Készült: 2024.03.29.07:01:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

185. ülésnap (2016.11.10.), 144. felszólalás
Felszólaló Schmuck Erzsébet (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 11:59


Felszólalások:  Előző  144  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látszik, hogy ennek a törvényjavaslatnak a két kritikus pontja a hajléktalanellátás és a szülőtartás módosítása. Én is ehhez a két kérdéskörhöz szeretnék alapvetően hozzászólni.

Azt látjuk a törvénytervezetben, hogy a haj­lék­talanellátásban lehetővé tennék a külső férőhelyeken történő ellátást, ami azt jelenti, hogy a lakhatási szolgáltatás nemcsak az intézmény épületén belül, de külső férőhelyeken is nyújtható lenne. Jelenleg a re­ha­bilitációs intézmények esetében van lehetőség arra, hogy az utógondozás külső férőhelyeken történhessen, ezt akarják most bevezetni a haj­lék­ta­lanellátásban is, és ahogyan látjuk, a külső férőhelyes lakhatás időtartama nem haladhatja meg a három évet.

A külső férőhelyekkel az a helyzet, hogy szép elképzelés, tehát szép elképzelésnek tartjuk, csak éppen nem fog működni. Elképzelhetetlen például, hogy önkormányzati lakásokban biztosítsanak külső férőhelyeket. A LÉLEK-program kiléptető szakaszához így is nehéz volt három lakást kicsikarni az önkormányzattól. Sajnos drasztikusan lecsökkent az önkormányzati lakásállomány, Budapesten is nagyon kevés van, nagy részük pedig nincs lakható állapotban, felújításra szorul. Nincs tudomásunk arról, hogy önkormányzati lakásfelújításra és bérlakásépítésre adna pénzt a kormány. Ha pedig piaci lakások vásárlásával vagy piaci alapú lakásbérléssel biztosítanák a külső férőhelyeket, az pedig azért képtelenség, mert a fenntartók a normatívából, pláne a jelenlegi ingatlanpiaci árak mellett nem fognak tudni lakást vásárolni vagy bérelni.

A kormány másik programja az „Elsőként lakhatás” program, amely támogatott albérletekkel biztosítaná a hajléktalanok lakáshoz jutását. Az 1,4 milliárdos uniós forrásból tervezett programmal az a probléma, hogy miközben a normatíva nagyon alacsony, a kisebb egyesületek éppen hogy csak vegetálnak, pályázati pénzekre pedig csak a nagyok pályáznak jó eséllyel, például a Máltai Szeretetszolgálat. A kicsik kimaradnak, maximum konzorciumi tagként tudnak csatlakozni. Ezzel gyakorlatilag elsorvasztják a kisebb szervezeteket, egyesületeket.

Az LMP azt gondolja, hogy a következő lépésekre lenne szükség egy valódi, a hajléktalanságból ki­vezető és hosszú távon is fenntartható programhoz.

Elsőként is sürgősen országos szociális bérlakásprogramot kellene kidolgozni és megvalósítani. Fontos a lakhatás megőrzése érdekében a támogatási rendszer felülvizsgálata. Például aki jövedelempótló támogatásból vagy fogyatékossági támogatásból egyedül kell hogy megéljen, az nem tud lakbért, rezsit fizetni, vagy gyakorlatilag éhezik.

A már hajléktalanná vált emberek esetében a LÉLEK-programszerű megoldás kiszélesítését tartanánk jónak. Ez eredetileg is egy országos modell akart lenni, de hát a végén csak egy bojt lett a sapkán.

Mi azt gondoljuk, hogy a szállók körülményeit is ki kellene vizsgálni, és utána a vizsgálat ismeretében kellene megtenni az intézkedéseket. Nagyon-nagyon fontos, hogy élhető körülményeket kellene biztosítani a szállókon.

Nem utolsósorban pedig az is segítene, ha a hajléktalanokról nem úgy beszélne a kormány, hogy „az utcán élni kívánók”. Mi azt gondoljuk, hogy senki sem kíván vagy szeretne az utcán élni, hanem egyszerűen olyan élethelyzetbe került.

És akkor a szülőtartás. Mint tudjuk, az Alaptörvény XVI. cikk (4) bekezdése kimondja, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni. A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény is tartalmazza a rokontartás szabályait. Most pedig egy újabb törvénybe írják bele.

A javaslat szerint, ha az ellátottnak sem jövedelme, sem vagyona nem fedezi az intézményi térítési díjat, illetve más személy sem vállalta önkéntesen annak megfizetését, a javaslat biztosítja annak lehetőségét, hogy az intézményvezető az ellátott nagykorú gyermekeivel kezdeményezze megállapodás kötését. Ha az ellátott nagykorú gyermekeivel nem jön létre megállapodás, a díjkülönbözet megtérítése bírói úton követelhető az ellátott nagykorú gyermekétől. Vagyis míg eddig a szülő vagyonát, jövedelmét vették számításba az intézményi térítési díj megállapításánál, most a nagykorú gyermek jövedelme is gyakorlatilag be fog számítani. Viszont ha a nagykorú gyermek azt mondja, hogy nincs elég jövedelme, ezért nem tud megállapodást kötni, akkor hiába is akarja ezt igazolni fizetési vagy bankszámla-ki­mu­tatásokkal, az intézmény bírósághoz fordulhat. Mindezt akár a szülő tudta és beleegyezése nélkül is megteheti.

(19.40)

A törvény beterjesztésekor az EMMI által kiadott közlemény megdöbbentő indoklását adja a törvénynek. Legalábbis mi azt gondoljuk, hogy elfogadhatatlan. Azt írják: „A magyar állam biztonságot nyújt idős vagy rászoruló állampolgárainak. Ahogy azonban a gyermeknevelés felelősségét, úgy az idős szülőről való gondoskodást sem vállalhatja át teljes egészében az állam, annak első számú felelőse a család. A történelemben nem létezett olyan kultúra, társadalom, amely az idős szülőkről való gondoskodást elsősorban ne a családok feladatának tekintette volna. A többgenerációs családok hiánya sem változtathat ezen a morális kötelezettségen. Az, aki képes rá és mégsem gondoskodik a szülőjéről, hálátlan. Az, akinek van pénze és mégsem gondoskodik a szülőjéről, valójában a többi adófizetőt terheli.” A minisztérium még nagyvonalúan hozzáteszi: „Az állam által az időseknek biztosított nyugdíj, anyagi és egyéb szociális ellátások változatlanul megmaradnak.” Vagyis a kormány a családot tekinti még mindig az idősekről való gondoskodás első számú felelősének. Aki pedig nem gondoskodik idős szülőjéről, az nem teljesíti erkölcsi kötelességét, hálátlan.

Az LMP viszont egy más felfogásból indul ki, egy más szemléletből, mert mi azt gondoljuk, hogy aki teheti, most is támogatja, akár erőn felül is idős családtagját. Nagyon kevesen tehetik meg ugyanakkor, hogy az intézményi ellátás költségeit átvállalják, hiszen ők maguk sem tudnak a keresetükből normális megélhetést biztosítani a családjuknak. A kormány a nyugat‑európai országokra mutogat, hogy hány helyen létezik szülőtartás. Ezzel kapcsolatosan nyilván nagyon sok kérdést fel lehet tenni. Én is azt kérdezem, hogy hány olyan ország van Nyugat‑európában, ahol a lakosság 41,5 százaléka létminimum alatt él, ahol a munkából nem lehet megélni, ahol az átlagbért keresők vásárlóerőt tekintve a nyugati országok jövedelemeloszlásának legalján találhatók, ahol a dolgozók kétharmada keres átlagbér alatt, a dolgozók negyede létminimum alatt, az állami alkalmazottak negyede pedig a szegénységi küszöb alatti éhbérért dolgozik. Ahol a jövedelmi középrétegbe tartozók is gyakorlatilag rosszul élnek, 75 százalékuknak ugyanis gondot okozna egy váratlan kiadás, mert nem rendelkeznek elegendő tartalékkal.

Milyen morális felelősségről beszél az a kormány, amely tétlenül nézi, hogy családok milliói nem tudnak megélni a jövedelmükből? Az a kormány, amelyik olyan adórendszert vezetett be, amivel a dolgozók 60 százaléka rosszul járt, és ők pont a legalacsonyabb keresetűek közül kerültek ki? Itt természetesen az egykulcsos személyijövedelemadó-rend­szer bevezetéséről beszélek. Azt is fel kell tenni, hogy milyen erkölcsi felelősségről beszél a kormány, amely hat év alatt sem emelte a létminimum fölé a minimálbért. Ez a kormány akarja elvárni a nagykorú gyermekektől, hogy csináljanak végig egy megalázó bírósági procedúrát, aminek a végén a bíróság megállapítja, hogy tartásra nem képesek. Miféle családbarát kormány az, amelyik ilyen durván beavatkozik a családok életébe? Amelyik egymás ellen hangolja a generációkat, megrontja a családok közti viszonyokat? Mit gondol a családokról az a kormány, amelyik abból indul ki, hogy a családokban nem működik az elemi szolidaritás, és ha a gyermek nem tartja el a szüleit, az csak azért lehet, mert nem akar róluk gondoskodni.

Azt gondoljuk, hogy aki megteheti, gondoskodik idős szüleiről, aki meg nem képes rá, azt pedig hiába fogják perelni. A bíróság is ki fogja mondani egy megalázó bizonyítási procedúra végén, hogy nem képes a szülőjéről való gondoskodásra.

A kormány ezzel a lépéssel le akarja venni a kezét a rászoruló idősekről, mondván, gondoskodjon róluk a családjuk. Ahogy a kormány kivonult a rászoruló emberek szociális ellátásából, most az idősekről való állami gondoskodást is le akarja építeni. Már eddig is egy sor intézkedéssel növelte az időskori szegénységet. Megszüntették a méltányossági ápolási díjat, amit éppen az idős, rászoruló szülőt ápoló hozzátartozók vehettek igénybe. A nyugdíjminimum összegét jövőre kilencedik éve tartják befagyasztva, 28 500 forinton. A nyugdíjemelés egy százaléknál kisebb lesz, ami a nyugdíjasok háromnegyedének ezer forintos vagy annál kisebb mértékű nyugdíjemelést jelent majd.

Cinikus lépés ez azért is, mert amellett, hogy egyre inkább kivonul a kormány az időskori szegénység enyhítéséből, a rászoruló idősekről való állami gondoskodásból, az öngondoskodást is ellehetetlenítette a magánnyugdíjvagyon einstandolásával. A ma­gán­nyugdíjpénzek államosításával a Fidesz egy olyan eszközt vett el az emberektől, ami megelőzhette volna az időskori szegénységet és a családtagokra való rászorultságot. Az LMP szerint aki józanul gondolkodik, az pontosan tudja, a családok lehetőség szerint segítik a szüleiket, és ahol mégsem, ott jobbára azért, mert a család megélhetése sem biztosított. Nem az az elfogadhatatlan, hogy a gyermek nem tud a szülőjéről gondoskodni, hanem az, hogy az idős ember, aki adott esetben évtizedeken keresztül dolgozott és fizette a nyugdíjjárulékot, nyugdíjas éveiben olyan kevés nyugdíjat kap, ami még az idősotthoni ellátást sem képes fedezni.

Az államnak nem felmondani kell a társadalmi szolidaritást, hanem erősíteni azt. Az időskori szegénység felszámolásához olyan nyugdíjemelést kell kidolgozni, amely arányosan nagyobb mértékű emelést jelent a kisnyugdíjasoknak. Emelni kell a nyugdíjminimumot, alapnyugdíjat bevezetni, és meg kell fontolni a differenciált vagy a fix összegű nyugdíjemelést. Vissza kell állítani a méltányossági ápolási díjat. És azt gondoljuk, hogy a szülőtartás rendszerét pedig el kell törölni. Köszönöm a figyelmet.




Felszólalások:  Előző  144  Következő    Ülésnap adatai