Készült: 2020.10.26.17:40:09 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

192. ülésnap (2001.03.07.),  112-182. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása és lezárása
Felszólalás ideje 2:55:05


Felszólalások:   90-112   112-182   182-220      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén kerül sor.

 

Soron következik a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint az egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/3690. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3690/1-9. számokon kapták kézhez a képviselők.

Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalásokra kerül sor 15-15 perces időkeretben. Emlékeztetem önöket, hogy a tegnapi napon az írásban előre jelentkező képviselők közül hét képviselő ismertette álláspontját, így most először Wiener György képviselőtársunknak adom meg a szót (Dr. Wiener György az emelvényre lép.) - akit csak én nem látok..., de már jön is a pulpitusra -, tehát 15 perces időkeretben a képviselő urat illeti a szó.

 

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnöki úr. Tisztelt Elnök Úr! Belügyminiszter Úr! Képviselőtársaim! Maurice Talleyrand-Périgord herceg, Napóleon külügyminisztere, később a Bourbon-restauráció külügyminisztere, majd Lajos Fülöp londoni nagykövete mondta saját politikai, diplomáciai tevékenységét és általában e tevékenységi kört jellemezve, hogy "a szavak arra valók, hogy elfedjék gondolatainkat".

Azon kell elgondolkodnunk e törvényjavaslatot olvasva, hogy helytálló-e ez a megfogalmazás a köztisztviselőkről szóló törvényjavaslat egy alapvető intézménye, a főtisztviselői kar esetén, avagy sem, tehát sikeresen tudta-e a törvényjavaslat előkészítője rejtjelezni elképzeléseit, avagy ezt a rejtjelezést viszonylag könnyen megértették, megfejtették az ellenzéki képviselők. Véleményem szerint ez utóbbi történt, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a kiemelt főtisztviselői karnak és a központi tisztnek az intézménye az indoklás megfogalmazásai ellenére alapvetően nem a szakmai elem erősítését kívánja garantálni, hanem meghatározott politikai hivatalnoki kört kíván intézményesíteni a ma meglévő politikai főtanácsadói, illetőleg tanácsadói intézmény mellett.

Kritikánk természetesen nem azon alapul, hogy mi, szocialisták nem látnánk egyértelműen azt, hogy a politika és a közigazgatás között Nyugat-Európában is létezik egy átmeneti szféra, a politikai hivatalnokok köre; kritikánk lényegét az alkotja, hogy ilyen módon kell-e intézményesíteni a politikai hivatalnoki kört, vagy netán elegendő az a megoldás, amelyet az 1997. évi CI. törvénnyel a Horn-Kuncze-kormány vezetett be. Min alapul az a vélekedésünk, hogy itt valójában nem a szakmai, hanem a politikai elem erősítéséről van szó, ráadásul egy olyan kiemelt karnak a létrehozásáról a szélesebben értelmezett köztisztviselői karon belül, amely kiemelt privilégiumokkal rendelkezik, s amelynek az esetében nem igazán a szakmai követelmények, hanem a politikaiak a meghatározóak?

 

 

(18.00)

 

Melyek is valójában a meghatározó szakmai követelmények a köztisztviselők esetében? Mindenekelőtt a szaktudás, másodikként a szolgálati idő, harmadikként pedig az érdem. Mi a meghatározó kritériumrendszer a politikai hivatalnokok esetében? A lojalitás, az elkötelezettség és a politikai bizalom.

Ha itt valóban szakmai kinevezettekről lenne szó, abban az esetben maga a köztisztviselői törvényjavaslat, majd elfogadása után a törvény határozná meg, hogy melyek a pályázás feltételei. De nem ezt a megfogalmazást találjuk a törvényjavaslatban, hanem azt, hogy az egyetemi, felsőfokú végzettségen kívül minden más pályázati kritériumot a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben állapít meg. Abban az esetben, ha maga a törvényjavaslat meghatározná a legfontosabb kritériumokat: a végzettségen kívül meghatározott szolgálati időt, nyelvtudást vagy ennek megfelelő más végzettséget igazoló bizonyítványt - például ahogy erre a törvényjavaslat is utal: idegen nyelven szerzett közigazgatási diplomát -, abban az esetben sokkal nagyobb bizalommal fordulnánk ezen intézmény felé, mint ahogy ezt jelenleg tesszük.

Természetesen vannak itt egyéb meghatározó tényezők is. Azt is világosan látnunk kell, hogy ha kiemelt főtisztviselői kart akarunk intézményesíteni meghatározott szakmai feladatok ellátására, akkor pontosan meg kell jelölnünk működésük terepét. Ezzel szemben a törvényjavaslat minden központi közigazgatási szerv esetében lehetővé teszi főtisztviselőknek bármiféle tevékenységterületen való alkalmazását. Ez egyfelől ellentmond az államigazgatás hagyományos szervezeti, hierarchikus működési rendjének, hiszen előfordulhat olyan eset, hogy egy főtisztviselő, mondjuk, osztályvezetői státusban tevékenykedik - mit csinál vele kapcsolatosan, hogyan tudja gyakorolni vezető jogait az ő irányába a főosztályvezető, a főigazgató-helyettes, a főigazgató, ha mondjuk, ez a kiemelt főtisztviselő egy központi hivatalnál vagy országos hatáskörű szervnél működik?

Nyilvánvaló, hogy mivel a főtisztviselővel végső soron - a vezénylés intézményén is keresztül - a miniszterelnök úr rendelkezik, ennek következtében az ő közvetlen függelmi viszonya valami egészen más lesz, mint azoké a köztisztviselőké, akik hasonló tevékenységet, hasonló munkakört töltenek be. Éppen ezért a szocialisták számára ez az intézmény csak akkor elfogadható, ha pontosan körvonalazzuk azon intézményeket és azon tevékenységterületeket, amelyeken ezek a főtisztviselők működhetnek.

Ilyen lehet például - és ebben egyetértek a törvényjavaslat megfogalmazásával - az európai integrációra való felkészülés, vagy ilyen lehet a stratégiai közigazgatási döntéseknek az előkészítése. Mind a két tevékenységterület olyan, ahol a működési hely lokalizálható - mindenekelőtt ilyen hely a Miniszterelnöki Hivatal -, illetőleg pontosan meg lehet mondani, hogy a minisztériumokon, országos hatáskörű szerveken és központi hivatalokon belül melyek azok a belső szervezeti egységek, részlegek, ahol ilyen kiemelt főtisztviselők tevékenykedhetnek.

Természetesen ennél súlyosabb kifogásaink is vannak az adott intézménnyel kapcsolatosan. Mindenekelőtt ilyen a rendelkezési állomány intézménye, ami egyébként a lényegét alkotja a kiemelt főtisztviselői karnak, s egyben egyértelműen, vitathatatlanul igazolja, hogy politikai kinevezettekről van szó, politikai hivatalnokokról van szó, nem pedig kiemelt szakmai elitbe sorolható vezető köztisztviselőkről. Mert mi lenne ennek az intézménynek az értelme akkor, ha valóban a szakmaiság állna előtérben? Hiszen egyértelmű, hogy minden kormánynak szüksége van a legkvalifikáltabb köztisztviselők munkájára. Ha tehát helytálló lenne az indoklás szövege, abban az esetben nem kellene védettséget biztosítani ezen kiemelt főtisztviselőknek, hiszen a kormányok versengnének az ő tevékenységükért, és a vezénylés intézményén keresztül ott alkalmaznák őket, ahol munkájukra a leginkább szükség van. Az a tény, hogy kiemelt főtisztviselőnél rendelkezési állományt állapítanak meg öt évre, azt mutatja, hogy ez az intézmény a politikai váltógazdálkodáshoz kapcsolódik. Ennek az intézménynek nem más a feladata, mint a politikai hivatalnokok számára megfelelő védettséget garantálni.

Hozzá kell tennem azt, hogy ez önmagában nem probléma. Ilyen megoldást alkalmaznak például Franciaországban is. Ott azonban teljesen egyértelmű, hogy döntően a miniszteri kabinetekben tevékenykedők és más hasonló munkakörökben dolgozók élvezik ezt a védettséget, és ami talán még ennél is fontosabb: a politikai erők között konszenzus jött létre, hogy ezt az intézményt alkalmazzák. Ha azt mondanák nekünk a legnagyobb kormánypárt részéről: szükség van arra, hogy hosszú távon kiváló szakembereket a magunk politikai táborában megőrizzünk, szükségünk van arra, hogy ilyen emberek akkor is rendelkezésünkre álljanak, amikor nem vagyunk kormányon; akkor természetesen érdemes lenne gondolkodnunk, és egy meghatározott keret alapján, amelyet kialakítunk, kompromisszumot kötnünk - de nem erről van szó. Az öt év csak elfedi azt, hogy itt valójában a négyéves váltógazdálkodásra gondolt a kormányzat a javaslat megfogalmazásakor. Egyértelmű, hogy itt nem egyszerűen a védettség intézménye létezik, hanem ráadásul még a burkolt pártfinanszírozásé is, hiszen valószínű, hogy a rendelkezési állományban lévő 13-szoros illetményszorzó alapján éppen semmit nem végző köztisztviselők valójában nagyon is dolgoznak, készülnek arra, hogy politikai pártjukat vagy pártkoalíciójukat visszajuttassák a hatalomba; ez a francia megoldásnak is a lényege. Ilyenkor azonban megosztják egymás között ezt a kiemelt főtisztviselői kart, a jobboldalnak is vannak ilyen főtisztviselői, a baloldalnak is vannak, amikor a baloldal kormányoz, a jobboldaliak visszavonulnak különböző intézményekbe, és ott nem a párt finanszírozza őket, hanem burkoltan az állami költségvetés. Amikor kormányváltás történik, akkor cserélődnek a személyek, de mindez megegyezésen, konszenzuson alapul, nem pedig egy egyoldalú meghatározottságon.

Azt persze talán pozitívan értékelhetjük, hogy a Fidesz arra gondolt: előfordulhat, hogy netán valaha ellenzékbe szorul, ennek következtében a most kinevezendő főtisztviselőiről gondoskodni kíván. Úgy ítéljük meg, hogy a Fidesz vezető politikusai, illetőleg a kormány tagjai pontosan látják, hogy nem fogjuk követni Rogán Antal úrnak a felszólítását, hogy hagyjunk fel eddigi munkakörünkkel, hanem továbbra is politizálni kívánunk a szocialista eszmék, a szocialista értékrend, a baloldali ideológia jegyében annak érdekében, hogy a mi elképzeléseinknek megfelelő program alapján alakítsuk az ország jövőjét. Ez tehát mindenképpen pozitívum, hogy így látja a Fidesz is.

Azonban negatívumnak kell tekintenünk, hogy egy ilyen megoldással próbálja megvédeni ezeket a köztisztviselőket, akik ráadásul - mint az előbb már említettem - egy 13-szoros illetményszorzót kapnak, ugyanakkor 37 év vagy ennél hosszabb szolgálati idő esetén az illetményszorzó hatszoros. El tudnánk fogadni a kiemelt illetményszorzót is, ha az nem 13-szoros lenne, hanem csak egy egyszeres kiváltságot biztosítana, vagyis hatszoros volna, függetlenül a szolgálati időtől. Azt azonban semmiképpen nem tudjuk elfogadni, hogy a rendelkezési állományban eltöltött öt év alatt esetleg semmilyen, a kormányzat érdekében kifejtett tevékenységért a mai illetményalappal számolva 397 500 forintot kapjanak, miközben más köztisztviselők 37 év után jutnak el a hatszoros illetményszorzóhoz. Tehát az a véleményünk, hogy egyféle privilégium, kiváltság még lehetséges, kétfélére azonban már nem látunk lehetőséget.

Mindazokat a változtatásokat, amelyeket szükségesnek tartunk, módosító indítványainkban is megfogalmaztuk. A Szocialista Párt abban az esetben tudja támogatni ennek az intézménynek az elfogadását, ha módosító javaslatainkat figyelembe veszik.

 

 

(Dr. Vidoven Árpádot a jegyzői székben dr. Szabó Erika váltja fel.)

 

 

Abban az esetben, ha erre nem kerül sor, természetesen nem áll módunkban egyoldalúan megtámogatni a kormányt azért, hogy ne a saját pártkasszájából, hanem a 2002-2006 közötti kormány költségvetéséből finanszírozza saját kiemelt köztisztviselőit, amennyiben 2002-ben a politikai váltógazdálkodás megszokott rendjének megfelelően netán kormányváltás következne be.

 

 

(18.10)

 

Természetesen nagyon jól tudjuk, hogy a kompromisszum lehetőségei rendkívül csekélyek, azonban a szocialisták számolnak azzal, hogy a módosítóikban is alternatív megfogalmazásokat terjesszenek elő. Lesz tehát olyan módosító indítvány, amely az egész intézmény kiiktatására irányul; ez abból indul ki, hogy a kompromisszum megkötésére nincs lehetőség. Lesznek azután olyan módosító indítványok is, amelyek az általam előbb elmondottakat tartalmazzák, ezek megfelelő kereteket biztosítanak - mint erre előbb már utaltam - egy megállapodásra. Ugyanez a helyzet természetesen a központi tiszt intézményének esetében is. Amennyiben azonban nincs fogadókészség, akkor az elutasító magatartás teljesen egyértelmű.

Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Önökön a sor! A szocialisták az ellenük irányuló alaptalan támadások ellenére is a szakmai kompromisszumos megoldások hívei, ha erre lehetőség nyílik. Nem a sértettség, hanem a józan, racionális megfontolások pozíciójából kívánunk politizálni. Kérjük önöket, ezt az ajánlatot vegyék komolyan, ennek alapján alakítsák ki véleményüket, és abban az esetben megszülethet a megegyezés. Ellenkező esetben csupán - mint már jeleztem - az elutasítást választhatjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Vincze László úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.

Megadom a szót.

VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nagyon fontos törvényjavaslatot tárgyalunk, amikor a köztisztviselői törvényjavaslatról formálhatunk véleményt. A köztisztviselők minden szinten, legyen az a minisztériumokban vagy az önkormányzatoknál, vagy a rendvédelmi szerveknél, de bárhol az élet minden területén, rendkívül fontos tevékenységet folytatnak. Munkájuk során a társadalom egészével tartanak kapcsolatot és végzik feladataikat. Nem mindegy az, hogy ezt a kiemelten fontos tevékenységet milyen színvonalon, milyen körülmények között és milyen emberi hozzáállással végezhetik. Ezért is komoly lehetőség és előrelépés lehet egy stabil életpályát biztosító köztisztviselői törvény elfogadása.

Az utóbbi években a közalkalmazotti szféra valamelyest bérrendezésen ment keresztül, egy folyamat elindult, melyet azonban fokozni kell. A köztisztviselők némi lemaradásban vannak, hiszen a túlmunka díjazására itt eddig nem igazán volt lehetőség. Ezen belül is fokozottabb hátrányban vannak talán a kisvárosok és kistelepülések köztisztviselői. Sok esetben probléma a kistelepüléseken, hogy nem lehet egyértelműen elkülöníteni az ügyviteli és ügyintézői munkakört. Az ügyviteli munkaköröknek a Ktv. alatt hagyása célszerűnek látszana. Előrelépés és pozitív változás az előző törvényhez képest, hogy a túlmunkát pénzben meg kell váltani. Az önkormányzati szférában ezzel szemben nem célszerű a napi munkaidőt a 38. § szerinti törvényi szinten rögzíteni. Sok javaslat szűkíti az önkormányzatok mozgásterét, hiszen több kedvezményből valamelyest kizárja a dolgozókat.

A köztisztviselő fogalmának meghatározása lehetne talán egyértelműbb, mert a végrehajtás során egyébként sok vitára adhat okot.

Az első fizetési osztály első fizetési fokozata a kezdő, felsőfokú végzettségű köztisztviselő számára viszonylag alacsony bért jelent, félő, hogy továbbra sem lesz vonzó a köztisztviselői pálya a kezdő diplomások számára.

Tagoltabbá kellene tenni a bértáblát. Célszerű lenne a tanácsosi fokozat elé még egy átmeneti fokozatot beállítani.

A köztisztviselők szociális-jóléti juttatásainál eddig a minimumot szabták meg. Ez a javaslat talán indokolatlanul korlátozza a kedvező irányú eltérést.

A betöltött állásra kiírt pályázat esetén a köztisztviselőt tájékoztatni kell. Nem tartalmaz viszont olyan rendelkezést, hogy érvényes-e a pályázat enélkül. A tájékoztatást az érintett dolgozó csak tudomásul veheti vagy kérheti-e indoklását is?

A vagyonnyilatkozatra vonatkozó javaslatban nem a nyilatkozat kötelezővé tétele jelenthet problémát, hanem a kevésbé egyértelmű meghatározások. Például mikor kell a munkáltatónak alaposan feltételeznie, hogy a köztisztviselő a kifogásolt vagyongyarapodást nem tudja igazolni? Mikor alaptalan a bejelentés?

A vagyonnyilatkozat visszaadásáról rendelkező rész a háztartásból elköltöző házastárs és gyermek esetében furcsa dolgokat eredményezhet.

A bértábla megnehezíti a keresett diplomával rendelkezők, például a mérnökök, közgazdászok felvételét kisebb településeken, vagy közepes városoknál is ez valóságos probléma lesz majd. A felsőfokú gyakornok 1,65-ös szorzó szerinti alapilletményéért kevesen jönnek a közigazgatásba. A bértábla szerinti illetménytől csak teljesítményértékelés alapján lehet eltérni, így ez új dolgozó esetében nem lehetséges.

Pályakezdő diplomás felvételének esélye ellen hat, hogy a középfokú végzettségű gyakornoktól az illetmény szorzója mindössze 0,15-dal tér el. A felsőfokú végzettségűeknél szerencsés lenne a tanácsos besorolási fok előtt még például egy titkár fokozatot beépíteni.

A középfokú végzettségűek bértáblája 34 év szolgálati idővel véget ér. Az érvényes nyugdíjkorhatárt és a szolgálati időt figyelembe véve indokolatlan a változatlan illetményszorzó.

A jegyző esetében a teljesítmény értékelésénél a közigazgatási hivatal is kaphasson szerepet.

Kérdéses, hogy önkormányzati szinten adható-e vezetői megbízás, osztályvezető s a többi.

A jegyző alapilletményénél vagy pótlékánál figyelembe kellene venni a körzetközponti feladatok ellátást is. A teljes körzet lakosságszáma legyen a meghatározó, ne csak a székhelytelepülés lakosságszáma, hiszen az elvégzett munka is vele arányos.

A jegyző jogköre kétharmad részében állami feladatokat lát el, a javaslat mégis teljesen az önkormányzat képviselő-testületére bízza a vele szemben támasztott követelmények megállapítását és a teljesítményének értékelését. A körzetközponti jegyző esetében nem tisztázott, hogy melyik képviselő-testület jogosítványa lesz ez.

A jegyzői illetményszorzók 10 és 100 ezer lakos között nem differenciáltak. A helyettesítési díjszabályozást indokolt lenne pontosítani azért, hogy a helyettesítést több köztisztviselő is elláthassa.

A címzetes főjegyző címre vonatkozó átmeneti rendelkezés kiinduló időpontjának az okmányirodák megalakulása ideje, azaz 2001. január 1-je lenne célszerű.

Megítélésem szerint külön kategória a gazdasági vezető. Például mérlegképes könyvelő államháztartási szakkal tölti be a legtöbb kis- és középtelepülésen ezt a funkciót. A jelen tervezet szerint nem adható számára vezetői megbízás, pedig felelőssége igen nagy. A fentiekre tekintettel javasolnám, javasoljuk, hogy indokolt esetben középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező köztisztviselőnek is legyen adható vezetői megbízás.

 

 

(18.20)

 

Az úgynevezett 14. havi illetmény nem szerepel a tervezetben. A köztisztviselő vezetői beosztásáról való lemondás esetén viszonylag kiszolgáltatott helyzetbe kerül, hiszen a lemondással a közszolgálati jogviszonya is megszűnhet. Az egyéb juttatásokat - például étkezési hozzájárulás, ruházati költségtérítés -, adható vagy kötelező juttatást a képviselő-testület rendeletben szabályozza.

Nem mindig szerencsés az ügykezelők köztisztviselői jogállása, hiszen főleg kis létszámú hivatalokban nehezen különíthető el az ügyintézői munkától. Kapcsolt munkakörben vajon mi dönti el a dolgozó jogállását? A törvény megfelelő garanciákat és védelmet kellene hogy biztosítson a törvény hatálybalépésekor a köztisztviselői jogviszonyban lévő ügykezelőknek és fizikai alkalmazottaknak. Ezzel indokolatlan sérelmeket és megkülönböztetést lehetne elkerülni a munkahelyeken. A törvényjavaslat reálisan számol a lehetőséggel, több helyen számottevő jövedelemnövekedéssel jár. Azonban a lakossághoz legközelebb álló ügyintézők munkájának megbecsülése közel sem növekszik nagymértékben.

A jól képzett fiatal szakembereknek a helyi vagy körzeti szerveknél kell a szükséges gyakorlatokat megszerezni. Az átmeneti rendelkezések pontosítása és egyértelművé tétele szükséges.

Véleményem szerint a települések nem rendelkeznek kellő fedezettel a törvény hatálybalépését követő bérfejlesztéshez. Központi költségvetési forrásból meg kell teremteni ennek vonzatát.

Nagyon fontos az etikai szabályok törvényi szintre emelése. Ez mindenképpen záloga lehet egy polgárbarát, a lakosságért dolgozó köztisztviselői munkának, természetesen az anyagiak emelésével együtt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A fenti észrevételek figyelembevételével a köztisztviselői törvényjavaslatot a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja és a magam nevében a szükséges módosítások beépítése után támogatásra javaslom.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Kósáné Kovács Magda, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

 

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Felszólalásomban egyetlen kérdéskörről szeretnék beszélni, arról, hogyan alakul a köztisztviselői jogállás szabályozásának politikai háttere, hogy van-e elemi következetesség, folyamatosság a politikai akaratban. Hiszen ha a köztisztviselői kar stabilitásáról beszélünk, akkor ennek a stabilitásnak a háttere a politikai akarat folyamatossága és valamiféle elemi konszenzusképessége az egymást követő kormányok között.

Aki elég régen űzi ezt a nem mindig tisztes ipart, az emlékszik arra, hogy 1992-ben ez a törvény egyike volt azoknak a kevés törvényeknek, amelyeknek az általános vitája kétszer indult el. Egy '91 őszén benyújtott terjedelmes módosító csomag után a kormány az előterjesztést visszavonta, és '92. január elején újra benyújtotta. Akkor a legélesebb vita arról folyt, hogy a törvény garantálja-e a köztisztviselő pártatlanságát, biztonságát és szakmai semlegességét. Akkor, akik az ellenzéki oldalon ültek, veszélyeztető tényezőnek tartották azt, hogy a köztisztviselői jogviszony az állam, az önkormányzat, valamint a nevében foglalkoztatott köztisztviselő között jön létre. Veszélyeztető tényezőnek tartották azt, hogy a totális állam és a hozzá képest természetesen kiszolgáltatott helyzetben lévő köztisztviselő munkavállaló kerülhet egymással szembe. Ennek a kiszolgáltatottságnak a jeleit az akkori bírálók a minősítés, a jutalmazás, a lerövidített idejű előlépés, a címek adományozásának meglétében vagy nem egészen tiszta törvényi feltételeiben látták.

Miután a parlamentnek is van története, egy nagyon rövid idézet az akkori vitából: "Nehéz ezek alapján politikai semlegességről beszélni akkor, amikor mind az előmeneteli rendszerben, mind az ahhoz szorosan kapcsolódó minősítés során, valamint a vezetői megbízások és a különböző címek adományozása esetén a javaslat a munkáltatói jogok politikusok és kinevezettjeik általi gyakorlása során semmiféle garanciát nem határoz meg. Ezek a döntések az említett személyek diszkrecionális jogkörébe tartoznak. Ráadásul a javaslat a közigazgatási és közszolgálati tanács létrehozásánál nemcsak az egész közigazgatás működésében, hanem a szabályozás esetében is nyílt politikai elemet tartalmaz, lévén ennek a tanácsnak a tagjait a miniszterelnök kéri fel." A felszólalás Deutsch Tamás - ma sportminiszter - úr felszólalása volt, az idézet tőle való, és nem tudom, hogy a miniszter úrnak mennyire nyugodtak ma az éjszakái.

Az akkori vitában - hadd idézzem a most mellettem ülő Gál Zoltánt - az egyik vezérfelszólalás végén elhangzott a következő mondat. Az idézet a Koránból van. "Az uralkodó, ki valakit hivatalra emel, midőn országában egy más, arra képesebb egyén van, vétkezik Isten és vétkezik az állam ellen." Azt hiszem, hogy ez az akkori aggodalom ma fokozottan élhet bennünk, és ami ma igazán aggodalomra ad okot, hogy ez a Korán-béli vétség meg van alapozva a normaszöveg változásában és a benyújtott törvényjavaslatban.

Nagyon röviden szeretném sorba venni, hogy melyek azok a vonásai a törvénynek, amelyek ma aggodalomra adnak okot. Természetesen a totális államtól való függés mindaddig jelen lesz a köztisztviselői munkakörben, amíg totális állam létezik. Wiener György képviselőtársam után nem tudok semmi újat mondani arról a háromszáz fős janicsár hadseregről, amelyről ő részletesen beszélt, legfeljebb csak Deutsch Tamás felszólalását idézem újra. Ne felejtsük el, hogy ő egy tanács tagjainak miniszterelnöki megbízása miatt aggódott oly nagyon, itt pedig a háromszáz fős köztisztviselői csoport kinevezése a miniszterelnök joga.

Én azt gondolom, hogy amikor az 1005/2000-es kormányhatározat megjelent, amely tulajdonképpen a fő vonalait jelölte meg ennek a törvénynek, akkor még a jogalkotó is másképpen gondolkodott. Hiszen ebben a kormányhatározatban az van a főtisztviselői karra vonatkozóan, hogy ki kell dolgozni a közigazgatási szakmai főtisztviselők, a szakmai elit kiválasztására, a versenyvizsgára a szigorú alkalmazási feltételeket. Nagyon szomorú lennék, ha a miniszter úr azt válaszolná, hogy ez majd kormányrendeletben megtörténik, hiszen erre utalás a törvényben nincs, és ha a szigorú versenyvizsga feltétele lenne a főtisztviselői kinevezésnek, akkor ennek a ténynek a törvényi szövegben szerepelnie kellene. Így kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy ez a kiemelt főtisztviselői kinevezés bárkire ráeshet, aki arra jár, és Wiener György azt is elmondta, hogy ez bizony akkorát puffan, hogy az illető tíz évig ott marad mozdulatlanul.

A második aggodalomra okot adó kérdéskör az illetményrendszer néhány vonásával kapcsolatos. Azt hiszem, senki nem tételezi fel rólunk, hogy ne örülnénk annak, hogy a köztisztviselők bére emelkedik - megérdemlik, hogy emelkedjen. '92-ben is ez volt az akkori törvény egyik nagy vívmánya. Nagyon szomorú, hogy az akkor három év alatt megvalósított illetményemelés ilyen gyorsan elinflálódott, és hogy a köztisztviselők anyagi megbecsülése ma megint bizony elmaradt a társadalmilag kívánatos szinttől.

A problémánk nem ebben van. A problémánk abban van - és erről a képviselőtársaim korábban szóltak -, hogy a szorzó változtatása önmagában nem ad hosszú távú garanciát a megemelt bér reálértékének megőrzésére akkor, ha nincs garancia az illetményalap folyamatos emelésére. Problémánk abban van - Wiener György érintette ezt a kérdéskört -, hogy az illetményrendszer persze magyarázhatóan, de számomra érthetetlenül kettéválik. A miniszter és a politikai államtitkár fizetése elválik a köztisztviselői fizetésektől.

 

(18.30)

 

A szorzójuk nem változik; a miniszteré, azt hiszem, a főosztályvezető-helyettesével azonos, és ez furcsa következményekkel jár. Egyrészt azzal a következménnyel jár, hogy nem politikus köztisztséget betöltők bére is befagy, hiszen például az országgyűlési biztosok illetménye a miniszteri illetményhez van kapcsolva, és azzal a még furcsább kétséggel jár együtt, amit azt hiszem, nemcsak mi fogunk feltenni magunknak, hogy ha egy hierarchizált rendszerben - a köztisztviselői rendszer mindig is hierarchizált rendszer volt, és az is marad - a két első számú vezetőnek a táblából a szorzók alapján leolvasható fizetése alacsonyabb, mint a náluk jóval alacsonyabb beosztású köztisztviselőké, akkor vajon mi az, ami ezt az illetménybeli különbséget ki fogja egyenlíteni. A kérdés marad a levegőben, hogy mi az, ami kiegyenlít: thaiföldi utazás, vagy más, vagy jutalom, vagy valami, ami nem jelenik meg a közvélemény ellenőrző szeme előtt.

Ugyancsak az illetménytáblához kapcsolódó kétség, hogy nem tudjuk pontosan, mennyien kerülnek parkolópályára, hány olyan köztisztviselő van, akinek a kiemelt személyi fizetése miatt az illetménye a szorzóemeléssel sem változik. Én utoljára 1998 augusztusából ismerek egy ilyen jelentést, amely pontosan tartalmazza a kiemelt személyi fizetésbe besorolt köztisztviselők körét, számát és az egyes közigazgatási szerveknél a személyi fizetésben részesülőket. 1998 óta ilyen statisztika nem jelent meg. Tehát legfeljebb becsülni tudjuk, hogy meglehetősen nagy számban fognak köztisztviselők fizetésemelésre várni, akár azért, mert kiemelt személyi besorolásuk volt, akár azért, mert az önkormányzati illetményalap annál az önkormányzatnál magasabb volt, mint az országos átlag.

Még mindig az illetménytáblával kapcsolatban: a tábla szerinti bértől 20 százalékkal lefelé el lehet térni. Annak idején ez még a mi kormányzásunk alatt született szabály volt, én akkor sem szerettem, most sem szeretem, de akkor legalább ezt a negatív eltérést körülbástyázták garanciák, mert a negatív eltérés indoklása benne kellett legyen a minősítésben, és ezzel szemben jogvitát lehetett kezdeményezni. A negatív eltérés lehetősége maradt, a garanciák eltűntek.

Negyedszer, erről tegnap egy kétpercesben szóltam, és ezért csak utalásszerűen: természetesen aggodalomra ad okot, hogy a köztisztviselő élete kartotékadattá válik. Az adataikat új centralizált hivatalok őrzik. Idéztem tegnap az országgyűlési biztost, aki azt mondta, hogy ez a készletező adattárolás önmagában is alkotmányos aggályokat kelt. Az adatgyűjtés köre és mélysége nincs alkotmányos érvekkel alátámasztva, és különösen aggályos a nemzetbiztonsági ellenőrzés, amelyet a kifogástalan életvitel természetesen nem indokol. Azt a legnehezebb tudomásul venni, hogy mindehhez a köztisztviselő előzetes beleegyezése szükséges, hiszen ez a jogviszony létesítésének feltétele.

Tisztelt Ház! Még két dologról szeretnék röviden beszélni. Az egyik az, hogy a törvényben meggyengül az érdekegyeztetés, az érdekegyeztető fórumok. Tudom, hogy a köztisztviselői munkaterület nem a klasszikus munkaharc terepe, itt fegyelem van, utasítás van - de érdekek is vannak, és ezek az érdekek védelemre szorulnak. Nem tudom, hogy a köztisztviselői érdekegyeztető fórum mennyiben zavarta a köztisztviselői terület üzemszerű működését, nem tudom, hogy a kötelező véleménynyilvánítás köre akadályozta-e a minisztériumok működését, és különösen nem tudom megérteni, hogy miért kellett a zárórendelkezések közé elbújtatva megszüntetni a költségvetési intézmények érdekegyeztető tanácsát, amely az egyetlen lehetséges fórum volt az ágazati szakszervezetek és a kormány párbeszédére egy olyan munkaterületen, ahol a kormány kvázi munkáltató, hiszen a terület anyagi kondícióira vonatkozó döntések a kormány kezében vannak.

Végül utoljára: eddig még kevés szó esett a köztisztviselői törvény hatálya alól kikerülő volt köztisztviselőkről. (Sóhajt.) Sóhajtottam egy nagyot, hiszen a köztisztviselő és a közalkalmazotti területen lehet érveket hozni a törvények szervi hatálya ellen. De ha egyszer egy törvény - ebben az esetben ez történik - megváltoztatja a törvény szervi hatályát, és nagy létszámban kivesz munkavállalókat a törvény hatálya alól, akkor garanciákat kell biztosítani arra, hogy ezek a munkavállalók nem járnak rosszabbul. Vitatom azt, hogy az ügyvitel területén ez a változtatás indokolt volna. Nem tudom elfogadni, hogy az ugyanabban a szobában ugyanolyan számítógépnél ülő egyik munkaerő köztisztviselő, a másik pedig átkerül a munka törvénykönyve hatálya alá.

A fizikai állományúaknál pedig az a fájdalmam, hogy meglehetősen tisztázatlan és maszatos helyzetben kerülnek ki a köztisztviselői törvény hatálya alól. Előadódhat, hogy azonos munkáltatónál különböző jogviszonyban lévő dolgozók fogják végezni a munkát, valószínűbbnek tartom azonban, hogy a korábbi fizikai állományú köztisztviselők gazdálkodó szervezetekhez kerülnek át; ez a logikus, hogy valamiféle gazdálkodó szervezetben fogják majd a munkájukat végezni. Ha pedig így lesz, akkor milyen garanciák vannak arra, hogy a törvényben eddig a számukra biztosított előnyöket viszik magukkal? Milyen garanciák vannak arra, hogy az átmeneti szabályok olyanok lesznek, hogy ha egy köztisztviselői jogviszonyban letöltött élet után egy gazdálkodó szervezethez kerülnek, hátrány őket nem érheti? Én arról álmodom - lehet, hogy nagyon naiv vagyok -, hogy ez a törvény felhatalmazhatná a pénzügyminisztert vagy a gazdasági minisztert arra, hogy kössön ágazati megállapodást a törvény hatálya alól kikerülő fizikai dolgozókra és arra, hogy a szervi hatály megváltozása miatt ők hátrányos helyzetbe ne kerüljenek.

Végül szeretném azt hinni, hogy van a tisztességes politikai akaratnak annyi folyamatossága, hogy erre a folyamatosságra lehet a jelenlegi törvényi szöveghez, a benyújtott törvényi szöveghez képest változtatásokban megállapodni, és lehet abban reménykedni, hogy a köztisztviselői életpálya elemi biztonsága nem rendül meg. Talán még abban is lehet reménykedni, hogy hosszabb távon aki majd a törvényhez nyúl, az mindig a valódi stabilitás érdekében teszi ezt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Básthy Tamás képviselő úr, a Fidesz képviselője.

 

BÁSTHY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását a kormány több mint egyéves előkészítő munka után nyújtotta be a parlamenthez. A módosító javaslatot úgy szakmai, mint társadalompolitikai szempontból korszakalkotó változtatásnak lehet tekinteni. Úgy gondoljuk, hogy az európai uniós csatlakozás küszöbén a törvényjavaslat tervezett intézkedéseivel hozzájárul a közszolgálati munka presztízsének, színvonalának, szakmaiságának erősítéséhez, miközben az európai uniós államok tendenciáinak megfelelően növeli nemcsak a szakmaisággal, hanem a közszolgálattal szemben támasztott követelményeket és az ehhez kapcsolódó egyéb társadalmi igények kielégítését is.

A mostani intézkedések nagy része hosszú évek hiányát kívánja pótolni. Igaz ugyan, hogy több lépcsőben, de jelentős változást hoz az illetménytáblák helyzetében, melynek következtében 2004. január 1-jéig mintegy 70 százalékos illetményemelkedésre kerül sor. Ez azért is alapvető kérdés, mert közismert tény, hogy a versenyszféra elszívó hatása a közszolgálati és a piaci szféra között egyre nagyobb feszültségeket okoz, miután a piaci szféra folyamatosan megelőzte és egyre növekvő mértékben megelőzi a közszolgálatot. Jóllehet ez a folyamat más fejlett államokban is ismert, Magyarországon ez a tendencia kezd elviselhetetlen méreteket ölteni. Éppen ezért felettébb fontos, hogy a felzárkóztatás tudatos, hathatós intézkedésekkel megkezdődjön.

 

 

(18.40)

 

Ennek nélkülözhetetlen, fontos eleme a céltudatosság és átláthatóság, a hivatásépítés, amely a pályaválasztástól a munkába álláson keresztül, a gyakorlati időktől egészen a közszolgálati alkalmazott nyugdíjazásáig láthatóvá, tervezhetővé teszi a karriert. Érdemi előmenetelt állít a köztisztviselő elé, amely még a nyugállományba vonulást követően is tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyek valóban egy hivatásszerű életpálya garanciáit nyújtják. Ezt a törekvést kiegészíti egy juttatási rendszer, amely olyan költségvetési források bevonását jelenti, amely érdemi és jelentős előrelépéseket tesz már rövid távon is e területen, ugyanakkor a célkitűzések megvalósításának időbeni korlátját is jelentik a korlátozott mértékben rendelkezésre álló költségvetési források.

A törvényjavaslat kiemelt feladatnak tekinti a harmonizáció biztosítását, miután nemcsak a köztisztviselőkről, a közigazgatás személyi állományáról rendelkezik, hanem a rendvédelmi személyi állományról is, amely a 110 ezres köztisztviselői kar mellett további 60-70 ezres létszámban működő és feladatait ellátó állami alkalmazott helyzetét erősíti és stabilizálja. Emellett az igazságügyi, bírósági és ügyészségi alkalmazásban álló alkalmazottak helyzetére vonatkozóan is tartalmaz pozitív intézkedéseket. Bár nem tárgya a törvényjavaslatnak a közalkalmazottak helyzetének rendezése, hiszen egyszerre nem lehet a 800 ezres személyi állomány helyzetét rendezni, mégis az egész közszolgálati rendszerre egységesítő, harmonizáló hatással lesz annak elfogadása. A további átfogó, még szélesebb körű harmonizációhoz végre kell hajtani a szükséges profiltisztításokat a különböző ágazatokban, amelyek a nem közjogi területeken kívánatosak. Ez a tevékenység egyébként jelenleg is folyamatban van.

Az etikai követelmények rendszerét és követhetőségét segíti a bevezetésre kerülő vagyonnyilatkozat, amely szintén az Európában jól bevált gyakorlatot kívánja követni. Az OECD 21 tagállamában már alkalmazott követelmény a köztisztviselői vagyonnyilatkozat. Különféle megoldások ismertek, van, ahol általánosabb, van, ahol aprólékosabb ennek a mértéke. Országosan eltérő, de alapjában véve nélkülözhetetlen a vagyoni helyzet alakulásának átláthatósága. Természetesen a hazai viszonyokra is tekintettel lévő hatásvizsgálatok készültek, a megfelelő módszer kiválasztása és elfogadtatása érdekében. Az etikai rendszer erősítése azonban nélkülözhetetlen pillére a korszerű közigazgatásnak.

Ugyancsak lényegi, új elem a tervezetben a főtisztviselői rendszer bevezetése. Az európai uniós tagállamokban természetes gyakorlat a főtisztviselői rendszer alkalmazása. Mindenütt van a főtisztviselőknek, a felsőbb szintű köztisztviselőknek olyan köre, akik stratégiában és nem ágazati érdekekben gondolkodnak. Nagyon sok államban a miniszterelnök - a közszolgálat vezetőjeként és első számú tisztviselőjeként - maga nevezi ki ezeket a tisztviselőket, főosztályvezetőket. Ez tehát olyan célkitűzést megvalósító intézmény, amely minden európai uniós államban működik, mert minden közigazgatásban szükség van erre a szakmai elitre, erre a stratégiai gondolkodásra éppen azért, hogy a közigazgatásba jöjjenek a privát és versenyszférából is a nagy tapasztalattal rendelkező, több diplomás, több nyelvet beszélő szakemberek, mert ha meg tudja fizetni munkájukat a közigazgatás, akkor a köztisztviselői, főtisztviselői karrier versenytársa lehet a gazdaságnak.

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

A parlamenti beterjesztést és vitát megelőzően rendszeres egyeztetés folyt a köztisztviselői érdekegyeztető fórummal, ahol az önkormányzati oldalon valamennyi országos önkormányzati érdekszövetség, a munkavállalói oldalon pedig valamennyi országos munkavállalói érdekképviselet is részt vett. Az érdekképviseleti javaslatok egy része beépült a tervezetbe. Ilyen például az illetménytábla plusz 40 és mínusz 20 százalékos, szubjektív alapon történő eltérítése a fizetésekben, vagy az érdekképviseleti rendszer továbbfejlesztése, ebben önkormányzati alrendszer és az állami érdekegyeztetési mechanizmus létrehozása.

Összefoglalóan szeretném kiemelni, hogy a reform értékű módosítás nemcsak a kötelezettségeket, hanem emellett nagyon fontos jogokat és ellentételezést is tartalmaz, és ezen keresztül jelentősen stabilizálja a közigazgatás személyi állományát, hozzájárulva ahhoz, hogy a közigazgatás megbecsültebb legyen, hogy meg tudja tartani szakembereit, ami az Európai Unióhoz való csatlakozás alapvető követelménye.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétpercesek következnek, megadom a szót Perlaki Jenő képviselő úrnak, Fidesz.

 

PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Néhány mondatban reagálni szeretnék az előbb elhangzott érvelésekre. Wiener György képviselőtársam abból indult ki - úgy látom, jelen van -, hogy négy éven át egy esetleges kormányváltozást követően az előző miniszterelnök által kinevezett főtisztviselők munka nélkül maradnának, és ezért a pártjuk által adott feladatokat teljesítenék. A törvényjavaslat szövegében olvasható, hogy áthelyezhetők, és amennyiben nem vállalják el azt a feladatot, abban az esetben megszűnik ez a jogviszony. Azt gondolom, az a feltételezés alaptalan, hogy a mindenkori kormányfő ne érdemes embereket nevezne ki, másrészt úgy gondolom, hogy a Magyar Köztársaság kormányzati szerveiben rendkívül fontos az, hogy ki is használjuk a rátermett, képzett személyek tudását. Ilyen értelemben nem gondolnám, hogy ne tudna adni a mindenkori kormányfő olyan stratégiai feladatot, amelynek kidolgozásával hasznot hajt a mindenkori kormánynak.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, amit a pályakezdő diplomásokról hallottunk, magam is osztom azt a nézetet, hogy az 1,65-ös szorzó nem különösebben vonzó, ezért úgy gondolom, ennek emelését meg kell fontolnunk, de ez egy kicsit már a részletes vita tárgyköre. Tehát vonzóbbá kell tennünk, nyilván önök is tudják, hogy a magyar köztisztviselői karban valahol a 40-es, 50-es évek táján van az átlaga a koruknak, és ezt jobb lenne 30-40 közé vinni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elég volt?

 

ELNÖK: Majd a következőben tetszik folytatni. Két percre megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak.

 

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy Perlaki képviselőtársam kétperces időkéréssel végül is valódi vitát kezdett meg, hiszen az volt az érzésem eddig, hogy a szónokok elmondják az egyébként rendkívül precízen összerendezett gondolataikat, de mintha elbeszélnénk egymás mellett. A kormánypárti képviselők részletesen kifejtették a törvényjavaslat előnyeit, míg természetesen mi, ellenzéki képviselők több mindent kritizáltunk.

Itt most már jól körvonalazódik az a néhány kérdéscsokor, amiben komoly vita van a kormánypárt és az ellenzéki képviselők között. Ilyen a főtisztviselői kar, ilyen az etikai normarendszer, ilyen az illetményalap-emelés különböző módszerei, ilyen a köztisztviselői életpálya garanciarendszere, ilyen az érdekegyeztetés, és még néhány kérdés, azt hiszem, ilyen csomagszerűen megfogalmazható. Érdemes lenne tehát a parlament általános vitáját felhasználni arra, hogy ezekben a témákban megpróbáljuk kifejteni, és a vitában is kölcsönösen érvelve meggyőzni a másik felet arról, hogy mi lehet itt igazából a jó megoldás.

Ha igaz az a tétel, hogy a köztisztviselői karnak nem négy évre kell felkészülnie, hanem hosszú távon, életpályaszerűen kell dolgoznia, akkor azt gondolom, garanciák kellenek a törvényben arra vonatkozóan, hogy ez így lesz. Az, amit Perlaki képviselőtársam érintett a főtisztviselői kar esetében, ha önök komolyan gondolják azt, hogy a szakmai elit kell legyen a főtisztviselői kar, ha komolyan gondolják azt, hogy nekünk, ellenzéki képviselőknek úgymond el kellene hinni azt, hogy ezt nem politikai haszonszerzésre fogja, mondjuk, a Fidesz használni, akkor tessenek valamit mondani azokra a javaslatainkra, amit mi garanciaként javasoltunk a vitában, hogy ez valóban szakmai elit lehessen.

 

 

(18.50)

 

 

Képviselőtársaim elmondták, hogy ezzel kapcsolatban lesznek módosító indítványaink. Én például ebben a tárgykörben is szívesen vitatkozom a későbbiek során.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Básthy Tamás képviselőtársam - akit a névnapján valamennyien szeretettel köszöntünk, csakúgy, mint más Tamásokat is - helyesen mutatott rá arra, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt szükség van arra, hogy a jogrendszerünket átalakítsuk.

Szeretném felhívni a magyar parlament figyelmét arra, hogy nemcsak az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt van szükség bizonyos jogszabályok átalakítására, hanem azért is, mert az információs társadalom küszöbén állunk, és az információszektorokhoz tartozik a kormányzati és az igazgatási tevékenység is. Rubin és Taylor, nemzetközi hírű információszektor-szakértők a nyolc információszektort felsorolva igen lényegesnek tartják a kormányzati és az igazgatási tevékenységeket is, és szakanyagukban, az irodalomban nagyon sokat szólnak arról, hogy milyennek kell lenni az információs társadalomban a kormányzati és igazgatási tevékenységnek.

Nem tudom, hányszor hangzott már el, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt az uniós csatlakozás miatt kell módosítani. Kell. Valóban kell. De más, még fontosabb szempontok alapján is szükség van arra, hogy a kormányzati és az igazgatási tevékenység Magyarországon az információs társadalom követelményeinek megfeleljen. Ez fontosabb, magasabb érdek, mint az uniós elvárás.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Perlaki képviselő úr észrevételére szeretnék visszatérni. Perlaki képviselő úr azt kérdezi, miért nem hisszük mi el, hogy a mindenkori miniszterelnök szakmai alapon, jól felkészült szakembereket fog hatéves - vagy nem tudom, hány éves - stabilitással kiválasztani. Azért, Perlaki képviselő úr, mert olvassuk az újságot, mert járunk bizottsági meghallgatásokra, mert értesülünk különféle eseményekről. Ha eljött volna az egyik legutóbbi meghallgatásra - nem nevezem meg se a bizottságot, se az illetőt, se a beosztást, mert nem a személyről van szó -, egy olyan valakit hallgattunk meg, akit a miniszterelnök úr javasolt egy nagyon magas beosztásra és egy gazdasági tárgyú feladatra, és az illetőnek egyetlen nyelvvizsgája sincs. Szakirányú felkészültsége nincs, de kétségkívül bizalmi feladatokat töltött be hosszú időn keresztül - és kap egy olyan feladatot, ami nagyjából megfelel annak, amiről önök itt beszélnek.

Mondok egy ellenpéldát. Azért vontak össze két pénzügyi felügyeletet, hogy az ott lévő elnökhelyettesektől meg lehessen szabadulni. Azért, hogy az átvett emberek stabilitása ne érvényesüljön, de majd az átadandó emberek stabilitása érvényesüljön úgy, ahogy azt Wiener képviselő úr elmondta. Még egyszer mondom, Perlaki képviselő úr: mert itt élünk, olvassuk az újságot és értesülünk azokról a személyi döntésekről, amelyeket a jelenlegi miniszterelnök úr hoz. Ezért mondjuk azt, amit ebben a kérdésben mondunk.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Gál Zoltán képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy kritika fog érni azért, hogy amit mondok, a részletes vita fogalomkörébe tartozik, de néhány példával szeretném bebizonyítani, hogy ez az egész főtisztviselői karra vonatkozó szabályozás rendkívül pongyola, tele van olyan félreértelmezhető szabályokkal, amiről az embernek az jut eszébe, hogy talán nincs ez igazán végiggondolva - finoman szólva.

Az egyik ilyen példára képviselőtársam már utalt: miért kerül ki a versenyvizsga a feltételek közül? Aztán úgy fogalmaz a törvény, hogy "a főtisztviselői kinevezés pályázat, a köztisztviselő munkáltatójának véleménye alapján annak adható..." s a többi. Felvetődik az emberben, mit jelent az, hogy "pályázat, munkáltató véleménye alapján". Feltétel a munkáltató támogató véleménye? Ide az kívánkozna, hogy "és/vagy".

Aztán azt mondja: "annak adható, aki sikeres pályázat alapján a főtisztviselői kinevezéssel egyidejűleg felsorolt közigazgatási szervek valamelyikénél közszolgálati jogviszonyt létesít". Tehát ki van nevezve a főtisztviselő, de felvetődik a kérdés: mi van, ha egyetlenegy közigazgatási szerv sem kíván vele munkaviszonyt létesíteni? Vagy kötelező lesz vele munkaviszonyt létesíteni? Ha ez az utóbbi a megfontolás, akkor bele kell írni.

Aztán bizonyos szempontból az is árulkodó, hogy addig, amíg a főosztályvezetőnél a törvény előírja - amit egyébként üdvözlünk - a pályázati rendszert, és hosszasan felsorolja, hogy mit kell tartalmaznia a pályázatnak, addig éppen a főtisztviselői karra vonatkozólag egy mondatot sem tartalmaz a törvény - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő lejártát.) bocsánat elnök úr -, hogy milyen pályázati feltételek lehetnek.

Azt kell mondanom, hogy ez a szöveg így, ahogy van, semmiképpen nem meggyőző. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két percre adom meg a szót Wiener György képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon röviden reagálnék Perlaki Jenő felvetésére. A beterjesztett törvényjavaslat valóban tartalmaz egy olyan rendelkezést, amely szerint a rendelkezési állományba helyezett főtisztviselő a miniszterelnök döntése alapján köteles egy meghatározott munkafeladatot elvégezni, s amennyiben ezt nem vállalja, akkor megszűnik a főtisztviselői jogviszonya, státusa. Pontosan ez a rendelkezés mutatja teljes egyértelműséggel, hogy mennyire felesleges a rendelkezési állomány intézménye. Tudniillik ha az új kormányzat vállalja a politikai konfliktust, megteheti, hogy megbízza valamilyen igen jelentéktelen feladattal ezt a főtisztviselőt, és ha nem vállalja el, akkor eltávolítja; ennek azonban az a feltétele, hogy egyben vállalja azt a politikai vihart is, amit ezzel a lépésével kivált.

Pont azért, hogy ne ilyen politikai viharok keretében történjen meg a rendelkezési állományba helyezett főtisztviselők eltávolítása, lenne szükséges az, hogy egy precíz kritériumrendszert alakítsunk ki, melynek alapján pályázhatnak erre a címre a köztisztviselők és kivételesen olyanok is, akik kívülről kívánnak a köztisztviselői karba bekerülni, s egyben - mint az előbb jeleztem - megszűnne a rendelkezési állomány intézménye, és akkor az új kormány, az új miniszterelnök olyan feladatot adna a főtisztviselőnek, amilyet akarna, és ebben az esetben semmiféle politikai konfliktus nem keletkezne abból, ha eltávolítanák, sőt ebben az esetben talán nem is lenne szükség arra, hogy az eltávolítási lehetőséget a törvényjavaslat, illetve a majdani elfogadott törvény tartalmazza. Erre is tekintettel azt tartanám helyesnek, ha az egész rendelkezési állomány intézményét kivennénk a törvényjavaslatból.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Perlaki Jenő képviselő úrnak, Fidesz.

PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök neki, hogy ilyen tárgyszerű a mai vita, s talán még jó hangulatúnak is mondható. Kósáné Kovács Magda mondanivalójára reagálva szeretném elmondani: az prekoncepció, hogy a mindenkori kormányfő méltatlanokat nevezne ki főtisztviselőnek. Másrészt tegyük a mérleg egyik serpenyőjébe azt, hogy lesz a Magyar Köztársaságnak egy olyan elit főtisztviselői kara, amelyre lehet számítani abban - és ez újszerű -, hogy stratégiai, nemzetgazdasági szempontból is fontos döntéseket lesz képes előkészíteni.

Igazán örülök neki, hogy történelmi példák és idézetek is vannak, mert nagyon színes és kellemes a vita, de ebben a dologban nem tudunk ennyire visszanyúlni a múltba. A huszadik században vált különösen nagy jelentőségűvé, hogy az egyes államoknak igyekezniük kell nagyon előre gondolkodni, mert annyira felgyorsult és kiélesedett a verseny, hogy csak azok a nemzetek tudnak versenyben maradni, amelyeknek a vezető szellemi elitje képes arra, hogy a kihívásoknak megfeleljen.

 

 

(19.00)

 

 

Elhangzott az, hogy az informatikával kapcsolatban is teljesen újszerű gondolkodásmódokra van szükség. Van egy példamondat: ha két sakkozó leül, és az egyik nyolc lépéssel tud előre gondolkodni, a másik pedig négy lépéssel, akkor mindig az fog nyerni, amelyik nyolc lépéssel tud előre gondolkodni. A nemzetnek, a Magyar Köztársaságnak elsőrendű érdeke, hogy stratégiában gondolkodni képes kiválóságok legyenek belül a közigazgatásban, az államigazgatásban.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre adom meg a szót Weszelovszky Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A mostani tárgyalásunk a harmadik nekifutás ebben a kérdéskörben, tegnap és tegnapelőtt már nekilendültünk a téma tárgyalásának. Érdekes, hadd mondjam meg, hogy amíg tegnap, tegnapelőtt egészen más... (Bauer Tamás közbeszólása.) - igen, éjszakáztunk -, egészen más szemüvegen keresztül láttam ezt a témát, bizonyos fordulat következett be nálam azáltal, hogy megkaptam ma délután bizonyos önkormányzatoktól azokat a véleményeket, amelyeket ők tartanak fontosnak. Úgy érzem - némi túlzással természetesen -, hogy amiről mi beszéltünk, az inkább a mi szempontunkból fontossági sorrend, a vagyonnyilatkozat és a főtisztviselői kar nagyon fontos kérdések, de azokat, akiket ez leginkább érint, az illetmény, az illetménytábla - ha szabad így mondanom -, a pénz az, ami a leginkább érdekel.

Ezt azért mondom el, mert egy kicsit a magam által elkészített mondókát e tekintetben meg kívánom változtatni. Azt gondolom, hogy az, amit Lamperth Mónika képviselőtársam felemlített, hogy meg kellene nézni egy-egy ilyen témán belül, mi az, amit lehetne optimalizálni - ha lehet így mondanom -, ez egy üdvös és jó irány. Ebben a kérdésben ugyanakkor nem vagyunk ebben a helyzetben, mert kellene pontosan tudni azt, hogy mennyi az a pénz - körülbelül tudjuk -, ami ebben az évben és az elkövetkezendő években rendelkezésre áll. Azt gondolom, azon lehetne gondolkozni, hogy ezt a keretet - amelyet mindannyian szeretnénk, ha több lenne, de örülünk annak, hogy ennyi van - a legokosabban, a legjobban optimalizálva tudjuk úgy elosztani, hogy azoknak, akiknek adjuk, tényleg maradéktalan örömet okozzon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Ez lényeges dolog, és ebben a gondolatsorban osztom a nézetét. Azt gondolom (Az elnök ismét csenget.), ha valamit ilyen irányba tudunk tenni, akkor partnerek is lehetünk. Köszönöm.

 

ELNÖK: Kérem a képviselőket, hogy a kétperces időhatárt tartsák be! Nagyon sok kétperces felszólaló van, és körülbelül tíz fő jelezte még előre írásban felszólalási szándékát.

Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Még szeretnék egy rendes felszólalásban is visszatérni a főtisztviselői karra, de azért egy dolgot felvetnék - hátha nem mindenki lesz már itt, amikor én sorra kerülök -, nevezetesen a következőt: ha a tisztelt fideszes képviselőtársaink és a kormány tényleg csak abban gondolkodnak, hogy ilyen távlatos gondolkodású, szakmailag nagyon felkészült emberek legyenek a főtisztviselői karban, de nincsenek olyan szándékaik, hogy a maguk politikai elkötelezettjeit tegyék ide, ha valóban ebben gondolkodnak, akkor ezt nagyon egyszerűen meg lehet oldani. A törvénynek azok a rendelkezései, amelyek a főtisztviselői karra és a központi tisztikarra vonatkoznak, 2002. július 1-jén lépjenek hatályba, és ilyen kinevezéseket a kormányváltás vagy nem váltás után, tehát a választások után az akkor hivatalban lévő miniszterelnök tegyen. Ha a jelenlegi marad, az tegyen, ha nem a jelenlegi lesz, az tegyen. Ilyen módosító javaslatot be fogunk nyújtani, fogadják ezt el, és akkor a tiszta szándék világossá válik.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, MSZP.

 

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igazából Perlaki képviselőtársamnak azzal az állításával szerettem volna vitatkozni, hogy nincsen okunk feltételezni a jelenleg funkcióban lévő miniszterelnökről, vagy egy prekoncepció az a részünkről, hogy ő nem odavaló személyeket nevez ki a főtisztviselői karba, de nem mondom el ezeket a sanyarú tapasztalati tényeket. Ha még egyszer ezt állítja Perlaki képviselőtársam, akkor konkrétan cáfolni fogom azt, hogy a gyanúnkat mi támasztja alá.

Most ezt azért nem teszem meg, mert az az ajánlat, amelyet itt Bauer Tamás képviselőtársam elmondott, és ami majd módosító indítvány formájában megjelenik a Ház asztalán, azt gondolom, önmagáért beszél. Ha ezt a gyanút teljes mértékben el akarja oszlatni a Fidesz, akkor ezt elfogadja, és a dolog a részünkről le van rendezve; akkor beszélhetünk olyan dolgokról is, amiről azt mondta Weszelovszky képviselőtársam, hogy jobban érdekli azokat a köztisztviselőket, akik a mindennapokban az állampolgárokkal találkoznak, és mondjuk, a saját életpályájukat és körülményeiket illeti. Azt gondolom, ez fontos dolog, tehát figyelembe kell venni azokat az érveket, tapasztalatokat, amelyeket az önkormányzatok, az önkormányzati érdekszövetségek mondanak, és erre térnék át a hátralévő néhány másodpercben a kétperces hozzászólásomban.

Minden újság megírta, az önkormányzati érdekszövetségek sérelmezik azt, hogy az illetményalap megállapításánál megváltoztatni szándékozik a benyújtott törvényjavaslat a mostani szabályozást, mely szerint nem lehet felfelé eltérni az illetményalap megállapításában. Ismerjük az erre vonatkozó kormányzati álláspontot, mégis azt kérem tisztelettel, mérlegeljék azokat az érveket, amelyeket a TÖOSZ és az önkormányzati érdekszövetségek elmondtak. Komoly problémákat okozhat ez az önkormányzatoknál, és csak egy mondat erejéig szeretném jelezni, hogy már a mostani költségvetés elfogadásakor hihetetlenül meglökték a rendeletben az önkormányzatok az illetményalapot összegszerűségében, hiszen tartanak attól a befagyasztástól, amit az önök törvényjavaslata ígér. Ez biztos, hogy korrekciót igényel.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Gál Zoltán képviselő úrnak.

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Messze egyetértek én is Weszelovszky képviselő úrral, hogy talán nem ez a legfontosabb része ennek a törvényjavaslatnak, ennél valóban fontosabbnak tűnik maga a pénz és az, amiről mi különös hangsúllyal beszéltünk: hogyan lehetne valóban stabilizálni a közigazgatási apparátust. Ahogy elmondtam, ez a törvényjavaslat e tekintetben a jelenlegihez képest semmi újdonságot nem hoz.

Most azonban mégis visszatérek erre a főtisztviselői szabályozásra. Teljesen egyetértek Perlaki képviselő úrral is, arról is beszéltem, hogy az Unió tulajdonképpen egy nagy igazgatási tér, egy hatalmas bürokrácia, és aki nem igazodik el ebben a rendszerben, borzasztó sokat tud veszíteni. No de a gyanút azért mégiscsak fokozza a törvényjavaslat konkrét szövege vagy logikája, mert például a főosztályvezető kinevezésénél pályázat elbírálására bizottság hozható létre; nem kötelező, de létrehozható bizottság a pályázat elbírálására. Miért nincs például itt - ahol, ha úgy tetszik, nagyobb a tét, mint egy egyszerű főosztályvezetőnél - egy olyan rendszer, amelyben a pályázatokat egy bizottság bírálja el, mondjuk, egy versenyvizsga után? Azt hiszem, sokkal hitelesebb lenne éppen a főtisztviselői kar, ha kemény és átlátható feltételek alapján történne a kiválasztás, mintsem egy olyan módon, ahogy ez a törvényjavaslat tartalmazza.

Ha tényleg ez a cél, amiről ön beszélt, akkor felépíthető a törvényben egy olyan rendszer, ami ezt a célt sokkal jobban szolgálja, mint az, ami itt le van írva. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Perlaki képviselőtársam, én nem az informatikáról beszéltem, hanem az információs társadalomról. Az információs társadalomnak nyolc szektora van, idő hiányában hadd ne mondjam el; az egyik az államigazgatás és a kormányzati tevékenység. Azonban Perlaki képviselőtársammal egyetértek abban, hogy gyors döntésre van szükség az információs társadalomban, a gyors döntés viszont megköveteli nemcsak a konvergens, hanem a divergens gondolkodást is. És még egy dolgot mondanék: a jó döntés még fontosabb, mint a gyors döntés.

 

 

(19.10)

 

 

A jó döntés még fontosabb, mint a gyors döntés. Jó döntésre viszont, higgye el, képviselőtársam, csak akkor lehet jutni, ha ellenvélemény is van. Mi, ellenzéki képviselők az ellenvéleményt nem l'art pour l'art okok miatt mondjuk el, hanem azért, mert jobbítani akarunk a különböző törvénymódosításokon. Tehát ha ellenvéleményt mondunk, akkor ne az ellenséget lássák bennünk, hanem a jobbítás szándékát.

Egy neves menedzser azt mondta nem olyan régen, hogy ő jó döntést nem hoz addig, amíg ellenvélemény nem alakul ki a döntés meghozatalánál, mert minden döntés rossz, ha nincs ellenvélemény. Vegyék ezt így, és ennél a vitánál úgy érzem, hogy önök így is veszik. Hivatkozott arra, hogy jó a légkör; valóban jó. Higgye el, Perlaki képviselőtársam, nemcsak ennél a törvényjavaslatnál, máskor is azért mondunk ellenvéleményt, ha kell ellenvéleményt mondani, hogy jobbító szándékkal lépjünk fel.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Perlaki Jenő képviselő úrnak, Fidesz.

 

PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Mindig annyi anyag gyűlik össze, mire hozzájutok egy kétperces hozzászóláshoz, hogy hat percet is tudnék beszélni. Megpróbálok távirati stílusban beszélni.

Még mindig Kósáné Kovács Magda mondanivalójával kapcsolatban szeretném kijelenteni, hogy azzal, hogy 70 százalékkal megemelkedik a köztisztviselők fizetése egy bizonyos, 2-3 éves időszak alatt, azzal, hogy a karrierjük biztosítva van, a tisztességes munka, a tisztességes élet és a tudás csiszolása biztosan jólétbe vezeti a köztisztviselőket. Ez a köztisztviselő megbecsülését jelenti.

Másrészt ha egy szobában ül egy köztisztviselő meg egy olyan ügykezelő, aki ugyanolyan számítógép előtt ül, meg ugyanolyan az íróasztala meg a széke, akkor nem a szobaszám meg a testhelyzet dönti el, hanem a közhatalmi feladat ellátása választja szét a kettőjük munkáját és a munkájuk megbecsülését.

Egyrészt költségvetési korlátok is vannak, másrészt pedig igazságtalanság lenne ezzel a kiemelt életpályával a nem közhatalmi feladatokat ellátókat is megajándékozni. Másrészt azt gondolom, hogy a köztisztviselői életpálya stabilitása semmiképpen nem gyengül, hanem erősödik. Én semmiféle olyan érvet nem hallottam, ami alapján gyengülni látszana.

Nem értettem, hogy Wiener úr a politikai vihar alatt mit ért, mert szerintem ez maximum munkajogi kérdés lehet, de azt hiszem, az önkormányzatok problémáját egyrészt a kezdő diplomások magasabb illetményszorzója oldhatja meg, másrészt az értékelés alapján a plusz-mínusz 20 százalék kihasználása.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Hadházy Sándor képviselő úrnak, Fidesz.

 

HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Lamperth Mónika hozzászólása váltott ki bennem néhány gondolatot, ezeket szeretném megosztani a tisztelt Házzal. A képviselő asszony azt mondta, hogy az önkormányzati szövetségek, érdekképviseletek erősen sérelmezik azt, hogy az illetményalaptól való eltérés bizonyos korlátok között lesz a jövőben, és ez az önkormányzati szabadságot, mozgásteret erősen csökkenti. Én úgy látom, hogy az MSZP képviselőcsoportja most nem fájlalja az önkormányzati finanszírozási rendszert, és nem állítja azt, hogy az önkormányzatok alul lennének finanszírozva, ami végre-valahára közelít a valósághoz és az igazsághoz.

Ebből a hozzászólásból az tűnik ki számomra, hogy az önkormányzatok igenis jelentős részben megtehetik azt, hogy rendkívüli eltéréseket tudnak finanszírozni a gazdagabb önkormányzatok. Az önkormányzati hivatalokban végzett munkák alapvetően nem különböznek egymástól. Éppen ezért a hasonló színvonalú munkákat, hasonló teljesítményeket minden emberi gondolkodás szerint hasonló bérezés is illeti meg. Igen jelentős eltéréseket véleményem szerint nem szabad engedni ezen a téren.

Hogy a kistelepülések hogyan tudják ezt finanszírozni, erre is van megoldás, mégpedig az igazgatási társulások előtérbe helyezése, az igazgatási és gazdálkodási feladatok társulás formájában történő megoldása, ami a források racionálisabb felhasználását teszi lehetővé.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Kósáné Kovács Magda képviselő asszonynak, MSZP.

 

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tartozom a vallomással Perlaki képviselő úrnak, hogy nem vettem észre az imént, hogy velem vitatkozik. Ha észrevettem volna, akkor korábban megteszem azt a gesztust, hogy válaszoljak.

Ha a történeti eszmefuttatása nekem szólt, akkor erre csak azt tudom válaszolni, hogy én nem akartam többet és mást mondani, mint azt, hogy egy politikusnak kell, hogy legyen emlékezete; a szakmai és morális koncepcióinkat nem szoktuk váltogatni, vagy ha igen, akkor be kell ismernünk, hogy tévedtünk. Mivel a Fidesz '92-es koncepciójához képest ez a mostani koncepció más szakmai és morális alapon áll, valamit erre mondani illik.

A 70 százalékos béremelés persze igaz lehet akkor, képviselő úr, ha az illetményalap az inflációval azonos mértékben emelkedik. Erre viszont a törvényben az égvilágon semmi garancia nincs, legrosszabb esetben - szívből kívánom a köztisztviselőknek, hogy ez ne következzen be - a három év múlva lehetséges béremelésük 70 mínusz 30, mert ha az inflációs emelést nem kapjákmeg, akkor az sajnos lejön belőle.

Ami pedig az azonos szobában azonos számítógépnél dolgozókat illeti, higgye el nekem, az ügyintéző és az ügyvitelellátó munkája közötti különbség nem azon múlik, amit ön mondott - egyébként nagyon szépen hangzott -, hanem azon, hogy éppen milyen a munkaterhelés. Ha sok a munka, akkor a jelenlegi főtanácsadó is titkárnői munkát végez, ha sok a munka, akkor az ügyintéző is borítékot címez, ha sok a munka, akkor senkinek nem derogál - nekem sem -, hogy a hóna alá fogja a borítékokat, és menjen vele a szomszédos emeletre. Tehát az adminisztratív, döntés-előkészítésben részt vevő munkaerők valódi besorolásbeli különbségét úgy megtenni, hogy igazságosak legyünk, szinte lehetetlen. Ha sokat jár irodákba, akkor ezt tapasztalhatta.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Gál Zoltán képviselő úrnak.

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is Perlaki képviselőtársam szavaira szeretnék reagálni, és a következőt hangsúlyozni. Az világos mindenki előtt, hogy kell egy életpálya. Ez a törvény e tekintetben érdemben, azon túl, hogy egy ilyen című fejezetet kreál, nem hoz. Tudniillik miről van szó? Ahhoz, hogy egy életpálya legyen, két elem kell. Mindenekelőtt kell fizetés; egy olyan fizetés, amely - hogy az önök kifejezésével éljek - egy tisztes polgári létet biztosít. De ez a tisztes polgári létet biztosító fizetés sohasem lesz megítélésem szerint - és ezt nyugati társadalmak is mutatják - önmagában versenyképes a gazdasági szférával. Mi az ellentéte ennek? Az, hogy stabil viszont a köztisztviselő helyzete, míg a gazdasági szférában bármikor elmozdítható. Tehát egy kemény munkajogi védelem, ami - ahogy a kontinentális rendszerekben van - szinte felmondhatatlan, csak alkalmatlanság és nyugdíj címén, és egy viszonylag tisztes fizetés, csak a kettő együtt ad igazán életpályát, és a kettő együtt biztosítja a stabil közigazgatási apparátust.

Ez a törvényjavaslat a '92-eshez képest, mint ahogy ezt korábban elmondtam - és elnézést, hogy megint magamra hivatkozom -, a stabilitást illetően, a munkajogi részét illetően jottányit nem változtat, és nem megy előre a dolog. Ezért mondjuk mi azt, hogy általános pályázati rendszer és a felmondási okok szűkítése, a kettő együtt teremthet majd idővel Magyarországon egy olyan minőségű és stabil közigazgatási apparátust, amelyet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az ország megérdemelne.

 

ELNÖK: Megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak felszólalásra. Tessék!

 

 

(19.20)

 

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: (Nem működik a mikrofonja.) Köszönöm szépen...

 

ELNÖK: Kérem, kapcsolják be Kontrát Károly államtitkár úr gépét. Lehet, hogy az a gond, hogy az előbb még a miniszter úr ült ott. (Dr. Kontrát Károly: Most már jó.) Most már jó lesz, igen.

 

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: (Hangosítás nélkül:) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom és magam is örülök annak, hogy (Hangosítással:) ez a vita abszolút szakmai keretek között zajlik, és én ezt... (Egy álló mikrofont kívánnak elhelyezni a szónok előtt.) Megy... (Közbeszólások: Megy már!)

 

ELNÖK: Most már jó, tessék!

 

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Én ezt kívánatosnak tartom annak érdekében, hogy jó törvény születhessen, és abban bízom, hogy ez továbbra is így lesz. De engedtessék meg nekem, hogy felhívjam a tényekre azoknak a képviselő uraknak és hölgyeknek a szíves figyelmét, akik most félnek attól a megoldástól, amelyet ez a Ktv.-módosítás tartalmaz a főtisztviselői kar létrehozására, illetőleg a miniszterelnöki jogkörre vonatkozóan.

A munkatársaim, akik már korábban is a Belügyminisztériumban dolgoztak, hívták fel a figyelmemet "A közigazgatás reformjának programja" címmel 1996-ban kiadott anyagra és az azt követően hozott kormányhatározatra, amely szerint az előző kormánynak az volt a programja, hogy minisztériumi főosztályvezetői szintig a miniszterelnököt illette volna meg a kinevezési jogkör. Nem értem, hogy akkor az a programban szereplő megoldás megfelelő volt, most pedig a Ktv.-ben szereplő, jelenleg a tisztelt Ház elé beterjesztett törvényjavaslat megoldása pedig kifogás alá esik. Azt gondolom, hogy ennek a főtisztviselői karnak a létrehozása nemzeti érdek, és ez az ország érdekeit szolgálja.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Két percre megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak.

 

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkár úrnak teljesen igaza van, az előző kormány ideje alatt valóban ez szerepelt egy szakmai anyagban, de ha az államtitkár úr ezt olvasta, akkor azt is látta, hogy egészen más feltételrendszerrel, egészen más kinevezővel, más jogosítványokkal, más garanciákkal, és én el tudom képzelni azt, hogy egy más feltételrendszerben, más garanciarendszerben szóba kerülhessen ez a koncepció, a főtisztviselői kar létrehozására vonatkozó konstrukció.

A legelső vitanapon a Magyar Szocialista Párt vezérszónokaként elmondtam, hogy miért nem tartjuk elfogadhatónak ebben a konstrukcióban a főtisztviselői kart, és ebben a mondanivalómban az is szerepelt, hogy nincsenek garanciák ebben a törvénytervezetben, és egyszerűen nincs meg a politikai bizalom ahhoz, hogy a szavazatunkat tudjuk adni a mostani kormánynak egy ilyen konstrukcióhoz, és Orbán Viktor miniszterelnök úr minden alapot szolgáltatott ahhoz, hogy mi a politikai bizalomnak ezt a hiányát kinyilvánítsuk. Ezt szerettem volna az előbb elmondani. Gondolok arra, amit önök műveltek a kistérségi menedzserekkel, a közigazgatási hivatalok vezetőivel, de hadd mondjam el: ha egy főtisztviselői kart akar létrehozni egy kormány, és azt mondja, hogy aki magas köztisztviselői beosztásban van, és a kormány és a vezető államigazgatási szervek nevében megnyilatkozik, annak komoly feltételeknek kell megfelelnie, akkor hogy lehet az, hogy Grespik László úr, aki nyilvánvalóan alkalmatlan a beosztásának és a tisztségének a viselésére, még ma is ott ülhet és gyenge pillanataiban dobálhatja a kenyeret a kereskedelmi televízióban.

Államtitkár úr, ha ezt komolyan gondolják, akkor tessenek komolyan megfontolni azokat a garanciákat, amelyeket mi igénylünk; és lehet még jó ez a törvény, ahogyan ön szeretné, de akkor tessék a mi módosító indítványainkat nagyon komolyan megfontolni! Mi azon leszünk, hogy ebből a tervezetből egy jó törvény lehessen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Perlaki Jenő képviselő úrnak.

 

PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm, passzolnék.

 

ELNÖK: Elállt. Akkor Gál Zoltán képviselő úr kétperces hozzászólása következik.

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is azt szerettem volna hangsúlyozni, amit Lamperth Mónika már elmondott, hogy, államtitkár úr, az ön munkatársai rosszul emlékeznek, nem volt ez kormányzati program, ez egy tudományos elemzés egyik következtetése. De nem is ez a lényeg, és ezért úgy tűnik számomra, hogy az államtitkár úr nem érti ennek a vitának a lényegét. Mi nem úgy általában a főtisztviselői kar ellen vagyunk, hanem egy tisztességes, működő rendszer létrehozását szeretnénk - e főtisztviselői kar létrehozására vonatkozó rendszerről beszélek -, de ami itt le van írva, az nem ilyen. És függetlenül attól, hogy ki mit feltételez a miniszterelnök úrról, ez nem ilyen. Ez egy pongyola, rossz, jogi értelemben is rossz szöveg, és magában hord egy olyan lehetőséget, hogy ezzel politikai szempontból visszaéljenek. Mi ezt szeretnénk megszüntetni, és nem úgy általában a főtisztviselői kart.

A dolog másik oldala: igen, lehet egy olyan modell - ezen érdemes gondolkodni, és ez a rendszer ebbe az irányba mozdul el -, amikor a miniszterelnök mint a kormány feje, az egész államigazgatásnak, nevezzük így: a gazdája. De akkor, kérem szépen, tessék viselni a felelősséget is! Akkor a miniszterelnök felelőssége, hogy mi van az egyes minisztériumokban, hogy Grespik úr miért van még mindig a helyén, vagy hogy mi történik a Környezetvédelmi Minisztériumban, mi történik a (Dr. Lamperth Mónika: A céllövőkre gondolsz!) Földművelésügyi Minisztériumban, mi történik a Belügyminisztériumban, hogy ilyen példát is mondjak, tehát ennek súlyos következményei vannak, mind modell elképzelhető. Ez semmi irányba nem mozdul el azon túl (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy a miniszterelnök jogává teszi, hogy egy bizonyos, jól megfizetett köztisztviselői gárdát kinevezhet.

Elnézést, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. A kétpercesek véget értek. Felszólalásra megadom a szót Balogh László képviselő úrnak, MSZP; őt követi Weszelovszky Zoltán.

 

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt számára fontos az a körülbelül százezer köztisztviselő, akiket a törvény módosítása közvetlenül érint - ezért is szeretnénk, ha a javaslataink beépülhetnének a tervezetbe és jobbá tennék azt, mert van mit javítani rajta.

A korábbi, köztisztviselőkre vonatkozó szabályozások koncepcionálisan eltértek a jelenlegitől: abból indultak ki, hogy stabil, jól fizetett, profi szakemberek kellenek a közigazgatásba, akiknek a karrierje - éppen szakmaiságuk okán - a pártpolitikától való egyenlő távolságtartásuk, semlegességük miatt képes választási ciklusokon is átívelni.

Ez a tervezet több szempontból is más koncepciót képvisel. Az első különbség az, hogy nyíltan a politika "szolgálólányává" teszi a köztisztviselői kart, és a szakmaiságot másodlagos szempontként kezeli; bevezeti a főtisztviselői kar intézményét, vagyis állami pénzen kiépíti a párt közigazgatási klientúráját. Erről már nagyon sok minden elhangzott, én csupán azt a kérdést szeretném feltenni, hogy mi az üzenete ennek a rendelkezésnek. Az, hogy ha az én emberem vagy, megfizetlek, és első helyen nem a szakmaiságodat, hanem a hűségedet fizetem meg. Még inkább a klientúraépítést szolgálja a 68. §, amely lehetővé teszi, hogy a miniszterelnök az államigazgatás általa kiválasztott körének olyan magas fizetést adjon, amilyet csak akar.

Itt egy kicsit megszakítanám a mondanivalómat, és emlékeztetnék arra, amit Hadházy képviselőtársam mondott az imént, arra utalva, hogy gyakorlatilag kell is egyfajta kiegyenlítés a közigazgatás két ágán belül az illetményalapot illetően, és ez egy igazságos dolog. Ez így lenne, tisztelt képviselőtársam, abban az esetben, ha ez a 68. § nem adná meg a miniszterelnök úrnak azt a lehetőséget, hogy az államigazgatás bármelyik csoportját kiemelje, és annak magasabb fizetést adjon. De lehetne mondani más, olyan jellegű intézkedést is a törvényen belül, amely, én úgy hiszem, inkább az államigazgatást preferálja. Gondoljon az érdekegyeztetésre, ott is található egyfajta, az államigazgatást kedvezőbb helyzetbe hozó intézkedéssorozat.

Ezek az intézkedések átpolitizálják a köztisztviselői kart, megteremtik a politikai váltógazdálkodás közigazgatási hátterét, de lehetővé teszik azt is, hogy megyénként húszegynéhány vezető bármikor cserélhető.

A köztisztviselői kar igazából akkor működik jó, ha stabil. Vajon a stabilitást szolgálja-e az a rendelkezés, amely szerint a betöltött álláshelyre is kiírható pályázat, vagy a másik, amely lehetővé teszi a vezetői megbízás indokolás nélküli visszavonását úgy, hogy ez egyben a köztisztviselői jogviszony megszűnését is jelenti, ha másik munkakört nem tudnak felajánlani az addigi vezetőnek. Persze, ha szakmailag nem tudnak mit kezdeni a köztisztviselővel, akkor még mindig el lehet őt távolítani az etikai eljárás során.

 

 

(19.30)

 

 

Ez az a pontja a törvénynek, amelynek nincs helye egy modern jogrendszerben. Nyilvánvaló képtelenség, hogy egy nem jogszabály alapján hozott döntés akár állásvesztéssel is járhat.

A köztisztviselői életpálya legfontosabb eleme a bér. Messze nem tudunk egyetérteni azzal, hogy nincs garancia a törvényben az illetményalap évenkénti emelésére. Ha ez így marad, az illetményalap bármikor befagyasztható.

A törvény szerint a köztisztviselők a teljes illetményüket 2004. január 1-jén érik el, nem így a politika által kivételezett főtisztviselői kar, rájuk nincs olyan rendelkezés a törvényben, amely a fokozatos bevezetést rendelné el. Mi azt is el tudjuk képzelni, hogy a köztisztviselők teljes illetményüket 2002. december 31-én érjék el.

Nehezen érthető rendelkezése a törvénynek az, amely szerint a fizikai és ügykezelő állomány - mintegy 25 ezer fő - kikerül a köztisztviselői körből, így aztán egy szervezeten belül két törvény hatálya alá fog tartozni az amúgy egységes állomány. Munkaszervezési szempontból ez biztosan nem jó, de píárszempontokat szolgálhat, ha például azzal akarunk dicsekedni, hogy kis létszámú köztisztviselői kar is képes ellátni az igazgatási feladatokat ma Magyarországon, vagy azzal, hogy béremelés nélkül, csupán ezzel az intézkedéssel magasabb lesz a köztisztviselők átlagbére, ugyanis a fizikaiak és az ügykezelők kis fizetésű emberek.

A tervezet mostohán bánik az önkormányzatokkal, különösen a községi önkormányzatokkal. Itt az illetményalap különbözőségeiről szó volt, ezzel nem untatom képviselőtársaimat, azonban felhívnám a figyelmet a következőre.

A községi önkormányzatok esetében: más helyi önkormányzat például 20 százalék illetmény-kiegészítést fizethet a felsőfokú végzettség, és 10 százalékot a középfokú végzettség után - a községek nem. Ők csak 10 százalék kiegészítést adhatnak a felsőfokú végzettség után, bizonyára azért, mert a községekben túlkínálat van a felsőfokú végzettséggel rendelkezőkből. Nem hinném, hogy így lenne.

A vagyonnyilatkozati körről annyit szeretnék elmondani, hogy ebben a körben az államnak teljesen jogos az igénye a közélet tisztasága iránt, az állampolgárnak pedig teljesen jogos az igénye a személyhez fűződő jogai iránt. Ezt a kettőt kellett volna valamilyen módon egyensúlyba hozni, és nekem az a véleményem, hogy a vagyonnyilatkozat ezt a problémát nem tudta megoldani. Arra kell gondolnunk, hogy a közigazgatáson belül ez durván 60 ezer embert érint - csak a közigazgatáson belül durván 60 ezer embert érint -, plusz még hozzá kell vennünk a házastársat, az élettársat és a velük együtt élő gyerekeket, óriási irattömeg lesz. Ha ehhez, államtitkár úr, még hozzávesszük az évenként kötelező teljesítményértékelést, ez annyira el fogja bürokratizálni és el fogja nehezíteni a működést, ami szerintem az igazgatás hatékonyságának a rovására megy.

Itt van ez az érdekegyeztetésről szóló dolog, amit az előbb megemlítettem. Azt gondolom, ritkaság az, amikor egy jogszabály indokolása mondja azt, hogy némi visszalépés tapasztalható a korábbiakhoz képest, hiszen elismeri azt, hogy funkciójában ez egy szűkítettebb érdekegyeztetés. Nem is ez a probléma. A probléma szerintem az, hogy különbséget tesz az államigazgatási érdekegyeztetés és az önkormányzati érdekegyeztetés fórumai között. Sokkal több jogot ad az államigazgatási érdekegyeztető fórumnak, a KÉT-nek, amelynek például joga van arra, hogy az országos költségvetést véleményezze, joga van arra, hogy a tb-költségvetést véleményezze, ugyanez a jog már nincs meg az önkormányzatok esetén, az önkormányzati KÉT esetén.

Az államigazgatási KÉT például javaslatot tehet, az önkormányzati érdekegyeztető fórum esetén ez a javaslattételi jog nincs meg. Erre én azt mondom, hogy akkor minek van egyáltalán az érdekegyeztetés, hogyha még javaslattételi joga sincs ennek a fórumnak. Mindenképpen át kellene gondolni, mert én azt gondolom, hogy a közigazgatás két ágának egymáshoz illesztése nem bírja el az ilyenfajta különbségtételeket.

Tisztelt Ház! Körülbelül ennyi volt az, amit ezzel kapcsolatosan el szerettem volna mondani. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Weszelovszky Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános indoklása szerint a hatékony állam érdekében új típusú kormányzás megvalósítására van szükség. Ehhez elengedhetetlen a köztisztviselők szakmai felkészültségének, etikai fegyelmének, valamint a teljesítményükhöz igazodó rugalmasabb, differenciáltabb javadalmazásuk megteremtése.

A tervezetben a korábbi szabályozáshoz képest szűkül a köztisztviselőknek minősíthető személyek köre. A dokumentum ezt helyesen azzal indokolja, hogy az ügykezelői és a fizikai munkakörben foglalkoztatottak közhatalmi funkciót nem látnak el, ami szükségtelenné teszi a köztisztviselői minőséggel való felruházást. Az ügykezelők és a fizikaiak jogviszonyának általános munkaviszonnyá való átminősítése helyzetük rendezéséhez járul hozzá azáltal, hogy csökkenti velük szemben bizonyos kötelmek és kötöttségek érvényesítését. A tervezetben megfelelő garanciák, mindenekelőtt a bér csökkenésének kizárása, a juttatások biztosításának kötelezettsége és a felmentés vagy felmondás kedvezőbb szabályok alapján történő megítélése biztosítják munkafeltételeik és munkabérük védelmét.

Új elem a köztisztviselők jogállását szabályozó törvénymódosításban, hogy kötelezővé teszi a vagyonnyilatkozat megtételét a köztisztviselőnek, valamint a vele egy háztartásban élő házas-, illetve élettársára és gyermekére. Tudomásom szerint a tervezet készítésekor a Belügyminisztérium áttekintette az európai gyakorlatot, így a dokumentumban található javaslat megfelel az európai gyakorlatnak és tendenciáknak.

Fontos tudnunk, hogy jelenleg az OECD 21 tagállamában van vagyonnyilatkozat. A bizottsági vitában sok szó esett róla, aztán azóta itt az általános vitában is sokat beszéltünk erről. Az ellene szólók elsősorban azt hozták fel, hogy az érintettek túlnyomó többségének nincs mit bevallania. A most folyó általános vitában is többen kifejtették azt, hogy a vagyonnyilatkozatok megtétele nem elég hatékony eszköz a korrupció visszaszorításában. A magam részéről ez utóbbi álláspontot nem teljesen osztom. Való igaz, ha csak ezt az egy vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget tekintjük önmagában, akkor ez kijátszható, ám más eddig megtett és megtenni tervezett intézkedéssel együtt már több mint valószínűsíthető, érzékelhető a hatása. További előnye, hogy ennek az új jogintézménynek a bevezetése javíthatja a közszolgálat átláthatóságot, a vele szembeni bizalom erősítését.

A bizalom erősítése irányába hatnak a törvénytervezetbe bekerült etikai elemek is. Ismereteim szerint ezek az előkészítés során sokat módosultak, hiszen a korábbi változatokhoz képest e tekintetben egy ajánlás irányába mozdult el a tervezet. Ezzel együtt természetesen egyet tudok érteni azzal a véleménnyel, mely szerint a szakmának kellene működtetni és ellenőrizni az etikai rendszert. Ennek sajnos azonban komoly akadálya, hogy a közigazgatásban nincs kötelező kamarai tagság, aminek okán hagyományok sincsenek.

Úgy gondolom, hogy az aggodalmaskodókat meg kellene nyugtassa az a körülmény, hogy az előterjesztők - elmondásuk szerint - figyelembe vették az érdekképviseletek e tárgyban tett észrevételeit és javaslatait. Meglátásom szerint megfelelő tapasztalatok után a későbbiekben vissza lehet térni az etikai kérdésekre is.

A javaslat kötelezővé teszi a pályázatot a vezetők meghatározott körében. Ez esélyt teremt arra, hogy a mai utánpótlási gyakorlatot meghaladjuk, javítva ezzel az esélyegyenlőség és a szakmai követelmények szempontjainak érvényesülését.

Új eleme az előttünk fekvő előterjesztésnek, hogy a fejlett országok gyakorlatával harmonizálva, bevezeti az évenkénti teljesítményértékelést, és azt összekapcsolja a teljesítménydíjazással. A teljesítményértékeléssel kapcsolatosan az előkészítés szakaszában, de a bizottsági vitában is voltak olyan vélemények, melyek kételkedtek a majdan lefolytatandó értékelések szakmai megalapozottságában és objektivitásában. Értesülésem szerint várható, hogy a szükséges egységes szempontok érvényesülése érdekében a Belügyminisztérium módszertani ajánlást fog kiadni.

Kiemelt fontosságú új eleme a törvénytervezetnek a kiemelt főtisztviselői kar létrehozása.

 

 

(19.40)

 

 

Ez megfelel az európai uniós tagállamok gyakorlatának. Ezekben az országokban mindenütt van a köztisztviselőknek egy olyan köre, akik stratégiában és nem ágazati keretekben gondolkodnak. Általában a miniszterelnök mint a közszolgálat első számú vezetője, maga nevezi ki ezeket a főtisztviselőket. Ez olyan rendszer és olyan célkitűzést megvalósító intézmény, amelynek a létrehozása az európai uniós csatlakozás előtt nagyon fontos, mert a közigazgatásban nélkülözhetetlenül szükség van kiemelt felkészültségű és megfelelő gyakorlattal rendelkező, esetleg a versenyszférából érkező, megfelelően fizetett szakemberekre.

Itt elérkeztem az érintettek számára legfontosabb kérdéshez, a köztisztviselői illetmények kérdésköréhez. A törvénytervezet az illetménytáblák tekintetében is jelentős változást kezdeményez. Ennek eredményeképpen 2004. január 1-jéig, több lépésben, mintegy 70 százalékos illetményemelésre kerül sor. Ez azért kiemelt fontosságú, mert közismert tény, hogy a versenyszféra elszívó hatása az elmúlt időszakban jelentősen erősödött, mely tendenciáját tekintve súlyos következményekkel is járhat, ezért fontos, hogy ennek az elmaradásnak a tendenciáját fékezzük, majd megállítsuk, melynek ez az első fontos és nagyon lényeges lépése. Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy természetesen komolyan azt gondolom, ha erre a kormányzatnak idén, jövőre nagyobb keretlehetőségei lennének, nyilvánvalóan ebben az irányban nagyobb lépéseket is lehetne tenni, ezt kívánatosnak is tartanám, de most - amennyire tájékozott vagyok ebben a kérdésben - van egy keret, amely nem tesz lehetővé ennél nagyobb lépést.

Kiemelendőnek tartom, hogy az illetmények emelkedése nemcsak a klasszikus köztisztviselői kar körülbelül 110 ezres létszámát érinti, hanem a rendvédelemben foglalkoztatott közel 70 ezer munkavállaló helyzetét is erősíti, sőt a törvénymódosítás az igazságügyi és a bírósági, ügyészségi alkalmazásban álló alkalmazottak helyzetére vonatkozóan is tartalmaz pozitív intézkedéseket.

Az illetményekkel kapcsolatos kérdésre egy kétpercesben már kitértem, ezt most nem részletezném, viszont az illetmények témaköréhez tartozik még az a gondolat is, hogy az előterjesztés nem tartalmazza azt a korábbi szándékot, hogy legyen 14. havi fizetés és a 35 éves jubileumi jutalom. Erre többször is emlékeztetnek. Ezzel kapcsolatosan elfogadom az előterjesztők azon álláspontját, hogy ezek az elemek a költségvetés korlátozott teherbíró képessége miatt nem kerülhettek be, illetve a kormány indokoltan úgy mérlegel, hogy a bérreformra, a bérrendszer és a bértábla erősítésére használja fel ugyanezen forrásokat.

A törvénytervezet két új érdekegyeztetési fórumot hoz létre. Erről kollégám már szólt, nem térnék ki rá.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva az elmondottakat, a köztisztviselői kar kategóriába tartozók szűkítése, a vagyonnyilatkozat bevezetése, az etikai kódexben foglaltak fokozott érvényesítése, a kötelező pályáztatás bevezetése, a teljesítményértékelés bevezetése, illetve az erre alapozott díjazás, a főtisztviselői kar létrehozása, az emelkedő illetmények, az új érdekegyeztetési fórumok létrehozása, valamint a most fel nem említett számos új elem nemcsak az európai elvárásoknak való megfelelést, hanem egy minőségében és teljesítőképességében a mait fokozatosan meghaladó köztestület létrehozását jelenthetik. Ezért a szükséges módosító javaslatok beépítésével a törvénymódosítás elfogadását támogatom és szorgalmazom.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Ábrahám János képviselő úrnak, MSZP; őt követi majd Hadházy Sándor.

