Készült: 2024.03.28.21:23:11 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

247. ülésnap (2017.10.17.), 10. felszólalás
Felszólaló Dr. Hadházy Ákos (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:06


Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HADHÁZY ÁKOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. A felszólalásnak nagyon fontos aktualitása az, hogy az elmúlt héten megtudtuk, hogy újabb 11 milliárd forintot kapott a nevében nemzeti és nevében közszolgálati egyetem, és így összesen most már 71 milliárd forint támogatásnál tart ez az egyetem, amit gyakorlatilag inkább pártegyetemnek neveznék. 31 milliárd forintot bontási és építési munkálatokra, 29 milliárdot pedig egy úgynevezett „Jó állam” nevű projektre kaptak, ezenkívül plusz 11 milliárd forintot kaptak parképítésre és kiegészítő munkálatokra. Úgy látszik, a korábbi építkezéseknél nem volt elegendő az a 31 milliárd forint.

Elvileg az, hogy egy egyetem sok pénzt kap, tulajdonképpen még jó is lehetne, a nagy baj az, hogy nem minden egyetem kap ennyit, és a nagy baj az, hogy amikor megnézzük, hogy ezek a pénzek mire mentek el, akkor sokkal inkább beszélhetünk kihagyott lehetőségekről, elherdálásokról, sőt hűtlen kezelésekről is, mintsem hogy örülhetnénk annak, hogy a felsősoktatásba ennyi pénz ment el.

Két csoportja van, ahogy az előbb is mondtam, ezeknek a pénzeknek. Az egyik a luxusberuházások. Lovarda, lőtér, vívócsarnok épült nagyon sok pénzért, és „természetesen” a kormányhoz baráti építési vállalkozóknak a kivitelezésével. Ezek a költségek folyamatosan növekednek. Még egyszer mondom, nem volt elég a 31 milliárd forint, még 11 milliárd forintot kaptak a kiegészítő munkálatokra. Ezek horribilis pénzek. Ha belegondolunk abba, hogy mire lehetett volna költeni, akkor szerintem nagyon egyszerűen megtaláljuk ennek a megoldását: kollégiumokat lehetett volna építeni.

(9.30)

Mindenki tudja, hogy ma már nemcsak Budapesten, hanem az egyetemi városokban is az albérleti árak az egekbe szállnak, és bizony realitás és valóság az, hogy valaki azért nem fog tudni továbbtanulni, mert, mondjuk, nem tudja azokat a megélhetési költségeket kifizetni a családja, amelyeket többek között ezek a megnövekedett albérleti árak okoznak. Ki lehet számolni gyorsan, hogy a 11 milliárd forintot hogyan lehetne elkölteni. Ha durván 300 ezer forintos költséggel számolunk, akkor ez összesen mintegy 36 ezer négyzetméter kollégiumot jelenthetne. És ha körülbelül saccolunk, akkor azt lehet mondani, hogy évente 2500 diák lakhatását lehetett volna ebből megoldani.

Még fájóbb az úgynevezett „Jó állam” projekt, amit európai uniós pénzekből fizetnek, és ahol már az Európai Unió vizsgálóbiztosai is vizsgálódnak, és nagyon komoly és nagyon zavarba ejtő kérdéseket tettek fel a kormánynak. Az egyetem védekezése annyi volt, hogy ebből a 31 milliárd forintból ők 81 ezer állami alkalmazottnak fognak egy 30 órás tanfolyamot tartani ‑ ez a védekezés. Azonban itt is, ha nagyon egyszerű osztást-szorzást elvégzünk, akkor ez azt jelenti, hogy majdnem 400 ezer forintba fog alkalmazottanként kerülni ez a 30 órás oktatás. Ez egy egészen elképesztő szám. Úgy is mondhatjuk, hogy ezeknek az embereknek óránként 12 ezer forintot fogunk elkölteni az európai uniós pénzekből arra, hogy oktassuk őket.

Amikor megnéztük, hogy ez hogyan jön össze, csak szúrópróbaszerűen tudtuk megnézni, mert nem kaptuk meg az összes szerződést, akkor azt láttuk, hogy horribilis bérleti díjakat fizet például az egyetem a kormányhivataloknak, 8 ezer forintot négyzetméterenként adminisztrációs helyiségekre. Vagy azt is láttuk, hogy többször megbíznak szó szerint ugyanazzal a feladattal cégeket tanulmányírásra. És bizony olyanokat is láttunk, hogy már megírt tanulmányokért fizetnek oktatóknak, csak aztán a belső információink szerint ezzel az oktatók állami fizetését lecsökkentik.

Itt is nagyon könnyű belátni, hogy mire lehetne ezt a 31 milliárdot jól felhasználni, ösztöndíjakat lehetne fizetni. Ez a 31 milliárd forint 31 ezerszer 1 millió forint, igenis hasznosan is el lehetne költeni. De az, amit önök csinálnak, a kihagyott ziccer és a nem kihasznált hatalmas lehetőség, ami történelmi bűn. Hiszen azokat a pénzeket herdálják el most, néhány év alatt, amiket az Európai Unió a jövőnkre ad, az oktatásra ad, tanításra ad, olyan módon, hogy az önökhöz közel álló vállalkozók és az önökhöz közel álló alibi vállalkozások járjanak jól. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai