Készült: 2024.04.19.00:56:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

224. ülésnap (2001.09.24.), 67. felszólalás
Felszólaló Kovács László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:44


Felszólalások:  Előző  67  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előző napirendi pont tárgyalásánál már elmondtam, hogy a Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja szerint mire célszerű összpontosítani a nemzetközi akciókat. Szeretnék ehhez most néhány kiegészítést is tenni. Így meggyőződésünk, hogy szükség van a biztonsági intézkedések és rendszabályok nagyon széles körű nemzetközi összehangolására azok hatékonyabb érvényesítése érdekében. Meggyőződésünk, hogy szükség van arra is, hogy az országok összehangolják stratégiájukat a globalizációval kapcsolatban, legalábbis két dologban. Az egyik: hogyan lehetne közös erőfeszítésekkel mérsékelni a globalizáció sajnos elkerülhetetlen kedvezőtlen hatásait, s hogyan lehetne ugyanakkor, ugyancsak közös fellépéssel, összehangolt stratégiával a globalizáció folyamatát az emberiség javára kihasználni, hiszen a globalizáció ellen nem fellépni kell, mert az majdnem olyan, mintha természeti jelenségekkel szállnánk szembe, hanem meg kell próbálni a globalizációt az emberiség javára a lehető legnagyobb mértékben hasznosítani.

Megindokoltam azt is, hogy miért tartjuk elengedhetetlennek Magyarország részvételét a közös akciókban, és most arról szeretnék röviden szólni, hogy túl az Egyesült Államok kérésének teljesítésén - amiről már örvendetes egységben született egyetértéssel döntés -, milyen legyen részvételünk formája. Ehhez szeretnék néhány további szempontot adni, hogy milyen szempontokat vegyen figyelembe a magyar kormány, amikor ezekről dönt.

Véleményünk szerint részvételünk konkrét formáinak meghatározásánál a legfontosabb szempont Magyarország biztonsága, a magyar emberek életének megóvása kell legyen. Egy másik fontos körülmény abból adódik, hogy a terrorista akciók nyilvánvalóan a szabadság, a demokrácia ellen irányulnak. A válaszlépéseknek ezért nem korlátozniuk, hanem megvédeniük és megszilárdítaniuk kell a szabadságjogokat és a demokráciát. Ezt kell szem előtt tartania a magyar kormánynak is a magyarországi intézkedések kimunkálása és bevezetése során.

A Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint a nemzetközi terrorizmussal szembeni fellépés, az ehhez történő magyar hozzájárulás nem kizárólag a kormány ügye. Ezért nyújtottunk be módosító indítványokat. Megmondom őszintén, nem az volt a célunk, hogy bármelyik párt frakcióvezetőjének ezzel örömet szerezzünk, mert az imént valami szemrehányást véltem kiérezni, hogy "nem örülünk" - hangzott el -, ezeknek a módosító indítványoknak. Nem is ez volt a célunk, hogy örömet szerezzünk, hanem az volt a célunk, hogy biztosítsuk ezekben az intézkedésekben a lehető legszélesebb körű egységet, összefogást az ország határain belül is. Hiszen ha szükség van ilyen összefogásra nemzetközi méretekben, akkor azt gondolom, hogy csak egyetérthetünk miniszterelnök úr imént is és korábban is elhangzott figyelmeztetésével, hogy igenis egységesen, a lehető legszélesebb egységben kell föllépnünk, és ezek a módosító indítványaink pontosan arra irányulnak, hogy a parlament, a civil szervezetek, lényegében az egész társadalom szerepvállalására lehetőséget adjanak, illetve azt biztosítsák. Ugyanis meggyőződésünk szerint csak az ilyen széles körű összefogás garantálhatja az eredményes fellépést a nemzetközi terrorizmussal szemben. Erre tettünk néhány intézményi és szervezeti javaslatot. Csak az ilyen széles körű, összehangolt fellépés biztosíthatja a magyar gazdaság stabilitásának a megóvását, és ugyancsak ilyen széles körű összefogás kell a gyűlölködés kiszorítása érdekében, mert ne feledjük, a gyűlölködés is melegágyát képezi a terrorizmusnak.

Tisztelt Ház! Befejezésül szeretnék utalni arra, hogy a kormány határozattervezete az indokolásban ítéli el azokat a megnyilatkozásokat, amelyek a terrortámadás egyértelmű megbélyegzése helyett - ahogy az indoklás fogalmaz - indokot próbálnak keresni erre a barbár cselekedetre. Ez az állásfoglalás a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja szerint nagyon is fontos, és ma meggyőződtünk arról, hogy nagyon is időszerű. Olyannyira fontos és olyannyira időszerű, hogy szerintünk ezt nem a határozat indoklásában kell elrejteni, hanem magában a határozatban kell egyértelműen kimondani és hangsúlyozni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  67  Következő    Ülésnap adatai