Készült: 2020.09.22.10:43:50 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
5 75 1998.07.03. 2:30  1-199

HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kezemben van a Világgazdaság mai száma, ezzel a nagy címmel: "Optimisták a londoni befektetők - Hét százalék is lehet a növekedés?" És továbbmegy: a megkérdezett vállalatvezetők szerint a magyar gazdaság erőteljes növekedésnek indult, akár 7 százalékos GDP-bővülésre is képes.

Tisztelt Ház! Nekem nincs szükségem erre az idézetre ahhoz, hogy figyelmeztessem önöket, hogy a növekedés körül kialakult vita, bizony, nem megalapozott. Megalapozott a közgazdaság-tudomány elméletei és tapasztalata szerint. Hallottam Bauer Tamás képviselő úrtól, Kuncze Gábor képviselő úrtól és többektől megkérdőjelezni a magyar gazdaság optimális növekedésének a lehetőségeit.

(Vidoven Árpád helyét a jegyzői székben dr. Szabó Erika foglalja el.)

Mik is azok az optimális lehetőségek? A Fidesz-Magyar Polgári Párt programjának a kidolgozása során azzal foglalkoztunk, hogy valóban mik az adottságok, az erőforrások és a lehetőségek. Számba véve azt, eljutottunk odáig, hogy igenis, lehetséges, hogy ennek az országnak a nemzeti jövedelme és az egy főre eső jövedelme megduplázódjék. Ezek a matematikai számítások mutattak rá arra, hogy ez körülbelül 7 százalékos növekedés általában.

Azok, akik ezt megkérdőjelezik, nem veszik számba, hogy a növekedés gyógyszer sok minden másra is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nevezetesen: ha több a termék, akkor az áruk ára lecsökken; ha több a termék, akkor több embert foglalkoztatnak, kevesebb lesz a munkanélküliség, ugyanakkor több lesz a kincstár bevétele, az adóalap. Tehát a növekedés orvosság mindenre. Itt nincs szó arról, hogy valamit valamiért el kell cserélni!

Köszönöm. (Taps a Fidesz, az FKGP és az MDF padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
11 53 1998.09.21. 3:54  25-56

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A közraktári törvényjavaslat módosításának során elhangzottak érdekes, releváns megjegyzések.

A szakmai részéhez egyetlenegy dolgot adnék hozzá, mivel ez az igény ismételten kifejeződött, nevezetesen hogy a dotáció fogalma tisztázásra szorul. Úgy, ahogy ott megfelel, úgy, ahogy előfordul ismét a szövegben, ahhoz nem kell prófétának lennem, de engedtessék meg, hogy most mégis az legyek. Ha így marad, akkor az elkövetkezendő évek során ismételten értelmezési problémák keletkezhetnek a kormányzásban, a bíróságok előtt, a szerződéskötésekkor és így tovább. A dotáció... És nem is megyek bele, mert ezt többen emlegették, azt hiszem, meglesz a mód arra, hogy ezt kiegyengessük.

Egy másik vetületét engedtessék meg, hogy elmondjam ennek a témának, nem is a közraktárak témájának, hanem csak két percben emlékeztetni magunkat a közraktárak szimbolikus szerepére Magyarországon.

1944-ben a Magyar Nemzeti Függetlenségi Mozgalomnak egyik igen jelentős helye volt a közraktári hálózat. A Nostra Általános Közraktárak, amely akkor az ország közraktári hálózatának a központja volt, Szolnok, Baja, Kaposvár, Csorna és föl, Nagyszőlőstől Szászrégenig, ennek az intézménynek, a közraktárnak az egyes telepein jelen voltak a Magyar Függetlenségi Mozgalomnak a tényezői.

Hadd mondjak néhány példát. A budapesti Gyáli úti közraktárban tároltuk - én alkalmazottja voltam ennek a vállalatnak, először könyvelő, aztán főkönyvelő, aztán elnöke 1945 után -, 1944-ben Raoul Wallenbergnek azokat a segélyküldeményeit jelentős részben, amit Nyugatról a Nemzetközi Vöröskereszt nevében, részéről hoztak be Magyarországra, és segítették azokat, akiknek akkor erre különösen szükségük volt. Szóval, Raoul Wallenberg sokszor járt nálunk munkatársaival a Gyáli úti közraktárban.

A Magyar Élet Diákmozgalom, a Magyar Diákok Szabadságfrontja működött ezeken a helyeken, különösen a központban, a Harmincad utca 3-ban volt a központ. Ilyen neveket legyen szabad tovább említenem: Kiss Sándor, Jónás Pál, Zimányi Tibor, Nyeste Zoltán, B. Rácz István, Imre Lajos. Közülük többen országgyűlési képviselők is lettek. Kiss Sándor neve különösen emlékezetes sokak számára.

Mindezt most azért mondom el, és elnézését kérem a tisztelt Háznak, hogy megemlítsem a közraktári hálózatnak ezt a szimbolikus vetületét, mert azt gondolom, hogy ezeket időnként jó az emlékezetünkbe idézni, jót tesz a nemzet közérzetének és jót tesz a hírünknek a világban.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
16 120 1998.10.02. 5:37  1-207

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Bár politikai vitanapra gyűltünk össze, mégis, amikor jöttem, valami olyan jutott eszembe, hogy "Boldogok a békességre igyekezők, mert jobb megoldások adatnak nekik", vagy olyasmi, hogy "Azok a közösségek áldatnak meg jó kedvvel és bőséggel, amelyek azt megérdemlik". Azt mondanám, hogy köszönet jár a kezdeményezőknek, Nagy Sándor képviselő úrnak, Kiss Péter képviselő úrnak, Filló Pál képviselő úrnak, mert potenciálisan lehetőséget adtak arra, hogy belenézzünk a tükörbe. Mert van egy nagy tükör, igen tisztelt képviselőtársaim, amelyen keresztül a világ néz bennünket, vagy úgy is mondhatnánk - egy másik metaforával -: mintha üvegházban lennénk.

Igen, hasznos az, hogy megnézzük, mi van mögöttünk. Örülök Gál Zoltán képviselő úr metaforájának; azt mondta: előzmények nélkül nemigen tudjuk, hogy mi lesz a jövőben. Néhány előzményre legyen szabad figyelmeztetni önöket, igen tisztelt képviselőtársaim, amelyek igenis alapjai annak, amivel most foglalkozunk.

Gondoljunk például arra, hogy a nyugdíjalap, ami nincs meg, miért nincs meg?! A magyarázat hosszú lehet, de hadd mondjak egy igen lényeges dolgot: azért, mert Magyarország negyven éven át olyan dolgokkal foglalkozott, amiket idézőjelben úgy fogalmaznék meg, hogy "a vas és acél országa" kívántunk lenni (Dr. Géczi József Alajos: Így volt! - Folyamatos beszélgetés az MSZP soraiban.), arra költöttük el azt, ami a nyugdíjalap pénze lett volna. Ha olyan invesztációk lettek volna, amelyek jövedelmet hoztak volna, más lenne most a nyugdíjalap helyzete!

Aztán egy másik, igen tisztelt képviselőtársaim: voltak sikerek is a magyar gazdaságtörténetben. 1946-ban Magyarország olyan rossz körülmények között stabilizálta a pénzét, amilyen rossz körülmények sehol a világon, soha a világtörténelemben nem voltak! Olyan hiperinfláció után teremtődött meg a stabil pénz - és miért? Mert Magyarország, a földművesnépe, az iparimunkásnépe olyan áldozatokat hozott, olyan termelőeszközök keletkeztek, amelyek a kínálatot és a keresletet egyensúlyba hozták, tehát stabil lehetett a pénz. Ez volt, legyen szabad emlékeztetni magunkat, mert nemigen mondták ezt nekünk. Azt mondták, ebben az országban azt hirdették, hogy Rákosi Mátyás volt a forint apja - hát 10 millió magyar volt, és úgy teremtődött meg ez! Szóval volt Magyarországon sikerhistória!

Az viszont nem volt sikerhistória, legyen szabad figyelmeztetni magunkat, amit mostanában olyan gyakran emlegetünk, még ma is elhangzott, igen tisztelt képviselőtársaim: a Bokros-csomag-féle megoldás. Gondoljuk csak végig, és remélem, lesz időnk arra, hogy alaposabban belenézzünk, mi is történt akkor! Azokban az években az ország a potenciálja mögött volt, ezért nagyobb volt a munkanélküliség, nagyobb volt az infláció, mert hiszen a megtermelt javak hiánya az árakat felfelé mozgatja. Ilyen körülmények között ahelyett, hogy olyan gazdaságpolitikát talált volna ki vagy implementált volna a kormány, amely a foglalkoztatást célozta volna meg, azt, hogy nagyobb legyen a kínálat, ahelyett visszafogta a kínálatot. Hát persze hogy ez azt jelentette, hogy nagyobb lett a munkanélküliség, és a nagyobb hiány gerjesztette az inflációt, ellentétben azzal a szándékkal, amit Bokros pénzügyminiszter úr és az akkori kormány jónak látott. Vannak ilyen esetek, ilyen példák, tisztelt képviselőtársaim, amelyeket igenis jó megnézni, jó belenézni, és jó újragondolni!

Az idő rövidsége miatt még egy szót hadd szóljak az érdekegyeztetés témájáról is. Persze hogy a konfliktusokat meg kell oldani, de legyen szabad figyelmeztetnem mindnyájunkat, hogy az intézményes konfliktusmegoldások, az érdekegyeztetés nem csak az itt ma hallottakból áll, hanem van egy rendkívül hatásos érdekegyeztetési mechanizmus, amit úgy nevezünk: népképviseleti rendszer és szabadpiac. Ott emberek milliói találkoznak egymással, és megoldanak dolgokat; amikor az nem megy, persze hogy szükség lehet más beavatkozásra is. De ne felejtsük el: kinőni a problémákból, a bajokból, az a legjobb megoldás!

Befejezésül egy mondat, igen tisztelt Ház: úgy érzem, ebben a helyzetben a törvényhozás feladata megszerezni és megtartani az ország népének érdeklődését, és ha jól végezzük a feladatunkat, akkor tisztelet és megbecsülés jut nekünk, jobb lesz a nemzet közérzete és jobb lesz a hírünk a világban.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
18 99 1998.10.19. 8:53  80-104

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A környezetvédelmi termékdíjakról szóló, előttünk lévő törvényjavaslat talán azzal az igénnyel jelenik meg, mint minden törvényreform, hogy most végre kimondjuk az utolsó szót, megtaláltuk a választ a tapasztalataink alapján, kijavítjuk, és most már meglesz a végleges.

 

(20.30)

 

Legyen szabad figyelmeztetni önöket arra, hogy én nem így látom. Én azt gondolom, hogy ez egy érdekes, lényeges lépés előre, de még sok lépést fogunk megtenni, mert egyszerűen többet fogunk a témáról megtudni, és a tudás birtokában előrébb megyünk.

A termékdíj az egyik konceptus, amiről szeretnék néhány szót mondani, mert távolról sem az az igényem, hogy a témát úgy tárgyaljam, ahogy, mondjuk, majdnem egy életen át csináltam különböző irodalmakban és munkákban. A termékdíj fogalmához azt szeretném hozzátenni, hogy a "szennyező fizet" ötlet persze, hogy szerte a világon végigment, és elég hasznos és elég eredményes. De hogy ez a fizetség micsoda, büntetés vagy kompenzáció, vagy juttatás, mert mindegyik gondolatot tovább lehet fűzni. Én inkább arra hívnám föl most a figyelmet, hogy ez a kompenzáció - a szennyező fizet - lényegében egy ösztönzés a társadalom különböző részei felé. Ösztönzi a szennyezőt, azt a gyárost, aki olyasmit produkál, ami füstöt vagy mást hoz a levegőbe. Ösztönzi, hogy ezt szüntesse meg folytatni, ebből kifolyólag technológiai fejlődés következik.

Olyan új masinákat meg bigyókat fognak feltalálni, ami révén kevesebb lesz a szennyezés, tehát kevesebb büntetést kell fizetniük. Ez persze jelentős mértékben technológiai, mérnöki dolog, de ugyanolyan mértékben - a tapasztalat mutatja, több helyen láttam - vállalkozási, menedzseri tehetséget kíván. Amikor ez a kettő összeáll, akkor igen jelentős szennyezéscsökkenés következik be - nem a büntetéstől hajtva, hanem azért, hogy a profitot maximalizálja az, aki a szennyezést csinálná annak a hiányában.

Aztán persze ez ösztönöz másra is, ösztönöz arra, hogy újra használódjanak bizonyos anyagok. A csomagolóeszközökről is szó volt. A csomagolóeszközök újrahasználatáról olyan érdekes irodalom van szerte a világban, olyan sokféle tapasztalat... Olyat láttam egy országban, hogy a cserkészek az árokparton összegyűjtötték a coca-colás üvegeket, eladták, és abból mentek nyári táborba. (Csurka István: Coca-colás!) Olyan megoldás, amikor a rossz dolog, tehát a szennyezett portéka jóvá változik, ha a mechanizmus bele van építve a társadalomba. És ez a mi dolgunk, törvényhozóknak, hogy a mechanizmus beleépüljön a társadalomba. A minisztérium ezt nyilván jól tudja, mert hiszen miniszterek és környezetvédő szakemberek ezt az irodalomból könnyen ki tudják szűrni.

Az, hogy a kötelezettek köre kire érvényes, én azt tanácsolom, hogy mindenkire, aki szennyez. Ki szennyez? Többnyire a gyáros, többnyire a forgalomba hozó. Nem azért bírságoljuk meg - és azért nem is használom a "büntetés" szót, hanem a kompenzáció szót -, hogy kevesebb szennyezést végezzen. Aki végzi, aki csinálja, az mind kötelezett. Nem értek egyet azzal a nézettel, hogy vannak kivételezettek. Persze, hogy kivételezettet mindig lehet találni, mert valaki fontosabb, mint a másik valamilyen társadalmi prioritások alapján.

Én ebbe a gondolatmenetbe még nem kivételezném a nemzetvédelmi egységeket, a hadsereget vagy az amerikai hadsereget sem. Azt mondanám, hogy amit szennyeznek, azt valaki fizesse meg. Lehet, hogy a magyar honvédelmi miniszter fogja megfizetni a költségvetésből. (Balczó Zoltán: A János!) Lehet, hogy a NATO fogja megfizetni, de valaki fizesse meg! Én inkább ezt az elméletet mondanám, semhogy azt, hogy kivételt teszünk bárkivel is. Ezzel a nemzetközi kapcsolatainknak igazán nem ártanánk, különösen egy olyan ország felé, mint az Egyesült Államok, ahol jól értik a piacgazdaság elméleteit.

Azt is meg szeretném említeni, hogy a Környezetvédelmi Alap egy igen üdvös intézmény lehet. Oda fizetődnek be a kompenzációk, kártérítések, juttatások, és elérhetővé válnak olyan környezettisztítási, tisztántartási szempontból fontos programok, amit aztán a kormányzat vagy a társadalom valamiképpen elhatároz. Elképzelhető, hogy ott létrejönnek jelentősebb összegek. Persze, a végső-végső cél, mint egy filozófus cél, azt mondanám, hogy az lesz az ideális, amikor a Környezetvédelmi Alapnak a bevétele zéró, mert senki se piszkít, senki se szennyez, tehát senkinek se kell majd befizetni.

Még egy gondolat, az inflációról szóló számos hozzászóláshoz. Itt megint azt gondolom, hogy az inflációt ebbe a témába behozni csak ködösíti a képet. Mindig annyit fizessen a szennyező, amennyi a szennyezésnek az értéke, már a negatív értéke, amennyi kárt okoz, azt kompenzálja, infláció ide vagy oda. Elképzelhető, hogy bizonyos iparágakban, a társadalom bizonyos szegmensében több az infláció, mint másban, tehát ez az általánosítás nem használ. Jobb azt megcélozni, hogy ott történjen a fizetés, ahol a szennyezés történik. A nemzetközi irodalomban van erre egy érdekes, jó konceptus, amelyik valahogy úgy hangzik, hogy a költség ott jelenjen meg, ahol az előfordul, és akkor sok minden komplikációnak elejét vehetjük. Persze, ahhoz regisztráció, monitorozás és mérés szükséges, de erre a technológia megint csak rendelkezésre áll.

Gondolom, hogy erről a témáról annyiszor lesz még szó, hogy most engedtessék meg rövidre fognom és bezárnom azzal a gondolattal, hogy ez a levegőnek, a környezetnek, a víznek és mi mindennek a tisztulása mintegy a nemzet, az ország, a nép közérzetének a tisztulásához is hozzájárulhat, ha még jelképes módon is, de fizikailag is. Szóval, jót tesz, ha ezzel tovább foglalkozunk, és nem mondjuk azt, nem gondoljuk azt, hogy ez az egy törvénymódosítás, törvényreform most mindent megoldott, hanem talán újabb, további lépéseknek, kutatásoknak a kezdete is lesz, mert ez jót tesz majd a nemzet közérzetének és hírünknek a világban.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
19 86 1998.10.20. 2:16  23-25,67-103

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! A fogalomtisztázás gondolatával emelkedek szólásra. Jelenleg itt most adótörvényről tárgyalunk vagy adótörvények újrafontolgatásáról, esetleg reformról - de nem a költségvetésről! Tisztelt Ház! Most előttünk nincs a költségvetés. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ez a baj!) Lesz majd! Hogy mikor és hogyan, az egy nagyon fontos kérdés, de e pillanatban azt gondolni, hogy azért nem tudunk jó adótörvényt csinálni, mert nincs a költségvetés előttünk, az egy igen nagyon súlyos elméleti koncepciós tévedés. (Derültség, taps az MSZP padsoraiban. - Varga Mihály: Így van!) Hogyan?

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az adótörvény és a költségvetés bevételi oldala nagyon fontos részlet, és azt jól meg kell formálni. Ez volna a dolgunk ma itt. Az, hogy ez majd hogyan illeszkedik bele a költségvetésbe, egy másik nagyon fontos dolog lesz. Akkor majd azt megcsináljuk. Azonban azt nagyon jól tudjuk ebben az országban, szerte a világban, az időben visszamenőleg, és sok empirikus tapasztalat van arra, hogy a költségvetés egyensúlya nem mindig olyan szent tehén, amit minden állam mindig követ. Előfordul, hogy a költségvetés bevételi oldala több, mint a kiadás, és az ellenkezője is előfordul.

Olyanképpen gondolkodni, hogy azért nem lehet a bevételi oldalt jól megcsinálni, mert nem tudjuk, hogy mi lesz majd a kiadási oldal, azt jelenti, hogy nem vállaljuk a felelősségét, mintha nem tudnánk, mi is a dolgunk ebben a kérdésben. Tanácsolom, hogy ezt gondoljuk újra, és adjunk elég súlyt az elméletnek e kérdés vitájában. Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
30 74 1998.11.18. 8:11  1-217

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor az Országgyűlés vizsgálja a kormány költségvetését, akkor mi, országgyűlési képviselők is vizsgázunk; rajtunk ország-világ szeme. Küldetésünk része, hogy megadjuk a kormánynak a pénzforrásokat közérdekű feladatai teljesítéséhez, és hogy egyidejűleg mérsékeljük az adófizetés terhét és visszásságait. Ki vitatná, hogy Magyarországon még vannak tennivalók e princípiumok megvalósításához? Mégis kimondhatjuk, hogy az ország jó úton van. Orbán Viktor miniszterelnök kormánya, a Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Független Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum koalíciója elismerést érdemel az iránymutatásért.

Tisztelt Ház! Engedtessék meg nekem, hogy most, amikor hozzáfogunk a jelen költségvetési irományok alapos vizsgálásához - előmozdítandó az összefüggések perspektivikus elemzését -, javasoljak néhány emlékeztetőt.

Első emlékeztetőm: a túlterhelt kormányzati költségvetés olyan viszályok magvát veti, amelyek nyomán virágzó országok is szétestek. Jó lesz, ha vigyázunk a túlköltekezéssel!

Második emlékeztetőm: az állami költségvetést szükségtelenül terhelheti doktriner pénzpolitika, ami lassítja a növekedést és zsugorítja az adóalapot.

 

 

(11.40)

 

Első emlékeztetőm demonstrálja a túlterhelt állami költségvetés bomlasztó hatását. A XVIII. századbeli Franciaország, a kor vezető nagyhatalma krónikus költségvetési deficittel küszködött. Hogy az adók begyűjtését megerősítse, XVI. Lajos király összehívta a nemzetgyűlést, amelyik immár nyolcvan éve nem ülésezett. Ekkorra azonban az események úgy nekizúdultak, hogy végül a király feje is lehullott. A folyamat, tisztelt képviselőtársaim, költségvetési problémákkal indult!

A bibliai Salamon király bölcsessége és költészete beragyogja a judeo-keresztény-mohamedán kultúrákat. Azt is megtudjuk a Bibliából, hogy Salamon uralkodása végén szétesett az ország, mert Salamon király vaskezű adószedő volt, olyannyira, hogy halála után a nép adócsökkentést követelt, aminek megtagadása évszázados polgárháborúkhoz vezetett. A folyamat költségvetési problémákkal indult.

A XX. században Németország példát szolgáltatott az adó infláció képében való megjelenéséről. Németország az I. világháború után a nehéz jóvátételi szállításokat nem volt képes a kincstár adóbevételeiből fedezni. A bankóprés lépett az adószedő helyébe. A pénz elértéktelenedése a demokratikus államrendet aláásta, ami utat nyitott a náci hitleri zsarnokságnak. A tragédiasorozat kvázi adószedő hiperinflációval indult. (Mádai Péter: Ez érdekes történelemszemlélet!)

Második emlékeztetőmben - most továbbmenve - a pénzpolitikának az állami költségvetésre történő hatására utalok. A költségvetés számára terhet jelent a magas kamatláb, a pénz árának emelése. Magyarországon a jegybank, a Magyar Nemzeti Bank még manapság is a korábbi fél évszázad módszereit követi, aminek alapja a neoklasszikus post-Keynes-i monetáris intervenciós paradigma. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Az állami költségvetésben ez a metódus kétszeresen hátrányos következménnyel jár: csökkenti az adóbevételt és emeli az államadósság terhét. Egyik oldalon az adóbevétel csökkenését okozza az adóalap zsugorodása, ami együtt jár a kamatláb emelésével. A pénz árának drágulása visszatartja a gazdaság növekedésének tempóját. A vállalkozók magasabb árat kényszerülnek fizetni a kölcsönvett pénzért, sokaknak - különösképpen a kis- és középvállalkozók, kis- és középgazdák, kisiparosok és kiskereskedők számára - a hitel árának felemelése azt jelenti, hogy kénytelenek csökkenteni vagy leállítani, vagy el sem kezdhetik a termelést, mert képtelenek a magasabb költséggel megbirkózni.

Amikor több kamatot kell fizetni, csakúgy, mint amikor többe kerül a fűtőanyag vagy a nyersanyag, akkor a termékek ára emelkedik. Amikor a termelő már nem versenyképes, akkor jön az üzemek bezárása, a munkavállalók elbocsátása és ami jelen vizsgálódásunk fókusza: az adóalap zsugorodása.

A másik oldalon a költségvetési kiadás kötelezettségeit emeli a magasabb kamatláb. A közelmúltban elrendelt 1 százalékpontnyi kamatemelkedés öngerjesztett megterhelés. A jelenlegi belső adósságállomány szintje mellett - megbecsülve -, amely jövőre 6000 milliárd forintra tehető, 60 milliárd forint többletkiadás jelenik meg a költségvetésben. Ez a tehertétel megtakarítható lesz, mihelyt a jegybank visszaállítja az előzőleg alkalmazott kamatrátát.

Doktriner érveléssel a jegybank azzal indokolta a kamatlábemelést, hogy ilyen úton a devizatartalék növekszik és a forint erősödik. Azonban a művelet szükségtelen, amikor 8-9 milliárd dollár devizatartalék létezik! Éppen a versenyképes magyar vállalatok exportjának növekedése és importhelyettesítő eredménye lehetnek a bővülő devizatartalék eszközei. Márpedig ahhoz, hogy a gazdaság növekedése ezt az eredményt nyújtsa, az is szükséges, hogy a termelés versenyképességét a kamatterhelések többletköltsége ne hátráltassa, hanem a kamat csökkenése előmozdítsa. Megjegyzendő, hogy a keményvaluta - amely invesztícióként jön, hogy a termelő tevékenységben részes legyen - számára a magyar tudás a vonzó erő, sokkal kevésbé a "forró pénz" mennyisége az országban.

Tisztelt Ház! A költségvetés részletes vitájában tovább szándékozom elemezni az itt érintett témákat. Ehhez hívom igen tisztelt képviselőtársaimat, minden pártból mindenkit. Ez pedig jót tesz a nemzet közérzetének. A vonatkozó elméletek, tapasztalatok ismerete hasznos lesz. Igen, ez jót tesz a nemzet közérzetének és hírünknek a világban.

Megköszönöm inspiráló figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
30 86 1998.11.18. 1:56  1-217

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Rövid hozzászólásom onnan ered, hogy Kis Zoltán képviselő úr azt mondta, hogy az ország bevételéhez kell alakítani a kiadásokat. Minthogy én ezt az elmúlt hetek során ismételten hallottam ebben a teremben, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez egy ásatag, elavult és káros nézet. Nem volna kívánatos, hogy ez a nézet alakítsa ennek az országnak a költségvetését, sem ebben az évben, sem a jövőben.

A modern makroökonómia, a XX. század makroökonómiája eljutott annak a bebizonyításához, hogy az állami költségvetésnek van egy olyan rendkívüli lehetősége, hogy mérsékelje a gazdasági fluktuációkat. A gazdasági fluktuáció a legkárosabb a nemzetgazdaságra és a világgazdaságra! Úgy történhet ennek a csökkentése az állami költségvetés működtetése során, hogy az egyik évben költségvetési hiány van, a másik évben költségvetési többlet - ez megengedhető. (Bauer Tamás közbeszólása.) A fontos az, hogy a ciklus során, az öt-hat-tíz éves ciklus során a költségvetések egyensúlyban legyenek. (Bauer Tamás: De nálunk nincs ilyen!)

Tisztelettel javasolom, képviselő úr, és tisztelettel javasolom másoknak is, akik nem foglalkoztak ezzel a témával, hogy szíveskedjenek ebbe belenézni, mert ez olyan fájdalmaktól óvja meg a nemzetgazdaságot, aminek nem szükséges alávetni magunkat.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
30 90 1998.11.18. 0:50  1-217

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Képviselő Úr! Ez, amit ön volt olyan szíves elmondani nekünk, az egyik példája annak, hogy a mikroökonómia és a makroökonómia jelentős elméleti és gyakorlati tételeit most éppen nem tetszett különválasztani. Igen, persze, hogy megbeszéljük ezt a pénzügyminiszter úrral; tudom, hogy a pénzügyminiszter úr ennek tudatában van.

Az én tanácsom és felhívásom nem annyira bármelyik jelenlegi mikroökonómiai tételnek az analízisét jelenti, hanem az egész képnek a látását. Időnként jó, ha az egész képet nézzük!

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 58 1998.11.20. 1:54  1-123

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Mikor keletkeztek? Számomra ez volt a legfontosabb üzenet az elhangzott beszélgetések és válaszok kapcsán. Hogy mikor keletkeztek, azt úgy lehet megtudni, hogy meglátjuk az eredményeket, a valóság nyilvánvalóvá válik. Amikor a pénzügyminiszter úr, a Ház, a könyvvizsgálók vagy bárki rájön arra, hogy valami rendellenesség van, ez akkor kerüljön nyilvánosságra. De hogy mikor keletkeztek - egy, négy, tizennégy évvel ezelőtt, vagy amikor az ország a vas és acél országát építette, vagy egy inkompetens bankár rosszul kezelte a dolgokat -, az nem mindjárt válik nyilvánvalóvá, mint ahogy az emberi betegségre is ez jellemző. Az orvos valamikor felfedezi, rájön a diagnózisra, hogy az emberi szervezet beteg. De hogy miért lett beteg - azért, mert valaki harminc éven át dohányzott, ivott, vagy örökölt betegsége volt -, ez hosszan alakuló fejlemények következménye. Bízom a pénzügyminiszter úrban és ebben az Országgyűlésben is, hogy amikor valami hibát megtudunk, akkor megosztjuk a magyar néppel.

 

 

(11.40)

 

Erről van szó, és akkor nem kell egymásra mutogatni. Azért nagyon örültem, ahogy Font Sándor képviselőtársam ismételten, hogy is mondjam, erre mutatott rá. És ebben nem különbözünk, úgy érzem, egyetértünk abban, hogy ha valami hiba van, valami rendellenesség van, hozzuk nyilvánosságra, és fogjunk össze ebben. Itt egyetértés van.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 110 1998.11.20. 11:20  1-123

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A költségvetés általános vitájának a vége felé járva hasznosnak látszik, hogy az állami költségvetést a makroökonómiai mutatók tükrében is megnézzük. Az állami költségvetésről többet tudunk meg akkor, és nagyobb magabiztossággal foglalkozunk vele, ha jól megértjük, hogy mit is jelent ez az egész gazdasági életre, az ország minden részére.

Hogy tehetjük ezt? Feltartunk egy tükröt; mi is ez a tükör, ez a jelképes tükör, amit emlegetek? - a makroökonómiai paraméterek. Vagyis mit jelent az állami költségvetés sikere vagy kudarca, vagy különböző alternatívái a következő paraméterekre: növekedés, munkanélküliség, infláció, nemzetközi egyenleg. Ha ezeknek a tükrében jól néz ki a költségvetés, vagy fordítva, ha ezeket a makroökonómiai paramétereket segíti, előreviszi a költségvetés, akkor jó munkát végeztünk. Különben eltévedünk! Fontos dolgokról beszélgetünk, de végül is elveszünk az erdőben, mert nem egészen tudjuk, hogy hol tartunk, honnan jövünk, és hová megyünk!

Mindegyikről néhány gondolat. - A növekedés kapcsán, amelynek a témája itt ismételten előkerült, különösen üdvözöltem azt, hogy a pénzügyminiszter úr mindjárt a bevezetőben említette és aláhúzta, hogy a gazdasági növekedés mennyire lényeges alapja a jó költségvetésnek. Nem túl nehéz ezt megérteni azoknak az embereknek sem, akik nem a közgazdaságtannal töltötték el életüket, vagy azoknak a polgároknak, akiknek nyilván fontos, hogy megértsék, mit is csinálunk itt.

Hogy is áll össze a költségvetés és a növekedés? Egyszerűen úgy, hogy ha több a gazdaságnak a növekedése, több a GDP, akkor az adóalap megnő, tehát könnyebb begyűjteni azokat a bevételeket, amit azután a kormányzat elkölt a hivatása teljesítésében. Az, hogy a növekedés mértéke több vagy kevesebb, nagyon lényeges dolog, ezzel foglalkoztunk a választások során és azóta is. A belső és külső körülmények természetesen meghatározzák ezt. Anélkül, hogy tovább fejtegetném ezt, mindjárt hadd mutassak rá a másik makroökonómiai paraméterre ebben az összefüggésben: a munkanélküliségre.

Tisztelt Ház! Akkor lesz kevesebb munkanélküliség, akkor lesz kevesebb szociális teher, ha magasabb a növekedés. Itt sokszor azt éreztem, és többször hallok olyan beszélgetést szerte az országban, mintha lennének olyanok is a parlamentben, akik majdnem hogy nem drukkolnak a növekedésnek - mert a kormány növekedéspárti, akkor mintha az ellenzéknek növekedést ellenzőnek kellene lenni. Nyilván nem így van, de arra kérem képviselőtársaimat, az ellenzékieket is, hogy oszlassák ezt a hiedelmet, mert ez elő-előfordul! Növekedéspártiak vagyunk mindahányan, bárhol is ülünk ebben a parlamentben! A munkanélküliség kevesebb lesz, ilyenképpen több ember dolgozik, több a keresetük, több lesz az adóbevétel és így tovább - ez a folyamat.

Ennek a képnek egy másik paramétere az infláció. Mi történik az árszínvonallal? Itt hadd jelentsem azt, hogy az egész közgazdaság-tudomány birkózik ezzel a témával. Ugyanis van egy régebbi, neoklasszikus, monetarista, intervenciós szemlélet, amelyik szerint konfliktus van az infláció és a munkanélküliség között.

Azt szokták mondani - sokan még mindig ezzel a gazdaságpolitikával irányítják az országukat -, hogy ha az inflációt le akarják küzdeni - mint az első számú közellenséget -, akkor meg kell emelni a munkanélküliséget, vagy legalábbis bele kell nyugodni abba, hogy magasabb legyen a munkanélküliség, mert akkor a magasabb munkanélküliség nyomán az embereknek kevesebb a jövedelme, kevesebbet fognak költeni, tehát a kereslet húzta infláció majd kevesebb lesz.

 

(13.40)

 

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Hadd számoljak be arról, hogy a közgazdaság-tudományban mindinkább meglátszódik egy avult, avítt, ásatag nézet. A jól bizonyított elméletek és empirikusan is bizonyított valóság az, amikor a növekedés magasabb, és a polgároknak több a jövedelme, ez nem kell hogy inflációt gerjesszen, nem kell hogy kínálat generálta inflációt gerjesszen. Miért? Itt van az áttörés, az elméleti és empirikus áttörés: azért nem gerjeszt ez inflációt, mert a növekedés semmi más, mint annak a jelentése - statisztikusok jelentik nekünk -, hogy a növekedés rátája nyomán több áru, termék keletkezett, került a raktárakba, a boltok polcaira. Márpedig ha több a termék, akkor az árakkal mi történik? Lefelé mennek és nem felfelé.

Az infláció és a munkanélküliség közötti összefüggés, korreláció tehát nem negatív, ahogy az ósdi közgazdaságtan tanítja. Képviselőtáraim, bocsánatot kérek, senkit nem kívánok úgy megszólítani, de ne vegye magára senki sem, de másokra nyilván áll, nevezetesen az a hiedelem, hogy az infláció és a munkanélküliség egymással negatív korrelációban van; a valóság pedig az, amit én jelentek, hogy igenis, ezek pozitív módon függenek egymással össze. Nevezetesen: ha kevesebb a munkanélküliség, akkor kevesebb lesz az infláció is. Miért? Mert a kevesebb munkanélküliség annak a bizonyítéka, hogy több termék került a raktárakba, mert több ember dolgozott, több a portéka, az pedig az árakat leszorítja. Ezek a makroökonómiai, gazdaságpolitikai összefüggések hasznosak akkor, amikor a Magyar Országgyűlés a legfontosabb esztendei, évi feladatával foglalkozik, nevezetesen a költségvetéssel.

Még egy elem ebben az összefüggésben, hölgyeim és uraim, a nemzetközi mérleg: hogyan is áll majd a valuta, az importálás és az exportálás kérdése? Megint csak nagyon leegyszerűsítve mondom: amikor az ország gazdasága növekszik, több terméket hoz a piacra, persze jó minőségű, versenyképes módon, akkor ezeket a világ megveszi, eladhatók lesznek, és az így megkeresett kemény valutával sokkal jobban megtámasztjuk az ország gazdasági hírét a világban, mintha olyan pénzügyi politikát folytatunk, amelyik forró pénzt hoz be az országba - forró pénzt. A megkeresett profit és a megkeresett exportból eladott termékek legyenek a gazdaságpolitikai céljaink - tanácsolom -, és csak szükségképpen - szeretném hinni, hogy soha - legyen arra szükség, hogy a jegybank úgy inspirálja a külföldi pénz behozatalát, hogy azért emeli fel a kamatlábat.

A külföldi pénz, a nemzetközi beruházások akkor jönnek el Magyarországra, ha úgy tudják, hogy Magyarország egy olyan hely, ahol a befektetés jó, tehát megvannak a termelőeszközök. Magyarországnak olyan különleges, nagyszerű termelőeszköze van, ami a világon ma a legkurrensebb: az ember, a tudás, a kapacitás. Emiatt jönnek Magyarországra a nemzetközi beruházók, és nem pedig azért, mert felemeljük a kamatlábat, és a forró pénz bejön.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, hogy a részletes vitában, amely előttünk áll az elkövetkezendő hetek során, ilyen gondolatok segíthetnek nekünk abban, hogy mik is azok az igen fontos részletek, amelyeket majd megvitatunk, és hogyan állnak azok össze. Ha többet foglalkozunk ezekkel a témákkal, legalábbis figyelemmel vagyunk rájuk, akkor kevesebb kísértésünk lesz arra, hogy egymással azért vitatkozzunk, mert vitatkozni jó.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, mindannyian - szívünkre téve a kezünket - azt mondjuk, hogy voltak ilyen jelenségek az elmúlt hét során. Talán színházi teátrikus szempontból jó is az, ha valaki szórakoztatni akar valakit, de azért nem hiszem, hogy túl sokat megengedhetjük magunknak ezeket a teátrikus játszmákat, hanem inkább maradjunk a kaptafánál. Márpedig a mi kaptafánk az, hogy jó költségvetést hozzunk létre ennek az országnak.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és remélem, hogy az elkövetkező hetek során folytatjuk ezt a konverzációt, ezt a beszélgetést. Köszönöm, elnök úr. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
39 85 1998.12.07. 2:14  39-165

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva ezt a beszélgetést, hozzászólásokat, furcsán érzem magam a parlamentnek e soraiban. Ugyanis úgy vagyunk adresszálva az igen tisztelt ellenzéki képviselő hölgyek és urak által, mintha valami nádpálcaforgatók lennének a kormánypárti képviselők, vagy pedig a kényszerítés, vagy valami más drasztikus eszközök hívei lennénk. Amit én Surján László képviselő úrtól hallottam és társaimtól egyre-másra, az más volt!

Legyen szabad valahogyan még egyszer rámutatni arra, miről is beszélünk mi. Arról, hogy az edukáció, a tanulás, az építés a legértékesebb eszközt termeli, az emberi tudást; és azt a tudást, amely a felemelkedés útja. Nem szükséges nemességbe születni vagy vagyonosnak születni, vagy összeköttetésekkel rendelkezni. A tudás előreviheti az embert, az egyént. Ha olyan körülményeket engedünk felülkerekedni, ami ezt nem optimálisan viszi előre, akkor nem végezzük el azt, ami a lehetőségünk.

Hogy lehet elmulasztani, nem látni azt, igen tisztelt képviselőtársaink, hogy amikor a tudást visszük, próbáljuk elősegíteni és ösztönözni, ugyanakkor a méltányosságot és a hatásfokot párhuzamosan munkáljuk. Tehát nem egyik vagy a másik, hanem párhuzamosan haladnak előre a méltányosság és a hatásfok. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez olyanféle közgazdasági fogalom, amelyet jó volna többször végiggondolnunk.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 163 1998.12.09. 1:58  1-172

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A törvényalkotás úgy volna ideális, ha közös erőfeszítés, tudás, jó szándék, együttműködés eredménye lenne.

Tisztelettel emlékeztetem magunkat, hogy ez nem mindig így van. Különösen, igen tisztelt dr. Kóródi Mária képviselő asszony, aki azt mondta, hogy ez a törvény semmit nem tesz. Alá tetszett húzni: semmit nem tesz. (Dr. Kóródi Mária közbeszól.) Kérem szépen, valamit tesz. Előlegezzük meg egymásnak a jó szándékot! Különben én végigolvastam ezt a törvényt, és végighallgattam a vitát.

Ahogy a miniszterelnök úr elmondta, a miniszterek elmondták, az ellenzék hozzájárulása igen szükséges. Éppen most vettem részt egy bizottsági ülésen ebben a témában, ahol az derült ki - elmulasztottam eleddig -, hogy olyasmire hatalmazzuk fel a hatósági közegeket, hogy olyan eszközöket használjanak, amelyek ízléstelenek, embertelenek, durvák, amelyek árnyékot vetnek ránk. Hírünk a világban nem lesz jobb azzal, és a nemzet közérzete nem lesz jobb azzal, ha elektromos sokkolókat használhatnak a nyomozó hatóságok.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! A kormány jó szándékú, képzett emberekből áll. Ez a parlament jó szándékú képzett emberekből áll. Ezekről a témákról beszéljünk, és mutassuk meg egymásnak, és akkor jobb törvény fog megszületni! Nem tudom, hogy mi lesz a végeredménye a mi gondolatainknak, de jó szándékkal hozom bele a procedúrába, és ezért szeretném, ha összefognánk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
42 223 1998.12.14. 2:19  31,33-272

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az agrárszféra költségvetési vitáját megvilágíthatja egy szempontból egy hír a mai sajtóból, olvasom a Világgazdaságból: meglepő inflációcsökkenés; jelentős meglepetést okozott az elemzők körében a novemberi inflációs adat, a havi 0,3 százalékos átlagos áremelkedésnek köszönhetően 11,2 százalékra csökkent az éves árindex. Ha 0,3 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban az árindex, ha azt 12-vel megszorozzuk, akkor még mindig csak 4 százalék körüli infláció jönne ki. Persze az előző hónapokban lényegesen magasabb volt, tehát így jutunk el a Statisztikai Hivatal szerint a 11,2 százalékhoz.

Miért mondom ezt az agrárvita kapcsán? Olvassuk csak tovább! Az elemzői várakozásoknál több mint 0,5 százalékponttal alacsonyabb árindex kialakulásában közrejátszott a fogyasztói kosár; a fogyasztói kosárban a legnagyobb százalékos súllyal, 27,6 százalékos súllyal szereplő élelmiszerárak novemberben is alig, mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amikor országos költségvetésről beszélünk, és az agrárszféra költségvetéséről beszélünk, jó, ha emlékezünk a makroökonómiai összefüggésekre: íme, amikor egy szegmense az ország gazdasági életének jól működik, akkor az kivetítődik másra is, az egész nemzetgazdaságra. Érdemes lesz tehát ebben az összefüggésben is nézni a különböző részleteket, a tégláit annak az épületnek, amit építünk.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
42 227 1998.12.14. 2:12  31,33-272

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Képviselő Úr! Amikor idézni tetszett az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdaságát, az úgy hangzott nekem, mintha a Szovjetunió mezőgazdaságát tetszett volna idézni. (Dr. Kis Zoltán: Nekem tetszik az amerikai!) Mert ott volt minden annyira betervezve, a cél is, amit meg kellett termelni, a termelőeszközök is, amiket felhasználtak lett légyen; persze tudjuk, hogy mi a végeredmény, csődbe ment a Szovjetunió, az egész nagy intézmény.

Összehasonlítva az észak-amerikai mezőgazdasági politikával, persze vannak hasonlatok: óriási nagy termőterületek, jelentős gazdaságirányítási mutatók. De azért nagyon távol van azoknak a mutatóknak a mennyisége, a beavatkozásnak a mennyisége a két országban. Tehát az a hasonlat, engedtessék meg nekem, valóban nem világítja meg azt a problémát, amivel a magyar mezőgazdaság ma birkózik.

Az agrárolló - hogy ahhoz hogyan tudunk hozzányúlni, amikor arra kerül a sor, majd megnézzük. Egy azonban bizonyos, hogy Magyarország mezőgazdaságának igen jelentős, ki nem használt kapacitása van, olyan termékeket termelhetnénk, amelyek a világpiacon úgy mennének, mint a cukor, már bocsánatot kérek, a nagyszerű gyümölcs és ital és mi minden, amit valamikor még a harmincas években csináltunk is. Emlékszem, az 1930-as évén végén hír volt Magyarországon, hogy minden héten kétszer egy repülőgép Budapestről elment Stockholmba, paradicsomot vitt - és hasonló.

Kérem szépen, ez ma ritkaságszámba megy, pedig ez a potenciál megvan. Itt tudjuk analizálni, diagnosztizálni és gyógyítani az agrárollót, nem pedig a nagy szférának az elnagyolásával. Remélem, majd alkalmunk adódik arra, hogy ezekbe a dolgokba részletesebben belemenjünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban és dr. Kis Zoltán részéről.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
46 113 1999.02.08. 5:17  96-118

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Türelmüket kérem, a technológiát megtanulom...

Gondolom, 1999. február 8-a úgy kerülhet be az Országgyűlés krónikájába, mint az a nap, amikor a közügyek előrevitelével többet foglalkoztunk, mint parittyázással és nyilazással. Meghallgattuk egymás hozzászólásait a kormánykoalíció soraiból, az ellenzék soraiból, kiegészítjük, értékeljük. Nos, ebben a szellemben különösképpen érdekes, megjegyzendő és kifejeződött a Közbeszerzések Tanácsa tevékenységének a megvitatása. Ennek a tárgyilagosságra törekvésnek a szellemében ajánlok én most néhány megjegyzést a közgazdaság-tudomány analitikai eszköztárából. Célként emlegetődik itt az Országgyűlésben - idézek kifejezéseket - az átláthatóság, a hatékonyság, a verseny tisztasága. Ugye magunkra ismerünk?

Fel kell hívnom a figyelmet igen tisztelt képviselőtársaim: ezekkel ellentétben áll az a másik gyakran elhangzott kifejezés, hogy 10 százalékos árengedmény, vagy helybeli tender preferálása és más kedvezmények. Mindezek ugyanis létrehoznak, megteremtenek olyan implicit juttatásokat, amelyek nemigen látszanak, és az adófizető, a fogyasztó, a döntéshozó talán nem is tudja, hogy létezik az az implicit juttatás, és mennyi az. Nevezhetjük azt persze más néven is, szubvenció, transzfer, és a nemzeti irodalomban különböző kifejezések léteznek erre.

A kérdés az - ez kellene, hogy legyen a kérdésünk -: ki kapja a juttatást? És ki adja a juttatást? Tehát ki az a kiválasztott, kedvezményezett szállító vagy valaki, aki magasabb árat számíthat? Mi, döntéshozók úgy gondoljuk, és még talán a parlament törvényhozói is, hogy ezzel mi valami patrióta dolgot cselekedtünk. Mintha nem vennénk észre, hogy valakinek juttattunk valamilyen címen, ami rendben van, ha tudjuk, hogy azt akartuk csinálni, és azt kifejezzük, de többnyire ez rejtve van, implicit. És ki fizeti ezt meg? A fogyasztó, a használó, és végső fokon az adófizető. Ha így akarjuk megadóztatni a társadalmat, lehet, hogy rendben van, de csak akkor, ha ezt is kimondjuk, és tisztázottá tesszük a társadalomban.

Tehát ilyenképpen, tisztelt Ház, a közbeszerzések folyamata létrehoz olyan jövedelemelosztást, újraelosztást, vagyonelosztást és újraelosztást, ami felett a társadalom szemet huny. Mi törvényhozók is vagy szemet hunyunk, vagy észre sem vesszük.

Tisztelt Ház! Az én mostani igen vázlatos felszólalásom ebben a késői órában csak azt célozza meg, hogy kívánatos volna, hogy az eljövendő törvényalkotás során, a közbeszerzési törvény reformja során olyan előzetes vizsgálat történjen - és erre megvan a közgazdasági analízis és más különböző technológiák -, amely előre megbecsüli, ki jár jobban és ki jár rosszabbul olyan közbeszerzési kedvezmények következtében, amelyek léteznek, és amelyeket talán folytatunk, amelyeket talán nem fogunk kigyomlálni és kinyesegetni.

Arról van szó, hogy megtudjuk, megtudhatjuk, hogy ezek a folyamatok mennyiben ködösek, mennyiben korruptak, és kívánjuk-e ezt folytatni vagy nem. Nyilván nem kívánjuk ilyen címek alatt folytatni, de ahhoz, hogy megfelelő diagnózist állítsunk fel, ismernünk kell a technikát, ami létezik, és alkalmazni kell ezeket. Akkor bizonyára jobb lesz a nemzet közérzete, és jobb lesz a hírünk is a világban azok számára, akik Magyarországgal kereskedni kívánnak.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 114 1999.02.11. 3:26  111-187

DR. HORVÁTH JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jelentem, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága tárgyalta a Magyar Nemzeti Bank éves jelentését 1997-ről. A benyújtott 325 oldal terjedelmű anyagból kiindulva és a jegybank, a Magyar Nemzeti Bank két főtisztviselőjének magyarázata nyomán vita formálódott.

Elismerő megjegyzés hangzott el a statisztikai és ökonometriai tudományossággal készült terjedelmes táblázatokat és kimutatásokat illetőleg. Ugyanakkor felvetődött a gondolat, hogy más országok gyakorlatához hasonlóan célszerű volna kimutatásokat készíteni a nemzetgazdaság kapacitásáról, valamint annak hasznosításáról és kihasználatlanságáról. Ilyen adatok egyfelől iparáganként, másfelől régiónként értékes tájékoztatás lennének a területfejlesztési tervek, valamint a beruházási döntések készítőinek.

Továbbá kérdések vetődtek fel, hangsúlyozva a jegybank függetlenségének princípiumát, a seigniorage - pénzkibocsátási monopólium - jövedelmek takarékos hasznosításáról, valamint a mérleg devizatételeiről. Eszmecsere alakult ki a monetáris politikáról.

Az az adottság, hogy az 1997. évi jelentés csak most, 1999 februárjában került ismertetésre, amikor már az 1999. évi monetáris politikai irányelvekről készült Nemzeti Bank-tájékoztató - szám szerint J/468. - is megjelent és kezünkbe került, ez a helyzet magával hozta, hogy mindkét okmány alapot szolgáltatott a vitához. Nyomatékosan kifejeződött az a kívánság, hogy a közgazdaságtan tudomány elméleti haladását és empirikus tapasztalatait gondosan számba véve a monetáris politika következetesen növekedésorientálttá váljon.

Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság javasolja az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámoló általános vitára való bocsátását és elfogadását.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 182 1999.02.11. 12:13  111-187

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy a vége felé érkezünk ennek a témának, azt hiszem, mondhatom, hogy a vita nagy része, jelentős része nem szorosan a Magyar Nemzeti Bank 1997. évi működéséről szólt, hanem ezzel kapcsolatban vagy néha nem is ezzel kapcsolatban sok minden másról.

 

(19.50)

Elmondtunk dolgokat, ami a szívünket nyomta, mondhatnám, ami sokaknak a bögyében volt. De úgy látszik, ez is hozzátartozik a parlamenti rituáléhoz. Engedtessék meg, hogy ne is kíséreljem meg, hogy ezekre reflektáljak, még abban a szerepben sem, mint a bizottság előadója, hanem inkább egyetlenegy témára szorítkozom, a jegybank működésére. Ha az, amit most elmondok, leírandó lenne valamiféle publikáció formájában, akkor körülbelül az lenne a címe: a jegybank lehet növekedésorientált. Ebben a szellemben, erről a témáról és csak erre szorítkozva mondok néhány propozíciót.

Most az időbeli korlátok keretein belül azt a témát kívánom érinteni, vizsgálni, hogy milyen szerepe lehet a jegybanknak abban, hogy a nemzetgazdaság optimális, tartós és stabil növekedési pályán maradjon. Hangsúlyozom, hogy ezen cél követésében előfeltételnek tekintem a Magyar Nemzeti Bank mint jegybank függetlenségének garantálását. Bár a jegybank a magyar állam tulajdona, alapszabályait az Országgyűléstől kapta, és itt beszámolóval tartozik, ugyanakkor független a mindenkori kormánytól, vagyis nem a mindenkori kormány programja vagy költségvetési megszorításai motiválják. A jegybank monetáris politikájának működése független ettől, így annak a célja az, hogy az infláció leszorításán munkálkodjon, a munkanélküliséget csökkentse, a növekedést előmozdítsa, a nemzetközi egyenlegeket fenntartsa - körülbelül ez a négy fő program.

Bizonyítani szándékozom, hogy az említett négy cél követése lehetséges, sőt kölcsönösen egymást felerősítő tevékenység. Hangsúlyozom, tisztelt Ház, a növekedés prominens szerepét, annyira, hogy általa a többi cél előrehaladása is felerősödik. Éppen ez az a meglátás, amely kapcsán szükséges újragondolni a jegybank tevékenységének bizonyos részét.

Még mindig általánosan, világszerte használatos, léteznek azokban a sokat emlegetett tankönyvekben megtalálható elméletek, igen, még léteznek, bár mind gyakrabban megkérdőjeleződnek, újragondolódnak. Azok szerint a többé-kevésbé fakuló és, mondhatnám, ásatag elméletek szerint az össztermelés, a GDP befolyásolásának hathatós eszköze a jegybank, nálunk a Nemzeti Bank, egy különös fajta metódus folytán. Nevezetesen az intézmény feladatává teszi azáltal tartani a makro-ökonómiai egyensúlyt, hogy ösztönözze a stagnáló vagy pedig fékezze a felgyorsuló nemzetgazdaságot, aminek is az elméleti alapját szolgáltatja egy sajátos konvencionális post-keynesi cum monetáris intervenciós cum fiscal-aktivista neoklasszikus paradigma. Ez a modell az össztermelést, a GDP-t olyan langyos-hűvös tempóban kívánja tartani, amely szerinte nem kockáztatná a stabilitást.

Ennek érdekében a jegybank, amikor inflációtól tart, felemeli a pénz árát. Az indoklás az, hogy a magasabb kamatláb majd lassítja a növekedés tempóját, és ezáltal mérsékli a piacon megjelenő emelkedő kereslet által gerjesztett inflációt. De ez a logika sántít, tisztelt Ház! A magasabb kamat nemcsak a keresletet, hanem a kínálatot is visszafogja. Az tény, hogy a kamatlábemelés a kereslet csökkenéséhez vezet, ami fékezi a kereslet gerjesztette inflációs nyomást. Ugyanakkor az is tény, hogy a hitel árának emelése, a magasabb kamatszint mozgásba hozza a költséggerjesztésű inflációt, annyira vagy még fokozottabban, mint amennyire lefogja a kereslet indukálta inflációs hatást. Az történik - akaratlanul is -, hogy kínálat-visszafogó inflációt okoz a hitelek túl drága ára, hasonlóan ahhoz, ahogyan a túl drága energia vagy nyersanyagok felemelik a költséget. Tehát a jegybank hitelkorlátozása gyakran nemhogy csökkenti az inflációt, hanem ellenkező irányba is hathat.

Az a beidegződés, amely fél az elevenebb tempójú növekedéstől, még mindig egyik meghatározó faktora a gazdaságpolitika alakításának. Ahogy említettem, művelői elavult tankönyvekből idézgetik, hogy a jegybank feladata, idézem: "Nem engedni az uralkodó széljárásnak." Ebben a szerepben a jegybank kormánytestülete meglátja a növekvő keresletnek az árszínvonalra gyakorolt felfelé húzó hatását, de ugyanakkor nem veszi észre a növekvő kínálatnak az árakat lefelé nyomó hatását. Ez pedig fantomlátó szélmalomharc, hasonló ahhoz, ahogyan a képzeletbeli lovag, Don Quijote rohamra kelt a szélmalom ellen, mert az - véleménye szerint - gonosz szellemeket testesített meg.

Rövidítve és szűkre fogva ennek a témának, elméleti újragondolásnak a vetületeit, azt teszem még hozzá, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szándékom, az elmélethez való viszonyulás és annak az empirikus bizonyítását nézve, hogy nyissuk fel a makro-ökonómia területét, hogy onnan világosság jöjjön be a jegybank, a Magyar Nemzeti Bank ügyeinek vizsgálására.

Mint láttuk, történtek elméleti tisztázások, a neoklasszikus paradigma igenis újragondolásra kerül. A legérdekesebb újabb bizonyíték arra, hogy a Világbank körülbelül egy évvel ezelőtt elhatárolta magát a Valutaalaptól éppen ebben a témában, hogy a Valutaalap monetáris politikát javasol, ajánl szerte a világban. A Világbank, amely édestestvére vagy unokatestvére, 30 vagy 40 évi együttműködés után úgy látta, hogy ez bizony elavult és másra van szükség.

Számunkra itt, igen tisztelt képviselőtársaim, a törvényalkotó országgyűlési képviselőknek miért időszerű, miért célszerű a közgazdaság-tudomány üzenetének ismerete? Azért, mert közérdek, hogy jobb és ne csak valamennyire jó döntéseket hozzunk. Ignorálhatjuk azt a tényt, hogy az elénk kerülő törvényjavaslatok és határozatok túlnyomó többsége, kétharmada, háromnegyed része gazdasági témákkal foglalkozik? Gondoljunk a munkára, munkanélküliségre, jövedelemre, fogyasztására, termelésre, beruházásra, adózásra, tarifákra, monopóliumokra és így tovább. Tehát nekünk, törvényhozóknak igenis kívánatos volna ugyancsak ezeknek a dolgoknak az empirikus részeivel foglalkozni. Megkockáztatom azt az állítást, ne tessék megharagudni képviselőtársaim, ha ezekben a dolgokban jobban elvégeztük volna a házi feladatot, tehát elméleti és empirikus tapasztalatokat, akkor ez a vita fele idő alatt többet elvégzett volna.

A magyar gazdaságpolitika, alátámasztva a közgazdaság-tudomány számos ágazatának hozzájárulásával, olyan laboratórium manapság, amely alapjaiban jobbítja és még jobban jobbítja az ország népének életét.

 

(20.00)

A folyamat felénk irányítja a világ érdeklődését. Körülbelül ott tartunk, hogy a század eleji osztrák iskola vagy a század közepi chicagói iskola után talán formálódóban lehet egy budapesti iskola. Különösképpen lényeges ez, amikor a növekedés lehetőségeit mérlegeljük, és ahogyan ma ebben a Magyar Nemzeti Bank szerepét vizsgáljuk. Valóban - ahogy már említettem -, ha jelen felszólalásomnak címet adnék, az az lenne: a jegybank növekedésorientáló lehet.

Tisztelt Ház! Javasolom, hogy valamikor, nem túl messze, rendeztessék egy Magyar Nemzeti Bank-nap itt az Országgyűlésben, ahol ezzel a témával foglalkozunk, és akkor sok minden olyan előkerülhet, ami valóban segít jobban megérteni a jegybankot, és a jegybank is újragondolhatja a működését, és lépést tarthat az elmélettel és az empirikus tapasztalatokkal.

Ezzel a gondolattal zárom: ismétlem, a bank jelentését elfogadásra alkalmasnak tartom, azzal a feltételezéssel, hogy az itt elhangzott feltételek és kondíciók továbbra is velünk maradnak, és foglalkozunk velük.

Köszönöm a meghallgatást.

(Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
58 238-242 1999.03.24. 9:11  191-249

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy elérkeztünk a végéhez ennek a vitának, úgy érzem, hogy azt kellene nekem néhány percben idehozni, ami csak foszlányosan történt az általános vita során. Beszédek hangzottak el egymás mellett, különös témákat előhozva és helyi vagy szakmai érdekeinket képviselve, de hogy hogy áll ez az egész össze, arról kevesebb szó volt. Hallottuk a miniszter expozéjában, és itt-ott egypár alkalommal - de hogy is áll a nagy kép?

A címe ennek a törvényjavaslatnak az intézményhálózat átalakításáról szól, és itt nagyon sokan integrációról beszéltek. Pedig a kettő nem szinonima! Aztán a fontosabb része ennek a címnek az, hogy a felsőoktatásról szóló. Mert arról van szó, a felsőoktatásról! Esetleg az átalakításáról is! Mit jelent: felsőoktatás? Tudjuk: egyetemek, főiskolák. Mit csinálnak ezek? Mi ezek missziója? A kiművelt emberfők. Annak a termelőeszköznek, annak az értéknek a kimunkálása, ami vagy lesz, vagy nem lesz! Magyarországon valahogyan ez van, és az a szkeptikus állásfoglalás, amit mi hallottunk ma este is és korábban is, hogy mennyi baj van a magyar felsőoktatással! Ámen, így van.

Ugyanakkor micsoda sikereket értek el azok a magyar emberek, akik ezen a felsőoktatási szisztémán mentek keresztül az elmúlt húsz, ötven, száz év alatt! Valahogyan valamit nyilván jól is csinálunk! De egy nagy csomó dolgot nyilván rosszul is csinálunk. Tehát mik ezek az elemek? Hogy tudjuk kiszűrni a pozitív és a negatív elemeket ebben a témában, a magyar felsőoktatásról szóló törvényhozásban?

Nekünk, törvényhozóknak mi a dolgunk ebben? Az, hogy megnézzük a nagy képet, és kigyomláljuk, kinyesegessük azt, ami nem tartozik oda, ami már hátrányos, és plántáljuk azt, ami pozitív. Magunk is kitaláljuk, és a világból is tanulunk.

Mik a sikerindikátorok? Honnan tudjuk, hogy jól csináljuk vagy nem jól csináljuk? Egy egészen érdekes és ma már a világban általában használt indikátorjelző a felsőoktatás sikerét illetően az, hogy mennyi az élete során elvárt jövedelme annak a személynek, aki a felsőoktatáson végigment, összehasonlítva azzal, aki nem ment végig a felsőoktatáson. Ha például három oktatási sémát állítunk fel, azt, hogy az egyik az elemi iskolás, a másik pedig a középiskolás, a harmadik a felsőoktatás, és mennyibe került ez, mennyi forrás fordítódott mindegyik személy képzésére. Most specifikusan a felsőoktatáson végigment személy képzésére mennyi? Iskolába járt 8 évig, meg még 4 évig, meg még 4 évig, összeadva mennyi volt ennek a költsége, mennyi volt az a költség, amit úgy számolunk, hogy az alkalmi költség, mert hiszen az idő alatt nem volt munkahelyen és nem keresett. Szóval összeadva mindezeket a költségeket.

A másik oldalról kiszámítva azt, hogy mennyi lesz az élete során elvárt jövedelme ennek a személynek, akkor a következő nagyon érdekes invesztációs beruházási kalkulushoz jutunk el. Ha összeadjuk az összes beruházást, ráfordítást a felsőoktatásban, és hogy mennyi annak a jövedelme, a visszatérülése, a megtérülése, nagyon érdekes eredményre jutunk. Nevezetesen sokkal nagyobb a megtérülés ebben a szférában, mint ha ugyanaz a pénzösszeg el lett volna költve az ország legmodernebb technológiai szférájában, a gépiparban, az információs technológiában, amely ma menő és amely a legprosperálóbb. Még ezeken is túltesz az az invesztáció, amit az emberbe fektet be a társadalom. Ezek azok a témák, melyekről szeretném, ha többet hallanánk vagy hallottunk lett volna már eleddig is a felsőoktatás jövőjét nézve.

Ez a felsőoktatás azután inspirálja a hallgatót, és inspirálja az oktatót és a professzort. És a kölcsönhatás! Ezek a kölcsönhatások jelentős mértékig megmagyarázzák a magyar sikereket. Amikor a világban azt kérdezik tőled, tőlem, tőlünk, hogy miért van az, hogy ebből az országból több Nobel-díjas került ki, mint a környező négy országból együttvéve, vagy más ilyen furcsa dolgokat kérdeznek tőlünk a világban, akkor valami magyarázatot találunk és mondunk, de az egyik olyasmi, hogy volt egy olyan egyetem, volt egy olyan középiskola...

Tehát az oktató és hallgató együtthatása, az egymást inspirálása; és akkor a normális invesztációs kalkulus nem is áll már többé, mert akkor 2+2 nem 4, hanem 6 vagy 15. Ez az a kreatív, alkotó része, jellege a felsőoktatásnak.

Akkor ez a beruházás olyan vonzó lesz a társadalom számára, mintha 150 évvel ezelőtt valaki elment volna aranyat bányászni Kaliforniába, mert azt hitték, hogy ott van az aranyvilág; vagy később Afrikába gyémántot vizsgálni... (Az elnök csenget.)

ELNÖK: Képviselő Úr! Elnézést kérek, ne haragudjon, 11 óra közeleg, és ön nem a témáról beszél, nem a felsőoktatásról szóló törvényről beszél.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): (Az elnök felé fordulva:) De arról beszélek, elnök úr! Köszönöm szépen. Nagyon sajnálom, én arról beszéltem. Elnök úr, ön ezzel megvonta tőlem a szót! Nem köszönöm meg!

ELNÖK: Nem vontam meg a szót, tessék folytassa, de szerettem volna, ha a LXXX. törvény módosításáról beszél, tehát elsősorban az államtitkár úr előtt is azokról a hasznos észrevételeiről. Ön nagyon-nagyon nagy általánosságban beszél. Ne tessék haragudni, kénytelen vagyok ezt megállapítani mint levezető elnök.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! A világ néha nagy általánosságokból is áll és részletekből is áll. Ezt a nagy épületet valaki, egy nagy építész alkotta téglákból és részletekből. Nem látni a nagy képet - az vakság! És ha ön nem akarja, hogy én a nagy képről beszéljek, akkor nem fogok beszélni róla.

Államtitkár úr, ha úgy tetszik megítélni, hogy fölösleges, nagyon hálás lennék a tanácsáért, akkor abbahagyom.

 

(22.40)

Azonban azt nem látni, hogy azokból a beruházásokból, amelyeket a felsőoktatásba kívánunk irányítani, mi térül vissza... - az igenis, elsősorban felsőoktatási téma, elnök úr!

És végül - mivelhogy nem folytathatom tovább - azt szeretném mondani, hogy ilyen módon építenénk azt, ami a legnagyobb öröksége a nemzetnek, a társadalomnak, bármelyik társadalomnak: a legnagyobb örökség a kiművelt emberfő.

Köszönöm. (Dr. Pálinkás József tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 52 1999.03.26. 1:59  1-126

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Vitatkozni jó, szeretünk vitatkozni, tanúi vagyunk, hiszen az a nap címe, tárgya, hogy utunk Európába. Szociális van itt írva, nekem kedvem volna átfogalmazni: utunk az emberibb, a kívánatosabb... De így is jó. Mégis, valahogy sok időt kezdünk tölteni azzal, ami nem pontosan ez a téma. Mi a téma? Néhányan már minden pártból utaltak erre. Én azt mondanám, úgy jutunk el abba az Európába, ahol lenni szeretnénk, hogy belenövünk. Ezt a kifejezést a képviselőtársaim egymás után használták, de valahogyan mintha másod-, harmadrendű lenne az, hogy a növekedés révén jutunk majd el oda.

A Fidesz-Magyar Polgári Pártot időnként majdnemhogy gúny tárgyává teszik már a választások során is és azóta is, hogy mi a növekedés pártjának nevezzük magunkat. Igen, szeretnénk annak, a reális, megvalósítható növekedésnek, ami sok tényező együttjátéka. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Tehát most, amikor arról van szó, hogy abba az Európába jussunk el, akkor majd belenövünk ebbe. Jobb volna - szeretném hívni az igen tisztelt képviselőtársaimat -, ha valahogy több időt töltenénk azzal, hogy melyek a növekedés lehetőségei számunkra, hogyan tudjuk összerakni a magunk gondolatait, beleértve ideológiát, világnézetet, mert ez jelenti majd, hogy ez a nap sikeres volt.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 111 1999.03.26. 0:06  1-126

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, én föliratkoztam.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 115 1999.03.26. 7:58  1-126

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az egész 10 percet nem szándékozom... Azt tenném hozzá, vagy azzal kezdeném, hogy ebben a Házban én független kisgazdapárti képviselőként többször szólaltam, az 1945-46-os és '47-es esztendőkben. Nem gondoltam, hogy ilyen kitüntető alkalom ér.

A témához úgy kívánnék még hozzájárulni néhány percben - a témához: utunk a szociális Európába -, hogy arra emlékeztessem magunkat, lehet-e utunk a szociális - korábban úgy neveztem, hogy emberibb vagy kívánatosabb - Európába kevésbé rögös, mert hiszen nem olyan sima, mint ahogy azt megálmodhatnánk.

Ennek kapcsán olyasmikre szeretném fölhívni a figyelmet, amire már itt volt utalás a nap folyamán, de talán megérdemel több világosságot. A miniszter úr a bevezetőjében mondta azt, hogy a problémák jelentős hányadának megoldása csak gondolkodásunk megváltoztatásával érhető el. Igen, ehhez kapcsolódom én, vagyis ebbe a témába tartozik az üzenetem.

Az egyik ilyen téves nézet az, hogy a hatékonyság és méltányosság, a gazdasági hatékonyság és méltányosság egymással szembenálló célok, szándékok. Szeretném, ha ez a téma újból és újból meggondolás tárgya lenne, mert ez valójában nem kell hogy így legyen. Sőt igen gyakran egy gazdaság akkor hatásosabb, ha méltányosabb; és akkor méltányosabb, ha hatásosabb.

Egy példával ha illusztrálhatnám ezt: az egészségügy-szolgálat. Több egészség és az egészségszolgáltatás a társadalom számára egyfajta méltányossági fogalom. Ugyanakkor hadd mondjam azt mint elméleti közgazdász és gyakorló közgazdász, hogy alig van más, olyan jó hatásfokú javítása, segítése a gazdasági életnek, mint az egészséges ember, ami révén a termelékenység, a hatásfok emelkedik. Tehát itt nem valami negatív korreláció létezik, hogy vagy méltányosak vagyunk, vagy hatásosak vagyunk, hanem mind a kettő vagyunk, ha ezt jól látjuk és bölcsen csináljuk.

Egy másik ilyen hiedelem, ami az Európa felé való úton egy újabb rög lehet, amit jó kikerülni, az a tévtan, hogy meghatározott számú munkahelyek léteznek a társadalomban. Például hogy Magyarországon ennyi meg ennyi millió munkahely van, és azt kell elosztani, és a kormány bölcsessége vagy jószívűsége, vagy valamiféle más indíték révén ezt elosztja. Rábízza bizonyos mértékig a piacra, és minél inkább a piacra bízza, gondoljuk sokan, annál jobb lesz.

(14.30)

De mégis, ez a fogalom, hogy egy bizonyos számú munkahely létezik az országban...!

Tisztelt Ház! Ez tévedés! Hölgyeim és Uraim! Ez tévedés! Munkahely annyi van, ahány ép, képes valaki munkához áll és munkaalkalmat talál. Hallottam Varga László képviselő úrtól, többektől, és igen ékesen lett ez kifejezve, hogy a munkaalkalomnak meg kell lennie, ehhez joga van a polgárnak.

De mi van, ha még sincs meg az a munkaalkalom? Azt szeretném javasolni, arra szeretném a figyelmet felhívni, hogy akkor nem a bíróhoz mennék. Egek ura, a bíróságra menni! Erről vannak jó és kevésbé üdvös tapasztalataink. Hanem olyan helyre, ahol valamit meg lehet termelni, elmenni az alföldi homokos pusztákra, ahol valamikor száz évvel vagy ötven évvel ezelőtt mezőgazdaság volt, paradicsomot, barackot és valamit termeltek, és ma az nem történik. És elmenni abba a faluba, ahol ezelőtt ötven évvel negyvenhét kádár mester volt, hordókat gyártottak, exportra is, és ma egyetlen kádár mester sincs ottan, pedig a hagyományai ennek megvannak.

Tehát van munkaalkalom új kádármesterek számára? Van munkaalkalom új gyümölcstermelők és más kézműiparosok számára? Igen, van! És a világ ezt megveszi. Majd most a marketing-emberek talán szkeptikusan azt fogják mondani, Horváth képviselő úr vagy professzor úr, nem tetszik tudni azt, hogy azt el is kell tudni adni? Igen, el lehet adni, hölgyeim és uraim! A világ gazdagszik! Ha végignézzük a világstatisztikákat, a vásárlóerő olyan mértékben növekszik, hogy az egész évszázad során erre nem volt precedens, és erre vannak kilátások a következő évtizedekben is. Tehát igen, több munkahely van, több munkahelyet lehet teremteni, és azokat a piaci mechanizmus révén egész hatásosan lehet művelni.

Még egy rövid megjegyzés egy másik rögöt illetőleg ezen az úton. Nevezetesen az a hiedelem, hogy van valamiféle meghatározott béralapja a társadalomnak. A régi, százéves vasbértörvény, hogy ennyi meg annyi bér van, és azt valahogy el kell osztani az igénylők között, és hogy ki mennyi bért keres, kinek lesz munkaalkalma vagy nem, az valamiféle bölcs döntéstől függ, mondjuk, a kormányétól.

Hölgyeim és Uraim! Ez az a másik tévedés, az a balhiedelem, amit jó, ha eloszlatunk - nem így van! A bér nem más, mint annak a jutalma, hogy valaki valamit termelt, és azt valaki megveszi. A mechanizmust kell nekünk végiggondolni, és a jó törvények, a jó kormányzás ennek az instrumentuma.

Nem kívánom tovább folytatni, bár - hogy is mondjam - igen csábító ez egy professzor számára. De abbahagyom azzal, hogy hívom magunkat, keressük ezeket a rögöket az úton, és mozdítsuk el; annál simább lesz az utunk abban az Európában, ahová készülünk, és ahová eljuthatunk!

Ahogy a mai vitát hallgatom és hallgattuk, azt hiszem, észrevesszük azt, hogy az esélyeink jók, annak ellenére, hogy időnként a mulasztás bűnébe esünk és mellékvágányokon járunk és meghosszabbítjuk az utat, mert olyan ösvényeket választunk, amelyekre nem volna szükség. Mégis jó úton járunk, és köszönöm, hogy része lehettem ennek a beszélgetésnek.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 18-20 1999.04.15. 2:07  1-49

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Jólesik hallani ezt a jól megcélzott szakmai vitát. Több téma is, de egy különösen nyugtalanít, amihez pár szót szeretnék szólni. Nevezetesen, hogy mintha képviselőtársaim többen is - Csizmár Gábor képviselő úr, többé-kevésbé Horn Gábor képviselő úr is, de mások is - aggodalmukat fejeznék ki a tekintetben, hogy túl sok átfolyás történhet a szakképzés és a felsőoktatás között, mintegy úgy érzik, hogy a szakképzés pénze eltékozlódik, vagy másra fordítódik.

Szeretném, ha emlékeznénk arra, hogy a gazdasági életben, az oktatásban, általában az emberi társadalomban a falak nem olyan nagyon mereven vannak meghatározva, és az átjárás nemcsak hogy megengedhető, hanem igen gyakran kívánatos. Ha egy társadalom meghatározza azt, hogy kiből mi lesz élete során, meghatározza 14 évesen, 20 évesen vagy valamilyen életkorában, tudjuk ennek a hátrányait. De tudjuk azt is, hogy ezen lehet segíteni, hogy átjárás lehetséges!

Egy kitűnően képzett fizikus, aki a Harvard vagy a Budapesti Műegyetem legkitűnőbbje, húsz évig azt csinálja, de elképzelhető, hogy beleun, lusta lesz és frusztrált lesz, jobb lesz, ha elmegy, és vaskovácsként, rézművesként, kézművesként valamiket csinál. De persze, ez a másik irányban is megvan: egy kitűnő szakmunkás, technikus 18-28 éves korában fedezheti fel, hogy benne a megvan tudós talentum (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és akkor abba az irányba mehet.

Szóval, az átjárás, azt hiszem, hogy...

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): ...több, mint ahogy itt látszik. (Az elnök ismét csenget.) Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 44 1999.04.15. 2:04  1-49

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Olyan jól haladunk a témával, ugyanakkor néhány olyan elem kerül elő a beszélgetés folytatása során, amit, úgy érzem, most kívánatos aláhúzni, azt, amit T. Asztalos Ildikó, igen tisztelt képviselőtársunk mondott, hogy a gazdasági szereplők - igen. Mert hiszen a kormány beterjesztése is ezzel kezdődött, és az államtitkár úr ezt ismételten igen világosan aláhúzta.

Az a kérdés, amire Sági képviselő úr figyelmeztetett - mert mondta, hogy majd a részletes vitában kerül rá sor -, nevezetesen: mi történik, ha megfordul a trend? Mert hiszen megfordulhat. Éltem Amerikában, és emlékszem, hogy a nagy tudományos szputnyikéra után annyi mérnököt képeztek, hogy Seattle-ben a sofőrök 80 százaléka mérnöki diplomával rendelkezett. Miért történt ez?

Egyebek között azért, mert nem a piac jelzéseire vigyázott a társadalom, hanem a kormány döntötte el. És a kormányok néha bölcsek, néha kevésbé bölcsek. Ha tehát azok a gondolatok vezetnek bennünket, hogy figyelünk a piacra - ami pedig elsősorban a vállalatok és az egyének döntése -, akkor kevesebb problémánk adódik ennek kapcsán.

Még egy gondolat igen lényeges, amit most már többen mondtunk, engedtessék meg, hogy aláhúzzam: akkor lesz kevesebb megrázkódtatás, probléma és baj az idők során, ha több humánképesítéssel is rendelkeznek ezek az emberek. Az általános műveltség az, hogy a magyar szakember, tudós miért olyan jó. Miért jön ide annyi multinacionális? Pontosan azért, mert a magyar fiatal és felnőtt humántudása több (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mint általában szerte a világon.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
64 16 1999.04.16. 9:26  1-19

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, amikor a távközlésről szóló törvényt módosítjuk, kívánatosnak látszik néhány olyan gondolat felvetése is, amelyek magabiztosabbá teszik a döntéshozatalunkat. E tekintetben jó néhány gazdaságfilozófiai és gazdaságtörténeti elemet is meg lehet nézni, de sokkal inkább a téma dinamikáját.

Mindjárt az elején egyik módszernek ajánlom annak a kérdésnek a felvetését, hogy most mi is lesz ennek nyomán, ki jár jobban, ki jár rosszabbul. Gondolom, mindig igen jó volna a törvényhozónak egy ilyen szempontra emlékezni. Ki is jár jobban? A fogyasztó jobban jár? Azután a gazdasági növekedés jobban jár? Igen, olyan tekintetben igenlő válaszokat adhatunk és fogunk adni, ha arra gondolunk, hogy itt egy olyan szférájával foglalkozunk a gazdasági életnek, ahol a technológiai haladás igen jelentősen csökkenti az előállítás költségét. Tehát a termelés költsége kevesebb, ami nyilvánvalóan átcsatornázandó a használóra, legyen az fogyasztó vagy ipari fogyasztó. Igen, a technológiai haladás ezt meghozza, és itt-ott ezt tapasztaljuk is.

Van azonban egy másik elem, az ipari koncentráció, a monopolisztikus helyzet, amikor egy-egy iparágban, jelen esetben a távközlés ágában a monopolisztikus helyzet nálunk és másutt olyan helyzeteket teremt - képviselőtársaim erre utaltak is az utóbbi egy-két órában -, amikor bizony a monopolista jellegű vállalatnak magasabb a profitja, mint ha nem lenne monopolista jellegű. Nem is megyek bele a részletekbe. Olyan eseteket látunk, hogy egy telefonhívás Budapestről Chicagóba háromszor annyiba kerül, mint Chicagóból Budapestre, vagy kétszer-háromszor. Szóval az arányok - hogy is mondjam...? - elgondolkodtatóak. Ugye, milyen enyhén fogalmazok?!

Azután felvetődik mindjárt a kérdés: lehet ezzel valamit tenni? Igen. Örömmel hallottam a miniszter úr előterjesztéséből és az egész reformjavaslat szelleméből, hogy igen, a piac az az intézmény, az a mechanizmus, amely a versenyt intézményesíti, tehát a monopolistát elgondolkodtatja úgy, hogy továbbítsa a technológiai fejlődés révén elért többletjövedelmet, vagy ha nem, legalábbis annak a veszélye, mint Damoklesz kardja ott függjön a monopolista fölött, hogy ha nem viselkedik úgy, ahogy illik, akkor majd jön a kormány, és valamiféleképpen beavatkozik ebbe a szférába. Tehát örömmel hallom és szeretném, ha képviselőtársaim a törvényjavaslat tárgyalása során ismét visszatérnének a piac önreguláló és - hogy mondjam? - öntisztító-, -gyógyító szerepére.

Hallunk persze olyat, hogy a nagyvállalatra szükség van, mert hiszen bizonyos dolgok nem történhettek volna meg nélküle. Bell telefonlaboratóriuma a negyvenes évek elején feltalálta a tranzisztort, ami nélkül ez az évszázad nem ilyen lenne.

Szerencsém volt - hadd mondjam el fél percben -, mert Walter Brattainnal, egy feltalálóval, aki ezért Nobel-díjat kapott, később együtt tanítottam a Whitman College-ban és egy közös szemináriumot tartottunk, ő adta a tudományfilozófiáját, én a gazdaságfilozófiát. Volt módom eléggé belelátni abba, hogy az ilyen nagy feltaláló tudósok és az intézmény - részünkre ez a lényeges -, egy nagyvállalat, amely mögötte állt, ott történhetett meg ez az áttörő, nagy fejlődés. Ugyanakkor a Bell-szisztéma az évtizedek során kicsit idejét múlta, úgy, hogy mások is feltaláltak dolgokat, az állam is rájött arra, hogy másoknak is lehetőséget adjon, és az újítók megjelenése nagy-nagy változásokat hozott, további változásokat ebben az iparágban.

Ne tessék félreérteni, igen tisztelt képviselőtársaim, és nem szeretném, ha félreértenék, akik idefigyelnek a mi tanácskozásainkra, de az én figyelmeztetésem a monopolista túlzás ellen nem valami luddista kampány. Emlékszünk, amikor a XIX. század elején a textilmunkások, kistextilesek Észak-Angliában összeverték, összetörték az új textilgépeket, mert azt hitték, hogy ez milyen sokat árt a társadalomnak. Nem valami ilyen luddista magatartás mondatja velem a mondanivalóimat!

 

(10.20)

 

Még egy gondolatot hoznék ide, nevezetesen azt a specifikus témát, amit a miniszter úrtól is hallottunk, és képviselőtársaim is utaltak már rá: a vezetékes műsorelosztók szerepét és megjelenését. Hogy ez kívánatos, hogy technológiailag lehetséges, hogy rákapcsolódjanak erre a szisztémára, az a kábel, amelyik ma már párhuzamosan többféle funkciót képes elvégezni, nagyon jó, ha ebbe belekerülnek a műsorelosztók - mert nyilván mit jelent ez megint? Azt, hogy a költség kevesebb lesz, és a fogyasztó alacsonyabb áron jut hozzá ahhoz, amit megvenni kíván.

Azt szeretném még elmondani - lehet, hogy Kovács Kálmán képviselőtársam nincsen itt, amikor ő azt mondta, hogy a konvergenciák korát éljük... Igen, éljük a konvergenciák korát, de én azt gondolom, hogy éljük a divergenciák optimalizálódásának a korát is - és ebben a törvényjavaslatban mind a kettő jelen van! Csak egyiket látni, azt hiszem, kevesebb volna, mint amire szükségünk van, hogy tisztán lássuk.

Befejezéshez közeledve említeném még azt, hogy a perspektíva sürgősebbé teszi számunkra, hogy igenis cselekedjünk e törvényjavaslat tekintetében, és elvárjuk azt, amit a kormány ígér hosszabb távon. Gondoljunk csak a nagy áttörésekre a gazdaságtörténetben! Úgy szoktam mondani, hogy a XVIII. században a vetésforgó volt, a Norfolk-system, a XIX. században a gőzgép, a XX. században a tranzisztor és mindaz, amit mi most tárgyalunk, az információ százada és így tovább. Mit jelentett ez? Azt jelenti, hogy az emberi élet elvárása hosszabb lehet, jobb lehet, ha ezt jól csináljuk.

Legeslegutolsó mostani megjegyzésem: annak következtében, ha ezt jól csináljuk, tehát olyan törvény hozódik, ami ezt az iparágat az optimális teljesítmény felé engedi haladni, akkor olyan dolgok történnek az országban, hogy a gazdasági növekedés még jobb lesz, még inkább megemelkedik, ami azt jelenti, az infláció csökkenhet, mert ez egy fontos portéka, szolgáltatás a fogyasztói kosárban; ha ennek az ára csökken, akkor más is csökken. Több munkaalkalom, versenyképesség, az Államkincstár jövedelme, szóval ilyen nagy gazdaságpolitikai perspektívában igen fontos témával foglalkozunk, noha úgy látszik, hogy ez csak egy viszonylagosan rövid törvénymódosítás.

Ilyen gondolatokkal készülök, gondolom, készülünk a részletes vitára, és most a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről is, de gondolom, az egész Országgyűlés részéről sokan vagyunk, akik várjuk ennek a törvénynek a megszavazását.

Köszönöm, elnök úr. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 76 1999.05.07. 15:25  1-167

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság költségvetési irányelveiről szóló, előttünk lévő anyag érdekes, szakszerűen előkészített, amiről persze sok mindenkinek sokféle véleménye lehet. Azt hiszem, közelebb jutunk ahhoz a megállapításhoz, hogy egy igen érdekes, szakszerűen előkészített okmányról van szó, ha képesek és hajlandóak vagyunk a kaptafánál maradni, nevezetesen: ha a költségvetés irányelveiről beszélünk. Értem én azt, mindnyájan értjük, hogy ebben a Házban, az Országgyűlésben, amely a politika háza is, igen nagy a kísértés, hogy bármiről legyen is szó, politikai szempontok, indulatok kerüljenek bele a vitába - ez történt ma is. Azt szeretném, ha visszatérnénk az alapokhoz, nevezetesen a gazdaságpolitikai elemekhez, amelyek előttünk vannak.

Az, hogy a felszólalók hajlamosak arra, hogy kritizálják az anyagot, nagyon természetes, üdvös, megtapsolandó; azért vagyunk itt, azért az még a címe is, hogy az irányelvek megvitatása. Nem törvényt alkotunk ma, hanem irányelveket, szempontokat szemlélünk, azért is, hogy majd amikor a törvényalkotásra kerül a sor, jobban fel legyünk készülve.

Ebben a keretben hangzottak el olyan megjegyzések - és itt a pénzügyminiszter úr kijelentését húznám alá -, hogy igen, az infláció csökkentése egy rendkívül nehéz feladat, ez majdnem az alapja, az egyik alapköve minden másnak. Azután elhangzott az, hogy az állami kiadások csökkentése mennyire lényeges, és itt az újraelosztás dolgát is elő kell venni. Nem lesz ez könnyű, Magyarországon a nemzeti jövedelemnek majdnem a fele a kormányzatokon keresztül használódik valamire: vagy a kormányok adminisztrációjára, vagy az újraelosztásra igen nagy mértékben. Nem lesz ez könnyű, de igen jó volt hallani a pénzügyminiszter úrtól a kormány nevében, és azt hiszem, a magyar közvélemény és talán a koalíciós pártok és az ellenzéki pártok is egyetértenek abban: jobb lenne, ha a kormányzat, a kormányszféra valamivel kisebb és sokkal aktívabb lenne, és ez nem lehetetlen.

(12.40)

Hatásfokról van szó, kigyomlálásáról, kinyesegetéséről azoknak, amelyek nem tartoznak ide.

Amikor az inflációról van szó, nagyon jó, ha elővesszük azokat a gondolatokat, amelyek igen vitásak ebben a Házban, nevezetesen, hogy az infláció csökkenésének egyik eszköze a növekedés. Ehhez, tudom, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy szükség van bizonyos elavult közgazdasági elméletek újragondolására. Volt olyan közgazdasági elmélet ebben az évszázadban - és majdnem fél évszázadig ez dominált -, amire úgy szoktunk ma hivatkozni, hogy a neoklasszikus közgazdasági paradigma. Ez azt hitte, hogy akkor lehet az inflációt csökkenteni, ha a munkanélküliséget megemeljük, következésképpen lecsökkentjük a megtermelt javak mennyiségét. Ebből ma már az évszázad vége felé kinövünk, bár a gazdaságpolitika csinálói még az előző korszakban jártak iskolába, és még a neoklasszikus paradigmában gondolkoznak, azt hiszik, hogy akkor lesz majd inflációcsökkenés, ha a gazdasági növekedés is csökken. Jó lesz, ha erre gondolunk, és jó, hogy a pénzügyminiszter úr vázlatában ez már úgy szerepel, ahogy a közgazdasági elméletek és empirikus tapasztalatok legújabb újragondolása időszerű.

A gyors gazdasági növekedés tehát az infláció mérsékléséhez vezet. Azt halljuk, és időnként kritikusok, még a gazdasági szférából a gazdasági elméletek emberei is azt vitatják, hogy lehet-e úgy növekedni, amikor a világban baj van. Magyarország exportorientált ország, és az elmúlt években sikereink - különösen egy-két év során - az exportszektor terjedése révén következtek be. Igen, tisztelt képviselőtársaim, ez így van, azonban nemcsak exportszektora van a magyar gazdasági életnek! Ha az exportszektor lelassul, mert a világban újragondolnak dolgokat vagy újragombolnak mellényeket, akkor még mindig van lehetőség arra, hogy a gazdasági életünk másik két jelentős szektorára jobban odafigyeljünk, nevezetesen a beruházásokra és a hazai fogyasztásra.

Az, hogy erre nincs meg a lehetőségünk, kérem tisztelettel, tévedés! Magyarországnak a potenciálja igenis megvan arra, hogy jelentős beruházási növekedéssel számoljunk és ezt megvalósítsuk. Utak, kórházak és sorolhatnánk, mindannyiunknak van kedvenc témája, amit szeretnénk megvalósítani. Hogy erre van-e fedezet, vannak-e források? Gondoljunk a hazai megtakarításra, a hazai tartalékokra, de nagyon érdekes arra emlékezni, amit igen ritkán hallunk, hogy nemzetközi kölcsönöket ajánlanak nekünk mostanában, amit nem is veszünk fel; a Világbank és a Valutaalap családjából az utóbbi egy-két évben igen óvatosan vettük fel azokat a kölcsönajánlatokat vagy fel sem vettük, ami elérhető lett volna számunkra. Nem azt javaslom itt, hogy feltétlenül hasznosítsuk azokat a hiteleket, de azoknak a lehetősége elképzelhető. Elképzelhető, hogy úgy használható útépítésre vagy egyéb beruházásokra vagy csak lakásépítésre, hogy a gazdasági szférában tevékenység lesz, növekedés lesz az invesztációs folyamatok során, ugyanakkor, amikor talán pár százalékkal lecsökken a külkereskedelmi tevékenység. Ugyanígy folytatnám a fogyasztási, a lakossági szférában.

Azt szeretném javasolni, tisztelt képviselőtársaim, hogy túl kell jutnunk azon - megint csak ezt a szót használom - az elavult gazdasági elméleten, amely azt hiszi, hogy Magyarország gazdasági növekedése milyen mértékben korlátozott. Hogy is következett be ez ma itt, az Országházban? Mintha a három ellenzéki párt összehangolta volna a mondanivalóját ebben a tekintetben, hogy szkeptikusak a növekedési potenciált illetőleg. Nem veszem sorra, hiszen mindenki tudja, hogy ki mit mondott, és ki mit gondol. Hogy 4 százaléknál nem lehet több, vagy hogy lehet-e 6-7 százalék - ez egy kedvenc téma. Szeretném megint javasolni - hogyan mondjam, hogy ne úgy tűnjön, mintha valakinek a tányérjára raknék leckéket -, hogy nézzünk ebbe bele, az empirikus tapasztalatok megvannak több országból a világban, különösen pedig a közgazdasági elmélet megmagyarázza ennek a lehetőségét.

Miről is van szó az elméletben? Csupán egy rövid percben szólnék erről. Az elmélet úgy támasztja ezt alá, hogy a növekedés nem jelent mást, mint a megtermelt javak mennyiségének a többletét. Márpedig ha több termék jelenik meg, ha több a kínálat, ez azt jelenti, hogy több ember dolgozott, több ember keresett bért ennek jutalmaképpen. Ugyan ez a többletbér inflációs nyomást jelenthet, kereslet húzta inflációt jelenthet, azonban itt jön az új meglátás, ami annyira hiányzik az irodalomból és a gazdaságpolitikából: amikor többletkereslet jutott az emberek zsebébe, már az előző héten vagy hónapban többletkínálat került a raktárakba és a boltok polcaira. A többletkínálat pedig mit tesz az árakkal? Ezt már a nagymamám tudta, aki nem is tudta, hogyan kell betűzni azt, hogy közgazdaságtan: ha többletkínálat van, akkor az árak lefelé mennek. A gazdasági növekedés tehát az infláció elleni, az áremelkedés elleni gazdaságpolitikának egy hatásos eszköze.

Továbbmenve, igen tisztelt képviselőtársaim, mégis neveket említenék. Szekeres Imre képviselő úr, Kuncze Gábor képviselő úr azt hiszik, hogy a kormány azért ígérget, mert ez egy politikai kampány vagy folytatja a választási kampányt.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amikor gazdaságpolitikáról beszélünk, mint ahogy beszéltünk a kampányban, és a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjában megjelent, hogy a gazdasági növekedés felemelkedhet a korábbi 3-4 százalékról 5-6-7 százalékra is, ezt sokan úgy tekintették, hogy ez csupán választási kampány, választási ígérgetés. Most már nézzük meg, hogy ennek a lehetőségét később elismerték mások is, azok, akik a legjobban kritizálták! Ha végignézzük a fejcímeket az újságokban, egy évvel ezelőtt a választások után a zöld újság és a London Economist is azt mondta, hogy talán tényleg lehetséges a 6-7 százalék növekedés. Azt, hogy ez nem következett be eleddig, két olyan nyomós ok magyarázza, mint az oroszországi válság, a távol-keleti válság, és talán sorolhatnánk tovább. Ezért nem 7 vagy 6, hanem 5 vagy 5,5 százalék lesz. Ez nem jelenti azt, hogy aki ezt meglátta, és ezzel ki mert állni a világ elé, azt szükségképpen azzal kell illetni, hogy olcsó kampánycélokra használta ezt. Jó lenne, ha a valóság tükrébe néznénk, és mások is inkább kölcsönvehetnék azt a gazdaságpolitikai meglátást, amely kétségkívül a jövőé lesz, és amelyre vannak példák Írországtól a Távol-Keletig és másutt.

Még egy-két gondolatot szeretnék megosztani önökkel. Nevezetesen azt szeretném megemlíteni, hogy a társadalmi kohézió fogalma belekerült a pénzügyminiszter úr tervébe, és volt, aki úgy gondolta, hogy ez megint valami politikai fogás. Lehet, hogy politikai, hiszen ahogy már többször megállapítottuk, minden politika, de hogy a társadalom kohéziójáról gondolkozunk, és azt komolyan vesszük, az igen-igen üdvös és kívánatos.

 

(12.50)

Hiszen a magyar társadalom egyik patologikus jelensége az, hogy az elmúlt évtizedek során a társadalom szövetei igen sokszor elrozsdásodtak és szétoldódtak. Tehát ha a társadalom magára talál, és több együttérzés, felelősség alakul ki - annak a keresése, hogy különböző csoportok, régiók és különböző politikai pártok hogyan tudnak együttműködni. Mi erre a jó cím? Azt hiszem: társadalmi kohézió. Tehát tekintsük ezt pozitív fogalomnak, és jó, hogy a pénzügyminiszter úr egy ilyen okmányba hozta be.

Említem továbbá azt, hogy a kormányzat, az állam részvétele a gazdasági életben - bár én csökkenteni szeretném látni - egy szférában különösen kívánatos, nevezetesen a kutatások, a fejlesztések felemelésében. A különböző okmányokból örömmel látom, hogy ez a felével emelkedni fog - a számok ne tévesszenek meg bennünket -, nevezetesen körülbelül 0,9 százalékról 1,5 százalékra fog emelkedni. Az ilyenfajta beruházás (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) igenis hasznos lesz akkor, amikor majd a költségvetést készítjük, és a specifikus témákra fogunk rátérni.

Köszönöm, igen tisztelt képviselőtársaim. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 138 1999.05.07. 2:07  1-167

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Felszólalásomat az indította, hogy Karl Imre igen tisztelt képviselőtársunk, és már többek is mintha azt érezték és hangoztatták volna, hogy a Fidesz részéről és a kormánypártok részéről mi már befejeztük ezt a vitát. Nem így van! Az, hogy kevesebbet szóltunk hozzá az utóbbi percekben, azért is volt, mert gondoltuk, helyet adunk a kritikusoknak, az ellenzéknek.

Jó az, senki se monopolizálja a terepet, de azért hadd említsem azt, hogy azok, akik valóban elkötelezték magukat a kritikai szerepre, annyi mindent nem vettek elő!

(16.20)

Ez egy olyan aranybánya, hiszen az is volt a szándéka, ezek irányelvek, tehát nem a tennivalók tételes felsorolása a költségvetésben vagy az államháztartásban, hanem irányelvekről való beszélgetés. Nagyon kevés szó volt például - ha én kritikus lettem volna, használtam volna - az elméletnek, az institúcióknak és a gazdaságpolitikának az egymásra hatásáról, az egymással való kiegészítéséről vagy a konfliktusáról, mert hiszen van ilyen. Majd a részletes viták során különböző előterjesztések következtében ezek elő fognak jönni, bizonyos vagyok benne, hogy mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalról. Azután az, hogy milyen lehetőséget halasztott el a kormány ennek a beterjesztésével; nem az volt a cél, hogy az egész szférát átölelje, hanem inkább az, hogy gondolkodásra inspiráljon mindnyájunkat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt hiszem, hogy ez megtörtént. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
73 86 1999.05.31. 2:14  21-125

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Megfogadtam, hogy nem fogok ma szólni, de annyi érdekes tézist hallok, és olyan gyakran fogalmazódnak meg lazán dolgok, hogy ha nem szólnék, akkor meg azért hibáztatnám magamat.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! A címe ennek a vitanapnak a közterhek - ez az első szava. A közterhekkel pedig úgy lehetne jól foglalkozni, hogy kinövünk a bajainkból, a magyar gazdasági élet képes jobban növekedni, mint ahogy az elmúlt hosszú évek során a tapasztalat ezt mutatta. Az, hogy most visszaesés van, nem azt jelenti, hogy letesszük a lantot, és ebbe belenyugszunk, hanem azt jelentené, és az lenne egy vitanap tárgya, hogy meg kell keresni az alternatívákat. Ha egyik motor nem működik, akkor keressük a másikat. Nevezetesen, ha az exportlehetőségek lecsökkentek, akkor még igen sok hazai termelési lehetőségre megvan az igény: utakat építeni, kórházakat építeni és így tovább véges-végig. Erre pedig nemzetközi hitelt is lehet kapni, a Világbank udvarol nekünk, hogy elfogadjuk a pénzt tőlük, és okosan vagy nem okosan nem fogadjuk el, de biztos elfogadhatnánk, ha a beruházás kifizetődő lenne.

Bokros-csomaggal riogatni egymást, hölgyeim és uraim, ez is megérne egy vitanapot. Tévesen úgy látták akkor a gazdaságpolitika csinálói, hogy az infláció visszatartása olyan fontos, hogy leszorították a gazdasági keresletet. Persze, hogy mindenből kevesebb lett. Kérem, ne riogassuk megint ezzel egymást, nem lesz erre szükség! Van ennél sokkal jobb orvosság: ha jól csináljuk a diagnózist.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
73 92 1999.05.31. 1:52  21-125

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Köszönöm Kertész képviselő úrnak, hogy az export-import témáját előhozta. Ott azonban a legfontosabb tényező nem az, hogy az export vagy az import mennyisége hogyan alakul az adózási iniciatívákra reflektálva! Van Magyarországnak egy ennél sokkal-sokkal erősebb külkereskedelmi aduja, nevezetesen az, hogy a magyar munka olyan lényegesen alacsonyabb áron vevődik meg a termelők által - mert a magyar munkabérek lényegesen alacsonyabbak, tudjuk, ha elmegy a magyar külföldre, ott ötször-tízszer annyit keres -, hogy ha ezt az értéket faktoráljuk bele a világpiaci helyzetünkbe, akkor versenyképesek leszünk, és sokkal többet tudunk exportálni.

Ha kifogásunk lehet - mint ahogy lehet - az elmúlt esztendő, talán a közeli esztendő külkereskedelmi politikáját illetően is, akkor az az, hogy nem bányásszuk azt az aranyat, nevezetesen azt a magyar értéket, amely a világpiacon jelentősen megemelné a helyzetünket. Erre fordítanék több figyelmet, nem pedig az export-import adókra, amelyek nem lényegtelenek, de van náluk fontosabb tényező is. Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
73 96 1999.05.31. 2:07  21-125

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm Tardos Márton képviselő úr hozzászólását. Valóban, azok a lehetőségek, amelyek előttünk állnak, igen ékesen rámutatott, hogy megvan a legfontosabb termelőeszköz, a magyar munka, mégsem használódik ki annyira Magyarországon. Kívánatos volna tehát, hogy a beszélgetéseink, a vitáink tárgya legyen az a magyar menedzsment, az a magyar alkalmazkodókészség, azok a magyar kormányzati jelzők, amelyek ezt lehetővé teszik.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságával kihelyezett ülést tartottunk a múlt héten Nagykanizsán és a környező helyeken. Képviselőtársaim, azt láttuk, hogy van ott egy gyár, a Tungsram Egyesült Izzó, ahol ma már a világ lámpáinak 5 százalékát termelik, és szerte a világból helyeznek át gyárakat Nagykanizsára, Michiganből, Scenectedyből, Angliából, Svédországból és még huszonöt helyről - ott mi ezt láttuk, a képviselőküldöttség! Mondják, hogy még valahol Milánó környékén van egy Egyesült Izzó gyártelep, azt is át fogják helyezni Nagykanizsára.

Miért van ez? Köszönöm, Tardos képviselő úr: azért, mert az a magyar érték, az a munka, az a talentum megvan azon az alacsony áron - sajnos egyelőre még azon a munkabéren. De ebben a magyar honban ezzel a magyar kormányzással, ami ma nekünk van, igenis a jó menedzsment megtalálja a lehetőséget arra, hogy az ország többet termeljen. Ebből több exportunk lesz, ebből több kereset, több adóalap lesz, és a közterheket képesek leszünk jobban viselni.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 60 1999.06.02. 20:25  39-95

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Hírünknek a világban és a közérzetünknek is jót tesz, ha a magyar gazdaság efféle komoly, mélyreható vizsgálódásaival foglalkozunk.

Keller László képviselő úr legutóbbi mondata az volt, hogy a kormány szembesüljön a valósággal. Igen hálás vagyok a képviselő úrnak, és persze hogy az ellenzéknek, amikor besegít nekünk, hogy szembenézzünk a valósággal, csak hálásak vagyunk - valóban, ez a parlamentarizmus! Ugyanakkor a képviselő úr és az igen tisztelt ellenzéki képviselő urak elmennek odáig - nem egyszer -, hogy a teátrikus jelenség kedvéért annyira nagyítják és eltúlozzák a gazdasági élet kiszámíthatatlanságát vagy belső ellentmondásait, mintha ezért mindért a kormány lenne a felelős.

Egek ura! Ki felelős azért, hogy a májusi eső aranyat ér, vagy pedig elönti és megfojtja a termést? Vannak a gazdasági életben olyan tényezők, amelyek felett a vállalkozónak vagy a gazdaságpolitikusoknak van befolyásuk vagy döntésük, és vannak azon kívül lévő tényezők is. Az a jó ebben a beszélgetésben, itt az Országgyűlésben, igen tisztelt képviselőtársaim, amikor azokról a témákról beszélünk, és azokat vizsgáljuk, amelyekre van befolyásunk.

Az például, amikor Bauer Tamás képviselő úr felelősségre vonja a Fideszt, hogy ma már nem beszél a 7 százalékos növekedésről, ez egy jó kérdés. Szeretném válaszolni a képviselő úrnak: igen, beszélünk, gondolkozunk a 7 százalékos növekedésről. Annak a lehetőségei a jelenben módosultak ahhoz képest, ahogy ez két évvel ezelőtt látszott. Azt, hogy valaki előre jelez és olyan termést vár, amely a paraméterek tükrében egy lehetőség, és nem úgy alakul, mert a paraméterek másképpen formálódnak, ezt jó felemlegetni, de ez nem felelőtlenség, és különösképpen pedig nincs olyan szándék, mintha a Fidesz vagy a kormánypárti képviselők röstellnénk magunkat azért, mert a 7 százalékos növekedés témáját előhoztuk, és a választási kampányban és azóta is az ország elé hoztuk.

Azt, hogy mitől emelkedhet vagy csökkenhet a növekedés rátája, jól tudjuk: sok mindentől. De ne legyünk olyan naivak, vagy ne tettessük, hogy azt hisszük, hogy ez mind csak a kormánytól függ! A kormányzattól sok minden függ, különösképpen abban a szférában, hogy ne legyen balkezes, ne csináljon olyan dolgokat, amely nem mozdítja előre a gazdaság élet lehetőségeit. Potenciálról van szó! Arról van szó, hogy egy tízmilliós országban hatmillió olyan ember van, aki a munkaerőpiacon aktív lehet, és hogy mennyire aktivizálódhat ez a munkaerő, hogyan inspiráljuk, hogyan segítsük elő a honi és a nemzetközi vállalkozóknak, hogy az ország gazdasági potenciáljával éljenek.

Azt mondani, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a kormány arat, de nem vetett - ezek olyan szép teátrikus mondások!

(11.10)

Néha kívánom, hogy én is mondjak ilyet, szoktam is különböző társadalmi előadásokban és egyetemi katedrán. Azonban jelenleg, ebben a helyzetben nézzük csak meg, hogy mi is történt! Az történt, hogy az elmúlt nyolc vagy tíz év során a gazdasági élet nem érte meg azt az ígéretes átalakulást, amiről Tardos Márton képviselő úr is említést tett. Ez maga egy nagy téma, számomra egy majdhogynem érthetetlen nagy téma, és sokat foglalkozom ezzel, és hallgatom azokat, akik, gondolom, hogy erről többet tudnak. Amikor a magyar gazdasági élet fölszabadult az államgazdaság és a tervezés igájából, elindulhatott volna - várhattuk akkor tíz évvel ezelőtt - a felfelé ívelő úton, kék szalag bizottság és más gyakorlatok nyomán ilyesmiről is szó volt. És nemhogy elindult volna fölfelé, még szinten sem maradt, hanem lefelé és olyan súlyosan lefelé.

Bauer képviselő úr, azzal vigasztalni bennünket, hogy másoknál is baj volt, a lengyeleknél meg a cseheknél... - hát ott se jól mentek a dolgok! Az, hogy a szomszéd tehene is megdöglött, azért nem nyugtat meg engem! Rosszul történtek a dolgok. Most, ennek a költségvetési irányelvnek a tárgyalásán persze nem mehetünk bele mindabba, mert hiszen ahhoz több idő kívántatik, ámbár időnként csináljuk részletekben.

Hogy a kormány előrejelzései teljesülnek vagy nem teljesülnek... A kormány, ha bölcsen csinálja, mint ahogy látom, közgazdászokra, szakemberekre hallgat, és ennek alapján építi bele az előrejelzéseibe azt, hogy mi várható.

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

Tisztelt Ház! Ez nem olyan kőbe vésett gazdasági terv, amihez ez az ország kénytelen volt hozzászokni évtizedeken át. Ezek előrejelzések, amit gondolunk a jövőről, és olyan jó, hogy ebben az általános fogalomban egyetértünk! Nem úgy tekintjük ezt, hogy hároméves vagy ötéves terv, és aki nem csinálja, annak levágjuk a kezét, vagy börtönbe zárjuk, vagy ilyesmi. Arról van szó, hogy mérlegeljünk, előrenézzünk! Itt a vita tárgya és egymás segítésének a feladata az, hogy segítsünk egymásnak jobban látni. S ha a kormány oldaláról valamit nem látnánk és az ellenzék rámutat, biztos vagyok benne, hogy a kormány hálás lenne. De nem azért, igen tisztelt képviselőtársaim, amikor ilyet rakunk egymás tányérjára, hogy nem vették figyelembe, meg arattak, de nem vetettek... Azok a javaslatok és előkészületek, amelyek a közoktatásban, az adócsökkenés szférájában, az egészségügyben vita tárgyai, és együtt hozunk törvényeket, ezek ilyen szándékoktól vezettettek.

Hogy mi lesz a bérek sorsa a közszférában, Göndör István képviselő úr, olyan jó, hogy újból és újból előhozza. Azt hiszem, nem sok beszélgetés után eljutunk a válaszhoz: a közszférában a bérek attól függenek, hogy mi lesz az ország termelékenysége, végső soron az ország növekedése - köszönöm, Tardos képviselő úr: - hosszú távon az ország növekedése. Mert abból több lesz a bér, több lesz a béralap, és akkor, amikor a magánszférában magasabbak a bérek, akkor fölemelkednek a közszférában is - nem fordítva, igen tisztelt képviselőtársaim! Illúzió lenne, hogy a kormány jószívűségéből vagy kőszívűségéből kifolyólag több lesz vagy kevesebb lesz a bér! Ha így állapítódnak meg a bérek, az recept a csődre, rövid távon recept a csődre.

A munka termelékenysége igenis lehetőséget nyújt arra, hogy kinőjünk a bajainkból, hiszen amit a kormánytól láttunk, az előrejelzés a következő évekre, elsősorban a növekedésen alapszik. Kinőni, és ennek a lehetőségei igenis kedvezőek. Nem olyan kedvezőek, mintha bizonyos tényezők nem lennének olyan felhősek, ha nem lenne háború a Balkánon, ha Oroszországban a gazdasági életet valahogy jobban tudnák menedzselni, ha néhány ilyen hátrahúzó elem a világgazdaságban nem érintene bennünket is, akkor még jobbak lennének a kilátásaink.

Azonban a kilátásaink jók, mondjuk meg önmagunknak, és mondjuk meg a világnak! Jó, ha megmondjuk a világnak. Igen tisztelt képviselőtársaim, figyelnek bennünket, hallják, a hazai beruházók, a nemzetközi beruházók, az üzleti élet jelzői hallgatják azt, hogy mi mit mondunk magunkról. És ha azt mondjuk, hogy itt is fáj meg ott is fáj meg sántikálunk meg úgyis mindennek vége, akkor előbb-utóbb még talán el is hiszik, nem pedig annak tudják be, hogy van egyfajta régi, régi magyar szkepticizmus és pesszimizmus. Mert a valóságban a gazdasági szférában ami számít, az az, hogy Magyarországon a munka termelékenysége több mint a munkabér. Sokkal több Magyarországon a munka termelékenysége, mint a munkabér! Hogy ez miért van így, egy érdekes téma, és kell vele foglalkoznunk. Azonban ez azt is jelenti, hogy ez a magasabb termelékenység ösztönző a beruházók számára, hazai és nemzetközi beruházók számára, hogy ide jöjjenek Magyarországra, Magyarországon létesítsenek üzemet. Ez emeli majd tovább a bért. Mert az a jelentős különbség a munka termelékenysége és a bér között, ami fennáll, nem egy tartós recept, az keskenyedni fog, ami jó hír, mert a magyar dolgozó, a magyar munkás, mindenki az országban magasabb életszínvonalhoz jut el. Nem annak az árán, hogy a kormány valamilyen rendelkezések alapján megszabja! A kormány feladata itt az, hogy lehetőséget nyújtson az országnak a potenciáljához való eljutásra.

Ha így nézzük a témát, igen tisztelt képviselőtársaim, a kisebb hibák, amik itt-ott léteznek vagy belecsúsznak az irományainkba, nem is lesznek olyan lényegesek. Engedtessék meg, hogy csak egy vagy kettő ilyet mutassak!

Itt van a kezemben a módosító javaslat, igen tisztelt képviselőtársak, Kovács Kálmán, Tardos Márton, Asztalos Ildikó, Kuncze Gábor, Béki Gabriella, Kóródi Mária - többek bölcsessége és munkája. Mégis valahogy az van az 5. pontban, hogy a nyugdíjak reálértékét a GDP-növekedés százalékos mértékének felével kell növelni. Aztán néhány sorral vagy fél oldallal később azt mondják, hogy legalább egyharmadával kell növelni. Felével-egyharmadával? - ezek jelentős különbségek! Elképzelhető, hogy ez szőrszálhasogatás, és nem is ez a központi témája a dolognak.

Arra pedig, hogy Bauer képviselő úr meglátása az, hogy a 3-4 vagy 3,5-4,5 százalékos előrejelzés-e a kívánatos vagy más, azt mondhatom, orvosi körökben szokásos, hogy a beteget, különösen a súlyos beteget vagy a fontos beteget négy-öt-hat orvos is megvizsgálja, több diagnózis készül. Az az orvos, akinek a diagnózisa nem egyezik meg a másikéval, azt nem fogják kirúgni az Orvosi Kamarából vagy pedig rossz hírét kelteni! Ezért nem veszem én rossz néven vagy ezért nincs semmi kifogásom az ellen, hogy Bauer képviselő úr alacsonyabb növekedési rátát vár, jelez előre, mint amennyit én jelzek előre. Remélem, Bauer képviselő úr sem veszi rossz néven, hogy én magasabb növekedési rátát látok, jelzek a magam közgazdasági analízise alapján.

(11.20)

Ez a közgazdasági analízis, ismétlem, a termelékenység, manapság, a XX. század végén, a következő évezredbe menően az egyetlenegy legfontosabb termelési tényező a tudás, és ebben Magyarország - bocsánatot kérek, idézőjelbe teszem - "nagyhatalom", superpower. Ezt nem én mondom, olvassuk szerte az irományokban. Most módunk volt elmenni - említettem már tegnap, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága kihelyezett ülést tartott - Nagykanizsára egy nagy gyárba, a Tungsram General Electric gyárába. Olyan ragyogó teljesítmények lehetségesek Magyarországon! És a General Electric menedzsmentje elmondja a kollégáinak a golfkurzusban vagy a koktélpartin, hogy mi történik. Ezek azok a tények, amelyek Magyarország növekedésének az előjelzései, és én ezeket figyelem. Ezért nem adom fel; amikor a csillagok helyre jönnek megint, kevesebb lesz a felhő, nem lesz háború a szomszédságban, nem lesz sok minden más nyavalya a világban, a magyar gazdasági élet el fog jutni a 7 százalékos növekedés felé. Ha addig kevesebb, az nem jelenti azt, hogy azt várjuk most már mindörökké.

Még egy megjegyzést szeretnék tenni: a kormány által előjelzett elemek egyik tényezője a kamatláb, hogy mennyi is lesz a pénz ára. Itt szeretném, ha meglátnánk és biztosra vennénk, hogy igen, a magas reálkamat - mint ahogy ez az előjelzés és a kormány programja mondja -, a magasabb kamatláb kívánatos azért, hogy ezzel ösztönözzük, bátorítsuk a takarékosságot. Ugyanakkor a magasabb kamatláb igenis hátraszorítja, visszatartja a vállalkozói lehetőségeket, különösen a kis- és középvállalatoknál. Most lehet, hogy itt valami mérleget kívánatos nézni, hogy milyen mértékben hasznos a magasabb kamatláb a takarékosság előmozdításában, és milyen súllyal tartja vissza a magasabb kamat a kis- és középvállalkozók tevékenységét. Azt hiszem, sok számításom és kollégáim számításai alapján jelenthetem is, hogy a magasabb kamatláb a nemzetgazdaság számára egy negatív tényező. Többet árt, mint használ! Különösen egy ilyen - idézőjelben mondom - "szegény országban", ahol sok takarékosságra úgy sincs lehetőség, hanem inkább a termelés révén való előrehaladásra.

Utoljára még azt említeném, hogy az irodalomban és a vitában ismét előfordul az, hogy deflációs jellegű várakozásokkal kell szembenézni. Igen tisztelt képviselőtársaim, lehet, hogy ez egy szemantikus dolog, lehet, hogy elméleti fogalom, de jó lenne egyszer, ha tisztáznánk. Mert olvassuk a zöld újságtól a kutatóintézetek jelzéséig mindenütt, hogy ez a fogalom zavaros. Nem jól kommunikálják nekünk a témát. Nevezetesen, olyasmit olvasunk, hogy a deflációs jellegű elvárások ártanak majd az országnak, a defláció árt majd az országnak. Hölgyeim és uraim, a defláció nem árt az országnak! Ha a defláció szemantikus jelentését nézzük, az árcsökkenést jelent. Ó, a depresszió, az igen! És itt az a hiba, hogy közhasználatban manapság majdnem mindenki a két szót szinonimaként használja, mintha a defláció depressziót jelentene.

Igen tisztelt képviselőtársaim, a defláció nem depresszió. Úgyis lehet árcsökkenés, árszínvonal-csökkenés, nevezetesen defláció, az infláció ellenkezője, amikor a gazdaság növekszik, a depresszió pedig a gazdasági csökkenés, gazdasági színvonal csökkenése; lehet áremelkedés, árcsökkenés rezsimében, mindegyikre van példa. Tehát azért is jó az ilyenféle vita, megmérése a gazdaságpolitika előrejelzéseinek, mert lehetőség adódik arra, hogy olyan dolgokat tisztázzunk és olyan dolgokat halljunk meg egymástól, amire talán a költségvetés vitájában vagy egyéb versenyben kevesebb türelmünk van.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 76 1999.06.02. 2:12  39-95

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! A nyugdíj témája valóban nagyon fontos, azonban ha csupán az indulatok és preferenciák alapján kommentáljuk, azzal nemigen jutunk előre. Az, hogy korábban egy kormányzat 30 évre előre kőbe véste, hogy mi lesz a nyugdíj, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy is mondjam, sajt valahol az égen. Honnan tudja, hogy mi lesz? A nyugdíj akkor lesz több, ha a gazdasági élet többet termel, többet megengedhet magának, különösképpen, ha azok az emberek, akik munkaerejük és munkálkodásuk éveiben többel járulnak hozzá az ország eszközeihez, amelyek majd többet termelnek, amikor már nyugdíjba mennek. Ez a biztos nyugdíjalap, nem pedig a kormányok bölcsessége vagy annak hiánya.

Azt pedig, igen tisztelt képviselőtársaink, feltételezni, hogy azért csinálta a jelenlegi kormány a nyugdíjreformot úgy, ahogy csinálta, hogy szembeállítson 3 millió nyugdíjast... - jobb szeretném, ha egymásról több jó szándékot tételeznénk fel. Mert azt, ami itt történt, úgy mondtam volna, ha kritizálni kívánom, vagy megkértek volna, hogy kommentáljam, hogy a kormány valamiféle méltányossági szemponttól vezetve úgy gondolta, hogy az egyik nyugdíjas csoport, a legalacsonyabb jövedelmű olyan rosszul áll, hogy neki jobban kell segíteni, mint a másiknak. Ez egy újraelosztási folyamat - nem azzal a szándékkal, hogy szembeállítsanak embereket -, a méltányosság egyfajta megítélése. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 92 1999.06.02. 2:33  39-95

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Amikor az én közgazdasági analízisem vagy helyzetértékelésem inspirál vagy kiábrándít valakit, az egyformán érdekes. Ezért is köszönöm Lentner Csaba képviselőtársamnak azt, hogy hivatkozott arra, amit korábban mondtam vagy mondtunk együtt valamilyen értekezleten. Valóban, a gazdasági növekedés többféle tényezőből tevődik össze. Az, hogy én most valamilyen meggondolás alapján, vagyis inkább példaképpen említettem a nagykanizsai látogatásunkat, az azért volt, mert ez éppen most történt, és úgy éreztem, beleillett abba a képbe, hogy milyen is a hírünk a világban, és hogy a befektetők hogyan látják a világot.

Azt én nagyon jól tudom, és örülök, ha egymást figyelmeztetjük arra, hogy a magyar polgárok élete, életszínvonala az itt megkeresett bérből tevődik össze, és az új munkaalkalmak úgy ebben az országban, mint más országokban, óriási hányadban, 70-80-90 százalékban közép- és kisiparok munkája révén keletkeznek. Ez Magyarországon így van, és gondolom, így lesz, ha jó gazdaságpolitikával inspiráljuk, és e tekintetben, azt hiszem, nagyon kevés vitának van helye. Ha nem így értődött volna valakinek az én írásaimból vagy mondásaimból, az csak azért van, mert ott nem ez volt a példa.

Még egy gondolat... Lentner képviselő úr és többen hajlamosak arra, hogy a monetáris jelenségeknek akkora jelentőséget tulajdonítsanak, hogy csak csuda! Persze, hogy ez nem mellékes, azonban legyünk reálisak: például az arany ára most olyan mélyre esett, hogy nem is volt ilyen talán fél évszázada. Miért? Mert a pénz nem annyira fontos, mint a termelés - és folytathatnám így tovább. A monetáris jelenségek fontosak, de túlzásba vinni vagy túlértékelni a szerepüket, ez nem segít bennünket, nem tesz jót a gazdaságpolitikának.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
76 23-25 1999.06.03. 8:55  20-88

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! A közoktatás vitája az Országházban olyan esemény, amelyre vissza fog nézni az utókor, már a közel utókor is a következő hónapokban, években, de még hosszabb távon is. Nevezetesen azért, mert amikor a közoktatás átformálása és újragondolása sorra kerül, mert hiszen az gyakran sorra kerül majd, akkor azok, akiknek az a feladata lesz, legyenek azok a miniszter, a minisztérium, a tanfelügyelők, az iskolaigazgatók (Csige József: Tanfelügyelők nincsenek!), a nevelők, az oktatók, igen gyakran rákényszerülnek arra, hogy próbálják megtudni, mi is volt a törvényhozó szándéka. Ezzel a gondolattal, azt hiszem, nagyon kívánatos nekünk ma itt, a Házban foglalkozni.

Mi is a törvényhozó szándéka, amikor a közoktatással foglalkozunk? E tekintetben kívánatos, hogy néhány olyan princípiumot, szándékot jelentsünk ki, amely aztán a továbbiaknak is irányt ad, a továbbiakban is eligazító lesz.

Elsőként említeném, hogy az oktatás történjen közérthető formában. Jussunk már túl azon és mondjuk ki, hogy a szakbarbárok korszaka nem következik, hanem elmúlt. Nem elegáns és nem kívánatos, ha valaki azzal dicsekszik, hogy én ehhez értek, máshoz pedig analfabéta vagyok. Mintha ez egy elegáns dolog lenne! Jó lenne meglátnunk azt, hogy minél szélesebb a tudási szférája valakinek, annál hasznosabb a társadalomban, és annál jobban érzi önmagát. Persze, hogy a polihisztorok korszaka elmúlt, nem lesz az, nincs az, hogy mindenki mindent nagyszerűen tud. De hogy valaki valamit is igen jól tudjon, annak előfeltétele, hogy mindenhez egy kicsit konyítson, írástudó legyen mindenben. Amikor írástudót mondok, ez alatt valójában azt értem, hogy általános műveltsége legyen. Tehát az, aki mérnök, tudja a történelmet is, aki technikus, tudjon a társadalomtudományokról is, és az, aki régészettel foglalkozik, tudja azt is, hogy a magyar és a nemzetközi irodalomból, világirodalomból mi hogyan áll, legalább néhányat.

Tehát az általános műveltség az, amit szeretnék hangsúlyozni. E tekintetben a magyar közoktatás évszázadokon át jól állt, mert hiszen valahogy benne van az a magyar vénában, hogy kíváncsiak vagyunk és szeretünk sok mindenről tudni. De történelmi távlatban nemcsak ez a kíváncsiság a bizonyítéka annak, hogy sikeres a közoktatás Magyarországon, hanem azok az eredmények, amelyek személyekben jelennek meg, a magyar művészek, a magyar tudósok személyében és így tovább, az élet, a közélet különböző szféráiban. Nem illik talán dicsekedni, de csupán a tények, az arányérzék kedvéért jó az, ha tudjuk, hogy igen, a korábbi századokban is, de főként a XX. században a világ feltalálói vagy a világ Nobel-díjasai vagy a világ zeneművészei, és így tovább, milyen nagy hányadban kerültek ki Magyarországról.

Ha valamiféle mérési technikát választanánk, hogy mennyi a világban az egy főre eső kitűnő magyar zeneszerző és tudós, akkor Magyarország superpowerként, nagyhatalomként lenne, lehetne számon tartva. Persze, vannak, akik készítenek ilyen kimutatást. Nem jó, ha ezt tetszelgésként emlegetjük, de jó, ha gondolunk rá az önbizalom végett. Tehát ez az általános műveltség, az általános tudás olyan előfeltétel, amely nélkül az ország gazdasága, az ország stabilitása veszélybe kerülhet.

Különösképpen hangsúlyoznám most a természettudományi oktatást. Valahogy, ahogy a természettudományok előrehaladnak, a fizika, a kémia és más ágai, egyre-másra az emberek kiesnek belőle, igen sokan. Vannak, akik kitűnően csinálják, és sokan mások pedig korán feladják. Feladják, mert azt mondják, hogy az az ő talentumukon, képességükön vagy egyszerűen érdeklődésükön túl esik. Márpedig a természettudomány alapgondolatait mindenkinek illik, kívánatos tudni. Ilyesmire gondolok, mint a gravitáció, a matematikai alapfogalmak, ezek ma már a társalgás, az emberi együttlét fogalmai, és az ilyen fizikai, kémiai, matematikai fogalmak hiányában még a társalgások is laposabbak lesznek, és az a személy (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.), aki ebben nem tud részt venni, nem szükségképpen sziporkázik...

ELNÖK: Képviselő úr, ne haragudjon! A részletes vita zajlik most a parlamentben, a részletes vita zajlik, nem az általános vita! Kérem szépen, hogy a részletes vita első szakaszához benyújtott módosító javaslatokról mondja el a véleményét!

 

(10.10)

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, visszatérek akkor ahhoz, hogy a természettudományok művelése egyensúlyban a többi tudományágakkal mennyiben lényeges ebben a témában. Csupán felsorolom akkor, hogy a természettudományokkal egyensúlyban a társadalomtudományok, döntéstudományok előfeltételei annak a szakmai felkészülésnek, amelyről ez a törvényjavaslat beszél.

Ha a témának egyéb részeire később kívánatos visszatérnem, akkor itt csupán még azt említeném - mert ez igenis ehhez a témához tartozik -, hogy az oktatás: befektetés, invesztíció. Jól tudjuk azt, hogy a jövedelemkülönbségek a társadalomban azzal határozódnak meg, hogy ki mennyit tud. A tudás megszerzése - és legyen az egyéni invesztíció, vagy legyen az a köz, az állam befektetése - mindig azt jelenti, hogy akire ez a pénz elköltődött, az többet ér, többel lesz képes hozzájárulni a GDP-hez, a termelékenységhez, többet keres; tehát a kör máris befejeződött olyan értelemben, hogy aki pedig többet költ erre a tevékenységre, a közoktatásra, a saját oktatására, annak a jövedelme magasabb lesz. A jövedelemkülönbséget, amelyet látunk a társadalomban, legelsősorban ez képes megmagyarázni.

Köszönöm, majd később szeretnék visszatérni más részletekre.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 231 1999.06.22. 3:32  230-236

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Árt a nemzet közéletének és hírünknek a világban, ahogyan a Magyar Nemzeti Múzeumban eltorzítva jelennek meg az 1944-47-es esztendők történései. Kezdődik egy deklarációval: "A Magyar Kommunista Párt élére állt..." - mindennek. Teremről teremre: Rákosi Mátyás beszéde mond egy gyárban, búzakalász simogat, íróasztalánál dolgozik, másutt mosolyogva békességet sugároz. Másik termekben: Kádár János 1956 után stabilizál, azután terjedelmes film, kongresszusi beszédéből idéz, ajándékot kap a hálás néptől és így tovább. Viszont hiányzik a politikai rendőrség, a koncepciós perek, a kivégzések, a padlássöprés.

A hiányosan és megtévesztően reprezentált témák csoportjából utalok még néhányra. Hiányoznak képek az 1945 őszi választásokról. A Kommunista Párt a szovjet segítség ellenére - vagy éppen amiatt - a voksoknak csak egyhatodát kapta. Hol van az alkotmány kihirdetése, a köztársaság elnöke, Tildy Zoltán, a miniszterelnök Nagy Ferenc? Hiányzik a nemzetközi elismerés a New York Times vezércikkéből: "A magyarok legyőzötten, háborús pusztítások után, az orosz megszállás alatt mégis az első szabad választást rendezték a háború óta Délkelet-Európában. Ha a kisgazdákat hagyják, Európának legnyugtalanabb vidékén a demokrácia fellegvárát fogják felépíteni." (Taps az FKGP soraiban.) Hiányzik a földreform bemutatása, a drámai jelenetek, amikor az igás állataitól megfosztott parasztember és felesége húzta az igát. Hiányzik a világtörténelem legnagyobb hiperinflációjának érzékeltetése és a forint bevezetése 1946 augusztusában.

 

(15.10)

Hiányzik a Parasztszövetség demonstrációja, amire félmillió falusi ember jött Budapestre. Megtörtént a parlamentben a szövetkezeti törvény elfogadása, dán és svájci példára, a kisgazdák, a szociáldemokraták és a parasztpártiak összefogása nyomán. Hiányoznak Nagy Ferenc miniszterelnök nemzetközi tárgyalásai Londonban, Washingtonban, Párizsban, hiányzik az, hogy az ország készült a szuverenitásra, a szovjet hadsereg kivonulására. Ez késztette a frusztrált Rákosi Mátyást a koncepciós per kifundálására, letartóztattak hat parlamenti képviselőt, minisztert, Kovács Bélát a szovjet katonák hurcolták el, a miniszterelnököt, a házelnököt.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A valóság ismeretének hiányában a nemzet önérzete csorbul, a társadalom kohéziója töredezik. Várom a miniszter úr magyarázatát és a szükséges intézkedések megtételéről a megnyugtató válaszát a Nemzeti Múzeumot illetőleg.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 235 1999.06.22. 1:16  230-236

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Államtitkár Úr! Valóban erősíti önérzetünket és világhírünket a tudat, hogy az 1945-ös választás mérföldkő, és ennek ismerete és bemutatása következik. Valóban, itt még egy tényt megjegyeznék. A világ igenis értékelte a magyar nemzeti függetlenség teljesítményeit, és súllyal esett latba az 1947 elejei utálatos államcsíny után. Betelt a pohár a nyugati szövetségeseknél, és Truman elnök, hivatkozva a jaltai szerződés megszegésére, hozzákezdett az észak-atlanti szövetség létrehozásához. A következő évek folyamán a tanácskozásokon tényező maradt a magyar exminiszterelnök, Nagy Ferenc, az 1945-1947-es évek eredményeit az elkövetkező diktatúra majdnem teljesen kitörölte a nemzet tudatából. Most az a mi dolgunk, hogy ezt segítsük visszahozni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 175 1999.09.06. 2:12  134-226

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném óvni a Házat, hogy Bauer Tamás képviselő úr hasonlatát úgy vegyük, mintha a két esemény valóban párhuzamosan lenne szemlélhető. Az ok és okozat, sőt visszamenőleg a felismerés, a meglátás, a kontempláció, a cselekvés, annak a hatása és az eredmény, ez a folyamat, ceteris paribus, a két esemény, a két folyamat annyira különbözik, hogy félrevezetnénk magunkat, ha egyikből a másikra tanulságot vonnánk le.

Az, hogy a gazdasági folyamatok hogyan alakulnak és mennyiben függnek össze a korábbi három-négy-öt évvel ezelőtti restrikciós gazdaságpolitikával, az egy olyan téma, amit vitattunk és vitassuk a jövőben is, hogy megvilágosítsunk, eloszlassunk bizonyos tévhiteket. De itt egy olyan természeti, biológiai témát vitat ma este a Ház, az emberi nem reprodukcióját, ahol persze hogy van egyfajta meglátás és elvárás, és persze hogy ott is van idődimenziója annak, hogy mikor lesz optimistább a társadalom, azt azonban mégiscsak megláthatjuk, mert arra vannak más párhuzamos jelzők is, hogy e tekintetben történtek változások pozitív irányban.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

(20.40)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
84 34 1999.09.08. 1:30  1-163

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Azt tanácsolom a kormánynak, hogy ne hallgasson Francz Rezső képviselő úrra, amikor a képviselő úr azt ajánlja, hogy a kormány tegyen valamit azért, hogy a 60-70-80 napos fizetés ideje rövidebb legyen. (Kuncze Gábor: Van az 90 is!) Általában vállalkozások, eladók és vevők úgy kalkulálják az árat, hogy abba beleveszik a fizetési időt is. Ha 30 napos fizetésre számítanak, akkor az ár úgy kalkulálódik, ha 60 napos, akkor úgy kalkulálódik.

Francz Rezső képviselő úr, azzal egyetértek, hogy ettől lehetnek eltérések, de szeretném, ha azt a kijelentést újragondolná a képviselő úr, hogy a kormánynak az a dolga, hogy elejét vegye a számlák olyan kifizetésének, ami 60-70-80 napig tart. Lehet, hogy ez az egészséges, lehet, hogy erről váltó készül vagy valami más fizetési megoldás, de ez nem a kormány dolga. A kormány dolga csupán az, ha nem tartják be a szerződést, akkor tegyen valamit, és erre megvan a mechanizmus.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

(10.20)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
84 146 1999.09.08. 15:09  1-163

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt percek tapasztalata indok arra, hogy lépjünk vissza, és nézzük a nagyobb képet. Amit itt igen tisztelt képviselőtársaink a mi szórakoztatásunkra produkáltak az elmúlt percek alatt, annak igen teátrikus és hasznos volt az intellektuális tartalma, szakmai tartalma, törvényhozó jellege, azonban mégis annyira a részletek részlete volt, hogy úgy érzem, hasznos, szükséges az egész képet nézni megint.

Nézzük az egész képet! És akkor olyan tényezők, olyan elemek jelennek meg előttünk, hogy ez a törvényjavaslat, a kormány állásfoglalása az adó- és járuléktörvények változásához az egész ország, az egész nemzet dolgaival foglalkozik. És itt ebben az összefüggésben Orbán Viktor miniszterelnöknek nem azért van igaza, mert ő a Fidesz elnöke. Vagy Kovács László képviselő úrnak, Kuncze Gábor képviselő úrnak nem azért nincs igaza, nem azért tévednek, mert ők az ellenzék vezérei. Jó lesz, ha a nyilatkozataikat, azokat a tételeket, amelyeket ők képviselnek, az analízis, a valóság tükrében nézzük.

Miről is van szó? Közgazdaság-politikáról, gazdaságpolitikáról! És ennek az ismeretanyagnak van egy tudománya, és jó abból többet, nem pedig kevesebbet használni.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Attól tartok, hogy mi megengedjük azt a luxust magunknak, hogy nem használjuk azt a tudásanyagot, ami rendelkezésre áll. Használjuk, de nem egészen. Ez luxus; mondhatjuk: tékozlás is. Talán még súlyosabb szavakkal is lehetne illetni. A gravitáció törvénye nem azért népszerű, mert az egyik párt vagy a másik párt mögé áll, hanem azért, mert az a természet törvénye, gravitáció. Józan ész? Politikai platform? Közgazdasági logika? Ezek megpróbálhatnak olyan nézeteket előhozni, ami a gravitációval, tehát az alapvető természeti törvényekkel nem vág össze, de mégis ilyeneket csinálunk és ilyenek történnek.

 

(13.30)

Gondolok arra, hogy amikor az adózás rendjéről van szó és a járulékok változtatásáról, akkor valahogy mintha elfelejtenénk azt, hogy miért is van ez az egész. Azért, mert szervezett társadalomban élünk, Magyarország, ennek kormánya van, nem anarchiában él az a 10 millió magyar itt, mintha az emberek úgy élnének, hogy nem volna szükség bevételre és kiadásra, organizációra és szervezésre, törvényre és a végrehajtására, hanem igen, szervezett társadalomban élünk, és ennek megvannak a költségei. A költségeit beszedjük, magunkat megadóztatjuk. Hogyan adóztatjuk meg magunkat? Erről van itt szó!

