Készült: 2024.03.28.14:46:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

259. ülésnap (2005.11.02.), 32. felszólalás
Felszólaló Lendvai Ildikó (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 31:41


Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ahogyan Kosztolányi versében a zászló is több mint bot és vászon, vagy Örkénynél a gyöngyfüzér több mint madzag és gyöngyszemek, a költségvetés jóval prózaibb fogalma is több mint bevételek és kiadások számoszlopa.

Ilyen patetikusan kezdtem volna a költségvetési vitához a hozzászólásomat, és ilyen szépen folytattam is volna, ha nem kellett volna most, sajnos mindjárt a vita elején néhány súlyos félreértést és tévedést kiigazítanom, hogy ne akadályozza az érdemi vitát. Nos, vegyünk sorra néhányat az előbb elhangzottak közül!

Növekedtek-e az adó- és járulékterhek ebben a ciklusban? (Dr. Áder János és Varga Mihály: Igen, igen!) Csak számokat mondok, ezek nem olyan nagyon bonyolultak. 2002-ben a jövedelmek 39 százaléka került központosításra, elvonásra; 2006-ban 36 százaléka. Kérdezem: melyik a több? Most nem hallok választ.

Az átlagjövedelem minden 100 forintját 2002 első félévében közel 26 forint adó- és járulékteher sújtotta; ma ez az összeg nincs 21 forint. Melyik a több: a 26 vagy a 21? Megint nem kapok választ.

(10.40)

Különösen érdekesnek találom, hogy adónövekedés miatt az panaszkodik, az sopánkodik, aki a kormányzását a minimálbér adómentességének megszüntetésével kezdte, majd kisvártatva két és félszeresére emelte a tételes egészségügyi hozzájárulást. (Taps az MSZP soraiban.) Hát, komolyan mondom, én mindenkitől szívesen veszek táncleckéket, rám is férne, de nem azoktól, akik már ötször letaposták a lábamat! (Derültség és szórványos taps az MSZP soraiban.)

Akármilyen tisztelettel vagyok tehát a Fidesz adópolitikai ötletei iránt, ezeket a gondolatokat némi fenntartással kell fogadnom. Persze, van olyan adótétel is, ami nőtt, vagy újéként jelent meg, ilyen például a környezetterhelőket sújtó ökoadó, a luxusadó vagy a bankadó. De itt a növekedést tudatosan választottuk és vállaljuk, mindennek ellenére csökkent (Font Sándor: A regisztrációs adó?) az állami központosítás aránya. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)

Aki esetleg valamilyen okból a használtautó-kereskedelemben vagy a bortermelésben, vagy egyéb másban érdekelt (Derültség az MSZP soraiban.), annál persze megtörténhet - bármelyikünkkel lehet így -, hogy sokallja az ezt a területet sújtó adókat. Én is sokallom a személyi jövedelemadót, amikor éppen be kell fizetni, de ettől még tudom, hogy a mértéke csökkent.

Vegyünk egy másik példát (Font Sándor: A regisztrációs adó a duplájára nőtt! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.), például a sokat elsiratott, igen magas adósságállományt! Tényleg jobb volna, ha kevesebb lenne, egyetértünk Varga Mihály kollégámmal. De nézzük meg egy kicsit a számokat! Az adósságállomány az Antall-kormány idején 182 százalékkal, a Horn-kormány idején 60 százalékkal, az Orbán-kormány idején 49 százalékkal, most - 2006-ot is beleértve - 46 százalékkal nőtt. (Dr. Áder János: Hetvennel!) Melyik a több? - kérdezem megint. (Dr. Veres János: Tanulj meg számolni!) Sok ez persze, sok a terhe is, de nem elviselhetetlen.

A kamatterhek, az adósságszolgálat 2006-ban az infláció és az árfolyam kedvezőbb alakulása miatt csökken - nem nő, csökken - 2005-höz képest. A kamatteher éves szintje egyébként ma kisebb, mint amennyit a nemzeti jövedelem növekszik évente, és ez a lényeg, mert ez mutatja azt, hogy a hitelt többé-kevésbé jól használta fel az ország. Jelenleg több a hitel gazdasági hozama, mint ami terhet ez jelent a költségvetésben - persze igen, ehhez az kell, hogy a gazdasági növekedés most 4 százalékos legyen.

Nem volt ilyen elfogadható a kamatterhek és a nemzeti jövedelem növekedésének aránya, mondjuk, az önök kormányzásának utolsó évében, amikor a növekedés 3 százalék alá csökkent. Akkor bizony nagyobb terhet jelentett az adósságszolgálat, mint amennyit hozott az országnak a nemzeti jövedelem növekedése. Épp ezért teljesen megértem az önök kivételes és kifinomult érzékenységét az adósságterhek iránt, csakhogy most más a helyzet.

Vagy egy másik példa: vegyük, mondjuk, a Széchenyi-terv híján elsiratott magyar kis- és középvállalkozók helyzetét! Kérem szépen, ne tessék temetni őket, mert az élve eltemetés rosszat tenne nekik is és az országnak is, és szerepük valóban nagyon fontos. Nos, a 2004-es év az, aminek már a teljes adatait is ismerjük: 2002 és 2004 között a mikro-, kis- és középvállalkozások árbevétele jelentősen nőtt, a kisvállalkozásoké majdnem másfélszeresére nőtt - nem csökkent, nőtt -, nagyobb ütemben nőtt egyébként, mint a nagyvállalatoké. Ugyanebben az időszakban ezeknek a vállalkozásoknak a nyeresége egyharmadával nőtt. Ami a számukat illeti: 21 ezerről 23 ezerre nőtt a kisvállalkozások száma - nőtt, és nem csökkent -, nőtt a mikrovállalkozások száma is, és nem csökkent a középvállalkozások száma sem.

Ez tehát azt mutatja, hogy nem könnyű a magyar vállalkozóknak, de helytállnak és gyarapodnak. Nem volna érdemes erőfeszítéseiket lebecsülni vagy kétségbe vonni. (Taps az MSZP soraiban.)

És valamit a szintén siratott lakástámogatásról: nos, az a lakástámogatás, amit mi állítólag tönkretettünk, éves összegében két és félszer akkora, mint az önök utolsó kormányzati évében. Hát, ha most baj van, ha most sírni kell, akkor milyen férfias önmegtartóztatás és szemérem kellett önöknek ahhoz, hogy 2002-ben ne zokogják halálra magukat a két és félszer kisebb támogatási összeg miatt?! (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)

Végül egy valódi gondról: természetesen komoly gondokat jelent, hogy az Európai Unió szerint másképp kell számolnunk az autópálya-építés költségeit és egyéb költségeket; nem akarom ezt kisebbíteni. De hogy azok beszéljenek trükközésről, az Unió szándékos becsapásáról, akik annak idején számos állami kiadást a Magyar Fejlesztési Bank égisze alá vittek, nemcsak a hiánykozmetikázás miatt, hanem sokkal csúnyább okból, hogy elkerüljék a közbeszerzést, az mégiscsak túlzás! Ha most az Európai Unió fenntartásait fejezte ki, ami nem öröm, akkor, ha már akkor is uniós tagok lettünk volna, biztos a haját tépné. (Moraj a Fidesz soraiban.)

Ezért kérem szépen itt is, a közös gondban a kritikát óvatosabban megfogalmazni, és inkább a közös megoldásokat keresni (Font Sándor: A Kiskunfélegyháza-Szeged közötti autópálya-építésnél volt közbeszerzés?), ezt a segítséget szívesen vesszük. Igen, van itt, aki a Vegyépszer nevében szól az autópálya-építés régi modellje mellett (Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) - tudomásul veszem ezt is. (Font Sándor: Volt-e közbeszerzés Kiskunfélegyháza és Szeged között? - Az elnök ismét csenget.)Nos, nyilván a vitában mód lesz arra, hogy ki-ki megvédje a saját felfogását és a saját adatait. Én most az eddiginél elegánsabban Churchillt idézem, ő mondta azt egy ilyen okfejtés hallatán, hogy tisztelt képviselőtársamnak sajnos kevés szerencséje volt az általa előadott tények és az igazság egybeesését illetően. Ennél udvariasabban nem tudom magam kifejezni. (Derültség és taps az MSZP soraiban.)

Nem azért cáfoltam néhány elhangzott adatot, mert azt gondolnám, hogy minden rendben van. Dehogy van minden rendben! De éppen elég a valódi gond, nem érdemes - ahogy mondtam - álproblémákat is kreálnunk magunknak, pláne egy ilyen fontos témában. Hiszen a költségvetés az ország számára a jövő esztendő tervrajza, ennek nyomán készülhet minden család és minden ember saját, privát költségvetése, és mint minden tervrajz, a lehetőségek határain belül mutatja készítői értékrendjét és fontossági sorrendjét is.

Ezért, ha megengedik, én is erről a két dologról szeretnék szólni: először arról, hogy mit jelent ez a terv a különböző helyzetű emberek privát költségvetése számára, másodszor arról, hogy milyen értékválasztást tükröz a lehetőségek határain belül. Mert persze a költségvetés nem a parlamentnek, hanem az országnak készül, és noha majd a vita végén itt a parlamentben fogunk szavazni róla, a lényeg mégiscsak az, hogy ugyanannyit ugyanilyen kötöttségekkel, hasonlóképpen osztana-e be az állampolgár.

Tudjuk, hogy mennyit oszthat be, elhangzott a pénzügyminiszter úr expozéjában: fejenként, havonta átlagosan közel havi 90 ezer forint áll az államháztartás rendelkezésére. Az igazán fontos kérdés az, hogy hogyan szavaznának erről a beosztásról az állampolgárok, a tévénézők, a rádióhallgatók. Vajon ugyanúgy, mint mi, több mint 10 ezer forintot szánnának-e a 90 ezerből az oktatásra, 17 ezret a nyugdíjra, 8500-at az egészségügyre, vagy más arányokat állapítanának meg? Sokallnák vagy kevesellnék a családtámogatásra jutó havi 4 ezer forintot, és azt a másik 4 ezret, ami útépítésre, -fejlesztésre jut?

Azt bizonyosan tudjuk, hogy van, aki sokallja még azt a havi 21 forintot is, amit a pártokra költünk, és azt is tudjuk, hogy van, aki vitatja, hogy mindenki fizet havi 250 forintot a hitélet támogatására, míg mások ennél jóval többet szánnának erre. Ha így nézzük, a költségvetés, a közpénzek közös kezelése a szolidaritás próbája, azt a havi 90 ezer forintot, átlagosan évi több mint egymilliót ki-ki a szolidaritás jegyében és annak reményében fizeti be. Hiszen havi 2 ezret az is lakástámogatásra ad, akinek már van lakása, 3500-at az is kórházaknak szán, aki sohasem kerül oda, közel ugyanannyit gyógyszertámogatásra ad az is, aki a patika közelében sem jár, havi 800-at munkanélküli-ellátásra költ az is, akinek biztos állása van, 700-at vasúttámogatásra, azok is, akik soha nem vonattal utaznak.

Néhány kezdeményezésünkről azonban szerencsére már véleményt mondtak az emberek, úgy is mondhatnám: van, amiben már szavazott az ország. Szavazott az alkalmi munkavállalás legalizálásának új formájáról az a 200 ezer ember, aki kiváltotta a kék könyvet. 70 ezerrel többen vannak, mint akik korábban legálisan végeztek alkalmi munkát; 70 ezer emberrel több tehát, aki részesülhet társadalombiztosításban, és ha megbetegszik, táppénzben.

 

(10.50)

Szavazott a Start-programról és az azzal járó járulékkedvezményekről az a 20 ezer fiatal és munkaadóik, akik máris Start-kártyát váltottak ki az adóhivatalokban. Szavazott a használtlakás-vásárláshoz járó félszocpolról és az állami kezességvállalásról az a 40 ezer fiatal, 20 ezer pár, akinek már befogadták a szerződésigényét.

Szavaztak az áfacsökkentésről és annak várható kedvező gazdasági hatásáról azok a cégek, akik már - épp tegnap láttam - most úgy hirdetnek a tévében, hogy nem várják ki a január 1-jét, már most ennyivel olcsóbban kínálják az árut. Szavazott az autópálya-építésről az a távol-keleti cég, aki azért választotta Magyarországot, mert itt dinamikusan épül az úthálózat, és ezért hoz ide munkahelyeket.

A költségvetés felsorolt tételei tehát máris többek egy tervszámnál. Ezeket már valódi társadalmi igény és valódi társadalmi érdeklődés hitelesíti. Fontos ez, hiszen azt kell most végiggondolnunk, hogy hogyan számoljon saját 2006-os házi költségvetésében ezen adatok alapján az átlagos magyar család. Az ő privát költségvetésük bevételi oldalát növeli, hogy még ha átlagfizetésük egy fillérrel sem emelkedik - amit természetesen az esetek többségében nem lesz így -, akkor a 156 ezer forintos átlagbérből 3600 forinttal több marad a borítékban. Vagyis változatlan bérek esetén ez a házaspár évi 86 400 forinttal többet visz haza.

Számoljunk utána! Változatlan fizetés mellett is ez a pluszösszeg önmagában fedezi az infláció többletterheit, és akinek béremelkedése van - minimálbéreseknél 10 százalékos béremelkedés, máshol 4 százalék körül számolunk -, az ezt már valóban élete javítására, körülményei javítására fordíthatja. A bevételi oldalt gyarapítja a családok 97 százalékánál a családtámogatás növekedése is.

2005-ben az összes eddigi támogatási formát figyelembe véve egy gyerek 12 200 forint támogatásra számíthatott, sajnos átlagosan, mögötte nagy szórással. 2006-ban 13 800 forint lesz az átlagos családtámogatás. Ha pedig a szülők kis keresetűek, esetleg minimálbérért dolgoznak, akkor, mint mondtam, szándékaink szerint és kedvező tárgyalások esetén az ő bérnövekedésük jóval nagyobb, és ők a korábbi családtámogatásuk megduplázódását várhatják.

A család kiadási oldalát - tény és való - 2-2,5 százalékos infláció növeli majd; bár mint mondtam, ezt az átlagbérnél már az szja-csökkentés is fedezi.

Az infláció csekély mértéke jórészt annak köszönhető, hogy a felső áfakulcs csökkenése miatt olcsóbb lesz a villanyáram, a mosópor, a ruha, a cipő, a benzin, a rádió, a tévé, a mosógép, a frizsider és általában az árucikkek többsége. Ezen egy négytagú család havi 6-8 ezer forintot spórol. Önmagában tehát az adócsökkenés - ha semmi más nem történik ebben az országban - egy négytagú, átlagfizetést kapó családnál évi 170 ezer forint többletet jelent, mondhatnánk: egy újabb havi fizetést.

Hogyan készítse 2006-os hasonló, privát költségvetését a nyugdíjas? Az átlagszám nem sokat mond, mégis elmondom: átlagosan havi 4000 ezer forint többletre számíthatnak a nyugdíjasok. De talán mindenkinek többet jelent, ha elmondom: mindenki számolhat a 4,3 százalékos törvényes nyugdíjemeléssel, mert ebből, a törvény szerint járó emelésből a meginduló nyugdíjkorrekció ellenére sem veszünk el egy fillért sem. Nem követjük azt az 1999-es rossz gyakorlatot, amikor egyik nyugdíjas nyugdíjából akartak elvenni a másikra hivatkozva. Számíthat a nyugdíjas a most már teljes 13. havi nyugdíjra, és remélem, valóban úgy gondoljuk itt mindnyájan a teremben, hogy számíthat erre, hogy a minden nyugdíjasnak járó 13. havi nyugdíj rendszerén senki sem akar változtatni. Annak ellenére sem, hogy a Fidesz nyugdíjastagozatának vezetője a Hír TV-ben úgy vélekedett, a 13. havi nyugdíj nem változtathatatlan szerzett jog. Emögött nincs is biztosítás, és talán nem is feltétlenül kellene mindenkinek adnia.

Örömmel hallottam Orbán Viktor elnök úr ezzel ellentétes szavait, de a nyugdíjasok sorsa nem játék, itt tiszta beszédre van szükség, itt az összevissza nyilatkozatok komoly aggodalmat kelthetnek a nyugdíjasokban. Azok a talán legnehezebben élő nyugdíjasok, a 200 ezer özvegy - többségükben idős asszony -, akik csak házastársuk után kapnak nyugdíjat, 2006-tól arra számíthatnak, hogy 10 százalékkal nagyobb összeget hoz nekik nyugdíj címén a postás. Hogyan készítse saját privát költségvetését, mondjuk, a mezőgazdaságból élő gazda? Itt a változás már könnyebben összefoglalható. Míg egy gazdálkodóra 2002-ben átlagosan 1 millió forint támogatás jutott, 2005-ben 1,6 millió, addig most, 2006-ban már 2 millió átlagos támogatással számolhatnak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Hogyan tervezzen a sokat féltett magyar kisvállalkozó? Vegye figyelembe azt, hogy 5 millió forint adóalap alatt 10 százalékra csökkenhet társasági adója. Számoljon azzal, hogy most már teljes helyi adóját levonhatja a nyereségadó alapjából. 2006 novemberében pedig végképp búcsút vehet a tételes egészségügyi hozzájárulástól is. A kisvállalkozó figyelje a különböző munkahelyteremtő kedvezményeket is. Ha a Start-programban részt vevő pályakezdőt alkalmaz, sokat spórolhat a járulékon; egy diplomás pályakezdő alkalmazása esetén akár évi negyedmillió forintot is. Kisvállalkozóknál ez nem mindegy.

De a családok 2006-os tervei nem csak pénzről szólnak, noha a tervek pénzben mindig ki is fejezhetők. A Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, Dunaújvárosban vagy a Balaton déli partján élők terveikben azzal is számolhatnak, hogy jelentős időt spórolhatnak utazásaikkal azáltal, hogy megépül városukig az autópálya.

Sorállást természetesen nem terveztünk a költségvetésben, egyfajta sorban állásra mégis sor kerülhet. Ennek örültünk az elmúlt években is, amikor a múzeumok, képtárak előtt állt egy-egy sikeres vendégkiállításon a sor. Erre most is számíthatunk, hiszen láthatjuk Van Gogh, Matisse és a spanyol festészet válogatott gyűjteményét.

Persze, mondhatják azt, hogy csak az eredményeket mondom. De azért tudom, hogy egy privát költségvetést éppen olyan nehéz összeállítani, ahogy nekünk nehéz az országét megszerkeszteni, és természetes, hogy senki sem elégedett a saját a költségvetésével, szinte mindenhova még több kellene. És igen, én sem vagyok elégedett a költségvetéssel. Elégedett vagyok, ha azt nézem, hogy az adott kereteken belül mit lehetett tenni, de nem vagyok elégedett, ha a szándékainkat és a jogos igényeket nézem. Hiszen csak a saját választókörzetemben föl tudnék olyan 40-50 milliárdos pluszigényt sorolni - és ezzel mindenki így van -, hogy bizony minden fillér jó helyre menne.

