Készült: 2024.03.29.16:48:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

7. ülésnap (2010.05.26.), 117. felszólalás
Felszólaló Dr. Gulyás Gergely (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:45


Felszólalások:  Előző  117  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kijelölt Miniszterelnök Úr! Gazdaságpolitikáról a jogállam irányába váltva a kormányprogramot tanulmányozva észrevehetjük, hogy annak ötödik fejezete úgy szól, hogy a demokratikus normák helyreállítása.

(15.20)

Az a tény, hogy ez az öt fő fejezet egyike, már önmagában súlyos kritikája az elmúlt nyolc év kormányzati hatalomgyakorlásának. Tudjuk azt, hogy az elmúlt nyolc év során a kormányzati hatalom egyszerre üresítette ki a demokráciát - gondoljunk csak a népszavazás intézményével kapcsolatos méltatlan vitákra -, és vette semmibe a jogállamot.

Beszéltünk már ebben a Házban 2006 őszéről, azonban azt látni kell, hogy ez egy folyamat volt. Ez a folyamat nem 2006-ban kezdődött, hanem már 2002-ben, amikor december 1-jén a kormányzati hatalom olyan tüntetést vert szét - azóta már a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság által is megállapított módon jogellenesen -, ahol a tiltakozók az ellen kívántak demonstrálni, hogy a hivatalban lévő magyar miniszterelnök Erdély elcsatolásának évfordulóján román kollégájával akart pezsgővel koccintani. Ezzel kezdődött, és ezt követően a gyülekezési jog törvénytelen korlátozása folytatódott éveken keresztül.

Nyilvánvaló, hogy az a fajta szabadságkorlátozás, amelyre az elmúlt években sor került, a társadalom számára kevésbé fájdalmas, mint az ország eladósodása és elszegényedése. Azonban mindenkinek szeretném felhívni a figyelmét arra, ha a világ államaira gondolunk, akkor eltekintve azoktól az államoktól, ahol a természeti kincsek tárháza önmagában biztosítja a gazdaságot, ott általában jólét és demokrácia, az emberi szabadságjogok teljessége együtt jár. Úgy gondoljuk, hogy az előző időszaknak a jólétet tönkretevő és a szabadságot megvonó politikája helyére a szabadság és jólét rendjének kell állnia.

És ha a rendnél vagyunk, akkor ugyanezt láthatjuk szabadság és rend vonatkozásában. Tudjuk azt, hogy a szabadság rend nélkül anarchiába fulladhat, a rend pedig szabadság nélkül diktatúra lehet. Azonban azt is látni kell, hogy az elmúlt négy évben páratlan bravúrral a kormányzati többségnek sikerült megvalósítani azt, hogy miközben a szabadságjogok korlátozására több alkalommal került sor jogsértő módon, aközben a rend helyett rendetlenség és - különösen vidéken - borzalmas viszonyok vannak a közbiztonság terén is. Azt kell tehát mondanunk, hogy a szabadság és a rend együttes helyreállítása és egyensúlyának megtalálása kulcsfeladat a következő évek szempontjából.

Szabadság és rend azonban nincsen jól működő igazságszolgáltatás nélkül. Magyarországon ma nincs jól működő igazságszolgáltatás. A kormányprogram ugyancsak a lassú büntetőeljárásokról tesz említést, de meg kell jegyezzük, hogy az embereknek ugyanannyira sérelmes az, ha egy egészen egyszerű polgárjogi követelést kívánnak érvényesíteni, arra is évekig kell várniuk. Úgy gondoljuk, hogy a bírósági statisztikák a jelen formában még arra sem alkalmasak, hogy a diagnózis kimondható legyen. Tehát először is világosan át kell azt tekinteni, hogy mennyi ideig tart pontosan egy per - ezekbe mondjuk, a szünetelés meg a peren kívüli egyezség ne számítson bele, hiszen a jelenlegi statisztikákból még ezt sem lehet megállapítani, hogy pontosan egy per valójában az ítélethozatalig, a végrehajthatóságig meddig tart -, és ezt követően lehet foglalkozni azokkal a területi aránytalanságokkal, amelyek amúgy is az igazságszolgáltatásban fennállnak. Ezek a területi aránytalanságok vezetnek egyébként elsősorban oda, hogy ma már Budapest és Pest megye területén egy bírónak átlagosan ötször-hatszor annyi ügye van, mint egy vidéki kollégájának. Úgy gondoljuk, hogy ez nemcsak az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét sérti, de lehetetlenné teszi azt is, hogy ebben ennek a hárommilliós térségnek az igazságszolgáltatása tervezhetően és rendesen működjön.

Végül a miniszterelnök-jelölti előterjesztés foglalkozott azzal, hogy Magyarország számára új alkotmány is szükséges. Úgy gondoljuk, hogy valóban az a kétharmados felhatalmazás, amit ez a kormánykoalíció kapott, egyszerre kötelez is bennünket arra, hogy azt az ideiglenes alkotmányt, amit '89-ben a kerekasztal-tárgyalásoknál ugyan újraírtak, de preambulumát tekintve, egyes jogintézményeit tekintve elavult, egy olyan új váltsa fel, amely megőrzi a parlamentáris demokráciát, azonban lehetővé teszi azt, hogy valamennyi magyar állampolgár büszke lehessen a saját alkotmányára.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  117  Következő    Ülésnap adatai