Készült: 2024.03.29.14:53:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

265. ülésnap (2005.11.14.), 350. felszólalás
Felszólaló Bánki Erik (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:05


Felszólalások:  Előző  350  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondoltam, már sosem kerülök sorra, de azért a türelem mégiscsak rózsát termett.

Szeretnék visszatérni a négy módosító indítványhoz. Igazából két irányt határoznak meg Illés Zoltán módosító indítványai: egyrészt szeretné az élettartam-hosszabbítást elvetni, illetve leállítani a kis és közepes radioaktivitású hulladékok elhelyezését célzó bátaapáti tároló építését.

Az első esetben itt a vitában már többször felmerült, hogy milyen esetleges környezeti károsodások bekövetkeztét kell mérlegelnünk. Én azt gondolom, hogy egészen más lenne a helyzet, és Illés Zoltán képviselőtársam nagyjából olyan álláspontot képvisel, mintha most kéne döntenünk arról, hogy építsünk-e atomerőművet, vagy ne építsünk atomerőművet. Ez elhangzott ma már a vita során.

Én azt gondolom, hogy egy élettartam-hosszabbítás egészen más dologról szól, mint egy új erőmű létesítése, bár azt gondolom, hogy fél évvel ezelőtt még egészen más megközelítése lehetett volna magának az élettartam-hosszabbításnak is akár, így az olajárrobbanás és a fosszilis energiahordozók hihetetlen árnövekedése következtében, én azt gondolom, egészen más megvilágításba került mára ugyanez a kérdés.

Hiszen ha megnézzük azt, hogy meddig állhat rendelkezésünkre ilyen típusú energiahordozó, akkor nagyjából a szakértők véleménye egybevág abban, hogy 30-40 év lehet hátra. Ha megnézzük azt, hogy uránércből mennyi tartaléka lehet a földnek, akkor az viszont legalább kétszáz évre elegendő. Ez sem egy nagy időtáv egyébként az emberiség léptékét tekintve.

Azt gondolom, ma - és ez is elhangzott már a vitában - nem vagyunk még felkészülve arra, hogy alternatív energiahordozókkal, megújuló energiaforrásokkal kiváltsuk azt az energiaigényt, amelyre nemcsak a lakosságnak - és erről ma még talán kevés szó esett -, hanem a gazdaságnak is nagyon nagy szüksége van. Arról beszélünk, hogy versenyképes gazdasághoz kell megteremtenünk a feltételeket Magyarországon, ebbe az is beletartozik, főleg ha, mondjuk, működőtőke-bevonásban is érdekeltek vagyunk, és a hazai vállalkozások fejlesztését is szem előtt kell tartanunk, hogy megfelelő energiamennyiséget kell biztosítanunk megfelelő áron a vállalkozások számára is.

Elhangzott Illés Zoltán kérdése, hogy kinek az érdeke az élettartam-hosszabbítás. Én azt gondolom, hogy egyrészt a magyar állampolgárok érdeke, ez ma már itt elhangzott, a kedvező előállítási költségek miatt, és Szalay Gábor képviselőtársam is felvetette itt az árak kérdését. Valóban, ha azt akarjuk garantálni, hogy kiszámítható energiaárak maradjanak Magyarországon, akkor abba beletartozik a paksi erőmű által előállított villamos energia mennyisége is, arról nem beszélve, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk akkor, ha ezt energiaimporttal kell legalább átmeneti időszakra pótolnunk.

Hiszen amíg a hazai alternatív energia-előállítás fejlődése nem teszi lehetővé ennek a kiváltását, addig mindenféleképpen ez marad, ez pedig a külkereskedelmi mérleg romlása mellett nemzetbiztonsági kockázatokat is rejt magában. Tehát ezeket mind mérlegelnünk kell ebben az esetben. Emellett, a magyar állampolgárok érdeke mellett jön a gazdasági szereplők érdeke, azt gondolom, hogy ez is nagyon fontos.

Azon kéne inkább gondolkodnunk, hogy az élettartam-hosszabbítás eldöntését követően a hátralévő valamivel több mint húsz év alatt megteremtsük a feltételeit annak, hogy biomasszával, szélenergiával vagy éppen a geotermikus energiahasznosítással kiválthassuk ennek a megtermelt energiamennyiségét. Azt gondolom, hogy ebben sajnos ma rosszul állunk. Tehát mélyen egymás szemébe kell néznünk, kormánypárti képviselőknek, ellenzéki képviselőknek, azt hiszem, hogy mind a ketten hibáztunk ezen téren, és csak közös összefogással tudjuk ezt a folyamatot felgyorsítani. Itt különös jelentősége lehet a nemzeti fejlesztési terv második ütemének, mert a nemzeti fejlesztési terv következő ütemében kiemelt pontban kell kezelni az ilyen típusú beruházások támogatását.

A másik két módosító indítvány a kis és közepes radioaktivitású hulladéktárolók megépítéséről szól. Én azt gondolom, hogy élettartam-hosszabbítás nélkül is kötelességünk lenne ezt megépíteni, mert a tárolás biztonságának a kockázatát jelentősen rontja az, hogyha a meglévő ideiglenes tárolóban marad hosszú távon ez a kis és közepes radioaktivitású hulladék. Én azt gondolom, sokkal biztonságosabb elhelyezést kap a most épülő műben.

A társadalmi elfogadottság minden előzetes várakozást meghalad. Én magam, azt hiszem, elég hitelesen képviselhetem az ott élő polgárok érdekeit, hiszen én magam is közel élek az erőműhöz. Nem vagyok atomerőmű-párti, sőt igenis, komolyan kell venni azokat a kockázatokat, amelyeket az erőmű még a leszerelése után is magában rejt, de azt gondolom, hogy ha megfelelő megfigyelőrendszert tudunk telepíteni, kellően bevonjuk a térség lakosságát az információáramlásba, akkor mindenki nyugodtan élhet, akár a kis és közepes radioaktivitású hulladéktároló környezetében is. Tehát én azt gondolom, hogy ezeket a szempontokat kell figyelembe venni.

És még egy utolsó megjegyzés a mennyiségekről, amit Illés Zoltán elmondott: nem véletlenül lett 18 ezer tonnára tervezve, hiszen ha képviselőtársam kiszámolja az általa felvetett mennyiségeket, tehát azt a 400 tonna/éves hulladékképződést, az ötven év alatt, ha a hosszabbítással kalkulálunk, éppen 20 ezer tonna körüli mennyiséget fog jelenteni. Tehát nincs abban kockázat, hogy ide külföldről vagy bárhonnan hoznának még további hulladékokat. Itt az az elvárható dolog, hogy a felszíni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ideiglenes tárolókból lekerüljön a felszín alatti tárolóba ez a hulladék.

Tehát ilyen módon én magam sem támogatom a benyújtott módosító indítványokat. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)




Felszólalások:  Előző  350  Következő    Ülésnap adatai