Készült: 2021.06.18.03:49:45 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

71. ülésnap (2011.03.01.), 116. felszólalás
Felszólaló Volner János (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:09


Felszólalások:  Előző  116  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Mint ahogy már az általános vita során is elmondtam, alapvetően elégedettek voltunk azzal, ahogy a Belügyminisztérium hozzányúlt ehhez a kérdéshez, és alapvetően támogathatónak tartjuk, hiszen több államközi gázvezeték és egyéb közmű épül meg, amely határon átnyúló fejlesztéseket jelent, és ezért is tartottuk indokoltnak azt, hogy ezen a területen az eddigi káoszon megpróbál úrrá lenni a kormány.

A 2. ajánlási pontban azt javasoltam, hogy a határvonalat jelölő határjelek ne változzanak, az elhelyezésük ne változzon, miután elvégezték ezeket a munkálatokat - ez egy jobbító szándékú javaslat. Tisztában vagyunk természetesen azzal, hogy a munkálatokat elvégző személy nem távolíthatja el véglegesen ezt a határjelet, vagy nem kezdeményezheti önerőből a módosítását, azonban szükségesnek tartottuk azt, hogy indítványozzuk a szabályok egyértelműsítése céljából, hiszen mondjuk, egy földmunkánál ez óhatatlanul is megtörténhet; ilyenkor, úgy gondolom, fontos lenne egy kicsit tisztábban látni, és megkötni gyakorlatilag ilyen módon a határvonalon dolgozók kezét.

A kihirdetésnél pedig a tizenötödik napot azért tartottuk indokoltnak, csakúgy, mint a korábbi, Belügyminisztérium által előterjesztett közbiztonsági csomagnál, mert a határőrizetet végzők váltásos rendszerben dolgoznak, a szakmai felkészítésükre a szolgálatba lépésük idején van lehetősége a parancsnoki állománynak; ahhoz, hogy ez megtörténhessen, megfelelő időt kell biztosítani arra, hogy ezek az oktatások lezajlódjanak. Maga a hierarchia is egyébként úgy épül föl, hogy kijön a törvény, utána lecsorog ez szépen szintenként a végrehajtó állományig, és ilyen módon kerül ismertetésre, de ez több napot is felölel a gyakorlat szerint, és ezért is tartottuk fontosnak azt, hogy megfelelő felkészülési idővel bírjon az állomány.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  116  Következő    Ülésnap adatai