Készült: 2019.12.08.22:31:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

32. ülésnap (2010.10.05.), 92. felszólalás
Felszólaló Dr. Pósán László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:36


Felszólalások:  Előző  92  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Számos észrevételt már megtettem az előbb, az előző felszólalásom során is a beszámolóval kapcsolatosan. Néhány további észrevételt és megjegyzést azonban indokoltnak tartok még a Ház nyilvánossága előtt elmondani. Az egyik ilyen, hogy a forrásfelhasználás célszerűségét, indokoltságát okkal és joggal lehetett megkérdőjelezni számos esetben az elmúlt időszakokban. Ebből a szempontból az Állami Számvevőszék jelentéseire is érdemes támaszkodni, hiszen jó néhány esetben az Állami Számvevőszék részéről is voltak olyan megállapítások, amelyek arra vonatkoztak, hogy igen komoly költségeket, forrásokat felhasználó pályázatoknál nehezen megállapítható a tényleges hasznosulása vagy annak a tényleges, valós felhasználása. Az alapellátás és a pályázati jellegű finanszírozás közötti arányok megállapítása, azt gondolom, egy gyorsan és viszonylag hamar meglépendő, megteendő lépés. Nyilvánvalóan itt kellőképpen támaszkodni kell a tudósok és a szakemberek véleményére, mert jelenleg e tekintetben az éles határok nehezebben meghúzhatók, és elég bizonytalanok.

Ugyancsak a jelentés egy fontos része és a jövőt tekintve megoldandó feladat a tudományos könyvkiadás finanszírozásának az ügye, illetve ennek a minőségbiztosítási ügye. A tudományos művek, szakkönyvek aránya a könyvpiacon folyamatosan csökken. Hogy e tekintetben milyen lépéseket tesz egy ország, az nagymértékben befolyásolni képes azért azt is, hogy milyen a tudományos ismeretek szélesebb körű megismertetésének a lehetősége. Kormányzati döntésekkel lehet ezt a helyzetet súlyosbítani és lehet javítani.

Engedjék meg, hogy csak egy kiragadott példát említsek, ami azt gondolom, ebből a szempontból elhibázott, rossz lépésnek mondható az elmúlt évekre nézve. A felsőoktatási intézményeknél a hallgatói normatíván belül van egy olyan keret, amit úgy nevezünk hétköznapi nyelven, hogy jegyzet- vagy tankönyv-támogatási rész. Ezt hosszú időn keresztül a legtöbb intézmény a szakkönyvesboltokhoz rendelte, ahol a hallgatók levásárolhatták, általában ez tankönyvekre, drágább kiadványokra vonatkozott, ezzel lényegében tudományos munkákhoz jutottak hozzá. Nem olyan régen, durván két évvel ezelőtt - ha emlékeim nem csalnak - volt egy olyan változtatás, amely ezt az összeget kiveszi ebből a keretből, és lényegében a hallgató megkapja. A legtöbb esetben azonban életszerűen, ha megnézzük a hallgatók napi életvitelét, ez arról szól, hogy ezt a támogatási keretet is a napi megélhetésükre fordították. Hogy ki milyen mértékben és mire, az most legyen egy szubjektív műfaj, de lényeg az, hogy az a keret, ami korábban egyetemi könyvesboltokban ténylegesen tankönyvekre, szakkönyvekre fordított tétel volt, az az elmúlt években lényegében hallgatói megélhetésre fordítódott.

Ezzel azt értük el, hogy jóval kevesebben vásárolnak szakkönyveket, meg elértük azt is persze, hogy az egyetemi szakkönyvesboltok egyre komolyabb gazdasági-pénzügyi nehézségekkel küszködnek, előbb-utóbb bekövetkezik vagy bekövetkezhet az a helyzet, amikor a könyvpiacot nem elsősorban tudományos és szakkönyvekkel meghódító nagy kiadók felvásárolják esetleg akár ezeket az egyetemi könyvesboltokat. Azt hiszem, ezt a folyamatot nem lenne jó megvárnunk, tehát e téren megint csak viszonylag gyorsan érdemes lenne hatékony lépéseket tenni.

Professzionális, működőképes könyvműhelyekre lenne szükség. Megjegyzem, hogy egyébként '98-2002 között a kultúra területén volt ilyen kezdeményezése az akkor polgári kormánynak; gondoljunk arra, hogy irodalomból magyar klasszikusok kiadását komoly könyvsorozatok formájában támogatta, pont azért, hogy megfizethető áron széles körben elérhető legyen. Azt gondolom, a tudományos könyvkiadás terén is érdemes lenne valami hasonlóban gondolkodni. Konkrét tudományos könyvprogramokra is szükség lenne, ezzel szintén egyetértünk.