Úgyhogy szidjuk csak nyugodtan ezt a költségvetést! Mondjuk el, hogy kevesebbet szán a szívünknek fontos területekre, mint amennyi jó volna. Hiszen csak az haladhat előre, aki elégedetlen a mostani állapotokkal. De könyörgöm, legalább minimális következetességgel ki-ki döntse el, hogy voltaképpen mivel elégedetlen! Nem árt, ha az ember jobb híján legalább magával képes egyetérteni, mert nem lehet egyszerre pazarló, osztogató választási költségvetésről és ezzel egy időben kegyetlen megszorításokról szólni. Valamelyik nem stimmel; mint a rossz férj, aki ha van sütemény az ebédhez, akkor prédának és pazarlónak nevezi az asszonyt, ha meg nincs, akkor szívtelen megszorítónak és smucignak.

Nem lehet egyszerre egyetérteni Járai Zsigmonddal, aki a kiadások és a hiány gyorsabb lefaragását követeli és azokkal, akik - mint most is elhangzott - joggal és érthetően keveslik a művészetoktatásra, az önkormányzatokra, az egészségügyre, a munkahelyteremtésre szánt pénzeket. De választani kell!

Mindnyájan tudjuk, hogy a költségvetés mozgástere kicsi, de azért természetesen nem nulla. A költségvetés határát a politika nem feszítheti szét, de a határokon belül, a belső arányok meghatározásában és módosításában, a preferenciák megválasztásában, abban, hogy mi nő és mi csökken, igenis van szerepe a politikának. Ezt már a politika karaktere kell hogy meghatározza.

(11.00)

Most valamit arról, milyen karaktert szántunk mi a mozgástéren belül a költségvetésnek. Ilyenkor, választások előtt minden politikai erő hívó szavakban fogalmazza meg és kínálja fel az állampolgároknak a maga értékeit. Baloldaliként nyilván csak azért tudjuk mi is magunkénak vallani és elfogadni a költségvetést, mert az a maga szigorú keretein belül a mi hívó szavainkat, az igazságosságot, a biztonságot, a bátorságot tartalommal tölti meg. Fontos nekünk, de talán fontos az országnak is, hogy nagyobb igazságosságot hoz a családtámogatás, a nyugdíjkorrekció vagy az adórendszer. Fontos nekünk, de megint csak fontos az országnak is, hogy a közpénzek felhasználása erősítse a biztonságot, a létbiztonságot azzal, hogy kedvezményekkel és jobb képzési rendszerrel munkahelyhez segít, a közbiztonságot azzal, hogy elsősorban az utcák rendőreinek fizetését emeli, átlagosan 14 százalékkal, amelyhez az adóváltozások további 2-3 százalékot adnak hozzá.

És persze, tudjuk, kell mindezekhez a dönteni tudás és a változtatni tudás bátorsága is. Mert dönteni kellett arról is, hogy miből faragjunk le, mert ára van annak, hogy a tavalyinál több jut a költségvetés kedvezményezett területeire, az útépítésre, a nyugdíjra, a családtámogatásra, a munkahelyteremtésre és a felsőoktatásra, és ára van annak, hogy közben a hiány se nőjön. Az árat az állam működési kiadásai fizetik meg. A tárcák igazgatási kiadásai négy év alatt 32 százalékkal csökkentek. Ha reálértékben számolunk, akkor 2006-ban nem érik el a 2002-es kiadások felét sem. Ennyit a pazarló kormány vádjáról. (Moraj és hangok a Fidesz soraiban: Jaj, ajaj!) Ez nem fájdalommentes folyamat. De nem tudunk jobb utat.

Ha az ország gazdasága továbbra is olyan ütemben fejlődik, mint két éve, akkor minden évben 1000 milliárddal több nemzeti jövedelmünk van, mint az előző évben. Ebből durván 400 milliárddal több folyik be a költségvetésbe, és szerencsére bővülnek az uniós források is. De ha a többletből 200 milliárdot adócsökkentésre akarunk költeni, márpedig ezt tesszük, és önök is ezt igénylik, a többit pedig a felsorolt kedvezményezett célokra, családtámogatásra, nyugdíjemelésre szánjuk, akkor a többletből már nem futja az évi 300 milliárdos hiánycsökkentésre. Ezt valahonnan el kell venni. És ha nem az egészségügyből, nem szociális juttatásokból, nem oktatásból, nem építkezésből akarjuk elvenni, akkor csak az állam működési költségeit lehet tovább faragni. De az is látszik, hogy változatlan államszerkezetben ez a végtelenségig már nem lesz lehetséges. Át kell szabni a kormány szerkezetét, a tárcák számát, végiggondolni az önkormányzatok feladatait, a hatóságok számát, a kistérségek szerepének további növelését. Persze, igen, jó néhány ilyen kezdeményezés majd kétharmados egyetértést igényel, kormányoldal és ellenzék megegyezését.

A 2006-os kormánynak - persze jelképes értelemben - azonnal hirdetnie kell a politikai partnerkereső rovatokban: “Csinosnak mondott, koncepcióval rendelkező kormány szavahihető partnert keres az államigazgatás reformjában való együttműködésre. Hazaárulózók és kalandorok kíméljenek jeligére.ö (Taps a kormánypárti padsorokban.) De komolyra fordítva a szót, látunk reményt az ilyen értelmes megegyezésre. Örömmel hallottuk legutóbb a Fidesz elnökének szavait, aki szintén az önkormányzati és a kormányzati rendszer átszabását sürgeti. Partnerek vagyunk, kezdjünk ebben közös gondolkodást!

A 2006-os költségvetés mint a mostani ciklus utolsó költségvetési terve, nyilván alkalmat ad egy négy évre szóló leltár készítésére is. Mit végzett az ország, mit végzett a parlament négy év alatt, és mit nem sikerült elvégezni, vagy elérni? Azt már említettem, hogy négy év alatt csökkent az állami elvonás aránya, és csökkent az átlagjövedelmet sújtó adó- és járulékteher. Varga Mihály képviselőtársam egy korábbi számítása szerint ugyanakkor egy átlagos négytagú család havi kiadása 33 ezer forinttal nőtt. Nem vitatkozom vele, tételezzük fel, hogy ez az összeg stimmel. Azonban szerencsére közben egy ilyen átlagos család havi jövedelme nem az ezt fedező 33 ezer forinttal, hanem 90 ezer forinttal nőtt (Taps az MSZP soraiban.) az adócsökkentések, a béremelések és családtámogatás átalakítása folytán.

Az átlagnyugdíj 2002 elején 42 ezer forint volt, 2006-ban 65 ezer forint. Dupla annyit szánunk ma tudományos kutatásokra, mint 2002-ben, 70 százalékkal többet oktatásra, 60 százalékkal többet egészségügyre, háromszor annyit a közúti közlekedés fejlesztésére. A belső arányok változásának négy év alatt a nyugdíj, a családtámogatás, a lakástámogatás, az oktatás, a kutatás és az útépítés lett a nyertese. Persze, van, ami hátrébb szorult arányaiban. Hátrébb szorult, mint mondtam, az állami működés, kevesebb pénz kellett és jutott a honvédelemre, és szerencsére kevesebb pénzre lett szükség az adósságkezeléshez, a kamatokhoz is.

Maradt persze feladat elég. Van, ami elvégzetlen, van, ami bosszantó, van, ami fáj, ami nem hagyhat nyugodni minket sem 2006-ban, sem azután. Nem hagyhat nyugodni az, hogy a javuló átlag mögött, a növekvő szociális támogatások mellett újratermelődnek a szegénység csapdái, hogy az önkormányzati rendszer túltagolt és agyonterhelt, hogy az egészségügyi finanszírozás szándékaink ellenére a feje tetején áll, hiszen a pénz nagyját a kórházi kezelés és az irdatlan gyógyszerfogyasztás támogatása viszi el a megelőzéstől és a bajt időben észlelő háziorvosi szolgálatoktól. Nem hagyhat nyugodni az, hogy csak most kezd a munkaerőpiac igényeihez alkalmazkodni a szakképzés és a felsőoktatás is. Teendő van tehát elég.

