Készült: 2020.07.14.00:32:55 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 129 2014.06.02. 4:52  128-129

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon már hallhattunk egy napirend előtti felszólalást a pedagógusnap alkalmából, ugyanis június első vasárnapja szól a pedagógusokról, az ezt a hivatást űzőkről.

Azért egy kicsit álságos az, hogy pont az az államtitkár asszony szólalt föl a pedagógusnap alkalmából a kormánypártok padsoraiból, aki az elmúlt négy évben tevékenyen részt vett a pedagógusok életének teljes szétzúzásában, a magyar oktatási rendszer felfordításában és nagyon sok pedagógus számára a pedagógus-életpálya élhetetlenné válásában.

(19.20)

Pedig itt ténylegesen, a szó szoros értelmében egy hivatásról van szó, egy olyan hivatásról, amelyik igazán fontos. Fontos abból a szempontból, nem mindegy, hogy milyen szemléletű, milyen gondolkodásmódú, milyen hozzáállású emberek foglalkoznak gyermekeinkkel, ezzel megalapozva jövőjüket, ezzel megalapozva akár a következő hivatásukat vagy az életüket, életpályájukat, és így mondhatjuk azt, hogy az egész ország sorsát, az egész ország jövőjét. Nem beszélve arról, hogy ténylegesen egy olyan hivatásról beszélünk, ami nem ér véget nagyon sokszor akár a nyugdíjazással, hanem igenis a pedagógusok életének végéig tart.

Ezt azért is mondom, mert városomban, Tatabányán működik egy városi pedagógus nyugdíjasklub, amelyik nemcsak arról szól, hogy nyugdíjas pedagógusok összejöjjenek, és akár a saját szakmájukról beszéljenek, vagy hasonló érdeklődésű emberek találkozhassanak, hanem szervezik a helyi nyugdíjas kulturális életet. És nemcsak a helyi nyugdíjas kulturális életet szervezik, hanem tevékenyen részt vesznek az egész város kulturális életének szervezésében. Ez is nagyszerű példája annak, hogy ez egy olyan hivatás, amit ha ténylegesen valaki szent hivatásként űz, akkor azt csak az élete utolsó napján teszi le, csak az élete utolsó napján fejezi be.

És hát pedagógusnapon nem feledkezhetünk meg azokról az emberekről, akik az én szakterületemen, a szociális szakterületen dolgoznak pedagógus végzettséggel. Sajnos nagyon sokan vannak olyanok, akik pedagógus végzettséggel nem pedagógus munkakörben dolgoznak. Ugyanis ma nagyon sokan, kikerülve a főiskoláról, egyetemről, a saját szakmájukban nem tudnak elhelyezkedni, oktatni nem tudnak, és nagyon sokuknál sajnos csak kényszerpályaként marad az, hogy az egyik helyi szociális intézményben vagy akár gyermekvédelmi intézményben elhelyezkedve akár saját megélhetésükről is gondoskodni tudjanak.

És nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik a választott hivatásukban, pedagógusként dolgoznak ezeken a munkahelyeken. Azért sem feledkezhetünk meg róluk, mert nagyon sok kérdésben sajnos hátrányos helyzetben vannak a közoktatásban részt vevő pedagógusokkal szemben, akár a bérekről beszélünk, akár a munkaidő-beosztásról beszélünk, akár nagyon sokszor a munkateherről beszélünk. Én nem akarok különbséget tenni állás és állás, munkahely és munkahely között. Ugyanolyan nehéz mind a kettő. Hasonló kihívásokkal kell megküzdenie mind az oktatásban, mind a szociális területen dolgozó pedagógusnak. Éppen ezért elvárható igény az, hogy egyenlő bánásmódban is részesüljenek. Ez a szakmai diszkrimináció, amit a pedagógusok esetében, két különböző területen dolgozó pedagógus esetében tapasztalunk, fenntarthatatlan és igazságtalan. A kormánynak kötelessége lenne az, hogy ezen változtasson.

Persze, a pedagógus-életpályamodellhez hasonlóan most már szociális-életpályamodellről is beszélnek, csak jelenleg ott tartunk, hogy a kimutatások, a statisztikai adatok szerint a szociális szférában keresnek átlagosan legrosszabbul az emberek. És ebbe az átlagba beletartoznak az ott dolgozó pedagógusok is. Igenis szükség van egy normális szociális-életpályamodellre, és nem csak a jogos felháborodás következtében morzsákban odadobott néhány forintra, ami igazán nem segít a szférában dolgozók helyzetén. Igenis szükség lenne arra az évi 30 milliárd forintra, ami a szociális szféra bérkompenzációjához, bérkiegészítéséhez szükséges lenne. Ezzel tudnánk elérni azt, hogy ne legyen különbség akár azonos végzettséggel rendelkező, csak a hivatását más területen űző szakember és szakember között.

A napirend utáni felszólalásommal azonkívül, hogy tiszteletemet szerettem volna kifejezni minden magyarországi pedagógus előtt, erre az anomáliára is szerettem volna felhívni a kormány és a közvélemény figyelmét.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
8 112 2014.06.10. 2:15  111-114

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A címben szereplő mondatot felhasználva, ami Orbán Viktor miniszterelnök úr mondata a választás után, a szociális szférában dolgozók nyelvére átfordítva azt tudnám mondani, ezt a mondatot felhasználva, hogy "keveset keresünk, nagyon keveset, sőt mi keresünk a legkevesebbet".

A szociális munkásokról kirajzolódó kép alapján az e szakmában dolgozók a közszféra amúgy is alacsony átlagbérének mindössze kétharmadát viszik haza. A tárgyi eszköztelenség jellemző, a kiégés, az elszürkülés, a fásultság, a túlterheltség és a megbecsülés hiánya. Ennek következtében nagyon sokan a szakmában egyébként, akár diplomások is külföldre menekülnek. A miniszteri meghallgatásra utalva: kivándorolnak és nem vendégmunkásnak mennek, és még a szakmai tudásukat sem építi a kint töltött idő, ugyanis egy áruházban feltöltőként dolgozva vagy hotelben mosogatóként, vagy akár fogyatékossággal élő vagy idős ember mellett ápoló-gondozó munkát végezve egy szociális diplomával rendelkező ember nem igazán fejlődik a saját maga szakmájában.

Ez a helyzet tarthatatlan, mert a közalkalmazotti illetménytábla befagyasztása, a 13. havi pénz elvonása, a továbbképzés után járó egyhavi illetmény elvétele, valamint az egykulcsos adó bevezetése miatt az amúgy is alacsony keresetű szociális dolgozók hatalmas reálkereset-vesztést szenvedtek el az elmúlt öt évben, miközben mindennapos feladataik jelentősen megnövekedtek.

Eközben azt tapasztaljuk, hogy Hegedűs Zsuzsa, közel egymillió forintos havi fizetéséről is elhíresült miniszterelnöki tanácsadó épp a szociális területet érintő kérdésekben osztja meg elképzelését Orbán Viktorral; ez egy kicsit ellentmondásosnak tekinthető. Az államtitkár úr az előző ciklusban még azt ígérte, hogy folytatása lesz, illetve a szociáliséletpálya-modell bevezetésre kerül, ehhez képest egy megalázó, 5-10 ezer forintos bruttó jövedelemkiegészítést tapasztalhattunk csak az elmúlt évben, ami nem is az alapjövedelmüket emelte meg, hanem egyfajta pótlékként kapták. A kanyarban sem látjuk ennek a folytatását.

Mi az elképzelés, hogyan próbálják meg a kilátástalan helyzetet megváltoztatni? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
13 112 2014.07.04. 6:55  93-126

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha már megszólította a frakciónkat Bárándy képviselőtársam, akkor reagálnék neki arra, hogy amikor én jobbra néztem, amikor az önök vezérszónoki felszólalása volt, akkor nem tudtam eldönteni, hogy az ülésteremben vagy egy óvodában vagyok, ahol valakinek ellopták a játékát, és emiatt hisztérikus rohamot kap.

És innentől fogva lehet csűrni-csavarni jogászi kifejezésekkel, hogy beadtak volna módosítót vagy nem, elvi kérdés, gyakorlati kérdés, és a többi. Ha úgysem adtak be módosítót, akkor miért baj az, hogy egy hét alatt lezajlik; egyébként kicsit ferdítve az igazságot, nem egy nappal előtte tudtuk meg, hanem én is mint nem jogász szakterülettel foglalkozó képviselő, sokkal hamarabb tudtam már arról, hogy ma tárgyalni fogjuk ezt a törvényjavaslatot.

Visszatérve magához a javaslathoz, nekem lenne egypár szakmai észrevételem és szakmai kérdésem az államtitkár úrhoz, ugyanis mint már itt többször elmondtam felszólalásokban, nekem volt egy szakasza az életemnek, amikor éveken keresztül Komárom-Esztergom megyében pártfogó felügyelőként dolgoztam. Éppen ezért örülök is ennek a javaslatnak, és remélem, hogy az van mögötte, amit én gondolok, és erre szeretnék majd választ kapni az államtitkár úrtól, hogy tényleg ez van-e mögötte.

De először még az egyéb kérdéseimet tenném fel, amit már a többiek is említettek, mások is említettek, ez pedig a kapacitás kérdése. Amikor a büntetés-végrehajtási törvény módosításáról volt szó, akkor is szóba került ez, hogy valószínűleg lesz állománydúsítás a pártfogó felügyeletnél, de hogy ezt hogyan fogják megoldani, az érdekelne engem. Ezekre a speciális feladatokra, amelyeket most a Belügyminisztérium átvett - már többen megkérdezték -, remélhetőleg a régi, akár többéves gyakorlattal rendelkező pártfogó felügyelőket fogják tenni? Ugyanis ha a feladatokat nézzük, akkor ez az a terület, ami nagyon nagy tapasztalatot, munkatapasztalatot igényel, ismernie kell az elítéltek személyiségét, ismernie kell az elítélteket, ismernie kell a börtönállapotokat, ismernie kell a reintegrációs folyamatokat, nemcsak kívülről, hanem abban tevékenyen résztvevőként is.

(14.30)

Tehát az a kérdésem, hogy lesz-e bővítés, ha lesz bővítés, akkor milyen formában, és remélem, hogy nem a frissen felvett pártfogó felügyelőket fogják beosztani ezekbe a komoly beosztásokba. A kérdésem az, hogy a struktúraátalakítás hoz-e magával egyfajta szemléletváltást. Ugyanis amit Bárándy képviselőtársam elmondott, hogy ő aggályát fejezi ki, hogy a pártfogó felügyelők egy része a Belügyminisztériumhoz kerül, én ezt inkább üdvözölni tudom, ugyanis a pártfogó felügyeleten belül nem mindegy, hogy milyen feladatokról beszélünk. Vannak azok a feladatok, mondjuk, a kiskorúakkal foglalkozó pártfogó felügyelőknél vagy az enyhébb bűncselekmény miatt pártfogó felügyeletet kapóknál akár vádemelés elhalasztásánál, akár még egy próbára bocsátásnál is elképzelhető, hogy a szociális szemlélet az, aminek ki kell domborodnia egy pártfogó felügyelő munkájában. Viszont azok a területek, amiket most a Belügyminisztérium átvesz, azok a területek, ahol inkább egy civil büntetés-végrehajtási szemléletre van szükség a pártfogó felügyeletnél.

Amikor megláttam ezt a javaslatot, abban bíztam, hogy a pártfogó felügyelet végre letér a Kerezsi és Gönczöl Katalin által kijelölt liberális útról, és végre áttér a tényleges feladatkörébe, vagyis arra, hogy néha szankciókkal, néha keményen, viszont néha a segítő szakma eszközeit bevetve ezeket az embereket visszavezessék a társadalomba, ezeket az embereket reintegrálják. Ugyanis az a teljes szociális szemlélet, ami jellemző volt az elmúlt időszakban és akkor is, amikor én a pártfogó felügyeletnél dolgoztam - ez az MSZP-SZDSZ-kormányzás idején volt -, helytelen út volt. Helytelen út volt azért is, mert pont e liberális szemlélet miatt nagyon ritka volt az az eset, hogy a pártfogó felügyelő javaslatot tett a büntetés átváltoztatására vagy a feltételes szabadság megszüntetésére. Ez siralmas állapot volt, mert a pártfogó felügyelő volt az, aki napi szinten tapasztalta, hogy az adott elítélt, az adott terhelt a rárótt viselkedési szabályokat, a rárótt feladatokat ellátja-e, együttműködik-e a pártfogó felügyelettel, vagy esetleg olyan életmódot él-e, ami alapján őt feltételes szabadságra bocsátották. Tehát én ezt üdvözölni tudom, ha ez ténylegesen azt jelenti, hogy ebbe az irányba megyünk el.

Lehet, hogy egy lépéssel nem lehet áttérni arra az irányra, ami mondjuk, az Egyesült Államokban jellemző, ahol a pártfogó felügyelők sokkal nagyobb hatáskörrel, hatókörrel és sokkal nagyobb szankcionálási lehetőséggel rendelkeznek, de úgy gondolom, hogy azokon a területeken, amik most átkerülnek a Belügyminisztériumhoz, a pártfogó felügyeletnek ezeken a területein igenis erre a szemléletre, igenis erre a szankciórendszerre és igenis ezekre a lehetőségekre van szükségük az ott dolgozó pártfogó felügyelőknek.

Egy dologra még reagálnék, amit Szél Bernadett mondott el a közfoglalkoztatással kapcsolatban. Szóba hozta a szociális szövetkezeteket. A szociális szövetkezeteket olyan nagyon ne bántsuk, ugyanis ez egy jól működő rendszer lenne. Az egy dolog, hogy kifizetőhelynek használja nagyon sok esetben a kormány és nem működő szociális szövetkezetekbe pumpálja a pénzt, viszont tapasztalhatunk olyanokat is, hogy már kis állami segítséggel működik szociális szövetkezet, lassan eljut arra a szintre, hogy önmagát képes ellátni, sőt arra a szintre is eljut, hogy az egész települését önfenntartóvá tudja tenni. Erre az egyik nagyon jó példa Békésszentandrás, ahol Sinka Imre polgármester ezt nagyon jól és mintaszerűen csinálja. Úgyhogy ne vonjuk egy kalap alá az összes támogatott szociális szövetkezetet, hanem határozzuk meg, hogy itt főleg azokról a szociális szövetkezetekről van szó, amelyek kifizetőhelyeivé váltak az államnak, illetve a kormánynak.

Röviden ezeket szerettem volna megkérdezni. Bízom abban, hogy ténylegesen ez a módosító indítvány ezeket a változásokat fogja elindítani, és végre a liberális pártfogó felügyelői szemlélettől - még egyszer elnézést kérek Schiffer Andrástól, hogy ezt a szót használom, úgy látom, hogy ez érzékenyen érinti - térjünk át arra az útra, hogy ahol kell, legyen meg a szociális szemlélet, legyen meg a szociális munkás affinitás, illetve munka ezen a területen, viszont ahol szükséges, ott igenis pálcát adjunk a pártfogó felügyelő kezébe, hogy azzal pallérozni tudja akár a szabadult elítélteket. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
13 138 2014.07.04. 5:05  127-156

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Előterjesztők! Természetesen a frakciónk ugyanúgy, mint más e témakörbe tartozó és előrelépést mutató javaslatot, ezt is támogatni fogja. Igaz, hogy annak tükrében kell támogatnunk, hogy látjuk, vannak olyan területek, ahol az akadálymentesítés kiépítése gőzerővel folyik, viszont vannak még területek, a fogyatékossággal élők életét befolyásoló területek, ahol az akadálymentesítés nagyon le van maradva mind Európához, mind akár a fogyatékosügyi programhoz képest. Azt javaslom, hogy próbáljuk ezeket szinkronba hozni és más területeket is felhozni, akár a fizikai akadálymentesítést, akár a vakok számára létrehozandó akadálymentesítéseket. De természetesen ezzel egyet tudunk érteni, mert úgy gondolom, hogy aki olyan pluszdolgot vállal, hogy a jelnyelvet megtanulja akár köztisztviselőként, akár közalkalmazottként, elvárható, hogy a pótlékot is megkapja, főleg ha olyan területen dolgozik, ahol nagyon sokszor kerülhet olyan helyzetbe, hogy ezt a megszerzett tudását használnia is kell.

Ellentétben az előttem felszólaló képviselővel, Teleki képviselő úrral, én egyetértek azzal, hogy amennyiben nem tudja a közalkalmazott vagy köztisztviselő a sajnálatos jelenlegi bérviszonyok következtében a saját tanfolyamát finanszírozni, és ezt a munkáltató teszi meg, akkor ezt a pótlékot addig ne kapja, tulajdonképpen ezzel törleszti azt a kölcsönt, amit a tanfolyam elvégzéséhez kapott. Szerintem ez logikus és elfogadható, így alakul ki az egyensúly, hogy adok is valamit, kapok is valamit, teljesítek is valamit, és ezért elismerésben is részesülök.

Régóta időszerű ez, meg kellett ezt tenni. Viszont ezzel a jelnyelvi pótlékkal kapcsolatban felmerül még egy olyan kérdés, hogy ha már lépcsőfokokról és a jelnyelv minél magasabb és szélesebb szintű elfogadásáról beszélünk, akkor érdemes lenne akár azt is figyelembe venni, hogy a felsőoktatásban a jelnyelv másféle feladatot és szerepet is kaphasson. Nagyon jól tudjuk, hogy a felsőoktatásban végzők nyelvvizsgatételi kötelezettsége részben arra szolgál, hogy egyfajta alapműveltségről tanúbizonyságot tegyen, legalábbis gondolom, a törvényalkotó szerint ez volt a cél, azzal, hogy egyfajta nyelvvizsgával rendelkezik. Viszont a másik és számomra fontosabb funkciója ennek a követelménynek az, hogy egy olyan nyelvet elsajátítson, amit a hivatása gyakorlása során alkalmazni és használni tud. Ha olyan szakterületen dolgozik, hogy az angol nyelvű szakirodalom az elfogadottabb és a kiterjedtebb, a jobb tulajdonképpen, akkor igen, rendelkezzen egy angol nyelvvizsgával, hogy a szakmájában önmagát minél jobban tudja képezni, minél naprakészebb és minél felkészültebb legyen a hivatása ellátása során.

De vannak olyan területek, akár a szociális terület, akár a gyógypedagógia területén, akár egyéb területeken, ahol az egyik legfontosabb nyelv, amit ismernie kell az ezen a területen dolgozónak, a jelnyelv. Innentől fogva már csak egy lépés, ha már nyelvpótlékot adunk, hogy azokon a szakterületeken, amelyeken valószínűsíthetően a jelnyelvet használni fogja, akár az általam felsorolt néhány területet is, ha figyelembe vesszük, ott a jelnyelv mint nyelvvizsga-kötelezettség leróható legyen. Tehát ha valaki ezeken a szakterületeken jelnyelvből a megfelelő vizsgáját megteszi, akkor ez őt feljogosítsa arra, hogy a diplomáját kézhez vehesse. Úgy gondolom, ez már nem egy olyan nagy lépés ahhoz képest, hogy nyelvpótlékot kapnak a közszférában dolgozók a jelnyelv ismeretéért. Ezt tudom javasolni.

Azt tudom még javasolni, hogy azon kívül, hogy vannak bizonyos területek, amelyek most nagyon elindultak - elképzelhető az is, hogy az itt ülő képviselő lobbitevékenységének, befolyásának köszönhetően bizonyos területeken az akadálymentesítés gőzerővel elindult, sokkal nagyobb sebességgel, mint más területeken -, azt szeretném kérni, hogy az egyéb területeken is, ahol óriási lemaradásokat tapasztalunk, akár a tömegközlekedés, akár a közhivatalok, akár a közintézmények tekintetében az akadálymentesítés ugyanilyen gőzerővel induljon be, egyensúlyba kerüljön, és ténylegesen akadálymentes és azonos életet élhessenek azok az emberek, akik valamilyen fogyatékossággal élnek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
14 300 2014.09.15. 4:56  299-300

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szólnom kell a Komárom-Esztergom megyei egészségügyi helyzetről, ugyanis rányomta bélyegét a kormány kórház-átalakítási koncepciója sajnos megyénk egészségügyi helyzetére is.

Mindannyian tudjuk, nagyon sokszor szóba hoztam akkor kérdés, interpelláció formájában a problémát a kis kórházak bezárása, elsilányítása kapcsán. Mert persze azt elismerem, hogy van abban koncepció, van abban ráció, hogy legyenek nagy egészségügyi központok, ahol egy helyen, közel egymáshoz mindenféle ellátást meg lehet találni, és így a különböző ellátások közötti kapcsolat is élénkebb lehet, és komplexebb kezelést kaphat egy-egy rászoruló beteg ember, csak ha ez az egész megye egészségügyi ellátásának minőségromlásával jár, vagy beteg emberek, illetve nehéz helyzetbe és életveszélyes helyzetbe került emberek életét és egészségi állapotát kockáztatja ez az állapot, akkor ez már nem megengedhető.

(22.20)

Akkor is elmondtam és most is elmondom, hogy ennek a két rendszernek, a kis kórházak rendszerének és a nagy egészségügyi ellátó komplexumoknak együtt, párhuzamosan kéne működniük. Ha a problémákat nézzük és súlyoznunk kell, akkor még talán kisebb probléma az, hogy az ellátás színvonala csökken.

Ha megyei példákat mondhatnék, megyénkben erre a sorsra jutott például a szőnyi kórházban található szülészeti osztály, ami a megye legjobb minőségű szülészeti osztálya volt. Erre nagyon jó példa volt, hogy a bezárás évében - ezt akkor is elmondtam interpellációban - egy oroszlányi kismama volt az első szülő nő abban a kórházban; amikor az Oroszlány és Szőny közötti távolság cirka 40-50 kilométer, az Oroszlány-Tatabánya távolság 15 kilométer, ez a kismama mégis azt választotta, hogy a komáromi kórházban hozza világra gyermekét.

Vagy akár figyelembe vesszük azt is, hogy milyen folyamatok zajlottak le a tatai kórházban. Ott már a 90-es évek elején megindult a kórházrombolás, a 90-es évek elejétől sorra, fokozatosan zárták be a különböző osztályokat, és mára elfekvővé, belgyógyászati elfekvővé silányították az egykor jó minőségű és színvonalas, európai színvonalú ellátást biztosító kis kórházat. De ugyanez megtörtént az esztergomi, illetve a kisbéri kórházzal is.

A másik nagyon nagy probléma az életek kockáztatása. Ez pedig abból a problémából is eredhet, mert nem mindegy az, hogy a mentőszolgálatnak mekkora távolságot kell megtennie, amíg az ellátott lakóhelyétől, a bajba került ember lakóhelyétől vagy akár a baleset helyszínétől eljut abba a kórházba, ahol a megfelelő ellátást a bajba került ember meg tudja kapni. Nem mindegy az, hogy 10-15 kilométert kell megtenni a következő olyan kórházig, ahol mondjuk, egy sebészeti osztály vagy egy belgyógyászati osztály működik - egy akut esetben -, vagy 50-60 kilométert kell utaztatni azt a szerencsétlenül járt embert, míg a megfelelő életmentő beavatkozást meg tudja kapni.

Az elmondott példák és a szűkebb hazámban, a megyémben tapasztalható állapotok is azt mutatják, hogy ez egy átgondolatlan, emberek kárára, főleg anyagi szempontból hozott döntés volt. Azt is látjuk, hogy kialakítottak egy nagy gigakórházat Tatabányán, most már állami fenntartású gigakórházat, ahol kénytelenek az orvosok pluszműszakokat vállalni, az egész ellátás szinte futószalagon működik, és az ellátók, az orvosok, a nővérek, az egészségügyi dolgozók önhibájukon kívül veszélybe sodorhatnak ellátottakat, ugyanis sokszor azt tapasztaljuk, hogy szinte öntudatlanul, félájult állapotban - bocsánat a kifejezésért -, holtfáradtan végzik a feladatukat.

Éppen ezért arra kérem a kormányt, illetve a közvéleményt is, hogy fókuszáljon erre a problémára, gondolja át újra ezt a koncepciót, bár abba az állapotba visszahozni sajnos a romboló tevékenység következtében ezt a helyzetet nem lehet, amilyenben volt, de valamilyen orvoslásra igenis kell hogy kényszerüljön a kormány, és igenis meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a régi kis kórházakban hasonló színvonalon vagy akár ugyanolyan színvonalon is az ellátások tovább folytatódhassanak, illetve újraindulhassanak.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
18 110 2014.10.13. 1:39  101-115

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kicsit furcsa az, hogy ellentmondásos közbeszerzésekről beszél az a frakció, az a párt, amelynek regnálása idején, a kormányzása idején is elég kétes és elég furcsa ügyleteknek lehettünk a szemtanúi.

A Jobbik frakciója a teljes elszámoltatás híveként azt mondja, hogy az elmúlt 24 év összes közbeszerzését felül kell vizsgálni, és ha ezt megtennénk, akkor ennek a végén nagyon sokszor a teljes vagyonelkobzás lenne a végeredmény, és ha a teljes vagyonelkobzással élnénk, akkor igenis meg lehetne oldani azokat a problémákat, hogy önhibájukon kívül nehéz sorsú, nehéz sorsban élő, elszegényedett családokon segíteni tudjunk, hogy gyermekéhezés ne létezzen, azt a jelenséget ne figyelhessük meg, hogy kétkezi munkából élő emberek a hónap utolsó napjaiban már mérlegeljenek, hogy tejet vagy zsömlét vásároljanak-e a boltban.

Tehát azt javaslom inkább, hogy egy teljes felülvizsgálatot, teljes elszámoltatást tartsunk, habár az előző ciklusban voltak elszámoltatási biztosok, de semmilyen eredményt nem tudtak elérni. (Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Na, ne!) Egy ténylegesen jól működő elszámoltatási biztos munkájának a végén ténylegesen teljes vagyonelkobzások lennének, amiből ezeket a lyukakat be tudnánk tömni.

Persze egyetértek azzal és frakciónk egyetért azzal, hogy a felvetett problémákról tárgyalnia kell az Országgyűlésnek. Ezeket az anomáliákat felül kell vizsgálni, ezeket az anomáliákat ki kell beszélni, akár egy ilyen törvényjavaslat kapcsán is, ezért a tárgysorozatba-vételt támogatni fogjuk.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

(A jegyzői székben Gúr Nándort
Schmuck Erzsébet váltja fel.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
18 214 2014.10.13. 2:01  213-216

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban napvilágra került, a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények és azok jellege kényszeríti a törvényhozást, hogy szankcionálásuk és megelőzésük érdekében radikálisabb lépéseket tegyen. Ehhez nem elég az a kormánypárti kezdeményezés, hogy a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények ne évüljenek el, ennél sokkal súlyosabb intézkedések szükségesek. Erre példa az a kezdeményezésünk, hogy az ilyen bűncselekményt elkövetők tartózkodási helye közérdekű adat legyen.

Önök az Egyesült Államokat a demokrácia fellegvárának tekintik sok mindenben, és sokszor hű csatlósként követik őket. Ott ez az eljárás hatályos jogszabályokban rögzített. Nem gondolják, hogy sok mással szemben inkább ezt a gyakorlatot kellene követni? Persze ismerem az ilyenkor reflexszerűen jövő aggályokat, mint például a személyiségi jogok kérdése vagy a bűnelkövetők testi épségének esetlegesen felmerülő, támadásoktól való védelme. A jogállamiság része kell hogy legyen az is, hogy indokolt esetben a többség vagy kiszolgáltatottabb rétegek, jelen esetben a gyermekek védelmében mások jogait korlátozzuk. Az már csak a jogalkotó bölcsességén múlik, hogy a jogszabályok megalkotásánál ? megtalálva az arany középutat ? a potenciális áldozatoknak is fokozottabb védelmet nyújtson, de a terheltet is védje a jogtalan támadásoktól, az önbíráskodástól, a jogalkalmazónak, például az ügyben eljáró bíráknak pedig egyfajta mozgásteret hagyjon, hogy a bűncselekmény jellege, körülményei, az elkövető reszocializációs vagy gyógyultsági foka alapján határozza meg az intézkedés jellegét.

Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon jól tudom azt, tisztában vagyok azzal, hogy az ezen intézkedések, akár ezen intézkedések hatékonysága is függhet attól, hogy a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer hogyan működik, akár a gyermekvédelmi jelzőrendszer hogyan működik ? persze tudom, ez egy másik minisztériumra tartozik ?, de nem gondolják-e azt, hogy már régebben radikálisabb lépéseket kellett volna tenni, hogy ezeket a bűncselekményeket megakadályozzuk, gyermekeinknek fokozottabb védelmet nyújtsunk.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
20 114 2014.10.20. 3:52  113-121

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szomorú tény az, hogy nem telik el szinte úgy nap, hogy a híradásokban vagy a médián keresztül ne halljunk arról, hogy közfeladatot ellátó személyt ért támadás. Legsűrűbb esetben egyébként ez az egészségügyi dolgozóknál fordul elő, mentőápolókat támadnak meg. Nem is olyan régen volt egy olyan eset, amikor egy éjszaka alatt három ilyen támadásnak is ki voltak téve ezek a dolgozók. Nagyon jól tudjuk, hogy azon kívül, hogy az ő testi épségük is veszélybe került, közvetve és közvetlenül akár emberéleteket is kockáztatnak azok, akik ilyen cselekményt követnek el. Éppen ezért éltünk indítványunkkal, ami arról szól, hogy ezen személyek elleni támadásnak a büntetési tétele emelkedjen föl, legyen magasabb, éppen ezért fokozottabb elrettentő hatása legyen, ami fokozottabb védelmet nyújt ezen dolgozók számára is, illetve fokozottabb védelmet nyújt azoknak az embereknek a számára, akik ezeknek a közfeladatot ellátó vagy hivatalos személyeknek a segítségére vagy akár életmentésére szorulnak.

Aktualitást ad egyébként indítványunknak az is, amit akár ma tárgyalni fog a parlament: kormánypárti indítványra a Btk. módosul, a pedofil bűncselekmények elkövetőivel szemben kívánnak szigorúbban fellépni. Ennek a törvénynek a tárgysorozatba vételénél bizottságokban elhangzott az az indok, hogy nem elég egyetlenegy dologgal befolyásolni ezeket a negatív tendenciákat, nem elég egyetlenegy csapásvonalon védeni akár gyermekeinket a pedofil bűncselekmények elkövetőivel szemben, hanem komplexebben kell kezelni ezt a kérdést.

Ebbe a komplex kérdéskezelésbe beletartozik ez az indítványunk is, amit most kérünk, hogy a parlament vegye tárgysorozatba, ugyanis a gyermekeink védelmében egy nagyon fontos eszköz, egy nagyon fontos rendszer a gyermekvédelmi jelzőrendszer rendszere, annak a felépítése. Ennek a rendszernek a résztvevői között vannak közfeladatot ellátó és hivatalos személyek is, akiknél nagyon sok esetben azért akad meg a történet, és azért nem élnek a jelzés lehetőségével kiskorúak védelme érdekében, mert megfélemlítve érzik magukat.

Amíg ezen a helyzeten nem változtatunk, és keményebben nem sújtunk oda azoknak, akik ezen személyek ellen erőszakos bűncselekményt követnek el, addig nem várhatjuk el azt, hogy százszázalékosan ellássák ezt a feladatukat; addig nem várhatjuk el azt százszázalékosan, hogy ők mindent kockáztatva, minden lehetőségüket kihasználva fellépjenek akár a gyermekek védelmében is. Éppen ezért szükség van arra, hogy őket akár a Btk. szintjén is egy fokozottabb védelem illesse meg, az őket megtámadni szándékozóknak pedig egy fokozottabb veszélyt jelentsen az, hogy egy magasabb büntetési tétellel, még azt is mondhatnám, hogy egy egyértelműen letöltendő szabadságvesztéssel sújtandó cselekménnyé minősüljön ez. Így talán meg tudjuk azt akadályozni, hogy akár a közfeladatuk ellátása közben ne legyenek veszélynek kitéve ? nagyon sokszor egyébként azonos lakóhelyek, illetve azonos városrészek, településrészek környékén ?, illetve a fokozottabb védelemnek azt is kell szolgálnia, hogy a hivatásukat teljesen, százszázalékosan akár lelkiismeretüknek, akár szak­mai hitvallásuknak megfelelően tudják és akarják is gyakorolni.

Éppen ezért kérem azt, hogy bírálják felül döntésüket ? főleg a kormánypárti többség ?, amit az Igazságügyi bizottság ülésén hoztak, és igenis vegyék tárgysorozatba ezt a kérdést, tárgyaljunk róla, és nyújtsunk fokozottabb védelmet mind a közfeladatot ellátó személyek, mind az ellátottjaik számára. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
20 120 2014.10.20. 1:28  113-121

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Abban egyetértek Schiffer András képviselőtársammal, hogy komplexen kell kezelni ezeket a kérdéseket, és csak egy ilyen intézkedés nem oldja meg a problémát. De úgy gondolom, hogy egy ilyen Btk.-szigorítás nélkül az összes többi probléma kezelése sem érhet célba.

Persze, itt elmondhatnám azt is, hogy ha a bírák élnének azzal a lehetőségükkel, a bírói függetlenség által nyújtott lehetőségükkel, hogy az ilyen esetekben a lehető legszigorúbb ítéleteket hozzák, a lehető legszigorúbban járjanak el, akkor annak már lehetne egy olyan visszatartó ereje, ami a komplex rendszer része lehetne, akár a szociális ellátórendszer megváltoztatása, akár a pártfogó felügyelői kompetenciák emelése mellett, ami kiküszöbölhetné ezeket a problémákat, illetve csökkenthetné ezeket a problémákat, mert sajnos valószínűleg arról nem beszélhetünk, hogy teljesen megszűnhetne, teljesen eltűnhetne az országból ez a jelenség.

(17.00)

Ilyen szempontból is kérem, hogy mérlegelje, és ez alapján hozza meg akár az LMP-frakció a döntését. A támogató hozzászólást köszönöm. A régi magyar mondással élve pedig azt gondolom, abban bízom, hogy az, hogy a kormánypárti többség nem szólt hozzá ehhez a kérdéshez, azt jelenti, hogy a hallgatás beleegyezés (dr. Rétvári Bence: Mindjárt kiderül.), tehát felülbírálták korábbi igazságügyi bizottsági döntésüket, és támogatni fogják azt, hogy erről a komoly kérdésről akár egy ilyen Btk.-módosítás kapcsán is tárgyalhasson a parlament. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
20 283-285 2014.10.20. 13:23  274-321

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Természetesen frakciónk támogatja az előterjesztést, ugyanis minden olyan javaslatot támogatunk, ami fokozottabb védelmet adhat a kiskorú személyeknek, a gyermekeknek az ilyen típusú bűncselekményekkel szemben, valamint mindenfajta szigorítást is támogatunk, ami az ilyen elkövetőkkel szemben életbe léphet.

(20.20)

Egyértelmű, hogy miért. Egyértelműek a szakmai okok is, ugyanis nagyon sok esetben, beszélhetünk a 18 éves kortól induló elévülésről is akár, de nagyon sok esetben 18 éves kor fölött is, még akár ha szülő és gyermek között történt meg ez a súlyos bűncselekmény, 18 éves kor fölött még mindig jó pár évig függőségi helyzetben lehet az a gyermek a szülővel kapcsolatban. Tehát ez alátámasztja azt, hogy egyáltalán ne évüljön el. Amúgy is a függőségi helyzet behatározott, hogy mikor szűnik meg.

A másik pedig az, hogy nagyon sok esetben az ilyen bűncselekmények áldozatainál nemcsak felnőttkorúvá kell válni, hanem sok esetben akár több évtizednek is el kell telnie ahhoz, hogy ő ezt feldolgozza magában, és vállalni tudja akár egy büntetőeljárás procedúráját, eljut arra a feldolgozottsági szintre, hogy ki mer állni, és feljelentést mer akár tenni ebben a kérdésben. És ne felejtsük el azt, hogy ezeknél a bűncselekményeknél is előfordulhat az, hogy mintegy poszttraumás stresszként az áldozat eltemeti magában ezeket az emlékeket, és előfordulhat az, hogy több évtized után esetleg egy akármilyen cselekmény, történés kapcsán törnek felszínre ezek az emlékek; tehát ezek mind alátámasztják. Nem beszélve arról, hogy az egyik legbrutálisabb és legaljasabb bűncselekmény-kategória véleményem szerint az ? és elképzelhető, hogy ebben szerepet játszik az, hogy én is kisgyermekes családapa vagyok ?, az egyik legsúlyosabb és legbrutálisabb bűncselekmény, amit ember elkövethet egy másik ember, egy kiskorú személlyel szemben. Így minél határozottabban fel kell lépni ezekkel a bűncselekményekkel kapcsolatban.

Az, hogy milyen típusú intézkedésekre van még szükség, előterjesztéseink voltak az elmúlt időszakban is ezzel kapcsolatban. Persze, ez mind a büntetés és inkább az elkövetők jogfosztottságával volt kapcsolatos, de azt be kell ismernünk, hogy csak ezen a pályán elindulni nem elég. Természetesen első körben azokat a lépéseket kell megtennünk, ami akár egyik napról a másikra hatályba léptethető, foganatosítható. Ebbe a kategóriába tartozik a Btk. szigorítása is ebben a tekintetben. Viszont fel kell ismernünk azt, hogy itt egy komplex tevékenységcsomagra lenne szükség, hogy ezeket a bűncselekményeket kiküszöböljük.

Szó volt már a gyermekvédelmi jelzőrendszerről. Én magam a 2000-es évek elején gyermekjóléti szolgálatnál dolgoztam. Akkor még pár éve lépett hatályba a gyermekvédelmi törvény, úgy gondoltuk, hogy a beindulás nehézkes. Azzal indokoltuk azt, hogy nem igazán működik a gyermekvédelmi jelzőrendszer. De ennek a törvénynek a hatálybalépése óta eltelt 17 év, és még mindig ott tartunk, hogy ez a rendszer nem működik. És ha kiragadott példákat akarunk venni, akár a médiában hosszú heteken keresztül taglalt eseteket is, nagyon súlyos és nagyon kétségbeejtő eseteket, ahol a szülők hajtották végre ezeket a cselekedeteket gyermekeik ellen, akkor észrevehetjük azt, hogy azok a gyermekek iskolába jártak. De mielőtt iskolába jártak volna, elvileg jártak gyerekorvoshoz, elvileg a védőnő járt hozzájuk, utána iskolába kerülve elvileg naponta találkoztak ott a pedagógusokkal, és volt olyan eset ? nagyon súlyos eset ?, ahol még a gyermekjóléti szolgálatnak a gondozottjai is voltak ezek a gyerekek. Tehát tulajdonképpen a gyermekvédelmi jelzőrendszer legfőbb elemei, a legfőbb négy eleme nem működött. És az a kérdés, hogy miért nem működött, és ezt is meg kell vizsgálnunk.

Elképzelhető, hogy a jogszabályokban nincsen rendes keretek közé szorítva, szabályozva az, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszernek hogy kell működnie? Elképzelhető az, és ez nagyon sok helyen előfordulhat, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjait megfélemlítik? És sokszor félelemből nem merik a megfelelő jelzéseket megtenni? Ugyanis annak a védőnőnek sok esetben a település szegregált területén lévő, komfort nélküli körzetébe ugyanúgy vissza kell mennie hétről hétre, annak a gyerekorvosnak ugyanúgy találkoznia kell több szülővel is, így egyrészről, hogy szabályozzuk a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését, igenis szigorúbb és hatásosabb védelemre van szükség ezen közfeladatot ellátó személyek érdekében. Meg kell vizsgálnunk azt, hogy a jelenlegi szociális ellátórendszer vagy a gyermekvédelmi ellátórendszer hogyan működik.

Ugyanis, amikor még ott tartunk, hogy Magyarországon a szociális ellátórendszer és a gyermekvédelmi rendszer akár diplomával rendelkező tagjai sokszor nehezebb anyagi körülmények között élnek, mint az ellátottjaik, akkor nagyon sok esetben ne is csodálkozzunk azon, hogy a jó szaktudással rendelkező szakemberek nem maradnak a pályán. Nagyon sok szomorú esetben külföldre menekülnek, és nagyon sokszor ápoló-gondozó feladatot látnak el fogyatékossággal élő vagy idős ember mellett, nagyon jól képzett szakemberek, kiváló szaktudással és rengeteg tapasztalattal. Vagy nagyon sok esetben, ezt is sajnos ki kell mondanunk, azok az emberek választják ezt a pályát, akiknek nincs más lehetőségük. Egyfajta kényszerpályaként mennek el akár a szociális területre, akár a gyermekvédelem területére.

Amíg ez a rendszer fennáll, amíg az ő béreik nincsenek olyan állapotban, amit a szaktudásuk és egyébként a szakmájuk felelőssége és a hivatásuk felelőssége megkíván, addig nem várhatjuk el akár azt sem, hogy a pedofil bűncselekmények visszaszoruljanak. (Folyamatos moraj.) Ugyanis a gyermekvédelmi ellátórendszernek és a szociális ellátórendszernek nemcsak abban van komoly feladata és szerepe, hogy ezeket az eseteket feltárja, vagy esetleg még csírájában elfojtsa, vagy csírájában gátat szabjon ezeknek, hanem igenis a megelőzésében is komoly szerepe van. (Az elnök csenget.) Ugyanis akár a…

ELNÖK: Bocsásson meg képviselő úr, de sztereó­ban hallom ? és nem hallom a képviselő urat. Tessék, folytassa!

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tehát, ha akár azt nézzük, hogy akár egy elkövetővel szemben is vagy egy elkövetésre hajlamos emberrel szemben is egy normálisan működő szociális ellátórendszernél még idejében normál életpályára lehet állítani. Vagy egy bántalmazott vagy egy veszélyeztetett gyermeknél, amikor olyan állapotba kerül, hogy a szocializációs életfolyamata rossz irányba indul el, és a jövőben akár egy potenciális elkövető lehet belőle, ha ezt csírájában elfojtjuk, a rendszer idejében felismeri, akkor egy normálisan működő szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerrel ennek a gyermeknek a sérüléseit korrigálni lehet. Ennek a gyermeknek az életútját olyan irányba lehet terelni, hogy a későbbiekben ne legyen akár potenciális elkövető.

De ehhez ? még egyszer mondom ? szükség van a probléma komplex kezelésére, a szakma elismerésére, akár szakmai különprogramok indítására, akár a benne szereplők elismerésére, és ha ezt a rendszert tökéletesen felépítjük és normálisan működtetjük, akkor ennek, igen, csak egy mankója lehet a Btk.-szigorítás.

Én egyébként sok képviselővel, akár szocialista, akár LMP-s, akár liberális képviselőkkel ellentétben úgy gondolom, hogy amit ők elmondanak, azzal szemben azért erősebben preventív hatása van egy szigorúbb Btk.-nak. Én hiszek a szigorú Btk.-ban, mert tanulmányaim során kellett jogot tanulnunk, és ott a fejünkbe verték, hogy azért ott a büntetési tételeknek és a büntetés szigorításának igenis van preventív hatása.

Mert annak az elkövetőnek, mondjuk, jelen esetben, ha ezt a törvényjavaslatot vesszük vagy ezt a módosítást vesszük, akkor megfordulhat a fejében, hogy neki akár 30 év múlva is szembe kell néznie a cselekménye következményeivel. Vagy akár, ha egy büntetési tétel emelésén gondolkodunk, megfordulhat a fejében az, hogy ennek nagyon súlyos következményei lehetnek, és nem úszhatja meg akár letöltendő büntetés nélkül. Tehát ennek igenis van preventív hatása, és igenis ezekre nagyon komoly szükség van. Csak ez a rendszernek csak az egyik lába. És még van rengeteg láb, amit igenis figyelembe kell venni, és ezek nélkül ez sem fog működni.

Mert a kiragadott példánál maradva, akár amíg ennyi szakember fókuszában lévő eset csak évek múltán kerül napvilágra, akkor addig tényleg nem elég a Btk. szigorítása. Akkor addig tényleg nagyon nagy baj van. És a Btk. szigorításánál, most eltekintve a preventív hatásától, van egy olyan társadalmi igény, hogy egy az, hogy ezek az emberek elnyerjék méltó büntetésüket, kettő az, hogy a lehető legszigorúbb büntetést mérjük ki rájuk. Azért ne felejtsük el azt, hogy ha ezek az esetek megtörténnek, azért egy gyermekben akkora törést okoznak, ami után már nagyon nehezen elképzelhető az, hogy egy egészséges személyiségfejlődésen menjen keresztül.

(A jegyzői székben Földi Lászlót dr. Szűcs Lajos váltja fel.)

És azért én mint szociális szakember mondom azt, és én mint olyan ember, aki pártfogó felügyelőként is dolgoztam, és nagyon sok életúttal találkoztam, akár bűnelkövetők életútjával is találkoztam, nagyon jól tudom azt, hogy a társadalomnak sem mindegy az, hogy egy ilyen törött szocializációs életpálya hova vezet.

(20.30)

Nagyon sok esetben megfigyelhető az, hogy az a kiskorú vagy az a gyermekkorú, aki szexuális zaklatásnak volt kitéve gyermekkorában, ő már valószínűleg, nagyon sok esetben valószínűsíthető, hogy deviáns életformát folytat felnőttkorában, ugyanis ez az eset egy olyan pályán indította el, ahonnan már nagyon nehéz visszahozni, főleg, ha mondjuk, az az elkövető, aki ezt tette vele, olyan személy, akivel szemben ő kiszolgáltatott helyzetben van, tehát az elkövetés után egy megfelelő gyógykezeléssel erről a pályáról nem lehet letéríteni azt a gyermeket. Ez is indokolja azt, hogy egy komplexebb intézkedéssel ne csak szigorúbban büntessünk, vagy ne csak azt jelentsük ki, hogy ha valaki ilyet követ el, akkor nem úszhatja meg 10-20-30-40 év múlva sem ezt a büntetést, hanem az elsődleges cél az, hogy ezeket a bűncselekményeket megelőzzük.

Amit Bárándy képviselőtársam mondott a d) ponttal kapcsolatban, én nem vagyok jogász, én csak józan ? nem paraszti, hanem inkább szociális munkási ? ésszel átgondolva a dolgot, azt mondom, hogy ha azon logika mentén indulunk el, ami alapján ön kifogásolta ezt a d) pontot, akkor ennyi erővel kifogásolhatjuk a c) pontot is. (Dr. Bárándy Gergely: Miért?) Mert nagyon sok esetben előfordul, ugyanúgy lehet az, hogy egy szüleire megharagudó felnőttkorú ember bosszút akar állni a szülein, és feljelentést tesz az édesapja ellen, hogy őt zaklatta gyermekkorában. Ugyanolyan visszaélésekre adhat okot, ha ezt a logikát követjük, ugyanis nagyon sok esetben 10-20-30, akár 40 év is eltelhet, amíg ez a függőségi viszony megszűnik, akár az ön által említett példánál, egy alá-fölé rendeltségi viszonyban, egy munkáltató-beosztott szempontjából. Akkor igenis meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ez az alkalmazott, akit zaklatott az ő munkáltatója, akár 10-20-30-40 év múlva, amikor ez a függőségi viszony megszűnik, tudjon élni azzal a lehetőséggel, hogy igenis feljelentést tegyen, és igenis az elkövető elnyerje a méltó büntetését. Persze mondom, én nem jogászi logikával nézem ezt a dolgot, hanem inkább mint egy szociális szakember vagy mint egy országgyűlési képviselő nézem ezt a kérdést.

Még egyszer mondom, a közeljövőben valószínűleg ugyanúgy, ahogy már elkezdtük, lesznek javaslataink, akár nemcsak büntetőjogi, hanem egyéb javaslataink is, hogy ezt a kérdést kezeljük, és elsősorban a megelőzésre és a rendszer olyatén kiépítésére helyezzük a hangsúlyt, hogy ezek az esetek nagyon minimális mértékben jelentkezzenek, nagyon minimális számban jelentkezzenek. Tehát lesznek javaslataink, amik alátámasztják, akár több lábát is megteremthetik ennek a Btk.-módosításnak, de természetesen, élve azzal a lehetőséggel, hogy módosító indítványokat nyújtsunk be, és ezeket meg is tettük, ezekkel együtt természetesen támogatni fogjuk ezt a javaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 186 2014.10.27. 2:03  185-188

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A szociális munkás annyira rosszul fizetett, hogy anyagi szempontból alig különbözik attól a klienstől, akit elvileg segítenie kéne. Ez folyamatos megalázottságot, kilátástalanságot jelent a szférában dolgozóknak.

Ez már csak azért is tarthatatlan, mert a közalkalmazotti illetménytábla befagyasztása, a 13. havi illetmény elvonása, a továbbképzés után járó egyhavi illetmény elvétele, valamint az egykulcsos adó bevezetése miatt az amúgy is alacsony keresetű szociális dolgozók hatalmas reálkereset-vesztést szenvedtek el az elmúlt öt évben, miközben mindennapos feladataik folyamatosan emelkedtek.

Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy az október 6-ára tervezett megállapodás aláírása, amely a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a kormány között jött volna létre, elmaradt, helyette maradt a hitegetés és az ígérgetés. A sztrájkbizottság tevékenysége eddig sikeresnek bizonyult, hiszen az ágazatban érezhető forrongás hatására kezdő lépésként bevezették a szociális ágazati pótlékot, és megkezdődött az ágazat életpályamodelljének kidolgozása. Az új kormány megalakítása ugyan megakasztotta a folyamatot, de végül szeptemberben a miniszter úr kinevezte az új kormányzati tárgyalót Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár személyében. Ki is tűzték az időpontot a megállapodás aláírására, de érdekes módon pont az önkormányzati választás előtti hétfőre, ami aztán később elmaradt. Népszerűségi elemként amúgy ezt az osztályvezetők, államtitkárok, sőt maga a miniszter úr is bevetették a szakmai konferenciákon, előadásokon.

Azóta eltelt pár hét, lezajlottak az önkormányzati választások, és a kijelentés okozta öröm ürömmé, az üdvrivalgás felháborodott, csalódott felhördüléssé változott. Megint azt kellett tapasztalniuk a szféra dolgozóinak, hogy csak mézesmadzagot húztak el az orruk előtt, a megállapodás lebegtetése nem volt más, mint olcsó kampányfogás.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mielőtt az ágazat végleg összeomlik, megjelölne egy végső dátumot az életpálya bevezetésére? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
22 46 2014.10.28. 3:48  21,23-60

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Én a pártfogó felügyelettel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni.

Schiffer András véleményével ellentétben én jó iránynak tartom a szakma szétválasztását, ugyanis teljesen más problémákkal, teljesen más mindennapi munkával és teljesen más szemlélettel kell azt a munkát végezni, amit most a büntetés-végre­hajtáshoz tartozó pártfogó felügyelők és a többi pártfogó felügyelő végez. Csak ha már ez a lehetőség megadatott, hogy ezt a két markáns ágát a pártfogó felügyeletnek kettéválasztottuk, akkor azt a lehetőséget is ki kellene használni, hogy ezeket a pártfogó felügyelőket innentől egy speciálisabb, specifikusabb képzésben kellene részesíteni. Mert azon kívül, amit az iskolapadban elsajátítottak, most felsorolhatnám, hogy milyen diplomákkal, azon kívül, amit a területen eltöltött évek alatt tapasztalati tudásként magukra vettek, illetve amiket elsajátítottak, igenis szükségük van, főleg a szétválasztott rendszerben, egy speciális oktatásra, továbbképzésre és folyamatos trenírozásra, a tudásuk folyamatos ápolására.

Az már egy másik kérdés, hogy az irányt én jónak tartom, ami felé elindultunk, hogy jogkörökben, hatáskörökben szélesedni látszik az ő feladatuk, az igazságügy rendszerében, a büntetés-végrehajtás rendszerében az ő szaktudásukat, az ő tapasztalatukat mélyebben szeretnék használni, csak nagyon sokszor feltételes módban találjuk meg ezeket, és nagyon sok mindenben még szélesebbre kellene tárni ezt a kaput, akár olyan szintig is elmenve, ami akár az Egyesült Államokban tapasztalható a szakma résztvevői számára.

Ha valaki a pártfogó felügyelet alatt a magatartási szabályokat súlyosan megszegi, akkor lehetősége van a pártfogó felügyelőnek jelzéssel élni az ügyész felé. Ez a jelzés lehetősége régebben is megvolt a pártfogó felügyelők számára, magam is, amikor pártfogó felügyelő voltam, éltem nagyon sokszor ezzel a lehetőséggel, akár feltételes szabadlábon lét esetén is, akár felfüggesztett szabadságvesztésnél. Akkor a büntetés-végrehajtási bíró vagy az eljáró bíró felé élhettünk ezzel a lehetőséggel, de nagyon sokszor ez a lehetőség csak akként maradt meg, hogy mi jeleztük akár a súlyos megsértését is a magatartási szabályoknak, de átváltoztatás nem történt meg.

Én bízom abban, hogy ha ez a jelzés az ügyészhez érkezik meg, akkor ő kellő súllyal, a törvény előírásait betartva vagy akár a szakma szabályait is betartva súlyosabban veti latba a pártfogó felügyelő véleményét az esetleges magatartási szabályok megsértéséről, és ténylegesen gyakrabban fog előfordulni az, hogy akár a feltételes szabadlábra bocsátásnál, akár felfüggesztett szabadságvesztésnél akár tényleges szabadságvesztés is lehet a vége, ha a magatartási szabály megsértése olyan súlyú. És ne felejtsük el azt sem, hogy komoly átalakításokon megy át most a szakma.

Mint mondtam, az irányt nagyon jónak tartom, de ez többletterhet is jelent a szakma számára, éppen ezért én most is azt vallom, amit akár már az előző ciklusban, akár ebben a ciklusban is már más parlamenti műfajban is pedzegettem, hogy igenis létszámfejlesztésre van szükség a pártfogó felügyelők tekintetében. S azon kívül, hogy szakmailag, a megfelelő oktatással felkészítjük őket az újabb kihívásokra, azt is el kell ismerni, hogy magasabb létszámra van szükség, több, a feladatot ellátó pártfogó felügyelőre van szükség. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
30 72 2014.11.21. 9:10  65-176

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2015-ös költségvetés kapcsán én elsősorban, sőt kizárólag a saját szakterületemet érintő kérdésekről, a szociális kérdésekről szeretnék beszélni. Elsőként arról a megdöbbentő tényről szeretnék beszélni, hogy a 2015-ös költségvetésben a kormány által lebegtetett szociális életpályamodellnek semmi jelét nem látjuk. (Dr. Rétvári Bence: 12 milliárd forint!) Én is fordultam szóbeli kérdésben a kormányhoz e tekintetben, akkor azt a választ kaptam, hogy még egy érdekvédelmi szervezet bekapcsolódott a tárgyalásokba, de formai hibák voltak a megállapodásban, azért nem született meg. Ehhez képest, hogy egy-két technikai akadályt kellene már csak elhárítani, hogy az életpályamodell, amire olyan sokan várnak egyébként a területen, megvalósuljon, ehhez képest a 2015-ös költségvetésben ennek nyomát sem látjuk. Ez azt jelenti, hogy legközelebb 2016. január 1-jétől várhatják a szférában dolgozók, hogy emelkedik a bérük.

Pedig megállapíthatjuk azt sajnos, hogy ma Magyarországon egy szociális területen dolgozó, középfokú végzettséggel szociális területen dolgozó ember nagyon sok esetben kevesebb pénzből gazdálkodik, mint azok a kliensek, akikkel neki a szakmáján belül, a hivatásán belül foglalkoznia kell. Nagyon sokan egyébként ténylegesen az éhhalál küszöbén állnak. Éppen ezért tapasztaljuk azt, hogy akár felsőfokú végzettséggel, nagyon sok tapasztalattal és nagyon jó képzettséggel rendelkező szociális szakemberek ahelyett, hogy Magyarországon a végzettségüknek, képzettségüknek megfelelően kamatoztatnák a tudásukat, azt a tudást, amit egyébként magyar adófizetők pénzéből szereztek, kénytelenek vagy fogyatékossággal élő vagy idős személyt ápolni, gondozni Nyugat-Európában vagy a legrosszabb esetben egy szállodában mosogatni, vagy egy multinacionális áruházlánc berlini, londoni vagy dublini áruházában a polcokat feltölteni.

Ez pazarlás. Ezt a pazarlást csak úgy tudjuk megállítani, ha ténylegesen annak a munkának megfelelő és annak a felelősségnek megfelelő bért megkapják a szférában dolgozók, ami megilleti őket. Elvárjuk tőlük a minőségi munkát, mert nagyon sok múlik azon, hogy milyen minőségű munkát végeznek. Ehhez képest az állam ezt semmiféleképpen nem próbálja honorálni nekik, ezt az állam anyagi szempontból sehogy nem próbálja meg biztosítani a számukra. Itt elkövetkezhet az, hogy nem maradnak a szakmában olyan emberek, akik ezt a rendszert a vállukon vinni tudják.

Nagyon sok problémánál feljön az a felvetés, egyébként frakciótól függetlenül, egy nagyobb probléma kapcsán előkerülő törvényjavaslat tárgyalásánál minden frakcióból elhangzik az a mondat, hogy ezt a kérdést komplexen kell kezelni. Egy kiragadott példát szeretnék említeni. Legutóbb, amikor a pedofil bűncselekményekkel kapcsolatos törvényeket tárgyaltuk, akkor is minden frakcióból azt a kijelentést hallottuk, hogy komplexen kell kezelni ezt a kérdést is, csak együttműködéssel oldható meg ez a probléma, csökkenthető ez a jelenség.

Ha ezt a kiragadott példát vesszük, ennek a rend­szernek egyik fontos alapköve, a probléma megoldásában legfontosabb segítő eszköz a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer. Ehhez képest azt tapasztaljuk, hogy megvonások lesznek erről a területről a 2015-ös költségvetés alapján. Visszatérve arra, amit az előbb is mondtam, ha komplexen akarjuk kezelni a problémákat, ha komplexen nézzük a helyzetet, akkor hogy akarjuk, hogy akár a felismerésben, akár a prevencióban, akár egy félresiklóban lévő vagy félresiklott életpálya megállításában, megfordításában megfelelő szakmai és emberi segítséget tudjunk nyújtani, ha ezekre a forrás egyre jobban csökken, ezekre a programokra és a szakmai tevékenységre a forrás csökken.

Így ezeket a problémákat sem fogjuk tudni megoldani, akár ezt sem. Egyébként véleményem szerint, lehet, hogy szakbarbár vagyok, de úgy gondolom, rengeteg társadalmi és egyértelműen persze szociális, de akár egészségügyi és mentális problémát is meg tud oldani, ki tud küszöbölni, meg tud előzni egy jól működő szociális és gyermekvédelmi rendszer, amelyik időben felfedezi a problémákat, időben felfedezi akár a problémás eseteket is, és arra megfelelő, helyi szinten vagy akár a probléma jellegének megfelelő szinten segítséget is tud nyújtani. És akár a további károsodást meg tudja állítani, akár preventív jelleggel, így egyáltalán a károsodás és a kár lehetőségét ki tudja zárni.

Tehát úgy gondolom, ahelyett, hogy ezeknek a programoknak kevesebb költségkeretet adunk, ezeket a programokat inkább hevesebben, sokkal nagyobb elánnal és sokkal nagyobb összegekkel kell támogatni. Egy 2012-2014 közötti, kormánytervekről szóló határozatban szerepel, ha már a komplex rendszert nézzük, az iskolai szociális munkás fogalma. Az iskolai szociális munkás fogalma, amit elvileg 2013. szeptember 1-ig kellett volna bevezetni, és azóta már az iskolákban szociális munkásoknak kéne tevékenykedniük az előbbi témakörökben elmondott problémák kiküszöbölése, problémahelyzetek feltárása, krízishelyzetek megoldása szempontjából és annak érdekében.

(A jegyzői székben Gelencsér Attilát
Móring József Attila váltja fel.)

Ehhez képest ennek nyomát sem látjuk még a 2015-ös költségvetésben sem. Tehát már eleve hároméves csúszást lehet borítékolni. Egyébként pont ezért, hogy ezt a mulasztását, a saját határozatával szembeni mulasztását a kormánynak kiküszöböljük, illetve hogy segítsünk kiküszöbölni, mi beletettünk egy ilyen tételt módosító indítványként a 2015-ös költségvetésbe, hogy igenis, ha már akár kétéves csúszással is, de 2015. szeptember 1-jén ez a fajta intézmény el tudjon indulni. Ezek az emberek áldozatos és embereken segítő, gyermekeken segítő munkájukat szeptember 1-jétől meg tudják kezdeni az oktatási intézményekben.

Tapasztaljuk azt is a társadalomban, hogy a drogprobléma egyre nagyobb probléma. És azt is tapasztaljuk, hogy az eddigi rendszer, akár a ráfordított költségeket nézzük, akár a programokat nézzük, nagyon sok esetben nem célravezető. A probléma egyre nő. Éppen ezért nem értjük azt sem, hogy már évek óta az erre szánt összeg sem emelkedik. Éppen ezért javasoltuk azt is, hogy a drogprevencióra szánt összeg emelkedjen.

Egy kormánypárti felszólalásban hallottuk azt, hogy a 2015-ös költségvetésből látszik, hogy elő akarja segíteni akár a régóta munka nélkül lévő emberek, és példaként mondta, a megváltozott munkaképességű személyek munkába állását. Ehhez képest a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási támogatása 15 százalékkal csökken a 2015-ös költségvetésben a ’14-eshez képest, illetve a megváltozott munkaképességű személyek keresetkiegészí­tése 17 százalékkal csökken.

(14.10)

Én pont az ellenkezőjét olvasom ki a 2015-ös költségvetésből, mint amit az előttem felszólaló kormánypárti képviselőtársam mondott. Vagy bennem van a hiba, vagy benne, vagy a rendszer úgy, ahogy van, rossz. Szerintem köztes megoldásokat kéne ehhez találnunk, hogy megválaszoljuk.

A másik nagyon nagy probléma, amit mi már évek óta mondunk, és ombudsmani jelentés is szól róla, az nem más, mint a gyermekpszichiátriák helyzete. Jelenleg Magyarországon összesen 60-70 gyermekpszichiáter dolgozik. Nagyon nagy a hiány a gyermekpszichiátriai fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekből, ezzel szemben pedig látjuk azt, hogy a jelenlegi gyermekek ? most nem kezdem el sorolni, hogy milyen hatások következtében ? milyen mentális problémákkal rendelkeznek, mennyire megszaporodott a 18 év alatti öngyilkossági kísérletek száma, ehhez képest azt látjuk a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmények terén vagy akár az orvosszám terén is, hogy Nyugat-Magyarországon például egyetlenegy ilyen intézmény sincs.

Hogyan várjuk azt, hogy a gyermekeink mentális problémája megoldódjon, a gyermekek körében tapasztalható ilyetén problémák nagyon nagy száma akár az európai viszonyokat is tekintve vagy akár európai viszonylatban is tekintve megváltozzon, hogyha erre nem fordítunk nagyobb összegeket? Hogyan várjuk el akár egy pályaválasztás előtt álló orvostanhallgatótól azt, hogy a gyermekpszichiátriát válassza, ha látja, hogy semmi lehetősége nincs arra, hogy akár a gyakorlati idejét letöltse, akár később az általa választott szakterületen praktizáljon?

Ezekre várjuk a válaszokat, és egyébként módosító indítványainkkal ezekre a problémákra meg is próbáltuk megadni a választ. Már csak bízhatunk abban, hogy ez befogadásra kerül. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 158 2014.11.25. 4:52  135-166

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Dúró Dóra képviselőtársam alaposan kielemezte a törvényt, én csak egy apró részletről szeretnék beszélni. Apró részlet, de véleményem szerint jelentős részlet, és az én szakterületemet is érinti: a gyermekvédelmi jelzőrendszer megemlítésre kerül ebben a törvényben. Nagyon jól tudjuk azt, hogy akár a lemorzsolódás veszélyének a kiküszöbölésére is egy tökéletesen alkalmas rendszer a gyermekvédelmi rendszer, vagy akár más, súlyosabb problémák kiküszöbölésére, esetleg még azt is mondanám, hogy bűncselekmények napvilágra kerülésében is jelentős szerepe lehet, és ehhez elengedhetetlen a jól működő gyermekvédelmi jelzőrendszer.

A törvény említi, hogy a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok megszervezéséért és ellátásáért, a gyermekvédelmi jelzőrendszerek, a köznevelési intézményhez kapcsolódó feladatai koordinálásáért a nevelési intézmény vezetője a felelős. Én értem azt, hogy felelőst kell találni akár a gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetéséhez is, ugyanis látjuk azt, hogy ennek a rendszernek a nem működése vagy alulműködése milyen problémákat okoz; akár, ha az utóbbi időben felkapott témává vált pedofil bűncselekmények, gyermekbántalmazások, zaklatások ügyét tekintjük, nagyon sok esetben azok a gyermekek, akik ilyennek akár a saját szülőjük által ki voltak téve, oktatási intézménybe jártak. Nagyon jól tudjuk azt, én is mint szociális szakember, aki gyermekjóléti szolgálatnál is dolgoztam, családsegítő szolgálatnál is dolgoztam családgondozóként, nagyon jól tudom azt, hogy egy bántalmazásnak szemmel látható tünetei is vannak.

(18.20)

Ennek nem kell fizikai bántalmazásnak lenni, egy jól felkészült, tapasztalattal rendelkező pedagógus a gyermeken akár az iskolába lépéskor látja, hogy probléma van.

Akkor van probléma, ha ez a tapasztalt pedagógus, bár látja, hogy valami nincs rendben, nem él a kötelezettségével, és nem jelez akár a gyermekjóléti szolgálatnak, akár a gyermekvédelmi ellátórendszernek. Nagyon sok esetben az intézmény vezetője nem találkozik közvetlenül ezekkel a gyermekekkel; az ott dolgozó pedagógus, osztályfőnök az, aki naponta találkozik velük, tehát innentől fogva megkérdőjelezhető az, hogy kinek is a felelőssége az, ha ez a jelzés nem történik meg.

Persze beszélhetnénk arról is, hogy az iskolai gyermekvédelmi felelős intézménye úgy-ahogy megszűnt. Én azt mondom egyébként, hogy igazából el sem indult, mert nem tartottam jó iránynak, hogy az alsó tagozatos tanítóra, elnézést a kifejezésért, rálőcsölték még pluszban ezt a feladatot, amit nagyon sok esetben ? és meg is tudom érteni, mert eléggé leterhelt volt a munkája révén ? csak papíron végzett el, a szükséges és minimális elvárásoknak eleget tett, de nem igazán tudta a funkcióját érvényesíteni.

Tudjuk nagyon jól azt, hogy egy kormányrendelet alapján 2013. szeptember 1-jétől az iskolai szociális munkás intézményének életbe kellett volna lépnie. Arról azért lehet vitatkozni, hogy ezt a gyerekjóléti szolgálaton keresztül kell-e megvalósítani, vagy az iskolának a saját hatáskörén belül kell ezt a funkciót, ezt az intézményt létrehoznia. Én az utóbbi pártján vagyok pont amiatt, hogy a gyermekek közelében lévő, az ott dolgozó pedagógusokkal, tanári karral napi kapcsolatban lévő iskolai szociális munkás sokkal jobban megláthatja az ott lévő anomáliákat, sokkal jobban fel tudja térképezni és napvilágra tudja hozni akár a bántalmazott, veszélyeztetett vagy akár a zaklatott gyermekek ügyeit is. Ez lehet az a folyamat, hogy akár ? ha egy gyermekről beszélünk vagy egy fiatal emberről, egy 14 és 16 év közötti fiatal emberről beszélünk ? egy félresiklóban lévő életpályát, egy félresiklóban lévő szocializációs folyamatot még időben megfogva, helyreállítva akár súlyosabb következményeket is ki tudunk küszöbölni, akár a lemorzsolódás kockázatát is minimálisra tudjuk szorítani.

Éppen ezért javasolnám, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetésében ? akár az oktatási intézményekben lévő feladatok ellátásában is - konk­rétan felelősöket kell találnunk, és ha ezeket a felelősöket megtaláljuk, akkor a megfelelő szankciórendszerrel a mulasztásokat is ki tudjuk küszöbölni. Úgyhogy én azt gondolom ? azon kívül, hogy itt ez egy mondatban szerepel -, javaslom a kormány számára, hogy ezt bontsuk ki még jobban, és tegyük hatékonyabbá ennek a rendszernek a működését. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 176 2014.11.25. 14:35  167-196

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár úr expozéjában, illetve a fideszes vezérszónoktól is gyakran hallottuk azt, hogy a párhuzamosságokat meg kell szüntetni, ami hasonló, azt együtt kell kezelni, komplexen kell kezelni ezt a kérdést.

Ehhez képest 2010 óta, amióta van szerencsém országgyűlési képviselőként dolgozni, azt tapasztalom, hogy ha a szociális és gyermekvédelmi törvényhez hozzányúlnak, akkor csak toldozgatást és foldozgatást tapasztalunk. Lebegtetve volt éveken keresztül az, hogy lesz egy új szolgáltatási törvény, ami ötvözi ezt a két törvényt ? így lehet a legjobban egyébként a párhuzamosságokat megszüntetni -, de ezt a szolgáltatási törvényt még a kanyarban sem látjuk, pedig lassan szerintem ideje lenne. Ahelyett, hogy tényleg folyamatosan kiveszünk részeket, betesszük, módosítjuk, toldozgatjuk-foldozgatjuk, lehet, hogy tényleg egy új, komplex rendszer felépítésén kellene gondolkozni.

Sorba megyek azokon a módosításokon, amikben vitatkoznék. Az első a lehetőség a hajléktalan­ellátást nyújtó intézmények férőhelyszám-bőví­tésére, különös tekintettel, gondolom, a krízisidőszakra. Csak el kellene már jutni a kormánynak oda, amit már sok, hajléktalanokkal foglalkozó kérdésnél megemlítettünk, hogy a hajléktalankérdés megoldásában, a hajléktalanok problémájának megoldásában nem elsősorban a férőhelyszám-növelés az, ami megoldást jelent, ugyanis azt tapasztalatuk, eddig is megszokott volt az, hogy krízishelyzetben a fagyhalál és az egészségkárosodások elkerülése végett férőhelyszám bővítésére volt lehetőségük az ilyen ellátást nyújtó intézményeknek.

De akkor is tudjuk nagyon jól azt, hogy egy jelentős része van hajléktalan személyeknek, úgy mondanám inkább, hogy az utcalakóknak, akik nem hajlandók igénybe venni a szakosított, illetve az alapellátást sem, hajléktalanellátást egyáltalán nem képesek igénybe venni, nem hajlandóak igénybe venni. Rajtuk nem fog segíteni az sem, ha növeljük a férőhelyszámot. Vannak olyan települések, ahol azt tapasztaljuk, hogy a meghatározott és a megengedett férőhelyszámot fel sem lehet tölteni, ugyanis nincs az adott területen annyi hajléktalan. Tehát itt is inkább azt mondanám, hogy a férőhelyszám-növelés helyett egy komplex intézkedéscsomagra lenne szükség. Ezzel kapcsolatban már az előző felszólalásaimban, amikor ilyen jellegű törvényről volt szó, elég sok mindent mondtam. Tehát nem feltétlenül a férőhelyszámok növelése a kivezető út.

A falugondnoki szolgálatnál nem értem a módosítás lényegét. Azt gondoltam, hogy az ilyetén párhuzamosságokat igyekeztek az utóbbi időben kiküszöbölni. Tehát nem értem azt, hogy miért kell nevesíteni a törvényben azt, hogy a falugondnoki szolgálatnál, ha kistérségi társulás látja el ezt a feladatot, akkor párhuzamosan a törvény által előírt létszám fölött nem teljesíthetnek ilyen szolgálatot falugondnokok vagy tanyagondnokok. Nem értem, hogy ennek miért kell így belekerülnie, mikor a törvény pontosan leírja, hogy milyen lakosságszámnál hány főben lehet ellátni ezt a feladatot. Nem értem, hogy miért kell erre ráerősíteni, és miért kell még egyszer megemlíteni a törvényben.

A támogatott lakhatásról sok szó esett. Egyetértek azzal, hogy a támogatott lakhatás lehet az a forma, ami egyrészről a társadalom befogadóképességét, a társadalom elfogadását megerősítheti, egyfajta érzékenyítési eszköz is lehet egyébként a támogatott lakhatás bevezetése. Azzal is egyetértek, hogy a fogyatékossággal élő személyeknek akár a fejlesztéséhez, akár a felnőttkori fejlesztéséhez, akár ? elnézést, hogy ilyet mondok, de nagyon sok esetben ez is egy nagy eredmény ? a szinten tartáshoz is nagyon nagy segítséget nyújt a támogatott lakhatás rendszere, de magának a támogatott lakhatásnak a kialakításában tisztább képet nem mutat ez a módosítás. Leírja azt, hogy hol és mikor kell mindenképpen azt alkalmazni, és nem adható meg az engedély más típusú ellátásra, de hogy konkrétan a támogatott lakhatás tág spektrumán belül melyik az az irány, melyik az az út, amit a kormányzat akár célravezetőnek tart, erről egyetlenegy szót nem találunk ebben a törvényben, tehát ezt a részét nem tisztázza a támogatott lakhatás kérdéskörének.

A belépési hozzájárulásról már volt szó. Én sem tudok egyetérteni ezzel az intézkedéssel, mégpedig azért nem tudok egyetérteni vele, mert nagyon jól tudjuk azt, hogy amilyen anyagi állapotban, anyagi helyzetben vannak a jelenlegi támogatási rendszer, sőt még azt is mondhatnám, hogy a céltámogatási rendszer mellett bentlakást nyújtó intézmények, azt lehet mondani, hogy majdnem hogy az életben maradásukat fogja jelenteni, hogy ezt a belépési hozzájárulást elkérik-e vagy nem. Egyébként a diszkriminációt én sem értem, hogy miért van különbség állami és egyházi fenntartók között, de gondolom, erre a választ megkapjuk.

De azonkívül, hogy az intézmény fenntartását valószínűleg nagyon sok esetben az fogja lehetővé tenni, hogy ezt a hozzájárulási díjat elkérik, ezenkívül nem nagyon számíthatunk arra, hogy az ellátás minőségének a javítására lehetőségük lesz ezeknek az intézményeknek ebből az összegből fordítani, ugyanis így fogják tudni a törvény által előírt dolgozói létszámot, egyéb feltéteket megteremteni. Félek attól, hogy ebből az összegből nem marad akár az ellátás színvonalának tárgyi fejlesztésére vagy akár az ellátás különböző projektjeinek, újításainak, új módszerek bevezetésének a foganatosítására.

A másik anomáliája pedig az, hogy vegyünk akár idősellátást, akár fogyatékosellátást, van egy ellátott, aki bekerül egy ilyen bentlakást nyújtó intézménybe, befizeti a belépési hozzájárulását, de akár az életkörülményeiben, akár az egészségi állapotában olyan változás történik ? akár a három éven belül is egyébként, amikor részarányosan a visszatérítés megilleti ?, hogy neki sajnos egy másik intézménybe kell átmennie. Ebben az esetben mi történik? Ha abban a másik intézményben is bekerülési hozzájárulási díjat kérnek, akkor az már tényleg fizikai képtelenség, hogy az az ellátott másodszorra is ki fogja tudni fizetni ezt a bekerülési hozzájárulást. És ha már, mondjuk, a három évből eltelt két év, akkor az azt jelenti, hogy tulajdonképpen, ha ezt a 8 milliós összeget vesszük, csak 2,5 millió forinttal tud gazdálkodni, és ehhez kellene hozzátenni a további összeget.

(19.50)

Tehát valahogy nagyon nagy buktatókat látok én is ebben a rendszerben, és egy ilyen helyzetben egy ellátott olyan helyzetbe kerülhet, hogy az ő állapotának már nem megfelelő az az intézmény, ahol van, de továbblépni nem tud, ugyanis a másodszori hozzájárulási díjat nem fogja tudni kifizetni, az ő életkörülményeiben, akár a hozzátartozó vagyoni helyzetében változás nem történt. Tehát ha kialakítják majd a szempontrendszert, hogy mi alapján adható meg a mentesítés, ő tulajdonképpen ugyanott marad, ugyan­ott lesz a szempontrendszer alapján, csak éppenséggel továbblépni nem tud.

A közfeladatot ellátó személyek körét bővítik. Én ezt egyébként jó dolognak tartom, csak amíg a közfeladatot ellátó személyek a megfelelő jogszabályi védelmet nem kapják meg, addig ez semmi más, csak egy kitűző, amit kitűzhetnek a hajtókájukra, de ugyanúgy akár a feladatellátásuk során veszélyeztetve lehetnek, ha olyan városrészre, olyan településrészre kell elmenniük ellátni a feladatokat; akár veszünk egy gyermekjóléti munkatársat, akár még vehetjük egyébként a gyámhivatal dolgozóját is, és sorolhatnám. Ehhez, hogy a közfeladatot ellátó személlyé válásuk hatékony legyen, tovább kell szigorítani akár a Btk.-t, akár az egyéb törvényeket, hogy a törvények által a védelmüket még jobban meg tudjuk erősíteni.

Ugyanis nagyon sok esetben a hatékony intézkedésnek vagy akár a jelzőrendszer működésének is az lehet az akadálya, hogy ? kimondom őszintén ? a benne dolgozó és a benne részt vevő személyek veszélyeztetve érzik magukat, és nagyon jól tudják azt, hogy a következő héten is arra a szegregált településrészre, komfort nélküli házakból álló településrészre vissza kell menniük, és ha az ő jelzésük következtében egy család úgy érzi, hogy őt sérelem érte, akkor számíthatnak arra, hogy több család összefogásában őket akár fizikai atrocitás is érheti.

Az iskolai szociális munka bekerült a törvénybe. Persze mondhatjuk azt, hogy kétéves csúszással, ugyanis a törvény szerint 2012. december 31-ig kellett volna létrehozni ezt az intézményt, és 2013. szeptember 1-jén az iskolai szociális munkásoknak már szolgálatba kellett volna állniuk. Már az előző vitában is elmondtam, hogy az iskolai szociális munkást nem úgy tudom elképzelni inkább, hogy a gyermekjóléti szolgálat fogja ezt ellátni, hanem én célravezetőbbnek tartanék az oktatási intézményen belül egy ilyen státust létrehozni ? ez az egyik, amit vitatnék ebben a témában.

A másik pedig az a hiba, amit nagyon sok törvénynél elkövetett már a kormány, ez pedig a feltételes mód alkalmazása. Nem értem, hogy itt miért kell feltételes mód. Nagyon jól tudjuk, hogy a mai gyerekek milyen szociális, mentális, akár pszichés, akár veszélyeztetett helyzetben lehetnek. Ha ezt figyelembe vesszük, én akkor azt mondom, hogy luxus benne hagyni a feltételes módot, és nem azt kell kimondanunk, hogy ezt a feladatot elláthatja, hanem ezt a feladatot el kell látnia. Persze, ha látjuk a jövő évi költségvetést, és látjuk azt, hogy a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok szakmai programjainak fejlesztésére, továbbvitelére kevesebb költségvetési normatívát kapnak, illetve hogy maga a rendszer is kevesebb pénzből kell hogy gazdálkodjon, nehéz azt elképzelni, hogy majd a gyerekjóléti és családgondozó szolgálatok újabb létszámbővítéssel meg tudják oldani ezt a problémát.

Nem látom azt, hogy milyen forrást tesznek oda ehhez a rendszerhez, és ha a feltételes mód ott van, és mondjuk, még a forrást sem kapják meg a gyermekjóléti szolgálatok, akkor azt lehet mondani, hogy a törvényi kötelezettségének eleget tett a kormány, és a rendelete szerint létrehozta a szociális munkás intézményét, csak éppen ellátni nem fogja senki forráshiány miatt és azért, mert feltételes módban szerepel a törvényben.

Amit még el szerettem volna mondani, az az, hogy örülök, amikor eredményét látom a munkámnak, örülök annak, amikor akár egy írásbeli kérdéssel egy problémára fel tudom hívni a kormány figyelmét. Ez pedig az az igazságtalanság és az a diszkrimináció, amit tapasztaltunk a szociális szférában dolgozó egyik ember és másik ember között. Nevesítve: sok esetben azonos munkakörben, azonos szolgálati idővel, azonos végzettséggel kevesebbet keresnek a közalkalmazotti bértábla szerint kereső, állami szférában dolgozók és az egyéb munkahelyeken dolgozók. Az írásbeli kérdésemben egyébként akkor arra is utaltam, hogy nagyon sok esetben előfordult az is, hogy nem vette figyelembe a ledolgozott éveket az egyik munkáltató a másikkal szemben munkahelyváltáskor. Úgy látom, hogy ez a módosítás egyébként most kiküszöböli ezt a problémát, egyenlő­ségjelet mond, és teljesen mindegy, maga a közfeladat ellátása az, ami meghatározza, hogy milyen szempontrendszer alapján kell a megfelelő béreket kifizetni.

És még egy dolog, amiről szeretnék beszélni, ez pedig a javítóintézetek kérdése. Valamilyen szinten értem a logikáját annak, hogy a nagykorúság életbelépése mikor történik meg javítóintézeti nevelés során, ugyanis ha már elkezdenek egy komplex programot azzal a bűnelkövető fiatallal, azt szeretnék végigvinni, és nem szeretnék azt elérni, hogy mivel a nagykorúságát elérte, esetleg éppen ezért a javítóintézet helyett a fiatalkorúak börtönébe kelljen menni, és azt a szocializációs munkát, amit a javítóintézetben végeztek, lehet, hogy két hét alatt a fiatalkorúak börtönében lerombolják, ezt megértem.

Ha viszont ennyire komplexen kezeli a kérdést ez a módosító indítvány, illetve ez a törvény, akkor hogyan lehet az, hogy a javítóintézet feladatai közül a legfőbb feladatok kimaradtak? Ugyanis felsorolja, hogy a neveléséről, gondozásáról, ellátásáról, higiénés feladatokról és a többiről gondoskodnia kell a javítóintézetnek, csak a legfontosabb nincs benne: a reszocializációs feladata, az újbóli bűnismétlés elkövetésének megakadályozása, amit tulajdonképpen a javítóintézet neve magában is foglal; a javító, ilyetén jellegű nevelő feladat nincsen nevesítve a javítóintézet feladatai között.

Elképzelhető, hogy ez csak véletlenül maradt ki, egyébként módosító indítvánnyal megpróbáljuk korrigálni ezt a hibát, ami remélem, feledékenység; vagy komplex törvényről van szó, tehát elképzelhető, hogy véletlenül maradt ki. Kérem, hogy akkor ezt vegyék figyelembe, és segítsük, hogy ha már leírjuk egy javítóintézet feladatát, hatáskörét és a célját, akkor ez a legfontosabb, amiért tulajdonképpen egy javítóintézet létrejött, szerepeljen benne. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 186 2014.11.25. 2:09  167-196

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gúr Nándornak mondanám az előző felszólalásához, hogy a település lakosságszámán a tanyagondnoki és falugondnoki szolgálat szempontjából ez a módosítás most nem változtat. Eddig is, a jelenleg hatályos szociális törvényben is a 400 és a 600 a határszám.

Abban egyetértek, amit mondott, hogy a megváltozott önkormányzati hivatali struktúra, akár a járási hivatalok belépésével, és így bizonyos szolgáltatások megszűnésével kisebb falvakban lehet, hogy indokolttá tenné azt, hogy ezeken a számokon változtassunk és növeljük, ugyanis már a jogszabályváltozások miatt a hivatali és egyéb ügyintézési lehetőségekből még több falu, magasabb létszámú falu kiesett, úgyhogy ezen érdemes elgondolkodni. Csak szerettem volna kijavítani ezt a tévedését.

A másik pedig az, hogy beszélt a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálatok közös működéséről. Felhívnám a figyelmét arra, hogy jelenleg is a legtöbb helyen szerintem egy vezetés alatt, egy intézmény keretein belül látják el ezt a feladatot. Ebben látom a kormánynak a szándékát, hogy ahol máshogy működik, másféleképpen működik, azon esetleg változtassunk. És hogy ha már a szakmában szereplőknél tartunk, az előbb a felszólalásomban nem említettem, hogy becsülendő módon már pár héttel ezelőtt, a törvény benyújtása előtt bizonyos fórumokon, akár honlapokon is megjelent a tervezet, hogy ezt véleményükkel esetleg befolyásolhatják is a szakmában dolgozók, de olyan nagy különbséget nem látok az akkori tervezet és a benyújtott törvényjavaslat között.

Tehát azt tapasztalhatjuk, hogy látszatban megvan ez, hogy megkérdezik a szakmában részt vevőket, hogy mit szólnak ehhez a módosításhoz, de nem hiszem el azt, hogy senki nem küldött javaslatot, vagy ha ez van, akkor nagyon nagy probléma van. Nem hiszem, de nem látom, hogy ezek a javaslatok esetleg bekerültek volna a tervezetbe. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 277 2014.12.01. 7:10  260-283

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Elsőként szólnék a gyermekek után járó díjakról, kedvezményekről, juttatásokról.

A kormánynak ezzel a törekvésével egyetértünk, és úgy gondolom, hogy több éves vagy akár két évtizedes adósságát törleszti ezzel a kormány, a mindenkori kormány és a parlament, hogy akár az ilyen juttatásokat, akár a különböző ellátási formákat átnevezi, és a pejoratív ? a számomra, meg úgy látszik, hogy a kormánypártok számára is pejoratív ? értelmű szavakat lecseréli. Így a terhességi-gyermekágyi segélynél már nem beszélünk terhességről és nem beszélünk segélyről, hanem csecsemőgondozásról beszélünk és díjról beszélünk. Vagy akár párhuzamban említhetném a régi terhesgondozás helyett a várandósgondozás bevezetését. Itt is a „terhes” szónak a kiküszöbölése, úgy gondolom, hogy egy pozitív folyamatnak tekinthető, mert hogyha a jelenlegi demográfiai helyzetet meg akarjuk változtatni, akkor igenis ezeken a fogalmakon is változtatnunk kell, mert a fogalmak véleményem szerint a fejekben is rendet rakhatnak. Tehát egy várandósságot, egy gyermekvárást sokkal könnyebben vállal akár egy erre készülő szülő, mint akár egy terhességet, és úgy is gondolom, ebben érintett hölgyekkel is beszélve, hogy semelyik hölgy sem tekinti tehernek ezt az áldott állapotot és a gyermekvárás időszakát.

Viszont aggályos észrevételeim is vannak itt a változtatásokkal kapcsolatban, amit már mások felszólalásaikban említettek, például az, hogy tágul a kizáró okoknak a köre, hogy így kikerülnek a jogdíjak és kikerülnek a jövedelemadó hatálya alá nem tartozó jövedelmek is azoknak a köréből, akik igénybe vehetnék ezeket a kedvezményeket. A másik, amit már régebben is kifogásoltunk, másfajta módosításoknál, ez pedig a javaslatban említett, gyermekek után járó díjak összegének a maximalizálása.

(22.30)

Úgy gondolom, hogy ez negatív folyamatokat indíthat el, ugyanis ha a minimálbér kétszeresének 70 százalékában maximalizáljuk ezeket az ellátásokat, akkor ezzel azokat a szülőket, azokat az édesanyákat, akik átlag feletti jövedelemmel vagy egy jobb jövedelemmel rendelkeznek, arra ösztönözzük, hogy ezeknek a lejárati ideje előtt újból munkát vállaljanak és munkába álljanak. Akár a saját tanulmányaim, akár a saját tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy szerintem a gyermek egészséges személyiségfejlődéséhez, egészséges szocializációs folyamataihoz véleményem szerint minimum hároméves korig biztosítani kéne a teljes ellátást egy szülőnek, hogy otthon tudjon maradni a gyermekével, de ha a gyed összegét maximalizáljuk, akkor azt fogjuk elérni, hogy egyéves kora előtt már azok a szülők, azok az édesanyák, akik egy magasabb jövedelmi kategóriába tartoztak, nem tudják vállalni a jövedelemkiesést, és ha a kialakított életszínvonalukat nem tudják fenntartani a minimálbér kétszeresének 70 százalékából, akkor ez őket arra fogja ösztönözni, hogy hamarabb munkába álljanak, és így a gyermekeik elveszítik annak a lehetőségét, hogy az egészséges fejlődésükhöz szükséges időt otthon az édesanyjukkal töltsék.

Több esetben említi a praxisjog kérdését a törvény. Bár ebben a törvényjavaslatban nem szerepel, de a praxisjognak egy anomáliájára szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét, amit én mint szociális szakember kaptam jelzésként a saját szakmámból, ez pedig az, hogy tartós bentlakást nyújtó intézményeknél 200 fő fölött kötelező egy főállású orvos alkalmazása ezen intézményekben, legyen szó például idősek otthonáról vagy ápolást, gondozást nyújtó intézményről. Az intézményvezetők azzal küzdenek, hogy egy orvos nem igazán szeretné a közalkalmazotti státus által nyújtott bért saját magának, éppen ezért ezekre a speciális esetekre szükség lenne egy speciális praxisjog bevezetésére, hogy a gyakorló orvosok számára vonzóvá tegyük azt a lehetőséget, hogy akár intézményi orvosként dolgozzanak, vagy ne kelljen azt a túlterhelt állapotot véghezvinniük, hogy dolgoznak intézményi orvosként, de mellette vállalnak egy praxist, vagy mellette másodállásban esetleg máshol dolgoznak, mert nagyon jól tudjuk azt, hogy az ilyen nagy létszámú intézmények olyan leterheltséget nyújthatnak egy főállású orvosnak, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy milyen speciális feladatai vannak egy intézményi orvosnak az ilyen intézményekben, ezért nem várhatjuk el tőlük, hogy a fizikai erejükön felül ezenkívül még keresőtevékenységet folytassanak, mert ténylegesen elmondható, hogy az orvosi jövedelemhez képest a közalkalmazotti bértábla alapján nyújtható jövedelem nem elég számukra.

A másik, a koherenciakérdések miatt történt változás, a gyógyászati segédeszközök kérdése, a közgyógy által adható, ingyenesen vagy kedvezményesen szolgáltatott gyógyászati segédeszközök kérdésében az ingyenes javítás kérdése. A jelenlegi hatályos jogszabályok szerint is előfordul ez az anomália, és úgy gondolom, hogy a koherencia problematikája miatt bekerült módosításnál figyelni kéne arra a problémára is, hogy bár általában a kihordási időn belül ezeknek az eszközöknek a javítása ingyenes, de azok a cégek, amelyek az ingyenes javítást végzik, a legtöbb esetben kiszállási díjat számolnak föl. Tehát innentől fogva megkérdőjelezhető ennek a szolgáltatásnak az ingyenessége. Úgy gondolom, ha már ez így bekerült ide, akkor ezt a kérdést is tisztázni kellene, ugyanis nagyon sok esetben még akár az 5 ezer forintos kiszállási díjnak a kifizetése is nehézséget okozhat egy fogyatékossággal élő embernek, akinek a mindennapi megélhetése amúgy is magasabb összeget igényel, mint egy egészséges vagy ép társáé.

Úgy gondolom, hogy ezek a módosítások még szükségesek. És ha komplexen nézzük a rendszert és globálisan nézzük ezeket a problémákat, akkor úgy gondolom, hogy ezen kiegészítések nélkül kevesebbet érnek a módosítások, ezért ezek mindenképpen szükségesek. Az említett problémákon pedig érdemes elgondolkodni. Ehhez egyébként módosító indítványokkal is fogunk élni, és kérem, hogy ezeket gondolják át és támogassák, ha arra érdemesnek tartják. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 291 2014.12.01. 5:05  290-291

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Magyarországon az emberek nagy része, hogyha a Muzsikás együttes adaptációjában meghallja az „Indulj el egy úton” kezdetű, gyönyörű gyimesi népdalt, akkor nem a tájegység jut az eszébe, hanem három nagyszerű film, az „Egymillió lépés Magyarországon”, a „Még egy millió lépés Magyar­országon” és a „Kerekek és lépések” című, természetet bemutató dokumentumfilm. Ezek megálmodója és az első két rész alkotója Rockenbauer Pál, akinek nemrég volt az évfordulója: 1987. november 26-án egy magányos túrája során a Naszály-hegy lábánál önkezűleg vetett véget életének. Halálának okáról még máig is tisztázatlan kérdések keringenek, sok forrásból hallhatunk arról, hogy beteg is volt, tehát depresszióval küzdött, magánéleti problémákról is említést tesznek, de az egyik legfőbb probléma az volt, hogy bár szaktekintélynek számított a saját maga természetfilmes, dokumentarista műfajában, mégis itt Magyarországon, a Magyar Televízión belül az akkori körülmények között nagyon sokszor ellehetetlenítették, és nagyon nagy küzdelmek árán tudta csak megalkotni a két, máig feledhetetlen és nagyon sok értéket közvetítő, akár két említett műsorát is.

1933-ban született Budapesten, az ELTE-n szerzett földrajz-biológia szakos tanári diplomát, már 1956-tól, megalakulásától a Magyar Televíziónál dolgozott, főleg természeti témájú dokumentumfilmek létrehozásában, megalkotásában segédkezett, aztán persze ezeket irányította is. Magyarországon nagyon kevesen tudnak arról, hogy rengeteg alkalom­mal külföldön forgatott ilyen témájú dokumentumfilmeket, és nagyon kevesen tudnak arról is, hogy a nemzetközi szakma, a természetfilmes, illetve a természeti dokumentumfilmes szakma nagyon nagy elismeréssel nyilatkozott róla, és nagyon nagy elismeréssel tekintett ezekre a külföldön készített dokumentumfilmekre. De hát Magyarországon elsősorban az említett filmek miatt ismerjük, amiket a 80-as évek elején és végén forgatott. A „Még egy millió lépés Magyarországon”-t 1986-ban, ennek sajnos a bemutatóját már nem érhette meg.

Sokat tanultunk ezekből a filmekből, azt is mondhatnám, hogy az én generációm is, és szerencsére a folyamatos ismétléseknek köszönhetően nagyon sok generáció ezen nőtt föl. Ezen keresztül kezdett érdeklődést mutatni nagyon sok ember a természet iránt, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a természeti értékek, illetve az élővilág bemutatásán kívül folyamatosan gondot fordítottak ezekben a műsorokban arra, hogy a történelmi emlékhelyeket is bemutassák, az épített emlékeket is bemutassák. És ne felejtsük el azt sem, hogy ha már a saját hobbimat említhetem, az etnográfiát, a néprajzot, nagyon sok adatközlővel a legutolsó pillanatban készítettek akár egy-egy epizódot, akár egy-egy jelenetet, amiben akár a saját mesterségét, akár a saját lakóhelyének a néprajzi értékeit bemutatta, és ezzel tulajdonképpen egy pótolhatatlan értékmentést is végzett ezen a területen.

Úgy gondolom, hogy azok közé az emberek közé sorolható ezzel a kezdeményezésével és az addig ismeretlen műfajnak a bevezetésével, ezeknek a speciális műsoroknak a megalkotásával, azok közé az emberek közé sorolta önmagát, akiket a nép nevelőiként, a szó nemes értelmében a nép nevelőiként, a nép tanítóiként említünk. Rengeteg értéket ezáltal megőrzött, rengeteg értéket ezáltal közvetített, rengeteg értékre felhívta az emberek figyelmét, és nagyon sok fiatalnak megnyitotta az érdeklődését akár a természeti értékek, akár az előbb említett értékek iránt. Éppen ezért, akár születésének az évfordulója környékén, január 14-e környékén, akár ? mint jelen esetben ? a halála évfordulójának a környékén, november 26-a környékén igenis fejet kell hajtanunk előtte.

Egyébként ezt meg is tették kollégautódai, ugyanis 1978-ban a Magyar Televízión belül részt vett a Natura szerkesztőség létrehozásában, amelynek feladata volt a természeti filmek, illetve természeti jellegű dokumentumfilmeknek a létrehozása, megalkotása, éppen ezért a késői kollégái születésének 70. évfordulóján emléktáblát avattak egykori lakóhelyén, ezzel is kívántak róla megemlékezni. Éppen ezért erre buzdítok és kérek mindenkit, hogy halála és születésének évfordulója közelében emlékezzünk meg róla, és hajtsunk fejet emléke előtt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 64 2014.12.02. 11:59  25-152

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Felszólalásom nagy részében természetesen a szociális, illetve a gyermekvédelmi rendszer átalakításáról szeretnék beszélni. Ahogy a kormánypárti felszólalásokban is hallottuk, még talán hihető is lenne, és szakmailag alátámasztható is lenne az, hogy válasszuk ketté az ellátásokat, és bizonyos ellátásokat a szubszidiaritás elvét figyelembe véve helyi szintre vigyünk le. Én is azon az elven vagyok egyébként ‑ de nem csak szavakban és szép mondatokban, azért ezt itt zárójelben megjegyezném ‑, hogy helyi szinten a helyi közösség tudja legjobban felmérni azokat az igényeket, hogy kinek milyen típusú, milyen jellegű ellátásra van szüksége, ugyanis egymástól 5 kilométerre lévő két különböző településnél különböző problémákkal és különböző fajsúlyban megjelenő különböző problémákkal találkozhatunk. Ezzel így egyetértek, csak mint más előttem felszólaló ellenzéki hozzászóló képviselők, én sem ezt látom benne igazán, nem ezt a szakmai irányvonalat látom, nem a helyes irányvonalat látom, hanem inkább azt, hogy minél több megtakarítást eszközöljön a kormány itt jelen esetben a szociális és gyermekvédelmi ellátásokban, kiadásokban.

Már az előző ciklusban használtam ezt a kifejezést, sokan azt mondták, hogy túlzó és nem helytálló hasonlat, de én egyre jobban azt látom, hogy a jelenlegi kormány ugyanazt folytatja, amit az előző elkezdett. Én ezt csak szociálpolitikai Taigetosznak nevezem: lehet csökkenteni úgy a rászorulóknak a számát meg az ellátottak körét, hogy minél nagyobb rétegeket szorítunk ki belőle, és a kegyelemrúgást megadva végleg letaszítjuk őket a szikláról. Én ezt a folyamatot látom, ugyanis szó volt kormánypárti hozzászólásokban meg államtitkári válaszban arról is, hogy természetesen az önkormányzatok kaphatnak támogatást a települési támogatásoknak a folyósításához, de pont ebben a törvényben szerepel, hogy ez nem lehet több, mint a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíjminimum, ami jelenleg ‑ már hosszú évek óta egyébként, ezt is nagyon sokszor, több ellenzéki frakcióból is sérelmezték képviselők ‑ 28 500 forint, tehát nem igazán afelé mutat, hogy a bajba jutott településeket megsegítse. És azért azt valljuk be őszintén, hogy ahol a település nem képes önerejéből, akár a már meglévő adókból, akár ‑ hogyha figyelembe veszi a lakosság kapacitását ‑ újabb kivetett adókból fedezni ezeket a költségeket, ezek azok a települések, ahol egyébként a támogatásra jogosultak, a támogatandó lakosok száma egyértelműen és arányosan magasabb. Tehát innentől fogva ez egy nem érthető cél.

Még egy dolog: tulajdonképpen azzal az elvvel is egyet lehet érteni, hogy a törvény felsorolja, hogy milyen esetben határozhat meg, és minek a mentén kell meghatároznia a rászorultságot a települési önkormányzatnak rendeleti szinten. Tulajdonképpen leírja a krízishelyzet fogalmát, de a krízishelyzet is változhat, mert Budapest belvárosában más a krízishelyzet, mint akár a megyében, egy Komárom-Esztergom megyei, akár szegregált kistelepülésen, de itt sem erről van szó. Itt is arról van szó valószínűleg, erre lehet következtetni, nem vagyok jós, nem vagyok próféta, de azért a tapasztalataim alapján bizonyos dolgokat néha előre láthatok, és ebből lesz az, hogy pont a nehéz sorsú lakossággal bíró településeken majd azt tapasztaljuk, hogy ezt a krízishelyzet fogalmát nagyon magas mércével mérik, tehát minél több embert próbálnak majd kiszorítani az ellátásból; jó módú, gazdagabb településeken pedig előfordulhat az, hogy úgynevezett jóléti intézkedésekként ezt a mércét lejjebb teszik. Tehát úgy gondolja az önkormányzat, jó gazda szemléletével, hogy ha már adóbevételekből akár egy kistelepülés is, amelyik szerencsés helyzetben van, ipari létesítménnyel rendelkezik, magasabb adóbevétellel rendelkezik, jóléti intézkedésként ellátást nyújt olyanoknak, akik esetleg más településen a jómódú családok közé tartoznának. Innentől fogva földrajzi szempontból és egyéb szempontból, akár gazdasági szempontból is nagyon komolyan differenciálva lesznek a szociális szolgáltatásra jogosultak az országban, és ez lehetetlen helyzeteket fog megteremteni.

Milyen kifolyásai, milyen következményei lehetnek ennek a változtatásnak? Az egyik következménye az lehet, és ez az egyik legszomorúbb következménye, hogy olyan emberek, akik ténylegesen ellátásra szorulnának, és ténylegesen a létfenntartásuk, a mindennapi létfenntartásuk múlik akár egy-egy szolgáltatáson, ők eleshetnek bizonyos juttatásoktól, és így ténylegesen életveszélyes, ténylegesen krízishelyzetbe kerülnek. A másik, ami szintén szomorú, de ez inkább majd az önkormányzati tisztségviselőket fogja fenyegetni, hogy egyfajta lázadások lesznek a településeken, és ez főleg, különösen mondjuk, a Borsod megyei kistelepüléseken vagy akár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistelepüléseken jelent majd nagyon súlyos következményeket, akár odáig is fajulhat, hogy az önkormányzati képviselők saját testi épségüket is veszélyben érezhetik. A harmadik lehetőség pedig az, hogy az amúgy is az állam által adók formájában agyonsarcolt állampolgárokat az önkormányzat, a települési önkormányzatok kénytelenek lesznek tovább sarcolni.

Hogyha már azt mondjuk, hogy bizonyos költségeket, bizonyos kiadásokat átruházunk az önkormányzatra, akkor én úgy gondolom, hogy az lenne a tisztességes eljárás, hogy akkor reformáljuk meg az adórendszert is, hozzuk vissza azt a régi állapotot, és a jelenlegi zavaros, és azt a nagyon sok esetben akár emberek szempontjából is kilátástalan, ellentmondásos helyzetet számoljuk föl, hogy nincs külön egészségbiztosítási hozzájárulás, nincs külön nyugdíj-hozzájárulás, hanem egyszerűen szociális ellátási hozzájárulást fizet az ember. Válasszuk újra ketté ezeket a terheket, és ilyenkor, hogyha tulajdonképpen a települési önkormányzat pénzbeli és természetbeli juttatások, ellátások folyósításánál bizonyos terhet levesz az állam válláról, a központi költségvetés válláról, akkor igenis a jelenlegi szociális hozzájárulási adó azon részéből, amelyik ezekre az ellátásokra, ezekre a szolgáltatásokra hivatott, abból arányosan, a lakosság számához mérten igenis visszatérítésre jogosult az én véleményem szerint és az igazságosság és a társadalmi közteherviselés általános elvei alapján is.

Én nagyon szomorúan látom a jövőképet ezzel kapcsolatban, és ‑ még egyszer mondom ‑ nem a szubszidiaritás elvét fogja ez erősíteni, hanem a társadalmi különbséget fogja még jobban megnagyítani, és ezt az ollót még jobban kinyitja. Ennek lehet még egy nagyon súlyos következménye is: nem kell földrajzi elhelyezkedésről sem beszélnünk, mert mint mondtam, két egymás melletti település is lehet akár nehezebb, akár jobb helyzetben is a költségvetés szempontjából, vagy a jelenlegi adottságai olyanok, hogy már eleve magasabb bevétellel tud számolni, a másik pedig az, hogy az ott élő lakosságnak az életszínvonala is lehet olyan magas, hogy megengedheti magának azt, hogy újabb sarcokat vessen ki a lakosságra, és a lakosságnak az a része, amelyre kiveti, ezt minden további nélkül ki is fizeti, és még akár magáénak is érzi a településen élő, nehezebb sorsú lakótársainak a sorsát. Lesznek ezek a települések, és lesznek azok a települések, amelyekről már beszéltem, hogy a saját anyagi lehetőségei miatt olyan magasra felviszi a mércét, hogy nagyon sokan kiesnek a szolgáltatásokból. Ennek lehet a következménye egyfajta ‑ hogy fogalmazzam szépen? ‑ települési ellátási vagy szociális jellegű migráció az országon belül. Ugyanis felmerülhet egy olyan ember fejében, aki akár saját hibájából, akár saját hibáján kívül olyan élethelyzetbe kerül, hogy ezek miatt az ellátások miatt önmagát képtelen fenntartani, de a saját településén az önkormányzat anyagi körülményei miatt nem tudja megkapni ezt az ellátást, lehet, hogy körülnéz, és akár a környéken, akár az ország határain belül messzebb lévő településeket, városokat választ, ahol valószínűleg az adóbevételből…, meg hogyha ma az interneten minden fellelhető, jól tudja kezelni, és meg tudja nézni az ellátások körét is, meg meg tudja nézni azt is, hogy a rászorultságot az az önkormányzat a rendeletében vagy a jogszabályában hogyan határozza meg, tehát ez alapján mazsolázhat, és elköltözhet a szociális támogatás, települési támogatás figyelembevételével egy másik városba, településre.

(13.20)

Ilyen súlyos következményt is látok ebben, de ‑ még egyszer mondom ‑ ennél súlyosabb az, hogy véleményem szerint nagyon sokan olyanok, akiknek a létfenntartása múlik bizonyos ellátásokon, el fognak esni ezektől az ellátásoktól. Még a következményeknél nem soroltam fel azt, hogy ha nem érvényesül az az igazságosság elve, amit már említettem és akár ötletként is mondom a kormánynak, hogy ezen érdemes lenne elgondolkodni, ha tehát ez nincs meg, és a lakosság anyagi körülményei, vagy akár a lakosságban a társadalmi szolidaritás érzésének a hiánya miatt az önkormányzat kénytelen újabb sarcokat bevetni azért, hogy ezeket az ellátásait fenn tudja tartani, akkor szembe kell néznie és jogosan szembe kell néznie nagyon sok esetben a saját lakosságának a nemtetszésével, a saját lakosságának a felháborodásával. Tehát ezeket a vészjósló következményeket olvasom ki ebből a javaslatból. Csak reménykedni tudok abban, hogy ennek nem lesznek ilyen következményei.

A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról áttérve egy másik témára, felszólalásban már említették az Esztergommal foglalkozó passzusait ennek a javaslatnak. Nem szoktam ilyen kifejezéseket használni a parlamentben, de most azt kell mondanom, hogy ehhez pofa kell. Tehát hogy a kormányzat által képviselt bosszúállás politikáját ilyen egyértelműen beleírják egy törvényjavaslatba, azért ez már a pökhendiség csúcsa, úgy gondolom. Egyértelműen kiolvashatjuk, hogy Esztergomot büntettük addig, amíg a Meggyes Tamást kétharmados többséggel megverő Tétényi Éva volt a polgármester, mindentől megfosztottuk, mindent elvettünk tőle, majd amikor számunkra kedvező színű polgármestere van a városnak, akkor mint nagy kegy, mindent visszaadunk.

Ezt felháborítónak tartom és az esztergomiak nevében visszautasítom! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 84 2014.12.02. 1:05  25-152

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én az a típusú ember vagyok, aki nagyon szkeptikusan áll a statisztikához, a statisztikai eredményekhez. Nem is igazán szoktam elhinni, amiket abban látok. De ha két különböző statisztikai eredmény szöges ellentétben van egymással, akkor azért az ember megvizsgálja, hogy melyiknek is higgyen.

Államtitkár úr említette a KSH felmérését, miszerint negyedmillióval csökkent a szegénység kockázatának kitettek száma. Ezzel szemben az Eurostat felmérése azt mutatja, hogy ezeknek az embereknek a száma nő Magyarországon, jelenleg a lakosság 30 százaléka, több mint 3 millió ember. Azt mondanám, hogy igen, járva az országot, akár a szociális ellátó intézményeket is, én inkább afelé hajlok, hogy ebben a kérdésben sajnos ‑ és egyértelmű, hogy ezt szomorúan kell mondanom ‑ az Eurostatnak van igaza. Úgyhogy én is óvatosan bánnék ezekkel a kijelentésekkel. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 284 2014.12.08. 0:00  229-296

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Én is csak azt szeretném kérni, amit már többen kértek ellenzéki padsorokból, hogy gondolják át, hogy ténylegesen kevesebbet akarnak-e nyújtani szociális ellátórendszerre, szociális szakmai programokra, illetve a megváltozott munkaképességűek munkába állását segítő és bértámogatására.

Valamint tényleg komolyan gondolják-e azt, hogy több tízmilliárd forintot költenének diákok drogtesztjére azzal szemben, hogy jelenleg a költségvetésben 303 millió forint áll rendelkezésre drog­prevencióra. Fogadják el a módosítónkat, legalább a 2010-es költségvetésben szereplő összeget, a 960 millió forintot kapja meg ez a terület! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 368 2014.12.08. 4:20  363-370

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először magáról a bizottsági ülésről szeretnék pár szót szólni. Abban bíztunk, hogy az összeférhetetlenségi szabályok megváltoztak, a törvények megváltoztak, mondhatjuk úgy is, hogy a politikusi álláshalmozás fogalma megszűnt, így nem lesz probléma a bizottsági ülésekkel. Ehhez képest pont egy olyan vitanap kellős közepére hívták össze a bizottsági ülést, amit egyébként jobbikos képviselő kezdeményezett, ami egy nagyon fontos témakörről, a szociális rendszert is érintő témakörről, az elvándorlásról és a szociális helyzetet is érintő kérdésről szólt. Emiatt Novák Előd, a Népjóléti bizottság alelnöke levelet is írt az elnök asszonynak, hogy át kellene tenni egy másik időpontra, ugyanis egy nagyon fontos vitanap zajlik éppen a parlamentben ezen a napon, de ez süket fülekre talált. Éppen ezért nem is vettünk részt ezen a bizottsági ülésen, pont emiatt, mert a jelentős vitanapot fontosabbnak tartottuk.

Egyébként látva a bizottsági jelentést, nem is csoda, hogy fontosabbnak tartottuk, mert a mi módosító indítványainkat is vita nélkül lesöpörték az asztalról. Ahhoz képest egyébként, hogy az egyik módosító indítványunkkal kapcsolatban ‑ amit meg is említettem az általános vita során ‑, úgy láttam, hogy államtitkár úr egyetértett a szándékunkkal, mégpedig azzal, hogy a javítóintézetek feladatkörének meghatározásánál ne csak az általános lózungok kerüljenek bele, hanem igenis a konkrét feladatok is benne legyenek, a reszocializációs, reintegrációs feladat, ami a fő tevékenységi köre kellene hogy legyen a javítóintézetnek. Ehhez képest ez a módosító indítványunk is lesöprésre került. De ehhez már hozzászoktunk.

Én bízom abban, hogy ugyanúgy, mint más konstruktív javaslatunknál ‑ és egyébként elfogadható javaslatunknál ‑, az fog történni ennél az indítványnál is, mégpedig az, hogy majd a kormány saját indítványként behozza. Akkor természetesen mi örömmel támogatni fogjuk ezt, mert amit ígértünk mind a két választási kampány során, bárhonnan jön olyan intézkedés, olyan kezdeményezés, ami az ország javát vagy akár a szakma javát is szolgálja, azt támogatni fogjuk.

A másik, ahol szintén módosító javaslatunk lesöpréséről van szó, ez az iskolai szociális munka témaköre. Ha figyelembe vesszük, amit már az általános vita során is elmondtam, hogy csúszásban van a kormány a feladatának teljesítésében, és ha figyelembe vesszük azt is, hogy rátestálja ezt a feladatot a gyermekjóléti szolgálatokra, ha ezt a két tényt figyelembe vesszük, és hozzávesszük azt, hogy a 2015-ös költségvetésben a gyermekjóléti szolgálatok szakmai feladatainak az ellátására kevesebb költségvetési normatíva jut, és figyelembe vesszük mellé azt is, hogy a jelenlegi törvénytervezetben az iskolai szociális munka biztosítása feltételes módban szerepel, tehát lehetősége van erre a gyerekjóléti szolgálatoknak, ebből egyenesen következik az, hogy ez nem fog megvalósulni. Pedig fiataljaink védelme érdekében, azt is mondhatjuk, hogy a fiatalok mentális állapotát figyelembe véve vagy akár a veszélyeztetettségüket figyelembe véve, igenis kötelezővé kellene tenni. És nemcsak feltételes módban kellene szerepelnie a törvényben ennek a kitételnek, hanem igenis kötelező jelleggel, kijelentő módban, hogy ezt biztosítani kell. Erről megint egy Mátyás király-mese jut az eszembe, mégpedig az okos lányról szóló mese, amikor vitt is ajándékot a királynak, meg nem is. A szakma most ugyanígy áll ez előtt a kérdés előtt, sőt még az oktatásban dolgozó hozzáértő emberek is úgy állnak ehhez a kérdéshez, hogy most kaptak is valamit, meg nem is. Az erre a szolgáltatásra rászoruló gyermekek kaptak is valamit, meg nem is. A nagyon rossz mentális állapotban lévő fiatalság kapott is valamit, meg nem is. Az egyre jobban veszélyeztetett, sőt akár még a bántalmazásnak, veszélyeztetésnek kitett gyermekek, oktatási intézménybe járó gyerekek megint kaptak valamit, meg nem is. A gyermekjóléti szolgálatok meg megint nem kaptak semmit.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

(21.20)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 374 2014.12.08. 5:01  373-374

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Múlt héten pénteken, december 5-én az Angyalföldi József Attila Művelődési Házban került sor a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége által tavasszal meghirdetett tehetségkutató verseny döntőjére. Ezt a tehetségkutató versenyt fogyatékossággal élő emberek számára írták ki kétféle kategóriában, alkotóművészi és előadó-művészi kategóriában. Hála istennek, nagy volt a lelkesedés az érintettek körében. Erre a versenyre több mint négyszázan adtak be pályázatot, több mint négyszázan jelentkeztek. A pénteki döntőn, amin nekem is volt szerencsém részt venni, 19 versenyző mérettette meg magát előadó-művészi kategóriában. Egyébként a döntő helyszínén, a művelődési ház aulájában az alkotóművészek győztes termékeit, alkotásait meg lehetett tekinteni.

Nagyon jónak tartom ezt a kezdeményezést. Az ilyen kezdeményezések azok, amelyek elősegítik, hogy a fogyatékossággal élő emberek teljes életet élhessenek, megmutathassák azt, amiben ők jók, és látva az alkotásokat vagy látva akár az előadásokat, azt is mondhatnám, amiben nagyon sok esetben sokkal jobbak, mint ép társaik. Ezzel tudjuk igazán felemelni őket, ezzel tudjuk igazán elérni azt, hogy ők is teljes életet élhessenek, és igazán szerves részének, önálló részének és a társadalom teljes értékű részének érezzék magukat.

Egyébként a verseny ötletgazdái vagy a tehetségkutató ötletgazdái Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, Bálint Emese és Farkas Bálint előadóművészek. Dr. Hegedűs Lajos, az egyesület elnöke úgy gondolta, hogy felkarolja ezt a kezdeményezést, és megszervezte ezt a versenyt. Elmondása szerint szerencsére az idei évben még volt olyan pályázat, amire pályázni tudtak, hogy egy ilyen nagyszabású tehetségkutató versenyt megszervezzenek, de sajnos azt a szomorú tényt is el kellett mondania, hogy a jövő évben nem biztos, hogy tudják folytatni ezt a missziójukat, ugyanis a jövő évre semmiféle hasonló jellegű pályázat kiírása nem történt meg.

Egyébként ez azt a folyamatot láttatja számomra, amit akár itt a törvényalkotás vagy akár a költségvetés megalkotásának a során is tapasztaltam, hogy szavakban a kormány, illetve a kormánypártok nagyon hangzatos frázisokat tudnak mondani arról, hogy szívükön viselik a fogyatékossággal élő emberek sorsát, fontosnak tartják azt, hogy egyenértékű életet éljenek, hogy ugyanolyan jogú állampolgárai legyenek az országnak, de ehhez képest a valóságban nem ezt tapasztaljuk. Hangos szóval szokták mondani mindig az érzékenyítést is, hogy ez milyen fontos dolog. Én azt mondom, hogy az érzékenyítésnek egy nagyon-nagyon fontos lépcsője, egy nagyon-nagyon fontos eszköze akár egy ilyen tehetségkutató verseny is. Ha pályázatokkal, kormányzati támogatásokkal ezeknek a megszervezésére nem adjuk meg a lehetőséget, akkor az érzékenyítéstől se várjunk nagy csodákat. Vagy ha az esélyegyenlőségről beszélünk, nézzünk körül az országban, akadálymentesítési szempontból hogy állunk, hogy áll a tömegközlekedés, hogy állnak az utcák, hogy állnak a terek, általában az a lehetőség, ami egy fogyatékossággal élő ember számára nyitott lehetne; beszélhetünk bármilyen fogyatékosságról, nyugodt szívvel elindulhasson, mert tudja azt, hogy A pontból B pontba el tud jutni.

Nagyon jól tudjuk, hogy ha egy ember fogyatékossá, rokkanttá válik valamilyen betegség vagy akár baleset következtében, akkor akár a lakókörnyezetének és a környezetének az átalakítása vagy az eszközök beszerzése milyen költségekkel jár. Ehhez képest a 2015-ös költségvetésben ezek az összegek nem igazán emelkednek még az infláció mértékével sem. Vagy ha figyelembe vesszük azt is, amit szintén hangoztatni szoktak, és egyébként a teljes élet és az egyenjogúság egyik fontos alapköve az, hogy alkotó és tényleges munkát tudjanak végezni akár a megváltozott munkaképességű emberek ‑ ehhez képest mit tapasztalunk a 2015-ös költségvetésben? Azt tapasztaljuk, hogy csökken a bértámogatása a megváltozott munkaképességűeknek, illetve csökken a foglalkoztatási támogatása ezen embereknek.

Én arra szeretném kérni a kormányt és a kormánypárti képviselőket, hogy ne csak szavakban, ne csak jelszavakban, ne csak frázisokban viseljék szívükön a fogyatékossággal élő emberek egyenértékű életét, hanem tettekben. Itt konkrétan az Országgyűlésben, a törvényjavaslatokban, illetve a költségvetésben is láthassuk ezeket. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
40 52 2014.12.15. 2:59  25-58

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A költségvetést megalapozó törvényekben látjuk bizonyos szociális ellátások finanszírozásának megváltoztatását. Ezzel nagyon nem tudunk egyetérteni. Néhány lehetőséget felsorolnék, hogy mi lehet ennek a következménye. Próbálok a legenyhébbtől a legsúlyosabb felé haladni, bár elég nehéz rangsorolni.

Először azt mondanám, hogy ténylegesen rászoruló családok fognak elesni ellátásoktól azért, mert az ő önkormányzatuk nem fogja tudni ezt biztosítani, és éppen ezért a szabályrendszert úgy fogja kialakítani, hogy nagyon sokan kiesnek ebből a rendszerből. Ez egy nagyon rossz út.

Mi történhet még? Különbségek lesznek települések és települések között. Akár abban is, hogy mik lesznek a feltételrendszerek, akár abban is, hogy tud-e nyújtani bizonyos szolgáltatásokat vagy nem. Elképzelhető, sőt biztos az, hogy megindul majd egyfajta szociálisellátás-vándorlás. Tehát azokról a településekről, ahol nem tudják ezt biztosítani, majd elindulnak azok felé a települések felé, ahol bizony ezek a szociális ellátások megmaradnak. Ez sem indít el egy túl pozitív folyamatot.

Mi a harmadik lehetőség? A harmadik lehetőség az, hogy azon kívül, hogy a kormány folyamatosan milyen sarcokkal szenvedteti a népet meg az adófizető állampolgárokat, az önkormányzatok is kénytelenek lesznek újabb sarcokat kivetni a városokban, a településeken élőkre. Hát, ez sem egy jó irány. Egyrészről nem hiszem azt, hogy már túl sok bőrt le lehetne húzni az emberekről, a másik lehetőség pedig az, hogy a társadalmi feszültséget is növelni fogja. Ugyanis azok, akik még akár egy bőrrel is sarcolhatóak, lehet, hogy jogosan fognak haragudni azokra, sajnos egyébként rossz emberekre fognak haragudni, akik miatt tulajdonképpen ki kell rájuk vetni ezt a sarcot. És sajnos ők nagyon sok esetben nem fogják azt átgondolni, hogy aki a sarcot rájuk kivetette, nem más, mint a kormány. Tehát ez így megengedhetetlen.

A harmadik lehetőség pedig az, hogy mivel teljesen az önkormányzat hatáskörébe fognak tartozni ezek a dolgok, hogy ad-e egyáltalán vagy nem ad, hogyan határozza meg az eszközöket, illetve a feltételrendszert, akkor ebből olyan is lehet, hogy emiatt konkrétan önkormányzati képviselők, települési döntéshozók a saját testi épségüket is veszélyeztetve érezhetik bizonyos településeken. Ahol, mondjuk, már az etnikai összetétel is egészen más, mint akár Budapest belvárosában. Jogos lehet az a félelem, hogy ezeket az önkormányzati képviselőket megfenyegetik, rossz döntés esetén akár tettlegesen is bántalmazzák. Tényleg ebbe az irányba akarunk elmenni?

Ha felsorolom, hogy milyen következményei lesznek, lehet, hogy tényleg még a legenyhébb az, hogy nagyon sok, ténylegesen rászoruló ember a neki jogosan járó, a társadalmi szolidaritás jegyében neki jogosan járó ellátástól el fog esni. Kérem, ezt gondolják át még egyszer!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
40 140 2014.12.15. 4:46  139-144

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogy az Igazságügyi bizottság ülésén is meg utána a szóbeli kérdésben is, ugyanúgy most is fenntartom azt, hogy erről a határozati javaslatról igenis tárgyalnia kell a parlamentnek, és valamilyen formában ezt az intézkedést be kell vezetnie. Mégpedig itt arról van szó, hogy azok, akik 18 év alatti személy ellen szexuális bűncselekményt követtek el, az ő tartózkodási helyük legyen közcélú adat.

