Készült: 2024.03.29.11:04:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

112. ülésnap (2007.11.20.), 70. felszólalás
Felszólaló Pál Tibor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:37


Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PÁL TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, emberi és politikai értékek, gazdasági presztízsek vagy érdekek, szakmai álláspontok ütköznek abban a hatalmas vitában - nyugodtan lehet mondani -, ami itt most lezajlik a parlamentben. Egészen biztos vagyok abban, hogy ez azzal a szándékkal történik, hogy a törvény kimenetelét a legjobbá tegyük, és a legjobb törvény szülessen.

Mert szerintem abban egyetértés van, hogy szükség van az egészségügy reformjára, ezt mindenki elismeri, mindenki tudja is. Azt is mindenki érzi, hogy ennek a reformnak valójában két fő követelménynek kell egyidejűleg megfelelnie. Az egyik az, hogy úgy maradjon a betegek és az intézmények számára biztonságos a rendszer, hogy közben számottevően javul a szolgáltatás minősége. Ahogy ezt itt pestiesen mondják, nem semmi egy ilyen törvényt megalkotni, ezt csak úgy lehet megcsinálni, ha a vitázó felek egyike sem gondolja magáról azt, és azt gondolom, ez a vitából kiderült, hogy mi sem gondoljuk, hogy a bölcsek köve épp a mi zsebünkben van. Senkinek nem szabad ilyet gondolnia! És azt is gondolom, hogy a vita nagysága méltó a döntés tétjéhez.

Az előzetes viták jól mutatják, hogy nemcsak a törvény megalkotása lesz nehéz, hanem annak a végrehajtása sem lesz könnyű. Ebben is igen komoly feladata lesz mindenkinek, akár a kormánynak, akár a szolgáltatóknak, hiszen egy új helyzetbe fognak belekerülni. Amikor figyeltem a vitát a múlt héten, és itt most ma délelőtt is, vagy éppen a sajtóban, számomra nagyon szimpatikus volt, hogy többen, akik nem egészségpolitikusok - magam sem vagyok egészségpolitikus -, kicsit kibeszéltek a vita tárgyából, és fontos dolgokra hívták fel a képviselők vagy éppen a tévénézők figyelmét; én négy ilyen dolgot tudok megállapítani.

Az egyik, amiben persze mindig egyetértés van közöttünk, hogy hallgassuk meg egymást, figyeljünk kicsit jobban egymásra, ne párhuzamosan beszéljünk el egymás mellett, hanem talán próbáljunk meg nyitottak lenni a másik fél felé. Ez mindkét félre vagy mindenkire igaz.

Akik egy kicsit kibeszéltek ebből a szakmai vitából, folyamatosan azt hangsúlyozták - és magam is szeretném ezt megerősíteni -, hogy azért itt több mint tízmillió emberről van szó: kicsikről, nagyokról, fiatalokról, idősekről, városban lakókról vagy éppen vidéken élőkről.

A vitában az is kiderült - a miniszter asszony is mondta -, hogy nincsenek biztos megoldások, nincsenek ideáltipikus modellek, mindegyik modellnek, amiről itt korábban szó volt, vannak előnyei, hátrányai, és a mi felelősségünk az, hogy milyen érdekek vagy éppen milyen értékek mentén vagy milyen folyamatokat fogunk preferálni a végleges törvény elfogadásánál. Azt gondolom, a módosító javaslatok nagy száma pontosan erről az elemről szól.

A negyedik elem pedig az volt, hogy egy sajátos jövőkép kontúrjai rajzolódnak ki, attól függően, hogy ki melyik oldalon áll, és hogyan vélekedik.

Nos, az látszott, hogy azért ebben a négy szempontban itt többé-kevésbé van valamifajta egyetértés a két oldal között, és azt is mondhatná a tévénéző, hogy na végre, azért ha egyszer nagy dologról van szó itt a Házban, azért akkor mégiscsak egyet tudnak érteni a képviselők az ő érdekükben, és minden olyan aggodalma, ami a politikai elittel kapcsolatban volt, szertefoszlik, hiszen látszik, hogy azért van négy olyan elem, amiben egyet lehet érteni. A vita végére azonban rá kell döbbennie neki is, hogy az egyetértés a diagnózisban van, valamint abban, hogy változtatásra van szükség, de a jövőképet és a konkrét lépéseket tekintve, azt gondolom, nagy az ellentmondás, nagy a kontraszt, az egyet nem értés, és a kompromisszumnak minimális jelei sem mutatkoznak.

Ismerős ez a helyzet, és ezért is mondtam, hogy én nem vagyok egészségpolitikus, engedjék meg nekem, hogy kicsit kilépjek ebből a törvényből. Hiszen korábban volt már itt a parlament előtt több olyan nagy ellátórendszer, amelynek az átalakítása előttünk volt, például az oktatási rendszer, a közigazgatási vagy éppen a szociális vagy az egészségügyi rendszer, amit szerettünk volna megváltoztatni, és érdekes módon egy pontig mindig egyet tudtunk érteni és el tudtunk jutni, aztán amikor a rendszernek a működéséhez, a lényegéhez értünk, akkor mindig eltört valami a nagy egyetértésben.

Kérem, hogy emlékezzenek, mondjuk, az oktatási rendszerre, amikor korábban megszüntettük az iskolákban a szakigazgatás általi szakmai irányítást, a szakfelügyeletet - micsoda viták voltak, hogy ez jó vagy nem jó! Ez nem kormányokhoz kötődik, ez az elmúlt 15 évet jellemzi, és mára mégis azt mondhatjuk, hogy egyébként kialakult egy olyan jól kiépült kimeneti értékelési mechanizmus, a kompetencia-rendszer, ami az oktatási rendszer teljesítményét nagyon jól tudja mérni, nagyon jól tudja működtetni. Persze vannak ma újabb problémák az oktatásban, ha most valaki ilyet mond, akkor azt elismerem, de látni lehet, hogy ennek a rendszernek az átalakítása is megtörtént, és ma már látjuk, hogy ennek egyébként egy jól mérhető kimeneti rendszere van.

De ugyanilyen a közigazgatási rendszer. Korábban egy tanácsi rendszert alakítottunk át önkormányzati rendszerré, azt is lehet mondani, hogy kicsit lemásoltuk: irreálisan magas létszámú önkormányzati rendszer jött létre, leöntöttük egy politikai mázzal, és persze olyan vízióval, hogy elvileg ebben a rendszerben még akár egy falu is fenntarthat egy egyetemet.

(10.20)

Mégis működik. Tudjuk, hogy vannak problémák, és ezekben kellene változtatni, azt gondolom, hogy előbb-utóbb ezeket is a parlament elé kell hozni. De ugyanilyen a szociális ellátórendszer, ahol igen hosszú idő telt el, míg az alulfinanszírozott egyenlősdi rendszerből a rászorultsági elvig el bírtunk jutni.

Akkor persze itt vagyunk az egészségügynél. Egyetértünk a helyzetértékelésben és abban, hogy lépni kell. A jelenlegi vita azt érzékelteti, hogy az együttlépésre elég kevés esély van, és a vizionált jövőképben ott van az ördög, a gonosz, a rossz, valamifajta tömjénfüstben a magántőke, mint valami gonoszt, úgy emlegetik itt a hozzászólásokban.

A vitázók egyik része ettől a gonosztól azt várja, hogy ő mint magántőke, mint egy szereplő a rá jellemző magatartást fogja tanúsítani, ami teljesen természetes, és ezzel persze racionálisabb, átláthatóbb lesz a rendszer. Az egyik felszólalót idézve, akit aztán senki nem cáfolt, ő azt mondta, hogy a jövőben esély van arra, hogy nem kapacitást fognak finanszírozni, hanem ellátást. Ezt úgy igazából nem cáfolta senki. Fontos volna, hogy legalább ebben egyet tudjunk érteni. Aztán volt, aki mindezt negatívan értékelte, csomagszűkítésről, tartalmi, szociális kettészakadásról beszéltek, riogattak, még a ma délelőtti hozzászólásokban is volt erről szó.

Tehát azt gondolom, hogy egy kicsit olyan dologról vitázunk, ami még nem következett be, a korábban elmondott vitákból pedig az látszik, hogy ha belép a magántőke, ha belép egy másfajta működési mechanizmus, akkor azért kétségtelen, hogy a rendszer tekintetében eredményeket hoz.

Annyit azonban az úgynevezett tiszteletre méltó józan paraszti ész megmutat, hogy a kárhoztatott magánszféra vagy a civil szféra mind a négy területen: az oktatásban, a közigazgatásban, a szociális területen jelen van, az egészségügyben is. Konkrét példákat is tudunk mondani, ez is itt elhangzott, akár a háziorvosi rendszert tekintve, vagy hadd mondjam azt, hogy amikor egy privatizált laborból kijön egy illető, sohasem azt nézi, hogy a vényen vagy éppen a leleten milyen cégnek a pecsétje van, hanem azt, hogy reggel leadta a szükséges anyagokat, délben pedig elviheti, megfelelő szolgáltatást kapott. Abszolút nem érdekli a háziorvosnál sem, hogy a receptre bt. vagy kft. pecsétje van rátéve, az a fontos, hogy jó szolgáltatást kapott-e.

Azt is tudjuk, hadd jelezzem itt, hogy azért a magánszféra az önkormányzati iskolákban vagy éppen a szociális szférában megfelelő feladatokat el tud látni, és arra is van példa, amikor az önkormányzatok önkormányzati feladatot cégeknek adnak oda, ahogy ezt szoktuk mondani, kiszerveznek, cégekkel láttatnak el bizonyos feladatokat.

Azt gondolom, hogy látva a példákat és hallgatva itt a vitát, mi mégiscsak valamifajta együttműködésre vagyunk kényszerítve. Mint jeleztem, ennek elég kevés esélyét látom, pedig vannak tapasztalataink, ahogy ezt itt próbáltam a hozzászólásban elmondani. Az is látszik, hogy nincs olyan megoldás, ami egészen biztosan jó, és persze nincs jobb- és baloldali megoldás, mint ahogy nincs jobb- és baloldali beteg vagy jobb- és baloldali szociális rászorultság. Beteg van, rászorultság van, és az a mi felelősségünk, hogy ebben a törvényben valóban az a szolgáltatás, ami az egészségügyi rendszerből a betegek irányába megy, az egy jobb minőségű szolgáltatás legyen. Ha ezt meg tudjuk oldani, mint ahogy a felhozott példákban jeleztem, hogy van erre lehetőség, akkor szerintem fontos, hogy ezt a törvényt támogassuk.

A benyújtott módosító indítványok aprólékosan ezt a célt igyekeznek szolgálni. Én magam azért gondolom, hogy érdemes volna mégiscsak ezekről is többet beszélni, és nem csak egyszerűen elutasítani, mint ahogy ez itt a hozzászólásokban elhangzott.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai