Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem ezt a hozzászólást egy megállapítással! Ez a megállapítás pedig úgy szól, hogy a világ legszerencsésebb kormányának tekinthető az MSZP-SZDSZ-kormányzat, hiszen olyan lehetőség szállt az ő kezébe, amely igen ritkán adatik meg egy kormánynak. Az előzetes ügyekhez hozzá kell tennem azt is, hogy egy olyan helyzet megoldásának a lehetőségét kapták meg, amelynek előidézői ők voltak.

Akkor menjünk vissza egy kicsit az időben, hiszen különleges ez a mostani konstelláció. 2002-ben a hatalomra került MSZP-SZDSZ-kormányzat elkövetett egy óriási hibát, a megalapozatlan választási ígéreteket igyekezett beváltani. Azt a 320 milliárd forintot, amelyet az előző kormány hagyott a pénztárban, nem arra használta, amire kellett volna használnia, a 2004-es európai uniós csatlakozás feltételeinek a jobbítására, hanem jóléti kiadásokra elköltötte. Nemcsak ezt a pénzt költötte el, hanem eladósította a Magyar Köztársaság költségvetését, hiszen 2002 óta az államháztartási folyamatok a kormány által kontrollálhatatlannak tűnnek, hiszen ha a költségvetések alakulását megnézzük, akkor azt látjuk, hogy a bevételek felültervezettek, a kiadások alultervezettek, és a hiány legalább 50 százalékkal minden esztendőben meghaladta a tervezettet.

Ilyen előzmények után a jelenlegi, illetve az azonos összetételű előző kormánynak adatott meg az a tisztesség, hogy 2004-ben az ő vezetésével léphetett be az ország az Európai Unióba, és 2006-ban az ő feladata az, hogy a konvergenciaprogram és a most tárgyalandó II. nemzeti fejlesztési terv európai uniós elfogadását követően olyan lehetőségeket teremtsen az országnak, amilyen a mi történelmünkben még nem nagyon volt.

Ha visszatekintünk, a magyar történelemben még soha nem voltunk olyan helyzetben, hogy ilyen összeg állna jó néhány esztendő alatt az ország rendelkezésére, 8000 milliárdnyi forint, ami - lássuk be - alapvető változásokat képes hozni az ország életében akkor, ha ezekkel a forrásokkal tisztességgel, felelősen gazdálkodunk.

Itt van az első kérdés, hogy tisztességgel és felelősséggel gazdálkodunk-e, hiszen ahogy ezt már előttem legalább ketten említették, a KDNP és a Fidesz vezérszónoka, a jelenlegi kormány az előző esztendőben pontosan ugyanennyi pénzt volt képes úgy elkölteni, hogy annak semmiféle jóléti, a társadalomra gyakorolt jóléti hatását, a gazdaságra gyakorolt ösztönző hatását, a versenyképesség javítását tapasztalni nem tudtuk. Semmilyen mutató nem javult, semmilyen gazdasági szám, gazdasági mutató nem idézett fel olyan reményeket, hogy gyarapodunk, hogy fejlődünk, hogy az ország egy olyan fejlődési pályán van, amely a jövőjét hosszú távon biztosítaná.

Ezek után teljesen jogos az a kérdés, hogy vajon akik most újra 8000 milliárd forint felett döntenek, vagy erről dönthetnek, vajon változik-e a szemléletük, vajon változik-e a hozzáállásuk, vajon változik-e a gondolkodásuk, egyáltalán képes-e az ember, vagy képes-e egy kormány ilyen alapvető és drasztikus változtatásokra a saját munkáját illetően. Az országnak egyetlen esélye van, ha képes erre. Azt kell mondanom, az ország érdeke az, hogy ez a változás valósuljon meg.

A most tárgyalt programmal kapcsolatban az elején engedjenek meg néhány olyan mondatot, ami egyéb kétségeknek ad okot vagy ad hangot, hiszen az Európai Unió elfogadta a konvergenciaprogramot. A konvergenciaprogram olyan, amilyen, vannak erényei, vannak hibái. Egy problémakört igyekszik kezelni, ez a problémakör az ország pénzügyi helyzete, az egyensúly megteremtése. De nem nagyon foglalkozik az ország gazdasági helyzetével, a gazdasági szereplők helyzetével, csak a pénzügyi egyensúly megteremtését tűzi ki célul. Azt is tudomásul kell venni, hogy az Európai Unió ezt várja el tőlünk, ennek megfelel.

Nade vajon ez a konvergenciaprogram, amely az Európai Unió által elfogadtatott, összhangban van-e a most előttünk fekvő II. nemzeti fejlesztési tervvel, és összhangban lesz-e az október 31-ig benyújtandó következő esztendei költségvetéssel, hiszen a dolgok mindig a részletekben rejlenek. Az előkészületek azt mutatják, hogy ez a fajta összhang a három dolog közül hiányzik. Tehát nem látjuk, hogy majdan a költségvetés, legalábbis amit tudunk a költségvetésről, összhangban lenne a konvergenciaprogrammal, és azt sem nagyon látjuk, hogy ez a II. nemzeti fejlesztési terv összhangban lenne a másik két üggyel.

De azt mindenesetre meg kell állapítani, hogy az egyetlen reménysugara ennek az országnak ebben a helyzetben, hogy ezt a II. nemzeti fejlesztési tervet el fogja fogadni az Európai Unió, és hogy hozzájutunk azokhoz a forrásokhoz, amelyekre számítunk, a 8000 milliárdhoz. Ha véletlenül ennek az ellenkezője történne, az beláthatatlan következményekkel járna erre az országra nézve, akkor a gazdasági fejlődés mutatószámai mind mínusz előjellel kezdődnének, akkor az inflációt és az összes olyan gazdasági mérőszámot, amely egy ország fejlődését mutatja, csak negatív tartományban lehetne értelmezni, ami - lássuk be - tragédiához és katasztrófához vezetne.

(11.50)

Tulajdonképpen ennek a nemzeti fejlesztési tervnek a lényege majd a végrehajtásban keresendő. Tehát az, hogy mit tartalmaz ez a mostani terv, ami előttünk fekszik, az egy dolog, aztán egy másik dolog az, hogy mi fog ebből, hogyan, miképpen és kivel megvalósulni.

Véleményünk szerint a II. nemzeti fejlesztési terv túlzott várakozást kíván kelteni a lehetőségek terén a magyar lakosságban, és ez sajnos így volt az I. nemzeti fejlesztési tervnél is, aminek eredményeit nem igazán érzékeljük, de erről majd később szólnék egy-két szót. Ugyanis 8000 milliárdból - hiszen az előbb már ezt többen mondtuk, hogy ezt el lehetett úgy költeni, hogy nem volt látszata - nem lehet hét év alatt fizikailag és társadalmában új Magyarországot teremteni - hiszen a második oldalon ez szerepel -, legfeljebb élhetőbbé lehet tenni az országot, ha a pénzek valóban oda kerülnek, ahova szánjuk. Ma ezeknek a pénzeknek a megszerzési lehetősége érezhetően motiválja a politikai konfrontációt.

Van néhány olyan eufórikus mondat, amely régi idők szellemét idézi, és igazán a szerepét sem értjük: mindenkinek lehessen bejelentett munkája, aki képes dolgozni, mondja az anyag, ugyanakkor 2013-ra csak 2,5 százalékos aktivitásiráta-bővüléssel számol, 7,2 százalékos munkanélküliség mellett. Vagy: megteremtjük a munkavállaláshoz és a teljes élethez szükséges egészségi állapot megőrzésének feltételeit, az egészséges életvitel lehetőségeit - nem is nagyon lehet érteni, hogy ezzel a mondattal mit kíván mondani a kormányzat.

