Készült: 2019.11.19.12:11:57 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

38. ülésnap (2010.10.25.), 168. felszólalás
Felszólaló Halász János (Fidesz)
Beosztás nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdést megválaszolja
Videó/Felszólalás ideje 2:06


Felszólalások:  Előző  168  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön itt a kérdése végén, amikor kérdést ugyan nem tett éppen föl, utalt arra, amit írt is, és egészen pontosan a következőt írja, azt a megállapítást tette a benyújtott kérdésében, hogy a nyugdíjas-társadalomnak volt két aranykora, először Horn Gyula miniszterelnök, másodszor pedig Gyurcsány Ferenc kormánya alatt.

Nyilván viccelhetett, vagy ha nem viccelt, akkor nagy a baj, mert ha jól látom, az ön számára, az önök számára ezek szerint a Horn-kormány időszakában elfogadott Bokros-csomag aranykort jelentett? Aranykor volt az, amikor a nők nyugdíjkorhatárát fölemelték 55 évről 62 évre? Vagy aranykort jelentett a csomag többi eleme, amelynek hatására családok tömegei szegényedtek el? Vagy önök aranykorként említik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének időszakát? A gyurcsányi aranykorban önök szigorították a nyugdíj melletti munkavállalás szabályait, bevezették a nyugdíjak és a keresetek összevont adózását, illetve még járulékot is vontak a nyugdíjasok keresetéből. Szintén ennek az aranykornak egyik ismert intézkedése a tizenharmadik havi nyugdíj eltörlése, a nyugdíjkorhatár emelése, de idetartozik az induló nyugdíjak összegének mintegy 8 százalékos csökkentése is. Önök ezt nevezték aranykornak, és erre volt bátor a kérdése végén utalni.

Tisztelt Képviselő Úr! A szocialistáknak ez volt az aranykor. Nekünk az aranykort a gazdaság élénkítése, a családok, az idősek támogatása jelenti. A szocialista intézkedések nem a nyugdíjasoknak, hanem a magán-nyugdíjpénztári menedzsmentnek hozták el az aranykort. Tudja ön, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének legfrissebb adatai szerint a magánnyugdíjpénztárak a korábbi évek veszteségein túl 2010 második negyedévében ismét veszteségesek voltak?

Képviselő úr, a kormány szándéka, hogy megvédje a nyugdíjrendszert, megvédje a jelenlegi és leendő nyugdíjasok nyugdíját. Ha a kormány nem cselekszik időben, azt kockáztatja, hogy eltűnnek a nyugdíjak. Az állami nyugdíjrendszer az egyetlen, amely biztonságot és értékállóságot garantál a nyugdíjasok számára. Mi erre törekszünk.

Köszönöm a kérdését, és örülök, hogy ezt elmondhattam önnek. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  168  Következő    Ülésnap adatai