Az, hogy Magyarország úgy találja magát most, hogy az össznemzeti termékből beszed egy jelentős hányadot, az elvonások, aztán ennek egy részét visszajuttatja a társadalomnak, persze közben egy részét elkölti a társadalom adminisztrálására - ezeket az arányokat, ha időnként föltartanánk és belenéznénk, talán akkor kevesebb időt töltenénk olyan részletekkel, amelyek bizony időről időre változnak. Például az, képviselőtársaim, hogy a biztosítás adóztassék-e vagy ne adóztassék, nagyon érdekes téma, és úgy látszik, most nagyon időszerű, az Országgyűlés majd állást foglal. Azonban az az állásfoglalás, ami megszületik, nem azonos azzal, mint ami négy évvel ezelőtt lett volna, vagy talán ami négy évvel később lesz. Az élet alakul, a társadalom alakul.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Vannak adóalapok, amiket használunk és vannak, amiket nem. Azt, hogy a biztosítás egy olyan szolgáltatás-e, amit most megadóztatunk vagy nem, jó volna szakszerűen vizsgálni. Mert gondoljunk csak arra, ha nem szedjük be azt az adót, ami a biztosítási szolgáltatás adóztatása révén jönne be, akkor nyilván azt másutt fogjuk beszedni. Tehát az azt is jelenti, nemde, hogy az a be nem szedett adó máshonnan fog bejönni, tehát a magyar polgárok másik csoportja fogja megfizetni. Azt is gondolhatjuk, hogy azok, akik biztosítási kötvényt kötnek, szubvencionálva lesznek nem is olyan nagyon komplikált módon. Ha ezt a gondolatmenetet folytatjuk, akkor kevesebb teátrikus hajlamunk lesz ennek a vitatására. Ugyanilyen módon tárgya lehet megfontolásoknak, hogy adóztassuk-e, adót szedjen-e be a kormány, a kincstár a kamatjövedelmekből vagy az ingatlanokból. Ez is a társadalom állásának, a közgazdaság-politika helyzetének az akkori stádiumától függ.

Talán emlékszünk rá, azok, akik közgazdaságtannal bepiszkították a kezüket valamikor életükben vagy tanulták, hogy volt száz évvel ezelőtt egy olyan közgazdasági filozófia, az egyetlen földadó, a "single tax movement", Henry George, aki azt mondta, hogy egyetlenegy adót kell csak kivetni és semmi mást, minden adó eltüntethető. Csak a földet megadóztatni, és abból annyi adójövedelem befut majd, amennyi elég az egész társadalom, az egész kormányzat működtetéséhez. Lényegében ez a gondolat sehol sem vált általánosan használatossá, bár vannak ma is a világon olyan helyek, olyan országok és olyan városok, ahol ez működik. De az egy földadó ideje elmúlt.

Most, ma nálunk, a Magyar Országgyűlésben még ennek a kimondása is furcsán hangzik, mintha nem tudnánk azt, hogy az ingatlan és a föld megadóztatása egyik módja annak, hogy finanszírozzuk azt a kormányzatot, amit országosan, helyileg szükségesnek tartunk. Hogy ennek eljön-e majd az ideje vagy nem, ezt én most nyugodtan föltehetem ilyen föltételes mondatban, mert mint országgyűlési képviselő, nem vagyok tagja a kormánynak. Tehát ha most erről beszélgetek, ezt nem fogja senki sem úgy értelmezni, a sajtó sem, más sem, hogy valaki fideszes arról beszél, hogy ha... Tessék elhinni, hogy ezt most közgazdaságtan professzori minőségemben és országgyűlési képviselői minőségemben mondom! Csupán azért, hogy a mi törvényhozói gondolkodásunkat szélesítsük, mélyítsük és tisztázzuk.

Megint csak visszatérve, visszagondolva az elvonások és juttatások témájához. Elvonunk Magyarországon többet, mint amennyit szeretnénk, és nem juttatunk eleget azoknak a szemszögéből, akik ezt kapják. De mégiscsak Magyarország egy olyan ország, ahol az elvonások és juttatások aránya magas. Kevesebb jobb volna, sokszor elmondjuk sokan. Miért volna kívánatosabb? - egy általános filozófiai válasz jön nyomban. Nevezetesen azért, mert ha a jövedelmet megkereső emberek, tehát akik a termelésben részt vesznek, ha azoknak a jövedelme az ő kezükben marad, és ők döntik el, mit tesznek vele, az egy egészségesebb, jobb hatásfokú és méltányosabb gazdaságfilozófia, mint az, hogy a kormányzat elvonjon minél többet, és a végtelen bölcsességével és végtelen hatalmával döntse el, hogy mi történjen. Tudjuk, hogy ilyen kormányok voltak, és csődbe is mentek, ebben az évszázadban is tapasztaltunk hasonló jelenségeket.

Tehát az elvonások és juttatások mértékének az alacsonyabbra szállítása egy olyan dicséretre méltó elem ebben az okmányban, ami előttünk van, ami mindnyájunknak közel áll a szívéhez, bár néha politikai megfontolások alapján nemigen mondjuk ki. Mondjuk ki, igen tisztelt képviselőtársaim! (Bauer Tamás: De nincs benne!) Ha nincs benne, akkor tanácsoljuk, hogy benne legyen, de én úgy emlékszem, hogy benne van. (Bauer Tamás: Rosszul!) És hallottam a pénzügyminiszter úrtól ismételten, és hallottam a miniszterelnök úrtól, hallottam az igen tisztelt képviselőtársaktól az ellenzéki oldalon. Van itt egy konszenzus, amit talán - köszönöm, Bauer Tamás képviselő úr - érdemes aláhúzni és többet hangoztatni. Ugyanis olyan nagy tételekkel birkózunk, itt van előttünk, olvasom, hogy a Nyugdíj- és Egészségbiztosítási Alapra 8,6 százalék, azután az Egészségbiztosítási Alapra 14 százalék. És nagyon helyesen úgy teszi ezt le az asztalunkra a pénzügyminiszter, hogy ezt sok közgazdasági elméleti tudás nélkül is egyszerűen kiolvashatjuk. Ugyanis látjuk, hogy az összbevételeknek egy igen jelentős hányada el van már kötelezve. Ez nem a kormányzat bölcsességétől vagy hatalmasságától vagy teátrikus képességétől függ. Ez egy kötelezettség, legyen a miniszterelnök bárki, nem bárki, de egy arra alkalmas személy, és élvezze az ország bizalmát, de hogy milyen pártból, és honnan jön és milyen filozófiai háttérrel, ezek kötelezettségek.

Azután itt az igen nagyon jelentős kötelezettség az adósság, az államadósság kamatterhe. Igen tisztelt képviselőtársaim, megint annyi tisztázatlan elem van! Halljuk azt, tegnapelőtt hallottuk és azóta is képviselőtársainktól, hogy most már ne hárfázzunk azon, hogy Magyarországnak nemzetközi adósságai vannak, azok megvannak, azokat megörököltük, mint a szamár a fülét, most már így éljünk mostantól fogva. Azonban, tisztelt Ház, jó azt mégiscsak tudni, hogy ha valami fáj, akkor miért fáj. A diagnózis hasznos. Igenis, a diagnózis az, hogy Magyarország, ez az ország 10-20-30 évvel ezelőtt olyan kölcsönöket vett fel, amik nem úgy fektetődtek be, a beruházások nem olyan természetűek voltak, hogy azok ma termelnének, olyan jövedelmet hoznának, aminek alapján az ország népe magasabb életszínvonalon élhetne, magasabb lenne az adóalap, és ez a pozitív folyamat érvényes lenne.

(13.40)

Tehát jó azt kimondani, hogy mik a megöröklött hibák, és akkor kevesebb apró csatározás történik. Remélem, hogy a következő napok során még az általános vitában visszatérhetek ezekre az eseményekre. Engedtessék meg, hogy egy példát említsek még:

Az, hogy a kormánykoalíció hogy dolgozza ki és vitatja meg felelősséggel ezeket a témákat, azt hiszem, dicséretre méltó. Hasonlóképpen elismerésre méltó az, hogy az ellenzék hol és mikor mutat rá hiányosságokra vagy ajánl, javasol alternatív megoldásokat. Ez nem joga az ellenzéknek - mint ahogy sokszor hallom -, igen tisztelt képviselőtársaim, igen tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, ez nem az önök joga, az önök kötelessége! Ezt mi elvárjuk és megköszönjük. Tessék szíves lenni folytatni ezt, és beszélgessük meg ezeket!

Nincs a kormánypártoknak, a kormánykoalíciónak monopóliuma bölcsességből és az ellenzéknek monopóliuma ostobaságból. Emberek vagyunk itt, akiket a magyar nép választott és küldött ide, és amikor ilyen nehéz témákkal foglalkozunk, mint a gazdaságpolitika, akkor különösen hasznos a bölcsesség és az alázatosság. Remélem, hogy ezt gyakoroljuk az elkövetkezendő napok során.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
84 154 1999.09.08. 1:41  1-163

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm Tardos képviselő úrnak, hogy a kívánságot gerjeszti a holnapi fölszólalásomhoz. Valóban, az a kiosztott feladatom, és az volt a szándékom, hogy azokról a témákról beszéljek... - folytatva Tardos képviselő úr mai felszólalását és annak egyik fő témáját, nevezetesen a társasági adót. Igen. Az, hogy mi történik az országban, lesz-e beruházás, lesz-e növekedés, és lesz-e kinövekedés a bajokból; nagyon jólesett hallani egy órával később egy másik ellenzéki képviselő úr, Takács Imre képviselő úr rövid kétpercesében, hogy mi ez a folyamat, és mi következik ebből.

 

(13.50)

Jó volt hallani, hogy két képviselő az ellenzéki oldalról - mintha összebeszéltek volna - a gazdaság logikáját hasznosítva orvosságot ajánlottak. Hogy lesz-e és képes lesz-e a kormány, ez kérdés. Akkor lesz képes a kormány, ha az Országgyűlés egésze összeáll ebben kritikájával, segítségével, megvilágításával. Ismétlem: a bölcsességre nincs senkinek se monopóliuma, együtt fogjuk ezt csinálni. Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 25 1999.09.09. 1:50  1-136

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bauer Tamás képviselő úr kemény szavakat használt: azt mondta, hogy önök nem mondtak igazat, és ránk nézett (Bauer Tamás: Így van!), a kormánypárti képviselőkre. Igen Tisztelt Képviselő Úr! Rosszul tetszik emlékezni, rosszul tetszik megítélni a helyzetet, és rosszul tetszik minősíteni azt, ami történt, amiről beszélünk. Igen, én Orbán Viktor mellett álltam közgazdaságtan professzorként, a közgazdaságtani tudományomat hoztam, ajánlottam arra az alkalomra, amikor a magyar nép a gazdaságpolitikáját kívánta felmérni, és annak alapján új parlamentet létrehozni.

Miben is segítettem én? Abban, hogy meglássa a választópolgár, hogyan lehet kijutni abból a megöröklött szegénységből, ami az országot sújtotta évtizedeken át, és amit a korábbi kormány nemhogy segített volna, hanem a Bokros-csomag révén még súlyosbított. Azokról a restrikciókról, amelyeket önök úgy emlegetnek, hogy szükséges volt - mintha előfeltétele lett volna a meggyógyulásnak -, ezekről vitatkoztunk akkor is és azóta is. Azt hoztam én a választási kampányba, annak a meglátását, hogy az a közgazdasági elmélet szerint is tévedés volt, és empirikus bizonyítékok vannak arra, hogy tévedés volt.

Ezt meghallgatták a pártok, vagy nem hallgatták meg, de meghallgatta a magyar választó: döntött, és most itt vagyunk, hogy új gazdaságpolitikát folytassunk. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 99 1999.09.09. 18:20  1-136

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy folytatjuk a vitát a kormány állásfoglalásáról az adó- és járuléktörvények változtatása kapcsán, egyre-másra elővesszük azokat a témákat, amelyek nyilvánvalóan vonatkoznak, sőt, egyre-másra kiválogatjuk azokat a témákat, amelyeknek kulcsszerepük van ennek a kérdésnek a tárgyalásához és megértéséhez.

Az egyik kulcselem az, hogy az adóalapot növeljük. Sokféleképpen lehet több adót begyűjteni, legalábbis megkísérelni begyűjteni; egyik sikerülhet, másik nem. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, mert hiszen mindnyájan tudjuk, hogy úgy begyűjteni több adót a kincstár számára, hogy az adórátát emeljük, erről előbb-utóbb bebizonyosodik, hogy csőd. Mert hiszen ha az adóalap emelkedik, az nyilván jelzés lesz a vállalkozóknak és az ország népének, hogy kevesebbet dolgozik vagy elkerüli az adóbeszedőt. Tehát végül is az adórátaemelés kevesebb adójövedelemmel jár.

Ezt az utat ne is feszegessük tovább, jó ha ezt mindnyájan tudjuk, sőt, jó, ha időnként emlegetjük, emlékeztetjük magunkat erre a, mondjam azt, igazságra. Bár mint közgazdásznak, azt hiszem, kötelességem megemlíteni azt, hogy a közgazdaság-tudományban az a tézis vitatott, hogy az a bizonyos - szaknyelven - Laffer-curve létezik-e vagy nem, vagy mikor van negatív reláció az adócsökkenés és az adójövedelem emelkedése tekintetében. Érdekes téma, mégis azt hiszem, elfogadhatjuk az alapigazságot, amit az előbb próbáltam elmondani.

Ha így van, akkor továbblépünk a tekintetben, hogy hogyan is várható, remélhető, művelhető az adóalap emelése. A válasz megint magától értetődik, azt hiszem, hogy közvélemény-kutatások egész kedvező véleményt adnának nekünk, hogy mennyire tudott, tudatos ez a magyar társadalomban. Nyilván sokan, a magyar nép nagy többsége azt mondaná, hogy igen, akkor lesz több adóbevétel, ha jobban működik a gazdaság, ha a javakból több termelődik, több szolgáltatás termelődik, nevezetesen: ha emelkedik az összes nemzeti termék, ha emelkedik a GDP.

Tehát ezzel a meggondolással szándékozom egy kicsit részletesebben szólni a növekedés témájáról. Könnyű erről a témáról itt, ebben a Házban beszélnem, mert hiszen csak folytatom azokat a megjegyzéseket és szólásokat, amelyek itt már elhangzottak többektől, és nem volna igazságos, ha most leltárt készítenék arról, hogy ki mindenki tette ezt helyesen vagy egy kicsit eltorzítva, mert hiszen a kép nem lehetne teljes, és úgysem az a cél, hogy most könyvjegyzéket vagy leltárt készítsünk róla.

De egy tegnapi, igen ékesen és elokvensen elhangzott megjegyzésre utalok: Tardos Márton képviselő úr megjegyzésére, aki úgy közelítette meg ezt a témát, hogy a társasági adó kulcsával kellene foglalkozni, azért is, hogy a társasági adó méltányosabb legyen, de azért is, hogy a társasági adó inkább segítse, inspirálja a gazdasági növekedést. Tehát ez a két cél: méltányosság és növekedés.

Az, hogy jelenleg - ahogy Tardos képviselő úr figyelmeztetett rá - a hazai vállalkozók hátrányban vannak a külföldi vállalkozókkal összehasonlítva a társasági adók szférájában, erre jó emlékeznünk, és jó ezt vagy ebben a költségvetésben, vagy hosszabb távon tekintve számba venni. Az, hogy a külföldi vállalkozók eljöttek Magyarországra, és tőkét hoztak, managerial-képességet hoztak, marketing kapcsolatokat hoztak, ez mind pozitív és sokat ér a magyar gazdasági életnek.

Azonban már többéves, többé-kevésbé 8-10-12 éves múlt van mögöttünk, és ezek a nemzetközi vállalatok már annyira hazaiak is lettek olyan értelemben, hogy begyökereztek a magyar valóságba a magyar termelőeszközök, természeti források, a munka és legfőképpen persze az emberi tudás folytán, hogy ezen nemzetközi vállalatok számára igazán nem szükséges már az a pozitív megkülönböztetés, ami 8-10-12 évvel ezelőtt szükséges lehetett.

Ha nem képesek ma sem, 8-10-12 esztendő után a magyarországi valóság versenyében úgy megállni a piacon, hogy versenyezni tudjanak a magyar vállalatokkal, akkor ezt majd ők újragondolják. Nem fognak elmenni, hanem a hatásfok témájával fognak foglalkozni. Kétségtelenül előnyben vannak a nemzetközi vállalatok a technológiai tudás, tőkeforrásaik, egyéb kapcsolataik tekintetében. A probléma nem is ott van, hiszen látunk sikerhistóriákat Nagykanizsától Ózdig és végig az országban, ahol ezek a vállalatok jól működnek, termelnek, hozzájárulnak az ország exportjához, magasabb munkabért fizetnek, mint a helyi munkabér és így tovább.

Ugyanakkor a magyar vállalkozók, a magyar vállalkozások el vannak maradva. Persze, hogy el vannak maradva, mert megörököltük azt a sok évtizedes hátramaradottságot. De hogy hosszú távon ebbe belenyugodjunk, és a törvényhozó ne kontemplálja az ezen való segítést, erről beszélek én. Tehát arról, hogy a magyar vállalkozások ma már ne legyenek - idézőjelben - hátrányos helyzetben a nemzetközi vállalkozásokkal szemben Magyarországon. Vagyis a magyar vállalkozások, a magyar részvényesek által tulajdonolt vállalkozások ne adózzanak nagyobb rátával, mint a nemzetközi tulajdonban lévő, Magyarországon működő vállalkozások.

A közös nevezőre jutást emlegetem én, igen tisztelt képviselőtársaim! Közös bázisra, közös nevezőre hozni minden vállalkozást, amelyik Magyarországon termel. Ez szerte a világon elég jól bevált, hosszú története van, Dél-Amerikától Dél-Ázsiáig és Afrikáig, és Európában is. Azon kívül, hogy méltányosságról és termelékenységről beszélek, megint visszatérek a fő témámra. Ugye, tetszenek érteni, hogy növekedésről beszélek? A növekedés a témánk azért, hogy az adóalapot emeljük.

Ezzel kapcsolatban, az adóalappal kapcsolatban eszembe jut - régóta eszemben van; gondolom, sokunknak - egy másik téma, amiről nem sokat beszélünk, különböző okokból kifolyólag. Mégis úgy érzem, hogy az Országgyűlés fóruma az, ahol olyan témákat is előhozunk, előhozhatunk, amelyek - hogy is mondjam, óvatosan kívánok fogalmazni - nem igazán beszélgetés tárgyai, és különösképpen nem a gazdaságpolitika szférájában.

Mire gondolok? Arra, hogy az államháztartás több mint 15 százaléka az államadósság kamatterhe - olvassuk a kormánytól jött irományban. Az államháztartás terhének 15 százaléka az államadósság kamatterhe.

(14.20)

Ennek az államadósságnak jelentős része külföldi kölcsön, és ezt külföldi nehéz valutában fizetjük. Ennek kapcsán hozok ide az Országgyűlés fóruma elé egy kérdést, igen tisztelt Ház, egy kérdést. A kérdés önmagunkhoz, a kormányhoz, a parlamenthez, a koalícióhoz, az ellenzékhez, az akadémiai közösségekhez, mindenkihez; íme a kérdés: meddig tart még a nemzetközi bankházak részéről Magyarország hátrányos megkülönböztetése a csődbe ment kommunista rezsim által felvett kölcsönök kezelése tárgyában? Értem én azt, hogy a szerződés, az szerződés, az köt, a ma Magyarországának kormánya, Országgyűlése, népe megörökölte a csődtömeget, mint a szamár a fülét. Ez az ára az évtizedekkel ezelőtti szemfényvesztésnek, a Kádár Jánosék manipulálta gulyáskommunizmusnak.

A kérdés része az is, hogy meddig marad még ez a perverz nemzetközi eladósodás tabu Magyarországon - ismétlem: tabu Magyarországon. Miért ez a kicsavart szemérmesség részünkről? Féltjük hitelképességünk besorolását? De akkor nem használhatnánk Lengyelország példáját és más országok példáját? Nem szükséges nekünk kitalálni a spanyolviaszt, más országok ezzel a témával szembenéztek, és több-kevesebb sikerrel, majdnem minden esetben több sikerrel jártak, mint Magyarország, az a Magyarország, amelyik olyan jelentősen járult hozzá az elmúlt 10-15 évben a világ stabilizálódásához.

Stabilizálódás, a vasfüggöny ködbemenése, az atomháború közvetlen veszélyének feloldása, mert a szuperhatalom, a Szovjetunió csődbe ment - és így tovább, mondatnánk az érdemeinket. Nem dicsekvésről van szó, hanem arról, hogy Magyarország talán megérdemli... - azt hiszem, nem kell feltételes mondatban használnunk. Az a nyugati világ, ahonnan a kölcsön annak idején jött Magyarországra, talán azért is, hogy segítse feloldani annak a kommunista világnak a merevségeit, az a költség, beruházások, kölcsönök úgy is tekinthetők a nyugati világ részéről, mint egyfajta befektetés. Igen sikeres befektetés részükről 10-20-30 évvel ezelőtt, mert valóban szétoldódtak annak a merev világnak az alapjai. Magyarország nem kapott a Marshall-tervből, mert amikor 1947-ben - én itt voltam ebben az Országgyűlésben - felajánlotta ezt nekünk a nyugati világ, a magyar kormány ezt elutasította; már úgy értettem, hogy Rákosi Mátyás elutasította a végtelen bölcsességével.

Most azonban Magyarország sokkal kedvezőbb helyzetben van, és valahogyan mégse kerül abba a helyzetbe, hogy ajánlanának kölcsönt nekünk. Sőt, magunk is olyan szemérmesek vagyunk, hogy nem is tartjuk ildomosnak beszélni róla.

Nincs nekem, igen tisztelt képviselőtársaim, igen tisztelt Ház, igen tisztelt államtitkár úr, most semmiféle módosító indítványom ebben a kérdésben, azonban úgy érzem, hogy ez előbb-utóbb ilyen vagy olyan formában téma lesz számunkra. Ha ezt mi ébren tartjuk, és beszélgetünk róla, és írunk róla, és konferenciázunk róla, elképzelhető az is, hogy az a nyugati világ, amelyiknek ezt már régen meg kellett volna tennie, belenéz a tükörbe - tetszik érteni, a nyugati világ belenéz a tükörbe! -, és azt fogja mondani, hogy: ó, ezt már régen fel kellett volna ajánlanunk Magyarországnak.

Igen tisztelt Ház! Gazdasági növekedésről beszélek, mert ha az ország nemzeti jövedelmének jelentős hányada és a kormány évi kiadásainak 15 százaléka nem megy el arra, hogy olyan kölcsönöket fizessünk, amelyeknek a tartalmát éppen most kérdőjeleztük vagy magyaráztuk meg... De ha azok a kölcsönadók úgy tartják, hogy nincs módjuk Magyarország számára elengedni, mert a bankok könyveiben ott szerepel a követelés oldalon, és hogyan írják le, akkor olyan példára lehet hivatkozni, ami igen gyakran megtörtént: ezek a nagy bankok olyan tartalékokat képeztek évek, évtizedek során bizonyos kétes kölcsönökre, hogy onnan fedezhetnék. Továbbmenően: ha nehezükre esik az első státusban, az első lépésben ezeknek a kölcsönöknek a leírása bizonyos hányadban, talán koncessziós megoldások találhatók, nevezetesen a kamatok nem fizetése egy vagy két évig, türelmi időt kapni a kamatfizetésre, vagy valami más átprogramozását nem szükségképpen a kölcsönnek, de a kamatnak, persze, végső sorban az egész kosárnak.

Tisztelt Ház! Ha más eredménye az én mostani felszólalásomnak nincs is ebben a pillanatban most, amikor költségvetést írunk, de annyi van - ebben bizonyos vagyok -, hogy az Országgyűlés naplóját olvassák emberek, akik nincsenek itt jelen, és azok is, akik nem is hallják most a mi tanácskozásunkat (Varga Mihály: A rádió közvetíti!), azok számára is, akik rádión hallják, de azok számára, akik olvassák holnap, holnapután, egy hónap múlva, egy év múlva, hogy a Magyar Országgyűlés mivel foglalkozik, és hogyan áll hozzá az ország nagy kérdéseihez. Ezt a gondolatot ismétlem: felszólalásom light-motive-ja a gazdasági növekedés.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 169 1999.09.09. 11:55  136-180

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal kezdem, hogy bevallom, ezekben a napokban közgazdasági tanulmányt írok azzal a címmel, hogy "A kisvállalkozások törvénybeli megerősítéséről". Mindjárt kapcsolódom Szalay Gábor képviselő úr korábbi szavaihoz, birkózom a névvel, a címmel. Azt, hogy "kis", "mikro" és "közép", úgy oldottam meg ennek a tanulmánynak a javára, hogy azt mondom, hogy "kis", "kicsi" és "közép". Az államtitkár úr majd valamikor elmondja nekünk, hogy a minisztériumban ez a szemantikus gyakorlat mire vezetett, és hol tart. Tehát én most azt a rövidítést használom a kis-, a kicsi és középvállalkozók tekintetében, hogy a kikiköv. Nos, ez lábjegyzet volt, noha előre mondtam.

A lényegre térnék. Tisztelt Ház! Gyakorta előkerülő témánk Magyarországon vagy akár szerte a világban a kisvállalkozások életbevágó szerepe a települések, a régiók vagy akár az egész ország haladásának tudakolásakor. Röpködnek a kérdések, ötletek és panaszok a kisvállalkozások puszta említésekor. Egyrészről elismert számos pozitív hozzájárulásuk - hallottuk - a munkahelyteremtésben, a szolgáltatások elérhetőségében, a beszállítók tettre készségében és az újítások melegágyaként.

Másfelől sajnálatos velejárójuknak látszanak a hitelhez jutás korlátai: a versenypiaci kiszolgáltatottság és az információbeli lépéshátrány. Gyakorta úgy tűnik, mintha valamiféle belenyugvó közhangulat azt tükrözné: jó volna, ha lehetne, de kár. Ilyenféle bizakodások és aggályok tudatának hátterével szólítom meg most a tisztelt képviselőtársaimat. Hogy ebből a Gazdasági Minisztérium által beterjesztett javaslatból milyen törvény lesz, és milyen eredményeket teremt majd, azt sok-sok tényező befolyásolja, mint ahogy hallottuk. Mégis hangsúlyozom, hogy a bonyodalmas és szerteágazó adottságok labirintusában a nagy számú szereplők között kívánatos volna észrevenni és prominens pozícióba helyezni, állítani néhány domináló főszereplőt.

 

(19.10)

Javaslom, hogy két főszereplőt állítsunk a színpad közepére: a hitelt és a versenyt. E kettővel hatásos összjátékban fog megvalósulni a kisvállalkozások optimális teljesítménye. Akármilyen törvénybeli támogatás megreked előbb-utóbb, ha a végrehajtás során tékozlóan, költségesen gazdálkodik, vagy kivételes előnyöket, privilégiumokat élvez ez a kisvállalkozás. Ezért elengedhetetlenül szükséges a hatásvizsgálat - a minisztérium okmánya ismét beszél erről, most én is aláhúznám - rendszerének helyre tevése.

Szerencsére a közgazdaság-tudomány elméleteiből ide vonatkozó tényezők hatásos összehozásából lehetségessé válik a két főszereplő, hitel és verseny olyan együtthatása, hogy elvégzik a hatásvizsgálat feladatát is. A kisvállalkozások dolgában a legfontosabb szó a piacon hangzik el abban a formában, hogy a vásárlók, ezernyi és millió ember sokasága, hogyan döntenek a vállalkozó által elébük tett termékekről.

A racionális önérdektől vezetett vásárló két mércét használ, az árat és a minőséget; mondhatni, arra az eladóra esik a szavazata, aki ezeknek megfelel. A dolgok természetéből fakad, hogy ilyen előnyös helyzetbe kerül az eladó, aki képes követni a kedvező helyzetbe jutás útját és módját, nevezetesen: a termelőeszközök - munka, tőke, anyag - optimális alkalmazását, a technológia folyamatos változásának az előnyeit beépíteni, a fogyasztóhoz vezető utat nyitva tartani - marketing -, de mindezen tényezők ismerete és alkalmazni tudása gyakran nem elegendő. További előfeltétel a hitel, amely nélkül nem valósulna meg a vállalkozás, tehát az eredményes termelés. A hitel tehát szükséges lehet a rövid távú forgótőke, sőt egy-egy hosszabb távú beruházás megszervezéséhez.

Amellett, hogy kulcsszerepe van a vállalkozásban, a hitel egyedülállóan érzékeny eszköz lehet mint a vállalkozás hatásvizsgálója is. Ez túlmegy azon, hogy a hitel összegét a vállalkozás tevékenységének a mutatóihoz hasonlítva - forgalom, munkabér, adófizetés, nyereség - lehetőség nyílik egy ezeknél érzékenyebb mérésre, s alkalmazhatóvá válik a juttatások közgazdasági elemző eszköztára. Ilyen módon lehetővé válik a vállalkozóhoz úgy eljuttatni támogatásokat, hogy az állami költségvetésből de facto lényegesen kisebb folyósítás is elegendő legyen, vagy az azonos folyósítás nagyobb eredményt érjen el.

Javaslom, tisztelt Ház, hogy a szabadpiaci gazdálkodás szellemében, a quidproquo szellemében a kormány kijelölt szerve kössön keretszerződést a kereskedelmi bankokkal a kisvállalkozásoknak nyújtott hitelek garantálását illetően. Amikor átlátható és értelmes módon kerül megfogalmazásra az ilyen fajta keretszerződés, az érdekében áll mind a három félnek: a kincstárnak, a banknak és a kölcsönvevőnek. Nincsen szükség merőben újszerű eljárás kitalálására, mert ilyenfajta hitelfolyósítási keretek léteznek és beváltak egyes országokban, s bizonyos exportfinanszírozások támogatására Magyarországon is.

Például létezik egy kisvállalat, amelyik felkészült egy jól átgondolt profitábilis tevékenységre, amihez szüksége volna, mondjuk, 1 millió forintra. A bankok vonakodnak hitel nyújtásától, mert azt kockázatosnak ítélik. Attól is tartanak, hogy ha belekalkulálják a kockázatprémiumot a kamatrátába, akkor a közvélemény kritikájának teszik ki magukat. Ebben a helyzetben érkezik el az alkalom a kormányzati hitelgarancia felajánlására. Két út is járható: az egyik a csődhitel folyósítása, a másik az emelt kamatráta különbsége. Ilyen módon a kincstári költségvetésben előirányzott összeg többszöröse lesz folyósítva a vállalkozó számára, még akkor is, ha a kisebb tételek esetében különleges kezelési költség merül fel a banknál.

Az ilyen természetű hitelezés azon kívül, hogy az állami költségvetés terhét csökkenti, de amíg annak a hatásfokát emeli, más kívánatos eredményt is teremt. Az első, hogy a folyamat kiszűri a még fel nem készült vállalkozót, kisvállalkozót, a bank hitelképességét a projekt vitalitásvizsgálata során. A banknak nem érdeke, hogy elutasítson egy igyekvő vállalkozót, aki hosszú távon, hosszú évekre az ügyfelévé válhat.

Tisztelt Ház! Az eddig vázlatosan elmondottak szellemében a törvényjavaslathoz két módosító indítványt nyújtok be. Az egyik a 6. §-hoz egy új pont lenne, amely így hangzik: "A kisvállalkozásoknak nyújtandó pénzbeli támogatás intézményei a kereskedelmi bankok és a hitelszövetkezetek."

Még egy ilyen vagy hasonló szellemű módosító javaslatom a 10. §-ra vonatkozna, ez így hangzik: "A kormány feladata a kisvállalkozásoknak nyújtott támogatások következetes hatásvizsgálatának előmozdítása érdekében, hogy a szabadpiaci versenymechanizmus akadálytalanul működjön, továbbá hogy a pénzügyi tranzakciók mobilizáljanak minél magasabb termelési növekedést."

Az utolsó mondat, engedtessék meg: úgy gondolom, tisztelt Ház, hogy a módosításaim és más ilyen javaslatok, amelyek előkerülhetnek, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy e deklaráló dokumentum, deklarációokmány - annyiszor hallottuk ma este, hogy ez az okmány, ez a törvényjavaslat, amelyik előttünk van, inkább deklaratív jellegű - a konkrét programalkotás eszközévé válhasson.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 173 1999.09.09. 1:29  136-180

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Bauer Tamás képviselő úr invitálására már többen elkezdtünk válaszolni ma este. Én magam is azt hangsúlyoztam a hozzászólásom végén, hogy a juttatásokra kiszemelt személyek, vállalkozások helyett a hangsúly a procedúrán legyen, hogy hogyan történik ez. Ilyen értelemben ezzel a törvényjavaslattal, ami előttünk van, és ezt az államtitkár úr az előterjesztésében elokvensen kifejezte - talán többet is mondhatott volna róla, de gondolom, majd elmondja később -, valóban eljutottunk odáig, hogy egy deklaráció van, de ez több annál, hogy mi legyen, mi a kívánatos, mert arra az útra is ráléptünk, hogy hogyan fognak ezek történni.

Jó lenne, ha az ország kisvállalkozói és mindazok, akiket a téma érdekel, most valahogyan rákapcsolnának és besegítenének nekünk, törvényhozóknak, hogy ez deklarációból valóban operációs instrumentummá váljon. Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 69 1999.09.10. 0:28  1-122

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Kérem Gidai Erzsébet képviselő asszonyt, hogy a szóhasználatában legyen szíves pontosabban megfogalmazni! A megszálló szovjet csapatokról és a NATO-csapatokról azonos fogalmakkal beszél - szeretném, ha nem így tenné! (Dr. Gidai Erzsébet: Egyforma!) Ez nem pontos, nem tesz jót a nemzet közérzetének és hírünknek a világban. (Dr. Gidai Erzsébet: Televízióadáson kívül kifejtem a nézetemet.) Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 93 1999.09.10. 2:03  1-122

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A magyar Országgyűlésben elhangzott nyilatkozatoknak több jelentőségük van annál, mint hogy két személy egyetért vagy nem ért egyet valamilyen kérdésben. Az, hogy Gidai Erzsébet képviselő asszony és Horváth János képviselő nem ért egyet valamilyen kérdésben, tiszteletreméltó állampolgári jog és gyakorlat.

Az azonban, hogy olyan pontatlanságok hangozzanak el és ne javítódjanak ki, hogy a szovjet gyarmati hadsereg mit tett Magyarországon, és ezt hasonlítani a NATO-hoz, olyan nagy aránytalanság! Kérem szépen, 1956-ban szabad Magyarország lett volna, ha nem a gyarmati szovjet hadsereg beavatkozása miatt... És milyen áron! És milyen áron! Hány magyarnak az életébe került az!

Továbbá: 1945-ben Magyarországon szabad választások voltak. Ebben a parlamentben, ebben az Országgyűlésben - aminek én is része voltam akkor - olyan magyar demokrácia és függetlenség indult el, amelyre a világ ránézett, és nem lett volna annak vége, ha nem a szovjet hadsereg támogatásával hurcoltak volna el engem is ebből a parlamentből, ebből a teremből! Az a szovjet hadsereg ittlétének volt a következménye!

Nem kívánok én most erről tovább beszélni, hiszen adótörvényekről és más témákról beszélünk, de néha mégis előfordulnak olyan aránytalanságok, melyek megzavarhatják az ország közérzetét, és csodálkozhat a világ azon, hogy a magyarok elvesztették arányérzéküket? Nem veszítettük el!

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
87 56 1999.09.27. 1:29  47-113

DR. HORVÁTH JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés gazdasági bizottsága megvitatta a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló T/1506. számú törvényjavaslatot, továbbá a költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről szóló T/1506/1. számú állami számvevőszéki jelentést.

Ekkor a pénzügyminiszter képviselője és az ÁSZ alelnöke összefoglalót adtak a témáról. A kormánykoalíció pártjaihoz tartozó képviselők jóváhagyással, míg két ellenzéki képviselő bizonyos fenntartással hallgatta a tájékoztatókat.

Végeredményben a gazdasági bizottság a törvényjavaslatot és a jelentést ajánlja az Országgyűlésnek. Az igenlő szavazatok száma 16, a nem szavazatok száma 10 volt, és volt egy tartózkodó szavazat.

Tisztelt Ház! Köszönöm a szíves figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
87 92 1999.09.27. 2:07  47-113

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A múlt év költségvetési tevékenységének végrehajtásához úgy szólnak hozzá képviselőtársaim, különösen az ellenzék oldaláról, hogy ha egy hét vagy öt év múlva valakik elolvassák, vagy ha ma szerte az országban hallgatják azt, ami itt történik, igen-igen meglepődnek - legalábbis akik odafigyelnek. Mert ilyesmiket hallunk, hogy a rossz a jó.

Arról, ami a '90-es évek közepén történt - a nemzeti jövedelem csökkenése, az életszínvonal csökkenése, a mindenféle ezzel járó nehézség -, most azt halljuk, hogy jó. Én nem szólnék hozzá ehhez a témához, igen tisztelt képviselőtársaim. Tessék megfigyelni, én nagyon udvarias ember vagyok, nem hozok elő olyan dolgot, ami bárkinek is rosszul hangozhat. Nem hoznám elő, de megint előhozták az ellenzéki képviselőtársaim azt, hogy a rossz az jó. Ekkor pedig mit tehetek, mint hogy azt mondom, hogy kérem szépen, tévedni tetszik: az a rossz nem jó, az rossz volt! Márpedig számokkal mérhető, hogy amikor a nemzeti jövedelem csökken, az életszínvonal csökken, az rossz. Abból azt igényelni, hogy az volt az előfeltétele a gazdasági helyzet javulásának, valamiféle üzleti ciklus jelenlétének, az egy másik nagy tévedés!

Az történt, hogy kevesebb lett a termelőeszköz, tehát alacsonyabb színvonalra került az ország, és abból kellett felemelkedni. Tehát most az ország sokkal előrébb lett volna (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ha az a nyomorúság nem látogatott volna meg bennünket.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 22 1999.09.29. 1:34  1-75

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jelentkezem, mert kívánatosnak tartom helyreigazítani, amit Szent-Iványi István képviselő úr, a szabad demokraták vezérszónoka mondott itt, ma reggel arról, ahogyan a Magyar Nemzeti Banknál észlelt vagyongazdálkodással foglalkozik az Orbán Viktor vezette koalíciós kormány és a parlament.

Igen tisztelt Képviselő Úr! Ugyebár sem ön, sem egyetlen tagja a Magyar Országgyűlésnek, sem a magyar nép, sem a bankvilág, sem az értéktőzsde, sem a nemzetközi befektetők, sem az európai uniós partnereink nem lennének elégedettek, ha a választott parlament elmulasztaná a törvényeket végrehajtani. Igenis, törvényes eszközökkel kerül sor a tékozló vagy kifosztó tevékenységek feltárására. Ezzel a misszióval kezdte meg munkáját a gazdasági bizottság tényfeltáró albizottsága. Határozottan és világosan nem a jegybanki tevékenység, a pénzügypolitika mérlegelése a szándék. Nem, kifejezetten nem!

Ugyanakkor a hűtlen vagy ügyetlen vagyonkezelés tisztázása nem aláásni, hanem építeni fogja gazdasági növekedésünk potenciálját, a nemzet közérzetét és hírünket a világban. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Kuncze Gábor: Bravó!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
90 32 1999.09.30. 2:09  1-427

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Attól tartok, képviselőtársaim, hogy ebben a Házban többen memóriazavarban vannak, vagy legalábbis azt a látszatot keltjük magunk között és a hallgatóinkban, az ország népében, mintha nem emlékeznénk dolgokra úgy, ahogy voltak.

Nevezetesen amikor a választási esztendő során a Fidesz-Magyar Polgári Párt azt mondta, hogy az adóterhelés igen magas és azt csökkenteni kell, és a 60-as és 40-es számok megjelentek, ez sohasem úgy prezentálódott, hogy mi azt mondtuk: szerdáról csütörtökre, vagy egyik évről a másikra olyan jelentős adóstruktúra-változás lehetséges. Az adófilozófia volt a lényeg, és ezt alaposan kimunkáltuk, megvitattuk az igen tisztelt ellenzéki képviselőtársainkkal is, és azóta is ezen munkálkodunk.

Tetszenek talán emlékezni, különösen Kovács Kálmán és Bauer Tamás képviselő urakat hívom, hogy emlékezzünk csak arra: az elmúlt hetek során, amikor a pénzügyminiszter beterjesztette az adózással kapcsolatos kormányálláspontot, többen reflektáltunk. Én magam kétszer is megdicsértem a pénzügyminisztert azért, mert rámutatott arra, hogy az elvonások és juttatások száma a költségvetésben csökkent az előző éviekhez képest. Azt hiszem, hogy ennél nincs relevánsabb, világosabb, lényegesebb indikátor, mint az elvonások és juttatások rátája a költségvetésben. Ha az elvonások rátája csökkent, mint ahogy csökkent, az adócsökkentést jelent.

Ezen a területen sok-sok tennivaló van, de ezen az úton járunk, és nem pedig a fordítottján, mint ahogy igen tisztelt képviselőtársaink úgy tűnik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy azt a látszatot keltik. Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
90 86 1999.09.30. 2:10  1-427

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fogalomzavar megint, ismételten azt mondani képviselőtársaim, hogy a kormány, ez a költségvetés növelni akarja az adókat, nem csökkenteni - Bauer képviselő úrra ismerek itt. (Bauer Tamás: Igen, így van!) Ez teátrikus - ha tetszik gondolni - filozofikus, de téves megállapítás! (Kertész István: Nem, ez tény! - Keller László: Nem, ez így igaz!) Egyes elemeket lehet találni, ahol az adócsökkenés magasabb, másutt lényegesen kevesebb.

Azonban az egyetlen számottevő ráta az az, hogy az elvonások csökkennek. Tehát ez azt jelenti, hogy a kormány a nemzeti jövedelemnek, a GDP-nek egy alacsonyabb százalékát szedi be. Ha ennél világosabb ismertetőt bárki tud mondani, kérem, de ha ezt nem vesszük tudomásul, és úgy csinálunk, mintha nem ez lenne a fontos, akkor félrevezetjük az adófizetőket, félrevezetjük az ország polgárait. Itt igenis az állam súlya, szerepe a társadalomban csökken, mert a nemzeti termékeknek kisebb részét gyűjti be.

 

(11.00)

Ez egészen más, mint a csomag, ami ebben az évtizedben korábban történt, amire Orosz Sándor hivatkozott. Magyarországon ezekben az években a csomag általában a Bokros-csomagot hozza az emberek eszébe. Ez nem egy restrikciós költségvetés, mint ahogy ez korábban megtörtént. Ha van benne visszaszorítás, az természet adta természetverés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de nem a kormány által kiagyalt és az országra ráterhelt restrikciós csomag.

Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
96 58 1999.10.22. 2:10  1-193

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Legyen szabad egy pillanatra figyelmeztetni magunkat arra, hogy ami ebben a Házban elhangzik, annak különös jelentősége van. Persze, hogy szerte az országban, szerte a világban mindenütt, de ami itt elhangzik, annak különös jelentősége van.

Amikor igen tisztelt képviselőtársam, Kóródi Mária azt mondja, hogy nem demokratikus társadalom épül, hanem egy birodalom (Dr. Kóródi Mária: Így van! - Bauer Tamás: Így van!), hogy ez a kormányzat (Balsay István közbeszólása.) nem demokratikus társadalom kimunkálásán tevékenykedik, hanem egy birodalomén, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy is mondjam: ez az épület jól megépült és áll (Varga Mihály közbeszólása.), az ilyen mondások ellenére is!

Kérem szépen: birodalom. Talán jó volna, ha meggondolnák, mit is jelent az! Éppen a mai napon? (Dr. Kóródi Mária közbeszólása.) A magyar forradalom évfordulójának az előestéjén? Amikor esztendőkkel ezelőtt itt voltunk ezen a téren és tüntettünk, és felemeltük a szavunkat a birodalom ellen, a gyarmatosító birodalom ellen? Talán van objektív alapunk, igen tisztelt képviselő asszony és igen tisztelt képviselőtársaim, és szerte az országban van objektív alapunk: összehasonlítjuk a demokratikus népképviseleti rendszert a birodalommal! Vagy vehetünk más birodalmi példákat is; ebben az évszázadban szomorú, szégyenletes birodalmi próbálkozások történtek.

Ami ma Magyarországon történik, igen tisztelt képviselő asszony, igen tisztelt Ház: a magyar nép által választott Országgyűlés és annak a kormánya intézi az ország ügyeit. Ha mi ezt másképp prezentáljuk, akkor nem teszünk jót az ország közérzetének és hírünknek a világban. Kérem, ne tegyük!

Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
96 160 1999.10.22. 2:01  1-193

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A restrikciós gazdaságpolitika - akárhogyan nevezzük is - nem más, mint a termelés visszafogása és az életszínvonal csökkenése. Ha Bauer Tamás képviselő úr helyében lennék, akkor nem emlegetném. Azt tulajdonítani a Bokros-féle gazdaságpolitikának, hogy az megteremtette a további növekedés alapjait, teljesen félreolvasása a közgazdaságtan elméletének, az empirikus tapasztalatoknak. Nem így van! Egyszerűen úgy is nézhetjük mint törvényhozók, hogy egy gazdaságpolitika bevezetődött Bokros-csomag néven, amelynek nyomán az ország gazdasági tevékenysége lecsökkent. Szánt szándékkal lecsökkentették, és onnantól kezdve kezdett emelkedni - kellett, hogy arról az alacsony színvonalról emelkedjen! Ha nem vezették volna be a restrikciós politikát, akkor az ország gazdasági tevékenysége a magasabb, le nem csökkent színvonalról fejlődhetett volna tovább.

Igen tisztelt képviselőtársaim, nincs olyan, hogy ha valakinek a feje fáj, akkor ahelyett, hogy valamiféle egészséges diagnózissal meggyógyítanánk, piócát rakunk rá. A Bokros-csomag piócát rakott a magyar gazdasági életre, amely kiszívta a vérét - aztán amikor nem szívta ki eléggé, akkor még több piócát raktak rá. Vagy keressünk rá más metaforát, ha nem az orvostudományból, akkor máshonnan. De azt gondolni, és utólag is megpróbálni azt megmagyarázni, hogy a rossz az jó, ez még a politikai szférában sem mehet!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
96 186 1999.10.22. 1:45  1-193

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Befejezésül: igen, jobb szerettünk volna és jobb szeretnék több pénzt látni az államigazgatás különböző szegmenseiben. Ha ez azzal járt volna, hogy emeljük az adókat, hát azt nem tettük meg! (Bauer Tamás: De megemelték!) Tehát elosztani azt, ami van, és bölcsen, és itt az a fontos dolog, hogy a hatásfok és a méltányosság szempontjai állandóan egyeztetve legyenek. Ebben megköszönjük az ellenzék segítségét, amikor a hatásfok és a méltányosság dolgára mutat rá. A végső megoldás persze a növekedés! Kinövekedjünk abból, amiben most vagyunk! Az ország messze saját maga mögött maradt. Itt jut eszünkbe a Bokros-csomag visszaszorítása, a restrikció.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Nem mi kezdtünk erről beszélgetni! Mi költségvetési tervvel jöttünk ide, és előremutattunk! Amikor azonban önök arra kívánnak hivatkozni, hogy milyenképpen teremtették meg a jövő növekedés feltételeit egy szigorú és mondhatnám, kegyetlen visszaszorítással, az tévedés, arra rá kell mutatnunk, és csupán azt tettük! Nem kívántuk mi az önök tányérjára rakni, ezt nem csináljuk, de amikor előhozzák, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy kimutassuk, hogy ez hiba volt.

Ismétlem: a költségvetés a növekedés és az ország bajaiból való kinövekedés költségvetése. Lesz több termelés, lesz több munkaalkalom, lesz több bevétel, kevesebb infláció - és több adóalap! Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 144 1999.11.11. 9:05  1-176

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Igen, keresem a masinát... Valamit meg kell nyomnom? (Közbeszólások: Már szól!) Már szól, köszönöm szépen.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetéssel foglalkozva azzal kezdem, hogy téved az az avatatlan kritikus, aki az államháztartás költségvetésének vitáját az erdőben barangolás kalandjához hasonlítja, ahol az ég felé kapaszkodó faóriások és a mozgást gátló, tövises bozótok között eltévednek az emberek, és még az eligazítás és tompítódik. Ilyen helyzetben nem tesz jó szolgálatot az olvasónak az az újságíró vagy a választópolgárainak az a politikus, aki rémeket emleget ahelyett, hogy alkalmazná a természetnek éppen jelen lévő jelzéseit. Én most itt a tisztánlátáshoz kívánok hozzászólni néhány gazdaságpolitikai gondolattal.

Nem abban különbözik, tisztelt Ház, az előttünk fekvő 2000. évi költségvetés azoknak az országoknak a költségvetésétől, amelyekkel össze szeretjük magunkat hasonlítani, az Európai Közösség országaiétól, hogy az adóbeszedés nehéz teher, ami miatt a kormányzati kiadásokra a kívánatosnál kevesebb jut. Mi, Magyarország Országgyűlése azért küszködünk olyan keservesen a költségvetésünk kimunkálásával, mert megöröklöttük a súlyos következményeit olyan négy évtized gazdaságpolitikájának, amely megalomániás megszállottsággal hazánk javait eltékozolta és termelőképességét elsilányította. Ráadásul ránk maradtak a kamatterhei azoknak a monumentális nemzetközi kölcsönöknek, amelyeket a beharangozott beruházások helyett szemfényvesztő népcsalásra használtak. Ezért van az, hogy a nemzeti össztermék mércéjével mérve manapság Magyarország messze maga mögött marad. Tehát ezért jut a kelleténél kevesebb egészségszolgáltatásra, kutatás-fejlesztésre, az emberséges bérekre és még egy hosszú kívánságlistára. Ha az eltékozolt külföldi kölcsönök árán termelőeszközök létesültek volna annak idején, akkor azok jövedelméből könnyűszerrel tudnánk fizetni a jelenlegi nyugdíjak kétszeresét, vagy ha a szemfényvesztő gulyáskommunizmust nem külföldi bankokból felvett pénzekkel finanszírozták volna, akkor mostanság nem kellene kamatfizetésre költenünk 800 milliárd forintot, így is megduplázhatnánk a nyugdíjakat.

Tisztelt Ház! Ilyen perspektívából szemlélve a helyzetünket a közelmúlt egy-két esztendő eredményei bizonyítják gazdaságpolitikánk helyességét, amelynek alapja a növekedés, mondhatni: ez a kormányprogram minden vetületének alfája és ómegája. Mint ahogyan a Fidesz választási üzenetében meghirdettük annak idején az ország bajaiból kinövés programját, s azóta a középutas konzervatív koalíciós kormány a kisgazdák és az MDF csatlakozásával ezt az utat járjuk, akkor sem és azóta sem engedünk a kételkedőknek, még ha az érvek mögött marxista hallucinációk zümmögnek, vagy pedig a neoklasszikus paradigma monetarista intervencióinak vagy fiskális restrikcióinak valamelyik válfajára hivatkoznak is.

A mi gazdaságpolitikánkban - ismerve a makroökonómia elméleti reformulációját és annak empirikus bizonyítékait - a növekvő növekedésnek nyitunk teret továbbra is; lényegében a növekvő növekedés, a megtermelt javak és szolgáltatások kínálatának bővülése, aminek az árakat lefelé szorító hatása elegendő ellensúlyozni a bővülő keresletnek az árakat felfelé húzó hatását. Az árszínvonal stabilizálódik, közben munkaalkalmak teremtődnek, profit keletkezik, az adóalap bővül, az államháztartás deficitje kevesebb lesz, és így tovább, bizonyítékául, hogy - jelképesen szólva - nem az ördögi kör, hanem inkább egy gyógyító kör materializálódhat.

Ebben a gazdaságpolitikai szemléletben hívom fel a tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim figyelmét - különösen az ellenzéki oldalon -, hogy amit itt felvázoltam, a gazdasági növekedés perspektívája nem a kormány vagy a kormányzó pártok monopóliuma, legyen immár köztulajdon! Pragmatikusan azt tanácsolom igen tisztelt képviselőtársaimnak az ellenzéki padsorokban, hogy helyezzenek előnybe olyan módosító javaslatokat, amelyek növekedést stimulálók, akkor is, amikor a méltányosság az elsődleges indíték. Párhuzamosan ezzel azt tanácsolom kormánypárti képviselőtársaimnak, a pénzügyminiszter úrnak, a kormánynak általában, hogy preferáljuk a növekedésorientált módosító indítványokat, tekintet nélkül arra, hogy honnan jönnek azok.

Tisztelt Ház! Ahogy az államháztartás költségvetésének szorításaira orvosság a gazdasági növekedés, ez hasonlóképpen megoldást ajánlhat egy másik felmerülő gazdaságpolitikai problémára. Ilyen az agrárszektor és a hozzá tartozó vidékfejlesztés pénzügyei. A gond az ugyebár, hogy jelentős különbség mutatkozik a kormány által összeállított komprehenzív költségvetésben szereplő, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban kiszámított összeg között. A tradicionális konfliktkezelő hozzáállás az lenne, hogy az érdekeltek és illetékesek tegyék meg, ami hasonló esetekben szokásos: egyeztessenek, érveljenek, mozgósítsanak szövetségeseket, ajánljanak fel és fogadjanak el ígéreteket, és valahol alkudjanak meg; szülessen kompromisszum, ami a politika anyateje!

Létezik, igen tisztelt képviselőtársaim, egy ennél hatékonyabb megoldás, azon az alapon, amit a növekedésről felvázoltam: számottevő kihasználatlan kapacitás van a mezőgazdaságban, százezer hektárnyi ugart kellene tagosítani, elbitangolt gyümölcsösöket kellene életre kelteni, rozsdásodó feldolgozóüzemeket kellene aktivizálni, és így tovább, ez pedig fejlesztés, aminek a finanszírozása befektetés, ami termelőeszköz-teremtés.

(12.50)

Ehhez pedig a pénzforrás logikusan összehozható a magánszektor csatornái révén a kötvénykibocsátás eszközeivel. Az így megteremtett többletkapacitás jövedelme fizeti majd a kamatot, és visszafizeti a kölcsönt magát.

Tisztelt Ház! Az időkorlátozás miatt ezt nem folytatom tovább, csupán bizonyítani igyekeztem, hogy a makroökonómia tükrében az előttünk fekvő költségvetés nem labirintus többé, sőt a nép és az Országgyűlés önismeretének az eszköze.

Megköszönöm végezetül a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 148 1999.11.11. 2:09  1-176

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Képviselő Úr! Köszönöm a megjegyzéseit. Nem szeretném, ha valaki úgy értené rövidre szabott hozzászólásomat, hogy a mezőgazdasági szektornak nincs szüksége támogatásra. Igen, jelentős támogatás elő is van irányozva, és szükség van rá. Én arra szeretnék rámutatni most is, mint ahogy egy esztendőn át ismételten ezt tettem, hogy az elvonások és támogatások mértéke jóval kevesebb lesz az idők során. Az, hogy mennyi most az a támogatás, aminek a szinonimája szubvenció, odaadni azzal, azért, mert szükség van rá, nem várva visszafizetést; tehát azokat a jellegű támogatásokat persze, hogy megtartjuk, és éveken át, remélem, hogy csökkenő rátával az menni fog.

Amit én itt most előhoztam, ami gondolatot idehozok, megfontolásra ajánlom, azt, hogy valahogyan szelektálódjék ki a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés szférájából. Amikor azt mondom, "valahogyan", ez nem túl nehéz: kiszelektálni azokat a gazdasági tranzakciókat, tevékenységeket, amik beruházás jellegűek, amik akkor is meglennének és profitábilisan működnének, ha azt egy magánvállalkozó művelné, menedzselné.

Tehát ha ezeket különválasztjuk, akkor a minisztériumnak, a kormánynak és az Országgyűlésnek kevesebb a felelőssége azokért a vállalkozási szektorokért, azok mennek a maguk útján. Csupán azt szeretném még hozzátenni, hogy ilyen bizonyára van, és szeretném, ha ezzel ezt próbálnánk megtalálni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 161 1999.11.11. 2:12  1-176

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jelentkezem, hogy csatlakozzam Perlaki Jenő képviselő úr gondolatához, amikor úgy érezte, hogy illik, szükséges megmagyarázni a játékelmélet fogalmát.

(13.30)

Hallottam Perlaki képviselő urat tegnap is beszélni erről a témáról, ma is, és mind a két alkalommal mintha kicsit óvatosan, majdhogynem félénken hozta volna ezt a témát, ezt a fogalmat ide, hiszen mi egy Országgyűlés vagyunk, s nehogy valaki azt higgye, hogy mi játékokról beszélünk itt.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ez a XX. század egyik legsúlyosabb, legjelentősebb matematikai modellje, a döntéshozatalnak ebben az évszázadban az egyik legjelentősebb eszköze; hogy vállalatok, kormányok, magánosok hogyan hoznak döntést, ennek a modellezése, ennek a metaforája ez a fogalom. Hogy miért éppen játékelmélet: mert alkalmas arra, hogy az emberek egymásra hatását és gondolatainak a kiolvasását demonstrálja.

Hadd tegyem még azt hozzá, hogy a játékelmélet egyfajta magyar dicsőség. A legnagyobb tudományos fokozat, amit el lehet érni, a Nobel-díj. Egyetlen Nobel-díjat adtak játékelméletért, azt pedig John C. Harsányi, jó barátunk, Harsányi János professzor kapta, aki a kaliforniai egyetemen tanít és igen érdekes dolgokat csinál.

Tehát azzal fejezem be, megint csak felerősítve Perlaki képviselő úr mondását, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) jó az, ha a Magyar Országgyűlésben néha metaforákban beszélünk, a tudományosság nem árt a döntéshozatalok megvitatásánál. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 173 1999.11.11. 1:18  1-176

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ebben a néhány zárómondatban szeretnék vitába szállni Tardos Márton képviselő úrral, aki azt mondta, hogy ez a költségvetés nem jó, de elégséges. (Tardos Márton: Nem ezt mondtam!) Úgy emlékszem, hogy így hangzott el, azt hiszem, így van a Naplóban. Én is foglalkozom osztályozással, minősítéssel, én jobb osztályzatot adnék neki, de persze az osztályzat eldöntése egy minősítés. Érdemes lenne erre valamikor úgy összejönni, hogy ezt a véleményezést meg tudnánk osztani a választóinkkal, a magyar néppel, a véleményformálókkal.

 

(13.50)

Attól tartok, hogy a véleményformálás ebben az országban, különösen gazdaságpolitikáról, nemhogy nem jó, hanem nem is elégséges. Itt lenne tennivalónk, és szeretném, ha eljutnánk odáig, kormányoldal és ellenzéki oldal, hogy ilyen síkon, így beszélgetnénk témákról, és akkor az osztályzatot is esetleg módosítanánk az elégségesről jóra, és megcéloznánk jövőre a kitűnőt.

Köszönöm szépen. (Tardos Márton: Azt bíráltam, amit az öndicséretről mondott!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 305 1999.11.11. 19:01  254-338

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről készült jelentés, amely a kezünkben van, úgy látszik, olyan inspiráló okmány, hogy egészen rendkívüli, teátrikus eseményeknek lehettünk tanúi. Persze, jó az időnként, mert vannak fogalmak és adatok, amelyeket dramatizálva talán jobban elő lehet adni. Engedtessék meg, hogy én a szakmámnak, a gazdaságpolitika mesterségének megfelelően ne igényeljem és ne ígérjem azt, hogy most szemléjét és értékelését adom ennek az okmánynak. Nem, azt ígérem, és azt tekintem feladatnak, hogy reflektáljak ennek a dokumentumnak néhány érdekes részére. Ugyanis könnyű hosszú dokumentumokat írni, könnyű egész könyvtárat betöltő vagy egész könyvtárpolcot betöltő irományt írni, de ugyanazt az anyagot kommunikálni egy százoldalas vagy kétszáz oldalas irományban, hogy ott legyen a lényeg, az a mesterség. Ugyanis nagyon kevés ember fogja elolvasni a nyolcszáz oldalban leírt ismertetést; elolvasná, ha nyolcvan oldalban lenne leírva. Ezért is elismerés illeti azt az irományt, amely most a kezünkben van. Nagyon nehéz dolguk volt, és nem jutott el odáig, hogy tökéletesen legyen, de valami elkezdődött, és ha mást nem is, ez a gondolkozáshoz ad anyagot és táplálékot.

Ilyen kérdések kerülnek megvilágításra: a makroökonómai mutatók tükrében hogyan is áll a mezőgazdaság. Nem is idézem, mert többet hallottuk már, hogy a lakosság milyen hányada, és milyen a termelékenység, inkább rámutatnék egy-két adatra, ami eddig nemigen világítódott meg. A termőföld hasznosításáról szólnék pár szót először, a földhasználatról annak a tükrében, hogy mekkora a birtokméret: törpebirtok, kisbirtok, középbirtok, nagybirtok. Mit is jelent ez a termelékenység tükrében, vagyis egy hektár földön vagy hold földön - valamiféle azonos egységen - hány métermázsa búza vagy fehérje, vagy köszméte, vagy valami terem? Állapíttassék meg az a mérték, amelyikkel az összehasonlítás folytatódik! És aztán pedig az, hogy milyen technológiák, milyen más termelőeszközöket igényel az. Ebből a jelentésből nem tűnik ki, bár utal arra, hogy a nemzetközi összehasonlítások tükrében bizony nincs egyöntetű igenlő válasz arra, hogy a nagyobb gazdaság termelékenyebb. Az optimális mérték, igen tisztelt képviselőtársaim, a legfontosabb témája ennek a tanulmánynak, bár nem ad választ rá, de legalább felveti ezt.

(19.50)

Az optimális mérték alatt azt értem, hogy mi az, ahol a leghatásosabb. Az optimum és a maximum nem azonos fogalmak. Elképzelhető, hogy egy 40 hektáros vagy egy 14 hektáros termőbirtokegység hatásosabb, mint a 400 hektáros. Az összehasonlítási mértékeket megint pontosan ki lehet választani. Például az a nemzetközi intézmény, amely ezzel most már több mint száz éve foglalkozik, The Food and Agricultural Organization, ez a híres római mezőgazdasági intézmény, amely megelőzte a Népszövetséget, megelőzte az Egyesült Nemzeteket, esztendőnként mezőgazdasági statisztikát közöl a világ minden országáról. És ebből olyan adatokat látunk, hogy bizonyos termékben a kisebb méretű gazdaság többet termel holdanként vagy hektáronként, mint a nagyobb méretű gazdaság. Ez nem ritkaság, hanem inkább szabály.

Tudjuk például azt, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy az Amerikai Egyesült Államok, amely abban a hírben áll, és önmagát is azzal dicséri, hogy a világot táplálja, kérem szépen, ott az egy hektárra eső búza kevesebb, mint a nyugat-európai, sokkal kisebb gazdaságokban - Németországban, Angliában. Persze, hogy az Egyesült Államokban az a logikus, hiszen ott termőföld bőven van, tehát az a profitábilis, az a kívánatos megoldás. De akkor, amikor mi Magyarországon ebben a magyar valóságban, itt keresünk optimumot, nem szükségképpen a nagy vagy a nagyobb, hanem elképzelhető, sőt bizonyíték van rá, hogy különböző termékek tekintetében a kisebb hasznosabb.

De ez nem új találmány. Olvastuk már, akinek van indítéka arra, hogy visszaolvasson ennek a századnak a korábbi évtizedeire, a harmincas években ebben az évszázadban a kert-Magyarország felé volt a szólam. Somogyi Imre olyan könyvet írt, hogy akkor majdnem mindnyájunk számára kötelező olvasmány volt - nem azért, mert valaki előírta, hanem azért, mert kíváncsiak voltunk, és a népünk iránti elkötelezettségből. És az a kert-Magyarország akkor igenis már működött, itt, ott, amott. Cél volt! Kerék Mihály "Magyar föld" írása, Jócsik Lajos és a többiek. Jött a nyomorúság, jött a háború, és nem valósulhatott meg. De azok komoly közgazdasági és komoly mezőgazdasági alapokon épült tanulmányok voltak. Tanácsolom e tanulmány készítőinek, hogy szíveskedjenek ezeket a gondolatokat továbbfűzni és hasznosítani, hipotéziseket megvizsgálni, és akkor a magyar mezőgazdaság döntői, és nemcsak a minisztériumok, nemcsak az önkormányzatok és nemcsak a hivatalok, hanem a magyar mezőgazdaság döntői, a közép- és kicsi gazdák, parasztok és szövetkezetek - mert ott történnek a fontos döntések -, azok számára ilyen tanulmányok hasznosak lehetnek.

Engedtessék meg, hogy mást mondjak! A tulajdon kérdése, a privatizáció, ahhoz a földtulajdon-elosztáshoz, amelyet ma tapasztalunk - mondjuk, tudjuk. A tagosítást csak röviden szeretném említeni. Azt hiszem, a következő évi tanulmányban, ha próféta lehetek, több szó lesz a tagosításról, mert több szükség van rá; szükség van rá, hogy legyen. Utazunk szerte az országban - bármelyikünk -, felülök a vonatra, itt, ott, amott, nem is ritkán, ugarföldet látok, gazzal benőtt földet látok. Igen tisztelt képviselőtársaim, megengedhetjük ezt mi magunknak? Ez a - ne tessék haragudni, hogy azt mondom - szegény ország, vagy legalábbis nem nagyon gazdag ország? Megengedhetjük, hogy a legértékesebb termelőeszköz ugarként ott álljon? Mert nem találjuk meg az instrumentumokat, az intézményeket, hogy ezen változtassunk? A tagosítás ugyancsak egy régi fogalom, nagyon jól gyakorolódott Magyarországon már az 1920-as, 1930-as években is, és szerte a világon vannak rá tapasztalatok. Nem is folytatom ezt a gondolatot, mert, azt hiszem, nem sok bizonyíték szükséges.

A mezőgazdasági termelés és a felhasználás fejezete alatt hallunk arról, olvasunk arról, hogy a szántóföld milyen hányada a magyar mezőgazdaságnak. Azután az ültetvények: szőlő, gyümölcs, amely 2,4 százalék. Jó volna tudni, hogy ez milyen értéket termel, milyen hányadát produkálja a magyar mezőgazdaság teljesítményének. Aztán az, hogy a növelés alól kivont terület 1 millió 267 ezer hektár, ami az ország területének 14 százaléka.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Pirul az arcom! Hát megengedhetjük magunknak, hogy több mint egymillió föld...? Lehet, hogy ezek egy része nem alkalmas erre vagy amarra - de hogy semmire nem alkalmas, azt kétlem. Utazzunk Dániába vagy Svájcba, hogy milyen szegény, szegény, szegényes földön termelnek, és gazdagok azok a gazdák és parasztok. Nem is kell nekünk kitalálni a spanyolviaszt, hanem néha visszanézni a magunk történetébe vagy körülnézni a szomszédainkban.

Még egy megjegyzés. Azt hiszem, ez a tanulmány sok minden érdeme mellett jelenleg hézagos, és gondolom, a következő évben többet foglalkozik majd a környezetvédelmi szempontokkal: mennyi kémiai anyagot használunk és így tovább, nem is folytatom a környezetvédelmi szempontokat.

Azután a másik gondolat a szövetkezetek szerepe. Hogy is van az, milyen szövetkezetek? Magyarországon az elmúlt évtizedek után a mezőgazdaság és a szövetkezet között majdnem egyenlőségjel tevődött, politikai, ideológiai megfontolások nyomán, és ebből az ország szabadul fel és keresi az új megoldásokat. Mégis jó visszaemlékezni az egyszerű szövetkezeti institúciókra, a fogyasztószövetkezetre, az értékesítő szövetkezetre, a hitelszövetkezetre, a termelőszövetkezetre. Mit jelentenek ezek a prosperitásának, a termelékenységének, a jólétének az embereknek? Mi lesz az árszínvonala a mezőgazdasági termékeknek? Egymás után panaszoltuk el, hogy mit jelent, mit hoz nekünk az agrárolló. A szövetkezeti megjelenése a mezőgazdaságnak egyébként azt is jelenti, hogy piaci hatalma is van, több, mint a szövetkezet nélkül. Tehát az infláció is, amely az agrárolló következtében terheli a mezőgazdaságot, megváltozik ilyen réven.

Továbbmegyek az értékesítés témájában. Persze, hogy az értékesítéstől sok minden függ, ahogy hallottuk. De erre is olyan kitűnő lehetőségek vannak! Tisztelt Ház! A világ, az egész glóbus, minden ország gazdagszik. Az emberek életszínvonala emelkedik, még a szegényeké is. Ez azt jelenti, hogy több élelmet fognak fogyasztani, kevesebb lesz az éhező Kalkuttában, már majdnem nincs is, és másutt szerte a világon. Tehát élelmiszert fognak venni. Honnan? Ahol van. És a magyar mezőgazdaság termékei világhíresek, talán szerénységből nem illik túl sokat dicsekedni vele, de tudjuk, ha járjuk a világot. Még gyermekkoromban tanultam a harmincas években, az iskolában azt, hogy a paradicsomot leveszik reggel a tőről, a repülőgép elviszi Stockholmba, és valamelyik elegáns szállodában már azt ebédelik, a magyar paradicsomot, mert olyan az értéke, hogy megéri repülőgéppel elvinni.

(20.00)

Persze, hogy ez az ő meglátásuk volt, de ha az ő meglátásuk ilyen volt, akkor meg is fizették annak az árát.

Végül a fejlesztésről mondanék egy-két szót. Nevezetesen, hogy mi lehet ennek az iránya. Többféle. Hadd említsem itt meg csak az exportkiszélesítést, amire már utaltunk is; de nemcsak az exportkiszélesítést, hanem az importhelyettesítést is. Megdöbbenünk időnként - remélem, többen megdöbbenünk -, hogy amikor élelmiszert vásárolunk, milyen gyakran tesz elénk külföldről behozott portékát a boltban a boltos, a kiszolgáló? Bevallom, én reggel kását szeretek főzni vagy valami hasonlót, és megvásárolom az anyagot a Margit körúton a malomipari boltban. Tessék megpróbálni, hogy ott lehet-e például olyan kukoricapelyhet vagy zabpelyhet venni, ami Magyarországon terem? A kukoricapelyhet Németországból importálják, Budapesten csak ilyet lehet kapni. Amikor kérdezem a boltost, hogy nem tetszik-e tudni, hogy Magyarországon terem kukorica, én már láttam, azt mondja - majdnem rendre utasít -, hogy ez van, ne okoskodjon. Hasonlóképpen van ez más termékeknél is, és lehet, hogy a lengyel köszmételekvár jobb, mint a magyar és így tovább, sorolhatnám hosszan - ez van. Hol van a magyar mezőgazdaság, és mennyi feladata van még a vidékfejlesztésnek, hogy ezeket a lehetőségeket kihasználjuk, és ne bosszantsuk egymást azzal, hogy a boltos így oktat ki engem?

Végül jót tenne, ha tisztáznánk a piac és a támogatás arányát a mezőgazdaságban. Nem az egyiket vagy másikat, hanem hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan segítik egymást. Nem úgy, hogy a mezőgazdaság teljesen támogatott ága lesz a gazdaságnak, vagy teljesen a piacra lesz hagyva, mert abból baj lesz, így is meg úgy is. A feladat az elkövetkező évekre, mondhatnám évtizedekre, sőt talán örökkön örökké annak keresése, hogy mi az optimális aránya a mezőgazdaság e két organizálójának, nevezetesen a piacnak és a támogatásnak. A kevesebb támogatás jobb volna nekünk, országgyűlési képviselőknek, mert kevesebb lenne a fejfájásunk a költségvetés megteremtésénél, ugyanakkor ezt csak úgy célozhatjuk meg, ha kevesebb az elvonás is a mezőgazdaságtól. A mezőgazdaságtól bizony többet elvonunk, mint amennyit optimális lenne. Akkor meglátjuk, hogy ez a téma valóban globális téma.

Nyugat-Európában az integrációnak ez a legcsiklandósabb és legkonfrontábilisabb témája; ott a CAP - Common Agricultural Policy -, ahol a németek és a franciák megegyeznek és szeretik egymást, de a mezőgazdasági politikán ők is összeugranak. Nem mondom a példákat... Itt van Magyarország; mi, akik ezer éve szeretjük a lengyeleket, és ők is bennünket, soha nem vitatkoztunk velük annyit, mint most valami mezőgazdasági politikai részletkérdésen.

Ilyen gondolatokkal szeretném bezárni, hogy foglalkozzunk ezekkel, és akkor ennek az okmánynak a készítőitől is, ha az Országgyűlés segít nekik és stimulálja őket, bizonyára jobb jelentést kapunk jövőre. Jót tesz ez az ország közéletének és a hírünknek a világban. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
103 130 1999.11.30. 2:05  21-159,419-437,440-456

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! A törvényalkotás munka kellene legyen, ami felkészülést igényelne. Attól tartok, amikor hazamegyünk, vagy bárhol megszólítanak bennünket, azt kérdezik, milyen is annak a vitának a színvonala. Mennyire vagyunk mi felkészülve? Bocsánatot kérek, hogy majdnem pedantikusan, közgazdász módon ezt mondom, de olyan fogalmak hangzanak itt el, amelyek már száz éve is elavultak voltak!

Azt mondta dr. Füle István képviselő úr, hogy a létező munkahelyek el vannak foglalva. Képviselő Úr! Igen tisztelt Ház! Az nem úgy van, hogy van bizonyos számú munkahely, amit elosztunk, majd újra elosztunk és valahogy masszírozzuk, hanem úgy van, hogy munkalehetőségek, tennivalók annak a társadalomban, amelyek néha elvégződnek, néha nem. Ez nagyon nagy mértékben a közösségek organizációs, szervező képességétől és a politika inspiráló, lehetőséget teremtő jellegétől is függ.

A száz évvel ezelőtti vasbértörvény azt mondta, hogy ennyi munkabér van, és azt kell elosztani így vagy úgy. De ez már elavult! A huszadik század nagy kísérletei bebizonyították, hogy mennyire tévesek voltak. Aztán olyan hangokat hallunk és hallanak a hallgatók, akik bennünket figyelnek, hogy "kényszermunka". A magyar nyelvben a kényszermunka Recsket jelentette és más hasonló dolgokat. Minden nyelvben bizonyos fogalmakra bizonyos szavak léteznek. Ha ezeket másképp használjuk, akkor a választóink körében több konfúziót keltünk, mint amennyi szimpátiát kapunk.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
104 14-16 1999.12.01. 5:15  1-75

DR. HORVÁTH JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Az Országgyűlés gazdasági bizottsága fontolóra vette, megvitatta az előttünk lévő törvényjavaslatot a pénzügyi szervezetek állami felügyeletéről. A bizottság többségi szavazattal ajánlja az Országgyűlésnek a tárgysorozatba-vételét és a megvitatását. A bizottság vitája során felmerültek azok a szempontok is, amelyeket már hallottunk a miniszter úrtól, a másik bizottság előadójától és kisebbségi véleményének kifejezőjétől, mégis engedtessék meg, hogy rámutassak néhány szempontra.

Igen fontosnak tartottuk és látjuk, hogy a gazdasági stabilitás szempontjából szemléljük ezt a jelenséget. Valóban, a pénzügyi rendszer biztonságos működése nagyon lényeges a magyar gazdasági élet fejlődése tekintetében. A pénzügyi piacon az elmúlt években jelentős változások mentek végbe, és nyilvánvalóan ilyesmik fognak történni a következő esztendők során is, nemcsak azért, mert az ország gazdasága növekszik, hanem azért is, mert nemzetközi kapcsolataink, az Európai Unió és más kapcsán ez elvárható.

A specifikus szempontokat érdemes aláhúzni, mert hiszen ezek bizonyára visszatérő témái lesznek az elkövetkezendő országgyűlési tárgyalásnak, a téma megtárgyalásának. Az, hogy a felügyelet tevékenységének célja a pénz- és tőkepiac zavartalan működésének és a pénzügyi szervezetek ügyfelei érdekei védelmének, a pénzügyi viszonyok átláthatóságának, továbbá a tisztességes és szabályozott piaci verseny fenntartásának elősegítése, ez annyira világosan és meggyőzően húzza alá a tennivalókat, hogy ezek az érvek jól hatottak a gazdasági bizottság kontemplációja során.

Természetesen értékeltük azt, hogy a létrejövő felügyelet feladata az, hogy a pénzügyi intézmények ügyfeleinek, tehát a betétesek, a befektetők és mások érdekét szem előtt tartsa, továbbá a pénzügyi szférát a törvényjavaslat és a létrejövő felügyelet olyan szélesen szemléli, hogy ez bizalmat kelthet az egész gazdasági életben, nevezetesen: a kereskedelmi bankokon, a takarékpénztárakon és más egyéb hitelintézeteken túlmenően belefoglalja vagy foglalkozik, hatáskört kap az árutőzsdei, a biztosítási, aztán a kölcsönös biztosítópénztárak, a magánnyugdíj-pénztárak, sőt a közraktárak és kockázati tőkeágazatok tekintetében is. Vita volt erről a bizottságunkban, és az az érv kerekedett felül, hogy mindezek az intézmények valóban pénzzel dolgoznak vagy - szélesebben fogalmazva - okmányaik, okirataik pénzügyi jellegű instrumentumok, tehát hangsúlyt kapott a prudens működésnek a fontossága.

Nincsen most időm arra, hogy megosszam a tisztelt Házzal a vitának azt a részét, miszerint az intézmény a kormány szerve és hogy az Országgyűlésnek mennyi a szerepe. Igen, a többség a kormány szervének tekintette, mert hiszen a pénzügyminiszter ennek a feladatnak a vivője. A vita során valószínűleg sor kerül ezeknek a kérdéseknek a tisztázására (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a gazdasági bizottság tagjai közül többen is hozzá kívánnak majd szólni. Ismétlem, javasoljuk...

ELNÖK: Képviselő úr...

DR. HORVÁTH JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
112 131 1999.12.21. 2:49  130-136

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A telefonhívások monopolista jellegű árazása, amíg méltatlanul terheli a kis jövedelmű embereket, ugyancsak hátráltatja Magyarország gazdasági növekedését. A telefonszolgáltatások megemelkedő ára felfelé nyomja a termelés költségeit, így a termékek árát, ami inflációs tendenciához vezet. Párhuzamosan emelkedik a munkanélküliség, amivel együtt jár a szociális terhek súlyosbodása. A versenyképesség lemorzsolódása pedig a piaci tranzakciók zsugorodását eredményezi, az államháztartás adóbevételeit lefelé szorítja, míg a szociális terheket felfelé nyomja. Tehát a magas telefondíjak aggasztóak. Íme, néhány alapvető számadat:

A Párizsban székelő OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet közli, hogy 29 fejlett ország sorában Magyarországon a legdrágább az internet kapcsolási díja. Az átlagköltség negyven csúcsforgalmi órára Magyarországon 340 dollár, Csehországban 130 dollár, az USA-ban 35 dollár. Még egy szakértői vélemény az USA-ból: a Massachusetts állambeli International Data Corporation szerint a magyar internetpiac valószínűleg nem lesz képes nőni mindaddig, amíg a Matáv monopóliumhelyzete fennmarad. Bénítja ez a közép-, kis- és kicsi vállalkozásokat is, sőt a külföldi potenciális befektetők számára sem semleges. Szembeötlő, hogy egy telefonhívás Budapestről Chicagóba háromszor drágább, mint Chicagóból Budapestre.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem a következőket:

Kívánatos-e, hogy a monopolista szemlélet végnapjai lassabban közeledjenek az elvárhatónál? A Gazdasági Versenyhivatalnak mi a kompetenciája e tárgyban? Annak tudatában, hogy az Európai Unióhoz csatlakozásunkra árnyékot vetnek a távközlésben fellelhető monopolisztikus torzulások, szándékszik-e a kormány e jelenséggel prioritásban foglalkozni? Köszönöm az Országgyűlés megtisztelő figyelmét. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
112 135 1999.12.21. 1:02  130-136

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): A miniszter úr válaszát elfogadom, azzal a megjegyzéssel, ami a miniszter úr optimista hangja volt, hogy egy év múlva jobb lesz és hogy abba az irányba haladunk. Mert időközben jó emlékeztetni a gazdaságpolitika csinálóit arra, hogy a monopólium által szedett magasabb ár egyfajta kvázi áladó, amit nem a Kincstár szed be, hanem a gazdasági hatalmasság. Ez befizetődik, és ha a kormányzat - érzem, hallom, a miniszter úr válaszából is hallom - afelé halad és törekszik, hogy ez csökkenjen, és a verseny majd javít ezen a helyzeten, akkor igen, várjuk ezt, és egy év múlva, remélem, nem kell ezt így megkérdeznem.

A válaszát elfogadom, miniszter úr. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 247 2000.02.09. 15:57  198-267

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem használom a megírt beszédemet, mert annyi érdekes gondolat vetődött fel, hogy azokra nem reflektálni mulasztás volna. Tehát engedtessék meg, hogy a magam gondolatait kiegészítsem és szaftosítsam azt, amit itt hallottunk ma délután.

Hogy ebből a törvényjavaslatból lesz-e törvény: itt van a kezünkben, a Magyar Köztársaság kormánya benyújtott az Országgyűléshez egy törvényjavaslatot, és itt az a hangulat, hogy ebből nem lesz törvény. Hogy lesz-e vagy nem lesz, azt meglátjuk, azonban hogy ezt az alkalmat megragadjuk és a témával foglalkozunk, ez történik most. Én ezért szólok hozzá.

Ha most elmondjuk, ami ehhez a témához hozzátartozik, megvilágítja ezt még jobban, s a törvényt előkészítő miniszter, államtitkár, a minisztérium, más intézmények és az Országgyűlés bizottságai ezeket az újabb információkat beledolgozzák, akkor talán lesz belőle törvény. Hogy ebben a beterjesztésben, vagy pedig egy másikban: tisztelt Országgyűlés, épp a közelmúltban, a nagyon közeli múltban tapasztaltuk egy, a kormány által beterjesztett törvényjavaslat visszavonását és egy hónap múlva történő beterjesztését - és törvény lett belőle! Szóval a mechanizmus létezik, hogyha van tartalom és érdemes vele foglalkozni.

Elképzelhető, hogy ebből a szövegből azért nem lesz törvény, mert az a jó magyar közmondás áll rá, hogy sokat markol, és talán aki sokat markol, keveset fog. Talán olyan sok minden van benne, hogy a kételkedő tamásoknak az marad meg az emlékezetében. De vannak ebben olyan meglátások, olyan szándékok, amelyekkel mégis mindenki egyetért.

Tegnap hallottuk, hogy Illés Zoltán képviselő úr azt a kijelentést tette, hogy ez vonassék vissza. Ez egy olyan országgyűlési képviselőtől jött, aki ebben az témában igen kompetens, sokat tud erről a témáról, és az ő véleménye számít. Lehet, hogy neki is ez volt az elgondolása, hogy egek ura, itt olyan sok mindent másképpen, vagy jobban is meg lehetne fogni, és ebből a sokból kevesebb marad meg!

Mire gondolok specifikusan? Arra, hogy a törvényjavaslat olyan sok szándékot deklarál, amit bizony nehéz elgondolni, hogy törvény révén megalkotható. Hogy viselkedjünk tisztességesen - körülbelül ilyesmiket -, meg ne dobjuk el a szemetet, meg a közhangulatot formálni kell... - nem is sorolom, hiszen erről beszélgettek képviselőtársaim a délután folyamán. Ezek valóban nehezen törvénnyé formálható dolgok, azonban vannak a környezettanulmányban, egész pontosan a hulladékgazdálkodásban közgazdasági témák, amiket meg lehet fogni.

Engedtessék meg, hogy azzal ellentétben, ami ma délután, két-három órán át elhangzott - egész nagy holisztikus környezettanulmányról, környezetvédelemről beszéltünk -, azt mondjam: ha azt csináljuk, akkor nagyon nehezen lesz belőle bármi is. De a törvényjavaslat segíthet nekünk ebben, mert annak van egy címe: hulladékgazdálkodás. Hogy a hulladék szemét és hogy a környezetnek árt, persze, ez része a dolognak, de mégis meg lehet fogni a hulladéknál.

Hogyan? Hogy bizonyos jól bevált princípiumokat megfogunk és alkalmazzuk őket. Példának okáért azt, hogy "a szennyező fizet". Ha Kóródi Mária képviselő asszony nem érti ezt - én se értek sok mindent -, ehhez neki joga van, és sok mindenki másnak is nem érteni bizonyos ilyen koncepciókat, mert ezek meglehetősen újak. Én sem tudom, hogyan kell valakinek a szívét megoperálni, de azért én még egy tisztességes ember vagyok. Szóval nem kötelező mindenkinek tudni, hogyan van "a szennyező fizet" elv, de ezt meg lehet magyarázni és bele lehet nézni. És akkor rá fognak jönni, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ez érdekes, használható és megoldást ígérő hozzáállás!

Hova is vezet ez? Oda, hogy a gazdasági oldalról fogjuk meg a témát. A gazdasági oldalról fogjuk meg a témát! A hulladék gazdasági termék. Hogyan is jön létre a hulladék? Úgy, hogy valamit gyártunk, gyárt a gyáros, és az anyagból, amit használ, lesznek javak és lesznek rosszak. A jó a termék, a rossz a szemét. Attól függően, hogy milyen a technológia és más egyéb dolgok, több lesz a hulladék vagy kevesebb lesz a hulladék. Tehát az egyik legelső lépés: olyan technológiának a buzdítása a legkülönbözőbb módokon, ami a rendelkezésünkre áll, amelyek kevesebb hulladékot termelnek, kevesebb hulladék kerül a szemétbe. Ugyanis az, amit az eredeti termelés folyamán nem hasznosítanak, az a vasforgács vagy az a más anyag még nyersanyag lehet egy másik folyamatban. Tehát olyan árazást, olyan "szennyező fizet" elvet, olyan adózást vagy olyan kedvezményeket kell biztosítani, amelyek erre ösztönöznek.

Hogy a javak és a rosszak hogyan alakulnak, ebben lehet a törvényhozónak jelentős szerepe. Nem olyan általános kijelentéseket kell tenni, hogy van egy gazdasági lobbi és van egy környezetvédelmi lobbi, és a környezetvédelmi lobbi az az, ha arkangyalok szállnak a levegőben a kék ég felé, és azok a ronda kapitalisták és szakszervezetek, akik nem akarják ezeket, azok pedig mind gonoszok és ördögök. Az ilyen hozzáállás sehova se vezet! Mert először is nem így van, és az embereket csak egymásnak ugrasztja.

A közgazdasági lobbinak nem az az érdeke, hogy piszkos legyen a környezet és hogy ne lehessen használni a hulladékokat. Azonban a közgazdasági szférának olyan jeleket kell adjon a törvényhozás, hogy az váljon az érdekévé. A vállalat a közgazdasági szférában termel valamit, munkaalkalmat teremt, profitot termel, és ennek során gazdasági tevékenység folytatódik. Ha a törvényhozás olyan jeleket ad, hogy kevesebb legyen a hulladék, akkor kevesebb lesz.

Mik ezek a jelek? Most már harmadszor említem: "a szennyező fizet" elv. A másik pedig, hogy olyan szubvenciót, kamatkedvezményt vagy adókedvezmény adni annak a gyárosnak, aki olyan gépet vezet be, olyan gépet talál ki, amelyik kevesebb hulladékot termel, összehasonlítva azzal, amelyik korábban több hulladékot termelt. Látjuk ebben a folyamatban, hogy a gazdasági oldalról megfogva tovább megyünk, mint ha prédikálunk. Tehát eddig szóltam a technológiáról és annak a költségeiről.

A második ilyen gazdasági fogantyú: a pénzügyi üzenet. Hosszú skálájú, hogy csak egy példát mondjak: az üvegeket, amiket mindenki használ - a sörösüveget, a borosüveget, a coca-colás üveget -, megvesszük, és ahogy járjuk az országot, az árokparton, itt is, ott is elszórva találjuk őket. Ha ennek az üvegnek az értéke úgy lenne megszabva "a szennyező fizet" elmélet alapján, hogy ezt érdemes legyen felvenni vagy érdemes legyen nem is eldobni, akkor a fogyasztó nem dobná el.

 

(17.50)

De ha eldobná, annál jobb, mert a cserkészek és mások fölszednék, és a táborozásra alapot teremtenének belőle. Tehát olyan értéket jelöljön meg a törvényhozó arra az üvegre, hogy az ne maradjon az árokparton vagy az utca sarkán, hanem legyen, aki fölszedje! Miért? Nem azért, mert prédikáltunk neki, hanem azért, mert önérdeke.

Az, hogy kire esik a teher, hogy ki fizet, ismételten vita tárgya volt, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ki fogja megfizetni ezt. Egyetlenegy fogja megfizetni, a használó! Sajnálom, ha ez még nem értődik, vagy nem sajnálom, beszéljünk többet róla! Mondhatjuk azt, hogy a gyáros fizesse meg, és törvénykezhetünk is úgy, de akkor a gyáros bele fogja számítani az árba, és végül akkor is a használó fizet. A gyáros nem filantropista, aki majd kevesebb árat számol azért, mert most már a törvényhozás valamiféle nemes törvényeket hozott. Fogadjuk el ezt a tételt! A közgazdaságtanból tanuljuk meg, hogy mindig a használó, a fogyasztó fog megfizetni mindent, az anyagot is meg a tisztaságot is! No, de megéri neki megfizetni, és sokkal jobb, ha így részletekben történik, mintha a kormányzattól és az önkormányzattól várjuk, hogy ők költségvetésen keresztül csinálják meg. A mikromegoldás itt az olcsóbb megoldás.

Még egy elem ebben a sorozatban: a szabályozás. Mennyi szabályozás, mennyi tiltás és mennyi ösztönzés? - hadd használjam ezt a két szót. A kormányzat, a törvényhozó azt mondhatja, hogy ezt pedig megtiltjuk, nem szabad ezt cselekedni. A másik megoldás az, hogy ösztönözni: ha nem cselekszi ezt, megjutalmazni. Körülbelül ez volt már az előbbi példám is az üvegek visszaváltásáról és a betétrendszerről. Volt egy példa - sok példánk van, mindegyikünknek -, egyszer egy törvényhozás számára készítettem egy ilyen tanulmányt. A bizottság 3 hónapos vita után elfogadta, 9 tagú bizottságból mindenki rá szavazott, két hónap múlva bekerült a törvényhozásba, és a 100 tagú törvényhozás 98:2 arányban leszavazta. Tehát még azok sem szavazták meg a plénumban, akik a bizottságban rá szavaztak. Miért? Mert a törvényhozás körüli utcákat megtöltötték a gyárosok és a szakszervezetek autóbuszai, a karzatokat a gyárosok és a szakszervezetek. És akkor a törvényhozók nem mertek rá szavazni, vagy bölcsebbnek találták nem szembeszállni a közvéleménnyel. Ilyen jelenségek vannak, de ezeket vizsgáljuk meg, és tanuljunk belőle!

Végezetül: azt jó volna ugyancsak a törvény kontemplálása során számba venni, hogy minden ilyen törvény meghozása vagy meg nem hozása is egyfajta újraelosztási következménnyel jár, jövedelem és vagyon újraelosztása. Lássuk meg, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy az, aki szemetel, az, aki hulladékot termel és azt nem tünteti el, az illetéktelenül jövedelemhez jut, ahhoz a jövedelemhez jut, amennyit kellene fizetnie, ha azt a szemetet elvitetné. Gondolkozzunk ebben a képletben, és akkor rájövünk, hogy a szemetelő, a melléktermék-produkáló nemcsak hogy nem viselkedik tisztességesen, gentleman és gentlelady formájára, hanem olyan jövedelemhez jut, ami őt nem illeti meg, a társadalom, az egész közösség ellenére. Tehát ha ezt az újraelosztási következményt látjuk, akkor ez is hozzásegít bennünket ahhoz, hogy előrelépjünk.

A legutolsó szó, időm lejárt, hogy tudás. Ha többet tudunk erről, akkor megtörténik. A közvélemény nem a mi oldalunkon áll. Az utolsó példám: a múltkor bevittem egy boltba egy zacskó üveget, hogy visszavegyék. Azt mondták, hogy nem veszik vissza. Mondom: Zwack Péternek, aki ezt gyártja, neki szüksége van ezekre az üvegekre. Azt mondja: nincsen. Akkor, mondom, a törvényhozásnak talán kellene egy törvényt hozni, hogy vegye vissza. Azt mondja nekem ott az a kereskedő, hogy Zwack Péter meg tudja venni az egész Országházat, és akkor se fogják visszavenni. (Derültség.) Igen tisztelt képviselőtársaim, ilyen társadalomban, ilyen hangulatban kontemplálunk mi törvényhozást. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 46 2000.02.10. 2:09  1-57

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedtessék meg, hogy igen röviden valamit hozzáadjak ehhez a rendkívül értékes és dicséretre méltó országgyűlési vitához. Nevezetesen, egy példát szeretnék megemlíteni az organikus gazdálkodás témakörében.

Hogyan hasznosíthatók a természetes anyagok? Biológiai növényvédelemmel. A biológiai növényvédelem, azt hiszem, a legalkalmasabb kifejezés erre. Mi is ez? Vannak olyan, bizonyos vidéken létező növények, amelyeket többnyire gazként ismerünk, haszontalan valami, de ott úgy nő, mint a gaz, nagy mennyiségben. Ezek többnyire mérgezőek, emberi fogyasztásra nem alkalmasak, mert hiszen akkor kultiválnánk. Ezekben a növényekben olyan vegyi képletek léteznek, amelyek növényvédő hatással használhatók. Én magam farmer, kertész koromban ezeket használtam éveken át, egyesületeket hoztunk létre azon a vidéken igen sikeresen.

Például volt azon a vidéken, ahol ezt csináltam, Közép-Amerikában, egy növény, amelyet úgy nevezhetnénk, hogy fokhagymafű. Fokhagyma, de megnő derékmagasságúra, és igen-igen dúsan nő. Fokhagyma íze van, nagyon kellemes emberi fogyasztásra is. De olyan mennyiségben termett, hogy azt senki sem gondolná. Mikor a tehenek esznek belőle, akkor a tejnek valóban fokhagymaszaga lesz, mint ahogy Dán képviselő úr mondta. Nos, ezt a fokhagymát megdaráltuk, ennek a levét rápermeteztük azokra a növényekre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyeket védeni szándékoztunk, és igen sikeres volt.

Köszönöm a meghallgatást.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 60 2000.02.10. 5:07  57-89

DR. HORVÁTH JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés gazdasági bizottsága február 1-jei ülésén tárgyalta és megvitatta az előttünk lévő törvényjavaslatot, nevezetesen a vízi közlekedésről szóló T/2066. számú irományt. A bizottság 17 igen szavazattal, 10 nem szavazattal végül is a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek ajánlja általános vitára és elfogadásra.

A specifikus megjegyzések és a vita anyaga, ami a bizottságban elhangzott, részletes, kimerítő, sokkal több, mint ami itt az én rövid beszámolómba belefér, mégis engedtessék meg, hogy néhány elemet kiemeljek.

Igen, ahogy már a miniszter úr is mondta nekünk most, azzal kezdődik ez a törvényjavaslat, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk nyomán bizonyos helyzetek keletkeznek, tehát az eurokonformitásról és a Duna-Rajna-Majna vízi útba való bekapcsolódásról rendkívül érdekes és megnyugtató, amit hallottunk.

Azután a törvényjavaslat igyekszik ezt a beilleszkedést úgy művelni és elősegíteni, hogy a nemzetközi jog más vonatkozásai is számba vétessenek. A törvényjavaslat kitér a hajózási jogintézményekre, például szabályozza azokat a kategóriákat, amelyek nemzetközileg használatosak és amit az Unió is használ: például hajók osztályozása, segélynyújtás és mentés, közös hajókár és így tovább. Azután foglalkozik a törvényjavaslat a vízi utak fenntartására vonatkozó témákkal, nevezetesen a tulajdonosokkal, hogy ki a tulajdonos. Általában az állam, időnként az önkormányzat, de vannak kivételek is e tekintetben.

Aztán rendelkezést ajánl a törvény a vízi út hajózásra igénybe vehető részéről, és hogy mindez hogyan történjen. Továbbá intézkedést tartalmaz a törvényjavaslat a gazdasági hatás tekintetében, hogy miért is kívánatos a vízi utakat továbbfejleszteni és az őket megillető jelentőséget tulajdonítani nekik. Egy elem itt, amire jó emlékezni és talán a köztudat nem mindig ismeri ezt, hogy a vízi közlekedés olcsó szolgáltatási mód. Olyan adatok kerültek a kezünkbe, hogy a közúti árufuvarozásnál mintegy hatszor-hétszer olcsóbb, tehát egyhatoda, egyhetede a vízi közlekedési költség; még az árufuvarozásnak is körülbelül egyharmada vagy fele.

Azután foglalkozik a törvényjavaslat a környezetvédelmi hatásokkal, hiszen számos ilyen van. Nevezetesen a szennyezés, de azon kívül a zajszennyezés és a levegőszennyezés ennek következtében. Valóban, ahogy miniszter úr is rámutatott, ez egy keretszabály, és szükség lesz két irányban a jövőbe tekintenünk; arra, hogy valamikor egy kódex jellegű törvényalkotás megjelenjen, de időközben nyomban szükség lesz kormányrendeletekre vagy miniszteri rendeletekre, amelyek ezekkel a témákkal foglalkoznak.

Azután a bizottsági vitában képviselőtársaim még különböző témákat említettek, ilyesmit, hogy mi legyen a folyómedrek kotrásával, azután hogy mi történjen a kikötőkkel, kié is a kikötő, ki gondoskodjon róla, és miért van az, hogy az országba jövő, légi úton vagy vasúton megérkező külföldi szép kaput lát, de ez nem mindig áll a hajókikötőkre.

Ezeket a témákat említeném most gyorsan, és megismétlem: a gazdasági bizottság a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találja és ajánljuk az elfogadását.

Köszönöm, elnök úr.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
120 6 2000.02.11. 4:23  1-41

DR. HORVÁTH JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés gazdasági bizottsága megtárgyalta a T/2061. számú, a vámjogról, a vámeljárásról szóló törvényjavaslatot. A bizottság számos kérdést vetett fel, és élénk vizsgálódás alakult ki mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselőtársaink részéről.

Különösen abban a kérdésben kívántunk megvilágítást, hogy milyen is lesz a vámszabad területek specifikus működése, mennyiben lesznek változások, és azok hogyan hatnak az egyes iparágakra, termelési ágakra Magyarországon.

Egy másik kérdéscsomag volt a fokozatosság és a jogharmonizáció.

Még inkább olyan kérdés volt, amelyre feleletet vár a bizottság az általános vitában, amikor a kormány és az Országgyűlés pártjai együttesen kontemplálják a kérdést, hogy milyen lesz Magyarország vámhelyzete az egész világban az összes országgal, miután csatlakoztunk az Európai Unióhoz.

Az az alapállás, és a kérdéseknek ez volt az alapja, hogy a vámunión belül nyilvánvalóan nem lesznek vámok, viszont a vámunión kívül a vámok megmaradnak, sőt emelkednek. Ez nyugtalanító kérdéseket hagyott a bizottság néhány tagjában; annál is inkább, mert olyan adatok vannak érkezőben, hogy a vámunión kívüli országok felé a vámtarifaráták emelkedőben lesznek.

Itt hangsúlyt kapott az, hogy ez nem egy mellékes kérdés, mert csatlakozunk ugyan a világ nagyon elegáns klubjához, az Európai Unióhoz, ott jól fogjuk érezni magunkat, és ebből hasznunk lesz, ugyanakkor az Európai Unió gazdasági méreteit tekintve makroökonómiai perspektívában körülbelül egyötöde a világnak; hiszen vannak országok ezenkívül: Japántól kezdve, a Távol-Kelet országain keresztül, beleértve Kínát, Ausztráliát, a Közép-Kelet gazdagabb országain át az Amerikai Egyesült Államokig és így tovább, sőt még Európában is vannak országok, amelyekkel a vámhelyzetünk elképzelhetően szorosabb, és kedvezőtlenebbé válhat. Tehát amikor ezt a törvényt kontempláljuk, megvitatjuk és a törvényjavaslatból törvényt alkotunk, jó lesz választ adni ezekre a kérdésekre legalább magunknak, hogy a későbbiek során, amikor a törvény alkalmazásra kerül, az alkalmazók tudják, mi volt a jogalkotó szándéka, és mennyiben volt tudatában azoknak a kérdéseknek, amelyek majd akkor fölmerülhetnek.

Ilyen gondolatok nyomán a bizottság mégis elismeréssel vette a törvényjavaslatot, jól megalapozottnak tekintette, végeredményben egyhangúlag elfogadta, általános vitára alkalmasnak tartja, és javasolja a megvitatását.

Köszönöm, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
120 24-26 2000.02.11. 15:00  1-41

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Az idő, 10 perc vagy 15?

ELNÖK: Tizenöt.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! (Varga Mihály: Negyed tizenkettő!) Tisztelt Ház! Úgy tűnik, hogy kedvező helyzetben vagyok, amikor az előttünk lévő törvénymódosításról, a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szólok. Azért érzem, hogy kedvező helyzetben vagyok, mert igen tisztelt képviselőtársaim eleddig, a nap folyamán olyan értékes hozzászólásokkal járultak hozzá a témához, hogy úgy érzem, nem szükséges énnekem a téma egészéhez szólni, hanem kiemelek néhány olyan elemet, amelyről úgy érzem, fontosnak fogja tartani a tisztelt Ház is, meghallgatva ezeket a pontokat.

Kezdem azzal az általános kijelentéssel, hogy igen, persze, jó az EU tagjává válni. Jó dolog ez! Ezt már annyiszor végigbeszéltük, mindenki tudja. Van, aki opponálja, de mégis jelentős közvélemény és politikai akarat létezik ebben a tekintetben. Igen, jó lesz a vámszabad terület, amikor zéró tarifa vezetődik be. Előnyös lesz ez, leginkább a fogyasztóknak. Talán nem eléggé hangsúlyozódik ki a közvéleményben és a politikai döntésben, hogy kinek is a leghasznosabb ez, kinek válik ez leginkább a javára. A fogyasztónak! És tízmillióan mindnyájan fogyasztók vagyunk, és mindnyájan olcsóbban leszünk képesek megvenni, amit vásárolunk, vagy legalábbis ez az új rendszer elejét veszi annak, hogy monopolista tendenciák magasabb árakat szabjanak meg. Tehát ez a vámszabad terület, és az ebben való gazdálkodás jó a társadalomnak, a fogyasztónak.

Most továbblépek, és azt mondom, hogy ez jó a termelőnek. Ugyanis az exportpiac jobban elérhetővé válik, tehát több gazdasági tevékenység kreálódik. Gazdasági tevékenység teremtődik, ami nem létezne a vámszabad terület nélkül. Ugyanis elérhetővé válnak a klubnak, az Uniónak az országai a Magyarországon megtermelt javak számára. Nem lesznek tarifák, amelyek mintegy útját állják vagy lelassítják azt a forgalmat. Ugyanakkor, igen tisztelt képviselőtársaim, van itt egy rendkívül fontos elem, amelyre, úgy érzem, nem szenteltünk elégséges figyelmet. Nevezetesen az, hogy ennek a vámszabad területnek a létrejötte - tehát az EU-hoz való csatlakozásunk - csökkentheti kereskedelmünket a világ többi részével. Nem szükségképpen csökkenti, de csökkentheti, és ez egészen jelentős lehet. Vannak rá példák már a mi esetünkben is, vannak, akik figyelmeztetnek erre. De az elmúlt 20-30 esztendő a világgazdaságban, amikor gazdasági uniós próbálkozások történtek - egyesek több sikerrel, mások kevesebbel -, éppen ez volt az egyik szálka - vagy több mint szálka, botlás -, hogy a létrejött vámunió csökkenti a nem tagokkal való gazdasági tevékenységet.

Hogy is jön ez ki? Úgy történik, hogy a nem tagok irányába a vámok nem szállnak le nullára. Tehát nem zéró vámrezsim keletkezik, hanem az, ami van, sőt, vannak lehetőségek arra, hogy a vámok egyes termékekre vonatkozóan emelkednek. Itt van a kezünkben, éppen ma kaptuk meg a háttéranyagot, és más egyéb dokumentáció is létezik; hadd jelentsem egyetemi életemből, hogy egész könyvespolcok léteznek e témáról. Mindebből azt szűröm ki - és, gondolom, aki alaposabban belenéz, azt szűri ki -, hogy az a vámkülönbség, ami majd létezik az Unión belüli országok viszonylatában, összehasonlítva az Unión kívüli országokkal, igen irritáló jelenség lehet - még akkor is, ha nem nagyon nagy. Valahogy furcsa dolog lesz, amikor majd halljuk - és hadd készítsem fel igen tisztelt képviselőtársaimat, azokat, akiknek olyan hajlandóságuk van, hogy más országban lévő emberekkel érintkezzenek vagy elmenjenek oda, vagy nagyköveteikkel vagy attaséikkal itt, Budapesten -, olyan hangokat fognak majd hallani, hogy miért is lett Japán másodrendű ország a Magyarországgal való kereskedésben. Persze hogy nem lett az, de esetleg úgy fog feltűnni egyeseknek. Lesz Japánban olyan gyáros vagy kereskedő, aki úgy érzi, hogy hátrányban van a Magyarország felé irányuló exportban, hátrányban van Olaszországgal, Németországgal vagy más, az Unióhoz tartozó országokkal.

(11.20)

Ez az irritáció lehet, hogy nem több, mint néhány porszem a fogaskerékkel működő mechanizmusban, de ott van, és hajlamos arra, hogy fölnagyítódjék. Nagyon sokszor a gazdaságpolitikában, a politikában, az emberi viszonylatokban nem szimmetrikus képek jelennek meg, hanem az aszimmetriának különböző vetületei. Tehát jó erre fölkészülnünk.

Ha a tagokkal - ismétlem - bővül a forgalmunk, és ezen a réven a magyar gazdasági élet jobb helyzetbe kerül, ugyanakkor a másik oldalon, a negatív oldalon van valami, vagy legalábbis érdemes ezt előre végiggondolni most, amikor törvényalkotással foglalkozunk. Még csak annyit, hogy ez azért sem jelentéktelen tétel, mert a makroökonómiai számok bármelyikünk számára nagyon könnyen arányt mutatnak.

Az Európai Unió, ahogy most van, körülbelül egyötöde a világgazdaságnak a GDP-t vagy a GWP-t tekintve. Tehát körülbelül egyötöde a világgazdaságnak. Jó lesz ennek tagjává válni, mert... - nem is érvelek tovább.

Azonban az a másik négyötöd is létezik, és az azokkal való kereskedelmünk és gazdasági tevékenységünk továbbra is fontos lesz. Ismerjük Magyarországon a külkereskedelmi mérlegünket. Hol kezdjem az országokat sorolni? A közép-keleti arab országok, amelyek gazdagodnak, és több kereslet jelenik meg majd náluk; aztán India, Kína, Japán, a kistigrisek és Ausztrália, tovább, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és a dél-amerikai országok, és így tovább. Sőt, Európában is vannak országok, melyek nem tagjai a klubnak, az Európai Uniónak.

Tehát az ezekkel való kereskedelmünk az a csoport, amit az előbb úgy neveztem, hogy a világgazdaság négyötöde. Ha úgy látszik a valóságban vagy csak szimbolikusan is, hogy ezektől elszigetelődünk - ha csak úgy látszik is -, ezt a témát, ezt a jelenséget nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem éri meg irritálni őket! Nem éri meg azt, hogy ezért magyarázkodni kelljen! Ugyanis ez nem mindig jelentéktelen! Éppen a kezembe került egy okmány - ez most már publikált, folyóiratban megjelent valami -, hogy valamelyik autógyártó, amelyik az Egyesült Államokban is, Kanadában is, Németországban is, Franciaországban is jelen van, de most, mivel olyan termékek épülnek bele az autóba - milyen százalékban, attól függően -, olyan helyzetbe kerül az az automobil, hogy a vámrátát fel fogjuk emelni az Unióhoz való csatlakozás nyomán. Persze ez nem kötelező, mert hiszen a háttéranyag is figyelmeztet rá, és van erre precedens, hogy az országok még mindig maguk tárgyalhatnak bizonyos tarifarátákról.

Aztán azért is jó erre emlékezni, mert máris vannak olyan országok, melyekkel vám nélkül kereskedünk; Izrael, és talán több példát is találunk. Ami nagyon üdvös, nagyon hasznos, és minél több országgal kerülünk ilyen helyzetbe, annál kívánatosabb. Azért említem az Izraellel való kereskedést vám nélkül, mert Izrael nem tagja és nem lesz tagja az Uniónak, mi viszont igen.

Még egy elemet szeretnék megemlíteni, amit szükségesnek tartok kiemelni: a vámbevétel kérdését. Elhangzott itt is, igen tisztelt képviselőtársaim többen utaltak rá, de az irományokból is látható, hogy a vámbevétel természetesen majd csökken az Unióhoz való csatlakozás nyomán. Ugyanis szabadon jön a termék, és vám csak az azokból az országokból jövő portékákra szabódik ki, melyek kívül esnek a klubon.

Persze, ahogy az előbb elmondtam, ez jelentős mennyiség, a világ négyötöd része; ezzel kapcsolatban ugyanakkor néhány dolgot egész bizonyosan lehet állítani - az előbb nagyon óvatosan fogalmaztam meg sok mindent -, de egy témát nagyon bizonyosan lehet állítani: lesz egy export-újrairányulás, -újrairányítás a világ egésze felől az Európai Unió felé. Tehát többet fogunk kereskedni az uniós tagokkal, mint korábban, és kevesebbet fogunk kereskedni a nem uniós tagokkal, mint korábban.

Ez a dinamikus folyamat magával hoz sok mindent. Ezt abban az összefüggésben említem, hogy mi lesz a vámokkal. A Kincstár vámbevétele csökken, emiatt - azt hiszem, mondhatom: érezzük vagy ha végiggondoljuk, tudjuk - ne fájjon a fejünk, mert az ország gazdasági növekedése az export növekedése révén bőven kárpótol az így elmaradó vámbevételekért.

Hogyan kárpótol? Nyilvánvalóan úgy - ez az első tétel -, hogy több gazdasági tevékenység révén több jövedelem jut az embereknek, több profitot csinálnak a vállalatok, azzal az adóalap nő, tehát azon a réven folyik be a Kincstárba a nagyobb jövedelem.

Végül az időkorlátozás miatt hadd említsek meg egy témát: azt, igen tisztelt Ház, hogy mennyire szükség lesz itt hatásvizsgálatokra. Olyan hatásvizsgálatokra - azon kívül, amit az igen tisztelt képviselőtársak már említettek a vámszabad területek meg mások tekintetében -, egy másik hatásvizsgálatot említek, amelyről úgy érzem, hogy makro-makro hatásvizsgálat. Nevezetesen: mi lesz a újraelosztással? Mert lesz újraelosztás! Ez már az eddigiekből is, amit mondtam, látható. De lesz azon kívül egy jövedelem-újraelosztás és vagyon-újraelosztás Magyarországon belül. És lesznek, akik jobban járnak, lesznek, akik rosszabbul járnak, és lesznek, akik talán úgy maradnak, ahogy voltak, azon a színvonalon. De ezt jó volna tudnia a törvényhozónak! Úgy hozni törvényt, hogy reméljük, hogy jó lesz, az bizony nem az optimális hozzáállás a dolgokhoz.

Tehát, igen tisztelt Ház - hogy is mondjam? Van házi feladatunk, törvényhozói házi feladatunk. Hívjuk meg szaktanácsadóinkat vagy végezzük el magunk a munkát, és akkor a törvényhozás következő fázisa még eredményesebb lesz.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
124 76 2000.03.02. 14:57  23-105

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor ezt a törvényjavaslatot szemléljük, akkor valószínűleg többünkben az a nézet alakul ki, hogy valami rendkívül érdekes dolog van itt előttünk, de hogy ebből így törvény legyen, ahhoz mindannyiunk részvétele szükséges. Ez a részvételi szándék kialakult, hiszen hallom, halljuk, hogy több száz módosító javaslat érkezett, sőt nemcsak hogy érkezett, de erre mi egymást bátorítjuk is. Ez jó, ez törvényhozás, és különösen akkor jó, ha azokat a pozitív, egymást kiegészítő hozzászólásokat vesszük számba, amelyekre eddig is példa volt az általános vita során.

Én a magam számára megint azt a feladatot szánom, mint ahogy időnként itt az Országházban teszem, hogy hozzájáruljak a nagy, a teljes kép meglátásához, ugyanis újból és újból egy-egy részlet vitatása mintha azt a látszatot keltené a hozzászólóban vagy pedig a hallgatóban, a szemlélőben, mintha konfliktus lenne akkor is, amikor nincsen. Az, hogy a nagy épület hogyan áll össze és az elemei hogyan készülnek, nem mindenki számára fontos, de legyen fontos, tanácsolom, a törvényhozó számára, hogy lássuk a nagy képet is, hogy aztán a részleteket megfelelőképpen bele tudjuk illeszteni, vagy amikor a részleteket szemléljük, akkor tudjuk, hogy is illeszkednek azok a nagy képbe.

Miről is beszélek? Arról, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy vannak bizonyos alap princípiumok, amelyek nem egészen világosak, nem egészen világosodtak meg itt az Országgyűlés vitái és szemlélődése során. Említenék egyet: a szennyező fizet elmélet. Hölgyeim és Uraim! Mindig a szennyező fizet, de lehet, hogy nem az, aki a szennyezést elköveti, hanem a társadalom, a közösség vagy az egész állam, amikor az adófizető fogja kifizetni. Tehát én, aki nem piszkítok és felszedem a szemetet az utcán, de a másik eldobja, én az ő szemetének a felszedését szubvencionálom a Pénzügyminisztérium, az adófizetési kufferek révén. Ha ezeket a képeket is hajlandók vagyunk vizsgálni, akkor talán kevesebb vitánk és problémánk lesz.

Az is hozzátartozik ehhez a "szennyező fizet"-elvhez, hogy ki az a szennyező - az egyén-e vagy pedig a nagyobb közösség. Lássuk meg, hogy van itt egy jelentős újraelosztási folyamat, vagyon-, jövedelem-újraelosztás: aki piszkos, utána tisztogatni kell, azt valaki megfizeti, és aki megfizeti az adókufferen keresztül, annak a vagyona, jövedelme kevesebb lesz.

 

(12.00)

 

Most ez nem szükségképpen az egyénre szól, aki az utcán eldobja a cigarettás dobozát, hanem szól arra a gyárra, vállalkozóra, aki nagyban szennyez, és nem teljes mértékben, vagy nem elegendő mértékben veszi ennek elejét. Mindegyikről szó van a mi törvényalkotási kontemplálásunk során. Ugyanis a törvényalkotás akkor lenne optimális, engedtessék meg, hogy én így lássam, hogyha az nem minden részletekre menően mondja meg, hogy ki hogy viselkedjék, ki mit csináljon.

A törvényalkotást én inkább úgy látom, hogy útjelzőket állítunk fel a társadalom számára, a kormányzat számára, a magunk számára, és azoknak az útjelzőknek az összefüggését, értelmes egymásbafonódását figyeljük, amikor törvényt alkotunk, hogy aztán az ország népe, az a tízmillió magyar azt olvassa ki belőle, és úgy viselkedjék annak nyomán, hogy kevesebb kormányzati szerepre legyen szükség.

Tehát a kormányzat részéről én azt szeretném látni, és úgy álmodom én meg ezt a törvényt, hogy minél kevesebb a tilalom benne, és minél több az ösztönzés, a törvény ne tiltson, ne rendőrt küldjön, hanem olyan jeleket küldjön, amelyik révén, amelyik nyomán az emberek ösztönözve érzik magukat, hogy tisztábban viselkedjenek, legyen az az egyén, vagy legyen az a gyár, vállalat, vagy kereskedő, bárki, aki ebben a folyamatban részt vesz.

Arról, hogy a lakosság szemléletét megváltoztassuk, vagy hozzásegítsünk a megváltoztatáshoz, hölgyeim és uraim, bizonyára mindegyikünknek van anekdotánk, amit szemléltünk, vagy magunk csináltunk. Engedtessék meg, hogy már néhány másodpercben én is mondjam, időnként az utcán felveszek valakit követve, aki eldob valami szemetet, fölveszem, és megszólítom: meg tetszik engedni, hogy ezt fölvegyem és elvigyem én a szemetes ládába? Néha olyan csúnyán néz rám az az ember, hogy csuda, és én nem szeretek békétlenséget gerjeszteni, de úgy érzem hogy ott békétlenséget gerjesztettem, mert valaki megharagudott rám. Ha nem tettem volna semmit, akkor béke maradt volna ottan.

Lehet, hogy van, képviselőtársaim, ennél jobb megoldás, biztos, van sok is, de ezt én időnként megpróbálom, és hogy ez tízesztendős távlatban, mint ahogy, ki is mondta képviselőtársaim közül, hoz-e ilyen gyümölcsöt, igen, Gyárfás Ildikó képviselő asszony utalt erre, a nézetformálás. Igen, hát formáljuk a nézetet, amikor nem szükségképpen a rendőr és a tilalom teszi, hanem mi magunk.

Egy következő tézist, gondolatot is szeretnék idehozni, nevezetesen egyfajta tudományos, filozófiai gondolat az, engedtessék meg, hogy így mondjam, hogy a hulladék: az anyag rossz helyen. Ezt képviselőtársaim ismételten kifejezték valamilyen formában. Valóban, az a réz vagy alumínium, vagy valamiféle anyag szennyező lett, vagy hulladék lett, tehát rossz helyen van. De ha jó helyen volna, akkor nyersanyag volna, és piaci értéke lenne. Valami olyasmi ez, a kertészek mi tudjuk, hogy a kertünkben kigyomláljuk azt, ami gaz, pedig az, ami gaz, esetleg más helyen, másutt értékes növény lenne, vagy igen gyakran az. Tehát ha a hulladék az egy anyag rossz helyen, ha ezt a szemléletet magunk elé hozzuk, akkor ez segíthet megint a törvényalkotásban.

Még egy tudományos elmélet, amit én többször megírtam, és néha sikerrel, néha kevesebb sikerrel lehetett ezt az érvet előrevinni, nevezetesen a tudomány egyik alaptétele a termodinamika második törvénye, amelyik azt mondja, miniszter úr a tudós, remélem, bólogat, hogy semmit nem lehet megsemmisíteni, és semmit nem lehet teremteni, mert a Föld, ez az univerzum annyi amennyi, és ennél nem lesz több, vagy nem lesz kevesebb, bármit csinálunk. Bepiszkíthatjuk, összekeverhetjük, vagy nem. Tehát ha megint ezt a tudományos törvényt így magunk elé idézzük időnként a gondolatsor folyamán, akkor kevesebb problémánk lesz jó törvényről gondolkozni.

Egy egyszerű példa, most már nem a termodinamika második törvénye, hanem a mindennapi életünkben azt látjuk, ugye képviselőtársaink igen gyakran, éppen láttam tegnap a szomszédomban, valaki égeti a falevelet. Egek ura, égeti a falevelet! Pap János képviselő úr és többen bizonyították, és mi úgyis tudjuk, de jó, hogyha bizonyítjuk egymásnak, hogy az a falevél az egy anyag, az egy érték, az egy értékesebb műtrágya, mint bármelyik gyárból kijövő, bármilyen csodálatos műtrágya, bármilyen magas áron. Mert abban a falevélben annyi minden benne van, mélyen a gyökerekből különböző ásványokat hoz föl a fa, s ott a levélben benne van, ne is folytassam tovább ezt a költői megjelenítését, de azt a falevelet Magyarországon nagymértékben szerte, Soprontól Nyíregyházáig elégetjük, és füstbe megy egy érték. Ha van egy költői fogalom, füstbe megy valami, ami érték.

Hát itt volna igen nagy haszna annak, amit Turi-Kovács Béla képviselő úr mondott, és többen, hogy azoknak a mérnököknek az alkalmazása, bátorítása, akik ezzel a témával foglalkoznak, és megmutatják, elmondják, legyen az gazdakör, legyen az kertészeti kör, legyen az szomszédság, vagy ne adj' isten még pártgyűléseken is. Ne adj' isten, még pártgyűléseken is elmondani, hogy ne menjen füstbe az az érték, ami például a falevélben megjelenik.

Ha továbbgondoljuk ezt, akkor eljutunk oda, nemde megint, hogy mit tegyünk a hulladékpapírral. Megbüntessük, aki azt okozza, vagy pedig megjutalmazzuk azt, aki ezt újra papírhasználatra eljuttatja? Ilyen egyszerű tételek kimondása igen sokat segíthet, hogy papírt papírból csinálni kevesebbe kerül, mint papírt fából csinálni. Vagy üvegeket újból hasznosítani kevesebbe kerül, mint elmenni a homokbányába és a szilíciumot ottan elhurcolni, aztán majd a hőt alkalmazni hozzá, és mi minden, ami egy üveggyártás folyamata, amennyibe az belekerül, most mondjuk úgy, hogy a társadalomnak, a nemzetgazdaságnak. Hát annál nyilván kevesebb az, ha a meglévő üveget újból hasznosítjuk. Vannak olyan országok szerte a világban, talán kellene küldöttséget küldenünk, ha nem hisszük el, ahol az üveget újra használják. Újra használják minden célra. Annak, hogy a sörösüvegbe jövő héten tej kerül vagy pedig valamilyen gyümölcsital, nincs akadálya. Nincs akadálya? Honnan tudom? Mert ami létezik, lehetséges ugyebár. Vannak olyan helyek, azt csinálják. Kimosni az üveget, hogy a baktériumokat eltávolítsuk, nyilván kevesebb energiát fog kívánni, mint az, hogy megint elmenjünk a szilíciumbányába és üveget olvasszunk.

Tehát a hulladékkezelő mérnök és az a tudós, aki ezeket látja és munkálja, és majdnem mint egy misszionárius ismételgeti. Nincs abban semmi baj, ismételgetni dolgokat. Az, hogy ez lassan megy, igen tisztelt képviselőtársaim? Hát lassan megy. Tehát itt ebben a képviselőházban időnként közmondásokat hallunk, többnyire Észak-Amerikából. Most hadd mondjak én egyet Keletről. Hogy van az a kínai mondás, amelyik azt mondja, hogy az ezermérföldes út is egy első lépéssel kezdődik.

Én azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat, ami előttünk van, több, mint az első lépés. S az, hogy nem olyan kész portékát kaptunk, irományt a miniszter úrtól, a kormánytól, amelyikre csak ráadjuk az áldásunkat, hanem igenis széjjelszedjük, és újból összerakjuk, és másképpen rakjuk össze, és hozzáadunk, és időnként kigyomlálunk, nincs ebben semmi hiba, most így van.

 

(12.10)

 

De ennek a lehetőségét jó volna, ha kihasználnánk.

Utolsó gondolatom, elnök úr, ebben a felszólalásban az, hogy a lehetőségek a hulladékfelhasználás témájában vagy általában a környezet tisztasága, a természet tisztasága tekintetében igen jók, mert egyetlenegy tennivaló van: többet tudni a témáról - tudás, tudás, tudás! Mert ha tudjuk, amit a tudomány majd mérnöki alkalmazásra és közigazgatási alkalmazásra fordít le, akkor a horizont, a távlat igen szép és igen jó. Mert nem lesz érdeke senkinek se szennyezni, mert kifizetődik, és nemcsak azért, mert valaki prédikál neki, nemcsak azért, mert a rendőr rákényszeríti, de kifizetődik neki az gazdaságilag is, esztétikailag is, hogy úgy viselkedjen, olyan döntéseket hozzon, ami ezeket a problémákat jelentős mértékben megoldja.

Köszönöm, elnök úr.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
124 80 2000.03.02. 0:56  23-105

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Hegyi Gyula képviselő úrnak válaszolom azt, hogy azt hiszem, az akadály nem olyan nagy, ahogy ő most ezt elmondta, vagy ahogy ez értetődik ebben a Házban. Ugyanis ha a tudomány eljut odáig, mivel a lehetőségünk megvan, az emberi tudásnak, a tudás további kifejlesztésének nincs határa, akkor eljutunk odáig, hogy bármilyen rossz, bármilyen ártalmas melléktermék is fizikailag, kémiailag vagy valahogyan elemeire bontható, és az elemek sose rosszak, az sose hulladék, sose szemét, mert valamilyen formában a mérnökök, a tudósok, a gyárosok és valakik úgy fogják használni, hogy abból érték lesz.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
124 90 2000.03.02. 2:11  23-105

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minthogy a Ház együtt alkot törvényt, szeretném, ha többször is azt a magatartást követnénk, hogy egyetértsünk, vagy mutassunk rá arra a pontra, ahol egyetértünk a másik oldal nézetével - kormánypárt és ellenzék.

Én egyetértek Göndör képviselő úrnak azzal a mondatával, hogy valóban furcsa dolog azt remélni, hogy az Országgyűlés készíti el a hulladékgazdálkodás tervét. Egyetértek vele, ez olyan dolog, hogy fából nem lesz vaskarika, legalábbis nem így.

Még odáig is elmegyek, hogy a korábbi négyesztendős kormányzás során nem elhúzták, hanem elhúzódott - a fogalmazás, azt hiszem, eléggé lényeges, és talán azért is mondom, mert remélem, hogy keressük azt, amikor egymással egyet tudunk érteni azért, hogy a törvényjavaslatból törvény legyen.

Ott viszont nem tudok egyetérteni Göndör képviselő úrral, amikor azt mondta, hogy "az elérhető legjobb megoldás" valamiféle olyan laza dolog, ami nem lehet politikai vagy kormányzási irányelv. Igen, lehet! Ez kétezer év óta létezik a törvényhozásokban, utalok a magyar törvényekre - "... a jó kereskedő gondossága" a múlt századi kereskedelmi törvényből, vagy pedig "...a jó családapa gondossága", a "bonus pater familias". Ezek is olyan általános fogalmak, mint "az elérhető legjobb megoldás", tisztelettel mondom, a környezet- és hulladékgazdálkodási törvényalkotásban. Vannak más elemek is, amelyeket ha egyeztetünk, azt hiszem, igenis, előrelépünk ezzel a törvényalkotással, és nem kell visszavonni.

Köszönöm szépen. (Dr. Turi-Kovács Béla tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 44 2000.03.24. 2:12  23-85

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel hallottam Iványi Gábor képviselő úr megnyilatkozását, amelyből kitűnik a mély együttérzés és a társadalmi felelősség gondolata.

Ugyanakkor nem hallgathatom el azt törvényhozói szerepünknél, hogy a jóakarat önmagában nem biztos, hogy oda vezet, ahová a jóakaró gondolja. És attól tartok, igen tisztelt képviselő úr, hogy ez is olyan eset. Amikor azt tetszik javasolni a törvényjavaslat beterjesztőinek, hogy ezt gondolják újra és vonják vissza: persze, az újragondolásnak mindig megvan az ideje.

Én is azt kérem tisztelettel, képviselő úr, hogy legyen szíves, gondolja meg, amikor azt javasolja, hogy vonjuk vissza! Mert az önkormányzat, tulajdonos lévén vagy a tulajdonos szerepét betöltve, nem optimális megoldás. Ha jól értem, a képviselő úr voltaképpen megkérdőjelezte a tulajdon fogalmát, legalábbis ebben az intézményes elrendezésben, az önkormányzattal kapcsolatban. Legyen szabad figyelmeztetni magunkat: a tulajdon nemcsak valamilyen alkotmányos alapelv - persze ez nagyon fontos, oszlopa a társadalomnak és a jogrendszernek -, azonban látok egy legalább ilyen fontos szerepet a tulajdonnal kapcsolatban: nevezetesen, hogy ez organizáló intézmény, instrumentum, amely biztonságot, stabilitást, jobb hatásfokot teremt a társadalomban.

Még egy szervezetet beiktatni, ahogy a képviselő úr ajánlja, azt jelentené, hogy újabb fogaskerekek, újabb hajtószíjak és újabb lelassulási lehetőségek lennének. Kérem a képviselő urat, hogy amikor ezt javasolja, akkor még egyszer gondolja meg, és persze gondoljuk meg még egyszer, de én támogatom a törvényjavaslatot.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 64 2000.03.24. 2:09  23-85

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tulajdon és ki a tulajdonos... Hálás vagyok Szentgyörgyvölgyi képviselő úr világos mondatáért, és azóta többek is megerősítették. Igen, az önkormányzat tulajdonos különböző okokból kifolyólag, de van erre egy kézzelfogható vizsga, egy teszt: az, hogy eladhatja. A tulajdonnak az a vizsgája, hogy rendelkezik a személy vagy az intézmény vele: eladhatja - tehát tulajdonos. Az, hogy ez hogyan történt, nagyon érdekes.

Aztán az is nagyon érdekes, hogy az önkormányzat több mint egy kalapot visel. Egyik kalapja az, hogy tulajdonosa ezeknek az ingatlanoknak, egyik szerepe az, hogy tulajdonosként teszi, amit a tulajdonos tesz. Persze, hogy a másik szerepe nem kevésbé fontos: a társadalom biztonságát és jólétét is szemmel kell tartani. Mégis, ha nem látjuk ezeket tisztán, akkor olyan zavarok keletkezhetnek, amelyekről Magyarország híres lett az elmúlt évtizedekben, a pártállam idejében; bizonyára sokszor hallottuk, én is sokszor hallottam, hogy a ház és a lakás két külön dolog. A lakásba valaki bement, és szép volt, parketta volt, zongora is volt néha, és egészen jó kinézésű polgári lak volt néha-néha; kívül pedig a ház omladozott, úgy nézett ki, mintha egy nyomortanya lenne. Tehát hogy is van ez? A magyarázat egyszerű, azt hiszem. A lakás tulajdon volt - a ház, a külseje pedig mindenkié volt, közös volt. Ami pedig mindenkié, az senkié.

Tehát jó, ha ezt a fogalmat tisztázzuk és szemmel tartjuk a gondolkodásunkban. Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 235 2000.04.10. 3:43  234-235

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedtessék meg nekem kimondani, hogy a Magyar Országgyűlés jelen ülésszakában kívánatos lehet megállanunk néhány percnyi szimbolikus önvizsgálatra. Ezzel a gondolattal hozom most ide azt az ódát, amit a közelmúltban, 1999. október 23-án hallottam a budavári Mátyás-templomban a veszprémi kórus előadásában. A költő-zeneszerző: Szokolay Sándor. Az óda címe: "Az Magyarokért Való Fohászkodás". Ebből idézek:

"Adj, Uram, e Népnek békességet, benne rejlő csendességet! Add, Uram, Neki!/ Adj e Népnek bölcsességet, végtelen sok emberséget ezután, Úrunk Istenünk!/ Nemzetünket szolgálhassuk, a világnak példát adjunk ezután, Úrunk Istenünk!/ Ha még megmaradunk ezután is: tisztességben!/ Akkor megmaradunk ezután is: Odaadó szeretetben!/ Erényeit kérjük, Úrunk, add vissza! Beszédeit szépítsd, legyen csak tiszta!/ Beszédeit szépítsd, legyen csak tiszta!/ Erkölcsében tedd e Népet naggyá! Ezzel a kicsinyke néppel tégy újra csodát!/ Növeld újra hitét! Alkotással megmutatván Önmagát!/ Adj e népnek több örömöt, adj több örömöt!/ Imádkozásunkat halld meg! Fohászkodásunkat halld meg! Ámen."

Ez a fohász, ennek üzenete, tisztelt Ház, úgy hiszem, sok-sok jóakaratú ember fohásza lehet közel és távol éppen napjainkban. Hiszem - Kodály Zoltánnak Virág Benedek versére írott kórusának címét kölcsönözve -, hogy "békességóhajtó" emberek milliói Magyarhonban, a Kárpát-medencében és széles e világon hasonlóan fohászkodnak. Békességre és tisztességre vágyakoznak.

Bárcsak mi, igen tisztelt képviselőtársaim, példamutatóan tudnánk hozzájárulni ahhoz, hogy a fohász beteljesüljön! Én ehhez kívánok kedves mindnyájunknak indíttatást most, amikor közeledünk mandátumunk félidejéhez.

Tisztelt Ház! Megköszönöm, hogy elmondhattam ezeket a jelen lévő képviselőtársamnak (Dr. Takács Imrére mutat.), hallgatóinknak, ahová szavunk eljut, az Országgyűlés naplójának s ezen a réven a minket követő nemzedékeknek. Már a holnapi naptól kezdve jó lehet ez az ország közérzetének és hírünknek a világban. Áldás, békesség!

Köszönöm. (Dr. Takács Imre és a jegyzők tapsolnak.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
134 61 2000.04.13. 4:24  33-68

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő, a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvényjavaslat sok-sok gondolatot támasztott mindnyájunkban. Én most itt a kompetenciámat nem azon a réven igénylem, hogy bortermelő vagyok, hanem mint fogyasztó (Szórványos derültség.), közgazdász, gazdaságpolitikával foglalkozó ember. Egy-két gondolatot talán megoszthatok a tisztelt Házzal.

Jól tudjuk, sokszor hallottuk, bár ha sokszor hallottuk is, nem biztos, hogy úgy van nevezetesen az, hogy a jó bornak nem kell cégér. Igen tisztelt Ház, hadd emlékeztessem magunkat arra, hogy ez nem mindig áll, sőt van itt valamiféle perverz, patologikus logika, nevezetesen: a rossz bor többet árt a hírnevünknek, mint amennyit a jó bor használ. Ez nem egy szimmetrikus valami - persze az életben nem csak egyszer van ilyen aszimmetrikus jelenség, de itt feltétlenül érvényes. Nem kell talán tanúsítanom ezt, nem kell talán a Ház idejét ezzel elvennem, egy példát mégis hadd mondjak!

Balatonbogláron bort termelnek, és én amerikai inkarnációm során évtizedeken át szerettem dunántúli bort venni, amikor lehetett. A balatonboglári bor azért is állt közel a szívemhez, mert aki azt ültette, nekem igen jó barátom volt, Varga Béla, aki ott szokott volt ülni, elnökölni a magyar Országházban. Varga Béla akkor, a '30-as években sokszor elmondta nekem mint földinek, dunántúlinak: János, ezt a bort én ültettem; persze azóta a kommunisták elvették, de azért én dollárért megveszem azt a bort Amerikában, és amikor a barátaim jönnek, mint te most, koccintunk. Béla bátyánk szerette a bort, és művészettel csinálta ezt. Ezt azért mondom, mert ő is, aki figyelemmel kísérte a balatonboglári bor történetét, elpanaszkodta, hogy voltak jó szállítmányok, és voltak rossz szállítmányok.

 

(13.10)

 

Voltak évek, amikor kitűnő volt, megállta a versenyt a világpiacon, és voltak olyanok, amikről azt gyanítottuk, hogy talán az nem is látott szőlőtőkét. Persze ezt jobb volna nem mondani, de azt hiszem, a jó doktor princípiuma alapján ki kell mondanunk a betegséget és a hiányokat is. És biztos vagyok abban, aláhúzom, hogy ez már a múlt, a rossz emlékű múlt, most már ilyen nincs se Balatonbogláron, se sehol a világon, hiszen, ahogy hallottam a képviselőtársaimtól és a miniszter úrtól, a laboratóriumok és a különböző vizsgáló intézmények ezt most már szakszerűen csinálják.

