Készült: 2024.03.28.12:10:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

15. ülésnap (2006.07.17.),  200-206. felszólalás
Felszólalás oka Záróvita
Felszólalás ideje 20:57


Felszólalások:   200-206   200-206   206      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény rendelkezései alapján a kuratórium elnökségi tagjait az Országgyűlés a képviselők több mint felének szavazatával egyenként választja meg. Most a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e Balogh Lászlót a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma elnöksége tagjának.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 305 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett Balogh Lászlót a kuratórium elnökségi tagjává megválasztotta. (Taps. - Balogh László felállva köszöni meg a tapsot.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e dr. Fehér Zsuzsát a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma elnöksége tagjának. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 346 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett dr. Fehér Zsuzsát a kuratórium elnökségi tagjává megválasztotta. (Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az önök nevében is a megválasztott kuratóriumi tagoknak és a Tulajdonosi Tanácsadó Testület tagjainak munkájához jó egészséget és sok sikert kívánjak.

Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági tagcserére tett javaslatokról határozunk. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdése g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztett elő H/722. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságba Horváth Balázs korábban megüresedett helyére Kontrát Károlyt, a honvédelmi és rendészeti bizottságba Tóth Károly helyett Juhász Gábort, a kulturális és sajtóbizottságba pedig Kontrát Károly helyett Cser-Palkovics Andrást válassza meg a bizottság tagjává.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a személyi javaslatot 346 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/242. számon, az egységes javaslatot pedig T/242/12. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/242. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 197 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 137 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

Most soron következik a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/232. számon, az egységes javaslatot pedig T/232/11. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az egységes javaslathoz az előterjesztő módosító javaslatokat nyújtott be, záróvitára is sor kerül. Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott javaslatokat, azok számára figyelemmel, összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalásra tett javaslatot elfogadta.

Megnyitom tehát a záróvitát a T/232/13. számú ajánlás 1-4. pontjaira. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Tájékoztatásul közlöm, hogy ötperces időkeret áll a felszólalni kívánók rendelkezésére. Tehát kíván-e valaki felszólalni? (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem. Akkor pénzügyminiszter úrnak most éppen nem lesz dolga.

Most a módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1-4. pontjai alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 197 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 148 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/232. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 153 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/233. számon, az egységes javaslatot pedig T/233/85. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az egységes javaslathoz az előterjesztő módosító javaslatokat nyújtott be, záróvitára is sor kerül. Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott javaslatokat, azok számára figyelemmel, összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Kérem, aki ezzel a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés az összevont tárgyalásra tett javaslatot elfogadta.

(17.20)

Megnyitom tehát a záróvitát a T/233/87. számú ajánlás 1-10. pontjaira. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni, ezúttal is ötperces időkeret áll rendelkezésre. Megadom a szót Kontrát Károly képviselő úrnak.

DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A szocialista kormány által beterjesztett törvényjavaslat, amely a közalapítványi rendszert teljes egészében meg akarta szüntetni, példátlanul felelőtlen, átgondolatlan és érzéketlen. Az a faja szűklátókörűség tükröződik a javaslatban, amely a Gyurcsány-csomagot is egyébként jellemezte. Csak a pénzbehajtás mindent elsöprő vágya hatja át, függetlenül a következményektől. Szerencsére - a Gyurcsány-csomaggal ellentétben - itt sikerül talán megakadályozni az azonnali rombolást.

A kormány eredeti javaslata hozzá nem értésről és tehetetlenségről árulkodva azt is tartalmazza, hogy az önkormányzatok által alapított közalapítványok százai szűnjenek meg, amelyek működtetik például a gyermekjóléti, családsegítő szolgálatot, vagy a fogyatékosok nappali ellátását oldják meg, amely egyébként más törvényekben kötelezően előírt feladatellátása az önkormányzatoknak. Ha maradt volna az eredeti javaslat, akkor a közbiztonság is csorbát szenvedett volna a Gyurcsány-kormány működése következtében, hiszen mások mellett Budapest Józsefváros Önkormányzata is létrehozott egy közalapítványt a kerületért, a bűnmegelőzésért, az ott élők biztonságáért. Ebből a közalapítványból például a helyi térfigyelő kamerarendszer kiépítését is támogatták és támogatják. Ha megszüntették volna a helyi önkormányzatok által alapított közalapítványokat, akkor a rendőrség elesett volna évi több mint százmillió forintos támogatástól. Önöknek ez nem fájt volna?

De nézzük a kultúra területét! Itt van például a Közép- és Kelet-európai Történelem- és Társadalomkutatásért Közalapítvány, amely intézményt is működtet, a Terror Háza Múzeumot. Erről sem lehet azt mondani, hogy csak állami támogatásból él. A jelenlegi törvényjavaslat az elfogadott módosításokkal együtt is lehetővé tenné a kormány számára, hogy a közalapítványt és a Terror Háza Múzeumot megszüntesse. Bízom abban, hogy erre nem kerül sor, és bízom abban, hogy a kormánynak nem ez a célja. Emlékszünk rá, 2002-ben a kormányváltáskor milyen anyagi ellehetetlenítési folyamat indult el a Terror Háza Múzeum ellen. Ez a múzeum egyébként egy nagyon rangos európai kitüntetést kapott, amelyet korábban hazai múzeum talán még nem is nyert el. Nem lenne szerencsés, ha most olyan helyzet állna elő, hogy az anyagi ellehetetlenítés helyett most jogi eszközökkel szűnne meg a Terror Háza Múzeum, illetőleg a közalapítvány.

De más példát is tudnánk mondani. Ha ez az eredeti törvényjavaslat elfogadásra került volna, akkor megszűnt volna a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, a Nemzetközi Pető András Közalapítvány, továbbá a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány és az Illyés Közalapítvány is. Ha a kormány nem elégedett az általa alapított közalapítványok gazdálkodásával, akkor vizsgálja felül azok működését! Nem több ezerről van szó, tisztelt Országgyűlés, hanem csupán 44 ilyen közalapítvány van. Amelyik rosszul működik, annak kapcsán tegyék meg a szükséges lépéseket, de ne akarják megszüntetni emiatt az összes közalapítványt.

Úgy gondoljuk, hogy ez az eredeti törvényjavaslat nem szolgálná a közérdeket, és úgy gondoljuk, úgy látjuk, hogy más cél lebeg a kormány szeme előtt. Ha a közalapítvány mint jogintézmény megszűnik, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos közfeladatok állami támogatása megszűnik, ráadásul a törvénymódosításnak egy nagyon határozott és nagyon erős centralizációs, antidemokratikus törekvése állapítható meg. Az alapítványoknak általában, a közalapítványoknak meg különösen a céljai közé tartozott, hogy valamilyen feladatot a közalapítvány alapítója úgy bíz rá másra, hogy az ő közvetlen befolyásolása csak a kurátorok kiválasztásán keresztül érvényesülhet. Most, ha egyáltalán megmaradt volna az állami támogatás, akkor is megszüntette volna annak szakmai, társadalmi, civil ellenőrzését a Gyurcsány-kormány. Ezért ez a törvény számunkra nem elfogadható.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Mádi László jelentkezik.) Megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, a Fidesz-frakcióból.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bár lassan unalomszámba megy, de azért nem árt leszögezni, hogy e törvényjavaslat zárószavazásra bocsátandó módosító javaslatai számos olyan javaslatot tartalmaznak, amelyek nem az alkotmányossági és a jogbiztonsági törekvéseknek megfelelő módosító indítványok, hanem tartalmi módosító indítványok. Természetesen ebben az esetben a Házszabály kimondaná azt, hogy erre nincsen mód, nincsen lehetőség. Sajnálatos módon a kormánytöbbség felülírja ezt a normális jogalkotási periódust és jogalkotási módszert. Azt kell mondjuk, nem tudjuk ezt most sem elfogadni, és ezért nem tudjuk támogatni azokat a módosító indítványokat, amelyeket zárószavazás előtti módosító indítványokként a parlament elé a kormánytöbbség kezdeményezésére a bizottság előterjesztett a Ház elé.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem.

Megkérdezem Veres János pénzügyminiszter urat, hogy kíván-e válaszolni. (Dr. Veres János: Igen.) Kíván. Parancsoljon, miniszter úr! Öné a szó.

DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csak azért kívánok szólni, mert szeretnék eloszlatni egy félreértést. Amiről Kontrát képviselő úr beszélt, az nincs. Márpedig amiről itt most beszélt négy percen keresztül, ebben a javaslatban semmifajta olyan dolog nincs, amiről ön beszélt. Szeretném egyértelművé tenni mindenki számára azt, hogy amilyen veszélyeket felvázolt, ez a javaslat mindezt nem tartalmazza, de leginkább nem tartalmazza a tíz ajánlási pont, amelyről most a vita folyna egyébként, ha az elnök úr betartotta volna a Házszabály erre vonatkozó rendelkezéseit. Ezért azt tudom csak mondani, hogy aki hallotta a vitát, vagy aki figyelemmel kísérte a Házon belül, ne hagyja magát megtéveszteni. Mindazok a veszélyek nem valós veszélyek, szó nincs róla, képviselő úr és tisztelt Országgyűlés.

Ahogyan ilyenkor a záróvitában szokásos, a tíz benyújtott pontosító javaslattal kapcsolatban észrevétel nem volt, ezért kérem az Országgyűlést, hogy támogassa. Miután Mádi képviselő úr jelentkezik ugyan, de nem tett a tíz javaslat közül egyikkel szemben sem észrevételt, ezért kérem az Országgyűlést, hogy támogassa mind a tíz, záróvitában benyújtott módosító javaslatot, mint ahogyan a törvényjavaslatot is a végén a szavazatával erősítse meg és emelje törvénnyé.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megjelent a monitoron Mádi László neve, de nem tudom megadni a szót, merthogy elhangzott már a miniszteri zárszó, tehát itt a vita a Házszabály szerint lezárult. Korábban lett volna lehetőség még véleménynyilvánításra.

Nos, tisztelt Országgyűlés, most a módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1-10. pontjai alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 199 igen szavazattal, 154 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezésére figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/233. számú törvényjavaslat 13. §-ának (5) bekezdését, amely az önkormányzati törvény módosítását kezdeményezi az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, a minősített többség szabályait figyelembe véve szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 198 igen szavazattal, 153 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezését nem fogadta el.

Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/233. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 199 igen szavazattal, 153 nem ellenében, tartózkodás nélkül az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket elfogadta.

Az előterjesztő indítványozta az imént elfogadott két törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem ennek alapján a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a két törvényjavaslat sürgős kihirdetésével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 198 igen szavazattal, 157 nem ellenében, tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

(17.30)

Most soron következik a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/241. számon, az egységes javaslatot pedig T/241/12. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/241. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 324 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/240. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/240/20. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az államtitkári zárszó a vita lezárása után már elhangzott.

Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy a törvényjavaslat és az ahhoz benyújtott módosító javaslatok elfogadásához az alkotmány 44/C. §-a alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának az igen szavazata szükséges.

Az ajánlás 1., 3., 4., 5., 6., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés.

Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 7., 8. és 21. pontját támogatja. Most ezekről határozunk. Kérem, szavazzanak a minősített eljárás szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 197 igen szavazattal, 157 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el az említett pontokat.

A Házszabály alapján még egy módosító javaslatról kell döntenünk: az ajánlás 2. pontjában Gulyás József az 5. §-ban a törvény 39. § (1) bekezdésének kiegészítésével azt javasolja, hogy az ezernél több lakosú nagyközségek és városok is részt vehessenek körjegyzőségben. A bizottságok nem támogatják a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 24 igen szavazattal, 327 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk, zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

(Rövid szünet. - Jelzésre:) Jauernik István képviselő úr kétperces hozzászólásra jelentkezett, bár erre most nincs lehetőség. Akkor ez tévedés, ugye? (Jauernik István jelzi, hogy igen.) Jó.

Most soron következik a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/436. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/436/37. és 60. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Hiller István oktatási és kulturális miniszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.




Felszólalások:   200-206   200-206   206      Ülésnap adatai