisz mindenki úgy károsítja az egészségét, ahogy akarja.

(14.50)

Nem igaz, mert egyszer hallottuk, hogy magával a dohányzással is károsítja a passzív dohányosok egészségét, másrészt pedig azt is tudjuk és hallottuk, hogy a betegségek folytán micsoda óriási kiadásokat jelent az állam részére - talán 60 milliárd forintról volt szó, ami hatalmas pénz -, és igenis nemcsak a dohányzó ügye ez, hanem az egész társadalomé, aki viselni kénytelen azt a 60 milliárd forintos terhet, ami a dohányos betegek gyógyítására fordítható.

Másrészt az is tarthatatlan, hogy mindenki azt tesz a saját testével, egészségével, amit akar, és hogy nem lehet tiltani esetleg ezt, hogy a testét károsan befolyásolja. Gondoljunk az öncsonkításokra!

Megengedett lehet Magyarországon az öncsonkítás? Megengedhető egy kultúrállamban?

Márpedig lehet, hogy valakinek valamiféle indoka van - mondjuk az, hogy nem akar dolgozni és rokkantnyugdíjba akar menni, és ezt öncsonkítással elérheti. El tudja viselni ezt a társadalom? Nem kell ezt tiltani a társadalomnak? De igenis tiltani kell! Vannak olyan egészségkárosító tények, szokások, amelyeket a társadalomnak tiltani kell. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy nem kell prevenciót, felvilágosítást, nevelést alkalmazni ennek az egész kérdéskörnek a kezelésénél.

Ezt a törvényjavaslatot, melyet jónak tartok, egy lépésnek tekintem ahhoz a folyamathoz, amit még a jövőben is el kell követnünk a dohányzás csökkentéséért vagy megszüntetéséért, mert gondoljunk arra is - többször elhangzott itt -, hogy ez szenvedélybetegség. Szenvedélybetegségről máról holnapra senkit nem lehet leszoktatni. Úgy kell felfogni ezt az egész társadalmi kérdést - magát a dohányzást is -, hogy máról holnapra tilalmakkal valóban nem lehet senkit leszoktatni, nem lehet megoldani ezt a kérdést, hanem neveléssel kell.

De tilalmak is feltétlenül kellenek, mint ahogy arról is szó volt, hogy egyetlen pitbullt ivartalanítottak csak, és ezzel azt akarták bizonyítani, hogy az a törvény, amely ezt elrendelte, rossz. Nem, az a törvény is jó, mert legalább egy pitbullt ivartalanítottak, és ha nem lett volna az a törvény, még ez sem történt volna meg.

Összefoglalva: általános vitára alkalmas ez a törvény, egy lépésnek tekinthető az egész küzdelem folyamatában, ami a dohányzás ellen folyik.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
56 107 1999.03.22. 15:35  106-118

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Március 2-án és az azt követő ülésnapokon, a szabálysértési törvényjavaslat általános vitája során a vezérszónokok nagyívű beszédeket tartottak a most is tárgyalt szabálysértési törvénytervezet javaslatának szükségszerűségéről. Ez voltaképpen az 1968. évi I. törvényt hivatott felváltani, amely így kimondva is, hisz harminc éve alkották meg, egy kicsit elavult; az általa szabályozni kívánt társadalmi viszonyok annyira megváltoztak, hogy már emiatt is módosításra, javításra lenne szükség. Emellett az Alkotmánybíróságnak egy 1997. évi határozata a törvény egyes paragrafusait kifejezetten alkotmánysértőnek ítélte, és az európai emberi jogi egyezmény bizonyos előírásaival is összeegyeztethetetlennek tartotta, éppen ezért szükséges, és maga is utalt a szabálysértési törvény újrakodifikálásának szükségességére.

(20.00)

A vezérszónokok teljességre törekedtek, felvázolták a magyar jogtörténetet e vonatkozásban. Mindenki utalt az 1879. évi XL. törvényre, amelynek a címe a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról, és amely így címében is nyilvánvalóan összehozható, és nyilvánvaló kapcsolat mutatkozik az első magyar büntető törvénykönyvvel, az 1878. évi V. törvénycikk előírásaival.

Ez a törvény, vagyis az 1878. évi V. törvénycikk felvázolja a bűncselekmények hármas tagozódását, nevezetesen a törvénnyel szabályozható bűntetteket és vétségeket, és a közigazgatási szervek által is elbírálható, illetőleg általuk kimondható kihágásokat. Vagyis tulajdonképpen itt a kihágást mint bűncselekményt fogja fel, és valóban, a kihágás nevében is arra utal, hogy itt valamiféle bűncselekményről lehet szó. A kihágás kifejezést többen még jobbnak, kifejezőbbnek is tartották, mint a szabálysértést, éppen e büntetőjogi vonzata miatt. Ám véleményem szerint mégsem mondható az, több okból sem, hogy a kihágás alkalmasabb kifejezés lenne a szabálysértésnél, már csak azért sem, mert két utolsó szótagja egy másik szót is jelent, amelyet nem feltétlenül kell használni jogszabályokban.

Másrészt viszont a szabálysértés kifejezetten utal arra, hogy itt valamiféle jogszabálysértésről van szó, nevezetesen törvényről és önkormányzati rendeletekről, mert hisz önkormányzati rendeleteket is alkothatnak szabálysértésekre, és az önkormányzatok éltek is ezzel a lehetőségükkel, és igen nagy számban alkottak önkormányzati szabálysértéseket, gondoljunk az összes közterület-foglalási, közterület-tisztasági szabálysértésre, ezek tulajdonképpen mind önkormányzati szabálysértések. Tehát a régi 1878. évi V. törvénycikk e hármas felosztása elfogadható, de semmiképpen nem úgy, hogy a szabálysértés bűncselekmény. A szabálysértés nem bűncselekmény.

E bevezető után mondandómat lényegében az elkobzás, az eljáró szervek és személyek témái köré csoportosítanám, de utalni fogok az elkövető fogalmára is. Az elkobzás intézményét a most hatályos szabálysértési törvény is ismeri, szerepel több helyütt az új törvénytervezetben is, és tulajdonképpen egy rendkívül hatásos intézményről, büntetésről van szó, de meg kell mondani, hogy eddig a gyakorlatban rendkívül sok problémát okozott.

Először is induljunk ki abból, hogy mit lehet elkobozni. El lehet kobozni azt, amire nézve a szabálysértést elkövették, illetőleg amivel elkövették. Ez gyakran - például az előbb említett jogosulatlan közterület-foglalásnál és közterületen történő árusításoknál - az áruk tömegét jelenti, tehát ha az elkobzást akarják alkalmazni, akkor ezeket az árukat számba kell venni, leltárt kell készíteni, el kell onnan szállítani, megfelelő raktár szükséges ezek raktározására, tehát oda kell vinni, ott őrizni kell, majd egy bizonyos idő után lehet értékesíteni; amit azonban nem lehet értékesíteni, azt meg kell semmisíteni, újabb probléma, feldarabolás, égetés, de a visszamaradt dolgot megint csak el kell szállítani. Tehát rendkívül problémás magának az elkobzásnak a gyakorlati megvalósítása, mégis rendkívül hatékony, hisz a prevenciót is magában hordozza, mert gondoljunk arra, ha egyszer valakinek, aki az utcán jogosulatlanul árusít, elkobozták a 400 ezer forint értékű áruját, az biztosan meg fogja gondolni, hogy még egyszer jogosulatlanul fog-e az utcán árusítani.

Ennek fontossága kifejeződik abban - és tényleg a prevenció is benne foglaltatik az elkobzás lehetőségében -, hogy a tervezet három helyütt is foglalkozik ezzel, a 20. §-ban, a 153. és a 154. §-ban. Vannak azonban olyan esetek, amikor az elkobzást egyszerűen nem lehet végrehajtani, mégpedig azért nem lehet végrehajtani, mert az a dolog, amire nézve az elkobzást el lehetne rendelni, már nincs meg. Ilyen eset, amikor például hamis terméket vagy hamis termékjelzést állapítanak meg, de ennek csak a gyanúja forog fenn, ezt el kell vinni a laboratóriumba, a laboratórium meg fogja ezt állapítani bizonyos idő múlva, hosszú idő telik el esetleg, és amikor majd ténylegesen világossá válik, hogy a termék minősége hamis - mit tudom én, példaként mondom, a 6 tojásos tészta helyett csak 4 tojást állapít meg a laboratórium -, akkor ezt már rég eladták, hiába rossz a minősége, hiába lenne elkobzásra alkalmas ez az áru, már nincs meg.

Éppen ezért ilyen esetre célszerű lenne egy új büntetési nemet megalkotni, és ez lenne az elkobzás értékének megfelelő pénzbüntetés. Tehát amikor már nincs meg az az áru, amit el lehetne kobozni, akkor élnének azzal a lehetőséggel, hogy ugyanolyan összegű pénzbüntetésre büntetnék azt, akié volt az áru, mint amennyi az elkobzandó termék értéke lenne. Ennek még az a praktikuma is meglenne, tehát az a praktikus hatása, hogy akkor nem kellene elszállítani az árut, nem kellene raktározni, őrizni, megsemmisíteni és a többi. Rögtön pénzhez jutna az önkormányzat, vagy aki éppen ezt az elkobzást foganatosítja.

Ez így rendkívül hathatós intézkedés lenne, de olyan esetben is alkalmazni lehetne, amikor a jelenleg hatályos törvény, de a mostani tervezet is lehetőséget ad arra, hogy az elkobzás alól mentesítsék az elkövetőt, mert az számára méltánytalanul nagy anyagi terhet jelentene. Példaként a 12 milliós autóbuszt azért nem fogják elkobozni, mert valamiféle műszaki kisebb szabálysértést követ el a gépkocsi tulajdonosa. Igen ám, de ilyen esetben is lehetne élni az elkobzás ellenértékének vagy egy részének a kivetésével, ami biztos, hogy százalékosan meghaladná magát a szabálysértési bírságot, és így ennek az összegnek a megfizetésével magában hordozná azt a prevenciós szándékot, amitől egyébként elesne a törvényalkalmazó.

A 45., illetőleg a 46. § arról beszél, hogy a tiltott szerencsejátéknál viszont el kell kobozni azt, amire nézve vagy amivel a szerencsejátékot folytatják, vagy amit a szerencsejátékon nyertek. Ez azonban sok esetben rendkívül méltánytalan. Bizonyos nagy rendezvényeken - és ez rendkívül gyakori - szokásos tombolát tartani, sorsjegyet tartani, és ott bizonyos nyeremények vannak. Ha ott valaki nyert egy árut... - egy példát mondok: a 140. jogászbálon egy Opel Corsa a tombola főnyereménye, a sorsolást éjfélkor tartják, és a báli közönség 90 százaléka vett tombolajegyet, és senki nem tudja, majd később fog kiderülni, hogy a bál rendezősége elfelejtette ezt bejelenteni a Szerencsejáték Felügyeletnek, következésképpen tiltott szerencsejáték folyik, és egy kis keresetű, vidéki bírósági fogalmazó megnyeri a gépkocsit, amit aztán utána elkoboznak tőle.

Tehát ilyen esetben is az elkobzás helyett az ellenérték megtérítése lenne az igazán jó büntetés, természetesen nem azzal szemben, aki megnyerte a gépkocsit, hanem aki elmulasztotta bejelenteni a Szerencsejáték Felügyeletnek ezt a bizonyos szerencsejátékot, és a hatóság, ha csak megengedve lenne, tehát nem lenne kimondva, hogy el kell kobozni, hanem el lehetne kobozni, ebben az esetben a szabálysértési hatóság a tényállás teljes ismeretében, saját mérlegelési jogkörében tudná azt, hogy el fogja-e kobozni vagy sem - ebben az általam elmondott esetben biztosan nem.

 

(20.10)

 

Mint a tervezet indoklásából kitűnik, Magyarországon évente körülbelül 400 szabálysértési eljárást folytatnak le (Dr. Hack Péter: 400 ezer!), ennek körülbelül 70 százalékát a rendőrség bonyolítja, tehát megközelítőleg - mivel nemcsak az rendőrség és nemcsak az önkormányzat bonyolítja, hanem más szervek is - 100-120 ezer szabálysértési ügy esik az önkormányzatokra, ami természetesen nem arányosan oszlik meg a mintegy 3200 önkormányzat között, hanem a városoknál, a nagyvárosoknál és persze főleg a fővárosi kerületeknél van ezeknek a szabálysértési ügyeknek a zöme. A szabálysértési eljárás címzettje a jogszabály szerint a jegyző, de azokban a városokban, azoknál az önkormányzatoknál, ahol óriási mennyiségben fordulnak elő szabálysértések, nem a jegyző végzi ténylegesen ezt a feladatot, hanem egy ügyintéző folytatja le az eljárást, sőt ő maga hozza a határozatot, még ő maga is írja alá, jelezve természetesen, hogy ezt a jegyző felhatalmazása alapján tette.

A vezérszónokok mindegyike megegyezett abban, hogy a szabálysértésnek feltétlenül van valamiféle büntető karaktere, ha pedig büntető karaktere van, akkor az abban eljáróknak valamiféle tekintélyt kell biztosítani, és ezt a tekintélyt úgy lehetne elérni, ha magától a jogszabálytól kapnák meg ezekben a nagyvárosokban az ügyintézők azt a felhatalmazást, hogy ők maguk végezhetik a szabálysértési feladatokat, illetőleg ők a címzettjei a szabálysértési eljárás lefolytatásának, amire egyébként az önkormányzati törvény is lehetőséget ad.

Végezetül az "elkövető" kifejezésről szeretnék szólni. A magyar nyelv szabályai szerint az elkövető egy olyan cselekmény alanya, amely cselekmény múlt időben történt, vagyis az alany az adott cselekményt befejezte. Ezért az elnevezés e mögöttes, rejtett tartalommal teljes mértékben ellentmond az ártatlanság vélelmének, az alkotmánynak és a francia forradalom óta minden létező alkotmányos alapelvnek, ezért a törvény szövegében való szerepeltetése megengedhetetlen. (Dr. Hack Péter: Úgy van!) Mindenképpen keresni kell valami más kifejezést, bármit: feljelentett vagy szabálysértés alá vont, vagy csak eljárás alá vont, a magyar nyelv oly gazdag és oly kifejező, hogy biztos lehet ehelyett valamit találni, mert ez tarthatatlan. Az a magyarázat pedig, amikor azt mondják, megmagyarázzák, hogy ez végül is nem olyan elkövető, ezt csak annak hívják, nem jó, akkor hívhatják bikkmakknak is vagy akárminek. Tehát a magyar nyelv egy ilyen megcsúfolása tarthatatlan, és annak a szerencsétlennek a megcsúfolása is, akiről esetleg majd kiderül, hogy nem is lehet az elkövető, mert ott sem volt a helyszínen, egy lopott gépkocsival követtek el valami szabálytalanságot, egy lopott személyazonossági igazolvánnyal igazolta magát valaki, de a lopott személyazonossági eredeti tulajdonosát fogják megidézni az első tárgyalásra elkövetőként. Szóval, egyszerűen ez elfogadhatatlan!

Ilyen és hasonló módosításokat fogunk még majd a részletes vita során előadni, amelyeket be is terjesztettünk, ezeket majd akkor részleteiben, bővebben is elmondjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 57 1999.04.12. 10:48  42-64,67-76

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint az ismert a tisztelt Országgyűlés valamennyi tagja előtt, az önkormányzati törvény az 1990. évi LXV. törvény 81-87. §-ig terjedő szakaszaiban határozza meg az önkormányzatok alapvető bevételi forrásait. Eszerint - a teljesség igénye nélkül - bevételi források a saját bevétel, amely áll saját adókból, saját vagyon forgatásából, illetékekből, egyebekből; áll az úgynevezett osztott bevételekből, amely voltaképpen az állami adónak bizonyos része, amelyeket az állam átenged; áll továbbá az önkormányzat legnagyobb bevételi forrásából, az úgynevezett normatív támogatásból, amely igen bonyolult számítások alapján, de végül is a feladathoz kötötten számítódik ki a lakosság létszámára nézve.

Emellett bevételi forrás még a címzett és céltámogatás, amely fontos, kiemelt feladatok beruházására szolgál, olyan beruházásokra, amelyek megvalósítása feltétlenül szükséges, társadalmi igény van rá, az önkormányzatnak feltétlenül szüksége van rá, esetleg kötelező feladat ellátására szolgál, de nincs elegendő pénze rá az önkormányzatnak. Tehát ezek a címzett és céltámogatások, és még bevételi forrása az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása, kiegészítő támogatása, ez az úgynevezett önhiki.

Az előbbiekben elmondottak alapján látható, hogy az önkormányzatok finanszírozása egy meglehetősen bonyolult, összetett ügy. Maga a címzett és céltámogatás nem automatikusan kerül az önkormányzatokhoz, hanem az államháztartási törvény meghatározott paragrafusa - a 20. § - szerint az államháztartási törvény határozza meg ezt a folyósítási rendszert. Ez a 20. § kimondja, hogy magáról a rendszerről, a szabályról egy külön törvényt kell alkotni. Ez a bizonyos 1993. évi LXXXIX. törvény, az önkormányzatok címzett és céltámogatásáról szóló törvény. Ennek a törvénynek a 8. §-a kimondja, hogy minden évben a költségvetési törvényben kell meghatározni azt az összeget, amelyet az állam a költségvetésben erre a célra fordít. Ez megtörtént ebben az évben. Hallottuk, olvastuk, ez 89 milliárd forint, de ennek egy része, nagyobbik része, 43 milliárd a már elkezdett beruházások további finanszírozásának a fedezete, és 5 milliárd forint, ami az idén új beruházásokra fordítható. Ebből 2 milliárd az új céltámogatás.

Ugyanennek a törvénynek a 3. § (3) bekezdése kimondja, hogy minden évben egy alkalommal ezt a költségvetésben meghatározott összeget el kell hogy ossza az Országgyűlés, mégpedig törvényben, az önkormányzatok között. Lényegében erre a döntésre készül most az Országgyűlés. Ennek a döntésnek az előkészítése az előttünk álló T/998. számú törvény. Ezt a kormány terjeszti az Országgyűlés elé, de természetesen nem automatikusan, hanem a jogszabályba foglalt feltételek alapján, amely úgy indul, hogy az önkormányzatok végiggondolják a saját beruházási igényeiket, és ezeket az igényeket pályázatszerűen benyújtják a Belügyminisztériumnak, amely a szaktárcák segítségével értékeli ezeket a pályázatokat megadott szempontok szerint. A megadott szempontok mindig társadalmilag kiemelt célokat szolgálnak. Ha a költségvetésben meghatározott összeg és a benyújtott igények összege között különbség van, akkor végzi el a Belügyminisztérium az úgynevezett rangsorolást. Ezt nevezik második fordulónak. Két döntésre juthat - a fontossági sorrend tulajdonképpen ez a rangsorolás - az előterjesztő.

(15.50)

Tehát két döntésre juthat az előterjesztő: vagy elfogadja ezt az igényt a rangsorolás után így, vagy sem. Tehát az előttünk fekvő, T/998. számú előterjesztés pontosan erről szól, a rendelkezésre álló 2 milliárd forintot osztja fel. Adott időben kell beterjeszteni ezeket az igényeket, ez megtörtént 1999. február 12-éig.

Ezután volt a kétfordulós pályázat, és végül is megállapítást nyert - ezt foglalja magába az előterjesztés -, hogy a pályázatot benyújtó önkormányzatok közül 29 részesülhet a megadott feltételek szerinti támogatásban, 14 viszont nem. Ezt a törvénytervezet 1., illetőleg 2. számú melléklete tartalmazza. A 2. számú melléklet külön tünteti fel azokat az önkormányzatokat, amelyeknek az igénye teljesen elfogadhatatlan volt, mivel nem egyezett meg az előre meghatározott feltételekkel.

A másik része viszont megegyezett, de már nem volt rá megfelelő fedezet. Tehát ez az a 2. számú mellékletben foglalt pont, az el nem fogadott pályázatoké, amelyek minden évben a legkritikusabb pontjait képezik ennek az elosztásnak, s ennek a legvitatottabb, sokszor a vádaskodásig menő kérdései, mint azt már hallottuk az elmondottak során. Ennek van megoldása, amire a későbbiek során vissza fogok térni.

Van egy 3. §-a is az előterjesztésnek, amely részben az államháztartási törvényt, részben a címzett és céltámogatásokról szóló törvényt módosítja, mégpedig azért, hogy az időközben megváltozott feltételek és viszonyok miatt azok a beruházások, amelyek ebben a megváltozott környezetben többe kerülnek, mint ahogy azt betervezték a beruházás megkezdése előtt, végül is befejeződhessenek, vagyis ez a törvénymódosítás megadja a lehetőséget arra, hogy ezek a beruházások befejeződhessenek.

Lényegében két részből áll az előterjesztés, egyrészt a címzett összegeket osztja el, másrészt magát a törvényt módosítja. Ha módosítja a törvényt, az ellentmond az államháztartási törvénynek is, ezért módosítja annak 101. §-át is.

Most térnék rá arra a bizonyos 2. számú mellékletre, vagyis az el nem fogadott pályázatokra és azok esetleges megoldási lehetőségére. Ezt az egész hosszadalmas felvezetést azért mondtam el, hogy látszódjon az önkormányzatok bonyolult és összetett finanszírozási rendszere, amely lehetne egyszerűbb is. Jobban is megoldható lenne ezeknek a kiegészítő támogatásoknak az elosztása, mert bár bizonyos automatizmus látszatát kelti, mégis annyi szubjektív elem keveredik bele, hogy okot adhat a vádaskodásra, hogy vajon ez miért kapott, Y pedig miért nem kapott.

Ezt a kérdést vagy ennek az elhárítását véleményem szerint az önkormányzati finanszírozási rendszer, tehát az önkormányzati gazdálkodás felülvizsgálatával lehet csak megoldani, ami például arra is kiterjedne, hogy eltörölnék ezt a bizonyos saját erőt. Hiszen amikor azt vizsgálja a Belügyminisztérium, vajon megfelel-e az adott feltételeknek a benyújtott igény, akkor azt is vizsgálja, hogy van-e saját ereje az illető önkormányzatnak. Ha pedig saját erő feltüntetésére is kényszerítünk bizonyos önkormányzatokat, akkor a legnyomorultabb, a legszegényebb önkormányzatok véglegesen és örökre elesnek bármilyen beruházás lehetőségétől, ez pedig nem lehet célja sem a parlamentnek, sem az állampolgároknak.

Éppen ezért a közigazgatási reform kapcsán felül kellene vizsgálni az önkormányzatok gazdasági finanszírozását, beleértve természetesen a már oly sokszor emlegetett és felvetett gazdasági ellenőrzéssel is.

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A kérdés végső soron csak úgy oldható meg, hogy a céltámogatásokat is feladatokhoz kötötten, feladathoz orientáltan, tényleg objektív módon lehessen megállapítani. Addig azonban, míg ez megtörténik, meg kell állapítani, hogy az előterjesztés az ismertetett és elmondott jogszabályoknak teljes egészében megfelel, éppen ezért a Független Kisgazdapárt az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartja, és a törvény módosításának az elfogadását javasolja.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
62 42 1999.04.13. 3:20  25-53

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és rendészeti bizottság megtárgyalta az 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/997. számú előterjesztést, illetékességből első helyen. Azért illetékességből, mert nyilvánvaló, szoros kapcsolat áll fenn a közoktatás és az önkormányzatok között. Az önkormányzati törvény 8. §-a a települési önkormányzatok kötelező feladatává teszi az óvodai és az általános iskolai oktatást, a 70. § (4) bekezdése pedig a megyei önkormányzatok kötelező feladatává teszi a középfokú oktatás, a szakoktatás és a kollégiumi ellátás körüli teendőket, melyeket a 61. § alapján a megyei jogú városok saját területükön átvállalhatnak. Éppen ebből eredően az önkormányzati és rendészeti bizottságban a legtöbb vitát az váltotta ki, hogy vajon az önkormányzatok fogják-e tudni viselni azokat a pluszköltségeket, amelyeket a törvénymódosítás esetlegesen létrehoz.

Más, ugyancsak anyagi vonatkozású kétség merült fel az önkormányzati és rendészeti bizottság vitája során, mégpedig, hogy vajon a nemzeti alaptanterv - amely a kisebbségi vélemények alapján háttérbe szorul - kidolgozására fordított milliók nem vesznek-e ezért kárba.

További kétség merült fel és vita volt, hogy vajon a minőség és annak ellenőrzése miatt kiépített centrális szerv és irányítási mód vajon nem csorbítja-e az önkormányzatok önállóságát. A többség azon a véleményen volt, hogy a NAT, tehát a nemzeti alaptanterv nem szűnik meg. A NAT és a helyi tantervek közé iktatódik ugyan a kerettanterv, de ezzel annak léte nem szűnik meg, vagyis nem vesztek kárba azok a milliók, amelyeket erre fordítottak.

 

(11.50)

Úgyszintén megnyugtatónak tűnik a költségvetési törvény bizonyos módosításával az esetleges pluszfeladatok ellátásának finanszírozása. Harmadsorban pedig még csak ki sem olvasható a törvény módosításából az, hogy a minőség ellenőrzése milyen formában csorbítaná az önkormányzatok önállóságát. Ellenkezőleg, a többség véleménye az volt, hogy ez az ellenőrzés kifejezetten nemzeti érdek.

A kisebbségi vélemények mások voltak, de a többség elfogadhatónak tekintette az előterjesztést, és tartózkodás nélkül, 11 nemmel, 17 igennel az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
64 22 1999.04.16. 5:52  19-77

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitában konkrét javaslatokat teszünk a tervezet bizonyos szakaszainak a módosítására.

(10.30)

Javaslataim e tárgykörben az elkobzással kapcsolatosak. Javaslataim besorolása a 66. és 69. számot viseli, mindkettő az elkobzással kapcsolatos. Az elkobzás - mint közismert, ismeri a jelenlegi szabálysértési kódex is - elrendelhető arra a tárgyra nézve, amellyel a szabálysértést elkövetik, illetőleg amelyre nézve elkövetik a szabálysértést; egy rendkívül hatásos, visszatartó erőt gyakorló kvázi büntetés. Visszatartó ereje éppen abban áll, hogy súlyánál fogva mintegy prevenciót is gyakorol; akitől egyszer nagyobb értékű árut elkoboztak, biztosan meg fogja gondolni, hogy a következőkben elkövessen-e hasonló szabálysértést, ugyanis az elkobzott áruk ellenértéke biztos, hogy jóval nagyobb, mint a szabálysértési bírság, amelyet esetlegesen a szabálysértési hatóság kiszabhat.

Ugyanakkor a hatásossága mellett az elkobzás mégis rendkívül bonyolult, hogy úgy mondjam, idegőrlő tevékenység azokra nézve, akiknek ezt végre kell hajtani, mert egyrészt akik az ellenőrzéseket végzik, észlelik a szabálysértést, észlelik, hogy azt az árut el lehet kobozni, erről jegyzőkönyvet kell felvenni, esetleg több száz áru van az adott helyen, leltárt kell készíteni, utána valamilyen formában az elkobzott tárgyakat valahova el kell szállítani, tehát raktárról kell gondoskodni, ott meg kell őrizni, figyelemmel kell lenni arra, hogy vajon ezek nem romlott vagy romlandó áruk-e. Ezt követően meg kell semmisíteni, ez külön munkát jelent, gondoskodni kell az elégetett vagy összetört maradványokról. Tehát hiába rendkívül hatásos maga az elkobzás, elég keveset alkalmazzák, holott, ismétlem, preventív jellege is van.

A javaslatom arra irányul, hogy az elkobzás helyett mondhasson ki a szabálysértési hatóság elkobzást pótló ellenértéket. Amit elmondtam, annak az a praktikuma is meglenne, hogy ettől az elkobzást kísérő körülményes eljárástól mentesülne a szabálysértési hatóság, és ha egyszer az áru összértéke, amit lefoglalhatnának, négyszázezer forint lenne, akkor nem elkoboznák a négyszázezer forint értékű árut, hanem négyszázezer forint ellenérték megfizetésére kötelezik az elkövetőt; illetőleg remélem, hogy ez a elkövető kifejezés megváltozik majd "eljárás alá vont"-ra.

Amellett vannak olyan elkobzási lehetőségek is, amikor ki lehetne mondani ugyan az elkobzást, de mert fennáll a gyanúja annak, hogy elkobzás alá eshetne az áru, főleg élelmiszereknél fordul ez elő, amikor is nem lehet rögtön elkobozni az árut, hanem előtte laboratóriumi vizsgálatnak kell alávetni, hogy vajon valóban fennáll-e a szabálysértés gyanúja... Mire aztán a laboratóriumi vizsgálat megállapítja, hogy valóban elkobozható, addigra ez az áru már nincs is meg. Tehát ebben az esetben különösen nagy jelentőséggel bírna az elkobzás ellenértékének a kimondása.

Ugyanezzel összefüggésben azonban vannak olyan esetek, amikor jelenleg is el lehet kobozni valamilyen szabálysértés folytán létrejött, vagy olyan dolgot, amivel a szabálysértést elkövették, de az rendkívül méltánytalan lenne az eljárás alá vont részére, mert, mondjuk, a megélhetését ezzel gyakorolja, vagy oly nagy értékű, amit ha elkobzás alá vonnának, már tényleg méltánytalan lenne egy esetleg kisebb súlyú szabálysértéssel.

Példaként hozok fel egy olyan autóbuszt, amelynek értéke, mondjuk, 20 millió forint, és valami kisebb műszaki szabálysértést követtek el vele. Ez esetben méltánytalan lenne elkobozni a 20 millió forint értékű autóbuszt. Erre is alkalmas lenne az általam javasolt elkobzás ellenértékének vagy az ellenérték egy részének a kimondása, mert akkor is akkora összeget mondhatna ki a szabálysértési hatóság az ellenérték részeként, amely sokkal nagyobb, és így nagyobb preventív erőt gyakorolna az eljárás alá vontra, mint önmagában csak a szabálysértési bírság. Erre irányul e körben a módosító javaslatom.

Köszönöm. (Dr. Csúcs László tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
64 38 1999.04.16. 3:15  19-77

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Két ponthoz terjesztettem elő módosító indítványt, mind a kettő a közigazgatási kar nagy részét érinti, a következők miatt.

A jogszabály szerint az általános szabálysértési hatóság a jegyző. Ám a nagyobb városokban - 400 ezer szabálysértési ügy van egy évben, a jegyző ezt a feladatot ténylegesen nem tudja ellátni -, a fővárosi kerületekben az apparátus illetékes szabálysértési előadója jár el az ügyekben, és saját nevében hozza a határozatokat. A jegyző nem is látja ezeket a határozatokat: a kiadmányozási jog alapján az előadó írja alá, bár nyilvánvalóan utal arra, hogy a jegyző nevében.

Úgy az ellenzék, mint a kormánypárt és minden előadó megegyezett abban, hogy bár nyilvánvaló, hogy megpróbáljuk elkülöníteni a szabálysértéseket és a bűncselekményeket, de mégis kétségtelen, hogy a szabálysértéseknek van valamiféle büntetőjogi jellege. Ha pedig van, akkor ennek komoly súlyt kell adni. Ha komoly súlyt kell adni, akkor tekintélyt kell teremteni azoknak a személyeknek, azoknak a köztisztviselőknek, akik ezekben az ügyekben eljárnak.

Az önkormányzati törvény lehetőséget ad arra, hogy hatósági ügyeket intézhessen a polgármesteri hivatal illetékes előadója is.

 

(11.40)

 

Ha tehát itt módosításra kerülne sor, és nemcsak a jegyző járhatna el szabálysértési ügyekben, hanem az előadó is, akkor ezzel kifejeznénk a közigazgatási kar teljes megbecsülését, amellett az élet után mennénk, mert hiszen ténylegesen a gyakorlatban ez a helyzet áll fenn.

A másik módosító indítványom hasonló, az ügyek egyszerűségére vonatkozna: ha egyszer egy szabálysértési eljárás már elkezdődött, akkor az a jegyző járhasson el végig ugyanabban vagy ahhoz kapcsolódó ügyekben, aki elkezdte, és ezzel lehetővé válna az, hogy párhuzamos eljárások ne induljanak az országban. Természetesen megkérhetném az itt jelen lévőket, hogy támogassák e módosító indítványaimat, és bár az értelem sugárzik minden jelenlévőről, és biztos elfogadják az én álláspontomat, de félek attól, hogy kevesen vannak ahhoz képest, akik majd a szavazásnál is valóban megnyilvánulnak mellettem - de az ő figyelmüket köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
64 40 1999.04.16. 0:11  19-77

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előbb elmondottak alapján lemondok a további meggyőző érveim előadásáról. Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
64 66 1999.04.16. 3:59  19-77

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ez az ajánlásban szereplő 389. számú előterjesztésem a törvénytervezet 153. §-ának módosítására irányul, és összefügg a már első részben, tehát e tárgyalás első részében tárgyalt elkobzással. Itt az elkobzás a tiltott szerencsejátékkal kapcsolatban felmerült dolgokra vonatkozna, és a tervezet kifejezetten azt mondja, hogy el kell kobozni azt a tárgyat, amely a szerencsejátékkal kapcsolatba hozható, vagy amelyre nézve a szerencsejátékot elkövették, vagyis a nyereményre is vonatkozna az elkobzás ténye.

Az én módosító javaslatom, mindamellett, hogy - mint az első részben elmondtam - elismerem és feltétlenül fontosnak tartom az elkobzás lehetőségét, itt mégiscsak megengedő módban kellene fogalmazni, vagyis hogy el lehet kobozni, vagyis a jegyző, aki az elkobzást majd elrendeli vagy sem, a tényállás teljes ismeretében döntsön erről a kérdésről, mégpedig azért, mert a szerencsejátékot nem csak pilótajátékra és egyéb más, ismert nagy szerencsejátékokra lehet elkövetni. A mindennapi életben gyakran előfordulhatnak kisebb tiltott szerencsejátékok, utalok például a tombolára; és egy példával hadd világítsam meg az általam mondottakat.

Egy bálon, mondjuk, egy jogászbálon tombolát tartanak, éjfélkor a 10 forintért, 100 forintért adott tombolajegyek alapján kisorsolnak egy gépkocsit, és ezt a gépkocsit megnyeri egy szegény sorsú vidéki bírósági fogalmazó, és természetesen boldog ezzel.

 

(12.20)

 

Fogalma sincs arról, hogy ezt a szerencsejátékot elfelejtették a rendezők bejelenteni. Nemcsak neki nincs erről fogalma, hanem a résztvevők 99 százalékának nincs erről fogalma, akik tombolajegyet vettek. Nos, ez esetben méltánytalan lenne, ha a tiltott szerencsejáték tárgyát, tehát magát az autót elkoboznák attól a személytől, akinek fogalma sem volt arról, hogy itt tiltott szerencsejáték folyt.

Ebben az estben, ha a jegyző a tényállást teljesen ismeri, élhetne azzal a lehetőséggel, amit a korábbi, első tárgyalás első ciklusában javasoltam, hogy ki lehetne mondani az elkobzás ellenértékét vagy annak egy bizonyos részét, a rendező szervet bírságolhatná meg a szabálysértési hatóság az elkövetés tárgya ellenértékének bizonyos hányadával, vagyis aki ténylegesen elkövette a szabálysértést, azt, aki elfelejtette vagy szándékosan nem akarta bejelenteni ezt a szerencsejátékot az arra illetékes Szerencsejáték Felügyeletnek, és ezáltal tiltott szerencsejátékká vált ez a tombola vagy akármilyen más szerencsejáték, akkor a valóban felelőst sújtaná egy bizonyos összeggel, az ellenértéknek, vagyis az előbbi példa alapján a gépkocsi árának bizonyos hányadával, míg aki vétlen az egész ügyben, az megtarthatná a gépkocsit.

Százszámra fordul elő ilyen ügy egy évben, tehát biztos vagyok benne, hogy a jegyzők vagy akik ezt a szabálysértési eljárást lefolytatják, a tényállás teljes ismeretében tudnak dönteni az ügyben, ha a jogszabály erre számukra lehetőséget ad, vagyis feltételes formában fogalmaz.

Köszönöm. (Szórványos taps az FKGP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
66 32 1999.05.03. 4:46  27-45

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A T/1085. számú, a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvényjavaslat egyidejűleg hatályon kívül helyezi az 5/1979. BM- és a 12/1983. BM-rendeleteket. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés, miért van szükség arra, hogy ezeket a miniszteri rendeleteket törvény váltsa fel. Ennek több oka van. Az egyik ok magából az évszámból is kitűnik; a bűnügyi nyilvántartásról szóló jogszabály immár 20 éves, eredetileg kiterjedt a bűntettesek nyilvántartására, a körözöttek nyilvántartására, a fogva tartottak nyilvántartására, illetőleg a vám- és szabálysértést elkövetők nyilvántartására.

Időközben megjelent az 1994. évi XXXIV. törvény a rendőrségről, amely a körözöttek nyilvántartására megfelelő felhatalmazást ad, így teljesen felesleges és érdektelen volna a párhuzamos nyilvántartás. Ugyanakkor a gazdasági helyzet változása a vám- és pénzügyi szabálysértések elkövetőinek nyilvántartását is feleslegessé tette. Ugyanakkor azonban a bűncselekmények volumene egy más jellegű nyilvántartást kell hogy meghatározzon, amely az európai integrációs folyamatoknak is megfelel. Így ez az elavult, immár húszéves belügyminisztériumi rendelet feltétlenül módosításra szorul. Hogy mennyire elavult, arra az általános indokolás fel is hoz két példát: az egyik az, hogy ha valaki ellen párhuzamos eljárás folyik, akkor erről a hatóság csak akkor szerez tudomást, ha arról valamelyik eljárásban maga a terhelt beszámol; vagy ami az utóbbi időben gyakran előfordult, hogy valaki anyagi ellenszolgáltatás ellenében más büntetését, a ténylegesen elítélt büntetését ülte le.

Mindez a pontatlan, rossz és követhetetlen nyilvántartásokra vezethető vissza, és ahhoz, hogy egy európai szintű, jó nyilvántartásunk legyen, szükség van erre a törvényre. Ezért a nyilvántartás már más személyeket, más tényeket céloz meg a nyilvántartás tárgyaként és személyeként, így kiterjed az új nyilvántartás a bűntettesekre, változatlanul a kényszerintézkedés alá vontakra, a gyanúsítottakra, a daktiloszkópiai és a fénykép-nyilvántartásokra, illetőleg a DNS-profil nyilvántartásaira. De ugyanakkor - és ez a másik ok, amiért törvényi szabályozás szükséges - ezek a nyilvántartások olyan kiemelt személyi jogokat védenek, amelyek védelmét az alkotmány fogalmazza meg, ezért ezeknek a nyilvántartásoknak mindenekfelett a törvényes elrendelése szükséges, illetőleg törvényben kell szabályozni ezeket a kérdéseket.

A hatósági erkölcsi bizonyítvány ugyancsak ilyen kiemelt személyi adatokat véd, és egyébként pedig az adatai a bűnügyi nyilvántartásra vannak alapozva, tehát ezért fontos, hogy ezt is ugyanebben a törvényben, tehát ezzel együtt és törvényben szabályozzák.

Ekörül nem is volt semmiféle vita az önkormányzati bizottságban, sőt, vita egyáltalán nem volt, csak kérdések hangzottak el, mégpedig főleg az irányban, hogy vajon ennek a nyilvántartásnak a bevezetése vagy nyilvántartásoknak a bevezetése vajon milyen finanszírozásban fog történni. Erre kellő választ kapott az önkormányzati bizottság a kormány jelen levő képviselőjétől, a Belügyminisztérium illetékesétől, és ennek hatására az önkormányzati és rendészeti bizottság 4 tartózkodás mellett, 24 igen szavazattal a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló előterjesztést általános vitára alkalmasnak tekintette.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
66 48 1999.05.03. 4:00  45-59,62-66

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A közúti közlekedés nyilvántartásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet a parlament T/1086. számú előterjesztése tartalmaz, az önkormányzati és rendészeti bizottság megtárgyalta, egyetértett a közúti közlekedés biztonsága és a tulajdon védelme érdekében bevezetendő új nyilvántartással. Ezekkel a célokkal egyetértett, mégpedig azért, mert a közúti közlekedés biztonsága megkívánja azt, hogy olyan nyilvántartás álljon a hatóság rendelkezésére, amelyből gyorsan, naprakészen és hitelt érdemlően tudja megállapítani egyrészt a forgalomban részt vevő gépkocsik adatait, másrészt pedig azt, hogy a gépkocsit vezető személy valóban jogosult-e a vezetésre.

A másik cél, amely ezt a nyilvántartást szükségessé teszi, a tulajdon védelmét szolgálja. Napjainkban rendkívül gyakori, és sajnálatos módon elharapózott a gépkocsilopás. Ma már az, akinek személygépkocsija van, és új személygépkocsija van, milliomosnak mondható, mert hiszen majdnem minden új gépkocsi több mint egymillió forint.

(15.20)

Tehát igenis fontos érdek fűződik ahhoz, hogy a tulajdon megfelelő védelemben részesüljön e nagy értéket tekintve. Tehát ezen a téren nem volt vita az önkormányzati bizottságban.

Vita bontakozott ki azonban abban az irányban, hogy a nyilvántartás kezelése és az adatszolgáltatás részben önkormányzati feladat, mégpedig a törvény szerint az önkormányzatok közül 240 önkormányzat lesz kijelölve arra, hogy az adott térségekben ezeket a feladatokat ellássa. Ez nyilvánvalóan pénzbe kerül, egyrészt, mert megfelelő módon gépesíteni kell a nyilvántartást, az adatszolgáltatást, másrészt pedig ki kell a személyzetet, tehát a közigazgatási dolgozókat képezni erre a feladatra, és ez is pénzbe kerül. A törvénytervezetben viszont erről nincs szó, tehát nem olvasható ki az előterjesztésből, hogy ezek a költségek vajon miből lesznek majd kifizetve. Tehát a vita lényegében erre alapozódott.

A bizottsági ülésen megjelent a kormány képviselője, a Belügyminisztérium jogtanácsosa, és arra hivatkozott - és ez egyébként a törvény zárórendelkezéséből is kiderül -, hogy maga a törvény alapvetően csak 2001-es hatállyal, több időpontban lép érvénybe, de a legfontosabb rendelkezései 2001. január 1-jétől vezetődnek be, vagyis a jövő évben. Tehát amennyiben lenne is ennek anyagi fedezete, azt nyilvánvalóan a 2000-es költségvetésnek kell majd tartalmaznia. Következésképpen ebben az előterjesztésben, ebben a törvényjavaslatban erre nem is történhetett utalás. Az önkormányzati és rendészeti bizottság többségét megnyugtatta ez a válasz, nevezetesen, hogy majd a 2000-es költségvetésben tárgyalni fogunk arról, hogy vajon az önkormányzatok, illetőleg az a 240 önkormányzat, amelyeknek ez feladatuk lesz, milyen költségekből fogják viselni a rájuk hárult feladatot. És miután a többség megnyugtatónak találta a választ, illetőleg a törvénytervezet zárórendelkezését, 4 nemmel, 5 tartózkodással és 18 igennel az előterjesztést és a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 36 1999.05.04. 14:58  21-58

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A magyar közoktatás szervezete évek, évtizedek óta, mondhatni, a múlt század közepétől állandó változásban van, és ezeknek a változásoknak mindig voltak felfelé ívelő szakaszai, kiváló művelői és kiváló irányítói, de ugyanígy voltak lefelé mutató szakaszai is, amelyek évtizedekre visszavetették a magyar közoktatást.

Ilyen felfelé ívelő szakasza kezdődött meg a magyar közoktatásnak az 1868. évi népiskolai közoktatási törvény elfogadásával, amely bevezette a tankötelezettséget és a hat elemi iskolát. Ugyanebben az időben olyan kiváló irányítói voltak a közoktatásnak, mint Eötvös József, Eötvös Loránd, Klebelsberg Kunó, Wlassics Gyula, és ebben az időben Gárdonyi regényhőse, a falusi tanító is méltán mondhatta, hogy a lámpás én vagyok.

Feltétlenül a lefelé mutató szakaszok közé tartozik az egyházi iskolák államosítása, amikor is az oktatás és a nevelés aránya teljességgel felbomlott, olyannyira, hogy a nevelés szinte meg is szűnt. Ám ennek a szakasznak is volt pozitív, felmutatható érdeme, mégpedig a nyolcosztályos általános iskola bevezetése, néhány évig kisérettségivel bezáróan a korábbi nyolc elemi helyett.

Az újabb időkben, a nyolcvanas években felerősödtek a közoktatással és annak egyes módszereivel kapcsolatos viták, feltehetően a demográfiai változások hatására. Ebben az időben jelennek meg a csodaszerek, például a szóképes olvasás, amire emlékszünk, hiszen az ezreket gyakorlatilag analfabétává tett.

A kilencvenes években, a rendszerváltást követően felerősödtek ezek a viták, megjelent néhány képtelen jelszó, mint az oktatás piacosítása, amely később be is következett. Majd ezek a viták 1993-ban, a közoktatási törvény elfogadásával megnyugodni látszottak, mert az 1993. évi közoktatási törvény elfogadható, megfelelő törvény volt, ami persze nem jelenti azt, hogy tökéletes lett volna, de hiszen még a legtökéletesebb, a legjobb törvény is időnként módosításra szorul, hiszen fel kell használni a szerzett tapasztalatokat, és a társadalmi viszonyok változása miatt is szinkronba kell hozni a törvényeket ezekkel a változásokkal.

Az 1995-96. évi változások nem tekinthetők ilyen változásnak, sőt felforgató jellegűnek tekinthetőek. Az 1996. június 5-én elfogadott módosítás koncepcionálisan változtatta meg az 1993. évi közoktatási törvényt, annak szinte minden paragrafusát érintette, úgyhogy igazából nem is módosításról, hanem inkább egy új törvényről beszélhetünk.

Ugyanakkor a sajtó ebben az időben - mintegy az istenadta nép megdolgozása érdekében - újabb képtelen jelszavakat jelentetett meg, mint a világnézeti semlegesség, az értéksemleges oktatás és persze megint az oktatás piacosítása. Ezt az 1996. június 5-én elfogadott, módosítással hatályban lévő törvényt meg kell változtatni, mert nagymértékben ellentmond a kormányprogramnak.

 

(10.40)

 

Tehát ez a jelenlegi, előttünk álló módosítás a kormányprogram végrehajtását célozza, de ellentmond a Független Kisgazdapárt 1998 februárjában elfogadott oktatási programjának is. Mindez kiderül az előttünk álló törvénytervezet indokolásából is.

Mielőtt azonban rátérnék részletesen a törvénytervezet néhány elemére, el kell mondjak néhány tanulságos adatot, tényt. Ezek pedig a következőek:

Különböző statisztikai felmérések megállapították, hogy Magyarország lakosságának az iskolázottsága 20 százalékos mértéket meghaladóan kevesebb, alacsonyabb, mint az európai uniós országok lakosságának az iskolázottsága. És ez így van annak ellenére, hogy egyébként a magyar 12-18 éves diákok a nemzetközi tanulmányi versenyekben kiváló helyeket érnek el, főleg természettudományos tantárgyakból, olyan tantárgyakból, amelyekben a legfejlettebb országok tanulói egyáltalán nem jeleskednek, sőt kifejezetten rosszak.

Ebből viszont azt a következtetést lehet levonni, hogy feltehetően ezekben a tantárgyakban, amelyekben a mi tanulóink jeleskednek és a legfejlettebb országok gyermekei nem, azért van ez így, mert az elektronikai forradalom hatására ezek a tantárgyak ezeknek a diákoknak a szemében talán divatjamúltnak tekintendők, vagyis fel lehet fogni úgy, hogy nem kellően versenyképesek. Ez rendkívül elgondolkoztató, különösképpen a majdani kerettantervek elkészítése végett.

Ugyancsak érdekes adat az a felmérés, amely arra irányult, hogy vajon a lakosság, a megkérdezettek fontosnak tartják-e az életben való érvényesüléshez az iskolázottságot. A megkérdezett 18 ország közül a magyarok végeztek az utolsó helyen, csak 28 százalék tartotta ezt fontosnak, szemben Németország 84 százalékával vagy Ausztria 92 százalékával.

Azt hiszem, nem kell Düsseldorfig, Kölnig utaznunk, elég csak átmennünk Nickelsdorfba, hogy megállapítsuk, kinek lehet igaza. Mindenesetre ezt a téves tudatot csak szisztematikus neveléssel lehet megváltoztatni, és nagy érdeme az előttünk álló törvényjavaslatnak, hogy a módosításokban rendkívül nagy hangsúlyt ad a nevelésnek, és megpróbálja az oktatás és a nevelés egyensúlyát helyreállítani.

Most pedig részletesen a főbb változások:

Az előterjesztés nagyon helyesen abból indul ki, hogy a közoktatás közszolgáltatás. Ez már abban is megnyilvánul, hogy az önkormányzati törvény az önkormányzatok kötelező feladatává teszi az óvodai oktatást, az általános iskolai, középiskolai, szakiskolai oktatást, ugyanúgy, mint az ivóvízellátást vagy az alap-egészségügyi ellátást, amelyek szintén közszolgáltatások. Ha pedig közszolgáltatások, akkor ezt megfelelőképpen finanszírozni kell, az állam adja ezekhez normatív támogatás formájában a legtöbb támogatást - az állam, vagyis az állampolgárok. Ha pedig ez így van, ha a közoktatást az állampolgárok finanszírozzák az államon, a kormányon keresztül, akkor szükséges, hogy ez megfelelőképpen mérve is legyen, mérve ennek a milyensége, minősége.

Nagy érdeme az előterjesztésnek, hogy pontosan megfogalmazza az értékelés, a minőségbiztosítás és az ellenőrzés fogalmát, amelyekről a '96-os módosítás, bár használja ezeket a kifejezéseket, de nem mondta meg, hogy mik ezek.

A minőségbiztosítás és az értékelés két szinten történik. Először is helyi szinten, az iskolában, ahol igen nagy szerepet kell hogy vállaljon az igazgató, természetesen a kollektívára támaszkodva, és ezzel az igazgató évtizedekre meghatározhatja az adott intézmény szellemiségét. A másik szint pedig a területi.

Az ellenőrzésnek három szintje van: ugyancsak az intézményi és a területi, és beiktatódik egy harmadik szint, egy országos szint: a közoktatási ellenőrzési és vizsgabizottság országos szinten. Itt azonban egy kicsit megbicsaklik az előterjesztés, és nem lehet igazán tudni a törvényjavaslatból, hogy ez az országos szerv az értékelést milyen mutatók alapján, kik által, hogyan fogja végezni, bár miniszter úr expozéjában utalt erre, és kézen-közön oktatási szervekhez el is jutott a minisztériumból egy tájékoztató, hogy miként fog majd ez kialakulni, ám szerencsésebb lett volna, ha ennek legalább néhány kerete magában a törvényben is benne van. Az azonban nem helyeselhető, hogy a minőségbiztosítást jobb híján olyan mutatókra alapozzák, amelyek ismertek az iparban, a kereskedelemben, a gazdasági életben, tehát nem feltétlenül az oktatásban.

Új elemként épül be a nemzeti alaptanterv és a helyi tantervek közé a kerettanterv, amely biztosítja az iskolai oktatás és nevelés egységét. Abban azonban, hogy a kerettanterv alapján a tanuló saját maga határozza meg, hogy azon belül milyen tantárgyakat fog tanulni és kik fogják tanítani - tehát pedagógusválasztási lehetősége van -, ebben vannak bizonyos anarchisztikus elemek, de futurisztikusak is, mert hisz ezeknek jelenleg nincsenek meg a tárgyi és személyi feltételei.

A javaslat megerősíti a nyolc plusz négy osztályos tanítási rendszert: az általános iskola az elsőtől a nyolcadik osztályig tart. Ez pedig a következők miatt rendkívül lényeges. Abból indultunk ki, hogy az 1868-as közoktatási törvény a hatosztályos általános iskolát vezette be, majd '49-ben ebből nyolc osztály lett, nagyon helyesen. Az 1996. július 5-én elfogadott módosítás lehetővé teszi nemcsak a tízosztályos általános iskola létesítését, mint ahogy erről itt szó volt, hanem a hatosztályosét is, ha a területi beiskolázási tervek ezt lehetővé teszik. Lehetővé fogják tenni, mert hisz Magyarország önkormányzatai közül, amelyeknek kötelező feladata a közoktatás és az általános iskolai oktatás, az egyharmadának lakossági létszáma 500 alatt van. Az önkormányzatok köztudottan mindig pénzszűkében szenvednek. Hát akkor biztosan nem elképzelhető, hogy tízosztályos általános iskolát fognak szervezni ezek a vidéki, falusi önkormányzatok, hanem hatosztályost fognak szervezni, vagyis 130 évvel vetik vissza ezzel a közoktatást! Ezért is feltétlenül szükséges a nyolcosztályos általános iskola bevezetése.

Külön hangsúlyt kap a nevelés, ami már abban is megnyilvánul, hogy a szóhasználatában is a törvény "oktatás és nevelés" helyett "nevelésről és oktatásról" beszél, tehát ezzel is hangsúlyozni akarja a nevelés fontosságát; és a kollégiumok pedig nevesített nevelési feladatot kapnak, amikor feladatukká teszik, hogy a tanulók értékrendjére, tanulása és szabadideje szervezésére ki kell dolgozni a pedagógiai elveket. Meg kell jegyezzem, abban a református kollégiumban, ahova én jártam negyven-egynéhány évvel ezelőtt, ez így volt, de így volt száz és kétszáz évvel ezelőtt is.

A javaslat megszünteti a pedagógusok szakvizsga-kötelezettségét; továbbra is kötelező azoknak, akik intézményvezetői, illetőleg vezetőtanári pozícióba kerülnek, illetőleg akik vizsga- és érettségi elnökök kívánnak lenni. Ezzel egy előmeneteli rendszert vezet be a törvényjavaslat, nagyon helyesen, amely előmeneteli rendszer egyben nyilván fizetésemeléssel, illetőleg magasabb fizetési kategóriával is jár.

Nem tekinthető azonban a minőség biztosításának az, hogy az 53. § lehetővé teszi, hogy nem szükséges nyelvtanári képzettség, elegendő felsőfokú nyelvvizsga. Lehet, hogy valaki kiválóan bírja a nyelvet, de nem biztos, hogy tud tanítani, oktatni.

Ugyancsak furcsa, hogy a szakiskolákban a szaktárgyak tanításához nem szükséges egyetemi végzettség, holott az egyetemek bőven bocsátanak ki mérnöktanárokat.

A törvénytervezet bizottsági vitájában - és most már befejezem - természetesen a finanszírozás nagyon nagy hangsúlyt kapott, nagyon sok vitára adott alkalmat. Egyrészt azok az emelkedések, amelyek majd megnyilvánulnak e törvénymódosítás végrehajtása során, már benne vannak a költségvetésben, de tudjuk azt, hogy az eddigi 80 százalék helyett 90 százalékra lesz felemelve a költségtérítés, illetőleg a hozzájárulás.

(10.50)

Erre szükség is van, mivel a Független Kisgazdapárt szellemiségéből adódóan, de az előbb említett oktatási programjában is első számú befektetésnek tekinti és mindig is tekintette az oktatást, a nevelést és az ifjúság kérdését. Ezért a Független Kisgazdapárt általános vitára alkalmasnak tartja az előterjesztést, néhány módosítással, amelyre nézve még képviselőtársam fog részletesen szólni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon és a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
68 4 1999.05.05. 3:05  1-35

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Amilyen hosszú ennek a törvénytervezetnek a címe: a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról..., legalább ilyen hosszan tárgyalt erről a korábban, a múlt évben a parlament a T/272. számú előterjesztés alapján, amelynek végeredményeként december 22-én az Országgyűlés többséggel - feles többséggel - jóváhagyta a törvényt.

Pontosan ezek a viták, a viták sokasága és az ott valóban felvetett érdemi hozzászólások a miniszterelnök urat is arra késztették, hogy megkérje a köztársasági elnök urat, terjessze az előzetes normakontrollal már elfogadott törvényt az Alkotmánybírósághoz, mivel felmerültek bizonyos alkotmányjogi aggályok. Ezek be is bizonyosodtak, és az Alkotmánybíróság 1999. február 23-án hozta meg azt a határozatát, amely lényegében azt mondta ki - persze hosszabban és sokkal bonyolultabban -, hogy ha minősített többség szükséges egy törvényhez, annak bármely szakaszához, akkor a módosításhoz is ugyanez a többség szükséges.

A parlament érzékelte ezt akkor is, amikor a törvényt meghozta, és kettéválasztotta az ottani rendelkezéseket, s végül is a törvény, amit meghozott, olyan volt, amelyre egyébként a minőségi szabályok nem vonatkoztak volna, de az Alkotmánybíróság tükrében így erre is vonatkoznak. Ezért a kormány átdolgozásra visszavonta ezt a törvényt, és ezután hosszas pártegyeztetések, viták sokasága következett, amely végül is ezt az igen sok vitatott kérdést tisztázta.

 

(9.10)

Egy olyan törvénytervezet került most a parlament elé, amellyel már szinte mindenki egyetért, legalábbis általános vitára alkalmasnak tartja; biztos lesznek azért némi módosítások.

Az önkormányzati és rendészeti bizottság értékelte ezeket a pártközi egyeztetéseket, és maga is úgy látta, hogy általános vitára alkalmas ez a törvénytervezet, úgyhogy az önkormányzati és rendészeti bizottság egyhangúlag, tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak tekintette ezt a törvénytervezetet. Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
68 38 1999.05.05. 4:23  35-45

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és rendészeti bizottság megtárgyalta az 1088. számú előterjesztést, amely a polgárok személyi adatainak kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló címet viseli, és voltaképpen részét képezi az okmánykorszerűsítés programjának, abból kiindulva, hogy a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy az adatfeldolgozással kapcsolatos döntések, illetőleg azok végrehajtása szervezetileg és technikailag is elkülönüljön.

Mintegy civilesítés tanúi lehetünk az okmánykorszerűsítési program kapcsán, amikor is azok a feladatok, amelyek eddig a rendőrhatóság feladatkörébe tartoztak, átkerülnek a civil közigazgatás területére, és ezzel tulajdonképpen azt szolgálják, hogy a lakosság minél közelebb, minél gyorsabban, minél egyszerűbben jusson azokhoz az adatokhoz, illetőleg okmányokhoz, amelyekre az életvitele során szüksége van.

Tulajdonképpen több törvényt módosít ez a törvény-előterjesztés, az 1992. évi LXII. törvényt a személyes adatok védelméről, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXIV. törvényt, a külföldi utazásról szóló 1998. évi XII. törvényt, a személyazonossági jelről és annak módosításáról szóló 1996. évi XX. törvényt; tehát minden olyan törvényt, amely valamely adattal kapcsolatos, és ez jól beleillik abba a logikai rendszerbe, hogy itt majd az okmányokat valamilyen formában korszerűsíteni fogjuk.

 

(12.00)

Meglehetősen kilóg ebből a sorból a 35. §-ban jelzett, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosítása. Egyszerűen nehéz felfogni, hogyan kerül ebbe a logikailag nagyon jól összeillő jogszabálykörbe ennek a törvénynek a módosítása, amelyben ráadásul olyan magyartalan vagy a magyar nyelv alapján elítélendő kifejezések is vannak, mint például: "a csatornahasználatért díjmegtérítést köteles fizetni". A díj feltétlenül valami összeget jelent, amit vagy meg kell téríteni, vagy meg kell fizetni, de a megtérítést még kifizetni... - iszonyatos még olvasni is! Tehát logikailag abszolút nem illik ide, igaz, hogy a cím szerint beleillik, mivel a polgárok személyi adatainak kezelésével függ valamilyen formában össze.

Nem is ez okozta a legnagyobb gondot az önkormányzati és rendészeti bizottságnak, hanem inkább annak a finanszírozása, ami majd felmerül azoknál az önkormányzatoknál - 240 ilyen lesz -, amelyek ezeket az okmányokat végül is ki fogják állítani, kezelni fogják, tehát ahol kialakulnak ezek az okmányirodák. Ez gerjesztette a vitát. Mindig, amikor az önkormányzat új feladatot kap, elvárnák - az önkormányzati bizottság különösen elvárná -, hogy ott konkrét adatokat lássanak arról, miből fogják ezt viselni. Ez magából a törvénytervezetből nem derül ki, ám a kormány ott lévő képviselője erre felvilágosítást adott. Abból indult ki, hogy ez nem rögtön lép hatályba, tehát a következő év költségvetésébe ezek az összegek még bevihetők, amelyek a technikai feltételeket fogják biztosítani; azok, akik ezt a munkát végezni fogják, a rendőrségtől fognak átkerülni a kijelölt területi polgármesteri hivatalokhoz.

Tehát mindezt figyelembe véve az önkormányzati és rendészeti bizottság 6 tartózkodás mellett, 18 igen szavazattal a törvényjavaslatot az általános vitára alkalmasnak tekintette. Köszönöm. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
73 116 1999.05.31. 8:10  21-125

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közteherviselés egyrészt adófizetési kötelezettséget is jelent, a közteher viselése tulajdonképpen az adófizetés viselése is. Az 1990. évi C. törvény, amely az adózásról szól, kétféle adót különböztet meg, a közadókat - állami adókat - és a helyi adókat. Én a helyi adókról szeretnék most beszélni, különösképpen a fővárosi adórendszerről, mert 2 millió ember él itt Budapesten, tehát nem mindegy, hogy ezt az adóterhet, ezt a közterhet miként viselik a fővárosban.

A helyi adók általában az iparűzési adó, építmény- és telekadó, idegenforgalmi adó és a magánszemélyek kommunális adója. A főváros saját önkormányzati rendszere folytán ezt úgy veti ki, hogy egy rendeletben határozza meg, hogy mely adónemeket vet ki ő maga, illetőleg melyeket enged át kivetésre a kerületi önkormányzatoknak. Ez úgy alakult, hogy az 5/1990. számú fővárosi rendelet az iparűzési adót és az idegenforgalmi adót magának tartotta fenn, de akképpen, hogy ezt mint forrást megosztja saját maga és a kerületi önkormányzatok között, míg a magánszemélyek kommunális adóját és az építmény- és a telekadót a kerületi önkormányzatok vethették ki, és ezek a bevételek az önkormányzati törvény szerint is saját és kizárólagos bevételi forrásaikat képezték. A másik forrást pedig, amit a főváros maga vetett ki, az iparűzési és az idegenforgalmi adót, évente egyszer osztotta fel a főváros, ugyancsak egy rendelet szerint.

Ehhez a felosztáshoz 1994-ig szükségeltetett a kerületi önkormányzatok egyetértése, majd '94-ben egy módosítás folytán úgy változott meg, hogy csak a véleménye szükséges a kerületeknek, ami, mint tudjuk, nem jelent semmit, mert mondhatnak akármit, végül is saját elhatározása alapján fogja ezt a forrást elosztani a főváros. Élt is ezzel a lehetőséggel a főváros, és általában úgy osztotta fel az elmúlt években, hogy 60 százalék maradt neki, és a maradék 40 százalékot osztotta szét a 23 önkormányzat között. Világos, hogy ez igazságosnak nemigen tekinthető.

Tehát ebben az évben módosították ezt az 1990-es önkormányzati rendeletet is, és kimondták, hogy a kerület a jövőben csak a kommunális adót vetheti ki, az építmény- és a telekadót pedig a főváros ismét magához vonta, hogy majd ebből képez egy közös forrást, amit saját maga fog felosztani. Ezt azzal indokolta, hogy mindezt azért teszi, mert az önkormányzatok nem éltek kellőképpen az adókivetés lehetőségével, és mindig és kizárólag az adott évi helyi adót a saját költségvetésük szükségletéhez mérték. E szép megfogalmazás mit fed?

Azt fedi, hogy az önkormányzatok nagyon tisztességesen egy bizonyos önmegtartóztatást tanúsítottak, és tényleg csak olyan mértékben terhelték a saját kerületük állampolgárait, amilyen mértékben nekik feltétlenül szükségük volt erre a bevételre. Ha az önkormányzat azt a módosítást 2000. január 1-jétől teszi lehetővé, hogy most már ők szedjék ezt az adót, és ők kifogásolták a kerületeknél, hogy ez rossz, akkor ez azt fogja jelenteni, hogy az állampolgárokat sokkal nagyobb mértékben fogják megadóztatni, azt is lehet mondani, hogy sanyargatni fogja újabb adókkal a főváros - ami kormánypártinak igazán nem mondható - a kerületi önkormányzatok lakosságát, és azt majd úgy fogja felosztani, ahogy eddig is, tehát 60-40 százalékos arányban. Ezzel nemcsak az önkormányzatok gazdasági önállóságát sérti, hanem kifejezetten újabb terhekkel sújtja az állampolgárokat, holott a teherbírás már valóban a tűrési határ szélén áll.

Ha közterhek viseléséről beszélünk, akkor mindenféleképpen szólnom kell a fővárosi közüzemi díjakról is, melyek ugyan kimondva bizonyos szolgáltatások ellenértékének tűnnek, és azok is, de mivel monopolhelyzetben lévő vállalatok, részvénytársaságok vetik ki ezeket a közüzemi díjakat, mégis valamiféle adó jellegük van, tehát köztehernek minősülnek.

Azt is tudjuk különböző jelentésekből, az Állami Számvevőszék jelentéséből, ügyészségi iratokból, hogy a vízműveket, a csatornázási műveket, tehát közüzemeket, a főváros teljesen jogtalanul privatizált, vitt be közüzemeket részvénytársaságokba. Sajnos nem történt ebben semmiféle változás, és azok a cégek, főleg külföldi cégek, melyek megvásárolták ezeket a közüzemeket, a monopolhelyzetet kihasználják; tulajdonképpen a lakosság kényszerhelyzetét használják ki, mert senki nem fog tudni otthon egy sparherden főzni, ha egyszer nincs kémény a lakásában, vagy senki nem fogja tudni elzárni a vizét és a kút vizét használni, mert nem tud a lépcsőházban kutat fúrni, tehát a monopolhelyzetben lévő vállalatok kihasználják ezt a lehetőséget. A maximumig kihasználják, olyannyira, hogy az elmúlt három évben 60 százalékot meghaladóan nőttek a fővárosban a közüzemi díjak.

Ezek forintra kiszámolva, persze feltételezett számokkal, egy 52 négyzetméteres lakásnál elérik a 15 ezer forintot, villany és közös költség, illetőleg lakbér nélkül, tehát nagyon megközelítik a minimálbért, ha valaki egyedül él, akkor ezeket a költségeket már alig-alig tudja fizetni. Éppen ezért ezrek lakásában már kikapcsolták a közüzemeket, mert hiszen nem tudják fizetni ezeket a díjakat. Ennek a következő lépése az lesz, hogy ki fogják lakoltatni őket a tartozások fejében, holott az alkotmány kimondja, hogy megfelelő életkörülményeket kell biztosítani minden állampolgár részére. Megfelelő életkörülmény-e az, ha valaki egy elsötétített lakásban él, mert kikapcsolták már a villanyát, egy hideg lakásban, mert nem tudja fizetni a távfűtési díjat, gázt sem tud gyújtani, ott sem tudja megfőzni kegyelmeséktől hozott vacsoráját? Biztos, hogy nem!

Következésképpen a Fővárosi Önkormányzat nemcsak durván, törvénysértő módon adta ezeket az üzemeket magánkézre, hanem folyamatosan és állandó jelleggel sérti az alkotmányt is. Nekünk, bár ez önkormányzati kérdés - de mint önkormányzati kérdés, mégis országos kérdés is -, ezt itt nem lehet tétlenül nézni. Ha a közterhek viseléséről beszélünk, arról igenis valamilyen formában tennünk kell - akár az önkormányzati törvény, akár az adótörvény módosítása folytán -, hogy ezt a képtelenséget megszüntessük.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

(19.10)

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
74 30 1999.06.01. 5:23  23-49

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmány 40. §-a kimondja a magyar állampolgárok részére a lelkiismereti szabadságot, ugyanakkor az alkotmány 70. §-a pedig azt mondja ki, hogy a honvédelem minden állampolgár kötelezettsége.

Ennek a két előírásnak az esetenkénti ellentmondásából, nevezetesen amikor valaki a honvédelmi kötelezettséget az alkotmány 40. §-ára alapozott lelkiismereti okokból tagadta meg, vagy nem kívánta teljesíteni, évtizedekig ebből mindig a lelkiismereti szabadság kárára történt egy feloldás, amely olyannyira súlyos volt, hogy még büntetőjogi szankciója is volt annak, ha valaki a katonai szolgálatot akár lelkiismereti okokra való hivatkozással tagadta meg.

Ezt a XXI. században egyáltalán nem emberinek mondható gyakorlatot szüntette meg tíz évvel ezelőtt az alkotmánymódosítás, amikor is a 70/H. § kimondta, hogy a honvédelmi kötelezettség teljesítése során a katonai szolgálattal egyenértékű a polgári szolgálat. Erre aztán 1997-ben törvény is született, az 1997. évi XXI. törvény, amelyet április 25-én hirdettek ki. És ahogy arra az államtitkár úr hivatkozott, így már kétéves a tapasztalatunk a gyakorlatról. Egyrészt a gyakorlat alatt szerzett tapasztalat, másrészt pedig időközben néhány jogszabály, néhány törvény megjelenése, illetőleg módosítása vezet oda, hogy ezt az 1997. évi XXI. törvényt módosítani kell - ez fekszik előttünk az 1176. számú törvényjavaslatot tárgyaló előterjesztésben, melyet az önkormányzati bizottság is megtárgyalt.

Arra is hivatkozott az államtitkár úr az expozéjában, hogy koncepcionálisan nem változik a törvény, de mégis egyrészt tartalmi, másrészt eljárásbeli változtatásokat vezetnek át ezek a módosítások, mégpedig azért tartalmilag, mert az eredeti jogszabály tilalmakat sorolt fel. Azokat a szervezeteket sorolta fel, amelyeknél nem lehet polgári szolgálatot teljesíteni. Az új tartalmi változás pedig azt mondja meg, hogy hol lehet, mégpedig azért, mert időközben a közhasznú szervezetekről törvény jelent meg, és már az alkotmány is azt mondja ki, és erre utal vissza a '97. évi XXI. törvény is, hogy azért fogható fel a katonai szolgálattal egyenértékűnek a polgári szolgálat, mert itt olyan munkát végeznek, amely a nemzet számára hasznos. Tehát a közhasznú szervezetekről szóló törvény ugyancsak erről szól, hogy ott olyan munkákat végeznek, amelyek a nemzet számára hasznosak.

Milyen szervezetek ezek? Önkormányzati szervezetek, társadalmi szervezetek és egyházi szervezetek. Mindenki által ismert, hogy az Ökumenikus Szeretetszolgálat, amely menekültügyben, katasztrófavédelemben és karitatív tevékenységben is tevékenyen kiveszi a részét, eddig is előszeretettel alkalmazott polgári szolgálatosokat. Tehát ez vezethette a módosítást előterjesztőket abban, hogy kiemeljék ezeket a szervezeteket, és azt határozzák meg, hogy vajon hol lehet a jövőben polgári szolgálatosokat alkalmazni. Ez az egyik legfontosabb tartalmi változás.

A másik pedig az, amikor kimondják, hogy az önkormányzati tűzoltóságnál, illetőleg katasztrófavédelemben nem szükséges a polgári szolgálatos előzetes hozzájárulása, bár ez kétségtelenül vet fel bizonyos problémákat, amit Boda Ilona képviselőtársam már részletezett a fegyveres testületekkel kapcsolatban.

Igen fontos változás az is - a fegyelem és valóban a katonai szolgálattal való egyenértékűség jele -, amikor arról szól a módosítás, hogy bizonyos esetekben fel kell függeszteni a polgári szolgálatos tevékenységét, és ez a felfüggesztés nem számít bele a polgári szolgálat idejébe, amely egyébként hosszabb, mint a katonai szolgálat. Nagyon lényeges, több ilyen eset is van, amikor például fegyelmi eljárás alá vonják az illetőt, de akkor is, amikor a megnevezett szervezetek, amelyeknél ezeket a polgári szolgálatokat végezhetik, nem tudnak átmenetileg olyan tevékenységet folytatni, amely valóban hasznos lenne a nemzet számára. Ilyen esetben is felfüggesztődik a polgári szolgálat ideje, hacsak nincs másik olyan szervezet, amelyiknél ezt tovább folytathatná.

Összegezve: az önkormányzati és rendészeti bizottság bizonyos módosításokkal - nem igazán volt vita, de már jelezték a vitában (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) részt vevők, hogy lesz néhány módosítás - az előterjesztést általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
78 125 1999.06.14. 16:23  110-132

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hetekben több helyen, számtalan helyen, itt az Országgyűlésben is megemlékeztünk a magyar történelem XX. századi nagy sorstragédiájáról, az úgynevezett trianoni békediktátumról, amelyet 1921. július 31-én fogadott el a parlament, és iktatott be 1921. évi XXIII. törvénycikként.

Ezeken a megemlékezéseken szó volt arról, hogy mi mindent vesztett el akkor az ezeréves ország földekben, természeti kincsekben, erdőkben és emberanyagban, s talán ez a legnagyobb kár: az emberi lelkekben. Ma ötmillió magyar él azokon a területeken, amelyek akkor elszakadtak az országtól, illetőleg akik emiatt teljesen idegen földre voltak kénytelenek távozni.

Mi ismerjük ennek az ötmillió magyarnak a szenvedését, kínlódását az idegen földön, vagy olyan földön, ahol élnek az őseik, a temetőben csak a felmenőik nyugszanak, mégsem a saját országukban vannak, hanem kisebbségi létet kénytelenek megélni. Tehát kellő empátiával bírunk a kisebbségek iránt, s pontosan tudjuk, hogy milyen rossz, milyen iszonyú kisebbségnek lenni valahol, és hogy mit kell tenni azért, hogy ezt a nem kedvező állapotot megfelelő módon ellensúlyozzuk.

Mindig is megkíséreltünk példát mutatni, már csak azért is, hogy aztán később hivatkozni lehessen erre. A régebbi időkből talán példaként szolgáljon erre az, hogy amikor Magyarország hercegprímását, Csernoch prímást köszöntötte Prohászka Ottokár, akkor úgy kezdte a beszédét, hogy valamikor fél évszázaddal ezelőtt egy felvidéki kis havas faluból a Mindenható hívására két tót parasztgyerek indult el; az egyik ma a köszöntött, a másik a köszöntő. Igen, két kis tót parasztgyerek egyikéből Magyarország hercegprímása válhatott, a másikból pedig székesfehérvári püspök, talán az egyik legnagyobb magyar egyházi szónok.

De valóban példaként tekinthető a kisebbségi ügyek kérdésében jelenlegi alkotmányunk is, melynek négy paragrafusa foglalkozik a nemzeti és etnikai kisebbséggel: a 68., a 70., a 70/A. és a 32. § is. A 68. § világosan kimondja, hogy Magyarországon a nemzeti és etnikai kisebbség a néphatalom részese, az állam alkotórésze, és felsorolja mindazokat a jogosultságokat, amelyek megilletik a nemzeti és etnikai kisebbséget. Egészen addig menően, hogy a 70. § még büntető szankciókat is kilátásba helyez arra nézve, ha valaki ezeket a jogokat kétségbe vonja, vagy valamilyen módon megsérti.

Az alkotmány a nemzeti és kisebbségi jogok biztosi rendszerét is bevezeti a 32. §-ában, melynek (6) bekezdése kimondja, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosa évente egyszer köteles beszámolni a parlamentnek az évi tevékenységéről. A múlt évi, tehát 1998. évi tevékenységről készült ez a beszámoló, melyet jelenleg tárgyalunk. Azt hiszem, ez a beszámoló nem közönséges beszámoló, nem pusztán azt tartalmazza, amit egy ombudsman végezhet egy év alatt a hivatalában, hanem egy szakkönyv, egy rendkívül jól megszerkesztett, kifejezett szakkönyv, amely csaknem 250 oldalon keresztül, tizenöt fejezetben tartalmazza mindazokat a rendkívül fontos kérdéseket, amelyek egyáltalán ezzel a kérdéskörrel kapcsolatba hozhatóak, szép statisztikai kimutatásokkal, színes grafikonokkal, amikből például az az egészen fantasztikusnak tűnő adat is kiderül, hogy a fővárosban milyen tetemesen megnőtt ezeknek az ügyeknek a száma.

A tizenöt fejezettel természetesen nem kívánnék foglalkozni, csak hármat szeretnék kiemelni: a II., a VII. és a VIII. fejezetet. Bár az előttem szólók részleteiben már mindegyikkel foglalkoztak, mégis néhány gondolat ezekhez. A II. fejezet a választásokról szól, a kisebbségi önkormányzati választásokról, amelyek valóban bizonyos kétségeket támasztanak azzal kapcsolatban, hogy vajon alkotmányszerű-e, vagy vannak-e egyáltalán az alkotmánynak ezzel kapcsolatos előírásai, nem mondanak-e ellent egymásnak, vagy látszólag nincsenek-e ellentmondásban.

 

(21.20)

A 68. § (4) bekezdése kimondja, hogy a nemzeti és az etnikai kisebbség helyi és országos önkormányzatokat hozhat létre. Ennek a mondatnak az alanya a "nemzeti és etnikai kisebbségek".

Az 1993. évi LXXVII. törvény - tehát ami az etnikai kisebbségekről szól - is kimondja, hogy a kisebbséghez tartozó állampolgárok helyi képviselők választásáról az 1990. évi LXIV. törvény rendelkezik. Ennek a jogszabálynak is a "kisebbséghez tartozó állampolgárok" az alanya, vagyis pontosan megnevezi, hogy kikről van szó: nemzeti és etnikai kisebbségekről, kisebbségekről, tehát ezek választhatnak vagy hozhatnak létre a maguk számára önkormányzatokat. Ha ők az alanyai egy jogszabálynak, akkor nyilván csak arról lehet szó nyelvtanilag, hogy saját maguk számára hozhatnak létre kisebbségi önkormányzatokat.

Ezzel szemben a 70. § azt mondja, hogy a Magyar Köztársaság területén élő minden nagykorú állampolgárnak joga van ahhoz, hogy országos, helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választásokon választó és választható legyen. Itt már, úgy tűnik, hogy ellentmondás van, de nem biztos, lehet, hogy csak látszólagos ez az ellentmondás. Ebben az esetben a választójogról szóló törvény ide vonatkozó szakaszai nem felelnek meg az alkotmánynak; mert ha most nem a kisebbségi önkormányzatokról szóló részt vesszük, hanem a helyi önkormányzatokról szóló részt, és erre joga van minden állampolgárnak - nevezetesen, hogy választó és választható legyen -, akkor ebből eredően, ha csak magát ezt a paragrafust olvassuk, bárki bármelyik önkormányzatnál választhat, és ott választható is. Mint tudjuk, ez egyáltalán nem így van, a választási törvény szerint megvan annak a szabálya, hogy ki lehet egy adott településen választó; ha megszerzi az ajánlócédulákat és a többi, és a többi, tehát számtalan előírása van még ezenkívül, ami kibontja ezt a paragrafust.

Valami ilyesmi lehetett volna a 68. §-nál is, ha ezt a választójogi törvény megfelelő módon bontotta volna ki. De nem ez történt, és az igazi ellentmondást szerintem ez okozza, vagyis ez okozza azt, hogy létrejöhetnek ezek a képtelen példák, amiket itt hallottunk, és amiket a biztos úr is leírt a beszámolójában, hogy bizonyos kisebbségek, nemzetiségek képviselőiként olyanok lépnek fel, akik egyáltalán nem tartoznak ahhoz a nemzetiséghez, önmaguk által bevallottan is.

Hogy ez mennyire fontos kérdés, az érzékelhető a beszámolóból is, amikor arra hivatkozik, vagy azt jelzi a kisebbségi jogok biztosa, hogy az Alkotmánybíróságnál fog indítványt tenni ezen paragrafusok ellentmondásainak a felülvizsgálatára. Sajnos, ezt az indítványt nem tette be a beszámolójába. Azt hiszem, még szebb, még érdekesebb lett volna ez a könyv, ha ez az indítvány is végig olvasható lett volna benne, amit gondolom, később olvashatunk máshol.

A 7. fejezet az oktatással foglalkozik, és ugyancsak felvet egy rendkívül furcsa kérdést, ami nincs megfelelő módon értelmezve, nevezetesen az anyanyelv kérdését. Az anyanyelv használatát az alkotmány is biztosítja a kisebbségek számára, biztosított a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényben az, hogy ha legalább nyolc szülő kéri, hogy a gyermeke az anyanyelvén tanuljon, akkor ezt kötelesek az adott önkormányzatnál megszervezni, és ennek a költségét részben az állam, részben az önkormányzat viseli.

Felvetődött már a közoktatási törvény vitája során is, hogy az természetes, hogy az adott nyelvet és irodalmat az azon a nyelven diplomát szerzett tanár tanítsa, és az is természetes, hogy a szaktárgyakat is szaktanár tanítsa, ám azon volt a probléma, hogy milyen nyelvkészséggel, nyelvvizsgával rendelkezzen. Ha egy anyanyelvi iskolában valaki az anyanyelvén tanít, az sehol nincs leírva, hogy ez elfogadhatatlan lenne. Azért nincs, mert nincs igazán meghatározva, hogy mi tekinthető anyanyelvnek. Ilyen nyilvántartás szintén nincs ma Magyarországon. Ez régen még a személyazonossági igazolványokba is be volt írva; ma ez nincs, ugyanis rendkívül nehéz lenne megválaszolni, mert ha valakinek mind a négy nagyszülője kisebbséghez tartozó, akkor nyugodtan mondhatja az illető, hogy mindkét szülőjének anyanyelve magyar, de ettől még lehet, hogy ő egyáltalán nem beszél ezen a nyelven. Márpedig az alkotmányból kitűnően is a kisebbségek kultúráját, hagyományait ápolni igazán csak anyanyelven lehet, és ennek feltétele, hogy anyanyelven tanuljon az iskolában is.

Ha valaki, akinek az anyanyelve nem azonos ennek az illető kisebbségnek a nyelvével, de szerzett egy C-vizsgát - itt a C-vizsga van megjelölve -, egyáltalán nem biztos, hogy úgy beszéli ezt a nyelvet, mint aki az anyanyelvén beszéli, ám ezt semmilyen módon igazolni nem tudja, kijelentéssel meg, gondolom, senki nem fogadja el tőle. Tehát ez is egy olyan kérdéskör, amelyet a jövőben valamilyen formában feltétlenül szabályozni kellene.

Végül a 8. fejezet az antidiszkriminációs kérdésekkel foglalkozik. Talán ez a legérdekesebb rész; bár a legkevesebb, néhány lap az egész könyvben, de felvet egy rendkívüli, számunkra majd később megoldandó, égető kérdést. Különválasztja ugyanis ez a kimutatás azt, hogy egyrészt beszélhetünk a nemzetiségek problémájáról - a nemzetiségek problémája, ugye, nagyrészt az, hogy ne asszimilálódjanak, tehát megőrizzék saját kultúrájukat, saját nyelvüket, saját szokásaikat, és ezáltal színesítsék az ország képét -; míg a legnagyobb kisebbségnél pont nem ez a probléma, hanem az integráció, hogy miként lehetne integrálni ezt az egészen más kultúrájú, egészen más szokású, egészen más értékrendű tömeget - mert itt tömegről van szó -, és arra ad némi útmutatást, hogy hogyan lehetne ezt megoldani.

A nevelés kérdése itt valóban feltétlenül fontos. Ez a beszámoló a nevelést inkább a többség neveléseként fogja fel, tehát hogy ez a nevelés oldja fel az előítéleteket a többségben, hogy majd aztán ekképpen kezelje ezt a kisebbséget. Ez biztos így van, ám ez csak két oldalról képzelhető el. Igaz, hogy nem feladata a nemzeti és etnikai kisebbségi biztosnak kigondolni, de nekünk majd feltétlenül foglalkoznunk kell azzal, hogy ez miként oldható meg, mert egyre magasabb lesz a kisebbségiek száma, és meggyőződésem, hogy ha rövid időn belül, tíz éven belül nem oldjuk meg ezt a kérdést, akkor egyre nehezebben fogjuk tudni megoldani, és akkor már kevésbé fogunk tudni olyan példaadó példákat mondani, mint amiket én elmondtam.

A jövőről is beszél ez a beszámoló, nevezetesen amikor kilátásba helyezi, hogy létre fog hozni egy kisebbségi etnikai kódexet, amely talán 1999-ben várható, a következő fél évben pedig javaslatok fognak születni a választási törvényre vagy ennek az egész ellentmondásos kérdéskörnek a feloldására.

(21.30)

Mindezt összegezve és megerősítve, amit már elmondtam, hogy a beszámoló nem egy szimpla beszámoló, hanem egy szakkönyv, amit a későbbiek során is olvasgathatunk - akkor is, amikor éppen nem ezt a beszámolót tárgyaljuk -, a beszámolót és az elfogadását jelző határozati javaslatot a magam részéről messzemenően támogatom.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 38 1999.06.22. 14:40  25-99

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Országgyűlés! A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 1996. április 5-én lett kihirdetve, olyan időben, amikor az országnak még nem volt országos területfejlesztési koncepciója, ezt csak később, másfél év múlva, 1997 októberében terjesztette a parlament elé az akkor illetékes miniszter.

Éppen ezért meglehetősen hiábavaló és érthetetlen a törvény indokolásának az a része, az az öntetszelgése, mármint az 1996. évi XXI. törvény általános indokolásának az a része, amely azt mondja, hogy ez a törvény az első ilyen jellegű átfogó törvény a területfejlesztés történetében. Ráadásul nem is igaz, mert hiszen nyilvánvaló, hogy a területfejlesztést kétségtelenül felvállaló és azt végre is hajtó királyi szépítő bizottság 1808-ban jött lére József nádor kezdeményezésére, melyből aztán kialakult az 1870. évi XX. törvény alapján a közmunkák tanácsa. Az azonban kétségtelen, hogy az 1996. évi XXI. törvény megteremti a területfejlesztés intézményrendszerét, ám nem teljes értékű módon, mert olyan szereplőket hagy ki a területfejlesztési tanácsok munkájából, akiknek pedig igenis nagy ráhatása van a területfejlesztésre, és ezek nyilvánvalóan azért maradtak ki, mert az akkori politikai-hatalmi személyi összetételben személyük nem volt kívánatos.

Ezért is szükséges ennek az 1996. évi XXI. törvénynek a módosítása, amellett, hogy időközben más jogszabályok is módosultak, és az ahhoz való igazítás, valamint az európai integrációs követelmények miatt. Tehát e három ok vezet lényegében a területfejlesztési törvény módosításához, amely ennek megfelelően három nagy részt érint: magát az intézményrendszert, megteremti a törvényességi ellenőrzés rendszerét és foglalkozik a regionalitással. Részleteiben:

Az Országos Területfejlesztési Tanácsról a törvény 8. §-a rendelkezik, és különbséget tesz aszerint, hogy a résztvevők tagként vesznek részt az országos területfejlesztés munkájában vagy pedig csak tanácskozási joggal. A 8. § (2) bekezdése a)-f) pontig szabályozza, hogy kik, mely szervezet képviselői vesznek részt tagként az országos területfejlesztés munkájában, és a g) pont sorolja fel mindazokat, akik tanácskozási joggal vesznek részt a területfejlesztés munkájában. Kibővül mindkét oldal, úgy azok, akik tagként vesznek részt, úgy a tanácskozási joggal résztvevők bővülnek, így tanácskozási joggal többek között a jövőben részt vesz az Országos Területfejlesztési Tanács munkájában az ifjúsági és sportminiszter, illetőleg a Phare-pénzek koordinálásával foglalkozó tárca nélküli miniszter, azon egyszerű oknál fogva, hogy amikor 1996-ban ezt a törvényt megalkották, ilyen miniszterek még nem is léteztek; tagként pedig részt vesz az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke.

 

(10.40)

Ezt jogtechnikailag úgy oldotta meg a jogszabály, hogy a 8. § (2) bekezdését kipótolta egy h) ponttal, és abban sorolta fel az összes tanácskozási joggal részt vevőt, míg a g) pontba - tehát ami korábban a tanácskozási joggal részt vevőket foglalta össze - teszi be új tagként az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökét, ám az a-f) ponton nem változtat, így az f) pont azzal végződik, hogy az önkormányzati szövetségek közös képviselője tagként vesz részt a munkában. Ebből következően az a látszat adódik, mintha az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke nem tagként venne részt, ami viszont teljesen ellentmond egyrészt a h) pontnak, mert az sorolja fel a tanácskozási joggal részt vevőket, másrészt az általános indokolásnak, amely kifejezetten tagként jelöli meg az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökét, és a logikának is, mert hisz világos: azért került be szereplőként a területfejlesztésbe az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, mert igen kemény köze van magához az egész területfejlesztéshez. Ez az egész egy kisebb, apró módosítással helyére tehető és javítható.

A megyei területfejlesztési tanácsok szereplői is bővülnek. A módosítás szerint a jövőben tagként részt vesz benne a megyei földművelésügyi hivatal vezetője, illetőleg az illetékes régió idegenforgalmi bizottságának elnöke. Azt különösebben taglalni, hogy milyen óriási jelentősége van az idegenforgalomnak a területfejlesztés területén, nem szükséges, ezt nem is vitatta senki, az idegenforgalom mindenütt húzóágazat, tehát rendkívüli jelentősége van annak, hogy az ezzel foglalkozó szakember részt vegyen a területfejlesztés munkájában. Annál nagyobb támadás érte a módosításnak azt a részét, amely a területfejlesztési tanácsba be kívánja hozni a földművelésügyi hivatal vezetőjét. Az ellenzéki vezérszónokok keményen támadták ezt a módosító javaslatot, mintegy a területfejlesztési tanácsok államosításának rémképét vetítették a parlament elé, pedig ha elolvasták volna, vagy figyelmesen olvasták volna el nem ennek az előterjesztésnek, hanem az 1997-es, az országos területfejlesztésről (Dr. Kis Zoltán és dr. Kóródi Mária: Koncepció!) szóló határozati javaslatot, annak a (4) bekezdés 3. és 6. pontját, abból világosan kitűnik az - mondom, ez 1997-ben íródott -, hogy az agrárium a magyar gazdasági életnek, az ország gazdasági életének rendkívül fontos része, és a vidék népességének, különösen a kistérségekben, a kistelepüléseken szinte egyedüli gazdasági bázisa az agrárgazdaság, és az itt élő népesség 50 százaléka teljesen rá van utalva az agrárgazdaságra, az a szinte kizárólagos megélhetési forrása, éppen ezért rendkívüli fontossággal bír a vidék fejlesztése, mert ezáltal biztosítható a vidék népessége életkörülményeinek javítása.

Éppen ezért, ha valaki az ellen ágál, hogy a területfejlesztési tanácsnak tagja legyen a megyei földművelésügyi hivatal vezetője, aki a falugazdász-hálózaton keresztül átlátja az egész megyét, pontosan össze tudja hangolni a területfejlesztési pénzeket és az agrártámogatásokat, és ezzel ténylegesen elő tudja segíteni a területfejlesztést, tehát aki ez ellen ágál, az voltaképpen azt mondja, hogy ne legyen igazán vidékfelzárkóztatás, ne javuljanak a vidék népességének az életkörülményei. Lehet, hogy ez demagógiának tűnik (Dr. Kis Zoltán: Ez az!), de nem az, hanem az ország sajnálatos és szomorú történelmi fejlődésének a következménye, nevezetesen, amikor a szerves gazdasági fejlődés egyszerűen megakadt, megbicsaklott az 50 éves politikai zsákutca miatt.

Ennek a módosításnak a másik fontos területe a törvényességi ellenőrzés. Az 1996. évi XXI. törvény nagyon szépen és világosan szabályozza a területfejlesztési tanácsok gazdasági ellenőrzését, egészen a célszerűségig elmenően, és ezt az Állami Számvevőszékre telepíti. Nem volt azonban megoldva a törvényességi felügyelet, márpedig annak is rendkívüli fontossága van; rendkívüli fontossága van ugyanis annak, hogy ellenőrizzék, hogy azok a pénzek, és lehetőleg egyre több pénz, az ország pénze és Phare-pénzek is, és remélhetőleg abból is minél több, amelyet fejlesztési célokra költenek el, valóban törvényes döntések alapján vannak-e elköltve. Ezt igenis felül kell vizsgálni! Ezt a törvényességi ellenőrzési feladatot a módosítás a megyei közigazgatási hivatalokhoz telepíti, és meghatározza a törvényességi garanciáját is ennek a törvényességi ellenőrzési folyamatnak, amikor is kimondja, hogy amennyiben a közigazgatási hivatal a területfejlesztési bizottság valamely döntését nem megfelelőnek tartja, akkor ebben az esetben felszólalással él, de végül is a végső döntést a bíróság hozza meg. De mivel a bíróság, mint tudjuk, nem máról holnapra hozza meg a döntéseit, hanem elég hosszú idő múlva, és esetleg egy később megállapított, törvénytelennek nyilvánított döntés alapján már elköltötték a pénzt, ami súlyos károkat okozhat, ezért a közigazgatási hivatal vezetőjének joga van ahhoz, hogy a területfejlesztési tanácsnak ezt a bizonyos, előre láthatóan súlyos törvénysértő döntését felfüggeszthesse. Ha nem tehetné meg ezt és évek múlva állapítaná meg a bíróság azt, hogy valóban a közigazgatási hivatal vezetőjének volt igaza, és valóban törvénytelen volt az a bizonyos pénzköltésre utaló döntés, akkor az súlyos károkat okozna, visszafordíthatatlanná tenné az eseményeket.

Végül a regionalitásról szól a módosítás, és teljesen világosan levezeti annak a szükségszerűségét, hogy miért van szükség arra, hogy az egyébként a törvényben is szereplő ad hoc régiókat felváltsa egy stabil, körülhatárolt régiórendszer. Mivel ezek az ad hoc régiók, tudjuk nagyon jól, minden támogatás ellenére sem működtek igazán, holott az Európai Unióban ez a pénzszerzés lehetősége, mert hisz egy ilyen intézményrendszerre adják a támogatásokat. Miután a módosítás meghatározza, hogy igenis ezt a határozottan körülhatárolt területű hét régiót kell a jövőben régiónak tekinteni, így minden eddigi ad hoc régiót területi tanácsnak nevesít - helyesen, hogy az intézményt megfelelő módon el lehessen választani -, és idesorolja az eddig a régiók közé sorolt Balatoni Fejlesztési Tanácsot is, amely regionális feladatokat is ellátott, mert hisz olyan területeken munkálkodott, amelyek más régiók területére tartoznak, ez is területi tanáccsá válik tehát. Érdemes lenne még nevesíteni néhány ilyen kiemelt területet területi tanácsként, gondolok például a Dunakanyar régiójára vagy területi tanácsára, amit nevesítve létre lehetne hozni a jogszabályban, ugyanis ez is több régió területét érinti, nemcsak az úgynevezett központi régió, hanem a Komárom-Esztergom megyéből összeálló közép-dunántúli régió területét is. Ezt is érdemes lenne nevesíteni.

 

(10.50)

Rendkívül sok mindent ír az újság, lehet hallani a televízióban a régiókról, egymásnak ellentmondó, gyakran rémhíreket, a megyei önkormányzatokat ijesztgetik a régiókkal, hogy azok elveszik a feladat- és hatáskörüket, és egyáltalán belegázolnak az önkormányzatok önállóságába. Természetesen ez nem így van, hisz egyelőre közigazgatási szinten fel sem merült a régió fogalma, csak tervezési és statisztikai régiókról beszélünk - a Bibó által meghatározott elvek szerint egyébként. Ez teljességgel megegyezik az Európa Tanács és az Európai Unió határozataiba foglalt elképzelésekkel, miszerint Európa a régiók Európája, és megfelelő intézményrendszer nélkül nem lehet részt venni Európa gazdasági életében.

Ez a módosító javaslat tehát egy útlevél Európába ahhoz, hogy majd aztán Európán belül útlevél nélkül közlekedhessünk. Fel tehát Európába! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 84-88 1999.06.22. 2:44  25-99

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Elég nehéz így, mert már kicsit aktualitását vesztette mondandóm nagy része, de hát Bismarcknál kezdődött, és nagyon rossz volt a példa, mert éppen abban a történelmi szituációban, amikor egy majdnem száz kis államból egységes államot kívánt Bismarck létrehozni, ez akkor és ott igenis európai gondolat volt.

Az fel sem merül senkiben, hogy a területfejlesztést összekeverje a vidékfejlesztéssel, az azonban az itt elhangzottak alapján kétségtelen, hogy az önkormányzatiságnak több funkciója keveredik itt, nevezetesen a közhatalmi funkció és a gazdasági funkció. A közhatalmi funkció, amely mint hatalmi ág illeti meg az önkormányzatokat - a helyi önkormányzat ugye a hatalommegosztás egyik terepe -, az a területe az önkormányzatnak, amely sérthetetlen, abszolút önállóságot jelent, illetőleg csak a törvénynek van alávetve. Ám a gazdasági funkció egyáltalán nem ilyen, más országokban sem, de különösen nem itt, Magyarországon, ahol az önkormányzatok gazdasági megsegítése főleg állami pénzeszközökből történik. Igenis itt már nem abszolút az önkormányzatok önállósága, kár külföldi példákra hivatkozni, mert éppen külföldön, például Franciaországban, ha állami pénzből történik akár egy szalvétacsomag megvétele, ahhoz is a prefektus ellenjegyzése szükségeltetik, tehát ennyire vigyáznak az állam pénzére, az állampolgárok pénzére - itt is erről van szó!

A két fogalmat keverni nem szerencsés és az állampolgárok megtévesztéséül szolgál, ugyanúgy, mint az arra való hivatkozás, hogy itt valamiféle választott önkormányzati tisztségviselők felfüggesztéséről lenne szó, amikor is bizonyos súlyos szabálytalanságok esetén a közigazgatási hivatal vezetője felfüggesztheti az adott tisztségviselőt - de csak és kizárólag abban a szerepkörében! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Természetesen nem minden szerepkörében, arról szó sincs...

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): ...hogy a polgármestert vagy pláne a főpolgármestert fel kívánná függeszteni!

ELNÖK: Képviselő úr, a kétperces hozzászólási időkerete lejárt!

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 45-51 1999.09.09. 7:10  1-136

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A marketing szakemberek egységesen megegyeznek abban, hogy egy külső szemlélő számára a forma a meghatározó és csak azután a tartalom, mert hisz ha valamit kézbe vesz, először a formájáról, a külcsínéről fog véleményt alkotni. Ha ezt az elvet valljuk, ez vonatkozik az előttünk álló előterjesztésre is, amelyet a kormány nagyon világos, érthető bevezetővel és tájékoztatóval, egységes szerkezetben terjesztett elénk; a borítólapja zöld és fehér ennek az előterjesztésnek. (Dr. Csige József: Praktikus!)

Vonatkozik ez a tetszetősség a Churchill-idézetre is, amely a bevezető mottója, amely úgy hangzik röviden, hogy világosan meg kell fogalmaznunk a tennivalóinkat, a törekvéseinket, de azt meg is kell csinálni. Mit kell végül is megcsinálnunk? Erről szól tulajdonképpen az előterjesztés: mit kell csinálnunk annak érdekében, hogy a gazdaság növekedjék, és az állampolgár is jól érezze magát?

A bevezető világosan és logikusan levezeti és mintegy meghatározza azt, hogy az ország összjövedelmének 59 százalékát kívánja az állampolgároknál hagyni, és mintegy 41 százalék az az összeg, amit elvon az ország teljes bevételéből, és ezt használja fel állami célokra. Azt is világosan megfogalmazza ez a bevezetés, hogy melyek azok a fix összegek, fix tételek, amelyekkel mindenféleképpen számolni kell. Ezek közül a legnagyobb tétel kétségtelenül a sajnálatos és sokak által hiába felvettnek tartott államadósság, amely több mint 15 százalékát teszi ki az államháztartásnak. Ezt követi nagyságban a Nyugdíjbiztosítási Alap, amely körülbelül egyötöd, tehát 20 százalék, és a társadalombiztosítási, az egészségügyi alap is 14 százalék, tehát mindez összesen 49 százalék, amivel igazán nem lehet számolni, mert hisz ezek kiadása már lekötött. Marad mintegy 51 százalék, és ezzel kell majd gazdálkodni a költségvetés meghatározása során.

Nos, éppen azért, mivel a költségvetés fő tétele, bevételi forrása az adó, ezért szükséges az adótörvényeket megfelelő módon módosítani a költségvetés meghatározása előtt, és véleményem szerint ezt csak így, egy csomagban lehet, mert így áttekinthető.

Négy nap óta folyik az általános vita az adótörvények módosításáról, sok minden elhangzott már. A mai témánk a személyi jövedelemadó, az illetékadó, a gépjárműadó és a helyi adók módosítása. És bár tudom, hogy a részletes vita során lesz majd mód kifejteni az egyes kérdésekkel kapcsolatos részletes indokolásokat és főleg módosító javaslatokat, mégis néhány gondolat, konkrét gondolat továbbgondolás végett.

(11.20)

Először is a személyi jövedelemadó. A személyi jövedelemadó 40. §-a - helyesen - kimondja, hogy azoknak a főiskolai tanulóknak a keresete, akik munkát végeznek annál az intézetnél, ahol tanulmányaikat is folytatják, ne essen személyi jövedelemadó alá. Ez helyes, és végül is abból az elképzelésből indul ki, hogy a kiművelt főket, akiknek szembe kell nézni a modern kor valamennyi kihívásával, valamilyen formában dotálni kell. Tehát ez végül is nagyon helyes. Impozánsan nő az az összeg a családtámogatásoknál kedvezményként, amit nem kell bevonni a jövedelemadó alapjába, ez mintegy 30 százalékkal nőtt.

Na most, ezzel a 40. §-sal kapcsolatba hozható a 39. § is - ezt érintettem az előbb -, de ezt helyes lenne kiterjeszteni a PhD-hallgatókra nézve is. Mert amikor arról szól a 40. §, hogy a családi pótlékról szóló törvényt kell figyelembe venni annak megállapításánál, hogy ki az eltartott, akkor itt joggal vetődik fel, hogy lényegében az a PhD-s hallgató is, aki képzett formában vesz részt tudományos fokozata megszerzésében, lényegében eltartott. Azt hiszem, van is már benyújtva egy ilyen jellegű módosítás.

Ez mindenféleképpen azt a célt szolgálná, hogy ne csak az általános iskolás, a középiskolás részesüljön ebben a kedvezményben, illetőleg ez alapján a szüleik, hanem akik részt vesznek a felsőoktatásban és még a PhD-fokozat megszerzésében is, ha ez nappali tagozaton történik. Ugyanez vonatkozik a PhD-re, ha annál az intézménynél dolgozik, mint amire a 40. § módosítása lehetőséget is ad.

Az illetéktörvény módosítására végül is főleg alkotmányossági szempontok vezettek. Azt meg kell állapítani, hogy az illetékek csökkenő tendenciát mutatnak e módosítások során; kiterjesztődik a lízingelési folyamatokra, a lízingből szerzett bevételekre...

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): ...az illetékek...

ELNÖK: Képviselő úr, elnézését kérem, hogy félbeszakítom: a Kisgazdapártnak 6 perc 9 másodperce volt még televíziós időben, úgyhogy arra kell kérnem, hogy most fejezze be a beszédét.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tovább nem mondhatom?

ELNÖK: Most nem, később újra jelentkezhet, amikor a televíziós időnek már vége.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Országgyűlés! Akkor a későbbiek során fogom folytatni mondanivalómat; szólni fogok még a helyi adókról és a gépjárműadóról.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 71 1999.09.09. 6:47  1-136

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Korábbi hozzászólásomat a gépjárműadó módosításáról szóló hozzászólásomnál kellett abbahagynom. Ez egy rendkívül rövid módosítás, de szükségszerű, mert felold egy összeférhetetlenséget. Nevezetesen, amikor a székhely és a telephely illetékessége közötti vita alakulhat ki, egyértelműen és világosan meghatározza ez a módosítás, hogy a telephelyet kell illetékesnek tekinteni. És ez a módosítás jelképesen aláhúzza a Független Kisgazdapárt vezérszónokának azt a véleményét is, hogy ez az egész módosítási csomag tulajdonképpen úgy fogható fel, mint ami a kuszaságokat csökkenti, egyszerűsíti. Ez egy tipikus ilyen rendelkezés, egy fennálló kuszaságot a helyére tesz, egy ellentmondást felold.

Végül az iparűzési adó: az 1990. évi C. törvény, mint ismert, meghatározza azokat az adónemeket, amelyeket az önkormányzatok vethetnek ki. Ezek az iparűzési adó, az idegenforgalmi adó, a telek- és építményadó, valamint a kommunális adó. Ezek közül, itt elhangzott többször, számokkal alátámasztottan, a legnagyobb összegű adó az iparűzési adó. Az iparűzési adót több mint 1800 önkormányzat vezette be, ám az is elhangzott, és számokkal alátámasztottan, hogy mégis ebből a nagy számból a bevétel csak néhány nagyobb városra koncentrálódik, illetve Budapestre 20 százalékos mértékben.

Azt is tudjuk, és nyilvánvaló, hogy az iparűzési adó alapját ezekben a nagy városokban, és így Budapesten is, azok az ipari tevékenységek, az ipari létesítményekben folytatott tevékenységből eredő nyereség alapozza meg, amelyek megtermelésében nemcsak az illető települési önkormányzat lakója vesz részt, hanem főleg Budapesten, de nagyobb városokban is az oda beutazók, tehát azok, akik nem ott laknak, nem azokban a településekben, nem abban a városban, mégis az ő munkájuk folytán keletkezik az az összeg, amire kivethető az iparűzési adó; ugyanakkor az a kisközség, kisváros, amelyből ezek a dolgozók beutaznak, megtermelik a javakat, nem részesül semmit.

