Készült: 2024.03.29.08:07:49 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

197. ülésnap (2012.06.04.), 251. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka azonnali kérdésre adott miniszteri viszonválasz
Videó/Felszólalás ideje 1:19


Felszólalások:  Előző  251  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A történelem folyamán nagyon kevés olyan pillanatot tudunk mondani, amikor valakiknek megéri magyarnak lenni, és ha a képviselő úr említette, hogy mások is magyar iskolába járatják a gyereküket, pont ezen támogatás miatt: hátha ott magyar kultúrából, magyar nyelvismeretből valamit magukra vesznek, akkor már nem dolgoztunk hiába, hogy sikerült ezeket az embereket, anyagi ösztönzőkkel is ugyan, de egyfajta magyar orientáció felé terelni. Nem sok pontot tudunk mondani a történelemből, amikor megérte magyarnak lenni, és ezért nem csak száműzetés vagy B-listázás vagy valamilyen háttérbe szorítás járt.

A 20 ezer forintos összeg emelése. Tisztelt Képviselő Úr! Ön is tudja, ha tehetnénk, minden támogatást rögtön megemelnénk tíz százalékkal, húsz százalékkal, ötven százalékkal, de ön is tudja és látja, hogy bár jóval bővült - azt azért el kell ismerni - a nemzetpolitikai célra fordított pénzek nagysága, vannak olyan intézmények, amelyek most már állandó támogatást fognak kapni, amelyek nemzetstratégiai szempontból fontosak, de ettől függetlenül nyilvánvalóan nem lehet minden támogatási formát rögtön megemelni. Higgye el, ha meglesz rá a pluszforrásunk, és csökken az államadósságunk, az adósságszolgálat csökken, ennek az emelésével sem fogunk egy percet sem késlekedni.

Az ellenőrzést mondta képviselő úr, csak, tudja, ezzel mindig az a probléma jár, hogy akkor meg az adminisztráció nő, akkor meg az lehet a kifogás. Itt kell egyensúlyt találni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:  Előző  251  Következő    Ülésnap adatai