A határozati javaslatot direkt úgy fogalmaztuk meg, hogy egészen tágan értelmezhető fogalom legyen, akár a viták során is kialakíthatja az Országgyűlés vagy akár a kormány is az álláspontját arról, hogy ezt milyen formában lehetne bevezetni Magyarországon. Ahogy a szóbeli kérdésemre is a válaszban volt, ezt az igazságügyi tárcának vizsgálnia kell, úgy gondolom, hogy ugyanúgy, mint ahogy akár a drogteszttel kapcsolatos fideszes javaslatot, február végéig ezt is mérlegelni tudja a tárca, hogy alkotmányossági, akár nemzetközi jogi szempontból bevezethető-e ez az intézkedés, és milyen formában, és akkor igenis meg lehetne ezt tenni, mert hiszem és vallom, hogy minden problémát, ezt a pedofilproblémát is csak komplexen lehet kezelni.

Valamiféle elmozdulást látok annak tekintetében, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyabban működjön, látok valami szándékot az EMMI részéről, persze lehet, hogy ezek csak látszatintézkedések, de emellett igenis szükség van arra, hogy a megelőzés és a szankcionálás területén, a jogkövetkezmények területén sokkal radikálisabb, sokkal drasztikusabb lépéseket hozzunk. Az egyik lenne ez.

Úgy gondolom, hogy egy jogállamban igenis mérlegelési lehetőséget ad az, hogy a jogok milyen szinten érvényesülnek. Igenis nagyon sokszor van olyan, hogy bizonyos kiszolgáltatottabb rétegek, jelen esetben a 18 év alattiak, mondjuk ki, a gyermekek védelme nagyobb jogot jelent, mint az ilyen típusú bűncselekményeket elkövetők személyiségi jogai. Igenis egy szülőnek, egy gyereknek joga van tudnia azt, hogy földrajzilag melyik részen van veszélyeztetett helyzetben az ő gyereke, melyik részen van az, melyik földrajzi helyen van az, melyik városrészben, melyik utcában vagy akár melyik házban van egy olyan ember, aki esetleg vadászhat a kiskorú gyermekre. Ezt igenis joga van tudni a szülőnek, joga van tudni azt, hogy hogy kerülje el ezeket a helyeket, és a törvényalkotónak, illetve a kormánynak a bölcsessége kell pedig ahhoz, hogy meghatározza azt, hogy ezt milyen formában teheti meg.

Az amerikai példát ismerjük, tudjuk, hogy az USA-ban milyen gyakorlat van. Ha az USA-ban beírok egy nevet vagy beírok akár egy környéket, rögtön kijön különös ismertetőjeggyel, fényképpel, elkövetett bűncselekménnyel az, hogy konkrétan hol dolgozik és hol lakik egy ilyen típusú bűncselekményt elkövető.

Én nem mondom azt, hogy ez az üdvözítő megoldás, ugyanis nagyon sokszor ez önbíráskodáshoz vezethetne, akár tragédiákat is okozhatna, de egyébként azt mondom, hogy ez még akár az elrettentésben is vagy akár a jogkövetkezményekben is jelenthetne egy előrelépést, ugyanis ha valakinek a perverz agyában megfordul egy ilyen, hogy egy 18 éves kor alatti gyerek ellen szexuális bűncselekményt kövessen el, akkor meg kell fordulnia annak is, hogy lehet, hogy a jogkövetkezmény leteltéig a szomszédai tudni fogják, hogy ő milyen bűncselekményt követett el. Kap egy jogosan járó stigmát. Úgy gondolom, hogy ezt támogatnunk kell, úgy gondolom, hogy ezt (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) tárgysorozatba kell venni.

Mint mondtam, maga a határozati javaslatunk is elég tágan fogalmaz. Meg lehet hozni azt a döntést, ami akár az európai, akár a nemzetközi, akár a magyar jogrendbe beleilleszthető. Úgy gondolom, hogy erről egy vitát kell folytatnunk. Úgy gondolom, hogy erről egy döntést kell hoznunk, és úgy gondolom, hogy ezzel a döntéssel fel kell hatalmaznunk a kormányt, hogy a gyermekeink védelmében meghozzuk ezt az intézkedést, mert amit már a szóbeli kérdésemben is elmondtam, persze most vannak ezek a látszatbotrányok az Egyesült Államok és a kormány között, de nagyon sokszor a demokrácia apostolaként csatlósként követik az Egyesült Államokat, nagyon sokszor olyan esetekben, amik számomra mint nemzeti radikális számára vérlázítóak. Úgy gondolom, hogy egy ilyen jogos követelésnél, egy ilyen jogos intézkedésnél szintén vegyék a fáradságot, és kövessék az amerikai példát, igenis vezessük be azt, hogy tudjuk, hogy a környékünkön, akár a lakókörnyezetünkben, akár a városban merrefelé élnek olyan emberek, pedofil bűncselekményt elkövető perverz emberek, akik veszélyeztethetik a kiskorú gyermekeinket. Kérem, hogy ennek érdekében támogassák a tárgysorozatba vételt.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
40 144 2014.12.15. 1:05  139-144

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen a támogató hozzászólást. Bízom abban, hogy az, hogy sem a kormánypártok, sem más ellenzéki pártok részéről nem szóltak hozzá, annak tudható be, hogy ez a szavazások előtti utolsó vita, és már mindenkinek nagyon viszket a széke, és nagyon szeretne már hazamenni, ezért inkább nem kíván hozzászólni ehhez a témához.

A másik, inkább borúsabb képet mutató magyarázat arra, hogy nem szóltak hozzá, az, hogy az áldozatok sorsa, illetve a lehetséges áldozatok sorsa, a bűnismétlés kockázatának nagysága következtében a minél több áldozat sorsa nem érdekli önöket, ezzel nem foglalkoznak.

De akkor örülnék igazán, ha a hozzászólás hiánya azt jelentené, hogy egyértelműnek veszik a magyarázatomból, hogy szükség van ennek a határozati javaslatnak a tárgyalására.

Még egyszer kérem, hogy gyermekeink érdekében tárgyaljunk erről a kérdésről, és vegyük tárgysorozatba a Jobbik határozati javaslatát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
45 264 2015.02.16. 4:20  247-282

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak néhány gondolatot osztanék meg ezzel a javaslattal kapcsolatban. Hát látjuk azt, hogy tulajdonképpen ez nem más, mint egy látszatintézkedés; ha figyelembe vesszük már eleve azt, hogy még hatályba sem lépett egy törvény, már módosítani kell; ha figyelembe vesszük azt, hogy a kivételekkel bevezettek olyan kiskapukat, amikről tudjuk nagyon jól, hogy a saját csókos üzlettulajdonosaiknak akarnak kedvezni. Vagy ha akár még azt is figyelembe vesszük, hogy a különböző multinacionális áruházláncok, kiskereskedelmi tevékenységet folytató áruházláncok, bár még hatályba sem lépett a törvény, már most látjuk, hogy hogyan képesek, és hogyan is tudják kijátszani; ha figyelembe vesszük akár az egyik nagy áruházláncnak a franchise-rend­szerben lévő gondolkodását, hogy családi vállalkozásoknak franchise-rendszerben kijátssza a vasárnapi nyitva tartását, és itt, mivel már egy család fogja végezni ezt a tevékenységet, nyugodtan nyitva lehet, mindenféle korlátozás nélkül…

Vagy ha a látszatintézkedéseknél tartunk, ha megnézzük ezt a törvényt, amit most tárgyal a parlament, az eredeti törvény korlátozása évi öt napot engedélyez ezeknek az áruházláncoknak, hogy nyitva lehessenek. Ez az adventi időszakra vonatkozik, akkor egyértelműen mások a vásárlási szokások. Az adventi időszak, ha az elmúlt évet tekintjük, november végén kezdődött, de általában a naptár úgy szokott alakulni, hogy csak a decembert érinti, tehát tulajdonképpen egy ilyen áruházláncnál dolgozó, kiskereskedelmi tevékenységet folytató áruházláncnál dolgozó alkalmazott évente két, maximum három alkalommal jogosult erre a bérpótlékra. Ez a „nesze semmi, fogd meg jól” kategóriája. Lehet szépen nagyokat mondani, hogy mi kedvezni fogunk az ebben a szektorban dolgozóknak, de ha figyelembe vesszük azt, hogy mennyi a keresetük, ez semmit nem jelent.

Nagyon jól tudjuk azt, hogy az ebben a szektorban dolgozóknál az átlagkereset havi 118 ezer forint bruttóban, ami nettó 70-80 ezer forintot jelent. Ha kiszámoljuk, hogy ez az évi 2-3 nap az ő éves fizetésükön mennyit dob, azt mondhatjuk, hogy szinte semmit. És ha figyelembe vesszük azt, és most kiragadnék egy ilyen áruházláncot, multinacionális áruházláncot, a Tesco áruházláncot, ami egy angliai székhelyű cég, Angliában az ott dolgozók bruttóban a Magyarországon dolgozókénak négyszeresét keresik meg. Ha figyelembe vesszük azt, hogy mennyivel kedvezőbbek egyébként Angliában a járulék- és adótörvények, akkor azt mondhatjuk, hogy ugyanabban a munkakörben egy angliai munkavállaló a Tesco áruházban, Londonban ötször annyit visz haza havonta, mint akár a budapesti vagy akár a tatabányai Tesco áruházban dolgozó eladó.

Talán inkább arra kéne nagy hangsúlyt fektetni, akár a kormány lobbierejét felhasználni, akár a kétharmados többség nyújtotta törvényhozási lehetőséget kihasználni, hogy a magyarországi, és nemcsak áruházláncoknál, nemcsak a kiskereskedelemben dolgozó, hanem Magyarországon multinacionális cégeknél dolgozó munkavállalók ne kereshessenek ennyire pofátlanul kevesebbet, mint akár az anyaországban dolgozó, ugyanazt a munkakört ellátó kollégáik. Ez az, ami felháborító, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az árakban nincs is különbség. Sőt, árakban bizonyos termékeknél verjük a nyugatiakat, és nem pozitív, hanem negatív értelemben.

Tehát sokkal kevesebb pénzből sokkal drágább körülmények között kell megélnie akár egy kiskereskedelemben dolgozó eladónak. Ez az, amin változtatni kellene, és még egyszer mondom, nemcsak a kiskereskedelemben dolgozóknál, hanem minden egyes, Magyarországon multinacionális cégnél dolgozó munkavállalónál. Ennek kell megteremteni a törvényi feltételeit. És higgyék el, ezeknek a multinacionális cégeknek ilyen feltételek mellett is érdemes lenne itt, Magyarországon maradniuk.

Ezt kérem, hogy a parlamenti többségük és a kormány lobbierejét inkább ilyen célokra használják, inkább ezeknek az elérésére használják, mint ilyen és ehhez hasonló látszatintézkedésekre. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
51 105 2015.03.03. 7:15  88-131

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Részben ráerősíteni szeretnék arra, amit Hegedűsné Kovács Enikő képviselőtársam elmondott, részben kérdéseim is lennének a javaslattal kapcsolatban.

Tehát először azt szeretném mondani, amit a Néprajzi Múzeummal kapcsolatban hallottunk. Azért azt tudjuk, hogy több mint öt évtizede ez az épület néprajzi múzeumként működik. Megérthetőek azok az indokok, hogy a régi, eredeti funkciójának szeretnék visszaadni, illetve hallottunk olyan indokokat is az átköltöztetéssel kapcsolatban, hogy funkcionálisan nem megfelelő az épület egy néprajzi múzeum üzemeltetésére.

Az elmúlt öt évtized szerintem azt mutatja, hogy igenis, alkalmas. De hogyha már azt mondjuk, hogy igenis, térjünk vissza a gyökerekhez, adjuk vissza a régi funkciójának, mondjuk azt, hogy a nemzet főterén, a nemzet főterének az egyik oldalán a törvényhozás mint a hatalmi ág egyik pillére helyezkedik el, akkor a másik oldalán foglaljon helyet a másik ág, a másik pillér, a Kúria mint a bírói hatalom, akkor is felvetődik bennem az a kérdés, hogy ha magát az épületet nézzük, én megértem azt, hogy egy parasztházakból álló épületkomplexumot nem lehet felépíteni Budapest belvárosában vagy Budapest közepén, ami méltó lenne akár egy néprajzi múzeumhoz, mint a népművészetek bemutatására alkalmas épületegyüttes, éppen ezért azt mondom, hogy a kinézetében, a jellegében a jelenlegi Néprajzi Múzeum megfelelt annak, amit a belbecs, a tartalom mutatott, de azért az már ezzel szögesen ellentétben van, amit a látványtervekben látunk.

Én ilyen szocreál tömblakásokhoz, tömbház­együttesekhez tudnám hasonlítani azt, amit a látványterveken láttunk. Úgy gondolom, hogy ha egy múzeumot felépítünk, akkor a külsőnek valamilyen szinten sugallnia kell azt, hogy belül mit látunk.

Ha ránézek erre a látványtervre, akkor nem az jut az eszembe, hogy belül a magyar hagyományokat, időszakos kiállításokban más népek kultúráját, népi kultúráját ismerhetem meg, hanem inkább azt mondanám, amikor ránézek erre az épületre, hogy hoppá, mi történt: az Andrássy útról a Terror Házát át akarják költöztetni? Mert nekem inkább egy ilyen szocializmust idéző, a szocializmus elveit megörökítő, megfélemlítő épületegyüttes, épület jut az eszembe, és nem az, ami, úgy gondolom, hogy a hagyományok tiszteletét figyelembe véve, az azt megismerni kívánó akár magyar, akár külföldi látogatók számára egy csalogató, egy néprajzi múzeum jellegét adó épület lehetne.

A másik kérdés, ami már szintén felmerült, amikor szóba került, hogy a városligeti projekt, a törvény ismét módosításra kerül, akkor egy halvány remény azért felrémlett az emberben, hogy talán a Regnum Marianum-templom kérdése végre rendeződik. Amit már képviselőtársam elmondott, hogy persze, az egyház lemondott erről az egyházközségről, persze le kellett mondania, mert földig rombolták, és hogyha a kormány felvenné, felkarolná ezt az ügyet, igenis, egy új egyházközséget lehetne ott létrehozni.

Én továbbmennék azon, amit Hegedűsné Kovács Enikő képviselőtársam mondott: nemcsak Rákosi útját követi a jelenlegi kormány, hanem Gyurcsány Ferenc útját is követi a kormány, ugyanis a Regnum Marianum-templom, egy új Regnum Marianum-egyházközség azt is jelentené, hogy igenis, mi elismerjük, hogy Magyarország Mária országa. Úgy tudom, Gyurcsány Ferenc volt a legutóbbi miniszterelnök, aki azt mondta, hogy Szűz Mária levette a kezét az országról. Itt lenne a lehetőség az önök számára, hogy erre rácáfoljanak, újra létrehozzanak egy ilyen egyházközséget a katolikus egyházzal összefogva, és igenis, bebizonyítsák azt, hogy önök úgy gondolják, magukat nemzeti keresztény kormánynak mondó kormányként, kabinetként, hogy igenis, Magyarország Mária országa, és igenis, szükség van Magyarországon egy Regnum Marianum-temp­lomra.

A másik kérdés a javaslatban szereplő komáromi ingatlanok. Magából az indokolásból sokat nem tudtunk meg, én sem tudtam, hogy miről is szól ez tulajdonképpen. Most az államtitkári expozéban hallhattuk, hogy miről szól a dolog.

Én magam Komárom-Esztergom megyeiként örülök annak, hogyha a komáromi Csillag-erőd megújul, a Várárok megújul, mert nagyon jól tudjuk azt, hogy ez jelenleg milyen, mondhatnám azt is, hogy életveszélyes állapotban van. Mondhatom azt is, hogy ez az épület megérdemli, hogy funkciója szerint is kapjon egy olyan feladatot, ami a régi fényét valamilyen szinten visszaállíthatja. Igenis, használjuk ki azt, hogy ott egy nagyon jó kulturális és múzeumegyüttes hozható létre. Csak azt nem értem, hogy ez mit keres a Városliget-fejlesztésben. 80-90 kilométer választja el ezt a két helyet egymástól. Nem értem, hogy miért a Városliget-projektben kell ennek szerepelnie, miért nem lehet erre létrehozni egy külön Komárom-projektet. Persze, képviselőtársam felszólalásából gondolom, elképzelhető, hogy itt megint nincs másról szó, csak ingatlanmutyiról. Ezt államtitkár úr esetleg meg is cáfolhatja.

A másik, amit államtitkár úr mondott, ami szintén a törvényjavaslatból nem olvasható ki, az expozéból tudhattuk meg, hogy milyen célt szánnak ennek a felújítandó épületnek, milyen múzeumot akarnak benne elhelyezni.

Mindezzel egyet is értek, hogy méltatlan helyen lévő szobormásolatok, illetve kiállítási tárgyak nyerjenek maguknak egy olyan teret, ahol méltóképpen megtekinthetőek és méltóképpen elhelyezhetőek. Csak azt nem értem, hogy az expozéban hallott tatai római-görög szobormásolatok múzeumában található tárgyak hogyan kerülnek bele ebbe a körbe. Én Tatán nőttem fel, tatainak is vallom magam, tatai is vagyok, a városnak szerves része ez a múzeum, a benne lévő kiállítási tárgyakkal. Nem értem azt, hogy a kormánynak miért célja az, hogy ezt átvigye Komáromba, miért nem maradhat ott Tatán, és miért nem öregbítheti a város hírnevét a továbbiakban is. Ugyanis bár elképzelhető az, hogy az utóbbi években a látogatottsága csökkent ennek a múzeumnak, de a megfelelő figyelemmel, a megfelelő ‑ csúnya szóval élve ‑ PR-tevékenységgel ennek a múzeumnak a régi fényét szerintem újra fel lehet emelni, és igen, egy sűrűn látogatható, Tata ékszerdoboz jellegébe, Tata turisztikai központ jellegébe beépíthető múzeummá tehető.

Éppen ezért nem értem, hogy ezeket a tárgyakat miért kell Komáromba áthelyezni. Ezekre a kérdésekre várnám államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
51 159 2015.03.03. 5:00  148-177

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Lassan olyan érzésem van, most már nem először a kormánypártok működésével kapcsolatban, hogy vannak dolgok, amiket nem szabad, illetve nem illik, kivéve a gyevi bírót. Mert amikor mi már egy törvény hatálybalépése után, látva azt akár a végrehajtóinál vagy akár ‑ idézőjelben véve, illetve nem is idézőjelben, hanem a szó szoros értelmében ‑ az elszenvedőinél, érezve, hogy milyen hatással van az a törvény, módosító indítványokat nyújtunk be, akkor mindig azt a választ szoktuk kapni, hogy ez nem időszerű még, mert meg kell hagyni a megfelelő időt arra, hogy a törvény tényleges hatása érződjön. Sok mindenkinek ezt nem szabad, kivéve a gyevi bírót.

Ugyanis most egy olyan törvény módosítását tárgyaljuk, ami még hatályba sem lépett. Március 15-én, két hét múlva fog hatályba lépni, de már másodszorra tárgyaljuk önálló indítványként a módosító indítványát. Ráadásul most egy olyan helyzet is adódik, hogy az eredeti törvény hatálybalépéséig ez a módosító indítvány nem is fog hatályba lépni, ugyanis technikailag meg a parlament működését tekintve lehetetlen, hogy ez március 15-éig szerves része lehessen a hatályba lépő törvénynek.

Azt is nagyon jól látjuk ‑ ha még egyet is értenénk a jogszabályalkotó eredeti szándékával ‑, hogy a Magyarországon lévő áruházláncok olyanok, mint az egyszeri betörő vagy bankrabló, vagy akár hacker, bármilyen bűncselekmény elkövetőjét mondhatnám, hogy mindig egy lépéssel a bűnüldözési szervek és a biztonsági szervek előtt járnak. Még hatályba sem lépett a törvény, de már nagyon sok multinacionális áruházlánc megtalálta azokat a kiskapukat, ahogyan ezt az eredeti törvényt kijátszhatja. Gondolhatunk akár arra, hogy kis családi vállalkozásoknak franchise-rendszerben vasárnapra kijátssza a nyitva tartást, és még sorolhatnánk, hogy milyen egyéb kiskapukat lehet találni, nem beszélve azokról a kiskapukról, amelyek szándékosan benne vannak az eredeti törvényben, hogy a kormányhoz közel álló élelmiszer-, illetve kiskereskedelmi láncokat ‑ a versenyszellemet figyelembe nem véve ‑ előnyhöz juttassák.

Annyi energiát fordítanak erre a törvényre, főleg, hogy már másodszorra a hatálybalépés előtt tárgyaljuk a módosítóját ‑ ahogy már az előző vitában is elmondtam ‑, hogy ezt a rengeteg energiát inkább ezekben az áruházláncokban dolgozó emberek tényleges problémáira kellene fordítani. Gondolhatunk akár az egy angol tulajdonú élelmiszer-kereskedelmi láncra, multinacionális cégre. Ha összehasonlítjuk azt, hogy akár a londoni egységében ennek a boltnak mennyit keres egy ott dolgozó, és akár a budapesti, akár a tatabányai üzletében mennyit keres egy ott dolgozó, akkor láthatjuk, hogy mekkora különbség van. Ha az adózási különbségeket is figyelembe vesszük, a londoni áruházban dolgozó eladó nettóban ötször annyit keres, mint a budapesti vagy akár a tatabányai áruházláncban dolgozó. Ha ez a bér és a magyarországi árak olyanok lennének, hogy elfogadható, akkor nem szólhatnánk egy szót sem. De amit már az előző felszólalók is elmondtak, hogy lassan már ez a pénz az éhenhalásra sem elég. Nagyon jól tudjuk, hogy ha akár a mai magyarországi rezsiárakat, akár hitelkonstrukciókat, lakáshitel-konstrukciókat nézzük, abból a pénzből egyszerűen nem lehet kijönni. Már az egy másik kérdés, hogy milyen munkakörülmények között kell dolgozniuk.

Tehát én azt javaslom inkább a kormánynak és a kormánypárti képviselőknek, hogy végre dolgozzák ki azt a javaslatot, amit tőlünk nem fogadnak el; bármilyen indítvány formájában beadnánk, úgysem fogadnák el. Végre dolgozzák ki annak a rendszerét, hogy igenis, közelítsenek a magyarországi multinacionális cégeknél dolgozó munkavállalók bérei ahhoz, amit az anyacég otthonában, országában az ott dolgozók megkeresnek. Ez lenne az, ami családbarát intézkedés lenne, ez lenne az, ami igazán az ott dolgozók érdekét szolgálná.

Úgy gondolom, hogy tényleg, ami ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban történik, a március 15-én hatályba lépő törvénnyel történik, az már bohóccirkusznak tekinthető, bolhacirkusznak tekinthető. Fejezzék be ezt, és ténylegesen az emberek és az ott dolgozók tényleges problémáival foglalkozzanak. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
54 210 2015.03.09. 5:15  209-210

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Másfél héttel ezelőtt a magyar médiában bombaként robbant a hír, hogy a szigetszentmiklósi pár a legenyhébb büntetést kapta a bíróságon első fokon, és így ‑ kitöltve a büntetését - sza­badulhatott is.

A másik bomba az ügyészség sajtótájékoztatója volt, amelyben feltárták azokat a tényeket, hogy milyen bizonyítékokkal támasztották alá, hogy ebben a családban ténylegesen ‑ már amennyire családnak nevezhető, én inkább életközösségnek nevezném ‑ milyen brutális cselekedetek történtek a gyermekekkel szemben: fekáliával etették őket, rendszeresen pornófilmet nézettek velük, megerőszakolták őket, kipróbáltatták velük azt, amit azokon a bizonyos megnézett filmeken láttak, embertelen körülmények között tartották őket, napokig nem mosakodhattak, koszban-mocsokban kellett élniük.

A következő felháborító hír tehát ez volt, hogy bár az ügyészség a megfelelő bizonyítékokat a bíróság elé tárta, a bíróság mégis úgy döntött, hogy ezeknek az erőszakos cselekményeknek a nagy része nem történt meg, és a kirendelt pszichológiai szakértőnek az inkompetenciájára hivatkozva enyhítette a büntetéseket, el is ejtette a nemi erőszak vádját, pedig az az ügyészség elmondása szerint és a bűnüldözésben részt vevő dörzsölt személyek szerint is egyértelműsíthető volt, és a megfelelő szakvizsgával rendelkező pszichológus szakértő szerint is egyértelműek voltak ezek a cselekedetek.

A harmadik médiabomba, amit ezzel az üggyel kapcsolatban hallottunk, a pár védőügyvédjének a nyilatkozata volt, hogy amennyiben másodfokon nem történik meg a büntetés súlyosbítása, akkor ez a pár még kártérítési igénnyel is élhet a magyar állam felé. Hát hol tartunk ma Magyarországon?!

Igenis szükség van az ilyen típusú bűncselekmények elkövetőivel szemben a zéró toleranciára. Igenis szükség van az ilyen típusú bűncselekmény elkövetőivel szemben a büntetési tételek megemelésére! És igenis szükség van a gyermekvédelmi jelzőrendszer megújítására, a gyermekvédelmi jelzőrendszer olyan működtetésére, hogy az ilyen esetek még csírájában kibukjanak; egyrészt azért, hogy ezek a gyermekek, ezek a kiskorú személyek minél kisebb sérülést szenvedjenek, mert véleményem szerint ‑ szociális szakemberként azt mondom ‑ az ilyen mértékű cselekmények fölérnek a gyilkossággal, az emberöléssel is. Itt tulajdonképpen nem fizikai állapotukban, hanem lelkükben, személyiségükben gyilkolták meg ezek az emberek a saját gyermekeiket.

Ha normálisan működött volna a gyermekvédelmi jelzőrendszer, és időben, csírájában nyomon lehetett volna követni, tetten lehetett volna érni ezeket a cselekedeteket, akkor perdöntő bizonyítékok lettek volna arra, hogy ezek a cselekedetek meg is történtek, és nem lehetett volna arra hivatkozni, hogy inkompetens a pszichológus, és különben is az eltelt idő fényében már nem igazán lehet tudni azt, hogy ezeket a cselekményeket csak a gyermekek fantáziája szülte, vagy ténylegesen megtörténtek ‑ akkor egyértelműen bizonyítható lett volna, hogy ezek a dolgok megtörténtek. És akkor itt hibás volt a gyerekorvos, a védőnő, a gyermekjóléti szolgálat és az oktatási intézmények. Ugyanis ezek a gyermekek oktatási intézményekbe jártak, és csak akkor derült fény ezekre a brutális cselekedetekre, amikor egy szökés után a gyámhatóság kiemelte ezeket a gyermekeket a családjukból, és a nevelőszülőknél, már egy biztonságos környezetben mertek beszélni azokról a dolgokról, amik velük éveken keresztül megtörténtek.

Majdnem két évtizeddel vagyunk a gyermekvédelmi törvény hatálybalépése után, és még mindig ott tartunk, hogy ilyen cselekmények megtörténhetnek egy olyan közegben, ahol a gyermekvédelmi jelzőrendszer minden tagjának a látókörében volt ez a család. Mi motiválta azt, hogy nem tették meg a megfelelő lépéseket, a megfelelő jelzést? El tudom képzelni azt is, hogy nagyon sokszor a félelem miatt. Ezért mondtuk azt is, hogy a gyermekvédelemben, a szociális területen dolgozóknak igenis kijár a törvény általi fokozottabb védelem. Ugyanis nekik nagyon sokszor egy-egy település szegregált környezetébe kell kimenniük nap mint nap, hétről hétre, és találkozniuk kell azokkal a családokkal, akikkel szemben nagyon sok esetben a gyermekek védelmében intézkedni kell. Kijár nekik a fokozottabb védelem. De kijár nekik ‑ idézőjelben kijár nekik ‑ a súlyosabb szankció is egy ilyen tetten érhető mulasztás esetén.

Mert arról még nem hallottunk, hogy akár ebben a konkrét esetben a gyermekvédelmi jelzőrendszer bármelyik tagját szankció érte volna, pedig ha ők megfelelően végzik a munkájukat ‑ egyébként tisztelet mindazoknak, akik a joghiány ellenében is becsülettel végzik a feladatukat, és a jelzőrendszer aktív tagjaként teszik a kötelességüket, tehát ők mulasztottak ‑, akkor ezeket a cselekményeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) csírájában elfojtva nagyon sok negatív következménytől mentesülni tudtak volna akár ezek a gyermekek, akár az összmagyar gyermekség. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
56 95 2015.03.17. 3:37  90-101

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselő­csoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő javaslatot természetesen a Jobbik Magyar­országért Mozgalom párt képviselőcsoportja is támogatni fogja. Látjuk azt a folyamatot ‑ persze ez az Egyesült Államokat jelen esetben még annyira nem érinti ‑, hogy több százezer magyar állampolgár menekül főleg Nyugat-Európába a megélhetés biztosítása érdekében. Egyfajta gazdasági mene­külteknek nevezném őket. Miniszterelnök úrral ellentétben én nem kalandoroknak, hanem gazdasági menekülteknek, megerősítve, nevezném őket.

(13.10)

Itt már 6-7-800 ezer emberről is beszélhetünk. Persze, hogyha az Egyesült Államokat figyelembe vesszük, az a 3-4 ezer ember akár a törvény indokolása alapján is, akik az Egyesült Államokban keresőtevékenységet folytatnak, minimális ehhez képest, de mégis fontos akár az ő érdekükben is az, hogy egy ilyen egyezmény létrejöjjön, főleg azért, mert mi bízunk abban egyrészről, hogy akár a kormányzó pártoknak a személye vagy a kormányzó pártok megváltozásával is változhat a helyzet Magyarországon, részben pedig abban bízva, hogy ezek az emberek, mivel menekültekről van szó, a hazaszeretet számukra fontos tény lehet, úgy gondolkoznak, hogy bizonyos idő után visszatérnek Magyarországra. Éppen ennek a tekintetében azt gondolhatjuk, hogy az ilyen egyezmények elősegíthetik azt, hogy ők visszatérjenek, és ha az egyezményben szereplő kitételeket nézzük, akkor egy kedvezőbb jogosultsági viszony beszámítása alapján akár nyugdíjra, akár más ellátásokra jogosultak lehessenek itt Magyarországon. Ez akár erősítheti bennük azt a gondolatot, hogy akár a nyugodtabb öregkor reményében, akár korábban is visszatérjenek, ugyanis biztosítva vannak arról, hogy akár az Egyesült Államokban megszerzett munkaviszonyuk is beszámításra kerül a jogosultság kiszámításának egy Magyarországra való visszatelepedésnek a folyamán.

Éppen ezért, mondom még egyszer, hogy támogatjuk ezt a javaslatot, de inkább arra buzdítanánk a kormányt, hogy ne csak ilyen egyezményekkel, hanem egyéb, gazdasági intézkedésekkel is, a gazdaság tényleges fellendítésével, a magyar munkavállalók helyzetének, illetve versenyhátrányának a csökkentésével érje el inkább azt a célt, hogy ne csak a nyugdíj beszámítása szempontjából, hanem egyéb szempontokból is akár egy magyar fiatalnak, akár egy magyar idősebb személynek is érdemesebb legyen itthon maradnia, és a teljes jogosultsági viszonyát itt, Magyarországon megszereznie, mint hogy ilyen egyezmények révén a jogosultsági idő beszámításánál a teljes munkával töltött ideje beszámításra kerüljön, és így a jogosultsága ne kerüljön veszélybe.

De, még egyszer mondom, mert a benne fektetett célokkal egyetértünk, akár a gazdasági társaságokra vonatkozó, gazdasági együttműködés szempontjából deklarált dolgokra, akár a magánszemélyekre vonatkozó részeivel az egyezménynek egyetértünk, így a frakciónk ezt a javaslatot támogatni fogja. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
56 107 2015.03.17. 2:29  102-109

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kis malőr történt, de megoldjuk, most úgy sincs szükségem a gépre.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ellentétben az Amerikai Egyesült Államokkal kötött egyezménnyel, ez magyar állampolgárokat csak abban az esetben érinthet túlnyomó többségében, ha valamilyen kiküldetésben vagy valamilyen magyarországi székhellyel rendelkező cég alkalmazottjaként Törökországban teljesítenek szolgálatot, és ez a szolgálati idő a törvényben foglalt időkereteken túlnyúlik, illetve az időkereteken belül az ebben deklarált jogszabályok érvényesek rájuk.

(13.30)

Tekintettel arra, hogy számunkra is minden magyar állampolgár, bárhol teljesítsen szolgálatot, akár diplomáciai, akár egy magyar cég képviseletében, az ő egészségügyi ellátási, illetve szociális ellátási, akár a nyugdíjra vonatkozó ellátásokkal kapcsolatos jogbiztonsága számunkra fontos, éppen ezért mi is támogatni fogjuk ennek az egyezménynek az elfogadását, és igennel fogunk szavazni a voksoláson.

Itt azért annyit elmondanék még ‑ ha a saját szakterületemre térhetek ‑, ebben is olvashattuk, hogy bizonyos ellátásokban Törökország, úgy látszik, jobb helyzetben van, illetve a Törökországban élő emberek jobb helyzetben vannak, mint a Magyarországon élő magyar állampolgárok, ugyanis a török állam nem tartotta fontosnak azt, hogy a rokkantsági ellátást megszüntesse, ott a rokkantsági ellátás, a rokkantnyugdíj ugyanabban a formában megmaradt. Ezt valamilyen szinten követendő célnak is tekinthetnénk, és felhívnánk rá a kormány figyelmét, hogy vizsgálja meg, más országokban ez hogyan működik, hogyan illeszkedik esetlegesen nemzetközi jogszabályokba, a nyugdíjrendszerbe és a nyugellátásszerű ellátásokba, és próbálja meg, akár e nemzetközi példák tekintetében is ehhez igazítani a magyar jogszabályokat, ha már a 2012-es hatálybalépéssel felelőtlenül egy rossz döntést hozott. Itt van, íme, ismét egy nemzetközi példa, amely alapján korrigálhatók lennének ezek a hibás döntések.

De visszatérve egyébként az egyezményre, a fent nevezett magyar állampolgárok érdekében mi is elfogadjuk az egyezményt, és meg fogjuk szavazni annak az elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
58 78 2015.03.19. 12:28  49-109

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Néhány ponttal én is szeretnék foglalkozni, ami a jelentésben van. Ezek majdnemhogy mind a saját szakterületemen lévő szociálpolitikát és szociális szakpolitikát érintő kérdésekről szólnak.

Az első pont, ami nagyon jelentős pont, és mostanában nagyon sokat foglalkoztam vele én is itt a parlamentben, ez a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése Magyarországon. Nagyon sok feltárt esetet tartalmaz ez a jelentés, amelyeknek a végén azt a következtetést lehet levonni, hogy hibák vannak a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésében.

Ha az eseteket végignézem, akkor szinte mindegyik szereplőjét megtalálom a gyermek­vé­delmi jelzőrendszernek, akiket aztán végül a jelentéshibás­nak hozott ki, rosszul működtette a gyermekvédelmi jelzőrendszert. Egyébként, ha még figyelembe vesszük azt is, hogy ez a jelentés az azóta napvilágra került borzalmasabbnál borzalmasabb eseteket nem tartalmazza, mert időben nem tartalmazhatja, akkor elmondhatjuk azt is, akár ezzel is alátámasztva, hogy igenis, meg kell reformálni a gyermekvédelmi jelzőrendszert.

Egyrészről kifinomultabb szabályozás kellene, egyértelműbbé kellene tenni a benne szereplők szerepét a különböző jogszabályokban, illetve ami még hiányzik: fokozottabb védelemre lenne szükség akár Btk.-szinten is az ebben jelzőrendszerben részt vevő személyek számára. Ugyanis nagyon sokszor nem a hanyagság vagy a hivatás feladatai nem teljes körű ellátásának a következménye az, hogy jelzéssel nem élnek egy-egy fellelhető vagy akár szemmel látható eset kapcsán, hanem nagyon sok esetben a félelem az, ami a jelzés hiányát motiválja. Ezt egyrészről csak úgy lehet megtenni, ha fokozottabb törvényi védelmet is kapnak az ebben részt vevő személyek. Ugyanis nekik ugyanazon a területen ugyanazon ellátottakkal a következő napon, a jelzés utáni következő napon is folytatniuk kell a feladatukat. Nagyon sokszor ‑ akár a gyermekjóléti szolgálatot, mint a jelzőrendszer részét nézzük, vagy akár a védőnői szolgálatot is ‑ akár arra a területre kimenve, fizikailag ott jelen léve kell ezeket a feladatokat ellátniuk és a jelzésüket megtenniük. Tehát akár erre a jelentésre is hivatkozva kérem a kormányzatot, hogy fontolja meg a jogszabályok megváltoztatását a jelzőrendszer zökkenőmentes működésének az érdekében.

A másik nagy szelet, amivel foglalkozik a jelentés, az a fogyatékossággal élő személyek jogai, az ő érvényesülésük, az ő jog előtti egyenlőségük. A 2013-as évről szól ez a jelentés, de foglalkozik még a 2012. január 1-jén hatályban lévő törvény hatásaival is, ugyanis ezek átnyúltak a következő évre, ez a megváltozott munkaképességű személyekről szóló törvény, ami egy csapással eltörölte a rokkant­nyugdíjakat. Több konkrét esettel is alátámaszthatóan bizonyítható, hogy hibásan törölte el egy csapásra ezt az intézményt. Úgy vezetett be egy másikat, hogy eleve már valószínűleg a tervezetben is az szerepelt, hogy egy részét ezeknek a rokkantnyugdíjban része­sü­lőknek ki kell zárni az ellátásból, még abban az esetben is, ha akár a szakma szabályait figyelembe vesszük, akár orvosi szempontból nézzük, akár a társadalmi szolidaritás jegyében is nézzük, vannak olyan emberek, akik úgy szorultak ki ellátásokból, hogy arra méltatlanok voltak, mármint a kiszorításra méltatlanok volt, és igenis, az egészségügyi vagy mentális állapotuk következtében jártak volna nekik azok a bizonyos ellátások. Foglalkozik a jelentés a felülvizsgálatok sokszor jogsértő mivoltával is, és nagyon sokszor ezeknek a jogsértő mivoltoknak a következtében szorultak ki arra rászoruló emberek bizonyos ellátásokból.

A fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása területén is megfogalmaz kritikákat a jelentés, amelyek egyébként még mindig időszerűek, magában a rendszerben azóta nem történtek változások. Kiemeli azt a jelentés, hogy a rehabilitációs hozzájárulás emelése, vagyis annak az idézőjelben vett büntetési tételnek az emelése, ami azokat a foglalkoztatókat, munkáltatókat sújtja, akik megfelelő arányban nem foglalkoztatnak fogyatékossággal élő személyt, tehát ennek az emelése olyan szempontból talán elérte a célját, hogy a foglalkoztatási számok javultak, csak nagyon sok esetben ezek mögött tényleges munka­végzés nincs, hanem nagyon sokszor csak arról szól, hogy az a fogyatékossággal élő ember az x+1-edik, akit föl kellett venni a főnöknek azért, hogy azt a rehabilitációs hozzájárulást, azt a közel egymillió forintot ne kelljen kifizetnie. Ez nem jó irány.

A jó irány az, amit én már nagyon régóta mondok, mondhatnám azt is, hogy a parlamentbe bekerülésem óta, a 2010-es parlamentbe kerülésem óta folyamatosan mondok az ilyen témaköröknél, ami nagyon fontos lenne, az az érzékenyítés. Nem­csak a rehabilitációs hozzájárulás mértékének vagy összegének az emelésével, illetve a megváltozott munkaképességű és a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatási körülményeinek anyagi szempontból történő javításával kell ezt a helyzetet megvál­toz­tatni ‑ konkrétan itt most arra gondolok, hogy nem a járulékkedvezménnyel vagy mentességekkel kell csak a fogyatékossággal élő személyek foglal­koztatási ered­ményeit, illetve mutatóit javítani ‑, hanem igenis normális érzékenyítésre, normális motivációs prog­ramokra van szükség, hogy az a foglalkoztató, az a munkáltató, aki ilyen személyt szándékozik fölvenni, tisztában legyen ne csak az anyagi előnyeivel vagy a felvételének hiánya következtében várható anyagi hátrányokkal, hanem tisztában legyen a tényleges előnyökkel is; akár egy szakterületen, akár egy bizonyos termelési szakban vagy típusoknál előnyt is jelenthet bizonyos fogyatékosságnak akár a megléte. Tehát ezek még mindig hiányoznak a rendszerből. Hiába 2013-as a jelentés, ezek még mindig nincsenek meg, ezek a rendszerek még mindig nem működnek úgy, ahogyan amúgy működniük kellene.

Szóba került a felvezetőben is a gyűlöletbeszéd kérdése, hogy a gyűlöletbeszéd, amióta a gyűlölet­beszéd a jogszabályokba bekerült és büntethető is, azóta milyen mértékben jelentkezik, és ez az ítéletek számában is akár hogyan mutatkozik. Még az előző ombudsman működésének az idején részt is vettem egy konferencián a hivatal épületében, ahol ez a passzus szóba került, talán pont erről az évről vagy az előtte lévő évről szólt. Igaz, hogy ott is a cigányságot hozták szóba ezzel a kérdéssel kap­csolatban, csak éppenséggel nem a sértetti oldalon, hanem az elkövetői oldalon. Már egy ideje hatályban volt ez a jogszabály, és egy ideje alkalmazták is a bíróságok, csak azt lehetett megfigyelni, hogy általában a cigány kisebbség részéről megfogal­mazott, a többségi társadalom ellen uszító gyűlöletkeltő beszéd volt az, ami több esetben is a bíróság szerint jogsértő volt, és ezért ítéletek is születtek.

(14.30)

A szociális ellátásokhoz való hozzáférésnél kiemel egy ma Magyarország területén, úgy gondolom, nagyon jól működő, helyi szociális programot is, az érpataki modellt, persze nem pozitív fényben, ahogy mi általában emlegetni szoktuk, hanem negatív fényben. Én úgy gondolom, hogy az a liberális irány, ami sajnos a rendszerváltás óta jellemező a szociálpolitikára ‑ sőt azt is mondhatom, hogy hiába a magát nemzetinek és konzervatívnak mondó kormány van 2010 óta hatalmon, ez a liberális irányultság megmaradt ‑, helytelen. Nagyon tágan értelmezhető jogszabályok alapján kritizálja az érpataki modellt egyébként a jelentés; a tágan értelmezhetőre gondolok ott, hogy a rászorultság kérdése, a rászorultság meghatározásának kérdése, a jogosultság meghatározásának a kérdése. Ezek nagyon tág fogalmak, és ezekbe a tág fogalmakba beleilleszthető akár az érpataki modell is és az érpataki polgármester, illetve az ottani képviselő-testület által hozott rendeletek és határozatok is.

Többféle szempontból lehet ezt vizsgálni. Én helytelen iránynak tartom azt ‑ főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy a szociális ellátásoknál, akár az igénybevételnél milyen visszaélések vannak ‑, hogy liberális szempontból vizsgáljuk, és azt mondjuk, hogy ez azt foglalja magában, hogy ezeket a jogokat minél jobban ki kell szélesíteni, és minél nagyobb rétegnek kell ezeket a szociális juttatásokat folyósítani, juttatni. Én inkább azon az elven vagyok, hogy ezt a lehetőséget kihasználva inkább szűkítsük a kört, és ne a hozzáférők számában szűkítsük a kört, hanem a hozzáférés feltételében szűkítsük a kört.

Tehát én a helyes iránynak azt tartom, hogy persze a társadalmi szolidaritás jegyében a nehéz helyzetbe, krízishelyzetbe jutott állampolgárokon vagy akár saját településünkön élő személyeken segítsünk, viszont azt az irányt tartom helyesnek, hogy ezzel párhuzamosan feltételeket is követeljünk. Tehát egy az, hogy a feltételeknél az együttműködés egy alapvetően elfogadható feltétel, aminek meg kell valósulnia, másrészről pedig igenis azt is vegyük figyelembe, hogy ha valaki a mindennapi magatartásával akár veszélyeztet egy közösséget, akár folyamatosan antiszociális cselekményeket hajt végre akár a saját lakótársaival, a településen élő más állampolgárokkal szemben, akkor őket igenis bizonyos ellátásokból, amire a törvény lehetőséget ad, a helyi önkormányzat zárja ki. Én ebben semmi kivetnivalót nem találok sem emberi jogi, sem a magyar jogszabály átvizsgálása után jogi szempontból.

Tehát a kritikájánál ennek a modellnek vagy ezeknek a törekvéseknek, vagy a hasonló törekvéseknek ‑ ugyanis nemcsak az érpataki modellel kapcsolatban, hanem más települések szociális juttatásaival kapcsolatban is felmerült ez, hogy jogosulatlanul zár ki bizonyos személyeket az ellátásból ‑ azt javasolnám, hogy a továbbiakban ebben a jelentésben vagy akár a vizsgálatokban is ne csak ezt az egyoldalú utat vagy ezt az egyoldalú lehetőséget vegyék tekintetbe, hanem igenis értelmezzék tágan a jogszabályt, és az általam megfogalmazott kívánalmakat is akár szakmai szempontból vegyék figyelembe. Mivel a szociális ellátórendszer ‑ ahová eljutottunk, mondom, a helytelen liberális irányvonalnak köszönhetően 2015-re ‑ nagyon nagy része végállomás jellegű, a szemléletváltással tudjuk egyedül elérni azt, hogy a végállomás jelleg megszűnjön, és igenis egy motivációs és reintegrációs feladatot és szerepet is el tudjon látni. Mindemellett még nem elhanyagolhatóan a többségi társadalom, az adott településen élő többségi emberek ‑ vagy akár azt is mondhatnám, hogy nem krízishelyzetben lévő emberek ‑ érdekeit és védelmét is figyelembe kellene venni bizonyos ellátások meghatározásánál.

Köszönöm szépen. Ennyit szerettem volna mon­dani. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
58 119 2015.03.19. 15:08  110-143

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Természetesen az elején én is leszögezném, hogy a Jobbik képviselőcsoportja ugyanúgy fontosnak tartja a fogyatékossággal élő személyek és hozzátartozóik, családjaik helyzetét, ezért, bár kritikai észrevételeim nekem is vannak a programmal kapcsolatban, természetesen a határozati javaslat elfogadását támogatni fogjuk.

Az első kritikai észrevételem az, hogy miért most van ez a program az Országgyűlés előtt. Ugyanis az előző program, az új fogyatékosügyi program 2013-ban lejárt. Ha figyelembe vesszük azt, hogy most került elénk, az első tervezet megalkotására három hónap van, akkor azt mondhatjuk, hogy ennek 2015 hatodik hónapja előtt nem indulhat el a tényleges végrehajtása, tehát eleve már az is sántít, hogy 2015-től indul a program, mert 2015 júliusától, augusztusától fog tudni indulni ennek a végrehajtása. A másik pedig az, hogy mi volt 2014-ben, ugyanis az előző program 2013-ban lejárt.

Szép megfogalmazásokat, szép mondatokat találunk ebben a programban, de ha akár az előző fogyatékosügyi programmal összehasonlítjuk, hiányérzetem támad. Az egyik az, amit már az előzőekben is hallhattunk, hogy hiányzik a forrásmegjelölés. Tehát ami a programban le van írva, és azt üdvözlöm még így is, rengeteg többletforrás bevonását kívánja a rendszerbe anyagi szempontból, pénzügyi szempontból, de ennek fedezetét nem igazán látjuk ebben a programban.

Én is hiányolom még, hogy a kötelezettségek bizonyos jellegű határideje vagy kitűzött cél megvalósításának határa nem szerepel benne. Gondolom, ez azért van, mert az előző fogyatékosügyi programokból rájöttek arra, hogy végrehajthatatlan célokat fogalmaztak meg benne, és ez ki tudja, mikorra is fog megvalósulni. Tehát most már inkább, ugyanúgy, ahogy a törvényben, az időpontok és határidők kimaradtak, beszélhetünk akár az akadálymentesítésről is. Azért tényleg érdekes kérdés, hogyan állunk a közintézmények akadálymentesítésével, itt mi a helyzet, mi ebből a tényleges akadálymentesítés, és mi az, ami nem. Mert példaként mindig azt a gyönyörű szép épületet szoktam említeni, amiben most is vagyunk. Ez az Országgyűlés épülete, és még a Kossuth tér rekonstrukciója előtt nagy táblákkal hirdette, hogy egy teljesen, százszázalékosan akadálymentes épületről van szó. Ahhoz képest, most személyes érintettség okán is mondhatnám, de egy-két példát említve: a Jobbik frakcióirodájába nem lehet eljutni akadálymentesen, ezen kívül a Honvédelmi és rendészeti bizottság termeit sem lehet megközelíteni akadálymentesen, és ami a legfelháborítóbb, az orvosi rendelőt sem lehet akadálymentesen megközelíteni az Országgyűlés épületében.

Innentől fogva, az új alagsori részek beiktatásával elképzelhető, hogy egy-két objektum már megközelíthető, de amikor még jelen volt a tábla, ezek a létfontosságú részek egyáltalán nem voltak megközelíthetőek, és egy részük még most sem az. Tehát innentől fogva, ha a táblával hirdetett akadálymentesítésnél ilyen körülményekbe botlunk, akkor kérdés az, hogy mi a helyzet országosan, és mi a helyzet olyan szempontból, hogy mennyi közintézmény van még, amelyik nem közelíthető meg akadálymentesen.

Itt mondanám el azt, hogy az ésszerű akadálymentesítés bevezetését mi is üdvözöljük. Jó, hogy ez a rész belekerült, ugyanis komplexen kell nézni akár az akadálymentesítést is, hogy mit hogyan vonunk el, mit hogyan teszünk hozzá. Ha mondjuk, műemlék jellegű épületről van szó, és csak a műemlék jelleg szétrombolásával valósítható meg az akadálymentesítés, akkor az eszközölhető-e vagy nem. Meg a ráfordítás és az eredményesség is mérlegelés tárgya lehet ezekben a kérdésekben.

A foglalkoztatás kérdése. Az már egy jó dolog, hogy hangsúlyosan szerepel a más struktúrájú fogyatékosságügyi programban is az érzékenyítés mint fogalom. Már az előző vitában is elmondtam, elképzelhető, hogy van motiváló ereje annak, hogy ha valaki nem foglalkoztat fogyatékossággal élő személyt, akkor szankcionáljuk, vagy esetleg van motiváló ereje annak, hogy ha valaki fogyatékossággal élő személyt foglalkoztat, akkor pluszkedvezményekhez, illetve pluszforrásokhoz juthat. De a kérdés az, hogy ez elegendő-e. Azt gondolom, hogy ez a része a fogyatékosfoglalkoztatási koncepciónak túlhangsúlyozott a jelenlegi helyzetben.

Egyetértek Tapolczai Gergely képviselőtársammal, hogy az elérendő cél az, hogy ilyenekre ne is legyen szükség, hanem egy belülről jövő igény legyen a munkáltatók részéről, hogy megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyeket foglalkoztassanak. De ehhez még az érzékenyítés sem lesz elég. Ugyanis az elérendő cél egyrészről az, hogy az érzékenyítés eredményeképpen, a társadalmi szolidaritás felelősségét érezve, a munkáltató foglalkoztasson fogyatékossággal élő személyeket, de cél az is, hogy motivált legyen, és ne anyagi szempontból legyen motivált a foglalkoztatás tekintetében.

Azt az egyszerű példát szoktam mondani egyébként, kiragadva akár egy fogyatékosságot és egy munkavégzést, hogy az embereknek az összeszerelő üzemekben nagyon monoton munkát kell végezniük, szinte egész nap ugyanazt a munkafolyamatot végzik, erre például a legalkalmasabb lehet egy autizmussal élő személy, akinek pont az való, hogy ugyanazt a folyamatot végezze akár 8 órán keresztül is. Tehát ha nemcsak érzékenyítő, hanem motivációs programon keresztül a munkáltatók figyelmét fölhívjuk arra, hogy bizonyos jellegű fogyatékosság más tekintetben, más képességben milyen megerősödést jelent, és ő a saját területén mennyivel hasznosabban tudna foglalkoztatni, akár anyagi szempontból érzékelhetően hasznosabban tudna foglalkoztatni egy fogyatékossággal élő személyt, akkor ez is előmozdíthatná a dolgot. Így lenne komplex, és így érhetnénk el azt a célt, hogy ne kelljen egyéb anyagi ösztönzőrendszerekkel támogatni ezeket a foglalkoztatókat, hanem mindenkiben egy belső igény legyen, hogy fogyatékossággal élőt foglalkoztasson.

(17.10)

Mert a jelenlegi rendszerben sajnos eljuthatunk oda, akár a rehabilitációs hozzájárulás mértékének az emelését is nézzük, hogy stigmatizálttá válnak a fogyatékossággal élő munkavállalók egy ép társaikkal körülvett munkakörnyezetben. Ráadásul erre nagyon sokszor a munkáltatók rá is erősítenek, tulajdonképpen stigmatizálják azzal, hogy te azért vagy itt huszonötünk közül egy emberként, hogy a főnöknek ne kelljen rehabilitációs hozzájárulást fizetnie. Tehát ezen a rendszeren nemcsak az érzékenyítő, hanem a motivációs programok bevezetésével is lehetne segíteni.

És ha már szóba került az oktatás például, a teljesség igényével nem lehet kitérni egyébként erre a programra, mert akkor akár reggelig itt vitatkozhatnánk, én csak egy-két sarkalatos pontot szerettem volna kiemelni. A köznevelés tekintetében arról lehet vitatkozni, hogy mi az üdvözítőbb, az integrált vagy a szegregált oktatás, én is egyértelműen az integrált oktatás híve vagyok, csak nem abban a formában, amióta ez a folyamat bejött, működik Magyarországon. Ugyanis az integrációnál az ésszerűséget is figyelembe kellene venni, és igen, vannak olyan tantárgyak ‑ akár ha egy közoktatási intézményt, egy általános iskolát is nézünk ‑, amelyek integráltan oktathatók. Most direkt nem beszélek fogyatékossági formákról, mert ez minden egyes fogyatékossági formánál más lehet, vannak olyanok, amelyek integráltan oktathatók, de igenis vannak olyan területek, amit szegregáltan kellene oktatni, és így egy intézményen belül tulajdonképpen a szegregációt és az integrációt is létrehozhatnánk. Azt a célját, amit el akarunk érni az integrált oktatással, el tudnánk érni, ugyanis közösségi foglalkozásokon, illetve azokon a területeken, azokon a tanórákon, amelyek integráltan oktathatók, együtt lennének az ép társaikkal a fogyatékossággal élő személyek, egy közösségbe tartoznának, de mégse hátráltatnák egymást, se az ép a fogyatékossággal élőt a speciális képzésében, se a fogyatékossággal élő az ép társát esetleg olyan képességhiányoknál, amelyek egy osztály életében esetleg zökkenéseket okozhatnak. Tehát úgy gondolom, hogy az integráció és a szegregáció kérdésében ezeket a kérdéseket mindenképpen figyelembe kell venni.

És ha már itt tartunk az oktatás kérdésénél, az integrált oktatás a cél, ehhez képest továbbképzésekben szinte nem is találkozunk vagy nagyon ritkán találkozunk oktatási intézményekben tanító pedagógusoknál speciális továbbképzésekkel, amelyek azt a célt szolgálnák, hogy nagyon sok esetben az integrált oktatásba bekerülő fogyatékossággal élő személlyel ‑ elnézést a megfogalmazásért ‑ a pedagógus nem tud mit kezdeni; nem tudja, hogy álljon hozzá; nem tudja, hogyan kommunikáljon vele; nem tudja, hogy segítse, hogy ne segítse; mi az a pont, amíg akár a segítségnyújtásban, akár egy mozgásszervi, akár egy érzékszervi fogyatékossággal rendelkező embernél elmehet, mi az a határ, amit átléphet; mik azok a speciális dolgok, amire oda kell figyelnie, mondom, akár kommunikációs, akár mindennapi élet tekintetében. Ez egy komoly feladat, és erre igenis fel kell készítenünk a közoktatásban dolgozó pedagógusokat.

Jó célnak látom, jó megfogalmazásnak látom a programban, hogy a családot is támogassuk, illetve a saját lakókörnyezetben maradást támogassuk, csak az a baj, hogy a mindennapi folyamatokban, kormányzati és törvényhozási folyamatokban ennek pont az ellenkezőjét látom. Nem akarom elcsépelni én sem azt, amit már az előzőekben is hallottunk, hogy bizonyos szolgáltatásokhoz való hozzáférés csökken, vannak olyan szolgáltatások, amelyek az elmúlt években akár a kapható pénzösszeg mértékében számottevően nem növekedtek, vehetjük ide akár az ápolási díjat is, vagy vehetjük azt is, hogy bizonyos szolgáltatásoknak a finanszírozása a 2015-ös költségvetést nézve csökkent, és ezzel a csökkenéssel csak azt érhetjük el, hogy ezek a folyamatok, az otthon tartási folyamatok egy jól működő szociális ellátórendszerrel megtámogatva működőképessé vál­hatnának. Remélem egyébként, ami a programban szerepel, hogy a támogató szolgálatoknak a fejlesztése megtörténik, az valójában meg fog történni. Csak az a baj, hogy ha csak a programban szereplő ígéretek vannak, meghatározott akár határidő, akár terjedelem nélkül is, ezek csak lózungok maradnak, és a megvalósításban sajnos ezeket nem fogjuk tapasztalni. Ne legyen igazam egyébként, én abban bízom, hogy nem lesz igazam, de sajnos én az ellenkező folyamatokat látom.

A támogatott lakhatás további fejlesztése ténylegesen meg kell hogy történjen. A szegregált területen lévő, nagyszámú intézmények kitagolási folyamatát igenis folytatni kell, én azt mondom, hogy kicsit még talán intenzívebben is, mint ahogy ez elindult, de bízunk benne, hogy ez meg fog történni.

A korai felismerés szerepel a programban, még az oktatást megelőzően, amit én üdvözlök egyébként, és a korai fejlesztés, ugyanis ott tudjuk elejét venni az olyan mértékű lemaradásnak, ami akár egy oktatási rendszerből való kimaradást is jelenthet egy fogyatékossággal élő személy számára. És itt nem kell feltétlenül az értelmi fogyatékosságokra gondolni, hanem egyéb fogyatékosságnál is következménye lehet a korai fejlesztés elmaradásának az, hogy nem tud beilleszkedni egy oktatási intézménybe, így nem tudja a megfelelő végzettségét megszerezni. Viszont a korai fejlesztésnél ne felejtsük el azt sem, hogy az állapotosgondozásnak része kellene hogy legyen az életvitel-felvilágosítás sokkal hangsúlyosabban egy állapotos hölgy számára, vagy akár már korábban is, akár az oktatási rendszerbe beépítve, a lányokat, hölgyeket igenis fel kell készíteni arra, hogy ha ebbe az áldott állapotba kerülnek, akkor mik azok a dolgok, amikre még fokozottabban oda kell figyelniük, ugyanis nagyon sokszor az állapotosság idején történt sérülés az, ami a későbbiekben a születés után fogyatékosságot okoz. Ezt is hiányolom ebből a programból.

Ami még nagyon lényeges kérdés, hogyha a jelenlegi integráció felé hajló, meg akadálymentesség és könnyen hozzáférhetőség felé hajló közoktatás révén eljut egy fogyatékossággal élő személy a felsőoktatási intézménybe, ott nagyon sok esetben még nehezebb helyzetbe kerülhet, mint a közoktatási intézményekben volt. Egyébként nagyon jó kezdeményezések vannak. Erre tudnám például mondani a Pécsi Tudományegyetemet, amelyik saját támogató szolgálatot működtet, pont a fogyatékossággal élő hallgatói segítésére, és ez nagyon hatékonyan is működik, és nagyon sok fogyatékossággal élő hallgató azért tudja ugyanolyan könnyen venni vagy - egye­temistákat ismeri az ember ‑ nehezen venni a felsőoktatás kihívásait, mert ez a támogató szolgálat működik. Úgyhogy, úgy gondolom, hogy ezeket a kezdeményezéseket is támogatni kell.

További észrevételeimet majd egy következő felszólalásban mondom el. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
58 129 2015.03.19. 2:04  110-143

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Csak egy mondat jutott az eszembe azzal kapcsolatban, hogy ki mennyire bízik abban, hogy a kormány ezt végre fogja hajtani vagy nem. Itt hívnám föl a figyelmet egy logikátlanságra ebben a tervezetben. Ugyanis az, hogy öt év múlva kerül újra a parlament elé ez a program, szembemegy magának a programnak a logikájával is. Ugyanis a program maga is három intézkedési tervre és intézkedési időszakra osztja föl a programot, akkor javasolnám ‑ én egyébként ezzel kapcsolatban be is adtam egy módosító indítványt ‑, hogy akkor fogadják el az én módosító indítványomat, és akkor minden garancia és minden logikai követelmény érvényesülhet a programban. Tehát meglehet a garancia arra, hogy az érdekvédelmi szervezetek, illetve az Országgyűlés sűrűbben tudja monitoringozni akár ezt a programot; és beleillik abba a logikába is, hogy ha három intézkedési terv van, akkor ahhoz a három intézkedési tervhez kötötten háromszori ellenőrzése is legyen a program végrehajtásának, akár a parlament előtt.

