Felszólalás adatai

DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy két szempontból osszam meg önökkel pár gondolatomat a költségvetésről, az egyik a fiatalok hosszú távú kilátásai Magyarországon, a másik pedig a környezetvédelem témaköre.

Többen vetették az ellenzék szemére, hogy szubjektíven válogatja a tényeket, és saját szája íze szerint igyekszik valamilyen negatív, keserű képet kialakítani a költségvetésnek erről a tervezetéről. Pár nappal ezelőtt, amikor Oszkó Péter pénzügyminiszter úr megtartotta a bevezetőjét - majd utána nyugodtan visszaült a bársonyszékébe -, hivatkozott különböző nemzetközi minősítők pozitív elmozdulásairól. Nos, alig ült le, már meg is jelent egy leminősítés Magyarországgal kapcsolatban. Ez a Rating and Investmentnek volt a felmérése, amely BBB pluszról BBB-re változtatta Magyarország besorolását, azaz egy fokozattal rontotta a hosszú lejáratú magyar devizaalapú államadósságra vonatkozó besorolását. Ez a minősítés elsősorban a távol-keleti, japán befektetőkre vonatkozik, ők veszik ezt figyelembe.

Két gondolattal indokolta azokban a napokban - miközben mi itt a költségvetésről vitatkozunk - ez a hitelminősítő, hogy miért rontott Magyarország besorolásán. Egyrészről nagyon súlyosnak ítélte a magyar gazdasági recessziót, "az emiatt alkalmazott megszorítások gyakorolnak komoly nyomást a belső keresletre, ami pedig tartós lehet - mármint a visszaesés -, és így megakadályozza a gazdaság fellendülését". Tehát az ebben a költségvetésben foglalt fő elveket a hosszú távú gazdasági felemelkedés és így a befektetési kilátások negatív oldalán tünteti fel ez a hitelminősítő. A másik indokolása: "A magas adóterhelés alapjaiban gyengíti meg a magyar gazdaságot, radikális szerkezeti reformok kellenének ahhoz, hogy a magyar gazdaság újra képes lehessen a növekedésre, de ha ez meg is történik, ezeknek a lépéseknek a gyümölcsei csak évek múlva érnek be", ezek tehát hosszú távú lépések.

Mindazzal tehát, amit az elmúlt napokban, percekben hallhattunk, hogy nincs szükség adócsökkentésre, nagy átalakításokra, illetve hogy a megszorítások hasznosak Magyarország számára, ezzel ellentétesen nem az ellenzék vélekedik, hanem ez a hitelminősítő. Márpedig ez Magyarország számára is fontos, hiszen yenalapú kötvényeket bocsátottunk ki 1995-ben, 1996-ban, 2004 után összesen ötször, s az idén szeptember 3-án jelentette be az ottani felügyeletnél további 2,1 milliárd dollárnyi keretre az államkötvény-kibocsátást a magyar kormány. Tehát érezhető lesz esetlegesen az államadósság, a hiány finanszírozásában az ottani befektetők változó magatartása e besorolás szerint, illetve a forint aznapi árfolyamán is érezhető volt ennek a minősítőnek a leminősítése.

Szintén nem a Fideszhez köthető a Költségvetési Tanács, amely Magyarország hosszú távú gazdasági helyzetével, illetőleg a nemzetközi környezetben lévő pillanatnyi helyzetével részletesen foglalkozott, és a költségvetésre nézve nem kedvező megállapításokat tett. Idézem szó szerint a Költségvetési Tanács állásfoglalását. "A takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló törvény értelmében a 2010. évi költségvetési törvény elkészítésénél és elfogadásánál az államháztartási törvény idevonatkozó előírásait már alkalmazni kellett volna. A Költségvetési Tanács véleménye szerint a költségvetési törvényjavaslat ennek az előírásnak számos ponton nem felel meg, nem tesz eleget ennek az elvárásnak, amit részben maga a kormány is elismer a törvényjavaslat általános indokolásában." A Költségvetési Tanács tehát hiányolja az átláthatóságot, az átlátható kritériumok betartását a jelen javaslatnál, és tetten is érte a kormányzatot, hiszen az indokolásban maga is vállalja ezt a hibát.

(11.30)

A nemzetközi környezet hatásaival kapcsolatban szintén jóval eltérőbb a Költségvetési Tanács álláspontja a magyar kormányétól, és nem pozitív irányba, ezt így meg tudom előlegezni. Szintén idézném szó szerint a Költségvetési Tanács álláspontját. A Költségvetési Tanács előjelzésében a monetáris politika az inflációs célkitűzéseknek megfelelő viselkedési szabályt követ, míg a kormány változatlanul monetáris kondíciókat tételez fel. Ez önmagában is eltérést eredményez a két felfogás között.

Eltérés van a középtávú képben is. A Költségvetési Tanács jóval lassabb kibocsátásnövekedésre és magasabb inflációra számít, a rövid távú konjunkturális és inflációs helyzet megítélésében is vannak különbségek. Talán a legfontosabb két mondat következik a Költségvetési Tanács anyagából: "A kormány előrejelzését övező kockázatok és feltételezések megítélését jelentősen megnehezíti, hogy a számítások mögötti módszertan dokumentációja hiányzik. A költségvetés és az azt megalapozó makroszámítások átláthatóságán számottevően javítana az előrejelzési modellek, módszerek ismerete." Olyan képletek alapján számol tehát a kormány, amely sem a Költségvetési Tanács számára, sem a nyilvánosság számára, sem a befektetők számára, sem senki más számára nem ismerhető, éppen ezért kontrollszámításokat vagy bármi egyebet nem tudunk elvégezni.

Folytatódik az anyag: a hosszú távú, 2011-12-es kilátások a Költségvetési Tanács előrejelzésében kevésbé derűlátók, mint a költségvetési törvényhez benyújtott makropályában. Kockázatosnak látjuk a kormány által előterjesztett 4 százalék körüli GDP-bővülést, valamint az ezt megalapozó erőteljes fogyasztás- és beruházásbővülést. A gazdaság a jelenlegi zérus közeli potenciális növekedésből csak fokozatosan térhet vissza egy magasabb potenciális növekedési ütemre.

A költségvetéshez benyújtott makropálya rövid távú alakulását illetően több irányú kockázatokat is lát a Költségvetési Tanács. Az infláció tekintetében például jóval meghaladja a várakozása a kormány számításait, ezt azzal indokolja, hogy az áfaemelés hatása csak fokozatosan tűnik el majd csak az inflációs várakozásokból. A munkavállalók tekintetében is borúlátóbb a Költségvetési Tanács a költségvetésnél, mivel azt mondja, hogy az elbocsátások viszonylag gyorsan fognak megtörténni, míg a kormány indokolása szerint a létszám-alkalmazkodás - milyen szép szó ez az elbocsátásokra - elnyújtottabb pályát ír le.

Összefoglalva azt állapítja meg a Költségvetési Tanács, hogy jelentős kockázatai vannak egy alacsonyabb növekedés és magasabb infláció kialakulásának, tehát mindkét tekintetben rosszabb előrejelzései vannak, és a magyar gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját illetően a Költségvetési Tanács véleménye szerint a költségvetéshez benyújtott makropályához komoly, lefelé mutató kockázatok tartoznak. Minden tekintetben tehát negatív ennek a független és ötpárti konszenzussal felállított testületnek a véleménye.

Szintén a kormányzat bizonytalanságát mutatja a tervezés kapcsán nemcsak az, hogy az ehhez használt képleteit nem hozza nyilvánosságra vagy nem osztja meg, mondjuk, a költségvetés legfőbb őreivel vagy elfogadóival, vagy az ellene szavazókkal, hanem óriási tartalékokat is képez. Ez a tartalékképzés, a kétszeresére, háromszorosára tervezés, mint a korábbi években, annak a jele, hogy a kormány maga sem bízik a saját számaiban, és tudja, hogy nagyon sok területen kell majd alkalmazkodnia, nagyon sok területen kell majd váltania, hiszen nem bízik sem a saját politikájában, sem a jövőjében, ezért tervez ilyen óriási tartalékkal, ez az ő bizonytalanságának is a jele.

A fiatalok számára hosszú távon az egyik legfontosabb nem a napi kiadások ütemezése, hanem az, hogy tulajdonképpen mire lehet majd fordítani, mennyi része maradhat itthon a költségvetés kiadásainak. Ebből a legszomorúbb, amit láthatunk, az ország folyamatos eladósodottsága. Hiszen mindig, amikor nézzük a kiadásokat, hogy egészségügyre, oktatásra mennyit fordítunk, és mennyit kellene fordítanunk, akkor ez a különbözet nem abból fakad, hogy Magyarország nagyon sokat költ, mondjuk, az oktatásra, és ezért jut kevesebb az egészségügyre, hanem óriási pénzeket költ adósságszolgálatra, és ez viszi el az idei évi, a jövő évi, és húsz év múlva is a költségvetés jó részét.

A nettó kamatkiadás a GDP 4 százalékára teendő ebben a költségvetésben - ez nem a teljes adósságszolgálat -, az adósságállomány az év végén a GDP 74,2 százalékára van prognosztizálva, ez tízévi szja-bevételnek felel meg. Ebből nagyon nagy részt tesz ki a mai húszévesek számára a szinte a GDP 20 százalékát, 18 százalékát kitevő IMF-hitelkeret. Azt mondhatjuk, hogy a húsz éve nevet változtatott, és ezt tegnap megünneplő MSZP a mai húszéveseknek egy GDP-arányosan majdnem 20 százalékos államadósság-növekedést adott ajándékba a húszéves születésnapra, amit nekik lesz szerencséjük évek alatt visszatörleszteni, és ennyivel kevesebb fog majd jutni mind az oktatásra, mind a környezetvédelemre, mind a mezőgazdaságra, mind minden másra. Ez talán a legfontosabb adat a számunkra.

Ha végignézzük 2000-2007 között az állami szerepvállalást és a centralizációt, akkor azt látjuk, hogy a pénzek centralizálásában igencsak előrehaladtunk, egyre inkább a központi költségvetés költi el az összegeket, de míg a kiadás GDP-hez viszonyítva 7 százalékpontos növekedést mutat, addig a bevételek csak 2 százalékot. Tehát 5 százalék különbség van, hogy 2000-től 2007-ig GDP-arányosan a kiadás és a bevétel hogyan alakult. Egyáltalán nem együtt mozogtak, hanem egymástól szétváltak. Ezek a Pénzügyminisztérium forrásai alapján előhozott adatok.

Ennyit tehát arról, hogy egy mai húszéves 40 évesen miért fog fizetni a mai kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt, és nemcsak a Fidesz, hanem nemzetközi hitelminősítők vagy a Költségvetési Tanács, vagy Pénzügyminisztérium adatai alapján. Hogy ezen belül számunkra, a fiatalok számára az élhető életkörülményeket biztosító környezetvédelmi ágazat milyen súllyal szerepel, azt jól mutatják a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kiemelt előirányzatának elmúlt kétéves és mostani számai. Míg ez 2008-ban több mint 87 milliárd forint volt, addig ez 2009-re 50 milliárdra csökkent, most pedig alig több 41 milliárdnál.

Jól látszik, hogy a környezetvédelemnek a kormányzaton belül csökken a súlya, ezáltal nyilván csökken a hatékonysága, hiszen kevesebb munkabérből kevesebb embert lehet alkalmazni, kevesebb bírságot lehet behajtani, kevésbé lehet a zöldgazdaságot élénkíteni, és ez kisebb erőt is jelent Magyarországon a zöldügy, a zöldtárca számára.

Az Állami Számvevőszék jelentésében is szerepelnek azok a számok, amelyek a környezetvédelmi tárcának mind a működésre, mind pedig a különböző környezetvédelmi programokra, beruházásokra fordítandó összegeit mutatják. A tavalyi évben 165 930 millió forint volt a kiadási főösszeg, 115 milliárd a bevételi és 48 milliárd a támogatási. Ehhez képest idén 157,8 milliárd a kiadási összeg, 95,5 a bevételi és 57 a támogatási. Tehát 165-ről 157-re csökkent a kiadás, ez 6 százalékos kiadáscsökkenést jelent, és úgy kell tekintenünk ezekre a számokra, hogy mindazok a beruházások, mindazok a környezetvédelmi funkciókba tartozó feladatok, amelyekre kiadásokat fordít az állam, azok 62,5 százalékban európai uniós támogatások. Tehát azért nem lehet ezt a részt, a programok finanszírozását még inkább visszavenni, mert az Európai Unió költségvetése valamiféle kereteket szab, és mivel erre vannak források onnan, ezért Magyarország is kénytelen erre fordítani.

Ugyanakkor belső átcsoportosítás látható, hiszen míg a kohéziós alapból támogatott projekteknek nő az összege, addig a KEOP-ból csökken az összeg, amit a következő évben az előzőhöz, azaz az ideihez képest fordítani lehet. A kettő között az az óriási különbség, hogy ahol csökken - tehát a KEOP-ban -, ott pályázati rendszerben osztják a pénzeket, míg a növekvő kohéziós alapban pedig pályázati eljárás nélkül kerülnek a pénzek kiosztásra. Itt az idén 49,3 milliárd forint lesz, ezek a levegőszennyezettség mérséklésére fordítódnak, szilárd hulladék kezelésére, vízminőség javítására, ivóvízellátásra. Csak lábjegyzetben jegyzem meg, hogy mind a mai napig a szovjetek itt-tartózkodása miatti kármentesítésre még 500 millió forintot fordítunk, bár a szovjet csapatok rég kimentek, de hát az emlék még itt él, s nemcsak az elmék, de a környezeti károkozás is velünk marad a továbbiakban.

Szintén kormánypárti képviselőtársaink mondták, hogy az ellenzék folyamatosan csak azzal érvel, hogy mire költene többet, mire kellene több forintot, több támogatást fordítani. Ugyanakkor pont a környezetvédelem területe az, ahol nem kiadásnöveléssel kell csak foglakozni, hanem adóteher-átrendezéssel, az egészen egyszerű, mindenki által ismert környezetvédelmi alapelv alapján, hogy a szennyező fizet. Ma az fizet, aki dolgozik vagy aki termel, őket sújtjuk a leginkább, de ha átalakítanánk - és ez több ezer milliárdos volumenű átalakítása lenne a gazdaságunknak és a költségvetésünknek -, és végre azokat terhelnénk, akik a földet, a vizet, a levegőt szennyezik, és akiknek a szennyezését - a szovjetekét, bár 20 éve kimentek - még most is fizetjük, de a mostani gyáraknak, a mostani szállítási vállalkozóknak a környezeti terheit szintén folyamatosan fizetnünk kell.

Ha velük beáraztatnánk azt a környezeti terhet, amelyet egyébként közpénzből mindnyájan utána fizetni fogunk, ha az ő profitjukat csökkentené az, ami az állam számára kiadásokat jelent, ha nemcsak a nyereséget privatizálnánk, és a veszteséget államosítanánk, mint az elmúlt húsz évben és az elmúlt egy évben látható, hanem arányosan terítenénk azokat a terheket, amiket a környezet állapotának a megvédése jelent, akkor ezermilliárdos szinten rendezhetnénk át adót, új módok jelennének meg arra, hogy a zöldgazdaságba, a környezetvédelmi iparágba és a teljes költségvetésbe is pénzeket hozzunk.

(11.40)

Ne feledjük el, Németországban több embert munkáltat a környezetvédelmi ipar ma, sőt a válság előbb is többet munkáltatott, mint az autógyártás. Honnan származnak akkor az állam adóbevételei? Mi az, ami a német gazdaságot előre tudja vinni? Miért foglalkozunk mi még mindig a régi szemlélet szerint az adókivetéssel, miért nem próbáljuk a költségvetés bevételeit ebből az új gazdaságból, a zöldgazdaságból megteremteni? De előtte miért nem próbáljuk ösztönözni, hogy ez a gazdaság itt kialakuljon Magyarországon? És valódi versenyben, pályáztatással valósuljon meg, ahol a legracionálisabban megtérülnek az állami forintok, ne pedig a pályáztatási eljárás mellőzésével szétosztható összegeket növeljük. Ugyanakkor, ahol ilyesfajta zöldadó-visszaforgatás van, mint a termékdíj esetében, ott is a kormány 2002 óta megszüntette azt a kötelezettséget, hogy a termékdíjbevételeket vissza kell forgatni, és hulladékmegelőzésre, hulladékfelhasználásra, másodlagos nyersanyag-előállításra kelljen fordítani. Pontosan 2002 óta nem tartja be a magyar kormány a termékdíjtörvény első mondatát, miszerint a termékdíjat azért szedjük be, hogy ezeket a zöldcélokat, hulladékmegelőzési, hulladékkezelési célokat szolgáljuk. Persze, ha így állunk hozzá a zöldadóbevételekhez, akkor nem biztos, hogy ez egy öngerjesztő, pozitív folyamat lenne.

Szintén egy másik ügy, amelyik 28,1 milliárd forintos bevételt jelentett Magyarország számára, a szén-dioxid-kvóta értékesítése. Tavaly adtuk el, az idén beszélt róla először a kormányzat nyílt színen, de csak jövőre fognak ezek a pénzek bekerülni a gazdaságba, és jövőre fogják élénkíteni azokat az egyébként munkaintenzív iparágakat, amelyek az épületfelújítást, -szigetelést jelentik, amelyek csökkentik a munkanélküliséget, zöldmunkahelyeket eredményeznek, és amúgy is egy Magyarországon sokkal inkább profitot termelő iparágazatot tudnak ösztönözni. Miért húzza el ezt a kormány két évre? Miért jut bizonytalan helyekre ez a pénz? Miért kerülünk olyan kellemetlen helyzetbe, hogy minden vásárló ország jegyzékben kér magyarázatot azzal kapcsolatban Magyarországtól, hogy hogyan is áll pontosan ezeknek a pénzeknek a felhasználása?

Összességében elmondva, egy nem régi kutatás szerint öt magyar fiatalból négy nem tud arra indokot mondani, hogy miért kellene itt, Magyarországon maradni, csak egy, de mindegyik tud arra valamilyen okot mondani, hogy miért kellene inkább külföldön boldogulni. Nagyon szomorú vagyok, hogy ebben a költségvetésben sem látni olyat, az éppen a költségvetés által elindítandó folyamatokban sem látni olyat, hogy miért kellene egy vidéki fiatalnak azt mondani, hogy ne költözzön fel a fővárosba, vagy miért kellene egy magyar fiatalnak azt mondani, hogy ne költözzön külföldre. Bízom benne, hogy ez egyszer megfordul, és abból a négy fiatalból egyre több fogja azt mondani, hogy igenis Magyarországon szeretne boldogulni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)