Készült: 2024.03.29.05:36:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

246. ülésnap (2017.10.16.), 70. felszólalás
Felszólaló Szászfalvi László (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka képviselő elfogadta a választ
Videó/Felszólalás ideje 1:03


Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a válaszát, természetesen elfogadom azt. Azt gondolom, az is fontos, hogy szimbolikus jelentősége van a megújult megállapodás elfogadásának az időpontját illetően, hiszen ebben az esztendőben emlékezünk meg a reformáció 500. évfordulójáról. Azt gondolom, óriási jelentősége van annak, hogy ebben a megújult megállapodásban a kormány, illetve a református egyház megerősíti az intézmények egyenlő finanszírozásának az elvét, annak biztosítását, illetve garantálását.

A Magyarországi Református Egyház a XVI. század óta szolgálta elkötelezetten és szolgálja a magyar nemzetet oktatási, nevelési, szociális és kulturális területen és a közösségépítés területén. Mindezek alapján örömmel üdvözöljük a megállapodás megújítását, és sok sikert annak megvalósításában. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai