Készült: 2019.10.21.06:06:02 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 2010-2014

Bizottság: Gazdasági és informatikai bizottság
Gazdasági bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 T/13685 Az offshore vállalkozásoknak a közpénzek felhasználásából való kizárásához szükséges törvénymódosításokról Dr. Schiffer András (LMP)
2014.02.05.: Vágó Gábor (LMP)
bizottságnál tárgysorozatba-vételre vár  
2 H/13680 A paksi atomerőmű bővítési beruházásának az Országgyűlés általi ellenőrzéséről Balczó Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) bizottságnál tárgysorozatba-vételre vár  
3 T/13677 A rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról Volner János (Jobbik) bizottságnál tárgysorozatba-vételre vár  
4 T/13629 A rezsicsökkentéssel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról Németh Szilárd István (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
5 T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
6 H/13624 Nemzeti vagyon elherdálásának, az ország súlyos eladósításának megakadályozása érdekében a nemzeti vagyonról szóló jelentős mértékű döntések időleges tilalmáról Scheiring Gábor (független) bizottságnál tárgysorozatba-vételre vár  
7 H/13490 A hitelezésben alkalmazott hibás pénzintézeti gyakorlat feltárása, megszüntetése és a következmények enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről Ivády Gábor (független), Dr. Szili Katalin (független) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
8 T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
9 J/13475 Az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek 2012. évi működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
10 T/13408 A pénztárgépekkel kapcsolatos átállás teljesíthető határidejének meghatározásáról Dr. Schiffer András (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
11 T/13405 A fejlesztéspolitikával összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
12 H/13403 A Nemzeti Energiastratégiáról szóló 77/2011. (X. 14.) OGY határozatban foglaltak teljesülésének időszakos értékeléséről és a Nemzeti Energiastratégiáról szóló 77/2011. (X. 14.) OGY határozat egyes hamis adatainak kijavítása érdekében történő módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kovács Tibor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
13 T/13382 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvénynek a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos módosításáról Jávor Benedek (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
14 H/13381 A paksi atomerőmű-bővítésről való megalapozott döntéshez szükséges intézkedésekről Jávor Benedek (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
15 T/13366 Az online pénztárgépek bevezetése terén tanúsított totális kormányzati inkompetencia vállalkozásokat érintő negatív következményeinek kezelése érdekében szükséges törvénymódosításról Dr. Dorosz Dávid (független), Szabó Rebeka (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
16 T/13291 A szerencsejáték szervezésről szóló 1991. évi XXXIV. törvény és a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Dr. Aradszki András (KDNP)
2013.12.09.: Balla György (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
17 T/13218 A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
18 T/13216 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvénynek a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011/85/EU tanácsi irányelv átültetésével összefüggő módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
19 T/13171 A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI törvénynek a kamarai tagsághoz kapcsolt vállalkozásokat terhelő sarc eltörléséhez szükséges módosításáról Scheiring Gábor (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
20 T/13138 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról Németh Szilárd István (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
21 T/13123 A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény rendelkezésének hatályon kívül helyezéséről Dr. Dorosz Dávid (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
22 H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
23 T/13091 Egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
24 T/13082 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
25 T/13081 Az egyes fizetési szolgáltatókról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
26 T/13080 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
27 T/13055 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
28 T/13054 A hitelbiztosítéki nyilvántartásról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
29 H/13010 A kormány felelősségéről a hiteladósok megsegítésében Scheiring Gábor (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
30 T/12978 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjával kapcsolatos egyes törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
31 T/12977 Az egységes közszolgáltatói számlaképről Németh Szilárd István (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
32 T/12974 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
33 T/12973 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény, továbbá az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
34 T/12920 A devizahitelesek megsegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról Rogán Antal (Fidesz), Balla György (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
35 H/12875 A környezetkímélő üzemeltetésű közúti járművekkel történő közlekedés elterjedésének elősegítéséről Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
36 T/12872 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012 . évi XLI. törvény módosításáról Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
37 T/12847 A szerencsejáték szervezésével összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Puskás Imre (Fidesz), Ékes József (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
38 T/12846 A pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz)
2013.10.28.: Ékes József (Fidesz), Németh Szilárd István (Fidesz), Dióssi Csaba (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
39 T/12839 Az üzemanyagok árának csökkentésével kapcsolatos törvénymódosításokról Dr. Józsa István (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
40 T/12824 Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
41 H/12814 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Kulturális és sajtóbizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
42 T/12796 A rezsicsökkentésnek a PB gáz felhasználók terheinek mérséklését biztosító kiterjesztése érdekében a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
43 T/12792 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
44 T/12790 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
45 P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben Rogán Antal (Fidesz)
2013.10.14.: Dióssi Csaba (Fidesz), Dr. Aradszki András (KDNP), Németh Szilárd István (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
46 T/12702 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról Koszorús László (Fidesz)
2013.10.14.: Bencsik János (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
47 T/12684 Egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
48 T/12664 Az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény módosításáról Koszorús László (Fidesz)
2013.11.18.: Kovács Ferenc (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
49 H/12649 Az ISD Dunaferr Zrt. megerősítése és a munkahelyek megmentése érdekében szükséges intézkedésekről Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
50 T/12599 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról Kósa Lajos (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
51 T/12513 A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
52 T/12492 A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
53 T/12491 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról Németh Szilárd István (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
54 T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
55 T/12375 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény módosításáról Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
56 H/12374 Az útdíj mértékének igazságosabb megállapításáról Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
57 T/12338 A közútkezelői feladatok átadásáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
58 J/12336 Az atomenergia 2012. évi hazai alkalmazásának biztonságáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
59 T/12327 A valós és fenntartható rezsicsökkentést megalapozó kormányzati intézkedésekről Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Imre (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
60 T/12318 Az igazságos rezsicsökkentéssel összefüggésben a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP)
2013.09.19.: Lukács Zoltán (MSZP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
61 T/12233 A nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló 2011. évi CC. törvény módosításáról Dr. Láng Zsolt (Fidesz)
2013.09.16.: Dr. Vas Imre (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
62 T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
63 T/12030 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény jogharmonizációs célú módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
64 T/12018 Egyes törvényeknek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
65 T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
66 T/12011 A személyszállító szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról Volner János (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
67 T/12010 A személyszállító szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról Volner János (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
68 T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
69 T/11992 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról Karácsony Gergely (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
70 J/11894 A Gazdasági Versenyhivatal 2012. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
71 T/11807 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény törvénymódosításáról Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
72 T/11760 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról Bús Balázs (KDNP) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
73 T/11651 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
74 T/11564 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
75 T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
76 T/11562 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról Dr. Fónagy János (Fidesz)
2013.06.17.: Dióssi Csaba (Fidesz), Bencsik János (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
77 T/11548 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvénynek az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
78 T/11545 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
79 J/11522 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2012. január 1. és 2012. december 31. közötti üzleti évéről kormány (nemzetgazdasági miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
80 T/11474 A Magyar Nemzeti Bankról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
81 T/11473 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz), Dr. Rétvári Bence (KDNP)
2013.06.10.: Kovács Ferenc (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
82 T/11398 Egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról Dr. György István (Fidesz)
2013.06.03.: Horváth Zoltán (Fidesz), Vantara Gyula (Fidesz), Babák Mihály (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
83 H/11364 A "Senkit nem hagyunk az út szélén" miniszterelnöki ígéret egyes elemeinek teljesítése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
84 H/11344 A pénztárgépek cseréjére vonatkozó kötelező határidő meghosszabbításáról Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
85 J/11338 A Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottsága tagjainak közös beszámolója az Országgyűlésnek a felügyelőbizottság éves munkájáról (2012. június - 2013. június) MNB Felügyelő bizottsága ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
86 T/11299 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz)
2013.05.27.: Dióssi Csaba (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
87 T/11284 A helyi és körzeti televíziók digitális átállásának biztosítása érdekében szükséges és egyes hírközléssel összefüggő törvénymódosításokról Menczer Erzsébet (Fidesz)
2013.05.27.: Dr. Seszták Miklós (KDNP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
88 H/11239 Deviza alapú hitelek károsultjainak átfogó megsegítéséről Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
89 T/11211 Egyes állami ingatlanok ingyenes tulajdonba adásáról, valamint a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló 2011. évi CLXX. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
90 T/11208 Egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
91 T/11206 A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről kormány (vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
92 T/11205 A szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról Németh Szilárd István (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
93 J/11143 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2012. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
94 H/11131 Az Állami Számvevőszék 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló tudomásulvételéről Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
95 T/11112 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
96 T/11109 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
97 T/11108 Egyes biztosítási tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
98 T/11102 A pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
99 T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
100 H/11084 Az utazási költségek indokolatlan emelésének megakadályozása érdekében szükséges egyes kormányzati intézkedésekről Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
101 T/11005 A dohánykoncessziós pályázatok elbírálásával kapcsolatos visszaélések miatt hátrányba került családi vállalkozások megélhetését veszélyeztető törvényi rendelkezések megsemmisítéséről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
102 J/10973 Az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
103 T/10906 Egyes, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos törvények módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
104 T/10903 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
105 T/10897 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról Dr. Fónagy János (Fidesz), Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Dr. Kovács Zoltán (Fidesz)
2013.04.29.: Harrach Péter (KDNP)
2013.05.14.: Kara Ákos (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
106 T/10896 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról Németh Szilárd István (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
107 H/10892 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényben meghatározott pályázati eljárás országgyűlési ellenőrzését szolgáló eseti bizottság felállításáról Volner János (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
108 T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról Lázár János (Fidesz)
2013.04.26.: Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz)
2013.04.29.: Dr. Szalay Péter (Fidesz), Dr. Vas Imre (Fidesz), Lipők Sándor (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
109 T/10858 Egyes törvények távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
110 H/10850 A közintézmények ESCO-finanszírozás keretében történő energetikai korszerűsítése lehetőségeinek megvizsgálásáról Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
111 H/10783 A rezsicsökkentés eredményeinek hosszútávú megőrzéséről és a fenntartható fejlődés biztosításáról Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
112 T/10748 A fémkereskedelemről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
113 T/10747 A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
114 H/10740 A lakossági energiaköltségek fenntartható csökkentéséről Dr. Szél Bernadett (független)
2013.05.13.: Vágó Gábor (független)
bizottsági tárgyalás befejezve  
115 J/10578 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beszámolója a 2012. évi tevékenységéről Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság bizottsági tárgyalás befejezve  
116 H/10546 A devizában eladósodottak megvédéséről Vágó Gábor (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
117 H/10541 A megélhetési költségek nagyarányú és igazságos mérséklése érdekében szükséges egyes kormányzati intézkedésekről Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
118 T/10540 A megélhetési költségek nagyarányú és igazságos mérséklése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
119 H/10537 A rezsicsökkentéssel kapcsolatos érdemi intézkedésekről Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
120 T/10519 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról Dióssi Csaba (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
121 T/10507 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról Koszorús László (Fidesz)
2013.03.25.: Román István (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
122 T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
123 T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról Németh Szilárd István (Fidesz)
2013.03.26.: Ékes József (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
124 T/10332 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
125 T/10331 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
126 T/10330 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
127 T/10328 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
128 T/10327 Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
129 J/10294 A Közbeszerzési Hatóság 2012. január 1. és december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről, továbbá a jogorvoslati ügyek tapasztalatairól Közbeszerzési Hatóság Tanácsa ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
130 J/10288 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2012. évi tevékenységéről Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság bizottsági tárgyalás befejezve  
131 T/10238 Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
132 T/10215 A behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
133 T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról Németh Szilárd István (Fidesz), Zsigó Róbert (Fidesz)
2013.02.20.: Wintermantel Zsolt (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
134 J/10038 A Magyar Nemzeti Bank 2012. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója Magyar Nemzeti Bank ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
135 T/9875 Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
136 T/9863 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény, valamint a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
137 T/9810 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvénynek a munkavállalók védelmét szolgáló módosításáról Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
138 J/9805 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat alapján lefolytatott vizsgálat eredményeiről kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) módosítókra vár  
139 T/9801 Az egyes közúti közlekedést érintő törvényeknek a Magyary Program Egyszerűsítési Programjával összefüggő módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
140 T/9785 Egyes törvényeknek a kis- és középvállalkozások helyzetének javítását célzó módosításáról Scheiring Gábor (LMP), Lengyel Szilvia (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
141 J/9530 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között meghozott intézkedéseket, illetve az ebben az időszakban felmerülő döntéshozói felelősség kérdéskörét vizsgáló bizottság vizsgálatának eredményéről MALÉV-Budapest Airport vizsgálóbizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
142 J/9527 Az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek 2011. évi működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
143 T/9522 A behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
144 T/9437 A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló 2011. évi CLXX. törvény módosításáról Vágó Gábor (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
145 H/9414 A Magyar Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési (NEFE) Politika ügyében Külügyi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
146 T/9383 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
147 H/9352 A lakossági energiafogyasztás és az energiaterhek csökkentéséről, valamint az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások felhasználására irányuló lakásberuházások támogatásáról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Szabó Imre (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Pál Béla (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
148 T/9245 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
149 T/9235 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról Dr. Aradszki András (KDNP)
2012.11.26.: Dr. Latorcai János (KDNP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
150 T/9167 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
151 T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról Lázár János (Fidesz)
2012.11.19.: Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Kozma Péter (Fidesz)
2012.11.20.: Dr. Szalay Péter (Fidesz), Patay Vilmos (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
152 T/8989 Egyes törvényeknek a pénzügyi jogok biztosával összefüggő módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
153 T/8879 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz), Babák Mihály (Fidesz), Kapus Krisztián (Fidesz)
2012.11.05.: Spaller Endre (KDNP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
154 H/8865 A használtcikk kereskedelemhez kapcsolódó szabályozás felülvizsgálatáról és az ehhez kapcsolódó jogalkotási feladatok meghatározásáról Hegedűs Lorántné (Jobbik), Bödecs Barna (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
155 T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
156 T/8749 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
157 T/8737 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról Lázár János (Fidesz)
2012.10.15.: Bencsik János (Fidesz)
2012.12.06.: Rogán Antal (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
158 T/8679 A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény módosításáról Pócs János (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
159 T/8678 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról Wintermantel Zsolt (Fidesz), Vantara Gyula (Fidesz), Németh Zoltán (Fidesz), Kovács Péter (Fidesz), Dr. Láng Zsolt (Fidesz), Riz Levente (Fidesz), Kucsák László (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Dr. Vas Imre (Fidesz), Kulcsár József Ferenc (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
160 H/8673 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2011. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Kulturális és sajtóbizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
161 T/8635 Az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő egyes törvények módosításáról Rogán Antal (Fidesz)
2012.10.04.: Menczer Erzsébet (Fidesz)
2012.10.08.: Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
162 T/8597 A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
163 T/8588 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról Dióssi Csaba (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
164 J/8574 Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről VOLÁNBUSZ Zrt. vizsgálóbizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
165 T/8484 A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
166 T/8483 A postai szolgáltatásokról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
167 J/8482 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
168 T/8441 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvény módosításáról Lázár János (Fidesz)
2012.09.24.: Román István (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
169 H/8333 A munkahelyvédelem sürgető feladatáról, a MAL Zrt. munkahelyeinek megőrzéséről Baracskai József (független), Ficsor Ádám (független), Gyurcsány Ferenc (független), Dr. Kolber István (független), Dr. Molnár Csaba (független), Dr. Oláh Lajos (független), Szűcs Erika (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Varju László (független), Vitányi Iván (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
170 T/8315 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Dr. Szabó Erika (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
171 T/8274 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény és a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz)
2012.09.10.: Dr. Aradszki András (KDNP)
2012.09.11.: Balázs József (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
172 J/8218 A magánnyugdíjpénztárak működéséről, jogi hátteréről, gazdálkodásuk jog- és célszerűségéről kormány (vidékfejlesztési miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
173 T/8196 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény végrehajtásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
174 T/8158 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvénynek a gyorsított eljárásokkal kapcsolatos visszaélések megelőzése érdekében történő módosításáról Dr. Schiffer András (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
175 J/8117 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
176 J/8112 A kis- és középvállalkozások 2009-2010. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, a vállalkozásfejlesztés érdekében megtett intézkedésekről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott állami támogatások eredményeiről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
177 H/8100 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
178 T/8099 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
179 T/7971 A Polgári Törvénykönyvről kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
180 T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
181 T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
182 T/7858 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
183 T/7769 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
2012.06.25.: Szabó Zsolt (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
184 T/7742 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
185 T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
186 T/7670 Az elektronikus hírközlést érintő egyes törvények módosításáról Koszorús László (Fidesz)
2012.06.18.: Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)
2012.07.02.: Móring József Attila (KDNP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
187 T/7669 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
188 T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
189 H/7494 Az Állami Számvevőszék 2011. évi tevékenységéről szóló beszámoló tudomásulvételéről Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
190 H/7460 A megfélemlítéssel és hamis információkkal az állami nyugdíjrendszerbe kényszerített magán-nyugdíjpénztári tagok választási lehetőségének megteremtéséről Dr. Molnár Csaba (független), Szűcs Erika (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
191 J/7436 A Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottsága tagjainak közös beszámolója az Országgyűlésnek a felügyelőbizottság éves munkájáról (2011. június - 2012. június) MNB Felügyelő bizottsága ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
192 J/7419 A Közbeszerzések Tanácsa 2011. január 1. és december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről, továbbá a jogorvoslati ügyek tapasztalatairól Közbeszerzési Hatóság Tanácsa ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
193 T/7417 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
194 T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
195 T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
196 J/7385 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011. május 31. és 2011. december 31. közötti üzleti évéről kormány (nemzetgazdasági miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
197 J/7331 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2011. évi tevékenységéről Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság bizottsági tárgyalás befejezve  
198 T/7309 Egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények módosításáról Szekó József (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz), Nógrádi Zoltán (Fidesz), Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
199 T/7242 A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, valamint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvény módosításáról Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
200 T/7233 A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
201 J/7192 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2011. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
202 T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
203 T/7034 A Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
204 T/7032 A biztosítási adóról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
205 T/7031 A távközlési adóról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
206 T/7028 Az adózást érintő egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
207 J/7018 Az Állami Számvevőszék 2011. évi szakmai tevékenységéről, és beszámoló az intézmény működéséről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
208 T/6952 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
209 T/6951 A Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. feletti tulajdonosi jogok gyakorlásával összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
210 T/6945 A termékek piacfelügyeletéről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
211 J/6926 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
212 J/6890 A Magyar Nemzeti Bank 2011. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója Magyar Nemzeti Bank ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
213 T/6818 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
214 T/6817 Magyarország Alaptörvényének első módosítása kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
215 T/6813 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról Bús Balázs (KDNP), Pálffy István (KDNP) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
216 T/6779 A nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáról Scheiring Gábor (LMP), Karácsony Gergely (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
217 T/6718 Egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény módosításáról Sneider Tamás (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
218 J/6688 A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. törzsrészvényeinek Magyar Állam javára történő megvásárlásáról szóló, 2011. május 24-én megkötött szerződés teljesüléséről kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
219 J/6591 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beszámolója Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság bizottsági tárgyalás befejezve  
220 T/6589 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
221 T/6585 A közadatok újrahasznosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
222 H/6553 A magánnyugdíj-pénztári tagok állami nyugdíjra való jogosultságának védelme érdekében szükséges intézkedésekről Mesterházy Attila (MSZP), Kiss Péter (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
223 H/6338 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Kulturális és sajtóbizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
224 T/6165 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról Magyar Zoltán (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
225 T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
226 T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
227 H/6068 A lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről Alkotmányügyi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
228 T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
229 T/6026 A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosításáról Göndör István (MSZP), Pál Béla (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
230 T/6011 A kettős kamarai tagság megszüntetése érdekében a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosításáról Dr. Gyenes Géza (Jobbik), Dr. Kiss Sándor (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
231 T/6002 A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosításáról Kovács Tibor (MSZP)
2012.02.27.: Dr. Garai István Levente (MSZP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
232 H/5940 A befektetői bizalom visszaszerzése és a gazdasági növekedés beindítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Kiss Péter (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
233 J/5881 A 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról Alkotmányügyi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
234 T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
235 H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
236 T/5832 A magánynyugdíj-megtakarítások megmentéséhez szükséges törvénymódosításokról Vágó Gábor (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
237 J/5633 A Magyar Állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek 2010. évi működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
238 T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról kormány (vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
239 T/5538 A hulladékról kormány (vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
240 T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről Lázár János (Fidesz), Dr. Kovács József (Fidesz), Dr. Heintz Tamás (Fidesz), Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz), Koszorús László (Fidesz), Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz), Dr. Kupcsok Lajos (Fidesz), Dr. Mengyi Roland (Fidesz), Wintermantel Zsolt (Fidesz)
2011.12.20.: Gyopáros Alpár (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
241 T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
242 T/5206 A víziközmű-szolgáltatásról Bánki Erik (Fidesz)
2011.12.12.: Sebestyén László (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
243 T/5161 A nemzeti vagyonról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
244 T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
245 T/5114 A nemzeti mobil fizetési rendszerről Dr. Láng Zsolt (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
246 T/5069 Az államháztartásról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
247 T/5067 A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
248 T/4986 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
249 T/4973 A fogyasztói árkiegészítésről Jávor Benedek (LMP), Vágó Gábor (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
250 T/4952 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról Lázár János (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
251 T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
252 T/4885 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2011. évi CXXX. törvény módosításáról az otthonvédelmi intézkedések kiterjesztése tárgyában Dr. Szili Katalin (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
253 T/4858 A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
254 T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
255 H/4853 A Nemzeti Energiastratégiáról szóló 77/2011. (X.14.) OGY határozat egyes hamis adatainak kijavítása érdekében történő módosításáról Puch László (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
256 T/4839 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról Koszorús László (Fidesz)
2011.11.29.: Csizi Péter (Fidesz), Nagy Csaba (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
257 T/4786 A Munka Törvénykönyvéről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
258 T/4771 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról Kósa Lajos (Fidesz), Borkai Zsolt (Fidesz), Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz), Szalay Ferenc (Fidesz), Székyné Dr. Sztrémi Melinda (Fidesz), Habis László (KDNP) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
259 H/4685 Hazánk megfelelőség-értékelési programjának kialakításáról Bana Tibor (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
260 T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
261 T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
262 T/4623 A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény egyes rendelkezéseinek a lakóingatlan vonatkozásában kötött deviza alapú pénzügyi lízingszerződéssel rendelkező fogyasztók rögzített árfolyamú végtörlesztését biztosító módosításáról Dr. Szekeres Imre (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
263 T/4476 Az otthonvédelmi intézkedések kiterjesztése kapcsán a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
264 T/4402 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról Font Sándor (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
265 T/4388 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról Kósa Lajos (Fidesz), Borkai Zsolt (Fidesz), Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz), Szalay Ferenc (Fidesz), Székyné Dr. Sztrémi Melinda (Fidesz), Habis László (KDNP)
2011.10.10.: Nagy Csaba (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
266 T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
267 T/4331 A lakossági hitelkamatoknak referenciakamathoz történő rögzítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról Dr. Szekeres Imre (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
268 T/4200 A hitelkamatok futamidőn belüli megváltoztatásának egyes szempontjairól Vágó Gábor (LMP), Scheiring Gábor (LMP), Ertsey Katalin (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
269 T/4199 A Nemzeti Ingatlanalappal összefüggő egyes törvénymódosításokról Vágó Gábor (LMP), Scheiring Gábor (LMP), Ertsey Katalin (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
270 T/4145 A központi hitelinformációs rendszerről Rogán Antal (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
271 T/4144 Az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról Rogán Antal (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
272 T/4125 A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény és az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
273 H/4114 A paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó döntésben való társadalmi részvételről és az előkészítéssel kapcsolatos adatok teljes nyilvánosságáról Jávor Benedek (LMP)
2011.09.19.: Szilágyi László (LMP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
274 H/4083 A Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítésének előkészítésével kapcsolatos feladatok, valamint az új atomerőművi blokk(ok) létesítésének előkészítésével kapcsolatos határozat(ok) teljesítését vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Oláh Lajos (MSZP), Szabó Imre (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
275 T/4003 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
276 T/3998 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
277 T/3927 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
278 H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
279 J/3817 A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
280 T/3652 A népegészségügyi termékadóról Dr. Kovács József (Fidesz), Font Sándor (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
281 T/3649 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
282 T/3636 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
283 T/3589 Az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról Rogán Antal (Fidesz), Koszorús László (Fidesz), Balla Mihály (Fidesz), Pálffy István (KDNP), Kara Ákos (Fidesz)
2011.06.22.: Ágh Péter (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
284 T/3538 A szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról Rogán Antal (Fidesz)
2011.06.21.: Dr. Mengyi Roland (Fidesz), Manninger Jenő (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
285 J/3533 A Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottsága tagjainak közös beszámolója az Országgyűlésnek a felügyelő bizottság éves munkájáról (2010. június - 2011. június) MNB Felügyelő bizottsága ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
286 T/3516 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról Ertsey Katalin (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
287 T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról Rogán Antal (Fidesz)
2011.06.20.: Dr. Puskás Imre (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
288 T/3504 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csődeljárásának és felszámolásának különleges szabályairól Rogán Antal (Fidesz)
2011.06.20.: Román István (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
289 T/3502 A közbeszerzésekről kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
290 T/3498 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
291 J/3451 A Közbeszerzések Tanácsa 2010. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről, továbbá a jogorvoslati ügyek tapasztalatairól Közbeszerzések Tanácsa ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
292 H/3427 Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló tudomásulvételéről Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
293 T/3414 Egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
294 T/3408 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról Kósa Lajos (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
295 T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról Sebestyén László (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
296 T/3360 Egyes törvényeknek a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások adatfeldolgozásának szabályaival összefüggő módosításáról Lázár János (Fidesz), Koszorús László (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
297 T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
298 J/3348 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2010. évi tevékenységéről Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság bizottsági tárgyalás befejezve  
299 H/3345 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról Dr. Nagy Andor (KDNP), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Pálffy István (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
300 J/3344 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményéről MÁV Zrt.-t vizsgáló bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
301 H/3316 A privatizációs szerződésekben vállalt és/vagy kikötött kötelezettségek teljesülésének a Kormány általi felülvizsgálatáról Dr. Szili Katalin (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
302 J/3302 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete bizottsági tárgyalás befejezve  
303 T/3298 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
304 T/3288 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
305 J/3169 A Magyar Nemzeti Bank 2010. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója Magyar Nemzeti Bank ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
306 T/3141 Egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény módosításáról Dr. Gruber Attila (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
307 J/3137 Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
308 T/3092 A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról Dr. Kovács Zoltán (Fidesz), Dr. Láng Zsolt (Fidesz)
2011.05.23.: Bartos Mónika (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
309 T/2974 Az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény módosításáról Korondi Miklós (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
310 T/2940 Az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos törvénymódosításokról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
311 T/2886 A szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
312 H/2859 A magyarországi ingatlanvagyon védelméről Hegedűs Lorántné (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
313 T/2644 A válságkezelési számláról és a jelzáloghitel-adósok helyzetének megsegítéséről Ertsey Katalin (LMP), Scheiring Gábor (LMP), Vágó Gábor (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
314 T/2491 A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
315 T/2428 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
316 T/2427 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
317 T/2315 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról Scheiring Gábor (LMP), Szabó Timea (LMP), Jávor Benedek (LMP), Kukorelly Endre (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
318 T/2250 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal, valamint a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvények módosításáról Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz)
2011.02.16.: Dr. Mátrai Márta Mária (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
319 T/2158 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
320 T/2036 A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény módosításáról Kara Ákos (Fidesz), Kontur Pál (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
321 T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
322 T/1935 Az egyes energetikai témájú törvények valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról Kósa Lajos (Fidesz), Schmidt Csaba (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
323 T/1928 A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény módosításáról Scheiring Gábor (LMP), Dr. Schiffer András (LMP) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
324 T/1896 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról Mandur László (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
325 P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről Dr. Orbán Viktor (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz), Lázár János (Fidesz), Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
326 T/1836 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Dr. Horváth Zsolt (Veszprém) (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
327 T/1817 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
328 T/1815 A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
329 T/1810 Az egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
330 J/1805 A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2009. évi működéséről és az állami vagyonnal való gazdálkodásról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
331 T/1784 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
332 H/1765 Az 1990-2010 között kötött, az állam tulajdonában álló és az állam vállalkozói vagyonának részét képező vagyon értékesítésére vonatkozó szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítését értékelő eseti bizottság létrehozásáról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP)
2010.12.06.: Dr. Kolber István (MSZP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
333 T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
334 T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (nemzeti erőforrás miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
335 H/1711 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a kormány általi felülvizsgálatáról Dr. Nagy Andor (KDNP), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Pálffy István (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
336 T/1672 A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
337 T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
338 T/1590 Egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
339 T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
340 T/1480 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
341 T/1479 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
342 T/1457 Egyes pénzügyi tárgyú törvények kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással összefüggő módosításáról Koszorús László (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
343 T/1425 A nyugdíjpénztár-választás szabadságáról Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
344 T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
345 T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
346 T/1377 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
347 T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
348 T/1322 Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
349 T/1278 Egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról Kósa Lajos (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Dr. Tarnai Richárd (KDNP), Németh Szilárd István (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
350 H/1263 Az Állami Számvevőszék 2009. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
351 T/1245 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
352 T/1243 A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
353 T/1214 A vezetékjog utólagos bejegyzésével összefüggő, hibás jogalkalmazásból eredő méltánytalanságok kiküszöbölése érdekében szükséges jogszabály-módosításról Tóbiás József (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
354 T/1174 Az állami és önkormányzati cégvezetőkre vonatkozó bérplafon visszaállításához szükséges törvénymódosításokról és törvényi rendelkezések megállapításáról Tóbiás József (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
355 T/1172 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról Dr. Vejkey Imre (KDNP), Dr. Vas Imre (Fidesz), Dr. Braun Márton (Fidesz), Dr. Rubovszky György (KDNP), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
356 H/1115 Az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság létrehozásáról Varju László (MSZP), Horváth Csaba (MSZP), Dr. Szanyi Tibor (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Göndör István (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Iváncsik Imre (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
357 T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
358 J/1056 A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2009. évi tevékenységének ellenőrzéséről Állami Számvevőszék ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
359 H/1043 A vízmérők hitelesítése hatályának meghosszabbításáról Dr. Staudt Gábor (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
360 H/962 A "B" kategóriás jogosítvánnyal vezethető gépjárművek körének meghatározásáról Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
361 T/823 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról Dr. Staudt Gábor (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
362 J/813 Az Állami Számvevőszék 2009. évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
363 T/582 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
364 T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
365 T/578 A Nemzeti Földalapról kormány (vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
366 H/532 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2009. éves jelentésének elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
367 T/510 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz), Dr. Latorcai János (KDNP), Ékes József (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
368 J/425 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2009. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete bizottsági tárgyalás befejezve  
369 J/418 A Gazdasági Versenyhivatal 2009. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
370 T/415 A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról Szatmáry Kristóf (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
371 T/389 A közbeszerzésekhez kapcsolódó kifizetési szabályok módosításáról Bencsik János (Fidesz), Szatmáry Kristóf (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
372 T/369 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról Szatmáry Kristóf (Fidesz), Dr. Horváth Zsolt (Veszprém) (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
373 J/354 A Közbeszerzések Tanácsa 2009. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről, a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a jogorvoslati eljárásokról Közbeszerzések Tanácsa ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
374 T/351 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény módosításáról Dr. Horváth Zsolt (Veszprém) (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
375 T/336 Az egyszerűsített foglalkoztatásról Dr. Czomba Sándor (Fidesz), Font Sándor (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
376 T/329 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény, valamint a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
377 J/315 A Magyar Nemzeti Bank 2009. évről szóló jelentése Magyar Nemzeti Bank ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
378 J/252 Az atomenergia 2008. évi hazai alkalmazásának biztonságáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
379 J/36 A Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottsága tagjainak közös beszámolója az Országgyűlésnek a Felügyelőbizottság éves munkájáról (2009. június-2010. június) MNB Felügyelő bizottsága ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
380 T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról Dr. Matolcsy György (Fidesz), Dr. Fónagy János (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
381 T/27 A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
382 H/26 A közúti járművezetői képzésben való részvétel alapfokú iskolai végzettséghez kötéséről Kósa Lajos (Fidesz), Dr. Pósán László (Fidesz), Pokorni Zoltán (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
383 T/24 A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény módosításáról Rogán Antal (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve