Felszólalás adatai

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A következőkben szeretném a módosító indítványaink lényegét ismertetni. Viszonylag nagyszámú módosító indítványt fogunk benyújtani. Ezek az indítványok alapvetően két irányba hatnak. Az első iránya a törvényjavaslat szerintünk elhibázott koncepciójának a semlegesítése és az eredeti koncepcióhoz való visszatérés, a második iránya a törvényjavaslatban megtörténő garanciális sérelmek orvoslása. Ebben az utóbbiban - zárójelben jegyzem meg, ha már itt vagyunk, ennél a témánál - ellenőrizni kellene az ügyvéd és a védence közötti beszélőt.

Az a kérdésem, hogy miért nem a nyomozási bíró ül ott, aki a nyomozás menetében nem érdekelt, miért nem ő hallgat egy beszélgetést, amelynek egy része releváns abból a szempontból, hogy szökni akar, vagy nem akar szökni, a másik része pedig csak a védelem szempontjából releváns. Miért az a nyomozó üljön ott, akinek minden információ hasznos, mert a nyomozását ez befolyásolja? Ez egy garanciális kérdés.

Ugyanúgy garanciális kérdés, mint ahogy az Európai Közösség elvárja Magyarországtól, hogy szűnjön meg az a gyakorlat, hogy rendőrségi fogdában vannak előzetes letartóztatottak, ezért elmarasztalták Magyarországot. Már '98-ban be kellett volna vezetni azt, hogy a lehető legrövidebb időn belül büntetés-végrehajtási intézetbe kerüljenek a fogva tartottak, megszüntetendő azt a manipulációt, amire részint Hankó Faragó Miklós is utalt, és amire nagyon sok más cikkben manapság a szakirodalomban utalnak. De ez a garanciális kérdésekhez tartozik, erre majd még a beszédem végén visszatérek.

Mi az, ami a koncepcionális kérdésben szerintünk elhibázott a mostani törvényben, és ami miatt szerintünk súlyos visszalépés a mostani javaslat? Ez két területen jelenik meg: az egyik a nyomozási szakasz, a másik a tárgyalási szakasz kérdése.

A nyomozási szakasz kérdésében az egész '98-as reformfolyamatnak az volt az alapfelismerése, hogy a nyomozó hatóságok felé terelődött az eljárás súlya. Az a vegyes rendszerű eljárás, amit eredetileg kitaláltunk, és amely a polgári államok sajátja, és amely abból indul ki, hogy a nyomozási szakaszra inkább a nyomozó elvű inkvizitórius típusú szabályok érvényesülnek, míg a tárgyalásra a kontradiktórius, a felek vitájára épülő elvek, ez az eljárás egyre inkább a nyomozó elv felé tolódott el, a szocialista Be.-nek ez volt az egyik nagy sajátossága, hogy a nyomozási szakasz döntő súlyú volt. Ezt a statisztikai adatok is bizonyítják. Valamennyi megindult büntetőeljárásból 60 százalék nem jut el bírósági szakaszba, megszüntetik egy korábbi szakaszban. Amelyik eljut bírósági szakaszba, 96-97 százalékban az ügyészi indítványnak megfelelően dől el.

A reform egyik eleme az volt, ami már 1989-ben megindult, hogy ha így van ez a helyzet, két megoldás között lehet választani.

Az egyik megoldás, hogy az angolszász rendszerek mintájára éles határvonalat húzunk a nyomozási szakasz és a tárgyalási szakasz közé. A tárgyalási szakasz önállóvá válik, és a nyomozás eredményei csak a közvetlenség, szóbeliség, nyilvánosság s a többi elvek figyelembevételével kerülhetnek a bíróság elé.

A másik megoldás a kontinentális európai jog megoldásai, ahol a nyomozási szakaszban növeljük a kontradiktórius elemeket. 1989-ig nem volt vitára épülő elem a nyomozási szakaszban, '89-ben az előzetes letartóztatás bírói elrendelésével hoztuk be az első elemet, és utána a bírói jogkör szélesítésével bővültek ezek az elemek. Így jelent meg a titkosszolgálati eszközöknél a bíró a nyomozási szakaszban, így jelent meg először a '98-as törvényben, aztán a '99-es módosításban az anonim tanúnál a bíró szerepe.

Az eredeti reformban, a '98-as reformban sokkal szélesebb körben kapott volna a bíróság szerepet, így például a házkutatás elrendelésében az eredeti elképzelés szerint, amit éppen az ügyészek néztek rossz szemmel, és az ügyészek kérésére került bele az, hogy csak az ügyvédi irodában és az egészségügyi intézményben végzett házkutatáshoz maradt meg a bírói engedély. Tehát az volt a törekvés, hogy növeljük a kontradikció szerepét.

Miért kellett ezt növelni? Azért, mert - ahogy mondtam - az ügyek 60 százaléka itt dől el olyan személyek által, akiknek a szakmai kvalitásai nem érik el a bírák szakmai kvalitásait.

Tisztelt Képviselőház! Az elmúlt tíz évben arra törekedtünk, hogy a bíróvá válás feltételei nehezedjenek.

(15.40)

Elértük azt, hogy a korábbi két év helyett három évre emelkedett a fogalmazói idő; a korábbi, vagy létező, vagy nem létező titkári idő helyett egy év a kötelező titkári idő. Ezzel már eljutottunk oda, hogy míg tíz évvel ezelőtt valaki már 24 éves korában bíró lehetett, ma 27 éves kor előtt ez lehetetlen. Ez nagyon jó törekvés, ebben, azt hiszem, egyetérthetünk.

Növeltük a bíróvá válás feltételeit - közben pedig a nyomozó hatóságnál semmilyen pluszfeltételt nem állapítottunk meg. Ma sem feltétel egy vizsgálótisztnél a jogi egyetemi végzettség, sőt még a rendőrtiszti főiskolai végzettség sem. Tisztelt képviselőtársaim közül azok, akik ügyvédként dolgoznak, tudnak egy sor példát. Én éppen a héten hallottam, amikor egy vidéki városban megköszönte a vizsgálati osztály vezetője az ügyvédnek, hogy hozott egy Ptk.-t, mert így megismerték azt, hogy mi az a törvényes zálog, hiszen rendszeresen rendeltek el sikkasztás miatt büntetőeljárást olyan esetben, amikor a bérbeadó a bérletidíj-tartozás fejében lefoglalta a bérlő bizonyos dolgait, a törvényes zálogjogával élve. Ezt az adott helyi bíróságon a szükséges ügyszámokkal tudom bizonyítani - a folyosón, mert nem az ügy konkrétuma az érdekes, hanem a jelenség. Ezt a helyi rendőrségen sikkasztásnak minősítették, mert nem ismerték ezt a szabályt. Honnan is ismerhették volna? Tele van a rendőrség 25-26 éves, tanárképző főiskolai végzettségű, műszaki főiskolai végzettségű, hat hónapos gyorstalpalón átesett vizsgálótisztekkel. Ez nem az ő hibájuk, ez a konstrukció hibája; még csak azt sem mondom, hogy a kormány hibája - ez a konstrukció hibája.

Helyes az, hogy 60 százalékos mértékben ilyen vizsgálótisztek döntik el az ügyeket? Erre utaltam a múlt alkalommal, hogy nem véletlen, hogy ezeknek a vizsgálótiszteknek a jó ismerősei nagyobb sikert érnek el ügyvédként, mint a klasszikus ügyvédek, akik jogi szakmai ismereteikkel tudnának ütközni, ha a másik oldalon is lenne valaki, akinek ilyen ismeretei lennének.