A minőségi oktatás és a hozzáférés biztosítása mindenkinek jár, mondja az anyag. Az egészségügyi és az oktatásügyi reform kapcsán engedjenek meg egyetlenegy mondatot! Ma Magyarországon a várható férfiéletkor 68 esztendő; a 68 évben benne van, mondjuk, a Rózsadomb vagy a II. kerület 80 éve - egy ÉS-ben megjelent újságcikkből idézek -, és benne van a VIII. kerület 58 éves átlaga. Könnyű azt mondani, hogy persze, a Rózsadombon van pénz az egészségügyre, ez a különbség lényege. Hát azt tetszenek gondolni, hogy ha a VIII. kerületben ugyanennyi pénz állna rendelkezésre, akkor azonnal vagy belátható időn belül megnőne 80 évre a várható életkor? Nem!

Vagy az oktatás terén, amikor arról beszélünk, hogy vannak jó iskolák és rossz iskolák, mi a kettő között a különbség. A jó iskola arról ismerszik, hogy motivált szülők motivált gyermekét motivált tanárok tanítják; a rossz iskola pedig arról ismerszik, hogy motiválatlan szülők motiválatlan gyerekeit életunt, pályájukat inkább elhagyni kívánó tanárok tanítják. Mind a két ügyben az a lényeg, hogy kultúrafüggő, tehát nem elég csak a matériákra szorítkozni. És a mai magyar politikai elit legnagyobb hibája, hogy hajlamos és képes csak matériákban gondolkodni, és egyebekben, ami legalább 50 százalékban befolyásolja a dolgok kimenetelét, szinte nem hallatja a hangját, és semmiféle aktivitást nem fejt ki. Ez jellemző egyébként sajnos erre az anyagra is. Nem tudjuk, hogy kinek szólnak ezek a túlzó mondatok.

És akkor néhány részletes észrevétel. A rendelkezésünkre álló harmadik olvasat áttekinthetőbb, jobban szerkesztett és jobban megfogalmazott anyag, mint az eddigi változatok. Az anyag nagyon általános, aminek az az előnye, hogy a végrehajtásnál nagyobb a szabadságfokunk, bár valószínűbb, hogy ennek oka inkább a gazdasági és társadalomfejlesztési koncepciók hiányában keresendő. Az NFT II. túl sok célt jelöl ki, nem képez kellő súlypontokat, ugyanakkor nem is teljes, hiszen a májusi szétválás következtében az agrár- és vidékfejlesztési programja ettől függetlenül készül. A kellő koordinációt csak remélni lehet, a célok és alcélok számát tehát csökkenteni kellene.

Alapvető problémának tartjuk, hogy az NFT I. tapasztalatait az anyag nagyon felületesen mutatja be. Erről mindenféle számokat ismerünk, és találunk is néhányat az anyagban, de ezek lényegében csak arról szólnak, hogy a különböző operatív programok keretében milyen számú és értékű pályázatokat fogadtak be, illetve hogy állunk a kifizetéssel, arról azonban nincs szó, hogy a nemzeti fejlesztési terv célkitűzései hogyan teljesültek. Tudjuk, hogy a tervben finanszírozott projektek jelentős része 2006 végén még nem zárult le, de ennek ellenére az elmúlt két és fél év bizonyos képet kell hogy mutasson a program sikeréről.

Az NFT I. célja az életminőség javítása volt, ennek érdekében kerültek megfogalmazásra az operatív programok - na, ezen célok teljesüléséről nem ejt szót az NFT II. Ez a program csak a bürokráciával kapcsolatos, egyébként fontos és negatív tapasztalatokról beszél, már az elsővel kapcsolatban. Remélem, valóban javulni fog az elkövetkezendőkben a pályázók helyzete, a pályázatok átfutási ideje, de a tartalmi megvalósulása a céloknak ennél is fontosabb kérdés.

Külön kell foglalkozni az NFT I. költségeinek kérdéseivel, és ennek tanulságait be kéne építeni az NFT II-be. Itt nemcsak arról van szó, hogy a terv állami menedzselése drága volt, és emellett inkább visszafogta a projekteket, mint segítette volna őket, hanem arról is, hogy mibe került összességében az országnak a pályáztatás, és az átlagpályázónak mibe került mindez, mekkorák voltak a bankköltségek. Egyes vélemények szerint a projektekhez kapcsolódó előfinanszírozás, áthidaló hitelek biztosítása és egyebek a pályázatokban megítélt támogatások 10-14 százalékát is kitették, ami megengedhetetlenül magas. Ezt a kérdést a bankrendszerrel csak a kormány tudja megnyugtató módon és szinten, a megfelelő biztosítékokkal elrendezni, de erre az NFT II. irányítóinak feltétlenül gondolnia kell.

A 2007 és 2013 közötti tervek olvasásakor az ember időnként visszalapoz a címlapra, mert az az érzése támad, mintha ezt már olvasta volna. Egyes célkitűzések, illetve azok részletezése nagyjából megfelel annak, amit az I. fejlesztési tervben olvastunk, illetve hasonló célkitűzések szerepeltek az elmúlt tíz-tizenkét év kormányprogramjaiban és költségvetéseiben. Amikor azonban az anyag legjobb részének tekinthető helyzetértékelést elolvassuk, olyan érzésünk támad, mintha ezeken a területeken nem történt volna semmi. Jó gondolatok ezek, csak mindennek az ellenkezője történik: a K+F csökken, az oktatás színvonala romlik, az egészségügy egyre mélyülő válságban van, a foglalkoztatás nem bővül, a kis- és középvállalkozók gondjai nem enyhülnek, az adminisztráció egyre bürokratikusabb, az egészségügyi állapot nem javul, az államháztartás siralmas helyzete nyilvánvaló a konvergenciaprogramból.

Az anyag hat prioritást sorol fel, ezek között osztja fel a várhatóan rendelkezésre álló erőforrásokat. A számok nagyon érdekesek, csak hatástanulmányok hiányában éppen azt nem lehet tudni, hogy miért pont ezeket az arányokat választotta az előterjesztő. Ez az alapkérdés az anyagban nincs is megindokolva, jó lenne tudni tehát, hogy milyen háttérelemzések vannak e mögött a felosztás mögött, miért ez a forrásfelosztás szolgálja a tervezetben az általunk ugyan be nem látható felemelkedési utat. Az ilyen kérdésekre választ adó szimulációk bemutatása, illetve hatástanulmányok nélkül ezekről a kérdésekről nem lehet vitatkozni.

Egyértelmű, hogy Magyarországon a foglalkoztatás alapvető kérdés, a magyar aktivitási ráta a közölt táblázat tanúsága szerint az EU 25-ök átlagának 87,32 százaléka, ami rendkívül alacsony. Végső soron, ha az átlagot el akarnánk érni, 570 ezerrel több munkavállalót kellene foglalkoztatni a jelenleginél. Az anyag - mint már mondtam - az aktivitási ráta mindössze 2,5 százalékos növekedésével számol 2013-ra a mai 7,2 százalékos munkanélküliségi arány fenntartása mellett. A konvergenciaprogramban, amivel állítólag az NFT II. össze van hangolva - és erről beszéltem az elején -, viszont 2011-re csak 0,9 százalékos aktivitásbővüléssel számol. Itt tehát szinkronitási zavar van. Vagy az utolsó két év látványos, 1,6 százalékos aktivitásbővülést fog eredményezni?

A foglalkoztatás bővítésének, ezen belül a munkahelyteremtésnek az egyik legfontosabb eszköze a terven belül a gazdaságfejlesztési operatív program. Erre a kormány a kiadások 8,5-12 százalékát, illetve 12 százalékát tervezi. Ez az MDF véleménye szerint kevés, a problémák, illetve a megoldási lehetőségek rossz súlyozását jelenti. Nyilvánvaló, hogy ezt a célt szolgálja az emberi erőforrás fejlesztése, ami 11,7-től 14,8 százalékig terjed, és a humán infrastruktúra-fejlesztés 5,2-től 9,1 százalékig. Csak azt szeretnénk tudni, hogy ha egyszer a 3. számú prioritást a társadalom megújulásának nevezik, akkor miért ilyen megosztott formában szerepelnek az ehhez tartozó források. A felsorolt két fejlesztési terület viszont a munkaerő elhelyezkedését, alkalmazását könnyíti meg, ami nagyon fontos fejlesztési feladat, de ez inkább a kínálati oldalt erősíti a keresleti potenciál erősítése helyett.