A tudományos szakfolyóiratok kiadásának, terjesztésének támogatása ugyancsak olyan kérdés, ami újragondolást is igényel, és nyilván finanszírozási szempontból is komolyabb megalapozottságot igényel. Jó néhány esetben lehet szembesülni azzal a problémával, hogy a hazai tudományos szakfolyóiratok nem minden esetben tudják átütni azt a határt, amire azt lehet mondani, hogy nemzetközi szinten is a megítéltetés szempontjából eléri a kívánt célközönséget. Sok esetben mondhatjuk, hogy bizonyos folyóiratok akár belterjesek is maradnak. Természetesen itt is óvatos és kellően megalapozott véleményt kell mondani, hiszen tudományterületenként nagyon-nagyon sokféle minősítés és megalapozottság indokolt.

A K+F teljesítmény egyik fontos mutatója a szabadalmak száma, ahogy szokták ezt nemzetközi szinten is mondani. Ma azt lehet hallani magyarországi viszonylatban, hogy a szabadalmaztatás költsége az, ami nagyon sok esetben komoly visszatartó erő. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy e tekintetben milyen lehetőségek állnak kormányzati szinten is a mindenkori kormány rendelkezésére, hogyan lehet elősegíteni akár pénzalappal, akár eljárásegyszerűsítéssel - már amennyiben ezt a jogi lehetőségek lehetővé teszik -, tehát e tekintetben érdemes szétnézni.

(A jegyzői székben Móring József Attilát
dr. Tarnai Richárd váltja fel.)

A technológiatranszfer esetében - amiről szintén szól a beszámoló - valahogy úgy fogalmaz a jelentés, hogy itt a túlkínálat esetével is találkozunk. Tehát ha a pályázatíróknál - ahogyan elnök úr elmondta - sok a pályázatíró, sokszor több, mint a kutató, akkor a technológiai transzfer esetében is ugyanez elmondható, hogy többen szeretnének foglalkozni ezzel, mint amennyi érdemben, napi teljesítmény szempontjából indokolt lenne. Sok esetben ez azt is jelenti, hogy mindez állami pénzügyi forrásokra építkezve.

A nagyobb egyetemeknél vannak kapcsolatteremtő, üzleti kapcsolatteremtő irodák, mintegy 15-20 technológiai transzferszervezet is működik szerte az országban. Hogy milyen hatásfokkal és hogyan, az nyilván más kérdés, hiszen a kutatási eredmények üzleti hasznosulásának a folyamata nem egy-két év, nem gyors, hanem viszonylag lassú folyamat, és ha túl sok ilyen szervezet van erre felfűzve, az azt is jelenti, hogy nagyon sok esetben üzleti alapon ez nem fog menni, tehát vagy becsődölnek, vagy egész egyszerűen külső pénzügyi infúzióra szorulnak. Nem biztos, hogy ennyit egy ilyen kis ország - a szó jó értelmében - el tud tartani. Valószínűleg komolyabban át kell gondolni, hogy egy kormány és egy állam ebből a szempontból mit vállal fel, milyen forrásokat tesz mellé, és milyen konstrukcióban működteti.

Magyarországon a tudományos kutatás jelentős hányada kapcsolódik az egyetemekhez. De azt sem szabad elhallgatnunk, hogy az egyetemek, a felsőoktatási képzés 3+2-es képzési rendszerre történő átállításával, a Bologna típusú képzés általánossá tételével - ami generálisan mindenhol bekövetkezett - elértük azt, hogy egyrészt jelentős források kerültek ki a felsőoktatásból, meg elértük azt, hogy mind az utánpótlás-nevelés szempontjából, mind pedig a tudományos kutatás vonatkozásában számos nehézség állt elő, elsősorban források okán.

Az elmúlt esztendőkben nem segítette elő az egyetemek tudományos teljesítményét és ehhez szorosan kapcsolódó gazdálkodását az sem, hogy gazdasági tanácsokat erőltettek a felsőoktatási intézményekhez.

(14.10)

Ugyanis nagyon sok esetben ma már le lehet mérni az eredményét, jó néhány olyan felsőoktatási intézményünk van, ahol a gazdasági tanácsok jelenléte semmivel nem oldotta meg a finanszírozási és gazdálkodási problémákat, sőt bonyolultabbá tette. És találunk a gazdasági tanács tagjai között olyanokat is, akik nem is tudom, hogy egyáltalán betették-e a lábukat gyakran az adott intézménybe, vagy csak a nevüket adták hozzá, és a fizetésüket vették fel. Ilyenek is bőven voltak. Tehát nem biztos, hogy ezek a lépések valóban a tudománypolitika egésze szempontjából előbbre vivőknek bizonyultak.

Azt sem szabad elhallgatni, hogy a hároméves képzésből kikerülők munkaerő-piaci értéke igen csekély, túl nagy tülekedést vállalati szinten nem látunk e tekintetben. Tehát akkor, amikor tudományról beszélünk, akkor bizony a felsőoktatásnak ezen szegmenseit is, ha tetszik, ha nem, mégiscsak elő kell venni.

A beszámoló alapján, azt gondolom, világos és egyértelmű feladatokat is meg lehet fogalmazni - részben az elnök úr megtette. Meg kell teremtenünk az intézményes feltételeit annak, hogy a kutatói pályát vonzóvá tegyük. Hogy ezt az Akadémián keresztül tesszük-e meg vagy sem, ezek olyan technikai kérdések, amelyeket át kell gondolni, de magát az elvet és azt a feladatkört, amely ily módon megfogalmazódik, azt hiszem, nem kell kétségbe vonnunk és megkérdőjeleznünk.

Ugyancsak egyet kell érteni azzal a javaslattal - mint leendő feladat -, hogy az innovációs rendszer megújításához a verseny és a kiszámíthatóság megfelelő egyensúlyára van szükség, azaz a kutatási intézmények alap-infrastruktúrája csak kiszámítható rendszerben működtethető. Magyarán, pályázatokra alapozott kutatóintézeti hálózat nem működik, nem tartható fenn, mert ez bizonytalanságot eredményez, időben limitálja a perspektívát, ameddig előre lehet tervezni dolgokat, ez így nyilvánvalóan nem megy. Mindezek feltétele egy jól működő oktatási rendszer. Azt hiszem, az elkövetkezendő egyik nagyon fontos feladat az lesz, már ha a költségvetések utáni időszakot nézzük, hogy mind a köz-, mind a felsőoktatási törvényt alaposan átvizsgáljuk, megrostáljuk, átdolgozzuk.

De ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a magyar tudomány erőn felül teljesített eddig is, és ezt a teljesítményt meg méltányolni kell. Külföldi megítélése ennek a teljesítménynek alapvetően jó. Ehhez nyilván hozzátartoznak olyan rendezvények is, amelyek Magyarország renoméját a nagyvilágban emelik, ilyen a Tudományos Világfórum, a World Science Forum, ami nálunk volt. Azt hiszem, az új magyar kormánynak az egyik legfontosabb feladata az, hogy ezt a pozitív, mégiscsak jó képet, jó megítélést erősítse, és ennek a jó megítélésnek adjon szilárd talajt. Jelenleg egy erodálódó bázison áll az egész magyar tudomány, amit toldozgattunk-foltozgattunk, azt hiszem, az alapokat kell megerősíteni, azt a hátteret, amire támaszkodva ezt a képet még jobbá lehet tenni, még kedvezőbbé lehet tenni.

És azt sem szabad elhallgatni, hogy mindezeknek nagyon komoly gazdasági haszna is van. A tudásintenzív gazdasági ágazatok jelentik és jelenthetik a jóval nagyobb jövedelemtermelő képességet. Engedtessék meg, hogy a legszűkebb házam tája, Debrecenből hadd hozzak példát. Debrecenben az elmúlt esztendőkben a várospolitika abba az irányba ment el, hogy a magas hozzáadott értékű iparágakat próbálta odacsábítani, alapvetően sikerrel, aminek az egyik fontos következménye az volt, hogy a nagy válság időszakában is a foglalkoztatottság szempontjából jóval csekélyebb volt a visszaesés mértéke, és alapvetően nem ezen ágazatokban következett be létszámcsökkenés, hanem teljesen más ágazatoknál érhető ez tetten. Adóbevételek szempontjából pedig növekmény volt, a válságidőszakban is itt elkönyvelhető. Tehát vannak nagyon konkrét, jól megfogható, valós példák arra nézve, hogy a tudománynak és a tudományba történő befektetésnek milyen konkrét hozadéka és haszna van.

Tisztelettel még egyszer azt kérem a képviselőtársaimtól, hogy a jelentést, a beszámolót fogadjuk el, hiszen ez korrekt, megalapozott és nagyon is valós képet mutat, jól vázolja fel egyébként a jövőbe előremutató teendőket is.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)




Felszólalások:  Előző  92  Következő    Ülésnap adatai