Ezért javasoltuk azt, hogy növelni kell a szakmai kontrollt, a szakmai szerepet vagy a szakmai ellenőrzést a nyomozási szakaszban. Ennek a növelésnek két útja lehet. Az egyik út rendkívül költséges és gyakorlatilag végrehajthatatlan: előírjuk azt, hogy a vizsgálótiszt is csak jogi egyetemi végzettséggel rendelkező legyen - még jobb, ha jogi szakvizsgával rendelkező személy lenne.

A másik út az, hogy az ügyészeket tesszük a nyomozás irányítójává, és a szakmai viták az ügyész és a védelem között zajlanak. Erről szólt a '98-as koncepciónak az a rendelkezése, ami az ügyészeket tette a nyomozás irányítóivá.

Megjegyzem, tisztelt képviselőtársaim, a jelenlegi kormány is felismerte azt, hogy tarthatatlan az a helyzet, ami a rendőrségen szakmai színvonalon van. Legalábbis ezzel indokolták itt, a parlamentben az APEH bűnügyi nyomozó hatóság felállítását, mert azt mondták, a rendőrség emberei szakmailag képtelenek arra, hogy ezeket a bonyolult ügyeket kezeljék. A bonyolult közlekedési ügyeket tudják kezelni ezek szerint, olcsóbban, mint az APEH-nyomozók, a bonyolult terrorcselekményeket tudják kezelni, az orvosi műhibákat tudják kezelni - csak az adócsalásokat meg a gazdasági bűncselekményeket nem. Magasabb fizetésért magasabb kvalitású vizsgálókra volt szükség, erről szólt - legalábbis itt, a nyilvános érvelésben - az APEH bűnügyi igazgatóság melletti érv.

Mi azt mondjuk, ez is egy járható út, hogy most előírjuk, hogy a nyomozó hatóságok tagjai ilyen magas kvalitásúak legyenek, de ennek pénzügyi feltételei szerintem jelenleg nem állnak fenn. Ezért lett volna jobb megtartani azt, ami az eredeti koncepcióban volt.

Azt különösen ellentmondásosnak vagy visszásnak tartom, hogy miközben az ügyészeknek ezt a feladatnövekedését nem támogatja a mostani előterjesztés, közben lényegesen csökkenti a tárgyaláson részt vevő ügyészi kört azzal, hogy az ötéves határidőt nyolc évre felemeli. Több ezer ügyet lök át abba a körbe, amikor majd négyszemközt fog eldőlni az ügy a vádlott és a bíró között, nem lesz jelen sem ügyvéd, sem ügyész a tárgyaláson; ami szerintem nem növeli a tárgyalásoknak, az egész igazságszolgáltatásnak a tekintélyét.

A magisztrátusi bíróság felé való ellépés vagy ez az informális tárgyalás, ahol a tárgyalóteremben csak a bíró és a vádlott van bent - ezeknek az ügyeknek a számát szerintem nem növelni, hanem csökkenteni kellene, mert a tárgyalás tekintélyét az szolgálná, ha az ügyész is jelen van, és lehetőleg minden ügyben vagy minél nagyobb számú ügyben védelem is jelen van. Ezért javasoljuk azt módosításokkal, hogy ne térjünk el ettől a koncepciótól.

A második rész, ahol a koncepcióval mi vitatkozunk, az a kétszintű vagy háromszintű felülvizsgálat. Elmondtam a múlt héten is - vagyis az Áder-naptár szerinti múlt héten, három héttel ezelőtt, elnézést a nyelvbotlásért -, tehát elmondtam a legutóbbi vitán is, hogy míg '91-92-ben évente 3-4 százaléka volt az ügyeknek az, ami egy éven túlhaladt, most több mint 37 százaléka. Ennek alapvető oka az, hogy a helyi bíróságok rendkívüli mértékben túlterheltek.

Az a hatásköri reform, amely '92-ben - ha jól emlékszem az évszámra - a helyi bíróságokhoz helyezett át egy csomó, korábban megyei bírósági hatáskörbe tartozó ügyet, jó törekvés volt. Mi magunk is támogattuk, hogy vigyük közelebb az ítélkezést oda, ahol az emberek élnek. De a negatív következménye vagy káros mellékhatása ennek a döntésnek az volt, hogy a helyi bíróságok belefulladtak az ügyekbe, nem tudják az ügyeket megfelelő mértékben feldolgozni.

Ezen csak úgy lehetett volna segíteni - és szeretném jelezni, hogy ebben a Magyar Bírói Egyesület is, sőt egészen 1998-ig, a Be. elfogadásáig a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett -, ha az ügyek egy részét elvisszük a helyi bíróságtól. Ezt megtette a '98-as törvény; a mostani javaslat visszarendezi ezt a kérdést. Néhány ügyet ugyan a megyei bíróság hatáskörébe sorol, de olyan ügyeket, amelyek évente vagy tízévente egyszer fognak előfordulni - nemzetközi bíróság előtt elkövetett, nem tudom, milyen bűncselekmények. Ezek nem fogják terhelni a megyei bíróságokat és nem fogják levenni a terheket a helyi bíróságokról.

Nyilvánvaló, a megyei bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság is a jogalkotási érdekérvényesítési potenciáljával nagyobb súllyal esik latba, mint a helyi bíróságok. Csak korábban a kormány is és sok kormánypárti képviselő is azt mondta, hogy a helyi bíróságokon akarna segíteni. Szerintem ezt elérni csak a hatásköri szabályok változtatásával lehet. Nem épülnek tömegével bírósági épületek, nem is lenne jó, ha tömegével lennének új bírósági státusok. Magyarországon kellő számú bíró van, csak az ügyek nem jól oszlanak meg közöttük, tehát a munkateher nem jól oszlik meg közöttük.

Részletesebben is tudnék erről szólni, de az időkeret ezt nem teszi lehetővé, ezért néhány garanciális szabályra szeretnék utalni, amit a törvényben szeretnénk bevezetni.

Nem értünk egyet azzal, hogy a megrovás intézményét visszaállítja, illetve továbbra is élteti ez a javaslat - inkább így fogalmazok. A megrovás intézményét megítélésünk szerint a büntető törvénykönyvből is ki kellene venni, nem kellene itt a büntetőeljárási törvénybe visszahozni. Megítélésünk szerint ez az európai egyezmény 6. cikkelyével kapcsolatban aggályokat jelent, hogy az ügyész bírálja el a büntetőjogi felelősséget. Helyesebbnek tartottuk a vádemelés mellőzése nevezetű intézményt, ahol nem történik érdemben elbírálás.

Sok szó esett az elmúlt években a tisztelt Házban a becsület védelméről, tehát hogy hogyan lehet rágalmazás vagy becsületsértés esetén megvédeni személyeket. Államtitkár úrral volt szerencsém televízióműsorban is beszélgetni erről néhány évvel ezelőtt, ahol hivatkozott arra, hogy önnek személyesen is volt magánvádas tapasztalata, amikor magánvádlóként járt el, és panaszkodott, hogy évek múlva született ítélet. Azt gondolom, erről sokat beszéltünk.

Hiányolom a törvényből ennek a kérdésnek a rendezését, módosító indítványt fogok benyújtani ebben a kérdéskörben, ugyanis megítélésünk szerint a nagy nyilvánosság előtt vagy sajtó útján elkövetett rágalmazásnál és becsületsértésnél analóg szabályokat kellene alkalmazni, mint a helyreigazítási pereknél, ahol szoros határidők vannak, és három-négy hónapon belül megszületik a bírósági döntés. Ezt el kellene érni a rágalmazási és becsületsértési ügyeknél.

Ebben, azt gondolom, azokkal a képviselőtársaimmal, akik a bv-cenzúrázást támogatták vagy akik a lex Répássyt támogatták, talán együtt tudunk működni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mert azt gondolom, ebben egyetértés van, hogy meg kell akadályozni a nagy nyilvánosság előtt való rágalmazások, becsületsértések elterjedését.

Köszönöm elnök úr türelmét, és köszönöm az önök figyelmét.

(15.50)