Ez egy igazságtalanság, és ezt mindenféleképpen fel kell oldani, de ez valóban a helyi adókról szóló törvénynek egy átfogóbb módosítását teszi szükségessé. Vannak erre elképzelések; ami a legfontosabb, hogy ki kezelje aztán azt az összeget. Az nem lenne szerencsés, ha ez bekerülne az állami nagykalapba, sokkal jobb, ha valahol egy térségen belül lesz ez összegyűjtve, ott majd a helyi ismeretek alapján tudják igazán szétosztani ezt azoknak, akik tényleg rászorultak. Tehát nem olyanok, mondjuk, hogy kivethették volna az iparűzési adót, de csak azért nincs iparűzésiadó-bevételük, mert eszükbe se jutott kivetni; tehát ilyenekről van szó. Ehhez valóban egy átfogó, jól átgondolt rendszer szükséges, de szükséges.

Itt kell beszélni arról a képtelenségről is, amiről már többször szó esett, amit a főváros folytat a helyi adók kivetése kapcsán. A helyi adókról szóló törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat, a Fővárosi Közgyűlés határozza meg, hogy mely helyi adókat veti ki ő maga, illetőleg melyeket a kerületi önkormányzatok. Az eddigiekben az iparűzési adót és az idegenforgalmi adót vetette ki a főváros saját rendelete szerint, és a kommunális adót, illetőleg a telek- és építményadót vethették ki a kerületek. De az iparűzési adó és az idegenforgalmi adó bevételét a főváros forrásmegosztásban szétosztotta, mégpedig úgy, hogy 60 százalék maradt meg ebből az óriási összegből a fővárosnak, és 40 százalékon osztozott a 23 önkormányzat. Ezt azért tehette így a főváros, mert módosult az önkormányzati törvény is 1994-ben. Addig ezt a forrásmegosztást a főváros csak a kerületek egyetértésével tehette meg, '94 óta pedig a véleményével. Mint tudjuk, a vélemény alig-alig kötelez valamire. Tehát ez alapján alakulhatott ki az a képtelenség, hogy 40 százalék osztódik a 23 önkormányzat között, amin mindenképpen csak úgy lehet változtatni, ha magát az adótörvényt módosítjuk valamilyen formában.

A főváros, mivel szó esett róla, hogy ő határozza meg, hogy mely adónemet veti ki a kerület, és melyet ő, 2000. január 1-jétől magához vonta a fővárosban a telek- és az építményadó kivetési jogát, tehát ezentúl fővárosi kerületi önkormányzatok csak és kizárólag a kommunális adót vethetik ki, ami még nehezebb helyzetbe hozza nemcsak a kerületeket, hanem nyilvánvalóan az állampolgárokat is; mert a fővárosi önkormányzat abban a rendeletében, amelyben meghatározta és magához vonta ennek az adónemnek a kivetési jogát, arra hivatkozott, hogy a kerületi önkormányzatok nem éltek kellőképpen az adókivetés jogával. Mit értett ez alatt? Azt, hogy a kerületi önkormányzatok, figyelemmel az állampolgárok teherbíró képességére, mintegy saját magukat önkorlátozás alá vetették, és nem sújtották magas adóval a saját lakosaikat. Most nyilván 2000-től ezen, ha erre hivatkozott a főváros, változtatni fog, vagyis az állampolgárokat újabb súlyos adók fogják terhelni ilyen szinten, amiből aztán lakóterületükre, a kerületi önkormányzathoz édeskevés fog jutni. Tehát ezért szükséges, hogy az adótörvények ne csak a kuszaságot próbálják csökkenteni, hanem valóban átfogóan meg is változtassák ezeket az elveket.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 57 1999.09.10. 9:02  1-122

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításának 1501-es előterjesztése tárgyalásának tematikája szerint az utolsó fejezethez érkeztünk. Én a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselőkről szóló 1992. évi XXII. törvényről, illetve a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvényről és az alkalmi munkavállalói könyvvel való foglalkoztatásról szóló 1997. évi LXXIV. törvényről szeretnék szólni, amelyek tulajdonképpen már címüket és tartalmukat tekintve se nem adótörvények, se nem járuléktörvények, mégis valahogy közvetve, áttételesen kapcsolatban vannak az adótörvényekkel, ezért feltétlenül ebben a módosító csomagban kell tárgyalni néhány paragrafusuk módosítását.

Ugyanakkor az, hogy ilyen nem adó- és nem járuléktörvények módosítására kerül sor, ez cáfolata annak is, ami az elmúlt négy napban itt kritikaként elhangzott - különösen az első nap, amikor a vezérszónokok szólaltak fel -, hogy talán egyetlenegy előterjesztésben, törvényben módosítani azt a nagyon sok - több mint húsz - törvényt, amely az adóval és a járulékokkal kapcsolatos, talán nem szerencsés, és témája szerint talán több törvényre kellene felbontani a módosító törvényeket is.

Meggyőződésem, hogy ha ez így történt volna, és nem egyetlen törvényben történik meg ennek a rendkívül összetett és ágas-bogas kérdéskörnek, amely mind az adóval és járulékokkal valamiféle szinten kapcsolatban van, nem így történik meg a módosítása, akkor szinte biztos, hogy újabb módosításokra kellett volna sort keríteni, mert néhány törvény módosítása kimaradt volna. Valószínűnek tartom, hogy az előbb felsorolt törvények módosítására se került volna sor, mert valóban csak annyira áttételesen kapcsolódnak az adó- és a járuléktörvényekhez.

A munka törvénykönyvének például egyetlenegy paragrafusa, annak is egyetlenegy bekezdése módosul, a 8. § (2) bekezdése. Ám ez rendkívül lényeges és nagyon fontos, mert azt tartalmazza, hogy a munkavállaló milyen igazolásokat köteles kiadni a munkavállaló számára, amikor annak munkaviszonya megszűnik. Így ez a módosítás, hogy a táppénzben töltött időt kell igazolnia a munkavállalónak, a munkáltató adja ki ezt az igazolást. Tehát egy rendkívül fontos igazolás, enélkül dupla fizetések történhetnének; mindenesetre tehát olyan helyzetbe kerülne akár a munkavállaló, akár a munkáltató, amely nyilvánvalóan nemkívánatos.

Legnagyobb mértékben talán az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatottakról szóló 1997. évi LXXIV. törvény módosul, mégpedig két nagy részében is. Egyrészt kiterjeszti azok körét, akik ilyen címen munkát vállalhatnak, másrészt kiterjeszti azok körét is, akik ilyeneket foglalkoztathatnak. Eddig ugyanis, az eddigi rendelkezések szerint csak és kizárólag magánmunkáltató foglalkoztathatott ilyen munkakönyvet pótló könyvvel alkalmi munkást. Ez most kiterjesztődik, mégpedig azért, mert a gyakorlati élet bebizonyította, hogy máshol is szükség van rá. Az önkormányzatoknál nagyon nagy szükség van rá, kisebb társaságoknál, részvénytársaságoknál, korlátolt felelősségű társaságoknál nagyon nagy szükség van rá. És ha ez nem lenne, azzal végül is a feketegazdaságot segítjük a gyakorlatban megvalósulni.

Tehát a feketegazdaság ellen is hat annak a módosítása, hogy most már nemcsak magánmunkáltató - majd ennek a módosító törvénynek az elfogadása után -, hanem önkormányzatok és kisebb társaságok is foglalkoztathatnak ilyen könyvvel alkalmi munkásokat, és az is módosul, hogy kik vállalhatnak ilyen munkát. Eddig a munka törvénykönyve 72. §-ára hivatkozott a jogszabály, hogy aszerint foglalkoztathatók, tehát amelyekre az engedélyt ad. Ez kiterjesztődik például a Magyarországon tanulmányaikat folytató diákokra is.

Kérem szépen, teljesen életszerű a dolog! Magyarországon egy egyetemista, egy magyarul beszélő határon túli magyar, miért ne dolgozhatna alkalmi munkaként, kiegészítendő azt a kis ösztöndíját, amit esetleg az egyetemen kap?

(11.20)

Teljesen logikus, és hozzá kell tenni, ha nem lenne ez a törvény, akkor is valószínű, hogy feketemunkásként ez megjelenne a munkaerőpiacon, ami viszont teljesen értelmetlen és céltalan lenne.

Azt tudjuk, hogy ezek után az alkalmi munkavállalók után társadalombiztosítási járulékot nem kell fizetni, erre szolgál egy bizonyos kis bélyeg, amelyet be kell ragasztani ezeknek a könyvébe, és ezeknek a bélyegeknek - amelyek persze illetékbélyeg-szerűségnek tűnnek - az összegét meg kell osztani a forgalmazónak a társadalombiztosítási és az egészségügyi biztosító pénztárak között. Ez most csökken, 11 százalékkal csökken, vagyis ezzel a forgalmazókat előnybe helyezik, mintegy késztetik őket még több ilyen könyvecske forgalmazására, mert több marad náluk a befizetésekből. Igaz, hogy így 11 százalékkal kevesebb jut a társadalombiztosításnak, illetőleg az egészségbiztosításnak, de mindenesetre ezzel mégis fellendítik a forgalmat.

Említés történt arról, hogy a közalkalmazottak és a köztisztviselők egy szűk körére is vonatkozik ez a jogszabály, nevezetesen, amikor az önkormányzatoknál vagy olyan szervezeteknél is, amelyeknek a rendes dolgozója közalkalmazottnak, köztisztviselőnek számít a jogszabály szerint, most már meg van engedve e foglalatoskodás, így ki kell venni ezeket a közalkalmazottak és a köztisztviselők köréből, hisz tudjuk, hogy mind a közalkalmazott, mind a köztisztviselő rendkívül szabályozott karrierrendszerben dolgozik, külön minősítési rendszerrel, külön bértáblázatokkal és kategóriákkal - aminek megvan a megfelelő magyarázata -, hogy a közalkalmazottakat és a köztisztviselőket egy meghatározott életpályán, kedvező életpályán végig lehessen futtatni. Nyilvánvaló, hogy ezek az alkalmi munkavállalók oda nem tartozhatnak, ezért kellett módosítani a közalkalmazotti és köztisztviselői törvényt is.

Összegezve: ezeket a jogszabályi módosításokat mi egy rendszer módosításában szükségesnek tartottuk. Utalni szeretnék a Független Kisgazdapárt vezérszónokának legelső nap elmondott beszédére, mely szerint bár nem tekinthető reformcsomagnak ez az előterjesztés az adó- és járuléktörvény módosításáról, több azonban, mint egy egyszerű kiegészítés. Talán úgy lehetne felfogni, hogy az egész, rendkívül kusza törvényhalmazban próbál valamiféle rendet csinálni és azt egyszerűsíti. Ennek a néhány törvénynek a módosítása eklatánsan bizonyítja ezt a megfogalmazást, úgyhogy összességében a Független Kisgazdapárt támogatni fogja ezeknek a törvényeknek a módosítását.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 128 1999.09.10. 5:16  123-145

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Annyira érdekes és annyira felháborító az előzménye ennek a jogszabálynak - és rá fog világítani, hogy igenis volt itt feudalizmus -, hogy ezért kértem szót.

Tehát az 1993. évi LXXXIII. törvénynek a jogszabályi előzménye a 32/1969. kormányrendelet volt, amelynek a végrehajtása tárgyában megjelent a 16/1969. ÉVM-rendelet. Ez a kormányrendelet családi házak és maximum 10 lakásos ház elidegenítésére adott lehetőséget, azt a címet viselte egyébként, hogy "Az állami tulajdonban álló lakások és nem lakások elidegenítésének jogszabálya". E jogszabály szerint az illető tanács végrehajtó bizottsága jelölte ki az elidegenítésre kerülő ingatlanokat, és amennyiben ez a döntés megtörtént, akkor az ingatlan kezelőszerve köteles volt elsősorban az ingatlan bérlőjével az eladásra szerződést kötni. Ez a jogszabály egy rendkívül szűk, kivételezett kört érintett. Nem lehet azt mondani, hogy ez a LXIX. törvény a tömegek jogszabálya lett volna.

Gondoljuk el, egy évvel vagyunk az új gazdasági mechanizmus után, és a rendszernek azok a kedvezményezettjei, akik számtalan előjoggal rendelkeztek, például budai villákban laktak, vári palotákban laktak, úgy gondolták, hogy jó lenne tartósítani ezt az állapotot, és ezt célozta ez az 1969. kormányrendelet, és ez alapján vásárolták meg a bent lakók fillérekért, részletre a budai és vidéki városok villanegyedeiben lévő szép házakat, olyan házakat, ahonnan a korábbi tulajdonosokat kitelepítették és kiállamosították. Ezek aztán szépen átmentek e kedvezményezett kör tulajdonába. De lassan elfogytak a villák is, és többen voltak a kedvezményezettek, akik előjogokkal bírtak. Akkor módosították a jogszabályt, és azt mondták, hogy nem lehet megvásárolni azt az ingatlant, amelyet állami vállalat szolgálati lakás címén épített, tehát nem lehet megvásárolni 5 évig, amiből egyenesen következett az, hogy 5 év után már meg lehet vásárolni. Nosza, az üzemi négyszög - az idősebbek biztos emlékeznek arra, hogy mit fedez és kikről beszélek - elkezdett szép helyeken szolgálati lakásokat építeni, majd átadták az ingatlankezelő vállalatnak, és 5 év múlva szépen megvásárolták a Várban és egyéb jó helyeken lévő volt szolgálati lakásokat.

Aztán teltek-múltak az évek, lassan tönkrement az ország lakásvagyona. 1987-ben rádöbbentek arra, hogy már annyira rossz állapotban van az ország lakásvagyona, hogy jó lenne megszabadulni tőle, és akkor előhúzták ezt a régi jogszabályt a fiókból, leporolták, módosították, és azt mondták, hogy most már aztán alanyi jogon fog járni a lakásvásárlás. Akkor indult meg a tömeges lakásvásárlás; pláne, hogy még azzal is ijesztgették a bent lakókat, hogy amennyiben nem vásárolják meg, itt olyan hihetetlen bérek lesznek, hogy képtelenek lesznek ezt kifizetni - és így rákényszerült a szegény tömeg, hogy megvásárolja a romhalmazokat. Közben aztán jött a rendszerváltás, az állami lakások kezelői joga, tulajdonjoga átment az önkormányzatok tulajdonába - és ebben a nagy zűrzavarban ki törődött volna a szegény házmesterekkel!

Az teljesen valós az előterjesztésben, hogy ilyen gyakorlat alakult ki, egy rossz gyakorlat alakult ki. A jogszabály nem feltétlenül tette volna ezt szükségszerűvé, ugyanis annak idején, amikor idegenítésre kijelölték ezeket az ingatlanokat, fel kellett volna szabadítani a házmesterlakások szolgálati jellegét, el kellett volna helyezni a házmestert, és úgy kellett volna eladni ezeket az ingatlanokat. Valóban, ez elmaradt, már utána vagyunk a dolgoknak, az előterjesztésben foglaltak valós, megoldandó problémát jeleznek, amelynek a határideje már letelt, és csak és kizárólag ezt a határidőt hosszabbítja meg - vagy kívánja meghosszabbítani - az előterjesztés, amelyet a Független Kisgazdapárt támogat, mert enélkül elképzelhetetlennek tartja a probléma megoldását.

Köszönöm. (Taps a MIÉP és az MDF soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
87 98 1999.09.27. 15:30  47-113

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Vojnik Mária képviselőtársam nyilván a kis létszám miatt mondta egy alkalommal, hogy tisztelt bizottság. Valóban, a létszám körülbelül ilyesmi. (Derültség.)

Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartásról szóló 1993. évi XXXVIII. törvény 28. §-a határozza meg, hogy az Országgyűlés minden évben törvényben köteles a költségvetés végrehajtásával foglalkozni, azt megtárgyalni és elfogadni. Ha úgy fogjuk fel, hogy a költségvetés lényegében egy politikai akarat - és miért ne fognánk úgy fel, mert hiszen nyilvánvalóan nemcsak számok halmaza -, mégpedig egy olyan politikai akarat, amelyben arról van szó, hogy az állam bevételeit mire kell fordítani, akkor a végrehajtást pedig úgy foghatjuk fel, mint ennek a politikai akaratnak az ellenőrzését, hogy vajon ténylegesen hogyan realizálódott ez a politikai akarat. Ebből, ennek a vizsgálatnak a pozitívumaiból, illetőleg hiányosságaiból nagyon sok tanulságot lehet levonni. Éppen ezért tulajdonképpen az 1998. évi költségvetés végrehajtásának vizsgálata és az azt ellenőrző állami számvevőszéki vizsgálat igazából igen izgalmas olvasmány, mert pontosan ezekre a tendenciákra, pozitívumokra és hiányosságokra lehet rátekinteni, ami rendkívül hasznos lehet pont ilyen időben, amikor a következő évi költségvetés elfogadásával még arrébb vagyunk.

A Független Kisgazdapárt vezérszónoka már foglalkozott részleteiben ezzel az előterjesztéssel, én ezért csak az önkormányzati résszel szeretnék foglalkozni, annak sem a rendelkező részével, tehát nem a törvénytervezettel, hanem inkább az általános indokolásából kiolvasható érdekességekkel, tanulságokkal.

Először is megállapítja az előterjesztés, hogy az önkormányzatok az 1998. évben nagyobb összeg felett rendelkeztek, nagyobb összeggel, nagyobb bevételekkel gazdálkodtak, mint az a költségvetésben volt, és ennek több okát jelöli meg. Úgy határozza meg, hogy ennek a nagyobb, tetemesebb oka az önkormányzati bevételek, tehát a saját bevételek többlete volt, e között is a privatizációból és az adókból befolyt bevételek és kisebb hányadban az állami bevételek is hozzájárultak ehhez a bevételemelkedéshez.

Megállapítja az előterjesztés, hogy összesen 3173 önkormányzat gazdálkodott, amelyből egy főváros, 23 kerületi önkormányzat, 22 megyei jogú város, 19 megye, 195 város és 2691 egyéb község és 222 nagyközség. Elöljáróban szeretném felvetni azt, hogy sem az alkotmány, sem az önkormányzati törvény ezeket a fogalmakat, hogy nagyközség és egyéb község, nem ismeri. Ha viszont nem ismeri, akkor sokkal helyesebb egy jogszabályban, egy törvénytervezetben olyan fogalmakat használni, amelyeket más törvények már definiáltak, pontosan meghatároztak. Ráadásul ezek között az alaptörvény, az alkotmány is községről - beszél persze fővárosról, kerületekről, megyei jogú városokról és városról, valamint községről -, csak és kizárólag községről, mint települési önkormányzatról és beszél, mint területi önkormányzatról, a megyékről is.

Visszatérve az önkormányzatok bevételi oldalához, az előterjesztés a feladatellátás elősegítéseként fogalmazza meg a személyi jövedelemadó meghatározott arányát.

(19.10)

Ezt úgy tünteti fel, mintha valamiféle pozitívumról lenne szó, holott nyilvánvaló, hogy a személyi jövedelemadó aránya évről évre, fokozatosan csökken. Több olyan kérdést említ meg az előterjesztés pozitívumként, amelyek ugyan tények, nyilvánvaló tények, de egyáltalán nem pozitívumok. Ilyen például, amikor azt írja az előterjesztés, hogy az állami bevételek önkormányzati költségvetésben való biztosítása megfelelő ütemezésben biztosítja a kiszámíthatóságot. Tisztelt Országgyűlés, ha ez nem így lenne, akkor az tragédia lenne, az egy szörnyű hiányosság lenne, nem pedig pozitívum! Tehát ha ez az ütemezés nem lenne megfelelő módon biztosítva, hanem a közalkalmazottak, köztisztviselők 2-3 havonta kapnának fizetést, mint a tőlünk keletre lévő összeomló birodalomban, vagy mint nálunk is a török időkben a zsoldosok, ez tragédia lenne, és egyáltalán nem lenne dicsekednivaló a XXI. század küszöbén.

Megemlíti az előterjesztés, hogy a közüzemi díjak emelésénél, kiszámításánál az önkormányzatok önmegtartóztatóak, önkorlátozóak voltak, figyelemmel voltak a lakosság teherbíró képességére. Lehet, hogy ez a megállapítás igaz általánosságban, de biztosan nem így van a fővárosnál. A főváros évek óta drasztikusan növeli a közüzemi díjakat, igenis úgy növeli, hogy egyáltalán nincs figyelemmel a lakosság teherbíró képességére. Ez megnyilvánul például a most nemrég közölt adattal, miszerint körülbelül 80 ezer ember bliccel a BKV járatain. Ez nyilván nem valamiféle hobbiból történik, hanem egyszerűen azért, mert már nem bírják kifizetni az állandóan emelkedő díjakat a többi közüzemi díjjal együtt, amelyek összessége egy 50 négyzetméteres lakásra számítva havonta már meghaladja a minimálnyugdíj mértékét. Ugyanakkor egyáltalán nem javul a szolgáltatás ebből a bevételből. Gondoljunk a félóránként közlekedő egyes autóbuszjáratokra, amelyek ráadásul fekete füstöt okádnak magukból; vagy azokra a szigeteletlen távfűtővezetékekre, amelyek az utcát fűtik, ugyanakkor a lakosság fizeti meg a díját; vagy a vízvezetékek nyomócsöveinek törése miatt leomló házakra és beomló utakra, holott ugyanakkor a menedzsment - olvassuk az újságban - zsákszámra viszi ki az országból a nyereséget a visszaforgatás bármiféle reménye nélkül.

Nagyon érdekes megfigyelni azokat a számokat, amelyek a privatizációs bevételről szólnak. Elöljáróban megállapította az előterjesztés, hogy az önkormányzati bevételnövekedés nagyrészt ezekből adódik. Ez igaz számszakilag valóban, de ha a folyamatot, a tendenciát nézzük, például megnézzük, hogy 1997-ben 90 509 milliárd (Sic!) volt a privatizációs bevétel, 1998-ban pedig 19 361, akkor úgy tűnik, hogy itt már vagyonfelélésről is beszélhetünk. Ez pedig egy önkormányzat számára tragédiát jelenthet, még akkor is, ha pillanatnyilag nem észlelhető, mert hisz még most is tetemes vagyonnal rendelkeznek az önkormányzatok. Sőt, beruházásaik folytán még vagyonnövekményt is fel tudnak mutatni, ám ezek a vagyonnövekmények nem olyan saját vagyonok, amelyek üzemeléséből újabb bevételek származhatnak. Tehát a tendencia nem egészséges, nem jó. Önkéntelenül vetődik fel a kérdés, hogy mi lesz azután, ha eladják ezeket a vállalatokat, részvényeket. Ugyanis leírja az előterjesztés, hogy ez a privatizáció főleg a részvényeladásból és a vállalatok eladásából származik.

Megállapítja az előterjesztés azt is, hogy a másik nagy saját bevétel a helyi adó, amely 32,5 százalékkal több, mint az a tervezetben volt. Ez érinti az önkormányzatok 85 százalékát, összesen 2672 önkormányzat vetett ki helyi adókat, de a teljes bevétel 45 százaléka a fővárosra, illetve az agglomerációjára, Pest megyére vonatkozik. Tehát az egész helyi adó 45 százaléka! Ugyanakkor a községeknél, amely községekben összesen a lakosság 37 százaléka él, a helyi adók csak 10 százalékos mértékben folytak be. Ez olyan egészségtelen mértékű aránytalanság, ami biztos, hogy az ország egészére előbb-utóbb kihat. A helyi adó, mint tudjuk, lehet iparűzési adó, idegenforgalmi adó, kommunális adó, építési és telekadó. Ezek között az adónemek között a legnagyobb mértékű az iparűzési adó. A teljes helyiadó-bevétel 84 százaléka származik az iparűzési adóból. Ugyanakkor ennek az igen komoly bevételnek a 23,32 százaléka a fővárosra tehető.

Itt kell szólnunk mindenféleképpen a fővárosi forrásmegosztásról, mert mint tudjuk, a fővárosnál egy sajátos forrásmegosztási rendszer érvényesül: az iparűzési adót a főváros veti ki az egész város területére, de egy rendelettel határozza meg, hogyan oszlik meg a főváros és a kerületek között. Ez úgy oszlik meg évek óta, hogy 60 százalék marad meg a fővárosnál, és 40 százalék osztódik fel a 23 kerület között. Ez úgy történhet, hogy a kerületek véleményét kikérik. Az Állami Számvevőszék jelentéséből azonban kiderül, az önkormányzatok nagy része kifogásolta, hogy a véleményre megadott határidő egyszerűen nem volt elégséges a válaszadásra, ezért a 23 kerületből nem is válaszolt csak 15, ebből 7 teljes egészében elvetette, elfogadhatatlannak tartotta ezt a forrásmegosztást, 7 pedig különböző véleményeltérési nyilatkozattal elfogadhatónak tartotta. Ugyanakkor arra is rámutat ebből eredően az Állami Számvevőszék, hogy a fővárosban ez a forrásmegosztás aránytalanságokhoz vezet, nemcsak a főváros és a kerületek, hanem kerület és kerület között is.

Évek óta állandóan felmerül az önkormányzatok finanszírozása kérdésének átgondolása. E végrehajtást olvasva ez ismételten felvetődik bennünk; valami az önkormányzatok finanszírozásánál biztosan nincs rendben. Erre fényesen rávilágít az is, hogy a címzett és céltámogatásokat - amelyek egyébként kifejezetten beruházási célokat szolgálnak, és mint tudjuk, nagy szükségük van az önkormányzatoknak a különböző beruházásokra - nem használták fel teljes egészében, így már a fel nem használt összeg 58,9 százalék.

Az Állami Számvevőszék egyébként rámutat arra is, hogy miért lehet ez. Többek között azért, mert nincsenek szinkronban a különböző pályáztatási rendszerek. Tehát a címzett és céltámogatásokra való pályázatnál meg kell jelölni a saját erőt. A legrászorultabb, a legnyomorultabb önkormányzatok ezzel a saját erővel nem rendelkeznek. Más állami forrásokból megpályázhatják ezt, meg is teszik, de mivel itt nincsenek szinkronban ezek a pályázatok, a pályázatok elbírálása, lehet, hogy a címzett és céltámogatások pályázati határidejéről lecsúsznak, mert még nem bírálták el azt a más pénzalapot, amelyből a saját erőt esetlegesen fedezni tudják. Tehát ebben a kérdésben feltétlenül rendet kell teremteni, egy áttekinthető, egymásra épülő rendszert kellene kiépíteni.

(19.20)

Végül az Állami Számvevőszék megállapításával fejezném be, amely ehhez kapcsolódik, csak a normatív állami hozzájárulásokról szól, ami azt mondja, hogy indokolatlan, nagy számú kódjaira évek óta kifogást emel az Állami Számvevőszék, mert azok nem kapcsolódnak a jogcímmel összefüggő felhasználáshoz, s így nagymértékben veszélyeztetik az igazgatási-elszámolási rendszer áttekinthetőségét.

Tehát az önkormányzati részt olvasva ehhez és hasonló és sokkal több sajátosságot és tapasztalatot lehet kiolvasni, amit majd felhasználhatunk a következő év költségvetésének a vitájában. Az egészről a vezérszónokok, így a Kisgazdapárt szónoka is nyilatkozott, és Kisgazdapárt általános vitára alkalmasnak tekintette az előterjesztést.

Köszönöm szépen. (Taps az FKGP és a Fidesz soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
88 54 1999.09.28. 10:27  37-96

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! A régi monarchia vezérkari főnökségén volt egy beosztás, úgy hívták, hogy az átlag százados beosztása. Ebbe a beosztásba mindig csapattiszteket vezényeltek, mindig egy századost, egy abszolút átlagembert, akinek az volt a dolga, hogy a vezérkari főnökségről kimenő parancsokat elolvasta, és két megjegyzést tehetett: értem, nem értem. Amit nem értett, azt át kellett fogalmazni, mert akkor valószínűleg a csapatnál sem értették, és nem tudták végrehajtani. Ezt a beosztást havonta váltogatták, hogy meg ne szokja a nyelvezetet az adott csapattiszt, és valóban mérvadó legyen az ő nemértése.

Amennyiben az 1997. évi CXLII. törvény előterjesztését elolvasta volna ez az átlag százados, biztos azt írta volna rá, vagy legalábbis több rendelkezésére, hogy nem értem. Mert valóban ez a törvény egyes helyein ellentmondó, pontatlan, és voltaképpen azért tárgyalunk most róla az 1502. számú előterjesztésben, mert igazán több helyütt a rendelkezései végrehajthatatlanok, és nem rendezik azt a társadalmi viszonyt, amelyet egyébként rendezni szeretnének.

Ezt a társadalmi viszonyt egyébként már egy korábbi jogszabály is szabályozása alá vonja, mégpedig a már elhangzott 1990. évi LXX. törvény, amely a társadalmi szervezetek kezelői jogának a megszüntetéséről szólt, és ez a törvény tipikusan és valóban az úgynevezett rendszerváltoztató jogszabályok körébe tartozik, mert a régi szocialista gazdálkodással, szocialista tulajdonnal kapcsolatos fogalomrendszert és egyáltalán a rendszert kívánta lebontani, így meg kívánta szüntetni a kezelői jog fogalmát, amely nyugati jogászok számára teljesen érthetetlen fogalom. Voltaképpen azt jelenti, hogy az állam tulajdonában lévő ingatlanok fölött egy ilyen kvázi tulajdonosi jogot szereznek állami szervezetek, bizonyos rendelkezési jogosultságuk is van e fölött az ingatlan fölött, olyannyira, hogy elidegeníthetik, adhatják-vehetik, bizonyos államigazgatási eljárás közbeiktatását követően, de a telekkönyvbe, a földhivatali nyilvántartásokba az állam tulajdonjoga van bejegyezve az ő kezelői joguk mellett.

Tehát ez az 1990. évi LXX. törvény megszüntette ezt a társadalmi szervezetekre nézve, mint ahogy más szervezetekre nézve más jogszabályok szüntették meg ezt a kezelőit jogot, így például az önkormányzati törvény megszüntette a volt tanácsi kezelésben lévő különböző ingatlanok feletti kezelői jogot akképpen, hogy tulajdonjogba adta, tehát a tanácsok kezelésében lévő ingatlanok az önkormányzatok tulajdonába kerültek, kivéve a műemlékeket és bizonyos vitás ingatlanokat. Ezek fölött a vagyonátadó bizottság döntött, és az adta aztán tulajdonba. Egyébként a kezelői jog megszüntetésével automatikusan kerültek ezek az ingatlanok az önkormányzatok tulajdonába. Tehát maga a kezelői jogról rendelkezett ez a jogszabály, ami, mondom, a nyugati jogászok és gazdasági szakemberek számára is teljesen érthetetlen fogalom volt, és valóban fából vaskarika.

 

(10.40)

Ezt az alaptörvényt fejlesztette tovább az 1997. évi CXLII. törvény, amelynek az 1. §-a kimondja, hogy azokat a társadalmi tulajdonokat, amelyek az ingatlanokra nézve elhelyezésül szolgálnak, a tulajdonukba kell adni. A törvény kizárólag elhelyezésről beszél, vagyis irodacentrikus. A társadalmi szervezetek elhelyezéséül szolgáló ingatlanokról és közvetlenül az irodákhoz kapcsolódó helyiségekről van szó, és a jogszabály egyáltalán nem szól azokról a helyiségekről, ingatlanrészekről, ahol a társadalmi szervezetek alapító okiratuk szerint a tényleges tevékenységüket végzik. Gondoljunk a tantermekre, műtermekre, tornatermekre, művelődési házakra és egyebekre, ahol az adott társadalmi szerv ténylegesen kifejti tevékenységét.

Ezen változtat az előttünk lévő 1502. számú előterjesztés, és azt mondja, hogy a szükséges és indokolt mértékben az alapító okirat szerinti működéshez szükséges helyiségeket is a társadalmi szervezetek tulajdonába kell adni. Az előterjesztés egy másik nagy hibáját is korrigálja az eredeti 1997. évi CXLII. törvénynek, nevezetesen akkor, amikor megfogalmazza, hogy mi az a szükséges mérték. A korábbi jogszabály, amely még hatályban van, azt mondja, hogy a szükséges mérték az indokolt mérték. Ez körülbelül olyan, mintha azt mondanánk, hogy a fekete azért fekete, mert fekete. Igazából tehát nem definiálja, hogy mi a szükséges mérték. Ezt pótolja az előttünk lévő előterjesztés, amikor kimondja, hogy szükséges mértéknek az tekintendő, ha egy társadalmi szervezet az alapító okirat szerinti működéséhez szükséges helyiségeket folyamatosan és kizárólagosan használja.

Nem tekinti azonban kizárólagos használatnak azt, ha a társadalmi szervezet az adott helyiségcsoportot vagy helyiséget 50 százalékot meghaladó módon bérbe adja vagy egyébként hasznosítja. Ebből ugyanakkor az is következik, hogy ami az 50 százalékon belül van, vagyis az általa használt ingatlan bizonyos részét bérbe adja vagy hasznosítja, de az nem éri el az 50 százalékot, akkor az igenis kizárólagos használatában lévőnek tekintendő, vagyis bérbe adhatja, és egyéb módon hasznosíthatja, ami helyes is, mert hisz ezeket fenn kell tartani. A most hatályban lévő törvény azt is mondja, hogy ami nem kerülhet a társadalmi szervezet tulajdonába, azt bérbe veheti. Igen ám, de ezért bért kellett fizetni, és ez gyakran teljesen ellehetetlenítette a társadalmi szervezet tényleges működését. Hogy ne következzen be a társadalmi szervezet ellehetetlenülése a fenntartási költségek miatt, ezért szükség van arra, hogy az ingatlan bizonyos részét - ha szükség van rá - bérbe adja vagy egyéb módon hasznosítsa. Ez az egyik csoport, amikor arról volt szó, hogy csak az elhelyezéshez szükséges ingatlanrészeket kapta meg tulajdonba a társadalmi szervezet; ez most kiterjesztődik a működésére is, vagyis azokra, amiket eddig csak bérelhetett vagy más módon használt.

A másik csoport pedig az, amikor a társadalmi szervezet tulajdonjogot formál olyan helyiségekre is - az 1997. évi CXLII. törvény alapján -, amely helyiségekben folytatott tevékenységre az alapító okirata nem ad semmiféle iránymutatást, olyan tevékenységet a valóságban nem is végez, hanem más szervezet működik azokban a helyiségekben. A törvénymódosítás arra ad lehetőséget, hogy ezek a szervezetek szerezhessenek tulajdonjogot azokon a helyiségeken, amelyeket egyébként a valóságban ténylegesen használnak olyan formában, ahol a jogszabály megfogalmazza, hogy mi tekintendő szükséges és indokolt használatnak. Ez is mindenképpen helyes rendelkezése ennek a módosításnak, amelyről egyébként felmerült az is, hogy külön jogszabályban kellene rendezni ezt a kérdéskört. Mivel azonban 1990-től kezdve bizonyos folyamata érzékelhető ezeknek az összefüggő jogszabályoknak, ezért talán mégis érdekesebb vagy látványosabb ezt egy módosítással megoldani, és nem egy új jogszabályba foglalni.

Összefoglalva: bár igaz, hogy 1997-ben magát az egész tulajdonjogot is kétségbe vonta a frakció, ezen most már túl vagyunk, és arra kell törekednünk, hogy ez a meglehetősen zavaros tulajdonviszony rendezésre kerüljön. Véleményünk szerint ezt igen jól szolgálja ez az előterjesztés, amely lényegében két célt tűz maga elé. Az egyik cél az, hogy a civil szervezetek megfelelően, a társadalom érdekében tudjanak működni, amelyekből már mintegy 50 ezer van az országban, és ezek a család mellett a társadalom alappillérei. A másik cél pedig a kusza és zavaros tulajdonviszonyok megfelelő rendezése. Ezt a célt is biztosítja ez a módosító javaslat, ezért a Független Kisgazdapárt ezt az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tekinti.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
92 98 1999.10.18. 4:58  49-131

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, a kulturális és sajtóbizottság alelnöke, a bizottság előadója: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kulturális és sajtóbizottságban a 2000. évi költségvetés kulturális részét illetően tulajdonképpen vita nem volt, ami nem jelenti azt, hogy egyes részekkel kapcsolatban ne lett volna ellenvélemény, de erről nyilván a kisebbségi vélemények előadója beszélni fog. Az én tisztem a többségi vélemény előadása, amely egyébként megegyezik az Állami Számvevőszék e tárgyban írt véleményével is, és tulajdonképpen két sarkalatos pontból indul ki.

Az egyik, hogy 2000-ben a gazdaság fellendülése miatt a gazdasági feltételek kedvezőbbek lesznek, mint az idén voltak. A másik pedig, hogy a költségvetés e részénél, a XXIII. fejezet előírásainál figyelembe vették a kormány kulturális politikáját, az ott meghatározott célokat, és ennek megfelelően hat pontra fordították a legnagyobb figyelmet, ezek pedig a következők: először is a 2000. évi évforduló és keresztény államiságunk ezeréves fennállásának méltó megünneplése, az ehhez kapcsolódó beruházásokkal együtt; a kulturális finanszírozás inflációt meghaladó összegű emelése, a határon túli magyarság kulturális támogatása, ebbe beleértve a magyar színházak és a magyar nyelvű adások támogatását is; az egyházi alapintézmények, közgyűjtemények, műemlékek finanszírozása; és mivel e tárca foglalkozik az egyházi ingatlanok átadásával, visszaadásával, a tulajdon e körű rendezése; az ötödik kiemelt feladat bizonyos kiemelt, országos jelentőségű beruházások támogatása - itt az általános indokolás tételesen, részletesen felsorolja, hogy mikről van szó, de ezek között szerepel a Nemzeti Színház felépítése is; végezetül, de nyilvánvalóan nem utolsósorban a működőképesség megtartásának biztosítása.

Minderre összesen, a kulturális célok támogatására a költségvetés XXIII. fejezete 58402,8 millió forintot irányoz elő, amely 6409,5-del több, mint az 1999. évi, vagyis az idei.

A 6. pontra visszatérve, amely az intézmények működőképességének biztosítását szándékszik támogatni: erre, tehát a működőképesség biztosítására az előirányzat 15 317,3 millió forint, ez viszont 1158,8 millió forinttal nőtt az ideihez képest.

Itt kell szólnunk azonban azokról a kulturális támogatásokról is, amelyek nem a XXIII. fejezetben, tehát nem a kulturális tárcánál, hanem máshol jelentkeznek: az önkormányzatok normatív támogatásánál, vagyis a XI. fejezet 23. címe alatt. Itt az összes normatív támogatás a közművelődési és közgyűjteményi feladatoknál 11 319 milliárd (Sic!), vagyis 15 százalékkal magasabb, mint az idén. Ez pedig úgy jön ki, hogy az eddigi, évi 634 forint/fő támogatás felemelkedik 731 forint/főre, ugyanígy emelkednek a megyei, fővárosi típusú normatívák: azok 210-ről 242-re, de e tételeknél van egy fix összeg is, amely állandó, tehát nincs egy főre számolva. Ez 1999-ben 53 millió volt, 2000-ben 61 millió lesz. Emellett továbbra is léteznek a központilag előirányzott, de önkormányzatoknál felhasználásra kerülő előirányzatok, amelyek pályázat alapján nyerhetők el. Ez az előirányzat 492 millióról 506 millióra nőtt, illetve a hivatásos zenészek és énekkarok támogatása 300 millióról 350 millióra.

Mindezeket összegezve s megismételve az Állami Számvevőszék megállapítását is, amely szerint e költségvetési fejezet megkapta azokat a kondíciókat, melyek ebben a gazdasági helyzetben elvárhatók, a kulturális és sajtóbizottság a törvénytervezet előterjesztését általános vitára alkalmasnak tekinti. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
96 102 1999.10.22. 11:45  1-193

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kétségtelenül a költségvetés minden évben az Országgyűlés egyik legsarkalatosabb, legsúlyosabb politikai döntése, amint azt Magyari Zoltán is, a két háború közötti közigazgatási kiválóság megállapította. Tehát súlyos politikai döntés előtt állunk, mert most kell elhatároznunk, a költségvetés megállapításánál, hogy 2000-ben mik lesznek a bevételeink, és ezt egyáltalán mire költhetjük el.

A pártok vezérszónokai, így a Független Kisgazdapárt vezérszónoka is már részletekbe menően elmondta a 2000. évi költségvetési tervezetről szóló véleményét. Magam is tolmácsolhattam a kulturális és sajtóbizottság véleményét a költségvetés kulturális szférájáról, illetőleg arról, hogy a költségvetés mit tervez, mit szán adni a kultúrára, és meg kell állapítani, hogy az jóval magasabb összegű, mint a tavalyi volt, és sokszorosan magasabb, mint az azt megelőző évek bármelyikében is volt. Ez tehát rendkívül kedvező. Az is megállapítást nyert, hogy nemcsak azért, mert a kormányprogramban a kultúra egy kiemelt befektetésként szerepel, hanem azért is, mert a 2000. évben a gazdasági helyzet kedvezőbb lesz, mint volt 1999-ben.

Sajnos, ez nem mondható el az önkormányzatok finanszírozásáról, melyről most szólni fogok, és amelyet a költségvetés XI. fejezetének 23. címe pontosan tárgyal. Sajnos, a pénzszűkén kívül azt is meg kell állapítani, hogy szinte ugyanazokat a hiányosságokat észlelhetjük, ha végignézzük az önkormányzatok finanszírozását, mint amiket már tavaly is szóvá tettünk, nemcsak mi, hanem az Állami Számvevőszék is, és ez alapvetően oda vezethető vissza, hogy maga az önkormányzatok finanszírozási rendszere nem változott megfelelően, mert a közigazgatás rendszere sem változott.

Az önkormányzatok finanszírozási rendszere az alkotmányból vezethető le, amikor is az alkotmány megállapítja, hogy az önkormányzatok feladataik ellátáshoz saját bevételekre jogosultak, továbbá ezen feladatok ellátásához igazodó állami támogatásban részesülnek. A gondok éppen itt kezdődnek már évek hosszú sora óta, tehát nem most, hanem az elmúlt négy évben is gond volt ez, és ott halmozódott, hogy a szükséges feladatok nincsenek megfelelő módon számba véve, és amíg ez egyszer ténylegesen meg nem történik, addig soha nem fogunk igazán az önkormányzatok finanszírozása kérdésében előrejutni, mint ahogy azt a Számvevőszék meg is állapítja: "A tervezett központi források összege viszont továbbra sem veszi kellően figyelembe az önkormányzatok által elvégzendő feladatok nagyságrendjét, az ellátandó feladatok és a rendelkezésre álló források közötti egyensúly így 2000-ben tovább romlik."

Emellett azonban kétségtelenül van bizonyos elmozdulás a hatékonyság és az arányosabb finanszírozás érdekében. A Számvevőszék ezek mellett még pozitívumként a költségtakarékosabb feladatellátást és az adminisztrációk egyszerűsítését is megemlíti. Véleményem szerint ezekről mint pozitívumokról csak akkor lehetne beszélni, ha valóban tabula rasát csináltunk volna a feladatok ellátásáról, mert addig igazából nincs mihez viszonyítanunk a költségmegtakarítást és az adminisztráció csökkenését. Lehet persze csökkenteni egy feladat költségeit, de nem biztos, hogy akkor ezzel egyben nem csökkentjük a feladatellátási színvonalat is. Ez pedig nyilván nem lehet a cél.

(12.20)

A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt természetesen nem lehet áttekinteni az önkormányzat valamennyi bevételi és kiadási forrását. Nem is lenne ez a célom, hiszen már többen - a pártok vezérszónokai és hozzászólói - utaltak erre.

Két téma kapcsán szólnék; mondandómat a működési célú támogatás alakulására, főbb vonásaira, illetve a fejlesztési célú állami támogatás néhány területére szűkítem. Először is: az önkormányzatok kétségtelenül legnagyobb bevételi forrása az államtól kapott normatív támogatás, amelyet rendkívül összetett számítások alapján a feladatokra és a lakosság létszámára vetítetten állapítanak meg, és kétségtelen, hogy ezt legnagyobb mértékben az 1993. évi LXXIX. törvény, a közoktatási törvény módosítása befolyásolta. Hosszan beszéltek már a hozzászólók arról, hogy ezáltal valóban mintegy 30 milliárddal több jut a költségvetésben a közoktatásra, ami abból ered, hogy az addigi 80 százalék 90 százalékra emelődött fel. Bár itt többen felhozták azt is, hogy ez a 30 milliárd forintos többletemelkedés, illetőleg a 80 és a 90 százalék közötti 10 százalékos emelkedés valójában csak egy bevételátrendezés, mert ez részben vagy egészben a személyi jövedelemadó önkormányzatnál maradt, illetve az államhoz került részéből fedezendő. Arról is többen beszéltek, hogy ez az önkormányzatok önállóságát csorbítja. Erre nem kívánok kitérni.

További problémát jelent azonban a már ugyancsak említett, valóban fennálló és a közoktatási törvény módosításából eredő forráshiány, amely abból áll, hogy a feladatok ellátása már 1999. szeptember 1-jétől folyamatban van, és ez mintegy 1,4 milliárd többletpénzt jelent; 2000-ben ugyanezen feladatok ellátására 7,4 milliárddal kellene több pénz, amivel a költségvetés, úgy tűnik, nem számol.

Nem számol a költségvetés azzal sem, amikor a város térségi feladatot lát el, tehát nem társult, mégis az ő iskolájába járnak más önkormányzatokból. De ez a saját normatív támogatásából nem tűnik ki. Arról már szó volt, hogy ezek létszámra vetítetten igen bonyolult módon számítódnak ki. De ezek a lehetőségek vagy eshetőségek, amikor más önkormányzatból járnak át, mondjuk, a megyei jogú városok gimnáziumaiba, ott nem jelentkeznek. De nemcsak ott nem jelentkezik, hanem nem jelentkezik a főváros kerületeiben sem. Példának hozhatom, hogy az V. kerületben - a belvárosban -, a Lipótvárosban az iskolába járók mintegy 40 százaléka nem kerületi, hanem más önkormányzatból járnak át, vagyis annak az adott önkormányzatnak a normatív támogatásában ez egyáltalán nem jelentkezik.

Változást jelent a korábbi évekhez képest - ez kétségtelenül pozitív, és a társulásra ösztönöz - az 1100 főnél kisebb települések kiegészítő támogatása, amelyet az 1-4. évfolyamon kapnak, ha a felső tagozatot társulási szerződéssel más önkormányzatokkal együtt működtetik. Ez valóban nagyon helyes rendelkezés, mert így biztosítható, hogy az alsó tagozatos kisgyerekek ne legyenek kitéve a napi utazgatás fáradalmainak, és a falu tanítója is betöltheti azt a társadalmi szerepet, amely egyébként egy tanítótól elvárható, és amit Gárdonyi Géza oly csodálatosan írt meg "A lámpás" című kisregényében - mármint hogy maga a tanító a lámpás.

Ugyanakkor jó elképzelés, és kifejezetten a kistelepülések ellen hat a 6. számú melléklet d) pontja, amely azt mondja ki, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok kiegészítő támogatást akkor nem igényelhetnek, ha alacsony kihasználtsággal működő intézményeik társulás útján történő fenntartását nem kezdeményezték. Véleményem szerint ez az előbbinek teljesen az ellenkezője, és oda vezet, hogy a legnehezebb sorsú önkormányzatoknál kénytelenek lesznek bezárni ezeket az iskolákat. Ez okszerűen az elnéptelenedéshez és a megszűnéshez vezet, vagy elindítja annak az útján, ha csak a fenntartás kezdeményezését nem fogjuk fel teljes formalitásnak, akkor viszont minek az egész rendelkezés.

Itt kell szólni az önkormányzatoknál tervezett 8,25 százalékos béremelkedésről is, amiről már többször volt szó, és amelynek valóban csak 5 százalékos fedezete látszik biztosítottnak, és javasolt a 3 százalékos létszámcsökkentésből ennek a különbözetét pótolni. De itt megint csak visszakanyarodhatunk ahhoz, amivel kezdtem, hogy: de a feladatok, a feladatok számbavétele. Rázúdulnak az önkormányzatokra a legkülönbözőbb feladatok, hogy csökkentsenek létszámot. Ez még egy nagyvárosban is - ahol nagy apparátussal működik egy polgármesteri hivatal - nehezen elképzelhető, de egy kistelepülésnél pedig egyszerűen kizárt és képtelenség. Ilyen új feladat lesz például majd az a kormányrendelet, amely a lakásfinanszírozás bizonyos kérdéseit az önkormányzatoknak adja át, ami nagyon helyes, csak megint egy olyan új feladat, aminek igazán nincs fedezete.

A címzett és céltámogatásokról szeretnék mondani egyetlen mondatot. Többször szóltunk a saját erőről. A saját erő nem igazán éri el a célját a kistelepüléseknél, mert egyszerűen nem tudja a saját erőt miből összeszedni a kistelepülés. Éppen ezért nem lehet egyetérteni a törvénytervezet 81. § (11) bekezdésével, amely a címzett és céltámogatásokról szóló törvényt módosítja akképpen, hogy nem tekinthető saját erőnek a központi vagy egyéb állami, vagy nemzetközi forrásokból származó támogatás. Ha ez sem, akkor miből legyen meg a saját erő? A saját gazdálkodásból nem lehet!

Végezetül, az önkormányzatok állami támogatásának finanszírozási rendszeréről szólván, néhány szám megváltoztatásával... - de akár felolvashattam volna a tavalyi hozzászólásomat, senki nem vette volna észre, mert az alapokban nem történt igazán előrelépés, s mindaddig ilyen nem is lesz, amíg nem tekintjük át, és nem reformáljuk a közigazgatás egészét, a feladatok számbavételét, a régiók és a kistérségek helyzetét és szerepét, és majd ha ezt megtettük, akkor beszélhetünk gazdálkodásról. De addig csak toldozgatjuk, foldozgatjuk a rosszul szabott és sikktelen ruhát, még akkor is, ha egyébként a folt rendkívül mutatós, szép, és esetleg nagyon szakszerűen van felvarrva.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 181 1999.11.11. 4:10  174-222

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati bizottság az 1997. évi LXXVIII. törvény módosítását négy nagy csoportra osztotta.

Először is a fogalommeghatározások körét tárgyalta, mert ez a módosítás a fogalmakat is részben pontosítja, részben pedig olyanokat emel be a fogalommeghatározások körébe, amelyek eddig nem szerepeltek. Ilyen megfogalmazás a honvédelmi és a katonai építmények megfogalmazása. Ez pedig azért szükséges - és igen szükséges -, mert így lehetőség van arra, mivel itt nevesítve vannak ezek az építmények, hogy a honvédelmi tárca szabályozási körébe kerülhessenek, pontosan a NATO követelménye és az azzal való együttműködés kapcsán.

Ugyancsak a fogalommeghatározás körébe tartozik a módosításoknál a közhasznú építmény definiálása; ez sem létezett a korábbiakban. Ennek, amint államtitkár úr mint az előterjesztés előadója előadta, igen lényeges vonatkozása van abból a szempontból is, hogy az épületek, építmények még a mozgáskorlátozottak számára is korlátlanul igénybe vehetők legyenek, tehát ez mintegy kiszűri, megszünteti a negatív diszkriminációt, ami egy épület használatában a mozgáskorlátozottakat érintette.

Másodszor: a műszaki tervezési jogosultság új szabályozása azt célozza, hogy ez közelítsen az Európai Unió hasonló tárgyú szabályozásához.

Harmadsorban a módosítás az építés minőségi és felelősségi rendszerét érinti - erre vonatkozik a 22-28. § -, ami az építmény állékonyságát, élet- és vagyonbiztonságát védi és erősíti több oldalról is. Egyrészt kimondja a megfelelőségi igazolás használatát, és azt, hogy a megfelelőségi igazolás nélkül nem lehet építési anyagot sem beszerezni, sem forgalomba hozni, sem használni, tehát kifejezetten a minőség irányába hat, amely minőség természetesen kihat az egészség és a testi épség védelmére is.

Ugyanezt a célt, tehát ezt a biztonsági célt szolgálja az építési napló szerepének megerősítése, és azt, hogy az egyes alvállalkozók műszaki vezetője is köteles az adott munka elvégzését, illetőleg befejezését a felelősség esetleges utólagos megállapítása végett bejegyezni az építési naplóba, és az építési napló a használatbavételi engedélyezési eljárás során is jelentőséggel bír.

Végül, negyedszer: az építési fegyelem és a szabálytalan építések szankciórendszerét módosítja az előterjesztés többek között azzal, amire már igen nagy szükség volt, hogy az építési rendészeti bírság a jövőben adók módjára lesz behajtható. Ennek rendkívüli jelentősége van, mert megszilárdítja az építési fegyelmet. Építésrendészeti bírság ugyan eddig is volt, azonban annak a behajthatósága bonyolult, és sokszor nem teljesíthető elvárás volt a hatóságok részéről.

Mindezeket figyelembe véve - bár kritika is érte az önkormányzati és rendészeti bizottságban az előterjesztést, ám ezek olyan kritikák, amelyek feloldhatók bizonyos módosításokkal - az önkormányzati és rendészeti bizottság ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyöntetűen amellett voksolt, hogy az előterjesztés általános vitára alkalmas.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 191 1999.11.11. 12:36  174-222

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az építési környezet alakulásáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 1998. január 1-jétől van hatályban, tehát majdnem kétéves gyakorlatot lehet figyelembe venni e törvény alkalmazása során, és mint minden törvénynél, még a legjobb törvénynél is két év elegendő ahhoz, hogy az esetleges hiányosságokat kiszűrjék, vagy ha nincs is benne hiányosság, de mindenesetre az eltelt idő gyakorlatát figyelembe véve módosítani kell időnként egy jogszabályt. Itt is erről van szó.