Még egy utolsó gondolatot szabad legyen megosztani, nevezetesen azt, tisztelt Ház, hogy magam, világutazó lévén, évtizedeken át mindenhol bemegyek egy vendéglőbe, vagy akár egy fogadásra, és magyar bort kérek. Tudom én azt, hogy az nincs ott, de kérem, és akkor csodálkozva mondom: Tokióban vagy San Diegóban, vagy valahol nincs magyar bor? Önök el vannak maradva, kérem a főpincért. - És ennek is elmondom ezt, ilyen tettetés módon, kicsit teátrikusan: uraim, hadd mondjak valamit önöknek, közgazdaságtan professzor is vagyok, és a mi elméletünk szerint a fogyasztó a király, és amit a fogyasztó akar, önök azt fogják szolgálni, nemde? Hadd mondjam el, hogy önök el vannak maradva, mert nincs magyar bor a raktárukban.

Nos, én tudom, hogy ez nem váltja meg a világot, de ilyen apró jeladások talán hasznosak a tekintetben, hogy bár néha színleljük a meglepetést, de annak lehet üzenet értéke.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
135 132 2000.04.14. 7:10  65-141

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor az előterjesztésről a vita elkezdődött, akkor - hadd valljam be - fölmentem a karzatra, mert úgy gondoltam, hogy onnan figyelem.

Azért, mert - a kommunizmus áldozatairól lévén szó - attól tartottam, hogy bele fogok szólni. És mivel én is ahhoz a csoporthoz számítható vagyok, és egy más diktatúra áldozata is vagyok, illetve azzal érintett, visszajöttem a helyemre, és szót kérek. Csak pár gondolatot hadd mondjak el röviden.

Először is azt, hogy jó sok tévedés csúszott bele az érvelésbe, tehát valószínűleg nem az itteni plénumnak a feladata mindezeknek a kiigazítása. De egyet mégis csak legyen szabad elmondanom: ha jól hallottam, Bauer Tamás képviselő úr azt mondta, hogy 1945-ben elkezdődött Magyarországon az, ami 1989-ben ért véget. Képviselő úr, ez nagy tévedés! 1945-ben Magyarországon egy demokratikus ország építése kezdődött el, Magyarországon demokratikus választások voltak, Magyarországon a polgári demokráciára 83 százalék szavazat adódott le. A Kommunista Párt, amelyik a diktatúra híve volt - bár akkor nem is mondta még ki -, 16-17 százalékot kapott. Magyarországon polgári demokrácia jött létre, alkotmányt hoztunk létre. Része lehettem akkor az Országgyűlésnek. (A Kisgazdapárt padsorai felé mutatva:) Ott ültem valahol, a második-harmadik sorban. Alkotmány jött létre, egy demokratikus ország.

Az ország kormánya úgy alakult, hogy a miniszterelnök kisgazdapárti volt, a házelnök, Varga Béla kisgazdapárti volt, a köztársaság elnöke kisgazdapárti volt, s itt voltunk kisgazdapárti képviselők 60 százalékban, szociáldemokraták 16 százalékban, Nemzeti Parasztpárt, néhány kereszténydemokrata. Magyarország egy polgári demokrata ország volt, és haladt a stabilizáció felé. Olyan stabilizáció felé, ami talán egyedül áll a világtörténelemben. Ugyanis Magyarországon a legnagyobb inflációt tapasztaltuk, azt a hiperinflációt, amire a gazdaságtörténet nem tud példát soha sehol.

Mégis, ennek nyomán 1946 augusztusában olyan stabilizáció jött létre egy polgári demokrata kormányban, amelyikről azt mondani, hogy ez része volt valamiféle szovjet kísérletnek vagy szovjet elnyomásnak '45-től fogva, nagy tévedés. Nem tesz jót se a történelemnek, se az igazságnak, se a nemzet közérzetének, se hírünknek a világban. Nagyon jó volna, ha azok a történészeink is, akikben valamiféle ilyen érzés van, elvégeznék a házi feladataikat.

A demokrácia bástyájának nevezték akkor Magyarországot. A New York Times vezércikkben azt írta, ha hagyják azt a Magyarországot 1945-46-ban, akkor az példája lehet az egész térségnek Európa ezen régiójában. A szuverenitás felé haladt Magyarország. Komoly esély volt, hogy igen, '47 tavaszán a békeszerződés megkötődik, a szovjet megszálló hadsereg elmegy, s Magyarország szuverén állam lesz. Akkor erről mindenki beszélt.

Én magam sok száz népgyűlésen az országban és ebben a parlamentben többször elmondtam: Magyarország a szuverenitás felé halad. Volt egy puccs, jött Rákosi Mátyás és hívei, aminek aztán a szovjet hadsereg besegített. Azonban ez nem változtat azon a tényen, hogy Magyarország akkor úgy tudta, hogy a szuverenitás felé halad.

Ezt a világ is így tudta, volt - ismétlem - egy coup ďétat, egy kommunista puccs, ami ennek elejét vette. Azonban nagyon fontos a nemzet közérzetének, pontosan mostanában megint, amikor keressük, hogy hova is nyúlunk vissza: 1956, 1848; 1945-46-ban olyan szabad választások voltak Magyarországon, ami bizonyítéka annak, amiről itt már előbb említést tettem.

Befejezésül: örömmel hallottam azt, amit Ughy Attila képviselő úr elmondott a Fidesz-Magyar Polgári Párt álláspontjaként, hogy igen, ez a nemzeti megemlékezés, egy nemzeti megemlékezés kívánatos. Nekem... - hogy is mondjam ki, hogy ne hangozzék másnak, mint aminek szánom - igen, Kovács Béla neve, aki képviselőtársam volt, akinek én képviselőtársa voltam, akivel ugyanabba a perbe kerültünk. Engem a kommunista rendőrség tartóztatott le, mentelmi jog ide vagy oda.

 

(14.00)

 

Kovács Bélát nem, Kovács Bélát az oroszok, de hát mi egy család voltunk Kovács Bélával, és ez volt a magyar nemzetnek és a független magyar parlamentnek az a kiállása, ami aztán, tudjuk, hogy végződött, hova vezetett.

Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy erről a témáról érdemes volna továbbgondolkozni, amit én itt elmondtam, inkább adalékok, részletek. Megérdemelne talán valamiféle rendszeres és kimerítő gondolkodást, és akkor nem lesz olyasmi, hogy egymás tányérjára rakunk dolgokat, és egymásról olyanokat mondunk vagy gondolunk, ami valóban nem felel meg a valóságnak.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
138 268 2000.05.03. 5:21  267-268

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Kiss Sándor szobrát avattuk Vásárosnaményban, március 15-én. A következőket mondtam:

Kiss Sándor szobrának avatásakor elönti szívemet és értelmemet a hálaadás és az indulat. Hálaadó köszönet az egek, földek és minden népek Teremtőjének azért, hogy adta Kiss Sándort. Indulatos perlekedés a Mindenhatóval azért, mert Kiss Sándor akkor távozott el a mi világunkból, amikor államférfiúi életútja a legmagasabb csúcsok irányába ívelt.

Bár mintha hallanám Sándorunk lecsendesítő, mégis megerősítő higgadt szavait: "Legyen megnyugvás és jutalom tinektek, hogy végezhetitek a feladatokat, amelyikeken együttesen munkálkodhattunk évtizedek folyamán". Mert ő halálában is alkotó életre inspirál egyre többeket, ahogyan az évtizedekig hamisító, mostanság pedig mintha félvakon, kalodában tapogatódzó történelemírás majd az eseményeket értelmezi, nem pedig hozzámasszírozza elképzeléseihez.

Nekem jutott az a megtiszteltetés, aki évtizedeken át a legközelebbi barátja és legközelebbi munkatársa lehettem, hogy az alkotó Kiss Sándor megjelenítéséhez hozzájáruljak. Íme adalékok az őáltala és őróla írott sok száz tanulmányhoz és sok ezer oldalnyi dokumentációhoz. Én most itt csupán jeleneteket villanthatok fel ennek a férfiúnak az életéből, ahogyan lett egyetemi hallgatóból, tanárból, tudományos kutatóból, mozgalmi szervezőből, szuggesztív szónokból, karizmatikus vezérből, szövetségeket formáló politikusból az elismert államférfi. Mindezek a kvalitások nemcsak hogy összefértek benne a lojális baráttal, az odaadó házastárssal és a példás családapával, hanem táplálták is egymást. Aki ismerték Kiss Sándort, úgy emlegették, mint szent embert. Kimondom: az volt.

Az én első találkozásom Kiss Sándorral a Soli Deo Gloria református diákszövetség 1938 virágvasárnapi konferenciáján történt. Akkor őt szegediként emlegettük, mert az ottani egyetemről jött.

A következő években is az ő bibliakörébe jelentkeztem, és mindig kerestem egyéb alkalmakat is, hogy hallhassam, hogy elbeszélgethessek vele. Munkatársak 1942 őszétől lettünk, amikor néhányan megalakítottuk a Szórványkaláka Szolgálatot abból a célból, hogy könyvek tízezrét juttassuk el a szórványokba.

(19.10)

 

Összejöveteleinken Sándor beszélt a Táj- és Népkutató Intézet-beli munkájáról. Állandó témánk volt a háború befejezése utáni demokratikus jövő. Ennek jegyében folytattuk szolgálatunkat 1944 márciusa után is, amikor a német megszállást követően már illegálisnak számított tevékenységünk.

Az 1944. október 15-én Hitler nyilaskeresztes csatlósainak uralmával szemben létrejött Magyar Nemzeti Függetlenségi Mozgalom vezérkarához tartozott Kiss Sándor. Ő vezette a Szabad Élet diákmozgalmat, amely magja lett a magyar diákok és a magyar ifjúság szabadságfrontjának. Siettetni kívántuk a háborúból kilépést, hogy az ország ne váljék hadszíntérre és kevesebb legyen az emberáldozat és az anyagi veszteség. Létrehoztuk a nemzeti ellenállás Görgey-zászlóalját. Hetenként megírtuk, kinyomtattuk és terjesztettük 6-8 oldalas írásunkat, a Szabad Életet, röplapokat, sőt mások írásait is nyomtattuk.

Tevékenységeink központja a Nostra Közraktárak irodája volt Budapesten, a Harmincad utca 3-ban, ahol én főkönyvelő-helyettesként dolgoztam. Kiss Sándor ott Tóth Gábor álnéven, mint Erdélyből menekülő raktárnokunk termények nyilvántartásán dolgozott. Valójában a diákellenállást vezette, alkalmasint részletekbe menően: megírása, szerkesztése és terjesztése nyomtatványainknak, irányítása fővezérségi nyílt parancsok és igazolványok kiadásának egyes ellenállók és zsidó üldözöttek számára. Szemmel tartotta a Gyáli úti Nostra Közraktárban mozgó szállítmányokat, amelyeket a Nemzetközi Vöröskereszt nevére és Raul Wallenberg svéd diplomata rendelkezésére tároltak.

Idő fogytával itt meg kell állnom, majd holnap szándékozom folytatni. Köszönöm, elnök úr. Köszönöm, tisztelt Ház. (Szórványos taps a Fidesz soraiból. - Dr. Géczi József Alajos és Mécs Imre tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
139 130 2000.05.04. 5:03  129-130

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Folytatom tegnap elkezdett emlékezésemet a Kiss Sándor-szobor avatásáról Vásárosnaményban.

Az 1944. december 10-ét követő napokban a nyilas számonkérőszék nyomozói letartóztattak bennünket, több diáktársunkkal együtt. A kegyetlen kínzások után a halálos ítélet végrehajtásától megmenekültünk, mert a kivégzés reggele előtti éjszakán elérte az ostrom a Széna téri katonai fogházat. Az 1945 elejével meginduló nemzeti újjáéledés folyamán Kiss Sándorból, a diákvezér hősből az országos közélet ünnepelt személyisége lett. Szerénysége ezt nehezen viselte, ezért elment földreformot csinálni Szatmár-Beregbe. Aztán iskolai reformon dolgozott a Közoktatásügyi Minisztériumban.

A politikai pártok igyekeztek őt a magukénak megnyerni. Nemzetgyűlési képviselő lett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt révén, ugyanakkor vállalta a Magyar Parasztszövetség országos vezetését. Szívügye volt a parasztság potenciáljának kiteljesedése. 1946 elején Nagy Ferenc miniszterelnök kiszemelte Kiss Sándort földművelési miniszternek, aki azonban meggyőzően bizonyította, hogy neki a Parasztszövetséget kell vezetnie. Ki is építette a hatékony, országos központot és a megyei szervezeteket. Rám bízta, akkor már mint országgyűlési képviselőre, a gazdaságpolitika irányítását, a nemzetközi kapcsolatokat és az igazgató általános helyettese szerepet.

Vonzotta a tehetséges, odaadó vezetőket és jelölteket. Népfőiskoláink tudatosították a társadalmi kohézió, a gazdasági növekedés, a politikai stabilitás, az ország szuverenitásának céljait és elérhetőségük útját. Munkánk eredményességének egyik bizonyítéka volt Budapesten az 1946. szeptemberi országos parasztnapok, több mint félmillió részvevővel a falukból.

A parlament megalkotta, főképpen svájci és dán példákat figyelembe véve, a kódex jellegű szövetkezeti törvényt, védekezésül a szovjet típusú kolhozzal szemben. A közvélemény sürgette a reformterveinket, így az önkormányzati választásokat. A mezőgazdasági érdek-képviseleti törvény megalkotása olyan tempóban haladt, hogy két prominens agrárpolitikus, Kiss Sándor kisgazdapártiként és Nagy Imre kommunista pártiként együtt mentek hivatalos útra Dániába, Franciaországba és Svájcba.

Az 1946-os esztendő vége felé a Kommunista Párt vezetősége reálisan felmérte népszerűségének apadását. Félni kezdtek a csalódott szovjet vezetők haragjától és egyformán a közeledő békekötés utánra esedékes nemzeti szuverenitásunk helyreállításától. Akkorra a kommunisták részvétele a kormányzásban kevésbé lett volna szükséges. Ilyen körülmények között Rákosi Mátyás kiagyalt egy koncepciós pert a Parasztszövetség szétverésére, és ezen keresztül a Kisgazdapárt megingatására. A kapanyél elsült! Finnország példája nem valósult meg Magyarországon. Kiss Sándort letartóztatta a politikai rendőrség, és mondvacsinált vádakkal perbe fogták másik öt képviselőtársával - én is köztük voltam -, továbbá a Parasztszövetség és a Kisgazdapárt több száz tisztségviselőjével együtt. Kovács Bélát szovjet katonák hurcolták el. Nagy Ferenc és Varga Béla - a miniszterelnök és a házelnök - emigrációba kényszerült.

Kiss Sándor a két és féléves börtönbüntetése után kétkezi munkásként dolgozott. Én négy év múltán szabadultam. Az 50-es évek végén már családilag összejártunk, gyakran kirándultunk a budai hegyekbe és máshová.

Az 1956. októberi forradalomban megint vezető szerepek vártak Kiss Sándorra. Az egyik vezetője lett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártnak, Kovács Bélával és Kővágó Józseffel együtt.

Azt hiszem, elnök úr, itt meg kell állnom. Holnap szeretném folytatni. Köszönöm, tisztelt Ház. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 20 2000.05.05. 5:59  1-27

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásom motivációja, oka az, hogy egyrészt megdicsérjem magunkat, hogy ilyen egyetértés van ebben a témában. Ez nem volna elegendő ahhoz, hogy felálljak, hanem azért szólok röviden, mert úgy érzem, hallom, hogy az országot érdekli, hogy ezt a témát végiggondoltuk. Igen, végiggondoltuk. Pártjaink egyeztettek, s elmondták nekünk az egyeztetés eredményét. Azonban jó, ha ezt demonstráljuk az országnak. Itt, az Országházban mondjuk ki azt, hogy igen, mi ezt végiggondoltuk, és milyen szempontok merültek fel. Ha én lettem volna ennek a dolognak az intézője, akkor itt valamiféle majdnem félig ünnepélyes, reprezentatív egy órát terveztem volna be. De ez így is nagyon jó, nem kritikaképpen mondom ezt, inkább aláhúzva az esemény, az aktus, a törvény jelentőségét.

Olyan elemekre gondolok, mint amiket már hallottunk képviselőtársaimtól, hogy sok-e vagy kevés. Turi-Kovács Béla képviselő úr olyan jól kifejezte: sok-e vagy kevés? Itt fontos az arányérzék. Jó volna, ha kimondanánk - mert a véleménycsinálók, a kíváncsi emberek ezt a kérdést felteszik magukban -, hogy se nem sok, se nem kevés. Mennyi legyen? Szükséges az összehasonlítás a szegénnyel és a gazdaggal; szükséges az összehasonlítás, hogy ugyanaz a személy, ha más foglalkozást űz, akkor mennyi lenne a jövedelme. Ne tekintsük ezt, igen tisztelt képviselőtársaim, valahogy rangon alulinak! Igenis része az életnek az, hogy megélünk, élelmiszert, ruhát veszünk, tehát a megélhetés valamibe kerül. Ugyancsak része az életnek, hogy az emberek különböző talentumokkal vesznek részt a közéletben vagy a magánéletben, ami sok esztendős felkészülésnek, tanulásnak lehet az eredménye. Ezt jutalmazná meg különböző módon a versenyszféra vagy valamiféle más elrendezés. Ezeknek a számbavétele igenis lényeges.

Az a szempont, hogy egy magas rangú bíró - mert eddig csak a köztársasági elnök lett megemlítve - vagy bármely más magas rangú személy milyen életet folytatna és milyen jövedelme lenne, ha nem magas funkciót töltene be a közéletben. A történelem során összehasonlítások más országokban is történtek és jelenleg is történnek. Összehasonlításokat tenni mindig egészséges, s nem azért, hogy lekopírozzuk, de tudatában legyünk alternatív megoldásoknak.

Hozzátenném még ehhez, hogy ezek a közéleti személyiségek majdnem hogy köztulajdonnak számítanak.

 

 

(9.40)

 

Ez egyfajta filozófusi értelmezés - köztulajdon. Igen, mert igényt tartunk tőlük olyan cselekményekre, olyan életmódra, ami más személyre nem érvényes. Ez hogy kompenzálódik? Persze, úgy kompenzálódik elsősorban, hogy valaki egy odaadó állampolgár, és elvállalja, hogy a legmagasabb állampolgári tisztséget is elvállalja, amivel jár reputáció és jó érzés, de ugyanakkor vele jár az is, hogy ki van téve olyan kirakatnak és olyan jövedelemcsökkenésnek, ami előfordulhat. Még hozzátenném, hogy a természetbeni juttatások témája is talán újragondolandó vagy pedig továbbgondolandó lesz.

A képviselő urak már említették az automobilt, én hozzátenném persze a rezidencia, a személyzet kérdését. Volt olyan érv, hogy emeltessék meg a közjogi méltóság fizetése, javadalmazása, hogy valamennyire versenyképes legyen a magánszférával, a bankok, a vállalatok vezetőivel, akik igen alkotó emberek, mert hiszen azért kapják azt a nagy jövedelmet. Ez az összehasonlítás mégis valahogy komplikált. A magánszférában általában pénzben fejeződik ki a juttatás, itt vannak természetbeni juttatások, a rezidencia, az automobil, a személyzet. Jól van ez így, ezt szeretném aláhúzni, hogy ennek közgazdasági, filozófiai s másfajta logikája egészen egészséges. Jó az, ha bizonyos célokból nem pénzt juttat a munkaadó vagy ez esetben az Országgyűlés, hanem természetbeni juttatást, mert hiszen az is egyfajta demonstrációja annak, hogy mit szándékozunk elérni.

Tisztelt Ház! Azzal fejezem be, hogy igen jó érzés, és gondolom, jó érzés lesz az országnak is, ha hallja, hogy ebben a témában konszenzus, egyetértés van, de ugyanakkor azt is tudja, hogy nemcsak azért, mert nem mertünk vele szembenézni, hanem igenis alaposan végiggondoltuk, és ha szerte az országban járunk, akkor képesek vagyunk ezt részleteiben is elmagyarázni.

Köszönöm. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 122 2000.05.05. 13:31  113-125

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is megköszönöm Horváth Béla képviselő úrnak, tisztelt képviselőtársunknak, hogy elénk hozta ezt a témát. Nem mintha nem lett volna előttünk, együtt élünk ezzel, és amíg élünk, ez velünk lesz. Éppen arról van szó, hogy a következő generációkkal is megosszuk azt, amiről jobb, ha tudnak, hiszen a magyar nemzet léte és további léte éppen azokon az oszlopokon nyugszik, ami a magyar nemzet történelme. Amiről mi most beszélünk, aminek kapcsán törvényhozást kontemplálunk, ez ennek a történelemformálásnak, történelemtudásnak az egyik oszlopa.

A kommunista diktatúrák áldozataira való emlékezés - így alakul e törvény leírása, ami jó, de talán nem optimális, talán nem egészen írja le azt, amiről szó van; leírja egy részét. Azért mondom így, majdnem hangosan gondolkozva, tisztelt Ház, mert a kommunizmus áldozatai egyének, csoportok, a társadalom részei; ugyanakkor áldozata az egész nemzet. Tehát ha mi úgy formáljuk a törvényhozást, hogy kiemeljük egy részét a nemzetnek, az rendjén van. De mégis itt az alkalom számunkra, hogy az egész nemzetre emlékezzünk, és az egész nemzet múlt századbeli sorsát a kommunizmus kapcsán még egyszer gondoljuk végig, hogy aztán megoszthassuk a következő nemzedékkel.

Hogy az emlékezés napja mikor legyen, az nemcsak egy ilyen egyszerű kompromisszum kérdése, hogy ez is jó, meg az is jó. Valamilyen nap jó, hiszen 365 napon át, egy egész esztendőn át, évtizedeken át a kommunizmus gyötrelme és mizerábilis volta, a kommunista diktatúra, a tirannizmus itt volt, évtizedeken át. Tehát majdnem ilyen véletlen matematikai módon bármelyik napra rámutathatnánk. Mégis, a képviselőtársaimnak teljesen igazuk van abban, hogy az egyik nap inkább az, mint a másik nap. Április 5-e Kovács Béla elhurcolásának a napja... (Jelzésre:) Bocsánat, február 25-e Kovács Béla elhurcolásának a napja, az egész nemzet történelmét reflektálja. Mi is volt akkor Magyarországon? Egy olyan magyar parlament, egy olyan magyar kormány, amely eredményesen haladt a stabilizációval, és jó kilátásokkal haladt az ország szuverenitása felé. A "szuverenitás" szót 1946-ban ebben az Országgyűlésben százszor elmondtuk.

 

 

(13.50)

 

Az volt az ország, a nemzet, a kormány programja. Elmondtuk - magam is, képviselőtársaim is és ezrei a magyar népnek - szerte az országban, falukban, népfőiskolákon, egyetemeken. Az ország szuverenitása felé haladás olyan nagy esemény volt, hogy az magával hozta volna természetesen a békekötést - vagy a békekötés előzménye lett volna - és a megszálló csapatok eltávolodását. Erről beszéltünk, ez téma volt, ez program volt.

Azért dramatizálom ezt, igen tisztelt képviselőtársaim, mert ezt a folyamatot szakította meg drámai módon az a szovjet tábornok, aki negyven katonájával elment Kovács Béla házához, és elvitte azt a Kovács Bélát, aki akkor ebben az Országgyűlésben a többségi párt politikai vezetője volt. Tehát a demokrácia megcsúfolásának és a szuverenitás eltörlésének ennél "klasszikusabb" - idézőjelbe teszem - példáját alig lehet találni.

A politikai tudományok, az alkotmányjog vagy a nemzetközi kapcsolatok tudománya ennél kimondóbb példát nem találhat arra a szörnyűségre, hogy egy országot, amelyet eladdig elismert a megszálló Szovjetunió is, a másik két nagyhatalommal szemben, mint békeszerződés felé haladó országot, együttesen írták a békeszerződést velünk... - egyszer érdemes lenne belemenni ennek a részleteibe is.

Tehát ez kifejezett, kimondott téma volt. Nem volt olyan, képviselőtársaim, hogy Magyarország el volt adva Jaltában! Ez a történészeknek egy sekélyes, silány egyszerűsítése, amely beleillik mind a szimpla szovjet bolsevizmust követő történészek, mind pedig a hitlerista történészek sablonjába. Egyik azt mondja, hogy amikor Hitlert innen kiverték, akkor megkezdődött Magyarország kommunizálása, a másik meg azt mondja, hogy hát itt kommunizmus volt, mert megjöttek a szovjetek. Nem így volt! És jó, ha az ország erre emlékszik, és jó, ha segítünk abban, hogy az ország emlékezzen. Történészeink sajnos manapság mintha kalodába guzsgolva nem tudnák, hogyan is nézzék ezt az egész képet.

A Magyar Országgyűlésnek itt most több feladata van - ha szabad így mondanom - vagy több szerepe van, mint csupán egy törvényt kontemplálni; de az is feladat, hogy a történelmi összefüggésekben kontempláljuk ezt a törvényt.

Báró Apor Vilmos püspök úr mártírhalála örök emlék a magyar nemzet számára, az egész világ számára. Én egyike voltam azoknak, akik személyesen jól ismerhettem báró Apor Vilmost még püspöksége előtt és püspöksége után. A Teleki Pál Munkaközösséghez közel volt, onnan ismertem. Talán a történészek számára lábjegyzetként megjegyezhetem, ő volt kiszemelve a Teleki Pál-osok és a katolikus intellektuelek számára, hogy majd ő legyen a bíboros. Egy nagyon kedvelt ember volt, rendkívül alkalmas és világkoncepciójú intellektuel a maga papi hivatása mellett. Az ő mártírhalálát örökké fogja tudni mindaz, aki ezt tudni kívánja. És a magyar nemzet igen, tudni kívánja.

Most azonban mi az ország történelmének a megértésével és megértetésével foglalkozunk; megemlékezni a börtönpapokról, a papokról, akik börtönben voltak. Lábjegyzetben: tanúskodhatom, velük voltam négy évig börtönben, a Mindszenty-per kapcsán Baranyai Jusztinnal és Esterházy Pállal és a többiekkel börtöntársak voltunk. Néha olyan laza volt a börtönbeli diszciplína, hogy megengedték, hogy nyolc-tíz pap egy zárkában legyen, én pedig éppen akkor fűtő voltam a kisfogházban, és - bocsánat a szóért - becsempésztem nekik a misebort, hogy amennyire csak lehet, élhessék az életüket.

Talán még most is ott van a gyűjtőfogház pincéjében, ahova én befalaztam - talán egyszer el kéne mennem, el kéne mennünk - az egyik katolikus pap emlékiratait, amit apró papírokra, vécépapírokra írt, mert nem volt más papír. Talán most is ott vannak; 1949-ben falaztam én be azokat az iratokat.

Ezt csak mind azért mondom, demonstrációul, hogy igen, ott voltak a katolikus papok, zsidó rabbik, Ordas Lajos evangélikus püspök, számos református lelkész. Igen, ez része volt annak a kommunista tirannizmusnak, ami a társadalommal azt tette, amit tett. Mégis, legyen szabad mondanom, tisztelt Ház, hogy mi itt egy nagyobbra, egy egészebbre, egy teljesebbre emlékezünk és kívánunk törvényt alkotni, mint arra, hogy valakik ellen a rezsim fölállt, és méltatlan volt, és tirannus volt, és zsarnok volt; a katolikus egyház ellen, a református egyház ellen, a társadalom ellen, a kispolgárok ellen, a kulákok ellen, a kisgazdák ellen, a szociáldemokraták ellen - egy tirannus társadalom volt! És mi arra emlékezünk itt most: az egészre, az egész magyar nemzetre.

Amikor Ughy Attila képviselő úr - végiggondolva ezt - a múltkor fölszólalt, én becsatlakoztam, pedig tényleg nem volt szándékom részévé lenni ennek, de igen tisztelt Ház, nem engedhetem meg, hogy ne vegyek részt ebben a törvényalkotásban mint a Magyar Országgyűlés megválasztott tagja, mint ennek a témának ismerője, részese azokban az időkben, aztán tanítója ennek a témának egyetemi professzorként negyvenegy esztendőn át Amerikában. Éppen tíz napja lehettem egy gimnáziumban Pestszentlőrincen, ahol történelemnap volt, és alkalmunk volt megint erről elbeszélgetni. Tehát ez része az életünknek, része az életemnek. Ezért engedtessék meg, hogy így becsatlakoztam ebbe a vitába; nem is vita ez - számbavétel.

Az idővel való gazdálkodás miatt rövidebbre fogom mondandómat. Azt szeretném mondani befejezésül, hogy többet, teljesebbet, egészebbet alkotunk akkor, ha a fő témára, a teljesre tekintünk, nevezetesen a Magyarország szuverenitása felé való haladás elvesztésére. Annak pedig nincsen másik olyan szimbóluma, mint az a február 25-e, amit itt már leírtunk.

Kérem képviselőtársaimat, ha ez időt igényel, akkor a döntés ne szülessen meg mindaddig, amíg erről több beszélgetés, több tükörföltartás nem történik. Ne szavazzuk le egymást, hanem vonjunk be többeket is, hogy tényleg úgy érezhesse a Magyar Országgyűlés, hogy olyat visz a magyar nép elé és iktat törvénybe a magyar jövő számára, ami magában foglalja mindazt, ami lényeges arról a gyászos tirannus korszakról, amit most úgy fogalmazunk meg, hogy a kommunista diktatúrák évtizedei.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 132 2000.05.05. 5:58  125-133

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy néhány rövid gondolatot most, nyomban az elején szeretnék hozzáfűzni ehhez a témához. Annál is inkább, mert a kormány és az általa kijelölt szakértők és intézmények foglalkoznak vele, és tudom, hogy ott kitűnő szakértelem áll rendelkezésre, mégis legyen szabad néhány elemre felhívni a figyelmet.

Azzal kezdem, hogy a közgazdaság-tudományban - mint ahogy ez jól tudott - igen alaposan kiművelt szakma, tudomány a biztosítási matematika, az actuarial science; ennek különböző vetületei igen-igen jelentősek, és nagyon nagy segítségünkre lesznek, ha használjuk. Persze a törvényhozók megtehetik azt, hogy nem veszik tudomásul, mert az túl komplikált - vagy hát mi politikusok vagyunk -, de szeretném óvni ettől magunkat! Használjuk azt a tudást, ami van, és ez bőségesen megvan.

Ezért köszönöm meg és gratulálok Mádi László képviselő úrnak, hogy idehozta, mert különben talán még jó darabig nem került volna ide, ha a kormány és az érdekképviseletek különböző műhelyeiben kontemplálják és masszírozzák ezt. Itt van előttünk! Ilyen témát, elemet jó lesz, ha emlékezetünkben tartunk, és megmondjuk a szakértőknek, akik dolgoznak, hogy igen, mi ezt tudjuk és elvárjuk, hogy kontemplálják a versenypiac szerepét, a versenyelvű piacot ebben a gazdasági tevékenységben. Mert fogalmazzuk csak meg tisztán! Gazdasági tevékenységről van szó: arról, hogy valami vagyontárgy bebiztosíttassék vagy ne. Ha nem biztosítódik be, akkor a kockázat nagyobb mértékben a tulajdonosé lesz, és az a bölcsesség már réges-régen megszületett, hogy jobb megosztani a kockázatot, mert az mindenkinek jó.

Szoktuk azt úgy is dramatizálni, hogy lényegében a biztosító, aki biztosítást köt, szerződést köt a biztosítóvállalattal, hogy én meghalok vagy az én házam leég, és akkor nyerek, ha meghalok, akkor nyerek, ha leég a házam... Persze, hogy nem akarom ezt tenni, de arra az eshetőségre kötök szerződést, hogy ha mégis megtörténik, akkor kevesebb legyen a kár és a megrázkódtatás olyan eset következtében.

Az az aggodalom a bizottságban - én is részt vettem a vitában - többször elhangzott, hogy itt profitról van szó, és a biztosítóvállalatok kövérre, degeszre gazdagodnak a profit révén. Igen tisztelt képviselőtársaim, mondjuk meg, hogy mi ezt tudjuk, hogy ez nem így van, mert a versenyelvű gazdaságban senki nem juthat hozzá annál több profithoz, mint amennyi a gazdaságban normális, szokásos. Mert ha olyan magas a profit, hogy az már monopolprofit-jellegű, akkor a versenypiac behoz másokat, meghívunk másokat. Legyen az a kormány, az önkormányzatok vagy bárki! Más ajánlatokat tesz, azt meghallgatjuk és összehasonlítjuk. Amikor tehát a biztosítóvállalatok nagy profitra tesznek szert, az csupán azért lehetséges, mert a versenygazdaság nem működik. Márpedig mi Magyarországon tudjuk, hogy ezt hogyan kell működtetni: van Versenyhivatalunk, van megfelelő apparátusunk, és ez rendelkezésünkre áll.

Még annyit tennék hozzá, hogy a személyi biztosítás nem különbözik lényegesen elveiben és princípiumaiban a termékek vagy az objektumok biztosításától. Ugyanaz az elmélet, és azt persze finoman ki kell majd munkálni, hogy mi a diverzifikáció, a specializáció.

Végül pedig azt is megemlítem még, igen tisztelt államtitkár úr, előterjesztő úr, képviselő úr s akik hallják, hogy ennek a költségvetési vetülete nem olyan problematikus, mint ahogy elhangzik időnként a közvélemény-formálóktól, vagy mint ahogy bizottsági üléseken is hallottam. Nem szükséges azért külön költségvetési előirányzatokat teremteni, tehát nem lesz ez többletköltség az államháztartásnak. Éppen ellenkezőleg! Kevesebb lesz, mert megoszlanak a kockázatok, ha a kár bekövetkezik és biztosítva van, és a biztosítási jutalék, prémium költségvetési beprogramozása lényegesen kevesebb, mint az, hogyha megvárjuk, hogy majd itt meg ott tűz üt ki vagy itt meg ott leszakadnak a hidak, és azt kell kifizetni a költségvetésből. Ez a biztosítási matematikában igen jól bebizonyosodott és működő valami.

Itt bizonyára meg is állok majd, ha részletes vitára kerül a sor, és a téma kidolgozása során mindezek a kérdések, remélem, szakszerűen és bölcsen megfontolásra kerülnek.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 136 2000.05.05. 4:50  135-136

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Folytatom tegnapról:

Az 1956-os októberi forradalomban vezető szerepek vártak Kiss Sándorra. Az egyik vezetője lett a Független Kisgazda-, Földműves- és Polgári Pártnak Kovács Bélával és Kővágó Józseffel. Ugyancsak átvette a Magyar Parasztszövetség elnöki tisztségét, engem megint a helyettesének fogadott. A ő hívására lényegében napok alatt összeállt a tíz évvel azelőtti vezetőség Budapesten és szerte az országban is. A teljes nemzetgazdaság kérdéseit tárgyaló konferenciát hívtunk össze, mintegy nyolcvan szakember részvételével, november 2-ára, amelyen a stabilizáció menetrendjére vonatkozóan felvázoltuk a terveket.

A forradalmi kormány megbízott bennünket, hogy november 5-ére hívjuk össze azokat a személyeket, akik a gazdasági tárcák miniszterei lehetnének, Farkas Ferenc, Kerék Mihály, Kelemen Gyula, Varga István és még jó néhányuk. Nem úgy történt, mert a Szovjetunió megszegte az október 30-ai békülékeny álláspontját, amikor beleegyezett, hogy Magyarország visszatér az 1946-os politikához.

A november 4-ei orvtámadás után Kiss Sándorral Nyugatra mentünk - Bécs, Párizs, New York, Washington és a világ más fővárosaiba - érvelni a békés kompromisszum mellett. Mindjárt 1957. január első napjaiban Strasbourgban létrehoztuk a Magyar Forradalmi Tanácsot. A forradalom és szabadságharc hírnevét őriztük a szovjet báb Kádár János hazug és véreskezű zsarnokságával szemben, valamint védtük a provokátorok túlzásaitól. Hasonlókat mondtunk a világban, mint amit Bibó István megfogalmazott itthon. Egyebek között koordináltuk az Egyesült Nemzetek Magyarországot Vizsgáló Bizottságának munkáját.

Kiss Sándor lett a Magyar Forradalmi Tanácsot irányító főtitkár, összefogva Kéthly Anna elnök, Király Béla és Kővágó József alelnökök, valamint egy végrehajtó bizottság tevékenységét. A korábbi emigrációból beválasztottuk Nagy Ferencet és Auer Pált. Hamarosan ebből alakult a Szabad Magyarország Nemzeti Képviselete, majd a Magyar Bizottság New Yorkban, Varga Béla elnökletével.

Kiss Sándor Amerikában is kötődött a Magyarországon formálódó világhoz. Teljes idejében ebben a témakörben kutatott, írt, szerkesztett, konferenciázott. Áldozatvállalás volt ez tőle, hiszen előtte is nyitva álltak az egyetemi professzori vagy az elegáns kutatóintézeti pozíciók. Ő inkább elbeszélgetett valakivel, aki Magyarországról jött vagy oda készült menni. Üzenetei a haza felé bölcs hazafiságot tápláltak. Párhuzamosan szerepeket vállalt a nyugati magyar szervezetekben. Úgy érte utol a halálos baleset is, a Magyar Baráti Közösség "Itt-ott"-konferenciájáról hazafelé igyekezvén. Véglegesen elmenve, örökségül hagyta ránk élete példáját.

Kiss Sándor szeretett költője, Ady Endre szavaival ment el: "Az Úr Illésként elviszi mind, / Kiket nagyon sujt és szeret: / Tüzes, gyors szíveket ad nekik, / Ezek a tüzes szekerek... / Szívük izzik, agyuk jégcsapos, / A Föld reájuk felkacag / S jég-útjukat szánva szórja be / Hideg gyémántporral a Nap."

A szoboravatásnál így fejeztem be: Sándor, barátom, testvérem, sorstársam, vezérem, tanítóm a sírig és azon túl is, elismételem itt, szobrod avatásakor megint, amit már annyiszor elmondtam és leírtam: bizony egész életem legnagyobb ajándéka, hogy a te munkatársad, helyettesed lehettem.

 

(14.50)

 

Most - akkor Vásárosnaményban, a múlt hónapban - szobrod előtt, a város főterén, szülőföldedről üzenem közelre és távolba, a jelennek és a jövőnek, hogy életed és útmutatásod áldás a magyar nemzetnek itthon, és örök forrása jó hírünknek a világban. Isten veled, Isten velünk!

Köszönöm, elnök úr, a meghallgatást. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
142 56 2000.05.23. 10:21  45-69

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az én felszólalásomnak az a szándéka, hogy a biztosítási tevékenységről egy kicsit szélesítsem a képet. Ez azért látszik kívánatosnak, mert ahogy a levelekben ezt olvasom, és újságcikkekben is szó esik erről, nem mindig mindenki érti ebben az országban, hogy mi is a biztosítás és miért. Megfelelő, számottevő gyanakvással nézik a polgárok szerte az országban a biztosítást, amit Karakas képviselő úr és mások is említettek, hogy a biztosítóvállalatok meggazdagszanak, ráadásul nem is magyarok, és mit is jelent ez az országnak. Aztán vannak olyan fogalmak, amelyekben nyilván van valami valóságelem, de ugyanakkor jelentős mértékben babona vagy félreértés. Lássuk tisztán azt, és gondolom, jót teszünk magunknak, a törvényhozóknak és azoknak, akik figyelik a munkánkat, és azoknak, akik majd a törvényeket végrehajtják, ha néhány fogalmat kicsit jobban megvilágítunk.

Kezdem azzal, hogy a törvényhozó dolga ebben a témában, ha egy szóval ki lehet fejezni, a fogyasztóvédelem. Azért hozunk törvényt, hogy a fogyasztó, tehát az ország népe meg legyen védve olyan túlkapásoktól vagy olyan hatalmi beavatkozásoktól a biztosítóvállalatok részéről, ami méltatlan.

Már ma is szó esett a monopóliumokról. Persze, hogy a monopólium a gazdasági életben igen káros intézmény, nemcsak azért, mert magasabb árat szab, de azért is, mert hatalma van a gazdasági szférán túlmenően a politikai szférában is. A régi monopolista helyzetről itt hallottunk, és hogy ezen túljutottunk, ez üdvös és kívánatos; nagyon jó kérdés persze, eljutottunk-e odáig, ahol szeretnénk lenni. A válasz erre úgy adódik meg - gondolom és javasolom -, hogy a versenyen alapuló piacgazdaság szerepe mennyiben van jelen.

 

 

(11.30)

 

 

Ugyanis ha a versenyszellemű piacgazdaság ebben az iparágban is működik, akkor a biztosítótársaságok, egyesületek versenyeznek majd azért, hogy szolgálják a népet, a biztosítót, tehát a fogyasztóvédelem maga megvalósul, legalábbis jelentős mértékben előrehaladunk a versenyszellemű piac révén. Ez nem jelenti azt, hogy az államnak nincs szerepe, ne lenne valamiféle állami szerep.

Megint csak visszatérnék arra a témára, amivel kezdtem: a fogyasztóvédelemre. Ugyanis amikor a szabadpiac olyan hézagot vagy rést hagy, amikor valaki hatalmas - például monopólium - visszaélhet a helyzettel, akkor van szükség a kormányzati, törvényhozási beavatkozásra. Hogy ez aztán hogyan történik, a biztosítási piac konszolidációja vagy más megoldás révén, ezek mind életrevaló és bölcs meggondolások.

Jelenthetem azt, tisztelt Országgyűlés, tanúja voltam annak, hogy a Fidesz képviselőcsoportjában képviselőtársaim és behívott szakemberek többen ezt a témát alaposan meghányták-vetették, meghánytuk-vetettük, és sok olyan szempont merült fel, ami ezt a törvényt javítja, és mintegy irányt mutat a jövőre, hogy a fejlődésnek milyen további alakulása várható.

A felügyelet mire vonatkozik, mit ölel föl? Persze, hogy sok mindent. Elsősorban a biztosítási terméket a biztosítási ágazat különböző vetületeiben, hogy mi is az a termék, és az úgy szállítódik-e le, olyan áron ajánlódik-e a fogyasztónak, ami megfelel - megint ezt a kifejezést használom - a piacgazdaság követelményeinek.

Az állami beavatkozásnak, jelen esetben a pénzügyi szolgáltatások állami felügyeletének - ahogy ez a törvény megnevezi - nem az a dolga, hogy a biztosítóvállalatoknak megmondja, hogy mit csináljanak és hogyan csinálják, hanem az, hogy észrevegye vagy hallgasson azokra, akik észreveszik, ha a biztosítótársaság nem az elvárt szabályok és piacgazdaság normái szerint működik. Ilyen előfordul. Nem ritkaság. Hallunk róla, és a pénzügyi szolgáltatások állami felügyeletének dolga van ebben. Gondolom, javaslom, hogy a Versenyhivatalnak is legyen kompetenciája, vagy mintegy hívom a Versenyhivatalt, hogy keressen szerepet ebben a szférában. Ugyanis a különböző szereplői ennek az iparágnak elképzelhetően - tudatlanság vagy rossz szándék révén - kárt okoznak. Ilyen lehet a biztosítási ügynök, a biztosítási alkusz. Nem szükségképpen - mint ahogy már korábban is említettem - a biztosítási vállalatok vezetői, akik kezében hatalom van.

Lényeges az, hogy szemmel tartassék a reklám a biztosítási iparágban. Magyarországon látom, látjuk a médiában, az elektronikus meg a nyomtatott médiában, hogy milyen gyakran reklámoznak a biztosítóvállalatok, és milyen kedvesen, üdvösen teszik ezt - mosolygó gyermekek, szép tájék, csónakház és mi minden -, és a végén ott van, hogy valamelyik biztosítóvállalat így látja a magyar jövőt. Jól van, hadd csinálják, de azért jó volna, ha a társadalom tudná, hogy ez mennyiben a biztosítótársaságoknak, -társulatoknak, -vállalatoknak lesz a teljesítménye, és ők mennyiben csupán részei annak a társadalomnak, ahol az ő munkájuk is, szolgáltatásuk is hasznos.

Igen sok visszaélésről tud a világ a biztosítóvállalatok részéről, és nemcsak a termékek árusításánál és az árak megszabásánál, hanem a gazdaságpolitika területén is. A biztosítóvállalatok, szeretném remélni, hogy Magyarországon nem erre haladunk, de figyelmeztetnünk kell magunkat arra, hogy a nagy hatalomra, pénzügyi hatalomra szert tevő biztosítóvállalatok részesei lehetnek más gazdasági vállalatok igazgatóságának, az igazgatóságokban jelen lehetnek, és ott a gazdaságpolitikát irányíthatják. Sok országban - jó volt, hogy említettük az OECD-példákat és az európai uniós példákat -, igen sok országban ezekre éberen vigyáz a szabályozó. Ajánlom, hogy ezt tartsuk szem előtt.

Röviden még annyit, hogy a viszontbiztosításról többet kellene tudnunk és bátorítani ezt. A viszontbiztosítás majdnem azt teszi lehetővé, hogy igen alacsony tőkével, de jó menedzsmentképességgel majdnem mindent biztosíthat a vállalat vagy a társulat, mert hiszen tovább-biztosítja, és a kockázat ilyenféle megosztása versenyképes áron fogyasztóvédelmet is jelent végső soron. Nagyon üdvös tapasztalatok vannak erre, évszázadokon át a London Lloyd meg mások, akik a viszontbiztosítások terén érdekes szolgálatokat tettek annak az országnak és globálisan is.

Végül is még azt említeném meg, hogy van egy olyan fogalom, hogy kötelező biztosítás. Talán jó lenne ezzel valamikor részletesebben foglalkozni, hogy például az automobil-biztosítás kötelező legyen, és talán az egészségügyi szférában is.