Szóba kerültek még egyébként az akadálymentes eljutások is az előző felszólalásokban, akár munkahelyre is. De azt látjuk, hogy nemcsak a közlekedési eszközök, hanem a közlekedési eszközökhöz való hozzájutás is milyen állapotban van ma Magyar­országon. Elég megnéznünk akár a buszvégállomásokat, akár a vasútállomásokat, akár az odavezető utat is, mert nagyon sokszor egy lakótelepen élő, mozgásában korlátozottnak magáról a lakótelepről kijutni is már egyfajta művészetnek tekinthető.

Tapolczai Gergely hozta szóba egyébként az első felszólalásában a gépjárműhöz való hozzájutás megkönnyítését, én egyszer már írásbeli kérdésben ennek az anomáliájára, a beszerzett gépjármű és az egyéb, hozzákapcsolódó dolgok anomáliájára felhívtam a figyelmét a kormánynak. Amíg olyan gép­járműhöz lehet hozzájutni ‑ hogy milyen feltételekkel, arra most nem lesz időm ‑, ami nagyon sok esetben egy kerekes székes személy számára még alkalmatlan is arra, hogy ő azt használja, addig inkább ezen fejlesszünk, és ne a hozzájutást bővítsük. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
58 145 2015.03.19. 5:05  144-145

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy nagyszerű kezdeményezésről szeretném tájékoztatni az Országgyűlést, ez pedig az Alzheimer Café Tatabánya nevű csoport vagy rendezvény. Egy fiatalember indította el, aki Angliában élt, de haza kellett jönnie, ugyanis az édesanyja ezzel a problémával küzdött, így mindennapi felügyeletre és gondozásra szorult. Utánanézett természetesen, hogy miben tudná esetleg segíteni az édesanyját, és akkor bukkant rá erre a kezdeményezésre, ami egyébként nyugat-európai országokban már elég régóta megy, nagyon sok nemzetközi példa, holland, német és francia példa van arra, hogy ilyen Alzheimer cafét működtetnek, ezekre a példákra talált, és rátalált egy magyar példára is, ugyanis ezt a mintát elsőként Magyarországon Győrben vezették be. Utánajárt, szervezkedett, és sikerült is létrehoznia, és immár Magyarországon második helyszínként Tatabányán is működik ez a csoport, mondhatjuk klubnak is.

Több szempontból nagyszerű ez a kezdeményezés. Első szempont az, hogy egy nagyszerű pszichiáter főorvos, Mód László a szárnyai alá vette ezt a kezdeményezést, és rendszeresen előadója ezeknek az alkalmaknak, ezeknek az eseményeknek. Egyrészről nagyszerű kezdeményezés, mert az érintettek és a hozzátartozóik, sőt a városban segítő szakmában dolgozó, akár idősek otthonában, akár családsegítőben dolgozó kollégák, kolléganők részt véve ezen az eseményen, tájékozódhatnak, nagyon szakszerű és a mindennapi életben használható információkat gyűjthetnek: hogyan kell a mindennapi életüket kialakítani, hogy kell odafigyelnünk esetleg a megelőzésre is, akár az állapotromlás megelőzésére is, és a speciális feltételeknek hogyan tudnak eleget tenni akár ők, az érintettek, akár a velük élő hozzátartozók.

A másik nagyszerű dolog az, hogy havonta egyszer van ez az esemény, ez a rendezvény, havonta egyszer összejönnek ezek az emberek, és nemcsak az előadásból és az általuk feltett kérdésekre kapott válaszokból tájékozódhatnak, hanem egymással is eszmecserét folytatnak, egymással is beszélgetnek, megbeszélik a mindennapi problémájukat, megbeszélik az esetleges ötleteiket is, amit a másik érintett vagy akár hozzátartozó is alkalmazni tud.

És még egy nagyon jó vonulata, illetve hozadéka van ennek a rendezvénynek, ez pedig, hogy a helyszínt a Tatabányán található kereskedelmi szakközépiskola adja, és az esemény ideje alatt az ott tanuló felszolgáló tanulók segítik és felszolgálnak a klubra megjelenő érdeklődőknek, résztvevőknek, az igényeknek megfelelően, és ezzel tulajdonképpen a közösségi munkájuk egy részét is teljesítik. Tehát mindamellett, hogy még a szakmájukat is gyakorolják, hogy egy ilyen klubhelyszínen, egy ilyen klubrendezvényen hogyan kell a felszolgálási munkát végrehajtaniuk, így, önkéntesként az érintettekkel is találkozva, a közösségi munkában is egyrészt a törvény által előírt feltételeket teljesíteni tudják, másrészről pedig találkoznak ezekkel az emberekkel és a pozitív hozadékait is a saját lelkiségükbe, életmódjukba, az életszemléletükbe be tudják építeni. És egyébként nemcsak ilyen módon szolgálatot teljesítő fiatalok vannak ott, tehát olyanok, akik a felszolgálásban, a kiszolgálásban részt vesznek, hanem minden alkalommal van olyan diák is, aki valamilyen produkcióval kedveskedik a klubon megjelenteknek, láttunk már néptáncelőadást, volt már zenei előadás is. Tehát így tulajdonképpen egy komplex eseményen is részt vehettek azok, akik ott megjelentek.

Nagyon sok pozitív hozadéka is van, akár ha az önképzést nézzük. A másik része, amiért nekem szívügyem ez a klub, ez a café, hogy az önszerveződő jelleg, az alulról jövő kezdeményezés jellege megőrződött. Ez egyébként magának az eseménynek a hangulatából is érezhető. És persze egyértelmű számomra is, hogy ezekből akár tudásszintemelésben, akár a mindennapi élet elviselhetőségében, könnyebbé tételében igenis pluszinformációkhoz és pluszpraktikákhoz és ötletekhez juthatnak az ebben az élethelyzetben lévők. Éppen ezért innen is szeretném javasolni minden egyes nagyváros lakójának, aki, ne adja isten, még érintett is lehet, hogy járjon utána ennek a dolognak, és igenis egy megvalósítható tervről, projektről van szó, valósítsa meg a saját lakókörnyezetében is, összefogva a szintén hasonló problémával küzdő érintett személyekkel.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
59 163 2015.03.23. 2:06  162-169

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Pár héttel ezelőtt bombaként robbant a magyar köztudatban az, hogy a szigetszentmiklósi pár, akik éveken keresztül brutálisan bántalmazták a gyermekeiket, embertelen körülmények között tartották őket, a bíróság elsőfokú ítélete alapján, kitöltve a büntetésüket ‑ alig kevesebb, mint egy év letöltött börtönbüntetéssel kitöltötték a börtönbüntetésüket ‑ szabadlábra kerültek.

Azt tudom, hogy ilyenkor főleg az államtitkár úr ‑ még az előző ciklusból tudom ‑ mindig a bírói függetlenségre szokott hivatkozni, ezzel tisztában vagyok. Tisztában vagyok azzal is, hogy a büntető törvénykönyv szigorítása nem az EMMI hatásköre, viszont az EMMI, mint a gyermekvédelemért, a gyermekek védelméért felelős minisztérium, igenis ki kellene hogy használja a lobbierejét arra, hogy ráhasson az illetékes minisztériumra, hogy ezeket a törvényeket szigorítsuk, mert ha legenyhébb büntetésként ez így kiszabható, akkor nagyon rossz helyen vagyunk.

A másik bomba, ami robbant, az az ügyészség sajtótájékoztatója volt, ahol felhívták a figyelmet arra, hogy egyértelműek voltak a bizonyítékok, hogy azok a brutális cselekmények megtörténtek, amelyeknek a büntethetősége sokkal tágabb, de ilyen-olyan indokokra hivatkozva ezt a bíróság nem vette figyelembe.

A harmadik bomba pedig az volt, hogy ha másodfokon igazat adnak az elsőfokú ítéletnek, helybenhagyják, akkor ez a pár még kártérítési igénnyel is élhet az állam felé. Felháborító, és ezért az EMMI-nek mint a gyermekvédelemért felelős minisztériumnak tennie kéne valamit. Amit konkrétan tehetne még, az pedig az, hogy ez az eset például ‑ számtalan más esettel kapcsolatban is ‑ nem történhetett volna meg, illetve nem ölthetett volna ekkora méretet, ha a gyermekvédelmi jelzőrendszer Magyarországon működne. Vagy a jogszabályi szabályozása nem jó, vagy az ellenőrzése nem jó, de hogy nem működik, az biztos. Ez pedig egyértelműen az EMMI-nek a felelőssége, hogy végre kidolgozzon egy olyan rendszert, amelyben a gyermekvédelmi jelzőrendszer működni tud, idejében tetten lehet érni az ilyen helyzeteket, és ilyen brutális cselekmények nem történhetnek meg Magyarországon. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban. ‑ Közbeszólás a Jobbik soraiból: Úgy van!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
59 167 2015.03.23. 1:06  162-169

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót. A helyzet pikantériája az, hogy az említett esetben a gyermekvédelmi jelzőrendszer minden egyes tagjával kapcsolatban volt ez a család. Nem hiszem, hogy azzal lenne a probléma, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer bármelyik képzett résztvevője ne ismerné fel a gyermekbántalmazás jeleit, nagyon minimálisan lehet ez. Ami probléma lehet, az az, hogy elképzelhető, hogy a jogi szabályozása nem megfelelő a gyermekvédelmi jelzőrendszernek, akár a szankciórendszere nem megfelelő a gyermekvédelmi jelzőrendszernek, az ebben részt vevők törvényi védelme nem megfelelő, akár Btk.-szinten sem.

Egyébként itt mondanám el azt, hogy a Jobbik szociális munkacsoportja a közeljövőben egyébként egy szakmai konferenciát szervez pont ezzel a témakörrel kapcsolatban, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszerről a benne részt vevőkkel tárgyaljunk, és a végén, ami megszületik eredmény, a felismert problémákról természetesen tájékoztatni fogjuk a minisztériumot, hogy a jelenlegi jogszabályokat ebbe az irányba előmozdítva tudjunk segíteni a rendszeren. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

(14.10)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
59 237 2015.03.23. 4:41  236-237

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy múlt héten napvilágot látott kutatási eredmény alapján kimondható az, hogy az intelligenciára nagyon jó hatással van az, hogyha az édesanyák hosszabb ideig szoptatják a gyermekeiket. A kutatás: azért, hogy elkerüljék annak a látszatát, hogy más befolyásoló tényezők esetleg torzíthatják az eredményeket, 3500 csecsemőn végezték el ezt a kísérletet. A 3500 csecsemő különböző iskolai végzettségű édesanyától származott, különböző anyagi helyzetben lévő családokból, illetve különböző súllyal született gyermekeknél végezték el ezeket a kísérleteket, ezeket a felméréseket Brazíliában. Éppen azért, hogy azt a nyilvánvaló tényt, hogy a gyermek intelligenciájára, fejlődésére jó hatással van az anyatej, hogy a felnőttkorban való megmaradását is igazolják, a kutatás 30 éven keresztül tartott, tehát felnőttkorban is vizsgálták a 3500 csecsemőként vizsgált gyermeket, illetve felnőtté vált embert.

Arra a megállapításra és arra az eredményre jutottak, hogy az IQ-teszteken is sokkal jobban teljesítettek azok, akik hosszabb ideig szoptak, illetve az édesanyák hosszabb ideig szoptatták őket, illetve a társadalmi ranglétrán is magasabb szinten álltak, és az anyagi helyzetük, a keresetük is magasabb volt azokkal szemben, akiknek ez az idő nagyon kevés ideig tartott vagy egyáltalán nem is volt. Mindez ráirányítja a figyelmet arra, hogy igenis fontos ez a téma, igenis fontos nekünk akár itt, Magyarországon is ezzel a brazil kutatási eredménnyel foglalkoznunk. Ugyanis ma Magyarországon ebben a kérdésben például azt tapasztaljuk, hogy amíg a tápszerekre állami támogatás van, tehát állami támogatással juthatnak hozzá a tápszerekhez az édesanyák, addig a tejfakasztó, illetve a szoptatást elősegítő, akár különböző teák, szerek, illetve az ezt elősegítő eszközök pedig nem élveznek ilyen támogatást.

Úgy gondolom, hogy az arányosság elvét itt is meg kellene tartani, még akár arra is gondolok, hogy mivel most már egyértelművé váltak az összefüggések ebben a kérdésben, igenis a kormányzatnak a jövő generációja érdekében feladata lenne az, hogy egy kampányt indítson a kérdésben. Igenis foglalkozzanak ezzel akár a tévékben főműsoridőben, a sok más butaság helyett inkább erről kellene egy óriásplakát-kampányt indítani, ugyanis nem mindegy az, hogy az utódaink, a felnövekvő generációk milyen tudással, milyen alapokkal, illetve milyen agyi fejlettséggel, milyen szürkeállománnyal vetik bele magukat az életbe, és akár a nemzetközi versenyben is Magyarország hogyan teljesít.

Nem beszélve még arról a negatív gyakorlatról, amit sajnos nagyon sok édesanya tapasztal a gyermekorvosához térve, amikor szoptatási nehézségekkel küzd, esetleg időszakosan elapad a teje, akkor általánosan bevett, sőt inkább azt mondanám, nagyon gyakran megfigyelhető jelenség az, hogy a gyerekorvos rögtön felírja a tápszert, rögtön arra ösztönzi az édesanyát, hogy a természetes anyatejet váltsa föl a tápszerrel. Itt inkább arra kéne ösztönöznie a kormánynak is vagy akár a felügyeleti szervezeteknek, vagy akár a szövetségeknek és kamaráknak is a gyermekorvosokat, hogy ilyenkor szoptatást elősegítő, tejfakasztó vagy akár tejnövelő szereket, gyógyteákat, gyógynövényeket vagy eszközöket ajánljanak az édesanyák számára, ugyanis nem csak az intelligencia fejlődése szempontjából fontos az anyatej.

A kutatás egyébként kimutatta azt is, hogy a hosszú láncú telített zsírsavak, amik az anyatejben megtalálhatóak, vezethetnek erre az eredményre. De nemcsak az intelligencia fejlődése miatt fontos az anyatej és a szoptató táplálás, hanem a gyermek mentális és pszichés fejlődése szempontjából is fontos, ugyanis ez a folyamatos testi kontaktus, rendszeres testi kontaktus hozzásegíti a gyermeket ahhoz, hogy egészségesebb lelki fejlődésen menjen keresztül, és így egy egészségesebb lelkületű, devianciára kevésbé hajlamos fiatal és később felnőtt nevelődjön ki belőle, és így hasznos tagjaként az országnak, intelligensebb tagjaként az országnak igenis többet tudjon beletenni a közösbe akár, és hazánk fejlődését az így megszerzett képességekkel jobban tudja szolgálni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

(16.00)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 222 2015.03.30. 5:05  221-234

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Januárban változott a minisztériumi rendelet a házi segítségnyújtással kapcsolatban, és a szükségletfelmérés alapján a bekerüléshez szükséges pontokat 15-ről 20-ra emelték.

A változtatás szándéka mögött sokszor azt hallhattuk magyarázatként, amikor rákérdeztünk, hogy vélhetően visszaélések voltak a rendszerben, és ez indokolta, hogy magasabb legyen a bekerülés ponthatára. Erre azt tudom mondani, hogy ha visszaélések voltak a rendszerben, akkor mi nem azt tartjuk jó útnak, hogy az ellátottakat szankcionáljuk, az ellátottak végéről próbáljuk megfogni a visszaéléseket, hanem mi mindig is azt tartottuk preferálhatónak, hogy az ellátókon, a szolgáltatást nyújtókon keresztül szűrjük ki a hibákat, az esetleges visszaéléseket. Mint már annyiszor elmondtam, az egyik legnagyobb bűnnek azt tartom, hogyha bizonyos emberek a szociális törvényt kihasználva, rászoruló embereken keresztül, az ő nyakukba vagy vállukra állva, próbálnak tisztességtelen haszonhoz jutni. Ennek tényleg megálljt kell parancsolni, csak nem az ellátottakon, hanem a szolgáltatást nyújtókon keresztül.

A másik magyarázat az volt a változtatásra, hogy próbálnák a házi segítségnyújtást egy szakmaibb ellátássá emelni, ami azt jelenti, hogy már majdnem hogy csak egészségügyi végzettséggel rendelkező házi gondozók láthatják el ezt a feladatot, hogy tulajdonképpen egy speciálisabb, magasabb iskolai végzettséget igénylő ellátássá alakuljon át a házi segítségnyújtás. Egyébként ezzel is egyet lehetne érteni akkor, ha az alatta lévő szint, az alatta lévő küszöb, az alatta lévő lépcsőfok meglenne. Ugyanis itt most arról beszélünk, hogy a mi elképzelésünk szerint ‑ s ez a határozati javaslatunkból is kiolvasható ‑ annál, aki egy ilyen környezettanulmány, egy ilyen szükségletfelmérés során a 10 pontot megkapja, ott már igenis jelentkezik egyfajta szükséglet, ami a házi segítségnyújtást, a saját lakókörnyezetében nyújtandó segítést indokolttá teszi.

Itt elég nagy különbségről beszélünk, ugyanis 10 és 20 pont között azok az idős emberek, akiknél azt a megállapítást hozták, hogy rendelkeznek gondozási szükséglettel, csak éppen nem 20, hanem mondjuk, 12, 18 vagy 19 pont erejéig, ők ebben a rendszerben semmiféle ellátásra nem lesznek jogosultak. Az a probléma, hogy ez a jelentkező gondozási szükséglet nagyon sok ember egészségi állapotában olyan problémákat okozhat, hogy ha nem történik meg a házi segítségnyújtás, nem történik meg a gondozás az otthonában ‑ egyébként a legenyhébb esetekben akár mentális gondozásról, mentális segítségről is beszélhetünk ‑, vagy az enyhébb fizikai segítség nem történik meg, akkor az ő egészségi állapotában egy olyan romlás következhet be, ami maga után vonhatja azt, hogy ennek az idős embernek az egészségügyi szakellátást igénybe kell vennie.

Tehát a társadalmi szolidaritás elvének érvényesülnie kell, és ha valakinek valamilyen igénye jelentkezik arra már 10 pont fölött, hogy neki házi segítségnyújtásra van szüksége, olyan segítségre van szüksége, amit a saját otthonában adnak meg neki mindennapi életvitelének a folytatásához, akkor ezt figyelembe kell venni. És ha figyelembe vesszük, akkor a 10 és a 20 gondozási szükségleti ponthatár között is kell az embereknek valamiféle ellátást nyújtanunk. Amíg erre az alatta lévő lépcsőfok, az alatta lévő szint nem épül ki, addig vétek emelni ezen a szükségleti ponton, ennek ugyanis tragikus következményei is lehetnek, mert nagyon jól tudjuk, hogy sok betegség lelki eredetű is. Ha egy idős embert megfosztunk attól, hogy akár csak mentális gondozás keretében legalább hetente egyszer őt meglátogassa valaki, aki néhány szót vált vele, és azokat a dolgokat megteszi, ami neki nagyon nehezére esik vagy képtelen rá, azzal kiküszöbölhetjük azt, hogy az egészségi állapotában akár olyan romlás következzen be, amikor már ténylegesen speciálisabb ellátást igényel.

És ha szociális kérdések kapcsán lehet csúnya dolgokról is beszélni: ha kiszámoljuk azt, hogy az egészségügyi szakellátás vagy egy magasabb szintű ellátás mennyibe kerül, akkor azt is mondhatjuk, hogy amíg az alatta lévő lépcsőfokot, az alacsonyabb szintű szociális ellátást nem teremtjük meg, hanem addig megtartjuk a házi segítségnyújtásnak ezt a formáját, sőt már 10 ponttól szolgáltathatóvá válik az alacsonyabb szintű szolgáltatás, akkor azzal milliókat, milliárdokat lehet megtakarítani, ugyanis az egészségügyi szakellátás tehermentesül, mert az idős emberek azt nem fogják igénybe venni, ugyanis prevenciós jelleggel a házi segítségnyújtásban dolgozó gondozónők megteszik azokat a lépéseket, hogy erre ne kerüljön sor. Ezért kérem, hogy holnap támogassák ennek a tárgysorozatba vételét. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 230 2015.03.30. 2:10  221-234

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik). Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az elhangzottakra csak azt mondanám, hogy amit ténylegesen látunk, azon kívül, ahogy az előterjesztésben elmondtam, az egyik legnagyobb bűnnek azt tartom, ha valaki rászoruló embereket felhasználva próbál tisztességtelen profithoz, tisztességtelen bevételhez jutni, ugyanúgy elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan bűnnek tartom azt is, ha egy kormány a legrászorultabb rétegen próbál spórolni. Ugyanis, ami a hozzászólásokból is kitűnt nekem, egyetértünk az ellenzéki politikusokkal abban a kérdésben, hogy ez megint nem szól másról, bármennyire hallottunk magyarázatokat, azok nem voltak egészen kielégítőek, mint a megtakarításról. És a rászoruló ‑ az igazságérzet szerint kimondhatjuk ‑, a házi gondozásra jogosult idős emberektől, olyan emberektől, akiknek szükségük lenne arra, hogy az otthonukban felkeressék őket és segítsenek rajtuk, akár mentálisan, akár fizikailag, tőlük megvonni egy szolgáltatást, megvonni egy segítséget csak azért, hogy a büdzsében megtakarítást eszközölhessünk, finoman szólva is vérlázító.

Ha Novák Előd képviselőtársam felszólalására utalhatok, alátámasztja ezt a meglátásomat, hogy semmi más nem szól a szociális rendszer átalakításának alátámasztására, csak a megtakarítás, vagy hogy bevezetésre került igenis a bekerülési díj az idősek otthonaiban. Ugyanis nagyon jól látja a kormány azt, hogy az idősek otthonainak nyújtott normatíva nem elegendő egy intézmény fenntartására. De akkor már a legegyszerűbb az, ha megpróbáljuk még jobban megsarcolni az idős embereket. A házi segítségnyújtásnál látja azt a kormány, keresi a réseket, hogy hol lehet még forintokat megtakarítani különböző, akár haveri beruházásokhoz, akkor a legegyszerűbb azokhoz az emberekhez hozzányúlni, azoknak az embereknek az ellátását elvenni, akik már nem annyira erősek, hogy ezért felemelhessék a szavukat.

Ezért vagyunk mi itt, ellenzéki képviselők, hogy felemeljük a szavunkat, megálljt parancsoljunk, és kérjük azt, hogy az eredeti rendszer álljon vissza, ne maradjanak idős emberek ellátás nélkül. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 332 2015.03.30. 3:33  329-346

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Népjóléti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mint ahogy Tapolczai Gergely képviselőtársam elmondta, abban nem volt vita a bizottságban, hogy a házszabálynak megfelel-e a határozati javaslat, és magával a határozati javaslattal kapcsolatban sem merültek föl olyan aggályok, amelyek alapján ne biztosította volna az ellenzék a bizottság tagjait arról, hogy támogatni fogják magát a határozati javaslatot.

Viszont a módosító indítványokkal kapcsolatban fogalmazódtak meg főleg ellentétes vélemények a többséggel szemben. Az az érdekes helyzet állt fönn a bizottságban meg magával a határozati javaslattal kapcsolatban is, hogy bár kritikák több oldalról megfogalmazódtak az ellenzék oldaláról, de módosító indítvány lehetőségével egyedül a Jobbik Magyarországért Mozgalom élt négy módosító indítvány formájában, amiket a bizottsági ülés során én ismertettem.

A négy módosító indítvány közül az első magának a határozatnak a szövegét módosítaná, mégpedig úgy, hogy a program végrehajtásában részt vevő szervezetek közé felsorolná a módosító indítvány a köznevelési és a felsőoktatási intézményeket is, különös tekintettel arra, hogy a köznevelési intézmények nagy része, sőt az összes köznevelési intézmény szembesül működése során az összes fogyatékossági formával. A felsőoktatási intézmények nagy része pedig az értelmi fogyatékossággal élőkön kívül mindenféle fogyatékossággal élő személlyel találkozik, különös tekintettel akár a felsőoktatási intézményeknél arra, hogy jelenleg Magyarországon körülbelül ezer fogyatékossággal élő tanul valamilyen felsőoktatási intézményben.

A további módosító indítványok nem a határozat, hanem a melléklet szövegét módosították volna. Elsőként az alapelvek felsorolásánál, mivel összevonásra kerültek az alapelvek, és tulajdonképpen az előző fogyatékosságügyi programokhoz képest mindegyiket tartalmazta szinte, kivéve a témakör szerint az egyik legfontosabbat, a rehabilitáció elvét. Ezt a hiányosságot kívánta volna a módosító indítvány pótolni.

A harmadik módosító indítvány a pedagógusok továbbképzéséről és a gyógypedagógusok helyzetéről szólt. Hiányosságként érzékeltük azt, hogy magában a mellékletben nem szerepel a köznevelési intézmények pedagógusainak a továbbképzése, mégpedig olyan jellegű továbbképzése, hogy tudják, hogy a fogyatékossággal élő személyekkel, gyermekekkel, iskolában tanuló gyermekekkel hogyan és milyen speciális módszerekkel, esetleg milyen speciális intézkedési formákkal kell bánni, milyen formában kell őket tanítani, miben más a velük való foglalkozás akár, mint az ép társaikkal.

A negyedik módosító indítvány pedig a program ellenőrzésére és monitorozására vonatkozott. Furcsálljuk azt, hogy bár három szakaszban határozza meg intézkedési terv írását, illetve megalkotását a programmal kapcsolatban, az ellenőrzés ezzel szemben pedig csak a program idejének a felénél szükséges. Úgy gondoljuk, hogy ésszerű és logikus lenne az, hogy egy-egy intézkedési terv lejártával ez az ellenőrzés és a felülvizsgálat megtörténjen.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban. - Köz­­beszólás ugyanott: Úgy van!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 344 2015.03.30. 6:22  329-346

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amint már az általános vitában és a bizottsági ülésen is elmondtuk, természetesen mi is támogatni fogjuk a határozati javaslat elfogadását, persze a kritikáink megfogalmazásával, amelyek közül egy-kettőt módosító indítványban is beterjesztettünk. Támogatni fogjuk, mert úgy gondoljuk, annak tényleges elvnek kell lennie, hogy a fogyatékos­ügyet pártokon és frakciókon felett lévő ügynek, össznemzeti ügynek kell tekinteni. S habár hiányosnak tartjuk az előttünk lévő programot, mégis azt gondoljuk, hogy azokkal az alapelvekkel, amelyeket megfogalmaztak benne, egyet tudunk érteni. Hiányosnak tekintjük; elég, ha összehasonlítjuk az előző fogyatékosügyi programokkal, amelyek bizonyos kérdésekre részletesebben tértek ki.

Egyetértek Tapolczai Gergely képviselőtársammal, én is nagyon várom az intézkedési terv létrejöttét, azt viszont továbbra is fenntartom, amit módosító indítványban be is nyújtottam, hogy az intézkedési terv végrehajtását, illetve megvalósulását csak abban az esetben tudjuk hatékonyan ellenőrizni ‑ akár az Országgyűlés, akár az érintetteket képviselő érdekvédelmi szervezetek ‑, ha nem az idő felénél, hanem az intézkedési tervek lejártakor történik meg ezek monitorozása. Nézzük meg, most hogyan állunk, és akkor esetleg a következő intézkedési terv megalkotásánál figyelembe tudjuk venni azt is, hogy e szervezetek vagy akár az Országgyűlés véleménye alapján mi az a pont, ameddig eljutottunk, teljesítettük-e azt, ami az egyharmados intézkedési tervben szerepelt vagy nem, és ez alapján tudjuk megtenni a következő lépéseket.

Az ember azért szembesülhet azzal, hogy lehet szép programot alkotni, a határozati javaslat mellékleteként lehet egy nagyon szép fogalmakat, nagyon szép irányelveket megfogalmazó anyagot letenni az asztalra, de amikor azt tapasztalja az ember, hogy másfél éves csúszás van ‑ amiről valami olyasmi magyarázatot is hallottunk a bizottságban, hogy jöttek a választások, és az egyéb törvények szele elsodorta ezt a dolgot ‑, akkor úgy gondoljuk, hogy ennek a kérdésnek prioritást kell élveznie.

(22.40)

És ha bejönnek kampány-törvénymódosítások és kampány-törvényjavaslatok, azok nem írhatják fölül azt, hogy igenis időbeli kötelezettségünk volt arra, hogy az új fogyatékosügyi programot elfogadjuk. De ha figyelembe vesszük, hogy az idén kerül sor az intézkedési terv elfogadására is, és ha mondjuk, párhuzamba akarjuk állítani ezt az intézkedési tervet a programban foglaltakkal, és figyelembe vesszük azt is, amiről Tapolczai Gergely képviselőtársam szintén beszélt, hogy akár a gyógyászati segédeszközök hozzáférésével kapcsolatban változtatni kell, akár a fogyatékossággal élő emberek vagy a megváltozott életű emberek lakóhelyének átalakítására is nagyobb súlyt kell fektetnünk, szemben ezzel a 2015-ös költségvetésben, amit tavaly fogadott el az Országgyűlés, azt látjuk, hogy a lakókörnyezet, a lakóhely átalakítására szánt költségvetési keret kisebb, mint ami 2014-ben volt. Valahogy ezek nincsenek párhuzamban.

Alapelvekként megfogalmazódik az önálló életvitel, a munkába állás segítése, ehhez képest ezekre a célokra a 2015-ös költségvetésben ténylegesen ismét kevesebb összeget találunk, mint ami a 2014-es költségvetésben volt. Tehát a ténylegesen jelenleg hatályban lévő törvények vagy akár a tavaly év végén elfogadott törvények, amelyek vonatkoznak az egész 2015-ös évre, bizonyos pontokban ellentétben vannak a programban megfogalmazottakkal, és ez így kétségessé teszi azt is, hogy így a program egyáltalán megvalósítható-e vagy sem. Úgy gondolom, ezeket a problémákat így kell kezelni.

Arra, hogy a jelenlegi helyzet ismertetésénél nagyon sok a párhuzamosság az előző tervekkel szemben is, csak azt tudom mondani, hogy sajnos nagyon sok esetben nem változott meg a helyzet. Sajnos a közlekedési eszközök, a tömegközlekedési eszközök akadálymentesítése, vagy akár a tömegközlekedési, közösségi közlekedési eszközök megközelíthetősége fogyatékossággal élő emberek számára, ma is azt mondhatjuk, hogy szinte a lehetetlen határát súrolja. Elég akár az előttem szólók által elmondott vasútállomásokat figyelembe venni, de akár megnézhetjük a buszvégállomásokat vagy az egyéb tömegközlekedési eszközök megközelíthetőségét is.

Ezen kellene változtatni, és amit én már nagyon sokszor mondtam az akadálymentesítéssel kapcsolatban, hogy igenis már ideje lenne felülvizsgálni azt, hogy miért is kerülnek annyiba az akadálymentesítési beruházások Magyarországon, miért telepedhetett erre rá egy nagyon jól fizető üzemág, és ráadásul miért ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, azokhoz a tárgyakhoz, azokhoz a megoldásokhoz, amelyek ma Magyarországon trendként szerepelnek, de nagyon sok esetben használhatatlanok; miért ragaszkodunk olyan kivitelezésekhez, amelyek alkalmatlanok erre a funkcióra, akár a mellékhelyiségek kialakításáról, akadálymentesítéséről beszélünk, akár más kérdésekről, amelyek szóba kerülnek.

Tehát úgy gondolom, hogy az akadálymentesítés olcsósításával, illetve úgy is mondanám, hogy ésszerű, racionális áron, megfizethető szintre való leszállításával, illetve a végrehajtás egyszerűsítésével már előreléphetnénk, és igenis elérhetnénk idővel a teljes akadálymentesítést. De még egyszer azt mondom, hogy a határozati javaslatot el fogjuk fogadni, mert az abban megfogalmazottakkal egyetértünk. Módosító indítványokkal is jeleztük, és a vitában is jeleztük azt, hogy természetesen ezek szerintünk kiegészítésre szolgálnak, néhány esetben javításra szorulnak. Csak kétségeink vannak, mert amint már elmondtam, a jelenleg hatályos törvények nagyon sok esetben ellentétben állnak az ebben megfogalmazottakkal. De még egyszer mondom, a megfogalmazottakkal egyetértünk, és így a zárószavazás során igennel fogunk szavazni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 366 2015.03.30. 5:05  365-366

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy régebbi napirend utáni felszólalásomban a szigetszentmiklósi eset kapcsán a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének az akadozásáról beszéltem, s arra gondoltam, hogy a továbbiakban pedig a gyermekvédelmi jelzőrendszernek és magának a gyermekvédelem rendszerének bizonyos résztvevőiről szeretnék beszélni, elsősorban működésük anomáliájáról, illetve a működésük nehézségeiről szeretnék beszélni, ami nagyon sokszor akadályozza azt, hogy hatékonyan részt tudjanak venni a gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetésében.

A mai napi napirend utáni felszólalásomban a gyermekvédelmi jelzőrendszer egyik legfontosabb résztvevőjéről, a gyermekjóléti szolgálatokról szeretnék beszélni. A gyermekjóléti szolgálatokról, amelyeknek dolgozói ugyanabban a cipőben járnak, mint a szociális ellátórendszer országosan bármelyik másik dolgozója, vagyis ott tartanak, hogy másfél éve már szinte, vagy most már azt is mondhatjuk, hogy évek óta folyamatosan csak hallanak a szociális életpályamodell bevezetéséről, a nagyon rossz állapotban lévő bérrendszerük helyzetének megváltoztatásáról, de sajnos azt kell tapasztalniuk, hogy folyamatosan csak hitegetik őket. Most a legutóbbi ígéret az, hogy jövő év január 1-jével bevezetésre kerül a szociális életpályamodell, de mint mondtam, már évek óta tart ez az ígérgetés, a rendszerben részt vevők sem bíznak már annyira abban, hogy ez meg fog történni.

Amikor ma Magyarországon ott állunk, hogy egy nagyon fontos feladatot, egy gyermekjóléti szolgálat családgondozói feladatát ellátó ember nagyon sok esetben rosszabb anyagi helyzetben van, mint azok, akiken segítenie kellene, mint azok, akiket el kellene látnia, és nagyon sok esetben gondolkoznia kell azon, hogy vagy tovább folytatja a hivatását, vagy sajnos pályaelhagyóként nagyon sok esetben Nyugatra menekülve, akár egy ápoló-gondozói feladatot is ellátva ‑ nagyon jó minőségű, nagyon jó végzettségű és nagyon jó diplomával rendelkező emberekről beszélünk ‑, tehát inkább azt választják, hogy akár ápoló-gondozói vagy akár egészségügyi kisegítő munkát végezzenek Nyugat-Európa valamelyik országában ahelyett, hogy a hivatásukat látnák el. Az első probléma ez, amit meg kellene oldani, hogy a főiskoláinkon, egyetemeinken kiművelt szociális szakembereket ne hagyjuk elveszni, az ő tudásukat ne hagyjuk elveszni, és igenis tartsuk meg őket a szakmában a szakmájukat elismerő fizetéssel.

A másik nagy probléma a szolgáltatás finanszírozásának a kérdése. ’97 óta életbe lépett a gyermekvédelmi törvény. Én magam is bő 10-15 évvel ezelőtt gyermekjóléti szolgálatnál családgondozóként dolgoztam, már akkor is jelentkezett problémaként az, hogy egy-egy családgondozónak sokkal magasabb ügyszámmal kell dolgoznia, mint amit a jogszabályok előírnak; na, ez 2015-re sem változott meg, és a lépéseket sem látjuk, hogy ez megváltozna. Hogy várhatunk el minőségi munkát valakitől, aki egyrészt alulfizetett, másrészt pedig a munkája alapján az általa, a törvény által előírt és egyébként, ami meg is felel egy nyolcórás munkavégzésben egy ember terhelhetőségének, annak az esetszámnak a két-három­szoro­sával, nagyon sokszor öt-hatszorosával is dolgoznia kell?

A másik, ami problémát okoz, az a finanszírozásnál az, hogy nem teszünk különbséget, ugyanazt a finanszírozást kapja egy nyugat-magyarországi kisváros is, ahol a bűnözési ráta sokkal kisebb vagy a problémás esetek száma sokkal kisebb. Vegyük akár példának Kőszeget Nyugat-Magyarországon, ugyanakkora és ugyanolyan feltételű normatívát kap a gyermekjóléti szolgáltatás működtetésére, mint mondjuk, Ózd, ahol nagyon jól tudjuk, hogy milyen leterheltséggel és milyen problémákkal szembesülhetnek az ott lévő gyermekjóléti szolgálat dolgozói.

És ha már ezekről a problémákról beszéltem, amikkel ők szembesülnek, még mindig nem kapják meg a gyermekjóléti szolgálatnál dolgozó családgondozók azt a törvényi védelmet, ami megilletné őket, ugyanis nagyon sokszor az az oka annak, hogy nem tesznek semmit, hogy félelemben tartják őket abban a lakókörnyezetben élők, ahová nekik naponta, nap mint nap ki kell járniuk. Hogyha a büntető törvénykönyvben ők mint közfeladatot ellátó személy magasabb védelmet kapnának, az elképzelhető, illetve más jogszabályokban is akár a testi épségüket is védő magasabb védelmet kapnának, akkor ez elősegítené azt, hogy munkájukat még hatékonyabban tudják végezni.

Úgy gondolom, abban, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem működik rendesen, nagyon sokszor a legkevésbé azok hibáznak, akik ennek a résztvevői, nagyon sok esetben a kormányzati hozzáállás és a törvényi környezet, a törvényi háttér az, ami ezt akadályozza. Sorozatommal ezekre az anomáliákra és hibákra szeretnék rávilágítani, bízva abban, hogy talán ezekből valami meg fog változni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 86 2015.03.31. 3:43  59-91

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Gyorsan elmondom még, amit szeretnék, inkább nem lépek már vissza. Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Elsőként: ebbe a kétperces körbe egy mondat erejéig beszállnék. Sallai képviselőtársammal egyetértek abban, amit mondott, ugyanis ez ugyanaz, mint a kötelező óvodáztatásnál, hogy ha van egy olyan igazolása a családnak arról, hogy őneki az egyszeri látogatás elég volt, és igenis úgy tudja nevelni, olyan környezetben tudják várni a gyermeket, hogy nincs szükség a védőnő látogatására, akkor inkább csoportosítsuk át ezt az erőforrást, és a problémásabb családokhoz járjon ki sűrűbben a védőnő, ugyanis az ilyen szülő valószínűleg meg fog jelenni az állapotosgondozáson is a védőnő előtt, tehát ismert lesz a szülő a védőnő előtt.

Egy-két dolgot még azért el szeretnék mondani. A gyermekvédelmi jelzőrendszerről mindenki nagyon sokat mondott, és hogy ebben milyen fontos szerepe van a védőnői szolgálatnak. Igen, ezt elismerem én is. Az utóbbi időkben előkerültek az anomáliát mutató, nagyon súlyos esetek, és ezért is elmondom azt, amit minden vitában el szoktam mondani, hogy végre a jogszabályi és egyéb működési hátterét a gyermekvédelmi jelzőrendszernek rendezni kellene ahhoz, pont a védőnők védelmében, hogy ne kerüljenek olyan kellemetlen helyzetbe, hogy a hiányosságok miatt, a rendszer hiányosságai miatt végül őket okolják foglalkozás körében elkövetett mulasztással. Tehát az ő érdekükben is azt mondom, hogy ezen a rendszeren változtatni kell, és meg kell reformálni; és azt is mondhatnám, hogy jobban irányítottá kell tenni.

Még két fontos dologra felhívnám az Országgyűlés figyelmét, hogy miért fontos a védőnői szolgálat. Az első: szóba került az előterjesztői expozénál is a megelőzés szerepe. A megelőzésnél gondolok arra, hogy a napokban tárgyaltuk az országos fogya­tékosügyi programot is. Annak vonatkozásában is elmondhatom, hogy a megelőzés szempontjából fontos szerepük van a védőnőknek. Ők azok, akik az állapotos hölgyekkel rendszeresen találkoznak, ők azok, akik az elsődleges felvilágosítást megadhatják azzal kapcsolatban, hogy miért kell nekik fokozottan figyelniük az egészséges életmódra. Szóba került már akár a dohányzó anyák esetében a dohányzás várható következménye a magzatra nézve vagy a születendő gyermekre nézve, de egyéb egészségkárosító tevékenység következményeire is fel kell hívni a figyelmet, hogy ennek következtében akár sérült, fogyatékossággal élő gyermek is születhet. Ha ezt megteszik a védőnők, akkor lehet, hogy csökken azoknak a születendő gyermekeknek az aránya, akik sajnos ezzel a problémával kell hogy küzdjenek.

A másik dolog az, hogy elsőként találkozik a védőnő a megszületett, újszülött gyermekkel, és az ő fontos feladata az is, hogy ha valamilyen elmaradottságot vagy akár valamilyen fogyatékosságot tapasztal, akkor arra felhívja a szülő és a rendszer figyelmét is, ugyanis nagyon nagy előrelépés lehet a fogyatékossággal élők ügyében a korai fejlesztés már újszülöttkorban az ilyen állapotban született gyermekeknek. Így akár egy, az ép társai között helytálló, azokat az iskolákat is könnyebben elvégző, akár fogyatékossággal élő személyek is lehetnek későbbiekben, ha ezekben a korai fejlesztésekben részt vesznek, és ebben is ténylegesen nagy a védőnők szerepe, mert ők azok, akik első körben láthatják ezeket a problémákat, és elindíthatják ezeket a folyamatokat.

Csak ennyivel szerettem volna kiegészíteni az előttem szólókat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 205 2015.04.07. 5:03  204-205

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elterveztem, hogy napirend után sorra veszem a gyermekvédelmi és a szociális ellátórendszer bizonyos szereplőinek problémáit. A mai napon a hajléktalanellátásról szeretnék beszélni, de úgy gondolom, ez egy akkora téma, illetve az ebben dolgozók, az ágazat akkora problémákkal küzd, hogy több napirend utáni felszólalásban is az ő gondjaikról szeretnék beszélni.

Ami őket sújtja, és elöljáróban elmondanám, a gyermekvédelmi rendszerben és a szociális ellátórendszerben dolgozók mindegyikét sújtja, az a bérprobléma és az ebből következő bérfeszültség. Ugyanis azt tapasztalják, hogy mivel a minimálbér ma már ennyire magas, az ő illetménytáblájuk viszont nem igazán változott, így az újonnan odakerülő pályakezdő szinte ugyanannyit vagy többet keres, mint az akár a harminc éve a szakmában dolgozó pályatársa, munkatársa.

Ezenfelül az ígérgetéseket megkapták az életpályamodell bevezetésével kapcsolatban, csak hát ennek kapcsán már rengeteg időpont szóba került; a legutóbbi a 2015. január 1-je. Kérdés az, hogy ez megvalósul-e január 1-jén, a másik kérdés pedig az, hogy milyen formában, ugyanis ma az ágazatban dolgozók azt mondják, hogy legalább egy 50 százalékos bérfejlesztés lenne szükséges ahhoz, hogy ez a szakma túlélhetővé váljon.

Most pedig rátérve a hajléktalanellátás problémáira, nagyon jól tudjuk, hogy ez a szociális ellátórendszernek nem egy könnyű ágazata. Nagy problémája az, hogy bár projektek születnek, kezdeményezések vannak kormányszinten vagy kormányszintről, de azokkal kapcsolatban nagyon sok esetben az érintetteteket, a szakmában, az ágazatban dolgozókat nem kérdezik meg. A legutóbbi iskolapéldája ennek az, amit a Belügyminisztérium karolt föl ‑ érdekes módon egy szociális kérdést a Belügyminisztérium kezel ‑, ez a közmunkaprogram a hajléktalan személyek részére, ami szakmailag olyan szinten kidolgozatlan ‑ látszik egyébként, hogy a Belügyminisztériumból jött ‑, hogy semmi másra nem szolgál, mint pénzek elosztására, és semmi másra nem szolgál, mint hogy a közfoglalkoztatottak számának emelésével egy újabb statisztikai javulást lehessen elérni. De ‑ ez a szakma véleménye, több helyen is megkérdeztem hajléktalanellátásban dolgozó, illetve hajlék­talanellátást üzemeltető kollégákat - eredmé­nyes­ségre nem lehet számítani, és az ő szempontjukból sem lehet igazán eredményességre számítani. Ha ezt a pénzt úgy próbálták volna elkölteni, hogy az ágazatban részt vevőket megkérdezik, és ténylegesen kivezető, reintegrációs programokat lehet elindítani, akkor lehet, hogy eljutnánk egyről a kettőre, és a hajléktalanok között még megmenthető emberek közül nagyon sokat tudnánk visszavezetni akár a nyílt munkaerőpiacra, akár a normál társadalmi életbe.

A másik nagyon nagy probléma, ami az utóbbi időben egyre nagyobb méreteket ölt a hajléktalan­ellátáson belül, ez pedig a bevándorlók helyzete. Az előző ciklusban, amikor a törvény módosítása megszületett, és ebben a hajléktalanellátó intézményeket arra kötelezte, hogy a státus nélkülivé váló menekült személyeket befogadja, akkor azzal nyugtatgattak bennünket itt az Országgyűlésben ‑ de nem sikerült meggyőzni ‑, hogy ez csak 17 bevándorlót érint, és az ő esetükben kell most egy ad hoc intézkedéssel ezt a módosítást eszközölni. Csakhogy azóta elmúlt egypár év, változott a helyzet, megindult a bevándorlóáradat Koszovóból, illetve a déli határunkon keresztül megindult a bevándorlóáradat, többszázas mennyiségben naponta, és egyre többen kerülnek abba a státusba, hogy a hajléktalanellátó rendszernek kell őket befogadnia, ami több szempontból is aggályos.

(15.10)

Szakmai szempontból azért aggályos, mert nem igazán fér bele egy hajléktalanellátó profiljába az, hogy menekülteket fogadjon és menekülteket lásson el, ugyanis ez igazán speciális és egyedi elbánást, ellátást igényelne. A másik a veszély, ugyanis sokszor nem tudjuk, hogy ezek a státus nélküli bevándorlók éppen kicsodák, mit követtek el a lakóhelyükön, és mire készülnek esetleg Európa más térségében.

A harmadik és egyik legnagyobb probléma pedig az, hogy ezek az emberek nagyon sokszor úgy kerülnek oda, hogy még nem generáltak számukra taj-számot. Mivel szociális ellátás elszámolása csak taj-számon, a rendszeren keresztül működhet, így ezeket az embereket nemcsak hogy szakmailag és egyéb szempontból vállalva a veszélyeket be kell fogadniuk, de nagyon sokszor, hónapokon keresztül úgy kell számukra az ellátást nyújtani, hogy ezért normatívát nem kapnak. Így is nagyon jól tudjuk, hogy a hajléktalanellátó intézmények egyik napról a másikra élnek, nagyon sokat kell játszaniuk a normatívájukkal, hogy ki tudjanak jönni abból a pénzből, ami számukra adatott, és ha egy-két ilyen menekült, főleg Győrben, Szegeden vagy akár Debrecenben megterheli a hajléktalanellátó rendszert, akkor az összeomolhat, és a település és a térség hajléktalanjait sem fogják tudni ellátni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
66 148 2015.04.20. 2:06  147-154

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Most hétvégén volt az ápolók fekete hétvégéje. Ez azt jelentette, hogy Budapesten az ápolók fekete ruhában teljesítették a szolgálatukat. Mindezzel fel kívánták hívni a figyelmet arra, hogy milyen tarthatatlan az ágazat és az ápolók helyzete ma Magyarországon.

Miért ilyen szörnyű a helyzet? Létszámhiánnyal küzdenek, erre rátett egy lapáttal a rengeteg kórházbezárás és kórházi osztály megszüntetése, a nagyobb kórházak még jobban túlzsúfolttá váltak, szinte embertelen körülmények között, emberfeletti munkát kell végezniük az ott dolgozóknak. A jövedelmi helyzetük is hagy némi kívánnivalót maga után, és akkor még enyhén fogalmaztam.

Erre rátesz még egy lapáttal az, ami a szociális szférában dolgozókat is sújtja, mégpedig az, hogy ebből a szférából tömegesen vándorolnak ki Nyugat-Európába az ott dolgozók, ott keresve megélhetést, mert ha nem is a végzettségüknek megfelelő, hanem alacsonyabb szintű munkát is kapnak, a fizetésüknek a sokszorosát kaphatják meg Nyugat-Európában, sokkal emberibb és sokkal elvégezhetőbb munkakörülmények között. Ez így fenntarthatatlan. És látjuk, hogy mi a helyzet, látjuk, hogy mennyire kevés az ápoló feladatot ellátó egészségügyi dolgozó. Ehhez képest azt tapasztaljuk, hogy Budapest egyik legnagyobb képző központját, a Raoul Wallenberg Gimnáziumot és Szakközépiskolát is bezárják, ahol egészségügyi és szociális képzést biztosítottak az ott tanulók számára.

Azt is láthatjuk, hogy ez egy tendencia. Az elmúlt 25 évben a fővárosban öt egészségügyi szakközépiskolát szüntettek meg, egyet pedig vidéken, Kazincbarcikán. Igaz, hogy az tagintézményként megmaradhatott, de ez inkább a szakma elsorvasztását jelenti abban az intézményben is.

Látjuk azt, hogy az elmúlt 25 évben nem javult, hanem inkább romlott az egészségügy helyzete a mindenkori kormányok áldatlan tevékenysége következtében. Éppen ezért nem értjük az újabb iskolabezárást, inkább fejleszteni kellene ezt a képzést, hogy túlélhetővé váljon ez a szakma is, így Magyarország is. Köszönöm, és várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
66 152 2015.04.20. 1:00  147-154

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nekem a tények mást mutatnak, mint államtitkár úr is elmond. Nem véletlenül volt ez a hétvégi tiltakozás, nem véletlenül érzik azt az ebben a szférában dolgozók, hogy tarthatatlan a helyzetük, nem véletlenül mondják azt, hogy ilyen létszámmal, ilyen túlterhelt meganagy kórházakkal lehetetlenség fenntartani a helyzetet. Sem fizikailag, sem anyagilag nem bírják a benne dolgozók. Ez nem teszi vonzóvá a fiatalok számára az egészségügyi szakképzésnek és ennek a hivatásnak a választását. Ténylegesen már csak azok választják ezt, akiknél ez vagy családi tradíció, vagy van bennük hivatástudat, és még az embertelen és élhetetlen körülmények ellenére is ezt a hivatást választják. Őket kéne jobban megbecsülni, az ebben dolgozókat kellene mind anyagilag, mind munkakörülmények szempontjából jobban megbecsülni, és akkor elképzelhető, hogy még vonzóbbá is válna ez a szakma, és a tarthatatlan helyzet megváltozna. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
66 206 2015.04.20. 5:08  205-208

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sorozatomat folytatva a mai napirend utáni felszólalásomban az idősellátásról, az idősellátásban dolgozók helyzetéről, fenntarthatatlan helyzetéről szeretnék egypár szót szólni. A bevezetőben elmondom azt, amit a sorozat minden részében elmondok, hogy várja a szakma a szociális életpályamodellt, amit most már sokadszorra, januárra ígérnek. Hiszem, hogyha látom ‑ így van ezzel a szakma is. Meg hiszem, hogyha látom, hogy ez hogyan valósul meg, hogy ténylegesen jót tesz-e a szférában dolgozóknak vagy nem. Ez ugyanúgy sújtja az idősellátásban dolgozókat is.

Nagyon jól tudjuk, hogy milyen változás történt az idősek otthoni ápolásával kapcsolatban az elmúlt időben: nőtt a pontok száma a házi segítségnyújtás bekerülési feltételénél, amit mi ‑ már többször mondtam ‑ aggályosnak tartunk, mivel nem emelhetünk egy bekerülési feltételen egy bizonyos ellátásnál addig, amíg az alatta lévő 10 pontnyi szükségletet nem tudjuk teljesíteni, azokat az időseket nem tudjuk az otthonukban ápolni ahelyett vagy azt megelőzve, hogy egy speciálisabb, egy szakosítottabb ellátást kelljen igénybe venniük.

De ha már speciálisabb és szakosítottabb ellátást kell igénybe venniük, akkor beszélni kell az idősotthoni elhelyezésben lévő idősek helyzetéről, illetve az ott dolgozó, akár ápoló, gondozó vagy akár mentálhigiénés feladatot ellátó személyzet vagy akár a vezetőség személyzetének helyzetéről, hogy milyen nehéz helyzetben vannak ők most, mikkel kell megküzdeniük. Néhány éve változott a jogszabály, és 40 pont lett a szükségletfelmérés szerinti pont, ami alapján bekerülhetnek ezek az idős emberek idősek otthonába. Bekerülés előtt tudniuk kell azt, hogy az az intézmény, ahova jelentkeztek, a bekerülési díjat bevezette vagy nem vezette be.

Beszéljünk akkor egypár mondatot erről a bekerülési díjról is! Járva az idősotthonokat, azt tapasztalom, hogy még a vezetők is vagy a fenntartók is nehéz helyzetben vannak, nem tudják, hogy bevezessék-e ezt a bekerülési díjat vagy nem, jogosultak-e ők arra ‑ mármint nem jogszabályok szerint, hanem erkölcsi alapon ‑, hogy ezt a bekerülési díjat elkérjék vagy nem. Ha a bekerülési díjat elkérik, akkor biztosítsanak-e azok számára, akiktől ezt kérték, egy emeltebb szintű ellátást, vagy ne biztosítsanak emeltebb szintű ellátást. Az intézmény fenntartása is egy komoly érv egyébként a bevezetés mellett, sajnos, mert nagyon sok esetben ezeket az intézményeket csak úgy tudják fenntartani, ha ezt a pluszköltséget elkérik az oda jelentkező idősektől. És ha már az oda jelentkezésről és az oda bekerülő idősekről beszélünk, sajnos a 40 pont bevezetése óta azt tapasztaljuk, hogy az idősotthonok ‑ elnézést a csúnya kifejezésért ‑ lassan elfekvővé válnak, mert a 40 pont azt is jelenti, hogy minimum 4 órás gondozási szükséglettel rendelkezik az az idős ember, aki bekerül.

Azt a fajta idősotthoni munkát, amit annak idején az ápoló-gondozó személyzet és a mentálhigiénés munkatársak végeztek, el lehet felejteni, sajnos. Megint ott tartunk, hogy azok az idős emberek, akik még nincsenek olyan állapotban, hogy napi 4 órás gondozási szükséglettel rendelkeznének, de valamilyen szintű akár mentális, akár egyéb gondozásra szorulnak, az ő igényeiket a rendszer nem tudja kielégíteni. Ebből mi következik? Ebből az következik, hogy sajnos azok az idős emberek is, akik ennek a feltételnek megfelelnek ‑ nagyon sok esetben demen­tálódott idős emberekről beszélünk ‑, elveszítik annak is a lehetőségét, hogy még jobb egészségi állapotban, még frissebb mentális állapotban lévő idősek mellett az ő fejlesztésüket vagy az ő szinten tartásukat fokozottabban el lehessen érni akár olyan speciális programok bevezetésével, ahol ezek a jobb mentális állapotban lévő idős emberek segítenek tulajdonképpen a közös programokon szinten tartani vagy fejleszteni betegebb vagy rosszabb állapotban lévő társaikat.

És ha már a bekerülési feltételeket és annak megnehezítését néztük, vagy akár azt mondhatnám, hogy az idősotthonokban a fokozottabb gondozást igénylő idős emberek kerültek be, akkor el kell gondolkoznunk azon, hogy az 1/2000-es rendelet szerinti személyzetszám megfelel-e ezeknek a speciálisabb feltételeknek. Nagyon sok esetben azt tapasztaltam én is ‑ még akár a 40 pont bevezetése előtt is ‑, hogy emberpróbáló körülmények között dolgoznak azok, akik ebben az ellátásban fejtik ki tevékenységüket, akik ezt a hivatást választották. Most így, hogy tulajdonképpen rosszabb mentális és egészségügyi állapotban lévő idős emberek kerülnek be ezekbe az otthonokba, még fenntarthatatlanabbá válik szakmai szempontból egy idősek otthona a létszámhiány miatt, és nagyon sok esetben ‑ bár tudjuk, hogy milyen bérhelyzet van, mégis jelentkeznek dolgozók ‑ a dolgozói kvóta limitje miatt, az alacsony száma miatt nem tudják ezeket a feltételeket megteremteni.

Úgy gondolom, hogy ezeken ideje lenne már változtatni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban. ‑ Sallai R. Benedek tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 213 2015.04.27. 2:05  206-219

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ennek a javaslatnak azon kívül, amit Novák Előd képviselőtársam elmondott, az a lényege, amit az Erzsébet-utalvány módosításának a vitájában is elmondtunk. Már akkor is javasoltuk, hogy legyen névre szóló az Erzsébet-utalvány, amit különböző juttatások formájában adnak. Akkor ezt a javaslatunkat lesöpörték, de az élet bebizonyította, hogy hiába adnak nagyon sok juttatást Erzsébet-utalványban, a visszaéléseket és a rendszer átverését nem tudták kiküszöbölni. Az egyetlenegy lehetőség az, ha névre szólóan kapják ezeket a juttatásokat az arra jogosultak. Ennek a legjobban ellenőrizhető formája a szociális kártya.

Az teljesen mindegy, hogy milyen segélyezési rendszer van, hogy mi önkormányzati támogatás és mi az, amit a járási kormányhivatal utal ki. Ettől függetlenül ez nem indokolja azt, hogy ne vezessük be a szociális kártyát, ez egy egészen más téma. Itt arról van szó, hogy bizonyos juttatásokat, főleg a gyerekek után járó juttatásokat ne készpénzben, ne utalványban, hanem szociális kártyán kapják meg, hogy a visszaéléseket ki tudjuk küszöbölni, és azokat a juttatásokat, amiket a társadalom az adófizetők forintjából fizet ki, célzottan lehessen adni, és ellenőrizhető legyen, hogy az adott célnak megfelelően történik-e meg annak az elköltése vagy nem.

Ez nem a segélyezetteknek és az ellátásokban juttatottaknak a kiskorúsítása, hanem tulajdonképpen a társadalmi ellenőrzés bevezetése. Én el szoktam mondani, hogy ha édesapaként, családapaként olyan helyzetbe kerülnék, hogy lenne olyan juttatás, amit ilyen formában kapnék meg, nem érezném magam stigmatizálva, hanem biztosítva érezném magam abban, hogy amit az államtól kapok, és amit még rajtam kívül nagyon sokan az államtól kapnak, az arra fordítódik, amire kaptuk, amire kapták, és éppen ezzel tudja elérni azt a célt, amit reintegrációban, gyermeknevelésben vagy egyéb célokban a szociális ellátórendszerrel el szeretnénk érni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
69 58 2015.04.29. 5:44  49-88

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Számháborúba én sem szeretnék belemenni, mert mióta az eszemet tudom, a statisztikákban nem igazán hiszek, még a reprezentatív felmérések eredményében sem igazán hiszek.

Amikor azt látjuk, hogy a kutatások alapján javul az életszínvonal Magyarországon, csökken a szegények száma, ezzel ellentétben az ember a mindennapokban az utcán akár egy bevásárlás, akár bármilyen magánéleti vagy mindennapi tevékenység során azt tapasztalja, hogy ez nem változik, sőt, egyre rosszabb a helyzet.

Tehát a szavakkal lehet játszani, lehet azt mondani, hogy a depriváltság fogalmát belevesszük, és hogy hányan élnek ebben az állapotban, csak a depriváltság ingerküszöbe, ahogy csökken az életszínvonal, én úgy gondolom, hogy az emelkedik is. Tehát minél szegényebb egy társadalom, annál kevésbé érzik az emberek szegénynek magukat, mert mindenki a saját helyzetét másokéhoz viszonyítja, és amikor a szakadékok egyre tágabbak, és azt látják, hogy többen vannak náluk sokkal nehezebb helyzetben, habár ők mondjuk, a szociális szférában dolgozva minimálbér körül keresnek, mégis azt gondolják, hogy legalább biztos állásuk van, legalább biztos jövedelmük van, nem érzik magukat depriváltnak, és akár egy ilyen felmérés során ők nem sorolják saját magukat a szegények sorába. Tehát kicsit csalókák ezek a számok. Ha ebből indulunk ki, akkor nagyon sokszor tévútra juthatunk.

A javaslatra rátérve, természetesen egyetértünk abban, hogy a gyermekszegénység, a gyermeknélkülözés ellen küzdeni kell, mert a véleményem az, hogy ha a gyermeknek nélkülöznie kell, akkor teljesen mindegy akár társadalmi, akár egyéni szempontból is, hogy ez a szülők felelőssége, az ő társadalmi helyeztük, a szülők felelőssége-e vagy nem. Itt azt kell figyelembe vennünk, hogy ez a nélkülözés minél kisebb legyen vagy teljesen megszűnjön, ugyanis ezzel adjuk meg a lehetőséget arra, hogy ebből a még nélkülöző gyermekből egészséges mentális és fizikai körülmények következtében egy egészségesebb mentális szinten lévő felnőtt válhat, mint akár a szülei. Ezzel akár segíthetjük a társadalmi mobilitást is. Tehát természetesen egyetértünk azzal, hogy minden olyan eszközt fel kell használni ennek a célnak az érdekében, ami hozzásegíthet bennünket ehhez a célhoz, és ennek egyik része az, hogy kitágítjuk az ingyenes étkeztetés lehetőségét.

Ez felvet egy másik problémát is, a demográfiai helyzet problémáját. Szó volt már a családtámogatási rendszerekről. Én azt gondolom, hogy minden magyar országgyűlési képviselőnek az olyan törekvéseket támogatnia kell, ami ezen a helyzeten megpróbál változtatni.

Itt meg kell ragadnom az alkalmat, hogy erről a témáról beszéljek egy kicsit. Úgy gondolom, hogy akkora bajban vagyunk és akkora bajban leszünk, hogyha ezek a tendenciák így folytatódnak, hogy minden egyes képviselőnek minden egyes alkalmat föl kell használnia arra, hogy ezekről a problémákról beszéljen, hátha egyszer eljutunk a megoldás irányába is.

Tehát a demográfiai helyzet: elöregedő társadalomban élünk, ami nemcsak amiatt van, hogy egyre kevesebben, alacsony számban vállalnak gyermekeket, hanem amiatt is van, hogy a munkaképessé váló fiatalok ‑ akiket azért, zárójelben megjegyzem, a magyar állam költségvetéséből taníttattunk ki ‑, amint elérik a munkavállalói kort, befejezik a tanulmányaikat, egyértelmű, hogy azon gondolkodnak, hogy ne Magyarországon, hanem valahol külföldön vállaljanak munkát.

Egyik nap képviselőtársaimmal beszélgettünk erről a témáról. Belementünk lottózásba, mondtunk számokat, hogy a fiataloknak hány százaléka gondolhatja így, de én úgy gondolom, hogy a fiatalok többsége már ezen az alternatíván gondolkozik, és gondolom, hogy 90 százalék körül lehet azoknak a száma, akiknek megfordul a fejében ez a lehetőség is. Ez az, amin változtatni kell.

(12.10)

Ezen változtathatnak az olyan törekvések, amelyek ösztönözhetik a gyermekvállalást azzal, hogy újabb kedvezményeket adnak a gyermekeket vállaló szülőknek. A gyermekétkeztetés lehetőségének kitágítása is ebbe a kategóriába tartozik.

A másik pedig az, hogy a Jobbik képviselői a bekerülésük óta, sőt már a bekerülésük előtt is akkori politikusai azon az állásponton voltak, hogy a természetbeni juttatások irányába kell elmozdulni minden egyes juttatásnál, és ez nemcsak a szociális ellátásra vonatkozik, hanem egyéb juttatásokkal kapcsolatban is, hol finomabb, hol pedig keményebb, drasztikusabb formában. Éppen ezért a gyermekétkeztetés kitágítása is ebbe a kategóriába tartozik. Itt célzottan biztosan az a gyermek fogja megkapni ezt a lehetőséget, ezt a juttatást, aki célpontja is tulajdonképpen az Országgyűlés által meghatározott juttatásnak.

Egy-két esetben látjuk azt, hogy a kormány elindult ebbe az irányba, mégsem értjük azt, hogy ezt teljesen alátámasztó, sőt megerősítő, a Jobbik frakciójától jövő javaslatokat mégis miért söprik le az asztalról. Gondolok akár a szociális kártyára, ami egyértelműen bebetonozná és fixszé tenné az ellátások rendszerét, követhetővé, célzottá, és amire a törvényalkotó vagy az állam szánta.

Tehát az irány jó, de azt gondolom, még erősebb lépéseket kell tenni. Természetesen az összefoglaltak alapján azt mondom, mivel demográfiai helyzetet és nélkülöző gyermekeket látunk, ezért a Jobbik frakciója a javaslatot támogatni fogja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 192 2015.05.04. 5:08  191-192

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előzőekben, már egy napirend utániban beszéltem a hajéktalanellátásban dolgozók, illetve a szakma nehézségeiről, problémáiról, ezt szeretném folytatni, ami az előzőből kimaradt. Azért azt elmondanám, hogy ugyanúgy, mint a szociális területen belül, ennek az ágazatnak is a dolgozói olyan problémákkal küzdenek, hogy ha akár egy cikluson keresztül az összes napon napirend utániban mondanám, akkor sem érnék szerintem a végére.

De kezdjük a legfontosabb problémákkal! Magukkal az irányelvekkel is probléma van. Az irányelveket a legjobban egyébként a finanszírozásban és a pályázati rendszerben, illetve a kiírt pályázatokból láthatja az ember, és a szakmában dolgozók, az abban részt vevők nincsenek megelégedve azokkal az irányokkal, amelyeket ott tapasztalnak. Ugyanúgy, mint akár a szociális ellátórendszer más területein vagy akár egészen más ágazatokban is, az egyik legfontosabb dolog az, hogy az ellátások egymásra épüljenek, és ha az ellátások egymásra épülnek, akkor szakíthatunk azzal a 25 éves hagyománnyal, hogy a szociális ellátórendszer Magyarországon végállomás jellegű, onnan kilépés nincs: aki egyszer oda belekerül ‑ és ez különösen igaz a hajléktalanellátás rendszerére ‑, akkor az valószínűleg nagyon sokáig vagy akár örökké ennek az ellátásnak a kiszolgáltatottja, illetve annak az ügyfele kell hogy legyen.

Ezen lehet változtatni ‑ mint már mondtam ‑ az egymásra épülő szolgáltatásokkal. Vannak olyan önkormányzati intézmények ‑ említhetném akár a győri hajléktalanellátó intézményt ‑, ahol az egymásra épülés megvan, csak mivel nincs hozzá finanszírozás, illetve nincsenek hozzá megfelelő pályázatok vagy legalábbis nincsenek megfelelő mennyiségű pályázatok, a csúcspont vége előtt tulajdonképpen a tényleges kivezetés és az úgymond félutas házak bevezetésének hiánya miatt a folyamat véget ér, és a hajléktalanok átmeneti otthona vagy rehabilitációs intézménye után már nincs lehetősége az ellátottnak arra, hogy a továbbiakban is az ellátás, illetve az ott dolgozók, mentálhigiénés vagy bármilyen segítő szakemberek látómezejében maradjon, azok segítségével a mindennapi életben, a nyílt munkaerőpiacon, vagy akár albérletben, vagy saját lakásban boldogulni tudjon, ahhoz segítséget kapjon.

Itt ebben az intézményben is csak úgy tudják megoldani, hogy lelkes szociális munkások ‑ habár botrányos a fizetési helyzetük és a társadalmi megbecsültségük ‑ munkaidő után sorra járják azokat a volt ügyfeleiket, volt klienseiket, akik immár kikerültek az intézmény keretéből, kikerültek a látótérből, de ők a továbbiakban is szeretnék követni azt, hogy mi lesz ezekkel az ellátottakkal, mi lesz a sorsuk, mennyire boldogulnak, és adott esetben akár tanácsadással, akár egyéb módon segítséget nyújtsanak.

(14.50)

Tehát azt gondolom, hogy ebbe az irányba kell elmennünk. Erre panaszkodnak nagyon sok esetben akár egyházi, akár civil fenntartók, hogy ez a komplex rendszer nincs meg. E nélkül a komplex rendszer nélkül nem lehet egyről a kettőre jutni.

A másik nagyon-nagyon nagy probléma a létszám hiánya. A létszám hiánya tapintható. Aki járt már hajléktalanellátó intézményben vagy akár intézménykomplexumban is, nagyon jól tudja, hogy nagyon sokszor emberileg szinte vállalhatatlan az a munka, amit el kell végezni ezzel a kis létszámmal, nagyon sokszor hölgyek éjszaka egyedül teljesítenek szolgálatot egy éjjeli menedékhelyen. Vagy akár beszélhetnénk arról, hogy van a hajléktalanok otthona nevű intézmény, ami nem más tulajdonképpen, mint hajléktalan emberek idősek otthona.

Ha figyelembe vesszük azt, hogy az idősotthonokban is az 1/2000-es rendelet által meghatározott létszámokkal nem tudnak igazán működőképesen dolgozni, nem tudnak igazán működni, épphogy csak ki tudják szolgálni az ellátottaikat, na, ehhez képest a hajléktalanok otthonában még kisebbek a keretszámok, még kisebb a normatíva, még kevesebb létszámmal kell dolgozniuk. Pedig, ha belegondolunk, hogy egy hajléktalan életút, egy hajléktalan - idé­zőjelbe vett ‑ karrier után, ha valaki egy ilyen intézménybe kerül kvázi, amit mondtam már, a hajléktalanok idősek otthonába kerül, elképzelhető, hogy milyen gondozási szükségletei vannak, milyen, akár egészségügyi, akár mentális gondozásra van szüksége, és ezt az ott dolgozóknak kevesebb létszámmal kell megoldaniuk, mint bizonyos szempontból kedvezőbb körülmények között dolgozó, az idősotthonokban dolgozó kollégáiknak, ugyanazért a semmi bérért, ezt még egyszer meg kell jegyeznem.

Egyébként most lebegtetik azt, hogy lesz egy koncepció, végre láthatunk számokat, hogy mennyivel fog emelkedni a szociális szférában dolgozók bére; remélem, megfelelően. Persze túl bizakodó nem vagyok, mert sajnos a szakmát már nagyon sokszor átejtette a kormány.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 194 2015.05.26. 2:08  189-200

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Frakciónk a tárgysorozatba vételt támogatni fogja, ugyanis rengeteg olyan problémát tartalmaz, illetve olyanra próbál megoldást nyújtani, amivel már mi is foglalkoztunk akár kérdés formájában, akár problémafelvetés kérdésében, akár módosító indítvánnyal, beszélhetünk akár a szociális dolgozók bérhelyzetének a rendezéséről, vagy beszélhetünk akár a legkisebb öregségi nyugdíj felemeléséről, amitől nagyon sok ellátás függ. Ez az az emeléshiány, ami már azért jó pár éve várat magára, ez az az emeléshiány, ami nagyon sok embernek az életét kilátástalanná tette, anyagilag kilátástalanná tette.

Habár vannak olyan pontjai, amivel vitatkozni lehetne vagy esetleg máshogy lehetne megfogalmazni, vagy esetleg bizonyos feltételekhez kellene kötni, mondjuk, a közmunkavégzés jellegét, hogy annak a juttatását minimálbér szintjére lehessen emelni; tehát lefordítva azt mondom, hogy garantálni kell annak a lehetőségét, illetve nem a lehetőségét, hanem azt a kívánalmat garantálni kell, hogy a közmunka keretén belül, a közfoglalkoztatás keretén belül értelmes és kézzelfogható munkát végezzenek az abban részt vevők. Ha azt mondjuk, hogy fölemeljük a minimálbér szintjére, akkor elvárható az is, hogy ez egy normál munkavégzésnek, akár a nyílt munkaerőpiacon is megfelelő munkavégzésnek feleljen meg (Gúr Nándor: Ez egy másik téma.), összevetve azzal, hogy nagyon sokan, akik nagyon kemény munkát végeznek, jelenleg sajnos a minimálbér körül keresnek. Úgyhogy ezek között a szintek között, illetve típusok között meg kell találni a különbséget, ha meg már nincs különbség, akkor nyugodtan adható a minimálbér.

Tehát úgy gondolom, hogy a tárgysorozatba vételt indokolja az, hogy sok jó intézkedési kezdeményezés van benne, és indokolja az is, hogy bár vannak benne olyan kérdések, amit mi máshogy gondolunk, de egy vita során, módosító indítványok során ezt a helyére lehet tenni, tehát támogatni fogjuk a tárgysorozatba vételt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 204 2015.05.26. 1:58  201-214

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a határozati javaslatban is fontos kérdések szerepelnek. Úgy gondolom, hogy bizonyos kérdésekben mi sokkal drasztikusabban gondolkodunk. Ha nyílt munkaerőpiacról beszélünk, és mondjuk, a multinacionális cégeknél dolgozó, akár kiskereskedelemben, akár gyártásban dolgozó emberekről beszélünk, akkor mi azt mondjuk, hogy ne csak minimálbér-emelés történjen meg, hanem sokkal jobban közelítsen az anyavállalat központjában kapott bérekhez az itt, a magyarországi leányvállalatnál vagy itteni üzemekben keresők bére.

A másik kérdés, amiről szó van benne, az pedig a minimálbér emelésével párhuzamosan a közalkalmazottak alapbérének is a megemelése. Ez egy fontos kérdés, ugyanis amíg ezen nem változtatunk, ezt nem emeljük, csak a minimálbéren emelünk, azzal azt érjük el, hogy a szakmán belül, akár ha a saját szakterületemet nézem, a szociális területen belül óriási bérfeszültségek keletkeznek, ugyanis az akár évtizedek óta ott dolgozó és a most pályakezdőként, akár szakirányú végzettség nélküli pályakezdőnek hasonló vagy ugyanolyan bére van, és ez fenntarthatatlan. Viszont ha egy ilyen garanciális elem belekerül, hogy ezzel párhuzamosan, a minimálbér emelésével párhuzamosan ezt az összeget is emelni kell, akkor ezt a problémát áthidalhatjuk.

Természetesen ennél a határozati javaslatnál is azt tudom elmondani, mint az előzőnél, hogy bizonyos részeknél, úgy gondolom, finomításra lenne szükség, de ezeket a finomításokat egyébként a jó törekvések mellett nem tudjuk megtenni anélkül, hogy tárgysorozatba ne venné ezt az Országgyűlés és ne tárgyalnánk róla, úgyhogy erről is ezt tudom elmondani, mint az előzőről, hogy a frakciónk a tárgysorozatba vételt természetesen támogatni fogja. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 242 2015.05.26. 2:05  239-250

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ennél a javaslatnál is azt tudom elmondani, amit már többször elmondtam a mai nap során, hogy számos olyan elemet tartalmaz, amit már mi is felvetettünk, sőt akár javaslat formájában be is nyújtottunk. Tehát egyértelmű, hogy bár úgy gondoljuk, hogy ezen belül is lehet csiszolni egy-két dolgot vagy egy kicsit máshogy gondolkodunk róla, de az iránnyal egyetértünk, így a tárgysorozatba vételt támogatni tudjuk. Ugyanis mi is látjuk azt, hogy már jó pár éve elindult az a folyamat, hogy nemcsak az olyan családok kerülnek egyre nehezebb helyzetbe, ahol valaki esetleg valami miatt kikerül a munkaerőpiacról, hanem egyre nehezebb helyzetben vannak a bérből és fizetésből élő családok is. Látjuk a mindennapi küzdelmeiket, és látjuk azt, hogy a kormány áldatlan tevékenysége még mélyebbre taszítja őket. Beszélhetek én is akár a progresszív adózás eltörléséről, ami, látjuk, hogy mit okozott, hogyan nyitotta ki szélesebbre az ollót. Beszélhetünk akár az áfa helyzetéről akár az alapvető élelmiszerek tekintetében, de egyébként a mi javaslatunkban, amit már benyújtottunk régebben, az is szerepelt, hogy ne csak az alapvető élelmiszereknél, hanem a gyermekneveléshez szükséges eszközökhöz is társultan csökkentsük az adót.

Ugyanúgy egyet tudunk érteni azzal, hogy akár a családi adókedvezmény, akár a gyerekek után járó kedvezmények, ha főiskolára, egyetemre jár a gyermek, akkor a tanulmányok befejezéséig járhassanak, ugyanis nagyon sok család nem engedheti meg magának azt, hogy ezek megszűnésével az ő gyermeke felsőoktatási intézménybe menjen. Tulajdonképpen a jelenlegi jogszabályok, illetve a családok anyagi helyzete akadályozza meg akár a társadalmi mobilizációt is.

Úgy gondolom, a törekvésekkel egyet tudunk érteni, mint már mondtam többször, akár kérdésben fordultunk már ezekkel a problémákkal kapcsolatban a kormányhoz, akár mi is önálló indítványokkal próbáltunk a helyzeten javítani, úgyhogy természetesen támogatni fogjuk a tárgysorozatba vételt, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 317 2015.05.26. 3:43  314-321

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Magáról a törvényjavaslatról annyit mondanék, amit már elmondtam az általános vitában is, hogy mi teljes mellszélességgel tudjuk támogatni az ilyen típusú módosításokat, illetve az ilyen típusú törekvéseket most részben azért, mert mi is szívügyünknek tartjuk azt, hogy a gyermeknélkülözést amennyire lehet, számoljuk föl. Tekintve, hogy a gyermekek azok, akik, ha nehéz helyzetben vannak, akkor egyértelmű, hogy saját hibájukon kívül vannak abban, és hogyha valamiféle változást el akarunk érni, akkor őket kell támogatnunk, hogy a jelen helyzetükből ‑ otthagyva a sajnos sokszor generációkon keresztüli családi tradíciót ‑, kilépjenek, és egy másfajta típusú, más színvonalú életet kezdjenek el élni.

A másik része a törekvésnek, ami méltányolandó, az pedig az, hogy ez egy olyan célzott támogatás, egy olyan konkrét támogatás, amit kijátszani nem lehet, ami célzottan és egyértelműen arra és annak szól, akinek akár a kormányzat, akár a törvényhozás szánta. Így ezek azok a juttatások, ezek azok a támogatási formák, amikre véleményünk szerint szinte minden egyes juttatásnál át kéne állni, és egyrészt kontrollálhatóbbá válna, hogy az állami pénzek hova kerülnek kifizetésre, milyen eszközökre, milyen célokra fordítódnak, másrészről pedig szakmai szempontból azt mondhatjuk, hogy az ilyen támogatásokkal célzottan, konkrétan egy bizonyos problémát tudunk megoldani, és ezek segítségével akár folyamatokat is elindíthatunk, nevesítve ebben a konkrét helyzetben, a rászoruló és nélkülöző gyermekek életében. Tehát ezzel így egyetértünk.

A módosító javaslatokra rátérve: részben elfogadhatóak a benyújtott módosító indítványok, én konkrétan az egyik módosító indítványról beszélnék, mégpedig arról, ami arról szól, hogy a gyermekek ne csak hétköznapokon, hanem akár hétvégén is igénybe vehessék ezt az étkeztetést. A bizottsági vitában a kormány részéről azt a választ kapjuk, hogy ezt egyszerűen technikailag nem lehetne megoldani, nem megoldható a hétvégi főzés, nem megoldható a konyhai személyzet hétvégi munkavégzése. Én úgy gondolom, hogy ez egy egyszerű és lesöprő válasz volt, vagy inkább problémát kikerülő válasz volt, erre én azt mondanám, hogy nem akarásnak nyögés a vége, mert nem hiszem, hogy nem lehet, akár az ÁNTSZ előírásainak is megfelelve olyan megoldást találni, hogy a gyermekek hétvégén való étkezéshez, táplálékhoz juttatása megoldható legyen. Úgy gondolom, hogy ez csak a szándék hiánya volt és ez egy szép magyarázat volt arra, hogy miért nem akarják ezt megvalósítani. Hogyha a teljeset nézzük, úgy gondolom, hogy ez egy akkora, olyan kis mértékű pluszköltség lenne, főleg, ha figyelembe vesszük a célcsoportját ennek a támogatásnak, ami megérné akár ezt a plusz pár kör futását, hogy hogyan is lehetne ezt technikailag és a jogszabályok betartásával megoldani.

Én arra kérem a kormányt, habár nem a mi módosító indítványunkról van szó, én arra kérem a kormányt, hogy ezt gondolja át, és esetlegesen gondolkozzon arról, hogy akár technikailag, akár pénzügyi szempontból ezt hogyan lehetne áthidalni, és hogyan lehetne megoldani azt, hogy a ténylegesen nélkülöző gyermekek a hétvégén is a fejlődésükhöz elengedhetetlen táplálékot és élelmiszert megkapják. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
78 52 2015.05.29. 15:45  1-144

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az első és legfontosabb dologgal kezdeném, ami a költségvetési törvényben nem úgy szerepel, ahogy akár az ellenzéki képviselők, akár én, akár az érintettek szerették volna, ez pedig a szociális dolgozók bérrendezése. Itt jegyezném meg, hogy amit már előttem szóló ellenzéki képviselőtársaim is mondtak, hogy ma délután, pont emiatt, hogy a tárgyalások sem jutottak eredményre, és a szférában dolgozók nem látják azt, hogy a kilátástalan helyzetükre megoldást kívánna keresni komolyan és eltökélten a kormány, ezért demonstrációt tartanak, aminek a gyülekezője fél 5-kor lesz a Kodály köröndön, és 5-kor indul a vonulásos demonstráció, ami a Bajcsy-Zsilinszky úton keresztül egészen ide, a Parlament közeléig eljön. Buzdítok minden, a szférában dolgozót, hogy vegyen részt ezen, vagy aki esetleg a szférában dolgozóknak a nehézségeit látja, és akár a saját sorsán is fordítani akar azzal, hogy egy biztonságos szociális hálót működtető rendszer legyen ebben az országban, kérem, hogy akkor támogatását azzal fejezze ki, hogy ő is részt vesz ezen, mivel minél több ember van egy ilyen demonstráción, annál nagyobb lehet a hatása, akár annál nagyobb lehet a nyomásgyakorlás a kormányra is.

Igaz, hogy most van egy július 1-jei dátum, amire ígértek egy részleges bérkompenzációt, ami a szférában régóta dolgozókra, illetve a magasabb végzettségűekre vonatkozna, de ígéret már rengeteg volt, konkrét ígéret is volt. Úgy gondolom, hogyha azt figyelembe vesszük, hogy hány végre nem hajtott ígéret vagy mennyi kecsegtetés volt az elmúlt időszakban, azt gondolom, hogy ez a július 1-je is még elég messze van ahhoz. Azt mondom, hogy nyugtával dicsérjük a napot, de mint mondtam, hogyha meg is valósul ez a kompenzáció, az sem elég, ennél sokkal nagyobb mértékű emelésre lenne szükség.

Hogyha a költségvetés számait megnézzük, abból is látjuk, hogy csak látszatintézkedésre elég az, amit a kormány betervezett a következő évre. Úgy gondolom, hogy ezen illő lenne változtatni, módosító indítványaink is vannak, amelyek erre vonatkoznak. Kérem, hogy ezt fontolják meg, ugyanis egy olyan szakmáról beszélünk, ami, hogyha ebbe az irányba megyünk tovább - amit már itt, a Parlament falai között nagyon sokszor elmondtam -, akkor elnéptelenedik, senki nem fog maradni. Éhbérért senki nem fogja végezni ezt a munkát, ami teljes embert igényel, és ahhoz képest, amilyen most a bérhelyzet, annak a munkának a töredékét nem fizetik ki azért, amit egy-egy ember, aki ezen a területen dolgozik, elvégez.

Tehát el fog néptelenedni ez a szakma, persze, hogy elnéptelenedik. Az előttem szóló jobbikos képviselőtársam már beszélt az elvándorlásról, a fiatalok elvándorlásáról, én itt megemlíteném a szociális szférában dolgozók elvándorlását. A 12-13 év alatt, amit én a szakmában töltöttem, nagyon sokszor tapasztaltam azt, hogy elég gyakran kellett kollégáktól búcsúznunk, és olyan kollégáktól, akikről akkor azt gondoltuk, hogy nélkülözhetetlen tagjai a kollektívának. Diplomával rendelkező szociális szakemberekről beszélek, akik már évek óta a területen dolgoznak. A szívük, az eszük, a készségeik, az adottságaik is a helyén voltak, a szorgalmuk is a helyén volt, csak amikor azt kellett mérlegelniük, hogy jelenleg a diplomájukban diplomás besorolással azt a nagyon alacsony összeget keresik, amit minden hónapban megkapnak, ezt kellett mérlegre tenniük azzal szemben, hogy akár Németországba, akár Angliába, akár Svájcba - mert oda is nagyon sokan mennek - kimennek egy fogyatékossággal élő, beteg gyerek vagy egy idős ember mellé gondozói feladatokat, napi ápolói gondozói feladatokat végezni, akkor a többszörösét keresik meg annak, amit itt Magyarországon az elvileg elismert diplomájukkal keresnek.

Egyértelmű, hogyha arról kell gondolkodnia és gondoskodnia egy fiatalnak, hogy el tudja kezdeni az életét, hogy előbb-utóbb lakást, lakhatást biztosítson saját maga számára, hogy előbb-utóbb azon gondolkodhasson, hogy a családalapításba belefoghat, mert annyira biztosítottak az egzisztenciális körülményei, ha ebbe belegondolunk, akkor érthető, hogy nem abból a 80-100 ezer forintból szeretné ezt megoldani, hanem hogyha lehetősége van, akkor kimegy és néhány éven keresztül, még hogyha nem is a végzettségének megfelelő munkát végzi, de a megfelelő anyagi alapot meg tudja teremteni a saját maga számára. Voltak már a nyugdíjas korhoz közelítő kollégáim, kolléganőim is, akik viszont azért mentek ki, mert egyszerűen ez volt az egyetlen lehetőségük arra, hogy a gyermekeiket segítsék, hogy akár az unokájukat segítsék, és nekik nyújtsanak megfelelő alapokat a normális és biztos életkezdéshez.

Tehát ez tarthatatlan és vállalhatatlan, és úgy gondolom, hogy méltatlan is a szférában dolgozókkal szemben, hogy egyrészről szórakoznak velük másfél-két éve, és mindig csak ígérgetik a bérrendezést, a szociális életpályamodellt, a másik pedig az, hogy ha valamit adnak, akkor vagy pótlék formájában, de ha nem is pótlék formájában, akkor annyit adnak, amivel inkább megsértik a szférában dolgozókat, és nem segítenek az ő bérrendezési kérdéseikben.

Ha tovább nézzük a költségvetést, akkor elég furcsa dolgokat tapasztalunk. Tapasztalunk olyan tendenciákat, amelyek, úgy gondolom, hogy nem jók, hogy bizonyos területekre egyre kevesebb költségkeret jut. Csak példaként említek egyet: ha a fogyatékossággal élő személyek felzárkóztatását segítő összegre gondolok, vagy akár arra az összegre gondolok, amit a fogyatékossággal élő személy megváltozott élethelyzete során igénybe vehet a lakókörnyezetének az átalakítására, azt tapasztaljuk az elmúlt években, hogy ez folyamatosan csökken; szemben azzal, amit a kormány folyamatosan kommunikál, hogy ő egyre több pénzt költ erre a területre, és egyre jobban szívén viseli a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségét és társadalmi boldogulását. Ezzel szemben ezekben az összegekben csökkenést látunk, és ami még szintén évek óta csökkenő tendenciát mutat, az a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatását segítő programok, illetve kedvezmények támogatása. Ez is ellentétben van azzal, amit folyamatosan a kormánytól akár ígéretek, akár jelszavak tekintetében hallunk.

Ami egy nagyon fontos és súlyos kérdés, és már évek óta hangoztatjuk, sőt néhány évvel ezelőtt a kormány programjában is szerepelt, ez az iskolai szociális munka kérdése. Nagyon jól tudjuk, hogy a közoktatás az a terület, ahol akár a szakemberek, akár az oktatási intézményen keresztül az állam ráláthat akár egy gyermeknek a mindennapjaira is.

Ez az a terület, ahol találkozva a gyermekkel, bizonyos félresiklásra készülő életpályákat akár meg lehet fordítani, a gyerekek bizonyos sérüléseit fel lehet fedezni, bizonyos gyermekbántalmazásokat, akár fizikai, akár lelki gyermekbántalmazásokat fel lehet fedezni, a gyermekek krízishelyzetét még a krízishelyzet legelején tetten lehet érni, azt meg lehet állítani és a folyamatot a visszájára lehet fordítani, de ehhez szakember kell. Ehhez igenis kell az iskolai szociális munka. Azt tapasztaljuk, hogy törvényben, szépen egy törvénymódosítással kiküszöbölték ezt a kötelezettséget úgy, hogy rálőcsölték a gyermekjóléti szolgálatokra és a családsegítő szolgálatokra, közben azt tapasztaljuk, hogy ezeknek a finanszírozása nemhogy nőne, hanem csökken.

És ha már a gyermekjóléti szolgálatoknál és családsegítő szolgálatoknál tartok, szó volt a differenciálásról, szó volt arról, hogy nehezebb térségekben, mint akár a jobbikos polgármesterrel rendelkező Ózd városát ha példaként nézzük, ahol a gyermekjóléti szolgálat dolgozójának sokkal nehezebb és akár ügyszámban is sokkal több feladata van, mint egy kőszegi vagy akár egy soproni kollégájának, ezt a problémát már felvetettük. Államtitkár úrtól azt hallottuk, hogy erre megoldást találnak, és erre akár költségvetési tekintetben vagy akár állami tekintetben is nagyobb támogatás jut, és ennek a kidolgozása már elkezdődik, ahhoz képest a 2016-os költségvetésben ezekre a feladatokra sokkal kisebb összeg jut, mint az előző években.

(13.00)

Néhány példát kiragadnék még, amivel tetten lehet érni a kormány szavai és tettei közötti különbséget. Az egyik ilyen a támogató szolgálatok finanszírozása a 2016. évben. Azt tapasztaljuk, hogy csökken. Ehhez képest Czibere Károly államtitkár úrtól azt hallottuk, hogy az eddigi rossz folyamatokkal ellentétben átalakítják a támogató szolgálatokat, nagyobb támogatásokat fognak kapni, és így kiépítettebb lehet a rendszer az országban. Ehhez képest a költségvetésben a támogató szolgálatokra kisebb költségvetési tétel jut, legyen szó akár a civilek által fenntartott szociális intézményekről is.

Bár évekkel ezelőtt történt egy kompenzáció, amivel az ő támogatásukat megemelték, de azt tapasztaljuk, hogy ez még mindig nem elegendő. Ha megnézzük azt, hogy mit tesznek akár az autizmussal élők gondozásában, akár a fogyatékossággal élők otthonainak fenntartásában, akár szakmai programok működtetésében, folytatásában, úgy gondoljuk, méltatlan az, hogy nekik, ezeknek a civil szervezeteknek - idézőjelben vett - mindennapi megélhetési problémáik vannak, és egyszerűen fenntarthatatlanná válnak az általuk üzemeltetett, nélkülözhetetlen ellátások.

És még két fontos témáról szeretnék beszélni. Az egyik az, amivel kapcsolatban mi országos aláírásgyűjtésbe kezdtünk néhány hónappal ezelőtt - lassan a vége felé közeledik -, és elmondhatom, hogy több százezer aláírás összegyűlt már, ez pedig nem más, mint a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetősége. Hogy miért fontos ez? Egyrészről azért fontos - ugyanúgy, mint a hölgyek esetében -, mert méltányolandó az, ha valaki 40 évet ledolgozott. Kettő: folytatódott az a tendencia, amit a szocialista kormányok elkezdtek akár a nyugdíjkorhatár emelésével, akár bizonyos kedvezmények megszüntetésével, és ezt a Fidesz-kormány folytatta akár a rokkantnyugdíj megszüntetésével, akár még az indokolt korkedvezményes nyugdíjak megszüntetésével is. Ha ezt a tendenciát figyelembe vesszük, akkor úgy gondolom, hogy a férfiaknál is szükséges a 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulás lehetősége.

Fel szokott merülni problémaként az, hogy ezt miből kívánnánk megoldani. Módosító indítványunk választ ad erre. Abban konkrétan felsoroltuk, hogy ezt a 150 milliárd forintot, ami körülbelül szükséges lenne ennek a végrehajtásához, milyen más forrásból, illetve milyen más költségek csökkentéséből lehetne elérni.

Amit nem tudtunk beletenni a módosító indítványunkba és fontosnak tartom megjegyezni, az, hogy azon kívül, hogy ez az összeg előteremthető a mai költségvetési számokkal is, ezenkívül pozitív hozadéka is lehet, ugyanis nagyon sok nyugdíjba vonuló, 40 év szolgálati viszonnyal rendelkező férfi helyén akár álláskereső, pályakezdő munkanélküli foglalhatja el azt az álláshelyet vagy akár már nála fiatalabb, középkorú, évek óta munkát kereső férfiember megtalálhatja a számítását, megtalálhatja azt a helyet, ahol a hátralévő, munkában töltött éveit el tudja tölteni. Ez egyrészről csökkenti a kiadásokat akár az aktív korúak ellátásával kapcsolatban, ha ezt figyelembe vesszük, hogy a munkanélküliek különböző támogatási formáiból történő megtakarításról beszélek. Másik részről pedig, ha valaki egy ilyen státusba átkerül, tehát keresőtevékenységet kezd el folytatni, akkor valószínűsíthetően a fogyasztása is magasabb lesz, és így ami visszajut az államkasszába, ami újra felhasználható, az egy jelentősebb és magasabb összeg, amivel lehet számolni.

Gondoljunk bele abba, hogy kiket érintene ez a kérdés. Ez a kérdés olyan embereket érintene, akik akár 14-16-18 éves koruktól kezdődően folyamatosan és általában kemény fizikai munkát végeztek. Úgy gondolom, hogy az ilyen körülmények között elvégzett 40 év munka után jár a nyugodt öregkor, jár az az idő, amit akár az unokáival együtt tölthet, főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy a legutóbbi statisztikai eredmények alapján megállapítható, hogy a férfiak várható élettartama 62 év. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor azt számoljuk, hogy a mai viszonyok között - ha statisztikai adatokat veszünk csak figyelembe - egy középkorú férfi arra készülhet, hogy nem fogja megérni a nyugdíjkort. Éppen ezért - és mivel számokkal is alá tudtuk támasztani, hogy ez megvalósítható - indokolt lenne a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásának lehetősége.

Még egy kérdéskör lenne, amiről beszélni szeretnék, ez az áfa kérdése. Ez pedig felháborító, hogy ha Magyarországon megnézzük akár az alapvető élelmiszereket, akár a gyermekneveléshez szükséges eszközöket, Európában több példát is tudnék mondani, magasan vezetünk áfa tekintetében. Példaként említenék egyet, ez pedig nem más, nem is alapvető élelmiszerről van szó, hanem az élet nélkülözhetetlen részéről, az ivóvízről van szó. Ha az ivóvizet nézzük, az ivóvíz áfája Magyarországon 27 százalék, mint minden más terméknek, ezzel szemben Máltán és az Egyesült Királyságban nulla százalék. Gondolom, érezhető a különbség. És akkor még nem beszéltem a tejről, a cukorról, a húsról vagy akár a pelenkáról, vagy akár a bébiruházatról, vagy más egyéb, a gyermekneveléshez nélkülözhetetlen eszközökről. Úgy gondolom, hogy ezen változtatni kell.

Ha Magyarország és a Magyarországon élő emberek anyagi helyzetén javítani akarunk, akkor ne 1 százalékkal csökkentsük az adót, ami körülbelül egy átlagháztartásnál, vagy lehet hogy lesznek olyan háztartások, ahol még az 1-2 ezer forintot sem fogja elérni ez az összeg, hanem ezen gondolkozzunk el, hogy az alapvető élelmiszerek és a gyermekneveléshez szükséges eszközök, termékek árát csökkentsük a lehető legminimálisabb szintre, mi azt mondjuk, hogy 2 százalékra.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
80 118 2015.06.01. 2:00  117-124

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Pénteken részt vettem a szociális ágazat dolgozóinak demonstrációján, ami az Alkotmány utcában ért véget, és az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Az egyik szemem sírt azért, mert ennyi év után is még ott tartunk, hogy lehetetlen élethelyzetben vannak szociális pályán dolgozók az alacsony bérük miatt; lehetetlen helyzetben, egyik napról a másikra élve. A másik szemem nevetett, mert öröm volt látni, hogy ilyen összefogás van a szférán belül, sőt más szakmának, más ágazatoknak a képviselői, érdekvédelmi szervezetei is részt vettek a demonstráción, hogy ezzel fejezzék ki együttérzésüket a szakma dolgozóival kapcsolatban.

Megelőzném azt, amit államtitkár úr mondana, hogy felsorolná, hogy milyen eredmények vannak eddig, felsorolná azt, hogy július 1-jétől milyen változások várhatóak. Tisztában vannak a szféra dolgozói azzal, hogy mi történt eddig, mi várható, de nem elégedettek ezzel. Még ez alapján is több tízezer ember a létminimum alatt marad, ha július 1-jével ez a minimális, könyöradomány jellegű bérkompenzáció megtörténik.

Az életpályamodellt még sehol nem látjuk, a kanyarban sem, a 2016. évi költségvetés nem tartalmazza, a szférában dolgozók, érdekvédelmi szervezetek kiszámolták, hogy a költségvetésben a bérfejlesztésre 30 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy egy minimálisan elvárható, sőt azt mondanám, hogy az életben maradáshoz és normálisabb magyarországi, mert európainak nem mondható… ‑ életet élhessenek azok, akik ezt a segítő, mindennapi küzdelemmel és lemondással járó hivatást választják. Ne kelljen olyan élethelyzetben lenniük, hogy a velük szemben ülő kliens jobb anyagi körülmények között van, mint ők, akiken segíteni kéne, azok jobb egzisztenciális állapotban vannak, mint a segítő szakma résztvevői.

Egyenes választ várok, nem kitérő válaszokat, nem felsorolást. Mikor lesz normálisan elfogadható életpályamodell? Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
80 122 2015.06.01. 1:08  117-124

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Ez messze nincs még attól, hogy életpályamodell legyen. Nem bérpótlékokra van szükség, hanem bérkompenzációra van szükség, tényleges életpályamodellre van szükség, és amit ott elmondtak a szociális szféra dolgozói, diplomával rendelkezők, akik már régóta a szakmában dolgoznak, ők senkit nem fognak hátrahagyni, szemben a kormánnyal, aki nemcsak az út szélén hagy embereket, hanem belerúgja őket az árokba. Ők senkit nem fognak hátrahagyni, azt a 30-40 ezer embert sem fogják hagyni, akik most a július 1-jei pótlékadásból, bérkompenzációból kimaradnak.

Kérem, hogy legyen szociális életpályamodell. Itt van a remek alkalom, költségvetés tárgyalása, költségvetés elfogadása. Fogadják el a módosító indítványunkat, amiben 30 milliárd forintot különítenénk el erre a célra. Ne húzogassák az oroszlán bajszát, a demonstráción a tömegben emberektől, szociális ágazati dolgozóktól azt hallottam, hogy a legvégsőkig el fognak menni, valószínűleg hasonló lépésekre szánják el magukat, mint néhány évvel ezelőtt a rezisztensek, és elképzelhető, hogy polgári engedetlenség lesz a vége. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 387 2015.06.08. 4:55  386-387

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten, amikor a Népjóléti bizottságban a költségvetési módosításokat tárgyaltuk, akkor a bizottsági ülés vége felé Molnár Ágnes képviselő asszony kifakadt, és megvádolt bennünket, hogy felelőtlen és megalapozatlan módosító indítványokkal sújtjuk az Országgyűlést, és sújtjuk a Népjóléti bizottságot. Bezzeg, ha elfogadnánk azt, amit a felelős és bölcs kormány nagy előkészületek, nagyon nagy munka és egyeztetések árán az Országgyűlés elé terjesztett, akkor nem lenne ez a dolog, és zökkenőmentesen működhetne mind az Országgyűlés, mint az ország.

Nem tudom, mi motiválhatta ezt a kijelentését. Persze egyértelmű, hogy egyrészről a kormánypártoktól az elmúlt öt évben már megszokott arrogancia, amivel mindennap találkozunk, akár itt az Országgyűlésben, akár a hétköznapokban is. Elképzelhető az is, hogy mivel a szorgalmunknak köszönhetően elég hosszúra nyúlt a Népjóléti bizottság ülése, az Molnár Ágnesnek annyira nem tetszett. Harmadrészt elképzelhető az is, hogy megszólalt a lelkiismerete, látva azt, hogy tulajdonképpen pont ellentétesen azzal, amit ő mondott, megalapozott és felelősségteljes módosító indítványokkal próbáltuk a saját szakterületünk sorsát jobbá fordítani.

Mivel a Népjóléti bizottságról van szó, és én mint szociális szakpolitikus szólalok föl, a rászoruló emberek felé forduló és az ő helyzetükön mindenképpen segíteni akaró módosító indítványaink lehet, hogy kicsit megpiszkálták az ő lelkiismeretét is. Ez is benne lehet a pakliban. Gondolhatunk akár bizonyos ágazatok fejlesztésére, gondolhatunk akár arra a hiánypótlásra, amit szerettünk volna a költségvetésben eszközölni, hogy a szociális életpályamodell bevezetéséhez szükséges 30 milliárd forint szerepeljen a költségvetésben, ez is elképzelhető, hogy benne volt. A másik pedig, ami szintén benne lehetett, hogy tapasztalva a módosító indítványok számát és a beterjesztők frakciótagságát, szembesülnie kellett azzal, hogy a kormánypárti képviselők, akár egyéni mandátumot szereztek, akár listáról kerültek az Országgyűlésbe, nem teljesítik a képviselői kötelezettségeiket.

(0.00)

Képviselői kötelezettségük az, hogy a kormány által benyújtott költségvetéshez módosító indítványokkal a saját ötleteiket, akár a saját területük, akár a szűkebb pátriájuk, akár a választókerületük érdekeit érvényesítsék, és ezek érdekében módosító indítványokat nyújtsanak be. Iszonyatos tévedésben volt a képviselő asszony. Ugyanis összekeverte, bocsánat a köznapi kifejezésért, a szezont a fazonnal, ugyanis a kormány, amely benyújtotta a költségvetést, egy végrehajtó szerv. Feladata az Országgyűlés által hozott törvények végrehajtása. Az Országgyűlésnek pedig a feladata az, és többek között az országgyűlési képviselők feladata is az, hogy megvitassa a kormány által benyújtott javaslatot, módosító indítványaival azon javítson, és így a módosító indítványokkal javított költségvetést elfogadja. És amit ő elfogad, azt a kormány mint végrehajtó végrehajtsa, megvalósítsa.

Mint látjuk, mind arroganciában, mind tárgyi tévedésben, mind a demokrácia alapvető pilléreit figyelembe véve is óriási tévedésben lévő képviselő asszony, úgy látszik, hogy ezekkel a fogalmakkal és ezekkel a viszonyrendszerekkel nincs tisztában. Innen is üzenem neki, bár ő most nincs itt, és üzenem a kormánynak is, hogy ezeket a kérdéseket érdemes lenne helyre tenni és nem egyből leszólni az ellenzéki képviselőket, hogy megalapozatlanok az ő módosító indítványaik. Ugyanis én mint ellenzéki képviselő állíthatom, hogy ugyanúgy lefolytattuk az egyeztetéseket, ugyanúgy tárgyaltunk a szakmák képviselőivel, ugyanúgy tárgyaltunk az érintettekkel, ugyanúgy megvizsgáltuk egy-egy módosító indítványunk hátterét, és egyébként ugyanúgy megvizsgáltuk és egyeztettünk a kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslatról, a tervezetről is, és ezen egyeztetések, ezen háttértanulmányok, ezen kutatások alapján nyújtottuk be módosító indítványainkat.

Úgyhogy ahelyett, hogy leszólja az ellenzéket, ahelyett, hogy piedesztálra emeli a saját kormányát, azt szentnek, sérthetetlennek és tévedhetetlennek állítja be, ugyanúgy végezze el ezeket az elemzéseket. És elképzelhető, hogy akár a saját szakterületét, az egészségügyet is nézzük, bizonyos kérdésekben ugyanazokra a következtetésekre jut, mint azok az ellenzéki képviselők, akik vették a fáradságot, és módosító indítványokkal igyekeztek ezt az igen rossz költségvetést, a 2016. évi költségvetést javítani.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 42 2015.06.12. 12:42  29-60

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr expozéjában elmondta azt, hogy milyen törvényi változások voltak az elmúlt időszakban, amik tulajdonképpen kipipálttá tettek bizonyos téziseket ebben az egyezményben. Én azt mondanám, hogy amilyen megoldások születtek az elmúlt időszakban törvényi szinten, azoknak a nagy része látszatintézkedés volt, voltak olyanok, amelyek csak részmegoldást jelentenek a probléma megoldása tekintetében, és vannak olyan problémakörök, amelyekkel egyáltalán nem foglalkozott a kormányzat. Ellenzéki javaslatok voltak, hogy tárgyaljon róla az Országgyűlés, de mivel ezek nem kerültek napirendre, így sajnos az Országgyűlés sem tudta megvitatni ezeket a fontos lépéseket.

Menjünk sorban, hogy milyen intézkedések történtek ebben a kérdésben. Nagyon sokan említették már a gyermekvédelmi jelzőrendszert. Elég kimerítő tájékoztatást kaptunk ellenzéki képviselőtársaimtól, de azért egy-két dologgal még kiegészíteném. Én azt gondolom, a jogszabályokba bele kellett volna kerülnie akár a már említett képzési rendszernek, akár a szigorított szankciórendszernek azokkal szemben, akik jelzési kötelezettségükkel a jelzőrendszer tagjaként nem élnek.

Viszont nemcsak a szankcióra és a képzésre kell odafigyelnünk, hanem oda kell figyelnünk ezeknek az embereknek a védelmére is, ugyanis a megfelelő törvényi védelmet nem kapják meg azok, akik a jelzőrendszernek a részei, beszélhetünk akár egy családgondozóról, beszélhetünk akár egy védőnőről is, ugyanis nagyon sok esetben a jelzés elmulasztása nem a tájékozatlanság, vagy az, hogy nem ismeri fel a bántalmazás tényét, legyen akár szexuális, akár egyéb bántalmazás a gyermek esetében, nagyon sok esetben nem ez a probléma, nagyon sok esetben nem is a felelőtlenség a probléma, hanem nagyon sok esetben a félelem a probléma. Ugyanis, ha veszünk egy családgondozót vagy veszünk egy védőnőt, annak a családgondozónak vagy annak a védőnőnek ugyanazon a településen szegregált, komfort nélküli házakból álló övezetbe kell nagyon sok esetben kimennie, ahol ezek az esetek esetleg megtörténnek, és nem teszi meg a jelzést, nem teszi meg az indítványt, nem teszi meg az első lépést a gyermek kiemelésével kapcsolatban, mert fél az esetleges következményektől, fél attól, hogy mi lesz vele, ha ismét arra a területre kell mennie és a feladatát el kell látnia, vagy akár fél attól is, hogy az ő gyermekét nem éri-e bántalmazás annak következtében, hogy ő egyébként a szakmai kötelezettségének megfelelően a lépéseket megtette, és elindult abba az irányba, hogy az abban a családban lévő bántalmazott gyermeket megvédje.

A részmegoldásokkal kapcsolatban: jó, rendben, azt mondom, jogos, hogy a szankciórendszert az ilyen elkövetőkkel szemben minél erősebben szigorítsuk. Ennek a része az is, hogy a szakmai indokok mellett elévülhetetlenné váltak az ilyen bűncselekmények Magyarországon. De beszélhetnénk arról, amit már Apáti István képviselőtársam mondott, mert azért valljuk be őszintén, hogy a kémiai kasztrálás lehetőségének nemcsak preventív jellege van, nemcsak olyan jellegű preventív jellege van, hogy a szexuális indíttatást kivesszük ezeknek a beteg embereknek a gondolatvilágából, hanem a másik jellege, az elrettentés is életbe léphet, ugyanis egy pedofil hajlammal rendelkező ember lehet, hogy háromszor meggondolja, hogy erre az útra lépjen, ha tudja, hogy milyen szankcióval számolhat.

S ha már a szankciórendszerről beszélünk, akár az ilyen jellegű megelőzés, akár az egyéb megelőzés szempontjából, amit én már többször ide a Ház elé hoztam akár kérdés formájában, akár határozati javaslat formájában, én azt gondolom, ha van egy rendszer, ami egy demokrácia fellegvárának tekintett országban működik, és úgy gondolom, hogy nagyon sok államban nagyon jól működik, akkor azt gondolom, hogy egy magát demokratikus államnak nevező ország, amelynek a vezetői az elmúlt 25 évben mindig felelőtlenül és szerintem igazságtalanul példaként, követendő példaként tekintettek az Amerikai Egyesült Államokra, nagyon sok kérdésben követtük őket, amiben nem kellett volna, úgy gondolom, ez az a kérdéskör, amiben követnünk kell őket, ez pedig nem más, mint a pedofil bűncselekményt elkövető személyek bizonyos személyiségi joghoz fűződő adatainak a nyilvánosságra hozása.

Én azt gondolom egyébként, hogy ami az Egyesült Államok bizonyos államaiban van, az lehet, hogy már túlzás, de azért ha egy magát demokratikusnak mondó országban meg lehet azt tenni, hogy ha felmegyek az interneten egy bizonyos oldalra, akkor a környékemen név, lakcím, különös ismertetőjegyek, tetoválások, fénykép alapján látom azt, hogy melyik lakásban, melyik környéken, melyik utcában, hol élnek azok az elkövetők, akik ilyen bűncselekményeket elkövettek már. És ha ezt látom, akkor tudom azt, hogy melyik környékre ne vigyem a gyermekemet, ha egy gyanús alak megjelenik például a játszótér környékén, akkor felismerjem, hogy ő az, aki elképzelhető, hogy ismét zsákmányra vadászik, csúnya szóval élve.

Én azt mondom, hogy az európai jogrendbe bele lehet illeszteni ezt a rendszert. Elképzelhető, hogy nem olyan szélsőséges módon, ahogy azt az Egyesült Államokban megtapasztaltuk, de úgy gondolom, hogy az Igazságügyi Minisztériumban azért vannak kodifikátorok és jogi szakértők vagy akár európai uniós jogi szakértők is, hogy a megfelelő kodifikációt megtegyék, és valamilyen formában, valamilyen szinten a magyar jogrendbe ezt a ‑ hétköznapi vagy konyhanyelven szólva - pedofilfigyelő-rendszert meg lehessen alkotni. Én még azzal is meg lennék elégedve, ha az első lépést olyan formában tennénk meg, hogy ne lássam a fényképét, ne tudjam a különös ismertetőjegyeit, ne tudjam a nevét, de legalább azt tudjam, hogy az adott településen vagy az én lakhelyemen, vagy annak a lakhelyén, akinek gyermekei vannak, melyek azok a fertőzöttebb környékek, vagy melyek azok a környékek akár utcaszinten, akár lakótelep szempontjából, lakóház, tömbház szintjén, ahol ilyen bűncselekményt elkövető ember él, és akkor legalább azokon a környékeken tudjak fokozottabban figyelni a gyermekemre.

De ahhoz, hogy fokozottabban tudjak figyelni a gyermekemre, szükségem van arra is, hogy megfelelő szakemberek vegyék körül mindenhol az én gyermekemet. Mert nemcsak a gyermekvédelmi jelzőrendszerrel van a probléma, nemcsak azzal, hanem egyéb sok más dologgal is. Az egyezményben benne van az, hogy különös hangsúlyt kell fektetni a közoktatási intézményekben a felvilágosításra és a gyermekek minél szélesebb körű tájékoztatására, hogy ők maguk tudják elkerülni ezeket az esetleges támadásokat, ezeket az esetleges közeledéseket.

Azért mondom, hogy látszatmegoldások születtek, mert ennek az egyik legfontosabb állomása lenne az iskolai szociális munka, ami igaz, hogy most már belekerült a törvénybe, és nem kötelező jelleggel. A családsegítő szolgálatok elláthatják a közoktatási intézményekben ezt a feladatot, de ez nem elég. Nagyon jól tudjuk azt, hogy a családsegítő szolgálatok támogatása, ha nem is csökken évről évre ‑ bár olyan év is van, amikor csökken ‑, de a támogatása nem nő. Tudjuk nagyon jól azt, hogy többszörös ügyszámmal dolgoznak még a családsegítő szolgálatok családgondozói is. Hogyan várjuk el azt tőlük, ha feltételes módban van a törvényben, hogy biztosítsák az iskolai szociális munkát. Ez az egyik része.

A másik, a szakmai szempontú része pedig az, hogy ha hatékony és normálisan működő iskolai szociális munkát akarunk, akkor minden iskolába egy főállású iskolai szociális munkás szükséges, aki az odajáró gyermekeket ismeri, aki az ő életútjukat, az ő történéseiket, az esetleges jelzéseiket, akár kimondott, akár kimondatlan jelzéseket figyelni tudja, elejét tudja venni a gyermekbántalmazásnak, kialakítva a bizalmi kapcsolatot ezekkel a gyermekekkel megkapja tőlük szóban is a kellő információkat, de ezt a bizalmi kapcsolatot kiépítve és azt felhasználva egy hatékonyabb és a gyermekek számára elfogadhatóbb felvilágosítási programot tud indítani, és nemcsak a gyermekbántalmazás vagy a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények szempontjából, hanem akár drogprevenciós szempontból is, akár bűnmegelőzési szempontból is, és még sorolhatnám. Tehát indokolt lenne az, hogy ne csak vagylagosan vagy lehetőség szerint a családsegítő szolgálatok láthassák el az iskolai szociális munkát, hanem igenis szükség van minden egyes iskolában egy-egy szociális munkásra.

Amit még kiemelnék, hogy kinek milyen kompetenciái vannak, és ki mit tud megtenni.

(11.30)

Nagyon sok esetben azt látjuk, hogy például egy egyenruhás rendőrnek kellene felismerni azt, hogy ott most éppen történt-e szexuális bűncselekmény, vagy nem történt szexuális bűncselekmény. Amit már előttem említettek, hogy nagyon sokszor a szférában vagy a szociális területen dolgozók sem kapják meg a megfelelő képzést arra, hogy ezeket a helyzeteket felismerjék, akkor egy egyenruhás rendőrtől egy adott élethelyzetben hogyan várhatjuk el azt, hogy ezeket a helyzeteket felismerje? Tehát óriási a baj, és nagyon sok mindent kellene megtennünk azért, hogy ez változzon.

És amit már említettem: a már meglévő elemeket tovább kell csiszolnunk, úgy gondolom, és ki kell teljesítenünk, és ténylegesen hatékonnyá kell tennünk. Ami meg nem szerepel a törvényekben, azokat meg igenis be kell emelnünk, legyen akár szó a szigorításokról, legyen akár szó a fokozottabb védelemről, mert ez így nem mehet tovább.

És ha már nagyon sokan szóba hozták azt, hogy nemcsak a törvényi megtorlással kell foglalkoznunk, nem csak akár azzal kell foglalkoznunk, hogy ezeket a bűnelkövetőeket erről az életpályáról valahogy próbáljuk meg elmozdítani szakmai és orvosi segítséggel, arra is gondolnunk kell ‑ és már ezt is sokan említették ‑, hogy mi lesz azokkal a gyermekekkel, akik ilyen bűncselekmény áldozatává válnak. És itt teljesen mindegy a fokozat, teljesen mindegy az, hogy a szülő az elkövető, valaminek a végignézésére kényszerítette rá a gyermeket, kezdve attól, hogy bármit akár szexuálisan tett is ellene, sérülés mindenképpen történik. Kezelni kell ezeket a gyermekeket, és nemcsak a szociális ellátórendszernek kell kezelnie ezeket a gyermekeket.

Az egészségügy hiányosságai itt is megmutatkoznak. Nem nehéz elképzelni, és nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy tudjuk, hogy ha egy gyermek ilyen bűncselekmény áldozatává válik, akkor pszichésen nagyon súlyosan sérül. Hogy állunk ma Magyarországon? Hány szakosított gyermekpszichiátriai intézet van Magyarországon? Igenis szükség lenne megyei gyermekpszichiátriai központok kialakítására; és nemcsak e miatt a probléma miatt, hanem mert látjuk azt, hogy a felnövekvő generáció, a gyermekeink nagy számban milyen pszichés és mentális állapotban vannak. Igenis szükség van megyei gyermekpszichiátriai központokra. Ezt sem látjuk sehol a költségvetésben.

Mint ahogy nagyon sok más dolgot sem látunk a költségvetésben, amit egyébként az egyezmény meg is fogalmaz, és amikre még államtitkár úr is az expozéjában hivatkozott, hogy ez megoldásra talált, és akár most, akár a következő évben hatályban lévő törvények ezt garantálni fogják. Lehet hogy a törvények garantálni fogják, de amíg a költségvetésben nem látjuk ennek a fedezetét, nem látjuk azt, hogy ezek a szakmai programok miből fognak megvalósulni, addig ‑ amit már említettem ‑ ezek csak látszatmegoldások, igazi megoldást nem nyújtanak, levegő nélküli lufik, ha egy ilyen csúnya hasonlattal kellene élnem.

Azt kérem, hogy fontolják meg azokat, amiket elmondtam. Az úton elindultunk, még ha bizonytalanul is, és lehet, hogy egy fél lépést már megtettünk, de úgy gondolom, hogy ez a fél lépés a hátralévő száz lépésből csak egy fél lépés, merjünk továbbmenni, és a hátralévő kilencvenkilenc és fél lépést is tegyük meg.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 52 2015.06.12. 3:43  29-60

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először én is szeretnék reagálni egy-két dologra, ami a vitában elhangzott. Elsőként Teleki képviselőtársamnak mondanám, hogy leszokhatnának már arról az MSZP frakciójában, hogy ha mi azt mondjuk, hogy kisnyúl, akkor rasszisták vagyunk, mert biztos a fehér kisnyúlra gondoltunk. Én egy példát hoztam a különös ismertetőjegyre. Azt gondolom, hogy tetoválása bárkinek lehet, nemtől, vallási hovatartozástól, de etnikai hovatartozástól függetlenül. Ezzel én nem utaltam senkire, hanem mint különös ismer­tetőjegyet a tetoválást említettem meg, amiről egyébként nincs negatív véleményem sem; aki szeretné, az viselje. Tehát ez ebbe a tárgykörbe tartozott.

(11.50)

A másik, amit Szél Bernadett mondott; azt gondolom, hogy ha valaki a hagyományos családmodellt tekinti példának, és azt szeretné, ha a hagyományos családmodell lenne az uralkodó egyébként elmondás szerint keresztény országban, az nem jelenti azt, hogy nincs jog előtti és társadalmi egyenlőség férfi és nő között. Úgy gondolom, hogy pont egy hagyományos családmodellben van teljes egyenlőség mind társadalmi, mind jogi szempontból férfi és nő között, nem kell mindig erre kihegyezni a dolgot, mert ebből jutunk el végül azokra a liberális tévutakra, amelyek Európában fölütötték a fejüket, hogy nemi identitás szerint nem nevelhetjük a gyerekeket az óvodákban, vagy a pedagógusok nem nevelhetik nemi identitás szerint a gyerekeket, mert majd 18 éves korukban eldöntik. Itt nem látok ellentmondást. Sőt, nagyon sok olyan törvény van, ami inkább a nők irányába ‑ és jogosan egyébként bizonyos szempontokat figyelembe véve ‑, a férfiakkal szemben diszkriminál.

És amiért a normál szót kértem, az még egy fontos problémakör, ami beletartozik a gyermekek irányába elkövetett pedofil bűncselekmények kategóriájába, ami nagyon súlyos jelenség ma Magyarországon, ez pedig nem más, mint az emberkereskedelem, a lánykereskedelem. Lánykereskedelemnél, nagyon sokszor elfogadva azt, amit a bulvársajtó mond, elfogadjuk azt, hogy ez nem más, mint amikor Svájcba, Olaszországba, Hollandiába ‑ bárhova – tu­lajdonképpen rabszolgaként lányokat visznek, és ott szexuális munkavégzésre kényszerítik őket. Szakemberekkel, a szakmában dolgozó emberekkel beszélve sajnos azt tapasztalhatjuk ma Magyarországon, hogy ennél sokkal súlyosabb jelenség az, ami nem más, mint hogy nőket és nagyon sokszor 18 év alatti lányokat tartanak fogságban, tulajdonképpen szexuális rabszolgaként, főleg eldugott kis falvakban és nagyon sokszor sajnos a szülő beleegyezésével, a szülő tudtával, nagyon sokszor a megfélemlítés miatt, nagyon sokszor pedig sajnos ki kell mondanunk ‑ csúnya jelenség, de előfordul ‑, anyagi haszonszerzés következtében.

Ez hasonló, csak sokkal súlyosabb cselekmény, mint amivel az előző ciklusban mint Békés megyei képviselő, Samu Tamás Gergő kollégám nagyon sokat foglalkozott, a csicskatartással. Ez is tulajdonképpen egy csicskatartás, csak olyan nagyon súlyos csicskatartás, amivel szemben mind a hatóságok, mind akár a civilek, akár a szociális ellátórendszer tagjainak összefogással és nagyon keményen föl kell lépnie, hogy ez egy kis faluban se történhessen meg, eldugva, mert az egyik legsúlyosabb bűncselekménynek tartom azt, ami ezekben az esetekben megtörténik.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 58 2015.06.12. 0:53  29-60

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Aztán én lezárom a magam részéről ezt a vitát, csak mondanám Szél Bernadettnek, hogy azzal, amit felolvasott, nem támasztotta alá azt, amit mondott, mert ebben a szakértők által megfogalmazott egy-két mondatban nem szerepel nemi hovatartozás.

Úgy gondolom, hogy egy családon belüli vagy párkapcsolaton belüli erőszak vagy egy zsarnoki és elnyomotti rendszer nemi hovatartozástól független. Mind előfordul az, hogy a nő irányába, mind előfordul az, hogy a férfi irányába, vagy fiúgyermek vagy leánygyermek irányába, tehát nem támasztotta alá azt, amit mondott. A struktúrával és a dinamikájával a családon belüli, párkapcsolaton belüli erőszaknak egyetértek, az abban leírtakkal egyetértek, csak mondom: nem határozott meg nemi hovatartozást, tehát ez nem támasztja alá azt, amit ön mondott előtte. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 68 2015.06.12. 10:07  61-100

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Én is egy technikai információval kezdeném így a felszólalásom elején, kiegészítve azt, amit Harrach Péter képviselő úr az előző napirendi pontnál elmondott. Én azt mondom, hogy három olyan napirendi pont van a mai ülés idején, ami szorosan összefügg, a harmadik a szociális és gyermekvédelmi törvények módosításáról szól, amiben bizonyos elemek pont a félutas házakkal, a krízisszállókkal foglalkoznak. Úgyhogy mondhatnám azt, hogy technikailag három napirendi pont is szoros összefüggésben van egymással.

Látom ezt a határozati javaslatot, és sajnos nekem az ugrik be, hogy öt éve vagyok országgyűlési képviselő, de eddig az ilyen határozati javaslatokról az a véleményem erősödött meg, hogy leírunk szép szavakat, leírunk szép célkitűzéseket, amiket aztán nem valósítunk meg, vagy félig valósítunk meg. Számos szakterületről tudnék ilyet mondani, aminek a végrehajtását vagy megvalósulását tárgyaltuk, és mindig azzal kellett szembesülnünk, hogy még a negyedéig sem értünk el annak, amit célként kitűztünk.

Persze, az ebben a határozati javaslatban megfogalmazott célokkal egyet tudunk érteni. Én kifejezetten örülök annak, hogy külön pontként szerepel, hogy ha kapcsolaton belüli erőszakról beszélünk, akkor ne kizárólag a nők elleni erőszakról beszéljünk, mert teljesen mindegy, hogy ki az a személy, aki tagja ennek a kapcsolatnak, ha erőszak éri, akkor ugyanazzal a vehemenciával és erővel kell fellépnünk. Ne felejtsük el azt, ha konkrét számításba kezdenénk ‑ persze sokkolóak azok az adatok, amiket az előbb hallhattunk ‑, ha a különböző számításokat figyelembe vesszük, lehet, hogy az arányok kicsit változnának, ha a családon belüli erőszak áldozatainál a nemek megoszlásáról beszélnénk, mert ne feledjük el azt, hogy nagyon sokszor az idős férfi válik a kapcsolaton belüli erőszak áldozatává, vagy nagyon sok esetben a fiúgyermek, a fiútestvér az, aki a kapcsolaton belüli erőszak áldozatává válik. Úgyhogy nagyon jó, hogy ez a mondat benne van a határozati javaslatban, mert ezt a problémát is komplexen kell kezelnünk.

De nézzük meg, hogy mi a helyzet ma Magyarországon! Szánalmas és elkeserítő az, hogy mennyi krízisszálló vagy menedékház van, ahova az erőszak áldozatait irányítani lehet. És mivel ilyen kevés van, és nagyon jól tudjuk, hogy a bántalmazók nagyon sokszor leleményesek, és nagyon sokszor kijátsszák a rendszert, a kevésből elég könnyen meg tudják találni azt, hogy az előlük elmenekült hozzátartozó az országnak éppen melyik pontján van. Úgy gondolom, hogy ennek a fejlesztése, ennek a sokszorosra bővítése elengedhetetlen. Elképzelhető egyébként az, hogy a következő napirendnél, az egyes szociális tárgyú törvények módosításánál lévő passzus, miszerint a krízisszállókat majd a családok átmeneti otthonai fogják üzemeltetni, ebbe a vágányba tereli a történetet, csak akkor itt arra kell odafigyelnünk, hogy az országos lefedettsége megvan a családok átmeneti otthonainak, csak azok nem olyan speciális intézmények, amelyekre ez a feladat ráterhelhető lenne. Egy esetben terhelhető rá, és ez hasonló költségekkel járna véleményem szerint, mint akár új intézmények felállítása, mégpedig az, hogy professzionalizálni kell erre a területre az ott dolgozókat, olyan speciális képzésben kell őket részesíteni, ami által alkalmasakká válnak mindenféle szempontból erre a feladatra, mind pszichésen, mind a megfelelő szaktudással, mind a háttér-információkkal. Itt elengedhetetlen akár a rendészeti képzése is az ott dolgozóknak, ugyanis nagyon jól tudjuk, hogy milyen élethelyzetek és milyen helyzetek alakulhatnak ki egy-egy ilyen szállónál vagy egy-egy ilyen szálláshelynél. Tehát elengedhetetlen ennek a fejlesztése.

Hallottunk példákat, hogy a 2003-ashoz képest mik valósultak meg, miket kell beemelni, vagy esetleg miket lehet kihagyni a határozati javaslatból. Csak azért amik megvalósultak, azok között is vannak olyan dolgok, amik a való életben nem igazán működnek. Az előző napirendi pontnál már szóba hoztam a rendőrséget, amelynek nagyon fontos szerepe van ebben a rendszerben, kezdve attól, ha egy rendőr kimegy egy riasztásra, ahol kapcsolaton belüli erőszakról tesznek bejelentést, még nagyon sokszor egy szociális szakember sem felkészült arra, hogy egy adott élethelyzetben meghatározza vagy eldöntse azt, hogy ténylegesen megtörtént-e az erőszak, és nagyon sok esetben még azt sem lehet meghatározni, hogy ki volt a tényleges áldozata és ki az elkövetője a kapcsolaton belüli erőszaknak. Ha nagyon sok esetben egy szakember sem tud reálisan mérlegelni, akkor hogy várhatjuk el egy helyszínre kiérkező rendőrjárőrtől, hogy a megfelelő következő intézkedéseket megtegye?

És mik a megfelelő következő intézkedések? Persze, ennek egyik része az, hogy minél hamarabb különítsük el a bántalmazott hozzátartozót a bántalmazó féltől, és minél hamarabb szüntessük meg azt az élethelyzetet, ami alapján ‑ habár ezt is kimondja a határozat, és ez is pozitív benne, csak hogy néha pozitív dolgot is mondjak ‑ nagyon sok esetben nemcsak a bántalmazott a sértettje ennek a történetnek, hanem a gyermek is sértettje ennek a történetnek, akkor őt is olyan sérülések érhetik, nem fizikai sérülések, amelyek akár az egész életére kihathatnak. Tehát hogy hogyan tegye meg azokat a lépéseket, hogy a hozzátartozókat elkülönítse egymástól. Az egyik része az, mondom, hogy elengedhetetlen a krízishelyek létszámának a bővítése.

A másik pedig, ma már Magyarországon érvényben lévő intézmény, a távolságtartás intézménye, amiben a rendőrség nem igazán hatékonyan tud részt venni, nem igazán hatékonyan tudja végrehajtani. Azt kellene megvizsgálni egyébként az EMMI-nek, akár közösen a Belügyminisztériummal, hogy ennek mik az okai. Ennek azok az okai, mint már nagyon sok esetben elmondtuk, hogy a megfelelő képzést, megfelelő felkészítést erre a rendőrség munkatársai nem kapják meg, vagy a másik lehetőség az, hogy az egyéb jogszabályi háttere, az egyéb jogszabályi rendelkezései nincsenek meg a távolságtartás intézményének. Elképzelhető, hogy a szabályozást kell egy kicsit konkrétabbá tenni, egy kicsit gyakorlatiasabbá tenni, hogy ténylegesen végrehajtható legyen, ugyanis az tény, hogy ha a távolságtartás intézménye rendesen működik, akkor azzal, mint egyébként a tárgykörbe tartozó bármelyik másik cselekedettel, életeket tudunk megmenteni. Meg kéne vizsgálni, hogy hogyan lehet ezt hatékonyabbá tenni. Itt is elmondhatnám azt, amit az előző napirendnél is elmondtam, hogy megfelelően működő gyermekvédelmi jelzőrendszer nélkül a kapcsolaton belüli erőszak ellen sem tudunk sokkal jobban fellépni.

A másik aspektus, amit még mondani szerettem volna, amit nem lehet jogszabályokba foglalni, mert semmi köze nincs sem a törvényhozáshoz, sem a végrehajtó hatalomhoz, ez pedig az állampolgárok hozzáállása ehhez a kérdéshez. Amíg abban az élethelyzetben vagyunk ma Magyarországon, hogy a szomszéd, habár hallja, hogy a családtagok egy családtag által naponta milyen agressziónak és bántalmazásnak vannak kitéve, de nem veszi fel a telefont, nem hívja fel a hatóságokat, nem hívja fel a szociális ellátórendszer vagy a gyermekvédelmi ellátórendszer illetékes munkatársait, vagy akár a krízistelefonon nem szól be, hogy a szomszédjában ilyet tapasztalt, ilyet érzékelt, hanem legyint egyet és azt mondja, hogy ez a szomszéd család magánügye és én nem avatkozhatom bele, nos, amíg ezt a határt, ezt a szemléletváltást nem lépjük át, nem lépjük meg, addig nagyon sok eset sajnos felderítetlen marad, és a felderítetlenség és a csírájában elfojtás hiányának következtében nagyon sok esetben tragédiába is fordul.

(13.00)

Tehát erre is egyébként akár kommunikációs, akár más szempontból elképzelhető, hogy a kormánynak felelőssége lenne a megfelelő lépéseket megtenni. Bár nagyon fontos erénynek tartom a másik magánéletének tiszteletben tartását, de a szemléletváltásnak meg kell történni, tudni kell, hogy mi az az eset, amikor nem a másik magánéletének tiszteletben nem tartása az, ha beavatkozom, hanem életmentés, a hozzátartozók megmentése és egyébként állampolgári kötelezettségem. Nem akarom nagyon idehozni ezt a témát, de úgy gondolom, sajnos párhuzamba kell hoznom. Ha azt az összeget, amit most a bevándorlásellenes nemzeti konzultációra és óriásplakát-kampányra költött a kormány, ahelyett egy ilyen jellegű, kapcsolaton belüli erőszak megakadályozása, megelőzése vagy felderítése érdekében végzett óriásplakát-kampányra vagy nemzeti konzultációra költötte volna, elképzelhető, hogy ezek a szörnyű számok, amiket mások felszólalásaiban is már hallottunk, csökkennének. Lehet, hogy onnantól fogva el tudnánk érni azt, hogy ezek a határozati javaslatban leírt pontok nemcsak lózungok lennének, hanem elindulhatnánk a végrehajtás és a megvalósulás irányába is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 76 2015.06.12. 2:06  61-100

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először egy mondatban azt, hogy mindig nagy öröm tetten érni a liberálisokat abban, hogy ha az ő vesszőparipájuk kerül szóba, akkor ők a legdiszkriminatívabbak és a legkirekesztőbbek egyébként, és az élet számos területén lehetne erre példát hozni.

A másik a költségvetés kérdése. Egyrészről most itt EU-s forrásról volt szó, másrészről pedig arról, hogy lehet itt számokkal dobálózni, és egy magánember, egy civil számára lehet, hogy nagyon nagy dolog az, hogy kétmilliárd forint, de ha egy ország költségvetését nézzük, és a probléma nagyságát nézzük, az minimális, és a töredékét nem lehet ebből a pluszforrásból megvalósítani annak, ami egyébként ebben a stratégiában van.

A másik: egyébként a magyar nyelvnek és a magyar jogrendnek is vannak specialitásai, és azt sem értem, én nem tartom problémának egyébként ezt a megnevezést, hogy kapcsolaton belüli erőszak, mert ha figyelembe vesszük akár a magyar nyelvet, akár az említett magyar jogrendet, akkor ez tágabbra nyitja a kaput, mint ha családon belüli erőszaknak neveznénk. Úgyhogy szerintem ennek inkább örülni kellene, hogy ezzel nagyobb és szélesebb rétegeket tud megszólítani akár ez a határozati javaslat is.

A másik, ami miatt legelőször szót kértem, az Szél Bernadettnek az egyik megjegyzése, mégpedig az, hogy szerinte törölni kéne a mediáció lehetőségét a kapcsolaton belüli erőszak vagy a családon belüli erőszak kérdésében, én meg azt mondom, hogy inkább benne kell tartani, és vannak olyan helyzetek, amikor hangsúlyosabban kell szerepelnie. A mediációról tudni kell azt, hogy a felek egyetértésével indulhat el. Jó, persze tudhatjuk azt, hogy van egy alá-fölérendeltségi viszony, zsarolási viszony, megfélemlítés s a többi, de ha megfelelően képzett mediátoraink vannak, és ezeket a közvetítő eljárásokat úgy folytatják le, ahogy kell, és a végén az összegzésnél csak akkor mondják rá azt, hogy igen, ez megoldott, ha ténylegesen megoldott, megfelelő szakértelemmel, akkor csírájában el lehet fojtani a családon belüli erőszakot, kezdetben meg lehet állítani ezt a folyamatot, csúnya szóval élve azt mondhatnám, hogy egy bántalmazó karriernek gátját tudjuk szabni egy normális mediációval. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 136 2015.06.12. 14:02  129-152

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Amit minden egyes ilyen törvénycsomagnál vagy módosításnál el szoktam mondani, elmondom most is, hogy tényleg annyit toldozgatunk-foldozgatunk már mind a gyermekvédelmi, mind a szociális törvényen, hogy tényleg ennyi idő alatt már össze lehetett volna rakni egy komplex törvényt ‑ párhuzamos szolgáltatásokról is beszélünk, hasonló területről beszélünk ‑, egy komplex szolgáltatási törvényt, ami lefedne mindent, és sokkal működőképesebbé tenné a rendszert. De ezt csak egy zárójeles megjegyzésnek szántam az elejére.

A házi segítségnyújtásról néhány gondolat. Szóba került már a januári rendeletmódosítás meg az akörüli akár bizottsági, akár parlamenti viták. Amit én akkor nehezményeztem, az az, hogy én megértem a kormány szándékát, és még azt is mondhatnám, hogy szakmai szempontból egyet tudok vele érteni, hogy differenciáljuk az ellátást. Ebbe beleférhet akár egy gondozási szükséglet megemelése is a házi segítségnyújtásnál, ha megvan az alatta lévő rendszer.

Én elhamarkodottnak gondolom azt, hogy egy januári jogszabály-módosulással ez megváltozott, és csak később, ennek a törvénynek a hatálybalépésekor lép be az a másik lépcsőfok, amire igenis szükség van, ugyanis 5 pont gondozásiszükséglet-különb­ségről beszélünk, ott még mindig maradt 15 pontnyi gondozási szükséglet. Azok az idős emberek nem maradhatnak ellátatlanul, nem maradhatnak ellátatlanul nem azt mondom, hogy nulla pontig, de mondjuk ‑ hasraütésszerűen mondom ‑ 10 pontig minimum el kell őket látnunk.

Ezt a hiányt most pótolja a kormány, de én ezt hibának tartom, hogy itt hagyunk egy elég hosszú időintervallumot, amikor olyan emberek, akik bekerülhettek volna, olyan idős emberek, akik bekerülhettek volna a rendszerbe és számukra ha nem is olyan komoly szakmai vagy akár egészségügyi ellátásra lett volna szükség, amit a házi segítségnyújtás az új rendszerben biztosít, hanem alacsonyabb, ők is igénybe tudtak volna venni valami szolgáltatást, ugyanis ennek preventív jellege is van. Nagyon jól tudjuk, hogy egy jól megszervezett és jól működő, akár szociális segítőkkel működő, otthoni mentális kezelés eredményezheti azt, hogy nem kerül súlyosabb fizikai állapotba az az idős ember, nem szorul rá akár a szakosítottabb ellátásra vagy nem szorul rá akár az egészségügyi szakellátásra sem.

Tehát úgy gondolom, hogy ez indokolható meg megérthető. Az már egy másik kérdés, hogy a gyakorlatban ez hogyan fog működni. Reményem már nincs; az öt év eltöltött ellenzékiség folytán, meg a szakmámban eltöltött évek során nem azt tapasztaltam, hogy olyan pozitív változások lettek volna vagy egy jó ötletből jó sült volna ki. Ezt akár a saját bőrünkön is tapasztaltuk. Azért én még bízom benne, hogy talán jól is föl lehet építeni ezt a rendszert.

Az, hogy ki lehet szociális segítő, annak a körét és azoknak az embereknek a körét, úgy gondolom, erősebben szigorítani kellene, mert egyértelmű, hogy szakmai szempontból nincsenek olyan elvárásaink velük szemben, mint a házi segítségnyújtás kapcsán akár egészségügyi, akár gondozási szakképzettségről ha beszélünk, viszont elképzelhetőek olyan aggályok, amelyek egyéb szempontokból nehezményezhetők. Az egyik az, hogy nem eléggé felkészült emberek jutnak ki az idős emberekhez, és nagyon sokszor még akár ha mentális kezelésről vagy apróbb segítségről is van szó, nagyobb kárt okozhatnak, mint hasznot, illetve nagyon figyeljünk oda, hogy ne kerüljenek be olyan emberek, akik ezt a pozíciójukat kihasználva, felhasználva akarják esetleg megkárosítani azokat az idős embereket. Erre nagyon komolyan oda kéne figyelni és a szociális segítők kritériumrendszerét nagyon komolyan ki kell dolgozni mind szakmai, mind akár praktikus szempontból is.

Ami változást hoz még ez a javaslat, az az, hogy bizonyos szolgáltatások kikerülnek a pályáztatási rendszerből. Én ezt csak támogatni tudom. Tudom, hogy ez amiatt van, hogy államtitkár úrnak egyik szívügye a támogató szolgálat, amit meg is tudok érteni, mert azt gondolom, hogy egy nagyon fontos ágazata, nagyon fontos része a szociális alapellátásnak.

Én örülök annak, hogy ez kikerül a pályáztatási rendszerből, mert ugyanúgy, amit a házi segítségnyújtásnál nem mondtam el, de előttem már elmondtak, ugyanezt lehet elmondani a pályázati rendszerbe bekerülő szolgáltatásokról is, főleg a támogató szolgálatról, hogy tudom nagyon jól, hogy a pályáztatási rendszer bevezetése előtt iszonyatos visszaélések voltak.

(18.10)

Tudom nagyon jól, hogy autókereskedők autókereskedésnyi gépparkot jelentettek be támogató szolgálat gépjárműveként, és felvették a normatívát, de ennek nem az lett volna a megoldása, hogy egy pályáztatási rendszerrel fűnyíróelvszerűen nekimegyünk a rendszernek, hanem igenis szigorú ellenőrzéssel kellett volna ezeket a visszaéléseket kiszűrni. Ugyanis amikor a pályáztatási rendszer bevezetésre került és elindult, akkor szakértővel végeztettem egy három megyére kiterjedő kutatást, és azt az eredményt hozta ki, hogy a pályáztatási rendszer bevezetése fehér foltokat okozott az ellátásban. Maradtak ellátatlan területek. Abban bízom, hogy ha ez a szolgáltatás visszakerül a normatív rendszerbe, akkor talán ezek a fehér területek megszűnnek, nem lesznek ilyenek, és ténylegesen mint egy szociális alapellátás tud működni ez a nagyon fontos ágazat. Üdvözlendő az is, hogy ezen kívül még két szolgáltatás kikerül a pályáztatási rendszerből. Nekem csak az a kérdésem, hogy a továbbiakkal mi lesz.

Én még egyet minimum kiemelnék a pályáztatási rendszerből, ez az utcai szociális munka. Úgy gondolom, ugyanúgy a normatív támogatással bíró alapellátások között a helye lenne az utcai szociális munkának is.

Mint az egyik előző napirendben mondtam, ma olyan napunk van, amikor három napirendi pont is szorosan összefügg. Ez a gyermekek elleni szexuális erőszakkal kapcsolatos vagy bűncselekményekkel kapcsolatos, a kapcsolaton belüli erőszak és ez a törvény, ami nagyon sok kérdésben azonos pályán mozog. Ez pedig a menedékházak bekerülése a törvénybe, amit én is üdvözölni tudok, illetve a krízisközpontokkal foglalkozó rész. Abban a vitában is megemlítettem, de választ nem kaptam rá ‑ és szeretnék rá választ kapni ‑, miért tartják ezt jó megoldásnak, hogy családok átmeneti otthonai fogják üzemeltetni ezeket a központokat. Mit fog ez jelenteni a gyakorlatban? Egyébként az előző vitában államtitkár asszony bólogatott, amikor ezt mondtam, gondolom, ez miatt van, hogy a családok átmeneti otthona egy országosan kiépített rendszer, arra könnyen rá lehet építeni ezt a - idéző­jelben - krí­zisrendszert is, hogy több intézmény legyen, több helyre, akár jobban eldugva, nagyobb titok, illetve nagyobb elfedettség mellett el lehessen helyezni a bajba került bántalmazottakat.

Csak a kérdésem az, hogy ezt szakmai tartalommal hogy fogják feltölteni, és a családok átmeneti otthona egészen más szakmai felkészültséget, akár teljesen más végzettséget és nagyon sokszor egészen más habitust is követel meg, mint akár egy ilyen krízisrendszerben, egy ilyen krízisszállórendszerben való részvétel. Tehát a kérdésem az, hogy mint intézményre szeretnék ezt ráépíteni, csak praktikus szempontból, és az intézmény keretein belül megfelelő felkészültséggel és végzettséggel rendelkező szakemberekkel feltöltik a krízishelyeket is, a férőhelyeket is, vagy az a rossz megoldás születik, hogy ráterhelik tulajdonképpen a családok átmeneti otthonára ezt a szolgáltatást is. Erre ezért mindenképpen szeretnék választ kapni.

Foglalkozik elég sokat a szociális ágazati portállal ez a törvényjavaslat. Jelenleg is működik egy ilyen oldal, mint tudjuk, de így konkrétan a törvényben ez nem szerepelt. Nagyon bízom benne, hogy minőségi változást és javulást fog okozni az, hogy a törvénybe nevesítve belekerült ez a portál. Mondjuk, ha megnézzük, amit nevesít is a törvény, azoknak az intézményeknek a listáját, amelyek vagy törvénysértést követtek el, vagy bejegyzés nélkül, tulajdonképpen engedély nélkül működnek, akkor a legutóbbi frissítés a jelenlegi oldalon 2013-as. Úgy gondolom, hogy ez nem szolgálja teljes mértékben sem a szakma, sem akár az ellátásra jelentkezni szándékozók érdekét.

Nem tudom, hogy emögött lesz-e tartalom, hogy csak így szerepel ez most a törvényben, vagy ténylegesen így, törvényi garanciával már normálisan és működőképesen működhet ez a rendszer. Mert ha egy jól működő ágazati portál van, úgy gondolom, hogy az mind a szakma részvevői számára, mind akár nekünk egyébként ‑ kicsit beszéljek haza is ‑, szociális szakpolitikusok számára, mind az ellátásra jelentkező vagy már az ellátást igénybe vevők számára egy biztos pontot jelenthet, egy biztos kiindulási pontot jelenthet. Itt azért javasolnám azt, hogy akkor próbáljunk meg egyrészről frissíteni, ez jelenleg aggályos az oldalon, másfelől a kezelését kicsit egyszerűbbé kellene tenni, mert nagyon jól tudjuk, hogy főleg azok, akik mondjuk, egy szociális ellátásra jelentkeznének, önmaguk lehet, hogy nem annyira járatosak az informatika világában, és még az informatikában járatosabb embereknek is nagyon sokszor, ha bizonyos kérdésekre válaszokat keresnek, akkor kicsit bonyolultan kezelhető ebből a szempontból ez az oldal.

A másik kérdés a bírságok kérdése. Szerintem nem elég az, hogy meghatározzuk a minimum- és a maximumbírságokat, hanem ezt sokkal cizelláltabban kell akár a törvényben is szerepeltetni. Én azt gondolom, hogy saját maga hibáján kívül sajnos ma Magyarországon nagyon sok szociális intézmény követ el törvénysértést, és nem azért, mert szakmaiatlan a működése, meg nem azért, mert hozzá nem értő emberek vezetik vagy működtetik azt az intézményt, hanem azért, mert a jelenlegi normatíva­állapotok következtében meg az ágazat alulfinanszírozottságának a következtében vannak olyan hiányosságok, amiket egyszerűen képtelenek pótolni. Ezért nagyon sokszor felülvizsgálat során derülnek ki anomáliák vagy nagyon sok esetben törvénysértések is. Éppen ezért differenciálni kell, mert egy ilyen intézményt, ha még bírsággal is sújtjuk egy olyan mulasztás miatt, amit a szűkös anyagi keretei miatt nem tud megtenni, akkor már véglegesen működésképtelenné tesszük ezt az intézményt.

Viszont az olyan intézményeknél, most kiemelve egyet, gondolok az illegális idősek otthonaira, ahol ténylegesen emberéleteket kockáztatnak a mindennapos működésükkel, mert nekem volt olyan kolléganőm, még amikor a szakmában dolgoztam, aki egy ilyen illegális idősek otthonában dolgozott másodállásban, aki a 12 órás nappali műszakját lehúzta nálunk a munkahelyemen, ahol kollégák voltunk, és utána elment 12 órás műszakba az illegális idősek otthonába. Nem foglalkoztak ezzel, nem tartották be a törvényeket, őt nem is lehet felelősségre vonni, mert ő a megélhetéséért küzdött, viszont nem igazán hiszem, hogy úgy el tudta látni a munkáját, ami garantálhatta volna az ott ellátottak biztonságát. És én úgy gondolom, hogy ezekben az esetekben, amikor ilyenekre derül fény, akkor pedig talán még a maximális bírság összege is alacsony ahhoz képest, amilyen kárt okoznak mind a szakmának, mind akár tragédiákat okozva egy-egy egyén vagy család életének.

Még egy rövid megjegyzésem van a módosítással kapcsolatban, bár apró módosítás, és a törvény elején van, a családsegítő szolgálatoknál, ha egyetlenegy alkalommal lezárul egy eset, akkor a továbbiakban itt is adminisztrációs kötelezettsége van a családgondozónak. Erről jelentést kell írnia, ezt üdvözlöm egyébként, mert ezeknek az eseteknek is kell hogy nyoma legyen, esetleg, ha a későbbiekben ezek a családok, kliensek bekerülnek a rendszerbe, akkor az előéletéről, történetéről tudni lehessen, akár folytatni lehessen, vagy egy ilyen előképpel megfelelő módon, szakmai módon lehessen segítséget nyújtani a családnak. Viszont ha már belenyúlunk így az adminisztrációba, érdemes lenne egy következő ilyen csomagnál átgondolni, vagy akár rendeleti szinten a szakmával, az ágazattal foglalkozó rendeletek szintjén, más területeken viszont egyszerűsíteni az adminisztráción. Mert sorolhatnám most még, 35 perc sem lenne elég, nemhogy a 15, hogy hány olyan terület van, akár a gyermekjóléti szolgálaton belül, akár a törvény által nevesített családsegítő szolgálaton belül is, de bármelyik ágazatból mondhatnám, ahol túlzott és felesleges adminisztrációs tehernek vannak kitéve a kollégák. Nagyon sokszor az adminisztráció egyébként a tényleges munka rovására megy, és azt érjük el, abba az irányba jutottunk el, hogy főleg a folyamatos ellenőrzések révén nagyon sok esetben kollégák lassan már csak a papírnak dolgoznak, és az alapján szűrjük az eredményességüket. Úgy gondolom, hogy érdemes lenne ezt átgondolni, és egy következő csomagban akár az egyéb adminisztrációs terhek egyszerűsítését és könnyítését beiktatni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 150 2015.06.12. 1:13  129-152

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az államtitkár úr válaszolt egy kérdésre, ami a szociális dolgozók életpályamodelljéről, illetve a bérrendezéséről szólt. Ezt már nagyon sokszor meghallgattuk. Ezt nagyon sokszor meghallgattuk, főleg Rétvári Bence államtitkár úrtól azonnali kérdésekre meg kérdésekre adott válaszként, de ez nem elégíti ki a szakmában dolgozókat. Az, hogy tavaly volt a pótlékkal az emelés, tudjuk nagyon jól, hogy a pótlékkal emelés mit jelent, az a valóságban mennyit jelentett, pár ezer forint realizálható bérnövekedést jelentett csak a szakmában dolgozóknál. Ami meg most következik be, az meg azt jelenti, hogy jó, persze, meg lehet magyarázni, meg én értem a logikáját annak, hogy arra motiváljuk ezzel az embereket, hogy tanuljanak tovább, legyenek magasabb végzettségűek a szakmájukban, vagy töltsenek el több időt ‑ de nincs több idejük! Aki olyan keveset keres, hogy az az éhenhaláshoz sem elég, az nem tudja kivárni azt a 15-20 évet, hogy majd ő is abba a kategóriába tartozzon.

Itt is ugyanazt tudom elmondani egyébként, mint amit a szolgáltatási törvény hiányával kapcsolatban: nem toldozgatni-foldozgatni kell egy rossz bérrendszert, hanem egy új és tényleges szociális életpályamodellt kell felállítani. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 274 2015.06.15. 3:43  229-337

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Érdekes volt hallgatni eddig a vitát, hogy az MSZP és a Fidesz-KDNP egymást szapulja, egymást próbálják felelőssé tenni azért (Dr. Szakács László: Te mit csinálsz?), hogy hogy áll az egészségügy. Én azt mondanám, amit már közülünk többen elmondtak… Tessék? (Bangóné Borbély Ildikó: Nem szapuljuk.) Csak mondanám, hogy a parlamenti műfaj nem párbeszéd, nyomjanak kétpercest, és akkor elmondhatják, ha valami nem tetszik abban, amit mondok. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) A lényeg az, hogy elmondták, egymást próbálják felelőssé tenni, de mindegyikük felelős ezért. Amit elkezdett az MSZP, akár kiindulva a felsorolásokból is, amit akár Molnár Ágnes is elmondott, tehát elkezdte az MSZP, folytatta a Fidesz-KDNP.

Én csak a saját megyémből mondanám, hogy mit művelt az egészségügyben a Fidesz-KDNP. Szépen lassan megszűnt az összes kiskórház tulajdonképpen, a normális ellátás megszűnt az összes kiskórházban, kedve Esztergom, Kisbér (Közbeszólás az MSZP soraiból.), Komárom. Az előzőekért hibás az MSZP, ami rombolást végeztek egyébként az egészségügyben, megszűnt, és egyetlenegy kórház maradt, amelyik normálisan működik ‑ amennyire normálisnak lehet nevezni ‑, tehát minden funkciójában működik, az a tatabányai kórház. (Lukács Zoltán: Ami pedig nem igaz. ‑ Az elnök csenget.) Túlterhelten, és el sem férnek igazán a szolgáltatások abban a kórházban, abban a kórházépületben. Évek óta lebegtetik az új pavilon építését, most elkezdődött, technikai hibák miatt nem folytatódik úgy, mint ahogy kellene neki. (Lukács Zoltán: Már kész van. Ott kellene lakni.) A szanatóriumból lassan le kell költöztetni azt a két nagy osztályt, ami ott van, úgyhogy nem tudom, hogy fog működni a megyében az egészségügyi ellátás. Az a félelmem egyébként, hogy sehogy. Még annyira sem, mint amennyire most működik, hogy félhalott egészségügyi szakdolgozók dolgoznak az épületben, szinte álomkórosan lődörögnek néha a folyosón, annyira túlterheltek, annyira fáradtak; ugyanaz folytatódik, mint ami évekkel ezelőtt elkezdődött, hogy ügyeleti időben végeznek olyan műtéteket, amiket nem ügyeleti időben kellene végezni. Tehát elég szörnyű a helyzet.

És még egy dolgot szeretnék elmondani, csak hogy valami konstruktivitást is vigyek ebbe a mai vitanapba. Nekem lenne egy javaslatom. Mivel én, mondhatjuk azt is, hogy határterületnek vagyok a szakpolitikusa, egy nagyon nagy hiányosság van ezen a humán területen, mégpedig az, hogy a humán területek és a humán ágazatok között nem működik a kommunikáció. Szociális szakemberek panaszkodnak arra, és egyébként egészségügyi szakemberek is panaszkodnak arra, nagyon sokszor egymást hibáztatva, hogy a két ágazat között nincs meg a megfelelő párbeszéd, pedig nagyon sokszor mind a két ágazat dolgozóinak a munkáját meg ellátóinak a munkáját segíthetné egy élő és rendszeres kapcsolat.

Egy köznapi példát mondanék csak. Idősek otthonából bekerül egy idős ember egy egészségügyi szakellátó intézménybe. Nagyon jól tudjuk, hogy a negyven pontra felemelt szükséglet miatt hogy áll, milyen egészségügyi és mentális állapotban vannak az idősek, akik idősek otthonában vannak; nem keresik egymást, nem beszélik meg, hogy mik a problémák. Nagyon sokszor az a helyzet, hogy tudjuk, hogy egy demens idős ember milyen. Nem mindegy, hogy hogy szólítjuk meg, nem mindegy, hogy hogy kezdjük vele a párbeszédet, és még arra sem veszik a fáradságot a két ágazat dolgozói, inkább azt mondanám, hogy nincs erre kiépítve egy protokoll, hogy egymást interjúzzák, és legalább azt tudják, hogy hogyan tudnak információt szerezni esetleg akár egy ilyen esetben egy bekerült beteg embertől.

Tehát szorgalmazom, hogy alakuljon ki erre egy protokoll, ami a két ágazat párbeszédét megkönnyítené. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
90 70 2015.06.23. 3:52  59-76

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Még a módosító indítványok függvényében is azt tudom elmondani, amit az általános vitában is elmondtam, hogy lehet alkotni ilyen szép stratégiákat, csak amikor egyes igazságügyi vagy akár rendvédelmi törvényekben, jogszabályokban az ehhez a témához kapcsolódó dolgok is csak jelszavak formájában szerepelnek, addig nem fogunk egyről a kettőre jutni. Jó, persze, közben a szociális törvényben és a gyermekvédelmi törvényben változások vannak, és talán több krízisszállást, több menedékhelyet tud az ország létrehozni a bajba jutott családtagok számára.

(12.10)

De mellette, amíg a rendőrségnek nincs meg a protokollja és a távoltartást képtelen betartani, vagy amíg nincs meg a protokollja annak, hogy egy ilyen esetben egy riasztott rendőrnek mit kell tennie és hogyan kell tennie, olyan élethelyzetbe csöppen bele nagyon sok esetben, amit még egy dörzsölt szociális szakember sem tudna megoldani, aki egy családsegítő vagy gyerekjóléti központban akár évtizedek óta ezzel foglalkozik. Tehát ehhez protokollokat kell kidolgozni, protokollt kell kidolgozni, ugyanis tényleg vannak tényszerű esetek, olyan esetek, amikor a kiérkező rendőr ott a helyszínen hibásan állapítja meg még azt is, hogy abban a szituációban éppen ki a bántalmazott fél és ki a bántalmazó. Ilyen alaphelyzetből kiindulva nem tudunk eredményt elérni.

Magáról a módosító indítványokról azt tudom elmondani, amit a bizottsági ülésen is elmondtam ‑ és ebben egyet kell értsek a benyújtóval, ami a szavak megváltoztatását jelenti magában a határozati javaslatban ‑, ugyanis amióta én országgyűlési képviselő vagyok, nagyon sok ilyen határozati javaslatot, stratégiát tárgyaltunk vagy stratégia megvalósulásáról tárgyaltunk a ciklus idejének lejártakor, a stratégiai ciklus idejének a lejártakor, és amíg feltételes módban szerepelnek, kvázi feltételes módban szerepelnek ezekben a határozati javaslatokban a törekvések, tehát így is, hogy törekedni kell rá, addig nem fogunk egyről a kettőre jutni. A bizottsági ülésen azt a hasonlatot mondtam, sokan nevettek rajta, de én azt gondolom, hogy ez helytálló hasonlat, hogy én eldönthetem azt és törekedhetek arra, hogy valamikor lefussam a maratont, de ha a törekedésem addig terjed, hogy naponta három métert futok, addig nem fogom elérni, de ha célként tűzöm azt ki, hogy én három éven belül maratont akarok futni, akkor felépítem a stratégiámat, és mindennap lépésről lépésre egyre nagyobb távolságot fogok megtenni. Tehát amíg csak törekedünk rá, addig ebből nem lesz semmi, addig nem fog megvalósulni, viszont hogyha azt mondjuk, hogy ez a cél, és ezt meg is kell valósítanunk, akkor elképzelhető, hogy megvalósul.

Éppen ezért érthető az az indok is, hogy ne vessük el, ennek a hatálybalépésével ne vessük el az előző stratégiát, ugyanis abból a stratégiából vannak olyan pontok, amik nem valósultak meg, és a kettő esetleg párhuzamban is futhatna, kiegészíthetné egymást, és így talán elérnénk azt, hogy egy hatékony kapcsolati erőszakkal kapcsolatos stratégiánk legyen, annak megfékezésére és kiküszöbölésére szolgáló igazi stratégiánk legyen. Úgyhogy én javaslom, bár nem a mi módosító indítványunk, de azért én javaslom a kormány számára, hogy fontolja meg ezeket a módosító indítványokat, és döntsön. Azt is javaslom, hogy nézzük ezt is olyan szemlélettel, globális szemlélettel, hogy minden egyes területre próbáljuk alkalmazni a stratégiát, minden egyes területen próbáljuk kidolgozni azokat a működési elveket, azokat a protokollokat, azokat a stratégiákat tulajdonképpen, amik segíthetnek a cél megvalósításában. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
92 100 2015.06.30. 3:06  93-108

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Népjóléti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottság részletes vitájában problémaként merült fel az ellenzék részéről ellenzéki módosító indítványok kapcsán, egyik részről a családsegítő szolgálatnál az első interjúról készült adminisztrációs kötelezettség kapcsán MSZP-s országgyűlési képviselő, bizottsági tag nehezményezte, és adatvédelmi aggályairól szólt a módosító indítványunkkal kapcsolatban.

Ezenkívül elég komoly vita alakult ki a bizottsági módosító indítvánnyal kapcsolatban. Én magam nehezményeztem a bizottsági ülésen azt, hogy egy elég komoly bizottsági módosító indítványról van szó, egy elég részletes és szakmailag is elég fontos módosító indítványról, komoly módosító indítványról van szó. Ehhez képest a bizottsági tagok ezt a módosító indítványt csak a bizottsági ülés előtti este ismerhették meg, tehát felkészülni sem volt rá idő elég rendesen, sőt akár még azt is mondhatnám, hogy a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat munkatársaival, illetve az érintettekkel való egyeztetést is ellehetetlenítette ez a hirtelen benyújtása a bizottsági módosító indítványnak, pedig az ő életüket elég komoly módon befolyásolja.

Még ha egyet is értünk azzal, hogy célszerű összevonni ezt a két szolgálatot bizonyos szakmai szempontokból, akkor sem értünk egyet ezzel az eljárásmóddal, hogy bizottsági módosító indítványként pár óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy feldolgozzuk és érdemben nyilatkozni tudunk róla.

Másrészről pedig magában a bizottsági módosító indítványban is vannak kérdések, amelyek felmerülnek az emberben. Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy ezt a fontos szolgálatot miért lehet akár egészségügyi, akár oktatási intézményhez integrálni, amikor profiljában egészen más szolgáltatásról, illetve más tevékenységről beszélhetünk.

Ezenkívül felmerültek financiális kérdések is. A módosító indítványból következtetni lehet arra, hogy nőni fog az ezt a szolgálatot ellátó személyek száma, ugyanis úgy is lehet olvasni a módosító indítványt, hogy több településnek van most már kötelezettsége önállóan működtetni ezt a szolgálatot. A kérdés az volt az ellenzék részéről, hogy erre majd az önkormányzatok pluszfinanszírozást kapnak-e, hogy ezt a szolgáltatást ellássák. Erre megnyugtató választ nem kaptunk, illetve arra sem kaptunk konkrét és megnyugtató választ a bizottsági ülésen, hogy társulásban ezentúl is végezhető lesz-e ez az integrált gyermekjóléti szolgáltatás. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
92 104 2015.06.30. 6:43  93-108

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ellentétben azzal, amit a bizottsági kisebbségi véleményben elmondtam ‑ ott ugyanis a bizottságban elhangzott ellenzéki érveket kellett ismertetnem ‑, ellentétben ezzel, én egyetértek azzal a módosítással, hogy a családsegítő szolgálatoknál az első interjúról is ‑ ha le is zárul akkor az ügy ‑ jelentést kell írni és adminisztrálni kell. Főleg nem anyagi szempontból és az anyagi ellenőrizhetőség szempontjából tartom ezt helyesnek, hanem azért, hogy ha az az család, az a kliens újra a családsegítő szolgálat látómezejébe kerül, újra klienssé válik, akkor egyfajta kórtörténetet fel tudnak állítani a kollégák, és a kollégák már nem ismeretlenként tudják újrakezdeni az ügyet, hanem ismerik az előzményeket, és tulajdonképpen folytatni tudják annak a személynek a gondozását, segítését.

Nagyon sok minden számomra kérdéses egyébként ebben a javaslatban. Itt most főleg a bizottsági módosító indítványra gondolok.

(13.50)

Egyrészről ‑ amint elmondtam már a bizottsági kisebbségi véleményben is ‑ méltatlan, hogy ilyen kevés időnk volt felkészülni. Szerintem az is méltatlan, hogy egy ilyen törvényhez egy ilyen nagyon fontos változás bizottsági módosító indítványként kerül be. Úgy gondolom, ez megért volna egy önálló törvényjavaslatot is, ugyanis a szociális szakmának egy elég jelentős részét olyan mértékben formálja és alakítja át, amit, úgy gondolom, hogy inkább ezek között a keretek között kellett volna megtárgyalnunk. Ebből is adódik az, hogy számos kérdés merül fel, és nagyon sok kérdést nyitva hagy, nem konkretizál. Ezért úgy is mondhatnám, hogy üldözési mániás tünetekre adhat okot.

A szakmával egyeztettem erről a módosítóról aznap reggel, amikor a bizottsági ülés volt, és azóta is tárgyaltunk. Az egyik legfőbb aggály az volt, hogy bár szakmailag érthető a két szolgálat összevonása, de az elmúlt öt évben még a szakmán belüliek is sajnos azt tapasztalták, hogy ha bármelyik területen ‑ mert ez nemcsak a szociális területre jellemző ‑ összevonás történik, akkor az leépítéssel jár együtt. Jogos a félelmük, ugyanis ha megnézzük ezt a bizottsági módosító indítványt, illetve amikor a végén meglátjuk a teljes és komplett törvényjavaslatot, akkor ténylegesen kiolvasható belőle a létszámleépítés, de kiolvasható belőle a létszámbővítés is. Nem egyértelmű a válasz, de nem is kaptunk rá egyértelmű választ. Illetve Nyitrai helyettes államtitkár úr elmondta, hogy leépítés nem lesz, de sok ilyen kijelentést hallottunk már összevonás előtt, hogy nem fog leépítéssel járni.

A másik aggályos dolog, amit már elmondtam, bár az eredeti törvényben is benne volt, hogy integrálható egészségügyi és oktatási intézményhez, de ha már azt mondjuk, hogy önálló intézménynek kell lennie ennek az összevont szolgáltatásnak, akkor szakmailag nem értem azt, hogy miért lenne integrálható oktatási vagy egészségügyi intézményhez.

De arra sem kaptunk konkrét választ, és államtitkár úrtól arra is várom a konkrét választ, hogy ezentúl társulásban ellátható lesz-e ez a feladat, vagy nem lesz ellátható ez a feladat. A bizottsági ülésen meghallgattam helyettes államtitkár úr válaszát, majd átolvastam a bizottsági jegyzőkönyvet is, számomra mégsem egyértelmű a válasz. Nemcsak a módosító indítványból, de a válaszból is lehet mind a kettőre következtetni, hogy el lehet látni társulásban, illetve nem lehet ellátni társulásban. Elég aggályosak ezek a kérdések, ezért ezekre mindenképpen szeretnék választ kapni. Habár tartalmaz jó elemeket is, de pont a kidolgozatlanság az, ami aggódással tölt el, s nemcsak engem, hanem ‑ még egyszer hangsúlyozom ‑ a szakmában részt vevőket is.

Én is üdvözlöm azt a befogadott kormánypárti módosító indítványt, hogy a teljes csomagból törölték a házi segítségnyújtás kötelező térítési díját. Úgy gondolom, egy olyan réteget céloz meg ez a szolgáltatás, ahol még ha bármilyen minimális összeget is határozunk meg, nagyon súlyos következményei lehetnek egy kötelező térítési díjnak. Azt viszont most is el kell mondanom, amit az általános vitában is elmondtam, hogy januárban lépett hatályba az a rendelet, amely alapján a ponthatárok megemelkedtek. Azóta eltelt fél év, a törvény hatálybalépéséig még eltelik egy kis idő. Van egy olyan hosszú üres szakasz, és azok az emberek ‑ vegyük csak az eredeti, a régi rendelkezést és a most hatályban lévő rendelkezést ‑, akik abban az öt szükségletpont intervallumban vannak, és január óta új felvételisként jelentkeztek a házi segítségnyújtásra, ellátás nélkül maradtak, pedig véleményem szerint ők már egy olyan kategóriába tartoznak, hogy ha másra nem, de legalább mentális kezelésre, mentális gondozásra, tehát valamilyen szintű házi segítségnyújtásra szükségük van.

A másik aggályos kérdés pedig az, hogy azok, akik nem a házi segítségnyújtásba fognak tartozni, hanem az alacsonyabb kategóriába, ott milyen szinten fogják szűrni azokat, akik ezt a gondozási tevékenységet végezhetik majd. Nagyon félek attól, hogy beigazolódik az, ami már régóta tervben szerepel, hogy majd közmunkásokkal próbálják elláttatni ezt a feladatot. De tudjuk azt, hogy még a hölgyek között is, főleg Északkelet-Magyarországon kerülnek be olyan személyek a közmunkaprogramba, akiket vétek, sőt veszélyes lenne kiszolgáltatott idős emberek közelébe engedni. Úgy gondolom, ez csak abban az esetben valósítható meg, ha egy nagyon komoly szűrőn mennek keresztül azok, akik ezt a feladatot a későbbiekben elláthatják. Mert gondoljunk bele abba, hogy ténylegesen védtelen, kiszolgáltatott idős emberekhez mennek oda segítőként olyan emberek, akiket esetlegesen hátsó szándék vezérel.

Ezekre várnám államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
92 254 2015.06.30. 10:29  245-260

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Természetesen a frakciónk a Magyarország kormánya és az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja között az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja Globális Szolgáltató Központjának létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot támogatni fogja. Ugyanis úgy gondoljuk, hogy ha Magyar­országon egy ilyen globális szolgáltató központ létesül, az valószínűsíthetően emeli nemzetközi szinten, diplomáciai szinten Magyarország presztízsét, Magyarország elismerését.

Az előző felszólalásokhoz egypár dolgot azért mondanék. Először is Józsa Istvánnak mondanám: hogy valaki felfedezte ezt a pályázatot, amiatt senkit nem illethet szerintem dicséret, ugyanis államtitkár úr az expozéjában elmondta, hogy ez egy meghívásos pályázat volt, tehát nem kellett senkinek észrevennie, felhívták rá a figyelmünket, hogy pályázzunk. Tehát annyira nem kell dicsérgetnünk senkit, ettől függetlenül még nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar diplomácia hagy kívánnivalót maga után. Inkább annak kellene utánanézni, hogy hány pályázatot mulasztunk el, és hány ilyen lehetőségről csúszunk le azért, mert a megfelelő emberek ezt nem veszik észre.

A másik pedig az, hogy remélem, nem lesz úgy, ahogyan Vejkey képviselőtársam felszólalásában hallottuk, és nem fogunk komplett településeket átadni, bármennyire egyetértünk az UNICEF törekvéseivel, nem fogunk komplett településeket átadni nekik. Gondolom, ez csak nyelvbotlás volt, és nem helységekre, hanem helyiségekre gondolt. Egy szó a különbség, de azért tartalmilag elég nagy különbség van benne.

(20.50)

Egy kérdéssel megelőzött engem a képviselőtársam, mert én is szerettem volna azt megkérdezni ‑ mert gondolom, ha 2015 második felében ez a szolgáltató központ feláll, akkor valószínűsítem azt is, hogy már a helyszín is megvan ‑, engem is érdekelne, hogy hol lesz ez a szolgáltató központ, illetve elképzelhető az is, mivel 350 fős személyzetről beszélünk, hogy több telephellyel is fog rendelkezni.

A 350 fővel kapcsolatban szóba került az, hogy lehetőséget kapnak majd a magyarnyelv-tudással és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberek arra, hogy ne kelljen külföldön szerencsét próbálniuk, hanem Magyarországon, saját lakhelyükön, saját hazájukban kamatoztathassák tehetségüket és tudásukat. A kérdésem az lenne, hogy ebből a 350 főből arányaiban mennyi lesz a magyar munkavállaló. Az egyértelmű számomra, hogy akár az ENSZ is fog ide New Yorkból delegálni szakembereket, szakértőket, vezetőket, de ebből mennyi lesz a magyar? És melyek azok a szakterületek, amelyek elsősorban pályázhatnak, illetve mely szakterület képviselői azok, akik esetleg reménykedhetnek abban, hogy felvételt nyernek ebbe a központba? Illetve azt is gondolom ‑ mivel elég közel van ennek a szolgáltató központnak az alapítása ‑, hogy már esetlegesen a pályázatok is elindulhattak, vagy nem tudom, hogy ezek a pályázatok mikor indulnak. Csak úgy jelzésértékűen ezeknek a szakembereknek: mikor figyelhetik a pályázatokat, mikor pályázhatnak, mikor szállhatnak versenybe esetleg ezekért az álláshelyekért?

Amint már elmondtam, komolyan úgy gondolom, Magyarország presztízsét emeli az, ha egy ilyen szolgáltató központ létesül, és nagyon jól tudom azt is ‑ amit Vejkey képviselőtársam nagyon szépen felvázolt az UNICEF történetével kapcsolatban ‑, hogy mi is volt az eredeti célja a szervezet létrehozásának, és azóta ez hogyan változott meg, hogyan formálódott át. Nagyon jól tudom azt is, hogy több országban van képviseletük, így Magyarországon is van képviseletük, de ha egy szolgáltató központ egy országba költözik ‑ persze szó volt itt arról, hogy a pályázatot azért nyertük meg, mert a feltételeink erre lehetőséget adtak. Most a kérdés az, hogy mik voltak ezek a feltételek, mik alapozták meg azt, hogy mi ezt megnyerhettük. Esetleg fővárosunk adottságai, az infrastrukturális adottságai, vagy esetleg az, hogy bár Európa közepén vagyunk, de az UNICEF által legjobban preferált és támogatott térségnek mégis a közelében vagyunk? Tehát olyan helyszín Magyarország, ami minden igényt ki tud elégíteni, ha globális szinten nézzük, akkor közel van a Föld legrászorultabb gyerekeihez is, viszont nincs annyira távol az európai civilizációtól, így a megfelelő szolgáltatásokat biztosítani tudja.

Elkezdtem már mondani, tudjuk nagyon jól, hogy az UNICEF-nek Magyarországon is van központja, így most a szolgáltató központ is itt lett. Azt azért borítékolni lehet, hogy ha egy globális szolgáltató központ egy adott országba költözik, akkor elképzelhető, hogy az adott országban az UNICEF helyi szolgáltatása is felerősödik. Sajnos azt kell tapasztalnom volt gyermekvédelmi szakemberként, hogy az UNICEF-nek Magyarországon is lenne rengeteg tennivalója, ugyanis nagyon jól tudjuk, hogy elsődleges céljai között szerepel a gyermekek jogainak védelme, a gyermekjogok betartásának, betartatásának a védelme, úgy általában a gyermekek védelme akár egészségügyi, akár mentális szempontból, és nagyon jól tudjuk ‑ főleg tapasztalva az utóbbi idők történéseit ‑, hogy ezek Magyarországon nagyon sokszor sérülnek, és nagyon sokszor nemcsak a magyar jogrend és a magyar jogszabályok hiányosságai miatt, hanem nagyon sok esetben a körülmények és a rendszer hibái miatt.

Számíthatunk-e arra esetleg, ha felerősödik a tevékenysége az UNICEF magyarországi szervezetének, hogy akkor nemcsak abban fog kimerülni az ő tevékenységük, hogy bizonyos gyermekvédelmi programokat, projekteket támogatnak, hanem esetleg rávilágítanak akár a magyar gyermekvédelem, akár a magyar gyermeki sorsok nehézségeire, azok okaira, és bizonyos élethelyzetek és bizonyos komplett térségek gyermekhelyzetének kérdéseire is, annak okaira is? És ha ez így lesz, akkor ezt tudjuk-e esetleg kamatoztatni, tudjuk-e esetleg ezt szakmai szempontból is és a magyarországi gyermekek védelme és a magyarországi gyermekek jogai érdekében kamatoztatni?

Úgy gondolom, ez előnyös is lehet a számunkra. Ez természetesen kormányzati hozzáállás és állami hozzáállás kérdése is, hogy egy kritikát hogyan vesz és hogyan fog fel, azt konstruktív kritikának tekinti-e, és megpróbál-e lépéseket tenni afelé, hogy akár a megadott irányelvek alapján kiépítse azt a protokollt, azt a rendszert, hogy ezeket a problémákat kiküszöböljük, és ezek a nagyon súlyos helyzetek megszűnjenek. Gondolhatok itt akár a Magyarországon tapasztalható gyermekvédelmi jelzőrendszer állapotára, vagy akár a kiskorúak veszélyeztetésének állapotára, amire rengeteg példát tapasztalunk, vérlázító példát is tapasztalunk. Vagy gondolhatunk arra esetleg, hogy a gyermeknélkülözés mint olyan, Magyarországon ‑ persze tudom, nincs az a rendszer, ahol százszázalékosan fel lehet számolni, de törekedjük afelé, hogy minél kisebb mértékben jelentkezzen az országban.

Tehát számíthatunk-e arra, hogy ha már egy ilyen fontos nemzetközi szervezetnek a globális szolgáltató központja Magyarországon lesz, gyermekvédelmi és gyermekjogi vagy akár a gyermekek mentális és egészségügyi állapota szempontjából Magyarország fókuszba kerül, Magyarországra irányulnak a tekintetek? Mert azért egy nemzetközi szervezet presztízsének sem mindegy az, hogy ha már szolgáltató központot hoz létre az országban, akkor pont azok a célok, amiért ő küzd, abban az országban éppen milyen állapotban vannak. Ha rossz állapotban vannak, akkor az vet rá rossz fényt, vagy esetleg az vet rá jó fényt, hogy meg tudja világítani ezeket a problémákat akár abban az adott országban, amelyikbe ezt a központot telepíti.

Habár tudom vagy sejtem, hogy a pályázat elbírálásánál nem ezek a szempontok voltak mérvadóak, hanem a felszólalásomban már korábban elmondott szempontok ‑ tehát gondolok főleg fővárosunk infrastrukturális állapotára vagy Magyarország földrajzi elhelyezkedésére ‑, de úgy gondolom, ezek is fontos szempontok, és erre is fontos ügyelnünk. Akár még azt is mondanám, hogy megelőzve a szolgáltató központ megalakítását, bizonyos kérdésekben akár válaszokat is adhatunk még a kérdés megszületése előtt, és bizonyos kérdésekben megoldási javaslatot is nyújthatunk, hogy ezek a súlyos és fenntarthatatlan állapotok, ami a gyermekveszélyeztetést és a gyermekjogok sérülését jelenti, ne maradjanak fenn, a lehető legkisebb mértékűvé korlátozódjanak, és nemcsak azzal, hogy a szolgáltató központ itt működik az országban, hanem ezzel a rendszerrel is példát mutassunk a világnak, és ha ilyen pályázat lenne, akkor azon is büszkén el tudjunk indulni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
110 234-236 2015.10.26. 5:13  185-346

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, de még mindig a Jobbik-frakcióban ülök.

ELNÖK: Bocsánat, nem Fidesz, hanem Jobbik. Elnézést.

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Érdekes azt nézni vitáról vitára, függetlenül attól, hogy milyen szakterületről van szó, hogy a kormánypártok ugyanabba az erkölcsi zsákutcába jutnak bele megint. Azért, mert önök ugyanazzal a sémával vagy ugyanazzal a technikával lopnak, mint az elődeik, vagy ugyanazzal a technikával játszanak át állami vagyont magánkézbe, a haverok kezébe, és ezt felemlegetik az előző kormánynak, az még nem menti fel önöket a bűn elkövetése alól.

(17.30)

Ez nekem már általános iskolában sem jött be. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Árverés lesz.) Amikor hazamentem, és egyest kaptam, mert nem tanultam, hiába mondtam a szüleimnek azt, hogy de az X. Y. meg Z. is egyest kapott, attól még ugyanúgy bűnös voltam, és ugyanúgy megkaptam érte a megfelelő retorziót. Ezért el szeretném mondani azt, hogy hiába tévednek bele ebbe az erkölcsi zsákutcába, e retorzió a Jobbik kormányra kerülése során önöket is utol fogja érni. (Nagy zaj. ‑ Az elnök csenget.)

És akkor rátérve a témára. Lehetnek viták arról, hogy mi a helyes út, mi a nemzeti vagyon felhasználásának célja, jelen esetben a termőföld felhasználásának a célja. Véleményem szerint, de szerintem a frakcióm és az ellenzék véleménye szerint sem az, hogy pillanatnyi érdekeknek aláfeküdve haveroknak kijátsszuk azt a földet. Az így megszerzett pénzt, az így befolyó pénzt pedig, egy-két példát említve, vagy túlzó és pazarló kormányzati költségekre költsük el, vagy tápláljuk belőle a korrupciót, ami ugyanúgy virágzik a Fidesz-kormányzat alatt, mint az előző kormányok alatt is, vagy esztelen és fölösleges beruházásokra használjuk föl ezt a felgyűlt pénzt, beérkezett pénzt.

Vagy a másik lehetőség az, hogy ténylegesen a Magyarországon élő emberek javára fordítsuk ezt a vagyont, úgy próbáljuk ezt a vagyont, jelen esetben a termőföldet hasznosítani, hogy abból a magyar állampolgárok, az ebben az országban élő emberek jövedelemhez, akár erkölcsi, akár szociális, akár ténylegesen anyagi jövedelemhez jussanak. Egy-két példát mondanék, hogy mire lehetne használni ezeket a termőföldeket. Én természetesen, a szakterületemet figyelembe véve, a szociális földprogramokra gondolok. Gondolhatunk akár arra is, hogy a közfoglalkoztatottakat itt ténylegesen értelmes és nem fölösleges termelőmunkára fogva produktumot lehet létrehozni. Nem beszélve arról, hogy ezeknek az embereknek a reintegrációs folyamatukat segíthetjük, ha már ténylegesen hasznos munkát végeznek, termelő tevékenységet folytatnak.

Vagy beszélhetünk akár arról, hogy bizonyos térségekben bizonyos családoknak nagy lehetőséget nyújtana az, sőt azt is mondhatnám, hogy a mindennapi életüket biztosítaná, a megélhetésüket biztosítaná, az életveszélyes helyzetüket oldhatná föl az, hogy egy bizonyos földterületen önmaguk részére vagy akár pluszterményeket létrehozva, akár azokat eladva bizonyos szinttel följebb kerüljenek, az életveszély állapotából átkerülhessenek a túlélhetőség kategóriájába. Vagy szóba kerültek már a szociális szövetkezetek. Rengeteg jó példát lehetne fölsorolni, hogy hogyan lehet ezeket működtetni. Van egy nagyon jó példa, Békésszentandrás. Sinka Imre polgármester nagyon jól kihasználta ezt a lehetőséget, és egy nagyon jó szociális szövetkezetet hozott létre. Vagy beszélhetünk akár, hogy ne a saját házunk tájáról, ne jobbikos településről beszéljünk, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsály településről is, amelynek polgármestere elég régóta dolgozik azon, hogy önfenntartó falut hozzon létre, és nagyjából úgy nézhetjük, hogy ez sikerült is neki. És milyen problémákat oldott ez meg? Egyrészről majdnem felszámolta a munkanélküliséget a településen. Egy önellátó települést sikerül létrehozniuk. Rendezte az éles, az abban a térségben jellemző éles cigány-magyar együttélés problémáját, ugyanis ebben az esetben a cigányság és a magyarság együtt dolgozik, együtt tesz a faluért, így a köztük lévő konfliktusok is könnyebben elsimulnak, könnyebben megszűnnek. Így tulajdonképpen vállt vállhoz vetve tudnak dolgozni közösen a saját településükért.

Tehát számos példát lehetne még sorolni, hogy milyen előnyei vannak ennek. Csak egy dolgot ne felejtsünk el! Abban az esetben, ha ezeket az állami földeket eladjuk, lehet, hogy pillanatnyilag nagyon nagy bevételhez jutunk, és nagyon jó vagyontárgyakhoz jutnak a haverjaink, de hosszú távon nagy eredményhez ez nem vezet. Hosszú távon akár a szociális földprogramok vezetnek, nem beszélve arról, hogy kriminológiai szempontból milyen eredményeket lehet elérni, hogy megélhetéshez lehet juttatni olyan embereket, akik eddig az államtól függtek. Önellátó településekkel egy virágzó vidéki Magyarországot lehet létrehozni, és ez hosszú távon, fixen és elég magas jövedelmeket, akár erkölcsi, akár emberi, akár szociális, akár anyagi szempontból hozhat. Tehát inkább ez lenne a helyes út. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
111 14 2015.11.02. 5:04  13-16

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy kezdeném a napirend előtti felszólalásomat, hogy a szociális szférában a helyzet változatlan. Még mindig ez az ágazat az, amelyiknek a dolgozói a legjobban ki vannak szolgáltatva, az elszegényedéshez a legközelebb állnak, ennek a veszélye náluk áll fent a legjobban, ugyanis az ő bérhelyzetük a legrosszabb még mindig az országban.

Nagyon jól tudjuk, hogy mi a helyzet, milyen, az egész országot sújtó folyamatok sújtják a szférát is, és főleg, hogy ebben a nehéz helyzetben vannak ezek a folyamatok, ezek fokozottabban jelentkeznek a szociális ágazatban. Mire gondolok? Gondolok például a kivándorlásra.

Ma akár egy többdiplomás, akár évtizedek óta az ágazatban dolgozó embernek nem kell hogy sokszor átgondolja, mit válasszon: itt maradjon ezért a nevetséges bérért, vagy kimenjen Nyugatra, kimenjen mondjuk, Németországba vagy Angliába, és egy idős embert vagy egy fogyatékossággal élő személyt ápoljon, gondozzon, ötször, tízszer annyi fizetésért, mint amennyit itthon keres.

Néhány percet szeretnék megspórolni a válaszából az államtitkár úrnak. Megcáfolnám azokat az indokokat meg érveket, amiket ilyenkor szoktunk hallani, hogy milyen nagyszerű intézkedései voltak a kormánynak, és ezek milyen nagyszerűen érintették az ágazatban dolgozókat.

Kezdjük az egykulcsos adóval! Az alacsony bér miatt, a minimálbérhez közelítő bér miatt a legrosszabbul az ebben a szférában dolgozók jártak: az egykulcsos adónak köszönhetően nemhogy emelkedett, hanem csökkent a fizetésük, mert az adójóváírással nem tudtak élni.

A családi adókedvezmény. Két lehetőség van ma sajnos Magyarországon az ágazatban. Az egyik az, hogy nagyon fiatal pályakezdők vannak, akik ezzel a jövedelemmel, ezzel a bérrel, ezekkel a kilátásokkal bele sem mernek vágni a családalapításba ‑ nagyon sokszor a fizikai lehetőségük sincs meg erre ‑, tehát számukra nem jelent semmit a családi adókedvezmény; vagy a már kiöregedő kollégákat szintén nem érinti a családi adókedvezmény, tehát a fizetésük nem igazán emelkedett.

Válaszként szoktam még kapni azt, hogy milyen nagyszerű pótlékokat adott a kormány. A pótlékokkal két probléma van. Az egyik probléma az, hogy a bérfeszültséget nemhogy csökkenti, hanem tovább növeli, ugyanis nagyon sok esetben hosszú évek óta ott dolgozó kollégák, azért, mert a fizetésemelésüket pótlékban kapták meg, így az egyéb pótlékok erre már nem jönnek rá, szinte ugyanannyit keresnek, mint akár a végzettség nélkül tegnap beeső ifjú munkatárs. Ez igazságtalan és méltánytalan.

És ez a legutóbbi táblázat, amit láttunk, ami a július elsején hatályba lépett kormányrendelet alapján a szociális szférában dolgozók újabb pótlékemelését jelenti, csak egypár szó, ami eszembe jut erről a táblázatról: értelmetlen, értelmezhetetlen, logikátlan, igazságtalan és méltánytalan. És hogy miért is ilyen? A félelmek beváltak, a fizikai dolgozók megint az út szélén maradtak, sőt már végleg belerúgták őket az árokba. Ez a táblázat, ami, még egyszer megjegyzem, csak pótlékot ad, tehát a pótlékokról előzőleg elmondottak erre is ugyanúgy érvényesek, 25 év után tud csak béremelést nyújtani ilyen formában a fizikai állománynak az ágazatban.

És a többit is hogyha megnézi az ember, semmi logikát, semmi következetességet és semmi értelmezhetőséget nem lehet benne találni. Nagyon picit emel néhány dolgozó életszínvonalán, de ez nem elég. Hol van az, amit ígértek? Hol van a szociális életpályamodell? Hol van a kiszámítható jövő? Mert a pótlék nem kiszámítható jövő, mert úgy, ahogy a kormány adta egy rendelettel, ugyanúgy bármelyik pillanatban egy kormányülés után vissza is vonhatja. Ha életpályamodell van, abban fixált időpontok, emelések, kategóriák vannak; akkor nincs probléma, akkor mindenki megnyugodhat, és a kezdeti nehézségeket, a pályakezdés nehézségeit, még akár az alacsonyabb jövedelmet is vállalja azért, mert tudja, hogy ha helytáll a szakmában, akkor pár év múlva neki biztos egzisztenciája lehet. Mert azért ne felejtsük el, hogy ők mit hordanak a vállukon!

Ne felejtsük el azt, hogy ha ez a szféra kihullik, mert azt mondja egyik napról a másikra, hogy ebből már elég, ez már így élhetetlen és túlélhetetlen, ha összeomlik a rendszer, akkor mi lesz? Mi lesz a rászorulókkal? Mi lesz az ápolásra, gondozásra szorultakkal? Mi lesz az otthonokban élő idős emberekkel? Mi lesz a háztartásban élő nehéz sorsú családokkal, amelyeknek ez a minimális segítség szükséges ahhoz, hogy máról holnapra meg tudjanak élni, akár mentálisan, akár fizikailag, akár anyagilag?

Kérdezem én: akkor mi lesz? Hol van végre a szociális életpályamodell? Meddig áltatják a szférában dolgozókat, és mikor tesznek végre pontot ennek a mondatnak a végére? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 100 2015.11.19. 15:25  91-128

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igyekszem végigmenni a jogszabályon, illetve az előterjesztésen. Nem ígérem, hogy egy felszólalás alatt menni fog, elképzelhető, hogy majd még egy gombot kell nyomnom. Minden olyan törekvéssel egyet tudok érteni, ami szigorítja a szociális ellátórendszerben a szolgáltatást igénybe vevő oldaláról a többszörös párhuzamos igénybevételt, a rendszer kiskapuinak kihasználását, esetlegesen több szolgáltatás igénybevételét, mint amire ő jogosult lenne vagy ami neki járna, másrészről a szolgáltató részéről is, hogy szűrjük ki a szabálytalanul működő intézményeket, illetve szolgáltatásokat.

Csak itt van némi aggályom. Nagyon jól tudjuk, hogy mi volt a gyakorlat az elmúlt időszakban, nagyon jól tudjuk, hogy nagyon sok olyan intézmény van, akár idősek ellátásával foglalkozó, akár egyéb más ellátást biztosító, amely nem felel meg a törvényi előírásoknak. Ilyenkor mi a gyakorlat? Hogy folyamatosan megkapják az ideiglenes működési engedélyt, ugyanis mit tegyünk az ellátottakkal, akiket ők ellátnak, nem lehet 150 idős embert egyik napról a másikra az utcára tenni vagy visszagyömöszölni a családjába, vagy elhelyezni valahol. Ahhoz, hogy hatékonyan működhessen a rendszer, és amíg ez nem történik meg, egyébként bármilyen szigorú jogszabályokat hozunk, ahhoz, hogy hatékonyan működjön a rendszer, ki kell dolgoznia a kormánynak azt, hogy ebben az esetben az ellátottakról gondoskodni tudjon, ugyanis vagy az történik meg, hogy az új rendszerben is megtalálják a kiskapukat és ideiglenesen ‑ vagy ki tudja, hogyan nevezzük - mű­ködni fognak tovább ezek az intézmények, vagy kényszerből az ellenőrzést végző eltekint bizonyos szabálytalanságoktól, mert nem a fenntartót nézi, hanem az ellátottakat, vagy az történik meg, ami a kelet-magyarországi szociális szolgáltatóval történt, ott nem lehetett mit csinálni, bűncselekmény gyanúja merült fel, a működési engedélyt egyik napról a másikra meg kellett szüntetni, és innentől fogva egyik napról a másikra ellátás nélkül maradt rengeteg idős ember a házi segítségnyújtás keretében. Tehát erre egy nagyon jó rendszert kéne kidolgoznia a kormánynak, megteremteni annak a lehetőségét, hogy ebben az esetben az ellátottakat valamilyen állami intézmény átvegye akár átmeneti időszakra, és akkor kőkeményen műanyag lakattal kell lezárni azokat az intézményeket, amelyek a legalapvetőbb szabályokat nem tartották be, és idős embereknek kell napról napra olyan körülmények között élni, amit sem magunknak, sem másnak, sem a hozzátartozóinknak nem kívánnánk, sőt én egyik embernek sem kívánnám.

A másik a befogadások kérdése. Nagyon átlátszó ez a trükk. Tudjuk, eddig az volt a rendszer, hogy ha egyházi fenntartó átvett állami fenntartótól vagy önkormányzati fenntartótól intézményt, akkor azért, hogy ez tömegesen ne történjen meg, mint ahogy pár évvel ezelőtt meg is történt, öt évig más a helyzet a kiegészítő egyházi normatívával. Ez a rendelkezés megszűnt, ezzel szemben bejön az a rendelkezés ebben a törvényjavaslatban, hogy fenntartóváltás esetén is kezdeményezni kell a befogadást ahhoz, hogy az állami normatívát megkapják, és nagyon jól tudjuk, hogy a mai rendszerben ez a befogadás nem megy olyan egyszerűen. Nagyon sokan azt mondják egyébként a rendszerben, hogy még államtitkári ismeretséggel is sokszor nagyon nehéz elintézni azt, hogy befogadásra kerüljön egy-egy szolgáltatás. Viszont az élet hoz olyan szituációkat, olyan helyzeteket, amikor egy fenntartó ellehetetlenedik, és azért, hogy a szolgáltatás tovább folyjon, kénytelen átadni egy másik fenntartónak. Ezekre az esetekre talán túl szigorú ez az intézkedés. Azt üdvözölni tudjuk, hogy a pedagógus-élet­pályamodellbe bekerülnek olyanok, akik eddig igazságtalanul kimaradtak a rendszerből.

Próbálom a rövidebbekkel folytatni, hogy aztán meglássam, a nagyon hosszúra mennyi idő jut.

A munkahelyi bölcsődék kérdése. Még be sem került ez a törvényjavaslat, még sehol nem volt, nekem már akkor jelezték Tatabányáról ‑ mint tudjuk, én jelenleg Tatabányán élek, és azt is tudjuk, hogy Tatabánya nagyon nagy ipari parkkal rendelkezik ‑ ott dolgozó emberek, hogy nagyon sokan szeretnék, ha a gyermek napközbeni elhelyezésének lenne valamilyen formája akár az ipari parkon belül is. Úgy tudom, hogy ottani vállalatok hajlandóságot is mutatnak arra, hogy ilyen intézményt létrehozzanak, de eddig ennek nem voltak meg a lehetőségei, illetve nagyon sokszor akadályokba ütköztek. Ez a módosítás talán javít ezen a helyzeten, és létre fognak jönni gyermekek napközbeni ellátását nyújtó intézmények. Direkt nem beszélek munkahelyi bölcsődéről, mert én ezt egy kicsit tágabban képzelném el. Én ezt úgy képzelném el, mivel nagyon jól tudjuk, hogy ‑ most maradjunk az általam hozott példánál ‑ az ipari parkokban nagyon sok esetben három műszakos munkarendben dolgoznak a vállalatok, és nagyon sok esetben egy gyermekes, akár a gyermekét egyedül nevelő szülőt az tart vissza attól, hogy el tudjon helyezkedni, hogy nem tudja az éjszakás műszakjában sem biztosítani azt, hogy a gyermekére vigyázzanak. Vagy nagyon jól tudjuk, hogy hozzánk, Nyugat-Magyarországra Kelet-Magyarországról szinte özönlenek a munkavállalók, és mivel ez a lehetőség nem adott, éppen ezért nagyon sok kelet-ma­gyar­országi, akár egyedülálló szülő, akár két szülő nem veszi a vállára az országot és nem jön át a Duna másik oldalára, hogy munkát keressen, mert nem tud a gyermeke elhelyezéséről gondoskodni. Ehhez módosító javaslatként csak annyit tudtam beadni, hogy a munkahelyi bölcsődék a munkáltató munkarendjéhez igazodva, akár három műszakban is működhessenek. Illetve javasolnám a kormány számára ‑ lehet, hogy határozati javaslatban a Ház elé is fogom hozni ‑, hogy egyéb gyermekek ellátását is lehetővé tegyék munkahelyek számára, nemcsak a bölcsődéskorúak, hanem az idősebbek számára is, akár három műszakos munkarendben is.

Rátérve a gyermekétkeztetés nagy falatjára: min­den egyes bővítést örömmel fogadunk, ami próbálja megoldani ezt a nagyon komoly problémát, de egyéb ellenzéki felszólalóktól hallottuk azt, hogy országos szinten milyen finanszírozást kap ez az ellátás a hatálybalépése óta az év végéig. Én ezt lebontanám a legelemibb szintre, az egy ellátott szintjére. Ez 9400 forint erre a négy hónapra, ami a hatálybalépéstől az év végéig van, és ez nem elég egy óvodáskorú gyermek napközbeni étkeztetésére az intézményben. Ráadásul nem most kapják meg, vagy nem a folyó hónapban kapják meg ezt a normatívát, hanem decemberben fogják folyósítani. Nagyon jól tudjuk, hogy vannak olyan óvodák, amelyek egyik napról a másikra élnek, és lehet, hogy derékba töri az ő anyagi lehetőségeiket, illetve a költségvetésüket az, hogy előre kell finanszírozniuk egy olyan összeget, amelynek a teljes egészét nem is fogják megkapni. Vagy az óvodáknak kell ezt átvállalni, vagy az önkormányzatnak, nem tudom, de ez olyan terhet jelent mindkettő számára, hogy nem biztos, hogy így zökkenőmentesen fog működni ez a történet.

A másik, amit nem értek, és ehhez módosító indítványt is nyújtottam be: hogyha elismerjük, hogy a bölcsődéskorú gyermekeknél mik azok a szempontok, amelyek alapján jogosult az ingyenes étkezésre, nem értem, hogy ezek az indokok, ha átlépi a hatéves kort, miért szűnnek meg. Az, hogy rajta kívül még legalább két gyermek van a családban, tehát ők nagycsaládosok, ugyanolyan tehertétel a család számára akkor is, ha a hatéves kort átlépte a gyermek. Vagy az, hogy a jövedelemszintje nem éri el az óvodások és a bölcsődések számára a törvényben megjelölt összeget; ha ez fennmarad a gyermek hatéves kora után, az általános és a középiskolában is ugyanolyan nehezen tudja megoldani egy család a gyermek étkezési díjának a kifizetését. Érdemes lenne gondolkozni azon, hogy mivel a szempontok helytállóak ebben az életkorban, úgy gondolom, hogy helytállóak maradnak a további életkorban is.

(15.30)

A gyed extrára visszatérve, sajnálom, hogy Hoffmann Rózsa elment, mert az ő felszólalásával kapcsolatban szerettem volna mondani azt, hogy igen, én is elismerem azt, hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez, illetve egyedfejlődéséhez elengedhetetlenül fontos az, hogy 3 éves korától óvodába járjon, mert ott olyan szocializációs folyamatokon megy keresztül azon felül, amit a pedagógusoktól kap, ami nélkülözhetetlen a későbbi életében. De azt is ismerjük el, hogy a gyermekek személyiségfejlődésében és egyedfejlődésében nagyon fontos tényező az az első három év is, amit, ha lehetőség van rá, az édesanyjával tölt otthon. Ha ez nem történik meg, akkor ez valamilyen szinten csorbul. És ne beszéljünk arról, hogy legyen lehetőség a szülőnek eldönteni, mert már rég nem arról beszélünk, hogy az édesanyának van-e lehetősége eldönteni. Kényszerben van, mert olyan életszínvonal van ma Magyarországon, hogy az édesanyák nagy része nem engedheti meg magának azt, hogy otthon maradjon a gyerekkel annak óvodáskoráig. Ez nem szabad választás, ez kényszer, ez egy szomorú kényszer.

Nem azon kéne dolgozni, hogy a gyed extrát egyre jobban lejjebb vigyük, bár ilyen esetben lehet, hogy nagyon sok anya életét megkönnyíti, és nagyon sok családnak a fennmaradását teszi lehetővé, hogy nem kell még azt a fél évet kivárni, és a gyed ugyanúgy igénybe vehető. Inkább azon a rendszeren kellene gondolkozni, hogy Magyarországon olyan életszínvonal legyen, hogy egy édesanyának eszébe se jusson anyagi szempontból. Mert egyéb szempontokat figyelembe vehetünk. Tiszteletben tartom az édesanyának azt a jogát, hogy ő akár karrier, akár életpálya, akár egyéb más szakmai szempontból szeretné folytatni a munkáját. Szűrjük ki annak lehetőségét, hogy egy édesanya rá legyen kényszerülve arra anyagi szempontból, hogy a gyermek 3 éves kora előtt munkába álljon.

Belekezdek a nagy falatba, aztán ha nem jutok a végére, akkor még egyszer szót fogok kérni. Ez nem más, mint a családsegítő központok illetve gyermekjóléti szolgálatok létrehozása. Az előző vitában is elmondtam, azzal egyet tudok érteni, hogy két párhuzamosan futó szolgáltatást vonjunk össze, észsze­rűsítsük, nemcsak anyagi vagy fenntartási szempontból, hanem szakmai szempontból is indokoltak ezek, akár ha komplex esetkezelésről beszélünk, akár információáramlásról. Csak ahhoz képest, hogy a nagy vonalakban történő változás megtörtént tavasszal, még nem volt látható ez, de mi már a félelmeinket akkor is elmondtuk, hogy lehet, hogy rossz irányba fogják vinni. Úgy látom, hogy most elég rossz irányba vitték el a családsegítő és a gyermekjóléti központok, illetve szolgálatok működését.

Kezdjük onnan, hogy vegyünk egy 20-25 ezer fős járásközpontot, körülötte a járás különböző településeivel, ahol mondjuk, addig is ellátott gyermekjóléti szolgáltatást. Ez a szolgáltató a törvény hatálybalépése után kapásból a normatívájából 20 millió forintot bukik, így kezd. A másik, hogy ha ő a törvény szerint, illetve az ezzel párhuzamosan hatályba lépő ‑ ennek még csak tervezete van ‑ jogszabályok szerint működtetni akarja a szolgáltatást, akkor egy ilyen méretű városban hat fővel kell bővíteni a létszámot. Persze, ott van az a lehetősége, ami egyébként a rafinériája ennek az egész javaslatnak, hogy nem feltétlenül kell felsőfokú végzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy itt dolgozhasson valaki, és megváltoznak a végzettséghez kötött feltételek, de még így is mínuszra jön ki, ha kalkulálgatja a végzettség szerinti bérezést, illetve a kötelező létszámbővítést, ami a jogszabályváltozással jár.

Mellette még kizáródik annak lehetősége is, hogy ami az intézményvezető kezében volt, hogy meg­előlegezzék egy bizonyos végzettség megszerzését maximum öt évig a munkavállalónak, most már a törvény hatálybalépése után csak a megfelelő végzettséggel lehet ezt a feladatot ellátni, főleg a mi területünkön. Szociális életpályamodell még sehol nincs. Nagyon jól tudjuk, hogy a szociális terület, a szociális szféra az, amit az egyik lehető legsúlyosabban érint a kivándorlás kérdése ma Magyarországon. Az országot elhagyó fiatalok nagyon sok esetben, akár szociális végzettséggel rendelkeznek vagy valamiért nem tudták még megszerezni, akár egy nyelvvizsga hiánya miatt, vagy akármi miatt, de elhelyezkedni sem tudnak; ha erre még ráteszünk egy lapáttal, még nehezebbé tesszük azt, hogy valaki akár úgy pályakezdőként, hogy még nincs meg a megfelelő végzettsége, valami kicsi még hiányzik ehhez, akkor tovább rontjuk ezt a helyzetet.

Higgyék el nekem azt, hogy szolgáltatást vezetők, intézményvezetők nagyon sok esetben bajban vannak, ha új munkatársat kell fölvenniük, mert, bocsánat a kifejezésért, ki az a hülye, aki ennyi pénzért elmegy dolgozni?! Ezt már nagyon sok vitában elmondtam, akár két diplomával is a tizedét keresi annak, mint ha akár egy fogyatékossággal élő, akár idős embert ellát Németországban vagy Angliában. Nagyon jól láthatjuk azt, hogy kik azok, akik maradnak: a teljesen elkötelezettek. De sajnos közülük is egyre többen gondolják azt, hogy föladják, mert ilyen anyagi körülmények között nem tudják vállalni ezt az életformát, vagy azok, akik csak átmenetileg szeretnének ott dolgozni. Nagyon gyakran előfordul, sajnos ezt is ki kell mondanunk, hogy olyanok jelentkeznek, akik tökéletesen alkalmatlanok egy ilyen feladat ellátására.

Gondolkozzunk egy intézményvezető fejével, ebben az esetben mit tud tenni. Hogyan oldja meg ezt a helyzetet? És ahhoz képest, amekkora átalakítást egyébként beharangoztak, olyan nagy struktúraváltás nem történt, és olyan nagy, széles körű feladatkört, mint amit elővetítettek nekünk, nem kaptak a gyermekjóléti és családsegítő szolgáltatok és központok. Feladatkörükben szinte semmi nem változott, csak az egész rendszer lett nagyon átformálva. Bizonyos költségelemek átkerültek az önkormányzathoz, ami megtakarítás. Mellette a végzettséghez kötött feltételek átalakítása országos szinten nem tudom, mit fog jelenteni, de elképzelhető, hogy még ebben is benne van valamiféle megtakarítás. (Az elnök csenget.) Főleg, ha figyelembe vesszük… ‑ kö­szö­nöm, egy mondat és befejezem. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy előbb-utóbb kénytelenek bevezetni a szociális életpályamodellt, akkor akkor fog megugrani az a költségvetési megtakarítás, amit a végzettségekkel való manipulálás jelentett. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 126 2015.11.19. 2:18  91-128

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úrhoz lenne még egy kérdésem; bízom a válaszban, illetve tudom, hogy államtitkár úr mindig válaszol a felmerült kérdésekre zárszavában.

A szolgáltatók befogadásával kapcsolatban, hogy mikor nem kell kérni a befogadást, van az a kitétel, a nyertes EU-s pályázatok, Norvég Alap, s a többi, de belekerült az a kitétel, hogy a miniszter által közzétett közleményben meghatározott pályázatokról meg egyéb pénzforrásokról van szó. Egyrészről kicsit hiányosnak tartom, hogy miniszter ‑ melyik miniszterről van szó, ez miért nem szerepel a törvényjavaslatban? Én azt sem értem, hogy miért szerepel benne. És el is mondanám azt, hogy miért nem értem. Egyrészről így elképzelhető, hogy nagyon sok uniós és egyéb forrásról lemondunk, azoknak a bekerülését megakadályozzuk, mert nagyon sokan, hogyha nem látják biztosítva azt, hogy ők tovább tudják folytatni azt a szolgáltatást, akkor nem fognak belevágni ebbe a pályázatba.

Nagyon sok esetben lemaradhatunk egy olyan szolgáltatásról, amiről nem is gondoltuk, hogy szükség lenne rá ‑ és egy sikeres pályázatot, ami által olyan körrel bővül akár a paletta, ami később rengeteg hozadékkal jár, illetve rengeteg haszonnal jár. Mi van akkor, hogyha nem így történik?

Én értem a mögötte rejlő szándékot is, hogy csak azért, mert olyan pályázat van, gomba mód ne szaporodjanak olyan szolgáltatások, aminek aztán később semmi hasznát nem vesszük, és finanszírozni kell. De mivel ugyanabban a javaslatban szerepel az, hogy ha a kapacitást nem használja ki, tehát tulajdonképpen üres járatban működik egy ilyen szolgáltatás, akkor azonnal meg lehet szüntetni a működési engedélyét, tehát nincsen probléma. Nem értem, hogy miért kell betenni ezt, ezzel kizárjuk rengeteg uniós, illetve egyéb nemzetközi pénz beáramlását, és kizárjuk annak a lehetőségét, hogy bár a miniszter nem is gondolt rá a rendeletben ‑ ki tudja, melyik miniszter ‑, de mégis egy hasznos szolgáltatás jött létre.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
124 198 2015.12.07. 5:21  197-198

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ENSZ 1992. december 3-án nyilvánította december 3-át a fogyatékossággal élő emberek világnapjává. És hogy ez miért is kellett hogy megtörténjen? Látták akkor azt a problémát, amit sajnos a mai napig is tapasztalunk, hogy az esélyegyenlőség a fogyatékossággal élő emberek számára szinte elérhetetlen, és nagyon sokszor tapasztalható az, nagyon sok ember sajnos a mai korban is úgy áll hozzájuk, hogy nem tudja őket elfogadni. Itt még arról nem is beszélek, hogy empátiával forduljanak a fogyatékossággal élő embertársaik vagy akár nemzettársaik felé is, hanem még nagyon sokan elfogadni sem tudják őket, és azt sem tudják nagyon sok esetben, hogy miként és hogyan kell akár viselkedniük egy fogyatékossággal élő emberrel szemben.

Magyarország az esélyegyenlőség szempontjából nagyon le van maradva. Egyik legláthatóbb példája ennek az akadálymentesség hiánya Magyarországon. Persze hasonló témájú felszólalásaimra kapott válaszként a kormány részéről mindig megkapom azt, hogy dehogy nincs, a kormány mindent megtesz, egyre könnyebb „A” pontból „B” pontba eljutni. Egyébként erről kérdezzük meg az érintetteket, hogy számukra menyire könnyű akár tömegközlekedési eszközzel, akár tömegközlekedési eszköz igénybevétele nélkül is akár „A” pontból „B” pontba eljutni; és el szokták mondani azt is, hogy az akadálymentesítés tekintetében a kormány az élen jár, és mindig szoktunk nagy milliárdokról szóló számokat hallani arról, hogy mennyit költenek akár a kormányablakok akadálymentesítésére is.

Meg kell mondanom, hogy ennek nagy része mind hazugság. Magyarország nagyon rosszul áll az akadálymentesítés tekintetében, és nagyon sok esetben a középületek azok, amelyek nem felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, előírásoknak. Egyik nagyon jó példája ennek a győri kormányablak, amit bár felújítottak, a hangzatos ígéretek után felújították, de még mindig nem akadálymentes, fogyatékossággal élő emberek számára nagyon nehezen megközelíthető.

Nagyon sokszor szóltam már ebben a témakörben, most kifejezetten a fogyatékossággal élő emberek és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról szeretnék néhány szót szólni. Néhány szót szólni arról, hogy milyen nagy problémákkal küzdenek az ebben részt vevő civil szervezetek, vállalatok vagy akár önkormányzati szervezetek, illetve cégek.

Nagyon nagy érvágás volt az, hogy megszűnt a foglalkoztatási hozzájárulás, a rehabilitációs alap, ami abból adódott, hogy azok a vállalatok, amelyek nem felelnek meg annak az előírásnak, hogy 5 százalékban megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő embert foglalkoztassanak, számukra van egy olyan kötelezettség, hogy rehabilitációs hozzájárulást kell fizetniük, ami közel 1 millió forint: 945 ezer forint. Ezt régebben külön a Munkaerő-piaci Alapon belül egy rehabilitációs alapban gyűjtötték. Ebből pályázni lehetett, és ezt mindenképpen a fogyatékos, illetve a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására kellett költeni. Ez az alap megszűnt.

Amíg az alap létezett, addig is elég homályos volt, hogy mire megy el ez a pénz, ami nem kis összeg, hogy kik nyerik el, milyen fejlesztésekre költik, ténylegesen arra költik-e, amire való, vagy esetleg más költségvetési lyukakat próbálnak vele befoltozni. De miután ez az alap nem létezik, ezért még nehezebben követhető nyomon, hogy az így befolyt összeget ténylegesen arra költik-e, amilyen célt szolgálnia kellene, vagy nem más, mint egy újabb adó a munkáltatók részére.

Európában több helyen van nagyon jó példa arra egyébként, hogy ezt a rendszert hogyan lehet működőképesebbé tenni. Amikor megemelésre került ez az összeg, én utána is szóvá tettem már nagyon sokszor, hogy lehet, hogy nem az a legmegfelelőbb út, ha ezt a hozzájárulás mértékét minél jobban emeljük, ugyanis azzal nem fogjuk azt elérni, hogy ténylegesen a saját érdekeiket felismerve fogyatékossággal élő embereket foglalkoztassanak, maximum a bevételükből vígan kifizetik ezt az összeget, vagy ha nem is tudják kifizetni ezt az összeget, csúnya szóval élve alibiből egy fogyatékossággal élő embert fölvesznek. Ez, úgy gondolom, hogy annak az embernek a számára is megalázó és méltánytalan állapot. Ennél sokkal jobban működő rendszerek vannak Európában. Németországban évek óta működik az a rendszer, ott is létezik a rehabilitációs hozzájárulás. Amennyiben a cég nem kíván rehabilitációs hozzájárulást fizetni, de fogyatékossággal élő embert sem kíván foglalkoztatni, ebben az esetben fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató cégekkel kötött megrendelésekkel, szerződésekkel kiválthatja a rehabilitációs hozzájárulást. Kérdezem én: a fogyatékossággal élő emberek számára nem jobb rendszer az, ha azok a vállalatok, akik nem foglalkoztatják sorstársaikat, azoktól fognak rendelni, tőlük fognak rendelni, és ezzel folytonos és biztos munkát biztosítanak a számára?

Szeretném, ha a kormány ezeket a dolgokat, illetve ezeket a felvetéseket megfontolná. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
125 82 2015.12.14. 1:56  77-90

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik:) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Frakciónk támogatni fogja a javaslat tárgysorozatba vételét, azért, mert azzal az elvvel tudunk azonosulni, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért, tudunk azonosulni azzal is, amit a nők és férfiak bérkülönbségével kapcsolatban megoldandó problémának tekint az LMP, illetve amit a közszféra dolgozói szenvednek el nap mint nap az ő bérük és a versenyszférában dolgozók bére közötti óriási különbségekben, noha nagyon sok esetben a közszférában, akár még a saját szakterületemen, a szociális területen is nagyon sok esetben ugyanazt a munkát végzik el, mint pályatársaik, csak éppenséggel ők a szerencsétlen helyzetnek köszönhetően, illetve annak következtében egy alacsonyabb jövedelmű munkahelyen vannak.

Elképzelhető az, hogy bizonyos frakcióknak kritikái lehetnek a javaslattal kapcsolatban, lehetnek pontok, amelyekkel nem értenek egyet, de ezért mondtuk mi mindig azt, hogy amíg ellenzékben vagyunk, mi konstruktív ellenzékként szeretnénk dolgozni, mert bár ebben a határozati javaslatban is vannak olyan pontok, amelyekkel százszázalékosan nem tudunk egyetérteni vagy nem tudunk azonosulni, úgy gondoljuk, hogy annak a korrekciójára lenne szükség. Vagy én azt is mondanám, hogy mi ezt a határozati javaslatot, hogyha az Országgyűlés elé kerülne, módosító indítványokkal ki is bővítenénk, mert sajnos Magyarországon még számos olyan terület van, ahol nem működik, illetve nem érvényesül az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve. Nem kezdem el sorolni, mert a két perc lehetősége erre kevés.

Éppen ezért is kérem az Országgyűlést, hogy hozzuk ide, a Ház elé, és egy általános vita keretében vitassuk meg, tegye hozzá mindenki azt, ami számára még fontos, vegye el belőle azt, amiről azt gondolja, hogy nem jó, csiszolgassuk, finomítgassuk, valami lépés történjen, valamilyen stratégia szülessen, valamilyen úton induljunk el, hogy ezt a Magyarországon lévő helyzetet felszámoljuk.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
125 289 2015.12.14. 1:42  282-299

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Népjóléti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azon a bizottsági ülésen a Jobbik által benyújtott módosító indítványokat sem támogatta a bizottság. Én is kiemelnék néhányat a módosító indítványaink közül.

Kettő összefügg, ezt együtt ismertetném, ami arról szólt, hogy ha az óvodáskorban bizonyos szempontok fennállnak, ami miatt az ingyenes étkezést megkapja az a gyermek, érthetetlen számunkra az, hogy ez miben változik, hogyha a gyermek átlépi a 6 éves kort, vagyis belép az általános iskolába, később belép a középiskolába. Mi azt szerettük volna, hogy a szempontrendszer ugyanaz maradjon, mert ha egy gyermek öt és fél éves korában indokolttá teszik ezek a körülmények ezt a kedvezményt, akkor ezek a körülmények, ha megmaradnak, akkor indokolt véleményünk szerint ez a kedvezmény utána is.

(23.10)

Két szempontról van szó, az egyik a jövedelmi helyzet, az egy főre jutó jövedelem a családban, a másik pedig a nagycsaládos lét, ha egy családban három vagy annál több gyermeket nevelnek.

Ezenkívül fontos módosító indítványaink voltak még az intézményi befogadással kapcsolatosan. Kifogásoltuk azt, hogy amennyiben bizonyos körülmények a fenntartóváltást teszik kötelezővé, illetve azt az egy utat tudja választani az intézmény, hogy a fenntartóváltással életben tartható, akkor ne kelljen a befogadási procedúrán keresztülmennie, hanem mint a módosítás előtt, a befogadásnál ez a lehetősége meglegyen. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
125 293 2015.12.14. 9:04  282-299

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A felszólalásom elején elnézést szeretnék kérni, hogy ha néha megakadok beszéd közben, de torokgyulladásban szenvedek, és kicsit nehezemre esik a beszéd. De igyekszem összeszedett lenni és érthetően beszélni.

Ezzel a törvénnyel a módosítások részletezése előtt az a nagy probléma, hogy megint egy salátatörvény fekszik előttünk. Már az előző ülésszakban a szociális törvények módosításánál elmondtam, amikor már elkezdték a gyermekjóléti szolgálatok átalakítását jogszabályi szinten, hogy ez egy olyan nagy téma, és az ágazaton belül egy akkora külön ágazat, ami méltányosságból megérdemelt volna annyit, hogy egy külön törvényjavaslatban tárgyaljuk.

(23.20)

És nem méltányossági, hanem praktikus szempontból is megérdemelte volna azt, hogy külön tárgyaljuk, nagyobb lehetőséget biztosítva a problémák kitárgyalására, illetve a módosító indítványok technikai elhelyezésére. Illetve az ellenzék számára lehetőséget biztosított volna arra, hogy nemtetszését fejezze ki ezzel a módosítással kapcsolatban. Megint ezzel az álságos kormánytrükkel találkozunk, hogy olyan intézkedésekbe van beágyazva egy, a szakma által egyébként annyira nem kívánt módosítás, amire nem lehet nemet mondani, a gyermekétkeztetés kibővítésére, illetve a bölcsődei dolgozóknak pedagógus-életpályamodell biztosítására, ha pedagógus végzettséggel rendelkeznek. Ezt nagyon méltánytalannak és igazságtalannak tartom.

Persze, az általános vitában megkaptam azt, hogy a szakma elégedett ezzel a módosítással és elégedett a tervezettel. Államtitkár úr roadshow-jában ismertette a szakma képviselőivel a módosítás lényegét, és, bocsánat a kifejezésért, felállva tapsoltak. Én is dolgoztam a szociális ellátórendszerben, és nagyon jól tudom, tudva azt, hogy milyen egzisztenciális helyzetben vannak ma a szociális szférában dolgozók, nehezen elképzelhető az, hogy őszintén és konstruktívan tudnak hozzáállni egy ilyen előadáshoz, és aztán őszintén meg merik fogalmazni kritikáikat. Ezt sajnos a tapasztalat mondatja velem, nagyon sok esetben ezt tapasztaltam.

Rátérve módosító indítványainkra, amit már a kisebbségi vélemény elmondásánál is említettem, ez az érthetetlenség, hogy miért változnak meg a szempontok akkor, ha a gyerek átlépi a 6 éves kort. Miért nem számítanak azok a kritériumok a gyermekét­keztetéssel kapcsolatos kedvezményeknél, amik 6 éves kor alatt megvoltak? Mi a módosító indítványunkban ezt szerettük volna kiterjeszteni középiskolás és általános iskolás gyermekek számára is, ami a nagycsaládos és az egy főre jutó jövedelmet jelenti a családban.

A másik kérdés a szolgáltatói nyilvántartásokba bejegyzett adatok módosulása. Érthetetlen számunkra az, hogy a régi gyakorlatban tapasztalható kivétel miért nem maradt meg. Ez pedig az, hogy ha fenntartóváltás következik be, akkor miért kell újra ezen az eljáráson átmenni. Persze, nagyon jól tudom én azt, hogy mi van ennek a hátterében. Most változik az egyházi normatívával kapcsolatos szabályozás, és nagyon jól tudjuk azt, hogy az ezzel kapcsolatos problémákat szeretné a kormány kiküszöbölni. De úgy gondoljuk, hogy ennek nem ez lenne a járható útja. Ezt a lehetőséget valamilyen formában meg kellene tartani.

A másik, egyébként ugyanezt a témakört a TAB módosító indítványában viszontláttam, lehet, hogy én termékenyítettem meg a kormány gondolatait, hogy itt valamit változtatni kell. Persze én nem ilyen változatást szerettem volna, ez nem más, mint az európai uniós és egyéb pályázatok kérdése szintén a befogadással kapcsolatban, hogy csak a miniszter által közzétett közleményben meghatározott pályázatokra lehet úgy pályázni, hogy garantáltan folytathassák azt a tevékenységet. Hogy miért termékenyítettem meg a kormányt? A módosítóban ez is szerepel, persze, nem úgy, ahogy szerettem volna, nem került ki belőle a miniszter, hanem a miniszter fogalmát konkretizálja, ami egyébként jogtechnikai szempontból érthető és világos, de magát a problémát nem oldja meg.

A bizottsági vitában is elmondtam, ezt nem volt időm a kisebbségi vélemény során kifejteni, hogy ezzel az a nagy probléma, hogy ez a törvény, amikor hatályba lép, lehetőséget biztosít arra, hogy ha egy szolgáltató nem megfelelő kapacitással működik vagy egyáltalán nem működik, akkor egy tollvonással megszüntethető legyen. Miért nem adjuk meg a lehetőséget arra, hogy pályázzanak, annak reményében, hogy ezt folytathatják? Tulajdonképpen levizsgáznak, amikor lejár a pályázati időszak, és ha normális kapacitással működnek, és megfelelő létszámú ellátottról tudnak gondoskodni, most teljesen mindegy, hogy milyen szolgáltatásról van szó, de megfelelő számú kliensről tudnak gondoskodni, akkor miért ne folytathatnák, ha nem olyan pályázat során került be, amit az illetékes miniszter rendeletben meghir­detett?

Kizárjuk annak a lehetőségét, hogy még több uniós pénz folyjon be az országba és azt hasznosan költsük el. Ugyanis nagyon sok pályázót ez visszatarthat. Még ha talál is egy jó pályázatot, azt gondolja, hogy egy ilyen nagy projektbe, egy ilyen nagy vállalkozásba nem érdemes úgy belevágni, hogy bizonytalan, hogy a pályázati idő lejárta után tudom‑e ezt folytatni vagy nem. Úgy gondolom, az élet majd eldönti, illetve az adott térség körülménye eldönti, hogy életképes‑e ez a szolgáltatás vagy nem. Ne bízzuk ezt, úgy gondolom, a miniszterre, mert nincs jóstehetséggel megáldva. Esetleg ő is statisztikák alapján dolgozik, de nem nyújt megfelelő garanciát arra, hogy területi különbségekre akár választ adjon egy ilyen közlönyben, vagy akár más egyéb szempontból, ami kiesne a rendszerből, ott esetleg egy jól hasznosuló és ténylegesen szükséges szolgáltatás jöjjön létre. Úgy gondolom, ezt fölösleges megkockáztatnunk ezzel az intézkedéssel.

A másik téma, módosító indítványunk, amiről szeretnék beszélni, a munkahelyi bölcsődék kérdése. Bár a bizottsági vitában azt a választ kaptam, hogy a törvény ezt rendezi, nem gondolom úgy, hogy a törvény ezt rendezi. Itt arról van szó, hogy a munkahelyi bölcsődék létrehozásában lehetőséget kellene adni a vállalatoknak, cégeknek, gyáraknak, illetve a munkáltatóknak arra, hogy ezeket a bölcsődéket ne csak a megszokott munkarendben, vagyis az általában reggel 5-6 órától délután 4-5 óráig tartó időszakban működtethessék, hanem a munkáltató munkarendjéhez igazodva akár 3 műszakos munkarendben biztosítsanak tulajdonképpen gyermekfelügyeletet a dolgozóik számára. Egyébként véleményem szerint ezt ki kéne terjeszteni nagyobb korosztályra is. Én Komárom‑esztergom megyében élek, iparilag fejlett megyéről beszélhetünk, ipari parkok jöttek létre, és nagyon jól tudom azt, hogy nagyon sok esetben egyedülálló szülők vagy akár szülőpár is az ország másik feléről költözik oda, hogy munkalehetősége legyen. És mivel elszakadtak a családi környezetükből, nincsenek ott a hozzátartozóik, így a gyermekfelügyeletet nem tudják megoldani. Valamiféle lehetőséget, valamiféle kis szalmaszálat kellene nyújtani ezeknek a vállalatoknak, mert bár nem szimpatizálok túlságosan a multinacionális cégekkel, amelyek itt Magyarországon vannak, de azt elismerhetjük, hogy tradícióik következtében, a gyarmatosítandó országokban a CSA tevékenységben élen járnak. Adjuk meg a lehetőséget számukra, hogy a gyermekfelügyeletben is kiteljesíthessék ezt a CSA tevékenységbeli vágyukat. Úgy gondolom, hogy ha bárhol máshol jogszabályban elrejtve ez szerepel, és úgy gondolom, ennek kiemelten itt szerepelnie kell, s a későbbiekben a kormánynak el kellene gondolkodnia azon, hogy ezt a rendszert kiterjessze a magasabb korosztályok számára is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
126 36 2015.12.15. 2:52  21-53

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Mindig nagy öröm számunkra az, ha egy általunk kitalált dolgot, a mi ötletünket próbálja a kormány megvalósítani. Persze, nagyon sokszor tapasztaljuk azt, hogy egy kicsit torzított formában, de ha mégiscsak előrelépést jelent a témával kapcsolatban, akkor ennek mindenképpen örülünk. Azt kérjük a kormánytól, hogy folytassa az ötleteink megvalósítását, s ha már az áfánál tartunk, az alapvető élelmiszerekre és a gyermekneveléshez szükséges eszközökre is terjessze ki az 5 százalékos áfát, mert ezek azok a lépések, amelyek igazán segítenék a gyermekvállalást, a népesedési helyzet megváltoztatását.

A másik nagyon fontos kérdés az, hogy ezt a kérdést minimum két nyomtávon kell kezelni. A másik nyomtáv, amiről Z. Kárpát Dániel képviselőtársam már beszélt, a bérlakásprogram kiépítése. Nagyon jól tudjuk, hogy ez ma nem igazán működik Magyarországon, és azt is látjuk, hogy nagyon sok család számára ‑ beszélhetünk akár dolgozói szegénységről is ‑ ez az egyetlenegy lehetőség arra, hogy az életkezdésbe belevághassanak, vagy valami miatt egy megtört életet újrakezdhessenek. A kormányok nagyon sokszor szeretnek külföldi példákra hagyatkozni, külföldi példákat figyelembe venni, de ha van számunkra egy olyan rendszer, ami a harmincas években már működött Magyarországon, akkor semmi más dolgunk nem lenne, mint ezt a rendszert adaptálni a mai korra. Nem beszélek másról, mint a harmincas években virágzó ONCSA-rendszerről, az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról, amelynek egyik része volt a bérlakásprogram kiépítése. Hosszan tudnék erről beszélni, de most csak nagy vonalakban ismertetném. A lényege az volt, hogy kedvezményes áron jutottak bérlakáshoz, és a bérlakás megtartásának, illetve a továbblépésnek voltak feltételei.

(10.10)

Az egyik feltétele volt ‑ a legfontosabb feltétele volt, mondhatnám úgy is ‑ a rendszeres és fegyelmezett munkavégzés, munkába járás, és hogyha valaki ezeket az alapvető normákat betartotta, a feltételrendszernek eleget tett, akkor bizonyos év után, beszámítva az addigi bérleti díjat, megvásárolhatta ezt az ingatlant. Így már nemcsak bérlakásban, hanem saját lakásban tudta tovább folytatni a családi életének a kiterjesztését, könnyebben vállalt gyermeket, a fiatalok könnyebben kezdték az életüket, könnyebben kezdtek a családalapításba, és így segítették abban az időben Magyarország felvirágzását.

Tehát ezt a két dolgot szeretném kérni a kormánytól, hogy több nyomtávon vizsgálja ezt az ügyet, akár régi magyarországi példák figyelembevételével dolgozza ki a normálisan működő és nem a mostani bérlakásprogramot, illetve az áfacsökkentést terjessze ki az alapvető élelmiszerekre és a gyermekneveléshez szükséges eszközökre is.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
127 236 2016.02.15. 5:19  225-244

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sajnos ma, ahogy már Farkas Gergely felszólalásában utalásokat tett rá, olyan korban élünk, amikor a média által sugallt példaképek, úgy is mondhatnám, hogy nem kellőképpen magas színvonalúak ‑ s akkor még finoman fogalmaztam ‑ a fiatalság számára. Az ilyen emlékévek lehetőséget adnak arra, hogy ezek a fiatalok esetlegesen újabb és ténylegesen példaképként használható személyeket, akár történelmi, akár irodalmi személyeket válasszanak maguknak. Egy emlékév talán lehetőséget ad erre a kiállításokkal, a különböző programokkal, természetesen akkor, ha azok megfelelő színvonalon vannak megszervezve, és a hozzáférés is megfelelően rendelkezésre áll a fiatalok számára.

Arany János nemcsak mint irodalmár, mint hazafi, mint a hazáját szerető ember, mint értelmiségi, mint gondolkodó állhat példaként a fiatalok előtt, hanem a műveiben is számtalan példát emelt a fiatalok elé.

(19.30)

Kiragadnék egyetlenegy stílust, amiben ez nagyon jól nyomon követhető, szinte az összes egyetemes és magyar emberi értéket megtaláljuk, ami fontos lehet egy ma felnövő, akár középiskolás, akár kisebb, akár idősebb generációhoz tartozó ember számára. Itt konkrétan a balladákra gondolnék. Történelmi témájú balladáiban, akár ha a Szondi két apródjára is gondolunk, példát állít számunkra hazaszeretetből, a haza iránti önfeláldozás lehetőségéből. Még azt is mondhatnám, hogy az egyéb történelmi balladáiban pedig felkeltheti a fiatalok érdeklődését akár egy-egy történelmi kor megismerése iránt, akár a történelmünk nagyjai megismerése iránt. Ez csak egy példa az emberi értékekre.

Nagyon jó példát állít számunkra az igazságszeretet, az igazságkeresés és az igazságért mindent megtevő ember, az erkölcsös ember gondolkodásmódja felé is; elég, ha A walesi bárdokra gondolunk. Vagy a lelkiismeret kérdése, ha az Ágnes asszonyt figyelembe vesszük. Tehát napestig lehetne sorolni, talán egy ilyen vita kerete szűk is ahhoz, hogy ezeket az értékeket az ember felsorolja, példának hozza.

Bízhatunk abban, hogy akár egy ilyen emlékév, azon felül persze, hogy nincs olyan magyar tanuló, nincs olyan magyar fiatal, aki Arany János műveivel ne találkozna tanulmányai során, de nagyon jól tudjuk azt a saját ifjúkorunkból is, saját tanulóéveinkből is, hogy ami kötelező, ami tantárgy, amiből vizsgázni kell, amiből felelni kell, mindig egy kicsit távol tart bennünket azoktól az értékektől, amiket ezek a művek sugallnak. Talán egy ilyen emlékév lehetőséget nyújt arra a felnövekvő generációk számára, hogy ne csak kötelező irodalmi tananyagot, ne csak bevágandó tételt és ne csak egyfajta kötelezettséget lássanak akár magában Arany Jánosban, akár Arany János műveiben, hanem jobban beleásva magukat, jobban megismerve akár az ő életpályáját, akár az ő műveit, átvegyenek valamit abból az értékrendből, akár a felsorolt értékrendekből is, amit akár a művei, akár az életműve sugall. Nagyon nagy ellenszélben kell dolgozni annak az embernek, aki valódi értéket szeretne mutatni a mai gyermekek számára. Vitathatatlan számomra az egyébként, hogy ebben egyébként nagyon erős mindenkori kormányzati felelősség is van, akár a 40 év kommunizmus, akár az elmúlt 25 év kormányainak kormányzati felelőssége. Mondhatnám azt is, hogy a médiumok nagy része, úgy is fogalmazhatnék, hogy intellektuális szemétdombbá vált. Ez csak egy lépés lehet arra, hogy ezt ellensúlyozzuk, de ennél még sokkal több feladatunk lenne. Példaként kell rá tekintenünk, példaként kell műveinek szereplőire tekintenünk, példaként kell tekintenünk a művei által sugallt értékrendre, egyetemes és magyar értékekre is.

Bízom abban, hogy ez az eredménye meglesz a 2017-es Arany János-emlékévnek, éppen ezért én is, mint frakcióm többi tagja is, de ahogy a vezérszónoki körből észrevehettem, a teljes parlament minden egyes képviselője, velük együtt én is nagy bizalommal és bizakodással fogok igennel szavazni. Bízom abban, hogy ezt a szándékot is teljesíteni tudja ez az év, azon felül és attól függetlenül, hogy méltóképpen emléket állítsunk Magyarország, illetve a magyar emberek, a mi egyik legnagyobb költőnknek, irodalmárunknak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
127 258 2016.02.15. 5:05  257-258

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mint ahogy a napirend utáni felszólalásom címéből is tudható, egy éve, 2015. február 13-án halt meg Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, a Nemzet Művésze díjjal és Kossuth-díjjal is kitüntetett, többek között ezzel a két díjjal is kitüntetett folklór- és néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia és a Szent István Akadémia tagja. Rengeteg gyűjtésével, rengeteg kiadványával találkozhatunk. Legfőbb területe a népi archaikus imádságok, a népi Mária-kultusz, a vallásos folklór és a vallásos népi énekek és imádságok gyűjtése volt. Saját elmondása szerint a szerencséjének köszönheti azt, hogy a néprajzon és a folklóron belül ezzel a területtel találkozott, mégpedig úgy, hogy 1968-ban Nagyberényben, egy Somogy megyei településen gyűjtése során felvett egy adatközlőtől egy ilyen archaikus imádságot, és ez annyira magával ragadta, hogy ezentúl munkásságát ennek szentelte, a magyar nyelvterület minden részét, minden táját végigjárta, és gyűjtötte ezeket a szinte apokrif imádságoknak nevezhető alkotásokat, népi alkotásokat.

Szerencséje volt, a maga elmondása szerint és néprajzzal foglalkozó emberek szerint is szerencsének tekinthető az, hogy szinte az utolsó pillanatban, 1968-ban, ami után a falusi élet gyökeres megváltozása következett, még ebben az időszakban találkozott ezzel a műfajjal, ezekkel a népi művekkel, ezekkel a népi imádságokkal, mielőtt a faluban az élet annyira megváltozott volna, hogy már nem számított a hagyományőrzés, már nem terjedtek szájról szájra, anyáról leányra, apáról fiúra ezek az imádságok. És ha ő ezt a munkáját nem kezdi el, akkor valószínűleg ezek feledésbe is merültek volna, és nagyon jól tudjuk, hogy mekkora jelentőségű gyűjtések és mekkora jelentőségű népi hagyományok azok, amelyeket neki köszönhetően az utókor megismerhet. Esetleg ezeket a hagyományokat újraélesztheti, ezeket az imákat újratanulhatja, és ezzel akár magához a Megváltóhoz vagy magához Istenhez is közelebb kerülhet.

1980-ban összefoglalta művét, illetve egyéb kutatók műveit, kutatásait, és Esztergomban létrehozta a népi vallásosság gyűjteményét, ami nélkül szegényebbek lennénk, és ami nélkül ez a jelentős népi kulturális szelet, ez a jelentős érték elveszne, és nem lenne megismerhető az utókor számára. Önmagát szerencsésnek tartotta, önmagát hívő embernek tartotta, önmagát kitartónak gondolhatta, illetve mi annak is gondoljuk. Munkáját nagyra becsüljük. Gondoljunk csak bele abba, hogy 1968-ban, amikor még a kommunizmus tombolt, akkor kezdett el egy ilyen műfajjal foglalkozni, a népi archaikus imádságokkal, a népi hitélettel, illetve a Mária-kultusszal. Mi már a mai világban bele sem tudunk gondolni abba, hogy milyen ellenállásba ütközhetett. Sokszor titokban kellett végeznie a munkáját, azért, hogy mi és utódaink ezeket az értékeket megismerhessük, megismerhessék.

Magánéletében is példamutató volt, kulturális munkássága mellett másik fontos hivatásának az anyaságot tartotta. Úgy gondolta, hogy egy nőnek kötelessége gyermeket szülni, gyermekeket felnevelni, és ezt nemcsak szavakban vallotta, hanem életével is bizonyította: négy gyermeket nevelt fel tisztességben, négy gyermeknek adott életet, négy gyermeket indított el az élet útján. Négy értékes emberrel növelte hazánk polgárai számát.

Fontos rá emlékeznünk, így a halála után egy évvel is, fontos munkásságát megismernünk, példaként állhat előttünk hagyománytiszteletben, hagyományaink tiszteletében, ősi vallásunk, hagyományos vallásunk megismerésében, imádságaink megismerésében, hagyományaink ápolásában, továbbadásában és az emlékek őrzésében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
129 58 2016.02.22. 2:02  57-60

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A tavalyi jogszabályváltozások következtében a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok gyökeres változáson mentek keresztül. A kapkodás és az előkészítés hiánya már most nehézségeket okoz az ágazatnak, ám ezeken kívül vannak rendeleti változások, amelyek a szakma jelzései alapján a rendszer működtetésében problémákat fognak okozni.

Korábban a munkáltatónak lehetősége volt arra, hogy a jogszabályi előírás követelményeitől eltekintve megfelelő végzettség nélkül vegyen fel munkatársakat, tulajdonképpen megelőlegezve, vagy más kifejezéssel élve: türelmi időt adva alkalmazottjának a megfelelő végzettség megszerzésére. Január 1-jétől ezt a jogosítványát teljesen elveszítette, a jelenleg a rendszerben lévő munkatársak számára pedig 2016. december 31-éig türelmi időt állapított meg. A rendszer garanciális elemeket is tartalmazott egyébként, ugyanis a határidő letelte után, szemben a megfelelő oklevéllel rendelkező közalkalmazottakkal, a munkáltatónak lehetősége volt, hasonló feltételekkel, mint próbaidős munkavállaló esetén, az alkalmazott elbocsátására.

Tudjuk, hogy a szociális szféra nem egy vonzó életpálya a pályakezdő fiatalok és a pályát módosítók számára. Ez érthető, ugyanis pótlékokkal együtt ma Magyarországon az ágazat bérei az oktatás területeivel szemben átlagban több mint 38 százalékos, az egészségügyi ágazattal szemben pedig több mint 23 százalékos lemaradásban vannak. Ennek következtében az országot járva a gyermekjóléti központoknál betöltetlen státuszokat találtam, illetve az önökhöz is eljuttatott jelzések alapján december 31. után a rendszernek valószínűleg több dolgozójától is meg kell válnia, ami megoldhatatlan problémákat jelenthet a szolgáltatás működtetésével kapcsolatban.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tényleg a pálya, illetve az ország elhagyására akarják kényszeríteni a jelen körülmények ellenére is szakmai elhivatottsággal rendelkező leendő és jelenlegi munkatársakat? Vagy felülbírálják korábbi döntésüket, és visszavezetik a végzettség megszerzésének megelőlegezését? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 238 2016.02.29. 2:05  235-246

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik frakciója támogatni fogja a javaslat tárgysorozatba vételét. A magukat demokratikusnak mondó államok egyik alapelve a jog előtti egyenlőség, persze tudom, hogy rendhagyó ezt természetes és nem természetes személyek közötti kapcsolatra ráhúzni, de itt, ebben az esetben a jelen törvények szerint ezzel állunk szemben, mert ahogy az előterjesztő felvezetésében és ismertetésében is hallottuk, amennyiben akár közszolgáltatónak, akár állami szervnek a magánszemély tartozik, amennyiben késedelmesen fizeti ki azt a tartozását, büntetőkamatokat kap.

Fordított esetben ez nem történik meg. Gondoljunk bele abba, hogy ez milyen abszurd helyzeteket okozhat, főleg, ha a közszférában dolgozó emberekről beszélünk. A nagyon rossz anyagi helyzetben lévőkről, akár a saját ágazatomról ha beszélek, a szociális szférában dolgozó emberekről, akik 38 százalékkal keresnek kevesebbet, mint az oktatásban dolgozó kollégáik és több mint 23 százalékkal, mint az egészségügyben dolgozó kollégáik, náluk olyan abszurd helyzetek adódhatnak egy ilyen hibás történetből, el kell gondolkodniuk, hogy tejet vagy kenyeret vegyenek; el kell gondolkodniuk azon, hogy el tudnak‑e jutni adott helyre, akár a munkahelyükre, ki tudják‑e fizetni akár a menetdíjat.

Nevetségesnek tűnik, de ilyen abszurd helyzetek előfordulhatnak, és még abszurdabb helyzet is előfordulhat, mert mi van akkor, ha egy ilyen kifizetés késedelme miatt nem tudja időben kifizetni vagy teljesíteni azt a követelést, amit mondjuk, a NAV vagy pont a MÁK, vagy éppenséggel egy másik állami szereplő igényelt tőlük, illetve nyújtott feléjük. Akkor mi van? Neki ki kell fizetnie az államnak a kamatot azért, amit nem fizetett be, amit azért nem tudott befizetni, mert az állam nem fizette ki a számára. És semmi kártalanítást sem kap, egy fillér kamatot sem kap.

Ez az abszurd példája a jog előtti egyenlőtlenségnek. Úgy gondolom, hogy egy demokratikus állam parlamentjének egy ilyen javaslatot el kell fogadnia. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 329 2016.02.29. 5:11  328-329

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vagy mondhatnám úgy is, hogy tisztelt frakciótársaim, ugyanis elnök úron és jegyző úron kívül jelenleg csak a mi frakciónk tartózkodik az ülésteremben, pedig az ülés elvileg a napirend utáni felszólalások végéig tart.

Tehát tisztelt frakciótársaim, mint bizonyára sokan tudják ezt, Magyarországon létezik egy olyan, hogy rehabilitációs hozzájárulás. A rehabilitációs hozzájárulást azoknak a munkáltatóknak kell fizetniük, akik nem teljesítik a törvényi előírást, vagyis 25 főnként nem foglalkoztatnak legalább egy megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyt. Régebben ez az összeg a Munkaerőpiaci Alapon belül lévő rehabilitációs alapba folyt be. Akkor sem igazán tudtuk, hogy az ebben az alapban összegyűlő pénzt mire költik el, vagyis a törvény nemcsak azt határozza meg, hogy rehabilitációs hozzájárulást kinek kell fizetnie és milyen mértékben, egyébként ez közel egymillió forintos összeget jelent éves szinten, nemcsak ezt határozza meg, hanem azt is meghatározza, hogy az így befolyt összeget mire lehet és mire kell költeni.

(21.30)

Ezt semmi másra nem kell költeni, mint megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatására, munkahelyek kialakítására, a munkahelyek támogatására, illetve az ilyen személyek nyílt munkaerőpiacon, illetőleg az ilyen státuszban lévő emberek, vagyis a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását elősegítő tevékenységre lehet költeni.