Az anyag nem érinti a foglalkoztatás szempontjából Európa-szerte igen fontos önfoglalkoztatás fejlesztésének kérdését. Bele szokták érteni ezt nálunk a mikrovállalkozások körébe, ez hiba, de az anyag ezekről sem szól, és ez nagyon nagy hiányosság.

(12.00)

Problematikusnak tartjuk, hogy a fejlesztési tervhez nincsenek bemutatva az induló paraméterek, és azt sem lehet az anyagból megtudni, hogy, mondjuk, 2010-re vagy 2013-ra az adott területeken milyen elmozdulások, eredmények várhatók. Azt kellene egy ilyen tervből legalább nagy vonalakban megtudni, hogy mit, hogyan, mikorra és mennyiért fogunk fejleszteni, hogy elérjük 2010-re, illetve 2013-ra a kijelölt végállapotot.

Elvben itt vannak felsorolva a különböző indikátorok, de ezekhez nincsenek számok hozzárendelve. Nyilvánvaló, hogy ezek ismerete nélkül nagyon nehéz megítélni, hogy mire jó ez a fejlesztés. Fel van sorolva például az indikátorok között az aktív kereső nélküli háztartások csökkentése, a foglalkoztatottsági ráta növekedése az elmaradt kistérségekben, az eltartottsági és reprodukciós ráta változása, a kis- és középvállalkozások pozícióinak javulása és még számos fontos mutató. Megnyugtatóbb lenne azonban már most tudni, hogy ma mit mutatnak ezek a paraméterek, mi a cél 2010-re, a ciklus végére, és milyen állapotot kívánunk elérni 2013-ra. Ha ez nem így van, a társadalom nem tudja ellenőrizni, hogy milyen hatékonysággal használja a kormány a nemzet számára folyósított támogatást, és kiderülhet, hogy ez a konvergenciaprogram egyik tanulsága, hogy ugyan lázasan tevékenykedik a kormány, de ez a mutató mégiscsak romlott. Tervezni ugyanis úgy szokás, hogy rögzítjük a célt, meghatározzuk az ennek eléréséhez tartozó tevékenységeket, ehhez hozzárendeljük a szükséges erőforrásokat, és mindezek ismeretében hozzuk meg végső döntéseinket. Itt mindez a levegőben van.

Rendkívül szegényes - befejezésképpen hadd mondjam - és szinte fantáziátlan, amit az anyag kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban a tennivalókról ír. Tudjuk, olvashatjuk, hogy a foglalkoztatás 60 százaléka ebben a vállalkozási körben történik, és a foglalkoztatás helyzetének érdemi javulását gyakorlatban a kis- és középvállalkozások helyzetének jobbulásától várhatjuk. Ami itt olvasható, az gyakorlatilag benne volt az eddigi kormányprogramokban, fejlesztési tervekben, az elmozdulás ennek ellenére minimális. A vállalkozások kettészakadása továbbra is jelen van, sok területen mélyül, a kormány csomagjának eddigi intézkedései már megrendítő csapást mértek a kis- és középvállalkozások helyzetére, ahelyett, hogy azokon segítettek volna.

Amit elmondtam, hiszen az idő rövid, csak részleteket engedett megvilágítani; összességében a Magyar Demokrata Fórum olyan esélynek látja a II. nemzeti fejlesztési terv elfogadását az Európai Unióban, amely valóban megnyitja az utat egy olyan lehetőség előtt számunkra, amilyenben eddig nem volt részünk. Ilyen helyzetben az ellenzéki pozíció azon értelmezése, amely a minél rosszabb, annál jobb elvét vallja, vagy amely az örök kritikus akar lenni, és inkább rombol, mint épít, elvetendő.

Mi ebben a helyzetben az európai uniós érdekérvényesítés szempontjából fontosnak tartjuk, hogy a parlamentben a politika szereplői végre találják meg a közös hangot, találják meg azt a nemzeti minimumot, amellyel azt tudjuk szolgálni, hogy az előttünk álló feladatokat a következő esztendőkben az ország érdekében a legeredményesebben tudjuk szolgálni.

Köszönöm szépen. (Taps.)