Készült: 2024.04.19.15:28:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

224. ülésnap (2009.09.28.), 54-56. felszólalás
Felszólaló Balog Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka képviselő elutasította a választ
Videó/Felszólalás ideje 1:34


Felszólalások:  Előző  54 - 56  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos nem tudom a választ elfogadni. Ha tudni akarja, hogy miért, akkor javaslom például a Népszabadságnak azt a tudósítását, amely egyértelmű és korrekt módon leírja, hogy a miniszter úr szervezett rá a bizottsági ülés időpontjára, ahol egyébként meg kellett volna jelennie, de nem jelent meg. Ezt meg is értem azok után, hogy egyébként úgy találkozott az egyházak vezetőivel, hogy közben már egy korábbi kormányülésen - itt van nálam az előterjesztés - Kiss Pétert jelölte ki a kormány arra, hogy a költségvetésről egyeztessen az egyházak képviselőivel. Tehát ha ott ülnek egymás mellett, akkor érdemes lenne ezt megbeszélni.

Olyan számokat adott egyébként az egyházaknak, amit két nappal korábban már az Országgyűlés honlapjáról le tudtak tölteni és meg tudtak nézni.

Én nem azt kérdeztem, hogy miért változtatták meg az 1+1-es rendszert, hanem azt, hogy miért az ellenkezőjéről tájékoztatta az egyházak képviselőit. Nyakó Istvánt szeretném idézni, aki azt mondta (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) a bizottsági ülésünk után, azt kérte az oktatási tárca államtitkárától személyesen, vegyék komolyan (Az elnök ismét csenget.) a tárgyalásokat...

ELNÖK: Képviselő úr, kérem, válaszoljon arra, elfogadja-e a választ vagy nem.

BALOG ZOLTÁN (Fidesz): ...akkor is, ha ez éppenséggel nehéz, hiszen mindenki meg fogja érteni ebben a szituációban. Igen, igazat kellene mondani, azt gondolom... (Nagy zaj az MSZP soraiban.), és egyébként felháborodás helyett... (Az elnök kikapcsolja a mikrofont. - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  54 - 56  Következő    Ülésnap adatai