Amíg ez a rehabilitációs alap létezett, akkor addig tudtuk, hogy ide évente 65 milliárd forint az, ami befolyik. Nagyon sokszor kérdőre is vontuk a kormányt, főleg a költségvetés tárgyalásakor, hogy mi a sorsa ennek az összegnek. Nem volt még így sem nyomon követhető, hogy mire is költi el ezt a kormány. Azóta, gondolom, azért, mert túl sokat kérdeztük, ez a rehabilitációs alap meg is szűnt. Már nem igazán lehet nyomon követni, hogy mekkora ez a befolyt összeg. Bizottsági ülésen ugyanis volt egy olyan módosító javaslatom, egy határozati javaslatom, hogy ismét legyen rehabilitációs alap. Kérdéseimre az ott megjelent osztályvezető úr olyan válaszokat adott, amiket én nem tudok elfogadni. Először is kijelentette, hogy ez jelenleg is 65 milliárd forint. Itt akkor valaki nagyot füllentett. Vagy az füllentett, aki azt mondta, hogy ez 65 milliárd forint maradt, vagy az füllentett, és itt akár az összes kormánytagot felsorolhatnám, akik szinte naponta a közszolgálati médiában bejelentik egy újabb multinacionális cég óriási gyárának letelepedését, naponta bejelentik, hogy a kis- és közepes vállalkozások milyen mértékben nőttek, naponta bejelentik, hogy milyen mértékben csökkent a munkanélküliség. Közben tudjuk nagyon jól, hogy azoknak az aránya, aki inkább megfelel a törvényi kötelezettségének, azzal szemben, aki inkább befizeti a rehabilitációs hozzájárulást, nem változott. Akkor hol az igazság? Vagy nőnie kellett a befolyt rehabilitációs hozzájárulásnak, vagy nem igaz az, hogy Magyarországon olyan nagy mértékben munkahelyek jöttek létre, és hogy olyan nagy mértékben csökkent a munkanélküliség. Tehát a kettő között észlelhető az ellentét.

De akkor induljunk ki abból, hogy ez az összeg 65 milliárd forint. Bizonyíthatóan ebből az összegből a törvényben meghatározott célra 35 milliárd forintot költenek el. Kérdésemre szintén ezen a bizottsági ülésen osztályvezető úrtól megtudtam, hogy de hát 120 vagy 130 milliárd forintot költenek egyéb átalakításokra, ami a fogyatékossággal élő emberek életét könnyíti meg vagy akár közlekedését könnyíti meg, és még hasonló óriási tételeket hallottunk, csak nekem valahogy olyan érzésem volt, hogy vagy direkt félre akarnak vezetni, vagy keverik a szezont a fazonnal. Akkor én azzal a hasonlattal éltem, amit most is elmondok, mert helytállónak is tartom, mint ha mondjuk, egyik napról a másikra csökkentenék a nyugdíjakat, és arra magyarázatul, hogy de hát hol van a befizetett nyugdíjbiztosítási összeg, hogyhogy nem erre a célra költik el, akkor magyarázatként azt hallanánk, de hát felújítottuk idősek otthonait, támogattuk idősek otthonait, hogy színvonalasabban el tudják látni az ott lévő öregeket, vagy átalakították az utcákat olyan formájúvá, hogy az idős emberek könnyebben tudjanak közlekedni. Ugyanez a helyzet most itt is, befolyik egy összeg, nem lehet tudni, hogy mi annak a sorsa. Egyébként ezek a foglalkoztatók, akik védett munkahelyeket hoznak létre és ilyen fogyatékossággal élő embereket foglalkoztatnak, nap mint nap a megélhetésükért küzdenek, a számukra nyújtott támogatás semmire nem elég, és közben nem lehet tudni, hogy a rájuk fordított összegnek majdnem a még egyszerese (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hová lett, hová költötték el. Éppen ezért kérem itt is, ebben a formában is, hogy igenis állítsák vissza és hozzák vissza a rehabilitációs alapot. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 194 2016.03.01. 5:08  75-235

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nevezzenek szakbarbárnak, de én a saját szakterületemnek egy problémájáról szeretnék beszélni, ami az oktatási intézményeket érinti, ez pedig nem más, mint a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése, amelynek tagjai az oktatási intézmények is. És hogy ez miért nem működik, sokan feltettük már ezt a kérdést. Egyébként a jelzőrendszer többi tagjához képest az oktatási intézmények még kimagaslóan teljesítenek ahhoz képest, tehát hogyha összehasonlításképpen nézzük, de amúgy meg nem tudnak eleget tenni ennek a követelésnek. És miért nem tudnak? Amiről ma nagyon sokan ellenzéki képviselők már szóltak, sőt már kormánypárti képviselő is szólt, hogy leterheltek az oktatási intézmények, nemcsak a gyermekek, nemcsak a diákok, hanem a pedagógusok is.

Erre lenne egy nagyon jó intézmény egyébként, ami a magyar törvényekben szerepel is, ami megoldhatná ezt a problémát, ez pedig az iskolai szociális munkás. Ez még néhány évvel ezelőtt szerepelt is a kormány stratégiájában, az EMMI feladata lett volna ezt kidolgozni, sokáig mulasztásban is volt a saját határidejéhez képest, majd amikor majd’ kétéves csúszással ez belekerült a törvényekbe, ez úgy került bele, hogy a területileg illetékes, akkor még családsegítő szolgálatok ‑ most már gyermekjóléti központok vannak ‑ családgondozója végezheti, feltételes módban, elláthatja ezt a feladatot.

Ez abszolút nem felel meg a körülményeknek és az elvárásoknak. Mert nagyon jól tudjuk, hogy bár átalakították a családsegítő és gyermekjóléti rendszert, és most már gyermekjóléti központok vannak, illetve lesznek, folyamatosan átalakulnak, de a leterheltségükön sokat ez nem fog javítani, és az ő leterheltségük mellett nem fogják tudni ezek a szolgálatok azt bevállalni, hogy egy családgondozót iskolai szociális munkára küldjenek, és hogyha iskolai szociális munkára küldenek egy családgondozót, azt maximum a munkaidejének törtrészében tudja megtenni, amikor nagyon jól tudjuk, akár szociális szakemberek is, akár oktatási szakemberek is, hogy erre a státuszra főállásban lenne szükség egy oktatási intézményben. És miért is? Egyrészről azért, hogy az oktatási intézmény a törvényi, illetve jogszabályi előírásának eleget tudjon tenni, tehát aktív tagja tudjon lenni a gyermekvédelmi jelzőrendszernek, ugyanis az oktatási intézmény az, amely nap mint nap találkozik azzal a gyermekkel, látja, hogyha valami nem stimmel, látja azt, hogyha esetlegesen veszélyeztetettségnek lehet kitéve az a gyermek a családjában vagy a lakókörnyezetében. És miért is van arra szükség, hogy ezt főállásban lássa el? Ugyanis hogyha főállásban nap mint nap ott van, akkor van abban a testközeli kapcsolatban a diákokkal, hogy ezt észrevegye, akkor van napi kapcsolatban pedagógustársaival, hogy tőlük akár a jelzést megkapja, és a megfelelő lépéseket meg tudja tenni.

De nemcsak ebben merülne ki egy iskolai szociális munkás feladata, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer részeként jelzéssel élne a gyermekjóléti szolgálatok felé, hanem egyéb más módokon is tudná segíteni akár a gyermekek szocializációját, akár készségek kialakítását, akár a pedagógustársai, a szaktanárok munkájának a segítségét. Mire is gondolok? Nemcsak a felnőttek, hanem nagyon sok esetben a gyermekek sincsenek tisztában azzal, hogy mi egy gyermek veszélyeztetése, ő mint gyermek, mint osztálytárs, mint szomszéd mit tehet, hogyha ilyen problémát érzékel. Nemcsak hogy ezeket nem tudják egyébként, hanem ‑ és itt nemcsak a jóléti intézkedésre gondolok ‑ egyéb szociális kérdésekben sincsenek meg a megfelelő készségei, képességei a gyermekeknek, nem rendelkeznek azzal a megfelelő tudással, akár olyan szintre is lemehetünk, hogy ma egy iskolából, akár általános, akár középiskolából kikerülő gyermek nem képes arra, nagyon sok gyermek nem képes arra, hogy akár egy ajánlott levelet feladjon. Ez is egyfajta szociális tudás, egyfajta társadalmi tudás, amivel igenis tisztában kell lennie. És hogyha már egy főállású iskolai szociális munkás dolgozna az iskolákban, akár a feladatnak, az iskola oktatási feladatának ezt a részét is átvállalhatná, és akár osztályfőnöki óra keretében nemcsak a jóléti intézkedésekről, illetve a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi intézkedésekről tarthatna előadást a diákoknak, világosíthatná fel őket arról, hogy mit kell tenniük, akár hogyha ilyet tapasztalnak, vagy akár felismerheti, hogy a gyermekeket akár a családjukban, akár a lakókörnyezetükben ilyen sérelem éri, hanem ezeket a készségeket is átadhatná a gyerekeknek, és nem egy szociálisan hátrányos helyzettel, ilyen szempontból, társadalmi szempontból hátrányos helyzettel lépnének ki az oktatási intézményből a gyermekek, hanem felkészültebbek lennének.

Egy többszörös funkciója lehetne tehát, egy többszörös feladatot vállalhatna át, terhet vehetne le a pedagógusok válláról, és végre igazán komolyan és a helyének megfelelően, mint a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagja működhetne az oktatási intézmény. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
133 90 2016.03.07. 2:01  89-92

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy vidéki lány a Budapesti Gazdasági Főiskolán szeretett volna továbbtanulni. Fel is vették, de immár másodszorra kellett félévet halasztani, ugyanis kerekes székes, és a kollégium nem tudta megoldani elhelyezését. A család tavaly szeptemberben kérte az EMMI segítségét, ahonnan azóta két telefonhívást kaptak válaszként, amelynek során három kollégiumot ajánlottak számukra. De mindhárman elutasították, mert egyikben sem megoldott az akadálymentes elhelyezés.

Kérdésemmel nem a konkrét esetben kérek segítséget, de természetesen a család nevében is köszönöm, ha megoldást találnak Vivien problémájára. Amíg a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos javaslatoknál folyton az akadálymentesség és az egyenlő hozzáférés hiányára hívom fel a kormány figyelmét, válaszként mindig csak üdvtörténeteket hallok a nagyszerű eredményekről.

(13.10)

Mint például több milliárd forintból akadálymentesített kormányablakokról, közben ‑ érintettek tapasztalata alapján ‑ többek között a győri kormányablak sem közelíthető meg kerekes székkel. Vajon hányan küzdhetnek még hasonló problémával? Hányan lehetnek olyanok, akik éppen ezért meg sem próbálkoznak a továbbtanulással, vagy eleve hátránnyal indulva, bármilyen jók az eredményeik, a drága akadálymentesített albérletet választják?

Ez a jog előtti egyenlőség, és így érvényesül az egyenlő hozzáférés elve a felsőoktatásban? Persze, mit várhatunk egy olyan rendszertől, ahol névadóként, példaként állhat a diákok előtt Rajk László? Ez a történet sajnos nem egyedi, mondhatnánk azt is, hogy a felzárkóztatás állatorvosi lova. Példákat lehetne hozni a közoktatás területéről vagy a nyílt munkaerőpiachoz való hozzáférésről is. Hogyan várhatjuk el az önállóbb életet a fogyatékossággal élőktől, ha az esélyétől is elzárjuk őket, hogy hozzáférjenek a felzárkózás lehetőségéhez?

Tisztelt Államtitkár Úr! Nem gondolja, hogy a rehabilitációs hozzájárulásból befolyó pénz követhetetlen részét az ilyen problémák megoldására kellene használni, illetve a beáramló EU-s pénzek egy részével nem a mutyit és a korrupciót kellene táplálni, hanem a fogyatékosfelzárkóztatást kellene segíteni, például akadálymentes kollégiumi férőhelyek kialakításával? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
133 190 2016.03.07. 5:08  189-190

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Múlt héten szombaton volt szerencsém részt venni Dunaalmás községben egy meghirdetett lakossági fórumon, képviselői fogadóórán, ami az elmúlt hetek eseményeivel foglalkozott, amik borzolták a településen és a környéken élők kedélyét.

Arról volt szó, hogy nem olyan régen a polgármestert megkereste egy cég, egy Homatech nevű cég, amelyik referenciaüzemet akart létrehozni a település közigazgatási területén, nem messze a falutól. Ez a cég Csányi cégbirodalmába tartozik, és egy autógumi-feldolgozó üzemet szerettek volna ott létrehozni.

Tudni kell ennek a cégnek az előzményéről azt, hogy ezen gumifeldolgozó üzem létrehozásával már bepróbálkoztak egyszer Magyarországon, méghozzá Százhalombattán, ott is egy ipari környezetben szerették volna megalapítani ezt az céget, megalapítani ezt az üzemet. Érdekes módon a százhalombattai képviselő-testület ezt visszautasította. Ha abban a közegben visszautasították ‑ merült fel a gyanú öt önkormányzati képviselőnél Dunaalmáson -, akkor vajon nekik ezt engedélyezniük kell-e? Hogyha egy ipari város ipari területén ezt nem engedélyezték, akkor egy Duna-parti, régen a Duna gyöngyszemének nevezett településen ezt miért valósítsák meg?

A cégnek egyébként referenciaüzeme már működik, igaz, nem Magyarország területén, hanem Dunaszerdahelyen. Az öt képviselőből kettő, köztük Vajas Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő kiutaztak Dunaszerdahelyre, képeket készítettek, interjúvolták az ott lakókat, és kiderült, hogy egyrészt tájképileg is egy nagyon csúnya látványt nyújt az üzem, erről képeket is mutattak, erről mi is meggyőződhettünk; másrészről néha fekete por lepi el a környéket; harmadrészről pedig Dunaszerdahelyen néha elviselhetetlen bűzt lehet érezni, ami az üzem irányából áramlik a város irányába.

Érdekes dolgokat vet fel ez a történet, egyébként van még folyománya. Talán ennek is köszönhető az egyik folyománya, ugyanis ezt az ottani polgármester, Czeglédi polgármester úr nagyon gyorsan és nagyon pörgetve akarta tető alá hozni. Emiatt rendkívüli ülést is összehívott. Persze, az önkormányzati képviselők tudták, hogy miről van szó, és öten bojkottálták is ezt az önkormányzati ülést, úgyhogy ott erről nem születhetett döntés. Látta nagyon jól a polgármester, hogy erőből nem politizálhat, ezt nem tudja megvalósítani. Egyébként az is kérdés, hogy miért akarta ilyen sürgősen, és miért akarta mindenáron ezt a környezetre és a lakókra káros üzemet Dunaalmás környékére telepíttetni. Ennek következményeként, mivel látta az ellenállást, és látta, hogy milyen érzelmeket és indulatokat generált akár a községben, akár a képviselő-testületen belül, múlt héten csütörtökön egy rendkívüli ülésen az önkormányzat feloszlatta önmagát, és tájékoztatták a lakosságot, hogy 90 napon belül a választási iroda ki fogja írni az előrehozott választásokat.

Persze, a kapkodásnak mindig vannak következményei. Ennek a kapkodásnak is vannak következményei. Jogilag még nem tisztázott, hogy szabályos volt-e az önkormányzatnak ez az önfeloszlatása. Még nem biztos, hogy előrehozott választások lesznek a településen.

És ami kérdést még felvet ez a probléma: egyrészről, ha már Százhalombattán is visszautasították a céget, el tudjuk képzelni, hogy ez milyen környezetkárosító hatással jár. Ezen a lakossági fórumon felszólaltak környezetvédelmi szakemberek is, vegyészetben jártas, vegyészeti szakemberek is, és elmondták, hogy ebből az üzemtípusból nem létezik olyan, amelyik a környezetre nem káros. A kérdés az, hogy hogyan merülhet fel annak a lehetősége is, hogy egy ilyen üzemet a jelenlegi környezetvédelmi előírások alatt Magyarországon létesíteni lehessen.

(14.50)

Felmerül az a kérdés, hogy lehet-e valami összefüggés az üzemtelepítési engedélyezés és a között, hogy a cégbirodalom, amelynek tagja ez a vállalat, az a Fidesz egyik ismert, a kormány egyik ismert oligarchájának, egyik jó emberének a cégbirodalmába tartozik, az ő érdekeltségébe tartozik. És az, hogy az ő érdekeltségébe tartozik, és ha nincsenek ilyen szemfüles önkormányzatok, mint amit Dunaalmáson is tapasztaltunk, akkor a Duna mellé, a most települt, környezetvédelmi és természeti szempontból is kiemelkedő kerékpárút mellé, a Duna vízgyűjtő területére lehet egy ilyen üzemet telepíteni?

Innen hívnám fel egyébként a környező települések önkormányzatainak a figyelmét is, hogy legyenek résen, és ha ez a vállalat akár náluk bepróbálkozna a közeljövőben, mivel kudarcot vallottak Dunaalmáson, mondjanak nemet, vegyenek példát Dunaalmásról. Nem kérünk a környéken egy ilyen üzemet! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
135 143 2016.03.17. 4:18  134-147

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Hallhattuk, hogy milyen eredményei vannak az Erzsébet-programnak. Persze, igen, ezt számok támasztják alá, hogy hány gyerek üdült, hány család üdült, hány embernek volt lehetősége részt venni ebben a programban. Az már egy másik kérdés, akár az előző ellenzéki felszólalásra utalva, hogy ha nem síboltak volna el ebből a pénzből, akkor még hány család részesülhetett volna ebben a szerencsében, hogy részt vehet ezeken az üdüléseken.

Mert azt egyikünk sem vitatja, hogy segíthet az egészséges mentális fejlődésében egy hátrányos helyzetű gyermeknek, ha legalább egy hétre nyáron van lehetősége elmenni üdülni, ott ismerkedni, szociálisan fejlődni. Ebben nincs kérdés. Csak itt megint arról van szó, hogy milyen törekvések mögé milyen cselekedeteket teszünk, milyen törekvések és jelszavak mögött milyen érdekek és milyen alantas érdekek húzódnak meg.

Én emlékszem még arra, hogy még 2015 végén és még 2016 elején is kormánypárti interpellációkban vagy azonnali kérdésekben és azokra adott válaszokban téma volt, hogy annak idején az MSZP hogyan játszotta át, illetve a szocialisták hogyan játszották át a csillebérci tábort magánszemélyeknek, és hogy ez milyen felháborító, és hogy ez ellen tenni kell valamit, és hogy fejeknek a porba kell hullania. Akkor most megint lesznek majd kormánypárti interpellációk meg azonnali kérdések, hogy a zánkai és a fonyódi tábornak az átjátszása Fidesz-közeli körökbe, magántulajdonba, az milyen következményekkel fog járni, és fognak-e vajon fejek a porba hullani? Mert lehet, hogy ebben a javaslatban az benne van, hogy 15 évig erre a célra kell használniuk az ingatlant, de mi van akkor 15 év után?

(17.30)

Ha már magántulajdonba adják, akkor miért nem határozzák meg azt, hogy azt az idők végezetéig erre a tevékenységre kell fordítani, amennyiben nem erre a tevékenységre fogják fordítani, akkor a tulajdonjog visszaszáll az államra. Úgy gondolom, hogy ennek lennének jogi lehetőségei.

Lehet magyarázni azt, hogy mi volt az Európai Bíróságnak a döntése, meg hogy zavart helyzetek vannak szervezetekben, vezetésekben, felismerhetetlen és furcsa állapotok, de ez még nem ad jogalapot arra, hogy állami tulajdont magántulajdonba játsszunk át. Egyébként nem értem a magyarázatokat sem. Egyrészről nem értem azt a magyarázatot, hogy az Európai Bíróság döntése alapján jelentős jöve­de­lem­kiesés lesz. Tulajdonképpen Erzsébet-utal­vány­ból egy minimális összeg fog befolyni, sőt egyáltalán nem fog összeg befolyni az állami kasszába, mégis még a törvény indokolásában és a szövegében is szerepel, hogy bizonyos tevékenységnek ez fogja az anyagi alapját nyújtani.

Hogyan, ha nem lesz? Az Európai Bíróság döntése alapján nem lehet, sőt miniszterelnök úr bejelentése alapján, hogy készpénzben fogják adni a béren kívüli juttatásokat, egyáltalán nem lesz. Akkor miből lesz meg ez a fedezet?

A másik pedig az, hogy ez a rendszer megváltozott, ez a körülmény megváltozott az Európai Bíróság döntése alapján, nem értem, hogy ez miért magyarázat egy teljes strukturális átalakításra és új szerepelők bevonására a rendszerbe. Itt látszik az, hogy ez semmi másról nem szól, magyarázatként lehet mondani európai bírósági döntést, lehet mondani akármit, itt konkrétan arról van szó, hogy nagy értékű állami ingatlanokat egy alapítvány számára kívánnak átjuttatni, tulajdonképpen magántulajdonba kívánják juttatni 15 éves garanciával, nem többel, tehát tulajdonképpen kijelenthető, hogy ez megint egy korrupciós cselekedet. Utána lehet akkor nézni az alapítvány résztvevőinek, milyen személyek vesznek benne részt, kik azok, akik ott vannak, kik azok, akik tulajdonképpen nyertesei ennek az egész törvényjavaslatnak.

És még egyszer mondom, logikátlan magyarázatokra épülő, de a lényeg tulajdonképpen az, hogy nagy értékű állami ingatlanok magántulajdonba kerüljenek kontrollálatlanul, tulajdonképpen csak egy 15 éves garanciával. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
135 159 2016.03.17. 10:29  148-163

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Sorra mennék a törvényjavaslat lényegibb részein. Először is vannak olyan részei, amelyekkel természetesen egyet tudok érteni, de vannak olyan részei is, amelyeket nem értek, és ezekre talán választ is várnék.

Azzal egyet tudok érteni, ellentétben a szocialista felszólalóval, hogy egyéb tényezők is jöjjenek be a rászorultság vizsgálatánál, és fontosnak tartom azt, hogy a vagyont is vegyük figyelembe. Van, akit a kimutatható jövedelmi viszonyai jogosulttá tesznek egy juttatás megkapására, de ha közben meg milliói vannak a bankszámláján vagy megtakarítása van, akkor ez mással szemben igazságtalan helyzet és nem jogosítható.

Sokszor említett téma a nem rosszhiszeműen felvett juttatások visszafizetése. Én sem értem, hogy fordulhat elő párhuzamosság. Kiépült a rendszer, a tajszám alapján minden egyes juttatást fel kell vinni a rendszerbe, ami a párhuzamosságokat rögtön jelzi. Ha a párhuzamosságokat rögtön megszüntetik, akkor nem tudom elképzelni, hogy fordulhat elő olyan helyzet, hogy valaki jogosulatlanul kap valamilyen juttatást, jóhiszeműen kapja azt a juttatást.

Nagyon jól tudjuk, hogy sok esetben milyen emberekről beszélünk, akik ezeket a juttatásokat kapják. Előfordulnak olyan helyzetek is, amikor szakértők nem tudnak eligazodni a juttatási rendszereken, akkor hogy várjuk el azt, hogy egy rászorult személy, aki esetleg nem is igazán rendelkezik iskolai végzettséggel vagy csak nagyon alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, átlássa a rendszert, és rögtön feltűnjön neki, ha jogosulatlanul kap valamilyen juttatást. Szerintem erre valamilyen más rendszert kellene kidolgozni.

Szerepel egy kitétel ebben a javaslatban is: ha az egy főre jutó jövedelem nem ér el egy bizonyos szintet a családban, akkor a hivatal dönthet az eltekintéstől vagy a visszafizetendő összeg csökkentéséről. Én itt is, mint egyéb más törvényekben is, a feltételes módot nehezményezem. Úgy gondolom, ha abban a családban az egy főre jutó jövedelem nem éri el azt a szintet, akkor ne lehetősége legyen a hivatalnak csökkenteni vagy megszüntetni ezt a tartozást, hanem automatikusan megszüntetésre vagy csökkentésre kerüljön a visszafizetendő összeg.

A változásokkal és az emelésekkel kapcsolatban én is elmondanám, az szerencse, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásánál rájöttek arra, bocsánat, nem itt, hanem az életkezdési támogatásnál rájöttek arra, hogy kicsi ez az összeg, és már évek óta nem követi azt az inflációt, ami Magyarországon van, és az értéke már nem akkora, mint volt annak idején. Ha az otthonteremtési támogatásnál erre rájöttek, akkor nem értem, hogy más juttatásoknál miért nem jöttek rá. Lehet, hogy nem a szorzókat kellett volna megváltoztatni ennél a juttatásnál, hanem a legkisebb öregséginyugdíj-minimumot. Tudom, hogy ez magával vonzotta volna más egyéb ellátások emelését is, de úgy gondolom, ha itt életszerű az, hogy már kevés az az összeg, ami rendelkezésre áll, akkor egyéb juttatásoknál is életszerű lenne az emelés.

Néhány kérdésem lenne az otthonteremtési támogatással kapcsolatban. Az első kérdésem: a törvény meghagyja annak a lehetőségét, hogy lakás-előtakarékossági szerződést is kössenek ebből az összegből, és ebben az esetben nem az egyösszegű, hanem a hosszabb időre vonatkozó rendszeres befizetéses módozatot támogatják. Ha ebben az esetben sem költhető el másra ez az összeg, mert zárolásra kerül a számla, tehát a rendszeres utalás megtörténik, akkor milyen akadálya van annak, hogy az állami gondozásban lévő vagy az onnan kikerülő személy az egyösszegű szerződésmódot válassza.

Ezt nem értem. Esetleg olyan oka lehet, hogy akkor nem az államnál, hanem a pénzszolgáltatónál kamatozik ez az összeg a futamidő alatt, de én ezen kívül más indokot nem látok. Nem tudom, hogy ennek mi a szakmai indoka, mert nem nagy összegekről beszélünk, 2 millió forint alatti összegekről van szó, és ha a mai ingatlanárakat figyelembe vesszük, akkor ez az életkezdéshez, az otthonteremtéshez minimális. Adjuk már meg nekik a lehetőséget arra, hogy ha egy ilyen típusú szerződés kedvezőbb lenne a másiknál, akkor hadd válassza azt ebből az összegből!

Rátérve a rehabilitációs ellátásra: üdvözlendő az, hogy bekerül az a kitétel a rehabilitációs ellátásban részesülőknél is, ami a rokkantsági ellátásban részesülőknél is megvan, nevezetesen: akkor szüntethető meg az ellátás, ha három egymást követő hónapon belül a minimálbér 150 százalékát keresi. Ugyanaz a probléma itt, mint amit az eredeti vitájában is és azóta is már többször felvetettünk, hogy ilyenkor nem megszüntetni kellene az ellátást, hanem szüneteltetni. Ugyanis életszerű helyzet az, függetlenül attól, hogy rehabilitációs hozzájárulásban vagy rokkantsági ellátásban részesül valaki, nagyon sokszor előfordul az, hogy megpróbálkozik egy munkahellyel, és az is nagyon sokszor előfordul, hogy ez három hónapnál hosszabb ideig is tarthat, lehet, hogy fél év után - bocsánat a kifejezésért - „fogy el az ereje” a megváltozott munkaképességű személynek, és akkor mondja azt, hogy én ezt mégsem bírom, akkor ott áll, hogy megszűnt az ellátása.

(18.40)

Úgy gondolom, hogy figyelembe véve ezeknek a személyeknek a helyzetét és a munkahelyi reinteg­rációjukat vagy rehabilitációjukat, vagy a beilleszkedésüket és beilleszkedésük specialitásait, ha a 3 hónap eltelik, jogos, hogy ne kapja az ellátást, de ne megszűnjön az ellátása, hanem szüneteljen. És ha akár 10 nap múlva is kiderül, hogy mégsem bírja, mégsem tudja azt a munkát végezni, mégsem tud megfelelni azon a munkahelyen, akkor ne veszítse el véglegesen az ellátását.

A komplex felülvizsgálatokról és a hatálybalépésekről, illetve a rehabilitációs időszak kezdetéről meg a hozzájárulás, illetve az egészségi állapot változásával kapcsolatosan csak annyit mondanék, hogy nagyon sok esetben fordul elő, hogy csökken a juttatásuk. Ugyanis a komplex felülvizsgálat során megállapítják, hogy javult az egészségi állapota. Nagyon sokszor előfordul az, hogy ezzel a komplex felülvizsgálati eredménnyel szemben a fellebbezési módnak azt a változatát választják, hogy bírósághoz fordulnak.

Nagyon jól tudjuk, hogy a bírósági eljárások, akár közigazgatási eljárások is milyen hosszú ideig tartanak, mégis azt a dátumot veszi figyelembe, mégis attól a dátumtól fogva a csökkentett ellátását kapja. Ilyenkor mi a helyzet? Ilyenkor eleve az már problémás helyzet, hogy akár éveken keresztül a csökkentett juttatásból kell megélnie valahogy, de mi a helyzet akkor, ha a bíróság úgy dönt, hogy jogtalan volt, és ennek a vége mindig egy újabb komplex felülvizsgálat, ami viszont nem állapítja meg ezt az egészségjavulást? Akkor mi a helyzet? Mi lesz akkor az ellátottal? Itt lép föl az, hogy ha ilyenkor, egyébként nem rosszhiszeműen, a kifizető kevesebb összeget fizetett, akkor rá is ugyanannak a szabálynak kell vonatkoznia, mint a jóhiszemű, nem jogosult ellátást igénybe vevőre.

Az egyik legnagyobb igazságtalansága szerintem egyébként a megváltozott munkaképességűekről szóló törvénynek az volt, hogy egy biztosítási alapon nyújtott ellátást áttett egy egyéb ellátássá, tehát a nyugdíjrendszerből átemelte tulajdonképpen a szociális ellátások rendszerébe a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait. Ez volt az egyik legnagyobb igazságtalansága. Valamilyen szinten ezen most javít ez a javaslat azzal az intézkedéssel, hogy ugyanúgy, mint a nyugdíjaknál, itt is a nyugdíjemelés mértékével évente emelkedik ez az összeg. Itt valamilyen szinten javít rajta, már majdnem olyan ellátásról beszélünk, ami átmenet a biztosítási jellegű és az egyéb ellátások között.

De ez még mindig nem elég. Nagyon minimális összegekről beszélünk. A megváltozott munkaképességű személyek helyzetét nagyban nem fogja befolyásolni az a pár ezer forinttal több, amit így megkapnak. Én ezt egy jó lépésnek látom, csak azt mondom, hogy menjenek tovább ezen az úton, és az emelések mértékében is gondolkozzanak.

Úgy gondolom, magasabb mértékű emelésekre van szükség. Most arra nem akarok kitérni, hogy az évente megállapított összeg ténylegesen helytálló-e és arányban van-e a nyugdíj értékcsökkenésével, mert nagyon sok terméknél, az életfenntartáshoz szükséges termékeknél, nagyon jól tudjuk, sőt a legtöbbnél nagyon jól tudjuk, hogy az 1,6 százaléknál az idén, akár a KSH adatai alapján is, mondjuk, januárra nem 1,6 százalékkal magasabb, mint a 2015 januárjára. Tehát ezen is el kellene gondolkozni, és a rendszeren akkor ilyen mértékben is változtatni kellene.

Röviden ennyit szerettem volna a javaslatról elmondani. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Kepli Lajos tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
137 267 2016.03.29. 1:53  264-277

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Népjóléti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előbb említett technikai módosító indítványokon kívül egy módosító indítvány érkezett a törvényjavaslathoz, azt én magam nyújtottam be, erről vitatkoztunk a bizottsági ülésen. Értetlenségemnek adtam ott hangot, hogy azért, mert feladatokat kap egy alapítvány, azért miért kell még pluszban a tulajdonába adni nagy értékű ingatlanokat, nevesítve a zánkai és a fonyódi volt úttörőtábort. A kérdésemre egyébként érdemi választ ott, a bizottsági ülésen sem kaptam a minisztériumnak a képviselőjétől, azt a választ kaptam meg, ami itt az általános vitában is elhangzott, hogy sarkalatos törvény rendezi ezt a kérdést, mert 15 évig azt a tevékenységet kell folytatnia ilyen esetben a kedvezményezettnek, a tulajdont kapónak, amire tulajdonképpen azt az ingatlant, azt a vagyontárgyat megkapta. De én azt mondom, hogy két ilyen nagy értékű vagyontárgynál vagy vagyonnál, mint a volt zánkai és fonyódi úttörőtábor, a 15 év nem sok, a 15 évet bárki ki tudja bek­kelni, bárki tudja végezni azt a tevékenységet, és utána ki tudja, hogy mi lesz a sorsa.

A bizottsági ülésen is elmondtam: még idén is és tavaly is ilyen egymással beszélgetős interpellációk, azonnali kérdések témája volt az, hogy a szocialisták mit tettek Csillebérccel, ott is felhívtam a kormány figyelmét: ne tegyék meg ugyanezt pepitában Fonyóddal és Zánkával. Úgy gondolom, hogy ez méltatlan, és úgy gondolom még mindig, hogy ezeket a feladatokat a tulajdonjog átruházása nélkül is lehet végezni, becsülettel és zökkenőmentesen lehet végezni, éppen ezért ne herdáljanak el állami vagyonokat! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
137 273-275 2016.03.29. 3:42  264-277

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért sokatmondó dolog az is, hogy a bizottsági jelentések tárgyalásának már a negyedik napirendi pontjánál tartunk, és mindegyiknél felmerül az, hogy stilisztikai, kofidikációs vagy egyéb, nyelvhelyességi problémák adódtak az eredeti törvényben, és a szakbizottságnak vagy a Törvényalkotási bizottságnak ilyen irányú módosító indítványt kellett benyújtania.

(18.40)

Úgy látszik, valamiért nagyon kapkodtak. Ez látszik szerintem egyébként erről az Erzsébet-prog­ramról szóló törvénynél is, hogy valami miatt nagyon kapkodtak. Egyébként nyugodtan elnevezhetjük szerintem a törvény alapján az optimizmus kormányának a Fidesz-KDNP-kormányt is, mert mint egy jó optimista, a rossz helyzetből próbálja a legjobbat kihozni, hogy ha már…

ELNÖK: Képviselő úr, leesett a mikrofonja, legyen kedves megigazítani. Köszönöm.

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Tehát az optimizmus kormányának nevezhetnénk, ugyanis a legrosszabból is próbálja a legjobbat kihozni. Az Európai Bíróság elmarasztalta Magyarországot a cafetéria-rendszer miatt, hogy ha már ez megtörtént, akkor egy kis állami vagyonátadásra használjuk ki a helyzetet, meg kicsit kuszáljuk össze a civil szervezetek, az alapítványok és a különböző kft.-k rendszerét Magyarországon.

Számomra ‑ mint ahogy a bizottsági kisebbségi vélemény előadásában is mondtam ‑ két ilyen nagy értékű vagyon átadásánál, a zánkai és a fonyódi volt úttörőtábor átadásánál nem garancia az, hogy 15 éven keresztül ezt a tevékenységet kell végezni. Számomra az sem garancia, hogy a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány most már az Ágota Alapítvány alá tartozik valamilyen szinten, az ő kezelésében van, mint ahogy az általános vitában ezt államtitkár úr elmondta. Nem garancia, ugyanis ahogy most látjuk, hogy az Erzsébet-programot körülvevő cégek, alapítványok, civil szervezetek hogyan változhatnak meg hónapról hónapra, napról napra, ugyanúgy 15 év alatt akár közvetve, közvetlenül, valamilyen, nem tudom én, hányadik szinten a szeged-csanádi püspökséghez tartozó alapítvány tulajdonosi háttere, felügyeleti szervei vagy akármije megváltozhat 15 év alatt.

Nincs garancia arra, hogy nem fog megváltozni. Hogy egy alapítványhoz kerül, számomra nem azt jelenti, hogy egyházi tulajdonba kerül. De egyébként még hívő katolikusként is mondhatom azt, hogy két ilyen nagy értékű állami ingatlan esetében nem indokolja ez a törvény, illetve a körülmények megváltozása, hogy ne állami tulajdonban maradjon. Úgy gondolom, nincs akadálya annak, ugyanúgy gördülékenyen tudja folytatni a tevékenységét, az ilyen irányú tevékenységét bármilyen alapítvány vagy bármilyen civil szervezet akkor is, ha nem az ő tulajdonában, hanem a továbbiakban is állami tulajdonban van ez a két nagy értékű ingatlan.

Még egyszer elmondom azt, amit már nagyon sokszor elmondtam. Joggal szidták a szocialistákat egyébként még az idei év elején és az elmúlt év végén is, hogy Csillebérccel azt tették, ami megtörtént, hogy Csillebércen mi történt. Bármilyen alapítványnak játsszák most át a fonyódi és a zánkai volt úttörőtábort, ne tegyék meg azt pepitában, amit a szocialisták Csillebérccel megtettek! Hallgassanak a lelkiismeretükre! Külön szavazásra egyébként a módosító indítványomat kikértem, arra kérem a Fidesz és KDNP még egy cseppnyi lelkiismerettel rendelkező képviselőit, hogy szavazzák meg a módosító indítványomat, és ne adják át nem állami tulajdonba ezt a két volt úttörőtábort. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 12 2016.04.11. 4:56  11-14

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Szociális szakemberként kerültem be 2010-ben a parlamentbe, úgyhogy különös érzékenységgel figyelem azt, hogy a kormány a hatéves regnálása alatt, a harmadik Orbán-kormány hatéves regnálása alatt milyen pusztításokat végzett a szociálpolitika területén, érzékenyen figyelem azt, hogy a társadalmi folyamatokban milyen negatív változások indultak el ebben az időszakban. Elég, ha az óriási elszegényedést és a tömeges kivándorlás folytatását vesszük figyelembe.

De nézzük meg azt, hogy a szociálpolitika területén milyen rombolásokat hajtottak végre; csak hogy néhányat említsek! Nagyon jól tudjuk azt, hogy a rokkantnyugdíjak rendszerével probléma volt. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen difik voltak a rendszerben. De azt gondolom, azzal, hogy fűnyíróelv-szerűen megszüntették a rendszert, és helyette a megváltozott munkaképességűekről szóló törvény lépett hatályba, iszonyatos pusztítást végeztek, nagyon sok ember került ellátás nélküli állapotba, nagyon sok embernek csökkentek az ellátásai. Ezzel szinte élhetetlen helyzetbe kerültek.

Vagy nézzük meg azt, hogy a szociális ellátások területén milyen negatív folyamatok kezdődtek, illetve folytatódtak ebben az időszakban! Átalakították a segélyezési rendszert, ezzel óriási, szinte vállalhatatlan terhet tettek az önkormányzatok vállára, ráadásul nagyon sokan jogosulatlanul ki is estek a juttatásokból. Mellette persze azt látjuk, amit egyébként nagyon sokan választópolgárok is vártak egy keresztény-polgári párttól, hogy az a rendszer megszűnik, hogy nagyon sokan jogosulatlanul vagy igazságtalanul szinte élősködjenek a szociális ellátórendszeren. Ezen a fronton semmi változás nem történt az elmúlt hat évben. Vagy nézzük meg azt, hogy mit tettek az idősellátással, az idősek otthoni ápolásával: hányan fognak kiesni a rendszerből, hányan szorulnak majd már nem erre az enyhébb ellátási formára, hanem esetleg a szakellátásra, akár egészségügyi, akár szociális gondoskodásra.

Vagy nézzük meg, hogy magán az ágazaton belül milyen pusztításokat hajtottak végre: elég, ha a bérhelyzetet említem. A pótlékokról lehet beszélni, a pótlék alapvetően egy rossz megoldás, mert a pótlékot az egyik napon a kormány egy rendelettel odaadta, de a következő napon egy újabb rendelettel, egy tollvonással elveheti. Tehát bizonytalanná teszi a szférában dolgozók helyzetét. Arról már ne is beszéljünk, hogy milyen pótlékolási rendszert hoztak létre, milyen táblázatot sikerült megalkotniuk, amiben semmi logika nincs. Én egyetlenegy logikát látok benne: a megtakarítást. Még ezen is spórolni akar a kormány, mellette pedig látjuk, hogy milyen felelőtlen és pazarló költségvetéseket hoz, illetve mikre megy el rengeteg milliárd pénz.

Nézzük a bérhelyzetet! Mint mondtam, katasztrofális állapotban vannak, illetve helyzetben vannak a szférában dolgozók. Elég, ha azt az összehasonlítást megnézzük, hogy a nem túl jól fizetett oktatáshoz képest 38 százalékos, a szintén nem túl jól fizetett egészségügyhöz képest pedig 23 százalékos lemaradásban vannak. Évek óta hitegetik őket, évek óta ígérgetik számukra a szociális életpályamodell bevezetését. A szférát, az ágazatot koncentráltabban sújtja a kivándorlás terhe. Szinte már nem lehet embert találni, betöltetlen státuszokat találunk, és szinte elláthatatlan feladatokkal találkozunk, bárhol járunk az országban. Bérfeszültséget okoz a különböző közszféraágazatok között. Nem lehet csodálkozni azon, hogy mind az oktatás, mint az egészségügy folyamatosan szívja el a humán erőforrást a szociális ágazatból. Lassan fenntarthatatlanná válik a rendszer.

És ha már a KLIK-kel kapcsolatban a kormány és Balog miniszter úr belátta, hogy túltolták azt a bizonyos kerékpárt, akkor igazán beláthatná a szociálpolitika területén is, hogy nagyon túltolták azt a biciklit. Mire gondolok? A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ugyanazokkal a problémákkal, ugyanazokkal a gondokkal küzd, csak pepitában, mint a KLIK. Ugyanúgy villanykörte-problémáik vannak, ugyanúgy akár gépjármű-szervizelési problémáik vannak, és még sorolhatnám. Nem kréta-, hanem egyéb probléma van, amivel az ellátottak gondozási munkája, folyamatai, illetve a szakmai munka válik megkérdőjelezhetővé, illetve elvállalhatatlanná és kivitelezhetetlenné.

Ezért kérdezem én azt, nem gondolkoztak-e azon, hogy ahogy felülvizsgálták a KLIK működését, ugyanúgy az SZGYF működését is felül kéne vizsgálni, és nem egy újabb terhet kéne tenni a szféra dolgozóinak és az ágazatnak a nyakába, hanem meg kéne oldani a problémát, és egy működtethető, fenntartható rendszert kellene létrehozni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban. ‑ Közbeszólások ugyanott: Úgy van!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 198 2016.04.11. 2:21  193-204

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előterjesztővel abban egyetértünk, hogy ez a törvény a jelenlegi formájában nem ér semmit, mert háromféle lehetőség van. Vagy kifizeti a pénzbírságot, nagyon jól tudjuk, hogy ez hajléktalan személy esetében lehetetlenség; vagy ledolgozza közmunkában, de azok az emberek, akiket mi belső szakmai zsargonban utcalakóknak hívunk a hajléktalanokon belül, akik tulajdonképpen közterületen életvitelszerűen tartózkodnak, ők már olyan reszocializációs fázisban vannak, hogy a közmunka ledolgoztatása is képtelenség velük. Marad az elzárás, aminek lehet, hogy még örülnek is, hogy egypár napig fűtött helyen vannak, és utána ugyanarra a közterületre, szinte centiméterre pontosan ugyanarra a helyre mennek vissza, és folytatják ugyanúgy azt a tevékenységet, vagyis az életvitelszerű, közterületen való tartózkodást. Ezzel egyetértünk, hogy ez a rendszer így nem működik.

De magával az ideológiával és a szándékkal, amivel a képviselő asszony benyújtotta ezt a javaslatot, mi nem értünk egyet, éppen ezért tartózkodni fogunk a tárgysorozatba vételnél a szavazásnál. El is mondom, hogy miért. Mint mondtuk, mi külön kategóriába soroljuk a hajléktalan személyeken belül az úgynevezett utcalakókat. Nagyon jól tudjuk, hogy a hajléktalan személyeknek, a fedél nélküli személyeknek ez tört része, de az, ami a látványos része tulajdonképpen a hajléktalanoknak. A hajléktalanok nagy részét észre sem veszi a társadalom, mert ha igénybe veszi a hajléktalanellátás intézményeit, akár esetleg onnan járnak munkába, akkor nem különböztethető meg egy fedéllel, egy lakással rendelkező embertől az, aki igénybe veszi a hajléktalanellátás valamelyik formáját.

Nagyon jól tudjuk azt, hogy amikor a Fidesz-KDNP-kormány bevezette ezt a rendelkezést, megváltoztatta így a szabálysértési törvényt, semmi más célja nem volt vele, csak kampánycélja. Azon szavazóinak szeretett volna kedveskedni, akiket zavar az ‑ egyébként joggal ‑, hogy bizonyos közterületeket, akár játszótereket nem lehet használni.

(17.30)

A megoldás az, hogy ezeket az embereket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), mivel már egy szintű betegségben ‑ egy pillanat, még befejezem, elnök úr, köszönöm szépen ‑, reszocializációs folyamatban vannak, inkább kényszergyógykezeléssel, szociális szakember, egészségügyi szakember, illetve mentálhigiénés szakember segítségével kellene visszajuttatni a társadalomba. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 258 2016.04.11. 1:29  249-266

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Népjóléti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Három módosító indítványunkról szeretnék beszélni, ami szóba került a bizottsági ülésen. Az egyik a jóhiszeműen, de jogosulatlanul fölvett juttatások visszafizetéséről szól. Itt van egy olyan lehetősége a hatóságnak, a járási kormányhivatalnak, hogy ha egy bizonyos szintet, a törvény által meghatározott szintet a jövedelem nem éri el, az egy főre jutó jövedelem nem éri el a családban, akkor mérlegelhet, hogy elengedi, elengedheti vagy csökkentheti azt a visszafizetendő összeget. Módosító indítványunkkal azt szerettük volna jelezni, hogy ha valaki ezt a jövedelemhatárt nem éri el, ami a törvény megfogalmazása szerint is jogosíthat ebben a formában az elengedésre vagy a csökkentésre, ebben az esetben fölösleges a feltételes mód használata, ebben az esetben elengedni vagy a csökkentést engedélyezni kellett volna a hatóságnak, és nem feltételes módban engedélyezheti.

A másik az intézeti nevelésből kikerülők életkezdésével kapcsolatos, hogy olyan esetben is köthessenek szerződést lakás-előtakarékossági kérdésben, ha egyösszegű befizetésről van szó, és nem havi törlesztésről egy meghatározott futamidőben.

A harmadik módosító indítványunkról pedig, mivel az időm elfogyott, majd a rendes felszólalásban beszélek. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 262 2016.04.11. 6:48  249-266

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nemcsak ezzel a törvénnyel kapcsolatban, hanem az utóbbi időben elég sok törvénnyel kapcsolatban, amely a bizottságunkat is érintette, bizonyítja a kapkodást, hogy minden esetben szükség volt bizottsági módosító indítványokra kodifikációs és nyelvhelyességi hibák észrevétele miatt, és akkor még nem is beszéltünk a szakmai előkészítésről. Ha csak a szöveg szempontjából egy jól előkészített törvényjavaslat kerül a Ház elé, akkor ez nem történhetne meg.

Államtitkár úr az általános vitában azt az ígéretet tette, reagálva arra, amit ellenzékből felvetettünk a javaslattal kapcsolatban, hogy van, amit ebben megfontolandónak tart, és ha olyan módosító beérkezik, azt be fogja fogadni a kormány. Ezzel szemben Nyitrai helyettes államtitkár úr a tárca álláspontját ismertetve egyik módosító indítványt sem tudta támogatni (Korózs Lajos: Még a Tapolczaiét sem.), sok esetben még egyébként a kormánypárti Tapol­czai Gergely képviselőtársunk módosító indítványait sem, pedig én úgy gondolom, hogy azok a magyarázatok, amelyeket kaptunk a bizottsági ülésen sok esetben, nem voltak igazán érthetők és helytállóak.

Most a saját módosító indítványaimról beszélnék. Amit a bizottsági kisebbségi vélemény ismertetésénél is mondtam, ami a feltételes mód kiküszöbölését jelenti a jóhiszeműen, de jogosulatlanul igénybe vett juttatásoknál. Úgy gondolom, az a megállapított mérték, ami az egy főre jutó jövedelmet jelenti a jelen javaslatban, pont azt a határt jelenti, aminél egy család megélhetését esetleg veszélyeztetné azt, ha ezt az összeget vissza kell fizetniük. Ezért nem értettem azt, hogy miért van feltételes mód a javaslatban, és miért nem esetleg csak arról kell döntenie az illetékes hivatalnak, hogy csökkenti vagy elengedi azt az összeget. Állítólag egy nagyon jól felépített rendszer van, tajszám alapon minden egyes szolgáltatást, minden egyes kiadott dolgot regisztrálni kell. Így elég furcsa helyzet az, ha ez előfordulhat. Ha ez előfordul, akkor egyértelműen nem az ellátást igénybe vevőnek a hibájából történt ez meg. Nagyon sok esetben tudjuk, hogy milyen élethelyzetben lévő emberről beszélünk. Engedjék meg nekem, hogy azt is mondjam, nagyon sok esetben milyen iskolai végzettséggel rendelkező ellátottakról beszélünk. Úgy gondolom, hogy egyáltalán nem róható fel számukra, ha ez megtörténik. Nagyon sok esetben nem is mérlegelnek, ha pluszpénz érkezik. Örülnek neki, elköltik, csak mivel ezt vissza kell aztán fizetni, bár nem az ő hibájukból kapták jogosulatlanul, vissza kell fizetniük, ez akkor már a napi megélhetést kockáztathatja. Főleg mivel meg is határozta ezt a mértéket a törvény, úgy gondolom, hogy itt felesleges a feltételes mód.

Erre egy jogtechnikai magyarázatot, választ kaptam a helyettes államtitkár úrtól, hogy ez veszélyes lenne, mert akkor abszolút megszűnne a mérlegelési jogköre a kijelölt hatóságnak. Egyébként úgy gondolom, hogy a mérlegelési jogköre nem szűnne meg, mert még mindig mérlegelhetné és eldönthetné akár egy környezettanulmány után is, hogy az elengedést vagy a csökkentést választja mint könnyítést az ilyen emberek számára.

A másik, amit nem értettem ‑ erre egyébként választ sem kaptam, hogy miért nem elfogadható az a módosító indítvány, amit benyújtottam ‑, arról szól, hogy az életkezdési támogatással kapcsolatban, a fiatalok számára nyújtott életkezdési támogatásokról van szó, előfordulhat olyan eset, hogy ő a lakás-előtakarékosságot választja. Nagyon jól tudjuk, hogy nem egy nagy összegről van szó, még 2 millió forintot elérő összegről sincs szó, legtöbb esetben olyan fiataloknál, akiknek a megfelelő családi hátterük nincsen meg, elvégre ezért voltak intézeti nevelésben, tehát nincs meg az a családi alap, amely alapján meg tudnák kezdeni az életkezdésüket, ehhez ez az összeg elég kevés. Szerencsére benne van a törvényben az a lehetőség, hogy a támogatott lakás-előtakarékossági szerződéssel éljenek, csak azt nem értem, hogy miért korlátozza ennek a szerződéskötésnek a lehetőségét. Mi akadályozhatná meg ezt a fiatalt abban, hogy ne a havi törlesztésű lakás-elő­takarékossági konstrukciót válassza, hanem a szerző­déskötéskor egy összegben befizetett előta­karékosság legyen a számára kiválasztott opció? Előfordulhat olyan pénzügyi szolgáltató, akinél egyébként ez akár kedvezőbb feltételeket vagy engedményeket, kedvezményeket biztosíthat a szerződéskötő számára.

A harmadik kérdés pedig, amit szintén nem értek, hogy miért nem kerülhet befogadásra, bár szerintem jogos és igazságos a felvetés, hogy mi minősül jövedelemnek és mi nem minősül jövedelemnek bizonyos juttatások kifizetésénél, illetve megadásánál. Részletesen foglalkozik a törvény azzal, hogy ha lakhatás célját szolgáló ingatlant eladnak, akkor ha egy éven belül szintén lakáscélú ingatlan vagy használati jog megvásárlásáról van szó, akkor ez nem minősül jövedelemnek, vagy legalább addig az összegig, amíg ez a költség van, addig nem minősül jövedelemnek. A módosító indítványommal egy nagy problémára szerettem volna felhívni a figyelmet, mégpedig arra, hogy devizahitelesek válsághelyzetéről volt már szó, nem segítettek rajtuk az előző intézkedések. A devizahiteleseknél nagyon sokszor előfordul az az élethelyzet, hogy azért kénytelenek eladni az ingatlanukat, hogy ne árverésre és kilakoltatásra kerüljön sor, hanem talán még így nagyon kedvezőtlenül, de kedvezőbben tudnak kiszállni a rossz hitelből, illetve az ingatlanból.

Úgy gondolom, hogy ebben az esetben jogos lenne az, ha erre a célra fordítja azt az összeget, tehát meglévő jelzáloghitelt fizet ki, akkor ez az összeg se minősüljön jövedelemnek. Így pont emiatt, mert a saját maga helyzetét az egyik legrosszabb variációban mint végső megoldást szerette volna menteni, akkor emiatt a következő évben, illetve az egy év letelte után ne essen el különböző juttatásoktól, ami ‑ megjegyzem, mint az előző módosító indítványoknál is ‑, elképzelhető, hogy a létfenntartását kockáztatja, ha ezt nem kapja meg, pedig azt az összeget tulajdonképpen lakáscélra fordította. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 284 2016.04.11. 5:05  283-284

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon a napirend előtti felszólalásommal kezdve ezzel a címmel több felszólalásunk is volt, interpellációk, illetve napirenden kívüli felszólalások. Ezekben a felszólalásokban a tényleges, tragikus helyzetre szerettük volna felhívni a figyelmet, ami egyrészről érinti magát az ágazatot, az ágazat felépítését, magukat az ágazatban dolgozó szakembereket, illetve másrészről érinti az ellátottakat, a segítségre szorulókat, a legelesettebb helyzetben lévőket.

Látjuk azt, hogy mennyivel nehezebb a helyzete ma Magyarországon egy embernek, egyre nehezebb, egyre jobban elszegényedik, a társadalmi olló egyre jobban nyílik, és eközben pedig azt látjuk a másik oldalról, hogy akiknek törvény szerint hivatalosan, az ellátórendszeren keresztül segíteniük kellene ezeken a rászoruló embereken, nagyon sok esetben nehezebb és rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint azok, akiken segíteniük kellene.

(19.50)

Évek óta ígérgetik a szociális életpályamodellt, ez nem kerül bevezetésre. A legújabb ígéret szerint majd 2017 nyarán vagy második felében történik ez meg, ennek a megalkotása.

Úgy gondolom, látva a mostani kapkodást, illetve az összehordott, illetve nagyon hebehurgya és kapkodó módon összehozott rendszerek helyett ennek a kidolgozására kellene fordítani az energiákat. Csak hogy néhány példát említsek arra, hogy milyen elsietett, elhamarkodott és elkapkodott intézkedések voltak az utóbbi időben, ha csak a mai napnak a tárgyalásait, vitáit vesszük, akkor felsejlik az, hogy a mi ágazatunkat, a szociális ágazatot érintő törvénymódosításoknál minden esetben öt-hat-hét-nyolc bizottsági módosító indítványra volt szükség, ugyanis annyira gyorsan akarták a törvényhozás elé hozni ezeket a kérdéseket, hogy nem figyeltek sem a stilisztikai, sem a nyelvhasználati, sem a kodifikációs hibákra, és ilyen szempontból, még ha a szakmai szempontokat nem is nézzük, elhamarkodott és elnagyolt javaslatokkal találkozunk.

Látjuk nagyon jól azt, amit már napirend előtti felszólalásomban is említettem, hogy a központosítás itt is vakvágányra futott, és szeretnénk már látni azt, hogy Balog miniszter úr, ahogy a KLIK-nél kijelentette, hogy túltolták a biciklit, és ezzel a túlzott központosítással, illetve a KLIK felépítésével túlzásokba estek, és nem igazán azt a célt szolgálja, amit ők szeretnének, szeretném, hogyha ezt végre kijelentené a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal kapcsolatban is. Igenis, ki kellene jelentenie, mert lassan ez a vízfej, amit ráültettek az ágazat, illetve a szféra nyakára, nemhogy segítené annak a munkáját, hanem nagyon sok esetben akadályozza a munkavégzést.

De ha már kapkodásról beszélünk, a legutóbbi idők egyik kapkodásáról beszéljünk, ami január 1-jén lépett hatályba, a gyermekjóléti központok kialakítása, a gyermekjóléti és családsegítő rendszer teljes átalakítása, amiről még azt mondom, hogy szakmai szempontból egyet is lehetne érteni, igenis, legyen egy kezelés alatt mind az ügymenetek, mind az ágazatok közötti párbeszéd segítése céljából, csak itt, úgy látszik, bebizonyította az élet, hogy semmi másról nem szólt ez az átalakítás, mint a megtakarításról. Még most is, tavasszal is, bár január 1-jén hatályba lépett már a törvény, egymással labdáznak a szolgáltatók, a járási kormányhivatalok, az SZGYF-nek az országos, illetve a helyi vezetése is, olyan alapvető kérdéseken, hogy egy gyerekjóléti központhoz tartozó épület most telephelynek minősül vagy nem telephelynek minősül, azt milyen jogcímen tudja használni, és egyszerűen a szolgáltatóknak senki nem tud egy épkézláb választ sem adni ilyen alapvető kérdésben. És arról már ne is beszéljünk, hogy milyen új feladatok vannak, arra a státuszokat hogyan kell megosztania, milyen szakirányú végzettség kell, hogyan kell magát a humán erőforrást, illetve magát a munkát megszervezni. És akkor mellette vannak még olyan lemaradások, amit szintén ezeknek a központoknak kellene ellátniuk, az iskolai szociális munka, de ebben a káoszban már nem is várhatjuk azt, hogy ez megtörténjen. Pedig ha azt mondjuk, hogy a gyökereknél kell kezdeni a változtatásokat, úgy gondolom, hogy ez lenne az a státusz, ami elengedhetetlen lenne a prevencióhoz, elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy egy valamiért félresiklott életet még a gyökerénél, még a legelejénél visszafordítsunk, és normálisan integráljuk vagy reintegráljuk ezeket az embereket a társadalomba.

Változtatni kell mind a központosításon, mind a bérhelyzeten, mert máskülönben ez a rendszer fenntarthatatlanná válik. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
143 152 2016.04.18. 1:58  151-158

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azonnali kérdésemmel én szeretném megkönnyíteni a dolgát, néhány dolgot szeretnék elmondani, amit ne említsen a válaszában, hanem a konkrét kérdésekre válaszoljon. Nem vagyunk kíváncsiak az adókedvezmény áldásos következményeire, nem vagyunk kíváncsiak a folyamatos pótlékolásra, hanem a konkrét válaszokra vagyunk kíváncsiak, én, a frakcióm is, nagyon sok ellenzéki képviselő, illetve maga az ágazat is.

Április 20-ára a szociális ágazati dolgozók sztrájk­­bizottsága sztrájkot hirdetett. Három követelést fogalmaztak meg. Az egyik a 20 százalékos béreme­lés, a másik az érdekegyeztető tárgyalások az ága­zatot érintő kérdések hatálybalépése előtt, illetve a munkaközi szünetek legyenek része a munkaidőnek. Nem nagyok ezek a kérések, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy eredeti követeléseikhez képest még visszalépést is tapasztalunk, ugyanis eredetileg azt sze­rették volna, hogy az egészségügyi bértáblához ha­sonló bértábla kerüljön bevezetésre a szociális ága­­zatban is, és ha figyelembe vesszük azt, hogy je­len­­leg 23 százalékkal keresnek átlagban többet az egész­ségügyi ágazatban, mint a szociális ágazatban, akkor úgy gondolom, hogy ők megtették az első lépést.

Önöké a következő lépés, a következő lépés, amit már olyan régóta ígérgetnek: a szociális életpályamodell bevezetését. Mondhatjuk azt, hogy nem kérnek sokat. Egyetlenegy dolgot kérnek, azt az egy dolgot kérik, hogy életben maradhassanak úgy, hogy nem kell pályát módosítaniuk, nem kell más ágazatban szerencsét próbálniuk, vagy nem kell külföldre menekülniük, akár végzettségtől függetlenül árufeltöltőnek vagy bármilyen más munkát végzőnek bármelyik nyugat-európai országba.

Nem kérnek nagyot: életben szeretnének maradni, dolgozni szeretnének, és fenn szeretnék tartani nagyszerű szaktudásukkal a szociális ellátórendszert. Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
143 156 2016.04.18. 1:06  151-158

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Hogy mióta tartanak az egyeztetések, az egy jó téma, és az is jó téma, hogy mióta ígérget a kormány, mióta ígérgeti a szociális életpályamodell bevezetését. Én elég tisztességtelen dolognak tartom azt, hogy miután a sztrájkbizottság engedett, a szakszervezetek engedtek, visszaléptek egy fél lépést, ezek után azt kapják, hogy a kormány ezt kihasználva rögtön elkezdi őket fenyegetni, hogy a sztrájkjuk jogtalan, és megtorlás várható, ha a sztrájk mégis életbe lép. Egyébként a Kúria állásfoglalása alapján nem jogszerűtlen a 20-ára meghirdetett sztrájk, úgyhogy ez valószínűleg meg is lesz tartva.

A másik pedig az, hogy az ígérgetés megy, de amikor a sajtó nyilvánossága elé kell kiállni, akkor megint azt halljuk, pont államtitkár úrtól, hogy az oktatás, illetve az egészségügy területén számíthatnak béremelésre akár már az idén is, a szociális dolgozókat viszont még egy fél mondatban sem említette meg. Már megígérni sem meri a szociális életpályamodell bevezetését. Ne halogassák azt a dátumot, hanem akár már az idén vezessék be! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)