Éppen ezért fontos felelősség hárul mostani vitánkra. Éppen elég a valóságos gyógyítandó baj, nem kell képzelt betegségekre fecsérelni a vitaidőt. És egy kérés, ha lehet, a vitát megelőlegezve. Megértem ugyan, hogy nem kap vacsorát a Fideszből, aki nem mondja el naponta háromszor, hogy luxusbaloldal van kormányon, de komoly ember mégsem szán túl sok időt egy költségvetési vitában egy olyan érvelésnek, amely szerint a miniszterelnök nem is lehet igazán baloldali, ha gazdag ember, mert gazdag ember nyilván nem is tudja és nem is akarja enyhíteni a szegények gondját. Nagyon kérem, ezt a gyermeteg érvet csak az alkalmazza, aki a vakbelét is kizárólag olyan orvossal veteti ki, aki maga is vakbélgyulladásban szenved, méghozzá hevenyben. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Csak az érveljen így, aki az elsős gyerekét analfabéta tanító nénihez akarja beadni, mert más úgysem értheti, milyen nehéz az a betűt leírni. (Dr. Fónagy János: És aki meg tudja fizetni.) És aki igazán következetesen kívánja ezt az érvelést alkalmazni, azt nagyon kérem, ha a felesége véletlenül férfi orvosnál szült, azonnal csináltassa vissza az egészet, hiszen ezzel az erővel azt is mondhatja, hogy mit ért a szüléshez, aki maga nem csinálta. (Varga Mihály: Micsoda mutatvány!)

De ahogy a szülész teljesítménye és tudása az, ami igazán fontos, és nem az, hogy férfi vagy nő, a politikus szociális érzékét is csak a teljesítménye vizsgáztathatja, és nem saját vagyoni helyzete. De ha valaki a vita folyamán majd mégis úgy érzi, hogy őt zavarja az, hogy az átlagosnál nagyobb jövedelem birtokában kell például minimálbérről és nyugdíjról szavaznia, az, kérem, ajánlja fel ugyanúgy közcélokra a fizetését, mint Gyurcsány Ferenc tette. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás ugyanott: Így van!)

Általában itt, a költségvetési vitában érdemes volna a valódi kérdésekre választ találnunk; arra például, hogy ki milyen ütemű adó- és járulékcsökkentést akar és milyen forrásból, hogy a hiány csökkentésének van-e jobb, elviselhetőbb módja, mint amit mi javasolunk az állami működés ésszerűsítésével, hogy hozzá lehet-e majd nyúlni ennek érdekében a kétharmados törvényekhez. Természetesen senki nem várja, hogy az ellenzék megszavazza a költségvetést. De azt várja ellenzéktől és kormánypártoktól, valamennyi képviselőtől az ország, hogy érdemi kérdésekről vitatkozzunk, hogy az év utolsó nagy parlamenti feladatát felelősséggel végezzük, mert a “több lehetőség lent, több felelősség fentö követelmény a politika legfelsőbb fórumára, a parlamentre is vonatkozik.

(11.10)

A szocialista frakció vállalja a rá háruló felelősséget. Nem ad be olyan módosító indítványt, és nem is támogat olyat, ami a hiányszámot növelné.

De nem ad be olyat sem, és nem is támogat olyat, ami csökkentené a kiemelt társadalmi célokra, a nyugdíjemelésre, az új családtámogatásra vagy a munkahelyteremtésre, -fejlesztésre szánt összegeket. Erre a felelősségre kérjük a többi frakciót is.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai