Készült: 2024.03.29.07:12:19 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

241. ülésnap (2017.09.25.), 199. felszólalás
Felszólaló Teleki László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:09


Felszólalások:  Előző  199  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, ez nem csak engem érdekel, hogy hol van az az egymillió munkahely, amit Orbán Viktor megígért Magyarországnak, ironikusan azt is mondhatnám, talán külföldre ígérte meg, és nem tette hozzá, hogy külföldön teremt egymillió embernek lehetőséget arra, hogy dolgozzon, mert Magyarországon nem lehet érezni, hogy annyi munkahelyet teremtett volna, elsősorban abban a szférában, amit versenypiaci szférának hívunk.

Természetesen, amikor foglalkoztatásról van szó, akkor érzékenyek vagyunk a szocialista padsorokban azért is, mert lehet látni azt, hogy semmi másra nem próbál a kormány hagyatkozni, mint a közfoglalkoztatásra, amivel nincs egyébként semmi bajunk, mert azt mondjuk, hogy nagyon fontos, hogyha valakinek adnak lehetőséget dolgozni, viszont akkor, amikor tartósan akarják a közfoglalkoztatásba csak beterelni az embereket, akkor nem tudunk vele egyetérteni, azért nem, mert nem lehet tartósan ott tartani olyan embereket, akik egyébként ki szeretnének törni különböző szakmai irányokba. Azért nem tudják ezt megtenni, mert kisebb településeken csak a települési önkormányzat az, amelyik foglalkoztat.

És magukra hagyták az önkormányzatokat is ebből a szempontból, nem próbálnak meg semmit megtenni annak érdekében, hogy az önkormányzatokat olyan helyzetbe hozzák, hogy tudjanak foglalkoztatni, és tudjanak olyan segítséget nyújtani a kis- és középvállalkozásoknak, amellyel igazán el tudnának indítani nagyon sok helyi szakembert, hogy ne ingázással töltsék el az idejüket a munkahely mellett. Tehát ezért, én azt gondolom, a kormánynak át kellene gondolni, hogy továbbra is fenntartja azt a kaotikus állapotot, amit lehet látni, hogy csak és kizárólag a közfoglalkoztatás a lehetőség a munkavállalóknak, vagy éppen támogatja újra, hét év után az önkormányzatokat. Ha igen, akkor én azt gondolom, hogy meg leszek vele elégedve, mert nagyon fontosnak tartom.

A másik dolog ma a kis- és középvállalkozások, amiket nagyon sokszor mondanak, hogy mennyire fontos a kis- és középvállalkozások megtámogatása. Én szeretném jelezni, hogy itt is van olyan hiányterület, amit nemigen tudnak felkarolni, és nem is akarnak felkarolni, pontosan azokat, akik felnőttként nem szereztek még szakmát, és nagyon sok esetben különböző OKJ-s képzésekkel nem tudják eljuttatni versenypiaci helyzetbe őket, még a programba se tudják bevinni, mert nem tudnak vállalkozók sem lenni, mert nincsen olyan papírjuk, amivel vállalkozói igazolványt tudnának kiváltani, akár egy egyéni vállalkozói igazolványt sem. Ezért tehát van felelősségük abban, hogy meghirdetnek egy programot, mellérendelnek-e felnőttek számára olyan szakképzést, olyan képzést, amellyel el tudnak indulni egy olyan támogatási forma irányába, amit nagyon jól meghirdettek, és nagyon jó gesztusnak is tartom, viszont a célközösséget - főleg az alsó rétegből - nem tudják kielégíteni, mert nem tudnak szakmát szerezni. Ezért kérdezem azt, hogy az OKJ-s képzések helyzetét át kívánják-e szabni úgy, hogy hozzáférhető legyen a szakma megszerzése, és ezt követően pedig lehessen kis- és középvállalkozásként elindítani családi vállalkozásokat, mert önök ezt a fogalmat is elfelejtették, hogy családi vállalkozás hogy tudna működni.

Ebből az apropóból lehet azt mondani, hogy igen, egyszer elfelejtik azokat, akik a közfoglalkoztatásban vannak, másodsorban, amikor lehetőséget kapnak arra, és a kormány teremt olyan lehetőséget, hogy lehessen pályázni kis- és középvállalkozásokra, egy bizonyos célcsoport viszont azt nem tudja elérni. Kérdezném én, hogy mikor akarnak ezzel a kérdéssel foglalkozni, hogy a kis- és középvállalkozásokat mindenki számára nyitottá tegyék, mert ebben az esetben nem nyitott, hanem zárt rendszerben működik, és egy klientúrának nagyon jól megadja a teret, viszont a családoknak, amelyek rászorulnak valóban a támogatásra, hogy vállalkozói formában tudjanak dolgozni, azoknak pedig nem adják meg ezt a lehetőséget.

De ugyanúgy igaz, hogyha továbbmegyek, és a szakterületemről beszélek, a magyarországi romáknak se adtak lehetőséget. „Híd a munka világába”: Farkas Flórián meghirdette - aki megint nincs itt persze, miért is lenne itt - ezt a nagyon karizmatikus programot, és önök meghirdettek nőknek is programot és sok mindenki másnak, csak vidéken ezt nem érezzük, hogy ezek a források megnyíltak volna a romák előtt. Tehát kérdezem azt, hogy a roma lakosság foglalkoztatási helyzetét hogy kívánják kielégíteni, hogy valóban a romák munkahelyeket tudjanak betölteni, és ne segélyekből tartsák fenn magukat, mert az önök számára se jó, ha valaki segélyből tartja fenn magát. Habár az oktatás helyzetében is ugyanazt látjuk, hogy akik most kiszorultak az oktatásból a tankötelezettség miatt, azok segélyért állnak sorba, ami egyébként felháborító, mert semmilyen más alternatívát nem tudnak nekik biztosítani.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  199  Következő    Ülésnap adatai