Készült: 2019.12.12.20:04:45 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

32. ülésnap (2010.10.05.), 44. felszólalás
Felszólaló Volner János (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:11


Felszólalások:  Előző  44  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Képviselő úr, én arról beszéltem, hogy nem állt elő olyan törvényi változás, amely egy ilyen jellegű kiadáscsökkenést indokolt volna.

Másik részről pedig, ha megnézi a tavalyi GDP alakulását, akkor láthatja, hogy nemcsak nálunk, hanem a világon mindenhol világgazdasági válság volt, de ez ügyben majd tényleg védekezzenek a szocialisták. Érthető módon mindenre kevesebb pénz jutott, erre is többek között, nemcsak nálunk, hanem másnál is. Ugyanezen a folyamaton gyakorlatilag végigment Németország is. Akkor, amikor arról beszélünk, hogy hogyan alakultak ezek a költségvetési kiadások, illetve az önkormányzati szektornak juttatott állami pénzek sorsa, akkor azért azt is mérlegre kell tennünk, hogy milyen viszonyszámot használunk. Önmagában nem hiszem, hogy az, aki most ezt a beszámolót hallotta, illetve az ön véleményét hallotta, illetve a tévénézők közül figyelemmel kísérte, az értelmezni lenne képes azt, hogy mit jelent az a pár száz millió forint, mennyiből vettek el pár száz millió forintot. Tehát egy olyan viszonyszámot kellene egy ilyen esetben, hogy érthető legyen, vagy mondja azt, hogy hány százalékkal csökkent a település bevétele, önmagában egy szám semmit nem jelent, azt kell hogy mondjam.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  44  Következő    Ülésnap adatai