Készült: 2021.05.13.04:38:51 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
4 48 2014.05.13. 2:10  17-73

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kormányképviselők! Tisztelt többségi Frakciók! Itt a törvényjavaslat vitájában kezd kialakulni egy értelmes és azt gondolom, fontos téma körüli meglátás, nézetkülönbség.

A beterjesztett törvényjavaslat értelemszerűen minisztériumokról szól, én meg nem az intézményrendszerről akarok beszélni, hanem egy olyan kérdésről, amely mintha a dolog túloldala lenne ahhoz képest, ami az előterjesztői beszédben elhangzott.

Az a meglátás, amit Lázár képviselő úr elmondott, történetesen, hogy minden szakma, minden szakmacsoport egy közép-európai gondolkodásmódban hierarchikusan látja a helyzetét azáltal, hogy van-e önálló tárcája van nem, igaz és hagyomány, és az is igaz, hogy ezzel érdemes szakítani. Való, hogy nemcsak Európa nyugati felén levő, hanem modern kormányzást követő keleti, tőlünk távol keleti országok kormányzati struktúrája ezzel felhagyott. De ennek van egy másik véglete: önök nem tudnak mondani olyan modern kormányzást, ahol az oktatás ügyén belül is egyenrangú és szétszabdalt, ugyanakkor külön államtitkárságok vannak. Önök nem szakmai érvek miatt, hanem egy 2012-ben fellépő aktuális személyi kérdés miatt bontották meg az akkori oktatási államtitkárságot, és hozták létre a közoktatási államtitkárságot és az ezzel egyenrangú felsőoktatási államtitkárságot.

Azt kérem és egyben javaslom önöknek, fontolják meg, hogy az akkor aktuális személyi probléma miatt előállt kérdésből ne csináljanak - (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) hogy emlegessek egy többször elhangzott szót - struktúrát. Vonják össze (Az elnök ismét csenget.), és hozzák létre az oktatási államtitkárságot! (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
10 205-207 2014.06.19. 15:09  180-225

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő asszonyokat nem tudok megszólítani, ezért csak képviselő urakat szólítok meg.

ELNÖK: Bocsánat, alelnök úr, ha a szemét ide a bal oldalamra feszítené, akkor meg tudna szólítani. Köszönöm szépen.

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Máris módosítom a megszólítást, s így elnök úr segítségével mégiscsak teljesebb a kép. Sőt, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak - s így a vocativus után talán rá is térhetnénk a lényegi dolgokra.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én a kormányszerkezetben a kultúra kérdésével, a kulturális politika irányításával és annak szerkezeti megoldásával szeretnék foglalkozni. Mindenekelőtt nem megismételve, csak felidézve azt a korábban és az elmúlt négy évben többször elmondott gondolatomat, miszerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma - bármely névre is hallgat - azt a fajta feladatkört, amelyre önök ezt predesztinálták, tudniillik hogy az emberi erőforrásokat jelentő nagy területeket egy kormányzati nagy egységben összefogva sikeressé tegyék az irányítást, sem nem gondolom, hogy beváltotta az ehhez fűzött reményeket, sem nem látom azt, hogy a területek egy kormányzati egységben tartása valamiféle minőségi változást jelentett volna. De minthogy a magyar alkotmányos berendezkedés szerint a miniszterelnöknek van kormánya és nem a kormánynak miniszterelnöke, tiszteletben kell tartani azt, hogy a miniszterelnök olyan kormányszerkezetben irányítja a kormányát, e tekintetben a politikát, amilyenben akarja. Ettől még az ellenzéknek, és ha van kormánypárti kritikai vélemény, kritikus véleményeknek érdemes teret engedni, már csak azért is, mert e tekintetben van bizonyos tapasztalat, nemzetközi összehasonlítás, de leginkább a saját, a magyarországi vagy éppenséggel a magyar nemzet emberi erőforrásaira támaszkodó vélemény, tapasztalat.

Azt kell mondjam, tisztelt államtitkár úr, tisztelt Ház, hogy amióta önálló magyar kormányzás van, a kultúra területe az államszerkezeten belül ennyire szétszórt sohasem volt. Ebben a szétszórtságban bizonyos területeken látok koncepciót, más területeken egyáltalán nem látok koncepciót, és ez a kettő sajnos semmiképpen sem a kvalitatív, a minőségi kormányzás jegyeit mutatja, s nemcsak a jelenlegi kormányszerkezetben, hanem az elmúlt négy év tapasztalatai alapján sem.

De az általános megállapítások mellett nézzünk konkrét területeket, és próbáljuk együtt végiggondolni, hogy abban az érvelésben, amit elő kívánok adni, talán nemcsak az ellenzéki jus murmurandi a kritika joga, hanem talán az a fajta szándék is van, hogy az emberi erőforrások területe ciklusokon átívelően tudja csak meghozni az eredményeket, sem az oktatásügyben, sem a kultúrában ezt egy cikluson belül nem nagyon lehet realizálni. Így aztán akárhogy is nézzük, az önök kormányszerkezetében, ebben a megaminisztériumban van egy kulturális államtitkárság, amelynek úgy látjuk és úgy tudjuk legjobban megfogni a hatáskörét, ha nem azt részletezzük, hogy mije van, hanem azt nézzük meg, hogy mije nincs, merthogy több minden nem tartozik hozzá a kultúra területéből, mint amennyi hozzátartozik.

Itt van például a filmművészet, filmipar, amire a kulturális államtitkárságnak gyakorlatilag semmilyen ráhatása nincs. Ez egy kormánybiztos égisze alatt, a Nemzetgazdasági Minisztérium valamiféle hierarchiájában vagy éppenséggel közvetlenül a miniszterelnöktől függően dolgozik, és bár nem a hozzáértést kívánom itt most kétségbe vonni, de szögezzük le első pontként, hogy a kultúra területének az az ága, amely a filmművészetet jeleníti meg, és nem kétséges, hogy a modern világban - legyen ez maga a film vagy éppenséggel a világhálón terjedő vizuális közlés - mégiscsak a legtöbb embert éri el az országon belül és a világon együtt, következésképpen ha erre bármiféle hatást gyakorolni kíván egy kormányzat, akkor érdemes mégiscsak ezt a kultúrához sorolni, és akkor egy kulturális minisztérium vagy kulturális államtitkárság hatáskörébe osztani.

Ha ez kivétel lenne, akkor talán láthatnánk valami egyedi, a koncepciónak valamiféle unikális részét, de hát sajnos nem így van, mert itt van példának okáért az újabb, a külföldi magyar kulturális intézeteket igazgató Balassi Intézet, amelyet még az első Orbán-kormány hozott létre, amelynek tevékenységét mi terjesztettük ki, és aztán valamilyen szakmailag nehezen átlátható oknál fogva 2010-ben az akkor létrehozott Igazságügyi Minisztériumhoz kapcsolódott. Kérem szépen, történelmi tett volt a tekintetben, hogy ebből biztos szakdolgozatok születnek, tudniillik se az Európai Unión belül, se az Európai Unión kívül Európában egyetlenegy országot nem tudnak mondani, amelynek kulturális külföldi intézményhálózata az adott ország igazságügyi minisztériumához tartozik, minthogy valljuk meg, hogy szakmailag vélhetően mégiscsak az érdeklődésen túl csekély köze van hozzá.

A koncepció már akkor is fölsejlett, de amikor aztán az új kormányszerkezetükben és a miniszterelnök úr által meghirdetett új kormányban kiderül, hogy a korábbi igazságügy-miniszter úr most külügyminiszter úr lesz, és a külföldi magyar kulturális intézeteket irányító Balassi Intézet egy pillanat alatt nem az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik, hanem már a Külügyminisztériumhoz, akkor legalább itt az ember látja a koncepciót, hogy az általam becsült Navracsics miniszter úr ahova megy, oda mennek a külföldi magyar kulturális intézetek meg a Balassi Intézet.

(15.20)

A kérdés már csak az, hogy ha ősszel Navracsics miniszter úr, mint ahogy a hírekből tájékozódni lehet, Brüsszelbe megy és európai uniós biztos lesz, akkor mit csinálnak ezzel a koncepcióval, mert Brüsszelből irányítani a külföldi magyar kulturális intézeteket mégiscsak furcsa lenne, nem is gondolom ezt önökről, csak hát más koncepció mégsem adódott ebben a szerkezetben, mint az előző.

Hasonlóképpen lényeges dolognak tartom, hogy még több más kulturális terület, például a felújítási területek - legyen ez a budai Vár vagy más kiemelkedő kulturális emlékünk, a Várbazár, a fertődi Esterházy-kastély, és nem akarom sorolni, meghatározó kulturális együtteseinkről van szó -, külön kormány- vagy miniszteri biztos felügyelete alatt, de nem a kulturális államtitkárság hatáskörében és égisze alatt tevékenykedik.

Itt szeretnék rátérni arra a kérdésre, amelyre, tartok tőle, ebben a ciklusban nem elméleti szinten, hanem teljesen gyakorlati okokból többször vissza fogunk térni. Történetesen, most, 2014-ben a kormányalakításnál a nemzeti örökség védelméért felelős tárca immáron nem az, ami eddig volt, hanem a Miniszterelnökséghez kerülő feladat. Kérem szépen, nem mintha azt gondolnám, hogy ezen a mai délutáni ülésen és kizárólag az államtitkár úrnak a döntésén sok minden múlhat, de mint a kormány jelen lévő tagja, tisztelettel kérem, hogy az itt elhangzott véleményt, miközben gondolom, hogy árgus szemekkel nézik és fülekkel figyelik mindazt, amit mondok, mondunk, mégis arra kérem, hogy tolmácsolja. Ez a feladatkör többek között nemcsak az épített örökségünk védelmére, hanem a magyarországi rendes és úgynevezett preventív régészet felügyeletére is vonatkozik. E tekintetben azt kell mondanom, hogy a kulturális örökség védelme egy korábbi, 2011-es csatában vereséget szenvedett, és a gazdasági beruházási érdekek - ezt is be kell vallani - egy kormányoktól függetlenül létező folyamatos konfliktusban 2010 után, 2011-ben győzelmet arattak. De ha ezt, még egyszer mondom, nem általánosságban mondom, hanem abban a realitásban, ami ebben a kormányzati ciklusban minden valószínűség szerint megvalósul, történetesen, hogy egy jelentős ipari, gazdasági beruházás kapcsán Magyarország területének lényeges részein egy új vezetékrendszer - tudatosan nem említem a nevét - épül, akkor itt, kérem, a preventív régészetnek esélye nincs arra, hogy a kulturális örökséget védje.

Miről van szó? Arról, hogy egy nagy nemzetközi projekt keretében, nem vonom kétségbe, hogy ebben Magyarországnak érdemes részt venni, de mégiscsak az országunk területére tervek szerint belépő rendszer először a Tiszától keletre, majd a Tiszán át, aztán a Tisza és a Duna közén átmenve, a Dunától nyugatra hagyja el az országunkat, több száz kilométeren átszelve az országunk területét. Kérem szépen, ehhez nem kell nagyon alapos történelmi tudás, és még csak történelem vagy régészet szakon sem kell diplomát szerezni, csak talán érdeklődve kell figyelni a históriát: ott, ahol folyómedrek vannak, és folyómedrek közötti területeket vizsgálunk, az emberi civilizáció, kiváltképp a mi környékünkön és a Kárpát-medencében, településeket produkált a legkülönbözőbb történeti korokban. Ezek a területek, amelyekről most beszélek, tele vannak a legkülönbözőbb korokban létesített és jelenleg nem minden tekintetben ismert régészeti lelőhelyekkel. Az a megfontolás, amely ezeket a preventív régészeti és a nemzeti kulturális örökség védelmét magába foglaló feladatköröket ilyen módon sorolja a Miniszterelnökséghez, a gazdasági érdekek kizárólagos primátusát jelenti a kulturális érdekek felett. Olyan határidőket szab meg, ami lehetetlenné teszi egy gyors ütemben végrehajtott, nagy, nemzetközi gazdasági beruházás esetén a magyar föld mélyén rejlő, különböző korokban létesített, ma már régészeti leletnek minősülő együttesek megmentését - nemhogy feltárását, nemhogy restaurációját, hanem egyáltalán a megmentését. Ezért a szakmai szempontok kiküszöbölése, ami azért, valljuk meg, mégiscsak egy kulturális érdek, egy régészeti érdek, a kulturális államtitkárságon kellene hogy megjelenjen. Minden valószínűség szerint önök is úgy gondolják, hogy azon a területen, amely a vízgazdálkodással foglalkozik, van a legnagyobb szakértelem a vízgazdálkodás tekintetében; ahol jogi ismeretek szükségesek, és az Igazságügyi Minisztériumhoz tartoznak, tartok tőle, hogy ott nem az energetikapolitikát akarják elsősorban megjeleníteni, hanem a jogászi alapismereteket és szakismereteket.

Sajnálattal kell közölnöm, hogy ez esetben a kultúra tekintetében az ellenkezőjét valósítják meg, mert ahol a kulturális ismeretnek kellene meghatározónak lenni a kormányzati szerkezet egészében, ott nem ez, hanem a gazdasági érdek jelenik meg elsősorban, és nem egy parlamenti vita elméleti feltevéseiben, hipotéziseiben, hanem a gyakorlati életben, akkor, amikor majd lefektetik a vezetékeket, amikor az a gazdasági társaság vagy konzorcium meghatározott határidővel és meghatározott gazdasági szempontok szerint nyomja száz méterről száz méterre ezeket a vezetékeket, akkor kár lesz azért óbégatni, hogy hol gót, hol gepida, hol szarmata, hol meg Árpád-kori falu került felszántásra. Mert akkor ott már ezzel nem lehet mit tenni. Nagyjából ezt nevezem én időben a nemzeti kulturális örökség védelmének. Ezt önök most kivonják a szakma kezéből, és odacsapják egy igen nagy területeket átfogó, adminisztratív központba.

Azt kell mondanom önöknek, hogy a kultúra területén az előbb említett részleteknek - a filmtől a külföldi kulturális intézeteken át egészen a régészetig - olyan széttagoltságát hozzák és jelenítik meg, ami egységes, koherens kulturális politika megjelenítését nem teszi lehetővé, és ezt mi erőteljesen és már most kritizáljuk.

Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
12 242 2014.06.30. 15:03  233-274

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselő Urak! Figyeltem arra, amit államtitkár úr beterjesztőként a kormány nevében elmondott, és saját szempontjából egy rendezett és tisztességes szövegnek gondolom. Az, ami az elmúlt közel fél évtizedben, 2010 óta azonban jellemezte a magyar felsőoktatás és a kormányzat viszonyát, az ebben a rendezett szövegben nem szerepelt. Nem lehet egy törvényt, törvénymódosítást csak és kizárólag egy elem alapján megítélni, illetve megközelíteni ezt a kérdést. Azt kell mondjam önöknek, hogy bár korábbi időszakokban ellenzéki pártként a felsőoktatás, illetve az oktatáspolitika túlmutatott az önök elképzeléseiben a szakpolitika jellegén, karakterképző politikai elem volt, kormányra kerülésük után ezt elsősorban a felsőoktatás területén, finoman fogalmazva, nem tudták színvonalasan kivitelezni.

Ennek két bizonyítékát szeretném adni éppen azért, hogy abban a környezetben lássuk a jelenlegi törvénymódosítást, amely környezetben, a valóságban ez létezett és létezik. Az jellemezte a magyar felsőoktatás-politikát, hogy megalkottak egy törvényt 2011. év végén, decemberi elfogadással, amely nincs is. Nem is kell jobb bizonyíték arra, mint hogy ma itt vagyunk, és erről beszélünk, hogy nem teljesítette be a hozzá fűzött reményeket, és ez egy nagyon tompa és finom ellenzéki fogalmazás. Azt is mondhatnám, hogy színvonalát tekintve csapnivaló munka, egy összeeszkábált, különösképpen koncepciót magában nem hordozó törvény volt, ami ráadásul nem is módosított, hanem valamiféle álforradalmi hévből egy teljesen új felsőoktatási törvény megalkotását mutatta. Aztán itt vagyunk most, két tanévvel később, és nyilvánvalóan önök is belátják, hogy az a törvény részben hiányos, ami meg benne van, az meg döntő többségében életszerűtlen. Ez az egyik jellemző.

A másik jellemző, hogy olyan mértékű forráskivonás történt az állami költségvetési támogatásból, ami indokolatlan és végiggondolatlan volt. A Széll Kálmán-tervekben szereplő összegek semmilyen módon nem alapozták meg részben a költségvetési politika szándékát, részben pedig hihetetlenül nem járultak hozzá a magyar felsőoktatás versenyképességének csak megőrzéséhez, nemhogy annak emeléséhez. Ebben a környezetben egy ponton ki kell egészítenem, és ha nem bántom ezzel, javítanom az államtitkár urat, mert 2012-ben egy megtört folyamat folytatódott, a felsőoktatási kerekasztalt ugyanis méltóztattak 2010-ben szétverni, az addig négy éven keresztül működött. Nem is világos, hogy miért verték szét, és csak amikor a felsőoktatás területét Hoffmann államtitkár asszonytól elvették, akkor Balog miniszter úr színrelépésével kezdte újra tevékenységét az a felsőoktatási kerekasztal, amelyet ebben az ügyben egyébként most nem kérdeztek meg.

A törvénymódosítás, és helyes, hogy erre a többségi frakció vezérszónoka felhívta a figyelmet, nem csak felsőoktatási tárgyú; ezért most szeretném jelezni, hogy képviselőtársaim úgy a közoktatási résszel, mint például a Pető Intézet és más, a törvénymódosításban szereplő kérdésekkel a későbbiekben foglalkozni fognak. Én a felsőoktatás ügyét szeretném itt most kiemelni, ami nem azt jelenti, hogy más területekre nem kívánunk figyelmet fordítani.

Az a történeti áttekintés is megállja a helyét, ami az egyetemek történetéről és az akkori kancellária-rendszerről vagy éppen Németországban, német nyelvterületen jelenleg létező felsőoktatás-irányítási struktúráról szól. De kérem szépen, önmagában igaz tények ebben az összehasonlításban nem állják meg a helyüket. Ez ugyanis látszatvalóság, hogy a német kancellária-rendszer kerül itt megvalósításra. Azért, mert egy kormányzati akaratot ugyanazzal a főnévvel illetünk, mint egy más országban létező, teljesen más gyakorlatot, attól ez még nem lesz az. Kívánom mindenkinek, hogy színvonalas német egyetemeken töltsön el hosszas szemesztereket, tanéveket. Nekem ez módomban állt. Azt mondhatom önöknek, hogy az, ami itt most le van írva, és az európai egyetemek történetében jeles szerepet játszó, például heidelbergi egyetem, ahol én annak idején tanultam, gyakorlata nem ugyanaz. Ezt, kérem szépen, ne tessék mondani, mert azon kívül, hogy az elnevezés azonos, tartalmilag más jellegű akaratról van szó.

Érdemes azt is felvillantani, hogy itt valójában mi a szándék. Az a felosztás ugyanis, amikor is mechanikusan elkülönítenek akadémiai kérdéseket és financiális kérdéseket, ez egy létező magyar felsőoktatási intézmény tevékenységében teljesen idegen, életidegen. Tessék mondani nekem egyetlenegy olyan akadémiai feladatot, amelynek egyébként nincs költségvetési vonzata! Mondjanak már nekem egyetlenegy olyan témakört a felsőoktatásból, amely úgy kerül, illetve marad most a rektor vagy a szenátus kompetenciájában, hogy annak nincsen pénzügyi, költségvetési vonzata! Mert ilyet én sem az oktatás hallgatói kérdéseiben, sem a nemzetközi kapcsolatokban, sem a kutatás, innováció kérdésében nem tudok. Ha akadémiai feladat az, cél, hogy mondjuk, nemzetközi együttműködést létesítsen akár kérésre egy másik külföldi, Unión belüli vagy azon kívüli intézménnyel, egyetemmel egy magyar egyetem, szerencsére ilyen sok van, ennek természetesen van financiális vonzata. Mint ahogy annak is van financiális vonzata, hogyha bármilyen belső szerkezeti, szervezeti, éppenséggel az akadémiai tudományos tevékenységre hatással lévő változást meg kívánnak tenni.

Márpedig minden ilyen kérdéskör kizárólag a kancellár ellenjegyzésével, aláírásával mehet, ezért ne tessék nekem azt mondani, hogy a rektor ezentúl is az egyetem első embere. Majd a rektor mondhatja a tanévnyitó beszédeket, de egyébként a tényleges feladat, az, amiért egy egyetemet működtetni érdemes, az innentől kezdődően a kancellár kezében van, de legalábbis teljesen megkerülhetetlen. Az a felvetés egy szakmailag megfontolandó kérdés, hogy egyébként a tulajdonos, hiszen itt most állami felsőoktatási intézményekről beszélünk, miért ne érvényesíthetné saját elképzelését, akaratát abban az intézményben, amely teljes egészében az állam és ebben az esetben nyilván az adófizetők pénzén a kormány tevékenységének egészébe illeszkedik bele. Ez szerintem jogos.

(20.10)

Ennek a megfontolása valóban érdemes, nem könnyű, ugyanakkor megkerülhetetlen szakmapolitikai kérdés.

De ha ez így van, tisztelt kormánypárti frakciók, akkor tessék nekem megmondani, hogy miért nincsen felsőoktatási koncepciójuk! Hogyan van, hogy előállnak egy lényeges, valóban a működés tekintetében megkerülhetetlen üggyel - a felsőoktatási intézmény irányítása, irányítási struktúrája és finanszírozásának egésze -, de egyébként legutóbb 2013 decemberében nem fogadta el a kormány az önök által, már mégiscsak a felsőoktatás akkori irányítása által beterjesztett koncepciót? Jelenleg nincsen az önök kormánya által hitelesített, elfogadott, a felsőoktatás egészére kiterjedő nézet.

És még azt is elhiszem, hogy önök dolgoznak, vannak elképzeléseik. Hallottam a közelmúltban is olyan gondolatokat, amelyek igenis alapos, és hogy úgy mondjam, normális szakmai vitákat generálhatnak, amelyekből kijöhet eredmény, de ez itt ebben a törvényben nincs. Önök úgy lépnek egy döntő lépést, hogy az egészről jogszabályszerűen még nem mondanak semmit. Azt kell föltételeznem, hogy az elkövetkező évben, években talán valamit mondanak, miközben itt már eldől, hogy hogyan kell gazdálkodnia és hogyan kell működtetni az állami felsőoktatási intézményt.

Önök a koncepciójuk kiérleletlensége miatt lépéshátrányban vannak, és ezt a lépéshátrányt ilyen időkényszer miatt most próbálják úgy meglépni, mint ha valami bűvös határhoz lenne kötve, hogy 2014 szeptemberétől márpedig akkor kancellár kell hogy legyen az intézményekben, akár fokozatos bevezetés mellett, de hogy a felsőoktatás egészéről hogyan vélekednek, azt még nem tudják megmondani. Azt kell mondjam, hogy ez számos és súlyos szakmai és elsősorban intézményen belüli nehézséget fog okozni.

Végezetül: ez a megosztás a miniszterelnök által kinevezett kormányhivatalnok, aki gazdasági ügyekben, következésképpen gyakorlatilag mindenben kizárólagos jogot kap, és az egyetem által megválasztott vezető, vezetés között előreláthatóan olyan feszültségeket eredményez, ami a működésképességet fogja megkérdőjelezni az intézményeknél.

Nyilván mindannyian látták, hogy önök ezt tulajdonképpen már kipróbálták, az elmúlt két évben ezt csinálták a Corvinusban: odatettek egy embert gazdasági teljhatalommal, miközben megvolt a választott rektor és a szenátus, amiből semmi más az ég egy adta világon nem jött ki, mint az intézmény működésének belső lebénítása, sajtóüzengetések, aminek a végén végül is önök visszaléptek, és ezt az embert - nem a személy a lényeges, hanem az intézmény - kivonták az egyetemről; most meg bevezetik mindenhol. Ennek aztán végképp semmilyen logikáját nem látom: a gyakorlatban kipróbálnak egy modellt, az nem jön be, és ennek az a hatása, hogy akkor bevezetik mindenhol.

Tisztelettel azt kérem - ahogy a módosító indítványokban és a TAB mai ülésén is ezt kifejtettük -, hogy fontolják meg ennek a jelenlegi bevezetését, és amikor kész és kiérlelt koncepcióval, egy egésszel rendelkeznek, akkor tessék ezt előhozni; lehet belőle szakmailag jó vita. Egyébként most nem történik más, mint egy, az intézményekre oktrojált elképzelés.

És utolsó gondolatként, már nem a felsőoktatás szakmai részéhez. Minden szabályos volt a házszabály szerint, ahogy történt, de azért mégiscsak nevetséges az, ami történt. Mégiscsak nevetséges, hogy oktatásügyben előterjesztenek egy törvénymódosítást, ezen törvénymódosítást sürgősségi kérelemmel beterjesztik a Ház elé több mint egy hete, tíz napja, és az oktatási bizottság - bocsánat, már Kulturális bizottságnak nevezik, de oktatással is foglalkozik. Tételezzük fel, hogy az ebben a szakbizottságban ülő képviselők mégiscsak az átlagosnál nagyobb hozzáértéssel vannak az oktatás iránt, mint az abban nem ülők, mint ahogy a gazdasági, a költségvetési vagy éppenséggel a fenntartható fejlődéssel foglalkozó bizottságban is nyilván olyanok ülnek, akik ahhoz jobban értenek.

Na, a mi bizottságunk, történetesen a Kulturális bizottság, amely oktatási is, nem tárgyalhatta ezt meg. Ezt majd egyszer tessék elmondani németül, angolul, franciául, meg fogják érteni nyelvtanilag, de tartalmilag föl nem fogják fogni, ha már itt összehasonlításokat hozunk. A Magyar Országgyűlés elé terjesztenek egy törvényt, azt a szakbizottság meg se tárgyalhatja, miközben ráadásul a sors úgy hozta, hogy ugyanabban az időpontban vagy majdnem ugyanabban az időpontban ülésezett ez a bizottság ma, mint a törvény-előkészítő bizottság, amelyik meg tárgyalta.

Most meg itt ülünk este kilenc órakor, és a parlament plenáris ülésén arról beszélünk, amit az Országgyűlés szakbizottsága nem tárgyalt meg. Na, hát körülbelül így állunk ezzel az egésszel. Azt javaslom, hogy ne kényszerítsék ezt át.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
16 30 2014.09.24. 3:09  29-35

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen Tisztelt Miniszter Úr! (Balog Zoltánt a miniszteri székben dr. Rétvári Bence váltja fel.) A közoktatásról, illetve a Klebelsbergről - szegényről - elnevezett Intézményfenntartó Központ tevékenységéről kívánok beszélni. Miközben miniszter urat megszólítottam, most már államtitkár úrnak fogok minden valószínűség szerint beszélni.

Tisztelt Államtitkár Úr! "A KLIK működése miatt nincs aggodalomra ok" - ez egy idézet, ezt a magabiztos kijelentést a köznevelésért felelős államtitkárság korábbi vezetője tette ez év márciusában. A mondat jól beleilleszkedett abba a dicshimnuszsorba, amelyet a közoktatás akkori irányítói tettek. "Jól és olcsón működik a KLIK" - hangzott el egy rádió sokak által hallgatott, Aréna című, április végi műsorában, s az intézmény akkori elnöke még a nyár elején is biztonsággal állította, hogy bár az előző tanévben voltak ugyan gondok, de az idei tanév más lesz. Más is lett; annyiban legalábbis, hogy őt kirúgták, s ma már az államtitkár sem a régi.

A gondok viszont maradtak, egyre jelentősebbé váltak, sőt minden korábbi győzelmi jelentés ellenére a most szeptemberben megkezdett tanév biztonságos finanszírozása vált kétségessé. Tisztességgel legyen mondva, az Országgyűlés korábbi Oktatási és tudományos bizottságában akkori kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt felhívták a figyelmet arra, hogy már a költségvetés tervezésekor súlyos hibák és szakszerűtlen intézkedések történtek.

Ugyanakkor a KLIK vezetőitől az elmúlt tanév végéig csak azt lehetett hallani, hogy minden rendben van. Aztán egy nyár végi kormányülésen azt a döntést kényszerült hozni a kormány, hogy azonnali 19,7 milliárd forintos kiegészítést folyósít az Intézményfenntartó Központnak, mert érezhetően a gondok már olyan súlyúak voltak, hogy a helyzet tarthatatlanná vált, és a tanév finanszírozása komoly problémákba ütközött.

Tisztelt Államtitkár Úr! Azt kérdezem öntől, hogy akkor kinek volt igaza: azoknak, akik tavasszal és még a nyár elején is magabiztos kijelentéseikben azt fogalmazták meg és azt nyilatkozták, hogy minden rendben van, vagy annak a kormánynak, amelynek ön is tagja, amely meg tűzoltásra kényszerült, és majdnem 20 milliárd forintos azonnali segítséget volt kénytelen nyújtani? Elég lesz-e, államtitkár úr, ez a 20 milliárd forint? Meglátásom szerint ugyanis ez csak a jéghegy csúcsa.

Kinek jó ez a KLIK, államtitkár úr? Nem kellene a tényleges problémával szembenézni és belátni, hogy a KLIK, az Intézményfenntartó Központ egy csődtömeg, nem megoldás, hanem maga a probléma? Akkor meg mi szükség rá? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
16 34 2014.09.24. 1:02  29-35

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Gyenguska választ írtak önnek, államtitkár úr. Valljuk meg őszintén, hogy a történeti áttekintésben legalább annyi hiba volt, mint a jelen helyzet ismertetésében.

Nem arról van szó, hogy önök pluszforrást biztosítottak a KLIK-nek, hanem hogy a tanév biztonságos finanszírozása vált kétségessé, és azonnali szükségsegélyt kellett hogy nyújtsanak. Majd tessék megkérdezni, hogy ez a 19,7 milliárd forint mértékében, mennyiségében, a céltévesztettségében, a rossz felhasználásában, az alávalóan csapnivaló költségvetés tervezésében mégis hogyan viszonyul nagyságrendjében azokhoz a pénzekhez, amelyek miatt önök rendőrattakot vezényelnek civil szervezetek ellenében. Itt meg ön mentegeti azt a szerencsétlen és hozzá nem értő társaságot, amelyiknek egyetlen érdeme, hogy az intézményt egy nagy tekintélyű miniszterről, Klebelsbergről nevezték el (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), más egyébként nem.

A választ nem fogadom el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
18 42 2014.10.13. 3:32  42-47

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Úr! A felsőoktatási törvény legutóbbi módosítása az állami felsőoktatási intézményekben létrehozta a kancellári tisztséget. A kancellár számos egyéb feladat- és jogkör mellett gyakorlatilag teljhatalommal rendelkezik az intézmé­nyekben minden olyan ügyben, amely pénzügyet érint. Aláírása nélkül ténylegesen semmi olyan tevékenység nem folytatható, amelynek financiális bázisa van.

A felsőoktatási intézményekben ugyanakkor továbbra is megmarad a rektori tisztség. A rektort évszázados hagyomány szerint az egyetem saját professzorai közül választja ki, és megbízatása idején az egyetemi autonómia elidegeníthetetlen elemeként a rektor irányítja az intézményt.

A kancellári tisztség és a törvény módosítása által meghatározott kancellári jogkörök eredmé­nyeként egyetemeinken és főiskoláinkon kétpólusú vezetés, az irányításban kétfejűség jött létre. Túl azon, hogy véleményem szerint mindezt sikerült úgy megvalósítani, hogy az egyetemi autonómia csorbát szenved, külön ki kell emelnem, hogy jelenleg, a 2014-15-ös tanév elején az intézményekben, tisztelt államtitkár úr, teljes a bizony­talanság. Az eredeti elképzelések és nyilat­kozatok ellenére ugyanis nem sikerült időben lebonyolítani a kancellári pályázatokat; egyetlenegy intézményben, egyetlenegy egyetemen vagy főiskolán nincsen kancellár. Így aztán az az elképesztő helyzet jött létre, hogy a tanév kezdetén a rektor teljes jogkörrel irányítja az intézményt, majd most már nyilván a tanév közben, ha majd kinevezik egyszer a kancellárt, onnantól meg nagyrészt ő, a kancellár veszi át az irányí­tást. Egy tanéven belül ez így a teljes felfordulás.

Mindezek alapján arra kérem államtitkár urat, hogy mondjon nekem egyetlen olyan egyetemi, akadémiai tevékenységet, feladatot, amely nem kerül pénzbe, magyarul, nem a kancellár aláírásának hatáskörébe tartozik.

Arra is kérem államtitkár urat, válaszoljon, mi a véleménye a kialakulófélben levő kettős irányításról a magyar felsőoktatás intézményeiben, amely kettős irányítás egyébként sehol nincs, sehol Európában. Van, ahol vannak kancellárok; van, ahol vannak rektorok, de ilyen feladat- és hatáskör-megoszlásban sehol egyetlenegy országban, az önök által gyakran példaként emlegetett német nyelvterületen és Németországban sincs. Ott vannak, de leginkább voltak kancellárok, meg vannak rektorok, de így egyetlenegy intézményben nincsen.

Azt is szeretném tudni, tisztelt államtitkár úr, hogy a kormány tervei szerint mikorra kerülnek kinevezésre a kancellárok. Ezért kellett ugyanis módosítani a nyár elején a felsőoktatási törvényt, hogy önök időben kinevezhessék a kancellárokat szeptember 1-jére. Egyetlenegy helyen nem tudták kinevezni. Most azt mondták, október közepére fogják kinevezni. Itt vagyunk október 13-án, egyetlenegy állami felsőoktatási intézményben nincsen kancellár. Mikor lesz?

Mikor kerül sor a kinevezésre, államtitkár úr? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
18 46 2014.10.13. 1:05  42-47

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Nem fogadom el, tisztelt elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azért nem fogadom el, mert úgy tűnik nekem, hogy a felsőoktatásról ténylegesen önöknek semmilyen elképzelésük nincs. Összevissza módosítják a felsőoktatási törvényt 2011 óta. Négy év alatt a harmadik felsőoktatással foglalkozó államtitkárt fogyasztják el, aki időről időre letesz egy koncepciót; akkor az egyetem vezetőinek, a rektoroknak mindig azt mondják, hogy majd nézzük meg, hogy a puding próbája az evés ? csak az a helyzet, hogy nincsen mit enni. Tehát nem tudják kipróbálni az önök pudingját, mert mire megennék, addigra új pudingot kevernek, és az egészből nem lesz semmi.

Egy dolog konzekvens: folyamatos a pénzkivonás a felsőoktatás intézményeiből. 2010-ben 183 milliárd forint volt az állami támogatás, most durván 130 milliárdnál tartunk. Se pénz, se kancellár. Ezért nem fogadom el, elnök úr. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
24 6 2014.11.10. 5:07  5-8

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az oktatás ügyéről és a tudáshoz való hozzáférésről kívánok beszélni. Mielőtt azonban ezt megteszem, azokat a mondatokat, amelyeket államtitkár úr a szocialista szavazókkal kapcsolatban elmondott, visszautasítom. Államtitkár úr, a vereséget méltósággal kell tudni elviselni, ebben minél nagyobb gyakorlatot kívánok önnek. (Taps az MSZP soraiban.) Egyébként az ön szellemi képességeihez ezek a mondatok nem illenek. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Ami pedig az oktatásüggyel kapcsolatos, a véleményünk a következő. Mindenütt, ahol a válság idején és a válság óta hozzányúltak az oktatás rendszeréhez, mindenütt, az Európai Unión belül és az Unión kívül, a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét bővítették. Egyetlenegy olyan kormány van Európában, sőt a legtágabb értelemben vett Európában, amely szűkítette a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét. Önök szégyenletes módon csökkentették a tankötelezettség korhatárát, ezzel évente 12-15 ezer magyar fiatalról, fiatal emberről vették le a kezüket. Bárhol, ahol a tankötelezettség korhatárához hozzányúltak ? nem mindenhol nyúltak hozzá, de ahol hozzányúltak ?, ott emelték, csak önök azok, akik ezt csökkentették.

Most egy hasonló lépésre készülnek akkor, amikor a gimnáziumi férőhelyek szűkítésén törik a fejüket, akkor, amikor profiltisztításnak mondják azt, hogy Magyarországon kevesebb fiatalt akarnak a gimnáziumokba, és igazából nem a gimnáziumokat akarják csökkenteni, a gimnáziumok férőhelyét, hanem azt akarják, hogy kevesebb egyetemista legyen. Nyilván, hogyha kevesebb az egyetemista, kevesebb a kritikus, és úgy gondolják, hogy kevesebb embert fognak látni akkor majd hétvégenként a József nádor téren. Föl kell világosítsam önöket, hogy ez nem így megy.

Mindannyian érdekeltek vagyunk egy jó szakképzési rendszer kialakításában, de önök, akik azt gondolják, hogy egy másik oktatási szektor elsilányításával és a lehetőségek szűkítésével kell bővíteni egy másik területhez, a szakképzéshez való hozzáférést, az teljesen elhibázott és rossz. Egyáltalán nem is lehet érteni, hogy hogyan jut eszükbe az, hogy például az alapítványi iskolák esetében a költségvetési támogatást a pedagógusbérek esetében 75 százalékra csökkentik, majd néhány nap múlva bejelentik, hogy mégse csökkentik, és óriási győzelemként könyvelik el, hogy mínusz 5-ről sikerült visszatérni a nullára. Ez, kérem, nem győzelem, hanem egy ostobaság beismerése, amely éppen a szakmai szervezetek és az ellenzéki erők követelésére adott megfelelő válasz.

Nem tudom, hogy elég világos-e, de sikerült egy olyan tanrendet összeállítani, amelynek következményeként abban az évben, amelynek a költségvetési tervezetéről most tárgyalunk, a gimnáziumok utolsó két évfolyamán önök, a 11. és a 12. osztályban megszüntetik az informatikaoktatást. Mondom még egyszer, mert nem kell hogy mindenki oktatással foglalkozzon ? de nyilván mindannyiuknak vannak gyermekeik, unokáik, ismerőseik ?, egy olyan rendszert állítanak elő a globalizáció időszakában, az informatikai forradalom korszakában, hogy magyar fiatal emberek, fiúk és lányok, 17-18 évesek, gimnazisták nem fognak tanulni informatikát, mert nem tudták beilleszteni ezt önök a tanrendbe, és 2015-től kezdődően ezt nevezik önök modern oktatásnak. Mint hogyha nem látnák, hogy egy olyan nemzedékkel állnak immáron egy az egyben szemben, és ennek megnyilvánulásai a tereken és az utcákon, nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki városokban is látható, akik teljesen más gondolkodásmóddal rendelkeznek. Nem hajlandók önöknek behódolni, nem hajlandók az önök elveit elfogadni, nem hajlandók az oktatásügyben, az egyetemi kérdésekben is vallott ostoba és avítt gondolataikat megvalósítva elfogadni, ehelyett a tiltakozást választják; és egyébként sajnálattal kell mondjam, hogy egyre többen közülük az intézkedéseik miatt úgy gondolják, hogy külföldön fognak úgy tanulni, hogy bár visszavárnánk őket, nem biztos, hogy visszajönnek.

Ez immáron nem oktatáspolitika, hanem egy elhibázott társadalompolitika, az önök bűne. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
29 40 2014.11.20. 16:25  1-211

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Egy költségvetési előterjesztés, egy költségvetési törvényjavaslat tárgyalásánál mindig az a leglényegesebb, hogy a számrengeteg mögül előtűnik-e, kiviláglik-e egy koncepció, egy társadalomkép, egy olyan ív, amelyre a számokat, a költségvetési sorokat rá lehet fűzni.

Én ebben a költségvetésben az oktatás ügyét vizsgálva látom ezt a koncepciót, látom ezt a társadalomképet. Ez a társadalomkép szűkíti a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét. Ez a társadalomkép egyértelműen a tudás megszerzésének irányából teljesen más irányba gondolja elvinni a magyar fiatalok, az iskolás generáció jövőjét. Ez a költségvetés szűkíti ? mert megteremti a feltételt ahhoz ? a gimnáziumi férőhelyek számát, pedig gimnáziumba azért járnak a fiatalok, azért járatják a családok a gyermekeiket gimnáziumba, hogy egyetemisták, főiskolások legyenek. Ezért igazából ennek a költségvetési tervezetnek az a célja, hogy a gimnáziumok, az egyetemek, a gimnazisták és az egyetemisták kárára bővítse a szakképzés, a szakmunkásképzés területét.

Jó szakképzésre, megfelelő színvonalú és versenyképes szakmunkásképzésre igenis szükség van. Az azonban, hogy ezt a célt rosszul és rossz irányba megtett lépésekkel gondolják elérni, hogy az a feltétele az önök elképzelése szerint a szakképzés színvonalának, javításának, illetve a minőség emelésének, hogy a gimnáziumokat ? a középfokú oktatás első kiemelt területét ?, illetve a felsőoktatást károsítják, ez egy elfogadhatatlan, rossz társadalomkép, amely egyébként nemcsak az egyéni lehetőségeket szűkíti, hanem a leendő magyar generációk versenyképességét is csökkenti. Azoknak a fiataloknak a nemzetközi versenyképességét csökkenti, akiknek kortársai az Európai Unión belül vagy például a Távol-Keleten teljes más irányba vitt oktatáspolitika, gyakorlati oktatáspolitika mellett tanulnak és nőnek föl.

Ezért azt kell mondjam, hogy mi, szocialisták nem az egyes részletekben fejezzük ki csupán elégedetlenségünket, hanem ezzel a koncepcióval, ezzel a társadalomképpen állunk szemben. Továbbra is a tudáshoz való hozzáférés lehetőségének bővítésében, a fiatalok tudásának és a tudás sokszínűségének, színvonalának emelésében látjuk ennek az országnak a legmegfelelőbb jövőjét.

De kérem, egyetlenegy hozzászólásban ne mondják azt, hogy mi a szakképzést, a szakképzés színvonalának emelését nem pártfogoljuk, bár az, amit önök tesznek, hogy történetesen heti egy órában próbálják a matematikát, az irodalmat vagy éppen az idegen nyelvet tanítani ezeknek a fiataloknak, ez bűn. Azt kell mondjam önöknek, hogy minden olyan irány, amely ezeknek a lehetőségeknek a bővítését szolgálja, helyes, ugyanakkor ilyen mértékű károsítása például az informatikai ismeretek megszerzése terén a magyar fiatalságnak az elmúlt 30 ? jól hallják, tehát nem 25, 30 ? évben nem volt.

Nem kell hogy mindenki az oktatás részleteivel foglalkozzon, de nem tudom, hogy tudják-e, ebben a költségvetési tervben indirekt módon az szerepel, hogy a gimnáziumok utolsó két évfolyamában, a 11. és 12. osztályban 2015 szeptemberétől önök eltörlik az informatikai ismereteket. Nem lesz informatikaoktatás a magyar gimnáziumok utolsó két osztályában. Önök úgy beszélnek egy modern világba való beépülésünkről, hogy 17-18 éves magyar fiataloknak, ifjú hölgyeknek és uraknak nemhogy megteremtik, hanem elveszik a lehetőségét az egyik legfontosabb modernvilág-összetevőtől.

Ebben a keretben szeretném vizsgálni a részleteket. A magyar közoktatás korábbi, önkormányzati fenntartású iskolarendszerének államosítása után hozták étre a szegény Klebelsbergről elnevezett borzalmas központjukat. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetésében másodlagos kérdés, hogy egyébként a tavalyihoz képest kevesebb vagy több-e a költségvetési támogatás, az a kérdés, hogy ez a központ működik-e, segíti-e a magyar közoktatás ügyét vagy nem. Én azt állítom önöknek, hogy működésképtelen, azt állítom önöknek, hogy nem a megoldás, hanem a probléma.

Minél korábban belátják azt, hogy a központosításnak ez a mértéke túllőtt a célon és a valóságtól elrugaszkodott; minél gyorsabban megteszik a lépéseket, hogy a túlcentralizált magyar közoktatást ? ezen belül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot ? decentralizálják, hogy ezt az intézményrendszert, amely egy budapesti irodaházból gondolja Nyírbátortól Zalaegerszegig az összes magyar állami fenntartású iskola minden egyes osztálytermében minden egyes tanulócsoport minden egyes 45 percét meghatározni, hogy ezt megyei, de leginkább járási vagy ha tetszik, tankerületi szintre hozzák; minél korábban felismerik, annál gyorsabban tesznek jó lépéseket. Minél később ismerik fel, és egyébként ebbe az elavult, rossz és működésképtelen rendszerbe gondolják, hogy több pénzt kell beletenni, téves úton járnak.

Ugyanakkor meg kell mondani, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetésének összehasonlítása ? történetesen, hogy valamivel több, durván 30 milliárd forinttal több van az idei benyújtott költségvetésben, mint a tavalyiban ? igazából álságos, hiszen év közben kétszer a kormány rendkívüli döntésével a tavalyi költségvetést kiegészíteni voltak kénytelenek, hiszen lehetett látni, hogy a tanév azzal a költségvetéssel nem megy el. Ezért augusztusban egyszer 19,4 milliárd forintot, majd később még egyszer 20 milliárd forintot tettek bele. A kiegészítéssel együtt ez a megemelt 2015-ös költségvetés az égadta világon semmilyen többletet nem tartalmaz.

Ugyanakkor rá kell világítani arra, hogy a közoktatás finanszírozásának igazi problémája nem ebben a plusz vagy mínusz 30 milliárd forintban áll, hanem mivel korábban az önkormányzati fenntartású iskolarendszer finanszírozása két pilléren nyugodott ? az egyik az állam közvetlen hozzájárulása, a másik pedig az önkormányzatok hozzájárulása, amit sohasem lehetett egy költségvetésben megtervezni, csak együttesen lehetett látni egy adott év költségvetésében, majd később a zárszámadási törvényben, az első gyakorlati év tapasztalataiból összehasonlítva tehát kimondható, hogy önök az államosítás után ?, miután a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban hozták össze a korábbi önkormányzati iskolákat, 120 milliárd forintot vontak ki a magyar közoktatás finanszírozásából.

Az államtitkár úr jobb, ha idefigyel, és nem számokat talál ki, mert akkor szívesen megerősítem neki: (Dr. Répássy Róbert: Előre kitalálja! ? Dr. Rétvári Bence: Önök találják ki a számokat!) 700 milliárd forint volt a magyar közoktatás, az önkormányzati fenntartású iskolarendszer finanszírozásában. Ezt ? ha megnézi az oktatással is foglalkozó Kulturális bizottság vagy az önök korábbi oktatáspolitikusa által vezetett korábbi oktatási bizottság jegyzőkönyveit ? számszerűen megtalálja.

(11.20)

Vannak olyan dolgok, amelyekben ugyanis nem ellenzéki meg kormánypárti hozzáállás a lényeges, hanem hogy elismeri-e a számokat. Ez bizony 700 milliárd forint volt. Sikerült ezt 500 milliárdra, most 523 milliárd forintra csökkenteni. A kettő közötti különbség az a durván 180 milliárd forint, amiből az önkormányzatok ? bizonyítottan a zárszámadási törvényből ? működési fenntartásként durván 60 milliárd forintot tettek hozzá. Hogy ha a kettőt összeadja, jön ki a 180 mínusz 60, azaz 120 milliárd forint. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem ideológiai vitát kívánok folytatni a kormánnyal. Azt állítom, hogy az a rendszer, amely az önkormányzati fenntartású iskolarendszer néhány évvel ezelőtti példája, az több mint 100-120 milliárd forinttal látta el többel a magyar iskolarendszert, mint az államosítás után.

Önök, helyesen egyébként, meglépték a pedagógus-életpályamodellt, de saját ígéretüket nem tudták tartani. Lehet látni ebben a költségvetésben is, hogy a vállalt kötelezettség, a pedagógusok egyébként helyes és elismert béremelése olyan terhet ró a költségvetésre, hogy ezt a jövő évben sem képesek tartani. Önök nem bázisról emelik a magyar közoktatás állami támogatását a pedagógus-életpályamodellel, hanem bázist csökkentve teszik rá a pedagógus-életpályamodell költségét. Tehát nem arról van szó, hogy egy adott év költségvetéséhez képest a pedagógus-életpályamodell teljes költségigényével emelik meg a költségvetést, hanem kevesebbet fordítanak az iskolaügy, a magyar közoktatás valós költségeire, mert nem bírja el a költségvetésük a pedagógus-életpályamodellt. Ez a 2015-ös benyújtott törvényjavaslatban, ön helyesen említi vagy említették, hogy 38 milliárd forint pluszköltség, csak éppenséggel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ személyi kiadásainak megemelése 10 milliárd forintot tartalmaz. Magyarul, a bázist itt is 28 milliárddal kényszeredetten csökkentik, mert csak így tud kijönni az előbb említett költségvetési rész.

Végül néhány dologról, amely nem kevésbé fontos dolog, beszélnünk kell. Bár miniszteri ígéret van, és én Balog miniszter úr ezen kijelentésében hiszek, hogy ezt az ocsmány elképzelést, miszerint az alapítványi és egyesületi iskolák pedagógusainak biztosítandó bérjellegű állami támogatást 25 százalékkal csökkentve, csak a 75 százalékot finanszírozzák, visszavonják, de miért kellett benyújtani? Kinek volt az elképzelése az, hogy az alapítványi iskolába járó, egyébként döntő többségében leginkább rászorult gyermekeket tanító pedagógusokat károsítják? Vagy kinek volt az az elképzelése, hogy éppenséggel a legtehetségesebb gyermekeinket oktató, nevelő tehetséggondozó csúcsiskoláink pedagógusbérét az állami költségvetésből csökkentik? Ez csak hasonló elképzelés lehet, mint ahogy most nekirontanak a két tannyelvű gimnáziumok, a két tannyelvű közoktatási intézmények rendszerének. Tessék nekem legalább egyetlenegy szakmai érvet hozni, hogy mégis miért nem állta ki az idő próbáját a német-magyar, a spanyol-magyar, az olasz-magyar, az angol-magyar ? és sorolhatnám még ?, a meglévő két tannyelvű gimnáziumok rendszere?! Nem is lehet érteni, hiszen költségvetés tekintetében ez csekély rész, szakmailag bizonyítottak, ennek hiányában a magyar ifjúság idegennyelv-tudása ismét csökkenni fog. De az az irány, amit követnek, hogy tudniillik a gimnáziumi, egyetemi diplomát szerző réteg létszámát csökkenteni kívánják, és ennek rovására növelni a szakmunkásképző intézetekbe járó gyermekek létszámát, azért tisztelettel megkérdem önöktől, miközben ezt a költségvetést pártfogolják és védik, hogy önök közül hányan vannak, akik saját gyermeküknek, ismerősüknek ezt a karriert, ezt az életutat, ezt az életpályát vázolják föl. Önök közül hányan vannak, akik gyermeküket, unokájukat arra biztatják, hogy ne gimnáziumokba, iskolákba, egyetemekre, hanem szakmunkásképzőbe menjenek, akik oda járatják a gyermekeiket? Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne ? még egyszer mondom ? szükség jó szakmunkásképzőre, de valahol álságosnak tartom azt, hogy a magyar sajtó megkeresésére az igen tisztelt kétharmados többségből hárman, azaz hárman mertek válaszolni arra a kérdésre, hogy saját életpályájuk, saját családjuk, saját gyermekeik esetén miért nem tanácsolják azt az utat, amit egyébként ebben a költségvetésben az ország döntő többségének meg mégis tanácsolnak.

Mik a következmények? A következmények mégiscsak azok, amelyeknek megléte már az elmúlt években, de a jelenben különösképpen látható és tapintható. A magyar fiatalság ennek a költségvetésnek a következményeit nem úgy viseli, hogy kényszeredetten hallgat önökre vagy éppenséggel elfogadja, hanem egyre nagyobb létszámban elhagyja ezt az országot tanulási vagy éppenséggel munkavégzési célból, hogy külföldön tanuljanak. Én híve vagyok annak, hogy valaki külföldön tapasztalatot szerez, hogyha azt a tapasztalatot hazahozza. De az a 19-20 éves, akit az ilyen költségvetésekkel arra kényszerítenek, hogy külföldre menjen dolgozni, 20 évesen az egyetemen külföldön egy másfajta munkastílust és világot, kutatási világot ismer meg, ott kap először álláslehetőséget, ott ismerkedik meg először egy fiúval vagy egy lánnyal, kérem szépen, ő nem fog hazajönni, mint ahogy a gyakorlati tapasztalat is ezt mutatja. A következmények tehát ezek.

Most még van idejük változtatni, van idejük módosítani. A tudáshoz való hozzáférés útját válasszák ahelyett, hogy a tudáshoz való hozzáférését a magyar fiataloknak csökkentik! Ezért mi módosító indítványokat nyújtunk be, hogy ezek elfogadásával megteremthessük az önök számára a lehetőséget saját korlátjaik kivédésére és átlépésére, a költségvetés jelenlegi tervezetét azonban elfogadni nem tudjuk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és a Jobbik mögött helyet foglaló függetlenek soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 34 2014.11.25. 13:21  17-62

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszonyok! Tisztelt Képviselő Urak! Ez egy szakmai törvény, a vitát is többségében szakmai vitának értékelem, ez az irány megfelelő, és azt gondolom, hogy helyes. Ennek a törvénynek vannak szakmailag előremutató részei, olyan dolgok, amelyekről már ellenzéki és kormánypárti felszólalók is szóltak. Nyilvánvaló, hogy az közös érdekünk ? mert nincs jobboldali Árpád-házi falu és baloldali Árpád-házi falu, hanem közös nemzeti értékünk van -, hogy elősegítse ez a törvény, hogy minél több, az örökségvédelem hatálya alá eső emlékünk megfelelő módon feltárásra, konzerválására, a jövő számára bemutatásra kerüljön és kerülhessen.

Én ezért nem is a törvény általánosságáról és egészéről kívánok beszélni, hanem egy olyan kérdésről, amely gyakorlati, hiszen a frakciónk vezérszónoka az általános képet fölvázolta. Arra teszek javaslatot az igen tisztelt Országgyűlés kormánypárti és ellenzéki képviselőinek, hogy ebben legyen egy közös gondolkodás, olyasfajta közös gondolkodás, amely valóban szakmai vitát eredményez. Azt nem tudom ígérni, hogy ebből vita nem lesz, de nem kívánjuk mi ezt politikai síkra terelni, kimondottan szakmai síkon tartani óhajtjuk.

Arról van szó, hogy minden valószínűség szerint ? vagy úgy fogalmazok, hogy nagyobb valószínűséggel lesz ez, mint hogy nem ? egy olyan projektről kívánok szólni, amely az országunkat érinti, és nyilvánvalóan más, a létesítéséből fakadóan más oknál fogva igen jelentős vitákat fog kiváltani. Én azonban nem az alapvető funkcióról kívánok most szólni, hanem az örökségvédelmet érintő kérdéseiről.

Arról van szó, hogy minden valószínűség szerint a megépítendő Déli Áramlat gázvezeték az országunkat igen erőteljesen befolyásoló, részben energiagazdasági szempontokból meghatározó projekt, ugyanakkor kérem, gondoljuk együtt végig, hogy ez a nagyberuházás az országunkat délkeleti határán érve el, a déli megyék mindegyikét keresztülszelve, több mint 220 kilométer után, délnyugati határmegyénél hagyja el az országhatárt. Magyarul egy olyan nagyberuházásról van szó, amely viszonylag ritka, páratlan, nem kell ahhoz túlságosan sok történelmi tapasztalat, illetve tanulmány, hogy lássuk: folyómedreknél, illetve olyan területeknél, amelyek dokumentált források szerint is évszázadokon keresztül és évezredekkel ezelőtt is lakott volt, számos örökségvédelmi rendelkezés alá eső, eddig részben ismert vagy feltáratlan, a régészet által feltárható objektumot hozhat elő. (L. Simon László: Így van.) Mégiscsak arról van szó, hogy nem egy fix helyen, mint egy nagy gyárüzem, nem egy olyan komplexum, mint tegyük föl, három nagy bevásárlóközpont, hanem igen hosszú területen, az előbb említettem, több mint 220 kilométer hosszan, meghatározó sávszélességben kell elvégezni a feltárási munkákat.

Nem kétséges az sem, hogy mivel ez nemcsak Magyarországot érinti, hanem egy nemzetközi vállalkozás ? még egyszer mondom, most nem a gazdasági vonatkozásait kívánom előtérbe hozni -, vannak olyan határidők, határpontok, amelyek még csak nem is a magyar hatóságoktól függenek, hiszen értelemszerűen tőlünk délkeletre is meg tőlünk délnyugatra is érint országokat. A beruházó pedig ? korábbi beruházásainak történeteit részben ismerve ? nem az a vállalkozás, amely nagyon figyelemmel lenne más szempontokra, mint amit előre szerződésben rögzítenek.

Azt akarom fölvetni, hogy ez a törvény kellően garantálja-e azt a gyorsaságot és azt a szakmai alaposságot, amivel ha a Déli Áramlat munkálatai megkezdődnek és belátható időn belül folynak, akkor a magyar történelmi múlt, a magyar örökségvédelem, illetve a föld alatt ismert vagy éppenséggel egyáltalán nem ismert régészeti lelőhelyek megfelelő színvonalon kerülhetnek feltárásra és konzerválásra. S mivel, még egyszer mondom, ez nem önmagában a mi országunktól függ, és látható, ismert vagy legalábbis ismerhető a nyomvonal, érdemes, hogy ha egy ilyen törvényről beszélünk, mint az örökségvédelmi törvény módosítása, erre a dologra fölkészülni.

Én azt látom, hogy a törvény általánosságban próbál nagyberuházások esetén ? a képviselő asszony néhány perccel ezelőtt elmondott felszólalásában pontosan rögzített módon ? gyorsítani az eseményeken, elsősorban bürokratikus, az úgynevezett egyablakos rendszerrel felgyorsítani a beruházás lehetőségeit, ez általában igaz; egy olyan kivételes nagyberuházás esetén, mint a Déli Áramlat, nem látom ezt garantáltnak.

Azt kívánom tehát szakmai vitára bocsátani itt az Országgyűlés előtt, hogy a törvény adjon arra módot, hogy miközben nem kétséges, hogy a beruházó a beruházás sebességét meghatározott, szerződésben rögzített módon teszi, amennyiben erre mód van ? minthogy a terület, a megyék, sőt a megyéken belül is ismert az a rész, az a sáv, ahol ez az áramlat, ez a gázvezeték húzódni fog -, előzetes feltárásra legyen mód. Nem látom biztosítva, hogy amikor a kivitelezés megkezdődik, akkor a rendelkezésre álló idő és a törvény által biztosított módozat elégséges ahhoz, hogy ilyen hosszú, az országunk ilyen hosszú területét érintő sávban ? harmadszor említem, több mint 220 kilométeren ? ez az idő elégséges. Attól tartok, hogy a törvény ? a törvényhozó szándékát pozitívan értékelve is ? nem elégséges ahhoz, hogy amikor elkezdi az orosz beruházó cég a vezetéket a földbe helyezni és ott a megfelelő munkálatokat elvégezni, akkor kellő szakmai erő és idő áll rendelkezésre a magyar régészet számára ezen igen jelentős mennyiségű régészeti lelőhely megfelelő feltárására és konzerválásra.

A földrajzi, történelmi adottságok folytán - még­is­csak több folyót, több folyómedret érintő, hét megyét átszelő nagyberuházásról van szó -, ha általánosságban egy törvényben nem is írható le, de kell hogy módot adjon arra a jogszabály, hogy ilyen esetben bizony még az előzetes feltárás előtti szakmai beavatkozás is megtörténjen, hiszen szinte biztos, hogy a legkülönbözőbb történelmi korokból - az ókortól a honfoglalás időszakán át a későbbi korokig ? ott a magyar múltat és a magyar történelmet nagyon fontos, akár meghatározó módon befolyásoló régészeti lelőhelyek találhatók.

(10.50)

Mivel nem egy statikus helyen, hanem folyamatában kell látni ezt a beruházást, attól tartok, hogy az a fajta bürokratikus könnyítés, amelyet a törvény tartalmaz, ez esetben nem elégséges. Szeretnék pontosan fogalmazni: nem az ellen vagyok, ami a törvényben van, mert normál esetben, azt gondolom, hogy megfelelő irányú és helyes lépés, de nem lesz elégséges ahhoz, amilyen beruházás itt megvalósul ? amennyiben, és tegyük föl, hogy ez megvalósul -; mondom, a mi örökségvédelmi törvényünk témája értelemszerűen nem a gazdasági jelentőségre vagy a gazdasági szerepre kell hogy vonatkozzon, de az a fajta érintettség, ami a régészetre vonatkozik, ez különösképpen fontos.

Nem szeretnék abba a helyzetbe kerülni magyar állampolgárként, hogy azt lássam, hogy a beruházói szándék és annak a megvalósítása minden tekintetben úgy írja felül a történelmi, régészeti, örökségvédelmi kérdéseket, hogy akkor, a megvalósulás folyamatában érv már nincs. Hogy prózai módon fogalmazzak, attól tartok, hogy úgy fogják keresztülszántani esetleg felbukkanó Árpád-házi temetőinket, az avar régészeti emlékeket és Délnyugat-Magyar­országon a római kori emlékeket, hogy ennek meg­akadályozására sem a kormánynak, sem az örökségvédelmi hivataloknak, a Miniszterelnökségnek és háttérintézménynek nem lesz módja. A törvényben ennek megakadályozására garanciát nem látok, ezért szorgalmazom, hogy ilyen legyen.

Még egyszer összefoglalva: látom azokat a lépéseket és gondolatokat a törvényben megfogalmazva, amelyek pozitívak, amelyek például az örökségvédelem és a régészet tekintetében egy, fogalmazzunk így, átlagos projekt esetében még alkalmazhatók is; olyan nagy beruházás és olyan jellegű beruházás esetén, ami inkább egyedinek mondható, az előbb említett örökségvédelmi garanciákat nem látom.

Azt én is megerősítem, hogy a társadalmi egyeztetés, a szakmai egyeztetés megtörtént. Ilyet ellenzékitől ritkán lehet hallani, de ha egyszer megtörtént, akkor éppen a vita szakmai komolyságára tekintettel ezt érdemes kimondani. Szakmai egység, teljes egység nincsen, ilyen egyébként az én ismereteim szerint az elmúlt évtizedekben sohasem volt, és minthogy nagyon különböző gondolkodású emberekből áll éppúgy a politikai döntéshozatal, mint a szakmai véleményalkotás, ezen különösképpen csodálkozni nem lehet.

Arra a kérdésre azonban, amelyre konkrétan kitértem, akár a parlamenti vita során, akár a módosítás során meghatározóan fontosnak tartom, hogy a törvényalkotó és aztán az Országgyűlés egésze megfelelő feltételeket biztosítson a magyar régészet számára még akkor, amikor időben vagyunk és lehet. Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
36 26 2014.12.03. 7:22  1-133

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Az a téma, amiről beszélünk, a mi felfogásunk szerint az egyik legmeghatározóbb kérdés, ugyanakkor, ha csak problémaként értékeljük, ha kizárólag az okokról beszélünk, akkor nem történik más, mint 4 órán keresztül, egy időkeretben, ellenzékiek és kormánypártiak a véleményüket ütköztetik, megoldási lehetőség bemutatása nélkül. Azt gondolom, hogy ezen túl kell lépni, akkor is, hogyha különböző megoldási lehetőségek vannak. Én az elmúlt másfél órában is hallottam a legkülönbözőbb pártoktól olyan véleményt, amelyet érdemes a kormánynak összegezni, és ezt bedolgoznia saját politikájába.

A részletekre kitérve: én az értelmiségi, elsősorban a fiatal értelmiségi kivándorlásról kívánok beszélni. (L. Simon László dr. Schiffer Andrásnak: Ne sértegessél!) Mielőtt azonban ennek az összetevőiről szólnék, szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal, tehát a magyar Statisztikai Hivatal által kiadott 2014. október 15-i feldolgozás rögzíti már az elején, hogy mindaz, amit állít, mindaz, amit mond, az 2013 év eleji, 2012 év végi adatokat rögzít. (L. Simon László dr. Schiffer Andrásnak: Ne sértegessél! Ne bratyizzál velem! Neked nincs gyereked!) Érdemes az elmúlt egy évet is ugyanakkor figyelembe venni, nem a 365 nap miatt, hanem a tendenciákat figyelembe véve. (L. Simon László dr. Schiffer Andrásnak: Nekem családom van, négy gyerekem!)

(11.20)

Az elmúlt hónapokban a holland statisztikai hivatal (L. Simon László dr. Schiffer Andrásnak: Ha neked lesz négy gyereked, magyarázhatsz!), valamivel korábban a német statisztikai hivatal adta ki azokat a jelentéseket és számokat, amelyek Magyarországra vonatkoztatva is meghatározóan fontosak. A német statisztikai hivatal 2013. évre vonatkozó jelentése, a Statistische BundesamtZweitausenddreizehn azt írja, hogy 2013. december 31-én 135 614 magyar állampolgár élt Németországban, ami a 2012. december 31-i adathoz képest ‑ amely 107 398 ‑ 28 százalékos növekedés. Hasonló adatokról számolnak be a magyar kivándorlókat nem ilyen mértékben érintő országok, de Nagy-Britanniában, az előbb említett Hollandiában nagyon hasonló a helyzet. Ezen a körön belül igen jelentős százalékot tesz ki a kimondottan fiatal, ami azt jelenti, hogy 19-25 év közötti magyar állampolgárok kivándorlása, akiknek meghatározó része azért megy Nyugatra, hogy tanuljon, illetve azért dolgozik, hogy fedezhesse tanulmányi költségeit.

Én ebben a kormánypárt tisztelt képviselői számára is egy olyan együttgondolkodást ajánlok, amely világossá teszi, hogy oktatási kérdésekben csak ívekben, csak hosszú távon érdemes gondolkodni. Az oktatás nem tőzsde. Nem arról van szó, hogy délelőtt megtesszük a tétet tíz órakor, és fél 11-kor tudjuk, hogy nyertünk vagy buktunk, hanem az oktatásba tett beruházás igenis a magyar választási ciklusokon túlmutató hatással van. Ezért arra hívom fel a figyelmet, hogy mindaz, igen tisztelt kormánypárti képviselők, ami az elmúlt durván fél évtizedben a magyar felsőoktatásban történt, elsősorban a bizonytalanság, a koncepciók állandó váltakozása négy éven keresztül… ‑ négy év alatt a negyedik felsőoktatási államtitkár fejti ki a véleményeit. Éppen egy éve annak, hogy a legutóbb meghirdetett felsőoktatási koncepciót a kormány nem fogadta el, és a jelenlegi koncepció, amit éppen Palkovics államtitkár úr neve fémjelez, még nem került elfogadásra. A 2015-ös költségvetésben a 2010-eshez képest még mindig 25 százalékkal kevesebb a magyar felsőoktatási intézmények állami támogatása. A néhány évvel ezelőtt meghirdetett röghöz kötés, majd az az keltette bizonytalanság tovább növelte azok számát, akik úgy gondolták, hogy értelmiségi pályára kívánnak lépni, de úgy, hogy nem Magyarországon kívánják felsőoktatási tanulmányaikat folytatni.

Hasonlóképpen fel kell hívni a figyelmet azokra a területekre, ahonnan az értelmiség kivándorlása a legjelentősebb. Többször elhangzott már az egészségügy problémája, bizonyos mérnöki pályák. Az nem vigasztaló, hogy általában az értelmiségi pályák területének mindegyikében nem jelent Magyarországon ez kiemelkedő problémát, mert azokon a területeken pedig, ahol jelent, az a társadalom egészére meghatározó és rossz hatással van.

Tisztelettel kérem, hogy vegyék figyelembe azt, hogy mindaz, amit az oktatás ügyében, az közoktatás… ‑ például nyíltan még sohasem vállalt, de azért valljuk meg, hogy a politikai kijelentések mögötti szakmai tartalom nem más, mint az államilag finanszírozott gimnáziumi férőhelyek folyamatos és egyre gyorsuló ütemű szűkítése, csökkentése, amely értelemszerűen kevesebb diplomás lehetőséget biztosít; a kiszámíthatatlanság, a felsőoktatásban bekövetkezett bizonytalanság, a koncepciók el nem fogadása, meghirdetése, de politikai támogatás nélküli elbukása azon fiatalok számára, akik tehetséggel kívánják vállalni az értelmiségi létet, egyre többük számára a kivándorlás az, amelyik sajnálatos módon meghatározó.

Ugyanakkor fontos elmondani, hogy annak, hogy valaki tapasztalatot szerez, hogy egy külföldi egyetemen, intézményben, egy kutatócsoportban akár éveken keresztül tapasztalatot szerez, majd ezt a tapasztalatot hazahozza, itthon alkalmazza, ez igenis fontos és közös cél. Ebben ostobaság kormánypárti és ellenzéki megkülönböztetést tenni. Ha hosszú távon képesek vagyunk azon társadalmi problémák kezelésének orvoslására, még pontosabban, e koncepció kifejtésére, akkor kell és legyen is olyan politika, amely kontinuus, amely alapkérdésekben egyet tud érteni. Ehhez azonban az értelmiségi kivándorlás megállítására az oktatáspolitikában stabilitásra, a felsőoktatásban pedig elfogadott és támogatható koncepcióra van szükség.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az LMP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 67 2014.12.16. 3:03  66-72

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Úr! A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal kapcsolatban két fontos dokumentumról beszél mostanság a szakmai közvélemény. Az egyik egy iskolákat érintő program, a másik egy kormányzati előterjesztés.

A „Tudásfórum 3.3 akciótervezés” címet viselő programról az index.hu hírportál nyomán több sajtóorgánum is beszámolt. Ennek a programnak az a lényege ‑ ami egyébként sok száz iskolában kötelezően elvégzendő feladat ‑, hogy az iskolaigazgatók egy mellékelt prezentáció segítségével előadást tartanak a saját kollégáiknak, majd csoportos műhelymunka keretében dolgozzák fel a nagyszerű KLIK küldetését. Az említett híradás szerint a KLIK küldetése a következő: „Magyarország legnagyobb szervezeteként stabilitást és kiszámíthatóságot nyújtunk az intézményeknek, a munkatársaknak, és versenyképes tudás megszerzését a diákoknak.” A KLIK jövőképe több más összetevő mellett: „Vonzó és kiszámítható munkahely vagyunk.” ‑ már hogy a KLIK. „Szervezetünket nagy szaktudással rendelkező hiteles vezetők irányítják. Kreativitást, innovatív gondolkodást támogató, inspiráló kulturált környezetben dolgozunk”, és további idézet: „A szülők bizalommal vannak az intézményeink iránt, biztosítottnak látják gyermekük fejlődését, jövőjét.” Ennyi az idézet.

A másik dokumentum egy előterjesztés a kormány részére a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. július 27-i kormányrendelet módosításáról. Ennek az a lényege, hogy a KLIK jelenlegi szervezete és működése módosításra szorul, mert ez így tovább nem folytatható. A rendelet lényege, hogy elveti azt az elvet, miszerint egy épületből kívánják közvetlenül dirigálni az ország összes állami közoktatási intézményét, és belátja, hogy a KLIK eredeti felállásban tovább nem működtethető, a magyar közoktatás számára nem megoldást hoz, csak újabb problémát szül.

A két dokumentum, a KLIK által vezényelt iskolai program, meg a kormány-előterjesztés egyszerűen nem fér össze. A kormányzati rendeletmódosítás azt mondja, hogy úgy nem tud működni a KLIK, ahogy eddig, miközben a KLIK éppen fényezi önmagát és jelenét. Akkor, tisztelt államtitkár úr, azt kérdezem: 1. Kinek van igaza, a KLIK-nek, amely építi saját dicsőségszobrát és fényezi magát, vagy az Emberi Erőforrások Minisztériumának, amelynek ön az államtitkára? 2. Mégis mennyibe kerül a KLIK dicsőségszobra, mennyibe kerül ez a program? 3. Ön szerint is vonzó és kiszámítható munkahely a KLIK? Ön dolgozna ott? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 71 2014.12.16. 1:08  66-72

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Így karácsony előtt érdemes először számba venni azt, amiben teljes mértékig egyetértünk. Egyetértünk abban, hogy mi önt nem hívjuk a Szocialista Pártba, ön meg nem jönne a Szocialista Pártba. Az egyetértés így nagyjából be is fejeződött. (Derültség az MSZP padsoraiban.)

Akkor most vegyük számba azt, ami a válaszának érdemi része volt! Először is azt kell mondjam, hogy önök megszegték a pedagógusoknak tett ígéretüket. Önök azt mondták, hogy értékállóvá, maradandóvá teszik a pedagógus-életpályamodellt. Aztán az első teljes naptári évben ezt az értékállóságot úgy vágják ki az ablakon, hogy csak úgy süvít. Elvették azt a lehetőséget, hogy a minimálbérre vonatkoztatva határozzák meg a pedagógus-életpályamodell további részleteit, és ez már néhány hét múlva, január 1-jén sem igaz, nemhogy hosszú távon.

Ezenkívül, tisztelt államtitkár úr, nincs bent az a 38 milliárd forint a költségvetésben. 10 milliárd forint van bent a költségvetésben; tudniillik nem bázisra, hanem csökkentve, a dologi kiadások terhére tervezték be.

Nem fogadom el a válaszát. Kellemes karácsonyt! (Taps és közbeszólások az MSZP padsoraiban, köztük: Szégyen!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
47 226 2015.02.20. 13:43  221-238

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Egy olyan törvénymódosítás van előttünk, amely akár elegáns is lehetne. Azért mondom, mert vannak olyan részei, amelyek kimondottan mintha elrugaszkodnának egy földhözragadt valóságtól, és olyan dimenziókat mutatnak be, amelyek nemcsak Magyarországon egy felsőoktatási intézmény, hanem Európában vagy Európán kívül is, távoli, fejlett felsőoktatási régiókkal rendelkező országok esetében is példaértékűek lehetnek.

Miről van szó? Azon pontról szeretnék beszélni, amit államtitkár úr az előbb, hasonlóan más egyéb pontokhoz, ismertetett. Tudniillik, hogy az akkreditáció esetében ne a Magyar Akkreditációs Bizottság végezze el a szakmai felülvizsgálatot, vizsgálatot és döntsön erről, hanem hasonlóan az európai felsőoktatási, sőt minőségbiztosítási szervezet egy elismert tagja, annak megbízottjai valóban európai sztenderdek alapján végezzék el ezt akkreditációt. Innentől kezdődően, ha ez a megfelelő válasz, akkor ostoba az az ellenzéki, aki ezt kifogásolja, büszke minden kormánypárti, hogy idáig jutottunk, és tulajdonképpen azt lehetne mondani, hogy itt az irány, ez a megfelelő és valóban a nemzetközi szintet, sőt a nemzetközipróbatételt minden szinten vállaló magyar felsőoktatás.

És aztán vissza kell szállni a földre, és meg kell nézni, hogy valójában mi történik. Hogy mindenki számára érthető legyen, még egyszer: tehát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghatározott területein nem a Magyar Akkreditációs Bizottság végzi el a felülvizsgálatot, hanem egy európai. Ez a törvénymódosítás lényege. No, de miért?

Tisztelt Ház! Azért, mert itt van előttem egy döntés, amelyet a Magyar Akkreditációs Bizottság hozott 2013. február 1-jén Balázs Ervin, a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke aláírásával, amelyet ha szabad, teljes egészében nem ismertetek, de a lényege elmond mindent. Történetesen, és akkor mondom a szöveget, innentől kezdődik az idézet: „A Magyar Akkreditációs Bizottság 2013/2/IV/1/2/537. számú határozata a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 216 azonosítási számú rendészeti tudományok besorolású doktori iskolájáról. A döntés: a Magyar Akkreditációs Bizottság a doktori iskolát 2013. február 1-jei hatállyal nem akkreditálja.” Ezután jön az elutasítás részletes szakmai véleménye, aminek az utolsó két mondatát emelem ki: „A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen nem folyik képzés rendészetelméleti mesterképzési szakon, így aztán nem lehet doktori iskolát itt megvalósítani. A Magyar Akkreditációs Bizottság ebből a szempontból aggályosnak találta azt is, hogy a szükséges tudományos hátteret az intézményben kizárólag ez a mesterszak biztosítsa, ezért nem támogatja a rendészeti vezető mesterképzési szak elismerését rendészettudományi doktori iskola alapjául.”

Az is tudható a történetből, hogy itt ezután az egyetem, annak vezetése fellebbezni próbált. Ezt a fellebbezést elutasították. Majd a Magyar Akkreditációs Bizottságot felügyelő kormánytaghoz fordult, ez teljesen rendben van, ez esetben Balog Zoltán miniszter úrhoz, aki miniszterként szintén nem támogatta a doktori iskola létesítését. Magyarul, mindazok a magyarországi formák, amelyek magyar­országi felsőoktatási intézmény akkreditációja tekintetében kötelezőek, legyen az budapesti tudományegyetem vagy vidéki főiskola, legyen egy részterületet felölelő egyetem vagy egy teljességre törekvő, jelenleg még főiskola, ők időről időre a törvényeink szerint a Magyar Akkreditációs Bizottság által látogatóbizottságok révén lebonyolított akkreditáción kell hogy átmenjenek, és elmondja a látogatóbizottság javaslata alapján a Magyar Akkreditációs Bizottság, annak testülete, majd a határozatot aláíró elnök, hogy ezt az akkreditációt megfelelőnek tartva elfogadja a MAB vagy nem.

Önök is tucatjával tudják mondani az olyan példákat, amikor a Magyar Akkreditációs Bizottság azt mondta, hogy igen, és nem kevés alkalommal azt is tudtuk mondani, hogy nem. Ebben az esetben az adott felsőoktatási intézmény meg kellett hogy tegye azokat a korrekciókat, amelyeket a törvény értelmében a Magyar Akkreditációs Bizottság előírt. Ha megtette ezt a korrekciót, abban az esetben fordulhatott a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz.

No, nézzük meg, megtörtént-e ez. Meg. 2015-ben újabb beadvány készült. Ez a jelenleg még nem akkreditált fázisban van, ugyanakkor összehasonlítva ‑ mint azt a felsőoktatással foglalkozó munkatársaim megtették ‑ az derül ki, hogy a 2012-es beadvány, amit elutasítottak, és a 2015-ös beadvány között az égadta egy világon semmi lényeges különbség nincs.

(18.00)

Ezért azt kell feltételeznem, hogy amit elutasított 2012-ben az Akkreditációs Bizottság az előbb említett határozatával, azt nagy valószínűséggel, sőt biztosra lehet mondani, 2015-ben is el fogja utasítani, abban az esetben, hogyha ki kell egyáltalán kérni a Magyar Akkreditációs Bizottság véleményét. Mert van egy másik út ‑ hiszen miniszter úr sem hiszem, hogy megváltoztatná azon véleményét, amit egyszer már 2012-ben elmondott ‑, hogy ha nem a törvényt tartjuk be, hanem csinálunk egy másik törvényt, akkor mennyivel egyszerűbb, mert nem a Magyar Akkreditációs Bizottság minősítésének kell megfelelni, hanem egy másik szervezet, egy, az előbb említett kritériumok szerint működő szervezet, amely ezt majd megteszi, értelemszerűen erre a magyar törvény nem vonatkozik, merthogy miért vonatkozna, hiszen a magyar felsőoktatással kapcsolatos törvény, törvények a Magyar Akkreditációs Bizottságra vonatkozó előírásokat tartalmazhatják csak.

Azt kell mondjam tehát, hogy elegancia helyett itt nincs más, mint egy „személyre szabott” újabb politikai szégyenteljes vállalkozás. Arról van szó, hogy létrehoznak egy egyetemet, amelynek körülményeiről nagyon sokat vitáztunk, és fölösleges feleleveníteni. De ha már ennyi pénzt beletettek meg beletesznek, infrastruktúrába, képzésbe, oktatói bérbe, nem kevés reklámra, akkor legalább a saját önnön maguk által szabott szabályokat próbálják betartani, különösképpen, hogyha ez a felsőoktatás minőségéről szól.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Gondolják, hogy bármit előbbre visz a színvonal tekintetében, hogyha egyszer a Magyar Akkreditációs Bizottság, amelyet ráadásul összetételében már önök határoztak meg, sőt a Magyar Akkreditációs Bizottság összetételében az európai akkreditációs testületek, illetőleg a minőségbiztosítási szervezetek európai szövetsége épp azt kifogásolta, hogy olyan nagy a kormányzati túlsúly, hogy azért vonta meg a teljes jogú tagságot, mert nem garantálható a teljes és semleges, kimondottan a színvonalra vonatkozó döntés, mert a kormány által kinevezett tagok létszáma 50 százalék fölött van, és még az elnököt is a kormány nevezi ki. Ehhez képest az önök által kinevezett bizottság, az önök által kinevezett elnök szakmai tisztességből azt mondja egy próbálkozásra, hogy emberek, ez nem felel meg a szakmai kritériumoknak, és egy határozatban leírja, hogy ezt az akkreditációt nem támogatja. Erre fordul az egyetem az oktatásért felelős miniszterhez, kormánytaghoz, aki azt mondja, hogy édes emberem, ez nem felel meg a szakmai színvonalnak, miniszterként nem írom alá.

Ezek után nem azt az utat választják, hogy mégiscsak jobb lenne korrigálni, hát azért valami mégiscsak lehet abban, hogyha az önök által kinevezett Akkreditációs Bizottság, az önök kormányának oktatásért felelős tagja azt mondja, hogy ez így nem jó, hogy aztán a tartalmon érdemes változtatni; nem, önök inkább egy új vájattal egy új vakondot küldenek a rendszerbe, és nem azt csinálják, ami a legnormálisabb, hogy próbálunk hibát helyrehozni, hanem valaki mást fölkérni, hátha az mást mond. Ráadásul ezért a Magyar Országgyűlés elé törvényjavaslatot nyújtanak be.

Ennek formailag érthető magyarázata az, hogy miközben mi itt beszélünk és hallgatjuk a törvény-előterjesztést, én próbálom elmondani a mi véleményünket, akkor velem szemben nem a magyar kormány felsőoktatásért felelős államtitkára ül, aki egyébként ‑ föltételezve eddigi szakmai tapasztalatait ‑ 1. ezzel nem fog tudni egyetérteni, 2. mivel egy józan gondolkodású embernek tartom, ezért nem lesz ostoba, hogy saját miniszterének ellentmondjon a magyar parlamentben. Következésképpen azt a törvényt, ami a magyar felsőoktatás egy intézményének tevékenységét módosítja, esze ágában nincs az azt felügyelő, felsőoktatásért is felelős monstrumminisztérium képviselője előterjeszteni ‑ van Magyarországon felsőoktatásért felelős államtitkár, na, ő az, aki nincs itt, van Magyarországon oktatási ügyekért is felelős miniszter, ő sincs itt ‑, hanem fölkérik az egyébként tiszteletre méltó államtitkár urat a Miniszterelnökségtől mint előterjesztőt.

Kérem szépen, ebből így nemhogy a felsőoktatás minőségének megtartása nem lesz, hanem olyan mély zuhanás, ami a finanszírozás megvonása, a szerkezeti átalakítás és a sorban félredobott koncepciók és azok váltása után valóban mélyütés a felsőoktatásnak.

Tessék megmondani nekem akkor, hogy ha ezt a törvényt elfogadják, ez egy, a törvény által elfogadott lehetőség: legközelebb egy másik intézménynek mit fognak mondani? Mi lesz akkor, ha egy olyan városban, ahol működik egy nagy tudományegyetem, és egyébként a város képviselője a tisztelt kormánypártok képviselője, az akkreditációját visszadobták Y tudományágból, hogy akkor kéri a módosítást, mert ha egy tudományág, egy tudományegyetemhez képest csekély tapasztalattal és múlttal rendelkező Nemzeti Közszolgálati Egyetem megcsinálhatja azt, hogy őmiatta külön eltérnek a felsőoktatás minőségi szabályaitól, akkor egy több száz éves tudományegyetem már nehogy ne csinálhassa meg, hogy kikerüli a Magyar Akkreditációs Bizottságot. Sőt, mi lenne, ha ő maga állítaná össze azt a felsőoktatási ellenőrző testületet, amely majd őt magát fogja ellenőrizni, és ezt törvényben kérné, mert hát mégiscsak egy megfelelő út az, hogy ezt megbeszéljék.

Szóval, én azt gondolom, hogy helyes dolog lenne, ha próbálnánk együtt a magyar felsőoktatás színvonaláról, nemzetközi beágyazottságáról a legjobb tapasztalatok és a legjobb remények szerint politikai és szakmai vitákat folytatni, mi ebben most is és a későbbiekben is partnerek vagyunk, de ehhez a förmedvényhez mi nem adjuk a nevünket. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
65 155 2015.04.14. 14:07  148-171

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Országgyűlés! Az előbb egymást követően három nem hosszú, ugyanakkor, el kell ismerni, tartalmas bevezető hozzászólást hallottunk, és ha annak alapján alkotnának véleményt, amit az előterjesztő, az államtitkár és a legnagyobb kormánypárt vezérszónoka elmondott, abban igazából ‑ ha szakmai alapon nézzük a dolgot ‑ kivetnivalót nem találhat az ember. Azért nem találhat kivetnivalót, mert ki az az ostoba, aki a Cifrapalota értékét megkérdőjelezi, vagy ki az, aki bármelyik ‑ hogy ne sértsem meg az összes 18-at ‑ megyei könyvtárnak a tevékenységét negatívnak ítéli?

A bizottsági ülésen, és a bizottsági döntés azért volt egyhangú és adtuk hozzá a szavazatunkat, mert kimondottan azt akartuk, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén folyjék ez a vita, történetesen, hogy ne csak a bizottságban érintett képviselők hallják, hanem jegyzőkönyv szerint is; mert nem kétséges a képviselő úr megjegyzése, hogy történetesen a bizottsági ülésen valóban többen voltunk, mint jelenleg a plenáris ülésen, de azt meg tessék elismerni, hogy a bizottsági ülésen mégsem lehetett tudni előre, hogy a plenáris ülésen hányan leszünk. (Derültség.)

De a történet mégsem erről a részletről szól; arról szól, tisztelt Országgyűlés, hogy a történet nem 2012-ben kezdődött, nem azzal a 2012-es CII. számú törvénnyel kezdődött. Nyilván nem akarok most itt a magyar közművelődés egész történetén végigmenni, mert egyrészt unalmas lenne, másrészt irtózatos hosszan tartana ez a napirendi pont, és megértve elnök úr és a tisztelt jegyző urak tevékenységét, átérezve, hogy még egy napirendi pont van utánunk, mégse ezt válasszuk. De azért arra fel kell hívnom a figyelmet, hogy a 2010-es kormányalakításukat követően, bár nem ez volt a reflektorfényben, a kulturális politikában és a kulturális intézményrendszer átalakításában nem az a tendencia érvényesült, amit a 2012-es CII. számú törvény egyébként már mond (Dr. Hoppál Péter: Százötvenkettes!), hanem önök elkezdtek meggondolatlanul centralizálni, elkezdtek mindenféle szakmai tájékozódás nélkül, szakítva a korábbi, egyébként még korábbi saját önmaguk számára is irányt mutató dolgaikkal szembemenni… Szeretném magamat kijavítani, mert CLII. számú a törvény 2012-ben, nehogy a későbbi vitában ez félreértésre adjon okot, de szakmailag világos, hogy ugyanarról beszélünk.

A társadalom egészében és a társadalompolitikájuk egészében egy meggondolatlan centralizációt követtek el. Azért tisztelettel felhívnám a figyelmet arra, hogy különösebb szakmai egyeztetés nélkül került igen erőteljes állami fennhatóság alá mindaz, ami nagyon hosszú időn keresztül meghatározó önkormányzati befolyás alatt állt, és egyáltalán azt a helyzetet előidézni, amikor is a tulajdonos, a vagyonkezelő meg a fenntartó három különböző jogi személy, ezt nem az elmúlt évtizedek meg a rendszerváltás, hanem hát, azt kell mondjam, hogy az önök meggondolatlan törvénykezése hozta, amilyen helyzet leírásában egyébként, történetesen jelen ügy tárgyalásában képviselő úr előterjesztőként és egy nagyon fontos magyar város fontos tisztségviselőjeként érzi a napi problémákat.

(19.10)

Úgy van igaza, ahogy mondja, de nem az égből pottyant ez a helyzet. Először elkezdtek centralizálni egy másfajta kulturális vezetés alatt, mint ami jelenleg van, majd amikor ott váltás történt, az új miniszter viszonylag gyorsan rájött, hogy itt teljes csőd ez az irány, amit követnek, mert helyben sokkal jobban lehet érvényesíteni ezen, egyébként nemzetünk közös értékét megtestesítő ingatlanok és ingó vagyonok feletti gondoskodást, annak fejlesztését, minthogyha egy nagy regiszterben tartanák ezt az egészet. Na, ebben a törvényben, a 2012. évi CLII-esben öltött ez testet, amelynek hatálybalépése 2013. január 1-je, pontosan megegyezik azzal a dátummal, amikor is a közintézmények tekintetében megpróbálják helyrehozni azt, amit korábban elrontottak, a közoktatás tekintetében meg ez a nap az államosítás napja. Egy ugyanazon területen, ahol, mint az előbb mondtam, például Győr esetében, de bármely magyar város esetében, akik mégiscsak közösen gondolkodtak közgyűjteményekről, múzeumokról, iskolákról, két év alatt azt látták, hogy fenntartóváltás következik be, de mire rájöttek volna, hogy a fenntartóváltással járó összes problémának mi a megoldása, addigra megint történt egy fenntartóváltás, és kezdődött az egész procedúra elölről.

Teljesen más irányba megy ugyanabban az országban, ugyanabban az önkormányzatban, ugyanazokon a területeken a magyar társadalompolitika két meghatározó irányában, a közoktatásban és a kultúrában az a folyamat, amit levezényelnek. Ezt azért majd tessenek megmagyarázni, hogyan lehet, hogy az egyik oldalon esküdöznek a centralizációra, és az összes magyar iskolát állami fenntartásba veszik ‑ ugyan önök nem azt a szót használják, hogy államosítják, csak a magyar társadalom összes többi része mondja ezt és gondolja így ‑, a magyar közgyűjtemények esetében, illetve az érintett közgyűjtemények esetében pedig egy ilyen mandiner történet az, ami megvalósul, és aztán most, a 2013. január 1-jétől kialakított álláspontjukat - megjegyzem, azóta is eltelt mégiscsak majdnem két és fél év ‑ most itt próbálják tisztázni.

Nekem egyébként nem ezzel az iránnyal van a bajom, a másikkal, de minthogy ez a törvény nem a közoktatásról szól, abba nem akarok belemenni, csak szeretném érzékeltetni, hogy az nem megy egy országon, egy területen, egy ugyanazon lakosságkörön belül, akik délelőtt iskolába viszik a gyermekeiket és látják az államosítást, jó esetben délután a pedagógus elviszi a múzeumba a diákcsoportot vagy esetleg a szülő, ott meg egy teljesen más irányt lát, és ez egyébként a működésben is természetesen testet ölt. Ez nem egy egységes gondolkodásmód, nem egy koherens megjelenítése mindannak, amit elérni kívánnak, tartok tőle, hogy azért, mert nem volt tiszta, hogy mit akarnak, se az egyik ügyben, se a másik ügyben.

Ha már azonban, mint ahogy például azzal is egyetértek, hogy ez egy nagy jelentőségű, nem egyszerűen finomhangolás, akkor nem gondolják, hogy egy ilyen jellegű törvénynek mégiscsak a kormánynak kellene a Magyar Országgyűléshez fordulnia és a véleményét, szavazatát, kritikáját kérnie? Jogi értelemben természetesen teljes jogukban áll ezt egyéni képviselői indítványként beterjeszteni, a stíluson én még mindig vitatkoznék, bár sok tekintetben nyilván az elmúlt fél évtized kiábrándító volt e tekintetben is, de amikor nemzeti kincsünknek egy teljesen kézzelfogható, igen jelentős részéről van szó, ez nem egyszerűen csak elegancia kérdése, hogy a kormány mondja-e vagy pedig bármilyen jelentős befolyással bíró, talán öt kormánypárti képviselő. Azt szeretném fölvetni, hogy emögött mégiscsak az a tartalom van, és örvendek, hogyha a megyei jogú városok képviselőivel folytattak egyeztetést, de a törvény mégiscsak másfajta egyeztetéseket ír elő abban az esetben, ha a kormány a beterjesztő. Ez a bizalmat nem túlságosan erősíti ebben az esetben a beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban.

Arra pedig külön szeretnék kitérni, hogy aki nem látja, hogy itt nem önmagában kizárólag kultúráról van szó, hanem igen jelentős nemzeti vagyonról, az félreérti a helyzetet. Belátom, azt nem tudhatták, legfeljebb ellenzékiek remélhették, hogy mire ez beterjesztésre kerül, a törvény számos pontjának kétharmados volta miatt itt nem önmagában a saját kormánytöbbségükkel kellene egyeztetni. Jelen esetben mégiscsak a beterjesztett törvény leglényegesebb pontjai kétharmados, sarkalatos törvényjavaslati pontok, amelyekhez jó néhány nem kormánypárti képviselőnek kell megnyerniük a szavazatát.

Abban a formában, ahogy előterjesztették, és abban a formában, ahogy nem világos mindaz az irány, amelyet 2010 óta, és nem önmagában ezzel a törvényjavaslattal a magyar kultúra, ezen belül a magyar közművelődés ügyével végeznek, ezek az igen jelentős oda- és visszalépések, amelyben meggyőződéssel én itt végigvitatkoztam ezt az időszakot különböző kollégáimmal ‑ ellenzékként ‑, akik a kormánytöbbségben a kultúra ügyét államtitkárként államtitkár úr előtt is többekkel, meggyőződéssel vallották annak az ellenkezőjét, amit én itt most látok, és nem kétséges, hogy önök most jó szándékkal próbálják finomítani mindazt, amit nem kis mértékben előidéztek.

Hallottam itt néhány mondatot a költségvetési részekről. Bár ez nem a költségvetés vitája, itt is ugyanazt kell elmondanom, mint amit a kulturális szakmai résznél, hogy ha 2012-ben kezdődött volna a magyar közművelődés története, akkor nem nagyon lehetne belekötni abba, amit itt hallottam, hogy történetesen lépésről lépésre, különböző módon emelkedett a költségvetése ennek a szférának. Azért tessenek szívesek lenni emlékezni, hogy 2010-12 között 35 százalékkal csökkentették átlagosan a magyar közművelődés költségvetési hozzájárulását az egyébként, elismerem, 2010-ben már messze nem fényes költségvetéshez képest, ami lényegesebb csekélyebb volt, mint 2008 előtt. Ennek az okait mindannyian ismerjük, ha kérdezik, elmondom, de ha nem kérdezik, akkor is tudjuk mindannyian. De azt az állítást önmagában fölhozni a Magyar Országgyűlés vitaülésén, hogy egyébként emelkedett a költségvetés 2012-ben, és nem hozzátenni, hogy egyébként sok tekintetben éppen csak hogy eléri most vagy éppen csak hogy meghaladja azt, amit sikerült előidézniük 2010-2012, történetesen 2013. január 1-jéig, ez olyan féligazság, ami nem mutatja be az egészet.

Ezért a Szocialista Párt frakciója nevében azt a javaslatot teszem önöknek, kérem, fontolják meg, hogy tartalmi és formai okokból és a beterjesztéshez képest előállt változások miatt ‑ történetesen, hogy beterjesztettek egy olyan törvényt, amelynek kétharmados részei, méghozzá fontos részei vannak, amikor beterjesztették, rendelkezésükre állt a kétharmad, amikor a Magyar Országgyűlés ezt a mai nappal tárgyalja, pedig nem áll már a rendelkezésükre a kétharmad ‑ ne egyéni képviselői indítványban, továbbá kormány-előterjesztésként a megszabott legkülönbözőbb szakmai és nem szakmai körökkel történő egyeztetés után a kulturális kormányzat, illetve az azt átfogó minisztérium előterjesztésében hozzák ezt a törvényt, ez egy más megítélés lenne.

Jelen pillanatban azonban ilyen formában és ebben a megjelenítési módjában, ahogy előttünk áll, az MSZP frakciója ezt az előterjesztést nem fogja támogatni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
66 109 2015.04.20. 1:01  109

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Gyöngyösi Márton és Mirkóczki Ádám képviselő urak, a Jobbik képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni a miniszterelnöknek: „Kinek az érdeke?” címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Hende Csaba honvédelmi miniszter urat jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a személyét. (Gyöngyösi Márton: Köszönöm szépen, elnök úr. Megvárnám a miniszterelnök urat a kérdésemmel.) Képviselő úr megvárja a miniszterelnök urat.

Ebben az esetben Volner János képviselő úr következik, aki „Miért állhat le az uniós pénzek kifizetése?” címmel kíván feltenni azonnali kérdést a miniszterelnöknek. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter urat jelölte ki. Azt szeretném kérdezni a képviselő úrtól, hogy elfogadja-e. (Volner János bólint.) Elfogadja a válaszadó személyét. Öné a szó, képviselő úr. Tessék.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 24 2015.04.27. 3:02  23-29

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! A felsőoktatás átalakításának terve ismét igen erőteljes ellenkezést váltott ki elsősorban a közvetlen érdekeltekből, az egyetemi hallgatók és egyetemi oktatók, professzorok széles körében.

Nem a politikát, a politikai vitát szükséges a középpontba állítani, hanem épp azokat a kérdéseket, amelyek a felsőoktatás színvonalának, szakmaiságának, működésének leglényegesebb elemei.

Tisztelt Államtitkár Úr! Megítélésem szerint szakok indításának, szakok belső tartalmának meghatározása tipikusan nem politikai feladat. Nem az állam és egy kormányzat feladatköre, hogy bármely kutatási, oktatási területen a szakmai tartalmat meghatározza. A tudomány, a kutatás, a felsőoktatás elsődleges feladata és egyben felelőssége is, hogy ezeket elvégezze, megítélje, és a hagyományoknak megfelelően a felsőoktatás színvonalának egy meghatározó eleme, hogy maga az intézmény, az évtizedeket oktatással, kutatással eltöltött professzorok, oktatók és az intézmény választott vezetése végezze el ezt a szakmai feladatot. Ebben a politikának, én úgy gondolom, nem kell szerepet vállalnia.

Az önök kormányának világosan érzékelhető célja, hogy mindent központilag irányítson, az élet legkülönbözőbb területein határozza meg, hogy mi a jó és mi a nem jó. Teljesen felesleges! Ugyanígy van ez a felsőoktatással is. Azt gondolják, ha meghatároznak központilag mindent, és a központi akarat megtestesítőiként hol a kancelláriai rendszer bevezetésével, a kancellárok kinevezésével, hol ‑ mint újabban ‑ testületek mesterséges létrehozásával, a konzisztóriumok rendszerével mindent felügyelet alatt tartanak, ezáltal a felsőoktatás színvonala javul. Óriási tévedés! Felhívom a figyelmet, hogy önök folyamatosan csorbítják a felsőoktatás évszázados autonómiáját, a megválasztott vezetők, a rektorok mozgásterét pedig gyakorlatilag jelképessé tették. Lassan egy rektornak semmilyen más felelőssége nincs, mint hogy protokolleseményeken felvegye a rektori láncot.

Önök úgy gondolják, hogy ezáltal ismételten javul a felsőoktatás színvonala. Még egyszer megismétlem: ez óriási tévedés.

Mindezek alapján azt kérdezem az államtitkár úrtól: a kancellárok kinevezése után mi a valódi célja a kormánynak a felsőoktatási konzisztóriumok létrehozásával? Miért gondolják, hogy minél kisebb a felsőoktatási autonómia, annál magasabb az oktatás színvonala? Miért gondolják, hogy az oktatás területén és minden részletében a nagybetűs irányító központ mindig mindent jobban tud, mint professzoraink, oktatóink, felsőoktatási intézményeink? Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 28 2015.04.27. 1:10  23-29

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nem fogadom el a választ. Egyáltalán nem azt érzékeltem, hogy hallgatók százai örömünnep miatt vonulnak Budapest utcáin. Egyáltalán nem azt láttam, hogy az előbb idézett véleményt olvasták fel egymás között, és ezért örömükben a Nagykörutat vették célba. Egyáltalán nem azt érzékelem, hogy az egyetemi oktatók, az egyetemi rektorok a kancellárok kinevezésének és ezáltal csökkentett mozgásterüknek örülnek, és egyáltalán nem gondolom, hogy az a megfogalmazás, miszerint a kancellár semmi másért nem felel, csak azért, aminek financiális háttere van, az egy helyes megközelítés lenne, mert egyáltalán nem ismerek egyetlenegy olyan területet sem a felsőoktatásban, aminek ne lenne financiális háttere.

A Magyar Akkreditációs Bizottság teljes jogú tagságát talán nem véletlenül vonta meg az európai szervezet, mert ott is az önök kormánya teljes egészében át takarta venni a hatalmat. Mindezek alapján semmilyen színvonalemelést nem látok, csak süllyedést és káoszt. Nem fogadom el a választ. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 140 2015.04.27. 1:50  139-146

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Pesterzsébet és Kispest országgyűlési képviselőjeként szólalok fel. Választókerületem közvetlenül határos az egykori Budapesti Vegyi Művek Illatos úti telepével, ahol a környezetszennyezés ügye immáron országosan ismert problémává lett.

Tisztelt Miniszter Úr! Több mint fél évvel ezelőtt, október elején írásbeli kérdést intéztem önhöz, ebből szeretnék idézni: „Tisztelt Miniszter Úr! Az említett telepen és környékén tragikus állapotok uralkodnak. Sok ezer veszélyes anyagot tartalmazó hordó rozsdásan áll, egy részükből folyamatos a veszélyes anyag szivárgása a talajba. Ez a helyzet a főváros területén rendkívüli kockázatot jelent.” A múlt héten, tisztelt miniszter úr, Ferencváros polgármestere, akinek a területén van ez a bizonyos telep, egy teljesen normális egyeztetést hívott össze, az ön környezetvédelemért felelős államtitkára is ott volt, én is ott voltam. Mindketten hallottuk, hogy konkrét ígéretek hangoztak el, volt olyan ígéret, amely intézkedést ígért másnapra. Már nem mindig más napra, hanem a megbeszéléshez képesti másnapra.

Azt szeretném kérdezni, tisztelt miniszter úr, azonnali kérdés formájában, hogy az óta a megbeszélés óta, ahol konkrét ígéretek elhangzottak, történt-e valami, történt-e intézkedés. Nem politikai botrányt akarok kavarni, hanem megoldást, mert az emberek félnek. Félnek a szennyezéstől. Arra kérem önt, önöket, oldják meg. Kérem, ismertesse, milyen megoldási lehetőséget lát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 144 2015.04.27. 1:07  139-146

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A jogszabályok pontos ismertetését nem vonom kétségbe, hogy megtette, csak ezekről a talajvíz nem tud, így aztán a talajba került szennyezést a talajvíz nagyobb területre mossa át. Katasztrófa közeli helyzet van.

Arra kérem önt, a tisztelt minisztériumot és a kormányt, az államtitkárától azt hallottam több alkalommal, hogy több fázisban oldható meg ez a kérdés. Én hiszek neki. Azt mondta, 1,1 milliárd forint az a költség, amelyből elszállíthatják ezeket a hordókat, amelyekből a talajba megy át a szennyezés. Felelős kormánytagként, mint aki egy nagy minisztérium jelentős büdzséjéért felel, azt akarom kérdezni a miniszter úrtól ‑ és nagyon kérem, hogy konkrét választ adjon ‑, hogy rendelkezésre áll-e ez az 1,1 milliárd forint. Az és nem más tudja megnyugtatni a ferencvárosi, a pesterzsébeti meg a kispesti polgárokat.

Kérem szépen, hogy erre konkrétan válaszoljon. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
78 32 2015.05.29. 17:27  1-144

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! A felsőoktatás ügyéről szeretnék beszélni. A felsőoktatás sajátos helyzetben van a törvényhozás tekintetében. Ugyanis nemcsak a jövő évi költségvetési javaslatnak része értelemszerűen, hanem a felsőoktatási törvény módosítása is a legközelebbi jövőben a tisztelt Ház elé kerül. Következésképpen, ha a kormánynak megvan a szándéka, akkor úgy szakmai, mint financiális alapon rendezheti a felsőoktatás jelenlegi helyzetét. A szakmai javaslatokat majd a felsőoktatási törvény módosításánál fogom elmondani, most a financiális, a költségvetésre tartozó dolgokról akarok beszélni.

Nézzük először a tényeket! 2010-ben a kormányváltáskor a felsőoktatás állami támogatása 186 milliárd forint volt. Ezt aztán a szegény Széll Kálmánról elnevezett két tervükben önök igen alaposan megnyirbálva lecsökkentették úgy, hogy a mélyponton 123 milliárd forint volt a támogatás. Ha összevetjük, akkor láthatjuk, hogy a 123 milliárdról történt egy elmozdulás, évről évre valamit hozzátettek, most is ez történik, 3,4 százalékos növekmény lesz.

Ha ennek azonban a belső szerkezetét megnézzük, akkor lehet látni, hogy ez valójában nem a felsőoktatás szerves részének növekménye, nem az a költségvetés-növekmény, ami ténylegesen a felsőoktatási intézményeket szolgálja. Nyilván önök is tudják, hogy számos gyakorlóiskola a közoktatás része, de a felsőoktatás bizonyos intézményei a fenntartók, ezért az életpályamodell, illetve az ingyenes gyermekétkeztetés költsége itt épül be a megfelelő, nagyon helyes célokat szolgálva, hiszen a fenntartó egy-egy adott felsőoktatási intézmény. Így aztán a 153 milliárd forint, ami jelenleg a tervezetben szerepel a felsőoktatás 2016. évi költségvetési támogatására, azt kell mondjam, még mindig több mint 25 milliárd forinttal marad el a 2010. évitől, amikor átvették a kormányzást.

Föl kell tételezni akkor, hogy itt tudatosságról van szó. Történetesen nem arról, hogy a felsőoktatásnak nem lehetne juttatni legalább annyi pénzt, mint a válság kellős közepén, a 2010-es naptári évben, hanem van egy olyan elképzelés, miszerint a felsőoktatásnak nem kell több állami támogatás, a felsőoktatás színvonalemelése nem azon múlik, hogy ezt a jelenlegi összeget nagyságrendileg emeljék. Én ezt a nézetet vitatom.

Azt mondhatom önöknek, és nyilván, ha kapcsolatba kerülnek főiskolákkal, egyetemekkel vagy éppen ott dolgozókkal, akkor tudhatják és láthatják, hogy a viszonyok elérték azt a kritikus szintet, ami már nemhogy a színvonal megtartásához nem elegendő, hanem színvonalesést hoz.

Azt állítom önöknek, hogy az a költségvetés és az a szerkezet, amibe a felsőoktatást hozták, nem szolgálja a magyar felsőoktatás érdekét, semmiképpen sem eredményez színvonal-emelkedést. A színvonalmegtartás kitűzött célja pedig elbukott. Sajnos, a magyar felsőoktatásban láthatóan és érezhetően színvonalcsökkenés történik. Ha valaki nemcsak a számokat látja, hanem a számok mögötti részleteket is, akkor tudhatja, hogy ezek bizony világosan alátámasztják az előbb elmondottakat.

Ugyanakkor lehetne azt is mondani, hogy négy év vajúdás után számos személycsere és többféle elbukott, némely esetben teljesen megalapozatlan koncepció után van egy olyan stratégia, ami vitára, szakmai vitára alkalmas. Nézzük meg ennek a szakmai vitának az eredményét, és abból vonjuk le a következtetést! Természetesen ez nem magyarázza az elmúlt öt év semmittevését felsőoktatás terén. Valljuk meg őszintén, hogy a 2011 őszén elfogadott új nemzeti felsőoktatási törvénynek nevezett förmedvény mindannyiunk számára elfogadhatatlan. A mindannyiunk most nem az ellenzéket jelenti, hanem a felsőoktatáshoz valamit is értő számára, akár kormányzati padsorokban ülnek, akár ellenzékiben, vagy egyáltalán nem ülnek padsorokban, csak egy kicsit ismerik a felsőoktatást.

Ott sajnálatos módon olyan koncepciózus tévedések történtek, lehet, hogy az időhiány, de inkább a hozzá nem értés miatt, amelynek orvoslására mindenképpen szükség van. Az a stratégia, ami elkészült, kétségkívül hordoz magában olyan elemeket, amelyek mindenképpen egy megalapozott szakmai vitát indukálhatnak. Az eredményt meglátjuk. De, ahogy mondtam, ezt majd a felsőoktatási törvény módosításánál vitassuk meg. Itt inkább az a kérdés, hogy ez a költségvetés, ami előttünk fekszik, kellő feltételrendszert nyújt-e egy egyébként elfogadható stratégia megvalósításához. Én azt állítom, hogy nem.

Azt állítom, hogy az a töredéknyi emelkedés a költségvetésben, amit az előbb említettem, belső szerkezetét nézve világosan megmutatja, hogy nem ezt a célt szolgálja.

(11.10)

Akkor viszont az a 153 milliárd forintosköltségvetési támogatás, annak a nagy ívű elképzelésnek a megvalósításához, amiről beszéltünk és nyilván fogunk beszélni, az én megítélésem szerint nem elegendő. A felsőoktatás jelenlegi helyzetének kimozdítása elengedhetetlen, és ennek során nem csak azokat a demonstrációkat kell figyelembe venni, amelyek időről időre elhamarkodott döntések vagy éppenséggel, mint legutóbb, álhír miatt voltak, nagyon sok mindent mutat a belső hangulatról, arról a feszültségről, amelyet fél évtized bizonytalansága, koncepciótlansága és a felsőoktatással való nemtörődömsége eredményezett, hanem a hallgatók mellett az oktatók, a felsőoktatási intézmények vezetői és az újra életre hívott felsőoktatási kerekasztal számos szereplője is bizonyít.

Már önmagában az egy gyalázat, hogy 2010 után éveken keresztül gyakorlatilag nem működött semmilyen felsőoktatási szakmai érdekegyeztetés, mert kimondottan politikai okokból, történetesen azért, mert mi hoztuk létre és működtettük a felsőoktatási kerekasztalt, ezért azt az akkori vezetés eltörölte, tényleg meglepően ostoba módon. Aztán amikor már nagy bajok voltak, és ezrek követelték a felsőoktatás szakmai módosítását és a vezető államtitkár asszony lemondását, akkor a miniszter úr létrehozta, illetve újra életre keltette a felsőoktatási kerekasztalt. Ha a magyar felsőoktatás belső szerkezetét és problémáit nézzük, azt állítom önöknek, hogy nem egyszerűen egy szerkezetmódosítás, nem egyszerűen különböző tematikus megfontolások azok, amelyek megállíthatják a színvonal csökkenését, hanem szükség van egy másfajta eszközre is, arra az eszközre, amely a felsőoktatásban dolgozók érdekeit védi, illetve a színvonalat emelheti.

Azt állítom önöknek, hogy ehhez bérrendezésre van szükség. Azt állítom, hogy az a színvonal-emelkedés, amelyet mindannyian akarunk, financiális lépések nélkül lehetetlen. Ezért a frakcióm nevében is azt a javaslatot teszem a tisztelt Országgyűlésnek, hogy fontolja meg a jelenleg előttünk fekvő költségvetési javaslat módosítását és a felsőoktatásban fogadják el, tisztelt kormánypárti és tisztelt ellenzéki képviselők, annak az indoknak a jogosságát, hogy a felsőoktatásban 20 százalékos béremelésre kerüljön sor. Egészen pontosan: a felsőoktatásban dolgozó oktatók számára javaslunk 20 százalékos béremelést, a felsőoktatásban dolgozó nem oktatók számára 15 százalékos bérnövekményt.

Minthogy költségvetésről beszélünk, és nem szeretném, ha ez egy politikai szlogen szintjén maradna a fejükben, ezért ismertetem ennek a javaslatnak a részleteit. Tisztelettel kérem, hogy fontolják meg, és folytassunk erről vitát. A magyar felsőoktatásban oktatói munkakörben 16 ezer dolgozó van, 6 ezer részfoglalkoztatású. Az ő jelenlegi bértételük évenként 118 milliárd forint. Ha ennek a 20 százalékát vesszük emelésként, akkor az 23,6 milliárd forint, illetve az ehhez kapcsolódó járulékok. Nem oktatói munkakörben 14 ezren dolgoznak, az ő jelenlegi bértételük 60 milliárd forint. 15 százalékos béremelés esetén ez 9 milliárd forint, plusz a járulékok. Ha mindezt összeadjuk, akkor 32,6 milliárd forint, plusz a járulékok, összesen kerekítve 42 milliárd forintról beszélek.

Azt javaslom önöknek, kérem, fontolják meg, hogy a magyar felsőoktatás színvonalemelése érdekében ezt a 42 milliárd forintot a költségvetésbe önök is javasolják. Nem azt állítom, hogy bérrendezéssel a magyar felsőoktatás minden problémája megoldható, de azt állítom, hogy bérrendezés nélkül a magyar felsőoktatás problémái nem oldhatók meg. Ezért kérem, használjuk ki azt a lehetőséget, amelyet akár tudatos tervezés, akár a kormányzat mechanizmusa eredményezett, történetesen, hogy egy hónapon belül beszélünk a költségvetésről és a felsőoktatási törvény módosításáról, magyarul, megvan a lehetőség arra, hogy a felsőoktatás belső strukturális kérdéseiről a szaktörvény esetében váltsunk szót és döntsenek, döntsünk helyesen, és megvan a lehetőség arra, hogy a költségvetési javaslat tárgyalásakor a financiális feltételeket teremtsük meg. Azt állítom önöknek, hogy bármilyen strukturális változás is, legyen az a legjobb irányú, ezt nem zárom ki, ez benne van, ez financiális feltételek biztosítása nélkül nem tud eredményt hozni, és nem önmagában a strukturális átalakítás szükséges, hanem a több mint fél évtizede mozdulatlan felsőoktatási bérek korrigálása, 20 százalékos, illetve 15 százalékos emelése.

Ha nem egyszerűen bérrendezésről beszélünk, hanem az indokait is engedik megvizsgálni, akkor önöknek is nyilván van arról tapasztalatuk, hogy a magyar értelmiség, a magyar oktatói-kutatói közösség egészében - hogy egy más témát most ne is hozzak részletesen ide a magyar hallgatóság körébe - milyen nagy arányban vannak azok, akik jelenüket, közeljövőjüket már nem Magyarországon képzelik el. Azt állítom önöknek, hogy az az értelmiségi emigráció, amely Magyarországon most már nem foltokban, hanem összefüggésekben és nagyságrendben kimutatható, ez igen erőteljesen kapcsolódik a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetéhez, ahhoz a bizonytalansághoz, amely jellemzi az egész területet.

Azt állítom önöknek, hogy amennyiben a strukturális rendezés, illetve az előbb említett és javaslatom szerinti financiális rendezés, bérrendezés nem következik be, akkor ez az értelmiségi emigráció megfordíthatatlanná, visszafordíthatatlanná válik és Magyarországon jó színvonalú oktatók, valóban kvalifikált kutatók úgy hagyják el az országot, hogy ez a továbbiakban, a későbbiekben az országunk egészét és a nemzet egészét nem fogja tudni szolgálni. Ez, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, nem a már - hogy úgy mondjam - hagyományos értelemben vett agyelszívás, ez már nem csak a brain-drain, nem csak az, hogy különböző országok, amelyek kutatásra és oktatásra igen jelentős összegeket fordítanak és immáron tőlünk nemcsak nyugatra, hanem messze keleten is, ők ügynökségeket működtetve a magyar felsőoktatási és kutatói szférából egyéneket vagy éppen teameket visznek el, hanem nem kell már ügynökséget működtetni, a magyar oktatók és kutatók egy része vagy önmagától is elmegy, vagy keresi annak a lehetőségét, hogy elhagyhassa a magyar felsőoktatást. Ennek megváltoztatása, ennek a folyamatnak a megállítása és a magyar felsőoktatás színvonalának emelése közös ügy. Ebben nem kormánypárti meg ellenzéki véleményt, hanem csak felelősen gondolkodó politikai véleményt kell és szabad látni. Erről értelmes vitát folytatni lényeges.

Amint említettem, a szakmai javaslatainkat a felsőoktatási törvény módosításakor meg fogom, meg fogjuk tenni. A financiális javaslat most hangzott el. Minden tekintetben részleteiben kidolgozott, a költségvetés egészében a 42 milliárd forint, amiről beszéltem, ami már a járulékokat is tartalmazza, a költségvetés számára valójában nem jelent tényleges megterhelést. Egy szakmai alapossággal megfontolt politikai döntés szükséges ahhoz, hogy a magyar felsőoktatásban ez megtörténjen.

Végezetül kérem, gondolják végig annak az intézménynek a helyzetét, annak a rektornak a helyzetét és hangulatát, amely intézménynek, és amely rektornak van gyakorlóiskolája, és a költségvetési növekménye a saját intézményében abból áll, hogy a közoktatási életpályamodell miatt a hozzá tartozó középiskola tanárainak megemeli a bérét, a saját egyetemi oktatóinak, kutatóinak meg nem tud adni egy fillért sem.

(11.20)

Nem kell hozzá túlságosan nagy tapasztalat, ez olyan belső feszültséget okoz, amely valóban immáron a felsőoktatás színvonalának romlását eredményezi ismét.

Ezért tisztelettel kérem önöket, hogy a költségvetési törvényhez benyújtandó javaslatunkat, amely az előbb ismertetett felsőoktatási bérrendezést foglalja magában, fontolják meg, fogadják el és szavazzák meg. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 4 2015.06.08. 5:02  3-6

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tegnap pedagógusnap volt, és helyesnek és fontosnak tartom, hogy innen, az ország Házából is köszönetet mondjunk, és én a frakcióm nevében köszönetet mondjak minden magyar pedagógusnak, mindazoknak, akik gyermekeink, unokáink oktatásáért és neveléséért áldozatos munkát végeznek. Kérem, hadd említsem meg azokat is, akik az iskoláinkban nem pedagógusként, de ugyanígy fontos feladatot látnak el az oktatás terén.

Ők azok ‑ a pedagóguskollégák ‑, akik az ország egyik legfontosabb rendszerét, az iskoláinkat, az oktatásügyet fenntartják, és erről a rendszerről a pedagógusnap kapcsán is beszélni kell. Mi úgy ítéljük meg, hogy azok a változások, elsősorban a korábban önkormányzati kézben levő iskolák államosítása egy túlcentralizált, túlközpontosított szisztémát hozott létre, amelyben egycsatornás döntések nagyon sokszor meggondolatlan és hibás eredményekhez vezetnek.

Úgy ítélem meg, hogy ezzel a lépéssel egyébként szükség volt központosításra, de önök, illetve akik ezt végrehajtották, eltévesztették a mértéket és eltévesztették az arányt. Mióta önálló magyar oktatásügy van, azóta ennyire központosított rendszer nem volt soha; sem az első világháború előtt, sem a két világháború között, sem a második világháború és a rendszerváltás között egyetlenegy szakaszban sem.

Vannak olyan lépések, amelyeket ugyanakkor helyesnek tartok, és éppen azért, mert kritikusan szemlélem mindazt, ami az oktatásügyben folyik, föl kell hívnom a figyelmet olyan lépésekre, amelyeket, úgy gondolom, helyesen és jól tesznek. Helyes, hogy figyelmet fordítanak az óvodáztatásra és a magyar óvodákra, amelyek az iskola előtti nevelés meghatározóan fontos intézményei. Helyes, hogy felmenő rendszerben bevezetik az iskoláinkban az ingyenes étkeztetést; persze nyilván ennek oka az elszegényedés, amely az elmúlt fél évtizedben csak nőtt, és rosszabb állapotot produkált, mint korábban bármikor a rendszerváltás óta.

Ugyanakkor súlyos hibának tartom, és kérem a tisztelt kormánypártokat is, gondolkodjanak el azon, amit most terveznek, hogy a szakképzést a gimnáziumi oktatás kárára kívánják növelni. Ne legyen félreértés: modern szakképzésre szükség van, és helyes, ha a fiatalság jó része modern szakképzésben részesül, és nyugodtan kimondhatjuk: a szakképzésben, a szakmunkásképzésben fontos feladatok vannak.

Az az elhatározás azonban, hogy a gimnáziumi férőhelyeket csökkentik, aminek nyilvánvalóan az az oka, hogy azt akarják, hogy kevesebb diplomás legyen, hogy kevesebben járjanak egyetemre, ez egy meggondolatlan, buta és kimondottan rossz, távlatokat egyáltalán nem nyitó kérdés. Arra nem akarok hivatkozni, hogy ezt a világon sehol nem csinálják, mert önök számos kérdésben olyasmit csinálnak, amit a világon sehol sem. Higgyenek benne! Ettől még azt kell mondjam, hogy ez egy meggondolatlan és téves lépés.

Különösen felháborítónak tartom, hogy vannak olyan helységek, amelyekben bizonyos gimnáziumokban felmenő rendszerben meg kívánják szüntetni a teljes gimnáziumi képzést. Évtizedes múltra visszatekintő iskolákat fognak megszüntetni, és a gimnáziumi képzést kivezetik.

Ezért hangozzék el azon magyar települések neve, amelyekben bizonyos gimnáziumokban önök felmenő rendszerben meg akarják szüntetni a gimnáziumi oktatást: Bácsalmás, Balatonboglár, Balatonfűzfő, Balmazújváros, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Celldömölk, Csenger, Csorna, Füzesabony, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Kisbér, Kiskunmajsa, Komló, Kunhegyes, Kunszentmárton, Lőrinci, Martfű, Nagyatád, Oroszlány, Polgár, Pusztaszabolcs, Püspökladány, Siklós, Szeghalom, Szigetvár, Tab, Tiszalök, Tokaj, Túrkeve.

Ez szégyen! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(13.20)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 129 2015.06.09. 15:03  126-163

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszony és Képviselő Urak! Egy egyetemről szóló törvényjavaslat áll előttünk. Az egyetemeket felügyelő, minden országban az oktatásért felelős minisztérium pedig nemcsak személyében nincs itt, hanem előterjesztőként sem. Nem gondolom, hogy azért nincsenek itt, mert máshol múlatják az időt, talán érdemes boncolgatni, hogy hogyan lehet az, hogy Magyarország egy jelentős fejlesztésre ítélt egyeteméről beszélünk egy külön törvényjavaslatban, aztán az a miniszter, az az államtitkár, az a tárca, amelyik az egyetemekért és az oktatásért felel, az a törvény vitájában sem meg előterjesztőként sincs itt.

Sőt, ha alaposan elolvassuk a törvényt, lehet látni, hogy nemcsak ilyen minőségében nincs itt, hanem ennek az egyetemnek a kapcsán javaslattételi joga sincs, egyáltalán az oktatásért felelős tárcának semmilyen jogosítványa nincs. Ez egy olyan egyetem, ami nem az oktatás alá tartozik, mert példának okáért a 6. §-nál azt olvasom: „Felhatalmazást kap a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, hogy az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter és a rendészetért felelős miniszter egyetértésével rendeletben határozza meg” ‑ és utána leírja, hogy mit. Az oktatásért felelős tárca itt sincs megemlítve.

Azt kell mondjam önöknek, hogy itt nem munkamegosztásról van szó, hanem ‑ és ezt a parlament nyilvánossága előtt el kell mondani ‑ egy olyan szakmai vitáról, ami egyébként oktatással foglalkozó szakemberek számára vállalhatatlan. Ez az egyetem nem illeszkedik a magyar felsőoktatás sorába, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a jelenlegi tisztelt kormány politikai elképzelésének sorába illeszkedik. Ez az egyetem nem szakmai alapokon áll, ez az egyetem politikai alapokon áll.

Ezért talán vizsgáljuk meg, hogy mi áll ennek a politikai szándéknak a hátterében, mi az, amiért nincsen külön törvény az ország legnevesebb és leghíresebb egyeteméről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről; nincsen külön törvény a Budapesti Műszaki Egyetemről sem, de a Debreceni, a Pécsi vagy a Szegedi Tudományegyetemről sem, mert ezekről a felsőoktatási törvényben fogunk vitatkozni éppen pénteken. Hoppá, milyen furcsa egybeesés! Egy hét alatt együtt tárgyaljuk a felsőoktatás helyzetét, az azt módosítani kívánó jogszabályt, 72 órán belül itt van a felsőoktatási törvény a parlament asztalán, de egy egyetemről szóló törvény nem a felsőoktatási törvény vitájába kerül beemelésre, 72 óra időtartam alatt, még csak azt sem lehet mondani, hogy valamilyen oknál fogva nem kívánják a felsőoktatást módosítani. Dehogynem! Elkészítettek egy stratégiát, lehet bírálni, lehet egyetérteni vele.

Megnyitották a felsőoktatási törvényt, nagy visszhangot kiváltva a parlament elé hozzák a nemzeti felsőoktatási törvénynek nevezett jogszabályt módosításra, és van egy egyetem, amiről meg nem a felsőoktatás keretein belül beszélünk, hanem egy külön törvényben, aminek az előterjesztője sem az oktatásért felelős tárca, hanem a Miniszterelnökség ‑ vagy bárki.

Én Európában és nem csak az Európai Unióban, nem hallottam egyetlenegy olyan felsőoktatási egyetemről, felsőoktatási intézményről, amelynek ha bármilyen tevékenységét a kormány módosítani kívánta, akkor nem a felsőoktatási törvény keretein belül, hanem egy külön törvényben módosította.

Nézzük meg valóban, mi ennek a módosításnak az alapja! Ez egyébként államtitkár úrtól, illetve aki írta a szövegét, el is hangzott. Történetesen, hogy az államtudományok, illetve részben az államtudományok területén felsőoktatási tevékenység folytatására kizárólag az egyetem, már hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogosult. Azt gondolom, hogy itt nem elég körültekintő a jogalkotó, mert az államtudományokat nem jól értelmezi. Meg kell nézni, hogy mit nevezünk államtudománynak. Tisztelettel közlöm, hogy az államtudományok kategóriájába az államelmélet is beletartozik.

Akkor kövessük végig, hogy mi is történik a gyakorlatban a magyar felsőoktatásban! Az államelmélet első magyar művelője egy nagyszerű erdélyi ember volt, Kovacsóczy Farkas, híres munkája: De gubernatione Transylvaniae, 1598-ban jelent meg Erdélyben. Azt javaslom, hogy ha elfogadják ezt a törvényt, akkor először üzenjék meg a Szegedi Tudományegyetemnek, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, Debrecennek meg Szegednek, hogy ők ne merjék tovább tanítani a magyar államelmélet első munkáját és Kovacsóczy Farkas tevékenységét, mert ebben a törvényben az van, hogy arra kizárólag ‑ minthogy az államelmélet, higgyék el, az államtudomány része, itt van a törvény szövegében, hogy erre kizárólag ‑ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogosult.

De ha már itt tartanak, szerintem ne álljanak meg itt! Foglalják törvénybe, hogy Platónt csak Szegeden lehet tanítani. Aki a Debreceni Tudományegyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen vagy Kaposvárott ki meri ejteni Platón nevét, az ennek a törvénynek a megszegője, márpedig aki törvényszegő, azt minimum a jogszabály megsértéséért felelősségre kell vonni.

Javaslom, hogy azt is jelöljék ki, hogy Arisztotelészt viszont csak Debrecenben lehet tanítani, mert mégiscsak helyes ez a munkamegosztás. Ezért kérem szépen, hogy foglalják azt jogszabályba, hogy aki ezentúl Budapesten, Pécsett vagy Miskolcon Arisztotelészt mer tanítani, az Magyarországon megsérti ezt a jogszabályt, mert idézem még egyszer: erre kizárólag ez az egyetem jogosult.

De ha netalántán találnak olyan professzort, aki a nemzetközi jog atyját, Hugo Grotiust tanítja ‑ alapvető munkája: De iure belli ac pacis, Párizs, 1625 ‑ az, kérem szépen, ennek a törvénynek az értelmében, hacsak nem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, még az is lehet, hogy bilincsbe kerül, mert mégiscsak, hát, micsoda disznóságot követ el, megszegi ezt a jogszabályt. És azt javaslom, hogy miniszterelnökségi szinten mindenkit, aki államelmélettel foglalkozott ebben az országban meg Európában meg a világban, osztályozzanak, és osszák be, hogy melyik egyetemen lehet tanítani Marcus Aureliust. Én javaslom, hogy a Miskolci Egyetemet válasszák, mert a gondolatait mégiscsak a Garam partján írta, az meg sokkal közelebb van, mint Pécs.

(18.40)

Ez egy logikus érvelés. Mert ebben a jogszabályban, igen tisztelt államtitkár úr, igen tisztelt parlament, az van, hogy az államtudományokat márpedig ezután kizárólag ‑ ez, kérem, itt van, kiegészül; nem véletlen gondolkodtak is rajta, hogy hova tegyék, jól meg is találták a helyét, mindjárt kiegészítik az 1. §-t; még egyszer idézem, most a szöveg elejét hagyom -: ezen tudományok tekintetében a felsőoktatási tevékenység folytatására kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogosult. Ha azt gondolják, hogy ebben bármilyen humor van, nagyon tévednek.

De folytassuk még, és vigyük tovább ennek a törvénynek a gondolatmenetét, mert arról is beszél, hogy nemcsak az államtudomány, mert ilyen Kovacsóczykról meg Grotiusokról tényleg nem kell szót ejteni, majd azt szépen beskatulyázzák; szerintem hozzák törvény elé, de ne kétharmadost, mert mi nem fogjuk megszavazni. Itt van például az a bekezdés ‑ ezt is szó szerint idézem -: valamint nemzetközi és európai közszolgálati szakokon felsőoktatási tevékenység folytatására kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogosult. Ezzel a paragrafussal négy magyar tudományos tanszéket tiltanak be, többek között fölszámolják a Corvinus Egyetem évtizedek óta sikerrel működő nemzetközi kapcsolatok szakát, egyetlenegy hallgató nem jelentkezhet más egyetemen nemzetközi kapcsolatokat tanulni, tudniillik nem lesz. Önök nem azt mondják, igen tisztelt képviselő urak, hogy ne legyen a Corvinus, ne legyen az ELTE, ne legyen a Debreceni Egyetem ‑ ott éppenséggel van ilyen szak ‑, hanem azt mondják, hogy csak és kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lehet, máshol nem. Évtizedes múltra visszatekintő iskolákat számolnak fel. Megjegyzem, például az előbb említett nemzetközi szakon végzettek 90 százaléka helyezkedett el elsőre, 95 százaléka pedig ezen a területen több mint kettő, minimum három idegen nyelvből tett nyelvvizsgát. Ezt meg betiltják, nem engedik.

Kérdezzék majd meg igen tisztelt képviselőtársukat, a Debreceni Egyetem jeles történészét, hogy hogy viszonyul mégis ehhez a történéshez, amikor két emelettel a saját munkahelye fölött működő kollégáit és tanszékét, a nemzeti kapcsolatokat tanító intézetet ott Debrecenben ezzel a törvényi passzussal egész egyszerűen fölszámolják. Mert ott nem lehet. Mi értelme van ennek?

Azt gondolják ugyanis, hogy egy jogszabállyal valóban föl lehet úgy lépni, hogy a tudományok világát és annak évszázados tradícióját egy politikai döntéssel megsemmisítve, azt egy meghatározott helyre beosszák, és azt gondolják, hogy azért, mert akármilyen többségük van, vagy aki ezt kigondolta, bízik valamiféle többségben, ezt meg lehet állítani.

Tisztelettel fölhívom a figyelmüket, hogy ennek világos következményei vannak. Azok, akik ezen a területen dolgoznak ma Magyarországon, nemzetközileg elismert idősebb és kitűnő tehetséggel rendelkező fiatal emberek. Ez az életükbe, a tudományos pályájukba való beavatkozás. Ezt úgy hívják, hogy önkény. Ezek az emberek, ezek a kutatók, ezek a professzorok el fogják hagyni Magyarországot, tudniillik ez az életük, ez a munkájuk, ehhez értenek, ezt tanítják. Tisztelettel kérem megnézni, hogy hány külföldi egyetem és hány külföldi egyetem professzora, hallgatója jelentkezett a jelenleg működő nemzetközi szakokra azért, hogy ezektől az emberektől tanuljon, akiknek önök gyakorlatilag betiltják most a munkakörét, vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézményrendszerébe utalják. De hogyan kényszeríthet bárki egy másik embert arra, hogy ő ne azon az egyetemen tanítson, ahol az elmúlt három évtizedben, hanem kizárólag egy egyetemen, kizárólag egy magyarországi egyetemen, amit önök kiépítenek?

Egyébként az, hogy a közszolgálat számára vagy éppenséggel a Magyar Honvédség számára vagy a rendőrség számára képeznek egy intézményben, ez elfogadható. De hogy jelenleg működő, nemzetközileg elismert szakokat ‑ és kérem, ne mondják, hogy ez olyan duplikáció, olyan párhuzamosság, ahol nem tudnak elhelyezkedni, mert mindenhol el tudtak helyezkedni! ‑ felszámolnak, és azt kell mondjam, tételesen megszüntetnek más helyeket, mire jó ez? Az államtudományok kategóriáját pedig egy paragrafusba venni például a honvédelmi felsőoktatással, a nemzetbiztonsági felsőoktatással ‑ mert ott igenis van annak létjogosultsága, hogy az országunknak szüksége van megfelelően magasan képzett, ilyen kvalitású és kvalifikációjú emberekre. De az államtudományok területét ugyanebbe beosztani ‑ és még egyszer nem fogom az előző kört elmondani, talán még eszembe jutna öt ember, aki filozófiával és államelmélettel foglalkozott az elmúlt évszázadokban ‑, ez egész egyszerűen valóban nonszensz.

Tisztelettel kérem önöket, hogy akár frakcióülésen, akár olyan belső megbeszélésen, ahol szóba jöhet ez a színvonalát tekintve valóban gyalázatos törvény, kérem, hogy gondolják ezt végig, ne hozzák magukat olyan helyzetbe, ami egyrészt a gyakorlatban betarthatatlan! Nyilván én is karikíroztam. Hogyan fogják azt majd számon kérni, tényleg komolyan gondolják, hogy államelméletet nem lehet máshol tanítani, mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen? Vagy elkezdik itt nekem most bizonygatni, hogy az államelmélet nem része az államtudománynak? Javasolom, hogy ebbe a témakörbe ne vágjunk bele, merthogy része.

Ez a törvényjavaslat egy egyetemet ostoba módon kíván privilegizálni. E törvény bizonyos passzusainak van létjogosultsága az előbb említett területen, a honvédség, a nemzetbiztonság, a rendőrség tekintetében, de megszüntetni például nemzetközi kapcsolatok intézeteket, államelmélettel foglalkozó műhelyeket, csak azért, hogy egy ilyen végig nem gondolt jogszabályban maguk ellen fordítsák egyébként a valós felsőoktatás létező, meghatározó személyiségeit, ha már a politikai vitára nem adnak, javasolom, gondolják végig.

Vonják vissza ezt a törvényt, mert semmit nem ér! Fércmunka. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 158 2015.06.12. 15:04  153-184

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy ilyen szűk szakmai körben valóban próbáljunk szakmai beszélgetést folytatni, és majd amikor tele a terem, akkor érdemes politikai jellegű csatákat megvívni. A hozzászólásomban is ilyen kritikai megfontolásokat és bizonyos javaslatokat szeretnék tenni.

Elsőként is azért csak meg kell vizsgálni, hogy miért is kell a felsőoktatási törvényt, a nemzeti felsőoktatási törvényt módosítani. Ennek három okát gondolom én, és azért ki kell mondani, hogy az a 2011-es törvény, amit egyébként számos szakmai és ellenzéki kritika mellett ebben a Házban a többség elfogadott, az szakmailag egy nagyon gyenge munka. Lehetett érteni és érezni, hogy amennyiben a magyar felsőoktatást az a törvény fogja irányítani, akkor ennek alapvető módosítására lesz szükség. Sajnos azt kell mondjam, hogy bizony három év, két tanév a magyar felsőoktatásban áldozatul esett ennek a szakmailag nagyon nehezen minősíthető, politikailag számos jelzőt tudnék mondani rá, de azt kell mondjam, hogy szakmailag valóban gyenge munkának.

A másik ok, ami miatt beszélnünk kell a törvénymódosítás szükségéről, ebben érdemes vitatkoznunk egymással, az a pénzkivonás, amelyet a magyar felsőoktatás állami támogatásával önök 2011 óta elvégeztek. Én továbbra is azt állítom, hogy ennek a mértéke is meg egyáltalán az üzenete a magyar felsőoktatás színvonalának nemhogy a megtartását eredményezte, hanem romlást hozott. Azon a kritikus szinten mozog az állami támogatás, amikor az alapfeladatok ellátása került veszélybe; és a külső bevételek kérdése, ami ilyenkor elő szokott jönni, nem releváns, ha a magyar felsőoktatásról beszélünk, csak akkor releváns, ha egyes intézményekről beszélünk. Tehát nem lehet összehasonlítani az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem lehetőségeit, éppen a tudományokból fakadóan. Hát teljesen nyilvánvaló, nem is nagyon tölteném az időt, hogy a műszaki tudományok, a Budapesti Műszaki Egyetem lehetőségei a külső bevételekre sokszorta nagyobbak, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetemé. De itt nem a két egyetemről beszélek, hanem a két tudományról, tudományterületről.

A harmadik kérdés, ami miatt a felsőoktatási törvény módosítására van szükség, ez nem kérdéses, hogy a magyar felsőoktatás színvonalának emelése érdekében szükségesek átalakítások, és az máris egy előrelépés 2011-hez képest, hogy előbb egy stratégia készült el, és utána a törvénymódosítás javaslata. Mert ott inkább azt láttam, hogy előbb elkészült a törvény szövege, aztán utána elkezdtek gondolkodni azon, hogy milyen a magyar felsőoktatás jellegzetessége. Azok az üzenetek azonban, amelyek a kormányzat részéről megfogalmazódnak, azok a tulajdonosi állami szerepvállalás igen erőteljes erősítését mutatják. Ez a korábbiakban is így volt, annak idején vitatkoztunk a kancellári rendszer bevezetéséről és a kancellárok megjelenéséről, ami kétségkívül nemzetközileg egy megvitatható téma. Az azonban, hogy a megnyirbált jogkörű rektor is meg a kancellár is ott van, most pedig egy újabb testület, a konzisztórium is belép ebbe a szisztémába, ezeknek az együtthatása a törvényben nincsen tisztázva. Én itt nagyon sok konfliktuslehetőséget látok. Olyanokat is, amelyeket nem biztos, hogy mindig paragrafussal lehet szabályozni.

(20.00)

Egész egyszerűen az egyetem létéből fakadóan részben az oktatás, részben a kutatás dolgaiban itt már olyan mennyiségű hatáskörrel megjelenő intézmény, személy van, akiknek együttes megjelenése és működése, azt gondolom, hogy átláthatatlan dolgokat eredményez. Most nem akarok egyes helyzeteket megvilágítani, amikor a kancellár és a rektor egyet nem értéséből milyen szituációk alakultak ki, nem a sztori vagy a sztorizgatás itt a feladat és a lényeg, hanem én tartok attól, hogy a rektor, a kancellár és a konzisztórium együttesen a tevékenységükben nagyon sok súrlódási lehetőséget nyújtanak az egyes intézményeknek és a magyar felsőoktatásnak is.

Mindenesetre az az irány, amely az autonómia szűkítését, az intézményi lehetőségek csökkentését és az állami szerepvállalás növelését hozta, eredményezi törvényekben és törekvésben, ez teljesen nyilvánvaló, ebben én abszolút semmilyen garanciát nem látok abban, hogy a magyar felsőoktatás színvonala emelkedni fog, azt látom, hogy a kormány beleszólása, beleszólási lehetősége a legkülönbözőbb hétköznapi ügyekben is nő. Egyáltalán nem látom annak a garantált sikerét, hogy egy intézmény életét, a felsőoktatás napi működését és hosszabb távú elképzeléseit miért látná jobban egy kormány által kinevezett testület vagy személy, mint maga az intézmény. Az autonómia a felsőoktatásban persze jórészt a kutatás és az oktatás szabadsága, de az autonómiában más is van. Az autonómiában a tudomány és a kutatásnak, az oktatásnak azon önvezetési képessége van benne, hogy igenis megfelelő módon tudja intézni a dolgot.

Alaposan átolvastam az ÁSZ jelentését a magyar felsőoktatásról, amelyet bizottsági ülésen is volt mód megkapni és megnézni. Ezek tényszerűen nyilván úgy vannak, ahogy az ÁSZ mondja, de az én véleményemet nem fogja megváltoztatni a tekintetben, hogy én továbbra is autonómiapárti vagyok, és egyáltalán nem látom, hogy a kormányzat, a kormány beavatkozásának, mozgásterének bővítése, az autonómia csökkentése a színvonal emeléséhez vezet. Nem látom ezt az összefüggést, és azt kell mondjam, hogy itt nem is nagyon csodálkoznék, hogyha a továbbiakban sem lennének erről pozitív tapasztalatok.

Néhány kérdésről, ami a törvényjavaslat részleteiben zajlik: ez a duális képzési forma, ami most a felsőoktatásról zajlik ‑ tehát nem a közoktatás, illetve a szakképzés dolgáról beszélek ‑, ebben én előzetesen ítéletet nem fogok és nem is akarok mondani. Nézzük meg! Látom a nemzetközi példákat, van, ahol jól működik, van, ahol csak van. Őszintén remélem, hogy itt sikerült ezt úgy megcsinálni, azért mégiscsak az az érdekünk közösen, hogy a magyar felsőoktatás színvonala emelkedjék, azt el kell mondani, hogy a duális képzés a felsőoktatás egészén nem megvalósítható. Nem minthogyha akár a stratégia, akár a törvény leírná, de azért érdemes azt egy szakmai, szűk körű, belső beszélgetésben itt, az Országgyűlés nyilvánossága előtt leszögezni, hogy igenis vannak olyan tudományterületek, vannak olyan tudományágak, ahol a duális képzés soha, de soha nem lesz bevezethető, mint ugyanúgy, ahogy vannak olyan területek, ahol meg hozhat eredményt, de úgy általában a felsőoktatás és a duális képzés kapcsolatáról nem érdemes beszélni.

Szeretnék itt behozni egy olyan kérdést, amely a stratégiában nem szerepelt, a törvényben nincsen, én meg egy élő problémának tekintem, ezért módosító indítványt adtam be ezzel kapcsolatban. Ennek apropója egyszerűen az, hogy a felsőoktatási törvényt megnyitották, következésképpen a felsőoktatás területén jelentkező különböző kérdéseket érdemes ilyenkor beemelni. 52 ezer olyan felnőtt magyar állampolgár van, aki abszolutóriummal, államvizsgával lezárta az egyetemi tanulmányait és nyelvvizsga hiányában nem kapja meg a diplomáját. Ennek a ténye ismert, évről évre görgeti maga előtt ezt a magyar politika, és egyébiránt egy úgynevezett diplomamentő programot is elindítottak. Valljuk meg, hogy ez kudarcot vallott. Az arányok ismertek, hogy hány volt diák nyerte el így a diplomáját. A százalékos arányok azt mutatják, hogy az a program sikertelen. Ha itt megállunk, akkor azért sokkal előbbre nem vagyunk, mert mégiscsak valahogy a politikának és a szakmának gondolkodnia kell. Ezek az emberek elvégezték a tanulmányaikat, valóban nem szereztek nyelvvizsgát, ahogy elnézem, így, ebben a formában nem is fognak.

Azt javaslom, hogy egy valóban szakmailag merész lépéssel hirdessen amnesztiát a politika azzal, hogy a diplomájukba kerüljön bejegyzésre, hogy nyelvvizsga nélkül. Amennyiben két éven belül megszerzik a nyelvvizsgát, akkor kapják meg a teljes értékű diplomát, majd meglátjuk, hogy a munkaerőpiac elfogadja-e, befogadja-e őket, mindenesetre azt az érvet, hogy ezzel a diploma értékét csökkentenénk, én nem vagyok hajlandó elfogadni, nem erről van szó, mert nem ugyanazt a diplomát kapják. Azt viszont, hogy 50 ezer embernek a problémáját nem sikerül évek óta megoldani, kimondottan luxusnak tekinteni, egész egyszerűen a szakmai ismereteiket nem tudják beépíteni a magyar munkaerőpiacba. Javaslom, hogy erről folytassunk vitát. Ha a diplomamentő program sikeres lett volna, akkor erre nem lett volna semmilyen szükség. Emlékezetükbe idézem, hogy annak idején, amikor a nemzeti köznevelési törvény, illetve a nemzeti felsőoktatási törvény vitája folyt, akkor éjszakába nyúló módosítók kapcsán bizony ez a kérdés előjött négy-öt évvel ezelőtt, azóta is megoldatlan, csak egyre több az ilyen ember. Erre, azt gondolom, hogy valamilyen megoldást kell tudni adni, az én módosítómban egy ilyen javaslat megfogalmazásra került.

Azt még el kell mondjam, miközben semmilyen módon nem titok, hiszen a szereplők részben ugyanazok, mint néhány nappal ezelőtt, de azért mégiscsak meg kell említeni, hogy az több mint furcsa és szakmailag valóban teljesen elfogadhatatlan, hogy itt vagyunk a felsőoktatásról a magyar parlamentben a döntéshozók beszélgetésén, egy törvénymódosítás vitáján, aztán van egy egyetem Magyarországon, amelyikre ez az egész nem vagy nem így vonatkozik, mert néhány nappal ezelőtt, kedden este, nagyjából hasonló körben arról az egyetemről beszéltünk, mert az az egyetem másfajta. Ahogy akkor nem volt itt az oktatásért is felelős minisztérium képviselője - zá­rójel, hasonló esetben lehet, hogy én se jöttem volna el, zárójel bezárva ‑, most meg az a Miniszterelnökség nincs jelen, amelyik azt a bizonyos egyetemet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, illetve az erről szóló jogszabályt, törvényt, illetve törvénymódosítást előterjesztette.

Ez szerintem borzasztó precedens, ez valami elképesztő. Egyszer majd egy másik kormány lesz, és mi lesz, hogyha az is kitalál egy másfajta egyetemet, és nem ez a nemzeti közszolgálat, hanem nekik a művészettörténet lesz a gondolkodásuk középpontjában és annak adnak privilégiumot. Ez egész egyszerűen nem megy, és azt kell mondjam, hogy mint a felsőoktatást az átlagnál talán jobban ismerő országgyűlési képviselő, kimondottan rossz iránynak, nem egyszerűen politikai botránynak, kimondottan rossz iránynak tartom.

Összességében azt kell mondjam, hogy az a stratégia, amely megjelent, az összes kritikánk mellett is szerintem előbbre vitte a magyar felsőoktatás ügyét és lehetőségét. Az a törvényjavaslat, amelyik előttünk van, vitára alkalmas, de ebben a vitában én és mi ki fogjuk fejezni azt a fajta gondolkodásmódunkat, amely világosan az autonómia pártján és nem az állami szerepvállalás megerősítésének oldalán áll.

(20.10)

A felsőoktatásnak ugyanakkor jobban kell összekapcsolódnia a közoktatással, mert úgy látom, hogy mind a két nagy rendszer mint a kerekek, forognak, de közöttük a kapcsolat nincs rendszeresen szabályozva. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
92 132 2015.06.30. 7:59  127-140

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő asszonyok és Képviselő urak! A magyar felsőoktatásról az Országgyűlésben tárgyalni, a magyar felsőoktatás problémáiról vitatkozni és irányt mutatni, azt gondolom, aktuális és fontos ügy. Vannak olyan kérdések, amelyeket nemcsak az ellenzékre szabott kritikus jogok miatt fontos elmondani, más kérdésekben pedig érdemes fölvetni azokat az ügyeket, amelyeket nem kormánypártiként és ellenzékiként, hanem közösen, mint a magyar felsőoktatásért elkötelezettek kell hogy elmondjunk.

Azt, hogy a magyar felsőoktatásnak korszerűsítésre, modernizálásra van szüksége, a területet egy kicsit is ismerők közül senki nem vitatja. Ezért az irányokról, az elhatározott konkrétumokról kell, azt hiszem, beszélni és nem arról, hogy alapesetben a magyar felsőoktatásnak ilyenfajta korszerűsítésre szüksége van vagy nincs, ez felesleges. Mindenesetre akkor, amikor a magyar felsőoktatásról beszélünk, mégiscsak a felsőoktatásunk egészéről kell beszélni. Ezért én kimondottan rossz döntésnek tartom és a felsőoktatás számára nagyon rossz precedensnek, hogy a mai napon is tárgyaltunk már egy felsőoktatási intézményről, történetesen szavaztunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényről. Ezt én politikailag értem, nem fogadom el, de értem.

Szakmailag azonban teljesen elfogadhatatlannak tartom, hogy bármelyik magyar felsőoktatási intézményről külön törvény szülessék. Mert meg kell mondjam, számos olyan szakmai, ha tetszik, nemzeti érdeket tudok elmondani, amiért a Magyar Országgyűlésnek érdemes foglalkoznia a Budapesti Műszaki Egyetemmel, érdemes foglalkoznia az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Debreceni Tudományegyetemmel vagy éppen a Semmelweis Egyetemmel. Mégse gondolja azt egyikünk sem, még elfogultsággal sem, hogy külön törvényt kellene hozni az ELTE-ről, külön törvényt kellene hozni a Műegyetemről, Szegedről, Pécsről vagy éppenséggel Debrecenről. Ez így nincsen rendben.

Nincsen rendben, hogy bármely politikai cél a magyar felsőoktatás egészéből egy intézményt kiszakít és olyasfajta, kimondottan feudális privilégiumokkal ruházza fel, ami precedensként használható. És minthogy demokráciában élünk, ennek a kormánynak is egyszer vége lesz, van, aki azt gondolja, hogy később, én azt szeretném, ha korábban; de nem is ez a lényeg, hanem mi lesz, ha egy másik kormány meg azt mondja, hogy a gazdasági területeket, a humán területeket, az informatikát vagy bármely meghatározott területét a tudományos életnek, világnak egy egyetemhez próbálja kötni. És még akkor is, ha ezt módosító indítványban így vagy úgy feloldja, egy külön törvényt szab rá? Ez éppen annak az élét veszi el, amiről fontos beszélnünk, amit hol azonosan, hol hasonlóan, hol másként gondolkodva államtitkár úr is képvisel. Mert mégiscsak ön, államtitkár úr, a magyar felsőoktatásért felelős tagja a minisztériumnak, illetve a kormánynak és nem egy egyetem vagy egy érdekcsoport képviselője.

Ezért, amikor egy ugyanazon héten, egy ugyanazon napon egy egyetemről külön szavaz a Magyar Országgyűlés, majd néhány órával később a magyar felsőoktatásról szóló törvény módosításáról, akkor ezt nem lehet elhallgatni, mert egy nagyon-nagyon rossz iránynak tartom. Az általános vitában beszéltünk már a törvény különböző irányairól, ezt feleleveníteni és az időt húzni fölöslegesnek tartom. A konzisztóriumokról, azok összetételéről, funkciójáról szintén még egyszer nem kívánok szólni, ez a legutóbbi alkalommal is, az expozéban is és számos szakmai vitán előfordult. Számomra nem meggyőző ennek a testületnek az a fajta szerepvállalása vagy inkább az a beállítása, ami arra a szerepvállalásra kényszeríti, miszerint az önök kormányának elképzelése szerint akkor működik jól vagy jobban a felsőoktatás, ha az állam még jobban, még precízebben, még pontosabban meg tudja mondani, hogy mit kell ott csinálni.

Szerintem ez a tudomány világában, az oktatás, a kutatás világában nem így működik. Értem, hogy a hétköznapi élet számos területén úgy gondolják, hogy az állami szerep erősítése, a központi szerep megerősítése hatékonyabbá teszi, ez egy nagyon érdekes és fontos vita ‑ hol igen, hol nem. De hogy a felsőoktatásban az autonómia szembeállítása a központi akarat jobb érvényre juttatásával a színvonal erősítését jelentené, erre a világon sehol, de sehol nem tudnak precedenst mutatni, hogy ez így van. Ezért minden olyan irányt, amely az állam túlhatalmát mutatja a felsőoktatás intézményi irányításában és a felsőoktatás egészében, kénytelenek vagyunk nem egyszerűen a sokat hangoztatott autonómia csorbításának fölfogni.

A szlogeneknek elveszik a tartalma. Ha sokat emlegetnek valamit, a hozzá nem értők csak azért mondják, mert ezt divatos mondani, a belső tartalmát nem értik. Márpedig az autonómiának, a felsőoktatási autonómiának van belső tartalma, nem is kormányokhoz, még csak rendszerekhez sem köthető. Ha belegondolnak, amikor a felsőoktatási autonómia kialakult, akkor kezdeti fázisában élt a Német-római Birodalom, ami emlékeim szerint durván 206 évvel ezelőtt ‑ ki kell számolnom: 209 évvel ezelőtt ‑ egy Bonaparte Napóleon nevű ember jótékonykodása révén megszűnt.

(15.10)

Tehát mégiscsak azt kell mondjam, hogy ez a fajta autonómiacsorbítás nem megfelelő irány. Nagyon kérem ezért, hogy a szükséges átalakítást nem vitatva, ezt gondolják végig, mert ebben a formában mi nem fogjuk tudni támogatni a felsőoktatási törvény módosítását. Hogyha más lenne benne, ami egyébként az előző gondolataimat jobban fedi, de bármely magyar felsőoktatási intézményt kiszakítanának a felsőoktatási törvényből, akkor sem szavaznánk meg, éppen azért nem, mert helytelennek tartom, és kérem, gondolják végig, mi lesz abban az esetben, hogyha bármely más felsőoktatási intézményt egy más kormány a saját céljainak megfelelően szintén kiszakít a magyar felsőoktatás egészéből.

Ezt elmondani önök előtt és próbálni önöket a gondolkodásban jobb belátásra bírni, volt a felszólalásom célja. Elnök úr, köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 108 2015.07.06. 2:55  107-113

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Úr! Három és fél éve, hogy megalkották és elfogadták az úgynevezett nemzeti köznevelési törvényt, és két és fél éve, hogy létrehozták a Klebelsbergről elnevezett Intézményfenntartó Központot, államosították a korábbi önkormányzati fenntartású magyar közoktatási rendszert. Ez az időtáv megítélésem szerint már alkalmas arra, hogy befejezve egy újabb tanévet elsődleges mérleget vonjunk a változásokról; nem mondom, hogy végleges mérleget, de elsődlegest igen.

Megítélésem szerint a KLIK, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egy vízfej, amely ránehezedik a magyar közoktatásra, és sokkal inkább a probléma, mint a megoldás. Semmilyen eddigi tapasztalat nem támasztja alá, hogy az a központ, amely elképzelt feladata szerint az ország összes állami közoktatási intézményét egy budapesti irodaépületből irányítja, színvonalemelést vagy akár csak színvonalmegtartást eredményezett volna. Ehelyett pontatlanság, rendetlenség, rossz gazdálkodás és a tekintély gyakorlatilag teljes elvesztése jellemzi. Hogy világosan fogalmazzak: félnek tőle, de nem tisztelik.

Az egész rendszerre jellemző a működő tankönyvpiac szétverése, majd utána egy olyan szisztéma kiépítése ‑ ez a Kelló által működtetett tankönyvellátás ‑, ami sajtóhírek szerint is negyedmilliárdos nyereségből 140 millió forintos veszteséget csinált. Hasonlóan jellemző, hogy a szakképzés irányítása kikerült a KLIK felügyelete alól. Mi ez, ha nem csendes beismerése a kudarcnak? Rossz iránynak tartom a gimnáziumi férőhelyek szűkítését, mert téves az az elképzelés, hogy a színvonalas szakképzést, amire minden vitán felül állva igenis szükség van, a gimnáziumi oktatás kárára kell megerősíteni.

Mindezek alapján tisztelettel kérdezem az államtitkár urat, hogyan ítéli meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működésének színvonalát az elmúlt két teljes tanév fényében. Hány állami fenntartású középfokú intézményben szűnik meg a gimnáziumi oktatás felmenő rendszerben Magyarországon? Végül: kérem szépen, válaszoljon, megállja-e a helyét az az állítás, hogy a Kelló tevékenysége nyomán 140 millió forintos veszteség jött létre a korábbi nyereség helyett.

Köszönöm szépen, ha válaszol. Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 112 2015.07.06. 1:03  107-113

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! A választ nem fogadom el, és ezt szeretném megindokolni. Nem tudom elfogadni a választ, mert továbbra is úgy gondolom, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak az az elképzelt feladata, hogy egy budapesti irodaépületből irányítják az ország összes államilag fenntartott magyar közoktatási intézményét, illuzórikus, és az elmúlt évek semmilyen módon nem támasztják alá azt az elméleti elképzelést, hogy ez működőképes. Adminisztráció folyik és nem színvonalemelés, egymásnak írogatnak jelentéseket arról, hogy milyen jó, miközben a helyzet nemhogy javult volna, hanem azt a színvonalat sem képesek megtartani, amit átvettek.

Azt pedig, hogy elsősorban vidéken gimnáziumi férőhelyek szűnnek meg, semmiképpen sem tudom úgy felfogni, hogy a tudáshoz való hozzáférést bővítik. Nem bővítik, hanem szűkítik, és minthogy így van, ezért a választ nem fogadom el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 87 2015.09.22. 7:05  82-97

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a törvénymódosításnak mi két részét látjuk, egy szakmai tévedést és egy politikai akaratot. Így megosztva kettőnk között a mondandónkat, én elsőként a szakmai kérdéssel és szakmai tévedéssel kívánok foglalkozni, azzal, amelyet ugyan nem ez a törvénymódosítás követ el, hanem már a korábbi elkövetett, de minthogy módosítják a törvényt, van arra mód és lehetőség, hogy ezt kiküszöböljék. Látszólag egy elnevezésről, egy tulajdonnévről van szó, közben sokkal többről, egy olyan tartalmi melléfogásról, amelynek okát nem kutatva arra kérem a tisztelt kormánytöbbséget, hogy gondolja végig, itt éppen azért, mert itt egy más oknál fogva módosítja a törvényt, hogy ezt a hibát kiküszöbölje. Hangsúlyozom, hogy nem politikai érvelést kívánok előadni,hanem a nemzetközi szakirodalom és nemzetközi példák alapján próbálom megvilágítani, hogy mi az ok.

A Magyar Országos Levéltárat hosszú előzmények után 1874-ben egy akkori kormányhatározat hozta létre. Sok tucat kormány egymás után, több rendszer egymást váltva követte a magyar történelemben egymást, ugyanakkor a Magyar Országos Levéltár elnevezést senki nem kifogásolta. Nyilván azért nem, mert szakmailag ez egy megfelelő elnevezés, történetesen egy ország a levéltárába azokat az iratokat gyűjti, amelyek a saját történelme, története számára elsődlegesek, és amelyek országos raktározásra, archiválásra szükségesek és alkalmasak, és amelyekből az esetek döntő többségében egy van, ezért nevezik állami levéltárnak.

Ez nem magyar sajátosság. Ha a szomszédból veszünk példát, a szomszédos Ausztria a saját állami levéltárát Osztrák Állami Levéltárnak hívja, Öster­reichisches Staatsarchiv. De hogyha most annyira az osztrákokkal esetleg nincsenek jóban, akkor menjenek a mediterráneumba, és mondjuk, nézzék meg Olaszországot. Olaszországban a levéltárat úgy hívják, hogy archivio di stato, magyarul: állami levéltár. Ha önök a híres toszkán levéltárba Firenzében bemennek, a Viale della Gioventù Italiana1. számú ház épületébe, akkor azt látják kiírva, hogy Archivio di Stato di Firenze. Hogyha onnan 400 méterrel arrébb a könyvtárba mennek be, akkor azt látják kiírva, hogy Archivio Nationale di Firenze (sic!), vagyis nemzeti könyvtár, mint ahogy nálunk is nagyon helyesen az Országos Széchényi Könyvtár nemzeti könyvtár, ahogy Bécsben az osztrákok könyvtára Österreichische Nationalbibliothek.

Hiszen egy állam a saját történetére, saját érdeklődésére, egyáltalán a saját gyűjtőkörébe tartozó vagy azt feltételező művekről könyveket be tud szerezni, hiszen azért valljuk meg, hogy a modern korban a legritkább esetben jelenik meg egy könyv egy példányban, ezért, hogyha Magyarországról megjelenik egy mű Uruguayban, Szingapúrban vagy Ausztráliában, akkor a nemzeti könyvtárnak feladata ezt beszerezni, és nagyon helyes, hiszen ez nemzeti hatáskörben van, és akkor nem az ország határain belül kiadott művet, amely egyébként a mi nemzetünk, a mi országunk történetéhez, de bármilyen más részéhez, kutatásához kapcsolódik, helyes dolog, hogyha Oaklandből vagy éppenséggel Ausztráliából, Mel­bourne-ből beszerezzük, ezért nemzeti könyvtár. De valljuk meg, hogy azokat az egyedi példányokat, amelyek a nemzet történelmére vonatkozó okiratok, de mondjuk, a párizsi levéltár őrzi, amely a francia állam tulajdona, amiből egy van, és Magyarországot érinti, ezt értelemszerűen nem tudja beszerezni a magyar állam, eredetiben semmiképpen sem, hiszen abból egy van, nem fogják a franciák a mi kedvünkért odaadni, se az amerikaiak, se a portugálok. Ezért a szakma állami levéltárnak hívja azt az intézményt, amely az állam hatáskörébe tartozó központi archiválással megbízott intézmény.

Ne gondoljuk tehát azt, hogy önök előtt az összes szakmai generáció Pauler Gyuláéktól kezdődően az 1870-es évek közepétől mindenki teljesen ostoba volt, és aztán az önök kormányra kerülésével, de főleg azzal, hogy ezt a levéltári törvényt módosították, minden előző generáció ostobaságát és hozzá nem értését most korrigálják.

A világban, de legalábbis Európa kulturált részén ebből nem politikai, hanem szakmai kérdést csinálnak. Azt a központi könyvtárat, amely a nemzet egészének gyűjtőköre, azt nemzeti könyvtárnak hívják, azt a levéltárat pedig, amelyik az ország archiválásának központi intézménye, azt országos levéltárnak.

Az az elképzelés és elnevezés, hogy önök egyelőre szakmailag át nem látható okokból az 1874 óta elnevezett Magyar Országos Levéltárat Nemzeti Levéltárnak nevezik, az politikai szándék lehet, de javaslom, ebből most ne politikai vitát csináljunk, hanem ez szakmai tévedés. Most módosítják ezt a törvényt, kérem szépen, hogy gondolják végig. Nem hiszem, hogy az osztrákok kevésbé szeretik saját hazájukat és saját nemzetüket, mint mi, magyarok a saját országunkat, saját nemzetünket - elmondható ez még az olaszokról, portugálokról, és nem sorolom -, itt kimondottan a törvényalkotó egy szakmai hibát vétett. Most a törvénymódosításnál ezt, ahogy 1874-ben az akkori törvényhozók helyesen határozták meg és utána ezt senki nem bántotta, módjuk van korrigálni.

Kérem, hogy a javaslatomat fontolják meg, és a módosításnál, a törvénymódosításnál ezt a néhány évvel ezelőtt elkövetett szakmai tévedést korrigálják. Köszönöm szépen, elnök úr, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

(13.30)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 6 2015.10.06. 5:02  5-8

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Ház! 1966. október 5-én az UNESCO és az ENSZ egy másik szervezete, munkaügyi szervezete, az ILO közösen megfogalmazott akarata szerint egy 95 pontból álló rendszert hozott létre. Ez a rendszer alkotja a pedagógusjogok rendszerét, egyfajta chartát, amelyet 1994 óta számos országban szerte a világon megünnepelnek, amelyről megemlékeznek. Alkalom ez arra, hiszen tegnap volt ez a nap, hogy a magyar oktatásügyről itt a magyar Országgyűlésben is beszéljünk.

Továbbra is az a véleményünk, hogy meggondolatlan intézkedések, átgondolatlan lépések, káosz jellemzi a magyar oktatásügy irányítását. A rendszer azért működik, mert a pedagógusok, dolgozzanak azok a közoktatásban vagy éppen a felsőoktatásban, a rendszert erejüket megfeszítve fenntartják. De ha önmagában az irányító központot, a szegény Klebelsbergről elnevezett intézményfenntartó központot tekintenénk kizárólag a magyar oktatásügy középpontjának, akkor ez a rendszer már nemhogy színvonalasan, hanem egyáltalán nem lenne képes dolgozni.

A legutóbbi napok eseményeit, az átgondolatlanságot, a végiggondolatlanságot mutatja az is, hogy az egyébként szakmailag igenis fontos önértékelést és értékelést, amely minden szakmában, így a mi szakmánkban a pedagógusok között is meg kell hogy történjen, teljesen átgondolatlan és szerencsétlen elnevezéssel illették. A kollégák itt biztatnak arra, hogy a pedagógus önértékelő csoportok kezdőbetűjéből alkotott mozaikszót mondjam ki. Gondolja ki-ki végig, a saját fantáziájára bízom, hogyan alkotja ezt meg. Mindenesetre az internet világa önálló életet élve már nagyjából minősítette ezt az önértékelő csoportot, és ennek a tartalmát kevéssé vizsgálva mégiscsak egy olyan dolgot hozott, ami megmutatja, mennyire nem gondolják végig, hogy mit tesznek. Nem a jó szándékot vonom kétségbe, hanem a szakmaiságot meg az eredményességet.

Ami pedig a felsőoktatást illeti: a közelmúltbeli napokban hirdetett meg a felsőoktatásért felelős államtitkár úr egy Campus Mundi elnevezésű programot, amellyel több milliárd forint értékben magyar diákok külföldi tanulmányait kívánják segíteni. Szeretném emlékezetükbe idézni, micsoda ellenállást fejtettek ki akkor, amikor 2013. április 16-án erről sajtótájékoztatót tartottam. Az egészet nem kívánom összefoglalni, csak a sajtóban megjelent összegzést, miszerint a sajtótájékoztatóm után azt közölték, az MSZP azt szeretné, hogy nagyrészt európai uniós támogatásból minden egyetemi és főiskolai hallgató három-öt hónapig külföldön tanulhasson idegen nyelvet, elsősorban angolt.

Nem telt el két év, illetve valamivel több mint két év eltelte után feltalálták Kolumbusz tojását, és Campus Mundi elnevezéssel gyakorlatilag egy hasonló programot hirdettek meg, aminek önmagában örülünk, csak éppenséggel a célja nem jó, mert úgy általában nem érdemes ösztöndíjat nyújtani. Mindenki, aki a felsőoktatáshoz egy kicsit ért, tudja, hogy a célzott ösztöndíjak a megfelelők, mert így szétfolyik, mint a homok az ember keze között, és nem lesz ebből eredmény, miközben sok pénzt tesznek bele. A felsőoktatásra egyébként is jellemző a finanszírozás nem megfelelő volta. Elégtelen az a költségvetési támogatás, amely a felsőoktatást illeti. Az a sok-sok tízmilliárd forint, amit kivontak a felsőoktatásból a 2010-es kormányzás átvétele óta, egészében még mindig nem került vissza, ott még mindig 15-18 milliárdos gap van, miközben új programokat indítanak, amelyek költségigényesek, de nem megfelelő hatásfokúak.

Azt állítom önöknek, hogy amíg a felsőoktatásban nem rendezik a béreket, amíg nem lesz fizetésemelés a felsőoktatásban - amelynek keretében javasolni fogjuk a teljes jogú egyetemi tanári fizetést mint kiindulópontot, és e kiindulópont viszonyítását a többi egyetemi funkcióba, a docensnél, az adjunktusnál, a tanársegédnél, hogy ne a PhD-ösztöndíjas legyen a viszonyítási alap az egyetemi tanárnak -, ez legalább olyan visszhangot fog kiváltani, mint a pedagógus önértékelő csoport mozaikszava. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
111 46 2015.11.02. 3:05  45-51

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Hétfő: magyar, történelem, honismeret, matematika, úszás, úszás, osztályfőnöki. Kedd: idegen nyelv, matematika, rajz, természetismeret, testnevelés, technika, tech­nika. Szerda: idegen nyelv, matematika, történelem, ének, magyar, néphagyomány. Csütörtök: informatika, matematika, magyar, erkölcstan, nyelvi tagozat, nyelvi tagozat. Péntek: magyar, magyar, természetismeret, idegen nyelv, testnevelés, testnevelés. Tisztelt Államtitkár Úr! Ádám, 5/A osztályos tanuló, 11 éves magyar diák heti órarendje így néz ki. Háromszor van hét órája, kétszer meg hat.

Gábor 6/A osztályos tanuló, 12 éves magyar fiú, órarendje szerint hetente háromszor van hét órája, kétszer meg hat órája. A hét óra azt jelenti, hogy ebédszünet nélkül hétszer negyvenöt perc, vagyis reggel 8 órától háromnegyed 3-ig ül a padban. 12 éves.

Brigi 2/B osztályos tanuló: egyszer van négy órája, háromszor öt órája, pénteken négy órája van, de mivel be kellett iktatni egy lyukasórát, valójában ötórás ez a napja is. Általában 8-tól háromnegyed 1-ig ül az iskolapadban. Ő egy 8 éves magyar kislány.

Ezt hozta az önök által megalkotott új Nemzeti alaptanterv. Egy szülő azt mondta nekem, hogy amikor a gyerekei hazaérnek az iskolából, egyszerűen csak kiterülnek, mint a békák a tó partján. Fáradtak. Az a szemlélet, amely a Nemzeti alaptantervben testet ölt, ezt eredményezte: hazamennek a gyerekek, és olyan kimerültek, hogy egyszerűen nincsen kedvük játszani, beszélgetni se.

A mostani NAT szemlélete lexikálistudás-alapú, azt akarják, hogy az iskola, illetve a pedagógusok mindent, de lehetőleg ennél is többet tételesen, jól beosztva, katonásan, rendben tanítsanak meg, tételes ismereteket egymás után, nyakra-főre, aztán, amikor egy újfajta ismeret tanítása szükségessé válik, mondjuk, az informatikában, még azt is benyomjuk. Ebből a szemléletből minden hiányzik, ami korszerű, bár kétségkívül van erénye, főleg a történészek számára, akik így a XXI. századi magyar valóságban kutathatják a XIX. századi porosz pedagógiát élőben.

(15.10)

Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Ez a Nemzeti alaptanterv megtaníthatatlan, pontosabban: jórészt felesleges megtanítani, jelentős és radikális tananyagcsökkentésre van szükség.

Mindezek alapján kérdezem a miniszter urat, szeretné-e ön is, hogy a gyerekeknek még legyen kedvük játszani az iskola után. Hallott-e ön is arról, hogy az iskolásaink kimerültek, fáradtak? Egyetért-e ön azzal, hogy a Nemzeti alaptanterv jelentős, radikális átalakítására van szükség? Várom a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
111 50 2015.11.02. 1:09  45-51

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nem fogadom el, bár elismerésre méltó tulajdonképpen, államtitkár úr, ahogy ön itt a tömegsporttól a Rektori Konferenciáig, a drogprevenciótól a magyar közoktatásig, a pedagógusokig mindennel megpróbál szerencsétlen minisztériuma miatt foglalkozni. Ezért valóban egy tábla fehér csokoládé önt illeti, ez a válasz azonban, meg kell mondani, tartalmilag nagyon kevés. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Van jelentősége, hogy milyen színű a csoki?) Akkor most, amíg megvitatjuk az édesipar problémáit is ‑ bár kollégáinak felhívom a figyelmét, hogy az nem tartozik éppenséggel az államtitkár úr hatásköréhez ‑, mégiscsak hozzá kell tenni, hogy az óraterhelés és az iskolában eltöltött idő között szakmailag alapvető különbség van. Az az egész napos iskola, amit önök bevezettek, nem más, mint egy erőltetett napközi, ezt kérem, ne hasonlítsák a német nyelvterületen bevált és helyes iskolához. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Ezért nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 76 2015.11.19. 15:03  71-90

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Az én felfogásom szerint ez a törvényjavaslat egy útközbeni jelentés: a feudalizmus jelentése arról, hogy hogyan foglal el újabb és újabb területeket a magyar kultúrából. Nem a teljesítmény számít, hanem az előjog.

Nem fogja át a Magyar Művészeti Akadémia a magyar kultúra egészét, és nem is fogja. Nem integrál, és nem is fog. Ha van szervezet, amelyik ma megosztja a magyar kultúrát, akkor éppen a Magyar Művészeti Akadémia az. Egyáltalán nem törekszik arra, hogy összefogja, hanem kisajátít, foglal és harácsol. Szégyenszemre a Műcsarnokot, a mindenkori magyar kortárs kultúra egyik templomát elvette. Mióta Ferenc József akkori király átadta ezt a magyar kultúrának, kormányok és rendszerek mentek, de soha egyetlenegy szervezet nem vindikálta magának a jogot, hogy övé és kizárólag az övé legyen.

Előjog szerzése és nem a teljesítmény. Én semmilyen módon nem látom, hogy a Magyar Művészeti Akadémia bármilyen teljesítménnyel is rendelkezik, miközben a Magyar Művészeti Akadémia számos tagja kitűnő teljesítménnyel rendelkező egyén. Vannak, akik teljesítményükben kimagaslóak, vannak, akik saját területük munkájában részt vettek, de önmagában ez nem hibáztatható. A szervezet maga azonban az elmúlt másfél évszázad magyar kultúrájának legkártevőbb intézménye, amelyik a teljesítményt elveti, és amelyik az előjogokba kapaszkodik.

(12.50)

Olyan ez a törvény, tisztelt államtitkár úr, mint egy közepesre sikeredett középkori oklevél, amelyik arra hivatkozik, hogy azért kell most újabb területet elfoglalni, mert a korábbiakban már többet elfoglalt, tehát akkor természetes lépés, hogy még egyszer ugyanezt tegye. Nem volt elég a Pesti Vigadó! Nem volt elég a Hild-villa! Nem volt elég a megnövekedett állami támogatás! Most rávetette magát a Nemzeti Kulturális Alapra is, amelyik, ha valami, legalább ez összefogta a magyar kultúrát, és a mindenkori magyar állam és a mindenkori magyar kormányzat segítségével a magyar művészet legjelentősebb állami támogatója és szponzora volt.

Olyan ez, mint egy rossz színdarab. Tényleg komolyan gondolják, hogy az egyharmados részvétel a legjelentősebb döntésekben, az egyharmados részvétel a személyi kérdésekben, az kisebbséget jelent? Dehogy jelent kisebbséget! Egyértelműen feltételezhető, hogy az állam, a kormány, a miniszter által kinevezett jelöltek is ugyanazt a véleményt vallják, vallhatják, mint amit az MMA által delegált egyharmad, és azok a szakmai szervezetek, amelyek a megmaradt saját részükbe tagjaikat delegálhatják, legfeljebb a résztvevő szerepét játszhatják el. Alapvetően szembemegy ez mindazzal, amiért egyébként többen, sokan, a Nemzeti Kulturális Alap létrehozói annak idején ezt a célt megfogalmazták, és akik közül néhányan a koncepciójukat megváltoztatva, most a Nemzeti Kulturális Alap szétdarabolását, szétszedését, eljelentéktelenítését végzik, a Magyar Művészeti Akadémia jelen törvényjavaslatban megfogalmazott szándékának beteljesítésével.

A Magyar Művészeti Akadémiát én egy nézetazonosságon alapuló politikai szervezetnek tartom a kultúra területén, és nem szakmai szervezetnek, amely más szakmai szervezetekkel együttműködve, vitatkozva a magyar kultúrát gazdagítja. Minden tevékenységében politikai, és semmilyen tevékenységében nem látom a szakmaiságot. Amikor egy még felállítandó intézet vagy éppen munkáját elkezdő kutatóintézet első kutatóinak azt a feladatot adják, hogy kutassák már ki, hogy mit kívánnak kutatni, és ez így kerül megfogalmazásra, akkor ennek semmi köze sem kutatáshoz, sem kultúrához, hanem egy politikai cél megvalósításának tisztázásáról van szó. Csak ez egy kicsit sokba kerül a magyar adófizetőknek, ellenőrizhetetlenül, és mindenképpen úgy, hogy az a magyar kultúrát megosztja.

Ehhez képest a törvényjavaslat egyéb területei, amelyeket korrekt módon ismertetett az államtitkár úr, önmagukban természetesen megállnak, a deregulációval vagy például a francia-magyar filmegyezmény dolgával akár még egyet is érthetnék. De azért valljuk meg őszintén, hogy ennek a törvénynek a jelentősége nem ezekből a szükséges, a törvényjavaslat második, harmadik részében szereplő kisebb jelentőségű ügyekből áll. Ezt a törvényt kizárólag a Magyar Művészeti Akadémia feudális térfoglalása miatt terjesztették elő, és ha már így van, hogy a törvénnyel a parlament elé jönnek, még néhány ügyet odatettek, hogy az egyben kerüljön a Magyar Országgyűlés elé.

Nem látom be és nem is fogom belátni, hogy miért kívánja bármely szakmai vagy legalábbis magát annak tartó testület, hogy a magyar kultúra egészéről gondoskodjon ‑ ilyen feladatra ugyanis nincs szükség. Arra van szükség, hogy a magyar államnak a kultúrával kapcsolatosan legyenek elképzelései, és tudja, hogy mi az, amit éppen a saját maga által létrehozott, már úgy gondolom, a törvényhozás által létrehozott kulturális alapon keresztül a szakma bevonásával segít és véd. De hogy egy testület vindikálja magának a jogot ahhoz, hogy meghatározza, esztétikailag mi a szép, az ország számára mi a hasznos és a kultúrában mi az előrevivő, ez a gondolat, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, a történelemben mindig is halálra volt ítélve.

Önök hozhatnak ide még számos törvényt, a költségvetésben így-úgy megfinanszírozhatják a saját nézetükön alapuló politikai szervezetet a kultúra területén, majd újabb és újabb igényekkel jelentkezhetnek, ha kinéztek maguknak egy újabb és újabb palotát valahol Budapest környékén, ettől még a létjogosultság nem igazolódik vissza. De fordítsuk meg kicsit a dolgot! Nézzük, hogy ha ez a gondolkodásmód lenne a meghatározó a jövőben, hogyan nézhetne ki a magyar kultúra és annak intézményrendszere! Mi van akkor, ha egy másik politikai érdekcsoport, legyen az bármelyik, a közeljövőben vagy a távolabbi jövőben ugyanezt a szempontrendszert választja, és azt mondja, hogy neki nem a Műcsarnok kell, a saját szervezete nem a Műcsarnokot igényli, hanem mert ott az operakedvelők vannak többségben, a Magyar Állami Operaházat? És egy újabb törvénnyel egy majdani politikai irányzat azt mondja, hogy ezt a gondolkodásmódot folytatom, amit önök most gyalázatos módon elkezdtek, csak éppenséggel nem a Hősök tere egyik oldalát akarják, hanem az Andrássy út közepén álló Magyar Állami Operaházat? Tessék már megmondani nekem, hogy a két gondolkodás között mi a különbség! Semmi! És jön egy harmadik, amelyik meg azt mondja, hogy ők viszont a klasszikus festészetet, művészetet kedvelik, és ha már az egyik politikai irányzat kisajátította saját szervezetének a Műcsarnokot, ők átmennének a tér túlsó felére, és ők a Szépművészeti Múzeumot akarják. Egy újabb politikai irányzat meg majd úgy gondolja iksz év múlva, hogy mégiscsak a legújabb építésű, a magyar kultúra nagyszerűségét dicsőítő intézmény, a Művészetek Palotája legyen az övék. És akkor az a szervezet majd a Művészetek Palotáját kéri magának.

Ezt indítják el. Ezt indították el akkor, amikor a nemzeti kultúra egészéhez tartozó egyik meghatározó szentélyt, a Műcsarnokot odaadták egy intézménynek. Példát adtak arra későbbieknek, hogy ők ugyanezt folytatva nemhogy integráljanak, nemhogy összefogjanak, hanem szétdaraboljanak. A legrosszabb példa, ami az elmúlt évszázad magyar kultúrájában volt, bár versenytársai különböző időszakban kétségkívül vannak. De azért valami miatt mégiscsak végig kell gondolni azt, hogy sem az első világháború előtti, sem a két világháború közötti, sem a második világháború utáni legkülönbözőbb rendszerek nem gondoltak arra, hogy a magyar kultúra egyetemes intézményrendszereit szétdarabolják ‑ itt pedig ez megtörténik, és azt mondják erre, hogy integrál. Hát, semmit nem integrál! Szétdarabol. Mint ahogy a magyar kultúra alkotói között is nemhogy összefogást hirdetne, hanem elkülönít.

Ne mondják nekem, hogy egyébként csak azokat a művészeket, a kultúrában kitűnőségeket ismernek, akik a Magyar Művészeti Akadémiában ott vannak! Hát azért hány számos kitűnőséget tudunk, akik nem hajlandóak és nem is fognak hajlandók lenni ebbe a kultúra területén tevékenykedő politikai szervezetbe belépni! Ne mondják ezért, hogy összefog, meg integrál! Éppen ez a szervezet az, amely megbont és elkülönít.

Nem gondolom, hogy ha a kormány ebben döntött, rosszul, és a többségi frakció nagyobbik pártjának vezérszónokát meghallgatva támogatja, akkor ennek a parlamenti döntésnek a szavazását ez az én felszólalásom módosítani fogja. Nem is ezért szóltam.

(13.00)

Ha ezt akartam volna, a tapasztalatokból ítélve nem is gondolom, hogy akár a vitában részt kellene venni. De szükség van idejekorán éppen az ország nemzetgyűlésében a nyilvánosság ‑ még ha korlátozott nyilvánosság is ‑ előtt és a jegyzőkönyvbe elmondani, hogy mindaz, amit a Nemzeti Kulturális Alappal itt művelnek, az kulturális értelemben vett szégyen. Egy olyan testületet, egy olyan szervezetet, amelyet egyébként a legkülönbözőbb irányzatok és azok, akik nem tartoznak semmilyen politikai irányzathoz, hoztak, hoztunk létre, a legkülönbözőbb időszakokban próbáltuk óvni, hogy megmaradjon, és amit kaptunk ‑ helyesen ‑ egy 1993-as parlamenti döntéstől, és megvolt annak az előzménye is.

(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Készséggel elismerem, hogy egyébként a Nemzeti Kulturális Alap gondolata nem a törvény elfogadása előtti pillanatokban jött létre, hanem még korábban. Nagyszerű dolog! Egymást követő kormányok ‑ egyébként Orbán Viktor első kormánya is ’98 és 2002 között ‑ próbálták a Nemzeti Kulturális Alapot úgy védeni, hogy az a kultúra számára és mindenki számára továbbra is az állam legfontosabb szponzoráló és támogató tevékenységét megvalósító intézmény legyen és maradhasson. Önök ezt a konszenzust rúgják föl.

Ez a döntés nem viszi előre a magyar kultúrát. Ez a döntés újabb ‑ jó feudális, középkori módon, még a reformországgyűlések előtti döntések hangulatát visszaidézve ‑ előjogot, újabb privilégiumot ad egy, a kultúrában szereplő politikai szervezetnek. Önök erre a döntésükre nem lesznek büszkék. Azt gondolom, talán a lelkük mélyén már most is tudják. De még súlyosabb kárát látom annak, hogy nemcsak az országgyűlési képviselők és az Országgyűlés számára, hanem a teljes magyar kultúra számára nemcsak hogy haszontalan, hanem kimondottan káros és rossz. Köszönöm szépen. (Szabó Szabolcs tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 158 2015.11.19. 14:58  153-170

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Az előttünk fekvő törvényjavaslat több pontjával szeretnék vitatkozni; a vita fogalmába beleértve azt is, hogy ahol egyetértek, ott azt hangsúlyozni fogom, ahol pedig kritikai észrevételem van, azt még inkább kidomborítom.

Nézzük először a doktori iskolákat, a doktori képzés ügyét! Az, hogy a javaslat a képzési időt meghosszabbítja, szerintem helyes és jó dolog. Ugyanakkor az, hogy két részre bontja, tehát a négy évet, a doktori képzés idejét kétszer két évre, ez nekem túl mechanikusnak tűnik. A PhD-hallgatók olyan felnőtt gondolkodók, akik tehetségüket tudják és kívánják magasabb szinten megmutatni. Nyilván van bennük a még magasabb fokú tudás iránti vágy, ugyanakkor ott van a kutatás ambíciója is. Ezt a négyéves időtartamot teljesen mechanikusan kettéválasztani, aminek az első fele egy még inkább emeltebb szintű egyetemi képzésnek tűnik, a második része pedig maga a kutatás, ezt életszerűtlennek tartom. Úgy gondolom, ennyire nem kell szabályozni egy törvénynek. Bízzunk jobban a doktori iskolák vezetőiben, professzoraiban, akik meg tudják azt állapítani és mondani, hogy konkrétan egy-egy hallgató esetében… ‑ hiszen itt éppen az a dolog lényege, hogy a jövő magyar kutató- és oktató- generációját nevelik fel, itt minden általános alany tévedés, az egyénre szabott gondolatok a megfelelőek. Ezt márpedig egy törvény jellegénél fogva nem tudja biztosítani. A jog annyira szabjon csak kereteket, amennyire mozgásteret biztosít, és amikor már a mozgásteret szűkíti, amikor túlságosan behatárolja egy doktori iskola vezetőjének, egy vezető professzornak a szakmai lehetőségeit, akkor, azt gondolom, az tévút. Tehát miközben egyetértek a meghosszabbított képzési idővel, kérem államtitkár urat, hogy gondolják azt végig, hogy vajon törvényi szinten, a paragrafus erejével kell-e ezt ennyire mechanikussá tenni.

Szeretnék egy dolgot tisztázni, ez pedig a lemorzsolódás kérdése, ami egy létező és igen jelentős probléma. Azt olvasom a 31. §-ban, de inkább talán idézem, hogy ne legyen ebből szemantikai nézeteltérés, a 4. pontja a következőt mondja: „A felsőoktatási intézménynek folyósított képzési támogatás összege a fokozatszerzési eljárás idejére az adott doktori képzésben részt vett hallgató után nyújtott képzési támogatás összegének felével csökkenthető, ha a felsőoktatási intézmény hallgatója nem szerez doktori fokozatot.” Egy kicsit magyarra lefordítva azt érzem ki belőle, hogy a lemorzsolódást mint problémát úgy kívánja megoldani, hogy az adott intézmény, illetve doktori iskola számára egyfajta fegyelmit helyez kilátásba, tudniillik, ha a te hallgatód nem végez, magyarán, nem végzi el a doktori iskola egészét, akkor ennek te vagy a felelőse, és ezért téged úgy büntetünk, hogy megvonhatjuk tőled a képzési támogatás összegének felét.

(20.10)

Szerintem ez rossz pedagógia. Meg lehet csinálni, és elő lehet állítani ezt a helyzetet, de erre a helyzetre elég világos a reagálás: ez a doktori iskoláknál színvonalcsökkenést fog előidézni, hiszen a doktori iskola azt mondja, hogy dehogy akarja ő elveszíteni a pénzt, majd bolond lesz kockára tenni az államtól kapott képzési támogatás 50 százalékát, akkor inkább még jobban behúzom a hallgatót a rendszerbe, nem kell annyit teljesítened, mert az a dolog lényege, hogy utánad megkapjuk a pénzt. Kérem szépen, ezt gondolják végig! Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a szándék valóban helyes, hogy tudniillik a lemorzsolódást, ami igen jelentős arányú, csökkentsék, ezzel azonban nem a képzést magát, hanem a képzés színvonalát fogják csökkenteni. Nem javaslom ezt az utat.

Külön szeretnék beszélni egy lényeges kérdésről, ami itt előfordul, mégpedig a felsőoktatási intézmények és a külső intézmények közötti kooperációról, a vállalkozás lehetőségéről. Ez egy olyan gondolat, ami időről időre, úgy fél évtizedenként minden kormánynál előjön, amikor mi voltunk kormányon, mi is tettünk ebben lépéseket, azokat a lépéseket, amelyeket önök aztán 2010-ben, illetve 2011-ben a törvénnyel kidobtak az ablakon, most meg néhány évvel később… ‑ egyébként szerintem racionálisan, mert a probléma attól, hogy önök a mi elképzelésünket kivágták, ott van.

Itt arról van szó, hogy hogyan lehet kooperációra bírni a magyarországi felsőoktatási intézményeket és az oktatási intézményeken kívül, de hasonló körben kutató vagy éppenséggel fejlesztést végrehajtani kívánó intézményeket, cégeket, vállalkozásokat, aminek az lenne az eredendő elképzelése, hogy a magyar felsőoktatás viszi a tudást, azt a szakmai tapasztalatot, ami valóban bizonyos területeken kimagasló, bizonyos területeken vállalkozásra alkalmas még, és valamilyen módon pedig a külső vállalkozást működtető anyagi forrást hoz be ebbe a közösbe.

Azt szeretném kérni az államtitkár úrtól ‑ hogy ebben mi és én magam véglegesen állást tudjunk foglalni ‑, hogy tisztázzunk egy kérdést, ami a gyakorlati megvalósításban lényeges, tudniillik azt, hogy a felsőoktatási intézmény, illetve annak egy bizonyos intézményrésze, intézete az állami bevételből beszerzett eszközöket behozhatja-e a szolgáltatásba, mert kérem szépen, ez a szövegben szerintem nem teljesen világos, és ez egy nagyon lényeges ügy. Közös célunk kell hogy legyen, hogy értelemszerűen az állami támogatásból szerzett beruházást, amit egy állami felsőoktatási intézménybe tettünk be, ne vigyük ki, és ne más üzleti céljait szolgálja. Világos, nekünk az az érdekünk, hogy a magyar állam és annak intézménye gazdálkodjon a legjobban. Nyilván a kooperációhoz a tudás mellett kell még bizonyos más infrastruktúra is, ezért szeretném kérdezni tehát, még egyszer pontosítom, hogy az állami bevételből beszerzett eszközök a szolgáltatásba bevonhatók-e. Erről tehát én most nem kívánnék mondani pozitívumot, negatívumot, hanem kérdezem, és nyilván az államtitkár úrnak van módja, hogy ezt tisztázza.

Az intézmények besorolásának ügyét én problematikusnak látom, szerintem nem sikerült megoldani a problémát azzal, hogy új kategóriákat alkottak. Ez korábbi tervekben is előfordult, hol drasztikusabban, hol más területek gyakorlatát, kanadai, észak-amerikai felsőoktatási, sajátos intézmények példáját kívánták behozni, akkor az elvetésre került. Nem hiszem, hogy az teremt színvonalat, ha egy in­tézmény, adott esetben egy főiskola nevét vagy tábláját kicseréljük, és most az lesz ráírva, hogy „egyetem”. Szerintem inkább pontosan kellene a kategóriákat megszabni, és ebben nem kell feltalálni újból és újból vagy újabb és újabb ötletekkel előállni a tekintetben, ami egyébként tisztázott. Azt gondolom, elég erős konszenzus volt abban, hogy mely intézményt nevezhetjük Magyarországon egyetemnek, és nem gondolom, hogy ezt változtatni kellene. Az egyébként, hogy bizonyos esetekben kimondottan színvonalas képzést nyújtó főiskolák itt egy más elnevezéssel egyetemi rangot kapnak, nyilván sokak számára lehet presztízskérdés, de önmagában ettől, hogy rektori láncot viselhet a vezető, és hogy a táblán akkor nem az lesz felírva, hogy „college”, hanem „university”, még a belső tartalmat nem változtattuk meg. Ezért én ezt nem tartom meggyőző érvelésnek, és a beosztást nem tartom innovatívnak.

Végül beszéljünk a doktori ösztöndíjak és az intézményi gazdálkodás ügyéről, mert ebben a törvényben és az egész környezetben ezt látom a legproblematikusabbnak, vagy ha nem ennyire finoman szeretnék fogalmazni, akkor azt gondolom, itt hiba történt. Itt az elképzelés eredendően, amely a felsőoktatási intézmények oktatói egy részének valamivel jobb financiális, anyagi körülményeket próbál csinálni, az ellenkezőjére futott, és szerintem nagyobb a felfordulás, mint az első bejelentés előtt volt. Önök kilátásba helyeztek a felsőoktatás méreteihez képest egy jelentős összeget, és ezzel a jelentős összeggel bevásároltak maguknak egy, a felsőoktatás egészét érintő jelentős felháborodást, mert nem jó az, amit javasolnak.

Bár gondolom, itt nagyjából mindannyian tisztában vagyunk a részletekkel, és nem is az én feladatom ennek az előadása, de röviden összefoglalva mégiscsak arról szólt a történet, hogy egy bizonyos mértékű emelést helyeztek kilátásba a tanársegédeknek és az adjunktusoknak, de ezt úgy, hogy a tudományos ösztöndíjasoknak vagy ha tetszik, a PhD-ösztöndíjasoknak annyival jobban megemelték volna az ösztöndíját ‑ végül is ők hallgatók ‑, hogy a hallgatói ösztöndíj összege meghaladta volna a tanársegédek bérét, és gyakorlatilag azonos vagy hasonló lett volna az adjunktusok bérével. Hát, azért valljuk meg, ez az összes jó szándék mellett is egy hibás elképzelés. Nem lehet olyat tenni, hogy egyébként egy PhD-hallgató az államtól ösztöndíjban több pénzt kap, mint az ő munkáját koordináló, ha nem is a legfőbb tapasztalatokat átadó, de mégiscsak már a hallgatói státuson túllépő, kezdő oktató, kutató, tanársegéd, illetve adjunktus. Ez egyfelől teljesen igazságtalan, más tekintetben az égadta világon semmilyen célt nem szolgál. Ha azt akarták, hogy a fiatalok ‑ már hozzávetőlegesen fiatalabbak az egyetemi korfán belül ‑ nagyobb inspirációt kapjanak, akkor előre elmondom, hogy ez nem inspirációt hozott, hanem intézményeken belüli felháborodást és tiltakozást.

Mint ahogy arról is beszélni kell, hogy csak azért nem említem a nyilvánosság előtt is most már megismerhető szöveget, amit az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának immár több száz oktatója aláírt, mert eredendően a munkahelyem nekem is ott van, ezek az emberek az én tanáraim, kollégáim, akikkel együtt kezdtünk, vagy éppenséggel azok a fiatalabbak, akiket már mi tanítottunk.

(20.20)

Kérem, teljes a felzúdulás, és engedjék meg, hogy csak annyit mondjak, hogy minden szavuk igaz, amit oda leírtak. Ezért egy másik, még nyilvánosságot nem látott szövegből szeretnék idézni, akik erről a rendelkezésről a következőt mondják. „Ha valaki kiválóan teljesíti a PhD-tanulmányait, egyetemi karriert kínálunk neki azzal a rövid üzenettel, hogy öreg, a fizetésed most öt-hat évig alacsonyabb lesz, mint eddig az ösztöndíjad, mint amikor PhD-hallgató voltál, de ha jól dolgozol, elérheted az ő szintjüket is, és adjunktusként majd akár témát is vezethetsz nekik.” Ezt sikerült elérni.

Tisztelettel kérem ennek az átgondolását, mert így, ebben a formában ezt a törvényt mi nem fogjuk tudni támogatni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
121 37 2015.11.30. 2:52  36-42

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Nagy napja volt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak november 18-án: aznap derült ki egy sajtótájékoztató keretében, hogy a KLIK tudásközpont lett. Öröm és boldogság lepte el abban a pillanatban az országot. Ugyanezen a napon, november 18-án a KLIK egy fizetési felszólítást is kapott, ugyanis „a járandóságok hónapok óta húzódó etikátlan és jogszerűtlen ki nem fizetése komoly financiális problémát okoz kollégáinknak” ‑ írta a beadványozó szakszervezet elnöke.

Ezzel egyidejűleg ezen a nagyszerű napon egy igazgató arról számolt be, hogy a Magyar Posta már nem veszi át az iskolai küldeményeket, csak ha azonnal fizetik a díjakat, arra hivatkozva, hogy a KLIK-nek akkora az adóssága, hogy nem hajlandó tovább hitelezni. Ugyanezen a napon egy Pest megyei tanár, aki óraadóként informatikát tanított addig, mivel nem hallotta a hírt, hogy tudásközpont lett a KLIK, úgy döntött, hogy nem tanít tovább, mert ebben a tanévben, tehát szeptember óta nem kapott még fizetést. Óraadási megbízások, költségtérítések, jutalmak és egy sor más címen járó jogos juttatások nem kerültek kifizetésre hónapok óta.

Amikor a KLIK vezetője a már említett sajtótájékoztatón megtudta, hogy tudásközpont lettek, elismerte, hogy egy sereg helyes és nemes cél mellett önmagukra, a KLIK-re is költöttek a 10 milliárd forintos programból, azzal indokolva, hogy szükség volt belső képzésekre. Szintén ugyanezen a napon került nyilvánosságra, hogy egy iskolának már egyetlen fénymásolója sem működik, ugyanis fél év is kell ahhoz, hogy a fenntartótól, vagyis a KLIK-től megkapják az engedélyt a szervizelésre. Valljuk meg, sajátos megnyilvánulása ez egy tudásközpontnak.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ez így láthatóan nem megy. Adhat a kormány időről időre rendkívüli pótfinanszírozást, tízmilliárdokat, készülhet miniszteri biztosi jelentés, leválthatják a vezérkart; rá kell jönni, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ önmagában maga a probléma, ismét és ismét újratermeli a hiányt, rosszul látja el a feladatát és elnyeli a pénzt.

Kérdezem ezért tisztelettel, tisztelt államtitkár úr: ön szerint is egy jól működő tudásközpont-e a KLIK? A tanároknak van igazuk, akik követelik a járandóságaikat, vagy a KLIK-nek, amelyik nem fizet? Mi kell még ahhoz, hogy belássák, a KLIK rossz megoldás, és árt a magyar közoktatásnak?

Őszinte reménnyel várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
121 41 2015.11.30. 1:05  36-42

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Nem fogadom el, elnök úr. Tisztelt államtitkár úr, miközben ön beszélt, érkezett a hír ‑ ön is elolvashatja ‑ egy internetes portálon, hogy most már telefon meg internet sincs a KLIK-ben. Ez pont azalatt történt, ami alatt ön dicsérte a KLIK-et. Ha kevésbé dicséri, akkor még föl is lehet hívni. (Dr. Rétvári Bence: Azt is tegye hozzá, hogy éppen költöznek!)

De ha már egyébként joggal személyesre vette, akkor én is egyes szám első személyben beszélek. Tisztelt Államtitkár Úr! Soha nem engedtem volna, hogy egy pesti irodaházból irányítsák Nagykanizsától Mátészalkáig az összes magyar osztályt. Soha nem engedtem volna, hogy Pestről nevezzék ki az összes iskolaigazgatót úgy, hogy azt se tudják, kiről beszélnek. Soha nem engedtem volna, hogy egy kézből irányítsák a teljes magyar közoktatást úgy, hogy 2007-2008-ban nem volt olyan nemzetközi felmérés, amely azt mondta volna, hogy rosszabb lett volna a helyzet. Vagy azt mondták, hogy javul, vagy azt mondták, hogy csendben javul. Szignifikáns javulás a magyar diákok teljesítményében; ez volt a helyzet, államtitkár úr.

Nem fogadom el a választ. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
127 56 2016.02.15. 3:06  55-61

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Az oktatásügy problémája, mindannyiunk számára világos, hogy túlnőtt az iskolák falain. Szülők, nagyszülők, civil szervezetek tömegei jelzik a felháborodást, és a tiltakozás immáron országos méretűvé vált. Egy bátor iskola, a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének tiltakozó levele lavinát indított el. A kormányzati válasz egy olyan kerekasztal létrehozása volt, amely körül sok, meghatározó tudással és tapasztalattal rendelkező szervezet hiányzott, mások, akik eddig nemigen hallatták szavukat az oktatásügyben, ott voltak. Elsőként is szögezzük le, hogy az intézményesített és törvényben rögzített egyeztetési párbeszédfórumokat, tisztelt államtitkár úr, önök verték szét. Volt ilyen: Közoktatás-politikai Tanácsnak hívták.

(15.50)

Most, amikor baj van, keresik azokat a formákat, amelyeket nem kellene jelenleg kapkodva létrehozni, ha nem verték volna azokat három évvel, aztán öt évvel ezelőtt szét másodjára. Akár képviselő mondja, akár államtitkár, hamisak azok az állítások, tisztelt államtitkár úr, melyek szerint 2000-2010 között csökkent volna a közoktatás színvonala. Orbán Viktor első kormányától kezdődően 2010-ig hazai és nemzetközi felmérések azt bizonyították, hogy lassan, de egyre gyorsuló ütemben javultak az eredményeink. Önök 2010-ben egy sok problémával, de igenis egyre inkább javuló teljesítménnyel rendelkező rendszert vettek át, majd ezt verték szét. De ami ennél még szomorúbb, hogy egy olyan újat hoztak létre, amely bizonyítottan romló eredményeket produkál, és közfelháborodást eredményez. A közoktatás színvonala ma romlik, és ezért és nem másért demonstrált több tízezer ember két napja itt a Kossuth téren egy méltóságteljes tüntetésen.

Tisztelt Államtitkár Úr! A probléma rendszerjellegű, van azonban önök között, aki azt mondja, hogy mindez csak jajgatás, nincs itt semmi különösebb gond, csak a sajtó nagyítja fel az egészet. Ezért tisztelettel kérdezem öntől: egyetért-e azzal, hogy a közoktatásban a probléma valójában nem is jelentős, inkább csak jajgatás, és a sajtó torzítja, nagyítja fel az egészet? Egyetért-e azzal, hogy az irányító központ, a KLIK maga a probléma? Egyetért-e azzal, hogy a tiltakozó pedagógusok által megfogalmazott nyílt levél valós problémákat vet fel? Egyetért-e ön a pedagógusok véleményével, apaként, szülőként ott volt-e, ott lenne-e egy ilyen tüntetésen legközelebb? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
127 60 2016.02.15. 1:07  55-61

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Idézni csak pontosan, szépen, ahogy államtitkárok jönnek-mennek az égen. Úgyhogy idézem, folytassa majd, amit annak idején nyilatkoztam. „Ezek az iskolák nem a több mint fél évszázaddal ezelőtti rosszízű államosítás útján, nem rendeletileg, hanem tárgyalások útján, fenntartócsere révén jönnének létre. Állami iskolának lenni szabad, de nem kötelező.” Ezt fogadták volna meg! (Taps az MSZP soraiból.) Ha ezt csinálják, ha nem kötelezően veszik el az iskolákat, akkor egészen más a színvonal.

Ezért kérem, hogy ne csak a 2009-es javaslatomat fogadják meg, hanem most kiegészítem azt. Azt javaslom, hogy szüntessék meg a KLIK-et. Azt javaslom, hogy tegyék lehetővé, hogy Debrecen, Pápa, Szeged, Győr vagy éppen a Hegyvidék, Pesterzsébet vagy Kispest ismét iskolafenntartó legyen. Azt javaslom, hogy adják vissza az igazgatók jogait. Amíg nem ez a válasz, addig nem fogadom el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 10 2016.03.01. 5:07  9-12

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Asszonyok! Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány óra múlva az Országgyűlésben vitanapot tartunk, több órán keresztül fogunk beszélni, vitatkozni a közoktatásunk állapotáról. Ezek a vitanapok az elmúlt évek tapasztalatai szerint kétfélék szoktak lenni. Az első fajta az, amikor kulturáltan, rögzített időkeretben gyepáljuk egymást; sok minden nem szokott kijönni, és a közvéleménynek is megvan erről a véleménye. A másik az, amikor a téma mellett elbeszélve unalomba fúl a megbeszélés. Ez sem öregbítette a Magyar Országgyűlés tekintélyét.

Mi, a szocialista frakció úgy készülünk, hogy nem ezt a rossz hagyományt kívánjuk folytatni. A magyar közoktatás állapotáról a közoktatásban érintett szakszervezetek javaslatára, a mi kezdeményezésünkre fog vita folyni. Azt reméljük és azt akarjuk, hogy valóban a lényegről, gyermekeinkről, diákjainkról essék szó. Merthogy mégiscsak meg kellene állapodnunk abban közösen, függetlenül attól, hogy mely frakcióban ülünk, hogy az oktatás nem azért van, hogy az ember munkahelyet teremtsen, még csak azért sem építünk iskolákat, hogy a szülők nyaranta kimeszelhessék a falakat, hanem azért csinál az ember iskolát, hogy a legkisebbeknek, a következő nemzedéknek a legmagasabb szinten átadja a tudását, tapasztalatát, és a szó nemes értelmében nevelje őket.

Azt kell mondjam, hogy ma a magyar közoktatás ezeket a célokat nem teljesíti. És hogy teljesítse, érdemes beszélni, vitatkozni, tapasztalatokat felhozni, egyszersmind utat mutatni. Az útmutatáshoz persze ‑ ami e tekintetben, úgy látom, különböző véleményekkel bír a frakcióinkban ‑ mégiscsak szót kell ejteni arról, hogy ez mit jelent. Mi útmutatáson azt értjük, hogy a törvényhozás azt a feladatot lássa el, ami egyébként kötelessége: keretet és terepet teremtsen, de nem kell, hogy az Országgyűlés a törvényeivel, a kormány meg főként nem a különböző jogszabályaival egy osztályterem minden percét meghatározza. Mi jobban szeretnénk bízni a pedagógusban, és azt gondoljuk, hogy az az autonómia, az a szabadság, ami neki meg kell hogy adassék, szakmájának éppen a leglényege. Mi abban hiszünk, hogy egy osztályteremben a tanár, a tanárnő a legjobb, aki azt a húsz-egynéhány gyermeket ismeri, és nincs olyan paragrafus, nincs olyan jogszabály, amely ezt a viszonyt megbonthatná. Akkor jó egy törvény, ha ezt a viszonyt elősegíti. Akkor jó egy közoktatásról szóló törvény, ha a diákról szól. Akkor jó, ha abból indul ki, hogy a diáknak, a gyermeknek mindenek felett álló érdeke az, ami minden mást, szakmai akaratot, politikai nézetet ennek alárendel.

Ezért kellene szót érteni. A szótértés persze nem feltétlenül parlamenti frakciók között a leglényegesebb. Azért tartozunk különböző pártokhoz, mert különböző a világról alkotott véleményünk. Ebben nincs semmi különös. De mégiscsak kellene, ami úgy köt össze minket, hogy valóban szívesen ejtse ki az ember a szót, mert az eredetit jelenti, hogy történetesen nemzeti. Én azt állítom önöknek, hogy a magyar közoktatás ügye sokkal inkább kell hogy viselje a nemzeti jelzőt magán, mint egy dohánybolt. Ezért azt javaslom, hogy ebben a vitában így próbáljunk beszélni egymással; mi erre törekszünk. Ha törvényi szinten nem törlik el a szakmai párbeszéd fórumait, ha a Közoktatás-politikai Tanácsnak elnevezett, évtizedes múlttal rendelkező fórumot nem veszik ki a törvényből, akkor amikor gond van, amikor probléma van, akkor nem állnának szemben most olyan helyzettel, hogy nem tudnak létrehozni egy valóban működő kerekasztalt.

A szakma úgy gondolja, hogy nem az a kerekasztal a tárgyalási fórum, amit létrehoztak. Mi azt szeretnénk, ha minden érdekelt értené egymást, és ez a vitanap ezt a célt szolgálná. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 86 2016.03.01. 5:27  75-235

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Miniszter Úr! Magyarországon és nem csak Magyarországon, ahol oktatásügyről érdemben beszélnek és gondolkodnak, az együttműködésnek és az egyetértésnek egy és kizárólag egy dolog lehet az alapja, ha az oktatásban, a közoktatásban a gondolkodásunk középpontjában a gyermek áll. Aki ezt vallja, azzal lehet közös nyelven beszélni, aki nem ezt vallja, mindaddig, amíg nem ezt vallja, nincs vele közös nyelv.

Ezt a nyelvet vallottuk 1990-től egészen 2011-ig. Nem pártok, hanem kormányok és egymást követő kormányok tartották ezt fontosnak. Önök ezt a konszenzust fölmondták, amikor a köznevelésinek nevezett törvényből száműzték az ENSZ gyermekjogi egyezményének kötelező ajánlását a gyermekek mindenek fölött álló érdekéről. Őszintén kérem és javaslom, hogy ami hibát vétettek 2011-ben, azt pótolják, javítsák ki.

A 2006-os kormányprogram megkésett vitájára, amit tíz évvel később most fölelevenít egy képviselő, minthogy a képviselőt jobb történésznek ismerem, mint amilyen szöveget itt langyosan elmondott, nem kívánok reagálni, csak tisztelettel kérem a magyar Országgyűlés képviselőitől, hogy ha lehet, a plenáris ülésen évtizedre tartsák be az eseményeket, írásban meg próbálják meg legalább az évszázadot eltalálni. (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)

A magyar oktatásügyben mindez alapján egyértelmű, hogy rendszerjellegű változtatásra van szükség. A rendszerjellegű változtatás az előbb említett intézményközpontú közoktatással szemben ‑ ezt csinálják önök ‑ a gyermekközpontú közoktatásra való váltás.

(13.50)

Ki kell mondani, és legyen világos: az önök közoktatásának középpontjában a szegény Klebelsbergről elnevezett Intézményfenntartó Központ és annak működtetése áll. Akkor legyen világos: amíg van KLIK, nincs rendszerjellegű váltás az oktatásban. Amíg a KLIK ilyenformán működik, addig nem javul a magyar közoktatás színvonala. Nem az a kérdés, hogy egy nagy KLIK van, vagy 19 kisebb „klikecske”, mert a működés ettől nem változik. Ezért, hogy legyen világos, mi a KLIK megszüntetését akarjuk, és ha rajtunk múlik, megszüntetjük az Intézményfenntartó Központot. (Taps az MSZP soraiban.)

Ez a KLIK, tisztelt hölgyeim és uraim, a helyben hozott döntések intézményesített ellensége. A KLIK nem más, mint a szakmai autonómia intézményesített ellensége. Addig, amíg van KLIK, nincs szabad oktatás Magyarországon. Addig, amíg a KLIK így működik, tanár szabadon nem taníthat. Önök a félelmet költöztették be a tantermekbe a KLIK-kel ‑ vigyék onnan ki!

Ugyanakkor nem csak bírálni szeretnék. Az a javaslatom ‑ kérem, fontolják meg -, hogy öt év elteltével, az úgynevezett nemzeti köznevelési törvény elfogadása után a tapasztalatok birtokában önök sem gondolhatják, hogy változatlan formában minden mehet. Azt javaslom, azt javasoljuk, hogy az önkormányzatok ismét lehessenek intézményfenntartók. Nem azt mondom, hogy az önkormányzatok legyenek intézményfenntartók, hanem azt szeretném, hogy Szeged, Miskolc, Veszprém, Győr, Pécs, Sopron, Debrecen, a budapesti kerületek ismét iskolavárosok lehessenek. Engedjék és akarják, hogy intézményfenntartók legyenek! Mi mindenesetre ezt fogjuk képviselni.

Szükségesnek tartom ugyanakkor elmondani, hogy ez a rendszer akkor tud működni, ha a jelenlegi Nemzeti alaptanterv szemléletét feladják. Ez a lexikálistudás-központú NAT ósdi, avítt, javíthatatlan. Kérem, térjenek vissza ahhoz, amit közösen vallottunk, és az úgynevezett kimeneti pontok, szabályozások, a lexikális és a kompetenciatudás megfelelő egyvelege kell hogy visszatérjen.

Vissza kell adni az iskolaigazgatók jogait. Vissza kell adni Magyarországon a pedagógusoknak a tanszabadságot. Szégyen, hogy 18 évről 16 évre csökkentették a tankötelezettség korhatárát! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!) Mossák le ezt a gyalázatot, állítsák vissza! A tankötelezettség korhatárát, kérem, emeljék úgy, ahogy együtt akartuk! Csökkenteni kell a tanári bürokratikus terheket. Ennek a portfóliómódszernek semmi értelme. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Ezért összefoglalóan ‑ köszönöm szépen a türelmét, tisztelt elnök úr -: ne toldozgassanak, ne foldozgassanak, fogadják el azt a szakmai javaslatot, hogy Magyarországnak új közoktatási törvényre van szüksége. Mi ezt fogjuk akarni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 226 2016.03.01. 15:17  75-235

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Urak! Valóban, több mint 6-7 óra után, hogy elkezdtük a vitát, érdemes azon gondolkodni, hogy mit lehet kihámozni ebből a mi jó néhány órás parlamenti felszólalássorozatunkból. Azt javaslom, hogy az elkövetkező néhány percben próbálkozzunk meg ezzel, nézzük meg, hogy mi az, amit politikailag ki lehet hozni ebből a vitából, milyen álláspontok azok, amelyek rögzültek, és nézzük meg, hogy mi az, amit szakmailag ki lehet hozni belőle, hol látok kompromisszumkészséget, hol látok olyan kérdéseket, amelyekben a nézetkülönbség a továbbiakban is fennmarad, akkor ezt nyilván meg fogjuk vívni. Nem gondolom, hogy most fog eldőlni, abban sem vagyok biztos, hogy az elkövetkező másfél évben, de úgy érzem, hogy olyan területről van szó, amely két év múlva, hogyha akkor lesznek a választások, egy jelentős ütközőpont lesz közöttünk, biztos, hogy emlegetni fogjuk majd annak idején ezt a mostani többórás megmérkőzést. Ezért nem stílusában, de tartalmában, kérem, engedjék meg, hogy a tőlem megszokottól egy kicsit nyersebb legyek, éppen azért, mert érdemes élére állítani dolgokat.

Először is önök nagy fogadkozások közepette azt mondják, hogy tulajdonképpen teljesen egy és ugyanazon véleményen, egy pontban vagyunk, történetesen, hogy a közoktatás centrumában a gyermek áll, és hogy önök is ezt mondják.

(21.00)

De, tisztelt kormánypárti képviselők, ez egész egyszerűen nem igaz. Ez önök között, nem a 2010 utáni ellenzék és a kormánypárt között, hanem önök között egy elég jelentős belső harc volt. Akik nyertek, azok megvalósították a KLIK-rendszert, akik önök közül akkor kisebbségben maradtak, azokat önök vagy nemcsak egyszerűen kisebbségbe szorították, hanem kiszorították az oktatáspolitikából, egy részüket a parlamentből is. Ott vannak a parlamenti jegyzőkönyvek. Ez önök között egy leszámolósdi volt. Aki azt mondta, hogy a gyermek pártján áll ‑ bizottsági ülések jegyzőkönyvét tessék megnézni -, azok ma nincsenek itt önök között.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ez tehát egy politikai küzdelem volt, aminek eredményeként bizony ez történt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Majd akkor mutassák meg, hogy hol van.

A második, hogy hat évvel a kormányzásuk után, tulajdonképpen a beszédeik jó része arról szólt, hogy milyen volt 2002-2010 között. Meg kell mondanom őszintén, hogy amikor mi kormányoztunk, a hatodik évben nekem önök nem jutottak az eszembe. (Révész Máriusz: Állandóan csak Orbánról beszéltetek!) Különösképpen nem érdekelt, hogy korábban mit tettek, csak egy dolog időről időre, az Arany János-program, amelyet folytattunk, és ez helyes, és kérem, hogy ne bántódjon meg, mert nem személyre szóló sértésnek szánom, Boldog képviselő úr, de a mai napig nekem önről az égadta egy világon semmi nem jutott az eszembe. Azt láttam, hogy itt ül, de kérem szépen, még egyszer mondom, hogy ne a személyére vegye, láttam egy ilyen kinézetű képviselőt, és tudtam, hogy van egy Boldog nevű képviselő, de a kettő nem jött össze idáig. Na most, ez történelmi beszéd volt, kétségkívül, én ilyen stílusú beszédeket történész koromban olvastam, 1951. Akkor is hittek benne, és azt gondolom, hogy maga se vádol, egyszerűen hiszi, amit mond. Ezért kénytelen vagyok szembesíteni a tényekkel, nem azért, hogy elhiggye, mert aki ilyen mélyen hiszi a saját maga hazugságát, azt nem lehet ebből kimozdítani.

2002-ben Magyarországon 6021 iskolai fela­dat­ellátási hely volt, 2010-ben 5923, 98 darabbal kevesebb ‑ önök mondhatnak több százat, több ezret, teljesen mindegy -, 98-cal; mondhatnak háromszáz-akárhányat, nem így van. Sajnos az a helyzet, hogy ez a trend 2010 után folytatódott. 2010-ben 5923 feladatellátási hellyel vették át, 2012 végére ez már csak 5892 volt, az a helyzet, hogy két év alatt bezártak 31 iskolát, lakattal, és ez a trend a továbbiakban felgyorsult. (Németh Szilárd István: Ez nem így van!) Úgyhogy az az ábra, hogy ezt a statisztikai évkönyvből majd tessék megnézni, ezek a tények.

Az a helyzet, hogy (Bangóné Borbély Ildikó: Habony mást írt le nektek?) 374 iskolát újíttattunk fel európai uniós pénzből, ez volt a nemzeti is­ko­la­felújítási program. Ebből 98-at adtunk át 2010-ig, a kormányváltásig. Én voltam olyan iskolaátadáson, ahol az MTI tudósítója odament a polgármesterhez, mert nem értette, nem tudott tudósítani róla, ugyanis a polgármester „Romokban az ország” című beszédüket mondta el, és mivel iskolát adtunk át, amit újjáépítettünk, az MTI tudósítójának nem jött össze, hogy hogyan kell neki elmondani a „Romokban az ország” és a felújított iskola együttes képét.

276 iskolát újítottak fel, ebből sok tucatot Hoffmann államtitkár asszony adott át a nemzeti iskola­felújítási program keretében, amit aztán elég gyalázatos módon önök nem folytattak. Az a helyzet, hogy mi kiharcoltuk Brüsszelben ezt a programot, megszereztük a pénzt, négyötöd részben a felújított iskolákat önök adták át. Ez a valóság. Aztán hozzá kell még tenni, hogy nézzük ennek a politikai részét, amiben önök azt állítják, hogy a szakszervezetek, a pedagógustársadalom, a szülők a mi biztatásunkra tiltakoznak önök ellen, és hogy a szakszervezetek szervezkedése mögött mi állunk. Ezt is szerintem, ha szabad kérnem, minél többször tessék elmondani, lehetőleg ne csak a Parlament falain belül, segítsenek már egy kicsit, tévében, rádióban, sőt saját pártfórumaikon is kérem szépen, hogy ezt, amit itt elmondtak, még egyszer mondják el. Mi mindenesetre ki fogjuk kérni ezt a jegyzőkönyvet, és mondjuk majd.

Az a helyzet ugyanakkor, hogy maguknak ennél rosszabb most a helyzetük. Én nagyon elgondolkodnék azon, amikor a valóság az, hogy egy pedagógus-nevelőtestület leveléből, egy miskolci gimnázium nevelőtestületének leveléből valójában minden háttérszervezkedés nélkül egy hónap alatt hogyan lett országos mozgalom. Én az önök helyében nem feltétlenül csak frakciószinten, belső elemző köreikben ezzel én nagyon sokat foglalkoznék. Hogy lehet az, hogy egy ártatlannak tűnő, volt államtitkári interjúból, ahol tulajdonképpen gegnek szán a volt államtitkár úr valamit, és azt mondja, hogy kockásingesek, abból néhány hét alatt Magyarországon divat lesz? Hogy fiatalok százai és ezrei nemcsak viselik, hanem fényképezkednek, felrakják a Facebookra, egymásnak adják olyan emberek, akik lehet, hogy az életben soha nem is látták egymást? Hogy lehet, hogy ‑ mert egyébként vannak diákolimpikonok ‑ az egyik diákolimpikon a kitüntetése után néhány nappal azt mondja, hogy önök őt ne használják fel pártpolitikai célokra, és négy óra alatt 101 diákolimpikon csatlakozik ehhez? Ebben nyugodtan lássák az ellenzéknek, az MSZP-nek a felbujtó erejét, de ha esetleg mégse ez van benne, akkor törjék a fejüket, hogy vajon biztos, hogy az a rendszer jó, amit önök a közoktatásban csinálnak? És akkor nézzük a szakmai részét a dolognak! Azt hiszem, hogy abban mindenki, aki már legalább akár felületesen is a közoktatással foglalkozott, egyetért, hogy nem most, nem az önök kormányzása idején, de fogódzkodjanak meg, nem is 2002-től kezdődően Magyarországon a közoktatás legfontosabb problémája az úgynevezett szocioökonómiai háttér, illetve a társadalmi regionális különbségek, amelyeket az iskola nem tud kiegyenlíteni. Erre önök, akármilyen tapasztalat és általam feltételezett politika szerint azt mondják, hogy erre a teljes államosítás a legmegfelelőbb, erre hozták létre a KLIK-et, majd miután három év alatt bebizonyosodott, hogy itt nagyon nagy bajok vannak, most azt mondják, hogy ennek a reformja az megoldja. Én nem hiszek ebben. Én azt gondolom, hogy ez a decentralizáció, amit terveznek, egyszerűen nevezzük megyei szintnek, ez inkább 19 kicsi KLIK-et hoz létre, az egész mentalitását nem javítja.

Azt ajánlom önöknek, kérem, fontolják meg azt a javaslatunkat, miszerint igen, azok az önkormányzatok, amelyek akarják és tudják fenntartani az iskoláikat, lehessenek intézményfenntartók, de a félreértések elkerülése végett igenis szükségesnek látom az állam intézményfenntartó szerepének megőrzését, és olyan településeken ‑ ez inkább tipikusan kistelepülés és hátrányos helyzetű régió ‑ az állam továbbra is maradjon intézményfenntartó. Azt gondolom a továbbiakban, hogy önök hiszik, amit mondanak, hogy itt 2002-2010 között romlott a közoktatás színvonala. (Németh Szilárd István: Nem mi mondjuk.) Nyugodtan mondják, nem zavar, de kénytelen vagyok felolvasni a PISA igazgatótanácsa tagjának jelentését, amelyet nem egy kormány számára, hanem az ország számára írt. Idézem: „Számunkra a legfontosabb eredmény, hogy a PISA-mérések történetében először számolhatunk be jelentős fejlődésről. Néhány évvel ezelőtt egy másik nemzetközi mérés már jelezte a fiatalabb korosztály olvasás-szövegér­tésének javulását. Most, hogy az a generáció elérte a PISA-kort, immár a más elveken nyugvó PISA szövegértés-vizsgálat is megerősíti, hogy valóban jelentős pozitív változásról van szó.” 2009 ‑ ez az ország hivatalos PISA-jelentése.

(21.10)

Ezek után nyugodtan mondjanak, amit akarnak, mert történetesen az az adat, amit a 2002-es PISA-jelentésből összevetnek 2003-ra, az igaz, hogy 2012-ben rosszabb eredményt mutat a PISA, mint 2002-ben, de ez nem úgy jött létre, hogy 2002-től folyamatosan romlott, hanem 2002-től 2009-ig javult, és 2009-től meg zuhant, főként az utolsó két évben. Ez a tény, és ez így állt elő.

Azt kell mondjam tehát önöknek, hogy azt csinálnak a KLIK-kel, amit akarnak. Én úgy gondolom, hogy erőteljesen fontolják meg az önkormányzatok intézményfenntartó jellegének újból törvénybe iktatását. Politikailag meg én azt szeretném, ha a 2018-as választást elveszítenék. Tehát az nem vád számomra, hogy én arra törekszem, hogy önök bukjanak meg. Hát többek között azért dolgozom, hogy ez az egész rendszer, amit művelnek, ennek legyen vége. Nagy baj lenne, ha ellenzékiként nem erre törekednék. Szerintem, amit csinálnak, rossz, az ország számára káros, és ezt egyre több ember látja. Önök meg nem így látják.

Ugyanakkor azt érzem ‑ de ez is az önök dolga -, hogy az, ami az oktatásban folyik, amikor szülők úgy gondolják, hogy a gyermekeiket nem küldik iskolába… Ne higgyék, hogy rosszabb hazafiak, mint önök! A gyerek nem az államé, nem a kormányé, nem a parlamenti többségé. A szülő és a gyermek egy családot alkot. Ez kérem, semmi más, mint tiltakozás önök ellen. Nem a gyerek nem akar iskolába menni. A szülő tiltakozik az ellen a rendszer ellen, amit önök kiépítettek.

Azt gondolom, hogy össze fog érni az, ami az oktatásban van, az, ami az egészségügyben van, az, ami a közlekedésben van, az, ami a megakadályozott népszavazás ügyében van, tiltakozók szerte az országban, akik, őszintén szólva, idáig azt se tudták, hogy mi népszavazást kezdeményezünk. De az, amit az önök segítségével tettek, az sok-sok-sok tízezer embernek azt a véleményt juttatta eszébe, amit mi akarunk. Ez tehát oktatásügy, ez tehát politikai ügy, és ebben a Házban erről beszélni, azt gondolom, hogy ilyen felütéssel kell. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
143 144 2016.04.18. 2:07  143-150

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Úr! Egy látszólag kevésbé előtérben lévő, de szakmailag nagyon is fontos ügyben kérdezem önt, illetve a minisztériumot. Arról van szó, hogy a magyar felsőoktatás területén a Magyar Akkreditációs Bizottság egy nagyon fontos testület és szervezet, nincsen olyan felsőoktatási szak, amelynek működése lehetséges lenne a Magyar Akkreditációs Bizottság belegyezésével, illetve beleegyezése nélkül. Nincs olyan tanszék, kar, intézet, intézmény, amelynek működéséhez ne lenne szükséges a Magyar Akkreditációs Bizottság véleménye.

Ennek az Akkreditációs Bizottságnak van egy felülvizsgálati bizottsága, értelemszerűen a jog szerint oda utalt kérdésekről kell hogy tekintélyes professzorok az elnök vezetésével állást foglaljanak. Az elnök egy, a magyar tudományos életben meghatározó személyiség, tekintélyes professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki február 3-án lemondott. Tette ezt azért, mert úgy látta, hogy ahogy a MAB, illetve a felülvizsgálati bizottság körül a dolgok mennek, történetesen, hogy szaktekintélyek döntését minden indoklás nélkül a minisztérium felülírja, az számára szakmailag a saját tekintélyét nézve is elfogadhatatlan. Ezért lemondott.

Így aztán a testület, minthogy azóta elnöke nincs, nem működik, következésképpen nem lehet hozzá fordulni, következésképpen egy sereg ügy áll a magyar felsőoktatásban; se előre, se hátra. Azt szeretném kérdezni, hogy mikor lesz ismét kinevezett tagja, elnöke a felülvizsgálati bizottságnak a Magyar Akkreditációs Bizottság esetében. Államtitkár úr, kérdezem. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
143 148 2016.04.18. 1:15  143-150

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az a helyzet, hogy mióta írásban jeleztem azonnali kérdési szándékomat a felülvizsgálati bizottság elnökének lemondása ügyében, azóta az a kevésbé szerencsés, ám roppant szomorú ügy történt, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke is lemondott. Így aztán szép lassan a beszélgetésünkben, a kérdés-felelekben válogathatunk, hogy kinek a lemondásáról kérdezem, mert az elmúlt napokban hasonló okoknál fogva nemcsak a felülvizsgálati bizottság, hanem az egész Akkreditációs Bizottság tekintélyes, önök által jelölt, nemzetközileg ismert szaktekintélye lemondott. És bár nemzetközi konferenciára a MAB-hoz hasonló szervezeteket gyűjtő testület itt ülésezik Budapesten, ezért ennek az ülésnek a végéig ezt nem tekinti bekövetkezettnek, ettől még lemondott.

Következésképpen most arra kérek egy percben választ, hogy ha a felülvizsgálati bizottság elnöke mellett az Akkreditációs Bizottság elnöke is lemondott, akkor hogyan értékeli ezt a minisztérium. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
150 56 2016.05.11. 24:50  1-206

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Kormány! Egy jól megfogalmazott költségvetés valóban nemcsak számok rengetege, hanem kifejez irányokat, kifejez filozófiát, kifejez mindent, amit egy kormány az országról, a nemzetéről, sőt tágabb környezetéről és ahhoz való saját viszonyáról gondol. Ezért a politikában, a parlamenti életben megszokott adok-kapok helyett én most egy olyan gondolkodásra hívom önöket, amelyben próbáljuk egy nagy terület esetében megnézni, hogy melyek azok az irányok, amelyeket én kitapinthatónak vagy éppen nagyon erőteljesnek látok az önök, tisztelt többség, politi­kájában, melyek azok az irányok, amelyeket kevés­bé látok megalapozottnak és inkább hezitálásnak tartom, és melyek azok az irányok, lépések, ahol ha­sonló lehet a gondolkodásmódunk.

Nem kétséges, hogy egy ellenzék a költségvetéshez, a többség által beterjesztett költségvetéshez a demokrácia szabályai szerint kritikusan kell hogy viszonyuljon, ez szerintem helyes is, így tud működni egy normálisan gondolkodó ország, de ha nem csak egyes számokat látunk, nem csak ráadásul egyik évről a másik évre történő növekményt vagy csökkenést, akkor érdemes hosszabb távon gondolkodni és megfogalmazni, hogy mi ebben az esetben a véleményünk.

Én a Szocialista Párt oktatással, kultúrával kapcsolatos véleményét szeretném világossá tenni a beterjesztett költségvetési javaslat terén. Talán ne egyszerűen a számok nyelvén beszéljünk, ne csak számokat nézzünk, bár kétségkívül a költségvetés önmagában alkalmas arra, hogy számokat összevessünk, hanem mert ezt a területet olyannak látom, ahol az önök, a tisztelt kormány és a többségi frakciók véleménye, politikája, iránya világosan kiderül, én ezt egyértelműnek látok, ezzel kapcsolatos törekvéseikről akarom elmondani a véleményemet.

Javaslom, hogy bontsuk részekre, nézzük először a közoktatást mint olyan területet, amely területen a véleményünk az elmúlt évben, években is ütközött. Ezt a nézetkülönbséget nemcsak a Parlament falain belül lehetett érezni, hanem az elmúlt hónapokban, években, különösen az elmúlt fél évben az egyik legjelentősebb társadalmi visszhangot nyert terület az oktatás, ezen belül a közoktatás, ahol sokkal többen szóltak ehhez a maguk saját módján, mint akik politikával hivatásosan vagy akár csak napi szinten foglalkoznak.

Az a növekmény, amelyet miniszter úr és aztán a beterjesztést ma megtevő, pénzügyekért is felelős miniszter úr a szakminiszter mellett elmondott, érdemes arra, hogy részleteiben megvizsgáljuk. Az a növekmény, amelyet a közoktatás tekintetében látok, ez a valamivel több mint 105 milliárd forint, két nagy részre bontható. Az egyik a korábban… ‑ és erről majd érdemes szót váltani, hogy már megboldogult-e vagy éppen a boldogulás útján járó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alulfinanszírozásából fakadó, most már nélkülözhetetlenné váló lépés, amikor tudniillik több mint 90 milliárd forintot nem fejlesztésre, nem színvonalemelésre, hanem azért volt szükségük betenni a beterjesztett költségvetési javaslatba, mert pontosan látták és tudták, hogy az államosított magyar közoktatás működése, fenntartása, ha mindenki számára érthetővé akarom tenni, az a tanév, ahol gyermekeink, unokáink százezrei tanulnak, ilyen feltételek mellett még a színvonal megtartásával sem működtethető. Súlyosan felmerült annak a veszélye, hogy a pedagógusok állhatatos munkája mellett is egy súlyos színvonalesésnek vagyunk a tanúi.

Nem az elmúlt évekre akarok hivatkozni, valóban erről sokat vitatkoztunk, egy ideig tagadták, utána nem nagyon beszéltek róla, majd később a kormány szükséges döntései évről évre azonnali beavatkozásként tízmilliárdokkal segítették ki a magyar közoktatást, mindezt azért, mert az államosított közoktatás centrumának költségvetését tudatosan vagy próbaként, de mindenképpen alulfinanszírozták, így aztán évről évre augusztus végén meg valamikor az ősz derekán kiderült, hogy a tanév így nem megy el.

Ezért javaslom, egyezzünk meg abban, hogy a közoktatásra fordított, költségvetési javaslatban sze­replő többlet többsége, igen jelentékeny része nem színvonalfejlesztésre, hanem pótlásra fordítódik, azért emelték meg, mert pontosan tudták az elmúlt évek tapasztalata alapján, hogy az alulfinanszírozás bedőlt. Ez immáron nemcsak szakpolitikusok, hanem az osztálytermek valóságában derült ki, és olyan mennyiségű helyi botrányt hozott ‑ hiszen az egyéniben megválasztott képviselők döntő többségét önök, tisztelt többségi frakciók adják, önök nyilván éppúgy szembesültek, mint mi, akik egyéniben megválasztott képviselőként kisebbséget képviselünk ‑, hogy állampolgárok, szülők, pedagógusok, iskolában dolgozók tömege jelent meg fogadóórákon vagy éppen beszélgetések során, aztán később a nyilvánosságban, hogy a helyzet tarthatatlan.

(14.20)

Én tehát ebben a növekményben az égadta világon semmiféle színvonalemelésre tett kísérletet nem látok, hanem, mint említettem, egy immáron nélkülözhetetlenné vált hiány pótlására, hogy a tanév legalábbis gördülékenyebben menjen, mint eddig, s kétségkívül a többlet egy része a korábban megfogalmazott pedagógus-életpályamodell erre vagy a következő évre eső részének a költségvetési támogatási fedezete.

Aki a pedagógusok számára juttatott többletforrást kritizálja, azt csak úgy teheti, hogy azt mondja, hogy kevés. Bár arra, mivel nemcsak szakpolitikusokról van szó, hanem mégiscsak törvényeket hozó döntéshozókról, tisztelettel felhívom a figyelmüket, és ha nem veszik rossz néven, mégiscsak elültetném a fülükben, hogy biztos mindenben jót tettek-e és jól csinálták-e akkor, amikor úgy és olyan módon tettek jelentős mennyiségű pénzt a pedagógusok bérébe jövedelememelő céllal, hogy pedagógusok tömegei egyébként meg tiltakoznak. Talán mégsem lehetett minden rendben a szakmai kidolgozottsággal, ha azoknak, akik egyébként részesültek benne, a jó része a szakmai ellensúllyal, amit műveltek a köznevelésinek elkeresztelt törvényükben, nem ért egyet.

De van itt egy, a közoktatást érintő másik fontos kérdés is. Kérem szépen, gondolkodjunk együtt, hogy vajon helyénvaló-e ez. Ez a beterjesztett költségvetési javaslat egy olyan időszakban kerül a parlament elé, amikor önök a tisztelt kormány tervei szerint a magyar közoktatás szerkezetében, irányításában igen jelentős változásokat kívánnak eszközölni. Arról lehet hallani, és erről majd nyilván külön vitában elmondjuk a véleményünket, hogy ugyan nem szüntetik meg a központot, de KLIK helyett KK lesz, Klebelsberg nevét akarják őrizni, ami önmagában helyes, bár amit az intézményfenntartó központ működésével koptattak ezen a néven, az azért tanulmányokra érdemes. De mint hallom, nem akarják megszüntetni a központot, hanem Klebelsberg Központként, valamiféle centrumként továbbműködtetik, még akkor is, ha 57 darab úgynevezett menedzserközpontba sűrítenék össze egyfajta decentralizációs kísérletként a magyar közoktatás intézményeinek fenntartását ‑ nyilván az államosítottakra gondolok ‑, amely iránnyal, és ez az első rövid kitérőm, egyetértünk, én legalábbis egyetértek vele, tudniillik hogy ebben az őrült túlcentralizáltságban kellett már olyan lépést tenni, ami a döntéseket közelebb viszi az iskolákhoz, a pedagógusokhoz, a pedagógusközösségekhez, de leginkább az érintett gyermekekhez.

Kérem, hogy egyszer majd mondják el, miért pont 57, mert a magyar közigazgatás történetében még nem sikerült találnom olyan egységet, amely ezt az 57-et lefedte volna, a tanügyi igazgatás egészében sem és a magyar közigazgatásban sem. A járást egy működőképes egységnek tekintem, a tankerületet hasonló méretben, beszélgethetünk a megyei szintről és nyilván van egy országos szint, de hogy 57-es szám alapon, nyilván összevonva több járást vagy tankerületet, miért pont ennyi és így, ezt még nem sikerült megfejteni, igaz, nem is a költségvetési törvényjavaslat feladata.

Na de, ha ezekről beszámolnak a szakmai és nem szakmai közvéleménynek, akkor ennek nyilván kell hogy legyen finanszírozási alapja. Azt kell mondjam önöknek, hogy ebből a költségvetési javaslatból az önök által tervezett változtatáshoz az ég egy adta világon semmilyen finanszírozási alap nem társul. Ami a 2017. évi költségvetésből kiolvasható, az annak a szerkezetnek a jobbított finanszírozása, amiről immáron önök is belátták, belátják, hogy megbukott. A két változás nem találkozik egymással. Az egyik vál­tozás az, amikor 2017-ben az oktatással a törvényjavaslatban megfogalmazott módon bánnak, a másik irány pedig az, amikor bejelentették, hogy megváltoztatják a közoktatás, a tanügyigazgatás szerkezetét, a kettő azonban nincs köszönőviszonyban egymással.

Azt kell mondjam önöknek, hogy azt a következtetést itt május első felében nem túl nagy bátorság megengednem, hogy a magyar közoktatás átalakítása miatt, amit önök terveznek, költségvetési módosítással kell hogy előálljanak ebben az évben. Különben nem fog menni! Vagy azt csinálják, amit a költségvetésben leírtak, de az ‑ most egyszerűsítem ‑ a KLIK-modell. Vagy pedig azt, amit most bejelentettek, hogy éppen kidolgozzák, s ugyan teljes egészében még nincs kész, de egy decentralizációs irányba viszik el a magyar közoktatást, ennek azonban a költségvetésben semmilyen nyoma nincs. Ugye, nem gondolják komolyan, hogy ugyanabból a pénzből magát az átalakítást lehet finanszírozni, mint amit itt most KLIK-re szánnak? Biztos, hogy nem! Hogy az 57 menedzserközpont felállítása, működtetése, a teljes átállítás nullszaldós tud lenni? Biztos, hogy nem! Megjegyzem még egyszer, hogy a költségvetésben ennek az átalakításnak és az átalakított szerkezet finanszírozásának semmilyen nyoma nincs. Önök egy olyan szerkezetet finanszíroznak a költségvetési javaslatban, amelyet önök is bukottnak tekintenek, ezért a megváltoztatására készülnek. Ebben a szerkezetben mi nem hiszünk.

Az államosítást sikerült annyira abszurddá és annyira abszolúttá tenni, amilyen a magyar tanügyigazgatás történetében soha nem volt, Eötvös József minisztersége óta soha, sem az első világháború előtt, sem a két világháború között, sem a második világháború után soha. Három-négy év után a tapasztalatok és a visszhang alapján belátják, hogy ez nem folytatható tovább, mert kudarcos, mert ellenállásba ütközik, és gyakorlatilag semmiféle szakmai, társadalmi támogatottsága nincs, ezért változtatni kívánnak rajta. Annak tulajdonképpen örülni kell, hogy elhatározták magukat a változtatásra, csak éppenséggel a beterjesztett jövő évi költségvetésben nem ennek a változtatásnak a finanszírozását látjuk, hanem a korábbi megbukott szerkezet finanszírozásának a jobbítását akarjuk. Ez így nem fog menni, ezt önök is tudják, ezért javaslom, hogy jegyezzük meg, amennyiben úgy döntenek, hogy a magyar közoktatás szerkezetén változtatnak akár úgy, ahogy önök azt elgondolják, ezt a költségvetést módosítani kell és módosítani is fogják.

A szaktörvények esetében, és most a költségvetési törvény esetében is elmondom, hogy ezt a túlzott centralizációt sem a magyar közoktatás színvonalának megtartására nem látjuk alkalmasnak, az emelésére meg főleg nem. Kérem, gondolják meg, hogy ebbe a szerkezetbe, amelyet leginkább egy lyukas vödörként ábrázolhatnék, öntik bele a pénzt, öntik bele, miközben az alján folyik ki. Ezt önök is látják. Elismerem, hogy önök sok energiát tettek bele, és most már több pénzt is próbálnak beletenni, mint például tavaly, de a szerkezet rossz, ezért aztán az energia és a pénz igen nagy része elfolyik és kifolyik. Javaslom, hogy ezt ne folytassák, mert nem vezet eredményre; leginkább a gyermekek, a diákok eredményessége az, amely ennek a kárát látja.

(14.30)

Rövidebben a felsőoktatásról. A felsőoktatás esetében mégiscsak le kell szögezni, hogy fél évtizeden keresztül önöknek semmiféle elképzelésük nem volt a magyar felsőoktatás irányításáról. Önöknek annyi maradt meg a fejükben a magyar felsőoktatásról, hogy 2008-ban több mint 3 millió embert elcipeltek az urnákhoz, rávették őket egy szavazásra; amikor elnyerték a kormányzás lehetőségét és hatalomra kerültek, akkor pedig kiderült, hogy nem értenek a felsőoktatáshoz. Hát, annál szakmaiatlanabb törvényt, mint amit 2011-ben a magyar felsőoktatásban alkottak, a magyar felsőoktatás története még nem látott. Ezt egyébként saját nem politikus, például akadémikus körükben is nagyon hasonló megfogalmazással mutatják be.

Ugyanakkor ez a fél évtized jó alkalom volt arra, hogy különböző nemes tevékenységet maguk mögött hagyó magyar politikusokról elnevezett tervekben, így aztán szegény Széll Kálmánról elnevezett két tervükben is elképesztő mennyiségű pénzt vontak ki a magyar felsőoktatásból, különösképpen a központi költségvetés felsőoktatási intézményeknek juttatott támogatásából. Az a növekmény, amit most a magyar felsőoktatás támogatásába, központi költségvetési támogatásába betesznek, a korábbi évhez, évekhez képest előrelépés, így aztán 2017-ben a központi költségvetés felsőoktatásnak juttatott GDP-arányos támogatása már el is éri a 0,7 százalékot.

Tisztelettel közlöm önökkel, hogy 2010-ben ugyanez az arányszám 0,8 százalék volt. Ha valaki, akkor mondhatja, sem én, sem mi arra sem lehettünk büszkék, hogy egy válság közepén egyébként felsőoktatásra akkor már csak ennyit tudtunk fordítani. De kérem szépen, hat évvel a kormányzás átvétele után a beterjesztett jövő évi költségvetésük felsőoktatásnak juttatott központi költségvetési GDP-arányos támogatása nem éri el azt a szintet, amivel átvették a kormányzást 2010-ben. Ez az igazság, 0,8 százalék volt 2010-ben, a mostani emeléssel 0,7 százalékra nő. Hat év után, öt év helyben járás, egy év ‑ nevezzük így ‑ előremenetel után nem tartanak ott, mint 2010-ben az előbb megadott irányszám tekintetében.

Itt kell visszakapcsolnom a közoktatásra még egy pontig. Hiszen ahogy mondtam, a politikájuk kirajzolódik például abban, hogy a centralizációt a közoktatásban újabb lépéssel erősítik meg, és amit idáig lehetővé tettek, hogy bizonyos önkormányzatok egyébként a működtetést elvégezzék, most szintén államosítják. Ez a valamivel több mint 60, valamivel kevesebb mint 70 milliárd forintnyi, eddig önkormányzatoknál számon tartott támogatás a költségvetésben az égadta világon sehol nincs. Önök átveszik az önkormányzattól a feladatot, ezt miniszteri szinten bejelentik, az önkormányzatok, nem tudomásul véve, hallják, hogy ez történik, de a finanszírozásban, a költségvetésben ennek a 60-70 milliárd forint közötti összegnek ‑ hiszen még nem tudjuk, hogy 2015-ben pontosan mennyi volt ez a nagyságrend ‑ nem teremtik meg az alapját.

Végezetül röviden és inkább szimbolikusan a kultúráról: a kultúrára szánt összeg 2016-hoz képest, és ez tisztességes dolog, nominálisan növekvő, de ha a belső szerkezetét megnézzük, akkor pedig elképesztő szélsőségeket tartalmaz. Nagyberuházások, építkezések, felújítások adják a költségvetési javaslatukban a többlet lényegi részét. Vannak olyan ügyek, amelyekben azt gondolom, egyet fogunk tudni érteni. Helyes dolog, ha hat év után előveszik azt az elképzelést, hogy a Magyar Állami Operaházat felújítják. Ugyan 2009-2010-ben ezt még élesen támadták, fölöslegesnek tartották, eltelt hat év, már korábban meg kellett volna változtatniuk a véleményt, de hogy erre beterveznek, legalábbis az előkészületre, összegeket, ez helyes dolog.

De az egésznek a legjellemzőbb része nem a költségvetés egészében nagyságrendileg óriási részt elfoglaló, hanem szimbolikusan, amit szeretnék önöknek is bemutatni tisztelt, többségi frakciókban helyet foglaló képviselőtársak, a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozása. Higgyék el, ez csemege lesz az elkövetkező évtizedben kutatóknak. Itt olyat művelnek a magyar kultúrában, ami jókedvű egyetemisták és már kevésbé jókedvű kutatók számára egy sereg tanulmány megírására ad alkalmat.

A Magyar Művészeti Akadémia, ami immáron nemcsak a közoktatásba, hanem a minimálbér megállapításába is partnernek tekintendő ‑ hát, mi mással foglalkozna, mint a minimálbér megállapításával ‑, a Magyar Művészeti Akadémia költségvetése ismét jelentősen nő, mert új irodaépületre van szükség. Ugye, mint közismert, a Műcsarnokot sikerült már a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába adni, amiért nem tudják lemosni, hogy gyalázat, amit csináltak. Mióta a Műcsarnokot az akkor magyar király, Ferenc József felavatta, a mindenkori magyar kortárs művészeté, képzőművészeté volt. Soha egyetlenegy kormány nem adta egy irányzat tulajdonába, önök ezt megtették.

Hasonlóképpen megtették a Pesti Vigadóval, majd, miután átadták a Művészeti Akadémiának a Pesti Vigadót, kiderült, a Művészeti Akadémia titkárságának közlése nyomán, hogy a Pesti Vigadó nem alkalmas bürokratikus célra. Megjegyzem, ha két magyar állampolgárt megkérdeztek volna, aki korábban kulturális rendezvényen, koncerten vagy bármi más egyében ott volt a Pesti Vigadóban, hogy kedves magyar állampolgár, ez vajon alkalmas-e bü­rok­ratikus célokra, nagy valószínűséggel azt mondta volna, hogy nem. Önök odaadták, majd most kiderül, hogy arra a célra nem alkalmas, ezért a költségvetési javaslatban egy új irodaépületet adnak 1,2 milliárd forintos beruházással a Magyar Művészeti Akadémiának, amely így a költségvetésben ‑ kérem, hogy ennek nézzenek utána ‑ egy egészen komoly csúcsállítási lehetőség előtt áll. Olyan intézmény ugyanis, amely a támogatás 83 százalékát önmagára költi. Ez, kérem, párját ritkító! Nem arra használja a támogatást, amiért egyébként létrehozták, ami a célja, hanem saját titkárságára, saját irodaépületére és akadémikusi tiszteletdíjak kiosztására. Van például kutatóintézete, de kutatása nincs. Van például titkársága, de az meg nem szervez programokat. Van most már három óriás palotája, de nem tudja elvégezni a bürokratikus feladatokat. Azt kell mondjam, minden tekintetben párját ritkító, és az, hogy ezt tovább erősítik, mutatja, hogy a kultúra finanszírozásának belső szerkezete mennyire abnormis az önök felfogásában. Ehhez képest az önkormányzatoknak juttatott közkultúrára gyakorlatilag pluszforrást nem tesznek.

Az a helyzet, és ezzel zárnám, hiszen a kultúrára éppúgy igaz, mint a közoktatásra, ez a költségvetés, tisztelt többségi frakciók, azt tükrözi, hogy minél szegényebb vagy, annál kevesebb lehetőséged van, és minél gazdagabb, annál jobban páholyban érezheted magad. Ezért mi ezt a költségvetést sem részleteiben, sem egészében nem fogjuk támogatni, hanem elutasítani fogjuk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
154 30 2016.05.18. 15:01  25-36

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszony és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előterjesztést érdemes két részre bontani. Az első részben azokról fogok beszélni, ahol semmilyen vita nincsen közöttünk, sőt azt is elmondhatom, hogy olyan gondolatokat találok benne, amelyeket javaslatként kimondottan előremutatónak tartok, helyesnek és az ország érdeke érdekében hasznosnak.

Ez a nemzeti emlékhelyekről történő kiegészítő rész. Lehetne hosszabban emlegetni azokat a történelmi eseményeket, amelyeknek helyszíne vagy részben helyszíne a két most nemzeti emlékhellyé sorolni kívánt terület, illetve hely, de mivel teljes az egyetértés közöttünk, és azt gondolom, hogy a helyszínekről, illetve az ott történt események megítélésében is nagyon hasonlóan gondolkodunk, fölöslegesnek tartom az időt húzni.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Azért mégis hangozzék el, hogy Nagycenk, gróf Széchenyi István és családjának lakhelye, birtokközpontja, a politizálási tevékenységi körének egy meghatározó színtere volt. Érdemes nem csak az évforduló miatt, amelyet valóban mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, meg fognak ünnepelni, és erre gondolni helyes; az egész életmű, amit Széchenyi letett, a nagycenki Széchenyi-kastély, az ő tevékenységét bemutató kiállítás vagy kiállításrész, egyáltalán mindaz, amit a születési évfordulóján gondolni kívánunk, ez helyes megjelenítést nyer akkor, amikor nemzeti emlékhelyeink körébe a nagycenki kastélyt odasoroljuk.

Hasonlóképpen Szigetvár és Zrínyi Miklós emléke nem is az aktualizálás miatt, hanem egyszerűen a magyar nemzeti öntudat, az identitásunk valóban meghatározó pillanatai, napjai, hetei voltak azok, amelyeket 1566-ban Zrínyi és a vele harcolók a magyarság egészének számára teljesítettek. Nyilván a történelmi emlékezet nemcsak forrásokon alapul, hanem azon, később legendárium részévé vált gondolatok mentén is, amelyek ezt a hőstettet, az ellenállást, az önfeláldozást a hazáért és az ország egészéért vívott küzdelemben jelzik.

Hogy ennek szintén évfordulója van, és hogy ezen évforduló kapcsán 2016-ban Szigetvár, illetve Zrínyi Miklós-emlékévet hirdetett a kormány, ezzel teljes mértékben egyetértek, szerintem ez egy helyes dolog. Nem könnyű méltó módon megünnepelni, de minthogy ezen ünnepsorozat nem tárgya a jelen előterjesztésnek, javaslom, hogy egy másik alkalommal beszéljünk erről. Itt érdemes hallgatni a költő és hadvezér, késői leszármazott Zrínyi Miklós gondolataira, aki az előd szigetvári hőstettét emelte ki az életút egészéből, és azt kell mondjam, hogy ezt nem véletlenül tette, és igaza is volt. Mindamellett, ami 1566-ben Szigetváron történt, az a nemzet egészének, a nemzeti emlékezetben mind a mai napig joggal hőstettként, egy olyan példaként áll, amellyel minden magyar fiatalnak és felnőttnek érdemes megismerkedni és azonosulni, tehát a nemzeti emlékhellyé való besorolással e tekintetben, e helyszín tekintetében is teljesen egyetértünk.

Meglepetésre van még olyan rész, amivel egyetértünk ‑ most már nem lesz sok ‑, példának okáért azon technikai jellegű módosításokkal, amelyeket inkább pontosításnak nevezhetnénk, illetve olyan, állandóan szükséges kiegészítésekkel, mint az államtitkár úr előterjesztésében is viszonylag részletességgel szereplő fémdetektoros álturizmus, amelyek valóban a közös javainkat veszélyeztetik.

Ezért helyes dolog, hogyha az állam e tekintetben lép. Nyilván a technika fejlődésével meg a mindenkori gondolkodás változásával lépést kell tartania a törvényhozásnak, ez tehát helyes dolog.

(12.00)

Ami érdemben a törvény másik felét és ‑ nem is terjedelmi okokból mondom ‑ a lényegi részét érinti, ott erős vita van közöttünk. Én egy irányt látok, egy irányban egy lépésnek nevezném ezt a jelenlegi módosítást, amelynek az előzményei 2010 második felétől kezdődően nagyjából kitapinthatók a kormány egész tevékenységében. Azt kell mondjam, hogy ebben persze következetlenség is van, hiszen az intézményszervezésben, a műemlékvédelem, az örök­ségvédelem teendőiben nagyon látható, hogy önöknek nem volt és most sincs világos és egyértelmű politikai döntéssel meghozott döntésük, hanem hol létrehoznak intézményt, hol módosítják, hol meg saját létrehozott intézményüket szétbontják és kvázi szétverik, de ezt egy jelenlegi felfogás különböző megnyilvánulásainak tekintem ‑ az biztos, hogy nincsen hasznára a magyar örökségvédelemnek. Mennyire szerencsésebb lenne, hogyha kormányokon átívelve képesek lennénk megteremteni azt az intézményrendszert, amely egyébként közös kincseinket, az örökségvédelmet, a műemlékvédelmet kezeli, és legföljebb annak tevékenysége megítélésében lenne közöttünk különbség!

Minthogy a ciklus, a 2014-ben kezdődő ciklus közepén vagyunk ‑ háromnegyed úton az ember ne csináljon célfotót ‑, abban reménykedve és azért dolgozva, hogy ez már csak egy negyed ideig tart, azért inkább az irányokról szeretnék bemutatni vélekedést, de a végeredményt kétségkívül majd 2018-ban mondjuk és hozzuk. Én egy olyan küzdelmet látok a törvényjavaslat, a módosítás egészében, amely ‑ még egyszer mondom ‑ nemcsak ebben a módosításban ölt testet, de e módosításban egészen világosan testet ölt. A mindenkori két ellenérdekelt fél egyike a gazdaság oldala, az egyszerűség kedvéért nevezzük beruházóknak; mindannyian tudjuk, hogy nemcsak beruházókról van szó, hanem kormányzatban, kormányzatokban a gazdasági érdeket megjelenítő tárcák és érdekek jelenítik meg az egyik felet. A másik oldalon a műemlékvédelem, az örökségvédelem, az a fajta kulturálisszakember-társaság áll, amelyik értelemszerűen elhivatottsággal és saját érdekeit az ország érdekei egészében láttatva próbálja a már ismert, még nem ismert, illetve ismert, de még nem feltárt kulturális örökségünk védelmében megtenni a szükséges lépéseket. Nem a jelenlegi kormány, nem is a korábbi, a mi kormányunk, és nem is a minket megelőző vagy korábbi, még korábbi kormányok specialitása, a mindenkori kormányzat időszakában föllelhető volt ennek a két jelentős érdeknek az összeütközése. Időnként sikerült egyensúlyt tartani, időnként pedig ez az egyensúly egyre inkább felborulni látszik. Én ebben a módosításban ezt az erőegyensúly-felborulást látom, nem első jelként, de megerősítő irányként.

Javaslom, hogy ne arról folytassunk itt vitát, hogy fel kell-e újítani a budai Várat, még mielőtt különösebb politikai vitát kavarnánk ebből, az, aki nem akarja helyrehozni, tisztességben látni a budai Várat, az ostoba. Háromnegyed évszázaddal a második világháború pusztítása után igenis a budai Várat eredeti szépségében, lehetőleg a legalaposabb szakmai munkával fel kell újítani. Nem ez a vita közöttünk, a politikai funkciója a vita közöttünk, de minthogy ez jelen előterjesztésnek nem tárgya, csak szeretném azt érzékeltetni, hogy én nem tartozom azok közé, és a mi véleményünk sem áll abban a sorban, amelyik nem akarná az ország kulturális javait a lehető legjobb állapotban látni, tartani vagy ezért lépéseket tenni. De itt, kérem, igazából nem kormányzati filozófia, hanem nagyon erőteljes gazdasági érdekek diktálják azt az előterjesztést, ami előttünk van. Ez a gazdasági érdek abban fogható meg, hogy amennyiben egy beruházás tervezésre kerül, majd a kivitelezése elkezdődik, akkor az minél gyorsabban, kizárólag a gazdasági érdeknek megfelelően, lehetőleg minden más érdeket háttérbe szorítva vagy negligálva, és lehetőleg a számukra minél olcsóbban, minél nagyobb profittal megvalósuljon. Ez a valóság.

Ebben érdekes módon a mindenkori örökségvédelem, régészet sajátos szerepet játszik, hiszen valljuk meg őszintén, hogy nem ismerünk minden feltárandó régészeti terepet, nincs úgy feltérképezve az országunk, hogy tudjuk, mi van minden egyes négyzetméterünk alatt ‑ mint ahogy nagyon kevés ilyen ország van ‑, így annak az eshetősége, hogy amennyiben történik egy beruházás, már tudjuk, hogy ott mi van, ezért azt időben elő lehet készíteni, irreális. Ezt nem tudjuk. Értelemszerűen, minthogy régészeti, kulturális javakban gazdag terület, ország a miénk, beruházás esetén erre időt kell fordítani, és én a véleményemet abban szeretném összegezni, hogy sikerült az évek során átlépni azt a normál határt különböző törvénymódosítások eredményeként, amikor még ilyen beruházások esetében az örökségvédelem, régészet biztonsággal, garantálva a színvonalas feltárást, a munkáját el tudja végezni. A korábbi törvénymódosítás esetén a határán mozgott, ennél a törvénymódosításnál pedig átlépi azt.

Nem tudom megítélni, de nem is akarom kifejteni, hogy milyen előnyökkel jár egy kormány számára, hogyha az előbb említett mindenkoron létező két érdek közötti erőegyensúlyt felborítva vagy éppenséggel azt nem tartani tudva az egyiknek behódol ‑ itt a gazdasági érdekek előtti behódolást látom az örökségvédelem kárára. Biztos lennének más terület iránt elkötelezett képviselők, akik hogyha ez az erőegyensúly a másik irányba borult volna fel, történetesen a gazdasági beruházások ellenében, akkor felszólalnának ‑ korábban, kormányzati megbízatásaim idején sokszor találkoztam ilyen véleményekkel. De a status quót, a bilanzot meg kellett volna tartani, mert a törvénymódosítás eredményeként a legjobb jó szándékkal sem fogják tudni adott esetben a törvénymódosítás elfogadásával az egyébként ‑ nem vitatom ‑ önök által is fontosnak ítélt kulturális örökségvédelmi javaink megőrzését.

Egy általánosságról van szó, mint a törvények esetében döntő többségében, viszont ez a módosítás túllép azon a határon, amit már közelítettek az elmúlt években is törvénymódosításaik révén, most viszont végérvényesen a gazdasági érdek, a beruházói érdek javára kívánnak dönteni. Ezért a törvénymódosítás azon részével, amely a nemzeti emlékhelyekről szól, teljes mértékben egyetértünk, a lényegi részével, az örökségvédelem megkurtításával nem. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

(12.10)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
157 60 2016.05.25. 15:09  39-80

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Mindenekelőtt tisztelettel köszönetet mondok elnök úrnak, hogy lehetővé tette a felszólalásomat, és a felszólalásom után fogom elfoglalni az elnöki pulpitust. Köszönöm szépen a szívességét.

Tisztelt Országgyűlés! Azt javaslom, hogy fordítsunk egy kicsit a vita menetén. Nyilvánvalóan mind­annyiunknak megvan a politikai meggyőződése, és mivel ez a politikai meggyőződés különböző, egy demokráciában rendben lévő, hogy ezt kifejthetjük, és a politikai meggyőződések különbözősége miatt vagyunk különböző pártokban, különböző pártokat és képviselőket választanak a választók, és ennek eredményeként ülünk itt, tehát a politikai véleménykülönbség természetes. Ha egy olyan kérdésről beszélünk, amely nyilvánvalóan átnyúlik politikai választási ciklusokon, márpedig a gyermekek, a diákok iskoláztatása, az iskolaügyünk színvonala ilyen, akkor a szaktörvény módosításának vitáján próbáljunk szakmai alapon vitatkozni egymással, én ezt helyes iránynak tartom.

Az első felvetésem tehát, ha tetszik, javaslatom, hogy nézzük meg, rendelkezésre állnak-e már durván fél évtized alatt tapasztalatok, amely tapasztalatok alapján lehet véleményt mondani. 2011 őszén, kora telén került elfogadásra a nemzeti köznevelési törvény, az azt megelőző vitákkal együtt durván négy és fél évvel ezelőtt ‑ alkalmas-e majdnem fél évtized arra, hogy az oktatásügyben, a közoktatásban tapasztalatokat levonjunk? Szerintem igen, ez már túl van azon az időkörön, amelyre azt mondhatjuk, hogy nem, még egy kicsit várni kell, majd beáll a rendszer, hiszen az oktatásügyben nem úgy van, mint a tőzsdén, hogy délelőtt megteszik a tétet, aztán délután tudják, hogy nyernek-e vagy vesztettek. Az oktatásügyben valóban kell hogy legyen átfutás a törvény megalkotásától a bevezetésen keresztül egészen gyakorlati tanévek tapasztalatáig. De azért fél évtized után nem helyes dolog egy politikustól, oktatáspolitikustól, hogyha azt mondja, hogy ilyen tapasztalat még nincs, ezért biztos vagyok benne, hogy ez a módosítás is egyfajta tapasztalatkifejeződés.

Ha ezt elfogadják tőlem, akkor mégiscsak azt kell mondanunk, hogy ennek a tapasztalatnak az eddigi eredménye az, hogy a rendszer, amely létrejött, nem működött, az önök felfogása szerint nem működött jól, tehát nem azért van szükség erre a változtatásra, mert jól működött, önök azért akarnak változtatni, mert az önök megítélése szerint sem működött jól. Hogyha rendben lett volna, hogyha valóban csak finomhangolásra lett volna szükség, azt nem kell törvénymódosítással csinálni. Ez egy irányváltás, és az irányváltásnak a kiváltó oka az előbb elmondott tapasztalat, történetesen most az ‑ az egyszerűség kedvéért ‑, hogy a KLIK-rendszer, amelyet felállítottak, olyan mennyiségű problémát jelentett és halmozott fel, amely már nem volt kezelhető a szisztémán belül, hanem rendszerjellegű változásra volt szükség. Ezért én nem fogadom el azt, hogy a jelenlegi módosítás egyszerűen egy törvényformát öltött finomhangolás, énszerintem itt többről van szó; én ezzel egyébként egyetértek, és helyesnek tartom. Az irányokról kell beszélni.

Van-e másfajta tapasztalat? Igen, azt hiszem, beszélhetünk egy másfajta tapasztalatról is, arról, hogy ha létrejön a magyar közigazgatásban, a magyar tanügyigazgatásban egy ilyen erőteljesen hierarchikus rendszer, akkor a hierarchiát a hierarchia alján és közepén lévők úgy használják, hogy lehetőség szerint minden felelősséget, amelyet egyébként szívesen vállaltak volna, de a megalkotott törvény ezt nem tette lehetővé, hárítanak és felfelé tolnak. Az a rendszer, amely a tankerületektől kezdődően, egészen pontosan az iskolától kezdődően a tankerületen át egy át nem gondolt működtetésű és rosszul vezetett intézmény tevékenységéhez vezetett, a KLIK-hez, ennek többek között az volt az oka, hogy mivel semmilyen kompetenciát nem hagytak helyben, gondoljunk az igazgatói jogkörök gyakorlatilag teljességének vagy majd’ teljességének elvételére ‑ emlékezetes vita volt erről többek között egy oktatási bizottsági vita, amikor igazgatók és politikusok vitatkoztak azon, hogy az igazgatónak milyen jogköre van, azt’ közben ott ült maga az érintett, már nem személyében, hanem intézmény tekintetében. A második tapasztalat tehát, hogy ha egy ilyen hierarchia létrejön, a hierarchia csúcsán álló intézményre olyan mérhetetlen nyomás hárul, hogy azt minőségi színvonalon ellátni majdnem nem lehet.

Nem hiszem, hogy ezt nem ismerték korábban, sőt azt állítom, hogy nem véletlen, hogy mióta önálló magyar tanügyigazgatás van Eötvös óta a legkülönbözőbb módokon, egy ilyen erőteljesen központosított egyintézmény-rendszer nem volt, mert a legkülönbözőbb színű kormányok nagyon különböző rendszerekben látták azt, hogy kell helyben, területen hagyni valamit, tudniillik hogyha nem hagynak, akkor részben az érdekeltséget vonják ki, részben pedig az előbb előállt hierarchia miatt a központi szervezet képtelen színvonalasan dolgozni. Én ezt a felismerést látom ebben a törvénymódosításban, itt kell rátérnem tehát a tapasztalat eredményeként, hogy mit is mond a törvénymódosítás, és ehhez hogyan állunk hozzá.

A magyar közigazgatásban a járásnak, ami nagyjából a tanügyigazgatásban a tankerületnek felel meg, van hagyománya ‑ én erre a hagyományra sokkal erőteljesebben építenék ‑, a köztes elemnél viszont, minthogy nincsen tapasztalatunk azzal, ami itt most születik, legfeljebb a fenntartást érdemes megfogalmazni, hogy ilyen még nem volt, ez új; az új nem feltétlenül jó, bár azt sem tudom mondani, hogy eleve elvetendő. Az a szerkezet, az a szervezet, amely itt most valóban kialakul ‑ nyilván arra majd kapunk magyarázatot, hogy miért pont ennyi, de én most ezzel nem foglalkozom ‑, ez a tanügyigazgatási központ, szervezet, amely itt feláll, ilyen a magyar közigazgatásban és tanügyigazgatásban nem volt; számos hibalehetőséget látok benne, de erről tapasztalatunk nincs.

(13.10)

Az egy más kérdés, hogy az újjal, a még nem tapasztalttal szemben milyen a helyi ellenállás, és egy köztes intézmény valóban a jogköreit hogyan tudja használni. Itt azonban meg kell említenem, hogy ha egy dekoncentrációt kívánnak megvalósítani, akkor kimondottan aggályosnak látom az immáron Klebelsberg Központnak elnevezett, működésében nagyon nehezen körülírható felső szervnek a tevékenységét. Ez ellentmondás. Ez olyan, mintha húznának az egyik irányba, de valamiféle korábbi berögzülés miatt nem akarnának leszállni arról, amiről tapasztalatból önök is tudják, hogy nem jó, ezért csinálják az egész törvénymódosítást, és ellenkező irányban is van egy húzóerő, egy vektor. Nagyon erőteljesen felhívnám a figyelmet arra, hogy a tankerületi központoknak, ennek az 56 egységnek a létrehozatali szándéka és a Klebelsberg Központ ilyen-olyan funkciója ‑ mert csak nem fogják tudni azt levetkezni, hogy ez bizonyos funkciókat átvesz a kimúlt KLIK-től ‑ ellentétes.

A döntési mechanizmusban problémákat látok. Úgy gondolom, hogy erről a későbbiekben beszélnünk kell, és mégiscsak fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy legnagyobb jó szándékkal közelítő pedagógus igazgatónak sem kötelessége a jogszabályból, a törvényből a következményeket azonnal levonni. Ez történt a KLIK esetében, miközben itt, a plenáris ülésen és bizottsági szinten is, ráadásul nem is ellenzék és kormánypárt, nem is egyszerűen a Fidesz és az MSZP képviselői közötti véleménykülönbségként, hanem valóban egy gondolati törésvonal mentén történt az akkori vita. Ezért kérem, gondolják végig, hogy ebben a felállítandó mechanizmusban ez az ellenkező irányú húzás, a köztes intézmények létrehozatala és a Klebelsberg Központ újbóli felállítása, meghagyása, szerintem nagyon komoly zavart fog okozni. Orientációs zavarokat fog hozni, és nem fogják tudni az intézmények pontosan, hogy mi felé kell valójában orientálódni és menni.

Mégiscsak úgy hozta az élet, hogy ez a törvénymódosítás párhuzamosan fut a 2017. évi költségvetési törvényjavaslattal. A költségvetési törvényjavaslat egy olyan szerkezetre biztosítja a finanszírozást így vagy úgy ‑ azt a vitát ott lefolytattuk ‑, ami még a KLIK-es rendszer. Ennek az új felállítandó rendszernek, aminek mégis most folytatjuk le a plenáris vitáját, a finanszírozása a költségvetési törvényben nincs, én ezt nem látom biztosítva, és nem csak a tételek szintjén. Azt kell mondanom önöknek, hogy az, amiről több képviselő már beszélt, vagyis hogy történetesen az állam átveszi a működtetési feladatokat durván 500 önkormányzattól, minthogy a véleményem erről az ellenzék soraiból megszólaló képviselőtársaim véleményével egyezik, ezért erre most időt nem nagyon herdálnék; de arra igen, hogy elmondjam, ez az átalakítás pluszköltségbe kerül. Az nem fog menni, hogy a KLIK-es rendszer finanszírozását, ha a KLIK így vagy úgy megszűnik, átalakítják, ezen központok létrehozására fordítják. Az, ami pluszban van ugyanis, önök is pontosan tudják, igazából nem plusz, hanem ez az eddigi negatívumok csökkentése. Hosszú küzdelem eredményeként egy nagyon mínuszból kevésbé mínuszra, talán nullára tudják kihozni mindazt, amit a KLIK felállítása előtti időszakból már saját maguk is egy éven keresztül végeztek. Ez a tavalyi évhez képest többlet, a KLIK létrehozatala óta pedig nem más, mint az önök által létrehozott költségvetési hiány itt, ebben a formában történő megoldása. De ez nem pozitívum. Úgy gondolom, hogy nem többlet. Az új rendszer felállításához pedig kell többlet. (Dr. Józsa István: Így van!)

Itt arról volt szó, hogy nem tudjuk megbecsülni, hogy az önkormányzatok működtetés címén mennyi pénzt tettek be. Elég nehéz munka, de meg lehet csinálni. Ez, amit a magyar önkormányzatok az önök rendszerében működtetésbe betettek, felülről 60 milliárd forint. Sok pénz, de sehol nem jelenik meg. Azt kell mondanom önöknek, hogy azzal a feladatátvállalással, amit elvégeznek, tudniillik, hogy átveszik a működtetés feladatait és az államhoz teszik, az önkormányzatoktól ezt elvéve, azt a 60 milliárd forintot, amit az önkormányzatok beletettek még így is a magyar közoktatásba, önök a költségvetés szintjén nem biztosítják. A működtetés feladatainak többletköltsége nem jelenik meg. Ezért súlyos finanszírozási problémákat látok, és szinte biztos vagyok benne, hogy a közoktatásiszerkezet-átalakítás és a finanszírozás harmóniáját meg kell teremteniük, mert a következő tanévben, a 2016/17-es tanévben elementáris problémaként kerül önök elé.

Végül megismétlem azt a meggyőződésemet, amelyet már több alkalommal kifejeztünk, hogy maga a rendszer, amit létrehoztak, a túlzott államosítás, ez nem egy szakmai kérdés az önök számára, ez egy politikai határozat. Önök jól-rosszul próbálják képviselni ennek a politikai határozatnak a következményét, de ha elfogadják tőlem, lehet látni, hogy önök sem hisznek benne igazából szakmailag. Elfogadják, hogy ez a politikai döntés, de hozzáértéssel tudják, hogy szakmailag nem a megfelelő megoldás. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
159 26 2016.06.06. 3:08  25-31

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! „A kormány beleszólási viszketegségben szenved. Az a rögeszméje, hogy mindent neki kell szabályozni, rendezni, ellenőrizni. A legkisebb részletekig szakadatlanul kormányozni akarnak, pedig az akadálytalan, egészen szabad mozgás lényege az igazi önkormányzat.” Ezeket a sorokat Széchenyi István írta 1860-ban, a Diszharmónia és vakság című munkájában.

A mai kormányról nyilván konkrétan nem láthatott előre semmit, de a kormányzás jellegét, annak tí­pu­sait kitűnően ismerte; kritizálta a neki nem tetszőt, és kiállt saját későbbi, egyértelműen igaznak bi­zo­nyult véleménye mellett. Nyilván nem láthatta azt, amit önök, tisztelt kormányzó többség a jelenben, 2016-ban véghez visznek, de minthogy születésének 225. évfordulóját együtt Széchenyi-emlék­év­nek nyilvánítottuk, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának utolsó interpellációs szakaszában mégiscsak illő és fontos az eszünkbe idézni a mindannyiunk által legnagyobb magyarnak tartott ember gondolatait.

Önök 2011-ben többségi szavazattal elfogadtak egy olyan köznevelési törvényt, amelynek központi és meghatározó eleme volt a centralizáció, az iskolák fenntartói jogának teljes átszervezése és szegény Klebelsbergről elnevezett intézményfenntartó központ létrehozása. Ez ugye, azóta láthatóan és önök által is elismerten, megbukott.

Most egy KLIK helyett lesz 56 kis KLIK. A tapasztalatból azt a következtetést vonták le, hogy nem a magyar közigazgatás történetében soha nem látott központosítás az elhibázott, hanem annak a mértéke. Jelenleg az egykori önkormányzati iskolarendszer teljes szétverése folyik.

Mi sem a megvalósítás módjával, sem a koncepcióval nem értünk egyet. Ugyanúgy nem értünk egyet, ahogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, vagy éppenséggel a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége, amely utóbbiban meghatározó többségben vannak az önök fideszes párttárs polgármesterei. Nem mintha az önkormányzati fenntartású iskolarendszerrel nem lett volna elég probléma, és nem mintha azt vitatnám, hogy az államnak meghatározó helyeken iskolafenntartó szerepe kell hogy legyen, de ez így csőd.

Mindezek alapján kérdezem, tisztelt államtitkár úr: miért van szükség az iskolák teljes államosítására? Miért kell büntetni, pénzügyi elvonásra ítélni az iskolaállamosítás miatt a helyi önkormányzatokat? Egyáltalán, hogyan vélekednek az önkormányzatok jövőjéről? Valójában céljuk-e a magyar (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) önkormányzatiság felszámolása? Igaza volt-e Széchenyi Istvánnak ön szerint? Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)

(14.10)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
159 30 2016.06.06. 1:01  25-31

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt elnök úr, nem fogadom el a választ. Államtitkár úr, ön mondja a választ, de egyáltalán nem látom önön azt, hogy ezt hiszi. Azt gondolom, hogy önök közül sokan, akiknek egyébként önkormányzati tapasztalatuk van, korábbi polgármesterek vagy olyanok, akik mai polgármesterekkel kapcsolatban vannak, tudják, hogy ez így nem működik.

Biztos voltam abban, amikor létrehozták ezt a törvényt, hogy az Intézményfenntartó Központ meg fog bukni; nemcsak én, számosan, akik az oktatásügyben az elmúlt évtizedekben forgolódtunk. Meg vagyok róla győződve, hogy az az intézkedéssorozat, amit most tesznek, meg fog bukni. Ezt most interpelláció formájában kívántam elmondani, hogy kifejthessem még időben a véleményemet. Nem fogadták el. Államtitkár úr, ez a rendszer, amit most a közoktatásban kiépítenek, meg fog bukni, nem jó. Ezért nem fogadom el a választ. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
165 20 2016.09.12. 5:05  19-22

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Egy ellenzéki párt előtt így a ciklus közepén két választási lehetőség áll. Az egyik, hogy követi a kormány által kijelölt nyomvonalat, azt kritizálja, arról mondja el a véleményét, és akkor ténylegesen a kormány diktálja az ellenzék szövegét is. Mi ezt az utat nem akarjuk követni; saját vélemény, saját álláspont kimunkálása és bemutatása a parlamentben és a parlamenten kívül a cél. Olyan területek, amelyek, ha van nemzeti ügy - nem kétségbe vonva, hogy eddig is fontos nemzeti kérdésekről esett szó -, hát ez az. És azt is gondolom, hogy nem párthovatartozás dönti el azt, hogy a gyermekeink jövője, a szervezett formában történő tudásátadás és tudásátvétel, az oktatás ügye ilyen meghatározó kérdés.

E területen pedig olyan győzelmi jelentésre sem mód, sem alkalom nem nyílik, mint amit hallottunk az elmúlt másfél órában. Tényként le kell szögezni, hogy a magyar közoktatás színvonala fél évtizeddel ez­előtt - vagy ha tetszik, és hogy politikai kategóriát mondjak -, 2010-ben magasabb színvonalon állt és jobb volt, mint most, hat évvel a kormányzásuk átvétele után. Önök a magyar közoktatásba rossz kí­sérleteket, megvalósítatlan elképzeléseket, káoszt és felfordulást hoztak. Csak a pedagógusok állhatatos munkája miatt áll a magyar közoktatás, mert az ok­ta­táspolitikájuk az elmúlt fél évtizedben egy kudarc­jelentés. Ennek intelligens beismerése történik a tanévkezdéssel, amikor is a 2011 decemberében el­fogadott törvényük gyakorlati felülírása történt: a Klebelsbergről, szegényről elnevezett intéz­mény­fenntartó központ működése egy elismert bukás, ennek új formációja kétséges, hogy milyen ered­ményre vezet.

Ami még ennél is fontosabb, hogy hogyan látjuk mi, szülők, magyar állampolgárok, édesanyák és édes­apák a gyermekeink, a diákjaink jelenét és jövőjét. Tisztelettel kérem önöket, hogy lássák be, nem pártpolitikai elfogultság az, ami mondatja ve­lem, hogy amit a gyermekekkel és főként a hagyo­má­nyos értelemben vett általános iskola alsó tagozatos diákjaival, 7-8-9 éves magyar kislányokkal és kis­fiúkkal művelnek, az egész egyszerűen borzalom. Olyan mértékig leterheltek, hogy ha hazamennek, nem akarnak játszani. Egy gyerek, aki nem akar ját­szani! Kérem, ezt a túlterheltséget, amelyet nem örököltek, nem az égből szakadt önökre, hanem saját maguk dolgozták ki, kínkeservvel, de sikerült el­szúrniuk, ezt változtassák meg.

Szintén meg kell említenem azt a helyzetet, amit a tanévkezdés a középfokú oktatásra hoz. A kö­zép­fokú oktatás egyik legsikeresebb intézményi formája a szakközépiskola volt. Ép ésszel nem lehet felfogni, hogy miért verik, miért verték szét a szak­kö­zép­is­kolákat. Egy olyan iskolaformát, amely egyaránt adott érettségit és szakmát, most szakgimnáziumnak elnevezve degradálják az érettségi-színvonalat, és nem képesek megfelelő szintű szakmát sem adni. A szakgimnáziumok formája kudarc és kudarc lesz. Csak kérem, mire belátták a KLIK kudarcát, az is több mint három év, ami gyermekek, diákok szá­má­ra bepótolhatatlan veszteséget jelent.

A szakközépiskolák szétverése szakmai érte­lemben bűn. Ennek a szakgimnáziumi rendszernek a felállítása pedig egyetlenegy célt tud csak szolgálni: a felsőfokú oktatási intézményekbe, a főiskoláinkra és egyetemeinkre való bejutás lehetőségét korlátozza. Ez rossz irány. Kérem, fogadják el: ebben a par­la­menti ciklusban, még az elkövetkező két évben ki fog derülni ennek a rendszernek, az újonnan fölállított középfokú oktatási rendszernek a baja, a hibája, de azokat a diákokat, azokat a fiatal felnőtteket, akik ebben az oktatásformában részesülnek, és kiesik ez a tudás az életükből, ezt már nem fogják tudni vissza­hozni. Még addig korrigáljanak, amíg lehet! Hall­gassanak ránk, a szakmai út a megfelelő! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
177 2 2016.10.24. 5:10  1-4

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Nem kétséges: senki sem készül hősnek. Nincs olyan gyermek, aki arról álmodik, hogy élete végén hős lesz. 1956-ban ők sem olyan életet akartak ‑ és nem olyan véget.

Helyesnek tartom és fontosnak is, hogy 1956 hősei közül azok, akiknek nevét a közvélemény, akár az érdeklődő közvélemény is kevésbé ismerte korábban, most plakátokról, arcképekről, tévés és internetes megjelenésükből ismertebbek lettek. Kijár ez a különös kegyetlenséggel, nagykorúságát éppen bevárva kivégzett Mansfeld Péternek éppúgy, mint annak a Mecséri Jánosnak, aki a Juta-dombi egység parancsnoka volt, akiknek emlékét hogy kitöröljék, nemcsak halálos ítéleteket és börtönbüntetéseket szabtak ki, hanem még a dombot magát, a Juta-dombot is elhordták.

Az viszont nem tetszik, és egyáltalán nem tekintem véletlennek, hogy a forradalom politikai vezetőit nem vagy alig emlegették a 60. évforduló hivatalos megemlékezésein. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Szilágyi József, Vásárhelyi Miklós, Donáth Ferenc és társai nevei szinte alig hangoztak el. Plakátokról, ismertetőkben a forradalom évfordulóján őket alig lehetett látni. Senki ne gondolja, és nem is gondoljuk, hogy ez nem egy világos politikai elképzelés része, márpedig meggyőződésem szerint demokratikus politika nem szemezgethet a hősök között. Nem feladata és nem is teheti, hogy első-, másod- és harmadosztályú besorolást adjon a forradalomban és szabadságharcban egykoron részt vevőknek.

Helyes, ha a magyar közvélemény név szerint is, arcra is ismeri és megismeri a „pesti srácokat” és mindazokat, akik a fővárosban vagy éppen vidéken, sőt, az országhatárainkon túl is kiálltak ’56 eszméi mellett. De legyen napnál világosabb: Nagy Imre és társai nélkül nincs ’56. Nagy Imre és társai nélkül nem teljes ’56 politikai tablója. És minden olyan kísérletet, a történelemnek minden olyan tudatos átfestését, amelynek kísérletét igenis látjuk, amelynek az a célja, hogy háttérbe szorítsa és félhomályban tartsa a forradalom politikai vezetőit és teljesítményüket, nemcsak hibásnak, nemcsak tévesnek, hanem szégyenteljesnek tartjuk.

Szabad és igazságos Magyarországot akartak ’56-ban. Hittek abban, hogy ez megteremthető. De az emlékezetpolitika, a hatvan évvel ezelőtti események megelevenítése egyáltalán nem csak azt jelenti, hogy napról napra, óráról órára kísérjük végig mindazt, ami hatvan évvel ezelőtt történt. Azok a gondolatok, azok az eszmék, és ez bárkinek bármennyire is kínos és kellemetlen ma, igenis köztük világos és büszke baloldali és szocialista eszmék, gondolatok arra is köteleznek bennünket, hogy erre a mai Magyarország körülményei között is emlékeztessünk.

Nem hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy azok közül, akik ’56-ban sajtószabadságot akartak és követeltek, lenne akár egyetlenegy is, aki egyetértene azzal, ami a közelmúltban és a jelenben Magyarország legnagyobb napilapjával történt. Igenis, itt a 60. évfordulón ki kell jelenteni, hogy ami a Népszabadsággal történt, az a magyar sajtószabadság csorbítása, tehát a magyar szabadság csorbítása. Az is egyértelmű, hogy azok, akik igazságosabb Magyarországot akartak ’56-ban, nehezen viselnék és kárhoztatnák azt a politikát, amelynek eredményeként a közoktatásból 40 ezer szegény gyereket hajítottak ki az elmúlt évek tevékenysége végett. Nem hiszem, hogy helyeselnék azt, hogy akinek van pénze, az a legjobb iskolákba járatja a gyermekét, miközben szegény családban született tehetséges magyar lányok és fiúk százai és ezrei kallódnak el.

Mi, magyar szocialisták büszkék vagyunk arra, tisztelt Ház, hogy hazánk, Magyarország az Európai Unió tagja. Látjuk és nem kétséges, hogy az Európai Unió számos kérdésben lassú, kivár vagy akár fél. De ez a mi számunkra nem jelenti és nem is fogja jelenteni, hogy egyetértenénk bármi olyan lépéssel vagy szándékkal, ami hazánkat távolítaná vagy éppenséggel kifelé vezetné az Európai Unióból. Mi, magyar szocialisták a sikert a szabad és igazságos magyar jövőért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) abban látjuk, hogy Magyarország erős tagja legyen és maradjon az Európai Uniónak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
185 94 2016.11.10. 15:08  89-122

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvénymódosítási javaslat az államtitkár úr korrekt bevezetőjével alkot egy egészet. Érdemes volt meghallgatni, és nemcsak a paragrafusok nyelvén, hanem szóban értékelve tudomásul venni mindazt, ami a kormány jelenlegi szándéka, ami jelenlegi szándékot egyáltalán nem akarnám kicsinyelni, különösen nem a jelzőjét, mert hogy az valóban a jelenlegi szándék. Nem volt ez a szándékuk két évvel ezelőtt, öt évvel ezelőtt meg különösen nem, amikor átvették a kormányzást, akkor pedig végképp teljesen másról beszéltek.

Vinnai képviselő úr vezérszónoki hozzászólásában, felszólalásában annyira tételesen mondta el a mechanikus módosításokat, hogy azt megismételni fölösleges, ez úgy van, ahogy ön elmondta. Időről időre különböző körülmények változása miatt valóban a jogszabályokat igazítani kell, ebben szerintem kivetnivaló nincs, ez minden kormánynak lehetősége, feladata. Aki korábban ébred, az korábban tudja megtenni.

De van néhány ügy, amiről érdemes valóban az ország házában különböző gondolatokat összemérni, és mivel mégiscsak egy módosítás, tehát valamiféle változás a korábbihoz képest, nemcsak megtudni a kormány szándékát, hanem valós megközelítéseket egymás mellé, nem kell tartani ettől, egymással szembeszegezni.

Szögezzük le, hogy a tankerületi központok elnevezés, ez az 58 egység sem a magyar közigazgatás történetében, sem a magyar tanügyigazgatás történetében ez az egység és ilyen számú egység nem szerepelt. Ez lehet előny és lehet hátrány. Hátrány, mert semmilyen tapasztalattal nem rendelkezünk, hogy ez mégis hogyan működik. Előny, mert annál, amit fölvált, csak jobb lehet, ez ugyanis az egy budapesti irodaépületből irányított magyar közigazgatás már papíron is hamvába holt, a gyakorlatban pedig botrányos körülmények között kimúlt, szegény Klebelsbergről elnevezett intézményfenntartó központnak a felváltása.

Abban egyetértünk és örülök, hogy miután ezt a szakma először kérte, aztán követelte, aztán tüntetett érte, a legkülönbözőbb helyeken, itt az ország házában és számos szakmai fórumon vagy éppen nyílt téren, Miskolctól a budapesti Kossuth térig emberek tízezrei követelték azt a változást, amelyet végre belátva megszüntették ezt a szerencsétlen Klebelsberg Intézményfenntartó Központot ‑ csak hogy a fogalmazás világos legyen: a „szerencsétlen” jelző nem a személynévre, hanem az intézményre vonatkozott ‑, előállnak azzal, hogy legyen 58 egység. Világos, hogy ha ennek a működését január 1-jére előírják, akkor az egyik pillanatról a másikra nem fog életre kelni.

Tehát még azt is mondhatnánk, hogy a november 30-i létrehozatal nem egyszerűen egy formális változás, hanem egy olyan tartalmi kezdeményezés, ami legalább néhány nap, néhány hét felfutási időt hagy, bár nem gondolom, hogy szentestétől szilveszterig tömegek foglalkoznának majd ezen tankerületi központok kiépítésével.

(15.10)

De ha már itt tartunk, mégiscsak az államtitkár úr felvezetőjében elhangoztak olyan dolgok, kifejezések, szóhasználatok, amelyek engem arra visznek, hogy itt mélyebb változások készülődnek, mint egyszerűen az, hogy január 1-je vagy november 30-a, szövegpontosítás és a szóközi különböző megjegyzések változtatásai, hanem azt látom, hogy intelligens, csendes beismerése történik annak, amit 2010 ‑ törvény szerint 2011 ‑ óta műveltek, hogy tarthatatlan, színvonaltalan; aminek eredményeként azt a kijelentést teszem, hogy jelenleg, 2016 őszén, 6 évvel a kormányzás átvétele után a magyar oktatásügy, ezen belül a magyar közoktatás rosszabb állapotban van, rosszabb színvonalon áll, mint a kormány átadásának pillanatában.

Ez a fél évtizedről elég szomorú bizonyítvány, és a kijelentés mögött nem egyszerűen politikai nézeteink különbsége áll, hanem pedagógusok ezreinek, diákok és szülők tízezreinek és százezreinek a tapasztalata, hiszen olyan véleménnyel és olyan tömegben egy szakpolitikával kapcsolatban emberek nem fejezték ki véleményüket, mint azt az elmúlt fél évtizedben, az elmúlt két vagy három évben.

De hogy a vitánk ‑ őszintén remélem, hogy szakmai és politikai vitánk; mégiscsak az ország házában vagyunk, ahol nem egy szakmai konferencia keretében, hanem szakmai véleményeket felhasználva, politikai nézetkülönbségeket is érdemes megméretni ‑, mondom önöknek, hogy azt gondolom, amikor államtitkár úr arról beszél, hogy megteremtik a harmóniát, a harmonizációt a jelenlegi valóság és a New York-i egyezmény, az ENSZ gyermekjogi egyez­ménye azon nevezetes ajánlása között, miszerint a gyermekek mindenekfelett álló érdeke az, ami meghatározó, ez közöttünk egy szimbolikussá lett vita, tartalmi. Az a szóhasználat és az a mondat, amit államtitkár úr korrekt módon használt, ez a 2011 decemberéig érvényben lévő közoktatási törvény első mondata, történetesen a gyermekek mindenekfelett álló érdekére való szakmai hivatkozás, amit méltóztattak úgy kivágni a törvényből, hogy nyoma nem maradt.

Öt év után először halljuk, hogy a kormány oktatással foglalkozó államtitkára ebben a kérdésben a magyar oktatási törekvések és az előbb említett, egyébként valóban tartalmi és szimbolikussá vált vitában arra az álláspontra helyezkedik, hogy meg kell teremteni az együttműködést.

Öt évig teljesen mást mondtak, teljesen mást csináltak. Egymást követő, különböző színű és különböző gondolkodású miniszterek által vezetett, már hogy oktatási miniszterek által fémjelzett oktatási kormányok egymásnak adták, vitáik ellenére, ezt a tartalmi és szakmai szempontot. Önök ezt felszámolták 2011-ben, majd majdnem kereken öt év elteltével egy fontos hivatkozásban itt, a Magyar Országgyűlésben ezt visszahozzák a magyar szakmai és közpolitikai gondolkodásba, ami számomra egyértelműen változás, az eddigi kudarc beismerése és az új utak keresése, amit ez a látszólag döntő többségében csak mechanikus változtatásokat tartalmazó törvénymódosítás apropóján most hallhattunk.

Szeretném jelezni önöknek, hogy több pontban módosító indítványokat adtunk be az Országgyűlésnek. Kérem ezeknek majd a megtárgyalását és támogatását. Értelemszerűen a véleményünk elfogadásától vagy el nem fogadásától tesszük függővé a végleges törvénymódosítással kapcsolatos álláspontunkat.

De amikor az előbb változásról beszéltem, talán csak érvelhetnek azzal, hogy egyetlen mondatba kötök bele. Lehet, hogy ez csak hasonló gondolkodás, szóhasználat, mégiscsak helyes egy ENSZ gyermekjogi egyezményi ajánlást figyelembe venni, nem szép dolog ezt törvényből kidobni, hát, most akkor teremtsük ezt meg.

Szerintem nem erről van szó. Arról van szó, hogy sokkal mélyebb változások vitáját érzékelem, amiről a Házban még nem volt szó, ezért, minthogy oktatásról is szerepel számos gondolat, érdemes most fölvetni. Hasonlóan a törvényjavaslat szellemiségéhez, ezzel szinte egyidejűleg, néhány nappal korábban egy új politikai-szakmai, kormánykörökhöz kötődő elképzelés látja meg a napvilágot, kormánypárti és nem kormánypárti újságokban ennek elemzése megkezdődik; értelemszerűen az elmúlt napok fontos eseményei ezt leveszik a napirendről, de ettől még mégiscsak itt van előttünk.

Arról szólnak a hírek, hogy önök új, Széll Kálmánról elnevezett tervvel fognak előrukkolni; hogy a versenyképesség és az oktatáspolitika közösségét új megvilágításba helyezik; hogy a Magyar Nemzeti Bank környékén ‑ ott aztán van alapítvány bőven, tehát akár még válogatni is lehet, hogy melyik team állítja ezt össze szövegszerűen ‑ a humán tőke fontosságáról beszélnek, és beszámolók szerint a következőt mondják. Van tehát egy törvénymódosítás a változásról, és ezzel egyidejűleg van egy másik, szintén az oktatásról szóló, nem jogi forma. Kérem szépen, hogy hallgassák, ez miről szól, idézem: „A munkapiaci igényekhez igazodva erősíteni kell a kompetencia- és készségalapú tananyagot.”

Kérem, 2010-ig a mi közoktatás-politikánknak ez volt a középpontjában. Számos vita, millió jegyzőkönyv, bizottsági ülés, parlamenti ülés vitájának tanúsága szerint önök ez ellen léptek fel 2010-ben, 2011-ben ennek az ellenkezőjét foglalták törvénybe, elmondták, hogy ez mindenféle közoktatásbeli vadságnak az eredője; most meg azt olvasom itt öt év elteltével, hogy erősíteni kell a kompetencia- és készségalapú tananyagot. Sőt, egy sorral följebb azt mondja: „Meg kell vizsgálni annak a lehetőségeit, hogy hogyan lehet tovább növelni az oktatási rendszerben ‑ elsősorban a felsőoktatásban ‑ a magánforrások arányát.” Tisztelettel fölhívom a figyelmet, hogy 2008-ban többek között ezért népszavazást kezdeményeztek.

Aztán azt írja még az önök terve, hogy a nyelvtudás javítását a középfokú oktatásban növelni kell, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának további növelését tartják szem előtt. Kérem, ezt akár mi is írhattuk volna! De az elmúlt öt év arról szólt, hogy úgynevezett munkaalapú társadalmat építenek, hogy nem a felsőoktatási irányultság, hanem a szakképzés a jövő. Miniszterek, miniszterelnök úr erről részletesen, a legkülönbözőbb konferenciákon beszélt. Önök megszüntették a szakközépiskolát, csökkentve a felsőoktatási intézménybe való bejutás lehetőségét, a gimnáziumokra való figyelmet csökkentették; majd azt olvasom, hogy most meg arról beszélnek, hogy tovább akarják növelni a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát.

Arról már nem is beszélek idő hiányában, hogy a felsőoktatási K+F kiadások növelése külön tétel, amely egyik eszköze lehet az egyetemek és vállalatok közötti kiválósági központok létrehozásának, ami úgy igaz, ahogy ide le van írva. Milyen kár, hogy a 2009-ben erről szóló törvényt gyakorlatilag kidobták az ablakon!

(15.20)

Úgyhogy azt kell mondjam, hogy a jelenlegi törvénymódosításban ‑ amely egyes oktatásra vonatkozó törvények módosítása ‑ megjelennek szóhasználatban is, gondolatban is olyan változások, amelyek egy sikertelen, egy kudarcos fél évtizedes oktatáspolitikát mintha felváltani akarnának. Nem tartom véletlennek, hogy a kormány szándéka szerint mégiscsak a kormány, illetve a kormány szakminisztere által beterjesztett törvénymódosítással egyidejűleg a legkülönbözőbb orgánumokban igencsak hitelesnek tűnő kormányközeli, illetve a Magyar Nemzeti Bank különböző gondolatkörébe tartozó vélemények az oktatásról a teljes ellenkezőjét mondják, mint ami az önök fél évtizedes gyakorlata.

A változás tehát érzékelhető. Én annak drukkolok, hogy ezt a változást még bátrabban hangsúlyozzák, és akkor a magyar oktatásban nagyobb lehet az egyetértés, mert az elmúlt fél évtized csak kudarc volt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
192 10 2016.11.29. 15:12  1-115

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt az MSZP frakciója nevében szeretném megköszönni azon ellenzéki frakciók támogatását, amelyekkel együtt lehetővé vált a mai, oktatással kapcsolatos vitanap megrendezése. Egyszersmind tisztelettel köszöntöm a páholyunkban helyet foglaló szakszervezeti érdekvédelmi és szakmai szervezetek képviselőit, vezetőit. Őszintén örülök, hogy itt vannak. (Taps.)

A parlamenti vitanap mint műfaj, valljuk meg őszintén, lassan a teljes érdektelenség műfajába és fázisába csúszik. Ez nemcsak az oktatás ügyének, hanem általában a parlamenti vitanapoknak az ilyen értelmű leértékelése, és ezért egyértelműen önöket teszem felelőssé, tisztelt kormányzó többség. Ez a politika elbutításának és lebutításának egy jeles eszköze. Sikerül ezt úgy kommentálni, úgy bevezetni és olyan véleményeket mondani, amelyek ezt a parlamenti, egyébként fontos és valóban jeles műfajt, ami lehetőséget adna a napi politikai csatározásokon túl érdemi és hosszabb távú kérdések megvitatására, önök a szónak nem a jogi, de politikai értelmében gyakorlatilag ellehetetlenítik.

Például azt hallom ma reggel, nem a kormányuk, hanem a pártjuk, a Fidesz szóvivőjétől, ezt szeretném idézni: „Ma viszont az oktatásban nyugalom van. A pedagógusok megbecsültek. A gyerekek egyre inkább versenyképes tudást szereznek, ezért kérdéses, hogy van‑e alapja a keddi oktatási vitanapnak.” (Dr. Varga László: Melyik országban?) Szép lassan már csak fel kéne állni és ütemes tapssal köszönteni ezt a bejelentést, ami mégiscsak előhírnöke volt a mai napnak.

Ha azonban már a kormányzó többség is ilyen szép számmal megjelent, ugyan néhány perccel ezelőtt még valamivel kevesebben voltak, mint az ellenzék, ez a jövőt jól mutatja (Derültség az ellenzéki pártok padsoraiban. ‑ L. Simon László: Csak szeretnéd!), de mégiscsak szeretnék komoly témákról és irányokról beszélni, arra kérve önöket, hogy ebben az általunk kezdeményezett vitában érdemi módon vegyenek részt. Az elkövetkező órákban próbáljuk a magyarországi oktatás ügyéről a vitákat, a nézetek különbözőségének összeütközését úgy produkálni, hogy ez az oktatás ügyét előbbre vigye.

Ezért én szeretnék ezekről az irányokról, trendekről és tendenciákról beszélni, szeretnék arról a profilról beszélni, amit meglátásom szerint önök az oktatásban képviselnek. Szeretnék arról a finanszírozási helyzetről beszélni, amiről az előbb szép, ám hamis szavakat hallottunk, a foglalkoztatás kérdéséről az oktatáson, ezen belül a közoktatáson belül, és utána azokat az ajánlatokat megtenni, amelyeket az MSZP képvisel, és amelyek meggondolására kérem önöket ‑ 2018 után már, remélem, nem.

(10.00)

Először is, önök éveken keresztül, az elmúlt fél évtizeden belül tagadták, hogy a korábbi önkormányzati fenntartású intézmények teljes államosítása fog megtörténni. Ebben a Házban, itt a teljes nyilvánosság előtt, számos vitán, tévékben, rádiókban, interpellációkra válaszolva kategorikusan kijelentették, hogy nem igaz, hogy államosítás történik a 2011. évi, a köznevelésről elnevezett gyalázatos törvény értelmében, hanem egész egyszerűen egy olyan lépés, ami az addigi szétszórtnak nevezett oktatási szerkezetet összébb hozza. Ehhez képest 2017. január 1-jétől az államosítás utolsó lépcsőjén is fellépnek: elszakítják az oktatási intézményeket a fenntartó önkormányzattól, a helyi közösségektől, az utolsó összekötőkapcsot is ezzel szétverve, teljes és totális államosítást hajtanak végre, és nemcsak infrastrukturálisan, hiszen az önkormányzatok által számos esetben felújított épületet is elveszik most, hanem a tankönyvpiactól kezdődően az oktatás és nevelés minden részletéig egy és kizárólag egy hatalmi érdek megnyilvánulását hajtják végre a magyar közoktatás egészében.

Ehhez képest tűnhetett érdekesnek és felvetésben is meggondolandónak mindaz, amit a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a közelmúltban tett, miszerinti megállapítás alapján úgy gondolja, hogy az oktatás, a közoktatás legértékesebb részei az egyházi iskolák. Azt javaslom, bár többen csodálkozásuknak adtak hangot, mások megdöbbentek, hogy vitassuk meg részletesebben ezt a kérdést. Én egyáltalán nem voltam meglepve, teljesen logikusnak tartom azt a kijelentést, amelyet a miniszter úr tett, annak ismeretében, hogy egyébként milyen utat követnek. Azt állítom önöknek, ahogy eddig tagadták, hogy önök a magyar közoktatás teljességét államosítják, már úgy gondolom, az önkormányzati teljességét államosítják, most nem készülnek másra, mint hogy az államosított oktatás jelentős részét az egyházak fenntartásába fogják adni, így annak az előkészítése történt egy politikai kijelentéssel, amit önök a korábbiakban tagadtak.

A helyzet az, hogy erről az ügyről a Magyar Országgyűlésben durván 120 évvel ezelőtt jelentős vita folyt már, aminek eredményeként a polgári állam egyik alapja, az állam és egyház szétválasztása megtörtént. Úgy gondolom, ez a kijelentés nem egyszerűen az oktatásügyre vonatkozik. Önök azt fontolgatják, hogy a 120 évvel ezelőtti alapokat megváltoztatják, az állam és egyház viszonyát kívánják újraszabályozni, még akkor is, ha néhány képviselőjük erről nem tud, de az államosításról sem tudtak kezdetben, aztán mégis megcsinálták.

Nem mintha a történelem tapasztalata bármit is mondana, de azért elevenítsük fel azt a bizonyos 120 évvel ezelőtti vitát, az úgynevezett egyházpolitikai reformokat, amelyeknek élén gróf Csáky Albin állt, egy családjára nézve és egész politikai karrierjére nézve hithű katolikus ember, a miniszterelnököt meg Wekerle Sándornak hívták, és bár nem kizárólag az oktatásüggyel foglalkozó, de egy öt törvényből álló csomagban az állam és egyház viszonyát egyértelműen szétválasztva szabályozták.

Kérem, hallgassanak meg néhány gondolatot arról, hogy elődeink hogyan vélekedtek erről. Idézem: „A főrendiház ugyan leszavazta kezdetben a törvényjavaslatot, s a király megtagadta a főrendek tömeges ki­nevezését az elfogadás érdekében, de amikor a si­kert elérve Wekerle Bécsből visszajött Budapestre, az egye­temi ifjúság kifogta lovait, és diadalmenetben von­tatta kocsiját.” Herczeg Ferenc azt írja az emléke­zéseiben: „Budapest kész lett volna meghalni, hogy győzelemre segítse azt, amit akkor haladásnak és felvilágosodásnak neveztek. Az emberek azt mond­ták, elég volt a középkorból, és akkora lelkesedést sem azelőtt, sem azóta senki nem látott.” ‑ 1896.

Akkor önök 120 év után ezt a kérdést újból napirendre hozzák, jelzem, hogy nem az oktatási vitanap keretében, de én, mi erre a vitára készen állunk. Ha önök az állam és egyház szétválasztását felrúgni kívánják, a polgári állam egyik alapvető pillérét megváltoztatni, akkor ebből érdemi és valós vitát kezdeményezzenek. Én mindenesetre nemcsak a pártoknak, nemcsak az egyfajta gondolkodás híveinek, hanem azoknak az egyházakban jelen lévő gondolkodóknak a támogatását és szövetségét is kérem, akik mélyen hisznek abban, hogy az állam és egyház szétválasztva jó és eredményes, és nem abba a sötét középkorba visszavinni, amire önök itt készülnek.

A finanszírozás kérdéséről. Minthogy van egy elvarratlan vitánk a miniszter úrral, ugyanis sikerült önöknek azt a nagyszerű javaslatot a Kulturális bizottság ülésén elfogadni, hogy a miniszter éves beszámolóján a képviselő egy alkalommal és összesen há­rom percben beszélhet, önök sem tudták betartani, a következőt szeretném az Eurostat adatai alapján el­mondani. 2014-ben kétségtelenül nőtt az oktatásra fordított összeg, a GDP-hányad 4,9 százalék volt. Ez azonban nem más, mint az önök erőteljesen megkurtított költségvetéséhez képesti emelkedés, mert 2013-ban valóban 4,6 százalékra süllyesztették vissza. Ehhez képest a 4,9 százalék kétségkívül emelkedés, de el se éri a 2010-es 5,5 százalékot, és meg sem kö­zelíti a 2006-os 5,9 százalékot. Úgyhogy kérem szépen, minthogy nem különböző adatokról, hanem egy európai, az Eurostat által kiadott finanszírozási sta­tisztikáról beszélek, tisztelettel kérem, a győzelmi je­lentések mellett néha a számokkal is foglalkozzanak.

Szeretnék a foglalkoztatás és az érdekegyeztetés kérdéseiről beszélni, mert úgy látom, ellentétben a ma reggeli interjúval, hogy az oktatáson belül finoman fogalmazva nincs minden rendben. Azt szeretném megkérdezni önöktől, tisztelettel kérem, válaszoljanak, hogy milyen teret gondolnak a közfoglalkoztatásnak a magyar oktatáson és közoktatáson belül.

Úgy látom ugyanis, hogy a közmunkásokat nem egyszerűen arra a célra kívánják szolgálni és használni, hogy munkanélküliségben lévő embereknek munkát juttatnak, hanem ellenkezőleg: munkával rendelkező embereknek megváltoztatják a jogviszonyát, majd közmunkásként visszafoglalkoztatják őket számos nevelési és oktatási intézményben. Ez ma még a nevelési intézmények és elsősorban a bölcsődék, óvodák körében, a kisegítő személyzet és segítő személyzet esetében kezd tipikussá válni, de az iskolák esetében számos, nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott dolgozó attól tart, hogy megszüntetve vagy megváltoztatva a jelenlegi jogviszonyukat, az államosítás befejezése után közmunkásként foglalkoztatják őket vissza.

(10.10)

Azt szeretném világosan, tisztelettel, szemtől szemben kérdezni öntől, önöktől, van‑e ilyen szándékuk, közmunkásokat akarnak‑e csinálni a jelenleg más munkaviszonyban dolgozó oktatási dolgozókból, nem pedagógus körben dolgozó munkatársakból. (Gőgös Zoltán: Ha nem, akkor miért csinálják?)

Az érdekegyeztetést, amiről az előbbiekben már szó volt, én érdemi érdekegyeztetésnek nem tudom nevezni. Először is, az érdekegyeztetés törvénybe foglalt formációit önök 2010-11-ben szétverték, teljesen feleslegesen megszüntették a közoktatás-poli­ti­kai tanácsot, az Országos Köznevelési Tanács jogköreit megnyirbálták, megszüntették a felsőoktatásban a felsőoktatási kerekasztalt, majd három és fél-négy évvel később ‑ látva a tavalyi, tavalyelőtti pedagógus- és nem pedagógus megmozdulások erejét ‑, 2014-től így vagy úgy megpróbálják ezt helyrekalapálni. Jelentem önöknek, hogy egyelőre nem sikerült.

Tisztelettel szeretném megkérdezni önöket, mire való az a bizonyos 150 központ, amelyet most kijelölni kívánnak, ahol pedagógusok, iskolák és helyi szülői és más munkacsoportok véleménye szerint az alsó tagozatot helyben meghagyva a felső tagozatokat kívánják összevonva megtartani. Ezt egyelőre nem vitatni kívánom, csak hogy világosan lássunk, szeretném megkérdezni, van‑e ilyen szándékuk, hogy 150 tankerületi központba koncentrálják a felső tagozatot.

Azt is szeretném megkérdezni ‑ lehetőleg név szerint, mert mégiscsak nyilván tudós és hozzáértő emberek munkája ez ‑, hogy kik írják a NAT-ot, kik azok a személyek, munkacsoportok, amelyek az ország számára ezt a fontos dokumentumot készítik.

Hogyha ezekre a kérdésekre választ kapunk, akkor bízvást jobb képet tudunk alkotni arról az oktatáspolitikáról, amiről a véleményünk jelenleg az, hogy csapnivaló. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
192 56 2016.11.29. 1:59  1-115

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Egy korábbi felszólalásra szeretnék reagálni, Hoffmann államtitkár asszonynak nem a mostani, hanem egy körrel korábbi véleményére. Abban a reményben szólalok fel, hogy van olyan vita, amit le tudunk zárni, más meg maradjon meg.

Kedves államtitkár asszony, tőlem ne féltse az egyházi iskolákat! Én az egyházi iskolákat becsülöm és a tevékenységüket tisztelem. Van olyan egyházi iskola, amelyik színvonalas, van, amelyik kevésbé. Van olyan állami iskola, amelyik színvonalas, és van, amelyik kevésbé. Van olyan alapítványi iskola, amelyik színvonalas, van, amelyik kevésbé. Bár önök sokat tesznek azért, hogy egyáltalán ne legyen alapítványi iskola.

Az egyházi iskolákat védeni egy nem létező támadás ellen felesleges.

Az egyház és állam évszázados szétválasztása mellett viszont érvelek, és fogok is. Egyébként nem ismerek olyan európai kereszténydemokratát, aki ne állna ki állam és egyház szétválasztása mellett. Érdemes ezt a vitát lebonyolítani, mert úgy látom, hogy önök ezt a 120 éves paktumot felrúgni készülnek. Ha nem, bizonyítsák be!

Arról pedig végképp nem kell beszélnem, hogy 120 évvel ezelőtt sem és most sem kellett kommunista gondolatokat ezzel kapcsolatban előhozni. Én mélyen megértem, hogy államtitkár asszony búvópatakszerűen mindig is kereszténydemokrata volt, de nem kell hogy mindenről ez az időszak jusson eszébe. Amikor nem emlegetjük, akkor nem kell hogy ez jusson eszébe.

Az egyházi iskolák mellett, az egyház és az állam szétválasztása mellett érveltem. Javaslom tehát, hogy ezt a vitát ebben a mederben tartsuk, ebben szívesen részt veszünk, a vitát megvívjuk, de felesleges más partvidékekre nem kell elmennünk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
197 101 2016.12.12. 2:06  100-107

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Próbálkozzunk meg a lehetetlennel és beszéljünk a szakmáról. Azt szeretném mondani, államtitkár úr, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem az ország egyik legtekintélyesebb felsőoktatási intézménye, egy olyan hagyománnyal rendelkező intézmény, hogy annak idején Nikola Tesla egy kis horvát faluban arról álmodozott, hogy egyszer Budapesten tanulhat, és ennek az egyetemnek lehet a diákja, aztán a világ egyik legjelentősebb felfedezője lett.

Most az a helyzet, hogy más hírek látnak napvilágot a Műszaki Egyetemről, haragos nyilatkozások, kizárás, több száz diák tiltakozó akciója és szenátusi határozat. A Budapesti Műszaki Egyetem szenátusa, rektora, dékánjai egy kivételével az ellen tiltakoznak, államtitkár úr, hogy kiszakítsák az egyik karukat, a gazdasági és társadalomtudományi kart az egyetem szerves kötelékéből, és egy másik egyetemhez, vélhetően az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez tegyék, ahol részben ilyen képzés már van.

(14.30)

A szenátusi döntés ellenében december 5-én megjelent az államtitkárság, az önök minisztériumának államtitkársága közleménye, amelyben kezdeményezik, hogy mégis áttegyék ezt a kart.

Azt szeretném megkérdezni, hogy ha a professzorok, a dékánok, a rektor kiáll amellett, hogy az egyetem maradjon egységes, akkor miért van arra szükség, hogy szemben a tudással, szemben az egyetemi vezetéssel a minisztérium és annak államtitkársága úgy dönt, hogy mégis kiszakítja. Megteheti, de mégis miért? Legyen szíves, válaszoljon! (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
197 105 2016.12.12. 1:06  100-107

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Akkor veselkedjünk neki ismét, mert az az ábra, hogy az önök által alkotott felsőoktatási törvénynek az a bizonyos hivatkozott paragrafusa és szakasza azt mondja ki, hogy a fenntartónak áll jogában ezt a lépést megtenni. De önök nem várják meg a szenátusi döntéseket, hanem előre megmondják, hogy mi legyen. Történetesen, miközben itt beszélünk, az ELTE szenátusa ma tervez ülést, ön pedig kijelentő módban beszél.

A Budapesti Műszaki Egyetem szenátusa viszont már megtartotta ülését és azt mondta, hogy nem. Na most, a két dologból, bárhogy is rakom össze, semmiképpen nem jön ki az igen. Tehát, ha a két nemet összeadom, az a legősibb technikák szerint sem adja ki az igent. A tagadás tagadása lehetne igen, de itt a tagadás megerősítése áll, ezért kénytelen vagyok tagadni azt, hogy ön jó választ adott.

Így azt kell mondjam, hogy sajnos nincs igaza. Változtassák meg a döntést! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
197 157 2016.12.12. 3:13  156-162

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Brigiről, Ádámról, Gáborról és több százezer kortársukról kérdeztem önt 2015 októberében. Interpellációm akkor a diákok leterheltségéről szólt. Azóta eltelt több mint egy év, nézzük, hogy mi változott egy év alatt.

Brigi azóta már 3.-os, most a 3. b osztályba jár, óraszáma a tavalyihoz képest kettővel nőtt, tavaly 25, idén már 27 órája van egy héten. Brigi, tisztelt képviselők, 9 éves magyar kislány. Hétfőn, kedden és csütörtökön 5 órája van, szerdán és pénteken 6. Amikor erről kérdeztük Brigi anyukáját, sírt.

Ádám tavaly az 5. a osztály tanulója volt, idénre tagozatos lett, most a 6. c osztály diákja, óraszáma 30-ról 32-re nőtt, 32-re. Minden nap 6 órája van, plusz 2 óra tagozat. Ádám egy 12 éves magyar fiú.

Gábor idén már hetedikes. Tavaly óta hárommal nőtt az óraszáma, ami így most már 33. Gábor 13 éves fiatalember. Háromszor van 6 órája, kétszer 7, és egyszer, minthogy máshogy nem tudták a tanárok beosztani az órarendjét, reggel 7-től nulladik órája is van. Gábor a maga módján lázadó, szerinte ennek így semmi értelme.

Azt mindenesetre szögezzük le, hogy a diákok semmivel nem magyarázható leterheltsége, motiválatlansága és eredményességük között közvetlen kapcsolat van. Az a helyzet, hogy magyarán, a PISA-felmérésnek ez az eredménye. A napokban közzétett PISA a magyar közoktatásról azt mondta ki, hogy zuhanórepülésben van. Az eredmények lényegesen rosszabbak, mint 3 évvel ezelőtt voltak, amelyek lényegesen rosszabbak voltak, mint a 3 évvel korábbiak.

A 2011-es köznevelésről elnevezett törvényük szakmai horror. Az államosítás mértéke eltúlzott, a megvalósítás csapnivaló. A pedagógusok szakmai szabadsága gyakorlatilag nulla. A tanulókból alatt­valót nevelnek. Ennek véget kell vetni. Ezért azt kérdezem a tisztelt államtitkár úrtól, ismerve a PISA-felmérést, látja-e, hogy a magyar diákok és lányok leterheltsége az iskolákban túllépett minden kritikus határon. Látja-e, hogy a közoktatás rendszerén kívül kívánják biztosítani egyre többen, akik megtehetik, a használható és versenyképes tudást? Tudja-e, hogy a 2016-os PISA-eredmények az oktatáspolitikájuk teljes sikertelenségét mutatják? Mit kívánnak tenni, államtitkár úr? (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
197 161 2016.12.12. 1:08  156-162

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is ismerem Brigi bátyját, Brúnót, 2009-ben mérték föl az ő tudását is a PISA-felmérésben. Szeretném ismertetni Brúnó és társainak eredményét, méghozzá nem egy politikustól, hanem a PISA igazgatótanácsa tagjától, alelnökétől. Idézem Brúnó eredményét: „Számunkra a legfontosabb eredmény, hogy a PISA-mérések történetében 2009-ben most először számolhatunk be jelentős fejlődésről. Néhány évvel ezelőtt egy másik nemzetközi mérés már jelezte a fiatalabb korosztály olvasás-szövegértésének javulását. Most, hogy az a generáció elérte a PISA-kort, immár a más elveken nyugvó PISA-szövegértés-vizsgálat is megerősíti, hogy valóban jelentős pozitív változásról van szó. A rendszeres erőfeszítésekkel lehet tehát javítani a magyar oktatás teljesítményén.” (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Ez 2009, ez Brúnó eredménye, ezért nem fogadom el a válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
199 52 2017.02.20. 3:13  51-57

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Miniszter Úr! 2017. január 12-e sötét napként vonul be a magyar műemlékvédelem történetébe. Ezen az éjszakán egy csőtörés következtében mintegy 1500 dokumentumot ért károsodás, jórészt visszafordíthatatlan. Mindez a budai Várban történt, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ épületének pincéjében, a Táncsics Mihály utca 1. szám alatti épületben. Ez az az épület, ahonnan az örökségvédelem legfőbb állami szervezetét kitessékelték, szerintem idő előtt, és az a kormányzati döntés született, hogy ebbe a patinás épületbe költözik a Nemzetgazdasági Minisztérium, de az idáig nem költözött.

Így aztán az a helyzet állt elő, hogy az egykori Forster Központ munkatársait egy korábbi katonai ruharaktár épületébe vezényelték át, a magyar műemlékvédelem dokumentációjának nem kis része azonban ott maradt a Várban. Szakértők el, dokumentum marad. A csőtörés meg a hideg miatt nem volt hajlandó megvárni, amíg a minisztérium felköltözik a Várba. Így aztán az említett dokumentumok, a magyar kulturális örökség fontos részei, tervek, fényképek úgy eláztak, hogy alig maradt belőlük valami.

Tisztelt Miniszter Úr! A magyar műemlékvédelem kitűnő elődeink, mint Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre iránymutatásai alapján a XIX. század utolsó harmadától példaértékű és magas színvonalú munkát végzett. A szörnyű időkben, amikor ágyúk dörögtek vagy bombák csapódtak be, a magyar nemzeti örökség számos páratlan dokumentuma pusztult el, igazi kár. De békeidőben ilyen pusztulás emberemlékezet óta nem történt. A magyar műemlékvédelem békeidőben ilyen kárt nem szenvedett.

Javaslom, hogy ennek a pusztulásnak az okát ne abban keressük, hogy télen hideg van. Számos, a műemlékvédelemmel, az örökségvédelemmel foglalkozó szakember fordult hozzám, hozzánk, hogy itt, a parlament és az ország nyilvánossága előtt lehetőleg az első országgyűlési napon tegyük szóvá ezt a kérdést, és próbáljunk választ kapni arra, hogy mi történt, ezért azt kérdezem a tisztelt miniszter úrtól, hogy mi történt.

Azt kérdezem, hogy mit tettek a magyar műemlékvédelem számára fontos dokumentumok pusztulásának megelőzésére. Azt kérdezem, hogy hogyan fordulhat elő, hogy 1867 óta először békeidőben 1500 magyar dokumentum egy pincében szétázik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Összességében milyen kár érte a magyar kulturális örökséget kormányuk Várba költözési tervei kapcsán? Megtisztelő válaszát várom. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
199 56 2017.02.20. 1:02  51-57

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Válasza korrekt, de magyar országgyűlési képviselő olyan választ, amely tartalmában akár korrekt, de beismeri, hogy a magyar örökségvédelem 200 dokumentuma elpusztult, nem fogadhat el. Sem ellenzéki, sem kormánypárti. Ezek a dokumentumok, ha valamilyen módon pótolhatók is, akkor is tönkrementek. Az nem önökön, nem a kormányon, nem is ott a helyben lévő embereken múlt, hogy ez 1974-es vagy 1914-es dokumentum, ami szétázott. Kettőszáz darab. Békeidőben ilyen nem fordult elő. Ezért a választ nem fogadom el.

A kormányzati struktúrára tett megjegyzése, mint ahogy minden miniszterelnöknek saját döntési kompetenciája, olyan struktúrában kormányoznak, amilyen, szerintem nem jó. Ezt sem fogadom el. Így a válasz egészét nem, miközben a mondanivalóját korrektnek tekintem. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
204 6 2017.03.07. 4:57  5-8

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Ház! A közelmúltban komoly visszhangot váltott ki a miniszterelnök úr egy nyilvánosság előtt elmondott beszéde, amelyben az etnikai homogenitás kifejezést használta. A visszhang itthon és külföldön is bíráló és negatív volt. A kormány több fordulón keresztül magyarázkodott, okkal. Sokan sokféle értelmezést adtak és elemezték. Kérem, engedjék meg, hogy a tudományos kutatás általános és elfogadott megállapításait itt és ma összekapcsoljam egy roppant egyszerű, ám igencsak konkrét politikai példával, a mi esetünkben jelenleg a Magyar Országgyűlés munkahelyi adottságaival.

A Magyar Országgyűlés képviselői az ülésen részt vevő nemzeti szószólók kivételével nem etnikai alapon kerülnek ki-, illetve megválasztásra. Magyar emberek, magyar állampolgárok, ebben az összehasonlításban sok más magyarországi környezethez, munkahelyhez hasonlíthatók. Mégis sokkal inkább szem előtt vannak, vagyunk, ezért javaslom, hogy nézzük meg ezen említett aspektusból. A legtisztességesebb mindjárt magamon és a saját frakciómon kezdeni. Hiller a családnevem, soproni régi polgár család, de jól érezhetően a névből az őseim nem Árpád vezérünkkel jöttek a mai Magyarországra. Mögöttem Korózs képviselő úr ül, az ő felmenői és neve vallon eredetű, mellettem meg Burány képviselő, akinek családneve szlovák csengésű.

Egy frakcióval arrébb a frakcióvezetőt Volnernak hívják, mellette Staudt képviselő ül (Derültség a Jobbik soraiban.), mögöttük Ander képviselő, mellettem meg Sneider alelnök úr, akiktől egyébként alapvető felfogásbeli különbségek választanak el, de az összeköt, hogy az ő nevük sem ősmagyar eredetű.

Egy újabb frakcióval arrébb nemrég Schmuck képviselő asszony volt a vezető, előtte Schiffer képviselő úr látta el ezt a szerepet, szép nevek, frakciójuk tagja pedig az imént felszólalt Ikotity képviselő úr, nem kétséges, szláv, talán szerb felmenőkkel.

A kereszténydemokratáknál Hoffmann állam­titkár asszony előtt Harrach frakcióvezető ül (Derül­tség.), mögötte Firtl képviselő úr, civitas fidelissima, a leghűségesebb magyar város képviselője.

Hirt, Lezsák, Manninger, Völner, Witzmann, Tuzson Fidesz-képviselő urak nevei is jól és világosan tanúskodnak.

Az Európai Unióban a magyar biztos neve Navracsics. (Derültség.) Hazánk jelenlegi köztársasági elnöke pedig Áder, német nevet visel, jelentése ér, erezet.

Ez, tisztelt képviselőtársak, Európa közepén így normális. (Dr. Rétvári Bence: Erről beszélt a miniszterelnök is! Szó szerint ezt mondta! A sváb nevekről beszélt ő is!) Különböző irányokból jöttünk. Különböző irányokból jöttek az őseink. Vitatkoznak, vitatkozunk néha késhegyig menő vitákban, és remélem, hogy ebben egyetértünk, mindannyian büszke magyarok vagyunk. Egyiknek sincs joga a másikat feljebb vagy lejjebb sorolni, mert így vagyunk, így alkotunk egy nemzetet. Felesleges minden olyan beszéd, amely mást és másként akarja ezt láttatni.

Ha szabad, érdemes minderről a tudományt említeni, ugyanis a tudomány előbb adott hiteles és átgondolt magyarázatot, mint a politikusok. Ennek a kérdésnek az egyik legtekintélyesebb professzora, Bálint Csanád akadémikus így foglalta ezt össze, megjelent a Magyar Tudomány 2008/10. októberi számában: „Aki nyílegyenesen töretlen ívű históriának szeretné látni a magyar nép genezisét, valószínűleg elégedetlen a szaktudósok eredményeivel, s persze továbbra is ragaszkodhat fantazmagóriáihoz.” Javaslom, hogy ne ehhez ragaszkodjunk.

Javaslom, hogy egymás között is vegyük alapul mindazt, ami elhangzott és gondolatainkat, beszédeinket is érdemes ennek megfelelően alakítani. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
210 2 2017.04.03. 5:08  1-6

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Bonyolultnak látszó dolgok mélyén gyakran egyszerű indíték lapul. Amikor valaki a helyzetet túlságosan összetettnek akarja feltüntetni, pedig valójában az pofonegyszerű, a valóság kiderítésére érdemes használni a Robinson-módszert. Defoe nagyszerű műve egyébként is hamarosan háromszáz éves, ráadásul áprilisban jelent meg. Javaslom, fejezzük ki a tiszteletünket ez iránt a derék angol iránt úgy is, hogy követjük a példáját.

Robinson a csupasz igazságot keresve két dolgot nézett: mi a rossz és mi a jó. S ez alapján nagyszerűen készített mérleget, valahogy úgy: rossz, hogy hajótörést szenvedtem, de jó, hogy élek; rossz, hogy nincsenek ruháim, de jó, hogy meleg van; rossz, hogy nem tudok védekezni a vadállatok ellen, de jó, hogy itt nincsenek vadállatok.

A lex CEU nagyjából hasonló, ennél nem bonyolultabb. Ugyanezzel a módszerrel jó eséllyel készíthetünk mi is igaz mérleget, úgyhogy tegyük fel közösen ezeket a kérdéseket, azzal a megkülönböztetéssel, hogy nekünk, a Magyar Országgyűlés tagjainak az ország érdekének egészéből kell értékelni, hogy mi a jó a hazánknak és mi nem.

Jó-e, hogy magas színvonalú oktatást és nemzetközileg elismert kutatómunkát végző egyetem működik Magyarországon? Igen, jó. Rossz-e az országunknak, ha ennek a működése veszélybe kerül? Igen, ez rossz Magyarországnak, mégpedig nemcsak az eddig hallott érvek miatt, hanem azért is, mert a színvonalas tudásért és annak megszerzéséért ma a legerősebb konkurenciaharc folyik a világban; aki ilyen pozíciót felad, az vesztes, az lúzer, az nem szolgálja a haza érdekeit.

Jó-e, hogy a CEU ilyen egyetemként magas munkaerőpiaci értékkel rendelkező diplomákat ad ki? Igen, ez jó Magyarországnak, mert az elmúlt évtized bizonyította, hogy a jó diploma még válság idején is munkahelyet ad, tart meg és fejleszt. Rossz-e, tisztelt képviselőtársak, az országunknak, ha az ilyen diplomák kiadása veszélybe kerül? Igen, ez rossz Magyarországnak, méghozzá nagyon rossz, mert a magyar felsőoktatás legjelentősebb problémája épp a diploma minősége, elfogadottsága. Minden, ami ezt tovább rontja, az káros Magyarországnak.

Jó-e, hogy a CEU széles körű hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik? Igen, ez a mi országunknak jó, mert egyértelműen a magyar tudományosságot erősíti, nemzetközi tekintélyét emeli, ezért kötött vele megállapodást számos külföldi és belföldi egyetem, legutóbb, épp a múlt héten a Corvinus.

Rossz-e, tisztelt kormánypárti képviselők, ha a tudomány életébe beleavatkozik a politika? Igen, ez rossz, méghozzá az országunknak rossz. Ilyenkor a nemzetközi tudományos világ együttesen áll ki, és a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől 150 tekintélyes nemzetközi professzorig, köztük 14 Nobel-díjas tudós mondja együtt a világnak, hogy ami ebben az ügyben Magyarországon zajlik, az káros, az rossz, és ez nem szolgálja a haza érdekét.

Jó-e, ha szakmai problémákra szakmai választ keresünk? Bármilyen meglepő, jó. Jó, mert ez a jogállamiság egyik alapja, és ez jó Magyarországnak. Megjegyzem, a jelen felvetett kérdés nem tartozik a mai magyar felsőoktatás tíz legfontosabb problémája közé, és az is világos, mindenki tudja, aki egy kicsit is foglalkozott már felsőoktatással, hogy szakmailag természetesen erre a kérdésre létezik és létezne más megoldás, mint amit önök itt előadtak.

És végül: rossz-e, hogy úgy veszélyezteti a kormánypolitika a CEU működését, hogy annak valójában sem szakmai, sem jogi, sem törvényi alapja nincs? Igen, ez rossz, ez káros Magyarországnak. Bármit is mondanak ugyanis, a CEU betartja a hatályos jogszabályokat; az pedig, hogy előbb számonkérnek bárkin is egy törvényt, ami még meg sem született, az inkább Bacsó „A tanú” című filmjének késői szomorú reklámja, mintsem az ország érdekében végzett politika.

Összességében tehát arról van szó a mi megítélésünk szerint, hogy ez a törvényjavaslat politikai indíttatású, az oktatás szabadságáról, illetve annak megsértéséről szól, ezért ellenezzük, mert rossz Magyarországnak. Vonják vissza! Köszönöm. (Taps az MSZP és az LMP soraiban. ‑ Szórványos taps a függetlenek soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
211 38 2017.04.04. 15:03  23-88

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Ebben a vitában a vitaellenfeleink országgyűlési képviselők, akikkel együtt esküdtünk fel arra, hogy Magyarország érdekét képviseljük. Ezért javaslom, hogy ennek a törvényjavaslatnak, ennek a törvénymódosításnak a vitájában is ezt tekintsük mércének.

(10.40)

Ebben ütköztessük a nézeteinket, nézzük meg, hogy milyen hasonlóság és milyen különbség van a vé­leményünk között! Elsőként is azt kell mondjam, hogy egy jó színvonalon működő, hazai és nemzetközi elismertséget kivívó, a diplomáját munkaerőpiaci értéken magas szinten értékelt intézmény működése Magyarországon nemcsak a magyar felsőoktatásnak, hanem az egész országnak, ennek a hazának az érdeke.

Az pedig, hogy egy ilyen intézmény ne működjön Magyarországon, ez a mi hazánknak nem érdeke. Ezért mindazok a támadások, amelyek a CEU ellen irányulnak, miközben nem hallottam egyetlenegy olyan érvet sem, amely cáfolná, hogy ez az egyetem magas színvonalon működik, az ott folytatott oktatói-kutatói tevékenység hazai és nemzetközi elismertsége magas, hogy az ott szerzett diplomával jól el lehet helyezkedni Magyarországon és a határainkon kívül, akkor kérem szépen, ha ez az egyetem nem Magyarországon működik, ez az ország érdekei ellen való.

Tisztelettel kérem belátni, hogy az a törvényjavaslat, az a módosítás, amelyet tehát itt elénk helyeztek, ez az országunk érdeke ellen van. Ez a legfontosabb, amit ki kell mondani. Együtt esküdtünk fel Magyarország érdekei védelmében, és hogy ennek az országnak az érdekeit szolgáljuk. No, ez a törvényjavaslat nemhogy nem szolgálja az országunk érdekét, hanem ellene van.

Egyébként ha olyan nagy teher lenne egy ország számára a jelenleg így működő CEU, akkor tessék nekem megmondani, hogy mégis, az önök által beterjesztett törvényjavaslat ellen miért emelte föl a hangját 14 Nobel-díjas tudós. (Bangóné Borbély Ildikó: Így van. ‑ Zaj a Fidesz padsoraiban.) Miért írta alá most már több mint ezer professzor? Miért gondolja úgy az Oxfordi Egyetem rektorhelyettese, hogy egyébként ennek a törvényjavaslatnak az indíttatása rossz?

De megfordítom a dolgot: ha ez egy olyan terhes dolog, tessék megmondani nekem, miért jelentkezik azonnal Vilnius Litvániában, Lengyelország három városa (Kunhalmi Ágnes: Barátaink.), ma reggel pedig az osztrák rektori konferencia elnöke, aki azt mondja, hogy szívesen fogadják ugyanilyen feltételekkel ezt az egyetemet, a klagenfurti egyetem rektoraként ő a saját városában, de ha gondolják, Salzburgban vagy Bécsben.

Ha ez egy ilyen rossz dolog, ha ez egy ilyen teher, akkor hogy lehet, hogy egyébként sikerül megtévesztenie valamilyen árnyékhatalomnak 14 Nobel-díjast, ezer közgazdászt, plusz három ország olyan jellegű vezetőit, akik azt mondják, hogy ők ezt a terhet szívesen magukra veszik. Kérem szépen, gondolják végig, hogy mit tesznek!

De ebben a vitában a vitapartnereink nemcsak országgyűlési képviselők, hanem az Európai Néppárthoz tartozó pártok képviselői. Az európai kereszténydemokrácia, amelyhez én nem tartozom, de tisztelem és becsülöm képviselőit. S mivel a CEU-n oktatnak patrisztikát is ‑ ez egyébként az egyházatyák tanításaival foglalkozó tudományág ‑, tanítanak ott egy törvényt, amelyet a késői római császárok mondtak ki, és amely sok tekintetben a politikatörténeten végighúzódott. Az a törvény rövidebb volt, mint az önöké, tulajdonképpen bátrabb, kicsit velősebb, egy mondatból állt, úgy hangzott: „non licet esse vos” ‑ nem szabad, hogy legyetek. Amikor már nem volt érv, akkor történetesen semmi mást nem tudtak mondani, hogy ez a törvény csak azért van, hogy ne legyetek.

Igen tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Nagy biztonsággal állítom, hogy ha ebben a körben nem lenne érintett a CEU, akkor ez a törvényjavaslat nem születik meg. Ennek ugyanis a szakmai indíttatása nulla. Nulla! Mindenki, aki a felsőoktatással egy kicsit is törődött és foglalkozott is, tudja; Vinnai képviselő úr is helyesen mondja: azok a szabálytalanságok, amelyek itt előfordulnak, minden akkreditációs vizsgálatnál ilyen vagy hasonló előfordul. Kérem szépen, aki már egyetemen járt és nem csak hallgatott, az tudja, hogy az akkreditációs testület vizsgálata arra való, hogy kiderítse, hogy mi az, ami szabályos, és mi az, ami nem szabályos. Egyébiránt kétségtelenül vannak olyan szabálytalanságok, amikor azt mondja egy intézménynek, az én egyetememnek, az ELTE-nek éppúgy, mint államtitkár úr egyetemének, a Műegyetemnek, hogy itt vannak olyan tévedések, olyan félreértések, amelyeket javítsatok ki.

Jelentem, egyetlenegy alkalommal nem hoztak emiatt még törvénymódosítást a Ház elé. Soha! Ha az ELTE, ha a Debreceni Egyetem, ha Pécs, Szeged, Miskolc ilyen jellegű hibát vétett, önöknek még soha, soha egyetlenegy alkalommal nem jutott eszükbe, hogy emiatt törvénymódosítást kell végrehajtani. Ennek a törvénymódosításnak egy és kizárólag az az oka: önök meg akarják szünteti a CEU-t. És ennek nem szakmai a motiváltsága, hanem politikai a motiváltsága. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van! ‑ Németh Szilárd István: Nem igaz!)

Tisztelettel kérem annak belátását, hogy az a problémakör, amit itt, ebben a törvényjavaslatban, módosításban előhoznak, nincs benne a magyar felsőoktatás tíz legfontosabb problémái között. A diploma értéke, a felsőoktatás szerkezete, az autonómia kérdése, a felsőoktatási dolgozók bérezése, és még tucatjával tudom mondani azokat a kérdéseket, amelyek hússzor előbbre valók, mint ez az ügy, mint ez az egész, amelyet kizárólag és kimondottan a CEU miatt, politikai indítékkal hoznak ide.

Azt kell mondjam, hogy ennek a törvénymódosításnak, ennek a törvényjavaslatnak a tényleges és valódi célja nem is a felsőoktatásról szól, messze túlmutat annak keretén: ez az oktatás szabadságáról szól. Önök, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, ezzel a törvényjavaslattal az oktatás szabadságát akarják megsérteni, szavazatukkal pedig meg is fogják sérteni.

Azt kell mondjam önöknek, hogy mégsem lehet teljes félreértés, ha a világ legkülönbözőbb részein és itthon, Magyarországon az ország legrégebben működő, folyamatosan működő egyeteme, az ELTE; egy másik külföldi alapítású, nagy tekintélyű egyetem, az Andrássy Egyetem; a Corvinus, amelyik a múlt héten kötött megállapodást, amelynek vezetője, rektora mégsem áll önöktől olyan távol, most adta az aláírását az együttműködéshez a CEU-val ‑ ezek valóban hirtelen mind elvesztették az eszüket Oxfordtól Budapestig, professzorok, egyetemi vezetők, a volt köztársasági elnöktől kezdődően egy sereg oktatóig, és azt gondolják, hogy az önök nagyszerű törvényjavaslata egyébként rossz.

Azt kell mondjam ugyanakkor, hogy a tegnapi nap módosítása, amellyel még szigorúbbá tették a feltételt; én ezt a mentalitást értem ‑ de soha nem fogok vele egyetérteni, soha, de értem ‑, hogy úgy gondolják, minél erőteljesebb a nyomás külföldön és belföldön, még szorosabbra kell húzni a szíjat. Ez tegnap nagyszerűre sikerült, merthogy sikerült a TAB-nak többségi vélemény alapján egy olyan megfogalmazást adni, amelyet, azt kell mondjam, teljesíteni gyakorlatilag lehetetlen.

A módosítás véletlenül sem egyébként az összes külföldi alapítású vagy külföldi egyetemről szól, hanem ‑ és itt idézem a módosítást, mert érdemes szólni erről, ha már erőnek erejével, szakmai alapon próbálunk beszélni erről a politikai törvényről ‑ azt mondja, akkor lehet a további működés rendben, ha Magyarország Kormánya és a külföldi felsőoktatási intézmény székhelye szerinti állam kormánya által kötött, föderatív állam esetében, amennyiben a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, annak központi kormányzatával létrejött előzetes megállapodáson alapuló nemzetközi szerződés. Fordítsuk le: először is próbáljuk széles látókörünket tágítva belátni, hogy az Amerikai Egyesült Államok föderális állam.

(10.50)

Ebben az esetben, ha ezt belátjuk, akkor tudhatjuk, hogy amikor mi egy állami egyetemről beszélünk európai, közép-európai fejjel, akkor természetes számunkra, hogy ezt az állam, illetve a kormány köti Magyarország nevében. Egy föderális állam esetében az oktatás, ezen belül a felsőoktatás berendezkedése teljesen más, és ha azt mondjuk, hogy Kent State University Ohio, University of Pennsylvania, University of Kansas, ezek nem föderális intézmények, hanem az adott szövetségi állam, Ohio, Kansas vagy Pennsylvania szövetségi állam intézményei. Önök pedig a szövetségi kormánnyal kívánnak előzetes megállapodást kötni arra, hogy egy szövetségi államban működő intézményre hozzon olyan hatályos törvényt, amire egyébként a szövetségi állam jogosult. Magyarul, két fokozatot iktattak be.

Hogy leegyszerűsítsem, önök azt akarják, hogy először szeptember 1-jéig, mert a hatályt így szabták meg, a Trump-adminisztrációval szövetségi szinten kell kötni egy előzetes megállapodást, majd utána, minthogy az amerikai törvények szerint ő nem köthet egyetem ügyében nemzetközi szerződést ‑ ezért mondják önök, hogy előzetes megállapodás, ezt szépen még betették ‑, szeptember 1-jéig történjen meg a Trump-adminisztrációval egy írásos megállapodás, majd utána az adott szövetségi állammal, ez esetben New York állammal egy megállapodás. Szeptember 1-jéig. Kérem, nem lett volna jobb akkor azt mondani, hogy most csütörtökig? Mégiscsak praktikusabb lett volna. Ne húzzuk már az időt, ráadásul benne a nyár! Széles látókörrel azt is próbáljuk meg belátni, hogy júliusban és augusztusban a világnak viszonylag kevés helyén folyik egyetemi oktatás. Van ilyen, de nem teljesen tipikus. Ezért az a fél év, amit önök mondanak, teljesen fölösleges és kár.

Akkor tudják mit, mégiscsak tisztességesebb lett volna fölvállalni, hogy azt mondják, a mi értékrendszerünk szerint a CEU-t nem akarjuk ebben az országban látni. A mi értékrendszerünk szerint menjen más országba. A mi értékrendszerünk szerint nem is akarunk nemzetközi megállapodást kötni, mert olyan feltételeket szabunk, amelyek egyébként betarthatatlanok fél év után. Akkor szebb lett volna azt mondani, hogy törvénybe léptetjük ezt a módosítást szerdán, és a nemzetközi szerződés megkötésének határideje csütörtök dél. Az legalább világos beszéd. Álljanak ki bátrabban egy kicsit! Mert ez így tulajdonképpen ugyanúgy egy szakmailag álcázott politikai indíték, ahogy az eddig meghozott módosítások is tulajdonképpen csak azt álcázzák, amit akarnak, vagy legalábbis politikai szándékuk szerint úgy gondolják, hogy elfogadni érdemes. Ebben meg most is, a jövő héten is, meg a jövő évben is, a választások előtt, a választások alatt meg a választások után sem fogunk egyetérteni.

Azt állítom önöknek tehát, hogy a szakmai alapon álcázott politikai törvényük az országunknak káros. Nem egyszerűen a felsőoktatás keretein és határain belül okoz felháborodást nemzetközileg és Magyarországon, hanem mindannak, amiért politizálni érdemes, és amiért országgyűlési képviselőként esküt tenni érdemes ennek az országnak az érdekében. Ez egy rossz törvény. Ez egy, az országunk érdeke ellen való törvény. Nincs rajta mit módosítani, mert úgy rossz, ahogy van. A gondolat is téves, a megfogalmazás is rossz, és az egész szándék hátrányos Magyarországnak. Ezért azt kérjük, azt követeljük, a szavazatunkkal azt fejezzük ki, és a mai szavazás után is azt fogjuk képviselni, hogy ezt a törvényt visszavonni még most érdemes, az ország érdekében egy jobb felsőoktatást csinálni pedig mindannyiunk számára érdemes és kötelesség. Most vonják még vissza, amíg lehet! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
213 158 2017.04.18. 1:58  157-164

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Jól érzékelhetően a lex CEU ügye nem zárul le azzal, hogy önök elfogadták ezt a törvényt, a köztársasági elnök úr meg aláírta. Messze a határainkon túl is komoly visszhangot váltott ki. Itt az önök érvelésében ekkor megjelent egy nagyon figyelemre méltó és fundamentális elem, tudniillik hogy azok ‑ most nem a politikusokra gondolok ‑, akik egyébként nemzetközileg is a CEU ügye mellé álltak, megtévesztettek.

Oxford, Stanford, Yale, Harvard, Georgetown University, Massachusetts University of Technology, Technical University München, Freie Universität Berlin, University of California Berkeley, továbbá 15 Nobel-díjas, 1100 egyetemi professzor, 640 tanszékvezető, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a volt köztársasági elnök, egyébként az egyik legtekintélyesebb magyar jogtudós, Sólyom László professzor úr, köztársasági elnök. Azt szeretném kérni államtitkár úrtól, hogy itt, a parlament és az ország nyilvánossága előtt segítsen nekünk megérteni, hogyan sikerül, hogyan lehetséges, hogy a World of Learning, A tanult világ enciklopédiája által kiemelten jegyzett professzorok, tudósok százai megtévesztettek.

(16.40)

Kérem szépen, mondja el, hogy ki és hogyan tévesztette meg őket! Nagyon kérem, hogy lehetőleg erre a kérdésre válaszoljon, és ha lehet, akkor most ne a patikákkal foglalkozzon! Kérem, próbálja meg ezt világossá tenni! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
213 162 2017.04.18. 1:07  157-164

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Amíg még a formális parlamenti demokráciát tartjuk, addig az ellenzék kérdez, a kormány meg válaszol, államtitkár úr. Következésképpen én szívesen válaszolok önnek, mert már vágyom azt az állapotot, hogy maga ellenzékben legyen a társaival együtt, mi meg válaszolunk az önök kérdéseire. De addig a rövid ideig, amíg ez nem így van, önnek kutya kötelessége nekem válaszolni. (Dr. Legény Zsolt: Ez így van!)

Magyar Bálint egyetlen felsorolt intézménynek nem professzora, nem rektora, se a Harvardnak, se a Freie Universität Berlinnek, következésképpen nem kaptam választ, következésképpen nem hiszem el, hogy önök ebben hisznek. Ez egy politikai akció, semmi, de semmi köze a magyar felsőoktatáshoz, semmi köze a magyar felsőoktatási törvényhez. Tisztességesebb és bátrabb dolog lett volna, ha kiállnak, és azt mondják, hogy önök ezt az egyetemet nem akarják.

Jelzem, mi beterjesztettük, hogy vonják vissza ezt az egyetemet (sic!). Azt szeretném kérni, hogy egy percben mondja el nekem (Közbeszólás az MSZP soraiból: Törvény!), visszavonják-e ezt a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
225 108 2017.05.18. 20:11  1-153

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselő Urak! Mert képvi­selő asszonyokat nem tudok megszólítani, hiszen nincsenek a teremben. (Dr. Staudt Gábor jelzésére:) Bocsánatot kérek jegyző asszonytól külön.

Egy költségvetés vizsgálható az egyes szakterületek szempontjából, vizsgálható akár földrajzi egységek, egy város, egy tájegység fejlődése, fejlesztése szempontjából, és vizsgálható egy másik irányból is. Én ezt szeretném választani, történetesen, hogy kidomborítja-e azt a karaktert, amit az adott kormány saját politikájában elismer és vall. Hiszen nem történik más, mint megteremti saját elhatározása szerint a financiális alapokat ahhoz, amit a hétköznapokban hirdet, prioritásokat és kevésbé előrehozott területeket nevez meg, hosszú száz oldalakon a számok nyelvén arról beszél; hallgattam az elmúlt másfél-két napban államtitkár urakat, ahogy erről ellenzéki és kormánypárti felszólalók véleményére reagáltak.

(Hegedűs Lorántnét a jegyzői székben
Szávay István váltja fel.)

Nos, én a megközelítésben azt szeretném kihozni, hogy nem egyszerűen csak úgy lehet vizsgálni egy költségvetést, hogy az mit tartalmaz, hanem milyen nézőponti különbségek vannak a jelenlegi kormányzat és például a jelenlegi ellenzék, az én képviselőcsoportom világlátása között. Ezért ez egy sajátos kritika és megközelítés kíván lenni, mert nemcsak arról kívánok beszélni, hogy önök a költségvetésben mit és hogyan tesznek, hanem abbéli meggyőződésemet is szeretném elmondani, és már most szeretném azt aláhúzni, hogy sem önöknek nem kötelező egyetérteni velem, sem én nem fogok önökkel egyetérteni, mert egy parlamentáris demokráciában azért vannak különböző pártok és nézetek, hogy ott vélemények ütköznek. Ennek, mondjuk, alapfeltétele, hogy legyen vélemény.

Ha ilyenek vannak, akkor meg lehet különböztetni világlátásokat. Ezért szeretném bemutatni, hogyan látom én az országunk érdekét a költségvetés egy fontos szegmensén keresztül, ez pedig a felsőoktatás, a tudomány világa, mindaz, amit a szakirodalom world of learningnek, tanult világnak nevez és tart. Értelemszerűen, mivel költségvetésről van szó, azért mégis ragaszkodjunk a számokhoz, és bár nyilvánvalóan, ahogy önök, én is tudok milliárdokat és százmilliókat vagy éppen milliókat mondani, de helyesebb a pontos megértés kedvéért, ha itt arányokról beszélünk: hogyan aránylik az elmúlt évekhez, hogyan aránylik egy korábbi időszakhoz, és hogyan aránylik mindez a lehetőségekhez.

A magyar felsőoktatás GDP-arányú állami költségvetési támogatása az önök által beterjesztett 2018-as javaslatban a GDP 0,7 százaléka. Arról beszélek tehát, hogy itt nem a saját bevételekkel együttesen, hanem a központi költségvetés által biztosított, GDP-arányú állami támogatásról. Ez az elmúlt évben 0,1 százalékkal magasabb volt, 2016-ban ennél alacsonyabb, 0,6 százalék, 2010-ben 0,8 százalék volt. Javaslom, hogy a vitát, mert erre szeretném önöket invitálni, ne az egytized százalékon folytassuk. Ne azon folytassuk, hogy most akkor ilyen nagyságrendben 2 milliárddal több vagy 2 milliárddal kevesebb, hanem azt a megközelítést vitatom, amikor önök azt mondják, nyilván megalapozva, hogy a gazdasági növekedés az önök gazdaságpolitikájának eredményeként ilyen és ilyen eredményeket tud felmutatni, akár ebben az évben, akár a terveik szerint a következő évben.

Ehhez képest én azt mondom, azt állítom, hogy önöknek a tudás világa, a felsőoktatás, a tudomány, a kultúra nemhogy nem kiemelt terület, hanem valami olyan furcsa, gyanús, amibe ha pénzt raknak, akkor sem jönnek az eredmények, állandó problémák vannak vele, nem tudják kezelni. Semmiképpen sem gondolom, hogy ezt hagyományos értelemben kiemelt területnek, szakkifejezéssel prioritásnak kezelnék. Ötvenféle prioritás nem létezik egy költségvetésben. Ha egy költségvetésben ötvenféle prioritás van, annak az ég adta egy világon semmilyen karaktere nincsen, az inkább csak hablaty.

Teljes mértékben elismerem, hogy egy költségvetésnek három, maximum négy kiemelt területe lehet, akkor tudja megadni azt a karaktert, amellyel egy kormány a céljait megvalósítani tudja. Az, hogy a tudás világa, ezen belül a felsőoktatás nem tartozik ezek közé, ezt én nagyon súlyos kritikaként szeretném önöknek fölróni. Úgy gondolom, hogy ez az országunk érdekeinek nem megfelelő.

Azzal kívánom ezt alátámasztani, hogy miközben önök a munkaalapú társadalom kifejezést évek óta használják, nem hajlandók belátni, de ha belátják, sem hajlandóak a politikájukban elismerni, hogy valódi munka, valódi, színvonalas munka csak akkor létezik, ha annak a bázisa a megtanult és használható tudás. Nem egyszerűen valamiféle helyi könyöradomány, nem egyébként megteremtett ilyen-olyan lehetőség, hanem tudásalapú munkahely. Olyan munkahely, amely egyébként színvonalas, hosszú távon képes jövedelmet biztosítani, egzisztenciát adni, a felemelkedés lehetőségét biztosítani, és nem tudásalapú, ilyen a XXI. században nincs. Ezért erőteljesen értetlenségemnek kell hangot adnom, hogy hogyan nevezhetik önök a politikájuk egészét egy munkaalapú társadalom politikájának, hogyan nevezhetik a költségvetésüket az elmúlt napokban többször hallott kifejezéssekkel, amikor ennek semmilyen módon nem látom az intellektuális, tudásalapú bázisát.

(16.10)

Azt állítom tehát, és azt kritizálom ‑ ebben javaslom önökkel a vitát ‑, hogy a lehetőséghez képest, amiről önök sokat beszélnek ‑ lásd gazdasági növekedés ‑, nem helyezik azt a szférát előtérbe, amelyik egyébként már középtávon is az országunk érdekét szolgálja. Hadd ne menjek bele abba, hogy az országunk milyen adottságokkal rendelkezik; ha képesek bebizonyítani, hogy az Alföld alatt egy nagy, összefüggő kőolajmező van vagy a Mátra egy egységes aranytömb, akkor hajlandó vagyok az érvelésemen módosítani, de amíg ezt csekély eredménnyel tudják csak képviselni, addig, javaslom, hogy a humán erőforrásban a magyarok tehetségébe, szorgalmába és képzésébe tegyünk energiát és pénzt.

Ezért kérem, vitassuk meg azt a kérdést, hogy a lehetőségekhez, az önök által hangsúlyozott, megteremtett gazdasági lehetőséghez képest miért nem prioritás önöknek a felsőfokú oktatás, a tudomány világa. Miért van az, hogy az egyetemeink és főiskoláink világára sokkal inkább az óvatos megtartás, semmint a szellemi beruházás a jellemző? Külön szeretnék arra magyarázatot találni ‑ erről nem hallottam a vitában az elmúlt két napban ‑, hogy a Magyar Tudományos Akadémia költségvetését miért csökkentik 13 százalékkal, a működési kiadások miért csökkennek a Magyar Tudományos Akadémia esetében 3 százalékkal.

Egyáltalán nem látom világosan, csak legföljebb sejtem, ellenzékiként meg hadd tételezzem fel, hogy azok az elmúlt másfél évben egyre erőteljesebb nem politikai, hanem kimondottan szakmai, de a Magyar Tudományos Akadémia berkeiből származó kritikák, érjék azok ‑ magyar közoktatás fejlesztésének nem nevezhetem, hanem ‑ a magyar közoktatás változásait, amiket önök a 2011-es horrortörvényük óta művelnek, vagy legutóbb például a Közép-európai Egyetemmel kapcsolatos nagyon karakteres állásfoglalás ebben szerepet játszhatnak. Hogyan van az, hogy a kultúra GDP-arányos összes központi állami költségvetési támogatása 2010 óta, bár jelen pillanatban 0,3-ról 0,5 százalékra nőtt, de ha ebből az úgynevezett nagyberuházásokat levesszük, már amelyeket egyáltalán hajlandók a kultúrával párhuzamba vonni, akkor azt látjuk, hogy ez 0,3 százalékon stagnál?

Végezetül szeretnék fölvetni egy kérdést, amelyre egy korábbi felszólalásban államtitkár úr reagált, mert egy nagyon izgalmas vitát nyit ki. Ez arról szólt, hogy hasonlítsuk össze például az angolszász világ felsőoktatási intézményeinek finanszírozási modelljét a magyarral, milyen előnyök és milyen hátrányok vannak. Nem gondolom, hogy az angolszászok átvennék a magyar modellt, javasolom, hogy mi se vegyük egyébként az angolszász modellt, de összehasonlításra előnyök és hátrányok alapján nagyon is érdemes.

Először is, ezt a gondolatot azzal kívánom összekapcsolni, hogy van-e a szakmai hitelességnek költségvetési hatása. Én azt állítom önöknek, hogy van, hogy egy környezetet, egy szellemi környezetet, egy beruházási környezetet nem egyszerűen a számok, az előirányzatok tudnak megtervezni vagy megterveztetni, hanem az a fajta általános környezet, az a megítélés, ami egy kormányzatot, annak politikáját körülvesz. Azt kell mondjam, hogy e tekintetben nem volt még olyan mélyen a megítélés 1989 óta magyar kormánynál, mint az önökénél.

Egy költségvetés során talán hagyományos értelemben idegen aspektus az, amit beemelek, de kérem, ha önök olvassák a világ meghatározó tudományos folyóiratait, a Science-t, a Nature-t, az Oxford University Presst, hogy ne napisajtókról beszéljek, az elmúlt fél évről, arról a tevékenységről, amit plakátokon látok, nem kell hogy szakma szerint önök, mondjuk, 1951-52-es parlamenti jegyzőkönyveket ol­vas­sanak, de ha az ottani tulajdonneveket meg akkori nyelvezetet egy kicsit modernizálom, simán elmegy egy mostani kormánypárti felszólalásnak. Azt kell mondjam önöknek, hogy e tekintetben az a fajta környezet, amit önök kialakítottak és amit, hogy most ne az esetleg idegen gondolkodásúnak titulált angolszász világból merítsek, de mondjuk, a Báthory István által alapított Vilniusi Egyetem rektora, amit legutóbb írt, és amit képvisel a világ tudományossága előtt, történetesen az önök költségvetésében is megjelenített felsőoktatás-politikával szemben, az leg­alábbis felelősséggel gondolkodó kormányzati po­li­tikusokat mélyen el kell hogy gondolkoztasson arról, hogy miközben az országunk 93 030 négyzetkilométer, de ezen kívül létezik még világ, amelyik megítél, amelyik gondolkodik, amelyik befektetésre ajánl. És az egyetemi világ nemcsak saját könyvekkel és számítógépekkel teletömött szobákban magányosan üldögélő tudósokból, hanem effektíve a gazdasági termelést és fejlődést meghatározó személyekből áll.

Az a finanszírozási modell, amely egy ilyen környezetben előnyös, például a magánegyetemek világában, a felsőoktatás finanszírozásának ez egy fontos alapja, az azért kaphat a nem állami szférából, ahogy államtitkár úr erre utalt, igen jelentős beruházásokat, összegeket, támogatást vagy effektíve fenntartót, mert az állam egy dolgot csinál, garantálja, hogy dolgozhat. Ráadásul ezt így teszi folyamatosan 200-250, Európában meg 600 éve. Azért ad a magánszféra pénzt a felsőoktatásnak, azért tart fenn intézményt, mert egyébként biztos lehet lenne, hogy a hol földesúrnak nevezett borzalom, hol esetleg egy nem megfelelő püspök, hol egy kormány nem avatkozik abba bele, hogy ő hogyan dolgozik. Mert ha beleavatkozik, akkor a magánszféra a stabilitás hiányában nem ad ehhez pénzt.

Hogy egy konkrét példát említsek, és mivel önök­nek éppen egy Amerikában bejegyzett egyetemmel van nemzetközi szinten is vitájuk, én fölhozok egy másik magánegyetemet, a Georgetown Universityt, amelyik az amerikai, tehát az egyesült államokbeli diplomataképzés hagyományos fellegvára. A történeti földrajzot éppenséggel egy kedves ismerősöm és volt kollégám tanítja, az a kritérium a vizsgán, hogy Európában a százezer lakosú városok esetében és afölött, világviszonylatban egymillió lakosú város esetében vaktérképen a világ bármely táján 50 kilométer hatósugarú körben kell megmondani és meghatározni, hogy az a város hol van. Aztán, ha nem tudod, akkor nem lesz belőled végzett diplomata. Ezt csak azért mondom, mert ennek az intézménynek megvan az a joga, hogy vállalkozzon, és nemcsak tanít, hanem például építési vállalkozásokban az adott államban és államokban az egyik legnagyobb beruházó.

Akkor van tehát a felsőoktatásnak szabadsága, ha megvan a financiális alapja. A mi finanszírozási modellünkben, hogyha ez az arány az állami, központi költségvetésből biztos, tisztelt államtitkár úr, azt szeretném elmondani, hogy az a forrásmennyiség, amit a központi költségvetés tavaly, idén meg jövőre a magyar állami felsőoktatási intézményeknek biztosít, az arra elég, hogy ott egy szellemi vegetálás folyjék.

(16.20)

A kancellárnak pedig legyen mit ellenőrizni, egyre dagadó apparátusának munkalehetőséget biztosítani, de így a magyar felsőoktatás színvonalának megtartásához sincs esélyünk, nemhogy a növeléséhez. Más tekintetben pedig költségvetési eszközökkel és nem költségvetési eszközökkel nem biztosítják azt a stabilitást, ami egy normális szellemi munkához szükséges. Ezért bár a költségvetésben nincs benne, de minthogy felsőoktatásról beszélek, ezúton is szeretném kifejezni és követelni, hogy a felsőoktatási törvény legutóbbi módosítását, a lex CEU-nak elnevezett törvényt vonják vissza.

Összességében azt mondom, hogy az önök kormányzati költségvetési karaktere nem egy jövőbe látó, a jelen és a közeljövő fejlődő Magyarországának karakterét mutatja. Nem ismerik fel az oktatásban, ezen belül a felsőoktatásban rejlő távlatos lehetőségeket, hanem ezt tulajdonképpen költségvetési szinten einstandolták. Ez hátrány, ez az országunk számára nem jó, és azt kell mondanom, hogy egy olyasfajta karaktert domborít ki, amelyről önök az elmúlt két napban sokat beszéltek, de hogy nem egy jövőorientált, nem egy, a jelenlegi helyzethez képest a következő generáció számára az egzisztenciális és szellemi értelemben vett előrelépés lehetőségét biztosítani képes költségvetés, azt állítom, és ezt megerősítem.

Kérem, hogy a vitázzanak és érveljenek, mert a számok nyelvén és a költségvetési számok mögött meghúzódó koncepcióban én a véleményemet megalapozottnak és erősnek látom, ami az önök számára egy súlyos kritika. (Mesterházy Attila: Úgy van!)Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
232 99 2017.06.12. 3:11  98-104

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Régen beszéltek annyit a magyar felsőoktatásról, pontosabban, a magyar felsőoktatási törvény módosításáról határon innen és határon túl, mint amennyit az elmúlt hónapokban. Bár a parlamenti ülésszak végén jó lenne arról beszámolni, hogy ez a nagy visszhang dicsérő szavakat és elismerést jelent, de sajnos épp fordított a helyzet: Oxfordtól Vilniusig és Melbourne-től New Yorkig arról szóltak a híradások (Az elnök csenget.), a felháborodott vélemények, a tiltakozások, hogy a magyar kormány mondvacsinált okokból el akarja lehetetleníteni az országban működő egyik legszínvonalasabb felsőoktatási intézményt.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az a helyzet, hogy nagyon szeretném, ha rám figyelne, ez ugyanis a magyar parlament. Én ellenzéki képviselő vagyok, jogom van önt interpellálni, elvárom, hogy figyeljen rám. Tudom, hogy tud olvasni, mert le kell adni az interpellációt, de mégiscsak felháborító, hogy miközben felelős kormány tagjaként arra kellene hogy figyeljen, hogy én interpellálok, maga még rám se hederít. Ennyit a lex CEU-ról! (Taps az MSZP padsoraiban. ‑ Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyen!) Tisztelettel kérem, hogy azt a három percet, másfelet, amit interpellációként erre kell szánnom, figyelemmel fogadja.

Hogy a szakmai vitát rövidre zárjuk, szögezzük le, hogy az az érvelés, amivel a kormányzat az akkreditációs és működési feltételek kapcsán élt, nemhogy parlamenti vitát és törvénymódosítást nem indokol, hanem aki egy kicsit is jártas a magyar felsőoktatás ügyeiben, tudja, hogy egyszerű hiánypótlással megoldható, amit a Magyar Akkreditációs Bizottság vagy az Oktatási Hivatal hatáskörében bőven el lehet intézni.

A törvény szakmai indokoltsága, tisztelt államtitkár úr, nulla, ez egy politikai indíttatású törvény, nem véletlen, hogy sikerült bevásárolni egy olyan nemzetközi botrányt, amely messze túlnyúlik a politika határán: 15 Nobel-díjas, több tucat világhírű egyetem, kutatóintézet, több mint ezer, szakmájában magasan jegyzett professzor fejezte ki értetlenségét, elégedetlenségét, felháborodását, és nevezte az akadémiai szabadság megsértésének a lex CEU-t. Nem kétséges, hogy ez a törvénymódosítás, a kormányzat egész megközelítése súlyos kárt okoz a tudományos életnek, egész Magyarországnak, ez a törvény kárt okoz hazánknak.

Azt kérdezem, államtitkár úr, hogy kinek jó ez. Belátja-e, hogy a törvény országunk érdeke ellen való? (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Mi az oka annak, hogy ezt a kimondottan ártalmas törvényt még nem vonták vissza? Kérem, mondja el, mikor vonják vissza. Köszönöm szépen a türelmét. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
232 103 2017.06.12. 1:11  98-104

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nem! Az érvelésnek azt a részét, amikor a rektor úrra mint liberális politikusra tetszik hivatkozni, azt értem, hiszen amikor liberális politikus volt Kanadában, az ön kormánypártja éppen a Liberális Internacionálénak volt tagja, következésképpen (Zaj és közbeszólások a kormánypárti padsorokban. ‑ Dr. Rétvári Bence: ’60-ban? ‑ Dr. Bárándy Gergely: ’92-ben!) számos kapcsolati pont lehetett, számos kapcsolati pont lehetett előtte, alatta és utána a rektor úrral.

De itt most nem a liberálisokról van szó, hanem a CEU-ról van szó. Az az érvelés, tisztelt államtitkár úr, hogy a viszonyok nem átláthatóak és nem tiszták, ezek egész egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak. Minden világos, és minden tiszta; ez egy magas színvonalon működő egyetem.

Kérem, sokkal bátrabb válasz lett volna, ha azt mondja, az a baj, hogy Soros alapította. Merthogy egyébként nem az egyetemmel, nem a rektorral, nem az egyetem színvonalával, nem a nemzetközi elfogadottságával van bajuk, azzal van a bajuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy Soros alapította. Ezért nem tudom elfogadni a választ. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
233 85 2017.06.13. 5:02  84-95

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormányt nem tudom megszólítani, mert nincsen jelen, mindamellett értem, hogy nincsen jelen, mert a beterjesztett és elfogadott törvény már akkor is botrányos volt, amikor beterjesztették és elfogadták, de azóta aztán nemcsak a magyar felsőoktatás XXI. századi történetének, hanem országunk XXI. századi történetének egyik legnagyobb nemzetközi botrányát kavaró törvényt sikerült beterjeszteni és elfogadni.

Érvként a mi előterjesztésünkre, történetesen arra, hogy vonják vissza a lex CEU-t, azt szeretném felhozni indokul, hogy ez az országunk érdeke ellen való, és ennél súlyosabb érvet nehezen találhat képviselő.

További érvként szeretném elmondani, hogy a magyar jogásztársadalom négy meghatározó személyisége, Jakab András, Lévay Miklós, Sólyom László és Szente Zoltán professzorok a mai nap az Alkotmánybírósághoz fordultak írásbeli kérelemmel, úgynevezett amicus curiae-val, amelyben azt javasolják, hogy az Alkotmánybíróság ezt a gyalázatos törvényt semmisítse meg. Véleményükkel maradéktalanul egyetértünk. Érvként három pontot hoznak fel: az egyetemi autonómia alaptörvény-ellenes megsértését; a tudományos kutatáshoz, a tanításhoz és a tanuláshoz való jog, valamint az egyetemi autonómia alaptörvény-ellenes korlátozását, továbbá a jogállamiság sérelmét. Egyenként is elég lenne, hogy ezt a törvényt visszavonják, együtt pedig megkérdőjelezhetetlen.

Indokul pedig a magyar jogásztársadalom előbb említett négy kiválóságának neve mellett a következőket szeretnénk felhozni, akik tartalmilag egyetértenek azzal, ami az amicus curiae-ban szerepel, és amiről mi hónapok óta beszélünk: Michael Spence, New York University, Nobel-díjas; Alvin E. Roth, Stanford University, Nobel-díjas; Angus Deaton, Princeton University, Nobel-díjas; Bengt Holmström, Massachusetts Institute of Technology, Nobel-díjas; Edward C. Prescott, Arizona State University, Nobel-díjas; Eric Maskin, Harvard University, Nobel-díjas; George A. Akerlof, Georgetown University és University of California, Berkeley, Nobel-díjas; Lars Hansen, University of Chicago, Nobel-díjas; Oliver Hart, Harvard University, Nobel-díjas; Peter Diamond, Massachusetts Institute of Technology, Nobel-díjas; Robert Solow, Massachusetts Institute of Technology, Nobel-díjas; Thomas J. Sargent, New York University, Nobel-díjas; Robert Shiller, Yale University, Nobel-díjas; Roger Myerson, University of Chicago.

(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Továbbá egyetemként, testületként az alábbi egyetemek: Arizona State University, Boston University, Columbia University, Cornell University, European University Institute, Freie Universität Berlin, Georgetown University, Johns Hopkins University, Massachusetts Institute of Technology, Princeton University, Sciences Po, Stanford University, Technische Universität München, The City University of New York, University of California, Berkeley, University of Chicago, University of Michigan, University of North Carolina at Chapel Hill, University of Oxford, University of Pennsylvania, University of Toronto, Uppsala Universitet, Yale University.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Magyar Országgyűlés! Az elmúlt évtizedekben nem volt olyan magyar felsőoktatási ügy, amely ennyi Nobel-díjast, ennyi világhírű egyetemet, ennyi hazai és külföldi szaktekintélyt sorakoztatott volna fel egy törvény ellen. A felsorolt nevek közül önmagában egy is elég lenne, együtt pedig megkérdőjelezhetetlen.

Tisztelettel arra kérjük a magyar kormányt és a többségi pártokat, hogy ezt a gyalázatos törvényt vonják vissza. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
233 95 2017.06.13. 2:04  84-95

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nagyon köszönöm a lehetőséget. Köszönöm mindazok vélekedését, akik ennek a gyalázatos törvénynek a visszavonása mellett érveltek.

Pósán képviselő úrnak, aki a Fidesz nevében beszélt, tisztelettel ajánlom a mai nap benyújtásra került amicus curiae 9. lábjegyzetét, mert az előbb felsorolt, a magyar jogásztársadalom négy kitűnősége erre az érvre, amit képviselő úr mond már többször, a következőt írják: „Csupán az érvelés teljességének kedvéért utalunk arra az alkotmányjogi szempontból értelmezhetetlen, a politikai kommunikációban gyakran felmerülő érvre, amely szerint az érintett egyetemek, mint a törvénymódosítás valószínű címzettje, a Közép-európai Egyetem, az új szabályozás után is működhetnek tisztán magyarországi egyetemként. Egy jog alkotmányellenes korlátozását nem igazolja az, hogy nem minden jogot vonnak el. Egyetemi autonómia csak működő egyetemek esetén lehetséges.” Ez, kérem, akadémikusok, egyetemi professzorok világos állásfoglalása.

Ami viszont nem jogi állásfoglalás, hanem szintén a mai napon Strasbourgban elhangzott vélemény, szeretném szintén idézni: „A budapesti Közép-európai Egyetem rendkívül fontos az európai és a magyar felsőoktatás számára egyaránt, ezért mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy folytatódjanak a tárgyalások.” Ezt Navracsics Tibor mondta, az önök korábbi párttársa, az önök korábbi frakciótársa, az önök frakcióvezetője, most európai uniós biztos. Ma, néhány órával ezelőtt Strasbourgban. Önök totál mást mondanak. Vonják vissza! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 20 2017.09.18. 5:12  19-22

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt héten két jelentős és fontos dokumentum jelent meg a magyar oktatás ügyéről: a World Economic Forum 139 országot vizsgáló jelentése és a magyar kormány tanévkezdésre kiadott kiadványa. Mind a kettőből idézek. Először a World Economic Forum, 2017. szeptember 16.: „Az oktatási rendszer színvonala meglehetősen alacsony, Magyarország nem fordít elegendő figyelmet arra, hogy a most felnövekvő generációk a jövőbeli boldoguláshoz szükséges, hasznos tudást szerezzenek, ami ebben a gyorsan változó világban az ország tartós leszakadásához vezethet.”

Most idézem a kormány tanévkezdő kiadványát: „Esélyegyenlőséget teremtő, versenyképes tudást biztosító, magas színvonalú köznevelés jön létre, amelyben a felnövekvő nemzedékek valódi értékekkel, boldogulásukat segítő ismeretekkel gyarapodnak, a pedagógusok pedig az állam és a társadalom részéről egyaránt hivatásuk jelentőségéhez méltó elismerésben részesülnek. Kérem ezért mind­annyiuk, a diákok, a pedagógustársadalom és az egész ország érdekében, nézzenek bizakodóan a jövőbe.” - idáig az idézet.

Erről az jut eszembe, kérem szépen, hogy kontrollálják az információt: Észak-Koreában meg úgy tudják, hogy ők nyerték meg a labdarúgó-világbajnokságot, mert a helyi híradások erről adtak tájékoztatást. (Derültség az MSZP és a Jobbik soraiban.) Miközben az a kérés, hogy bizakodóan - mondjuk, Észak-Korea felé is nézve - tekintsünk a jövőbe, szeretném elmondani önöknek, hogy Magyarország rangsora, rangsorbeli helye után már csak Románia és Szerbia van, előttünk végzett Horvátország, Szlovákia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Észtországot a 12. helyen már nem is látjuk, Szlovéniára a 9. helyen meg már nem is bírunk gondolni. Ez a helyzet az idézetek és a valóság között.

Tisztelt kormánypárti Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem kétséges, hogy az oktatás közös ügyünk, az ország és a nemzet jövője, érdemes közösen gondolkodni róla. Így, amikor például jelen esetben Ukrajnában gyalázatos módon sérteni és csorbítani akarják az oktatásban a magyar nyelvhasználatot, jó és erős üzenet, hogy egyetértőleg és közösen lépünk fel különböző módon gondolkodó magyarok, pártok, a magyar parlament összessége. Ugyanakkor, tisztelt kormánypártiak, szembesíteni fogjuk önökkel saját tetteiket, meghágott ígéreteiket, és elmondjuk, hogy mi, az MSZP, a demokratikus oldal hogyan gondolkodik minderről. Ezért ma itt a parlamentben, a nyitó napon képviselőtársaim sorban fogják szembesíteni önöket, tisztelt kormánypártiak, és egy sor interpellációban az oktatás ügyével kívánunk foglalkozni.

Hogy mindjárt kezdjem, az a helyzet, hogy önök megszegték a pedagógusoknak tett ígéretüket. Azt mondták, hogy minden egyes pedagógus fizetésemelést kap ebben a szeptemberben is, ehhez képest ezt nem teljesítik, nem ezt mondják, nem ezt teszik. Ezért Tóth Bertalan frakcióvezető úrral együtt, és együttműködve a Pedagógusok Szakszervezetével benyújtjuk az önök eredeti ígéretét. Szavazzák le a saját ígéretüket (Bangóné Borbély Ildikó: Így van!), menjenek szembe azzal, amit önök ígértek, abból se hozzátenni, se elvenni nem fogunk semmit, legyen legalább világos ország-világ előtt, hogy hogyan állnak az oktatáshoz.

És mivel a válaszaikban - tisztelt államtitkár úr, ezt kimondottan önnek címzem - nem az elmúlt hét évről, hanem az elmúlt hét év előtti elmúlt nyolc évről beszélnek, segítek egy kicsit. A legtekintélyesebb nemzetközi közoktatással foglalkozó felmérés, a PISA egyértelműen megállapítja, hogy a magyar közoktatás zuhanórepülésben van, eredményei meg sem közelítik a 2010-es eredményeket, sőt a legutóbb publikált felmérés szerint saját korábbi önmagukhoz képest is zuhan az eredmény. A felsőoktatásban kormányzásuk alatt 106 ezer fővel csökkent a hallgatóság létszáma: 361 374 főről 255 018-ra.

Ez csúnya, államtitkár úr, és hogy ne legyen csúnya, a bizonyítványban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) április 8‑án, remélem, a választók kitöltik, hogy kormányváltás legyen. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
242 164-166 2017.10.02. 2:18  163-172

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Igen, elnök úr.

 

ELNÖK: Öné a szó, alelnök úr.

 

 

 (16.50)

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Választókerületemhez tartozik We­ker­letelep a XIX. kerületben. Igazi lokálpatrióta emberek lakják, lakóhelyüket óvó, környezettudatos emberek. Az elmúlt időszakban nagy felzúdulást váltott ki közöttük az új Duna-hídhoz kapcsolódó úthálózat, illetve annak terve. Arról van szó, hogy egy új Duna-hidat terveznek, hagyományosan ez a Galvani híd megújításának, illetve megépítésének új lehetősége. Ehhez az kapcsolódott, hogy egy bejelentés nyomán a ferencvárosi területen lévő, a Határ úttal szomszédos, másik oldalán a wekerletelepieket érintő kiserdő ügyében elég rémületes felszólalások történtek. Tisztelt Államtitkár Úr! Idézek egy mondatot: „Bizonyos szempontból elfogadható a lakossági aggály,” - már ez is olyan fura - „amely a kiserdőn keresztül vezetett nyomvonallal szemben fogalmazódik meg. Ugyanakkor szakértői szempontokkal alátámasztható, hogy a kiserdő igénybevétele nem jelent olyan mértékű környezeti érdeksérelmet, mint a jelenlegi, súlyosan jogellenes környezeti állapot fenntartása.”

Ebben a kérdésben az elmúlt napokban, hetekben több budapesti polgármester, főpolgármester úr is megnyilatkozott, de a kormány, illetve a kormány képviselője nem. Azt kérem a minisztériumtól, annak képviseletében államtitkár úrtól, hogy legyen szíves elmondani nekem, itt mi a helyzet: veszélyben van-e a kiserdő, hogyan tervezik ennek a hídnak az úthálózatát, és a környezetszennyezés kérdése hogy áll? Nekem sokkal fontosabbak az ott lakók, az emberek, mint bármilyen nyomvonal. Tisztelettel kérdem államtitkár urat, mi erről a véleménye. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
242 170 2017.10.02. 1:00  163-172

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! A már előbb említett környezettudatos lakók a köztársasági elnök úrhoz fordultak levélben. Őszintén remélem, hogy a köztársasági elnök úr - nyilván a kormány véleményével egyezően - azt fogja tudni nekik írni, hogy a kiserdő nincsen veszélyben. Szeretném ezért kérdezni még egyszer államtitkár urat - hiszen ön arról beszélt most, hogy több változat van, ezek közül a változatok közül az egyik igenis veszélyezteti a kiserdőt -, kérem szépen, hogy világosan elmondhassam az ott lakóknak a választókerületemben, garantálja-e a kormány, hogy nincsen veszélyben a kiserdő, ami ezeknek az embereknek, egyébként ferencvárosiaknak, kispestieknek, Weker­le­telepen élőknek igenis fontos, nekem is szívügyem. Tisztelettel kérem válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
247 28 2017.10.17. 14:58  21-45

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr, Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Úr! A lex CEU politikai törvény, azért kap politikai jellegű kritikákat, mert kiváltó oka politikai, a szakmához semmi köze nincs. Önök a nemzeti felsőoktatási törvény módosításának álcázzák politikai akaratukat, miközben pontosan tudják, hogy egyébként a színvonal tekintetében, az egyetem szakmai működése tekintetében a korábbiakban sem és igazából a jelenben sincs semmilyen kifogásuk. Önöknek a CEU-val az a legfontosabb bajuk, hogy Soros György alapította.

Bátrabb és tisztább lenne, ha elmondanák, hogy önöknek van egy politikai elképzelésük egy általam egyébként nem létezőnek tartott tervről, és ezen politikai kampány részeként az ország egyik legmagasabb színvonalon működő felsőoktatási intézményét támadják. Mert ha szakmai lenne a törvény ‑ mégiscsak egy felsőoktatási intézményről van szó ‑, az azért mégiscsak elvárható lenne a mindenkori magyar kormánytól, hogy az oktatási ügyekkel foglalkozó tárca, ezen belül például a felsőoktatással foglalkozó államtitkárság képviseltesse magát. De én az Igazságügyi Minisztérium tisztelt államtitkárán kívül egy árva kormánytagot nem látok, amiből azt a következtetést vonom le, hogy önök is úgy gondolják, hogy önmagában az oktatásügyhöz és a felsőoktatáshoz az égadta világon semmi köze nincsen ennek a módosításnak, és ezt helyesen is látják.

Történetesen, megismétlem, ez egy politikai törvény. Ilyen politikai törvény, amelyet ráadásul az akadémiai felsőoktatási szférába bújtatnak el, nem is volt vitás, hogy nemzetközileg is ilyen visszhangot vált ki. Ez a törvény, tisztelt államtitkár úr, rossz az intézményeknek, rossz a magyar felsőoktatásnak, és rossz az egész országnak. Ezért, ha bárminemű módosítást el lehet képzelni ezen a törvényen, az egy és kizárólag egy, hogy ezt visszavonják. Ezért most szeretném jelezni, hogy a MSZP frakciója a módosítást nem fogja elfogadni, egyetlenegy megoldást tart megfelelőnek, hogy ezt az álságos, szakmainak álcázott politikai törvényt, amely kárt okoz a magyar felsőoktatásnak, kárt okoz országunk nemzetközi tekintélyének, azonnali hatállyal visszavonják.

A módosítás tartalmi része, amely történetesen nem más, mint egy határidő-módosítás, és önök valamiféle kegyet gyakorolva, legalábbis azt mutatva állítják be ezt a módosítást, hogy az intézmény az önök által erőszakosan szabott feltételeket ne a következő év első napjára, hanem 2019 első napjára teljesítse, nos, az eredeti célkitűzésük már akkor szakmaiatlan és nevetséges volt, amikor beterjesztették. Ezt a törvényjavaslat, a törvénymódosítás eredeti vitájában jeleztük is. Önök olyan időpontokat szabtak meg, amelyek, egy kicsit is ismerve a felsőoktatási akadémiai élet természetességét, történetesen, hogy a transzatlanti világban július közepétől szeptember közepéig egyszerűen nincsen oktatás, ezt mindannyian, akik egyetemre vagy főiskolára jártak, tapasztalhatták. Történetesen ezért lubickolhattak a Balatonban például augusztusban, hacsak nem pótvizsgára utalták önöket, merthogy a felsőoktatásban sem Magyarországon, ebben az esetben az Egyesült Államokban sincsen augusztusban például akadémiai szezon.

Olyan határidőt szabni tehát, amely határidőn belül több hónap teljes egészében passzívnak minősül, hiszen tárgyalásokat folytatni arról egy meghatározott intézménnyel, hogy együttműködés, vagy az önök törvényét teljesítő együttműködés legyen, miközben az intézmény ténylegesen a nyári hónapokban nem működik, nem folytat oktatást, apparátusa hasonló szinten szabadságon van, teljesen lehetett látni, hogy nem megfelelő.

Ehhez képest az a módosítás, amelyet most benyújtanak, hogy egy évvel meghosszabbítják ezt a bizonyos határidőt, szintén sokkal inkább politikainak tűnik, mint szakmainak, mert hogyha szakmai lenne az elhatározásuk, tudnák, hogy egy ilyen megoldás nem növeli a stabilitást, hanem a bizonytalanságot növeli. Annak az intézménynek a majdani hallgatói, akik példának okáért a 2018-19-es tanévre fognak jelentkezni, ezt a jelentkezést 2018 tavaszán kell megejteni, egy olyan intézménybe adják be, adnák be a jelentkezésüket, amelynek sorsa az önök kezében van, kiszámíthatatlan, a jogbiztonság teljes módon nélkülözve van ebben az esetben.

Miért gondolják, hogy kegy az, meghosszabbítani egy instabil helyzetet? Miért gondolják, hogy az intézmény számára az jó, hogy a bizonytalanságot abban, amit a leginkább elkerülni kívántak, hogy legyen világos, önök mit akarnak egy Magyarországon magas színvonalon működő felsőoktatási intézménnyel, nem lezárja, hanem történetesen megnyújtja? Ez nem jó az intézménynek, és azoknak a családoknak, legyenek ezek magyar családok vagy éppenséggel a környező országokban, épp távoli országokban gondolkodó családok, akik azon törik a fejüket, hogy gyermekük vagy éppenséggel maga a jelentkező melyik intézménybe adja be a jelentkezését, az nem egy pozitív szempont, hogy egyébként az önök által fönntartott instabil helyzetet, a bizonytalanságot egy évvel meghosszabbítják. Szakmai értelemben tehát, ha ez lenne a megoldás, akkor azt mondanám, hogy rossz, és próbáljanak meg hallgatni az érvekre, a szakmai és a parlamenten belül elmondott szakmapolitikai érvekre.

(10.30)

De lássuk be, hogy ennek az egész törvénynek semmi, de semmi köze nincs a szakmához, sem a felsőoktatáshoz, sem az adott intézmény színvonalához. Kizárólag ahhoz a politikához van köze, amely az önök elmúlt másfél évét jellemezte.

Tisztelt Államtitkár Úr! Azt kell mondanom, hogy ha valamilyen oknál fogva eljátszunk azzal a gondolattal, hogy Magyarországon, illetve az Európai Unióban a migráció ma nem jelentene problémát abban az értelemben, hogy nem lenne, igen nagy tételben mernék fogadni, hogy egyáltalán nem lenne ez a törvény. Ez nem a magyar felsőoktatást szabályozó, annak működését jobbítani szándékozó, akár saját szakmai érveiknek megfelelő törvény; ez kimondottan egyfajta politikai válasz, ez egy bosszútörvény, ez egy politikai törvény, a nemzeti felsőoktatás és ezen belül a CEU működéséhez semmi köze nincs.

Azt még szükséges ugyanakkor elmondani, hogy mégiscsak kínos volt az elmúlt hónapokban látni azt az egyébként teljesen értelmezhetetlen törekvést, amivel az önök tisztelt kormánya ‑ minthogy az Egyesült Államok szövetségi berendezkedésű állam ‑ szövetségi szinten próbálta meg elérni, hogy a felsőoktatás ügyében valamiféle államközi megállapodás szülessék. Majd az Egyesült Államok a legkülönbözőbb formában, hol nagykövetségén keresztül, hol a szóvivőkön keresztül, majd az egyébként oktatásért felelős miniszter asszonyon keresztül közölte, hogy még a magyar kormány kedvéért sem tudják az amerikai alkotmányos berendezkedést megváltoztatni, és erre szándékuk nincs. Történetesen az Egyesült Államokban a felsőoktatás nem szövetségi szintű rendszer, ezért aztán arról, hogy szövetségi szinten, kormányzati szinten állapodjanak meg, akárhány levelük és akárhány felvetésük után is, csak azt a választ kapták, hogy jobb lenne már megérteni, hogy ez nem így működik. Valljuk meg, kínos!

Kínos, ahogy a saját akaratukat egy másik ‑ megértem, az önök felfogása szerint talán kevésbé befolyásos ‑ állam, az Egyesült Államok törvényére kívánják szabni, de ők valamilyen módon ennek ellenálltak. Így kerültünk abba a helyzetbe, hogy több hónap elvesztegetett idő után kívánják most meghosszabbítani azt az időpontot, amíg legalább szövetségi állam szinten ez létrehozható. Az előbb említett okok miatt viszont már tavasszal látható volt, hogy ez nem fog sikerülni.

Tisztességesebb és egyenesebb lenne ugyanakkor azt elmondani ‑ ahogy ezt a vezérszónoki felszólalásom elején már érzékeltettem, hogy ennek a törvénynek szakmai alapja és ehhez szakmai hivatkozás nincs is, kimondottan és kizárólag politikai ‑, hogy valóban, ahogy képviselőtársam, Bárándy Gergely képviselő úr a kisebbségi vélemény ismertetésekor már érzékeltette, önök igazából azt akarták elkerülni, hogy ez a menthetetlen törvény és menthetetlen procedúra ne kerüljön az Európai Bíróság elé. Pontosan tudták ‑ és ehhez, azért lássuk be, túlságosan széles aspektusú látásmódra nincs is szükség ‑, hogy ez az önök kormánya számára elmarasztaló ítéletet rejthet magában, ugyanakkor nemzetközileg is ismét felhívja a figyelmet egy olyan politikai törvényre, amely ellen Nobel-díjasok tucatjai, a világ vezető egyetemei közül több mint száz, több mint ezer, a legkülönbözőbb kutatási területen érintett professzor felemelte a hangját. Azt azért mégiscsak megfontolandónak tartom, hogy önök akár a jelen helyzetben is még belássák, minthogy önök nyújtják be a módosítást, megnyitják a törvényt, hogy egy magyar felsőoktatási törvény szakmai változtatása esetén ilyen minőségű és ilyen mennyiségű gondolkodó nem emeli fel a szavát.

Ha megnézik az elmúlt néhány év eseményeit az Európai Unióban akár csak a felsőoktatás terén, legyen az a német felsőoktatási törvény módosítása, az olasz felsőoktatási törvény módosítása, az angliai tandíjrendeletek felülbírálata, a franciaországi felsőoktatási törvény módosítása, amely egyébként valóban komoly visszhangot váltott ki, még tiltakozást is, de nemzetközi szakmai vonatkozásban meg sem közelítette azt a tiltakozáshullámot, amelyet az önök nemzeti felsőoktatási törvény módosításának álcázott, valójában politikai törvénye kiváltott. Nem lehet az érdekük, hogy önös politikai céljaik miatt kockára tegyék ennek a mi országunknak a presztízsét a tudományos világban. Márpedig ez folyik. Olyan tudósok, akik politikába, különösképpen aktuálpolitikába nem szóltak és ezután sem szólnak bele, emelik fel a szavukat egy magyarországi törvény ellenében, egy Magyarországon működő felsőoktatási intézmény érdekében. Még azt is megkockáztatom, hogy a magyar belpolitikai élet iránt egyáltalán semmilyen érdeklődésük nincs, de a magyar, illetve nemzetközi tudományos élet és annak működése iránt viszont van. Önök veszélyeztetik ennek az intézménynek, egy magas színvonalon működő, Magyarországon feladatát teljesítő intézménynek a működését. Ez volt az eredeti törvény hatása, ez hozta össze nagyon különböző módon gondolkodó Nobel-díjasok, professzorok, intézmények véleményét egységesen ez ellen a törvény ellen. Ez a jelenlegi törvénymódosítás pedig nemhogy stabilizációt hoz, nemhogy a rossz és politikai alapon elrontott törvényüket egy kicsit is jobbítaná, hanem épp ellenkezőleg, további bizonytalanságot hoz, az intézmény további működésére is káros, bizonytalanságban tartja a majdani jelentkezőket és az intézmény egészét.

Egy lehetőséget ugyanakkor valóban rejt magában a törvény módosítása, azt, hogy erről a parlamentben és a szélesebb nyilvánosság előtt ismét beszéljünk. Ha már a módosítást megnyitották, menjenek tovább: módosítsák úgy, hogy vonják vissza! Magyarország érdekében, a magyar felsőoktatás érdekében, az országunk presztízse érdekében ezt a törvényt vissza kell vonni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
261 28 2017.11.27. 3:09  27-33

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben több olyan összegzés jelent meg, amely a gimnazisták létszámának radikális csökkenését mutatta. Ezek a publikációk arról számolnak be, hogy 2010 óta mintegy 20 százalékkal csökkent az említett középfokú közoktatási intézményeket látogatók száma, hozzávetőlegesen 201 ezerről 181 ezerre. Ezt a csökkenést nem indokolja az egyébként létező és súlyos demográfiai probléma.

Meglátásom szerint, tisztelt államtitkár úr, az önök kormányának tudatos és elhibázott koncepciója a valódi magyarázat, amely szerint a gimnáziumi érettségi vagy akár a felsőoktatási diploma kevesebbet ér, mint egy szakképzésben elnyert bizonyítvány, magyarán önök arra ösztönzik a magyar családokat és fiatalokat, hogy gimnázium, egyetem helyett inkább a szakképzésbe menjenek. Interpellációm arra irányul, tisztelt kormánypárti többség, hogy ezt a köztünk lévő alapvető és koncepcionális különbséget bemutassam, illetve kérjem az ön, tisztelt államtitkár úr és a kormány véleményét.

Minden tapasztalat, tisztelt hölgyeim és uraim, hazai és külföldi felmérés, munkaerőpiaci kimutatás egyértelműen és kivétel nélkül állítja, hogy a diplomás szerte az Európai Unióban, de különösképpen ezen belül Magyarországon többet keres, jobban érvényesül és biztosabb a munkahelye, mint annak, akinek nincsen diplomája. Egyértelmű, hogy még gazdasági válság idején is könnyebben talál munkahelyet, illetve a már meglévő munkahelyét nehezebben veszíti el az, akinek van diplomája. Ezt a tényt azzal szembeállítani, hogy nincs elég szakmunkás Magyarországon ‑ ami egyébként önmagában igaz állítás ‑, koncepcionális tévedés. Azért nincs elég szakmunkás Magyarországon, mert elmennek külföldre, mert az önök kormányának nem sikerül vonzó és biztos körülményeket teremteni, így aztán Szlovéniától Németországig és Londontól Bécsig dolgoznak azok, akik a magyar munkaerőpiacról hiányoznak. Ez azonban semmilyen módon nem ok arra, hogy szűkítsék a felsőoktatási intézményekbe való bejutás lehetőségeit, és hogy olyan véleményt képviseljenek, amely egyébként csökkenti a jelenlegi magyar tanulóifjúság majdani munkaerőpiaci versenyképességét.

Ezért, tisztelt államtitkár úr, kérdezem: ön szerint mégis akkor mi a magyarázat a gimnazisták számának radikális csökkenésére? Miért nem akarják, hogy a magyar fiatalok egyetemre járjanak? Ön szerint pótolhatók‑e azok a szakmunkások, akik külföldre mennek, azokkal, akik egyébként gimnáziumban, felsőoktatási intézményben akarnának tanulni? Köszönöm szépen a válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
261 32 2017.11.27. 1:08  27-33

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nem fogadom el a választ. Államtitkár úrnak ugyanakkor köszönöm, köszönöm, hogy egy újabb fejezetet olvasott fel a „nem mondhatom el az igazat” című készülő művéből, aminek számos fejezetét már láthattuk ‑ ez, kérem, teljesen az. Azt is nagyon köszönöm, hogy engem kérdez, hogy adjak tanácsot, de szeretném elmondani: ön államtitkára egy felelős kormánynak. Ha engem kérdez, szívesen megadom a választ, de akkor ön nem lesz államtitkár, merthogy akkor egy más kormány lesz; úgyhogy, kérem szépen, döntse el.

Az interpelláció esetében, amikor én kérdezem önt, akkor önnek válaszolnia kell, és nem engem kérdezni. Egyébként az úgynevezett válaszában felsorolt tények között bántóan hiányzott az elmúlt hetek legnagyobb visszhangot kiváltó közoktatási publikációs eredménye, a 2015-ös PISA-felmérés eredménye, ami zuhanórepülést mutat. Tehát, elnök úr, a választ nem fogadom el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
269 141 2018.02.20. 5:40  134-148

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Mélyen tisztelt Vendégeink! Nem egyszerűen egy 450 évvel ezelőtti eseményre emlékszünk és azt ünnepeljük, hanem egy gondolkodásmódra, amely gondolkodásmód ráadásul Erdélyben, Tordán 1568 első napjaiban, január 3-13. között nem önmagában álló egy olyan kísérlet volt, amely aztán valamilyen módon hamvába holt vagy éppenséggel elporladt, esetleg eltaposták, hanem olyan dologról beszélünk, tisztelt képviselői a Magyar Országgyűlésnek, amely egy sikeres megoldás volt. Oly ritkán tudunk a magyar történelemből kiemelni olyan eseményeket, olyan mentalitást, olyan gondolkodásmódot, amely egyébként nem önmagában, nemcsak abban az évben, évtizedben, hanem évszázados és valóban a korszakot tekintve is hosszú távon érvényes és sikeres megoldás. Azt kell mondjam önöknek, hogy nagyszerű dolog arra gondolni, hogy azok az elődök, akik ezt a döntést ott Tordán meghozták, olyan döntést hoztak, amiből az újjáalakuló, formálódó modern Európa meghatározó gondolkodói nemcsak merítettek, hanem építettek. Amikor majd két évtized elmúltával Justus Lipsius Németalföldön először fogalmazza meg a szuverenitás tartalmát  mi kell egy államnak ahhoz, hogy egyébként valóban önálló, szuverén, mások által tisztelt legyen , akkor visszanyúl ahhoz a döntéshez, amelyet egy erdélyi kisváros templomában hoztak.

(15.50)

Amikor háromnegyed évszázad múlva a mind a mai napig a nemzetközi jog atyjaként tisztelt Hugo Grotius a De jure belli ac pacis című művében  a háború és béke jogáról; megjegyzem, mindenütt a világban, ahol színvonalas jogi oktatás folyik, ez alapmű , ebben a Párizsban kiadott kötetében épít és használja mindazt a gondolkodást, mindazt a tartalmat, amelyet erdélyi karok és rendek 1568-an megfogalmaztak.

Ezért helyesnek tartom, és én magam és a frakciónk is csatlakozik ahhoz a közösséghez, amely hallja és meghallotta az Erdélyi Unitárius Egyház kérését és javaslatát, hogy a Magyar Országgyűlés különböző frakciói, egymással különböző módokon vitatkozó képviselők, mindannyian magyarok és európaiak ezt az eseményt, sőt ezt a gondolkodásmódot, sőt ezt a hosszú távon is érvényes sikeres megoldást, a vallási tolerancia tordai országgyűlésen törvénybe iktatott valóságát együtt és közösen megvalljuk 450 év távlatából.

Nyolcvan év kellett Európának, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, éppen nyolcvan esztendő, amikor egy nagy, ahogy annak idején mondták, az első világpusztító háborút lezáró béke 1648-ban, a vesztfáliai béke két német városban, Münsterben és Osnabrückben megköttetett. Az a béke, amely sok minden más mellett kétségkívül a modern Európa egyik alappillére volt. Lipsius, Grotius és mások, nemcsak elméleti gondolkodók, hanem a gyakorlatban korábban egymással vitatkozó, sőt harcoló ellenfelek belátása a tordai országgyűlés 1568-as végzését elődjének, szellemi elöljárójának tartotta. Ők úgy hívták, hogy pax optima rerum, egyszerűen azt mondhatnánk, a legmegfelelőbb béke, igazából a dolgok legjobb elrendezése.

Mi most egy választási kampányt kezdtünk, tisztelt kormánypárti és tisztelt ellenzéki képviselők. Lássuk be, hogy vallási türelem és általában türelem azok között kell hogy létrejöjjön, akik egyébként különböző módon gondolkodnak, mert akik azonos módon gondolkodnak, azok, bár nem ritka az sem, hogy ott vitatkoznak, mégiscsak megállapodásra tudnak jutni. Az a gondolkodásmód, amelyet Torda meghonosított a magyar és európai történelemben, biztos vagyok benne, hogy egyébként minket, mindannyiunkat, különböző módon gondolkodó, különböző frakciókban ülő magyarokat és európaiakat összeköt. Ezért csatlakozom és javaslom én is, hogy együtt szavazzuk meg ezt a helyes törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps.)