Az időm letelt. Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
142 64 2000.05.23. 2:09  45-69

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahhoz a témához szeretnék adalékot ajánlani, amelyik az egyesületi vagy a társasági formulát vizsgálgatja. Igen, vizsgálgassuk ezt nyitott szemmel!

 

 

(11.50)

 

 

Engedtessék meg, hogy elméleti értekezés helyett egy személyes példát mondjak el; ez egy anekdota, de tényleg személyes példa. Hosszú ideig éltem az Egyesült Államokban, Indianapolis városban. Amikor odakerültem, néhány év múlva egyszer megszólal a telefonom, és azt mondja valaki: Horváth professzor, de örülök, hogy itt van, hallom, hogy ön is magyar származású, én Mr. Miller vagyok, én vagyok az indianapolisi magyarok elnöke. Egy kicsit meglepődtem, mert azt hittem, hogy én voltam az indianapolisi magyarok elnöke, mert valóban volt egy magyar klub, amely megválasztott engem. Nos, Mr. Millerrel beszélgetünk, és elmondja, hogy ő valóban az indianapolisi magyar zsidó temetkezési egyesület elnöke. Továbbá elmondta, hogy van 370 taguk, abból ugyan már 190 halott, de az egyesület - a biztosítóegyesület - jól működik évtizedekre visszamenőleg, és jövője van. Nos, tetszik érteni?!

Ugyanez a Mr. Miller - ahogy tovább érdeklődtem - egy nagy biztosítóvállalatnak volt az elnöke vagy alelnöke, tehát főszereplő volt a biztosítási iparágban, amely nem egyesületi forma, hanem a másik. Engedtessék meg, hogy ebből azt a tanulságot is levonjam, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyekre a biztosítási nagyvállalat, a részvénytársasági pénzügyi intézmény az optimális, és vannak olyan tevékenységek, amelyekre az egyesületi forma az optimális. Hiszen ennek a története hosszú (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) - kölcsönös segélytársaságok és más egyéb.

Köszönöm a meghallgatást.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
142 68 2000.05.23. 1:39  45-69

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ismételten felmerült az a kérdés, hogy a biztosítótársaságok és a biztosítottak biztonsága szempont. Természetesen ez a törvényhozónak elsőrendű felelőssége.

Azt javaslom - bár erre van utalás az előttünk lévő törvényjavaslatban, talán kicsit érdemes volna aláhúzni -, hogy akiknek segítségre van szüksége, és a társadalom vagy a törvényhozás úgy érzi, hogy segítség adassék nekik, azoknak talán biztosítókötvényt vehet a társadalom, a kormány, az önkormányzat. Így például azoknak a kisgazdáknak, akik - úgy hallottuk - nem képesek kifizetni, vagy azoknak a közép- és kisvállalkozóknak, akiknek a biztosítási jutalék olyan terhet jelentene, hogy a képességüket meghaladja; itt talán kívánatos volna az actuarial science, a biztosításmatematikai számításokat és más megfontolásokat, annak alapján kisebb költséget, kisebb terhet jelentő megoldást találni - ismétlem, - úgy, hogy a kisvállalkozók, a kisgazdák számára biztosítási kötvényt juttatunk, és a szubvenció így kerül az ő kezükbe.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
143 14 2000.05.24. 5:23  1-5,7,9-57

DR. HORVÁTH JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jelentem, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága meghallgatta dr. Gönczöl Katalint, az állampolgári jogok országgyűlési biztosát.

A meghallgatás témáját, a biztos előadásának a témáját az Országgyűlés nagyjából ismeri, hiszen ezt most hallottuk tőle. Ami a bizottságban lényeges volt, az annak a kiemelése, hogy az országgyűlési biztos úgy látja a szerepét, a misszióját, hogy a gazdasági folyamatok aspektusaiból nézi az emberi jogokkal kapcsolatos problémákat. Három problémakört talált érdemesnek megvilágítani, aláhúzni. Az egyik a tulajdonjoggal kapcsolatos, a másik a piaci mechanizmus, a harmadik pedig az önkormányzatok gazdálkodására vonatkozott.

Az országgyűlési biztos asszony hangsúlyozta és részletesen elemezte a tulajdonjoggal kapcsolatos problémákat az ő missziója kapcsán. Nevezetesen: említette, hogy a tulajdonjog valóban az egyik legklasszikusabb polgári jog a társadalomban, azonban ez a jog problémákat vet fel, szinte örökzöld téma, ahogy ő mondta, hiszen a működése óta a tulajdonszerzés biztonságának a kérdése állandóan napirenden volt. Említette az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos anomáliákat, például olyat, hogy egy területen, a város egyik régiójában bérházak állnak már régóta, ugyanakkor az a lakótelep a nyilvántartásban még mindig úgy szerepel, mint legelő.

Azután egy másik anomáliát is említett ezzel kapcsolatban, a hajlékhoz való jogot.

Hadd menjek tovább a második témára, amelyik lényeges volt: a piaci mechanizmus problémái, hogy a piaci mechanizmus előretörése következtében áldozatul esnek, sőt a biztos asszony úgy mondta, hogy estek emberi jogok. Különösképpen a környezetvédelmi problémákra hívta fel a figyelmünket.

A harmadik téma a beszámolójában a monopolhelyzetből származó rendellenességek, a monopolhelyzetben lévő szolgáltatások ármegállapítása. A fogyasztóvédelem ennek kapcsán lényeges kérdés. Azután, ugyancsak ebben a témában: a gyermekjog, a családok átmeneti helyzete.

Szólnom kell arról, tisztelt Ház, hogy a bizottság hat tagja hozzászólt az országgyűlési biztos asszony beszámolójához, és kérdéseket tett fel.

 

(11.10)

 

Olyan kérdéseink hangzottak el, hogy valóban arányosan értékeli-e a biztos asszony a piaci mechanizmus előnyeit és hátrányait. Nincs-e szimplifikáció, amikor a piaci mechanizmust olyan rendellenességgel vádoljuk vagy hibáztatjuk, ami inkább a törvények végrehajtásának témája; nevezetesen, hogy a törvény őrködjön a piaci mechanizmus tisztasága és hatása felett.

Szó volt a gyermekjólétről, képviselőtársaim előhozták. Azután előkerült az állam szerepe abban, hogy az árak, a monopolárak hogyan legyenek számon tartva. Végül is jelentem, hogy a gazdasági bizottság egyhangúlag elfogadta az országgyűlési biztos asszony beszámolóját, és ajánljuk az Országgyűlés számára megvitatásra.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
144 55 2000.05.25. 9:22  1-62

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról - ami előttünk van - igen érdekes dolgok hangzottak el, mégis a vita, az értékelés vége felé, azt hiszem, jó volna, ha még egyszer emlékeztetnénk önmagunkat, hogy mi is az Országgyűlés feladata, és mi nem az Országgyűlés dolga. Nevezetesen, ha a biztonságot garantáló rendszer azt jelenti, hogy az intézmények biztonságáról gondolkozik az Országgyűlés, és azon belül a törvényességről, a jogbiztonságról, a stabilitásról, akkor a válaszom igen, az a mi dolgunk. De ha az Országgyűlés arra gondol, vagy ahogy a felszólalásokban időnként el-elhangzott, hogy majd az Országgyűlés, a kormányzat oldja meg a termelés részletkérdéseit, tehát azt, hogy mit termelni, hogyan termelni, milyen mennyiségben, milyen áron, ez nem a törvényhozó dolga.

Amikor a törvényhozó ezekbe a dolgokba belemegy, több hibát csinál, mint ha bele se nyúlna. A történelmi példák számosak erre. Mégis van a törvényhozónak és a kormányzatnak feladata, de figyeljünk, ha szabad ajánlanom, tisztelt Ház. Mire is? Az intézményrendszerre, ahogy már említettem, az intézményrendszer optimális működésére, és nem a feladatok lebonyolítására. Amikor erről van szó, az intézményi rendszer erősítéséről, akkor a válaszom az, hogy igen. De ez is, az intézményrendszer felülvizsgálása és alakítása, itt is mindig azt tanácsolom, hogy bizonyos időtávlatban legyen. Tehát nem úgy, hogy mindörökké és kőbe véssük.

Amikor módosítjuk az intézményt, akkor azt is mondjuk meg az országnak, azoknak, akiket ez érint, hogy ez most két évre lesz így vagy öt évre, vagy tíz évre, és akkor véget ér, akkor újragondolódik. Különösen azokra az intézményes megoldásokra gondolok, amelyek támogatást vonnak magukkal. Persze állandóak az olyan intézmények, amelyek a jogbiztonságot ígérik. De azokat az intézményeket, amelyek támogatnak, szubvencionálnak, előnybe helyeznek valakit azért, mert rosszak a viszonyok, mert a világ mostoha, azokat az intézményes megoldásokat jó - hogy mondjam - napkeltével, alkonyattal kimondani.

Most az ilyen intézményes megoldásokon kívül vagy azon túlmenően a piacelvű gazdálkodás felé haladás módjait megint nem kell kitalálni, a szövetkezeti rendszer ahol és amikor működik, az megoldás. A szövetkezeti rendszer, amikor azt megerőszakolják és másra használják, akkor kárt okoz. Az, hogy Magyarországon sajnos van egy olyan íze, hangzása a szövetkezetnek, ami rátapadt egy negyvenéves regimentált pártállami kormányzás során; hogy ezt kinőjük-e majd vagy mennyi ideig tart, erről érdemes gondolkozni.

Tehát ha a szövetkezet szó alatt más történt, az körülbelül olyasmi, mint hogy a Pravda szó alatt a Szovjetunió újságja milyen dolgokat írt le, pedig a pravda igazságot jelent. Vagy Magyarországon volt olyan újság, amelyik azt ígérte, hogy - mi volt? - "Szabad Nép", és hát nem az volt. Szóval, amikor a szavak jelentése eltorzul, és megerőszakolják a szavakat, fogalmakat, akkor hogyan fogunk ezen túljutni, ez egy fontos kérdés.

Azért említem ezt, mert a szövetkezeti intézmény most már több mint száz esztendőn át jól működött a világ több részén és Magyarországon is. Magam éppen amikor munkába álltam 1940-ben, a Futuránál, a magyar szövetkezeti központoknál dolgoztam, amely egy országos mezőgazdasági terményértékesítő intézmény volt elég jó megoldásokkal.

 

 

(12.20)

 

Nem volt hibátlan, de azért érdemes rá emlékeznünk, mert Magyarországon már voltak jó példák is. Még hozzátenném, igen tisztelt képviselőtársaim, azt a gondolatot is, hogy a mezőgazdasági termékek értékesítése akkor is kormányzati feladat, az erről való gondolkozás, ha azt nézzük, hogy mik azok a termékek. Mint ahogy Farkas képviselő úr mondta, és többen, ha olyasmiket termelünk, amiből már úgyis többlet van, akkor csak a problémáinkat, a gondjainkat sokszorozzuk. Azonban olyanokat, olyan termékeket is lehet előállítani, amire van piac, világpiac.

A világ népessége nő, a világ népességének a jövedelme nő, tehát képesek olyan termékeket megvenni, amiket ezelőtt tíz évvel, ötven évvel nem. S Magyarországon az az aranybánya, amire időnként emlékezünk, hogy a magyar tehetség, a magyar napsugár, a magyar talaj - itt is, ha listát kívánnánk felállítani, biztos vannak listák; de mit is írtam itt föl, nehogy túl hosszú legyen: a birstől a bodzáig, a selyemtől a borig száz meg száz olyan portékát lehetne termelni, ami Magyarországon valamikor már termelődött, aztán most nincsen. És erre van világpiac.

Hogy ennek van-e teteje, van-e értelme? Igen tisztelt Ház, tudjuk a statisztikából, idehozta a földművelési minisztérium hozzánk a jelentést néhány hónappal ezelőtt, hogy a magyar földterületnek, a termelőföldnek milyen nagy hányada nincs megmunkálva: 1 millió 270 ezer hektár körüli. A magyarázat mi rá? Azért, mert szétdarabolt, mert fragmentált, vagy sok minden más. Ezeknek az intézményeknek a dolgaival volna szükséges foglalkoznunk, és akkor kevesebb lenne a törvényhozónak az az elvárása, hogy a beszállítói biztonság részleteit oldjuk meg.

Befejezésül még azt szeretném hozzátenni, tisztelt Ház, hogy az eurokonform kérdése, az eurokonformról való gondolkozás nem fogja mindig megadni nekünk az optimális magyar megoldást. Európában se mennek olyan jól a mezőgazdaság dolgai: a kert, az ő többlettermelésük, és annak a racionalizálása; vagy az Amerikai Egyesült Államokban. Ezek fontos, nagy problémák, és azokat utánozni nem lehet a mi egyetlen célunk. Oldjuk meg, én azt hiszem, van megoldás arra, lehetőségünk arra, hogy olyan megoldásokat találjunk, amikor még az Európai Unió is tanulhat tőlünk. Egyszerű lemásolása az ő metódusainak nem szükségképpen megoldás.

Tehát végül még egyszer azt említem, ami már mintegy refrénje volt a felszólalásomnak, hogy többet termelni abból, ami eladható, nem pedig feleslegeset, és akkor az Országgyűlés a következő évek során majd kevesebb törvényt kell hogy ebben a témában hozzon.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
148 120 2000.06.14. 2:15  113-125

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jó hallani azt, hogy Juharos Róbert képviselő úr kölcsönveszi vagy magáénak tekinti és meg is köszöni Bauer Tamás képviselő úr egyik javaslatát. Ez talán egy formai dolog, de olyan ritkán fordul elő a Magyar Országgyűlésben, hogy ha van ilyen fehér holló, akkor én szeretem azt meglátni, és szeretném, ha többen felfigyelnénk rá, mert az a hírünk, hogy egymásról inkább rosszat mondunk, mint jót. (Dr. Juharos Róbert: Ilyen nem volt. - Dr. Horváth János nevet.) Igen, emlékszünk... Van szerencsém Juharos Róbert képviselő úr közelében ülni, időnként hallom az ő közbeszólásait, és tudom, hogy nem alussza végig az Országgyűlés üléseit.

A témához csak egyetlen megjegyzést fűznék. Hogy az önkormányzati rendszer és a központi kormányzati rendszer hogyan is áll ehhez hozzá és hogyan oldja meg, és hogy ebben a kérdésben, e tekintetben - mint ahogy Wiener György képviselő úr volt szíves felhívni a figyelmünket - a német példa mennyire jelentős, ehhez azt szeretném hozzátenni, hogy igen, a német példa vagy az angolszász példa vagy a római jogi példa vagy a napóleoni példa mind nagyon jó, de ha annak a szolgai lekopírozására és mintegy kőbe vésésére törekszünk, vagy ha nem is törekszünk, de az lenne a végeredménye, akkor a törvényhozói szerepünket mintegy korlátozzuk, kalodába zárjuk. Különösen akkor, ha ez azt is jelenti - remélem, nem azt jelentette Wiener képviselő úr szavaiból -, hogy ez halasztást és hátráltatást jelent, annál is inkább, mert a téma, a szervezett bűnözés ügye nem halasztható. Hogy ezzel ne foglalkozzon az Országgyűlés, bizony az lenne a mulasztás.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
153 54 2000.09.04. 5:10  47-83

DR. HORVÁTH JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés gazdasági bizottságában kevesebb pengeváltásra került sor. Én inkább szakszerűbb vitáról, beszélgetésről tudok beszámolni.

Igen, az Országgyűlés gazdasági bizottsága augusztus 29-én megtárgyalta az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A bizottság 16 igen szavazattal, 9 nem szavazattal és tartózkodás nélkül ajánlja az Országgyűlésnek e törvényjavaslat megvitatását.

A lényeget illetően a beszélgetés témája az volt, ahogy a kormány hozzánk is hozta a javaslatot, hogy az adórendszer változtatására vonatkozó javaslatok közül kiemelődik, kiemeltetik adópolitikai célként két fő téma. Nevezetesen: a családok támogatása, valamint a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítása. Az adórendszerben javasolt változtatások által az elmúlt két évben megkezdődött adópolitikai lépések folytatásaként erősödik a gyermekes családok helyzetének javítása, és javulnak a kis- és középvállalatok működési feltételei az adóterhelés csökkentésével, illetve az adminisztráció további egyszerűsítésével.

Az elkövetkezendő két évben az adórendszer kiszámíthatóságára és stabilizálására helyeződik a hangsúly, így csak olyan módosítások történnek - jelenti nekünk a kormány -, amelyek egyszerűsítést jelentenek, illetőleg biztosítják a jogharmonizációt, segítik a jogalkotást. Az adórendszerben javasolt változtatások a 2001. évi adóbevételi struktúrát - ismétlem, adóbevételi struktúrát - lényegében nem változtatják. Az államháztartás főbb adó- és adó jellegű bevételeinek GDP-hez viszonyított súlya, aránya az elmúlt években folyamatosan csökkent, ez a tendencia érvényesül 2001-ben is, a tervezett csökkenés meghaladja az 1 százalékot. Az államháztartás főbb bevételein belül változatlanul legnagyobb arányt a közvetett adók, illetve a társadalombiztosítási járulékok képviselik. A közvetett adókon belül nagyobb mértékű az általános forgalmi adóból származó bevétel, ennek aránya körülbelül 23 százalék. A személyi jövedelemadó 2001-re tervezett aránya 19,9 százalék. Kisebb a súlya az államháztartási bevételek között a társasági adónak, ennek százaléka 6,2-re van tervezve.

Érdemes megjegyezni, hogy vita tárgya volt a bizottságunkban a nemzetközi összehasonlítás. Magyarország az adóbevételeknek a GDP-hez viszonyított arányát tekintve a fejlett országok, az OECD-országok között a középmezőnyben helyezkedik el, és alatta vagyunk az EU-államok átlagának. Megemlítődött, hogy a GDP arányában magasabb adóbevételek léteznek Svédországban, Dániában, Luxemburgban, Belgiumban; körülbelül azonos az adóráta Lengyelországban és Csehországban, ugyanakkor lényegesen alacsonyabb Spanyolországban, Svájcban, Görögországban és így tovább.

Befejezésül még azt említem, tisztelt Ház, hogy a bizottságban élénk vitának voltunk tanúi, különösen a tekintetben, hogy mi a hatása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az energiapiacnak az adóbevételekre.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 50 2000.09.06. 1:54  19-225

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon hasznos, hogy ezek a részletek így megvilágításra kerülnek. Azonban a nagy képnek az elhomályosítása sokat árt a részletek megértésében is.

Bauer Tamás képviselő úr ma, és korábban mások is, egyre másra azt emlegetik, hogy azért lehetséges Magyarország 5-6-7 százalékos gazdasági növekedés, mert annak idején restrikció volt. Mintegy úgy mondják, hogy azért van ma jól, mert ők elvetették annak a magját. (Bauer Tamás: Így van!) Hát igen nagy tévedés! Csak azért, mert ezt ismételgetni tetszik, és újból ismételgetni tetszik, ez tévedés.

Azzal, hogy megcsonkították a magyar gazdasági életet, visszafogták, ahelyett, hogy engedték volna a dinamikája szerint növekedni, azért, mert terheket raktak az országra akkor, amikor egy alternatíva is volt (Kuncze Gábor: Mi volt az?), azzal dicsekedni, nem ildomos. Különben is, azt tetszettek mondani, amikor a Fidesz programja íródott, és az országnak prezentálódott, hogy lehetetlenség 5-6-7 százalékról beszélni (Csige József: Az is!), azt mondták, hogy ez közgazdasági elméletbe nem fér bele, nincs erre példa. Most, amikor ez megvalósult, akkor pedig azt tetszik mondani, hogy önöknek az érdeme az.

Igen tisztelt képviselőtársaim, én erről nem szeretek beszélni, de mivel elő tetszettek hozni, nem engedhetem, hogy az ország közvéleménye torzított képet kapjon erről a valóságról.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 62 2000.09.06. 1:19  19-225

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Szekeres képviselő úr, örömmel ajánlom a választ arra, hogy miért következett be 1998-tól az a rátájú gazdasági növekedés, aminek tanúi vagyunk. Azért, mert olyan gazdaságpolitika vezetődött be, amely gazdaságpolitika mögött olyan jól megalapozott közgazdasági elmélet van, hogy az ország termelőeszközeit kapacitása szerint foglalkoztathassa. A korábbi gazdaságpolitika olyan kísértetekben hitt, hogy az inflációt úgy kell visszaszorítani, hogy lecsökkenti az ország gazdasági tevékenységét. Nem vette észre azt, hogy akkor csökken majd az infláció, ha több kínálat termelődik, amelyik több munkást foglalkoztat. Tehát az infláció és a munkanélküliség is csökken. Ugyanakkor emelkedik a GDP, az összes nemzeti jövedelem, aminek következtében az adóalap emelkedik. Tehát az egész ország minden betegségtünete egyszerre, párhuzamosan gyógyul. Ez jól megalapozott közgazdasági elmélet. Tetszett kérni egyet, ezennel szolgáltatom.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 178 2000.09.06. 2:19  19-225

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kertész István képviselő úr mondásaihoz, úgy érzem, hozzá kell tennem valamit. Ugyanis az egész hozzászólás tónusa, témája úgy hangzott el az Országgyűlésben, és attól tartok, hogy így fognak túljutni e parlament falain is az ország népéhez, hogy kritizáltunk, mert kritizálni szokás, ellenzéki képviselő lévén a kormánnyal szemben kell állnia. Ilyenféleképpen jött ez ki - idézem -: "az Orbán-kormányt a parlamentarizmusban az zavarja, hogy van egy parlament". Ez csak szójáték volt, de aztán továbbmegy, és azt mondja, hogy kivételezett társadalmi csoportokat vél felfedezni, a pedagógusokat, közalkalmazottakat. Tehát olyanképpen kívánja beállítani azoknak az állampolgároknak a fülét, akik csak részlegesen hallgatják, ami itt történik, mintha valamiféle osztálymegkülönböztetési szándékokkal jött volna a kormány az Országgyűléshez, és az Országgyűlés arra lenne felhívva, hogy erre nyomja rá a bélyegzőt, hagyja jóvá.

Nem erről volt szó! Egész világos, hogy mi az adótörvény üzenete. Támogatás azoknak a családoknak, akik többet vállalnak a társadalom érdekében. Ha az adótörvény másképpen lenne, akkor arra kellene rámutatni. Attól tartok, hogy bár Kertész István urat emlegetem, másokra is érvényes az, hogy azért történik ez, mert a lényegről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nemigen van mit mondani, és inkább teátrikus megjelenések történnek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismét jelzi az időkeret leteltét.) Jobb volna, ha ebből kevesebb lenne.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 206 2000.09.06. 2:08  19-225

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Keller László képviselő úr azzal kezdte, hogy a miniszterelnök hétfő reggeli nyilatkozatára tért vissza, és félrevezető kijelentésekre utalt. (Varga Mihály: Nem először!) Én csak a Keller László képviselő úr által említett egyik tételhez szólnék hozzá, nemcsak azért, mert csak ott vetette el a képviselő úr a sulykot, de arra gondolok, amikor hiányolta, hogy a miniszterelnök nem emlékezett meg az 1995. évi stabilizációról.

A miniszterelnök emlékezett rá, és helyesen emlékeztetett rá. Nevezetesen azt mondta, hogy az egy balfogás volt. (Derültség az MSZP soraiban.) Nem ezt a szót használta, de én most ezt így összegzem. A miniszterelnök azt mondta... - és örülök, hogy van ennek az országnak végre egy olyan miniszterelnöke, aki gazdaságpolitikai képet képes megérteni és képes kommunikálni. Ez történt itt is, hétfő reggel. Nevezetesen, az 1995. évi stabilizációnak nevezett gazdaságpolitikai intézkedés az az ország potenciáljának a visszatartása volt; az ország hátra maradt, maga mögött maradt, és ezt később kellett behozni. Azóta is hozza be ezt az ország. Ami akkor történt, az körülbelül olyasmi, mint egy öncsonkítás. Hát az öncsonkításból bizonyos esetekben ki lehet nőni - néha nem. Most az ország nő ki belőle.

Olyasmi jut még eszembe, mintha valaki elindulna Budapestről Debrecenbe, eljutna Szolnokig, és akkor visszajönne Ceglédre, mert nem egészen emlékezett, hogy is volt, végiggondolja, és újra megy. Hát az az idő, amit a visszajövetellel töltött, az egy elvesztett idő, az soha nem lesz behozható! Magyarország (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ma előrébb lenne, ha nem lett volna az az 1995. évi próbálkozás.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 212 2000.09.06. 1:09  19-225

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Szalay képviselő úrnak röviden a válaszom: igen, az új kormány a választások után más perspektívával állt munkához. A választások éppen arról szóltak, hogy Magyarország a potenciálja mögött maradt az előző évek során, a kormány vitatta, hogy az ország előbbre léphet. Ez a téma a választásokon az ország elé lett hozva, az ország meghallgatta, és azokra szavazott, akik új perspektívával jöttek és akik azt meghirdették. A pénzügyminiszter akkor ebben a távlatban azt mondta, hogy igen, most már nem az lesz a távlat, amit korábban mondtak, hogy 3-4 százalék, s amikor 7-ről beszéltünk, akkor nevetségessé próbáltak tenni bennünket.

Ebben az új helyzetben persze, hogy új távlatokkal állt az ország a gazdaságpolitikához, és a világ is kezdte elhinni, s azóta be is bizonyosodott.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 216 2000.09.06. 0:40  19-225

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Teljesen tévedés, Bauer Tamás képviselő úr! Ilyet senki nem mondott, én sem mondtam - ezt valahonnan a levegőből tetszett kiolvasni.

Én azt nem mondtam, hogy '96-ban valaki meghirdette. Én azt mondtam a képviselő úrnak órákkal ezelőtt, hogy igenis, van egy gazdaságpolitikai magyarázat, van egy közgazdasági elmélet, ami alapján megérthető, hogy Magyarországon a növekedés felgyorsult. Magyarország kinő a bajaiból, nem úgy, ahogy korábban gondolták, hogy majd kiverítékezi, kiizzadja, kiéhezi - kinövekedik belőle!

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
156 32 2000.09.07. 1:56  1-226

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Keller képviselő úr előadása a minimálbérről félreértést teremthet nemcsak az itt ülő képviselőkben, hanem inkább azokban, akik figyelik a munkánkat, és majd később próbálják értelmezni. Nevezetesen azt tetszett mondani, képviselő úr, hogy a minimálbér megemelése feszültséget okoz. No, ezt hallottuk másoktól is. De hát nem gondoljuk azt végig, hogy a bér az a munkateljesítménynek a kompenzációja, és az a bér, az az egészen alacsony bér azt jelenti, azt is jelenti sok esetben, hogy a munkaadó nem jól foglalkoztatja, nem jól hasznosítja azt a termelőeszközt, nevezetesen a munkát. Tehát ha az a menedzser, az a munkaadó jobban szervezi meg a tevékenységét, akkor annak a dolgozónak a termelékenysége több lesz, tehát nem lesz feszültség, hanem az egész nemzetgazdaság jól jár.

Különösen érdekes az, és szeretném, hogyha ilyen félreértésekről nem lenne nevezetes az Országgyűlés, hogy azt tetszett mondani, hogy az ellenzék részéről 500 forint béremelésért milyen sokáig kellett harcolni, de most ugyanaz az ellenzék, úgy látszik, mintha a 15 ezres béremelést, hát hogy is mondjam, megkérdőjelezi, vagy legalábbis feszültséget okozónak tekinti. Jobb volna, ha kicsit tisztábban fogalmaznánk ezeket a dolgokat.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
156 87 2000.09.07. 2:08  1-226

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor a minimálbér témát felvetettem, csupán az volt a szándék, hogy egy vélt félreértést tisztázzak, mert úgy éreztem, hogy az Országgyűlés hallgatóiban félreértés keletkezhetett a témáról. Örülök, hogy többen hozzászóltak, és tisztázódtak a dolgok.

Az persze a dolgok eltúlzása, ha parabolárisan is tekintjük azt, amit Bauer Tamás képviselő úr tett a tányéromra, hogy én azt mondtam vagy úgy beszéltem, mintha a kormány elmenne a bankba, és másnak a hitelkártyájával venne fel pénzt, vagyis ráerőszakolja a munkaadókra, hogy mennyit fizessenek. Ennek nagyon hosszú históriája van, de szerencsére Bernáth Ildikó képviselő asszony ezt olyan szakszerűen kifejtette, hogy nem is kívánok erre reflektálni. Aki kíváncsi, annak tanácsolom, hogy olvassa el ezt a beszédet. Nem minden parlamenti beszéd érdemes utólag ismételt elolvasásra.

Még egy megjegyzésem lenne: amit Takács Imre képviselő úr mondott, azt köszönöm szépen, teljesen egyetértek vele. Vannak olyan foglalkozási ágak, ahol ez nem megy. Hogy az hogy megy, azt majd ki kell agyalni. Többnyire a piacgazdaság, a családi gazdaság és a közösségek megoldják. Lesz népművészet, mert volt is népművészet, mielőtt kitalálták a minimálbért vagy különböző kormányzati beavatkozásokat. Azt gondolom, hogy a meglévő és jól működő intézményeket keressük meg, támogassuk, buzdítsuk. Nem mindig a törvényes beavatkozás a legjobb út.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
156 131 2000.09.07. 2:12  1-226

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Keller Képviselő Úr! Nincs abban semmi rendellenes, sőt egészen beleillik a parlament légkörébe és egész filozófiájába, hogy képviselőknek és képviselőcsoportoknak a véleménye nem mindig azonos. Pontosan azért vagyunk itt, hogy ezeket kimunkáljuk. Nem úgy jövünk el ebbe az Országgyűlésbe, hogy otthon megalakítottuk a programot és valaki megírta vagy magunk megírtuk a beszédet és egyeztettük, és ahhoz diszciplinát módon ragaszkodunk. Nem, ebbe az Országgyűlésbe alkotni jöttünk, és az történik olyankor is, amikor a koalíció egyik vagy másik tagjának a nézete különbözik. Ez nem olyasmi, amire jó szerencsét tetszik kívánni. De jó, ha jó szerencsét tetszik kívánni, meg is fogjuk csinálni, mert ez a dolgok rendje.

Azt szeretném még hozzátenni az előbb Bauer Tamás képviselő úr részéről elhangzottakhoz, hogy a gazdagok gazdagabbak és a szegények szegényebbek. Az a látszat, képviselő úr, mintha ez azért történne, mert a törvényhozás nem egészen úgy végzi a dolgát, hogy ezt a feszültséget feloldja. Persze a törvényhozásnak ez egyik feladata lehet és feladata is, azonban a gyökerek mégiscsak másutt vannak. Nem a törvényhozás kificamodásában, hanem ott, ahol a rendszerváltás után a tulajdonmegoszlás és a privatizálás olyan oligarchiákat hozott létre, amelyeknél jelentős vagyon gyülemlett össze, amelyekből jelentős jövedelem jön (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és a szegényeknek pedig ez nincs. Tehát a szakadék onnan származik.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
156 153 2000.09.07. 2:08  1-226

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi törvényhozók vagyunk, itt törvényeket hozunk, és amikor gazdasági vonatkozású törvényeket hozunk, akkor legyen szabad emlékeztetni bennünket, hogy vannak a gazdasági életnek olyan alaptörvényei, amelyeket ha mi nagyon meg akarunk változtatni, akkor igen nagy károkat okozunk. Hogy mondjam ezt a közgazdaságtan nyelvével? A kereslet-kínálat, a piacgazdaság szabályainak a törvényei olyan alapvetőek, hogy az írott törvény, a törvényhozó törvénye, ha túl messze megy, akkor több kárt okoz, mint hasznot, és azért mondom ezt itt, mert úgy érzem, hogy ez a téma itt mintha nem lenne egészen világos minden felszólalásban. Nevezetesen, a jövedelemelosztás szélesedő szakadékát vizsgálgatjuk.

Persze, a jó törvényhozónak, aki a méltányosság és a hatásfok szempontjait ismeri, és mindezek tudatában kívánja a gazdaságot előrevinni, hogy a népnek, mindenkinek jobb legyen, mégiscsak olyan adottságai vannak, olyan hegyek, völgyek és folyók - hogy képletesen ezeket a szavakat használjam -, mint tulajdonelosztás. Magyarországon a tulajdonelosztás ma olyan, mint amilyet megöröklöttünk; megöröklöttük az utóbbi tíz évnek a következményeiként. Nem megyek ebbe bele, ezt mindnyájan jól tudjuk. Az ezekből származó jövedelemelosztást módosítjuk ezen adótörvények révén is, de ha azt hisszük, hogy többet tehetünk ennél, akkor egy másik törvénnyel kell majd foglalkoznunk, és másik törvényt kell idehozni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
156 209-211 2000.09.07. 2:02  1-226

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor gazdaságpolitikai törvényalkotással foglalkozunk, nem engedhetjük meg magunknak azt, azt hiszem, még véletlenül sem, vagy ha véletlen megtörténik, hogy fogalmi... (Bauer Tamás: Mikrofon!) Nem szól? (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Nem szól! - Varga Mihály: De szól! Halljuk!)

 

ELNÖK: Jó az! Tessék csak hangosan, keményen!

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Nem engedhetjük meg azt, hogy fogalmi lazaságok kerüljenek a vitába, a beszélgetésbe. Azért sem, mert félreérthetjük egymást, meg azért sem, mert félreérthet az ország bennünket. Talán nem egészen értjük a fogalmakat, amikor beszélünk. Mire gondolok? A csökkenő irányú növekedés kifejezést kifogásolta Pál Béla képviselő úr. Ez nem nyelvújítás, ez egy közgazdasági fogalom. (Moraj, derültség az MSZP padsoraiból.) Igen, van olyan, hogy csökkenő rátájú, csökkenő irányú növekedés. Például amikor a növekedés 6 százalék egyik évről a másikra, aztán lecsökken 5 százalékra, akkor még mindig növekedik a gazdaság, de egy csökkent rátával. Bizonyos vagyok benne, hogy Tóth István képviselő úr ezt jól értette. Lehet, hogy a kommunikáció során ez elveszett, de mégis engedtessék meg, hogy szóvá tegyem, mert az ország és a világ figyel bennünket. Nem engedhetünk meg olyat, hogy azt szimuláljuk, mintha a gravitáció nem létezne, vagy a matematika törvényei nem léteznének. A közgazdaság-tudomány tudomány, és ha nem tudományosan csináljuk, akkor nem a tudományt kompromittáljuk, hanem önmagukat. Bocsánat ezért a pedantikus közbeszólásért.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

(Kocsi László helyét a jegyzői székben Mádai Péter foglalja el.)

 

(16.00)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
156 223 2000.09.07. 13:10  1-226

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel hallottam azt a kísérletet, ahogy Göndör István képviselőtársam az ellenzéki oldalról összefoglalni szándékozott a nap eseményeit, vagy mondhatnám, az elmúlt három nap eseményeit. Ez időnként igen hasznos. Hadd mondjam azt, hogy sikerült is neki összefoglalni. Valóban olyan fontos pontokra mutatott rá, amelyek ennek a lényegét adják. Egy kicsit talán több lehetett volna benne az önkritika, már az egész Ház önkritikája - most nem szükségképpen a saját pártjára vagy az ellenzéki oldalra gondolok, hanem mindnyájunkra.

Az önkritika helyett mégis inkább azt szeretném megjegyezni, hogy ebben a vitában volt néhány olyan egészen kitűnő, mondhatnám: előadás, felszólalás, amelyről éreztem, tudtam, bizonyára a képviselőtársaim is érezték, és szerte az országban, aki hallgat bennünket, érezte, hogy voltak olyan előadások, amelyekbe komoly munka ment bele, napokon, esetleg még hosszabb időn át készült fel a felszólaló. Jó tudni ezt. Jól érzem magam egy ilyen Országgyűlésben, jó itt ülni, mert itt alkotó munka is folyik amellett, hogy időnként elcsúszunk, és a politika, a színjáték és a dramatizálás kedvéért más történik. Ezért üdvözlöm Göndör István képviselő úr igyekezetét, és én magam is beállok ebbe az igyekezetsorba. A tegnapi felszólalásomtól elálltam éppen azért, mert akkor zsúfoltság volt.

Engedtessék meg, hogy néhány percben onnan is kölcsönvegyek, a mai időkeretben alkalom adódik erre. Szeretném hangsúlyozni azt, ami nemigen került felszínre vagy legalábbis e felszólalások, viták előterébe, hogy az adórendszer mérlegelését, reformját, alakítását igen hasznosan lehet úgy végezni, hogy a legfontosabb adóelméleti szempontokra emlékezünk. Nevezetesen, mik ezek? A méltányosság és a hatásfok. Tehát mit csinál, mi történik az adórendszer következtében egyrészt a méltányossággal és a hatásfokkal? Lehet, hogy úgy tetszik gondolni, hogy ez valamiféle filozofálás vagy elméletieskedés, de mégis azt mondom, hogy ez időnként hasznos, mert ennek tükrében láthatjuk magunkat.

Lehet, hogy azért volt kevesebb ilyen elméleti gondolkozás, nevezetesen a méltányosság és a hatásfok kritériuma, mert a részletekkel foglalkoztunk - lényegében az egész, minden valóban részletekből áll. A méltányossággal mégis jó volna foglalkozni azért - legalábbis emlékezni rá -, mert van egy olyan közhiedelem, hogy a méltányosság és a hatásfok egymással ellentétben álló fogalmak. Tehát ha egy intézmény méltányos, akkor azt többnyire a hatásfok kárára teszi. Vagy ha az Országgyűlés valahol méltányossági províziókat, rendelkezéseket vagy törvényeket alkot, akkor bizonyára valószínűleg annak valahol kára lesz.

Legyen szabad aláhúzva mondanom, hogy ez nem így van. Ezt igen gyakran halljuk a politikában, sőt a politikatudományban, a politológiában és a zsurnalisztikában, de mégsem így van. Miért? Azért, mert vannak olyan méltányossági rendelkezések, amelyek jót tesznek a hatásfoknak is, és vannak olyan hatásfokot emelő rendelkezések, törvények, amelyek jót tesznek a méltányosságnak.

Talán egy-két példa hasznos lehet. Olyan méltányossági törvényi passzusok, amelyek az egészségügyet viszik előre vagy pedig a nevelést, azok persze az emberek életét kellemesebbé vagy kevésbé terhessé teszik. Ugyanakkor ezek a méltányossági meggondolások és juttatások megemelik a gazdasági élet hatásfokát. Miért? Azért, mert az egészséges ember jobb munkaerő, és nagyobb lesz a termelékenysége. Az írástudóbb ember ugyancsak jobb munkaerő lesz. Tehát a termelékenység - hadd használjam azt a szót, hogy hatásfok - és a méltányosság párhuzamosan halad. Gondolom, jó, ha ezt időnként a törvényalkotó is kihangsúlyozza, és akkor erre talán a parlamenti vitákban is többször sor kerül.

Egy másik, most már specifikusabb megjegyzés, amit szeretnék tenni, nevezetesen a magánnyugdíjpénztárak, a magánpénztárak kérdése. Hallottuk a kritikát - sok érv van ellene és mellette. Amikor bevezette a korábbi kormányzat, nyilván jól meggondolta, és ha nem is nagy lépésekben, de történtek lépések, az utóbbi évben pedig még nagyobb lépések történtek. Mégis a mérlegelésében nem volt utalás arra - végigültem mindent, én olyan szorgalmas voltam ezekben a napokban -, hogy hol voltak sikertörténetek, és hol nem. Például a szingapúri, a chilei és az USA-beli magánnyugdíjpénztárak históriáját nem hallottuk. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Bocsánatot kérek, lehet, hogy nem eleget hallottam felőle. Nos, ezeknek a tapasztalata hasznos lehet, amikor a részletes vita következik, és közülünk valaki módosítást kíván benyújtani a törvényekhez, ezekhez a passzusokhoz.

Hasonlóképpen gondolkozom a minimálbér kérdéséről is. Amikor arról vitatkozunk, hogy ez lehet-e vagy nem, vagy miért a kormány kezdte, miért nem egyeztetett a kormány az érdekképviseletekkel, talán egyeztetni kellett volna az érdekképviseletekkel. De azt hiszem, hogy ha olvashatok a miniszterelnök fejében, a pénzügyminiszter vagy a gazdasági miniszter fejében, talán attól tartottak, hogy az egyeztetés hónapokig eltart, mert az a természete az ilyen egyeztetéseknek, és akkor a lényeg elcsúszik, nevezetesen a minimálbér bevezetése.

Aztán hozzátartozik ehhez a fogalomhoz még az is, hogy ez az erős kézzel való belenyúlás a piaci mechanizmusba, a munkaerőpiacba - nevezetesen, a kormányzati meghatározása bizonyos béreknek -, ez semmiképpen ne legyen precedens értékű. Bizonyos vagyok abban, hogy nem mindenki így gondolkodik, de szeretném, ha mégis mindenki így gondolkodna, hogy ez egy rendkívüli valami volt, amikor a kormány minimálbért jelentett be. Ismétlem: a jövőben ezt hagyjuk rá a piacra, legalábbis most azzal a gondolattal szavazzuk meg és foglaljuk bele az adótörvénybe, hogy ez most valami rendkívüli esemény.

Ugyanis ez a piacra azért is rábízható, mert az a valami, a munka, aminek az ára a bér, lényegesen többet ér annál, mint amennyi bér manapság ezért fizetődik. Magyarországon valahogyan a magyar talentum, a magyar mérnök, a magyar könyvelő, a magyar bármilyen szakmabeli termelékenysége, a határhaszon, gazdasági fogalmakkal meghatározva, termelékenysége sokkal magasabb, mint a bér. Honnan tudom? Mindnyájan tudjuk, mert ha az a magyar mérnök vagy munkás elmegy Németországba vagy Kanadába, ötször-hatszor annyi bért kap érte, nyilván nem az ottani munkaadók filantropikus megítélése alapján, hanem azért, mert ez megéri.

 

(16.30)

 

Annyit ér az a magyar munkás, az a magyar munka. Tehát a mi feladatunk az Országgyűlésben, legyen szabad mondanom, az, hogy ennek a lehetőségeit teremtsük meg, ne pedig az ítéletet mondjuk ki, hogy mennyi legyen az a bér. Majd azok a munkaadók, akik versenyeznek a jó munkásért, a jó mérnökért, fogják felverni a bért, ahogy számos országban így történik, és egy kicsit itt ez történik talán egy-két városban már Nyugat-Magyarországon is.

Végül még annyit szeretnék hozzáadni mindehhez, hogy az adótörvény alkotása, annak reformja során jó volna, ha igyekeznénk, hogy megnyerjük, a parlament megnyerje az ország bizalmát; persze a kormány nyerje meg az ország bizalmát, kormánypárti oldalról mondom ezt, és tudom azt, hogy a kormány jelentős házi feladatot végzett, idehozva, amit idehozott: a törvényjavaslatot. Ugyanakkor az ellenzék is elvégezte a házi feladatát. Mégis valahogy szerte az országban valamiféle olyan szkepticizmus, cinizmus van, hogy jó, hát a parlamentben csinálnak valamit, de az úgyse jelent túl sokat, mert úgyis máshol döntődnek el a dolgok, vagy úgyse történik sok változás.

Képviselőtársaim, legyen az - ha szabad, majdnemhogy prédikációként mondom - a célunk, hogy az ország hitelképességét ebben a kérdésben is elnyerjük, mert akkor egy egészen praktikus következménye lesz ennek: az adófizető jobb adófizető lesz. Tehát akkor nem lesz az egyfajta majdnem érdem, amivel emberek dicsekszenek, hogy hogyan tudták becsapni az adószedőt. Nem tudom, hogy ez mennyire divat, de én éltem sokáig az óceán másik partján, ezelőtt hat-nyolc vagy hány évvel ezelőtt voltam Amerikában egy olyan koktélpartin, ahol valami Magyarországról vizitáló emberek azt mondták, na hát jól becsaptam, vagy jól kijátszottam a Medgyessyt, vagy ki volt akkor a pénzügyminiszter - mindegy, dicsekedett vele, hogy mennyi adót, hogy mondjam, elkerült, persze úgy is mondhatnák, hogy elcsalt. Szóval, amíg ilyen lelkület van az országban, addig ezek a negatív folyamatok egymást fölerősítik.

Ebből következik, és bezáró, utolsó mondatként mondanám, utolsó gondolatként, hogy ha az ország azt hiszi, hogy a parlamentben az adótörvények alkotása tényleg szakszerűen, felelősséggel történik, és azzal a szándékkal, hogy minél kevesebb legyen az adó az idők múltával, hogy minél több maradjon a vállalatnál és a családnál, hogy aztán ők döntsék el, hogy mi legyen a többlet nemzeti jövedelemnek a sorsa, ha ezt érzik a polgárok, a választópolgárok, az adózó polgárok, a polgárok, akkor kevesebb lesz az adóelkerülés, és kevesebb költségbe kerül az adóbehajtás, és mégis több adóbevétel lesz, aminek aztán az áldott-áldásos következménye, hogy a következő években állandóan kisebb és kisebb adóbevételről, legalábbis a GDP csökkenő hányadú adóbevételéről kell majd vitatkoznunk. Köszönöm a meghallgatást. (Taps a Fidesz padsoraiban.)