Készült: 2024.03.29.13:14:49 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

81. ülésnap (2011.04.01.), 92. felszólalás
Felszólaló Hegedűs Lorántné (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:58


Felszólalások:  Előző  92  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Kérem, a társulások most is erősítve vannak, hiszen jóval több pénzt kap az az iskola, az a bármilyen intézmény, amelyik társulás keretén belül látja el a feladatait. Jó, lehet, hogy nem jóval többet, bocsánat, mert látom már az ellenvéleményeket, de többet kap, igen, ebbe az irányba vannak kényszerítve vagy ebbe az irányba vannak finoman tessékelve az önkormányzatok, tehát ez már jelenleg is fennáll. De hogy ezt kényszerítően rátestáljuk az önkormányzatokra, ezt semmiképpen nem tudjuk elfogadni.

Azonkívül pedig, kérem, valahogy egy alaptörvénynek abból kéne kiindulni, hogy mi az ideális állapot, mit szeretnénk mi igazából elérni a településeink között. Ugye, nem akarjuk felszámolni a településhálózatot, remélem, ezt így mi közösen itt most ki tudjuk mondani, hiszen az ezeréves hagyományunk, gyakorlatilag Szent Istvánhoz kötődik ez a jelenlegi településszerkezet. Ezek korábban önálló gazdasági egységek is voltak, tulajdonképpen erre az alapra kéne visszahelyeznünk, önfenntartó településeket kéne nekünk létrehozni, ebbe az irányba kéne ellépnünk, amelyek ellátnak más egyéb feladatokat is, oktatási, szociális, egészségügyi feladatokat és így tovább, de ebben az önálló gazdasági egységben tudnak működni. De ha tönkretesszük őket alapból... - illetve most még egy dolgot hadd mondjak, mert ezt, hogy mondjam, irodalmi példákkal is alá lehet támasztani: az a falu él, az a falu tud megmaradni, ahol tanító, pap, postáskisasszony és a többi, ezek az alap közszereplők megvannak, de ha ezt nem tudja megtartani egy falu, mert mondjuk, egy társulásba be van kényszerítve, az a falu meg fog halni.

Tehát ezért minekünk alaptörvényben kell gondolkodnunk, nem pedig a szituációs etikához képest, hogy most ezt tudjuk megcsinálni, és akkor ehhez szabjuk az Alaptörvényünket is. Egy ideális állapotot kéne tételeznünk, és ahhoz képest kéne nekünk az alaptörvényünket is megfogalmazni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  92  Következő    Ülésnap adatai