Készült: 2020.08.11.05:59:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

283. ülésnap (2006.01.30.),  325-339. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 35:36


Felszólalások:   288-325   325-339   339-351      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom, azzal, hogy a törvényjavaslathoz szerdán 17 óráig lehet módosító javaslatokat benyújtani.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez már nyújtottak be módosító javaslatokat, ezért részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Jauernik István, Göndör István, Vidorné Szabó Györgyi, Ecsődi László, Gúr Nándor, Vári Gyula MSZP-s és Wekler Ferenc SZDSZ-es képviselők önálló indítványát T/18702. számon, az emberi jogi bizottság ajánlását pedig T/18702/1. számon kapták kézhez a képviselők. Az előterjesztő jelezte, hogy a törvényjavaslat szövegében leírási hibák szerepelnek. Az erről szóló tájékoztatót T/18702/2. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Vári Gyula képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, tízperces időkeretben.

VÁRI GYULA (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hat képviselőtársammal egy törvényjavaslatot nyújtottunk be, ami egy nagyon fontos kérdéssel foglalkozik, amelynek megfelelő rendezésére már több kísérlet is volt. Az Országgyűlés 1992-ben egymillió forintos kárpótlást írt elő az érintettek részére, de sokáig nem sikerült megnyugtató módon rendezni ezt a kérdést.

(0.20)

A jogosultak körét 1997-ben bővítették, de a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényben a politikai üldözöttek élet elvesztése után járó kárpótlás mértékét csupán 30 ezer forintban állapította meg. Az Alkotmánybíróság 46/2000-es határozatával megállapította, hogy ez a döntés alkotmányellenes, ezért ezt a rendelkezést visszamenőleg 1999. január 1-jére megsemmisítette.

2002-ben, a kormányváltás után az MSZP-SZDSZ-koalíció kormánya az elsők között foglalkozott az élet elvesztéséért járó egyösszegű kárpótlás kérdésének megoldásával. Több körben történt egyeztetés után az egyösszegű kárpótlás mértékét sérelmet szenvedettenként 400 ezer forintban határoztuk meg. Ez a jelentős emelés azt eredményezte, hogy többen jelezték igényüket, de mivel a jogosultság igénylésének határideje már 1997-ben lejárt, ezért ezt a problémát ismét rendezni kellett.

A törvényjavaslat segítségével a hatálybalépéstől számított négy hónapig meghosszabbodna az élet elvesztéséért, deportálásért, kényszermunkáért járó kárpótlás igénylésének 1997 októberében lejárt határideje. A törvényjavaslat lényege, hogy a beadási határidő ismételt megnyitásával a kárpótlás iránti kérelmét minden olyan jogosult benyújthatja, aki eddig bármely okból ezt nem tette meg. A határidő négy hónapos megnyitásával lehetővé válik a kérelmek ismételt benyújtása azok esetében is, akiknek kárpótlás iránti igényét a Központi Kárrendezési Iroda határozatával, esetlegesen dokumentumok hiánya miatt már elutasította.

Álláspontunk szerint sok érintett korábban azért nem tudta érvényesíteni kárpótlási igényét, mert nem álltak rendelkezésére olyan igazolások, amelyek hitelt érdemlően bizonyították volna a kérelmek jogosságát. Az elmúlt nyolc évben újból megnyíltak Oroszországban az egykori szovjet levéltárak, a levéltári anyagok hozzáférhetővé, kutathatóvá váltak, így egyre több jogosult bizonyíthatja kárpótlási igénye jogosságát, olyanok, akik ezt eddig megfelelő dokumentumok, igazolások hiánya miatt nem tudták megtenni.