Való igaz, ami már elhangzott, hogy annak idején széles egyeztetés előzte meg ennek a törvénynek a kibocsátását, amiből az építési hatóságoknak mindennap dolgozniuk kell, tehát igenis egy nagyon fontos, jó törvény volt ez annak idején is, de két év gyakorlata miatt mindenképpen módosítani kellett. Ez a módosítás két irányban hat.

Egyrészt valóban fogalommeghatározásokat pontosít, tehát kifejezetten egy pontosító jogszabály, egyértelműbbé, érthetőbbé, alkalmazhatóbbá teszi, másrészt pedig a szigor, az építési fegyelem megszilárdítása érdekében ebbe az irányba hat.

Mint az önkormányzati bizottság előadója már érintettem néhány kérdést, azonban többször szó érte a bizottsági előadókat, ha bizottsági előadóként olyanokról beszéltek, ami a bizottság ülésén nem hangzott el. Ezért kértem újra szót, mert valamivel több a mondanivalóm, mint ami a bizottságban elhangzott. Magam is egyetértek azzal, hogy négy nagy csoportot érint ez a törvénymódosítás, de mivel bevezetőmben azt mondtam, hogy két év tapasztalatát feldolgozva lehet módosítani egy jogszabályt, véleményem szerint még több módosítást is lehetett volna eszközölni e módosítással együtt. Először is a fogalommeghatározásoknál már szó volt arról, hogy jogszabály nevesítve beveszi az építmények sorába a honvédelmi és a katonai célú építményeket is. Ez helyes, mert hiszen ezzel válik lehetővé, hogy ezek a honvédelmi tárca szabályozása alá kerüljenek. Ugyancsak nagyon helyes, hogy a közhasznú építmények is definiálásra kerülnek, egy helytelen és rossz, negatív diszkriminációnak a kiküszöbölése érdekében.

Azonban - és itt vetnék fel egy újabb fogalommeghatározást, mégpedig azt, hogy célszerű lenne, ha kiterjedne arra is a módosítás, hogy a konténerek, amelyek a polgári jog szerint dolognak minősülnek, mert nincsenek közvetlen kapcsolatban egy telekkel, tehát nincsenek a földdel közvetlen kapcsolatban, elválaszthatóak - de mégis városképi szempontból is rossz hatása lehet egy konténernek.

(14.40)

Ezért szükséges lenne, ha építési engedélyezési eljárás alá lenne vonható, ezért helyes lenne, ha ezt a konténert az építmények körébe vonná a módosítás. Ugyanez vonatkozik a lábon álló tetőszerkezetekre. Mivel úgy határozza meg a jogszabály az építményt, hogy az térrel körülhatárolt... - képzeljünk el egy nagy csarnokot, ami a modern építészetben teljesen megszokott látvány, de csak lábakon áll, az e törvény megfogalmazása szerint nem építmény, hiszen nincs térrel körülhatárolva. Éppen ezért helyes lenne, ha ez is be lenne vonva az építmény fogalomkörébe.

A második kérdéskör a műszaki tervezési jogosultság új szabályozása, amely, mint arról már szó volt, közelít az EU hasonló tárgyú szabályozásához. Nagyon helyesen meg is határozza a módosítás azt, hogy az építészeti tevékenység csak egyetemi vagy azzal egyenértékű végzettséggel gyakorolható. A egyetemi végzettséggel semmi gondom, nagyon helyes, világos, ha a szigorítás felé haladunk, és EU-követelményekhez akarunk közelíteni, akkor feltétlenül megkövetelendő az egyetemi végzettség, az egyenértékűség fogalma azonban számomra egy kicsit zavart okoz; mert ki állapítja meg az egyenértékűséget? Nem tudok olyanról, ami az egyetemnél magasabb végzettség, tehát annál csak alacsonyabb végzettség lehet az egyenértékű. Ha egyszer a szigorítás felé haladunk - nagyon helyesen -, akkor szerintem az egyenértékűség fogalmát el kellene hagynunk a jogszabály módosításából.

Harmadszor: arról volt szó, hogy a módosításnak ez a része az építés minőségi és felelősségi körét szabályozza megfelelően, az építmény állékonyságának, az élet- és vagyonbiztonság érdekében. Ennek kapcsán rendeli el többek között azt is, hogy megfelelési igazolással lehet csak építési anyagot forgalomba hozni, beépíteni s a többi. De itt határozza meg azt is, hogy az építési naplót - amit valóban évtizedek óta használnak az építési gyakorlatban, és utal arra a módosítás indoklása is, hogy ez feltétlenül szükséges velejárója minden építésnek - viszont annyiban pontosítja és szigorúbbá teszi, hogy az alvállalkozók - amikből egyre több van, hisz generálkivitelező a gyakorlatban egyre kevesebb van, és egyre több az alvállalkozó - felelőssége is megjelenjen olyan formában, hogy az adott alvállalkozónak külön műszaki ellenőre legyen, és ez a külön műszaki ellenőr az adott munka elvégzését megfelelő módon igazolja az építési naplóban.

Viszont a 22. § meghatározza a kivitelező és a műszaki vezető felelősségi körét. Nekem úgy tűnik, hogy a műszaki vezető felelőssége magasabb, mint a kivitelezőé. Bármilyen építkezésnél szükségesnek tartanám, hogy a kivitelezőnek minimálisan annyi felelőssége legyen, mint az alvállalkozó műszaki vezetőjének, mert ha nem így van, akkor a felelősség alól éppen hogy kibúvási lehetőséget biztosít a jogszabály, ami nem hiszem, hogy célravezető lenne.

Végül az építési fegyelem - ami sajnos, mint tudjuk, rendkívül leromlott - helyreállítását célozná, a szankciórendszerét módosítja az, hogy az építésrendészeti bírság adók módjára legyen behajtható a jövőben. Ez egy rendkívül fontos rendelet, mert hiszen tudjuk, hogy végtelenül nehéz építési rendészeti bírságot behajtani. Annál is inkább, mivel 1997-ben létrejött az Építési Felügyelet, de valljuk be, hogy ez financiális okok miatt nemigen működik; nevesítve vannak a különböző közigazgatási hivatalokban, de a működésük nem igazán mondható hatékonynak.

Felvetnék azonban néhány olyan módosítási lehetőséget, amely ezt a szigort még jobban fokozná, ugyanis ha ezt nem tesszük meg, akkor bizonyos kibúvási lehetőségeket biztosítunk a szabálytalanul építkezők részére. Ilyen például, amikor a kártérítésről beszél a 27. §, és azt mondja - nagyon helyesen -, hogy ha út céljára kisajátítanak egy területet, amelyen építmény van, akkor az épület tulajdonosát kártérítés illeti meg. A polgári joggal is abszolút párhuzamba hozható, tehát ez egy nagyon helyes szabály.

Ám mi van abban az esetben, ha ez az épület engedély nélkül került oda? Megilleti akkor a kártérítés az engedély nélkül építtetőt? Azt hiszem, hogy ez nem lenne igazságos. Tehát egy olyan kis, apró módosítást kellene beépíteni, hogy akkor illeti meg kártérítés, ha az adott épületet szabályosan, építési engedéllyel építette. Ugyanilyen jellegű az is, amikor fennmaradási engedélyt kérnek. A fennmaradási engedély lényege az, hogy nincs építési engedély. Építési engedély nélkül felhúzhat egy épületet, és bizonyos idő eltelte után kéri a fennmaradási engedélyt, ami bizonyos esetekben meg is adható.

Ám ki kellene kötni azt is, hogy ebben az esetben is igazolni kell az építési jogosultságot. Mert ha egyszer építési engedély nélkül építkezett, eladta a telkét, továbbadta, harmadik-negyedik tulajdonosnál lehet, vagy ki tudja, miként jutott a telekhez, és csak az elsőfokú építési eljárásban kérik az építési jogosultságot, ebben az esetben a fennmaradási engedély megadásánál is kérni kellene.

Ugyancsak nem hiszem, hogy kifejezetten a szigorúság érdekében hat az a kifejezés, amely azt mondja a 48. §-ban, hogy ha bírságot szabnak ki a fennmaradási engedéllyel együtt, a bírság elengedhető, ha a szabálytalanság jelentéktelen és senki érdekét nem sérti. A közigazgatási szerv nem hiszem, hogy egy ilyen szubjektív, nem objektív meghatározást egyáltalán értékelni tudna - többszörösen sem -, mert mi az, hogy jelentéktelen, mi az, hogy nem jár érdeksérelemmel, kinek az érdeksérelmével. Tehát ezt mindenféleképpen pontosítani volna szükséges.

Ugyanez vonatkozik az építési bírságokra is, amikor is a jogszabály azt mondja, hogy az építési bírság a bekerülési összeg 20-100 százalékába kerülhet, és ezt az építmény készültségi fokához kell igazítani. Ez azokra a hatóságokra, amelyek kiszabják az építési bírságot, egyrészt rendkívül nagy terhet ró, másrészt pedig melegágya lehet egy nem helyes gyakorlatnak is. Mivel ez szubjektív ítéleten alapszik, ezért helyes lenne, ha a bírság számítási módját jogszabály határozná meg.

Összegezve, amiket elmondtam, azok nagy része nincs benne a módosító javaslatban. A módosító javaslatról szóló véleményemet eleve azzal kezdtem, hogy igen jó, mert a pontosság és az építési fegyelem érdekében hat. Tehát mindenféleképpen jó a módosítás, de még jobbá tehető esetleg néhány módosítással, amely ugyanebbe az irányba hat. Általános vitára természetesen alkalmas, mert ha általános vitára nem lenne alkalmas, ezeket a kisebb, apró módosításokat nem is lehetne közölni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az FKGP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 197 1999.11.11. 1:20  174-222

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Műtárgy-e a lábakon álló tetőszerkezet? A műtárgy definíciója: olyan építmény, amely nem épület, vagy az épület funkciója erre nem jellemző. Vajon nem jellemző-e az épület funkciója egy zenepavilonra, mondjuk, ahol 30 ember sörözik, és egy 30 tagú zenekar hangját is hallja; vagy ott kávéznak, uzsonnáznak, és egy egész délutánt töltenek egy tető alatt, amely csak lábakon áll? Vajon nem építmény-e?

De én nem is ezekre gondoltam. Én arra gondoltam, amikor garázsokat építenek, és tudvalevő, előkertbe garázst építeni nem lehet, csak támfalgarázst; amikor nem ilyen garázst építenek, hanem lábakon álló tetőszerkezetet, ezzel elcsúfítanak városnegyedeket, és ehhez nem kell építési engedély.

Ha egy rendes garázs épület, mert az épület funkcióját látja el, akkor egy ilyen tető, amely garázs, nem építmény, nem épület, nem szolgálja az épület funkcióját? Semmiképpen műtárgy nem lehet. Én ezekre gondoltam, én arra gondoltam, hogy ha egy jogszabály amúgy is a szigorúság felé halad, akkor legyünk valóban szigorúak, és messük ki teljesen azokat a lehetőségeket, amelyek igenis ilyen szabálytalan építésekre lehetősége adnak. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 201 1999.11.11. 0:21  174-222

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Az az igazi, mikor már nem is az előterjesztővel vitatkozunk, hanem egymással.

Tehát akkor a most elhangzottak alapján, amit én mondtam: az műtárgy vagy épület? Szerintem nem épület. Éppen azt célozná az én mondandóm, hogy az legyen. Nem tudom, mi, biztos, hogy nem műtárgy. Nincs rendezve ez a kérdés.

Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 228 1999.11.29. 1:34  221-237

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Nem kétpercesként szeretnék hozzászólni, hanem magához a módosító javaslathoz, bár két perc alatt elmondom.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az eredeti törvény 2. §-ának az (1) bekezdéséhez van módosító indítványunk, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy jelenleg nem kell építési engedély sem a konténerekhez, sem pedig azokhoz a tetőszerkezetekhez, amelyek csak lábakon állnak, tehát térrel nincsenek elválasztva, így nem számítanak épületnek.

Ugyanakkor mind a konténerek, mind pedig ezek az építmények, amelyek egész nagy terjedelműek is lehetnek, és leggyakrabban gépkocsitárolásra használják ezeket az épületeket, holott nagyon jól tudjuk, hogy előkertekben gépkocsitárolót csak támfalgarázsként lehet építeni, ez akkor kivétel lenne, városképileg nem szépek, rontják a városképet, és nyilvánvalóan nem is engednék ezeknek a felépítését, ha kellene ezekhez építési engedély. Mivel nem számítanak épületnek, így nem kell hozzá építési engedély. Konténereket is fel lehet állítani bárhol a városban; közterületen ugyan kell hozzá közterület-foglalási engedély, de magánkertekben, magánházaknál minden további nélkül, és kifejezetten városképileg nem elfogadhatóak.

Ezt célozná a módosító javaslat. Tehát a szigorítás felé haladna méginkább ez a paragrafus. Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 234 1999.11.29. 0:44  221-237

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Módosító indítványunk a törvény 16. §-ára vonatkozik, amely a telek kiszolgálóútjáról szól, vagyis ha egy kiszolgálóút miatt vesznek igénybe egy olyan telket, amelyen építmény van, ezt csak kisajátítási eljárásban lehessen igénybe venni, és ezért kártalanítás jár. Nem tesz különbséget a törvény aszerint, hogy ez az építmény miként került oda.

A módosító indítványunk arra irányulna, hogy csak és kizárólag akkor lehessen kártalanítást fizetni az ilyen építményre, ha azt szabályosan, építési engedéllyel építették.

Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
106 126 1999.12.07. 9:18  107-133

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A társadalomtudósok és a pszichológusok egybehangzóan és egyértelműen megegyeznek abban, hogy az embernek mint személyiségnek, mint egyénnek szüksége van a sikerekre, és szüksége van arra, hogy ezeket a sikereket a társadalom időnként el is ismerje.

De ugyanakkor a társadalomnak is szüksége van arra, hogy kiemelje a sikeres embereket, megmutassa a társadalomnak, mintegy példaként állítsa a kiváló teljesítményt nyújtókat a társadalom többi tagja elé. Ez így van az ókor óta, vagy legalábbis azóta - vagy még előbb -, amióta társadalmi szervezettségben élnek emberek a Földön. Ezt jelzik Európa és a világ különböző tájain a diadalívek és a diadalkapuk, amelyeket diadalmas hadvezéreknek emeltek. De az ókorban más kitüntetéseket is alkalmaztak: babérkoszorút, pálmaágat, a tóga szélét bíborra festhették, és természetesen földbirtokokat is kaptak.

A középkorban a jeles harcosokat, az országért, a nemzetért kimagasló teljesítményt nyújtókat díszkarddal, díszruhával, kiváló lovakkal jutalmazták és természetesen akkor is földbirtokkal, donációkkal.

A keresztes háborúk idején a keresztes lovagok rendjei jeleként, rendjelként kezdték használni a keresztet, mint ahogy azt Schiller Toggenburg lovagjából is tudjuk, mely szerint "Toggenburg minden fiához küldöncöt meneszt, a Szentföldért hadba szállnak, mellükön kereszt, művelnek sok ütközetben hősi tetteket, sisaktolluk leng az ellen sűrűje felett." Ezt a keresztet textilből készítették, és a mellükön hordták a lovagok a köpenyükön, amint azt ma is láthatjuk még néhány ősi lovagrend palástján.

Így vált a kitüntetés alapjává a keresztforma, amit időnként csillaggal cseréltek fel. A kitüntetéseknek ez a jelenlegi, ma is használatos jelrendszere a XVII. században alakult ki. Elsősorban katonák kapták kiváló teljesítményeikért, mint például a porosz Pour la Mérite-rendet, vagy a magyar Mária Terézia-rendet is, amelynek három osztálya volt: parancsnoki, tiszti és lovagi kereszt. Ez egy rendkívül demokratikus kitüntetés volt, bárki megkaphatta, származásra, vallási hovatartozásra tekintet nélkül, ha a csatatéren valami rendkívüli, a személyes bátorságra utaló bravúros cselekményt hajtott végre.

A polgárság erősödésével a polgárságban is megindult egy vágy, hogy kitüntetésük legyen a katonák mellett a polgári életben nyújtott kimagasló teljesítményekért. A francia forradalom idején meg is kapták ezeket a kitüntetéseket. Először a meglévő katonai rendeknek alapítottak polgári tagozatát, majd önálló polgári rendeket is hoztak létre. Ilyen volt Magyarországon a Szent István-rend, amely kifejezetten polgári rend volt, de ugyancsak három tagozattal rendelkezett: a parancsnoki, a tiszti és a lovagi kereszttel.

1848-ban, a szabadságharc idején a Honvédelmi Bizottmány egy vadonatúj kitüntetést alapított, amelynek a neve Katonai Érdemrend volt. Három osztállyal rendelkezett ez is; az első osztályt mindössze ketten kapták meg: Bem József és Görgey altábornagyok.

 

(11.40)

Aztán a kitüntetéseknek ezt a szerves fejlődését elsodorta a második világháború. 1848 százéves megünneplésének a tiszteletére alapították 1948-ban a Kossuth-díjat; mást is bevezettek akkor: akkor vezették be a Kossuth-kardot, amelyet ma is használnak a rendőrök vagy a katonaság díszelgő alakulatai. A Kossuth-díj kapcsán az 1848-as XVIII. törvényben jelvényről még szó sincs. Mindössze azt határozza meg, hogy miért adhatják: rendkívüli teljesítményért, művészetben, kultúrában, tudományban és az újjáépítésben végzett kimagasló tevékenységért. Ennek két osztálya volt akkor, a megalakításakor: az első osztályt 25 személy kapta 20 ezer forintos díjjal, a második osztályt pedig 50 ember kaphatta 10 ezer forintos díjjal; és mindig március 15-én adták ki.

Később aztán ez változott. Április 4-ére változott, majd 1963-ban az egész törvényt megváltoztatták, és a Kossuth-díjat már csak művészeti és kulturális tevékenységért adták. Az egyéb kimagasló cselekményeket Állami Díjjal jutalmazták, az Állami Díjat már kollektívák is kaphatták, pénzjutalom volt - jelvényről még ekkor sincs egy szó se.

Többszöri változás után végül is 1990-ben egy új törvényt alkotott a parlament, amelyben az Állami Díjról már szó nem esik, Kossuth-díjról és Széchenyi-díjról van szó. Ennek az 1990. évi XII. törvénynek a módosításáról beszélünk most. Magát a törvényt egyetlen helyen módosítja a jelenlegi tervezet, mégpedig hogy az 1990-ben először említett jelvény helyett - tehát ismétlem, a korábbiak jelvényről szót nem ejtenek, a '48-as eredeti sem - egy szobrot vezet be a tekintélyes pénzjutalom mellé, egy olyan szobrot, amely Kossuthot és Széchenyit ábrázolja.

Ugyanezzel a törvényjavaslattal módosul a kitüntetésekről szóló 1991. évi XXXI. törvény több vonatkozásában, mint arról itt már szó volt. Először is kiszélesíti azoknak a körét, akik egyáltalán kitüntetést adhatnak, kitüntetést alapíthatnak. De meghatározza azt is - és ezzel korlátozza bizonyos fokig -, hogy a kitüntetések megnevezésükben és formájukban nem emlékeztethetnek, nem hasonlíthatnak az állami kitüntetésekre. A miniszterelnök pedig felhatalmazást kap arra nézve, hogy miniszterelnöki rendeletben, tehát egy végrehajtási szabályzatban szabályozza e kitüntetések kiadási rendjét.

Bővül a kitüntetések sora a Corvin-lánccal és a Corvin-koszorúval, minden eddig elhangzottaktól függetlenül. Semmi köze nincs semmiféle ideológiához, egyszerűen kora nagy közoktatási szakembere, Klebersberg Kunó javaslatára lett Corvin-lánc ennek az új kitüntetésnek a neve, amely akkor is új volt, és természetesen a quattrocento, a reneszánsz hatalmas magyar mecénásáról, Corvin Mátyásról, Mátyás királyról nevezte el. Ennyi az egésznek az ideológiai háttere, semmi más, és most bővül a rendjelek sora ezzel a kitüntetéssel.

A kitüntetések hierarchiájában is történik bizonyos változás, bevezetik a Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét a lánccal. Ez a hierarchiában az első kitüntetés, ilyen eddig nem volt; ezt csak és kizárólag államfők kaphatják, beleértve a magyar államfőt is. És megváltozik az utolsó fokozat, a kiskereszt elnevezés, bár alakja marad kiskereszt, csak a kissé dehonesztáló tartalma miatt a régi szép és elmondott hagyományoknak megfelelően lovagkereszt a neve, mint ahogy az szokásos ezeknél a kitüntetéseknél.

A Független Kisgazdapárt úgy érzi, hogy ezekkel a módosításokkal a kitüntetések presztízse nő, és a kitüntetettek társadalmi elismerése pedig nagyobb lesz. Éppen ezért támogatja a Független Kisgazdapárt ezt a módosító indítványt. Az általános vitára nemcsak alkalmasnak tartja, de javasolja majd annak elfogadását is.

Köszönöm. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
110 14 1999.12.15. 15:19  1-53

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Független Kisgazdapártnak, mint talán azt sokan tudják, önálló tudománypolitikai intézete van, mely többek között működteti az Eckhardt Politikai Akadémiát, ahol a Tudományos Akadémia elnöke, jelen lévő tisztelt elnöke is volt már előadó, és aki elénk terjesztette most a Tudományos Akadémia 1997. és 1998. évi beszámolóját; amivel persze én a két intézmény között nem akarok egyenlőségjelet tenni, csak jelezni szeretném, hogy a Független Kisgazdapárt a tudományt, a kutatást mindig is rendkívül jelentősnek tartotta, a tudományra és a kutatásra fordított anyagi eszközöket pedig az ország legfontosabb befektetéseinek tekintette mindig.

Ugyanolyan fontosnak tekintette a tudományt és a kutatást, mint az emberi észt, vallva Széchenyinek azt a gondolatát, amelyet a Hitelben fektetett le, nem szó szerint, csak értelem szerint: egy ország gazdagságát nem földrajzi helyzete, nem éghajlata, nem a jó termőtalaj, nem ásványi kincsei határozzák meg, hanem az emberi ész, amely mindezt megfelelő módon, hasznosan működteti. És egyetértünk az itt elhangzott Kölcsey-idézettel is, hogy a tudomány, a kutatás, minden végül is az emberért van, azért, hogy az embernek teremtsen megfelelő életfeltételeket, megfelelő életminőséget. És én úgy gondolom, hogy elődeinket, amikor a Tudományos Akadémiát megalapították 1825-ben, ugyanez a cél, ugyanez a gondolat vezérelte, mert akkor is szembe kellett nézni egy óriási változással; az ipari forradalommal kellett szembenézni, hogy vajon ez miféle kihatással lesz az emberre, miféle kihatással lesz a társadalomra. És úgy gondolták, hogy ezt majd tudományos eszközökkel fogják tudni megfelelő mederbe terelni.

Most a helyzet ugyanaz, most is egy óriási kihívás előtt állunk, amelyet informatikai forradalomnak is szoktak nevezni, informatikai társadalomnak, de ugyanolyan kihívást jelent az ember életminőségére nézve, és ezt tudományos kutatásokkal, tudományos eszközökkel lehet szintén megfelelő mederbe terelni. És ez nagyon helyes, hogy így van, hisz minden az emberért van.

1994-ben született az akadémiai törvény, amelynek 3. §-a írja azt elő, hogy a Tudományos Akadémia elnöke kétévenként köteles beszámolni a tudomány helyzetéről az Országgyűlésnek. Ez meg is történt, először 1996-ban, akkor határozatok is születtek, mégpedig hat pontban foglalták össze akkor azokat a határozatokat, amelyek az addig észlelt hiányosságokat igyekeztek valamiképpen pótolni vagy kiigazítani, és a Tudományos Akadémia jelen jelentésének első része e hat pont tematikája szerint készült el. A második része, amelyet a beszámoló függeléknek nevez, szerintem a legizgalmasabb része a jelentésnek, rendkívül olvasmányos, és alkalmas arra, hogy egy teljesen kívülálló is valamiféle képet tudjon alkotni magának a tudomány jelenlegi állásáról. Nem is igen értem, hogy miért nevezik függeléknek; szerintem a jelentés két része egységes egészet alkot, és nagyon jó, hogy ez a jelentés mellé lett fűzve.

Felvetődött a jelentés megfogalmazása során és a jelentésben foglalt határozati javaslatoknál is, hogy a Tudományos Akadémia helyesebbnek tartaná, ha nem kétévenként, hanem háromévenként lenne beszámolás, hisz a tudomány eredményei hosszabb kifutásúak, semhogy kétévenként be lehessen róluk számolni. Véleményem szerint ez egyrészt azért nem helyénvaló, mert legfeljebb az akadémiai törvény módosítása során lehetne erről beszélni, másodsorban nem is értek egyet a három évvel, túl hosszú idő, nem is az a célja, hogy az eredményekről számoljunk be, hanem az, hogy a tendenciákról szerezzen tudomást az Országgyűlés, hogy ahol baj van, ahol nagy baj van, ott még időben segíteni lehessen, nem beleszólni a tudományba, de a tudomány érdekében segítséget nyújtani. Tehát a folyamatokat kell ismernie az Országgyűlésnek, és erre elegendő a két év.

Maga a jelentés összegzi a tudomány jelenlegi helyzetét; rendkívül elegánsan, rendkívül finom és enyhe megfogalmazással azt mondja, hogy a tudomány helyzete jelenleg Magyarországon labilis. Mégpedig azért labilis, mert a személyi feltételek biztosítva vannak a tudományos kutatóintézetekben, a tudomány területén dolgozók világszínvonalon, Európa-színvonalon működnek, ám az anyagi feltételek, a kutatóbázis, a műszerezettség teljességgel alulfejlett, vagyis tulajdonképpen a magyar tudomány helyzete egy lábon áll. Erről a megfogalmazásról Latinovits "Ködszurkálója" jutott az eszembe, amikor arra válaszol, hogy a Vígszínház Európa-hírű - azt írja, hogy a Vígszínház nem Európa-hírű, ám a Vígszínháznak van néhány Európa-hírű művésze. Valami ilyesmiről lehet szó.

A magyar tudományt néhány ezer elhivatott, bár megszállottat is mondhatnék, viszi a vállán - néhány ezer, mert körülbelül tízezer, tudományos fokozattal rendelkező oktató és kutató működik Magyarországon -, de mi van, ha ez a néhány ezer megszállott, tudományos ambíciójától vezérelve, tömegesen elhagyja az országot, és olyan helyre megy, ahol ezt a tudományos ambícióját ki is tudja elégíteni. Akkor rögtön összedől ez a jelenlegi egy lábon álló épület, és akkor máris bekövetkezett a válság. Ma is észlelhető agyelszívás természetesen; én nem kívánok a külföldi tanulmányutak, külföldi vendégtanároskodás ellen beszélni, nagyon helyes, hogy az van, így is volt mindig; már a középkortól kezdve Páduaban, Bolognában, Göttingenben, Utrechtben, később Chemnitzben mindig voltak magyar diákok, tanárok, de ezek mindig vissza is tértek Magyarországra, vagy nagy részük visszatért, és nemcsak hazafiságból, hazaszeretetből vagy honvágyból, hanem egyszerűen azért, mert megérte.

(10.00)

Én magam is olyan iskolába jártam, ahol a századfordulótól a második világháborúig egyetlenegy tanár sem tanított, aki ne külföldön végzett volna vagy ne ott járt volna iskolába, de megérte a hazajövetelük, mert olyanok voltak a feltételek. Amikor a Szépművészeti Múzeumot alapították, Pulszky igazgató elhatározta, hogy mindazt a műalkotást, amit nem tud megvásárolni - nyilván nem tudja megvásárolni a milói Vénuszt vagy a Laokon-szoborcsoportot -, azt életnagyságban vagy eredeti nagyságban másolatban meg fogja csináltatni, hogy a magyar közönség lássa, ne kelljen ezért Párizsba vagy Rómába utaznia, nem is tudott volna, de így láthatták a világ és Európa műkincseit - de ugyanezek megvoltak a jobb iskolákban is, az egyházi iskolákban feltétlenül. Rendkívül modern kémia- és a kor színvonalának megfelelő fizikaoktatók és kísérleti termek voltak, minden padba be volt vezetve a gáz, a villanycsatlakozás - hogyne tértek volna haza, ilyen feltételek közé külföldről azok az oktatók, akik innen mentek ki, pláne ha még egy kis villát is vehettek a Nagyerdőn vagy más város villanegyedeiben.

És akkor máris a tudomány anyagi részénél tartunk, amiről a jelentés rendkívül lesújtó képet tár elénk. Számokban: Magyarországon az egy főre jutó kutatási és fejlesztési költség 48,5 dollár, az Európai Unió országaiban ez 355 dollár, egy főre vetítve. Még rosszabb az arány, ha a GDP-re vetítve nézzük: egyharmad GDP termelődik meg Magyarországon az Európai Unió államaihoz képest, tehát akkor egyharmadnyi pénzt kellene a tudományra, a kutatásra és fejlesztésre fordítanunk, ami 118 dollár lenne, és még ezt sem tesszük, még ennek a felét sem érjük el igazán. És még szörnyűbb a kép, ha a fejlett ipari országok ugyanilyen mutatóihoz mérjük a mi számainkat: ott egy főre vetítve 422 dollárt költenek kutatásra és fejlesztésre.

Úgyhogy ezek után azon kell csodálkozni, hogy mégis, hogyan lehetséges az, hogy a világ tudományos életében bizonyos számítások és mérések szerint a 22. helyen állunk. Kérem, ez egy csoda, és ezt valóban nem lehet másnak tulajdonítani, mint - ahogy az elhangzott - a megszállott tudósoknak és kutatóknak. Szinte igazolva látjuk azt a történetet, amely úgy hangzik, hogy világhírű tudósok beszélgetnek arról, hogy vajon valóban jártak-e idegen bolygóknak az embernél fejlettebb szellemi képességű képviselői a Földön, amire a fő cáfolat az, hogy nem, mert ha igen, akkor hova lettek - amire a válasz: természetesen most is itt vannak, csak most magyaroknak hívják őket.

A jelentés megadja azokat az okokat is, amelyek ehhez az alulfinanszírozottsághoz vezettek. Több oka van ennek, de talán a legjelentősebb és a legnyilvánvalóbb az, hogy Magyarországon a tudományt, a kutatást szinte csak állami eszközökből finanszírozzák. Azokban az országokban, ahol a mutatók sokkal magasabbak, nem így van, ellenkezőleg; bár ott is van állami hozzájárulás, az nem olyan mértékű, mint nálunk, hanem a nagy cégek, vállalatok, a multinacionális cégek finanszírozzák a kutatást és fejlesztést a saját piaci érdekeik miatt, azért, hogy a versenyben minél modernebb, minél korszerűbb eszközöket tudjanak bevetni. Ez persze felveti azt a kérdést is, hogy vajon ilyen téren, ha a kutatás-fejlesztés teljesen átkerül a versenyszférába, és ha a multinacionális cégek fogják finanszírozni a kutatást, akkor vajon kordában tartható-e az, hogy milyen irányba hat a kutatás, a fejlesztés. Vajon nem fog-e pont az ember ellen hatni az, amiért az egész van? - mint ahogy azt megállapítottuk.

Ez is egy olyan kérdés, amely miatt az államnak bizonyos fokig igenis bele kell szólnia a tudomány haladásába, természetesen szabadon hagyva, de megfelelő keretek közé szorítva azt. Ettől természetesen mi messze vagyunk, állunk, mert hisz nálunk főleg csak az állam finanszírozza a tudományt és a kutatást. Ám a jelentés javaslatot tesz arra, hogy miként lehetne ezen javítani. Úgy lehetne ezen javítani, hogy a magánszférát, a nagyvállalatokat, a multinacionális cégeket, amelyeknek érdeke fűződhet a kutatáshoz, fejlesztéshez, megfelelő formában - adókedvezménnyel, egyéb dolgokkal - kell arra késztetni, hogy adjanak is a tudománynak. Ez, valóban, egy hosszabb idő után biztos be is következhet, de addig az állam nem mentesül az alól, hogy a saját eszközeivel finanszírozza a tudományt és a kutatást.

A jelentés szól arról is, hogy megindult egy bizonyos kimozdulás a tudománypolitika terén, amit nem magyar jelenségnek minősíti, hanem egy általános európai és világjelenségnek: az egész világon, pontosan e miatt az informatikai forradalom miatt megindult egy ilyen fejlődés, és ennek Magyarország is a része, részese. Nem szabad hagyni, hogy ez a folyamat alábbhagyjon, ugyanúgy, mint ahogy a szervezeti kérdésekben is volt bizonyos előrehaladás.

Foglalkoznék magával a határozati javaslattal is, amely jóval szűkebb, mint az 1996. évi hat pont volt, ez öt pontból áll, az ötödik pont egyébként is csak a hatálybalépésről szól, mégis, ebben a négy pontjában foglalkozik mindazokkal a fő problémákkal, amelyeket a jelentés felvet, vagyis mindazzal, ami akadályozza a tudomány jelenlegi magyarországi fejlődését. Itt szó van arról, hogy 2002-ben el kell érni, hogy a GDP 1,5 százaléka fordíttassék a tudományra - megjegyzem, hogy Ausztria jelenleg ezen a szinten áll. Szó van benne arról, hogy az oktatói-kutatói bérezések megfelelő szintre kell hogy kerüljenek. És szó van benne arról is, amiről már szóltam, hogy a vállalatokat, cégeket a megfelelő eszközökkel rá kell bírni, hogy részt vegyenek a kutatás és a fejlesztés költségeinek a viselésében. Mindez, én úgy érzem, előremutató.

Valószínű, hogy ha ezt teljesíteni tudjuk, akkor a következő két évben egy, mondjuk, nem ilyen pesszimista hangvételű jelentést olvashatunk. Én ennek reményében a Független Kisgazdapárt nevében a beterjesztést általános vitára (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), a határozati javaslatot pedig elfogadásra javasolom.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
117 310 2000.02.08. 0:18  307-311

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez előterjesztésről az önkormányzati bizottságban vita nem alakult ki. Néhány kérdés hangzott el, melyre az előterjesztő elfogadható választ adott, így a bizottság egyhangúlag elfogadta az előterjesztést.

Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 24 2000.02.09. 10:26  1-142

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A helyi önkormányzati képviselők jogállásáról több jogszabály rendelkezik, kezdve az alkotmánnyal, az önkormányzati törvényen át a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvényig, de említhetném itt a köztisztviselői törvényt is, amelynek 21. §-a öt szakaszon keresztül kifejezetten a képviselők összeférhetetlenségével foglalkozik, jóllehet nem képviselői, hanem köztisztviselői oldalról közelíti meg, de lényegében erről szól. Mivel a különböző jogszabályokat, amelyek 8-10 évesek, már amúgy is módosításra szorulnának, egy 8-10 éves jogszabállyal szemben a gyakorlat, a gyakorlatban kikristályosodott tapasztalat egyébként is felvet módosítási törekvéseket; részben ez a célja ennek a törvénytervezetnek, részben pedig az, hogy ezt a több jogszabályt együtt, áttekinthetőbben szerepeltesse. Azt hiszem, hogy ennek a két célnak ez a törvénytervezet, amely 2064. számon van előttünk, tökéletesen megfelel.

Felmerült ugyan annak a lehetősége, hogy még összefogottabban kellene - akár az önkormányzati törvény módosításával - valamennyi önkormányzattal kapcsolatos rendelkezést egy egységes szerkezetbe foglalni, azt hiszem, ez túl nagy feladat lenne, annál is inkább, hiszen alig-alig találunk olyan jogszabályt - kezdve a környezetvédelmi jogszabályoktól, vízügyi, egyéb jogszabályokon át -, amely valamilyen formában ne érintené az önkormányzatokat. Tehát ezek olyan szakjogszabályok, amelyek ilyen egységes szerkezetbe való összefoglalást meglehetősen nehézkessé tennének. Éppen ezért elfogadhatónak tartom ezt a szabályozást, bár magának az önkormányzati törvénynek a módosításával, ennek a tervezetével egyszer szembe kell néznie a Országgyűlésnek.

A vezérszónokok általánosságban már foglalkoztak - a Független Kisgazdapárt vezérszónoka is - az előterjesztéssel, én két elemét szeretném kiemelni: az egyik a képviselő-testületi tisztség megszűnésével, ennek két pontjával kapcsolatos. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy sok problémát vetett fel az, ha egy megválasztott képviselő nem jár el a képviselő-testületi ülésekre, mert vidéken dolgozik, vagy hosszabb időre külföldre távozott, vagy betegállományban van, és ezért nem tud részt venni a képviselő-testület működésében; mindegy hogy miért, de hosszú ideig nem vesz részt, és ezzel adott esetben akár az ott kialakult szavazati arányokat is megváltoztathatja, példákat lehetne erre felsorolni. Úgy érzékelem, hogy ezzel a választó állampolgár akarata is csorbát szenved, hiszen a képviselő-testület szavazati aránya megfordul e hiányzás miatt.

Nagyon sok problémát vetett fel ez az elmúlt időkben, éppen ezért helyes ez a változtatás, amely kimondja, ha egy éven túl nem vesz részt a képviselő a képviselő-testület ülésén - akármilyen okból eredően, tehát akár önhibájából, akár önhibáján kívül, akkor kizáródik -, megszűnik a képviselői jogosultsága. Nem tartom azonban szerencsésnek azt, hogy ehhez külön a képviselő-testület döntése szükségeltessen, hiszen gondoljunk arra, hogy ilyen helyzet akár mesterségesen is előidézhető, és mivel felhoztam azt a példát, hogy ezzel akár a szavazati arány is megváltozhat egy képviselő-testületen belül, éppen ezért ilyen döntés adott esetben soha nem fog születni. Szerintem egyszerűbb lenne, ha a h) ponttal megegyezően, amely a képviselő-testületi tisztség élet vége miatti megszűnését jelenti, automatikusan beállna ez a helyzet, hiszen úgyis reprodukálható, látható, hogy mikor vett részt utoljára az adott képviselő képviselő-testületi ülésen.

Ha már a h) pontról szóltam, szerencsésebbnek tartanám, ha itt nem ez a kifejezés szerepelne, amelyet direkt nem akarok kimondani, de amely nyilvánvalóan az élet végét jelenti, és nem túlzott szemérmességből vagy álszemérmességből javasolnám ennek a megváltoztatását akár a jogképesség megszűnésének kifejezésére, ami ugyanazt jelenti, de eldurvult világunkban nem ízléses ezt a kifejezést használni.

Az összeférhetetlenségről szeretnék szólni és annak egy politikai vonzatáról, amely a köztisztviselői törvényben szerepel. A köztisztviselői törvény - mint említettem - a 21. §-a részletezi, hogy mikor nem lehet köztisztviselő képviselő, sokkal szigorúbban határozza meg egyébként, mint ez a jogszabály. Ez a jogszabály azt mondja, hogy nem lehet köztisztviselő képviselő annál az önkormányzatnál, ahol alkalmazásban áll. A köztisztviselői törvény ezzel szemben azt mondja, hogy nem lehet köztisztviselő az a képviselő, aki annak a közigazgatási szervnek az alkalmazásában áll, amely az adott önkormányzat területén van. Tehát ez itt már egy kiterjesztő meghatározás, eszerint - véleményem szerint - egy megyei köztisztviselő vagy akár egy vízügyi igazgatóság, tehát egy régióban működő közigazgatási szerv köztisztviselője sem lehet azon az egész területen egyetlenegy községben sem képviselő; tehát sokkal bővebben értelmezi ez a megszorítás, mint az előttünk álló előterjesztés.

A másik és rendkívül érdekes megfogalmazás, amely azt mondja, hogy nem lehet köztisztviselő párt tisztségviselője és nem vállalhat pártban közszereplést. Azt, hogy ki a párttisztségviselő, ezt általában az adott pártok szervezeti és működési szabályzata határozza meg, de függetlenül az elnöktől, főtitkártól, pártfőügyésztől, egyebektől, a választmányoknak általában tagjai az adott terület képviselői, és mint ilyenek - véleményem szerint - párttisztviselők, tehát ők is ki vannak zárva. Arra pedig, hogy ki vállal közszereplést egy párt nevében: szerintem, egy nem független képviselő, vagyis minden párt által bejutott képviselő közszereplést vállal a képviselő-testületben azáltal, hogy egy frakció munkájában részt vesz, vagy egy közös frakcióban az adott párt színeit és programját képviseli, és, ne adj isten, erről még sajtóban, egyéb helyeken nyilatkozik is.

 

(11.10)

 

Tehát mindenképpen közszereplést végez. Itt én egy kis ellentmondást érzek a köztisztviselői törvény és az előttünk álló előterjesztés között. Ezt szíves figyelmébe ajánlanám az előterjesztőnek, annál is inkább, mert hisz áthidalható ez az általam jelzett hiányosság a köztisztviselői törvény esetleges módosításával, vagy akár - ezt a képviselőtársaknak mondom - még módosító indítványok beadásával.

A gazdasági összeférhetetlenséggel szinte teljes egészében egyetértek. Több érv elhangzott amellett, hogy a felügyelőbizottságból is ki kellene zárni a képviselőket. Véleményem szerint ez túlzott lenne a következők miatt.

Nem vitás, hogy a felügyelőbizottság olyan ellenőrzési funkciót gyakorol az adott önkormányzati vagyon felett, amely ellenőrzési jogosultság másként, kívülálló által ilyen szinten nem gyakorolható. Mert ha a gazdasági társaságokra vonatkozó törvényeket vesszük figyelembe, akkor legfeljebb évenként köteles a gazdasági társaság beszámolni a tulajdonosának, abban az esetben viszont csak egy év múlva derül fény az esetleges visszásságokra, és akkor már igen nehezen tudja korrigálni ezt a képviselő-testület; míg ha a saját tagja vesz részt a felügyelőbizottság munkájában, akkor mint képviselőt vagy mint egy adott bizottsági tagot bármikor beszámoltathatja. Tehát az önkormányzat a tulajdona feletti rendelkezési jogosultságot sokkal rugalmasabban és sokkal biztonságosabban gyakorolhatja.

Ami a hatálybalépést illeti, több érv elhangzott már ezzel kapcsolatban. Én is azt hiszem, hogy ha valami most káros vagy ha valamiről már most előre látjuk, hogy két év múlva káros lesz, akkor az most is káros. Ezen tehát mindenféleképpen változtatni kell. Mellette lennék egy korábbi hatályba léptetésnek, akár úgy, hogy szétválasztódna az intézményvezetőkre - mert átlátom, hogy egy iskolaigazgatónál ezt nehéz megoldani - és a gazdasági társaságokban működőkre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) vonatkozó összeférhetetlenség.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 32 2000.02.09. 1:26  1-142

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A korrupció kifejezés gyakran elhangzott már. Ne is mondjuk ki ezt, hisz itt legfeljebb a gyanúja merül fel. Sokkal szebb kifejezés, ha azt mondjuk, hogy befolyásolástól való mentesség. És hogy ez rendkívül fontos egy önkormányzati testület életében, azt nemcsak külföldi példákkal lehetne alátámasztani, jelenleg hatályos külföldi jogszabályokkal, hanem egy régi magyar jogszabállyal is, az 1930. évi XVIII. törvénycikkel, amely a fővárosban rendezte az összeférhetetlenség kérdését, és ez kiterjedt még az unokatestvérekre is.

 

(11.20)

Tehát a képviselők távoli, oldalági rokonára is, mert annyira fontosnak tekintették a közélet tisztaságát! Én tehát ezt kérem inkább figyelemmel kísérni.

Ha most nincs is olyan helyzet, de hogy lehet, arra egy példát hoznék fel: a közeljövőben tárgyaljuk - a bizottság már tárgyalja - a vízi rendészetről szóló jogszabályt, amelynek a tengerre vonatkozó kitételei is vannak. Tudjuk, hogy egyetlen tengerjáró hajónk sincs ma Magyarországon - a Vörösmarty sem az -, de bármikor lehet. Ezért kell majd meghoznunk azt a törvényt.

Köszönöm. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 40 2000.02.09. 1:01  1-142

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! 1994-98 között mindig azt hallottuk, hogy az önkormányzat rossz tulajdonos, persze az állam is, és ezért kell mindent privatizálni. Így olyan közműveket is privatizáltak, amit például jogszabály kifejezetten tiltott. Tehát ha egyszer eladták ezeket, akkor már ott valóban a gazdasági társaságokra vonatkozó jogszabályokat kell figyelembe venni.

Ám azt én is rendkívül fontosnak tartom - mint ahogy mondtam is -, hogy ahol mégis valamilyen szinten tulajdonos maradt az önkormányzat, annak a tulajdonának a mikéntjét rendesen, normálisan ellenőrizze. Ezt pedig úgy tudja ellenőrizni, ha a felügyelőbizottságban a saját képviselőit szerepelteti. Vezérigazgatónak, igazgatósági tagnak teljesen szükségtelen képviselőt delegálni, mert hisz úgysincs olyan szinten beleszólása. Akkor nem kellett volna privatizálni ezeket a vagyonokat!

Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 161 2000.02.09. 8:59  142-186

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő 2065. számú előterjesztésről szinte ugyanaz elmondható bevezetőként, mint a délelőtt oly nagy vihart kavart és jól elhúzódó, a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvénytervezetről.

Vagyis az elmúlt évek során ezek a témák, ezek a jogszabályok, amelyek a polgármesterrel és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjával foglalkoznak, sokszoros módosításon mentek keresztül, és talán a sokszoros módosítás miatt nem tudom megkerülni, hogy a polgármesteri tisztség kapcsán ne tekintsek vissza a kezdet kezdetére, vagyis 1990-re, amikor is - mindenki által jól ismerten - a polgármestert még közvetve választották az önkormányzatok, a képviselő-testületek. Ez 1994-ben, nem vitásan, általam nem vitatott helyességgel, de mindenképpen politikai okok miatt változott meg közvetett választásból közvetlen választásra.

Az sem vitatható, hogy a közvetlen választással a polgármesterek legitimációja erősebb lett, mégis vet fel néhány problémát a mai nap is. Az egyik, hogy ha egy magasabb fórum, tehát közvetlenül a választópolgárok, vagyis, mondjuk úgy, a nép választja a polgármestert, egy magasabb fórum választása kontrakarírozható-e egy alacsonyabb fórummal, nevezetesen a képviselő-testülettel vagy a közgyűléssel, akik végül is javaslatot tehetnek egy polgármester leváltására, jóllehet nem ők mondják ki, hanem majd a bíróság. De mégis, ez önmagában véve is felvet egy bizonyos ellentmondást.

Ugyanígy a gyakorlatban tapasztalható ellentmondás az is, hogy ha a polgármestert közvetlenül választják, akkor pártállása egészen más lehet, mint a képviselő-testület többségi álláspontja, ami a gyakorlatban igen sok kellemetlenséghez vezethet, mondhatnám, a képviselő-testület működését is negatívan befolyásolhatja vagy netán ki is zárja.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Egy példát említek: az alpolgármester személyére a polgármester tesz javaslatot, ám a képviselő-testület választja meg. Ismert példa, többször előfordult '98-ban is, hogy fél évig sem volt alpolgármester, mert hisz a polgármester javaslatát a más pártállású képviselő-testület nem tudta magáévá tenni, és ezzel megfosztotta saját magát attól, hogy legyen a polgármesternek egy helyettese.

Ugyanilyen változáson ment át az elmúlt időkben egyébként maga az alpolgármester személye is, mert hisz emlékszünk rá, a régi, 1990-es önkormányzati törvény még nem teszi kötelezővé az alpolgármester választását, csak azt mondja, hogy alpolgármester választható - vagyis nem kötelező - a polgármester helyettesítésére, segítésére, egyes önkormányzati feladatok ellátására. Ebből is sok probléma adódott az elmúlt időszakban, ezért vált szükségessé, hogy most már legalább egy alpolgármestert kötelező legyen választani. De ott is ilyen ellentmondások adódhatnak a polgármester közvetlen választása miatt.

A polgármester jogállásánál ugyancsak szóba kell hozni, hogy 1990 és '94 között a polgármesterség az országgyűlési képviselőséggel összeférhetetlen volt. Véleményem szerint ez onnan eredeztethető, ami a délelőtt tárgyalt összeférhetetlenségi törvénynél is többször szóba került, hogy a képviselőnek - az országgyűlési képviselőnek vagy önkormányzati képviselőnek, mindegy - bizonyos olyan döntési szabadsága kell hogy legyen, amely mindenfajta befolyástól mentes.

Nem akarom megsérteni a polgármestereket, sőt, ha a dolgát jól végzi, és közvetlenül választják, a saját városát, községét akarja bárhol is képviselni, akkor döntése már nem lehet szabad, hanem igenis determinált a szerint a kisebb közösség szerint, ahol őt megválasztották.

 

(15.10)

Tehát ez a döntési szabadsága már befolyástól nem lehet mentes, vagyis bizony fölvethető így az összeférhetetlenség kérdése, amit én most nem akarok természetesen felvetni, nem is erről szól az előterjesztés, de nem megállható, hogy erről ne szóljak.

Azt viszont helyesnek tartanám, ha egy más fórumon ez a befolyás érvényesülhetne, ez a más fórum pedig a parlamentnek egy másik háza lehetne, ahol az önkormányzatok is kellő képviseletet nyernének minden más szervezettel, kamarákkal, egyházakkal együtt.

Az illetményről szólván, én nagyon helyesnek tartom azt, hogy elszakadtunk ettől a miniszteri fizetéstől, amely egyrészt befagyasztotta a polgármesterek fizetését, másrészt pedig tévképzetekre adott okot. A fővárosban a főpolgármester ezért, mivel miniszteri fizetést kapott, miniszternek tekintette magát, és erre való hivatkozással kérte a kezdet kezdetén meghívását a kormány üléseire, ami elég furcsa, talán egy kicsit nevetséges is. De mindenesetre, ha nem így lett volna megfogalmazva, hogy miniszteri fizetést kaphat, talán nem hitte volna magát miniszternek. Én ezzel nem akarom kisebbíteni a főpolgármester munkáját, vagy egy kétmilliós városra nehezedő önkormányzati feladatokat, azonban meg kell említeni, hogy a fővároson belül 23 kerüli önkormányzat van, és a 23 kerületi önkormányzat végzi azokat az alapfeladatokat, amelyek a települési önkormányzat alapfeladatai, tehát nem a fővárosé; de mondom, ezzel nem kívánom kisebbíteni. Magával az egész elvvel egyetértek.

A korkedvezményes nyugdíjról szólnék még néhány szót, amivel teljes mértékben egyetértek, jónak tartom, mert hisz elismeri azt a rendkívül összetett munkát, amit a polgármesterek kifejtenek tevékenységük során, mondhatnám, hogy munkájukhoz szinte csak a jegyző munkája fogható, amely legalább annyira összetett és bonyolult.

Örülök annak, hogy két előttem szóló polgármester is, akik már mindketten a harmadik ciklusban polgármesterek - Sarkad és Gödöllő polgármesterére gondolok -, felvetették azt, hogy ez a korkedvezményes nyugdíj, ami az előterjesztésben szerepel, talán előfutára lehet egy még komolyabb előterjesztésnek, amely az Európai Unió országaiban bevett gyakorlat és szokás, hogy 20-25 év polgármesteri teendők után, függetlenül a kortól már egy korkedvezményes nyugdíjat biztosít ennek a valóban rendkívül összetett munkának.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 177 2000.02.09. 1:43  142-186

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen nem kívántam megbántani azokat a polgármestereket, akik jelenleg képviselők. Emellett törvénytisztelő ember vagyok, és tudom, hogy a jelenleg hatályos jogszabály szerint a polgármesterség és a képviselőség nem zárja ki egymást. Én ezt tiszteletben tartom, azonban elméletileg mégiscsak foglalkozni kell a kérdéssel. Én azt mondtam, hogy befolyásolva van egy polgármester, amikor a parlamentben a költségvetést vagy bizonyos címzett és céltámogatásokat tárgyalunk. Mert ha nincs befolyásolva, és a szabad döntésében nincs determinálva a saját települése miatt, akkor nem jó polgármester, akkor nem végzi megfelelő módon a polgármesteri feladatát. A kettőt nem lehet elkülöníteni egymástól. Tehát elméletileg - de csak elméletileg - valóban azt tartanám helyesnek, ha az önkormányzatok vagy a felhozott ügyvédi kamara a parlament egy másik kamarájában képviselné az önkormányzatokat, az ügyvédséget s a többi. Nem hozható össze egy ügyvéd, egy mérnök vagy egy orvos, aki képviselő, mert hiszen egészen más, főleg a saját érdekeit érvényesíti, és nem egy település érdekeit, mint a polgármester egy települési önkormányzaton belül.

Elméleti jellegű volt a megközelítésem, és ezt fenn is tartom, anélkül, hogy ezzel bárkit meg kívánnék bántani.

Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
122 30 2000.02.29. 4:29  27-51

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A műsorelosztás fogalmát a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény határozza meg, és ez önmagában véve is jelzi, hogy összefüggő fogalmakról van szó, egymásra épülő és összefüggő fogalmakról, amit kiegészít a távközlésről szóló törvény is, és majd ugyanebbe a csomagba fog tartozni az a törvény, amely most kerül kidolgozásra.

Tehát ezek után, ha ennyire összefüggő fogalmakról és szabályozási tárgyról van szó, felvetődik önkéntelenül is a gondolat, hogy akkor miért kell külön törvényben szabályozni. Erre maga az előterjesztés általános indokolása ad választ, és meghatározza, hogy pontosan ezért; azért, mert rendszerbe kell foglalni a műsorelosztással foglalkozó, különböző szintű eddigi szabályozásokat, és ki kell egészíteni ennek az egész szabályozási rendszernek a sajátosságaival egyrészt; másrészt viszont ez a törvénytervezet eleget kíván tenni azoknak a követelményeknek, amelyeket az Európai Közösség támaszt a műsorjelelosztással kapcsolatban.

Mint a miniszteri expozé arra utalt, három nagy részre lehet osztani a törvénytervezet felosztását, mégpedig a piacra kerülést szabályozza, vagyis hogy milyen formában, milyen feltételek mellett válhat valaki műsorelosztóvá, miképpen, milyen feltételek között tudja a műsorelosztást szolgáltatni az igénybe vevőknek, vagyis a hallgatóknak, nézőknek. A másik nagy területe a szabályozásnak a fogyasztóvédelem, a harmadik pedig ismét arra utal, hogy összefüggés van e törvénytervezet és a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény között, hiszen annak bizonyos rendeleteit, bizonyos előírásait módosítja, ami a műsorelosztással van kapcsolatban.

A kulturális és sajtóbizottságban igazán vita a törvénytervezettel kapcsolatban nem alakult ki, ám elhangzottak kérdések, főleg a fogyasztóvédelmet illetően, hogy vajon miként lehet behatárolni a monopóliumok kialakulását, hiszen valószínű, itt vezetékes rendszerekről van szó, nem fog senki a versenyszellem és a verseny érdekében párhuzamos vezetékeket kiépíteni; következésképpen egy eredendő monopólium jön létre, de ezzel akkor vissza is lehet élni. Miként lehet ezt befolyásolni, miként lehet megfogni, hogy ne éljenek vissza ezzel a monopóliummal?

A következő ilyen kérdés volt, hogy vajon az az előírása a törvénytervezetnek, miszerint az általános szerződési feltételeket olyan helyen kell elhelyezni, ahol azt mindenki láthatja, elegendő-e, nem szükséges-e, hogy az előfizetői szerződéseknek ez természetes velejárója, melléklete, annak elidegeníthetetlen része legyen. Továbbá kérdések merültek fel pont a monopolhelyzetből eredő díjakra nézve: miként lehet ezeket a díjakat úgy megállapítani, hogy az már ne váljon a nézők, illetőleg az igénybe vevők kárára?

Nos, ezekre a kérdésekre - több kérdés is elhangzott természetesen - a kormány jelen lévő képviselője megnyugtató válaszokat adott, illetőleg az esetleges nem elfogadható válaszok viszont feloldhatók módosító indítványokkal, így a kulturális és sajtóbizottság a műsorelosztásról szóló, 2030. számú törvényjavaslatot tartózkodás és ellenszavazat nélkül, az általános tárgyalásra alkalmasnak tartotta.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
123 118 2000.03.01. 10:15  115-137

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az újkor hajnalától kezdődően Vittorián, rotterdami Erasmuson és Grotiuson keresztül a nemzetközi jogászok a háború joga mellett mindig különös figyelmet fordítottak a tenger joga, a hajózás joga iránt. Valóban rendkívül nagy kihívás és bonyolult dolog a különböző országokban, a különböző folyókon, a különböző tengereken a legbonyolultabb nemzetközi szerződéseket összehangolni, és ezekre szabályokat alkotni. Ez így volt régen is, és így van ma is.

De hajózni muszáj, és éppen ezért muszáj az idevonatkozó jogszabályokat is megalkotni. Nálunk az 1935-ös szabályozás után jelenleg hatályban egy 1973. évi törvényrendelet van, amely elavult, nem felel meg a jelenlegi jogalkotásnak és jogrendszernek, ezért mindenféleképpen szükséges egy törvény alkotása, ez az egyik oka ennek az előterjesztésnek. A másik ok pedig a nemzetközi követelményeknek való megfelelés, annál is inkább, mivel egész Európában egy egységesítési folyamat indult meg, amely érdekesen nem egy európai közösségi joghoz közelít, hanem az európai közösségi jog közelít a Rajnán kialakult hajózási előírásokhoz, hajózási joghoz.

Ha már a Rajnát említettem, akkor nem tudom megállni, hogy ne szóljak Széchenyi Ödönről, aki a múlt század végén a Dunán, a Rajnán és a Szajnán át felhajózott egészen Párizsig, ahol III. Napóleon képviseletében Jules Verne, a mi Verne Gyulánk fogadta; és ezt Széchenyi Ödön nem azért tette, mert turistáskodni akart, hanem be akarta bizonyítani, hogy a kiváló magyar búzát rendkívül olcsó vízi úton el lehet juttatni Európa bármely országába.

 

(13.10)

 

A miniszteri expozé is kiemelte ezt az olcsóságot, amikor arról szólt, hogy a vízi úton történő áruszállítás hatszor-hétszer olcsóbb a közúti fuvarozásnál, és kétszer-háromszor olcsóbb a vasúti fuvarozásnál. Ennek ellenére nálunk az egész árufuvarozásnak mindössze 5 százaléka bonyolódik vízi úton, és abból is körülbelül 40 százalék idegen lobogók alatt. Igaz, ennek oka az is, hogy nemzetközi értelemben vett hajókikötőnk, amely közúttal és vasúttal is kapcsolatban áll, mindössze három van: Csepelen, Dunaújvárosban és Baján; a Tiszán pedig egyáltalán nincs, leszámítva a félig kész szegedit. Márpedig még a sajnálatos módon most éppen biológiai halottá vált Tiszán azért még hajózni lehetne.

Mindez tehát szükségessé teszi az új szabályozást. Ez az új szabályozás, ez az előterjesztés pontosan a már említett rajnai szabályozást veszi figyelembe. Maga is bevallja, meghatározza, hogy ez egy kerettörvény, és majd a későbbi végrehajtási rendeleteket az egyes ágazati minisztériumok, illetőleg a kormány fogja meghozni. Az egyik rendkívül fontos előnye, érdeme ennek a jogszabály-előterjesztésnek, hogy pontosan meghatározza a feladatokat. Mégpedig a 2. §-ban 16 nagy feladatcsoportot határoz meg, és ilyen az eddigi jogalkotásban a hajózásra nézve nem volt, ezért ennek rendkívüli jelentősége van.

Ugyanakkor ehhez a 16 feladatcsoporthoz odarendeli a hatásköröket, és 14 hatáskörcsoportot jelöl meg a jogszabály, amelyeket azonban megoszt a különböző minisztériumok, illetőleg a kormány között, ami kissé bonyolulttá teszi a kérdést. Ez rendkívül nagy és fontos egyeztetési eljárásokat tételez fel, tehát feltehetően egy kicsit nehézkes lesz ennek a menete, de azért a feladatok - főleg a felelősség szempontjából - mindenféleképpen jól körülhatároltak.

Van azonban egy hátránya is ennek az egyébként jó rendszernek. Mégpedig az, hogy a hatáskörök alapján azt is meghatározza a törvény, hogy majd az egyes ágazati minisztériumok, illetőleg a kormány milyen végrehajtási rendeleteket, tehát részszabályokat kötelesek alkotni. A kormány hét ilyen szabályt kell hogy hozzon, a minisztériumok pedig 28-at - tehát rendkívül sokat. A már előbb említett egyeztetési eljárási - hogy úgy mondjam - nehézségek miatt ez nem lesz könnyű. Éppen ebben rejlik a törvény egy talán nem is rejtett hátránya, ami a következőkből vezethető le.

Általánosságban azt mondja a törvény, hogy hat hónap múlva lép hatályba. Van más előírása is - például a hajóosztályozásról szóló rendelkezései 18 hónap múlva -, de az általános hatálybalépés hat hónap. Kérdéses, hogy a minisztériumok, a kormány hat hónap alatt meg tudják-e hozni ezeket a részrendelkezéseket. Mert ha nem, akkor mi marad? Ez már nem lesz hatályban. Marad legfeljebb a korábbi, '73-as törvényerejű rendelet végrehajtási rendelete, amely az 5/1974. számú KPM-rendelet, amely legalább marad és alkalmazható lesz.

Igen ám, csakhogy annak van egy hosszú sora, amely a fogalommeghatározásokkal foglalkozik, és ez a törvény is foglalkozik a fogalommeghatározásokkal, de a kettő egy kicsit ellentmond egymásnak, például a kishajó fogalma esetében. Tehát több fogalom nem pontosan fedi egymást.

Ugyanakkor még ebben a törvényben is található olyan a fogalommeghatározások között, amely nem vezethető le a másikból, vagy ütik egymást. Így például a belvízi út és a vízi út fogalma egyszerűen ellentmond egymásnak, de ezek feltehetően áthidalhatóak.

Elhangzott a korábbiak során, hogy viszont az ellenőrzés nem megfelelő, illetőleg hogy a műszaki vizsgákra szükségtelen kötelezni egy olyan hajót vagy vízi járművet, amely kissé meghibásodott. Ezzel szemben pont az ellenőrzésre vonatkozó szabályokat keveslem, mondok egy példát: az időszakos vizsgálat a rendelet szerint - a hatályban maradó rendelet szerint - a kompnál négy év. Tehát négy év telik el addig, amíg az ellenőrző szervek ezt újra megvizsgálják, holott nyári napokon láthatjuk, hogy a kompokon egymásra zsúfolva vannak az autók, olyannyira, hogy szinte ki sem lehet szállni belőlük, és semmi olyan rendelkezés nincs, amely a négyévenkénti vizsgálaton túl ezek ellenőrzését lehetővé tenné, ami viszont balesetveszélyes, és egyéb más előírásokba is ütközhet.

Végül a törvénytervezet legneuralgikusabb pontjára szeretnék rámutatni vagy arról szólni néhány szót: ez pedig a Ptk., illetőleg a koncessziós törvény módosítása. A Ptk.-ban eddig az volt, hogy az állam kizárólagos tulajdonában vannak a felszíni vizek, a tavak, a folyók, azok medrei, ha a törvény vagy jogszabály másként nem rendelkezik. Rendelkezett így már jogszabály 1995-ben, és akkor a vizeknek egy bizonyos részét önkormányzati tulajdonba adta az 1995. évi LVII. törvény.

Ugyanezt mondja ki a törvény az országos közforgalmú kikötőkről is. De itt már önkormányzatokról nem beszél, hanem teljes egészében kiveszi az állami tulajdon hatálya alól, ami persze nem jelenti azt, hogy így rögtön automatikusan megszűnik az állam tulajdonjoga, hanem azt jelenti, hogy forgalomképessé válik, és így eladható. De biztos, hogy nem fognak minden egyes kikötőt azonnal eladni, vagyis lesznek olyanok, amelyek állami tulajdonban maradnak, de mivel a koncessziós törvény is módosul, így ezek a jövőben már nem lesznek koncesszióba adhatók. Ez egy olyan ellentmondás, amit szerintem valamilyen formában feltétlenül fel kell oldani.

Összegezve: a véleményem is az a törvényről, hogy feltétlenül szükséges törvény; bizonyos módosításokkal jó törvénnyé tehető, és valóban biztosítja majd azt a keretet, amit maga is megcélzott, amelyre majd felépíthetők a különböző ágazati rendelkezések.

Köszönöm. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 38 2000.03.24. 9:17  23-85

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló képviselőtársaim a kérdést, az előterjesztést főleg a jog oldaláról, a jogi szankciók oldaláról közelítették meg: szabálysértési és büntetőjogi oldalról.

Én a társadalmi viszony, a szabályozni kívánt társadalmi viszony oldaláról közelíteném meg a kérdést, arra szeretnék rávilágítani. Mégpedig éppen abból kiindulva, hogy a jog mindig társadalmi viszonyt rendez, és ha ebben a társadalmi viszonyban a korábbi jogszabályokhoz képest nagy változás következik be, akkor a társadalmi viszonynak ez a változása maga után kell hogy vonja a jogi szabályozást is.

Ennél az előterjesztésnél, amely a lakások és helyiségek bérletére vonatkozik, nem tudom megkerülni azt a kérdést, amely a magyar településszerkezetre, kimondom: az egészségtelen magyar településszerkezetre vonatkozik, amely voltaképpen eredetileg Trianonra vezethető vissza, amikor az ország kétharmada elveszett.

A másik vonatkozása viszont az egészségtelen iparosításra vezethető vissza, amikor az volt a jelszó, hogy Magyarország az acél és a vas országa legyen. Még egy következő ilyen szempont, ami figyelembe vehető ennél az egészségtelen településszerkezetnél: a túlzott kollektivizálás, amely tízezreket, százezreket kényszerített arra, hogy otthagyják eredeti otthonukat, és nagyvárosba költözzenek.

Olyan egészségtelen településszerkezet alakult ki Magyarországon, amely létrehozott egy vízfejet Budapesten; itt lakik az ország lakosságának majdnem 20 százaléka, és egyáltalán nagyvárosokban él az ország lakosságának 40 százaléka, a másik 20 százalék 19 megyeszékhelyen él. Ha tehát ezt a kérdést a társadalmi viszony szempontjából vizsgáljuk, akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy itt a nagyvárosok és főleg Budapest társadalmi viszonyát kívánjuk rendezni, mégpedig azért, mert ebben egy egészségtelen folyamat jött létre.

Budapestet külön ki kell emelni ebből a szempontból, mert hisz mondtam, hogy az ország lakosságának 20 százaléka él Budapesten, a másik 20 százaléka pedig 19 megyeszékhelyen, de például a főváros XI., III. és IV. kerületei nagyobbak, mint, mondjuk, Győr vagy Nyíregyháza. Tehát a harmadik-negyedik legnagyobb városok problémáival küzdenek a budapesti kerületek, és ott igenis a lakáskérdés, a lakáshelyzet egészen más, mint egy vidéki kisvárosban vagy netán egy községben. Ez az egyik oldala ennek a kérdésnek.

A másik: a régi terminológia szerint négyféle lakáshozjutási lehetőséget ismertünk. Volt, aki sajátmaga megoldotta a lakásproblémáját. Volt aztán tanácsi elosztású OTP-lakás, tanácsi elosztású szövetkezeti lakás, és volt tanácsi elosztású bérlakás. Ez volt talán a legtöbb, és ezért álltak hosszú sorokban évekig az arra rászorulók.

 

(10.50)

 

Igaz, hogy azóta Magyarországon a népesedés megváltozott, sajnos csökkent, és ma már talán nemhogy több lakás van - a lakások száma szinte ugyanannyi -, de a népesség csökkent. Tehát olyan sorban állások nincsenek, mégis változatlanul fennáll az igény ezekre a nem saját erőből és nem pénzért megszerezhető lakásokért, a szociális lakásokért.

Hogy jöttek ezek létre? Amikor az önkormányzati törvény 107. §-a az egész lakásvagyont vagy nagy részét - az ingatlankezelők kezelésében lévő vagyont - az önkormányzatok kezelésébe és tulajdonába adta, akkor az önkormányzatok meg kívántak ettől szabadulni. Akkor indult meg tömegével a lakások értékesítése. Ám még mindig maradt egy bizonyos lakásállomány, amire feltétlenül szüksége van az önkormányzatnak, mert hisz vannak minőségi cserék, az adott városban vagy fővárosi kerületben mégiscsak születnek gyerekek, ha nem is sokan. Tehát bizonyos igényeket ki kell elégíteni.

Miből lehet kielégíteni? Ki lehetne elégíteni épülő lakásokból, de lakások nem épülnek Magyarországon nagy számban. 1990-ben például 30 százalékkal kevesebb épült, mint korábban, ennek is egyharmada a közép-magyarországi régióban. Tehát mindenütt visszaesés van a lakásépítésekben, kivéve talán Nyugat-Dunántúlt, de az most vizsgálódási körünkön kívül esik, mivel főleg nagyvárosi, főleg budapesti kérdéssel foglalkozunk. Mindez azt mutatja, hogy igenis szükség van egy olyan lakásállományra, ami fölött főleg az önkormányzatok rendelkezhetnek.

Változatlanul vannak igénylések a szociális lakások iránt, és ott változatlanul vannak sorban állások. Most képzeljük egy ilyen sorban álló helyébe magunkat, aki másfél évig, két évig, öt évig vár egy szociális lakásra, a végén megürül egy ilyen szociális lakás, tehát egy önkormányzati rendelkezésben lévő bérlakás, már hozzájuthatna, de az önkormányzat azt kifesti, rendbe hozza. Már költözne is az a rászorult, de nem tud, mert időközben beköltöztek. Ilyen egyre több van, már szinte üzletszerűvé vált Budapesten, címeket adogatnak egymásnak bizonyos körök ezeknek az üres lakásoknak az elfoglalására.

Tehát a társadalmi viszonyt vizsgálva igenis ki kell jelenteni, hogy ezekre feltétlenül szükség van, nyomós érdek fűződik hozzá, hogy ilyenek a rendelkezésre álljanak, és amikor szükséges, azok beköltözhetők legyenek. Ám nem így van, mert a jog megkerülésével, önkényesen mások beköltöznek, és ezt az egész folyamatot mintegy megakadályozzák.

Ez ellen nyilvánvalóan tenni kell valamit, mégpedig minél sürgősebben. Hogyan lehet? Szó volt már itt arról, hogy főleg nagyvárosokban jelentkezik, ahol a bíróságok amúgy is leterheltek. Ha a bírósági eljárás eddigi általános szabályait vesszük figyelembe, ez éveket vehet igénybe, és valóban nemcsak lakásokban lakhatnak, hanem lépcsőházakban, kerékpártárolókban. Ezzel az egész ház, az egész társadalmi környezet életfeltételeit rombolják, és ezen nagyon gyorsan segíteni kell. Tudjuk, hogy erre a bírósági eljárás nem alkalmas. Tehát meg kell keresni azt a lehetőséget, amely minél gyorsabban ezt valahogy megoldja.

Az előttünk álló törvénymódosítási javaslat erre tesz kísérletet. Való igaz, hogy én magam is találok benne néhány olyan kitételt, amely elgondolkoztat, például a (4) bekezdésben az, hogy a határozat végrehajtásáról a jegyző gondoskodik. Én ezt értem, és ez nagyon jó, hogy így van. De a végrehajtás szabályai hosszan beszélnek arról, hogy a végrehajtó mit tesz. A jegyző mit fog tenni?

Tehát nekem is van néhány aggályom, de mindenesetre a szabályozandó és megoldandó kérdést sokkal fontosabbnak tartom ezeknél az esetleges felmerülő és nem biztos, hogy olyan fontos aggályoknál.

Mindezt összefoglalva: a Független Kisgazdapárt ezt a törvénymódosítási javaslatot rendkívül fontosnak tartja a nagyvárosokban. A társadalmi viszony változását oly formában változtatja meg, amely valóban előrevivő. Az általános vitára mindenképpen alkalmasnak tartjuk, és elfogadásra is javasoljuk. Módosító indítványa a Független Kisgazdapártnak sincs. Nem ártana - véleményem szerint -, ha maga az előterjesztő például ezt a kitételt esetleg átgondolná vagy más formában kiegészítené. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 56 2000.03.24. 1:29  23-85

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két dologra szeretnék reagálni: tulajdonos-e az önkormányzat vagy kezelő? Egyértelműen tulajdonos, hiszen az önkormányzati törvény 107. §-a minden volt tanácsi ingatlankezelő tulajdonában lévő lakást az önkormányzat tulajdonába adott; tehát egyértelműen tulajdonos, nem kezelő.

De ráadásul egy különös feladattal és hatáskörrel rendelkező tulajdonos, mégpedig egy olyan tulajdonos, aki a saját területén lévő lakosok fölött bizonyos kötelezettségeket kell hogy megoldjon, így az arra rászorultakat szociális lakáshoz kell hogy juttassa. Na most miből tudja ezt megtenni? - csak a saját tulajdonában álló lakásokból! Ám ha abba más beköltözik, akkor nyilvánvalóan ez nehézségbe fog ütközni. Tehát mindenféleképpen igenis a tulajdonosi jogokat kell itt védeni, amelyek tömegében jelentkeznek.

Én nem vitatom, hogy magánházaknál vagy magántulajdonnál is előfordulhat ez a kérdés, ám sokkal kisebb számban - és azok még meg is oldják egyébként, maguktól megoldják -, és különösen nincs olyan teher rajtuk, ami egy önkormányzaton, hogy szociális lakásokhoz kell bizonyos rétegeket juttatni.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 74 2000.03.24. 1:25  23-85

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Országgyűlés! Már szinte szószaporításnak tűnik, de hogy világosan lássunk, mégiscsak elmondom: ezek a Nyíregyháza környéki példák rendkívül sajnálatosak, szomorúak, értjük; de ugyanilyen problémával küszködnek Budapest nagy kerületeiben, nagyvárosokban ugyancsak ilyen szomorú, szegény sorsú emberek, akik azonban betartják a különböző szabályokat és előírásokat, és már évek óta várnak ilyen szociális lakásra, amelybe egyszer csak beköltözik egy olyan, aki nem tartja be ezeket a szabályokat. Ez az egyik oldala, az emberi oldala.

A másik oldala: az önkormányzatnak mint tulajdonosnak a kötelessége, hogy a saját területén lakókat bizonyos szociális lakáshoz juttassa, és nem fog tudni ennek a kötelességének eleget tenni, mert olyan, aki nem tartja be ezeket a szabályokat, elfoglalja ezeket a lakásokat.

Tehát ez az előterjesztés éppen azt célozná, hogy az önkormányzat mint tulajdonos, igenis védve legyen, mégpedig azért legyen védve, hogy a saját tulajdonával azt kezdjen, amit akar, vagyis azokat a kötelezettségeket tudja teljesíteni, amelyek az adott terület ellátását szükségessé teszik.

Köszönöm. (Révész Máriusz tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 58 2000.04.10. 11:27  33-89

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ebben az évben is így tavasz táján, mint 1993-tól kezdődően minden évben. az Országgyűlés összeül, hogy módosítsa az 1992. évi LXXXIX. törvényt, amely a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásáról szól, annak rendszerét szabályozza ez az 1992-es törvény. E törvény előírja, hogy minden évben konkrétan az új címzett és céltámogatásokat az Országgyűlés törvénybe kell hogy foglalja, mégpedig a költségvetés alapján azt az összeget kell felosztania az Országgyűlésnek minden évben, amelyet az adott év költségvetése meghatároz az önkormányzatok ilyenkénti támogatására. Ez a rendelkezése a törvénynek összhangban áll az államháztartási törvénnyel, ugyanakkor valóban ilyen kötelezettséget ró a parlamentre, hogy minden évben erről külön tárgyaljon. Ezt csak úgy tudja megtenni a parlament, hogy magát az 1992-es LXXXIX. törvényt, tehát az alaptörvényt módosítja lényegében.

Maga a szétosztás, mint az mindenki által ismert, akképpen történik, hogy az önkormányzatok igényt nyújtanak be. Az alaptörvény, a '92. évi LXXXIX. törvény 1. §-a meghatározza azokat az alapfeladatokat, amelyekre egyáltalán ilyen igényeket lehet benyújtani, majd a Belügyminisztérium gyűjti össze ezeket az igényeket, és a szaktárcák véleményének kikérésével rangsorolja azokat, és végül is így osztja fel azt a pénzt, amit az adott év költségvetése e célra meghatározott. Soha még 1993 óta nem volt olyan év, hogy a benyújtott igényekben szereplő összeg megegyezett volna a költségvetés összegével, vagyis soha még eddig nem fordult elő olyan év, hogy minden igény kielégíthető lett volna. Emiatt minden évben ezt az elosztási rendszert kritikák érik, és jogosan hangzanak el ezek a kritikák.

Tavaly ugyanebben az időben, ugyane törvény módosítása kapcsán azzal fejeztem be a felszólalásomat, hogy igenis az egész önkormányzati finanszírozási rendszer reformra szorul, különös tekintettel arra, hogy egyrészt a helyi adókból, helyi forrásokból táplálkozna az önkormányzat, másrészt pedig állami hozzájárulásból. Mivel a helyi adók kivetése nehézségekbe ütközik, éppen az ország lakosságának teherbíró képessége miatt, tehát onnan nem növelhető a bevétel, ugyanakkor a feladatok állandóan növekednek, de ezzel nincs arányban az állami hozzájárulás összege, éppen ezért az önkormányzatok rákényszerülnek arra, hogy feléljék vagyonukat, amely még nem történt meg teljességgel, de a folyamat elkezdődött.

Tehát maga a rendszer rossz, a rendszer nem jó, reformra szorul, és minden évben el kell mondanunk, sőt minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy ennek hangot adjunk, mert a pénzt igazán nem az önkormányzatoknak adjuk, tulajdonképpen ők kapják közvetlenül, de közvetve maga az állampolgár kapja, vagyis mi magunk kapjuk az életfeltételeink jobbítására. Ezt nem szabad elfelejteni akkor, amikor az önkormányzatok finanszírozásáról beszélünk.

Hangzottak el ennél persze sokkal élesebb kritikák is. Engedjék meg, hogy ezt idézzem: "Ez az előterjesztés a demokratikus szabályozottság látszatával tetszeleg, de ugyanakkor ellenőrizhetetlen és diszkriminatív, saját kénye és kedve szerint osztogat más, sokkal kevésbé fontos célok finanszírozásához képest nevetséges látszatösszegeket, azt tudni, hogy ki mit kap, de nem tudni, miért pont ez, és miért nem más, vagy a másik miért nem. Ebből az antidemokratikus látszattörvényből is világosan kitűnik, hogy a kormány valódi célja egyidejűleg pórázon tartani, végül is elsorvasztani az önkormányzatokat." Ennek az észrevételnek a kelte 1996. április 29., és az akkori, tehát 1996-os címzett támogatások elosztását célzó T/2303. számú előterjesztésre vonatkozott.

Már elhangzott az, hogy valóban ebben az időben, tehát a '94. évet követő időszakban kezdődött el az a folyamat, amikor is egyre több és több feladata lett az önkormányzatoknak, viszont ezzel a sok feladattal szemben nem volt meg a megfelelő anyagi ellentételezés. Ugyanebben az évben egyébként, 1996-ban 335 ki nem elégített igény volt, vagyis 335 önkormányzat igénye volt elutasítva. Ha már a számoknál tartunk, most 2000-re a költségvetés 52,3 milliárdot összeget határozott meg címzett és céltámogatásokra, a tavalyi 48 milliárddal szemben. Ez persze azt jelenti, hogy a folyamatban lévő beruházások fedezetére szolgál ennek az összegnek a nagy része, 2 milliárd, illetőleg 2 milliárd 350 millió forintot kapnak az önkormányzatok az új beruházások megkezdésére. A 2 milliárd a költségvetés szerinti erre jutó rész, 350 millió pedig maradvány, és ezen 49 igénylő osztozik, osztozna, mert 49 igény futott be összesen 4 milliárd forinttal, és 38-an kapnak támogatást.

Tehát 11 igény lett végül is elutasítva. Ötről azért ne is beszéljünk, hiszen öt igény azért lett elutasítva, mert meg sem feleltek a követelményeknek, amelyeket - mint mondtam - egyrészt maga a törvény ír elő az 1. §-ában, másrészt pedig a minisztérium határoz meg egy rangsorolást. Ez a rangsorolás általános és különös szempontokat is figyelembe vesz. Az általános szempontok: a költségtakarékosság, a hatékonyság és a saját erő hozzátétele, míg a különös cél - mint az itt már többször elhangzott és az általános indoklásban is olvasható - a belvízkárokat elhárító munkák finanszírozására vonatkozik.

Annak a hatnak a nagy része, amely a 11 ki nem elégített igényből marad, valóban a főváros, ha összegszerűségét nézzük. A főváros igénye önmagában véve is 1,1 milliárd, tehát több mint az 50 százaléka az egész rendelkezésre álló 2 milliárdos összegnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetne elfogadni a fővárosnak ilyenkénti igényét, ha erre megfelelő fedezet lenne, ám az a tisztelt Országgyűlés előtt és minden kívülálló előtt is világos kell hogy legyen, hogy ha az egész önkormányzati rendszernek az új beruházásokra mindössze 2 milliárd 350 millió forint áll rendelkezésére, akkor abból annak több mint az 50 százalékát nem kaphatja meg egyetlen beruházás.

 

 

(17.20)

 

 

Így 38 induló beruházásra fordítható ez az összeg. Az általános indokolás tételesen felsorolja ezeket, felsorolja azt is, hogy vízgazdálkodásra, egészségügyi ellátásra, szociális ellátásra, közoktatásra, kultúrára fordítható ez az összeg, a részletes indokolás pedig nagyon szépen kifejti, hogy ez hogyan oszlik meg a különböző beruházások közt. Erről a felosztásról szól tulajdonképpen a törvénymódosítás első része. A második része szól olyan beruházásokról, amelyek már elkezdődtek, már folyamatban vannak, de az idők folyamán olyan változások következtek be - így törvényi változások is, amelyek miatt ezeknek a beruházásoknak a műszaki tartalmát meg kellett változtatni, és ez másként nem képzelhető el, csak törvénymódosítással.

A harmadik része egyetlen beruházás, Vilonya község iskolaberuházása, ami viszont azért következett be - már 1993-ban elkezdődött a beruházás -, mert akkor olyan nagy iskolát terveztek és kezdtek építeni, amely ma már szükségtelen ama sajnálatos ok miatt, hogy nincs annyi gyerek, akik betölthetnék ezt az iskolát; viszont nincs óvoda a községben, a szomszéd községbe viszik át a gyerekeket óvodába. Így tulajdonképpen meg kell változtatni a beruházás címét, és ez is csak a törvényben lehetséges.

Összegezve: én változatlanul azt hozom fel, hogy bár maga a céltámogatási rendszer nem jó, nem tökéletes, de azért azt is figyelembe kell venni, hogy a ma már tízéves önkormányzati fennállás alatt az önkormányzatok mégis hatalmas fejlődésen mentek át - számot is hallottunk róla, háromnegyed milliárdnyi összeget fordítottak beruházásra, amelynek körülbelül 50 százaléka állami támogatásból történt. Minden kritika ellenére az önkormányzatok igenis gazdagodnak, és ezáltal az állampolgárok és így a mi életkörülményeink is javulnak.

Mindezt figyelembe véve az általános vitára nemcsak alkalmasnak tekintem az előterjesztést, hanem elfogadásra javasolni is fogom. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
133 269 2000.04.12. 0:56  80-292

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy mondatra szeretnék csak reagálni. Nevezetesen arra, hogy ha azt érzékeli az Országgyűlés mint törvényhozó, hogy a társadalomnak igénye van valamilyen törvényre, akkor ezt a törvényt meg is kell hoznia az Országgyűlésnek. Ez részben valóban igaz, hisz a törvény társadalmi viszonyokat fejez ki, és ha a társadalmi viszonyokban valamilyen változások következnek be, akkor valóban törvényt kell hozni, törvényt kell módosítani.

Ám ennek nyilvánvalóan vannak korlátai is. Mert ha egy szerencsétlen, elzüllesztett társadalom, egy lezüllesztett nép, mondjuk, kábítószert akar ingyen kapni az államtól, akkor az Országgyűlés semmiképpen nem hozhat olyan törvényt, hogy akkor ezt a társadalmi igényt ki is kell elégíteni. Igenis az Országgyűlésnek felelőssége van saját népével szemben.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
133 393 2000.04.12. 13:47  368-402

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Magam is azzal szerettem volna kezdeni, hogy legjobb tudomásom szerint a T/1982. számú előterjesztés tárgyalásáról van szó. És kíváncsi lennék, hogy ha most Petőfi Sándor "Ivás közben" című versét kezdeném el mondani vagy Kosztolányi "Hajnali részegség"-ét, akkor mit szólnának hozzá, mert körülbelül erről volt szó; tücsköt-bogarat összehordott igen tisztelt képviselőtársam annak ürügyén, hogy ő az ügy vezérszónoka. Ám ez az ügy, mint mondtam, a T/1982. számú előterjesztés, amely kétségtelenül az 1996. évi I. számú törvény módosításáról szól, és én csak és kizárólag erről kívánok beszélni.

Tehát amikor megalkották ezt a jogszabályt, az 1996. évi I. törvényt, már akkor nyilvánvaló volt, hogy bizonyos pontjai ellenkeznek az Európai Unió ilyen jellegű szabályozásával, és erre már akkor is jelzést kaptunk. Majd ezek a jelzések felerősödtek 1998-ban, amikor az európai uniós tárgyalások is felerősödtek. Akkor a magyar kormány mintegy ígéretet tett arra, hogy meghozza azokat a jogharmonizációs szabályokat, amelyek létrehozzák a harmonizációt; lényegében ezt célozza ez az 1982. számú előterjesztés.

Több jelentős módosítást végez az 1996-os I. törvényen: már rögtön az 1. §-sal kezdi, amelyik meghatározza a törvény hatályát. A törvény hatályába bevonja a műsorszétosztás szabályait, ami eddig nem szerepelt a médiatörvényben, hanem a távközlési jogszabályok vonatkoztak rá, ellentétben a közösségi joggal, ahol is kifejezetten a médiatörvény szabályait alkalmazzák rá, olyannyira, hogy szankciórendszere is van a műsorszétosztásnak. Tehát igen jelentős ez a módosítás.

Ugyancsak fontos módosítás a hatályos törvény 2. §-ának részbeni módosítása, amely a fogalommeghatározásokkal foglalkozik; 48 pontban és 23 alpontban taglalja a fogalmakat. Rendkívül bonyolult egyébként a médiatörvény fogalommeghatározása. Ez a módosítás ezt ugyan nem teszi egyszerűbbé, de legalább az Európa Tanács irányelveiben megfogalmazott definíciókkal összhangba hozza a fogalmakat - ez rendkívül jelentős.

Részben módosulnak a reklámozásra vonatkozó, a hatályos törvény negyedik címében foglalt előírások, mégpedig egyértelműbbé és szigorúbbá teszik a reklámra, a dohányárukra és az italok reklámozására vonatkozó előírásokat, és nagyon helyes, hogy ez így van.

Külön fejezet foglalkozik, mint említettem, a műsorszolgáltatással, mivel a módosítás az 1. §-ban azt beemelte a szabályozás körébe és önálló fejezetet szentel neki; a VI/A fejezet foglalkozik kifejezetten a műsorszétosztással. Meg kell azonban jegyeznem, hogy nem konzekvens, mert hol műsorszétosztásról, hol műsorelosztásról beszél - nyilván ugyanarról a fogalomról van szó. Helyes lenne, ha mindig ugyanaz a szó szerepelne e kérdéskör jelölésére.

Amiatt, hogy módosítani kellett az 1. §-t - amely aztán kihatott az egészre, és az elfogadása után teljesen új fejezettel szabályozódik majd a műsorszétosztás -, a 135. §-t is módosítani kellett.

 

(22.50)

 

Mégpedig automatikusan, mivel ez beszél a bírságolás lehetőségéről, és mivel az Európai Unióban a műsorszétosztás már szankciórendszerrel is rendelkezik - vagyis aki ezt megszegi, bírságolható -, így természetesen ez is követendő, ezért került módosításra a 135. §.

Külön kell foglalkozni a kiskorúak védelmével. Ez a módosításban teljesen új fejezetként szerepel, bár a hatályos törvény 5. §-ának (3) és (5) bekezdése is szól a kiskorúak védelméről, ám félreérthetően vagy félremagyarázhatóan és nem elég hatékonyan. És hogy a kiskorúak védelme milyen rendkívüli fontossággal bír, engedjék meg, hogy egy idézetet olvassak fel, amely így szól: "A bűnügyi regények és hasonló mozidrámák gyakori nézése, olvasása, illetve rendszeres élvezete a fiatalságnál a fantáziának a társadalom szempontjából egyenesen veszélyes izgatását eredményezik, mert hovatovább elvonják a gyermektől az élet eseményeinek elfogulatlan megítéléséhez szükséges képességet. Egész nevelési rendszerünk éppen azon nyugszik, hogy a gyermeket jó példával, figyelmeztetéssel, jó olvasmányokkal és ha kell, fenyegetéssel távol tartsuk mindattól, ami őt az emberi társadalom szempontjából helytelen cselekvésekre ösztönözhetné. Ha már most a gyermekre éppen az ellenkező irányban gyakorolunk szuggesztív hatást, természetes, hogy az ebben az irányban is reagál, és a befolyás annál károsabb lesz, minél élénkebb a gyermek képzelőtehetsége. Tudjuk, hogy már a mesék is olyan intenzív befolyást gyakorolnak némely fogékony lelkű gyermekre, hogy az valósággal a regék világában él. De ez a mesevilág, amint a gyermek egy bizonyos kort elér, elveszti mágikus hatását, szertefoszlik. A gyermek maga rájön, hogy a mese messze esik a valóságtól. A szennyfilm hatása azért veszedelmes, mert fotografikus hűséggel mutatja a cselekményeket. Az, amit a gyermek a filmen lát, nem mese, nem álom, nem ködkép, de élő valóság. Az ilyen élethű ábrázolásban bemutatott tolvajlás vagy házasságtörés feldöntheti a gyermeknek a templomban és az iskolában hallott és általában a nevelés útján nyert helyes fogalmát."

Ezeket a sorokat dr. Körmendy-Ékes Lajos, az első magyar filmesztéta írta 1915-ben. 1915-ben még a némafilmek világát éltük. Mondjuk meg magunk közt őszintén: meglehetősen naivak ezek a némafilmek, mégis ilyen hatást váltottak ki már azok is. Akkor hogyne féltenénk a kiskorúakat, a fiatalságot ma, amikor nem némafilmet néznek, hanem a televíziót, amelyből csak úgy folyik ki naponta több akciófilm, és egyáltalán a koszovói, csecsenföldi vérengzések biztos hogy nem hatnak megfelelő módon a kiskorúak szellemi fejlődésére! És egyáltalán: az egész magyar televízióról sajnos legnagyobbrészt elmondhatjuk, hogy műsoraik félrevezetőek, szennyesek és rossz stílusúak, tehát különös fontosságú a kiskorúak védelme ezektől a műsoroktól, amikor azok még a felnőttekre is rossz hatást gyakorolnak.

Mint említettem, a kiskorúakkal foglalkozott már a hatályos törvény is, de nem megfelelő hatékonysággal. Azt mondta ki a (3)-(5) bekezdés, hogy 23-tól 5 óráig lehet olyan filmeket, olyan műsorokat bemutatni a televízióban, amely a kiskorúakra káros hatást gyakorol. Nem úgy fogalmaz a törvény, hogy káros hatást gyakorolhat vagy feltehetően káros hatást gyakorol, hanem kész tényként állapítja meg, hogy az káros hatást gyakorol, ami természetesen csak akkor állapítható meg, ha a kiskorú már megnézte az adott, egyébként nem neki való filmet.

Ez a joggyakorlóknak, a jogalkalmazóknak - amióta ezt a törvényt alkalmazzák - igen nagy problémákat okozott. A joggyakorló tulajdonképpen maga az ORTT, amely első fokon foglalkozik az ilyen jellegű ügyekkel, amely a bírságot, kötbért, egyebeket kiszabhatja, de amelynek határozata ellen a bírósághoz lehet fordulni, és a bíróság úgyszintén szembesült ezekkel a meglehetősen félreérthető, félremagyarázható fogalmakkal.

Nos, ezekkel teljes mértékben szakít a jelenlegi javaslat, és öt kategóriát sorol fel; ezt az expozéban részletesen hallottuk. Az ötödik eleve meghatározza, hogy az oly súlyos mértékben káros a kiskorú szellemi és erkölcsi fejlődésére, hogy az egyáltalán be sem mutatható. A negyedik - visszafelé megyek a súlyosság szempontjai szerint - azt mondja, hogy kedvezőtlen hatást gyakorol a kiskorúra, ezért meghatározott időben lehet csak vetíteni. A harmadik osztályozás pedig azt mondja, hogy kismértékben kedvezőtlen hatást gyakorol a kiskorú szellemi fejlődésére, ezért szülői felügyelettel nézhető ez a film.

A sorrend tehát tulajdonképpen a kismértékben kedvezőtlen, a kedvezőtlen és a súlyosan kedvezőtlen. Ezek a fogalmak bár jelezve vannak a törvényben, igazán megmagyarázva nincsenek, majd aztán utal rá az 5/F. §, hogy ezt majd egy kormányrendelet fogja részletesen kibontani. Ennek nagyon is örülnénk, mert így, önmagában véve ez a három kategória elég nehezen érthető, és gondolom, ugyancsak nehezen lesz alkalmazható, mert hisz igazán mi a határ a kis mérték, a különös és a súlyos között? Ha csak fojtogatnak valakit, az még kismértékben káros a szellemi fejlődésre? Ha már ott folyik a vér, az már súlyosan, vagy még csak kedvezőtlenül? Szóval elég nehéz ezt így elképzelni, elgondolni, nem beszélve arról, hogy egész más hatást gyakorol egy film egy tizenhárom évesre, tizenöt évesre, és egészen más hatást egy ötévesre.

A másik, ami kissé vitatható ezekben a megfogalmazásokban, a második és a harmadik osztályozásnál szereplő szülői felügyelet. Hogy fog ez a gyakorlatban megjelenni? A mamáját kézen fogva fogja nézni a kiskorú gyermek, mondjuk, a Szupercsapat című délutáni filmet vasárnap, ahol folyik a vér? Hogy lehet ezt ellenőrizni? Maga az ORTT bírságolhat egyébként, de nyilván bírságolni csak a műsorkészítőt, a műsorelosztót tudja, a szülőt nem tudja, aki esetleg nem lesz ott a gyermek mellett, amikor ezt a második és harmadik kategóriájú filmet nézi. Érzem én a jó szándékot, de nem hiszem, hogy ez igazán alkalmazható lenne. De gondolom, hogy az a kormányrendelet, amire az 5/F. § utal, ezt meglehetősen részletesen ki fogja bontani.

Mi úgy értékeljük tehát, hogy ez a törvénymódosítás - mint ahogy az általános indoklása is részletesen elmondja és az expozéban is hallottuk - igenis feltétlenül szükséges az európai csatlakozásunkhoz; ígéretet is tettünk rá. Úgy érezzük, hogy az európai uniós csatlakozásunkat gátoljuk azzal, ha ezzel a törvénytervezettel nem foglalkozunk, hogyha ezt a törvénytervezetet nem emeljük törvényerőre, kifejezetten a csatlakozás érdekében. Aki emellett foglal állást, az a csatlakozás mellett foglal állást; aki nem, az nem.

A Független Kisgazdapárt mindig a csatlakozást forszírozta, minden kormányprogramjában szerepel, ezért ezt az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartjuk és elfogadásra javasoljuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
138 88 2000.05.03. 10:22  47-129

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2524. számú törvényjavaslat kétségtelenül két törvény módosítását célozza: az 1993. évi LXXIX. és az 1993. évi LXXX. törvény módosítását - a felsőoktatási törvényét és a közoktatási törvényét -, és emiatt már hangzott el itt bírálat. Meg kell mondjam, egyáltalán nem példa nélkül való a magyar jogalkotásban ez a módszer, számtalan példát lehet felhozni arra, hogy igenis egy törvény módosít más, esetleg nem is feltétlenül összefüggő törvényeket, itt az összefüggés pedig nyilvánvaló.

Emellett a közoktatási törvény módosításával ez az előterjesztés mindössze egy paragrafus erejéig foglalkozik, kettő foglalkozik a hatályba léptetéssel, és huszonegy, tehát a zöme, a felsőoktatással. Emellett a cím is utal a felsőoktatási törvény, illetőleg a közoktatási törvény módosítására. Tehát egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy majd egy olyan rejtett módosítás fog meghatározni egy másik komoly törvényt, amelyet esetleg nehéz fellelni. Tehát ez a vélemény szerintem nem teljesen megalapozott.

A 21 paragrafus, amely a felsőoktatási törvény módosításával foglalkozik, bár egy kicsit kuszának tűnik, mégis három nagy területre bontható. Az egyik rész az állami felsőoktatás és az egyházi felsőoktatás között kíván párhuzamot vonni, megteremteni az összhangot. A második rész, fogalmazzunk úgy, a minőségbiztosítást célozza; a harmadik pedig ennek az ellenőrzését. Jól körülhatárolt részek ezek.

A 2. § foglalkozik az egyházi felsőoktatási intézmények és az állami felsőoktatási intézmények összhangjának a megteremtésével, amelyre - mint itt arról már szó volt - két megállapodás kötelezi az Országgyűlést, a Magyar Köztársaság és a Szentszék között létrejött megállapodás, valamint a Magyar Köztársaság kormánya és a történelmi egyházak között létrejött megállapodás. Tehát végül is kötelezettsége a parlamentnek, hogy ezeket az összhangokat megteremtse, amely végül is a finanszírozás összhangjának a megteremtésére vonatkozik, és amely többek között azt is meghatározza, hogy a hittudományi, illetőleg a hitélettel kapcsolatos stúdiumok megítélése azonosnak tekintendő a bölcsésztudományi karok finanszírozásával, úgy az oktatás, mint a fenntartás terére nézve.

 

 

(13.50)

 

Ám amikor elolvastam a 2. §-t, önkéntelenül is a kiváló kodifikátor, Kampis György könyve jutott az eszembe, "A kodifikáció elmélete és gyakorlata", melyben megfogalmazza, hogy egy jogszabálynak egyszerűnek, világosnak, közérthetőnek kell lennie, lehetőleg rövidnek, úgy a mondatoknak, mint a paragrafusoknak, és hogy a szaknyelv voltaképpen azonos a szép magyar beszéddel, a kettő között a valóságban különbség nincs. Amikor elolvastam a 2. § első mondatát, amely tizennégy sorból áll, bizony arra gondoltam, hogy ez nem mindenben felel meg a kampisi elvárásoknak, bár a tartalma kétségtelenül megalapozott és szükséges.

Felvetődött az is, hogy vajon miért csak ezekről az egyházi iskolákról van szó és nem az alapítványiakról, tehát a nem államiakról; erre egyetlen példát lehet mondani, ami egyébként el is hangzott, hogy valahogy összefüggésben vannak az egyházi ingatlanokkal. Persze, mert azokról az egyházakról van szó, amelyek 400-500 éve működtetnek felsőoktatási intézményeket Magyarországon, óriási tapasztalattal, óriási gyakorlattal, óriási tradíciókkal rendelkeznek. Majd ha 400-500 év elteltével azok az alapítványi iskolák még mindig működnek, amelyek most elkezdték a működésüket, akkor biztosan azoknál is lehet beszélni összhang megteremtéséről. Azt hiszem azonban, ez most kicsit erőltetett lenne.

A Széchenyi-professzori ösztöndíjnál a professzori megjelölést veszi ki a törvényből egy alkotmánybírósági döntésre hivatkozva, amely azt mondja, hogy nemcsak a professzorok kapnak ösztöndíjat, hanem más oktatók is. Még egy szempontra szeretném a figyelmet felhívni: az egész felsőoktatási törvényben a professzor kifejezés egyetlenegyszer szerepel, a professzor emeritus megjelölésnél, máshol mindenhol csak egyetemi tanárról, egyetemi magántanárról, habilitált egyetemi tanárról beszél. A professzor emeritus pedig az egyetemi tanár, aki már nyugdíjba ment, és megkapja ezt a tiszteletbeli címet. Nem beszélve arról, hogy idegen szó, latin szó, a német nyelvterületen minden egyetemet végzett középiskolai tanárt professzornak hívnak, tehát valóban nem feltétlenül ide illő, nem tartozik ebbe a fogalomkörbe, amit az egyetemi tanárok körében tárgyalunk. Tehát megint csak Kampisra tudnék hivatkozni, Kampis Györgyre.

Az egyetemi tanárok kinevezésének szigorítása igenis helyénvaló, szükséges. Szó sincs arról, hogy az állam szeretné magához kaparintani ezt a feladatot. Egyszerűen a minőség biztosításáról van szó, amely csak így képzelhető el, azokban a szófordulatokban is, amelyeket a törvény úgy fogalmaz meg, hogy iskolateremtő egyéniségnek kell lennie, hogy a mértékadó külföldi és hazai szakemberek ismerjék. Igenis, ezek mind olyan ismérvek, amelyek egy egyetemi tanár komolyságát, felkészültségét bizonyíthatják. Ez így van tulajdonképpen a középkortól kezdve Comeniuson, Eötvös Lorándon, Hatvani professzoron keresztül egészen Magyary Zoltánig - akire rendszeresen szoktunk hivatkozni -, a közigazgatás atyjáig, akik valóban iskolateremtő, külföldön és belföldön is elismert kiváló emberek voltak.

Két helyen szerepel a kollégium kifejezés, amire szeretnék reagálni, mégpedig annyiban - volt már szó róla, de én más vonatkozásban említeném -, hogy a diákotthonokkal hozza összefüggésbe. A törvényi részében a diákotthon után zárójelben szerepel a kollégium, majd az általános indokolásnál fordítva, a kollégium után szerepel zárójelben a diákotthon - nem azonos fogalom. A diákotthon nem azonos a kollégium fogalmával; a kollégium magába foglalja az alsófokú iskolát, a középfokú iskolát, a felsőfokú iskolát, végül is tulajdonképpen szellemi kört foglal magába, nem egyszerűen egy épületet, egy épületegyüttest, egy szellemiséget, még ha nem is vitás, hogy ezek az egymásra épülő oktatási intézmények általában bentlakásosak voltak - megint csak Kampis. Fel lehetne sorolni azokat a híres kollégiumokat, amelyek Magyarországon ismertek, ma is így hívják őket, a debreceni kollégiumot, a sárospatakit s a többi, amelyek valóban szellemiséget, szellemi kört képviseltek; ez elkezdődött az elemi iskolában és végigment egészen a felsőoktatási intézményekig.

Nagyon fontosnak tekintem a társadalmi tanács kötelezővé tételét, a jelenleg hatályos törvényben ez csak feltételes módban van meghatározva, tehát társadalmi tanácsot lehet létrehozni. Ebben kötelezővé teszi, olyan formában, hogy külső szakembereket is meg lehet hívni, meg kell hívni a társadalmi tanácsba, akik társadalmi-gazdasági és a leglényegesebb: munkaerő-piaci szempontból vesznek részt ennek a társadalmi tanácsnak a munkájában. Ez pontosan a felvételiknél, az első évek évfolyama meghatározásánál rendkívüli jelentőséggel bír, és külföldön, főleg Amerikában, tulajdonképpen már a finanszírozásnak is részévé válik. Gondolom és remélem, hogy egyszer végül is oda fog a piac kerülni, hogy ők is részt vesznek a felsőoktatás finanszírozásában.

Igen fontos még a 10. §, amely a 74. § módosításáról szól. Ez tulajdonképpen a képzési követelmények szempontjából is lehetővé teszi a jövőben az ellenőrzést, vagyis az az összeg, amit az állam áldoz vagy ad ezeknek a felsőoktatási intézményeknek a finanszírozására, valóban jó helyre kerül-e, és megfelel-e azoknak az elvárásoknak, amelyeket a felsőoktatási törvény preambuluma fogalmaz meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Bár van néhány, főleg megfogalmazásbeli ellenvetésünk, összességében az a véleményünk, hogy általános vitára természetesen alkalmas és megfelel a felsőoktatási törvény preambulumának.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
138 100 2000.05.03. 1:16  47-129

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Takács képviselőtársam felvetése voltaképpen egy rendkívül érdekes felvetés, mert órákig lehetne róla beszélgetni és gondolkodni rajta, hogy vajon melyik a jobb oktató: aki kiválóan tolmácsolja az adott tudományt (Dr. Takács Imre: Így van.), vagy pedig egy kreatív képességű ember, aki talán egy kicsit művészféle, kicsit kalandos is? - tehát esetleg nem igazán jól adja le az adott tárgyat, de rendkívüli egyéniség. Melyik a jobb tanár?

Nem tudom, lehetne róla vitatkozni. Ám azt hiszem, hogy a törvénytervezet egyértelműen fogalmaz. Azt szeretné, ha mind a kettő lenne. Tehát egyrészt kiválóan át is adná, kiváló oktató lenne, másrészt pedig iskolateremtő lenne - tehát vessző van -, és megkívánja tőle, hogy igen, mind a kettő legyen. Akkor lesz belőle jó egyetemi tanár, de természetesen egy egyetemen belül olyannak is helye van, aki nagyszerűen adja elő. Ezek nagyszerű docensek lesznek, nem lesznek esetleg tanszékvezetők, mindenki emlékezni fog az óráikra, de talán rájuk már nem.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
139 38 2000.05.04. 10:36  23-51

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kovács Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vezetéselmélet azt tartja az ellenőrzésről, hogy az irányításnak egy sajátos, rendkívül érdekes eszköze, ugyanis az ellenőrzés mindig már megtörtént cselekményeket, tényeket vizsgál, azokat elemzi, elemzése során mégis, amellett, hogy feltárja az esetleges hiányosságokat, a jövőbe mutat; tehát annak ellenére, hogy múltbeli dolgokkal foglalkozik, a jövőbe mutat.

A vezetéselméletnek az irányításról és az ellenőrzésről alkotott véleménye világosan tükröződik az Állami Számvevőszék előttünk lévő jelentéséből is, amely maga sem titkolja, kifejezetten kijelenti, hogy igenis szándéka az, hogy az esetleges hiányok feltárásával mintegy példát adjon arra, hogyan lehetne a jövőben ezeket a hiányosságokat kiküszöbölni. Ezeket a jelentéseit évek óta, tulajdonképpen tíz éve készíti a Számvevőszék - tavaly volt tízéves -, és jubileumi értékűnek is tekinthető ez az előttünk lévő 1999-es jelentés, hiszen az Állami Számvevőszék tízéves fennállásának idejét vizsgálja.

A jelentés két részre tagolható, egyrészt, amit maga is jelentésnek nevez, ebben általános megállapításokat foglal össze; a másik, a nagyobbik része, amit a jelentés mellékleteknek titulál, ez a nagyobbik rész. Igazán nem is értem, miért viseli ez a "Mellékletek" elnevezést, hiszen tulajdonképpen szerves része az egésznek, csak nem általánosságokat, hanem konkrétumokat, konkrét vizsgálatokat takar. Tehát én a jelentés szerves részének tekintem.

Az általános megállapítások sajátossága - és sajnálatos, hogy így van, nem az Állami Számvevőszék hibája -, hogy évek hosszú sora óta mindig kénytelen azt megállapítani, le is írja, hogy a vizsgálatok mennyiségének a növekedésével ezeket a megállapításokat nem lehet megszüntetni. Tehát akármennyit vizsgál a Számvevőszék, akármilyen megállapításai lesznek, ezek nem befolyásolják azokat a tényeket, amelyeken más kell hogy segítsen, törvénymódosítás, törvényalkotás kell hogy segítsen ezeken a hiányosságokon; ha az meg nem történik, akkor megint csak évek vagy egy évtized fog eltelni újra, hogy ugyanezeket a megállapításokat az Állami Számvevőszék leírja.

A jelentésnek nevezett jelentés azt is meghatározza, hogy az önkormányzatokkal foglalkozott a legtöbbet, hiszen az önkormányzatok feladatai a lakosság teljes egészét érintik, ezért az összes vizsgálatnak közel a felét az önkormányzatok vizsgálatára fordították. 802 önkormányzatot, 1533 önkormányzati intézményt vizsgáltak, és ez - írja a jelentés - majdnem a fele az összes vizsgálatnak. Én magam is inkább ezekkel az önkormányzati megállapításokkal szeretnék foglalkozni.

Tehát a jelentés ismételten leszögezi - mint ahogy minden évben megteszi -, hogy mivel az önkormányzatok feladatai nem kellően meghatározottak, éppen ezért finanszírozásuk sem kellőképpen meghatározott. Kisgazda képviselőtársam már ismertette azt a részt, hogy az önkormányzatok vagyona nincs kellőképpen felmérve, a zárszámadások, a különböző költségvetési kimutatások ezeket nem fedik megfelelő módon, még 1994-es nyilvántartási értéken tartják számon, így aztán nincs is tiszta képünk a önkormányzatok vagyonáról. Ugyanakkor azért lényeges ez, mert az önkormányzatok lassan kénytelenek a működési és fenntartási költségeikhez igénybe venni a saját vagyonukat, mivel a helyi adók kivetése egyre inkább szűkül, csökken. Tehát rákényszerülnek a vagyonfelélésre, ami persze nem jelenti azt, hogy már felélték volna a vagyonukat, de ez a tendencia megindult, sok kisebb településnél, ahol kicsi a vagyon, ez már komoly gondot okoz.

Pozitívumként említi meg a jelentés, hogy csak néhány vagy egészen kevés önkormányzat vált fizetésképtelenné. Én ezt nem pozitívumként fogom fel, hanem ellenkezőleg, negatívumként, hogy az a pár önkormányzat is fizetésképtelenné vált, hiszen végül is a lakosságon csattan az ostor, valamiféle lakosságot szolgáló feladat nem lesz megfelelő módon teljesítve.

Külön foglalkozik a főváros forrásmegosztásával a jelentés, amely valóban egy anomália. Ez az anomália 1994 óta áll fenn, amikor módosították az önkormányzati törvényt, és kivették a kerületek egyetértési jogát a forrásmegosztásból. Ma már csak véleménykérési kötelezettsége van a fővárosnak, amire vagy válaszolnak a kerületek, vagy nem válaszolnak, vagy a zöm azt mondja, hogy nem ért vele egyet, mégis a főváros saját számítása szerint fogja meghatározni a forrásmegosztást. Sajnos megállapítható, hogy a főváros vezetése saját klientúrájának kedvez, míg a zömében más pártok által alkotott képviselő-testületeket pedig háttérbe szorítja, olyannyira, hogy azok a valódi kiadásaikat nem tudják fedezni ezekből az összegekből. Anomália, meg kell szüntetni, csak törvénymódosítással lehet megszüntetni.

A melléklet részletesen, kilenc fő vagy alfejezetben beszél az önkormányzatok különböző feladatairól. Itt kiemelném a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos problémákat, amelyek rendkívül súlyosak. Ez voltaképpen oda vezethető vissza, hogy az önkormányzati törvény 8. §-a határozza meg az önkormányzatok feladatait, amikor azt mondja, hogy az önkormányzatok feladatai különösen..., és sok mindent felsorol, többek között a csapadékvíz-elvezetést és a vizek rendezési feladatait is. Ugyanakkor a 9. § pedig azt mondja, hogy az önkormányzatok ezeket a feladatokat anyagi tehetségükhöz mérten és annak megfelelő módon és mélységben végzik el. Ebből sok önkormányzat arra következtet, hogy igazán ezek a feladatok nem feladatai, ezek legfeljebb felvállalt feladatok, ha tehetik. Nem így van, ez teljesen rossz értelmezése a jogszabálynak. Ha egyszer azt mondja, hogy "feladata különösen", akkor nyilvánvaló, hogy az különösen feladata, abban mindenféleképpen kell tenni valamit, legfeljebb az a szabadság és az az anyagi fedezettől függő rész, hogy milyen mértékben és milyen módon tudja ezt megtenni.

 

(12.00)

 

Hogy az önkormányzatokat itt súlyos tehertétel terheli, mutatja az is, hogy a vízrendezési szabályzataikat a vizsgált 98 közül mindössze 18 készítette el, ami már bizonyos felelősséget is felvet. Nyilvánvalóan az Állami Számvevőszék nem tudja szankcionálni az önkormányzatokat. De például a közigazgatási hivatalok, az adott közigazgatási hivatalok megfelelő módon, akár fegyelmi felelősségre tett javaslattal is a polgármesterek vagy a jegyzők irányába ezt megtehetnék. Igaz, hogy a képviselő-testületnek nincs fegyelmi felelőssége, ám politikai felelőssége annak is van, és ezek a vizsgált önkormányzatok kifejezetten olyan területen feküdtek, amelyek belvízkároknak ki vannak téve.

Azt is mutatja a jelentés, leírja a jelentés, hogy még ha rendeletben szabályozzák is az önkormányzatok, hogy mit kell tenni a lakosságnak annak érdekében, hogy, mondjuk, az árkokat kitisztítsák, és ennek megfelelően a vízfolyást lehetővé tegyék, ott sem szankcionálnak semmit, tehát a rendeletek nem határoznak meg... - márpedig tehetnék, valamilyen szabálysértési bírság kiszabásával ösztönözhetnék arra a lakosságot, hogy eleget tegyenek ennek a kötelességüknek, de nem tesznek eleget, mert ilyen előírása az önkormányzatoknak nincs. Az elmúlt évben, években világosan láthattuk, hogy ennek igenis súlyos és káros következményei vannak és lehetnek.

Összegezve: az Állami Számvevőszék jelentését rendkívül pozitívnak tartom, előremutatónak tartom, de az lehet a mottója a jelentésnek, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálatainak mennyiségi növelésével a hiányosságok nagy része nem elhárítható.

Rajtunk a sor, uraim, hölgyeim, törvényalkotással, törvénymódosítással! Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
143 68 2000.05.24. 9:59  1,3,5-6,9-10,58-77

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Igen tisztelt Országgyűlés! A J/2259. jelentés, amely a vonatkozó jogszabály szerint az Országgyűlés elé terjesztetett mint az országgyűlési biztos ez éves jelentése, több mint az 1999. évi tevékenység összefoglalása. Én egy szakkönyvnek tekinteném, amely magába foglalja az emberi és polgári jogok legfontosabb kérdésköreit, taglalja ezeket, sőt még egy teljesen új törvényjavaslatot is előterjeszt; tehát összességében foglalkozik az egész kérdéskörrel. Még egy jogtörténeti kitekintést is tesz, melynek során felsorolja azokat az e század második felében született emberi és polgári jogi kérdésekkel foglalkozó legfontosabb nemzetközi egyezményeket, szerződéseket és konkrétan felsorolja azokat a paragrafusokat is, amelyek a kisebbségek diszkriminációjának tilalmával foglalkoznak.

Ha már ez így van, nekem is engedjenek meg néhány idézetet, amelyek így hangzanak: "A nemzet politikai egységénél fogva, Magyarország államnyelve a magyar lévén, az Országgyűlés tanácskozási és ügykezelési nyelve a magyar, a törvények magyar nyelven alkottatnak, de az országban lakó minden más nemzet nyelvén is hiteles formában kiadandók. A törvényhatóságok jegyzőkönyvei az állam hivatalos nyelvén vitetnek, de vitethetnek emellett mindazon nyelven is, amelyet a törvényhatósági képviselő-testület vagy bizottmány tagjainak legalább egyötöd része jegyzőkönyvi nyelvül óhajt. A törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságuk területén a községekkel, gyülekezetekkel, egyesületekkel, intézetekkel és magánosokkal való hivatalos érintkezésben a lehetőségekig ezek nyelvét használják." Ez a rendkívül modern megfogalmazás nem azokból való idézet, amelyek e szakkönyvben szerepelnek, tehát nem a modern európai jogszabályokból vagy egyezményekből, hanem a corpus jurisból ez az 1868. évi 44. törvénycikk. Tehát a kiegyezés után már egy ilyen rendkívül modern jogszabályt alkotott a Magyar Országgyűlés a kisebbségek helyzetéről.

De ezek a kérdések azóta is rendezve vannak, jogszabályaink megfelelőek. Mint ahogy arra az igazságügyi államtitkár úr hivatkozott, a magyar jogrendszerben, bár különböző helyen, de a kisebbségek diszkriminációjának tilalma rögzítést nyert: a polgári jogban, a munkajogban és magában az alkotmányban is, tehát szégyenkeznivalónk egyáltalán nincs. Sőt, ahogy hallottuk a felszólalásban, az európai államok megítélése szerint e kérdések rendezésében az európai államokban Svájc után közvetlenül mi következünk, Magyarország. Ezért megalapozatlannak tekintem azt a bajkeverés célzatával szervezett tüntetést is, amely ma a Parlament előtt fog zajlani.

Az azonban kétségtelen és biztos, hogy egy, a gyakorlatban hét éve érvényesülő jogszabályról van szó, amelynek a gyakorlati tapasztalatait a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a saját munkája során természetszerűen kritika alá kell vegye - ezt is teszi, nagyon szellemesen, mint ahogy az már többször elhangzott. Olyan módszert alkalmazva, hogy felveti a problémát, mégpedig úgy, hogy egy konkrét, adott panaszt ismertet, amelynek a megoldását megkísérli, és ha ez valamilyen jogszabályra visszavezethető hiba miatt nem oldható meg, akkor még javaslatot is tesz a konkrét megoldásra, törvénymódosítás formájában.

Így aztán valóban foglalkozik az alkotmányban rögzített valamennyi alapvető kisebbségi joggal; foglalkozik a kisebbségi önkormányzatok választásával is, ami valóban nem a legszerencsésebb; kinyilvánítja, hogy feltétlenül külön kell választani az aktív és a passzív választójog ügyét, mert egyébként kezelhetetlen a kérdés. Foglalkozik a kisebbségi képviselők bejuttatásával az Országgyűlésbe. Erről a Kisgazdapártnak mindig is az volt a véleménye, hogy igen, ez feltétlenül szükséges, egy kétkamarás parlamentben, ahol az egyházak, az autonóm egyetemek, az önkormányzatok mellett mindenképpen helye van a kisebbségeknek is. Azt hiszem, ma nem időszerű erről beszélni, bár az ajánlott megoldás szellemes, már csak az egyszerűségénél fogva is.

Az országgyűlési biztos a jelentésében, a IX. fejezetben külön foglalkozik azzal, hogy legnagyobb kisebbségünk oktatása miként történik, főleg a kisegítő iskolákban. Ez a kérdés rendkívül jelentős, hiszen a statisztikákból azt is ismerjük, hogy legnagyobb kisebbségünk létszáma az egész népességhez viszonyítva jelenleg 5 százalék, ám az élve született gyerekek aránya 11,9 százalék, tehát növekvő tendenciát mutat - rendkívül fontos az oktatással foglalkozni.

Egészen más ügy ennek a kisebbségnek a kérdésköre, mint egyébként a nemzeti kisebbségeké, amelyeknél az autonómiáról van szó, az autonómia megőrzéséről, bár az önigazolásról is - ez a legnagyobb kisebbségünknél is így van -, ennél viszont integrációról beszélünk, ezt pedig már az óvodában, iskolában el kell kezdeni. Ha eleve zsákutcába tereljük ezt a kérdést - mint ahogy a vizsgálat bizonysága szerint úgy tűnik, hogy ez így van -, akkor eleve nem tudjuk megoldani azt a rendkívül jelentős társadalmi problémát, amely már ma is fennáll, de az ismert számok alapján még inkább fenn fog állni a jövőben.

Külön szeretnék foglalkozni - pontosan azért, mert holnap tárgyalja az Országgyűlés - a hadigondozotti törvény módosításával. Erre is külön kitér a jelentés, amely arról szól, nagyon röviden, hogy a bizonyítási teher az igénylőket terheli; tehát az igénylőknek kell igazolni, hogy hadiárva-e, a férje elesett a háborúban, hadigondozási eljárás alá vonták, és ezt politikai okok miatt megvonták - ez röviden így van. Ma is rengeteg elbírálatlan kérdés van, mert az igénylők ezt nem tudják bizonyítani. Egyébként mindössze 30 ezer forintról van szó; kérem, 30 ezer forint egy apáért, egy férjért, egy apa nélküli gyerekkorért, az elveszett ifjúságért - civilizáció, humanizmus, XXI. század... Értelmét veszti, hogy erről egyáltalán vitatkozzunk. Remélem, ez a holnapi napon meg fog oldódni, és az Országgyűlés akkor e törvény módosításával eleget tesz az országgyűlési biztos úr javaslatának is.

A jelentés, mint említettem, lényegében két részre bontható: magára a '99. évi tevékenységre, és emellett egy nagy jogszabály-módosítási tervre, amely magába foglalja az egész törvénynek egy új törvény alakjában való megjelenését, amely 186 paragrafusból áll. Nem hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy e napirendi pontnak ez nem lehet a témája, tehát erről érdekességképpen lehet beszélni, de értékelni igazán nem.

 

 

(14.10)

 

A jelentést magát, ami tehát a törvény szerint az országgyűlési biztos feladata, mindenképpen rendkívül precíznek tartjuk - ez már tavaly is így volt -, és elfogadásra javasoljuk. Bár személy szerint kicsit furcsának találtam, hogy az egész jelentésben egyetlenegy tény van pozitívumként megemlítve: nevezetesen, hogy a hivatal munkáját egy külföldi konferencián megdicsérték.

Nem a dicséret ellen szólok természetesen, mert az biztos megalapozott volt, csak ennek a megjelenési formája ellen.

Ezt tehát elfogadásra javasoljuk, magát pedig az egész törvényjavaslatot, beleértve az országgyűlési képviseletet és az önkormányzati képviselet aktív és passzív választójogra való elkülönítését, további műhelymunkára és minden fórumon való további tárgyalásra javasoljuk.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
153 118 2000.09.04. 10:12  83-188

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, a most előttünk álló kérdés és vita rendkívüli a parlament eddigi működésében, ilyen kérdésről még nem tárgyalt a parlament. Bár a kétperces hozzászólások folytán belekerültünk rögtön a dolgok sűrűjébe, de éppen azért talán, mivel rendkívüli dolgot tárgyalunk, én még azt is megkockáztatom, hogy nem árt erről a kérdésről akár pátosszal kezdeni a mondandót, hiszen az önkormányzatiságról van szó. És ha rendszerváltozásról beszélünk, akkor én biztos vagyok benne, hogy itt, ebben a kérdésben, a közigazgatásban, a helyi közigazgatásban valódi és igazi rendszerváltozás következett be 1990-ben.

Ez az alkotmányból is kiolvasható, amikor világosan leszögezi az alkotmány, hogy a helyi közösségeket, a helyi választópolgárokat megilleti az a jog, hogy ügyeiket ott, abban az adott helységben önállóan intézzék, és ezt kétféleképpen tehetik: közvetlenül és közvetve; közvetve választott képviselőik útján, közvetlenül pedig népszavazás, népi kezdeményezés során. Ennek azért van jelentősége, mert soha nem lehet elmulasztani, hogy megemlítsük és hangsúlyozzuk, hogy tulajdonképpen az önkormányzatiság, a helyi önkormányzatiság a választópolgárokat, a helyi választópolgárokat illeti meg; a képviselő-testület csak helyettük és nevükben végzi tulajdonképpen ezt a feladatot. Tehát igen komoly, felelősségteljes, rendkívüli ügyről van szó.

Az alkotmány arról is rendelkezik, mint ahogy itt elhangzott, hogy a képviselő-testületet a polgármester vezeti. A polgármester korábban, 1990 és 1994 között nem közvetlenül volt választva, a közvetlen választásával még legitimebbé vált a polgármester; de az is benne van az önkormányzati törvényben, hogy a polgármester a megválasztásával a képviselő-testület tagjává válik, és pontosan felsorolja az önkormányzati törvény, hogy milyen feladatai, milyen jogai vannak a képviselő-testületben, vezeti a képviselő-testületet, összehívja, javaslatára alpolgármestert választ a képviselő-testület, önkormányzati feladatokat, sőt még bizonyos esetekben hatósági feladatokat is ellát.

 

 

(19.40)

 

Tehát pontosan, részletesen meghatározza a feladatát, ami azt jelenti, hogy egy polgármesternek elengedhetetlen a léte egy képviselő-testület működésében. Az igaz, azt is mondja az önkormányzati törvény, hogy a polgármester helyettesítésére és bizonyos önkormányzati feladatok ellátására, de a polgármester javaslatára, a képviselő-testület alpolgármestert választ, illetve alpolgármestereket választhat, amiből az következik, hogy egyet mindenképpen köteles választani, de választhat többet is, de ott van, hogy: helyettesítésére. Az igaz, hogy az önkormányzati törvény, de más sem részletezi, hogy ez a helyettesítés tulajdonképpen mennyi ideig tarthat. Az általános értelmezés szerint, akár ha az értelmező szótárban is megnézzük, tudjuk, hogy a helyettesítés csak és kizárólag időleges lehet, nem tarthat hosszú ideig. Még csak az ésszerű kifejezést se használnám, egyszerűen időleges, nem tarthat hosszú ideig. Nem lehet arra bazírozni, hogy majd valahogy félreállítom a polgármestert, és mivel a törvény szerint a helyettesítését az alpolgármester is elvégezheti, így polgármester nem is szükségeltetik, hiszen az alpolgármester alkotmányosan majd el fogja végezni mindazt a feladatot, amit a polgármesternek kellene - nem így van! Már csak azért sem, mert az alpolgármester a polgármester irányításával végzi a feladatait, ha pedig ez a helyettesítés nem időleges, hanem hosszú idő, akkor a polgármester még ezzel az irányító feladatával sem tud élni. Amennyiben a helyettesítés valóban időleges, mert beteg, mert külföldön van és a többi, és a többi, akkor még az irányítását is meg tudja oldani, akár úgy, hogy előre megmondja, hogy egy adott kérdésben mit kell tenni, mikorra hívja össze a képviselő-testületet és így tovább.

Nos, ebből a gondolatmenetből levezethetően egyértelmű, hogy polgármesternek ugyanúgy lennie kell, mint képviselő-testületnek. Ha akár az egyik nincs, akár a másik nincs, akkor a képviselő-testület működése rendellenes. Nem is használom még azt a kifejezést, hogy alkotmányellenes, de egyszerűen rendellenes.

Ilyen rendellenes működés viszont a gyakorlatban van, tudjuk; nemcsak akkor, ha konfliktus keletkezik a polgármester és a képviselő-testület között, hanem ha a képviselő-testületen belül van valami rendellenesség, mert mondjuk, egálban vannak a pártok, nem tudják biztosítani a szavazattöbbséget, és ezért nem tudják elvégezni a képviselő-testület feladatait, nem tudnak rendeletet alkotni. Tehát semmi olyat nem tudnak tenni, amit egyébként tenniük kellene, mert nem fogják megszavazni. Biztos, hogy ilyen esetben is alkotmányba ütköző módon, rendellenesen működik a képviselő-testület. Mit lehet ilyenkor tenni? Ilyenkor valóban, a tisztességes képviselő-testület kéri a saját feloszlatását, mert ott lebeg a feje fölött, hogy mindazt, amit tenne, a választópolgár helyett és nevében teszi, nem a maga nevében. Ezért tehát az a "tisztességtelen" kifejezés, amely elhangzott, szerintem helyénvaló.

Aztán valóban van az, amikor a polgármester és a képviselő-testület között van valamiféle konfliktus, mert a polgármester tesz valamit vagy nem tesz valamit, ezért megfelelő szankciókkal lehet élni, hiszen benne van az önkormányzati törvényben, hogy a polgármester munkáltatója a képviselő-testület. Tehát fegyelmi jogkört gyakorol, s a többi, s a többi, s mindazt megteheti, amit ilyen esetben tennie kell - de tennie kell! Itt az a kérdés, hogy tett-e. Tett egy-két dolgot; volt, amit a bíróság előtt elvesztett, volt olyan, amit függőben hagyott. Végül is másfél év után így került ez a hódmezővásárhelyi helyzet oda, hogy az Alkotmánybíróság véleményét kellett kérni, még az előtt, mielőtt az Országgyűlés döntene erről a kérdésről.

Nos, az Alkotmánybíróság ezt meg is tette. Igaz, hogy kimondta, ő nem Hódmezővásárhellyel foglalkozik, hanem általánosságban foglalkozik a kérdéssel. De általánosságban foglalkozott vele, és egyértelműen kijelentette, leírta - nem akarom persze felolvasni az egészet, csak egyetlen mondatot -, hogy ez a késlekedése, mulasztása önkényesnek - nem mondja, hogy Hódmezővásárhelyé; egy képviselő-testületé, amely ebben a szituációban ezt tette vagy nem tette -, alkotmányellenesnek minősül, csakúgy, mintha ésszerű indok nélkül nem zárja le késedelem nélkül az általa indított fegyelmi eljárást, ha erre külön előírt határidő nem is kötelezi.

Az igaz, hogy azt is mondja aztán az Alkotmánybíróság, hogy az Országgyűlést illeti meg a képviselő-testület jogkörei alkotmányellenes, önkényes gyakorlásának, az alkotmányos működés egyedi, esetenkénti megállapításának a joga. Igen, itt általános dologról beszél, most pedig Hódmezővásárhelyről van szó.

Vagyis az Országgyűlésnek szerintem azt valóban meg kell állapítania, hogy ez az alkotmányellenesség, amit leír az Alkotmánybíróság... - tehát valóban, nem nekünk kell szembeállítani a képviselő-testületet a polgármesterrel, hogy síróbabacukrot a saját pénzén vett vagy nem a saját pénzén, semmi közünk hozzá, nem ez a dolgunk! Nekünk azt kell megállapítani, hogy amit az Alkotmánybíróság leír, az a késedelem, amit megállapított az iratok alapján, amit alkotmányellenesnek minősített, megáll vagy nem áll meg - ezt kell meghatároznunk.

Ezt pedig nagyon egyszerű meghatároznunk, mert nézzük meg: az egyik ügyet márciusban indították, amikor is felfüggesztették, azt ugyan a bíróságnál elveszítették, de újabb ügyet indítottak, ott is felfüggesztették, és a fegyelmit be se fejezték - végül is ez így van 1999. március 3-ától, illetve a fegyelmi döntés nem született meg tavaly május 6-a óta. Akkor nem lehet mást mondani, mint hogy ez a hódmezővásárhelyi tényállás pontosan megfelel annak, amit az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősít! És ezzel vége minden további vitának.

Én nemcsak hogy azt gondolom, hogy ez az előterjesztés általános vitára alkalmas, de döntésre is alkalmas, arra a döntésre, hogy az Országgyűlésnek igenis precedensszerűen ki kell mondania az adott önkormányzatnak a feloszlatását, hogy ilyen eszközökkel ne lehessen teljesen kizárni esetleges más önkormányzat működését.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
153 136 2000.09.04. 1:23  83-188

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lamperth Mónika képviselő asszony előadása, miszerint illenék vagy jó lenne megvárni a bírói döntést, elfogadható lenne, én magam is ezt tartanám, amennyiben a képviselő-testület 1999 márciusában megindította volna ezt a bírósági eljárást az önkormányzati törvény 33/B. pontja alapján, ahol ugyanis arról van szó, hogy sorozatos törvénysértés és mulasztás címén kérik a polgármesteri tisztség megszüntetését. De itt nem erről volt szó, hanem 1999 márciusában valami pitiáner kis ügy miatt fegyelmit rendeltek el, amit a bíróság hatályon kívül helyezett. Majd ezt követően egy újabb fegyelmi, amiben nem hoztak fegyelmi határozatot, csak felfüggesztették. Mikor már bent volt a parlament vagy a kormány előtt a feloszlatás iránti kérelem, akkor nyomták be ezt sürgősen és gyorsan, és éppen ezért kell precedenst teremteni, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Ne fordulhasson elő, hogy önkormányzatok, képviselő-testületek ügyeskedéssel elhúzzák úgy az időt, hogy lehetetlenné tegyék a képviselő-testület rendes, normális működését! (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
153 150 2000.09.04. 0:32  83-188

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen, csak a személyes megszólíttatás miatt, bár tényleg nem kívánnék reagálni. Igen, tökéletesen igaz lenne, hogy ha lehetséges, akkor törvénymódosítással kell bizonyos kérdéseket megoldani. Ám soha nem lesz olyan tökéletes törvény, amellyel ne lehetne valahogy visszaélni, amivel ne lehetne valahogy ügyeskedni, és én erre gondoltam, hogy igenis ezekkel az ügyeskedőkkel szemben kell szankciót alkalmazni, és ennek az Országgyűlésnek ez a dolga, hogy ezt most megtegye. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
153 199 2000.09.04. 10:10  188-208

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nem vitás, hogy az 1997. évi CLIV. törvény 34. §-a alkotja meg azt a fogalmat, amit úgy nevez, hogy közvetítői tanács, és kötelezi ugyanakkor az Országgyűlést, hogy majd egy későbbi törvényben határozza meg ennek a közvetítői tanácsnak az eljárási rendjét. Az előttünk lévő előterjesztés erről szól.

Én azt nem mondanám, hogy késedelemben van az Országgyűlés ennek az elfogadásával, határidő nem volt. Ez egy viszonylag elfogadható határidő, mert valóban egy teljesen sajátos és Magyarországon eddig még nem ismert jogintézményről van szó. Ismerünk külföldi példákat. Nem vitás, Amerikában, Nyugat-Európában nem feltétlenül az egészségügyi szolgáltató és a beteg között bonyolódnak ezek a tárgyalások, illetve a közvetítő nem azok között közvetít, hanem inkább a biztosító; tehát inkább az egészségügyi szolgáltató biztosítója és a beteg között folynak a tárgyalások, mert hisz végső soron úgyis a biztosító fog fizetni.

 

 

(22.30)

 

 

Valóban itt is ismert a választottbírósági eljárás, amely egy picit hasonló ehhez, mert hisz a felek maguk választják a bírósági eljárás lehetőségét, tehát nem a rendes bíróság, hanem a választottbíróság előtt dől majd el az ügyük.

Itt viszont a rendes bíróság ki van zárva, ha egyszer már valaki a választottbíróságot választotta, illetőleg abban állapodott meg megállapodásában a másik féllel. Nem is teljesen ismeretlen azért ez a magyar jogban, nem teljesen előzmény nélkül való, hiszen a közvetítő fogalma ismert volt a régi magyar szokásjogban is, sőt még a két háború között is a közvetítő, legalábbis a házasságközvetítő intézménye ismert volt, ami nem azonos azzal, hogy a menyasszonyt és a vőlegényt hozza össze, azok összejöttek már, hanem éppen anyagi természetű volt ez a közvetítés, amikor a két család között a hozományban, illetőleg a régi középkori fogalom szerint a kalim összegében állapodtak meg, és azt célozta, hogy a majdan rokonságba kerülő családok ne kényszerüljenek esetleges anyagi vitákra, ami majd később megnehezíti a rokoni kapcsolattartást, ezt ezek a közvetítők magukra vállalták, tehát ez nem teljesen példa nélkül való a mi korábbi jogrendszerünkben.

Világosan megfogalmazza ez az előterjesztés, hogy mit is céloz maga a közvetítői rendszer, erről itt már szóltak a képviselőtársaim. A lényege az, hogy az egészségügyi szolgáltató és a beteg, illetőleg a beteg és az egészségügyi szolgáltató közötti viták - amelyek nem biztos, hogy maguktól eldőlnek, hanem a bíróságra kényszerülnek menni aztán a felek vitájuk eldöntésére - ne húzódjanak el, ne kerüljenek nagy költségbe, hanem egy gyorsabb eljárás során mindkét fél megfelelő módon vélt kártérítéshez jusson. Ez a közvetítői rendszer ezt hozná össze. Tehát a célja teljesen világos, praktikus, gyors, és talán olcsó is, ezt az olcsóságot én ugyan még nem láttam át teljesen, de lehet, hogy így van.

Ami a személyi hatályát illeti, azt az 1. § pontosan meghatározza, tehát az egészségügyi szolgáltató és a beteg, illetve a beteg és a szolgáltató közötti jogvitákra vonatkozik, vagyis mindkét félnek lehet követelése a másikkal szemben. És amikor a 2. §-ban arról szól az előterjesztés, hogy ki terjeszthet elő ilyen irányú kérelmet, akkor ott is mind az egészségügyi szolgáltató, mind a beteg meg van említve. Vagyis ez azt jelenti, hogy nemcsak a betegnek lehet kára, amit az egészségügyi szolgálat okozott számára, hanem fordítva is, az egészségügyi intézménynek, szolgáltatónak is lehet kára, amit a beteg okozott, akár úgy, hogy valamiféle operációs költséget nem fizetett ki, vagy benn az egészségügyi intézményben kárt okozott, vagy akármi, tehát számtalan olyan ok vezethet oda, hogy a beteg is a károkozó helyében van. Az első két paragrafus a hatályát kiterjeszti így mindkét félre, ám azt követően erről mintha megfeledkezne az előterjesztés, és csak arról beszél, mintha csak a beteget érhetné kár. Ezt, gondolom, valahogy ki lehetne egészíteni, nem is biztos, hogy módosítással, de biztos, hogy az 1. és 2. § szerint a felek alatt mind a kettőt kell érteni, tehát úgy az egészségügyi intézményt, mint a beteget.

Határidőkről is szó van itt, ami nagyon helyes, hiszen eljárási törvényről van szó. Először is kimondja a jogszabály, hogy az előterjesztést, tehát az ilyen irányú igényt, a közvetítői eljárás iránti igényt az illetékes igazságügyi kamaránál kell előterjeszteni, amely 15 napon belül erről értesíti a másik felet, és ha az is aláveti magát ennek az eljárásnak, akkor felhívja a kamara, hogy az általános illetéket fizessék be, és ha ez is megtörtént, akkor hívja össze őket, hogy állapodjanak meg a közvetítő személyében. Én úgy érzem, hogy itt a határidők sorában egy hézag keletkezett, mert 15 nap, amíg az egyik felet értesíti a kamara, hogy belemegy-e ebbe az eljárásba, majd a másik fél ugyancsak 15 napon belül válaszol erre, eddig rendben van, de utána nincs határidő sem arra, hogy mennyi idő alatt kell felszólítani őket a fizetésre, sem arra, hogy mennyi idő alatt kell ezt kifizetni, és ha egyszer eljárási törvényről van szó, akkor annak zártnak kell lenni, és minden egyes határidő pontosan meg kell hogy legyen határozva.

Beszél aztán még itt arról a határidőről, ha megállapodtak már a személyben vagy személyekben... - és nagyon helyesen és diplomatikusan azt mondja, hogy ha nem tudnak megállapodni, akkor mindkét fél delegálja a tanácsba a saját emberét, és akkor négy személy vagy akár hat személy, de lehetőség van csak egy személyre is, ez egy nagyon jó rendelkezés. Amikor ez megvan, akkor értesítik erről a kijelölt vagy kiválasztott közvetítőt is, aki nyilatkozik, hogy elfogadja vagy nem fogadja el. Nyilatkozhat nyolc napon belül, hogy nem fogadja el, vagy közli azokat az összeférhetetlenségi okokat, amelyek miatt ő ezt nem tudja vállalni. Még arról is rendelkezik a jogszabály vagy az előterjesztés, nagyon helyesen, hogy amennyiben nem vállalja, akkor haladéktalanul megint össze kell hívni a feleket, és akkor új személyekben vagy személyben kell megjelölni. A "haladéktalan" kifejezés megint egy kicsit meghatározhatatlannak tűnik, olyan, mint amikor itt hosszan beszélgettünk a helyettesítésről, hogy időleges, azaz meddig terjedhet, a haladéktalan is egy kicsit ilyen. Ismerős a polgári jogban azért ez a fogalom, amikor a szerződést megtámadjuk, felhívjuk a felet, egy éven belül kell határidő, és akkor ha azt elutasítják, vagy nem válaszolnak rá, akkor haladéktalanul. Ez mindenesetre rövid időt jelent.

Szó van a költségekről, már szó volt akkor a költségekről, amikor arról volt szó, hogy be kell fizetni az általános illetéket a kamarának, és aztán itt a költségek közt részletezi, hogy mit tartalmaznak a költségek. A költségek egy része ez az általános költség is, és ugyanakkor ebben a 3. §-ban azt mondják, hogy fele-fele arányban viseli, a 12. §-ban pedig részletezi, hogy tulajdonképpen hogyan is kell ezt viselni. Tehát igazából nekem úgy tűnik, hogy ez az általános költség hiába költség, arról már itt nem kellene beszélni, hiszen azt egyszer már legalábbis előlegeztük. Más kérdés aztán, hogy miképpen vagy hogyan fogjuk tulajdonképpen viselni. Nagyon jó a 11. §-nak az a határideje, amely kimondja, hogy négy hónapon belül, ha sikertelen, akkor az eljárást meg kell szüntetni, és változatlanul ott a bírói út.

Végezetül, a legszerencsésebbnek tartom ebben az egész eljárási törvényben azt, amikor kimondja, hogy az egészségügyi közvetítő tanács által létrejött egyezséget a bíróság végrehajtási záradékkal látja el. Ez a leglényegesebb paragrafusa szerintem az egész eljárási törvénynek, mert pontosan ez eredményezi azt, amit az 1. §-ban célként meghatároztak, vagy legalábbis egyik célként, hogy gyors legyen az eljárás.

A Független Kisgazdapárt általános vitára alkalmasnak tartja az előterjesztést, néhány módosítással. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 284 2000.09.06. 10:20  225-297

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A most tárgyalt országgyűlési határozati javaslat két paragrafusból áll, aztán egyoldalnyi indokolásból és mintegy százoldalnyi rendkívül precíz és színvonalas anyagból, amely maga a program.

A határozati javaslat egyik pontja, az 1. §-a azt mondja, hogy az Országgyűlés fogadja el a határozat mellékletét képező programot, a 2. § pedig azt mondja és felkéri a kormányt, hogy tegye lehetővé azoknak a törvényeknek és végrehajtásoknak az előkészítését, Országgyűlés elé kerülését, amelyek lehetővé teszik ezt az 1. §-ban elfogadott stratégiai programot.

Nekem rögtön az 1. §-hoz van felvetnivalóm, mégpedig a "melléklet" kifejezést nem tartom megfelelőnek. A mellékletet általában a mondanivalóm alátámasztását célzó számítás, részhatározat, rajz, grafikon szokta képezni, de itt a mellékletnek titulált - ismétlem, rendkívül színvonalas - anyag maga a mondanivalóm, tehát itt nem melléklete az országgyűlési határozati javaslatnak ez a program, hanem ez a mondanivalóm. Helyesen úgy hangozna, az lenne a helyes szóhasználat, hogy elfogadja az Országgyűlés a határozati javaslat alapját képező programot.

A 2. § fogalmazása tulajdonképpen sok felszólaló képviselő felvetésének ad választ, akik azt kifogásolták, hogy nincs hozzá alátámasztható költségvetés, nincsenek határidők et cetera, et cetera. Persze, hogy nincs, erről szól a 2. §. Nekünk itt még rengeteg munkánk lesz ennek a programnak a végrehajtásával kapcsolatban: a kormánynak nyilván törvény-előkészítéseket, törvényeket kell hoznia, a Miniszterelnöki Hivatalnak, a kormánynak kormányrendelet-tervezeteket, netán miniszteri rendeleteket kell majd hoznia annak érdekében, hogy ez a program megfelelő módon megvalósuljon.

Persze, engem is rendkívül érdekelne az, hogy mennyibe fog ez majd végül is kerülni, de éppen ezért ezt most még nem lehet tudni, mert hiszen nem tudjuk, hogy ennek végrehajtása tárgyában és a 2. § végrehajtása tárgyában pontosan milyen törvényeket is fogunk hozni, milyen kormány- és milyen miniszteri rendeleteket. Lehet sejteni, mert hiszen benne van mindaz - ha nem is cselekvési programszerűen, de stratégiaként - a programban, hogy mit kell majd ez ügyben csinálnunk. Ez egy kicsit olyan, mintha egy általános rendezési tervtől azt kérnénk számot, hogy nem ad építési engedélyt iksz ház felépítésére, és nincs benne ebben az általános rendezési tervben, hogy az milyen költséget fog majd felemészteni. Meglesz ez majd nyilván adott időben, hisz 2009-ig fut ki, mert van háromféle program: a rövid távú, a középtávú és a hosszú távú, 2009-ig kell majd ezeket végrehajtanunk. Remélem, adott időben tudni fogjuk. Kíváncsi ember lévén, persze szeretném én is tudni, de ezt pillanatnyilag nem lehet.

Magáról a programról: kezdődik egy rendkívül átfogó helyzetismertetéssel, ami, biztos vagyok benne, ha nem képezné ennek a programnak a részét, akkor is rendkívül izgalmas, bár elszomorító olvasmány lenne, amit akkor is érdemes lenne kiadni, ha nem egy stratégiai program lenne, hanem hogy tudja mindenki, hogy miről is van igazán szó: szomorú dolgokat tudunk meg belőle; összehasonlítást látunk arra nézve, hogy mi volt a helyzet '95-ben és mi jelenleg; a drogfogyasztók száma 300 százalékkal nőtt négy év alatt - 2000-es adatok természetesen még nincsenek benne -, ezen belül a gyermekek és az ifjúság köréből kikerült fogyasztók száma 800 százalékkal, és ez még egyáltalán nem biztos, tehát feltehetően ez még több, hiszen itt csak azokat vehetik számításba, akik valamely egészségügyi intézménynél jelentkeztek.

 

(18.20)

 

Megtudjuk azt is, hogy 400 körüli azok száma, akik a drogfogyasztás túladagolása miatt halnak meg. Megtudjuk azt, hogy '98-ban a bíróságok alig 50 százalékot meghaladóan ítéltek el végrehajtható módon olyanokat, akik a drogfogyasztással kapcsolatba kerültek, ami azt is jelenti, hogy ezeknek az elkövetőknek csaknem 50 százalékát felfüggesztették.

Én ezt igenis oly mértékű liberális ítélkezési gyakorlatnak tartom, ami elfogadhatatlan. Bár azt nem lehet látni az előterjesztésből, hogy hogy oszlik meg ezek aránya - mivel ott tényleg kell súlyozni, hogy ki a forgalomba hozó, ki a szállító és ki a fogyasztó. Ez nem látszik belőle, de akkor is rendkívül liberális ez az ítélkezési gyakorlat, amiből az is következik, hogy teljesen alaptalan mindaz a felvetés, hogy börtönnel fogják büntetni majd azokat, akik alkalmi fogyasztók. Dehogyis, kérem szépen! A büntetőbíróságoknak is megvan a jogpolitikai irányelvek alapján a megfelelő ítélkezési gyakorlatuk. Ha majd az eljárás során bebizonyosodik, hogy az tényleg alkalmi fogyasztó, akár korlátlanul enyhíthetik is a büntetését. De azt előre meghatározni, hogy büntetésben ne is részesüljön, egyszerűen képtelenség.

Nem akarok most belemenni, lehetne rajta hosszan vitatkozni, de ezt megtettük a büntető törvénykönyv módosításnál, hogy az öncsonkítás valóban megengedhető-e, veszélyes-e a társadalomra nézve, ha valaki notórius drogfogyasztó, vagy veszélyes-e, ha valaki levágja a karját. Kérem szépen, beszéltünk már erről elég sokat, és elég képtelen felvetések hangzottak el akkor is. Nem kívánok rá időt pazarolni.

Rendkívül szomorú viszont az a megállapítása ennek a helyzetfelmérésnek, hogy Magyarországon a legnagyobb mennyiségben fogyasztott kábítószer a marihuána, és a marihuána legnagyobb részét, döntő részét itt termelik, Magyarországon, itt készítenek belőle kábítószert, és még azt is tudjuk pontosan, hogy Bács-Kiskunban, Békésben és Baranya megyében vannak a marihuánatenyészetek.

Rendkívül keveset tudunk erről, nagyon keveset foglalkozik ezzel a média, a sajtó. Ezekkel kellene foglalkozni, akár krimi helyett a televízióban - biztos, hogy hatásosabb lenne a prevenció érdekében és végett. Nos, ilyen helyzetfelmérés alapján jut oda végül is a programkészítő és -előterjesztő, hogy tenni kell most már valamit, amire egyébként kötelezi az a rengeteg nemzetközi egyezmény és megállapodás, aminek egyébként mind részesei is vagyunk, és amelyek mindegyike kimondja, hogy azokat az elveket, amelyek ezekben az egyezményekben benne vannak, a magyar jogban igenis érvényesíteni kell.

Ezt teszi egyébként ez a program, maradéktalanul ezt teszi, de mint az elején mondtam, nem is várok el tőle részletes cselekvési programot. Ez egy stratégiai program. Meghatározza azt is, hogy milyen alapokra helyezi. Mégpedig az Egészségügyi Világszervezet egészséget mindenkinek című stratégiája az alapja ennek, tehát nem is valamiféle kitaláció, hanem egy már bevett, elfogadott stratégia alapján építi fel az egészet, ahol meghatározza a célokat.

A helyzetfelmérés alapján ezek a célok szinte pontosan körülhatárolhatók, leírhatók. Meghatározza a célokhoz szükséges eszközrendszert, meghatározza, hogyan lehet mérni ezek eredményességét, és hogyan lehet ezt monitorozni, ami rendkívül szükséges, hiszen menet közben is állandóan figyelemmel kell kísérnünk, hogy az, amit teszünk, jó-e vagy sem.

Én tehát az egész stratégiai programot rendkívül magas színvonalúnak, jónak tartom. Egy része, a VII. fejezet nem feltétlenül teljes mértékben kibontott. Történnek ugyan utalások a regionális kapcsolatokra, amelyek részben már megvannak, és több más egyezménynek való alávetettségre is utalás történik. Ez nem elég részletes, és azért nem elég részletes, mert csak itt, Magyarországon érvényesíteni egy ilyen programot, azt hiszem, nem elégséges. Nemzetközi méreteket ölt a drogkereskedelem, a drogfogyasztás, szóval az egész témakör, amelyből nem szakadhatunk ki egy önálló kis programmal.

Mindezeket összefoglalva és megismételve: ez a stratégiai program rendkívül komoly munka, ami persze csak a kezdete egy későbbi jogalkotási folyamatnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), aminek a lehetősége pedig benne van a 2. §-ban.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
156 241 2000.09.07. 9:29  226-262

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az 1995. évi személyi jövedelemadóról szóló törvény 45. §-a teremtette meg annak az elvi lehetőségét, hogy az állampolgárok az összevont adóalapjukból számított adóalap egy bizonyos része fölött maguk rendelkezzenek. De ez a bizonyos személyi jövedelemadóról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy ennek a mikéntjét, tehát majdani eljárási szabályait - mennyit, hány százalékot, hogyan - egy külön törvény fogja rendezni.

Ez a törvény az 1996. évi CXXVI. törvény, amelynek másodszori módosítását tárgyalja most a parlament. Az első módosítása 1997-ben történt. Akkor ennek a törvénynek az alapokfejtése, az alapcélja teljesen világos és jó szándékúnak tűnő volt, amely azt mondta ki, hogy igenis az állampolgár a saját maga munkájával megkeresett jövedelme utáni adó egy bizonyos része fölött saját maga rendelkezhessék, vagyis saját maga határozza meg, hogy mi legyen ezzel a pénzzel.

A törvény 1 százalékban határozta meg ezt az összeget, majd felsorolta azokat a szervezeteket - közöttük az egyházakat is -, amelyek kedvezményezettként szóba jöhettek. Itt vált nyilvánvalóvá, hogy a jó szándékúnak látszó törvény voltaképpen egy csalfaságot takar, nevezetesen, hogy így letudja az állam azoknak a támogatását, akik ezt a támogatást megérdemlik, sőt közfeladatokat látnak el, és azokat illő lenne az államnak támogatni.

Ez még inkább nyilvánvalóvá vált, amikor az éves költségvetésben a társadalmi szervezeteknek addig minden évben kifizetett 400 millió forintot a felére csökkentették, tehát a napnál is világosabbá vált, hogy ezt azért teszik, mert arra számítanak, hogy majd az 1 százalékokból fog pótlódni ez a hiányzó összeg.

Azonban - hosszú vita volt erről akkor a parlamentben - nem lehet igazán egyenlőségjelet tenni a társadalmi szervezetek között, és nem lehet az egyházak között, mivel nem mindegyik vállal egyforma mértékben át az államtól közfeladatokat. Az egyház oktatási feladatokat lát el, műemlékeket tart fenn, tehát azt lehetne nagy szavakban mondani, hogy a nemzeti kultúra tárgyi emlékeit őrzi. Ez igenis közfeladat, ezt valahogy támogatni kell; erre az 1 százalék nem elégséges. Tehát óriási felháborodást szült az egyházakon, a közvéleményen belül, ezért aztán '97-ben egy módosításra került sor, s egy újabb 1 százalék vezetődött be, amely valamelyest ezt a kérdést, mondjuk úgy, csillapította.

Igaz - és Halász János képviselőtársam hivatkozott is rá -, hogy ebben még mindig vannak tartalékok. Nade miért vannak benne tartalékok? Szintén egy képviselőtársam, Szászfalvi László hivatkozott rá, hogy azért vannak benne tartalékok, mert tökéletlen a törvény, mert olyan nyilatkozattételi kötelezettség vagy lehetőség van, amellyel egyáltalán nem tudnak élni a nem adózók vagy az egyéni jövedelemadót nem fizetők, ilyen nyilvántartásokat és bevallásokat ki nem töltők. Tehát a lakosság nagy része egyáltalán kiesik abból a körből, hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy ilyen nyilatkozatokat egyáltalán tehessen. És igenis, ez a törvény tökéletlenségéből származik.

A Független Kisgazdapárt annak idején ezt a törvényt nem is szavazta meg. Most azonban természetesen más már a helyzet, és ez a módosítás igazán nem is erre az eszmei részére vonatkozik, hanem inkább technikai jellegű módosításokat vezet be, ami viszont ténylegesen egyszerűsíti, sőt jobbítja a törvény végrehajtását. Ilyen technikai jellegűnek tekintem legalább is azt, hogy a száz forint alatti összegeket a jövőben vagy a törvény elfogadása után igenis szét fogják osztani a kedvezményezetteknek. Ezt adminisztratív nehézségek miatt nem tették meg. Technikai jellegűnek tekintem azt is, amikor az egyházak nem külön-külön fogják majd megkapni az állampolgárok által lemondott összegeket, hanem ezt egybegyűjti majd a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, és egy összegben fogja megkapni az egyház, ami számtalan okból ugyan a minisztérium részéről egy többletmunkát jelent, de a másik oldalról mégis egyszerűbbé válik - ez technikai.

Nem technikai, sőt kifejezetten tartalmi és elvi jelentőséget tulajdonítok annak, amikor azt mondja az 1. § módosítása, hogy annál is figyelembe lehet venni ezt az 1 százalékot, illetve 2 százalékot, aki még ugyan nem fizette ki az adóját, de már erre valamiféle halasztást, illetőleg részletfizetést kapott.

Gondban vagyok itt, amikor felsorolják és módosítják a kedvezményezettek körét, és fel van tüntetve a Nemzeti Színház. Itt valamelyik nap hallottunk egy interpellációt... Most nem tudom: Nemzeti Színház? Pesti Magyar Színház? Zavarban vagyok, de természetesen örülök, ha bárki kap ebből a pénzből.

Ugyancsak technikai jellegű a 4. § módosítása, ahol egyszerűen korábban törölték az a) pontot, most a b) pontot kettéválasztják a) és b) ponttá; sokkal jobban érthető, jobban kezelhető.

Ugyancsak technikainak mondható, és az is, de még külön szólnom kell róla, amikor arról szól a jogszabály, hogy a vallási felekezetek, egyházak, vallási közösségek (továbbiakban egyház) csak akkor tekinthetők egyháznak, és csak akkor tekinthetők kedvezményezettnek, ha az APEH-től erre nézve külön technikai számot kapnak. Ez helyes, ha technikai számot kap, technikai jellegű, és igazán méltányolandó. De - és talán nem feltétlenül ehhez a módosításhoz tartozik - többszörösen szerepel az, hogy a különböző vallási felekezeteket, vallási közösségeket egyháznak minősíti. Nem az! Az egyház egy teológiai fogalom, meg van határozva, hogy mit tekintünk egyháznak. Nem minden vallásfelekezet, nem minden vallásközösség egyház. Itt teológusok is ülnek, nyilván ezt nálam sokkal jobban tudják.

Az azonban biztos - és ezt én jogászként tudom -, hogy ha egyszer egy jogszabályban leírjuk azt, hogy valaki, aki nem egyház, technikai számot fog kapni, amely az bizonyítja, hogy ő egyház, igenis ez különböző szinteken, különböző helyeken akár még - lehet, hogy túlzok - visszaélésekre is adhat alkalmat, mert igenis lesz egy nem egyháznak egy olyan igazolása, hogy ő egyház. Tehát ezt valamilyen formában - nemcsak ennél a módosításnál, hanem majd az egyházak finanszírozásáról szóló jogszabályban is - módosítani vagy elhagyni kellene.

Összességében a Független Kisgazdapárt ezt a módosítást az általános vitára alkalmasnak tartja, annak reményében, hogy ezzel nincs vége az egyházak finanszírozása megoldásának, mert hisz nincs vége, hisz látjuk, hogy olyan közfeladatokat végez az egyház, de igazából nemcsak az egyház, civil szervezetek is... - tegnap tárgyaltunk itt a kábítószerprogramról, és ott is a prevenció volt a legfontosabb, nevesítve vannak a civil szervezetek is és az egyházak is olyanként, akik a felvilágosító munkában, tehát a prevencióban részt vesznek, részt vehetnek. Ha ez szerepel egy Országgyűlés, egy nemzet programjában, akkor ez igenis állami feladat, közfeladat, s ha valaki ezt átvállalja, akkor azt valahogy finanszírozni kell.

Tehát az általános vitára elfogadhatónak tartjuk, jónak tartjuk, de ilyen fenntartásokkal, amit vagy itt, vagy majd későbbi jogszabályoknál szeretnénk érvényesíteni. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
156 251 2000.09.07. 2:32  226-262

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban ez a mai napon második napirendi pontként tárgyalt téma rendkívül visszafogott, majdnem mindenkinek az előadását el lehet fogadni, ami örvendetes is. Ám Bauer Tamás képviselőtársam hozzászólásából valami olyasmit lehetett kivenni, mintha ez a második 1 százalék valami olyasmiért lenne kevesebb az elvártnál, mintha valamiféle érdektelenség lenne - ezt nem mondta ki, de ezt lehetett érezni.

Az vitathatatlan, senki nem vitatta, hogy az egyház közfeladatokat is lát el, és ezért ezt megfelelőképpen finanszírozni kell. De az is vitathatatlan, hogy az elmúlt negyven-ötven évben, ha nem is leírtan, ha nem is törvény erejénél fogva, de a gyakorlatban igenis hátrányos helyzetben volt az a magánszemély, aki vallási hovatartozását nyilvánvalóvá tette vagy ez róla köztudott volt. Erre számtalan példát lehet felhozni, de felesleges is példálózni, hiszen ez köztudott, ezt mindenki tudja. Ilyen történelmi helyzetben, ahol ötven évig, negyven évig valakinek vissza kell fognia magát ahhoz, hogy a saját elképzelése szerint, a saját értékrendje, saját hite szerint élhessen, akkor ezen se lehet egyébként csodálkozni.

 

(17.50)

 

Tehát ha egyszer nyilatkozni kell arra nézve, hogy kinek kívánom azt adni, az emberekben igenis még ma is él félelem, ez ma is valamiféle visszatartó erő, ezért nem lehet feltételezni azt, hogy ez azért kevés, mert. Akkor viszont az állam oldaláról a finanszírozást mégiscsak nagyobb arányban kell fenntartani, mert igenis közfeladatot látnak el, és ahogy már mondtam, az egyház része a nemzeti tárgyi kultúra fenntartásának. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
157 74-76 2000.09.08. 8:03  1-103

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egy hete tart a 2977. számú előterjesztés csomagjának a vitája, amely 18 törvény módosítását célozta meg, huszonnégy órában tárgyaljuk, 1440 percben, ebből 7 perc jut nekem. Nyilvánvalóan még azt sem tudom elmondani a helyi adókkal kapcsolatban - mert hiszen szinte csak azokról akarok beszélni -, amennyit szeretnék, amit szerettem volna korábban - ha több idő állna rendelkezésre -, nemcsak részleteiben, hanem szellemiségében is kibontani.

Mindenesetre szerencsés hétnek mondhatjuk ezt a hetet, mert a helyi adókról szóló törvényt, az 1990. évi C. törvényt ezen a héten már másodjára módosítjuk. A keddi napon a 2543. számú előterjesztéssel a helyi adókról szóló törvénynek egy bizonyos része már módosításra került egyéni képviselői előterjesztés alapján, amely részben megszüntette vagy talán megszüntetni látszik azt a képtelenséget, amely a fővárosban a fővárosi kerületek és a főváros között 1994 óta fennáll, ami nemcsak az adókivetésre, hanem ennek kapcsán a forrásmegosztásra is kihat.

 

 

(12.20)

 

A főváros helyzetéről nyugodtan lehet kiemelten beszélni, hiszen a lakosság 20 százaléka lakik itt, Magyarország 20 százaléka, tehát komoly bevételi forrást is jelenthet, és egyébként komoly feladata van a fővárosnak és a kerületeknek is, ahol igenis helye van a helyi adókból befolyt összegeknek. Rendkívül fontos ügy lett a főváros kérdése, sok minden még nem tisztázódott, és ez a módosítás sem tisztázza teljes egészében ezt a kérdést, bár mondom, a kedden elfogadott módosítás valamelyest javít a helyzeten.

Változatlanul sérti a lakosságot az egységes ingatlanforgalmi adó, képtelen helyzetet teremtve százezreket hoz igen súlyos helyzetbe, akiket már egyébként is különösen nehéz helyzetbe hoz a különböző közüzemi díjak fokozódó és állandó emelése; azoknak a közüzemeknek a díjai ezek, amelyek privatizációja nemhogy szerencsés nem volt, hanem sok esetben még törvénytelen is volt - a Vízművek privatizálására gondolok, a Gázművek privatizálására gondolok, amelyek monopolhelyzetben vannak, tehát versenytársuk egyáltalán nincs. Úgy srófolják fel az árakat, ahogy akarják, majd aztán kiviszik külföldre a nyereséget, még akkor is, ha egyébként maga a cég veszteséges. Ez is helyi adóként jelentkezik, sok embert sújt, százezreket sújt, és teljes egészében még nem kaptunk választ erre, hogy ez miképpen, hogyan oldható fel.

Maga a helyi adó alkotmányon alapul, mint tudjuk, amely kimondja, hogy a helyi önkormányzatok területén a települési önkormányzatok választópolgárai közügyeiket önállóan és szabadon végezhetik, és ehhez természetesen gazdasági feltételeket is biztosítani kell; helyiadótörvény is van, amely meghatározza az önkormányzati törvény alapján, hogy saját bevételnek minősül a helyi adó, és meghatározza, hogy melyek lehetnek ezek. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény bevezető része kifejezetten utal arra, hogy az alkotmány alapján megilletik ezek a jogok a választópolgárokat, és szükséges az is, hogy ehhez megfelelő gazdasági háttérrel is rendelkezzenek, de e feladatokat nem tudják teljesíteni, ha maguk az állampolgárok is vagy a helyi közösségek megfelelő áldozatkészséget nem mutatnak, nem vállalnak ilyen finanszírozásokat.

Ugyanakkor ez rendkívüli jelentőséggel bír, mert egy bizonyos patriótaszellem kialakításához is vezet. Amikor átnéztem azokat a paragrafusokat, amelyeket a mostani előterjesztés módosít, akkor ilyen szemmel néztem, hogy vajon az állampolgárra hogyan hat ez ki, ezt a bizonyos áldozatkészségét, patriótaszellemét vajon erősíteni fogja-e. Ennek pláne Budapesten különösen nagy jelentősége volt, de nagyobb városokban is - emlékszünk talán - szinte száz évig fennállt a virilista rendszer, ami ugyan túlzott volt, mert a választásokra is kihatott, az azonban kétségtelen, hogy azok, akik sok adót, sok helyi adót fizettek, részesei is lehettek a döntéshozatalnak, és cáfolhatatlan, hogy jelenleg Magyarországon Budapest és a nagy városok szinte ennek köszönhetik jelenlegi arculatukat.

Az én megállapításom szerint ez a négy paragrafus - legalábbis ami módosításra kerül - ez irányba hat, mert könnyítéseket tartalmaz. Könnyítés feltétlenül az, amikor azt mondjuk, hogy a 4 millió forint alatti bevétellel rendelkezők csak bizonyos egyszerűsített könyvvitelre vannak kötelezve; pontosan meghatározza a jogszabály, hogy mit kell ez alatt érteni. Rendkívül nehézkes egyébként az adótörvények megértése, a különböző nyilvántartások, bevallások vezetése. Nem tételezhető fel, hogy ilyen kis cégek, amelyeknek csak 4 millió forint a bevétele, rendelkeznek még arra is pénzekkel, hogy megfelelő adótanácsadót és adminisztratív személyzetet alkalmazzanak. Biztos, hogy ez jó hatással van az állampolgárra, és azt a kis pénzt, ami e kis pénz után adóként levonható tőle, biztosan szívesen fogja adni.

Ugyanennek tekinthető az - ilyen kedvezménynek -, amit a 132. § ír elő, hogy a kezdő vállalkozó abban az évben, amikor megkezdi a tevékenységét, tehát a tényleges adóévben ne fizessen adót. Itt a számviteli törvénnyel is bizonyos párhuzamba vonás történik - szükséges is ez -, amely különválasztja az adóévet a naptári évtől. Itt ez érvényesül, és biztos, hogy a kezdő vállalkozó számára ez előnyös.

Feltétlenül szükséges volt - bár technikai jellegű - a számviteli törvénynek és az adótörvényeknek, így a helyi adók törvényének is az összhangja, mert a számviteli törvény egészen más fogalmakat vagy sokban más fogalmat határoz meg, mint a helyi adókról szóló törvény; így például az építési tilalom esetében. Mivel főleg a kisembereket sújtja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy nem értik az adórendeleteket, rendkívül bonyolult számukra, különösen helytelen lenne, ha egy másik törvény még a fogalomrendszerében is eltérne ettől.

 

ELNÖK: Képviselő úr!

 

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): A helyi adók vonatkozásában mindezért elfogadhatónak tekintjük ezeket a módosításokat. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
159 435 2000.09.26. 4:50  432-448

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Az előttünk lévő törvénytervezet nyilván nem fog olyan vitát kavarni, mint a vámtörvény módosítása. Mindössze öt paragrafusból áll, ennek is az utolsó paragrafusa a hatályba léptetésről szól, amiről majd még szólni fogok.

Maga az előterjesztés első része három, ma is működő, ma is megfelelő elnevezéssel rendelkező egyetem, illetőleg főiskola neveit pontosítja, beleértve a székhelyét is. Az egyik a Képzőművészeti Egyetem, a másik az Országos Rabbiképző Intézet, illetőleg Egyetem és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola. Ezt nem azért sorolom és olvasom fel, mintha ez nem lenne itt leírva, de a mondandómnál ez is lényeges lesz.

A 4. § pedig három új főiskola állami elismerését foglalja magában, amelyekről felsorolja tételesen az indoklás, hogy úgy az Akkreditációs Bizottság, mint a Felsőoktatási Tanács működésüket megfelelőnek találja, úgy ítéli meg, hogy azok a területek, amelyeknek a képzését átfogja, szükségesek a nemzetgazdaság szempontjából, tehát mindenféleképpen ajánlja az Akkreditációs Bizottság - amellett, hogy meg is adja ezeknek az akkreditációját -, hogy az állam elismerje ezeket a felsőoktatási intézményeket. Mindez helyes, és ezzel mi mind egyetértünk.

Mindössze két megjegyzésem lenne. Azért soroltam fel úgy a képzőművészeti, mint a hitéleti főiskolák, illetve egyetemek megnevezését, hogy lényeges egyes főiskoláknak vagy egyetemeknek a megnevezésében az, hogy egy kívülálló eleve tudja, hogy itt milyen képzés folyik. Igaz, hogy ezt semmilyen jogszabály, semmilyen előírás nem tartalmazza. Az Akkreditációs Bizottság sem kifogásolja ennek az elmaradását, mégis - ezért soroltam fel, hogy képzőművészeti, rabbiképző, érseki hittudományi, tehát a nevében benne van, hogy mivel foglalkozik, milyen képzést ad - a most államilag elismert főiskolaként elismert egyik főiskolának, a Zsigmond Király Főiskolának ez nem derül ki a nevéből. Igaz, hogy az indoklásban benne van az, hogy humánerőforrással, menedzser szakkal, művelődésszervezéssel foglalkozik, de magában a nevében nincs benne, ez nem tűnik ki. Tehát el tudom képzelni, hogy majd hosszan kell tájékozódnia annak, aki a felsőoktatási tájékoztatót elolvassa, hogy miféle képzést is ad ez a Zsigmond Király Főiskola. Ez az egyik megjegyzésem, ami nem hiba, mert hisz nincs olyan jogszabály, amely ezt előírná. De ajánlanám azoknak, akik előkészítik a névválasztást, hogy ezt esetleg a későbbiek során figyelembe lehetne venni.

A másik az 5. §-sal van kapcsolatban, hogy ez a törvény 8 napon belül lép hatályba a kihirdetéstől számítva, tehát feltehetően valamikor októberben. Ugyanakkor ezek a most államilag elismert főiskolák a működésüket már biztosan elkezdték, mert hisz országosan már mindenütt megindult a képzés a főiskolákon. Az is igaz, hogy az Akkreditációs Bizottság nyilván már megadta az akkreditációt ezeknek a felsőfokú intézményeknek, de az majd a diplomaszerzésnél, illetőleg a félévi vizsgáknál fog jelentőséggel bírni, az akkreditáció ténye. Az a tény viszont, hogy nincsenek államilag elismerve, az már most, a beiratkozásnál valamilyen formában jelentkezik. Hova iratkoztak be ezek a hallgatók? Persze csak feltételezem, hogy beiratkoztak, nem néztem utána, csak abból következtetek arra, hogy már mindenütt, minden főiskolán, felsőfokú intézményben elkezdődött az oktatás. Tehát ez sem olyan kifogás, amiért mondjuk általános vitára alkalmatlannak találnánk, vagy pláne a támogatása, sőt éppen azért is sürgősnek tekintjük azt, hogy a parlament erről döntést hozzon, és így támogatásra javasoljuk.

Köszönöm. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
159 443 2000.09.26. 1:37  432-448

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Balczó Zoltánnak teljesen igaza van abba, hogy az egyetemeknek szükségtelen a nevébe belefoglalni, hogy mivel foglalkoznak, mert hisz egyetem, univerzitás; a középkortól kezdve a páduai, a bolognai, a krakkói, a wittenbergi, a göttingeni, a heidelbergi - magyar diákok százai tanultak ott, hisz az egyetem fogalma, az univerzitás ismert, az kiterjed minden tudományágra, a hittudománytól kezdve a jogtudományra, az orvostudományra, mindenre. Itt szükségtelen magyarázni, hisz az egyetem, ennek nem kell név.

Itt azonban egy Zsigmond Király Főiskoláról van szó, nem egyetemről, amiről nem tudjuk, hogy mivel foglalkozik. A másik két főiskoláról tudjuk, részletesen le van írva - Gazdasági Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája, illetőleg Kommunikációs Főiskola a másik -, tehát egy tájékoztatást ad a diáknak, a hallgatónak, aki majd ide jelentkezni szeretne.

A Zsigmond Király Főiskola nem mond semmit. Tudjuk, hogy Zsigmond király volt az egyetlen magyar király, aki még Angliában is járt, és mondjuk ez feljogosíthatja őt, hogy ilyen turisztikai vagy nemzetközi kapcsolatok főiskolát elnevezzenek róla. De jól lenne, ha ezt a nevében is szerepeltetnék. Változatlanul - persze mondom, hogy nem írja ezt elő jogszabály - én ezt jónak tartanám, és nem zavarná ez egyáltalán a főiskola autonómiáját, sőt ellenkezőleg, jobban tájékoztatná a hallgatókat, hogy mi is ez a Zsigmond Király Főiskola. Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
160 104 2000.09.27. 15:35  85-191

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartási törvény, az 1992. évi XXXVIII. törvény 28. §-a írja elő, hogy minden évben az Országgyűlésnek tárgyalni kell és el kell fogadnia a zárszámadási törvényt, vagyis az előző év költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényt.

Többször hivatkoztak már rá, hogy a számok halmaza ellenére egy költségvetés - bár, főleg mellékleteit tekintve, nagyrészt számokból áll - politikai döntések halmaza, és ez valóban így van. Mert hiszen kétségtelenül politikai döntések sorozatát igényli, hogy egy ország pénzét, bevételeit mire költjük, miket tartunk elsődlegesnek, milyen befektetéseket, milyen működéseket, és egyáltalán milyen szempontok szerint csoportosítjuk ezeket a pénzeket.

A célok sokasága - bár szakmainak tűnik - valóban alapvetően politikai természetű, mert kétségtelen politikai döntés az, hogy vajon egy kisközségben az iskolát meg kell-e szüntetni, ott vajon az önkormányzat normatív támogatással az iskolát fenn tudja-e tartani, függetlenül attól, hogy azt is tudjuk, hogy elöregedett már a népesség, és csak igen kevés gyermek van abban az adott kisközségben. Tehát ez kétségtelenül politikai döntés, bár az is igaz, hogy különböző szakmai magyarázatokat is fűzhetünk hozzá.

Tehát arról kell számot adnunk minden évben az Országgyűlés előtt, hogy a költségvetésben meghatározott összegeket végül is mire költöttük. Ez a zárszámadási törvény, és ezt tárgyaljuk ma is, ez a kérdés. Ezt mutatja be ez a törvénytervezet, hogy mire költöttük az 1998-ban elfogadott költségvetésben meghatározott pénzeket '99-ben.

Én természetesen nem kívánom felmondani a törvénynek még a szöveges részét sem, pláne a számszakit, felolvasni se, bár megtehetném, mert hisz még a francia parlamentben, ahol a legszigorúbban van szabályozva a felszólalás, számokat még ott is olvashatnak. De meggyőződésem, hogy nem ez a feladata egy képviselőnek e téren sem, hanem az, hogy egy végrehajtást, egy költségvetés végrehajtását - tehát hogy miként ment el a pénz - tanulmányozza, és ebből szintén politikai döntéseket vonjon le, amit aztán a későbbiek során akár az újabb költségvetés összeállításánál, tárgyalása során felhasználhat, mert tendenciákról van szó. Azokat a tendenciákat kell megnézni vagy azokra kell rávilágítani, amelyek az adott évben a pénz elköltése során keletkeztek.

Lényegében az ÁSZ-vizsgálat is ezt célozza, és azért mondja ki a törvény, az államháztartásról szóló törvény, hogy az Állami Számvevőszéknek is vizsgálni kell a végrehajtási törvényt, mégpedig egy olyan formában, hogy a tervezetet két hónappal korábban megkapja az ÁSZ, azt véleményezi, észrevételeket tesz rá, és utána a Pénzügyminisztérium, ha elfogadja ezeket a véleményeket, azokat beépíti abba az anyagba, amit aztán végül is az Országgyűlés elé terjeszt, amit mi megkapunk.

Tehát abban az anyagban, ami rendelkezésünkre áll, már biztos, hogy vannak olyan beépített részek, amelyeket az ÁSZ-vizsgálat kifogásolt vagy pontosított, és amelyeket a Pénzügyminisztérium elégségesnek vagy elfogadhatónak tartott.

Tehát, mint mondtam, a '92. évi XXXVIII. törvény mondja ki a zárszámadási kötelezettséget, de mindössze négy paragrafus szól erről: a 28., a 29., a 41. és az 53. §, és lényegében inkább eljárási kérdéseket szabályoz. Tehát meglehetősen szűken szól a zárszámadásról, hogy miket is kell tartalmaznia a zárszámadási törvénynek.

Ez a négy paragrafus először is megállapítja, hogy kell zárszámadás; meghatározza azt, hogy az ÁSZ-jelentés is meg kell hogy szülessen; meg kell hogy határozza, köteles a kormány beszámolni arról, hogy a törvényben meghatározott kötelezettségvállalások mik voltak, és ezek miként teljesültek; és hogy ezt a zárszámadást nyolc hónapon belül az Országgyűlés elé kell terjesztenie. Ez valóban így is van szinte minden évben, most is. Általában november 30-ig kell a költségvetést elfogadni, addig mi látjuk ezt a végrehajtást.

De a mondandómat azzal kezdtem, hogy itt politikai tendenciákra, döntésekre lehet következtetni, ami igenis nagyon fontos lenne egy képviselő számára, de a szakemberek számára és mindenki számára, hogy ezt jó előre ismerje, még a költségvetés összeállítása előtt. Ez logikusan hangzik, mert hisz a tapasztalatoknak kellene tükröződni a későbbi költségvetésben, de erre - akármilyen logikus is - nincs egyszerűen idő és lehetőség; a nyilvántartások feldolgozása hosszabb időt vesz igénybe. Egyszerűen ez a gyakorlat nem alakult ki úgy, hogy jó időben, még a költségvetés összeállítása előtt ezeket a végrehajtási adatokat ismerjük.

Éppen ezért is talán helyénvaló egy hosszabb időre szóló költségvetés. Egy két évre szóló költségvetésnél ezeket a tanulságokat, amelyek - mondom, szerintem - főleg politikai jellegűek, le lehessen fordítani szakmai nyelvre, és így lehessen aztán érvényesíteni a majdani költségvetésben.

 

 

(15.10)

 

A zárszámadási törvény lényegében három részre tagolható: egyrészt tartalmazza a főösszegeket, a tényleges bevételeket és kiadásokat, azokat a jóváhagyásokat, amelyeket az Országgyűlésnek utólag meg kell tenni - ezek azok, amelyek voltaképpen magát a költségvetési törvényt módosítják az időközben bekövetkezett változások miatt -, illetve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival és az államadóssággal foglalkozik még.

Egy költségvetés végrehajtásának tárgyalásakor nem lehet megkerülni, hogy ne elemezzük azokat a nemzetközi tendenciákat és törekvéseket, amelyek adott évben kihatottak az egész gazdaságra. Ezt világosan megteszi az indokolási rész, végigvezeti, hogy Európa és ezen keresztül hazánk gazdasági élete miként alakult. Szerepe van az elemzésnél azoknak a történéseknek, amelyek itthon a nemzetközi tendenciától függetlenül is bekövetkeztek, a tervezet általános indokolása ezt pontosan megteszi; beszámol azokról a világjelenségekről, melyek az infláció enyhe mérvű emelkedését eredményezték, és amelyek nagyrészt a világban a nyersanyagárak növekedésével hozhatók kapcsolatba; azokról a hazai eseményekről, katasztrófákról, árvízről, belvízről, melyek a hazai gazdasági életre voltak kedvezőtlen hatással, és arról, hogy ésszerű átcsoportosításokkal a tervezett hiány alatt maradt végül is a tényleges hiány.

A végrehajtási törvényről nem lehet beszélni anélkül, hogy ne vennénk figyelembe az ÁSZ erről szóló jelentését, amit - már szó esett róla - az államháztartási törvény elő is ír, és azt is, hogy ezt együtt kell tárgyalni.

Az általános megállapítások után részletesebben az önkormányzatok finanszírozásáról kívánok szólni, és majd itt szólok az ÁSZ ide vonatkozó megállapításairól is.

A zárszámadási törvény a 8.-tól a 15. §-ig terjedően foglalkozik az önkormányzatok finanszírozásának végrehajtásával, a különböző támogatások felhasználásával, és ha azt nézzük, hogy az egész végrehajtási törvény 27 paragrafusból áll és ebből a 8.-tól a 15.-ig terjedő rész, tehát majdnem egynegyede foglalkozik az önkormányzatokkal, akkor ez is rávilágít arra, hogy ez egy rendkívül fontos része az egész költségvetésünknek, hiszen 3173 önkormányzatot érint; taglalja persze a fővárost, 23 kerületét.

Itt egy megjegyzésem lenne: a jelentés azt mondja, hogy 2913 községi önkormányzatot vizsgál, ezeket veszi górcső alá, amelyből 222 nagyközségi és 2691 községi önkormányzatról van szó, ez adja ki a 2913 községi önkormányzatot. Kicsiségnek tűnik, de mégis meg kell jegyeznem a következőket - és azt hiszem, megtettem már itt az Országgyűlés előtt más alkalommal is, talán a céltámogatásoknál -: ilyen jogi fogalom, hogy nagyközség, nem létezik. Az igaz, hogy az 1990 előtti tanácsok által elismert ilyen címet az önkormányzati törvény engedi használni, ez azonban nem jelenti azt, hogy ez jogi kategóriájává válna. És ha nem jogi kategória, akkor azt hiszem, ilyen jogi szövegben, egy törvény szövegében a használata nem megengedhető, nem szerencsés.

Azt is említettem, hogy úgy a költségvetés, mint a zárszámadás végül is táblázatokból, számok tömegéből áll a szöveges rész mellett, és a számok önmagukban is mindig elgondolkodtatók, mert alkalmasak arra, hogy más számokkal összehasonlítsuk őket, és zavaró, ha ezek nem fedik egymást és igen-igen elgondolkodtatók. Ilyen összehasonlításra adott okot az előterjesztés általános összefoglaló kötetének utolsó oldala, amely a helyi önkormányzatok létszámaival és személyi juttatásaival foglalkozik. Ebből kiderül, hogy 25 főjegyzővel számolnak, holott nyilván csak 20 van, 1 fővárosi és 19 megyei; 22 főként jelöli a főpolgármester és a megyei elnökök létszámát, holott ilyen is nyilván csak 20 van; a polgármesterek, a főfoglalkozásúak és a társadalmi megbízatásúak együttes száma 3213, vagyis több, mint ahány önkormányzat egyáltalán létezik. Ami persze adódhat abból, hogy ebben esetleg a társadalmi megbízatású alpolgármesterek száma is benne van, de akkor viszont az hat zavarólag, hogy ha a főfoglalkozásúaknál meg van különböztetve a főállású, illetőleg a nem munkaviszonyban dolgozó, akkor itt miért nincs megkülönböztetve.

Ugyancsak ilyen furcsaság, vagy mondhatnám azt is, hogy képtelenség, amikor arról van szó, hogy a főpolgármester és a megyei elnökök átlag havi juttatása 158 133 forint. Ez nyilvánvaló képtelenség.

Ezekkel a példákkal is alátámasztottnak látjuk az ÁSZ megállapítását, mely szerint a nyilvántartások és az információs rend nem szolgáltat teljes körű, áttekinthető, a valóságot pontosan fedő adatokat, és ez a pontatlanság vagy pontosság túlmutat az ÁSZ-nak azon a megállapításán, amely ugyancsak zavaró - és már ere is utaltam, hogy a törvényben csak négy paragrafus szól a zárszámadás mikéntjéről -, hogy nincs szabályozva az, hogy miként is kell kinézni a zárszámadásnak; vagyis az egyik évben lehet ilyen, a másik évben olyan, tehát teljesen tetszőleges, ahogy éppen szeretjük vagy megszoktuk. Ez ugyanakkor sürgősséggel felveti azt, hogy igenis vagy az államháztartási törvényben, vagy teljesen külön, egy erről szóló törvényben részletesen szabályozni kell, hogy pontosan össze lehessen vetni a végrehajtást magával a költségvetéssel.

Milyen volt a helyi önkormányzatok gazdálkodása a zárszámadási törvény tükrében? Tulajdonképpen jónak mondható, 8,4 százalékkal több összeggel gazdálkodtak, mint amennyi a tervezett volt, és ez nagyban köszönhető annak, hogy a helyi adók fontossága megnőtt, már majdnem eléri a teljes bevételük 13 százalékát. Ebből az iparűzési adó önmagában véve is jelentős, az egész helyiadó-bevételnek 86 százalékát teszi ki, ami 171 milliárd forint, tehát jelentős összeg - az egész adóbevétel 198,4 milliárd -; a helyi adót összesen 2813 önkormányzat vetette ki, az iparűzési adót pedig 1892. És itt jön a szomorú következtetés, hogy de ugyanakkor ennek a meglehetősen hatalmas összegnek a 43,6 százaléka a fővárosban, illetőleg a fővárosi kerületekben realizálódott, tehát itt keletkezett, ami rámutat egy teljesen képtelen településszerkezetre, és a főváros egyébként is adószempontból, forrásmegosztási szempontból képtelen helyzetére, amiről nemcsak időhiány miatt nem akarok beszélni, hanem azért, mert Perlaki képviselőtársam erről nyilván hosszabban fog szólni.

Örvendetes az is, hogy nőtt az az önkormányzati bevétel, amely a környezetvédelmi bírságok kiszabásából ered, de ugyanakkor ennek is van egy negatív kicsengése is, mert bár nőtt a bírságból a bevétel, de ugyanakkor nyilvánvalóan romlott a környezet.

A vagyonról szeretnék még szólni. Gyakran felvetődik az, hogy az önkormányzatok felélik a vagyonukat. Az igaz, hogy a privatizáció tetemes bevételt eredményez az önkormányzatok számára, ám mint az kiderül - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) azonnal befejezem -, ezt visszaforgatják, tehát fejlesztésekre fordítják, és így igazán nem kell félteni az önkormányzatokat az ilyenkénti vagyonvesztéstől, bár felvetődik egy újabb kérdés... (Az elnök ismét csenget.) - köszönöm, máris befejezem.

Szóval összességében a pozitívumokat és a negatívumokat ez a végrehajtási törvény megfelelően tükrözi, tovább lehet gondolni, főleg a negatív tapasztalatokat.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
160 110 2000.09.27. 1:23  85-191

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor a mondandómat elmondtam, utaltam arra, biztos, hogy szóvá tettem már a nagyközség megnevezést. A céltámogatásról szóló vitát említettem, ezek szerint lehet, hogy nem akkor tettem, hanem a területfejlesztésről szóló vitában. Lehet, hogy ott is benne van. Ha benne van, helytelenül van benne. Véletlenül nálam van az önkormányzati törvény - mindig nálam van -, amiben kivonatosan az alkotmány is benne van, amelynek a 41. §-a világosan megfogalmazza, hogy a Magyar Köztársaság területe fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik. Ugyanez van az önkormányzati törvényben is, amikor meghatározza, hogy milyen területek léteznek Magyarországon.

Való igaz, utaltam is rá, hogy a 101. § - vagy talán még hátrább valamelyik más - azt mondja, hogy az 1990 előtt adományozott címeket tovább használhatják címként az önkormányzatok. Ez nem jelenti azt, hogy jogi kategóriává vált volna, hanem címmé vált. Ha kiírja egy nagyközség, hogy "Kemecse nagyközség", senki nem kifogásolhatja, mert benne van az önkormányzati törvényben, hogy ezt használhatja. De ha egy törvényben nem létezik ez a kategória, akkor azt egy másik törvényben helytelen használni.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
165 127 2000.10.18. 20:29  1-363

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ország-gyűlés! Mint arról már többször szó volt itt e Házban - legutoljára három hete, amikor az 1999. évi költségvetés végrehajtását tárgyaltuk -, az Országgyűlésnek, mint törvényalkotónak talán az egyik legnagyobb, ha nem a legfontosabb feladata évenként a költségvetés megállapítása, ez esetben most először és újonnan a költségvetés két évre szóló megállapítása. Végül is arról is szó volt már, hogy a költségvetés meghatározása mindig egy rendkívül fontos politikai döntés, amely kimondja, hogy most majd az elkövetkezendő két évben honnan várhatók bevételek, és hogy ezeknek a bevételeknek a kiadása milyen irányultságú lesz. Ezek a kiadások hosszú évekre, évtizedekre meghatározhatják az adott nemzetgazdasági ágak, a kultúra, az oktatás, a szociális helyzet támogatását, jövőbeni helyzetét, pozitív és negatív irányban egyaránt.

Nem vitás, hogy a két évre szóló költségvetés éppen a hosszabb folyamatoknak kedvez, a jobb tervezhetőséget szolgálja, mindazonáltal nincs tudomásunk arról, hogy az egy éven túli költségvetés Európában bárhol is bevezetésre került volna. (Dr. Veres János: Úgy bizony!) Az igaz, hogy a tervezési szakok hosszabbak, van ötéves tervezési időszak is, de a tervezés nem helyettesítheti magát a költségvetést, hiszen a tervezést lebontják éves költségvetésre. Ez annál is inkább így van, mivel sok ágazati törvény maga is egy évre határozza meg saját finanszírozási lehetőségeit, maga az államháztartási törvény is egy évről szól, de ettől függetlenül értjük mi ennek a politikai elképzelésnek a lényegét, és reméljük, hogy ez pozitívan is fog hatni.

A költségvetési tervezet általános indokolása részletesen felsorolja a költségvetés politikai céljait, ezeket, amit említettem, és annak kereteit is, abból kiindulva, hogy a magyar gazdaság dinamikusan fejlődik, az európai felzárkózás stratégiájának megfelelően, és mivel e stratégia középtávú, a kedvező tendenciák várhatóan 2001-2002-ben is folytatódni fognak. A gazdasági növekedés és a csökkenő infláció hatására - bár ez jelen pillanatban némileg megbicsaklott, mégis remélhető - várható, hogy a gazdálkodás évről évre javul, és lehetőséget ad a politikai program végrehajtásához.

Melyek azok a kedvezményezett területei a politikának, amit az jobb helyzetbe akar hozni, és ami persze csak úgy képzelhető el, ha e területek a költségvetésből nagyobb szelethez jutnak? Ezek a családpolitika, az agrár- és vidékfejlesztés, a tudomány alapú társadalom, oktatás, kultúra, valamint az életszínvonal-emelés, de végül is bármelyik kiemelt célt önállóan vizsgáljuk, mindegyik közös nevezője az állampolgárok jobb életfeltételeinek a biztosítása; és ugyanúgy, ha vizsgálunk bármely politikai célt, szinte mindegyikben szerepe van a helyi önkormányzatoknak, ezért is indokolt erről külön szólni, már csak azért is, mert a helyi önkormányzatok a teljes költségvetésnek jelentős részét ölelik fel.

Mint tudjuk, az önkormányzatok finanszírozása alapvetően a következő forráscsoportokból táplálkozik: saját bevételből, átengedett központi adókból, központi támogatásból, normatív hozzájárulásból, kiemelt címzett és céltámogatásból, valamint különböző kiegészítő támogatásokból. Ebből az önkormányzatok saját bevételeinek tervezett mértéke 2001-ben 27,6 százalékra, 2002-ben 27,4 százalékra növekszik, mégpedig főleg a saját adóbevétel 2,1 százalékos, illetőleg 2,4 százalékos növekedésével, ami ugyanakkor azt is jelenti, hogy a fő bevételi forrás 70 százalékot meghaladó mértékben változatlanul a központi támogatás, illetve a megosztott adó.

Mégis először a saját bevételnél maradnék, erről szólnék, mivel a költségvetési tervezet dologi kiadásokat egyáltalán nem biztosít központi fedezetből, sőt kifejezetten utal arra, hogy ezeket a dologi kiadásokat a saját bevétel növekményéből kell fedezni. Bizonyos növekedést kétségtelenül eredményezhet az illetékbevétel, de inkább városokban, mivel az illetéknövekedés főleg az ingatlanárakkal van kapcsolatban, s nyilván jelentősebb ingatlanforgalom csak nagyvárosokban, esetleg üdülőterületeken van. Az intézményi bevételnél is várható bizonyos növekedés, bár nem valószínű, hogy ez nagyban meghaladná az infláció mértékét.

 

 

(13.50)

 

A legnagyobb lehetőség, vagyis a legnagyobb bevételnövekmény egyértelműen a helyi adókból várható, bár ennek is van egy szépséghibája, amit már többször elmondtunk. Nevezetesen, hogy a helyi adók bevétele - szám szerint 2813 önkormányzat vetett ki tavaly helyi adót - 198,4 milliárd volt. Ebből a nagy számból iparűzési adót 1892 önkormányzat vetett ki, amelynek viszont a bevétele a teljes helyi adóbevételnek a 86 százaléka volt, és ennek 43,6 százaléka a fővárosból, illetve a főváros kerületeiből származott, itt csapódott le. Így bár összességében szám szerint igazán szép nagy összeg lesz ezekből a bevételekből és a növekmény is magasnak tűnik, de az elmondott számok alapján - és valószínűsíthető, hogy ez így lesz 2001-ben, 2002-ben is - a kistelepülések ebből édeskeveset fognak élvezni, a fővárosnak, illetve a nagyvárosoknak lesz ebből valamiféle pluszbevétele. Vagyis az a dologi kiadás, amelyet a költségvetés az önkormányzatok helyi saját forrásaiból vár, a kistelepüléseknél bizony-bizony nem nagyon lesz honnan behozható.

Az önkormányzat legjelentősebb bevételei kétségtelenül a kötöttség nélküli normatív támogatásból származnak, ami 2001-ben nagy összeg, 477,139 millió, 2002-ben pedig 54,1473 millió forint, vagyis 11,4 százalékkal, illetve 2002-ben 13,5 százalékkal lesz magasabb, mint ebben az évben volt. Ezt a fajta támogatást, mint tudjuk, az önkormányzatok feladatokra és létszámra vetítetten kapják, meglehetősen bonyolult számítási mód szerint. Huszonöt jogcím van felsorolva, ezek közül teljesen új a gondozási központ működtetésére fordítható összeg. A gondozási központ intézményét a szociális törvény teremtette meg, és magában foglalja a házi segítségnyújtást, idősek otthonának működtetését és étkeztetését. Szintén teljesen új jogcím a normatív támogatás körében a szociális intézmények módszertani ellátása. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a bentlakásos intézmény módszertani feladatainak ellátására, hanem a családsegítő szolgálat ilyen jellegű feladatainak ellátásra is jár a jövőben hozzájárulás. Ez azért jó, mert így ezt az önkormányzatnak nem kell máshonnan megteremteni, hiszen ilyen feladata nyilvánvalóan van.

Az ÁSZ a normatívák egyes jogcímeinek számítási módját hiányosnak jelezte. Így a 3. számú melléklet 14. pontjában szereplő nappali szociális intézményi ellátáshoz való hozzájárulásnál a hajléktalan nappali melegedők létszámának mérését, vagy a 21. b) és c) pontban szereplő korai fejlesztéshez és fejlesztőfelkészítéshez kapcsolódó normatív támogatásnál nem látja igazoltnak a részt vevő gyermekek számát. Mint jelzi a 3. számú füzetében, az igénybevételi létszám sem a statisztikából, sem a tanügyi nyilvántartóból nem megállapítható. Számomra viszont ez így értelmezhetetlen, mert ez lényegében azt jelenti, hogy akkor ezek a nyilvántartások hamisak lennének? Ezt nehezen tudom elképzelni; akkor itt bővebb magyarázatra lenne szükség az ÁSZ részéről.

Az azonban elfogadható megállapítás, hogy a 3. számú melléklet 2. r) pont szerinti számítási mód, amely átlagot számít, messze áll a tényleges igénybevétel valódiságától. De ebben az a veszélyes, hogy nemcsak plusz, hanem mínusz eredményre is vezethet. Az ÁSZ csak plusz eredményre számít, és azt mondja, hogy így indokolatlan igénybevétel történhet. De ha fordítva számolják rosszul, vagyis negatívon azt az átlagot, akkor viszont nem fognak tudni annyit jelenteni, vagyis kevesebb lesz ez a normatív támogatás, és ez bizony-bizony az adott település rovására történhet, az önkormányzat számára működési nehézséget fog okozni. Ugyanis akkor máshonnan kell majd ezt a pénzt előteremteni.

Pozitívumként értékeli az ÁSZ a 3. számú melléklet 10. tételének, a lakáshoz jutás és a lakásfenntartási támogatás módjának egyszerűsítését. Ez valóban pozitív. Az elején azzal kezdtem, hogy rendkívül bonyolult ezeknek a normatíváknak a kiszámítása, nagyon sok mutatót kell figyelembe venni, összegyűjteni. Itt szerencsére - de sajnos ez az egy ilyen példa van - nyolc mutató helyett a jövőben csak négyet vesznek figyelembe.

A nem kötött normatív támogatás növekedésének nyilvánvalóan nem egyetlen, de fő oka az általános kereset- és bérnövekedés, valamint a minimálbérek emelése. Annál is inkább fontos dolog ez, hiszen 510 ezer fő dolgozik az önkormányzatoknál, és az ő béremelésükről van szó. De sajnos ennek is van egy szépséghibája - amiről már többször is szóltunk, hiszen a korábbi években is hasonló volt -, hogy bár van béremelés, jelen esetben jelentős, de ez mindig valamiféleképpen össze van kötve a létszámleépítéssel. Igaz és hangsúlyozza a törvénytervezet, hogy nem kötelező a létszámleépítés. De ugyanakkor, ha mégsem építi le az adott önkormányzat a létszámot, akkor ezeket a béremeléseket mégis nehezen tudja érvényre juttatni.

Egyébként valóban jelentős, összességében a béremelések teljes százalékos emelkedése 2001-ben a 2000-hez képest 17,3 százalék, 2002-ben 15,2, és ez két tételből tevődik össze: egyrészt a 8,75, illetve 2002-ben a 7,75 százalékos keresetnövekedésből, másrészt pedig a minimálbér bevezetéséből.

A minimálbér rádióban, sajtóban, szakmában, mindenütt - itt is elhangzott már - különböző vitákra ad lehetőséget. Sokan hivatkoznak a bérfeszültségre, nevezetesen arra, hogy ha egy kezdő tanárnak, tanítónak a minimálbér miatt 40 ezer forintra felemelődik az eddigi jóval kevesebb fizetése, és a 10-15 éves gyakorlattal rendelkező tanárnak pedig, mondjuk, 46 ezer forint, akkor itt valóban látszólag bérfeszültség jön létre, hiszen 10-15 év gyakorlatát nem lehet 6 ezer forintos különbséggel értékelni. Én azonban azt mondom, hogy itt akkor nem arra lehet következtetni, hogy a minimálbér bevezetése a rossz, hanem egyszerűen majd azon kell gondolkodni, hogy miként lehet még nagyobb keresetnövekedést biztosítani a nagyobb gyakorlattal rendelkező tanár részére, és nem a minimálbért támadni ezért. (Mádai Péter: Nem gondoltad végig!)

A kötött felhasználású normatív támogatásnál kiemelendő, hogy a közcélú foglalkoztatás támogatására a jövőben nagy súlyt helyeznek. Az is hangsúlyozva van elvként, hogy a fő cél munkát adni, és nem támogatni. Semmivel nem támasztható azonban alá, hogy a hivatásos tűzoltók több bírósági perben is megnyert túlóráinak a fedezete abszolút nem tűnik ki a költségvetésből. A normatív támogatásnál, mint ahogy azt az ÁSZ is megemlíti - ezt mi is megtettük, és mindig is meg fogjuk tenni, valahányszor önkormányzatokról lesz szó -, az önkormányzatok finanszírozása a feladatok és a hatáskörök részletes átvilágítása, számbavétele nélkül soha nem lesz kielégítő módon megoldott, illetve megoldható.

Itt beszélni kell még a személyi jövedelemadóról, amely változatlanul 40 százalék, megosztottsága 35 és 5 százalék. Ez nem feltétlenül helyes, egy szempontból. A 40 százalék teljes mértékben elfogadható; az 5 százalék azonban talán azért nem fogadható el vagy tűnik kevésnek, mert nincs benne az az ösztönzés, amely magát az önkormányzatot készteti esetleg olyan tevékenységre, amely magát a személyi jövedelemadó-alapját is növelheti.

A címzett és céltámogatásokról kell szólni. Itt egy nagy változás van. Az egész 1993. évi címzett és céltámogatási rendszer voltaképpen megváltozik. Ez három okra vezethető vissza. Egyrészt az az alapvető ok, hogy '93-ban kialakult az a rendszer, hogy három évenként határozzák meg azokat a beruházási, fejlesztési célokat, feladatokat, amelyekre egyáltalán ezek a támogatások igényelhetők.

 

 

(14.00)

 

Éppen most, 2001-ben telik le a három év, tehát célszerű, hogy ezt teljes mértékben átdolgozzák. Ez meg is történt, mégpedig - és ez a másik ok - az európai uniós jogharmonizáció miatt is be kell vezetni bizonyos változásokat, amelyek például a szennyvízelvezetést preferálják; tehát ez is kifejezetten hangsúlyt kap a költségvetés tervezetében a címzett és céltámogatások meghatározásánál.

A harmadik pedig, amire tulajdonképpen az ÁSZ is felhívta a figyelmet - de a gyakorlatban ez nyilvánvaló volt -, hogy nagyon sok önkormányzat túlzott igénnyel lépett fel. Nem rosszhiszeműen, hanem jóhiszeműen; csak aztán időközben elfogyott a pénzük, és végül is be nem teljesült beruházásokra voltak odaítélve a pénzek, amelyek aztán igazából be sem fejeződtek.

Itt van egy olyan megkötés, hogy 1 milliárdig lehet egyáltalán ezeket az igényeket a jövőben benyújtani. A költségvetési fejezet indoklásából szépen követhető a céltámogatás determinizmusa. Maga az összeg rendkívül impozáns: 62,3 milliárd forint; csak ez a szépséghibája - és ez derül ki ebből a táblázatból -, hogy tulajdonképpen az új beruházásra, vagyis a régire ebből az összegből 58,9 milliárd megy el. Így újra jut 2 milliárd a címzettre és 1,4 milliárd az új céltámogatásra, ami viszont már meglehetősen szerény. Főleg annak figyelembevételével, amire az ÁSZ is rámutat, hogy a különböző pályáztatási rendszerek nincsenek megfelelő módon összehangolva. Ennek következménye az, hogy több tízmilliárd forint marad benne az államkasszában felhasználatlanul, mert hisz elkezdődik egy beruházás vagy egy bizonyos rész megvan a beruházás összegére, de ugyanakkor például a saját erőt párhuzamosan, egy másik pályázatból szeretné az adott önkormányzat beszerezni, de annak a benyújtási határideje elcsúszik, eltér az itteni döntéstől, így végül is a különböző pályázatok nem találkoznak, nem tud az a pénz megfelelően kanalizálódni egyetlenegy cél érdekében. Ez sajnos jelen pillanatban is fennáll.

Az önhikiről szólnék még. Mindig ostoroztuk az önhiki rendszerét, de elismertük, hogy ez szükséges. Azért ostoroztuk, mert mindig ugyanaz a létszám, sőt kicsit növekvő létszám került ebbe a körbe, és mindig feltettük a kérdést, hogyan létezik az, hogy ennyi önkormányzat van hátrányos helyzetben. Most ez csökken, éspedig hatalmas számmal: 35 százalékkal csökken azon önkormányzatok száma, amelyek önhikit igénybe vettek, igaz, rendkívüli szigorítással. De még így, szigorítás mellett is fel lehet fedezni olyan ügyes önkormányzatokat, amelyek úgy terveznek, hogy mégis bekerüljenek ebbe a körbe.

Összességében - és ez elhangzott a vitában is - a helyi önkormányzatok finanszírozási rendszere változatlanul jobbításra szorul, változatlanul szükséges vagy szükség lenne arra, hogy a feladatok és a hatáskörök egyszer igazán vagy hosszú évekre előremutatóan végül is átvilágítást, pontos meghatározást nyerjenek, de ettől függetlenül az önkormányzatok támogatása a tervezet szerint rendkívüli.

Az elmúlt tíz évben ilyen összegekkel nem voltak az önkormányzatok támogatva, és bár az ÁSZ igen komoly kritikának veti alá a költségvetési tervezet önkormányzati részét, mégis megállapítja, hogy az önkormányzatok jogszabály szerinti működése - bár megszorításokkal - biztosítható. És ez a lényeg, ez a cél, éppen ezért mi is támogatjuk a költségvetés önkormányzatokra vonatkozó részét.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
165 135 2000.10.18. 1:15  1-363

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Igazán csak látszólag van köze a költségvetéshez, de szó esett a jogászképzésről, hogy túlontúl sok jogászt képeznek Magyarországon, és ezt nem bírom szó nélkül hagyni.

A két háború között és az előtt, Trianon előtt még több jogászt képeztek Magyarországon, csak református jogakadémia négy volt, evangélikus kettő volt, katolikus is négy volt, és azonkívül volt két állami egyetem, Budapesten és Kolozsvárott, és nagyon sok jogászt képeztek. (Dr. Fenyvessy Zoltán közbeszól.) Minden valamirevaló iparos, ahol ilyen jogakadémia működött, a gyermekét beíratta a jogra, aki ezt elvégezte, és kiírta, hogy "Szabó és fia, hentes és mészáros".

Nekem meggyőződésem, hogy ez egy államnak igenis jót tesz; jót tesz a polgárosodásnak, ha olyan kereskedői vannak, olyan mezőgazdászai vannak, olyan iparosai vannak, akik a saját szakmájukon kívül még a joghoz is értenek. Nem fontos feltétlenül jogi pályára menni, de ahhoz, hogy képzett européereket lehessen nevelni, abszolút nem rossz, ha sok jogászt képeznek.

Köszönöm szépen.

 

(15.10)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
165 139 2000.10.18. 0:29  1-363

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. A lovagiasság úgy követeli, hogy válaszoljak rá: igen, száz százalékig egyetértek. Akkor valószínűleg vagy félreértettem, vagy nem figyeltem eléggé. Én magam is szükségesnek tartanám, hogy a jogi szakvizsga letétele előtti időszak egy részét, legalább egy fél évet minden végzett jogász a bíróságon töltse el, és erre valóban kell bizonyos finanszírozási összeg.

Köszönöm. (Szórványos taps az FKGP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
170 350 2000.11.07. 9:18  337-373

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A legegyszerűbben és talán a legáltalánosabban úgy lehet megfogalmazni a kultúra fogalmát, hogy a kultúra a szellemi és tárgyi értékek összessége, amely egy történelem során a társadalomban felhalmozódott. Ugyanígy fogalmazhatjuk meg a nemzeti kultúra fogalmát is, nevezetesen: azok a nemzeti, tárgyi és szellemi értékek, amelyek egy nemzet történelme során alakultak ki. De ezek természetesen összeköttetésben vannak, hiszen az egész kultúra része a nemzeti kultúra, de így beszélhetünk európai kultúráról, így beszélhetünk bármilyen regionális kultúráról, keresztény kultúráról, beszélhetünk keleti kultúráról, amely mind rendkívül fontos, amely mind része az egész társadalmi kultúrának.

De itt élünk Magyarországon, és Magyarországon mégiscsak egy nemzeti kultúráról beszélünk, amely azért összetett, nemcsak a magyar nemzet kultúráját foglalja magába, hanem azon más nemzetek kultúráját is, amelyek itt éltek velünk együtt a Kárpát-medencében. Tehát nyilván, hogy nemzeti kultúrának tekintjük azt a német vagy cigány kultúrát is, amely itt van évszázadok óta Magyarországon, és mi már a saját nemzeti kultúránk részének tekintjük, az ország kultúrájának tekintjük.

Minden magára adó állam, ország e kultúrákat, a saját kultúráját, de az ott lévő más kultúrákat is támogatja, fenntartja, működteti. Ezek legáltalánosabb formában intézményi keretek között bonyolódnak le, tehát színházakban, különböző múzeumokban és egyéb helyeken, amelyek egy része állami működtetésű, más része önkormányzati működtetésű, de ezek költségei egy vagy két évben nagyrészt előre kiszámíthatók, tehát lehet tudni, hogy nagyjából milyen összeg fordítható ezekre. Sőt, a különböző társadalmi igények is meghatározzák, hogy valamelyikre most többet kell adnunk vagy netántán kevesebbet, hiszen ott valami fontossági sorrend észlelhető.

Ezen intézmények működtetése benne is van általában, sőt, mindig a költségvetésben, a költségvetés különböző fejezeteiben, nemcsak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a fejezetében, hanem a Belügyminisztérium fejezetében is az önkormányzatok által működtetett ilyen jellegű intézmények pénze megvan.

De nemcsak ilyen kulturális tevékenységek léteznek, vagy nemcsak ilyen kulturális szellemi és tárgyi értékek adódhatnak egyáltalán bárhol, hanem kiszámíthatatlan ezek keletkezése, kiszámíthatatlan tulajdonképpen a működésük, és kiszámíthatatlan az is, hogy mennyi pénzt emészthetnek esetleg fel. Számtalan példát lehet erre felhozni, de hogy ilyenek léteznek, hogy vannak és kellenek, az egyszer biztos, és az is biztos, hogy ha egyszer a kultúrára általában bizonyos pénzösszegeket fordítunk, akkor ezekre is kell valahol egy elkülönített alapnak lennie, amiből aztán ezek az értékek finanszírozandók.

Ezt a legkülönbözőbb országokban a legkülönbözőbb módszerekkel oldják meg, lehetséges, hogy ez az egész elkülönített alap is része a rendes költségvetésnek, és valamiféle elosztás alapján jutnak hozzá ezek az előre nem mindig betervezhető igények, amelyeket a legtöbb helyen valóban pályázat alapján osztanak ki. Nálunk 1993-ban jött létre a XXIII. törvény, amely rendezte e kulturális értékek támogatását, először is az 1. §-ban meghatározta, hogy mit is ért ez alatt, tehát mit akar elérni, mit akar támogatni. De itt még nem részletezi igazából azoknak a körét, akiket majd aztán támogatni fog, hanem meghatározza a 2. §-ban ennek a rendszerét, tehát hogy hova tartozik, milyen pályáztatási rendszer van. Tehát az eljárási módját határozza meg, majd meghatározza aztán azt, hogy a pénzeket hogy osztják fel, és végül is a 7. §-ban azok körét is, akik ebből részesülhetnek.

Szerintem ez egy rossz módszer, mert ha már egyszer az 1. §-sal kezdtük, hogy mit vonunk be ebbe a körbe, tehát a kedvezményezettek körébe, akkor igazából ezzel kellene folytatni, vagyis azt is lehetne mondani, hogy a jelenlegi szerkezet nem a legtökéletesebb, de hát ez már 1993-ban kialakult. Időközben kétszer módosult a jogszabály, természetes szinte minden jogszabálynál, hogy a működése során észlelt hiányosságokat, társadalmi igényeket megfelelő módon ki lehessen elégíteni, ahhoz módosítani kell a törvényt. Ez kétszer meg is történt, ennek ellenére elég nehéz törvény, nehezen érthető, sok megfogalmazása félreértésekre adhat okot, alkalmazásában pláne, éppen ezért helyes és feltétlenül szükséges is volt, hogy most egy paragrafusban, mintegy értelmező rendelkezésben meghatároznak bizonyos fogalmakat, amelyeket eddig a jogszabály elmulasztott.

 

(20.10)

 

Az egész finanszírozás - mint ahogy az államtitkár úr is mondta - sok forrásból ered, de a legnagyobb forrása a bizonyos járulékalap, amit a különböző tevékenységekre kivetett járulékokból szednek be. Ennek a legkisebb mértéke 0,2 százalék, a legnagyobb 25, amit mi kevésnek tartunk, de erre majd még később ki fogok térni.

Ezek a járulékkulcsok - ezeket egy melléklet sorolja fel - is változnak. Nem vitás, hogy minden ilyen jellegű járuléknak bizonyos adó jellege van. Ez kétségtelen, ám azt is világosan kell látni, hogy milyen célt szolgál ez a bizonyos járulék, amit a különböző tevékenységekre kivetnek. Meghatározza a módosítás, hogy azok a tevékenységek, amelyeket kedvezményez, tehát amire pályázni lehet, bővülnek, illetőleg csökkennek. A bővüléseket mi is messzemenően támogatjuk, különösen támogatjuk a kulturális kutatást, a építészeti örökségek jövőbeni kedvezményezett körbe való vonását. Tehát mindez teljes mértékben elfogadható.

Most térnék rá erre a bizonyos 25 százalékra. Az azonban nem fogadható el véleményünk szerint, hogy olyan tevékenység, amely egyáltalán nem szükséges, nem is része a kultúrának... - mert hisz azért kezdtem ezzel a kicsit talán hosszúnak tűnő mondandómmal, hogy mit tekintünk kultúrának: értéket tekintünk kultúrának. A pornográfiát nem tekintjük értéknek, tehát nem része a kultúrának. Tehát ha mégis ilyen van, mégis ilyen mű létezik, ilyen műnek a forgalmazását, gyártását betiltani nem lehet, akkor sokkal nagyobb járulékkulccsal kellene - kimondom azt is - büntetni, mert nem vitás, hogy ezt be fogja építeni majd úgy a gyártó, mint az eladó valaminek az árába, a pornográf tartalmú termékének az árába. Ez igaz, ez biztos - de hát istenem! Ha egyszer kijelentjük azt, hogy ez nem érték, akkor igenis büntető tarifával jussanak hozzá.

Azt is belátom, hogy kétszeres járulék van itt bizonyos terméknél, mert a gyártót és a forgalmazót is kötelezik erre a 25 százalékos járulékfizetésre, vagyis akkor már tulajdonképpen 50 százalék, vagyis aki majd ezt ténylegesen eladja, az a termelési értéknek az 50 százalékával fogja felszorozni, és így fogja eladni - de nem baj! Legyen 500 százalék akár, kerüljön annyiba, és ezzel nehezítsük meg ezeknek a termékeknek a megvételét!

Tehát tulajdonképpen ezt a részét leszámítva a Független Kisgazdapárt a módosítást megfelelőnek, jónak, az általános vitára alkalmasnak tartja. Azt, hogy a továbbiakban módosítást nyújtunk-e be a szigorítás érdekében, még meggondoljuk a részletes vitáig.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
173 208-216 2000.11.10. 8:42  1-349

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés 60 órás általános vitájában sok szó esett magáról a kétéves költségvetésről, amelynek jogi alapját megteremtette az államháztartási törvény módosítása, és nagyon sok gazdasági szervezet régi vágya is megvalósult, mivel ezáltal saját tervezésük is biztosabb, körültekintőbb, hosszabb időre nyúló lett és a gazdasági kiszámíthatóság ezzel erősödött.

A kétéves költségvetési tervezethez eredetileg összesen 946 módosító indítvány érkezett be, amely véleményem szerint természetes, mert hisz természetes az, hogy az egyes pártok, az egyes frakciók a saját elképzelésük és programjuk mentén szeretnék a pénzt adni azoknak a szféráknak, amelyek a programjaikban szerepelnek. Ezeknél a módosító indítványoknál azért bizonyos ellentmondás észlelhető - tán azt is mondhatnám, hogy látszólagos ellentmondás, bár igazi ellentmondásnak tűnik -, nevezetesen az, hogy a jelenlegi ellenzék olyan kérdések megoldásáért tör lándzsát, mely kérdéseket bőven megoldhatta volna abban az időben, amikor kormányzott. De nemhogy megoldotta volna, hanem egyes területeket teljesen lepusztított, elhanyagolt, így az önkormányzatokat is. Az önkormányzatok pénzügyi finanszírozása 1995-96-ban rettenetes volt, nagyon visszaestek, ebben az időben kényszerültek vagyonuk felélésére; mondhatni azt is, hogy levágták és megfőzték nem az aranytojást tojó tyúkot, hanem csak azt a tyúkot, amelyik a normális működésüket, a megélhetésüket biztosította volna. De rákényszerültek erre, pontosan az 1995-96-os időben. De én még ezt a látszólagos ellentmondást is elfogadom, érthetőnek tartom, mert hisz ez is politika. (Közbeszólások.)

 

ELNÖK: Képviselő úr...

 

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): A különböző bizottságok hosszú tárgyalások során vitatták meg ezt az igen sok módosító javaslatot, amelyek egy részét maga a kormány is elfogadta, mégpedig a beterjesztett tervezeteknek, a korrigálásoknak olyan szempontból való vizsgálata során, hogy ez a gyors és kiegyensúlyozott növekedés mellett az életszínvonal növekedését is eredményezhesse.

A részletes vitára adott 20 óra keretben - rám mintegy 10 perc jut - az önkormányzatok finanszírozásával szeretnék foglalkozni. Igen tekintélyes pénzösszeget kapnak az önkormányzatok, 1670 milliárdot, amely az egész költségvetésnek igen nagy hányada...

 

ELNÖK: Képviselő úr, az lenne a kérésem, hogy az ajánlási pontokról beszéljen, mert az ellenzék részéről támadást kapok, és...

 

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Rá fogok térni...

 

ELNÖK: ...nem szeretném az ülést részrehajlóan vezetni. Tehát kérem, hogy térjen rá az önkormányzati támogatásokkal kapcsolatos ajánlási pontokra...

 

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt elnök úr, eddig is hangzottak el általánosságok...

 

ELNÖK: Őket is figyelmeztettem képviselő úr, és nem tehetek kivételt. Kérem, hogy értse meg a helyzetet.

 

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Nem vagyok köteles szám szerint megjelölni, de részletesen fogok szólni azokról a módosító indítványokról, amelyek az önkormányzatokat érintik. Tehát 151-ből 35 módosító indítványt fogadott el a kormány, és ezek közül is kiemelten szeretnék szólni arról, amelyik a főváros forrásmegosztásáról szól.

Ismeretes - és mindenki által köztudottnak kell lenni, de hát el kell hogy mondjam, mert hozzátartozik a témámhoz -, hogy igenis, egy rendkívül sajátos önkormányzati szerkezete van a fővárosnak, amely áll 23 kerületi önkormányzatból és egy fővárosi önkormányzatból. A forrásmegosztás során a forrást 1994-ig a fővárosi önkormányzat rendeletben határozta meg, de az összes kerület egyetértésével, majd 1994-ben változott ez arra a képtelen formára, hogy a kerületi önkormányzatoknak csak a véleménye volt szükséges a forrásmegosztáshoz. Ezt módosítja most a költségvetés úgy - tehát az önkormányzati törvényt módosítja maga a költségvetési törvény tervezete -, hogy 50-50 százalékban változna ez a rendszer, úgy, hogy 50 százalék jutna a kerületi önkormányzatoknak, 23 kerületnek, és az egy fővárosi önkormányzatnak ugyancsak 50 százalék. Ezt az arányt is egy módosító indítvány úgy változtatná meg - és ezt az önkormányzati bizottság is támogatta -, hogy 70 százalék jutna a 23 kerületi önkormányzatnak, és 30 százalék jutna a fővárosi önkormányzatnak, ami azért is lényeges, mert ezek a kerületi önkormányzatok oly nagyságrendűek, hogy ha önálló városok volnának, Magyarország legnagyobb városai lennének.

Ugyancsak az önkormányzati szférához tartozik az a módosítás, amely az önkormányzatok pénzügyi ellenőrzésével foglalkozik, ami jelenleg nem teljességgel megoldott. Ezen segít az a módosító indítvány, amely lehetővé teszi, hogy a közigazgatási hivatal - amely egyébként is ellenőrzi az önkormányzatok törvényességét - a közoktatási feladatokra fordítandó normatív támogatás igénylésének és felhasználásának a jogszerűségét ellenőrizhesse. Ugyancsak ide sorolható az államháztartási törvény részbeni módosítása, mely szerint ha a könyvvizsgáló hiányosságot észlel az önkormányzatnál a saját hatáskörében, úgy arról értesíti az illetékes közigazgatási hivatalt.

Több olyan módosító javaslat is van, amely egyéb állami támogatást állapít meg társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak, egyházi szervezeteknek kulturális, egészségügyi, karitatív tevékenység végzéséért. E módosító javaslatok nagy részét is támogatja a kormány, mindabból kiindulva, hogy ez is hozzájárul a polgári társadalom kialakulásához, vagyis hogy a közfeladatok végzésében a civil és egyházi szervezetek egyre nagyobb feladatot kapnak, vagyis nő a társadalmi szerepvállalás.

Külön kell szólni egy, a miniszterelnökség fejezetében való átcsoportosításról, amely azt célozza, hogy egy huszár díszegység jöjjön létre, s ennek legyen meg az anyagi fedezete, az egész költségvetésnek egy minimálisan kis része.

 

 

(14.40)

 

Országimázs-építés szempontjából ez fontos, de egyben hagyománytiszteletről, ennek a továbbviteléről van itt szó, aminek egyébként rendkívüli jelentősége van, és az idegenforgalmi vonzata sem elhanyagolható. Gondoljunk arra, hogy amikor Londonban a Buckingham-palota előtti díszőrség felvonul, ezrek követik ezt az attrakciót, van, aki direkt ezért utazik Londonba. Ilyen Magyarországon is volt a két háború között, a Rákosi-érában szüntették meg. A világon mindenütt van, csak nálunk nincs. Ezt most, 2000-ben igenis ésszerű lenne újólag bevezetni.

Összességében: változatlanul csak arra hivatkozhatom, hogy az 1670 milliárd, ami az önkormányzatok finanszírozását célozza, 2001-ben 12,6 százalékos, 2002-ben 10,3 százalékos növekedést jelent. Ennyi pénzt az önkormányzatok Magyarországon az elmúlt tíz évben még soha nem kaptak. És ezt azért érdemes különösképpen kiemelni, mert tízévesek az önkormányzatok, és az önkormányzatok a rendszerváltás óta valóban sikerágazatnak tekinthetők, leszámítva azt a '95-96-os időszakot, amelynek a lemaradása még ilyen magas emelkedéssel is csak igen-igen nehezen hozható be.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
173 242 2000.11.10. 2:05  1-349

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban többször szóba került már a mai nap folyamán az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levő önkormányzatok helyzete, és magam is korábban is, amikor önkormányzatokról volt szó és pályáztatásokról, céltámogatásokról, mindig felvetettem azt, hogy vannak olyan települések szép számmal, amelyek azt a bizonyos önrészt nem tudják miből finanszírozni, mert egyszerűen nincs olyan bevételi forrásuk. Ezeket is meg lehet valahonnan egyébként pályáztatni, pályázni, csak való igaz, hogy a pályázatok benyújtási határideje nem minden esetben egyezik, tehát lehet, hogy végül mégis lecsúszik az adott pályázatról, mert az önrészt nem tudja egy másik pályázatból beszerezni. Ez való igaz, ezen segíteni kell.

Azonban kétségtelen, hogy ezeknek a hátrányos helyzetben levő, önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levő önkormányzatoknak a száma 35 százalékkal csökkent, és az is igaz, hogy nagyrészt azért, mert szigorodtak a feltételek. Na de miért szigorodtak a feltételek? Mert vannak olyan önkormányzatok, amelyek visszaéltek bizonyos lehetőségekkel. Az önkormányzati bizottságban elhangzott több ilyen példa, nevezetesen például, hogy az illetményalapjukat a köztisztviselőkre vonatkozó állami illetményalaphoz képest - az önkormányzatok ettől eltérhetnek - ezek az igen kis községek oly mértékben megnövelték, ami nagyvárosokban, nagy budapesti kerületekben sem tipikus. Tehát itt valóban szigorításra van szükség, mert hisz egy kistelepülés, amely valóban semmiféle bevétellel nem rendelkezik, az ne adjon a köztisztviselőjének olyan fizetést ezen alap figyelembevételével, amely a nagyvárosok köztisztviselőjét sem illeti meg az ottani anyagi helyzet miatt. Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
173 252 2000.11.10. 1:02  1-349

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egyetlen szóra szeretnék reagálni, nevezetesen a "merev" kifejezésre. Természetes, hogy egy ellenzéki képviselő mindent elkövet annak érdekében, hogy támadja a kormánynak bármiféle előterjesztését, legyen az költségvetés vagy akármi, de azért vannak olyan szavak, kifejezések és a többi, ami nem ide illő, pláne ha eltér a valóság talajától.

Én az önkormányzatok költségvetéséről beszéltem, módosító indítványokról; szóltam arról, hogy 151 módosító indítvány lett beterjesztve, ebből 35-öt a kormány elfogadott. Ez majdnem az egynegyede, több mint 20 százaléka, tehát ezt a kifejezést használni ebben az esetben, ahol korrekciónak tekinti a képviselők - legyen az kormánypárti, legyen az ellenzéki - adott kérdésre vonatkozó módosító indítványát, azért erősen túlzás. Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
175 34 2000.11.28. 10:39  25-103

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A sporttörvény tervezetének korábbi ülésszakon való tárgyalása során a miniszteri expozéban a miniszter úr, mind a vezérszónokok vezérszónoklataikban igen sok idézetre hivatkoztak. Idézték Szent-Györgyi Albertet, Klebelsberg Kunót, Bethlen Istvánt. Ezek az idézetek tulajdonképpen mind arról szóltak, hogy az erkölcs és a jellem tisztasága együtt kell hogy járjon a fizikai erőnléttel, és ez mind a társadalom érdekét szolgálja. Akkor válik valaki a társadalom hasznos tagjává, ha mind e kettő rendben van.

Én e nagyon szép idézeteket megtoldanám Széchenyi Istvánnak egy mondásával, miszerint: "Nagyobb gondot fordíts tested épségére, hogy méltó lakása legyen lelkednek!" Ez a mondás szinte összeesik, egybecseng a régi ókortól használt szólásmondással, amely azt mondja, hogy ép testben ép lélek, de mégis minőségileg különbözik tőle. Mert ez a régi ókori mondás, hogy ép testben ép lélek, valóban a kettő harmóniájára vonatkozik, de mégis pusztán ténymegállapítás, míg a Széchenyi-mondás cselekvést vár tőlünk. Azt mondja, hogy nagyobb gondot fordíts tested épségére, és ennek a következménye, hogy ezután lesz méltó lakása ez - mármint az épen tartott test - a lelkünknek. Vagyis itt aztán megint létrejön a testi és lelki harmónia. Tehát a lényege az, hogy cselekvést vár tőlünk, felelősséget és kötelességet.

Mármost ha az egyénnek ez irányban felelőssége és kötelessége van, akkor hogyne lenne felelőssége és kötelessége a társadalomnak, ha úgy tetszik, az államnak, hogy tegyen valamit azért, hogy ebben a társadalomban, amelynek nyilván az a feltétele, hogy egészségesen működjön, egészséges állampolgárok legyenek.

Ez a kötelesség visz oda olyan esetekben, olyan helyzetekben, mint amilyenben most is vagyunk, hogy a magyar férfi lakosság halálozási aránya talán a legmagasabb Európában vagy a világon, az öngyilkosságok sorában is az élen járunk, a katonaköteles fiatalok 60 százalékát testi és szellemi hiányosságok miatt nem sorolják be - és ezt nem lehet feloldani azzal, hogy akkor megszüntetjük a kötelező katonaságot, mert hisz akkor is fennmaradnak az alapok -, amikor minden negyedik kiskorú depressziós, amikor statisztikailag kimutatható, hogy minden ötödik gyerek már kísérelt meg öngyilkosságot, akkor igenis tenni kell valamit a társadalom érdekében. Nagyon érdekes és jellemző, hogy ilyen esetben ilyeneket kell tenni, ilyen előterjesztéseket. Az sem véletlen, hogy az első magyar sporttörvény 1921-ben látott napvilágot, tehát a trianoni békediktátum után, amikor egy megcsonkított országnak, a testileg is megnyomorított állampolgárainak kellett valamiféle reményt felmutatni.

Most is tulajdonképpen itt vagyunk: fél évszázados katonai megszállás és diktatúra után valóban valamiféle reményt, valamiféle lehetőséget kell adni ennek a testi és szellemi harmóniának a létrejöttére, és ezt célozza ez a törvény.

Volt ugyan egy kísérlet rá '96-ban, amely főleg igazgatási kérdésekkel foglalkozott, ez azonban sokkal bővebb ennél: 22 fejezetből áll, pontosan 100 paragrafusból, és többen, a vezérszónokok is hivatkoztak arra, hogy talán a kérdés túlszabályozott. Én ellenkezőleg, azt mondanám, hogy olyan sokrétű társadalmi viszonyt rendez ez a törvény, hogy nemhogy túlszabályozott lenne, hanem biztos, hogy szükséges lesz majd még néhány ágazati szabály is, amely kibont egyes kérdéseket részleteiben, részletesebben, ami aztán a végrehajtást elősegíti.

 

 

(9.30)

 

 

Lényegében azért két részre bontható a törvénytervezet által szabályozott társadalmi viszonyok köre. Egyrészt foglalkozik a szabadidősporttal, másrészt pedig foglalkozik az úgynevezett versenysporttal, amit még majd látványsportnak is nevez, ezt a szóhasználatot használja, de még szerencsésebb lenne talán ezt a szórakoztatóipar körébe sorolni, mert főleg a televízió behatására ez a része a sportnak inkább szórakoztatóiparrá vált, ám a kettő mégis összefügg. Mégpedig azért függ össze, mert ez a szabadidősport adja azt a tömegbázist, ahonnan aztán a profi sportolók kikerülhetnek, de ugyanakkor a profi sport látványánál, bevételénél fogva teremtheti meg azt az anyagi biztonságot, ami aztán visszahat a szabadidősportra, és így a kettő esetleg ezt az egész társadalmi viszonykört nullszaldóssá teheti, ahogy a törvénytervezet általános indokolása fogalmaz, ezt a szóhasználatot használja, hogy nullszaldóssággal kecsegtet - jó kifejezés, azért ismétlem meg.

Nos, mégis nagy előnye a törvénytervezetnek, hogy a szabadidősportot helyezi elsődleges szabályozási körébe, és itt is a szabadidősporton belül az iskolai sportot és a testnevelést. Nagyon lényeges, mert hisz itt dől el minden, gyermekkorban.

A vezérszónoklatok során utalás történt, példaként hoztak fel angol példákat, hogy Eatonban, Oxfordban olyan fokú testnevelés folyik, amely testnevelés rendkívül nevelő hatású, legalább olyan nevelő hatása van az oxfordi, cambridge-i sportpályákon töltött délutáni óráknak, mint a tanteremben a délelőttök során. De magyar példákat is lehetne felhozni, nemcsak angolokat, évszázados egyházi intézmények, kollégiumok mind rendkívüli fontosságot tulajdonítottak a testnevelésnek, és pontosan a test és a lélek harmóniájának; a századforduló idején épült egyházi iskolák nagy része olyan tornatermekkel rendelkezik még ma is, ami a legmodernebb kívánalmaknak is megfelel Kecskeméten, Sárospatakon, Debrecenben, Nagykőrösön s a többi, ezeket is elfújta a diktatúra, de megvannak, csak élni kell ezekkel a lehetőségekkel.

Nos, a 22 fejezet mindegyikével nyilvánvalóan nem lehet foglalkozni, a részletes vita során majd talán erre sor kerül, én a XVIII.-at szeretném kiemelni. A XVIII. fejezet foglalkozik azzal, hogy egy új feladatot ad az önkormányzatoknak, az önkormányzati törvényben ez pontosan így nem szerepel, nevezetesen, amikor kimondja, hogy az önkormányzatok kötelesek, tehát egy kötelező feladattá válik az iskolai testnevelés oktatása. De ebben az az egészen, ha nem is újszerű, de mindenesetre rendkívül pozitív, hogy ugyanez a fejezet azonban azt is meghatározza, hogy ennek a feladatnak a finanszírozását mindig a költségvetési törvényben, normatív támogatás formájában biztosítani kell az önkormányzatoknak. Az önkormányzatoknak, amelyek legközelebb állnak a lakossághoz, az önkormányzatok működtetik a legtöbb iskolát, tehát a legtöbb nevelő hatást fejthetik ki arra az egyébként, sajnos, leromlott fizikumú és értékrendű fiatalságra.

Még egy dologgal szeretnék konkrétan foglalkozni, bár nyilvánvaló, nem részletes vitáról van szó, de teljesen újszerű ez a fogalom, a jogrendszerünkben ez nem szerepelt eddig, mégpedig ez a bizonyos játékjog. A játékjog tulajdonképpen egy vagyoni jog, és összessége a hivatásos sportoló szellemi és testi képességeinek, amelyet a sporttevékenysége során kifejt. Nos, ezt a jogosultságát, ezt a nem vagyoni jogát átruházhatja a sportegyesületére, majd az még albérletbe is adhatja időlegesen más sportegyesületnek, és itt a kifejezés az, hogy a játékjog használatát átengedi.

Én e kifejezés ellen apellálnék két okból. Végül is itt egy rendkívül jó képességű sportolóról van szó, vele szemben ez a kifejezés szerintem megalázó, végül is nem egy bicikli, nem egy kerékpár, amit kölcsön lehet adni és használhatunk mint egy dolgot - ez az egyik része. A másik része pedig: véleményem szerint a polgári jog szabályaival ütközik, mivel a polgári jogban pontosan meg van határozva, hogy mi a használat, és azt mondja, hogy a használati jogot, sem annak gyakorlását átruházni nem lehet. Következésképpen nem lehet a játékjogot se; sokkal szerencsésebb kifejezés azt mondani, hogy a játékjog rendelkezési jogát a sportoló, aki nyilván ezzel rendelkezik, ezt a rendelkezési jogát ruházhatja át az adott egyesületére, majd az időlegesen átruházhatja esetleg másra.

Tehát összegezve és összességében én úgy érzem, hogy e túlszabályozottnak mondott, de nem túlszabályozott, hanem alaprendelet a reménnyel kecsegtet, hogy a sportkérdést és a test és a lélek harmóniáját meg lehet oldani Magyarországon.

Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
175 42 2000.11.28. 1:26  25-103

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én tulajdonképpen arra utaltam, azt a szóhasználatot alkalmaztam, hogy ezt én kerettörvénynek tekintem, és ennek majd biztosan lesznek különböző ágazati, sőt önkormányzati rendeletei is. Komolyan mondom, rossz néven vettem volna, ha a XVIII. fejezetnél az önkormányzatoknak pontosan megmondja ez a törvény, hogy mit kell csinálni. Ez egy keret, az önkormányzati rendelet társadalmi viszonyt rendez. Ez itt pontosan nincs rendezve, de hát módja lesz majd a saját önkormányzatnak - mindegyiknek - a legkülönbözőbb formában a saját rendeletét megalkotni; biztosan másként fogja ezt egy nagyváros és másképp egy kisebb község megtenni. Ez nem tilos, nem szabályozott ez teljességgel, az önkormányzat majd meg fogja oldani.

Véleményem szerint a normatív támogatás itt biztosítva van. Hogy a normatív támogatásba pontosan milyen részeket kell beszámolni? Tudomásom szerint a Belügyminisztérium a normatív támogatások körében 36 szempontot vesz figyelembe. Tehát majd a normatív támogatás kiszámításánál kell figyelembe venni például egy előadó alkalmazását, illetve annak a finanszírozását. Szerintem erre is lehetőséget ad ez a kerettörvény.

Köszönöm. (Taps az FKGP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
176 200 2000.11.29. 2:13  163-382

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Voltaképpen hetek óta egy hecckampány folyik a sajtóban, és úgy tűnik, hogy most folytatódik itt a parlamentben, megfelelő módon koncepciós elemekkel spékelve, amiben megvan a baloldal gyakorlata. Több mindenre hivatkoznak, amit két percben nem lehet megcáfolni. Csak az elsőt veszem most sorra, amikor is azt mondják, hogy a mentelmi bizottságnak bőven joga lett volna már eddig is, az összeférhetetlenség kapcsán kivizsgálni ezt az ügyet, ami szemenszedett hazugság.

Nem szívesen használom ezt a kifejezést, de úgy látszik, hogy hatással van rám az előttem szóló többször elismételt szava; tehát nem igaz. Az van benne, hogy felsorolja, mi az összeférhetetlenség - ennek több oka lehet -, és utána azt mondja, hogy az összeférhetetlenség ügyében eljárást rendelhet el a mentelmi bizottság, és ennek kapcsán betekintést nyerhet a vagyonnyilatkozatba. Önmagában véve azért, mert valaki kíváncsi a másik vagyonnyilatkozatára, ez nem ok az összeférhetetlenségi eljárás megindítására. Való igaz, sajnos rossz a jogszabály, egyszerűen kezelhetetlen, nincs mit mivel összehasonlítani, és pontosan ennek a feloldását célozná ez az országgyűlési határozati javaslat; a jelenlegi lehetetlen helyzet feloldását célozná, hogy megszűnjenek egyszer s mindenkorra a méltatlan és nemtelen vádak.

Ez az országgyűlési határozat a múltra tekintene vissza, tehát mi volt 1990-től mostanáig, és ezzel párhuzamosan be van nyújtva egy törvényjavaslat is, amely pedig azt mondaná, hogy ez a lehetetlen állapot hogyan bonyolódjon majd a jövőben. Ezt nem akarják önök megszavazni, ezt akarják önök kétpercesekkel kibeszélni, és nem tekinteni a dolgok lényegére, hogy igenis rendet kell teremteni, be kell nyújtani mindenkinek új vagyonnyilatkozatot, és összehasonlítani a '90-essel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), '94-essel, '98-assal.

Köszönöm. (Taps az FKGP és a Fidesz soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
176 220 2000.11.29. 2:05  163-382

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt fél vagy egy órában szem- és fültanúi lehettünk a koncepciógyártásnak, volt több mondat, legalább hét, amely "ha" szócskával kezdődött, tehát hogy "mi lenne, ha" és hogy "mit gondolt volna Torgyán József, ha". Pontosan ez a koncepció, kérem szépen, amikor felállítok egy tételt magamban, hogy valaki ellen galádul el fogok járni, kipécézek egy épülő házat, ami jószerivel nincs is, mert még a műszaki engedélyezési eljárás (Bauer Tamás: Nincs is engedély?! - Derültség az SZDSZ soraiban.) szerint is csak akkor van ház, ha kész van, és van használatba vételi engedélye, csak akkor telekkönyvezik - tehát nincs is. Kipécézem, és akkor ennek alapján elkezdem már nemcsak őt, hanem a többi képviselőt is... - hogy igenis vetkőzzön le, hogy mutassa meg ezt meg azt a sajtónak itt és ott. Holott valóban egyszerűen el lehetne intézni az ügyet, el lehetne intézni úgy, hogy azt a jogszabályt, amely valóban alkalmatlan arra, hogy ezt a kérdést megoldja, módosítani kell.

 

 

(13.40)

 

 

De nem lehet módosítani visszamenően. Ezt hajtaná végre ez az országgyűlési határozati javaslat, és ezt nem akarják önök.

Az, amit Toller képviselő úr mond a kétféle nyilatkozatról, az 1. és a 2. számú mellékletről, az való igaz, csak éppen az a baj, hogy az az egyébként durván személyiségi jogokat sértő 1. számú melléklet, amit annak idején nem is lett volna szabad elfogadni, bekerül egy borítékba és aztán megsemmisítik. Megsemmisítik azt is, amit a képviselő azután nyújt be, miután már nem képviselő, és ezt a kettőt soha senki össze nem hasonlítja. Most lenne egy lehetőség, lenne egy alkalom, hogy ismételten létrejöjjön egy vagyonnyilatkozat, és tessék a meglévőkkel összehasonlítani 1990-re visszamenőleg. Ezt akarják önök elkerülni!

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
176 240 2000.11.29. 2:13  163-382

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Több mindenre lehetne reagálni, de a legtöbb feltételezésre azért nem lehet, mert azokat újabb feltételezések követik.

Én inkább a jogszabálynál maradok. A jogszabály világosan és pontosan meghatározza, hogy mi az összeférhetetlenség, és megmondja azt is, hogy valóban bárki kezdeményezhet összeférhetetlenségi eljárást, de meg kell jelölje ennek az összeférhetetlenségnek az okát, hogy honnan szedi ezt az összeférhetetlenségi okot. A jogszabályból szedheti, amely pontosan meghatározza, hogy mi az összeférhetetlenség. Egészen más dolog a vagyonnyilatkozat.

A vagyonnyilatkozat úgy jön be ebbe a képbe, hogy azt mondja a törvény, amennyiben valaki ellen összeférhetetlenségi eljárás indult - tehát a már ismertetett formában, hogy megjelölték, mi az összeférhetetlenség oka -, akkor a mentelmi bizottság valóban megnézheti még a vagyonnyilatkozatát is, felbonthatja azt a borítékot. Ilyen összeférhetetlenségi eljárás 1990-től kezdve egyetlenegy nem volt a parlamentben, s most sincs. Amit beadtak Torgyán József ellen, az nem az (Dr. Kóródi Mária: De az!), hiszen hiányos, nincs megjelölve benne, mi az az összeférhetetlenség. Tehát nem derült ki róla, hogy alkotmánybíró lenne, vagy amit felsorol a jogszabály, hogy mik az összeférhetetlenségi okok, csak heccelődés van, amit bármelyikünkkel szemben, bármikor elkövethetnek.

Éppen ez benne a veszélyes, hogy ilyen szólózásra hívnak ki egyes képviselőket, ahelyett, hogy egyszer s mindenkorra generálisan rendeznénk ezt, országgyűlési határozati javaslattal, illetőleg később a törvény módosításával.

 

(14.00)

 

Tehát rendet kell teremteni. Rendet pedig csak úgy lehet teremteni, ha szabályozzuk a kérdést, és nem valakinek a kénye-kedve szerinti bejelentésére bízzuk, hogy most van-e bizottság, nincs-e bizottság, van-e összeférhetetlenség, egyáltalán kit, milyen módon akarnak meghurcolni. Ezt kell pontosan kizárni ezekkel a rendeletekkel, illetőleg határozati javaslattal.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
176 284 2000.11.29. 12:54  163-382

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mivel nincs benn a teremben, nem akarom név szerint megnevezni, de az SZDSZ felszólalója mintegy 19 perces beszédéből körülbelül négy percet szólt magáról a témáról, az előző 15 percben pedig aggodalmát fejezte ki a közbizalom romlása miatt, majd ezt követően ebben a négy percben szidta, szapulta az elmúlt két év különböző intézkedéseit, ami szerinte a közbizalmat gyengítette; szerintem megalapozatlanul hivatkozott erre.

De egy nagyon fontos ügyről megfeledkezett, ami, igaz, nem az elmúlt két évben történt, de még ma is szó van róla, ma is tárgyalják a bíróságon a Tocsik-ügyet, amiről természetesen én nem kívánok most itt részleteiben szólni. Az azonban igaz és kétségtelen, hogy Magyarországon a közbizalom akkor kezdett először megromlani, mert szörnyű dolog volt a Tocsik-ügy, a Tocsik-per, és az alapját, ugye, az képezte, hogy az önkormányzatok nem kapták meg a nekik járó pénzeket. És ebben az időben az igen tisztelt szabad demokrata képviselő úr belügyminiszter volt, akinek a felügyelete alá tartoztak az önkormányzatok, és a sajtóban, a legtöbb fórumon hallani lehetett az önkormányzatok jajkiáltásáról, hogy a vagyonukat kénytelenek felélni, mert nem kapják meg ezeket az önkormányzati pénzeket, és ő mint akkori belügyminiszter, aki az önkormányzatok atyja kellett volna hogy legyen, ezért az égvilágon nem tett semmit.

Tehát akkor neki most nincs erkölcsi alapja, hogy krokodilkönnyeket hullasson a közbizalom elvesztése miatt, ami egyébként valóban nagyon sajnálatos, észleljük, valóban így van, kétségtelen, hogy a közbizalom veszni látszik, nem utolsósorban azon hecckampány miatt, amely a sajtóban hetek óta folyik, és amelyet itt is hallottunk a délelőtt során a parlamentben e miatt a bizonyos vagyonnyilatkozat-ügy miatt, és a képviselők vagyoni helyzete miatt. És az az országgyűlési határozati javaslat, amelyet tulajdonképpen tárgyalnunk kellene most... - és nem másról beszélni, nem más bizottságokról, nem sarat dobálni egymásra, hanem igenis erről kellene beszélni, jogi érveket kellene felhozni, de az biztos és nyilvánvaló, hogy ez pontosan azért született, hogy ezt a megrendült közbizalmat valamilyen formában próbálja, ha nem is visszahozni, de legalább megállítani, hogy tiszta képet kapjunk.

 

(15.00)

 

Mert egyértelmű, hogy nem vagyunk tiszta helyzetben, nem csináltunk még tabula rasát, amely tisztázná a képviselők vagyoni helyzetét. Kétségtelen, hogy ez egy nagyon fontos kérdés; a közszolgálatban dolgozóknak, a köztisztviselőknek és minden másnak, aki közfeladatot lát el, a cselekedetét, tevékenységét nagyon meg kell fontolnia, mert a közvélemény figyelme sokkal jobban feléjük fordul. Ez az ókortól kezdve mindig is így volt, és a legkülönbözőbb társadalmak, a legkülönbözőbb időkben és módon meg is kísérelték ezt valamilyen formában megoldani, hogy a közbizalmat élvezhessék azok, akik a köz érdekében munkálkodnak.

Nekünk is van egy ilyen törvényünk, amely az országgyűlési képviselők jogállásáról szól, az 1990. évi LV. törvény, és ennek a III. fejezete pontosan, kategorikusan meghatározza, hogy mi az összeférhetetlenség, felsorolja, hogy mikor nem lehet valaki országgyűlési képviselő, mit kell tenni abban az esetben, ha időközben merül fel valami olyan tevékenysége, amely az összeférhetetlenségre okot ad. Ez a jogszabály 1990 óta él, ennek 19. §-a szól erről a bizonyos vagyonnyilatkozatról, amely valóban 1990 óta létezik, és 1997 óta két részből áll. Elhangzott már, hogy nagyjából egybecsengenek, de mégsem teljesen.

Az 1. számú melléklet kétségtelenül olyan adatokat tartalmaz, amelyek ha nyíltak lennének, durván sértenék a személyiségi jogokat, az európai - nem magyarországit mondok - közbiztonság helyzetében megengedhetetlen adatok vannak benne. Kezdődik azzal, hogy minden ingatlannak, a lakásnak is meg kell jelölni a címét, de ugyanakkor az ingóságok között részletesen fel kell sorolni, hogy milyen ingóságokkal rendelkezik az illető képviselő, tehát meg kell jelölni, hogy egy Munkácsy-kép van a birtokában vagy egy Benczúr, vagy netán a kék Mauritius, de ugyanakkor ott van a lakcíme is, tehát valóban teljességgel kiszolgáltatja magát ebben a nem jó közbiztonságban. Tehát ez egy olyan bevallás, amely sok sebből vérzik, éppen ezért írja elő a jogszabály, hogy ezt lepecsételt borítékban kell valahol tartani, és ennek van egy - a 2. számú melléklet - egy kivonata, amely nagyjából tartalmazza ezeket az adatokat, kivéve azokat, amelyekkel be lehetne azonosítani a vagyontárgyakat, tehát ugyanúgy tartalmazza, hogy hány háza van, hány víkendháza, sőt még azt is tartalmazza, hogy az ingóságainak az értékét is, amely meghaladja a képviselői javadalom hathavi átlagát vagy alapját, forintban be kell írni, hogy iksz millió. Még talán ez a kivonat is alkalmas arra, hogy egy vagyongyarapodást nyomon lehessen követni; alkalmas arra, hogy ha '98-ban volt ennyi háza és most több van, de ugyanakkor az ingóságainak vagy a készpénzének értéke annyi volt, amennyiből vehet egy új házat, ezt nagyszerűen le lehet vezetni.

Igen ám, csak ez ennek az egésznek a szépséghibája, hogy soha semmiféle összehasonlítás nem történik - mert ilyen ez a rendszer! Ez a rendszer azt mondja, hogy azt a bizonyos 2. számú mellékletet az Országgyűlés elnöke nyilvánosságra hozza - nyilvánosságra is hozta. Voltaképpen ez azt jelenti, hogy hírül veszik az újságírók, hogy ezt itt meg lehet tekinteni, csőstül jönnek be, és ott nézegetik, hogy kinek mije van, telefonálgatnak, és már akkor is különböző jó híreket keresgetnek, amit az újságban közzé tudnak tenni szenzációképpen, de mindenesetre ez azért alkalmas egy összehasonlításra. A másik azonban bekerül a mentelmi bizottság páncélszekrényébe.

Majd ezután, amikor az országgyűlési képviselői megbízatás megszűnik, újra ki kell állítani egy ilyet, és ennek lenne igazán a célja az, hogy összevessük azzal, vajon mi történt a négy év alatt. De nem ez történik e jogszabály szerint, hanem az történik, hogy ezt is elteszik 30 napig, az eredetit megsemmisítik, majd 30 nap elteltével ezt az újonnan készített bevallást is megsemmisítik - sehol semmiféle összehasonlítás nem történik! Az egésznek semmi értelme, teljességgel használhatatlan!

Most itt van egy új országgyűlési határozati javaslat, amely megoldást kínál erre a képtelen helyzetre, nem mondom, hogy nem jó szándékú, de a gyakorlatban alkalmazhatatlan törvényre. Ez azt mondja, hogy csak úgy tudjuk feloldani ezt a képtelenséget, csak úgy tudjuk visszaszerezni a közbizalmat, ha mindenki megint készít egy bevallást, és azt összevetjük a régivel. Ennyi az egész.

Felvetődik sok helyről az, hogy miért nem végzi ezt a mentelmi bizottság - mert ez egy ad hoc ügy! Ezt visszamenőleg, 1990-ig kell megcsinálni a képviselőknek; ez egy elég nagy munka, rövid idő van meghatározva rá, 180 nap. Tehát erre igenis kell egy külön testület, amelyik abban az időben kizárólag ezzel foglalkozik, és nem a mentelmi bizottság, amelynek számtalan más dolga is van. Majd aztán fog a mentelmi bizottság egy más tevékenységet folytatni, amire még szintén visszatérek, de még ennél maradnék. Tehát végül is ezért kell egy különbizottság. A különbizottság esetében az is meg van határozva pontosan, hogy milyen összetételű legyen. Valóban, az eljárási rendjét teljesen nem határozza meg, de csak azért nem, mert nem akarja elvenni ennek a bizottságnak a saját kezdeményezőképességét, hogy a Házszabályon kívül még a saját ügyrendjét maga állapítsa meg. Hát hogy nézne ki az a határozati javaslat, amely ezt már most meghatározza, anélkül, hogy pontosan tudná az egésznek a felállását? Nagyon helyesen ezt nem mondja ki, azt mondja, majd a Házszabályon kívüli saját eljárását meg fogja határozni, és majd arról szavazni fognak, meghatározza azt is, hogy milyen formában. Tehát egy teljesen kezelhető kérdést csinálna az egész mostani lehetetlen helyzetből.

Igaz, ez az országgyűlési határozati javaslat az elmúlt időszakra nézve tenne rendet - de rendet tenne, kérem szépen! Lássák már be, az nem rend, hogy itt kipécézünk embereket, előhúzgáljuk, hogy mutasd meg ezt, mutasd meg azt! Ez lehetetlen, egy jogállamban ez képtelen dolog! Ha egyszer rájöttünk, hogy tévedtünk, és úgy szavaztunk meg egy törvényt, ahogyan az a gyakorlatban alkalmazhatatlan, akkor igenis ennek a parlamentnek kell ezt valahogy helyrehozni. Ez az országgyűlési javaslat megoldást jelent, megoldást kínál ennek a képtelen helyzetnek a feloldására.

Nézzük a másik részét, hogy akkor még mindig megmarad a jelenlegi helyzet! Tisztáztuk már, hogy mi történt '90-94-98 és a jelen helyzet között - de mi a lesz a jövőben? Párhuzamosan be van nyújtva egy törvényjavaslat, amelyik tulajdonképpen ezt a törvényt módosítaná - most nem kívánok a részletekbe belemenni -, az pedig igenis e szempont szerint menne tovább, hogy mindig legyen és igenis évente legyen. Tehát amikor az összehasonlítás még rövid időszakra vonatkozik, amikor még követni lehet, hogy mi is történt, miből is vette, hogy vette, miként vette, pontosan a közbizalom megőrzése érdekében. És akkor valóban kimondhatnánk, hogy tabula rasát csináltunk, rendeztük a múlt szennyesét - ha ez annak tekinthető, bár valószínűleg nem az, csak mondjuk, egy kérdéses ügy -, és igazi rendet teremtenénk a jövőre nézve.

Aki ezt nem fogadja el, és valaki állandóan egy személyt húz elő, hogy na majd akkor, ha... (Bauer Tamás dr. Torgyán Józsefre mutat.), az ezt valóban nem gondolja komolyan; az nem szeretné azt, hogy itt Magyarországon, a magyar parlamentben valamiféle rend legyen ezen a téren. Mi ezt szeretnénk, ezért az országgyűlési határozati javaslatot az általános vitára nemhogy alkalmasnak tartjuk, de az egyetlen lehetséges megoldásnak tekintjük ebben a kusza, képtelen helyzetben.

Köszönöm. (Taps az FKGP és a Fidesz soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
176 294 2000.11.29. 1:40  163-382

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én magam nem szeretem a sárdobálást, nem is teszem, nem is tettem volna, és a Tocsik-ügyet sem hoztam volna fel, ha az előttem szóló 15 percen keresztül nem beszél arról, hogy az elmúlt két évben micsoda szörnyű módon lett a közbizalom megrengetve - ő voltaképpen ugyanezt tette 15 percen át. Nem hoztam volna fel... - ja, és az, amit megtettek a Tocsik-üggyel. Nem lehetett, a Tocsik-ügy olyan botrányos ügy volt, azt nem lehetett a szőnyeg alá seperni, világos, hogy ott tenni kellett valamit. De az önkormányzatok már hosszú ideje sírtak-keseregtek, az újságokban jelentek meg a különböző panaszok, és akkor még nem történt semmi. Én ezt mondtam.

A másik pedig, hogy háromhetente lehetne vagyonnyilatkozatot tenni: kérem szépen, ez a komolytalan, ne haragudjon! Ez a komolytalan! Én el tudok képzelni más határidőt is az egy éven kívül, lehet kétéves is, be lehet nyújtani módosító indítványt, majd ha ezt tárgyalja a parlament. A jelenlegi helyzet azonban képtelenség, hogy egyszer teszek akkor, amikor képviselővé váltam, és amikor már nem vagyok képviselő, azt követő harminc napon belül teszek még egyet, és azt a kutya sem hasonlítja össze! Hát ez a tarthatatlan! Erre lehet határidőket meghatározni, ha beadja módosító indítványként, lehet, hogy a két évet én meg is fogom szavazni.

 

 

(15.20)

 

Az egy valóban igazi, meggondolt módosító indítvány lenne. De a három hét, ne haragudjon, nevetséges!

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
176 306 2000.11.29. 0:51  163-382

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, ebből a körhintából csak úgy lehet kimászni, ha megkeressük annak a szabályos kibontakozási lehetőségét, mert egyébként csak forog, forog, és mindnyájan kiszédülünk belőle.

 

(15.30)

 

A szabályos lehetősége pedig ennek az országgyűlési határozati javaslatnak az elfogadása. Ha ezt nem tesszük, mindaddig bármelyikünk ki van téve annak, hogy bármikor, bárki, bármilyen mondvacsinált hazugsággal vádolja, és akkor kénytelenek vagyunk a sajtóban különböző nyilatkozatokat tenni. Nem, kérem szépen, nem ez a mód! Ez a koncepció. Ezt ismerjük a magyar történelemben. Ez már lejárt, erről már könyveket írnak. Nem kell! Rend kell, szabályok kellenek. Ez lehetőség a szabályra. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
176 320 2000.11.29. 1:30  163-382

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen, szóval éppen ez a rettenetes ebben a jelenlegi állapotban, hogy mindenki gyanúba kerül, valóban mindenki gyanúba kerülhet. De ezt nem fogja feloldani az, ha itt rohangálunk, és közzéteszegetjük ezeket a vagyonnyilatkozatokat. Ezt igazán helyre tenni csak egy szabályos rend teheti, ezt kell megalkotni, ezt a szabályos rendet. És én komolyan mondom, egyszerűen nem értem, hogy most már négy óra óta beszélünk róla, hogy mit beszélünk még róla, hisz nagyon egyszerű, általános vitára alkalmas, le kell zárni ezt a témát, majd utána lesz módosításra lehetőség, maga az előterjesztő is nyílt volt erre nézve, bizottsági előterjesztése során elmondta, minden olyan javaslatot beépít a tervezetébe, ami az egész ügyet előreviheti. Hát akkor mit beszélünk mi erről az egészről?

Ami pedig a mentelmi bizottságot illeti, nem, most kifejezetten vagyonügyben nem vizsgálódhat a mentelmi bizottság, jogszabályellenes, nem tehetjük mi meg, országgyűlési képviselők, hogy most felbiztatjuk a mentelmi bizottságot, hogy valamiért szegje meg a valóban kétharmados törvényt. Nem!

Meg kell teremteni a lehetőségét, hogy minden szabályos mederben folyjon, folyamatosan folyjon, és rendszeresen, hogy majd a következő képviselő-időszakban a következő képviselőknek ne kelljen ilyen kényelmetlen, kellemetlen helyzetbe kerülniük.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
178 91 2000.12.04. 2:05  41-250

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Magam is az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levő önkormányzatok kérdésköréhez szeretnék hozzászólni, amely kérdéskör az önkormányzati bizottságban mindig vissza-visszatér. Évek óta, hosszú idő óta ostorozzuk tulajdonképpen ezt a rendszert, amely mindig megállapította, hogy ezeknek a száma ha nem is nő, de stagnál. És ez feltétlenül rossz az önkormányzatok helyzetére nézve, de ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy az a számítási mód, az a forma, ahogy meg tudják állapítani, azok a mutatók, hogy ki az önhibáján kívül hátrányos helyzetben levő önkormányzat, ez azért visszaélésre ad alkalmat, visszaélésre adott alkalmat.

Lehetőséget adott az ügyeskedők számára, akik mintegy bejátszották magukat az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levő önkormányzatok közé, és így szereztek maguknak olyan előjogokat, ami - figyelembe véve, hogy általában mindig egy bizonyos összeg osztandó szét - valóban még inkább hátrányos helyzetbe hozta azokat, akik ténylegesen hátrányos helyzetben vannak.

Az egész rendszer ezeket kell hogy segítse; azokat a kis önkormányzatokat, amelyeknek valóban szinte semmi bevételük nincs, amelyek valóban olyan lehetetlen helyzetben vannak, hogy nem tudják a kötelező feladataikat ellátni. De - és az önkormányzati bizottságban volt erre példa - ha az illetményalapját egy önkormányzat oly magas összegben határozza meg, amit egy nagyvárosban, mi több, Budapesten sem alkalmaznak, akkor hogy képzeli mégis az az önkormányzat, hogy ő hátrányos helyzetű. Sajnos, van ilyen példa. Ezért kellett szigorítani, és a szigorítás során mintegy 35 százalékkal csökkent ezeknek a hátrányos helyzetű önkormányzatoknak a száma, és így több pénz jut a valóban hátrányos helyzetben levőkre.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
178 105 2000.12.04. 1:58  41-250

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Visszatérve még mindig a hátrányos helyzetben lévő önkormányzatokra, ha ilyen elméleti síkra tereljük a kérdést, akkor való igaz, maga a kifejezés is rossz. Magyarországnak olyan sajátos a településszerkezete, hogy a háromezer-egyszáz-hetvenvalahány önkormányzat közül több mint kétezer a község, ezen belül is több mint ezer a kisközség, és nagyon sok olyan van, amelynek a létszáma kétszáz fő alatt van, ám kétségtelen, hogy ott is emberek élnek, ott élt az apjuk, nagyapjuk, dédapjuk. Ilyen a településszerkezet, rossz is lenne, ha ezeknek valamilyen oknál fogva el kellene költözni onnan; ott emberek élnek. Ez a kifejezés, hogy "önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő" azért rossz, mert ez az alapeset, az önkormányzatok egyharmada ilyen helyzetben van.

Ha ez az alapeset, akkor tényleg eljutunk addig a következtetésig, hogy az önkormányzatok finanszírozási rendszere nem tökéletes Magyarországon, és valóban el kellene jutni... - sajnos, tíz éve kínlódunk ezzel a kérdéssel, vagy legalábbis kilenc éve, az önkormányzati törvény elfogadása után körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy láthatóvá váljanak a tényleges hibák. Valóban hiba az, hogy nincsenek a feladatok megfelelő módon megállapítva. Való igaz, hogy ezeket egyszer elő kellene venni, tabula rasát kellene csinálni, és a legkisebb községben is - ahol olyan feladatok vannak, amelyek szükségesek, kötelezőek ahhoz, hogy ott emberek éljenek, és hogy az önkormányzati lét meglegyen - ezt valóban másféleképpen kellene finanszírozni, és akkor a parlamentben ilyen kérdéseken egyáltalán nem is vitatkoznánk.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
178 113 2000.12.04. 2:06  41-250

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Támogatólag szeretnék hozzászólni a Perlaki képviselőtársam előterjesztésében elhangzottak egy részéhez, nevezetesen, amikor a közigazgatási hivatalok juttatása összegének megemelését javasolja, mert a jelenlegi helyzetben valóban meglehetősen áldatlan, sőt azt is mondom, hogy képtelen a következők miatt. A hatósági ügy: állami ügy. Ennek első fokon címzettje a jegyző, ám nyilvánvalóan nem a jegyző végzi egymaga ezeket a hatósági feladatokat, hanem az önkormányzat alkalmazásában álló köztisztviselő, de az önkormányzatnál dolgozó köztisztviselőre, az önkormányzatra nem kötelező az illetményalap betartása, attól eltérhet. El is térnek tőle, hála istennek, van, ahol tetemesen el tudnak térni, nagy városokban, Budapesten, Budapest kerületeiben.

Ugyanakkor a közigazgatási hivatal mint állami hivatal, kötve van ehhez a bizonyos illetményalaphoz, attól eltérni nem tud, de a közigazgatási hivatal végzi másodfokon azokat a hatósági ügyeket, amelyeket első fokon ez a jól megfizetett önkormányzati köztisztviselő végez. Létrejön az a valóban képtelen állapot, hogy az első fokon dolgozó köztisztviselő sokkal magasabb bérhez jut havonta hozzá, mint a közigazgatási hivatal dolgozója. Ez ugyanolyan, mintha az elsőfokú bíróság kevesebb gyakorlattal rendelkező bírája magasabb fizetést kapna, mint a másodfokon hosszú bírói életútra visszatekintő bíró; és még van egy rossz hatása ennek: nem fog a közigazgatási hivatalban dolgozni a köztisztviselő, ahol magasabb képzettségre lenne szükség, hanem el fog menni az önkormányzathoz magasabb fizetésért.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
178 119 2000.12.04. 2:02  41-250

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előbbi gondolatmenetemet szeretném folytatni, mert nem fért bele a két percbe. Tehát az az alapkérdés, hogy az elsőfokú hatósági ügyintéző magasabb fizetést tud hazavinni, mint a másodfokú, aminek következtében a másodfokon a közigazgatási hivatalnál dolgozó arra fog kényszerülni saját maga és családja érdekében, hogy esetleg otthagyja a közigazgatási hivatalt, és elmenjen dolgozni az első fokra, ahol tulajdonképpen ugyanazt csinálja, csak eggyel alacsonyabb szinten, de magasabb pénzért. Ez mindenféleképpen a minőség rovására megy, ami azért súlyos, mert az állampolgárok ügyeivel foglalkozik a hatósági ügyintéző, tehát ha másodfokon gyengébb képességű emberek fogják elbírálni azt, amit jobb képességű emberek több pénzért az első fokon megtesznek, akkor ez végül is az állampolgárra lesz rendkívül hátrányos.

Emellett azért is hátrányos, mert az államigazgatás kétlépcsős, a közigazgatási hivatalon, tehát a másodfokon túl közigazgatási úton nincs helye jogorvoslatnak, csak a bíróságon. Ismerjük a bíróságok leterheltségét, az a szegény állampolgár, aki egy építési hatósági engedélyben nincs megelégedve a másodfokú közigazgatási határozattal sem, és rákényszerül arra, hogy elmenjen a bíróságra, ami már kétlépcsős, és az is eltarthat még, mondjuk, két évig, akkor nem fog tudni hozzákezdeni a háza építéséhez vagy, ne adj' isten, egy ajtó átrakásához, mert még nincs a kezében jogerős építési engedély. Ez következik be akkor, ha ezen a szinten, a másodfokon kevésbé képzett, rossz fizetésű emberek dolgoznak. Ezt volna hivatva valamelyest áthidalni Perlaki képviselőtársam előterjesztése. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
179 54 2000.12.05. 1:22  23-197

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is az adóerő-képességhez szeretnék hozzászólni egy másik aspektusból, nevezetesen, hogy a példában arról volt szó, hogy egy másik község gyermeke tanul egy olyan iskolában, ahol ez az adóerő-képesség jobb, és emiatt a normatív támogatás megvonódik.

Én erről a jobb településről szeretnék beszélni, ahol éppen azért jobb az adóerő-képesség, hiszen olyan kisebb környező faluból vagy falvakból járnak dolgozni oda az emberek, és ettől válik az adóerő-képessége jobbá az illető nagyobb községnek, városnak; pontosan ez szolgálja a kiegyenlítődést.

Tehát a kisebb települések nem rendelkeznek semmi olyan lehetőséggel, hogy munkalehetőséget teremtsenek az ott lakóknak, ám az ott lakók bejárnak a környező nagyobb községbe, városba dolgozni, és az ő munkájuk teremti meg tulajdonképpen annak a lehetőségét, hogy ott nagyobb bevétele származzon ezen adóbevételből a községnek. Igenis ez az igazságosság, ez jelenti a kiegyenlítődést, hogy akkor ebből valamit valamilyen formában visszakapjon az a község.

Köszönöm.