Készült: 2020.02.22.23:41:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

118. ülésnap (2011.10.11.), 72. felszólalás
Felszólaló Dr. Gulyás Gergely (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:11


Felszólalások:  Előző  72  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miközben Schiffer frakcióvezető úr nagyon szigorúan kérte számon Cser-Palkovics képviselőtársunkon azt, hogy egy fél mondatát szó szerint, pontosan idézte-e, vagy sem - miközben azt nem cáfolta, hogy az a hivatkozása Cser-Palkovics Andrásnak pontos volt, hogy ez egy korrekt és szakmailag alapos, koherens javaslat -, addig az én szavaimat viszont teljesen valótlanul interpretálta úgy, ahogyan az nem hangzott el. Én ugyanis egy büdös szóval azt nem mondtam, hogy az indítványozói jogok bővültek volna. Én azt mondtam, hogy összességében az Alkotmánybíróság jogköre bővebb lett, ezt pedig fenntartom. Ugyanis önmagában az, hogy a költségvetési tárgyú törvényeket csak bizonyos alkotmányos alapjogok szempontjából vizsgálhatja felül az Alkotmánybíróság, ráadásul látjuk, hogy itt is az Alkotmánybíróság olyan mértékben kitágította e jogoknak az értelmezését, hogy gyakorlatilag bármit felülvizsgálhat - hozzáteszem, a másik mondatában maga Schiffer frakcióvezető úr is azt mondta, hogy a nyugdíjpénztárak tekintetében ő várja a határozatot, tehát ő maga is úgy gondolja, hogy az Alkotmánybíróság nincs tekintettel ezekre a korlátokra, illetve rendkívül szélesen értelmezi ezeket az alapjogokat -, addig összességében azt látni kell, hogy az Alkotmánybíróság a törvényhozás bírája maradt, de az igazságszolgáltatás bírájává is vált, és ez a legfontosabb változtatás az új alkotmány hatálybalépésével. Ennek részletes szabályait tartalmazza ez a jogszabály. Ráadásul még az sem igaz, hogy jogerős ítélet kell hozzá, mert már jogsérelem esetén lehetővé teszi a javaslat az Alkotmánybírósághoz fordulást. Tehát összességében - függetlenül attól, hogy miként ítéljük meg a jogkörkorlátozást - az Alkotmánybíróság hatásköre szélesedett.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Még számtalan olyan észrevétel volt, amire hosszan lehetne reagálni, de azért valóban, amikor nemzetközi példákra hivatkozunk, akkor ne felejtsük azt el, hogy Magyarországon például az actio popularis megszűnését követően is lényegesen több lehetőség van az Alkotmánybírósághoz fordulásra, mint Németországban. Az alapjogi biztoson keresztül egyébként bárki Alkotmánybírósághoz fordulhat. És azt se felejtsük el, hogy az Alkotmánybíróság maga kezdeményezte az actio popularis megszüntetését (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) -, tehát Schiffer képviselő úr interpretációjában az Alkotmánybíróság maga veszélyezteti az alkotmányosságot.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  72  Következő    Ülésnap adatai