Készült: 2021.05.16.10:20:31 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

264. ülésnap (2017.12.04.), 234. felszólalás
Felszólaló Volner János (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 11:00


Felszólalások:  Előző  234  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos szót ejtenünk először is arról, hogy milyen helyzetben van Magyarország jelenleg, és mi ennek az európai uniós forrásmennyiségnek a magyar gazdaságban betöltött szerepe.

Először is azzal kell hogy szembesüljünk, hogy Magyarország egy függő gazdaság, amelynek a teljesítménye alapvetően külső tényezőktől függ. Nem önerőnkből tudtunk az elmúlt időszakban gazdasági növekedést produkálni, és ha nem teszünk ez ellen, márpedig ez a kormány láthatóan nem kíván ezen a helyzeten változtatni, akkor továbbra sem Magyarország önerején múlik az, hogy tudunk‑e növekedni vagy sem, hanem továbbra is ki leszünk szolgáltatva külső tényezőknek.

(16.50)

Melyek ezek? Az európai uniós forrásmennyiségre gondoljanak elsősorban. Akkor, amikor Magyarország megkapja az éves GDP-je 4 százalékát európai uniós forrásként, és ebből produkálunk 3 százalék körüli gazdasági növekedést, akkor azt kell mondjam, hogy kétségbeejtő gazdasági mutatókkal rendelkező ország vagyunk, mert jelentős külső tőkebevitel történik, jelentős külső pénzbevitel történik a magyar gazdaságba, ehhez képest igencsak kicsi az a növekedés, amit fel tudunk mutatni.

A másik külső kitettségünk az itt megtelepedett külföldi cégek. Hogy konjunktúra van vagy válság van, ettől függ ezeknek a cégeknek a gazdasági teljesítménye, és ettől függ a magyar gazdaság is. Nem a kormány jó munkáját dicséri a külföldi vállalkozásoknál, például a Mercedesnél az, ha konjunktúra van Európában és szerte a világon, és több autót adnak el, emiatt aztán jobban pörög a termelés. Egyet látunk, hogy a GDP pörög, a jólét azonban kevésbé.

A napokban emlékeztettem egyébként éppen az államtitkár urat arra, hogy milyen módon alakultak a lakosság megtakarításai. Egyre kevesebb embernek van Magyarországon megtakarítása, igaz, összegszerűen nőttek a megtakarítások, de egyre kevesebb ember kezébe és zsebébe kerültek ezek a pénzek. A társadalmi egyenlőtlenségek tehát nem csökkentek, hanem nőttek.

És még egy külső függőségünk van, ami hála istennek segít a magyar gazdaságot egy kicsit feljebb lendíteni, ez a külföldi magyarok hazautalása. Éves szinten mintegy 1000 milliárd forintról beszélünk, amit a külföldön dolgozó magyar emberek hazautalnak. Ha nem lenne ez a pénz, és nem pörgetné itthon a fogyasztást és ezáltal a gazdaságot, sokkal-sokkal nagyobb bajban lennénk.

Fontos látni azt is, hogy akkor, amikor a kormánynak állást kellett abban foglalnia, hogy mire helyezi a fejlesztés fókuszát, akkor a XX. századi és a XXI. századi gondolkodás közti különbség világossá vált. A XXI. században tudásalapú társadalmakat igyekeznek a magukat a versenyképesség felé pozicionáló államok, kormányok építeni, a magyar gazdaság azonban nem a tudást erősíti, és nem elsősorban erre használja fel az uniós forrásokat, hanem elsősorban infrastruktúra-építésre, azaz sokkal alacsonyabb költséghatékonysággal működő beruházások finanszírozására használják fel ezt az elképesztő pénzmennyiséget. A Jobbik béruniós kezdeményezése éppen azt célozza, hogy magasabb hozzáadott értékű termelésre legyenek képesek a magyar cégek, lehetőség szerint minél képzettebb munkaerőt állítson elő a magyar oktatás, és emiatt a magyar versenyképesség, a magyar jövő sokkal szebben nézzen ki, mint jelenleg.

Mit is mondhatunk jelenleg? Ma Magyarországon a politikai szekértáboros gondolkodást folytató kormány mellett, az országnak infrastrukturális beruházásba, betonba önteni az ország jövőjét nem kecsegtet minket különösebben rózsás kilátásokkal. Gondoljanak arra, hölgyeim és uraim, hogy jelenleg a sharing economy korát éljük, a közösségi megosztáson alapuló technológiák, a magasabb szintű kooperáció rajzolja át Európa és a világ jövőjét. Ehhez képest mi még mindig ott tartunk, hogy mondjuk, a fideszes polgármesterek úgy valósítják meg az álmukat, hogy az eddigi zöldfelületekről kivágják a fákat, cserjéket ‑ ez jellemzően a város főtere ‑, letér­köve­zik, csinálnak oda egy szökőkutat, és beszámolnak róla, hogy milyen remekül sikerült az európai uniós forrást elkölteni. Jó néhány hasonló példát ismerünk, ami ezt mutatja.

Ehelyett a XXI. századba invesztálva, a magasabban képzett, jobban teljesítő munkaerő felé kellene elmozdulni. A tények azonban mást mutatnak. Gondoljanak a PISA-tesztek eredményére. Soha olyan mélyen nem volt a magyar oktatás teljesítménye, mint 7,5 év Fidesz-kormányzás után. Önök tönkretették ugyanis az oktatást, nem pedig egy tudásalapú társadalom alapjait rakták le az elmúlt években.

Az is egy jellemző dolog, amit éppen az előbb felszólaló Szilágyi György képviselőtársammal találtunk. Pár évvel ezelőtt, már képviselőként, feltártuk azt, hogy 74 darab offshore hátterű céget finanszíroztak közpénzből és juttattak állami támogatáshoz az önök kormányának tagjai. Ebben az esetben azt lehetett látni, hogy a Seychelles-szigeteken, a Kajmán-szigeteken és különböző egzotikus offshore helyszíneken bejegyzett cégeknek juttattak közpénzt. Felelősségre vonás nem történt, és természetesen a pénz sem került visszafizetésre. Hát, ennyit a következmények nélküliségről!

Azt is látni kell, hogy a nagy infrastrukturális projektek végrehajtása miért érdeke mind a két szereplőnek, az Európai Unió gazdag államainak és a magyar gazdaságnak egyaránt. Az uniós költségvetésért felelős biztos, Oettinger úr szavait, amelyek arról szóltak, hogy busásan megtérül a német gazdaság részére minden egyes Kelet-Európába folyósított költségvetési forrás, már idézte Bana Tibor képviselőtársam.

Én arra a modellre szeretném felhívni a figyelmet, ami itt működik. Mit is látunk ugyanis a nagy infrastrukturális beruházásoknál? Vannak a nagy külföldi cégek, ezek állandó szereplői a magyar gazdaságnak. A Strabag például soha nem ment olyan jól, mint a magát nemzetinek mondó Orbán-kor­mány alatt. És ezek a külföldi nagyvállalatok konzorciumi partnerekként gyakorlatilag nem ritkán oligo­pol gazdasági környezetet kialakítva működtetik a nagy infrastrukturális beruházások piacát azokkal a cégekkel, amelyeknek a vezetői, hogy, hogy nem, Orbán Viktor barátai egytől egyig: Garancsi Istvánra, Mészáros Lőrincre, Szíjjra és hasonló ‑ idéző­jele­sen ‑ „üzletemberekre” gondolok. Így működik a ma­gyar gazdaság, hölgyeim és uraim! És akkor, amikor arra gondolunk, hogy mitől kerül Magyarországon kétszer-háromszor annyiba egy kilométer vasút vagy egy kilométer autópálya, mint egy szomszédos országban, pont e miatt a modell miatt, amit önök kialakítottak és működtettek. Megjegyzem egyébként, hogy ebben a szocialisták sem voltak jobbak, ugyanezt csinálták, mint jelenleg önök. A politika­közeli cégekhez kerül jelentős részben ezeknek a pénzeknek a nagy része.

Fontos látni azt is, hogy ebből épül ki a nemzeti együttműködés rendszere, ahogy önök hívják egyébként ezt a fideszes, putyinizálódó állammodellt. Ebből a pénzből alapít sajtóbirodalmat Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Habony Árpád, Garancsi István, Matolcsy Ádám, Tombor András és a többiek, azok az emberek, akiknek egyébként a független és szakmai újságíráshoz az égvilágon semmi köze nincs. Ezt a sajtóbirodalmat ezekből az EU-s forrásokból azért hozzák létre, hogy Orbán Viktor, Putyinhoz hasonlóan, szabadon és függetlenül ‑ megint csak idézőjelesen ‑ megválasztható legyen a következő kormányzati ciklusokban is, akár olyan áron is egyébként, hogy elbutítják az ország népét.

Látni kell azt, hogy a Jobbik teljesen más modellt követne Magyarországon. Mi a nagy állami projekteket az állami projektmenedzsment szervezet felállításával megbontanánk, és jó néhány nagyprojektnél lehetőséget adnánk a kisvállalkozásoknak arra, hogy közvetlenül is, ne csak az alvállalkozói lánc aljára kerülve, szerződhessenek a magyar állammal, és ilyen módon megerősítenénk őket.

Fontos látni azt is, hogy az EU-s forrásokat nagyobb mennyiségben, nagyobb mértékben át kell csoportosítani a kis- és középvállalkozások irányába. Ugyanúgy akkor, amikor növekedési hitelprogram indult a jegybanknál, természetesen ezt is új hitelként át kellett volna csoportosítani a kkv-k felé.

Ha már szóba hozta Csepreghy miniszterhelyettes úr a járműipar kérdését, itt is azért van mit felróni a kormánynak, hiszen a járműiparról hagyományosan sikerágazatként beszél a kormány, de ugyanúgy, mint ahogy más gazdasági ágazatoknál sem lehetett látni, semmilyen szakmai programot ezen a területen a magyar cégek számára nem indítottak. Nincs integrátorprogram egy olyan ágazatban, hölgyeim és uraim, amit önök stratégiai ágazatnak neveznek, amely 150 ezer embert foglalkoztat, és amely egyébként lehetőséget adna arra, hogy az egyébként jól robogó német gazdasághoz becsatornázza a magyar cégeket. Semmilyen szakpolitikai program nem történt, ezzel a kormány egyáltalán nem foglalkozik, csak a könnyen eltüntethető pénzek, csak a hasonló projektek érdeklik önöket.

Fontos arról is szót ejteni, hogy miért lenne fontos a szakmai minimálbérek bevezetésének kérdése. Egyszerűen azért, mert addig, amíg ez nem történik meg, és nem kapcsolódik össze egy megfelelő pályaorientációs tanácsadással, addig továbbra is hiányszakmák lesznek Magyarországon, azért, mert azok a fiatalok, akik egyébként ezeket a szakmákat betölthetnék, más területekre mennek továbbtanulni, és nemritkán külföldön helyezkednek el.

(17.00)

Nem egy olyan cég van egyébként, aki 250-300 ezer forintos akár nettó kezdő fizetést is ad például alumíniumhegesztőknek vagy CNC-forgácsoló szakembereknek, csak nem talál ilyen munkaerőt, mert a kormány nem tudja megoldani a megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő előállítását az önök által tönkretett oktatási rendszeren belül. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  234  Következő    Ülésnap adatai