Felszólalás adatai

SZABÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2001. évi CVIII. törvény alapjaiban gondolta át az információs társadalommal keletkező, új internetes jelenségek szabályozási környezetét. A hírközlés, a szerzői jogvédelem és a médiaszabályozás számára újszerű, sokszor értelmezhetetlen viszonyrendszereket és jogi helyzeteket kezelő szabályozást hozott létre, mely egyszerre igyekszik kiszolgálni az új társadalom szereplőit, és kodifikációs szempontból helyén kezelni az eddig védelmezett társadalmi alapértékeket.

A törvény előttünk fekvő módosítása láthatóan igyekszik a korábbi törvény elfogadása óta jelentkező problémák kiküszöbölésére, számos iparági jelenség a törvény 2001-es elfogadásakor még nem létezett. Ezt a jobbító szándékot nagy örömmel tapasztaltuk a tervezet olvasása során. Ugyanakkor sajnálattal állapítottuk meg, hogy néhány, a hatályos szövegezésben helyeselhető rendelkezés kimaradt, illetve az új szövegjavaslat számos helyen az indoklásban leírt szándékokkal nem egyező értelmezésre vezethet. Ezért hangsúlyozottan törekedni kell arra, hogy a jogszabály a lehető legkevesebb teret adjon az értelmezési eltéréseknek. Nem szükséges magyarázni és hangsúlyozni, hogy az ebből fakadó jogviták mennyire elkerülendők, és mennyire káros, ha egy olyan szabályozási területtel kapcsolatosan értelmezési viták miatt keletkeznek jogviták és nézeteltérések, bíróság előtt rendezendő nézeteltérések, amelyek fejlődését, fellendülését, urambocsá, amely területen egyfajta áttörést várunk.

Konkrét példákon keresztül szeretném mindezt megvilágítani. A közvetítő szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségének előírása a gyakorlati jogalkalmazásban nagyon sok problémához vezethet. Aggályosnak tartjuk abból a szempontból is, hogy a vétlen közvetítő szolgáltatót mint bitorlót vagy a szerzői jog megsértőjét kívánja adatok szolgáltatására kötelezni. Figyelembe kell venni, hogy az esetlegesen jogsértő tartalomszolgáltató adatait nem feltétlenül ismeri a közvetítő szolgáltató, és azt rendszerint nem is kezeli. Mivel az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése bírói ítélettel kényszeríthető ki, így a módosítás eredménye a közvetítő szolgáltatókkal szemben értelmetlen és eredménytelen perek számának növekedése lesz.

Másik probléma, hogy az értesítéseltávolítási eljárásnak a védjegyekre történő kiterjesztése jogértelmezési ellentmondásokat okoz majd. A védjegyoltalom ugyanis bár abszolút jogot jelent a jogosult számára, de azt a közismert védjegyek kivételével csak a megadott áruosztályba tartozó termékek vonatkozásában biztosítja. Az azon kívül eső termékek, szolgáltatások tekintetében, illetve a törvényben biztosított egyéb kivételek esetén a védjegy szabadon használható. Amíg a szerzői jog a szerzőt a szabad felhasználás körén kívül valamennyi más felhasználás esetében annak engedélyezésére jogosítja, addig a védjegyoltalom kiterjedése az említettek miatt már nem értelmezhető ilyen egyszerűen. Félő, hogy az eljárás kiterjesztése sok visszaélésre adhat okot.

Ugyancsak aggályokat okoz, hogy a tervezet rendelkezése a gyakorlatban oda vezet, hogy pusztán az adott oldal címében szereplő domain-név miatt kérik majd az eltávolítást a tárhelyszolgáltatótól annak ellenére, hogy a törvény hatálya nem terjed ki a domain-nevek regisztrációjára. A közvetítő szolgáltatói felelősséggel kapcsolatban sokszor felmerülő kérdés, hogy olyan előzetes elbírálást, szakértői, kvázi bírói szerepet vár el a szolgáltatótól, melyre az nyilvánvalóan nincs felkészülve, és amelyre nem alkalmas. A tervezet által javasolt kiterjesztés éppen az említett aggályok miatt lehetőséget biztosít olyan eljárások kezdeményezésére, amelyek pusztán a tárhelyszolgáltató szakmai járatlanságát kihasználva, adott esetben jogalap nélkül távolíttatnának el egyes weboldalakat.

Bár a normaszöveg minduntalan a vonatkozó EU-irányelvre hivatkozik, számos ponton azzal ellentétes joggyakorlat bevezetésére törekszik. A 2000/30. európai közösségi irányelv az úgynevezett hosting tárhelyszolgáltató felelősségét attól teszi függővé, hogy a szolgáltatónak nincs tudomása a törvénysértő tevékenységről vagy információról, és a kártérítési igény vonatkozásában nincs tudatában olyan ténynek vagy információnak, amelyből a törvénysértő tevékenység vagy információ nyilvánvalóvá válik. A szolgáltató felelősségét az irányelv nem érinti. Ezzel szemben az EKI hatályos, 10. és 11. §-a már az esetben is kötelezi a szolgáltatót az adott tartalomhoz való hozzáférés megakadályozására, vagy a tartalom eltávolítására, ha olyan tény vagy körülmény merül fel, amely csupán valószínűsíti a jogsértés tényét.

(16.00)

Az irányelv és a hatályos szöveg közötti eltérés igen komoly jogalkalmazási problémákhoz vezethet. Nem várható el a szolgáltatótól még az esetben sem, ha jogászt alkalmaz, hogy megállapítsa, hogy valószínű-e a jogsértés. A valószínűség egyébként sem alkalmas arra, hogy valamely információ jogsértő jellegét akár egy bírósági eljárásban hozott határozat kimondja. Így az irányelv szövegétől indokolatlanul eltérve szigorít a hatályos szöveg, és okoz ezzel komoly jogbizonytalanságot.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az információs társadalom építése közös ügyünk. Mindezért kiemelten fontos, hogy olyan jogszabályi környezetet biztosítsunk, ami egyértelmű és megfelelő garanciát biztosít az új iparág fejlődésének. Ezen cél elérése érdekében az előttünk fekvő tervezet jelentős átgondolására van szükség. Módosításaink azokat a pontokat érintik, amelyeket az említettek közül lényegesebbnek tartunk. Fontosnak tartjuk, hogy a normaszöveg a már létező és alkalmazott etikai kódexek mellett ne adja fel az önszabályozási elemeket.

A tervezet az önszabályozás kifejezést törli, és helyette konzekvensen magatartási kódexet használ. Bár az angol “code of conductö kifejezésnek ez valóban megfelelő szolgai fordítása, ám az önszabályozás ennél bővebb jelentéssel bír.

Nagyon helytelen és az információs társadalom önszabályozó tevékenysége ellen ható lenne, ha az “önszabályozásö kifejezés kiszorul a törvényből, különösen akkor, amikor ismét felmerülnek azok a nemkívánatos törekvések, hogy az állami szabályozás hatoljon be az információs társadalom önszabályozással jól lefedett területeire, például a domainregisztráció, illetve a tartalomszabályozás területére.

Emellett ki kell emelnünk, hogy számos helyen a normaszöveg és a részletes indokolás egymásnak ellentmondó. Erre legpregnánsabb példa az úgynevezett elektronikus hirdetésre vonatkozó közzétételi definíció. Az információs társadalom alkotmányos alapelve, hogy a közvetítő szolgáltatók nem kötelesek előzetesen ellenőrizni a közreműködésükkel továbbításra kerülő információ jogszerű vagy jogellenes jellegét. Ezzel ellentétes lenne, ha a közvetítő szolgáltatók - akár hozzáférés-szolgáltató, keresőszolgáltató, vagy akár a tárhelyszolgáltató - egy sorban, egyetemlegesen felelnének azzal, akinek érdekében az elektronikus hirdetés jogellenesen kerül közzétételre - elektronikus hirdető -, ezért az elektronikus hirdetés közzétevője fogalmi körből célszerű kivenni valamennyi közvetítő szolgáltatót, akik kizárólag azzal járulnak hozzá az elektronikus hirdetés megismerhetővé tételéhez, hogy az elektronikus úton közölt információ továbbításához járulnak hozzá a maguk speciális szolgáltatásával, de magára az információ tartalmára nincs semmilyen befolyásuk.

Nagyon komoly negatív hatást eredményezne az információs társadalom magyarországi fejlődésére egy olyan szabályozás, amely a vétlen közvetítő szolgáltató objektív felelősségének megállapítását, és ezzel bírságolásukat tenné lehetővé.

Mindezekre tekintettel a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja csak kiegészítésekkel és módosításokkal tartja alkalmasnak a tervezetet elfogadásra. Az említett és később benyújtandó módosító javaslataink elfogadása hiányában elutasítjuk a tervezetet.

Köszönöm a figyelmet.