A törvényjavaslat ugyan nem szerepel a kormány munkatervében, viszont az elmúlt években belföldről és külföldről egyaránt számos megkeresés érkezett a tekintetben, hogy az élet elvesztéséért járó egyösszegű kárpótlás iránti igények benyújtására ismét nyíljon lehetőség. A kárpótlási folyamat megnyugtató módon történő lezárása szükségessé teszi a határidő újbóli megnyitását. Indítványunkban nem kívánunk hozzányúlni az 1992-es és '97-es törvények tartalmához, csak a rövid határidő megnyitására teszünk javaslatot.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az akkori kárpótlás tartalmához semmilyen formában nem kívánunk hozzányúlni, sem szűkíteni, sem bővíteni nem kívánjuk a jogosulti kört, kizárólag a határidő újbóli megnyitását kezdeményezzük. A Központi Kárrendezési Irodától kapott adatok alapján eddig életvesztés jogcímén 63 042 darab, munkaszolgálat jogcímén 20 461 darab határozat került elutasításra.

Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Figyelembe véve a korábban elutasított kérelmeket, a javaslat elfogadása esetén maximum 3,7 milliárd forint költségkihatásra lehet számítani. Ez az összeg természetesen egyszeri kihatású. A Központi Kárrendezési Iroda eddig 94 ezer jogosult számára összesen 18,1 milliárd forintot fizetett ki. A Hadigondozottak Közalapítványhoz 2002-ben átutalt 26 milliárd forint megfelelő forrást jelent a kárpótlások kifizetésére.

A törvényjavaslat elfogadása a hosszú ideje kárpótlásra váró állampolgárok körében és a társadalomban is nyilvánvalóan kedvező fogadtatásra találna, és jól szolgálná a sokat vitatott kárpótlás lezárását. Ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat, támogassák ezt a törvényjavaslatot, és egyúttal köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: A kormány képviselője jelezte, hogy a kormány álláspontját a vita későbbi szakaszában kívánja ismertetni. Most megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, az emberi jogi bizottság előadójának, ötperces időkeretben.

DR. HARGITAI JÁNOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az emberi jogi bizottság természetesen mint a témában érintett szakbizottság megtárgyalta ezt az előterjesztést. Ott a kormánynak is volt valamifajta álláspontja, akkor én ezt most ismertetem, mert mi vitáztunk a kormány ottani álláspontjával.

A kormány álláspontja az volt, hogy csak azzal ért egyet, hogy a törvény újbóli megnyitására csak élet elvesztése esetén kerüljön sor. Az előterjesztők, akiket az elnök úr felsorolt a napirendi pont megkezdése kapcsán, ennél többet céloztak meg, és gyakorlatilag azt mondják, hogy bármilyen eddigi jogcímen nyissuk meg újra a törvényt. Az emberi jogi bizottság ezzel értett egyet, olyannyira ezzel értett egyet, hogy a tizennyolc leadott szavazat mindegyike erre vonatkozott. Tehát általános vitára alkalmasnak tartottuk, helyeseltük a beterjesztett törvényt.

Itt gyakorlatilag be is fejezhetném a mondandómat, de hogy pontos legyek, az emberi jogi bizottsági ülésen azért még történt valami, azt itt meg kell említenem, és majd utána egy normál hozzászólásban azt ki is fejtem. Azért annak is hangot adtunk, hogy azzal viszont nem értünk egyet, amit ez a törvény szintén megcéloz, mert nemcsak ezt célozza meg, hogy nyíljanak meg újra a határidők, ami rendben van, hanem azt is megcélozza a törvény, hogy most már a törvény mondja ki, hogy ezzel be is fejeztük a kárpótlást. Ugyanis ha így járunk el, akkor azt gondolom, hogy nagyon sok csoport, amelyik joggal veti fel még ma is, hogy nincs benne azon jogcímek között, amiket eddig jogszabályok felsoroltak, azokat is érinteni kellene, de erről, mondom, majd egy normál hozzászólásban fejtem ki álláspontomat.

Tehát az emberi jogi bizottság egyhangúlag csak abban értett egyet, hogy ne legyen egyetlen ember sem, aki a törvényi határidők szűkre szabott volta miatt elesett ettől a kárpótlástól, többek között azzal az érvvel, hogy akkor, amikor, mondjuk, a málenkij robotosok esetében valamikor azt követeltük meg, hogy az illető szerencsétlennek azt kellett volna bemutatnia, hogy a szovjet hatóság őt hogy ítélte el, nyilvánvalóan nem rendelkezett ilyen dokumentumokkal, de azóta elfogadható ez az érvelés, hogy megnyíltak Oroszországban bizonyos irattárak, akár már ezzel is lehet kárpótlásért folyamodni. Szerencsésnek tekintettük azt, hogy a határidő újra megnyílik, még egyszer mondom, hogy egyetlen ember, akinek jogos igénye van, ne maradjon ki ebből a rendszerből, de nagyon helytelenítjük a törvényben megfogalmazva azt, hogy ezzel zárjuk is le a kárpótlási folyamatot.

Erről, mondom, egy normál felszólalásom során majd még szót ejtek.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, öt-öt perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF.

PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Előre kell bocsátanom, hogy mind a törvényjavaslat szándékával, mind annak tartalmával egyetért a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, helyeseljük, hogy újra megnyílnának ezek a kárpótlási határidők. Egy dolog azonban határozottan vitatható, nevezetesen az, hogy a kárpótlási folyamat végérvényesen lezárható lenne, ebben egyetértek az előbb felszólalt képviselőtársammal.

A kormány által létrehozott igazságügyi hivatalok kapcsán a nyilatkozók részéről a közelmúltban több alkalommal is elhangzott, hogy a kárpótlási folyamat lényegében lezárult, a kárpótlási feladatok befejeződtek, talán ebből a téves felvetésből indultak ki az előterjesztő képviselők is. Talán ennek a szemléletnek is köszönhető, hogy a másfél évtizede működő kárpótlási hivatal, majd Központi Kárrendezési Iroda egy salátahivatal részeként mint főosztály folytatja a munkáját a jövőben.

A hivatal tevékenységi körébe nyolc-tíz feladat egyidejű ellátása tartozik, pártfogói felügyeleti rendszer, jogi segítségnyújtás, áldozatsegítés, antidiszkrimináció, az igazságügyi szakértői és mediátori névjegyzékek vezetése, nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatok és a kárpótlás is. Mindebből úgy tűnik, hogy a szocialista kormányzat a salátatörvényeken túl már a salátahivatalok létrehozásában is jeleskedni szeretne, mindezt pedig takarékossági címszóval, elbocsátva a kárpótlás területén évtizedes tapasztalatokat szerzett jogászokat, szakértőket és munkatársakat is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet úgy tenni, hogy a kárpótlás területén a feladatok lezárultak, és ezért szélnek eresztik az ezzel a területtel másfél évtizede foglalkozó szakmai állományt. Ennek belátásához elegendő lenne áttekinteni azokat a kárpótlás körében hozott alkotmánybírósági határozatokat, melyek végrehajtásával a mai napig adós a kormányzat, vagyis a párizsi békeszerződés máig rendezetlen pontjainak végrehajtását.

(0.30)

Elsőként az Alkotmánybíróság 37/1996. számú határozata állapította meg a mulasztásos alkotmánysértést amiatt, hogy Magyarország nem tett eleget a párizsi békeszerződés 29. cikkely 3. pontjában foglaltaknak. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy 1997. június 30. napjáig a különböző országokkal kötött vagyonjogi egyezményekre is figyelemmel tegye meg a szükséges intézkedést a békeszerződés hivatkozott rendelkezéseinek végrehajtására.

A párizsi békeszerződés kihirdetéséről szóló törvény 29. cikkének 1. pontja rendelkezik arról, hogy a szövetséges és társult hatalmak mindegyikének jogában áll lefoglalni, visszatartani, felszámolni, vagy bármi más intézkedés alá vonni mindazokat a javakat, jogokat és érdekeket, melyek a szerződés életbelépése idején a saját területén vannak, és Magyarország vagy magyar állampolgárok tulajdonai.

A 29. cikk 3. pontja kimondja: a magyar kormány kötelezi magát, hogy azokat a magyar állampolgárokat, akiknek javait e cikk értelmében elvették, és nem adták vissza, kártalanítani fogja. Ezek a lefoglalások és visszatartások elsősorban a külföldi vállalatokban, részvényekben és állampapírokban megtestesült vagyont érintették. Hazánk ebben a tárgykörben közel 20 vagyonjogi egyezményt kötött, melyek nem kerültek kihirdetésre. Egyúttal az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vagyonjogi egyezmények sokfélesége miatt a hozzájuk tartozó bizalmas jegyzőkönyvekkel együtt egyedi értelmezést kívánnak a konkrétan felmerült igények vonatkozásában, ugyanakkor az egyezmények alapján fennálló kárpótlási igényeket - összetettségükre figyelemmel - egy minden esetet felölelő kárpótlási törvény alapján kellene érvényesíteni.

Egy másik konkrét alkotmányos mulasztás az Alkotmánybíróság 45/2003. számú határozatával van összefüggésben. Az 1946. évi lakosságcserére vonatkozó egyezmény alapján a Csehszlovákiából áttelepített magyar nemzetiségű személyek elvesztették a Csehszlovákiában lévő ingatlanaik tulajdonjogát; az ingatlanra vonatkozó bizonyítékokat is Csehszlovákiában kellett hagyniuk. Az 1946. évi egyezményben Csehszlovákia kártérítés kifizetését vállalta a magyar állammal szemben a magyar nemzetiségű személyek ingatlantulajdonának megszűnése miatt, az 50 hektárt meg nem haladó területű ingatlanokat figyelembe véve. Ezt a kárpótlási kört tehát úgyszintén vizsgálni kell, egyúttal megoldást kell találni a kártalanításra.

A harmadik ilyen mulasztás ugyancsak a párizsi békeszerződés vonatkozásában áll fenn, ahol is a 32. cikk 2. pontja kimondja, hogy a magyar kormány hozzájárul ahhoz, hogy magyar pénznemben méltányos kárpótlást nyújtson azoknak a személyeknek, akiknek igénybevételének következtében anyagot vagy szolgálatot bocsátottak a szövetséges vagy társult hatalmak Magyarországon lévő haderői rendelkezésére.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még egy dolgot szeretnék említeni. Arra a különböző formában többször feltett kérdésre sem kaptuk meg a mai napig a megnyugtató választ, hogy a korában a Kárpótlási Hivatal és egy bank közötti többmilliárdos vitás ügy kapcsán a tételes elszámolás miként valósult meg, és ha megvalósult, az államnak származott-e kára belőle.

Tisztelt Képviselőtársaim! A konkrét javaslatot tehát támogathatónak tartjuk, azt azonban vitatjuk, hogy a kárpótlási folyamat lezárható lenne, ennek belátásához elég elolvasni a tárgyban született alkotmánybírósági határozatokat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, Fidesz.

DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pettkó András képviselő úrral egyetértve, de neki kicsit ellentmondva is, ez a törvény azt nem célozza, hogy az Országgyűlés úgy általában a kárpótlást befejezettnek tekinti. Ez csak egyet céloz, hogy az Országgyűlés az életüktől és szabadságuktól megfosztottak esetében zárja be a további kárpótlás lehetőségét.

Tehát az, amit képviselőtársam itt felvetett, mondjuk, az egykori Felvidékről Magyarországra áttelepített, ma köztünk élő - választókörzetemben is nagyon sok ilyen magyar választópolgár él -, vagy az egykori Jugoszláviából a mai ország területére betelepítettek esetében az Országgyűlés nincs abban a helyzetben, hogy azt mondja, hogy márpedig befejezte a kárpótlást, mert alkotmánybírósági döntés kötelezi az Országgyűlést e személyek kárpótlására. Az más kérdés, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány ezért semmit nem tett, és így előállt ez az alkotmányos mulasztás. Utoljára, amikor egy írásbeli kérdéssel szólítottam meg Petrétei miniszter urat, akkor a kérdésre adott válasza az volt, hogy azért nem tudott megszületni eddig ez a törvénytervezet, mert az érintettekkel nem tudtak még megegyezni a kárpótlás módjáról. Azóta eltelt másfél-két év, és ez a látszategyeztetés azóta is zajlik - illetve nem zajlik, mert a 2006. évi költségvetés ilyen címen semmilyen forrást nem biztosít ezeknek a személyeknek kárpótlás címén.

De mi azzal sem értünk egyet - és akkor ez már mondandóm lényege -, hogy élet elvesztéséért vagy szabadságmegvonás esetén zárjuk le a kárpótlási folyamatot, mert ha ezt megtennénk, akkor, azt gondolom, önkényesen járnánk el.

Érdemes itt megnézni, hogy mi a jogi helyzet. Az Alkotmánybíróság több döntésében is kimondta, hogy a Magyar Országgyűlést semmifajta kötelezettség nem terheli, hogy ilyen címen kárpótlást adjon bármely személynek. Mégis, a Magyar Országgyűlés - felfogásom szerint helyesen - elindult ezen az úton; Vári képviselő úr kicsit sajátosan idézte fel ezeket a történéseket. Ez a folyamat elindult az Antall-kormány ideje alatt, és minden egyes kormány alatt történtek lépések, bizonyos lobbicsoportok vagy akár országgyűlési képviselők közbenjárására, de mély logika nem volt az egész eljárásban, ezt valljuk be.

Az Alkotmánybíróság azt is kimondta, ha az Országgyűlés egyszer elindul ezen az úton - mint ahogyan elindult -, akkor nem lehet önkényesen eljárni. Én pedig azt gondolom, hogy ha itt a folyamatot befejezzük, akkor az Országgyűlés máris kiállított magáról egy bizonyítványt, hogy igenis, önkényesen járt el.

A kormány sok mindent megtehet, hiszen szabadon döntött arról, hogy elindul ezen az úton. Mondok egy példát. Az Orbán-kormány ideje alatt, amikor kormányzati tisztviselőkkel, hozzáértő közalkalmazottakkal beszéltünk ezekről az ügyekről, a kormányzati tisztviselők meg voltak győződve arról, hogy önmagában azt a tényt, hogy aki három évet szenvedett, az kap egyfajta juttatást, és aki egy nappal kevesebbet szenvedett, az nem kap semmit, az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek fogja minősíteni. Nem minősítette - teszem hozzá, sajnos - az Alkotmánybíróság ezt alkotmányellenesnek, ezért ez a kormány is fenntartja ezt a helyzetet, hogy három év szenvedés után adok némi juttatást, ha csak egy nappal kevesebbet szenvedett valaki, semmifajta kárpótlásra nem számíthat. Most már el kell fogadnom, hogy ez alkotmányos, de akkor is azt gondolom, hogy ez elég önkényes eljárása az Országgyűlésnek. Itt is korrekciót kellene tennünk.

Mi azt is szeretnénk - és erre már volt is kezdeményezésünk, meg lesz a továbbiakban is -, hogy újabb jogcímeken állapítsunk meg kárpótlást. Mondok egy példát. '51 és '56 között nyilvánvalóan politikai okokból, de katonai behívókkal hívtak be, és kényszerítettek munkaszolgálatra embereket. Ezek máig nem kaptak semmifajta kárpótlást, holott nyilvánvaló, hogy a második világháború után ott politikai okok játszottak bele, még ha az álca egy katonai behívó is volt. Fegyvert, semmit nem láttak, hanem bányában, meg a fene tudja, hol dolgoztatták őket, teljesen táborszerű körülmények között, mint amilyen, mondjuk, valamikor Recsken volt. A recskiek - hála Istennek - kapnak, de azok, akik ezeket a sérelmeket szenvedték el, nem kapnak.

Most, 2006-ban a 60. gyászos évfordulóját üljük annak, hogy kollektív büntetésben részesítették a magyarországi németeket. Még azok a kifejezések is, amelyeket használunk azóta, azok is ilyen fennköltek, hogy "kitelepítették őket". A német nyelv nem ezt a kifejezést használja, amit kitelepítésként lehetne magyarra lefordítani; ha magyarra akarom fordítani azokat a kifejezéseket, akkor a "verschleppung"-ot "elhurcolták"-ra fordítanám, tehát sokkal durvábban fogalmaz. Ezek az emberek, akik ugyanúgy néhányan életükben is korlátozva voltak, mert egyszerűen meghaltak ez alatt a gyászos folyamat alatt, másokat meg vitathatatlanul korlátoztak a szabadságukban, ezek az emberek semmifajta kárpótlást nem kapnak.

Ezt a két jogcímcsoportot egyébként, amely a magyarországi németekre vonatkozna, és ami a politikai okok miatt katonai behívóval meghurcolt és munkára kényszerített embereket érinti, mi egy törvényjavaslatban benyújtottuk, és ha fogadókészség van rá, akkor ezt itt is megtennénk.

A harmadik probléma, amire felhívtam a figyelmet, gyakorlatilag ennek a három évnek a problematikája. Tehát, tisztelt képviselőtársaim, a tekintetben üdvözlendő az, amit beterjesztettek, hogy nyissuk meg a határidőket. A kormány ne habozzon, adja fel azt az álláspontját, amelyet az emberi jogi bizottsági ülésen képviselt, hogy csak élet elvesztése esetén nyitja ki a határidőket! Nyissa ki minden esetben, szabadságelvonás esetén is!

(0.40)

De ha tisztességesen akarjuk majd egyszer befejezni ezt a folyamatot, akkor nemcsak azoknak a vagyoni kárpótlásáról kell gondoskodnunk, amit Pettkó András képviselő úr szóba hozott, és én ráerősítettem (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.), hanem azokat a csoportokat is meg kell találnunk, akik ugyanúgy joggal tartanak igényt élet elvesztéséért vagy személyes szabadságelvonásért kárpótlásra.

Azt gondolom, hogy ezt fontolják meg, ne akarják befejezni ezt a folyamatot, mert az Országgyűlés egy megmagyarázhatatlan bizonyítványt állítana ki önmagáról.

ELNÖK: Hozzászólásra következik Lezsák Sándor képviselő úr.

LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A napokban egy kisnyugdíjas kopogtatott be fogadóórára egy Kecskemét környéki településen, és azzal kezdte, hogy a remény hal meg utoljára. Ezt követően érzékelhettem, hogy híre van ennek a törvényjavaslatnak. Ugyanis ennek az embernek az életét azzal tették tönkre, hogy a '70-es évek közepén pedagógus volt, és egy osztályfőnöki órán egy '56-os verset, egy diákkori versét olvasta fel a diákoknak. Börtönbe került, más településre költöztek, ezt követően segédmunkásként dolgozott, és el tudjuk képzelni, hogy hogyan alakult az élete '90-ig. Jelentkezett kárpótlásért, azonban elutasították, nem találták meg a papírjait, és talán ő sem volt eléggé erőszakos. Eléggé megverte őt az élet.

A remény hal meg utoljára - mondtuk, és nagyon bízom abban, hogy ez a törvénymódosító javaslat segíteni fog, és nyitott egy újabb lehetőséget számukra. Azonban alaposabban megvizsgálva a törvénymódosító javaslatot, és ezt módosító indítványokban is érzékeltetem, nagyon sok hiányosság van. Egyet emelek ki, Hargitai képviselő úrhoz csatlakozva, kellenek újabb jogcímek mindenképpen.

Több mint egy évtizede próbálom magam is érvényesíteni, érvényesíttetni a nyugati hadifogságban szenvedők jogos kárpótlási igényét. Úgy gondolom, hogy 1992-ben, ha elfogadni nem is lehet, de azért menteni lehet az akkori kormányzatot, hogy nem volt igazán jó lehetősége, hogy egyenrangúan kezelje ebben a viszonylatban az akkori szövetséges hatalmakat, és egy olyan törvényt hozzon, amely nem démonizálja a szovjet hadifogságot, és nem tekinti a hadijog egyetlen megsértőjének a Szovjetuniót. Történelmi tények bizonyítják, hogy nyugati, francia hadifogságban is méltóságukban megaláztak embereket, kegyetlen körülmények között dolgoztattak, és bizony sokszor ugyanolyan rossz volt a sorsuk, mint a szovjet hadifogságban szenvedettek sorsa.

Úgy vélem, hogy közös Unióban vagyunk az akkor, korábban tapintatosan kezelt államokkal, és mindenképpen lehetőséget látok arra, hogy újra megkíséreljük ezeknek az idős embereknek a kárpótlását akár ebben a törvényjavaslatban is megvalósítani. A módosító indítványokat majd annak idején részletesen kifejtem. Nagyon kérem államtitkár urat, hogy gondolják át, nagyon nagy a lehetőség, amellyel most élnek, amit ide tettek a Ház elé. Visszaélni ezeknek az embereknek a reményváró kis életükkel nagyon nagy bűn lenne.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mivel több képviselőtársam nem jelezte felszólalási szándékát, megkérdezem Vári Gyula képviselő urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jauernik István jelentkezik.) Időn túli hétméteres jegyében megadom a szót Jauernik István képviselő úrnak, MSZP.

JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm. Azt hittem, hogy le van adva a nevem az MSZP-frakcióból - nem volt. Elnézést kérek, hogy nem nyomtam gombot itt a helyszínen, időben. Köszönöm, hogy méltányolta elnök úr a kérésemet.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A szocialista frakció támogatja a beterjesztett törvényjavaslatot. Támogatjuk, mert számunkra fontos, hogy az állam által okozott sérelmekért az a kárpótlás, ami csak részleges lehet, és nem orvoslása azoknak a sérelmeknek, nem helytállás azokért a sérelmekért, hanem csak egy részleges kárpótlás lehet. A vita eddigi szakasza is azt bizonyítja számomra, hogy nagyon nehéz azt a határt meghúzni, még akkor is, ha az Alkotmánybíróság igen sokszor foglalkozott ezzel a kérdéssel, és több határozatot is hozott, hogy hol az a határ, ameddig kell a kárpótlás, ameddig feltétlenül kell, ahol méltányolható, ahol meg lehet húzni a határt.

Éppen ezen okok miatt előterjesztő képviselők nagyon szerettünk volna, és szeretnénk ezután is ragaszkodni ahhoz, hogy ahhoz a körhöz ne nyúljunk hozzá, hogy kik részesülhetnek kárpótlásban. Ahhoz ne nyúljunk hozzá, hogy milyen mértékben. De azt tegyük rendbe, hogy ugyanolyan sérelmet szenvedett emberek között ne lehessenek azok, akik megkapták a 400 ezer forintot és azok, akik egy év múlva tudták a papírokat előteremteni, de ugyanolyan sérelmet szenvedtek, azok meg ne kaphassák. Tehát arra irányul határozottan a szándékunk, hogy ugyanannak a körnek, ezt Vári Gyula képviselőtársam is nagyon hangsúlyozta, tegyük lehetővé, hogy ismételten benyújthassák az igényüket, és ha azok megállják a helyüket, akkor megkapják ezt az összeget.

Nagyon szomorú folyamat az, ami az elmúlt 12-13 évben történt ezzel kapcsolatban. Ha belegondolunk, a régi, akkori nagy sérelemhez jó néhány embernek okoztunk még mi is sérelmet. Nagyon sok embernek okozott sérelmet a '92-es törvény, nagyon sokan fordultak Alkotmánybírósághoz, meg is állt az Alkotmánybírósághoz beadott indítványok jó része, éppen ezért kellett a '97-es törvényben kibővíteni a kört is. Sajnos, sérelmet okozott az előző parlament is az Orbán-kormány idejében, amikor olyan összegben határozta meg ezt az egyösszegű kárpótlást, ami joggal váltotta ki valamennyiünk felháborodását akkor, és ezt az alkotmánybírósági döntés vissza is igazolta, hogy 30 ezer forintot nem lehet, ahogy Hargitai úr elmondta. Ha egyszer elindult ilyen körben, ilyen mértékben, akkor az arányosítással nem lehet szabadon gazdálkodnia a Magyar Országgyűlésnek.

Azt gondolom, hogy a Medgyessy-kormány 2002-ben, ami elvárható volt akkor, nagyon gyorsan megtette a szükséges lépéseket. 2002-ben meghoztuk a döntést, biztosítottuk a pénzt is hozzá. A 26 milliárd forint a Hadigondozottak Közalapítvány számláján állampapírban ott van, most is ez a pénz vagy ez a forrás biztosítja ennek is lehetőségét, hogy most akár 9 ezer ember is megkaphassa ezt az egyösszegű kárpótlást. Azért mondom, hogy nagyon szomorú volt ez a dolog, és engem sokan figyelmeztettek, ha hozzányúlunk ehhez, akkor lehet, hogy megint sérelmeket fogunk okozni, mert itt beszéltünk Halmai képviselő asszonnyal, hogy neki olyan választópolgára van, akinek három hete hiányzik ahhoz a három évhez, amit Hargitai úr mondott.

De hol húzzuk meg a határt? Ha három héttel kevesebb lehet, akkor miért nem lehet néggyel vagy öttel? Valahol egyszer határt kell húzni. Ezzel nem azt mondom, hogy jó a három év, csak nagyon nehéz igazságot tenni. Vagy lehet-e valakinek adni azt, hogy legyen méltányos ilyen esetekben? Nem lehet. Ezt a törvényben meg kell nekünk mondani. Azért kérem képviselőtársaimat, bár tudva tudjuk mi is, előterjesztők, hogy nagyon sok olyan honfitársunk él, akit ért sérelem, de nem tartozik e törvény hatálya alá, hogy e törvény elfogadásakor gondolhatunk rájuk, most ne nyissuk fel azt a kört, mert lehet, hogy nem ennek a parlamenti ciklusnak a hátralévő rövid ideje alatt, de nagyon hosszú idő alatt sem tudunk közös nevezőre jutni majd, hogy hol a határ. Nagyon kényes, nagyon nehéz dolog, és jó lenne, ha ebben a kérdésben nem lenne most egy ígérgetési verseny itt a parlamentben. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.)

A forrásról beszéltem, le is telt az idő. Én kérem képviselőtársaimat, hogy mérlegeljék a szándékot, mérlegeljék azt, hogy egyet tudunk lépni, ez a lépés az, ami biztos nem kifogásolható, ha most megnyitjuk a határt. Elnök úr, köszönöm.

(0.50)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Vári Gyula képviselő úrnak, aki előterjesztőként kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.

VÁRI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Csak két percben kívánok reagálni, mert úgy érzem, fontos.

Tehát ahhoz, hogy egy törvényjavaslatról véleményt tudjunk mondani, akár pró, akár kontra, ahhoz el kell olvasni a törvényjavaslatot. Ugyanis a három ellenzéki képviselő hozzászólásából úgy láttam, a törvényjavaslatot Hargitai képviselőtársam olvasta el a legtüzetesebben, és ő el is ismeri, hogy ezen a jogcímen lehet ezt a módosítást végrehajtani.

Mint mondtam, elértük azt, hogy az élet elvesztéséért, a deportálásért és a kényszermunkáért járjon, tehát nemcsak azért az egyért. Ez egyben összhangban van a '97. évi törvénnyel.

Nem hiszem, hogy más jogcímen most hozzá kellene nyúlni, ez ebben a rövid időben már nem valósítható meg, de hozzá kell tennem azt is, hogy itt, e falak között nagyon jól hangzanak azok a mondatok, hogy valakinek törekvései vannak, mondjuk, a nyugati fronton, a hadifogságban részt vevők kárpótlására. Én megtettem azt, hogy ezt az előző év Orbán-kormányzata alatt benyújtott törvényjavaslatoknál kerestem, de nem találtam ilyent. Tehát csak olyant mondjunk, kérem, ami eddig meg is történt. Ha valakinek ilyen törekvése van, ezt mi is valóban fontosnak tartjuk, és lehet, hogy ezt a következő kormányzati ciklusban már az elején meg kell lépni.

Azzal viszont egyet kell értenem, Hargitai képviselőtársam, hogy a három év kérdése érdekes. Nálunk is nagyon nagy vita folyt azon, hogy ez a határ tényleg hol legyen meghúzva. Ez a kérdés megérdemelne egy hosszabb vitát. Rengeteg olyan ember van, aki két évet, két és fél töltött el, vagy ahogyan Jauernik képviselőtársam mondta, három héttel csúszott le. Bizony, ezen nekünk is el kell gondolkodnunk.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsösültetvény-méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/19085. számon kapták kézhez a képviselők.

Megadom a szót Hankó Faragó Miklós államtitkárnak, a napirendi pont előadójának, tízperces időkeretben.




Felszólalások:   288-325   325-339   339-351      Ülésnap adatai