 

DR. ÁBRAHÁM JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Három hete kezdődött az előttünk fekvő T/3690. szám alatt benyújtott törvényjavaslat általános vitája. A három ülésnapon elhangzott felszólalások rávilágítottak azokra a sarokpontokra, amelyek az ellenzéki képviselőket, az ellenzéki pártokat e törvényből frekventáltan érdeklik, ezért az esetleges ismétlések miatt elnézést kérek, de úgy érzem, hogy a hangsúlyozás, az egyes intézmények fontossága a mi megközelítésünkből ezt bocsánatos bűnné teszi. Elöljáróban leszögezem, a köztisztviselői munka feltételeinek javításával, a szakmai munka színvonalának emelésére irányuló szándékkal, a kiszámítható életpályát ígérő célkitűzésekkel egyetérthetünk, a magam részéről egyet is értek.

Az államszervezet feladatainak sikeres megoldása feltételezi egy stabil, szakmailag magas fokon álló köztisztviselői, és itt talán egy kicsit pontosítanám a fogalmazást, egy ugyanilyen közszolgálati kar jelenlétét. Az is természetes, hogy a közszolgálatban álló szakemberek az általuk ellátott feladathoz igazodó, kiemelkedő anyagi juttatásban részesüljenek. Annak hangsúlyozása mellett, hogy örülünk annak, hogy a köztisztviselők jelentős tábora reménykedhet anyagi helyzetének javulásában, felvetődik bennem a kérdés, vajon a tágabban vett közszolgálatban tevékenykedők miért nem részesülhetnek európai mércével mérten is kiemelkedően fejlődő gazdaságunk eredményeiben.

Úgy ítélem meg, szerencsésebb lett volna a kormányprogramban szereplő egységes közszolgálati törvényjavaslat bevezetése, illetve beterjesztése. A közszféra egységes szabályozásának előkészítése sem igényelt volna több időt, mint a jelenlegi tervezet. De ha már a kormány ezt nem tartotta fontosnak, akkor mindenképpen kívánatos lett volna, hogy most ne egy törvény módosítását, hanem egy új törvény megalkotását kezdeményezze.

A köztisztviselők jogállásáról szóló '92. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosítása nagy terjedelmű módosítás, hiszen majd' minden hatályos jogszabályhelyhez tartalmaz módosítást. A tervezet 190 paragrafusa a hatályos törvény majdnem minden pontját érinti. Már magában ez a körülmény is indokolta volna a szakmai és érdekképviseleti fórumok által is megvitatott, kiérlelt új szabályozás előterjesztését.

Nem lehetünk elégedettek a beterjesztett törvényjavaslat előkészítésével, sőt mi több, a törvényjavaslat előterjesztése, mint ahogyan szinte minden esetben, most is semmibe veszi a hatályos jogalkotásról szóló törvény 18., 19., 20., 27. §-ait, mert nincs vizsgálat a szabályozás várható hatásairól, az érdekeltek nem működhettek közre a saját életviszonyukat érintő jogszabálytervezet előkészítésében, az érdekképviseletek a beterjesztés késői időpontja miatt, hisz én magam legalább négy tervezetet láttam, érdemileg az előkészítésbe nem folyhattak bele, már ezért sem volt módjuk akkor érdemi véleményt nyilvánítani. Megjegyzem, ezen utóbbi megállapításom bizottsági ülés jegyzőkönyvén alapszik.

Ismételten, hangsúlyozottan észrevételeznem kell, a kormány sorozatosan nem tartja be a törvényeket. Már a jogalkotásról szóló hatályos törvényről is igaz az, amit a nyugdíjak emeléséről szóló törvényről az ország nyilvánossága előtt a miniszterelnök úr mondott, mármint az, hogy semmire sem kötelező a törvény. Tisztelt kormánypárti képviselők, milyen erkölcsi alapon beszélnek önök nekünk törvénytiszteletről?

A törvényjavaslatban megfogalmazott célokról az előbb egyetértőleg nyilatkoztam, de ez nem zárja ki a következő megjegyzéseket: az első szabadon választott parlament '92-ben a XXIII. törvénnyel a mostani javaslathoz hasonlóan, de ugyanakkor merőben más szellemben fogalmazta meg a jogszabály célját. Úgy gondolom, hogy állításomat a két általános indokolás, illetve a két preambulum összevetése szemléletesen igazolja.

 

 

(19.50)

 

 

Idézem a '92. évi XXIII. törvény általános indoklásának vonatkozó részét: "A demokratikus jogállam működésének feltétele, hogy mind az állami közigazgatási, mind az önkormányzati közigazgatási rendszerben világosan elhatárolhatók legyenek a politikai és közigazgatási funkciók. A javaslat olyan személyi állomány megteremtését célozza, amely megfelelő távolságot tart a politikától és szakértelmét a jogszabályok feltétlen tiszteletben tartásával a közérdek szolgálatába állítja." Majd ugyanennek a törvénynek a preambuluma: "A társadalom közmegbecsülését élvező demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitika-semleges, törvényesen működő, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező pártatlan köztisztviselők intézzék."

1992-ben a jogalkotás alapvető rendező elvének tartotta a politikai és a közigazgatási funkciók elhatárolódását. A mostani tervezet nem véletlenül hallgat erről, minden bizonnyal azért teszi ezt, mert nem ért egyet azzal, hogy a köztisztviselők szakmai munkájukat pártpolitikától függetlenül végezzék. Tehát a mostani törvényjavaslatot előterjesztő kormány igenis azt akarja, hogy a köztisztviselői kar a kormánykoalíciót alkotó pártoktól ne legyen független.

Az előttünk fekvő törvényjavaslatot előterjesztő nem tartotta fontosnak kinyilvánítani a pártpolitikai semlegességet, nem tartotta érdemesnek a most módosítani kívánt törvény szellemének átvételét. Ez nem formai kérdés. Az átpolitizálási szándék, a további hatalomkoncentráció tetten érhető a mostani javaslat több vonatkozásában. A Magyar Szocialista Párt természetesnek tartja, hogy a köztisztviselői kar lojális a mindenkori kormánnyal, de elfogadhatatlannak tartja a mostani javaslat törekvését, azt, hogy a köztisztviselői kar egy "szolgalelkű", kiszolgáltatott helyzetű csoport legyen, amelynek legfőbb érdeke, hogy kivételes pozícióját megőrzendő a mindenkori politikai hatalom megrendelésein dolgozzon.

Az előttem szóló ellenzéki képviselők már elmondották kifogásaikat az úgynevezett főtisztviselői és a főtiszti kar létrehozásával kapcsolatban, ezért csak igen röviden azt állapíthatjuk meg, hogy a szabályozás lényege és egyben politikai szándéka a kivételesen megfizetett vezető köztisztviselők politikai függőségének az erősítése. Ugyanakkor a tervezet szerinti szabályozás ellentmondásos helyzeteket eredményezhet a gyakorlatban, erről bővebben Wiener György képviselőtársam már szólt. Tehát előfordulhat, hogy egy alacsonyabb beosztású főtisztviselő egy nem főtisztviselő magasabb beosztású vezető alárendeltségében dolgozik. Milyen lesz tehát a feletteshez való viszonya a főtisztviselőnek?

További felvetések a főtisztviselői státussal kapcsolatban: megosztja a köztisztviselői kart, rontja az életpálya esélyeit, az egyéni ambíciót, hiszen a politikai váltógazdálkodásban pontosan a lojalitáson túli politikai függőség miatt kettészakadhat a karrier, és ez nem biztos, hogy reményt keltő helyzet az ötéves rendelkezésre állás alapilletményével együtt sem.

A tervezet egyik sarkalatos kérdése az illetmény. A köztisztviselői életpálya megkerülhetetlen kérdése ez. Az illetményalapnál nincs garancia arra, hogy reálértéke megőrződik-e, nincs számítási rendszer az átalakításra. Kérdés, hogy lesz-e pénz a beígért ez évi 40 százalékos emeléshez. Kételkedésre okunk van, hiszen a várt, illetve beígért 14. havi illetményről a tervezet nem szól semmit. A tervezet szerinti illetményrendszer nem vonzó életpályát kínál, hanem pontosan ellenkezőleg hat.

Aggályos számomra a törvény hatályára vonatkozó tervezetrész is. Kikerülnének és minden bizonnyal ki is kerülnek majd a köztisztviselői szférából a fizikai alkalmazottak és az ügykezelők. Gondolom, hogy ezután is azért magasabb követelmények alapján kerülhetnek alkalmazásra azok a fizikai dolgozók, ügykezelők, akik központi közigazgatási szervnél, vagy képviselő-testület hivatalánál nyernek majd foglalkoztatást, mint esetleg más munkáltatóknál ugyanez. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért van szükség a szerzett jogaik csorbítására, hiszen a különböző törvények hatálya alatt álló ilyen dolgozók közül csak a közigazgatásban lesz ilyen megkülönböztetés egy munkaszervezeten belül.

Külön érdemes szólni az ügykezelőkkel kapcsolatos problémáról, amelyet a törvényjavaslat idézett elő. Nélkülük, az ő munkájuk nélkül nehezen lenne elképzelhető az érdemi munka a hivatalokban. Fokozottan így van ez a kisebb, a kevés, egy-két ügyintézőt foglalkoztató települések polgármesteri hivatalaiban. Az ügykezelők olyan segítői a köztisztviselőknek, akikre fokozottan méltánytalan a törvényi megkülönböztetés bevezetése.

Mint jogász kissé meglepődve olvastam a tervezet IV/A. fejezetében található etikai eljárás szabályait. Lényegében nem a köztisztviselőkkel szemben támasztott magasabb normákkal és elvárásokkal, az anyagi és eljárási szabályok keveredésével van problémám, hanem azzal, hogy egyáltalán egy erkölcsi norma hogyan kaphat helyet jogi normák között úgy, hogy egyúttal nem válik közvetlenül a jogi norma tartalmává. Elfogadhatatlan számomra, hogy a jogi következményeket kiváltó magatartást egy belügyminiszteri ajánlás határozzon meg, és ez akkor is igaz, ha ezt az ajánlást az országos érdekegyeztető fórumok véleményének kikérését követően - és ez lényeges: tehát nem az érdekeltek egyetértésével, beleegyezésével -, egy etikai kódex formájában teszik közzé. Ehhez képest már eltörpül az a megalázó rendelkezés, amely széles nyilvánosságot enged az elmarasztalás kihirdetésének.

Végezetül csak vázlatosan a sokak által említett vagyonnyilatkozat kérdéséről. Tisztelt képviselőtársaim, nem hiszem, hogy van köztünk olyan, aki hisz a vagyonnyilatkozat korrupciót megszüntető vagy csökkentő hatásában. Úgy gondolom, ennek a feltevése is költői kérdés. Hány százezer magyar ember lesz vagyonnyilatkozat megtételére kötelezve és egyúttal a korrumpálás gyanújának kitéve?! A becsületes köztisztviselők - és döntő többségük meggyőződésem szerint ilyen, sok van közöttük, szinte mind az - nem veszik ezt jó néven.

A Magyar Szocialista Párt képviselői az általános vita során elmondták, és a soron következő vitákban még el is fogják mondani jobbító szándékú kritikai észrevételeiket a törvényjavaslathoz. Az a tiszteletteljes kérésem a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimhoz, hogy az általunk benyújtott és még benyújtásra kerülő módosításokat a köztisztviselők érdekeire figyelemmel, az ő javukra támogassák, mert úgy gondolom, a szükségesnek ítélt változtatás nélkül ezt a törvényjavaslatot a Magyar Szocialista Párt nem biztos, hogy támogatni tudja.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Hadházy Sándor képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Takács Imre.

 

HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Orbán Viktor miniszterelnök úr legutóbbi, úgy a Vigadóban, mint az Országgyűlésben elmondott országértékelő beszédében kitért arra a tényre, hogy a rendszerváltoztatás elmúlt éveiben a polgárok - az őket ért csalódások sorozata következtében - elvesztették hitüket. Hiszen a folyamatosan romló életszínvonal sok családot szegénységbe sodort, a munkanélküliség és a pénzromlás erősen csökkentette a tisztességes munka iránti megbecsülést, a társadalom erősen megosztott lett, jelentősen nőtt a jövedelmek közötti különbség, romlott a közbiztonság. Ezért reményvesztettség, elbizonytalanodás jellemezte a polgárokat. Sokan voltak tehát azok, akik egyfajta nosztalgiával gondoltak a rendszerváltoztatást megelőző évekre.

Mára azonban ez a folyamat megállt, sőt megfordult. A polgárokba kezd visszatérni a hit és a remény, bíznak abban, hogy tisztességes munkával gondoskodni tudnak saját családjukról, gyermekeiket fel tudják nevelni, iskolába tudják járatni, tisztességes polgári életet élhetnek. Mindezt a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjának megvalósulása biztosítja számukra, hiszen láthatják, hogy a négy évre kitűzött célok jelentős része megvalósult, illetve teljesíthető, az infláció egyszámjegyűvé vált, a gazdasági növekedés folyamatos és európai viszonylatban is kimagasló.

 

 

(20.00)

 

 

A kormány családpolitikájának köszönhetően életvitelük, létbiztonságuk érezhetően javul, ma már nem csupán a makrogazdasági mutatók javulásáról beszélhetünk, hanem hétköznapjaink, mindennapi életünk során is tapasztalhatjuk ezeket a változásokat.

Azonban ezt a bizalmat tovább kell erősítenünk. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy milyen módon viszonyultunk az állami hatalom megtestesítőihez, az állami hivatalokhoz, emlékezzünk a tanácsi ügyintézésre, a rendőrségre és sorolhatnám ezeket az intézményeket.

Úgy látom, hogy ez az érzés, ellenérzés, fenntartás és bizalmatlanság még ma is részben bennünk van, csak valamelyest tompult és átalakult. Igen, bizalmatlanok és gyanakvók vagyunk ma is, amely rontja környezetünket, rontja a gazdaság teljesítményét, hatékonyságát, lassítja a fejlődési ütemünket, kihatással van egész életünkre. Ezen kell és kívánunk változtatni.

Vissza kell állítani a közszférában dolgozók megbecsülését is. Ma különösen nagy szükség van jól képzett és megbecsült, hivatástudattal rendelkező közigazgatási szakemberekre és bizalmi légkörre, hiszen a jogszabályi változások igen jelentősen felgyorsultak, és ezeknek a folyton változó feltételeknek meg kell felelni. Vissza kell állítani tehát a közigazgatásban dolgozók megbecsülését, el kell érni, hogy oda jól képzett és emberileg alkalmas személyek kerüljenek. Ez pedig csak egy életpályarendszer kidolgozásával és bevezetésével lehetséges.

Az elmúlt év októberében Visegrád adott otthont a "Fiatal köztisztviselők az európai integrációért" című sikeres konferenciának, amelynek fővédnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr volt. A konferencián jelen voltak a közszolgálatban országos reprezentációval rendelkező szakmai szervezetek vezetői, úgy a magyar köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezete, valamint a magyar közigazgatási kar részéről.

Felhívták a figyelmet arra, hogy jelenleg a közigazgatásban dolgozók körében a 35 év alattiak aránya csupán mintegy 6-8 százalék. A jelen lévő mintegy 200 köztisztviselő arra kereste a választ, hogy a kormány által kidolgozott törvénymódosító javaslat hoz-e számukra erkölcsi és anyagi megbecsülést, eléri-e azt, hogy a fiatalok körében vonzó legyen a közszolgálati pálya. Ezzel kapcsolatban egyértelmű állásfoglalás született: igen, szükség van egy életpályarendszer kidolgozására és bevezetésére.

Ezt erősíti többek között a köztisztviselők érdekegyeztető fóruma munkavállalói oldalának soros elnöke által írt állásfoglalás is, amelyből most idézek néhány gondolatot: "Továbbra is hangsúlyozni kívánjuk, hogy a módosítást rendkívül nagy jelentőségűnek tartjuk, felfokozott várakozás előzi meg a közigazgatásban dolgozók részéről." Azt írja továbbá: "Az életpálya kialakítására vonatkozó, az anyagi és erkölcsi megbecsülést biztosító javaslatokkal egyetértünk, a kormány ez irányú módosításait változatlanul támogatjuk."

A kormány - gondos előkészítő munkát végezve - előkészítette a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályok módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet T/3690. számú törvényjavaslatként terjesztett a tisztelt Ház elé.

A polgári demokráciákban a közszolgálati rendszer két markáns formáját ismerhetjük. Az egyik az úgynevezett zárt közszolgálati rendszer, ahol a köztisztviselő előtt egy tervezhető jövőkép áll, általában határozatlan idejű kinevezésre számíthat, előmenetelét és díjazását jogszabályok határozzák meg, kevésbé függ a mindenkori politikai erőviszonyoktól; míg a másik az úgynevezett nyitott rendszer, ahol a köztisztviselő határozott időre, a kormány, illetve a választott testület megbízatásának időtartamára kapja kinevezését, és jogviszonyuk, előmenetelük a politikától, a választásoktól függ.

Az 1992. évi XXIII. törvény és a mostani módosítás is a zárt, a politikától, a választási eredményektől gyakorlatilag független, érdemeken alapuló előmeneteli rendszert testesíti meg. A törvénytervezet eddig egyedülálló módon definiálja a közhatalmi, irányítási, ellenőrzési és felügyeleti hatáskörének gyakorlásával összefüggő feladatokat ellátó köztisztviselő fogalmát, amely szerint a köztisztviselő feladat- és hatáskörében eljáró vezető és ügyintéző, aki érdemi döntésre előkészíti a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyeket, illetve felhatalmazás esetén a döntést kiadmányozza, szakértelemmel foglalkozik a rá bízott feladatokkal összefüggő valamennyi kérdéssel, felelős saját tevékenységéért, és munkaterületén munkáját a közigazgatási szerv állandó és időszakos célkitűzésének érvényesítéséért, a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a vezető által kiadott feladatokat - a kapott utasítások és határidők figyelembevételével - a jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi.

Kiveszi a törvény hatálya alól az úgynevezett III. és IV. kategóriát, azaz az ügykezelőket és a fizikai munkakörben dolgozókat. A törvényjavaslat az egész köztisztviselői karra kiterjedően is fontos célokat határoz meg. A közigazgatás megbecsülésének növelését kívánja elérni, a köztisztviselők szakmai felkészültségének, etikai fegyelmének, mobilitásuk, valamint a teljesítményükhöz igazodó rugalmasabb, differenciáltabb javadalmazásuk számottevő javításával.

A közszolgálat nem hasonlatos egy vállalati munkaviszonyhoz. A dolgozó nem a cég nyereségének növelésében érdekelt, ezért előmenetelét és ehhez tartozóan javadalmazását is más módon kell megoldani. Ezt egy új fogalom bevezetésével és a gyakorlatba ültetésével kívánja kezelni a törvényjavaslat, mégpedig a közszolgálati életpályarendszer kialakításával.

A javaslat következetesen érvényesíti azt az elvet, hogy többletjuttatás, rendkívüli illetményemelés kizárólag kiemelkedő teljesítmény alapján adható. Az anyagi és erkölcsi elismerés alapja a rendszeresen elvégzendő teljesítményértékelés egyrészt a minősítés keretében, másrészt általában véve a minősítések között. Ez azt jelenti, hogy a szervezetépítéssel, karriergondozással járó vezetői feladatok és felelősség megnövekednek, és más szemléletet és nagyobb munkaterhelést kívánnak a vezetőktől a személyzeti teendők.

A törvényjavaslat 36. §-a tartalmazza a köztisztviselő teljesítményének értékelése, minősítése szabályait. Ebből látható, hogy a szervezet vezetőjének sokkal több feladata lesz a törvény hatálybalépését követően, mint korábban, amely kifejezetten vezetői, irányítási feladatbővülést eredményez. Az önkormányzati és rendészeti bizottság ülésén hallhattunk olyan véleményeket, hogy ez szinte megoldhatatlan feladatot ró a vezetőre, hiszen valamennyi dolgozója tekintetében ki kell dolgozni az adott tárgyévre vonatkozóan a köztisztviselővel szemben támasztott követelményeket. Ezen az aggályon némiképp csodálkozom, mert hiszen egy vezető feladata elsődlegesen az irányítási feladatok ellátása, a feladatok szétosztása, meghatározása, illetve az elvégzett munka értékelése. Ez persze időt, energiát, felkészültséget kíván, aminek meg kell felelni. Éppen ezért igen szigorúak a törvényjavaslatnak a vezető beosztású köztisztviselők szakmai színvonalára, végzettségére vonatkozó előírásai. Vezető személy csak felsőfokú végzettségű, közigazgatási szakvizsgával, megfelelő felkészültséggel rendelkező dolgozó lehet.

Néhány olyan kérdésről is szólnom kell, amely számomra problémát jelent, és az önkormányzati hivatalokat érinti. Ilyen többek között a munkaidőre vonatkozó nagyon egyértelmű és szigorú rendelkezés. Itt a gondot abban látom, hogy vannak olyan települések, ahol jelentős azon ügyfelek száma, akik nem helyben élnek, hanem például nyaralójuk van az adott településeken. Sok hivatal olyan ügyfélfogadási gyakorlatot alakított ki az elmúlt években, amely igazodik ezen igényekhez, nyújtott ügyfélfogadási rend, amely egyértelműen a polgárok érdekeit szolgálja.

Megfontolandó továbbá az egyéb juttatások körében például a ruhapénz juttatásának módja is, hiszen jogos elvárás a dolgozóval szemben a jó megjelenés, hiszen emberekkel foglalkozik.

 

 

(20.10)

 

 

Nem világos számomra az, hogy például a vízügyi igazgatóságok és más, hatósági feladatokat is ellátó szervezetek dolgozói a jövőben köztisztviselőknek minősülnek-e. Úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben esetleg módosító indítványok benyújtására lehet szükség.

A törvényjavaslat összességében biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a közigazgatás személyi állománya az ezredforduló kihívásainak megfelelni képes, korszerűen gondolkodó, etikusan cselekvő, öntudatos és a társadalom széles körének megbecsülését kiváltó köztisztviselői karrá váljon. Mindez a polgárok szolgálata mellett a közigazgatás nyitottságát és átláthatóságát erősíti.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Már a tegnapi napon és a mai napon is több ízben, többször szóltam a törvényjavaslattal kapcsolatban. Nyilvánvalóan azokat nem ismétlem meg, de Hadházy képviselőtársam is említette a 36. §-t, amikor a teljesítményértékelést elemezte. Jó az, ha valóban a teljesítményértékelést összekapcsolják a teljesítmény díjazásával. A 36. § ezzel kapcsolatban szó szerint ezt is mondja: "Ezt a vezetők számára új, időigényes és felelősségteljes feladatot a miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia titkárságvezetője és a KSH elnöke azzal segítik, hogy évente megfogalmazzák a teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló ágazati célokat." Itt a gondot az okozhatja, hogy ezt jó előre kell tudni a vezető köztisztviselőknek, azt, hogy milyen célokat fogalmaznak meg az illetékesek, hiszen a változó célokhoz esetleg változó képességű szakemberekre lehet szükség a jövőben. Így ez esetleg új munkatársakat is igényelhet. Tudniillik alapvető dolog az, hogy egy-egy munkahely betöltésénél nem az egyént kell elhelyezni, hanem a munkakört kell betölteni. Tehát ha a célok változnak a köztisztviselői kar körében, akkor esetleg más típusú, más tudású szakemberekre lehet szükség.

A vezető köztisztviselő olyan döntéseket hoz, ami jelentős hatással van a szervezet eredményeire, ezért a teljesítményértékelés alapja a szervezet munkájának értékelése is. Magyarul: ha én egy vezető köztisztviselő munkáját értékelem, akkor elsősorban a szervezet munkáját kell értékelnem. Már korábban szóltam arról, hogy a jó vezetőnek mi a sajátossága, és ismét idézem az egyik híres acélipari óriáscég vezetőjének gondolatát, aki még életében felírta sírkövére a következőket: "Itt nyugszik az az ember, aki képes volt irányítani önmagánál is jobbakat." Magyarul, ebből az következik, hogy a vezető köztisztviselőnek igen jó szervező-irányító képességgel kell rendelkezni, és ezeknek a követelményeknek megfelelni nem könnyű dolog. Nem kívánok erről a lélektani kérdésről szólni az idő előrehaladása miatt, de érdemes ezt meggondolni, mert egészen más egy vezető köztisztviselővel szembeni követelmény, mint egy részmunkát végző köztisztviselővel szembeni.

A továbbiakban a jegyzők és a polgármesteri hivatalok kapcsán szeretnék egy-két dolgot megemlíteni a törvényjavaslattal kapcsolatban. Megjegyzem, hogy az a vélemény, amit most elmondok, nemcsak saját véleményem, hanem elsősorban azon jegyzők véleménye, akiket megkérdeztem a törvényjavaslat kapcsán. Nem szokásom, de hadd mondjak köszönetet Hajdúszoboszló jegyzőjének, dr. Vincze Ferencnek, aki nagyon sokat segített ebben a témában.

A jegyzők és a polgármesteri hivatalok kettős, az államszervezet részeként országos államigazgatási, másrészt önkormányzati, helyi feladatokat látnak el. Állami és önkormányzati érdek, hogy a teendőket felkészült, tapasztalt, a helyi körülményeket, a települést is jól ismerő köztisztviselők hatékonyan és eredményesen, megelégedésre végezzék. Az államigazgatási hatósági feladatokat országos szintű jogszabályok alapján minden településen egységesen kell végezni, az állam felelőssége és kötelessége elsősorban a feltételek közvetett biztosítása. A helyi önkormányzati feladatok egy része a törvény szerint kötelező, más része a település képviselő-testülete által önként vállalt.

Ez utóbbi jelentős különbséget eredményez a települések közötti hivatali munka mennyiségében és minőségében is. Mindezek miatt szinte nincs két egyforma polgármesteri hivatal, egy kaptafára húzásuk alkotmányos jogaikat is sérti: feladatvállalás, szervezetalakítás szabadsága. Az sem valószínű, hogy a dunántúli képviselő-testületek jegyző- és hivatalpártibbak, mint a Dunán inneniek. Inkább arról van szó, hogy fejlettebb gazdasági környezetben működnek, önként kell vállalniuk egyrészt másokhoz képest pluszfeladatok ellátását - közszolgáltatás, gazdaságszervezés, befektetések előkészítése, vállalkozások segítése, idegenforgalom s a többi -, és ebben szakértelemmel bíró köztisztviselők foglalkoztatását, másrészt a köztisztviselőiket az átlagnál jobban meg kell fizetniük, mert azok másként nem vállalják, illetve más szférába mennek el dolgozni.

Mindezek miatt elfogadhatatlan és súlyos károkat okozó az a kormányzati szándék - mondják a jegyzők -, amely nem engedné meg az országosan megállapított, a gazdaság más területeihez méltánytalanul alacsony illetményalapnál magasabb megállapítását az önkormányzatoknak. A célravezető és állami pénzbe sem kerülő, emellett alkotmányos megoldás a maximálásnak épp a fordítottja, a mindenre kötelező minimum meghatározása.

A törvényjavaslat köztisztviselői életpályát is megcéloz, jelentős illetményemelést hirdetve és ígérve. A kérdés csak az, mihez képest és milyen szintről indul. A jelenleg hatályos köztisztviselői törvény nómenklatúrája és az állami költségvetésben meghatározott illetményalap a kiindulópont, amelynél az önkormányzatok köztisztviselői jelentős részének illetménye lényegesen magasabb. Másik kérdés, hogy mikorra biztosítja a magasabb illetményt? 2004-re? Ám nem garantálja az állami illetményalap legalább inflációval történő emelését, csak a szorzószámokat emeli. A ma jónak tűnő köztisztviselői fizetések mit érnek majd 2004-ben, akkor is megfelelőnek minősülnek-e?

A szegénység egyenlőségének érvényesülésére törekvést jól példázza az állami és önkormányzati közigazgatás kulcsemberének minősülő jegyzők törvényjavaslat szerinti illetménye. Az előterjesztő megvizsgálta-e a mai tényleges jegyzői illetményeket? Ez a hatályos törvény és illetményalap alapján ma egy középvárosban 130 ezer forint lenne, ám ezen, de még kisebb helyeken is alig van ténylegesen 200 ezer forint alatt. A törvényjavaslat szerinti pótlékkal közel 300 ezer forint csak napjainkban megvalósulva jelentene tényleges illetményemelkedést, 2004-re már nem, az addigi kisebb lépésekkel sem. Egyébként a jegyzők az eltelt tíz év alatt egyszer már ugyanígy jártak, mikor a településnagyság szerinti szorzószám bevezetése nem eredményezett számukra illetményemelkedést. A polgármesterekhez hasonlóan ők is megérdemlik a nemcsak hirdetett, hanem a valós, a polgármesterét el nem érő emelt illetményt.

A jegyzők esetében más probléma is van. A javaslat szerint a pályakezdő jegyző ugyanannyit keresne, mint az ugyanolyan nagyságú településen már nem akármilyen évtizedet jegyzőként eltöltött társa, aki korban is már előbbre jár. Persze kaphat címzetes főjegyzői címet, és évente egyszer, nettó összegben már nem magas címadományozási juttatást. Juttatás helyett célszerűbb lenne a jegyzői illetményt e forrás felhasználásával tovább differenciálni, a közigazgatási pályán töltött időt is honorálni, az ügyintézői besorolás szerint képzett kiegészítő szorzószám, illetve a polgármesterhez hasonló tól-ig szorzó alkalmazásával.

 

 

(20.20)

 

 

Például jegyzői alapilletmény 1-10 ezer lakosú településeken az illetményalap 6-8-szorosa. Ha pedig mégis a címadományozás marad, akkor ez ne lehetőség, hanem jogosultság legyen a nem körzetközponti jegyzők esetében is. Az ilyen erkölcsi elismerés is nagyban hozzájárul az igazgatási rendszer jobb működéséhez.

Még egyszer hadd köszönjem meg azoknak a jegyzőknek a véleményét, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy ezt a gondolatsort elmondhassam. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kertész István képviselő úrnak, MSZP.

 

KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! "A folyamatosan értékét vesztő közszolgálatban nincs megfelelő utánpótlás, mind több képzett szakember kényszerül arra, hogy az alacsony bérek és a végzett munka leértékelése miatt otthagyja a pályát. Felerősítette ezt a folyamatot az is, hogy az 1998-as kormányváltás után soha nem látott mértékben hajtottak végre személycserét felső vezetői szinten." Ezt a gondolatmenetet nem egy szocialista párti politikus fogalmazta meg, hanem a pártatlanságára mindig kényes Figyelő ez évi 4. számából idéztem.

A köz szolgálatában álló ma mintegy 800-850 ezer fős köztisztviselői, közalkalmazotti kar társadalmi megbecsültsége, anyagi helyzete egyre feszítőbb problémát jelent. Egyetértek azzal, hogy a közszolgálatban tevékenykedőket anyagilag is meg kell becsülni. Egyetértek azzal is, hogy megfelelő társadalmi ranggal, felelősséggel kell őket felruházni.

Természetesen azzal is egyetértek, hogy ezzel párhuzamosan ki kell dolgozni, milyen juttatások, milyen előmenetel illeti meg őket, s mindezt törvénybe kell foglalni.

Ezzel szemben az, amit törvényjavaslat formájában kézhez kaptunk, az alapkérdéseket sem tisztázza, rosszul vagy szándékosan félre céloz. Akit kellene, azt nem kedvezményezi, akit viszont előnyös helyzetbe hoz, azt nem feltétlenül kellene preferálni. Semmi ígérvényt vagy garanciát nem tartalmaz, még az indokló rész sem a közalkalmazottak pozíciójának hasonló javítására. Márpedig a közszolgálat egyaránt igényli a köztisztviselők, a közalkalmazottak és a munka törvénykönyve alá tartozók összehangolt munkáját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Joggal felvethető kritika, hogy e jelentős törvényhez hatástanulmány nem készült. A módosítások pénzügyi kiadásait miniszter úr az expozéjában is elnagyolta. Az 1999. évi zárszámadási törvény létszám- és béradatai alapján megállapítható, hogy a központi költségvetésben 55 ezer embert érint a köztisztviselői karra vonatkozó most tárgyalt törvényjavaslat. Ugyancsak köztisztviselőként dolgoznak a települési önkormányzati szférában 46 ezren. A rendvédelmi szerveknél, bíróságokon, ügyészségeken és egyéb területeken dolgozók száma 120 ezer fő volt. 1999-ben a kormányzati és az önkormányzati köztisztviselői kar díjazására 140 milliárd forintot fordítottak, az egyéb kategória juttatása 155 milliárd forint volt. Ez a 220 ezres létszám a közalkalmazotti szféra egyéb területein dolgozó 560 ezer foglalkoztatottjához képest még mindig a közszolgálatban állók kisebbik része.

A belügyminiszter úr expozéjában azt mondta, hogy a törvény előírásainak bevezetése kapcsán a jövedelmek több mint 70 százalékkal, mintegy 120 milliárd forinttal nőnek. Az 1999. évi adatok alapján valamelyik szám nem stimmel. Ha a 70 százalék igaz, akkor az 1999. évi 300 milliárd forint - ami a köztisztviselői kar, illetve az egyéb kategória összes juttatásait tartalmazza - többletterhe 210 milliárd forint, ha pedig a 120 milliárd forint a helyes, akkor az emelés nem terjed ki minden területre. Lehet, hogy az lenne az elképzelés lényege, hogy az önkormányzati szféra oldja meg a problémáját, ahogy tudja, a központi költségvetési szervek többletigényét pedig a közös költségek növelésével, az adóbevételek fokozásával vagy többletével a központi költségvetés fedezi? Az önkormányzatok 2001-2002. évi költségvetési támogatása ennek fedezetét mindenesetre nem tartalmazza.

A köztisztviselők jogállásának, pozíciójának javítása elsősorban nem anyagi kérdés, legalább ekkora szerepe van a kiszámítható pályának is. De melyik az a köztisztviselői réteg, amely kormányváltásoktól függetlenül végzi munkáját? A köztisztviselő egy szinten felül politikai feladatokat is ellát, középszinten szakmapolitikai feladatokat vállal, a végrehajtó állomány pedig kifejezetten a szakmát képviseli.

Nem tisztázott az alapkérdések között az sem, hogyan lehet elválasztani ezt a három kategóriát, hogyan kell a köztisztviselők sajátos helyzetének a törvényben tükröződnie. A települési önkormányzati rendszerben már működik a politikai tanácsadó, főtanácsadó intézménye. Ezek a személyek kifejezetten arra az időszakra kerülnek állományba, ameddig az őket kiválasztó polgármester mandátuma tart. A polgármester által kinevezett politikai tanácsadó osztozik polgármestere sorsában. Ez így van rendjén, teljességgel indokolatlan és tisztességtelen lenne bebetonozni ezeket a politikai tanácsadókat. Meg kellene húzni a határt, mely szintű politikai szereplő a köztisztviselő, és mely szinttől kezdve kell a mindenkori kormányhoz lojálisnak és a szakmai munka folyamatossága biztosítójának lennie. E kategóriákat el kell különíteni.

Tisztességtelen és a demokratikus gondolkodásmóddal teljességgel ellentétes, ha a politikai szereplőt betonozza be a rendszer például azzal, hogy öt évig rendelkezési állományban tartja. Indokolatlan, hogy a mindenkori kormányhoz lojális, a folyamatosságot biztosító köztisztviselő rovására e politikai szereplők különleges előnyökhöz jussanak. Természetesen elfogadom azt is, hogy a politikai okokból kinevezetteket is kellő megbecsüléssel kell politikailag elkötelezett tevékenységük folytatására ösztönözni, de egyáltalában nem értek egyet azzal, hogy a kulcspozíciót jelentő főtisztviselői kar ezekből a politikai szereplőkből álljon. Márpedig az előttünk lévő törvénytervezet azt tartalmazza, hogy államtitkár, helyettes államtitkár és főosztályvezető lehet kiemelt főtisztviselő, akinek a díjazása a többiekhez képest kiugróan magas, akinek foglalkoztatási garanciái egyáltalán megfogalmazódnak.

A törvény előterjesztője fordítva ül a lovon. Indokolatlan és a közkiadások folyamatos növeléséhez vezet, ha a mindenkori kormány saját klientúráját több évre igyekszik bebetonozni, ami a soron következő kormányváltáskor felesleges konfliktusokat gerjeszt és jelentős többletkiadásokkal jár. 1994 előtt ezt egyszer már kipróbáltuk és átéltük a Magyar Televízió rossz példáján, amikor a konzervatív oldal saját munkatársait igyekezett kiugróan magas végkielégítési feltételekkel stabilizálni. Nem lehet a folyamatokat ilyen akadályokkal leállítani. A politikai kinevezettek eltávolítása nem lehetetlen, de az adófizetők számára felesleges többletterhet jelent. Az is egyértelmű, hogy a köztisztviselői karnak a mindenkori kormányhoz lojális és a munkavégzés folyamatosságát biztosító része az a kiemelten fontos réteg, amely számára kellene kiépíteni és fenntartani az előmeneteli pályaívet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvénytervezet az azonos pozíciókat betöltő, azonos végzettséggel és tapasztalattal rendelkező köztisztviselők között abban a vonatkozásban is kivételt tesz, hogy az illető valamelyik országos hatáskörű, központi költségvetési intézményben dolgozik-e, vagy a megyei központokban, területi egységekben, vagy a végrehajtásban végzi munkáját. A fordított területi pótlék nagyságrendje az illető kategóriájára vonatkozó alapilletmény 50-10 százaléka. Ráadásul minden természetes logikával ellentétes módon nem a nehezebb körülmények között élők, dolgozók, hanem a fővárosban, a hivatali központokban foglalkoztatottak kapják a magasabb százalékos pótlékot, ezért nevezem ezt fordított területi pótléknak.

 

 

(20.30)

 

Nem tudom, hogy tisztelt fideszes képviselőtársaim emlékeznek-e arra az időszakra, amikor csak azért, mert budapesti volt valaki, alacsonyabb áron kapta az elektromos energiát, a gyermekeinek fontos tejet, nem fizetett a szemét elszállításáért, és a bérezésben is jelentős előnyöket élveztek a fővárosiak, a nagyvárosokban lakók.

Ezeket a tisztességtelen, indokolhatatlan és politikai indíttatású különleges dotációkat a '80-as években sikerült leépíteni; most ezt akarják a törvény előterjesztői megerősíteni, mértékében növelni, márpedig ez indokolhatatlan, ezért számomra elfogadhatatlan.

Alapvető gondjaim vannak az Állami Számvevőszék dolgozóira vonatkozó előírásokkal kapcsolatban is. Kérdés, hogy ők vajon mennyiben köztisztviselők. Erről dr. Tölgyessy Péter ezt mondta: "Szerintem a számvevő nem köztisztviselő. Egy rendes országban vagy bírói állása van, vagy pedig speciális számvevői jogállása." Az elmúlt években folyamatosan figyelmet fordítottunk arra, hogy a számvevők javadalmazásában jelenjen meg az a szigorú követelmény, amely szerint munkájuk összeférhetetlen mindenféle más kereső foglalkozással. Ma a számvevők nem oktathatnak, nem tarthatnak előadást díjazásért. Ezt a szigorú kötelmet azonban a jelenlegi törvénytervezet nem honorálja, a javaslatban nem szerepel a speciális számvevőszéki jogállás, hiányzik a 75 százalékos pótlék figyelembevétele még az átmeneti intézkedések között is. Amennyiben ez a törvény így marad, a számvevőknek egyik napról a másikra jelentős jövedelemcsökkenéssel kellene számolniuk.

Pihentetőül hadd mondjam el önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy a téma fontosságához képest megmosolyogtató a 80. § (4) bekezdése, amely a hivatásos katonai és rendőri állomány számára állít kötelmeket. Eszerint a hivatásos állomány tagja 2001-ben csak angol nyelvből tett vizsga, 2002. január 1-jét követően már francia és német nyelvvizsga igazolásával is igényt tarthat a nyelvpótlékra. Lehetséges, hogy ez azért van, mert a miniszterelnök úr angolból vizsgáztat, és a törvény-előkészítők azzal számoltak, hogy a választások után olyan miniszterelnöke lesz az országnak, aki mindhárom nyelvet beszéli?

De félre a tréfával, ez a törvénytervezet a problémáknak csak egy részét oldja meg. Egy rétegnek aránytalanul sok pénzt juttat, miközben újabb feszültségeket kelt a hierarchia különböző szintjén dolgozók között, a köztisztviselők és a közalkalmazottak között, holott együttes szabályozásra volna szükség. A terheket úgy osztja meg, hogy a központi költségvetési szervek kiadásait a költségvetés fedezi, ugyanakkor a helyi önkormányzatok forrásait, kiadásait a kétéves költségvetésben már rögzítették, így e körben nincs meg a köztisztviselői törvényben javasolt jelentős költségnövekedés fedezete, nem beszélve a közalkalmazottak ezzel arányos juttatásairól. A tervezet újabb viszályt szít a közalkalmazottak és a köztisztviselők között, holott lehetséges az átjárás a két rendszer között, és erre az előterjesztőnek kötelessége lett volna gondolni.

Végezetül: meggyőződésem szerint ez a törvénytervezet az alapvető problémákat sem oldja meg, garanciákat csupán az eddig lezajlott pozícióosztogatás után megmaradt és politikai okokból kinevezett állomány számára jelent. Ez a törvénytervezet a pártkatonák pályán maradását garantálja. Ez a törvénytervezet egy bonyolult probléma sematikus módon való megoldását kísérli meg, a jelenlegi gondok helyébe újakat állít. Ez a tervezet csak számos és jelentős módosító javaslat után hasznosítható, ezért csak fenntartással lehet támogatni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy három napon keresztül, mármint három ülésnapon keresztül folytatott érdekes vita végén szeretnék néhány megjegyzést tenni, kiegészítve azt, amit Kóródi Mária és Hack Péter a Szabad Demokraták Szövetsége részéről már elmondott ebben a vitában.

A fő kérdés az, amivel foglalkozni szeretnék, hogy miféle államfelfogásba illeszkedik a kormány törvényjavaslata. Számomra az derült ki, tanulmányozva a törvényjavaslatot és hallva a törvényjavaslatot indokló kormánypárti képviselői felszólalásokat, azokat a kommentárokat, amelyeket kormánypárti politikusoktól és korábban magától a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úrtól hallottunk, hogy itt hatékony államról van szó abban a felfogásban, amelyben önök gondolkodnak, és ez az egyetlen lényeges jelző, amit a Fidesz az állam, az államigazgatás, a közigazgatás jellemzésekor használ. Márpedig a mi felfogásunk szerint a demokratikus, ellenőrzött államigazgatás az, amire egy polgári társadalomban szükség van. Arra a felfogásra, amelyikbe ez a köztisztviselői törvénykoncepció illeszkedik, egy egyirányú, egyoldalú függőségi rendszer a jellemző, hiszen a felfelé való lojalitás az a szempont, ami ezen a törvényjavaslaton végigvonul.

Már a bizottsági vitában, és amikor itt néhány percben módom volt a költségvetési bizottság vitáját ismertetni, ebben az ismertetésben is hangsúlyoztam, hogy a polgári társadalmak köztisztviselői szerepe egy másfajta állammodellbe illeszkedik. Mi ezt a köztisztviselői rendszert Németországból vettük át, és a hagyományos német köztisztviselői szerep egy olyan hivatalnok szerepe, aki nem egyszerűen követi azt, amit a felsőbbség mond, hanem a szakszerűség és a köz szempontjai iránti elkötelezettség alapján kontrollálja is a mindenkori politikai akaratot. Éppen ezért fontos, hogy a köztisztviselő egyfelől lojális legyen, másfelől autonóm legyen - és ez az, ami ebből a törvénykoncepcióból hiányzik, sőt a törvénykoncepció az ellenkező irányba mutat. Kiderül ez számtalan fogalmazásból a preambulumban, a bevezető passzusokban; a vitában a legmarkánsabban Gál Zoltán képviselő úr felszólalásában került elő ez a kérdés.

Kiderül ez a felfogás például abból a kiterjesztésre váró kedvezményrendszerből is, amelyet a törvényjavaslat 49/H., 49/I. §-ában az előterjesztő beterjeszt. Feltételezem, sokak számára népszerű az, hogy egy ilyen kedvezményrendszert megerősítsenek és kiterjesszenek. Én ezzel szemben azt mondom, hogy az ilyen, hogy úgy mondjam, naturális kedvezményeket - itt lakásépítési, üdülési kedvezményekről van szó, tanulási, továbbképzési kedvezményekről, de a legfontosabbnak az üdülési és a lakásépítési kedvezményt tartom -, ezeket a kedvezménytípusokat jól ismerjük a szocializmusból. Azt gondolom, az ilyen kedvezmények egyfajta patriarchális szolgai állapotban tartják a munkavállalót - a szocialista rendszerekben meg a távol-keleti országokban általában -, az európai polgári társadalmakat ezzel szemben az jellemzi, hogy a munkaszférát és a fogyasztási szférát világosan különválasztják; a lakásügyhöz, üdüléshez a munkahelynek egy polgári társadalomban semmi köze.

Azt gondolom tehát, hogy amit az állam adni akar a köztisztviselőnek, azt pénzben kell odaadni; és pénzen kívüli juttatásokra, amelyek a munkáltatóhoz láncolják, kötik a köztisztviselői jogviszonyon kívül is a köztisztviselőt, megítélésem szerint nincs szükség, ez a rendszer nem helyes.

A köztisztviselőnek ehhez az alárendelt, szolgai állapotához - ami ebben a törvényjavaslatban meg van célozva - járul hozzá az a fajta vagyonnyilatkozati rendszer, amelyet az előterjesztő itt javasol, hiszen ennek a vagyonnyilatkozati rendszernek az a nagyon fontos sajátossága, hogy a vagyonnyilatkozat, amelyet ki kell töltenie a köztisztviselőnek és a hozzátartozóinak, ez a fölöttes, a főnök, a munkáltató kezébe kerül, és a munkáltató, a fölöttes az, aki periodikusan újra és újra betekint ezekbe a vagyonnyilatkozatokba, függetlenül attól, hogy van-e valami ok, van-e valami gyanú, van-e valami probléma, ami a köztisztviselőnél felmerül. Ez tehát egy szigorúbb vagyonnyilatkozati rendszer, mint amit a hatályos törvény az országgyűlési képviselőkre, a közszereplőkre alkalmaz.

A szabad demokraták azt gondolják, hogy a köztisztviselőnek effajta alárendelt, szolgai szerepbe való hozatala nem helyes. Mi egy olyan köztisztviselői pozíciót tartunk indokoltnak, ahol a köztisztviselő a maga munkaszférájában, a maga tevékenységi szférájában kötődik ahhoz a közhivatalhoz, amelyben tevékenykedik, de ezen kívül autonóm, független polgár - kiváltképp, ha magát polgárinak nevező kormány terjeszti elő a javaslatot.

 

 

(20.40)

 

 

Amiről a mai napon a legtöbb vita folyt, ez aztán ennek a sajátos pozíciónak, hogy úgy mondjam, a legmarkánsabb kifejezése ebben a törvényjavaslatban, a főtisztviselői kategória. Az a benyomásom, hogy a szabad demokraták álláspontja ebben a kérdésben nemcsak a kormányétól tér el, hanem a szocialistákétól is. A szocialisták ugyanis többen is kifejtették, hogy ebben a formában nem tudják támogatni a főtisztviselői rendszer bevezetését, de el tudnak képzelni egy olyan megoldást, amikor ez a főtisztviselői rendszer helyénvaló.

Mellesleg jegyzem meg, hogy az államtitkár úr hivatkozása, egy olyan koncepció tervezete, amelyet az előző kormány idején a közigazgatási fejlesztésért felelős kormánybiztos, címzetes államtitkár mint munkaanyagot készített, olyan értelemben semmiképpen sem helyénvaló, hogy egyik koalíciós párt sem állt oda akkor e mögé a koncepció mögé. (Dr. Lamperth Mónika: Nem volt kormánydöntés!) Nemhogy kormánydöntés nem volt, semmilyen előkészítő döntés nem volt, és emlékezetem szerint mind a két koalíciós párt, hogy úgy mondjam, fintorgott - azt hiszem, ez a helyes kifejezés - attól a koncepciótól, tehát semmiképpen nem álltak oda e mögé a koncepció mögé. Meg kell mondanom, ha ezt a mostani kormány javasolja, akkor még jobban fintorgunk, de fintorogtunk akkor is.

Ami azonban a dolog érdemét illeti, tisztelt képviselőtársaim: miért mondom én azt, hogy ennek a főtisztviselői kategóriának vagy rendszernek, attól függetlenül, hogy van-e ilyen egyes nyugat-európai országokban, számunkra akkor sincs létjogosultsága, ha nem a mostani kormány csinálja, akkor sincs létjogosultsága, ha korrektebbül csinálja? Miből is áll ez a főtisztviselői rendszer, tisztelt Országgyűlés? Mik ennek a fő elemei?

Az egyik egy nagyon kiemelt juttatás. Általában helyeseljük a köztisztviselői karnak egy, a mostaninál lényegesen magasabb szintű díjazását. Azt azonban már nem értem, hogy miért kell ebbe a hierarchiába egy ugrást behozni, hogy úgy mondjam, a tisztek és a tábornokok közé. Nem érzékeljük azt, hogy lenne olyan racionális indok, amely ezt a megkülönböztetett állományt anyagilag is ugrásszerűen jobban díjazná, mint a többieket. De ezen túlmenően, ha jól értem a dolgot, és ha nem, akkor szíveskedjenek kijavítani -: melyek is a sajátosságai ennek a főtisztviselői rendszernek?

Az egyik az, hogy a miniszterelnök a kinevező, a miniszterelnökhöz kötődik, vagyis a miniszter vagy a főhatóság vezetőjének az irányítása alóli kivonás. Ez azt is jelenti, hogy míg általában a köztisztviselőket gyakorlatilag a közigazgatási államtitkár irányítja a munkájukban, az egyes hivatalokban - kivéve, ha egy politikai államtitkár átnyergel az ő területére, de most már tudjuk, hogy ez még a jelenlegi kormányban is csak egy különleges eset -, a miniszterelnöknek való alárendeltség azt jelenti, hogy a politikai tisztségviselőhöz, a politikai vezetőhöz van a közvetlen kötődés.

A második sajátosság, hogy háttérbe szorul a szakmai megalapozás, hiszen a kiválasztás kritériumaiban a tartós lojalitás és a politikai lojalitás fontosabbá válik, mint a szakmai. Erről képviselőtársaim sokat beszéltek.

A harmadik nagyon fontos sajátossága ennek a javasolt rendszernek ez a bizonyos tartalékállományba vonulás. Ennek a tartalékállományba vonulásnak képviselőtársaim a politikai vonatkozásait elemezték a mai napon, én azonban látok itt egy további nagyon fontos kérdést. Én ugyanis azt gondolom, hogy ha egy olyan típusú kormányzati tisztviselőnek, tisztségviselőnek, akiket önök főtisztviselővé kívánnak nyilvánítani, valamilyen okból megszűnik a feladata, akkor nem az a kívánatos, hogy ő ott lebzseljen tartalékállományban, hanem az, hogy az üzleti életben vagy az egyetemi életben, az akadémiai életben, valahol valami értelmes tevékenységet folytasson, és ha megint adódik egy köztisztviselői munkakör, akkor jöjjön vissza.

Azt gondoljuk, hogy nem tekinthető kívánatosnak ennek a közszolgálati tábornoki karnak a befagyasztása a közszolgálatba. Ellenkezőleg - és nemzetközi tendenciák is emellett szólnak -: ez a magas képzettségű, átfogó gondolkodású köztisztviselői állomány mozogjon az üzleti szektor, az akadémiai szektor és a közszolgálat között. Így tudja a közszolgálati feladatát is jobban végezni, ha néha megfürdik a más irányú, de hasonlóképpen magas színvonalú tevékenységek között. Nem teremthetők olyan feltételek, hogy a mi megítélésünk szerint egy ilyen főtisztviselői kart indokolt legyen létrehozni. Ezért ezt a megoldást a magunk részéről kategorikusan elvetjük, a módosító javaslatainkban egyszerűen törölni szeretnénk ezt a gondolatkört a törvényjavaslatból.

Más kérdés, hogy teremthetők olyan garanciák, alkalmazhatók olyan módosítások, amikor ez kevésbé ártalmas, bizonyos különösen ártalmas politikai hatásai kiküszöbölhetők, de olyat nem tudunk elképzelni, hogy a dolognak ma Magyarországon haszna legyen és értelme legyen ahhoz képest, mintha egy egységes, jól működő köztisztviselői rendszert alakítanánk ki.

Miután az idő mindjárt lejár, meg tegnap is 3 óráig dolgoztunk itt, a parlamentben, és ennek megfelelően a felkészültségem is gyengébb a szokásosnál, ezért még csak annyit jegyzek meg, hogy az egész vitában nagyon háttérbe szorult a központi tisztikar és a köztisztviselői állományon kívüli kérdések tárgyalása. Ez sajnálatos. Külön szeretném hangsúlyozni, hogy a központi tisztikart kiváltképp ártalmas gondolatnak tartjuk, és nem kevésbé kategorikusan el kívánjuk utasítani.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, MSZP.

 

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyetlenegy témával szeretnék kétperces hozzászólásban foglalkozni, hiszen Bauer Tamás hozzászólásában utalt arra, hogy az ő álláspontjuk szerint a főtisztviselői kar elvetendő, ki kell venni a törvényből. Ezzel az állítással szemben a szocialisták korrigálnának ezen a konstrukción. Mi háromféle módosító indítványt fogunk ebben a témában beadni, mintegy megnyitva az utat egy értelmes vita előtt a bizottsági szakaszban.

Én olyan módosító indítványt készítettem elő, és a holnapi nap folyamán be fogom adni, ami kiveszi a főtisztviselői karra vonatkozó szabályozást. Ez az általam leginkább kívánatosnak tartott álláspont, de természetesen, ha nem hajlandó a kormány arra, hogy elfogadja az erre vonatkozó érvelésünket, akkor jó szívvel ajánlunk, képviselőtársaim ajánlanak módosító indítványban olyan garanciákat, amelyek hitelesítik azt, hogy itt valóban egy szakmai elit kialakításáról van szó, és nem egy politikai konstrukcióról.

Tehát alapvetően azt szeretném, ha a kormány és a kormánypárti többség belátná, hogy erre a főtisztviselői karra most ebben a köztisztviselői törvényben nincsen szükség. Ha ezt a kormány nem látja be, akkor arra szeretnénk rábeszélni a kormánypárti többséget, adjon garanciákat arra, hogy ezt nem politikai eszközként, hanem valóban egy szakmai köztisztviselői elit létrehozására akarják fölhasználni. Tehát szeretnénk a vita további szakaszaiban a bizottságban és a részletes vitában ezzel kapcsolatban is álláspontunkat kifejteni és írásban is részletesen megindokolni.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem Kontrát Károly államtitkár urat, most vagy később kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.

 

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Később.

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitája. Révész Máriusz képviselő, Fidesz, önálló indítványát T/3550. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3550/2-3. számokon kapták kézhez a képviselők.

 

 

(20.50)

 

 

Megadom a szót Révész Máriusznak, a napirendi ajánlás szerint 15 perces időkeretben. Tessék, képviselő úr!

 




Felszólalások:   90-112   112-182   182-220      Ülésnap adatai