Készült: 2020.08.14.02:11:05 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

128. ülésnap (2000.03.22.), 16. felszólalás
Felszólaló Dr. Dávid Ibolya (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:33


Felszólalások:  Előző  16  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az egészségügy soha, sehol sem kormányzati sikerágazat a világban. Ennek valószínűleg az az alapvető oka, hogy a gyógyítás költségei sokkal gyorsabban nőnek, mint a nemzeti jövedelmek. Emiatt a szükségletek mindenütt messze megelőzik az egészségügy anyagi lehetőségeit.

Azt lehet mondani, hogy mára az orvostudomány szinte a lehetetlenre is képes, ám az orvoslásnak a lehetségesre sincs elégséges pénze. Az anyagi válságból kivezető utat mindenütt keresik. Az igazán jó megoldást mégsem lelik meg sehol a világon. Ez talán válasz arra is, hogy felesleges egymásra mutogatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára önök is voltak olyan helyzetben, amikor segítségükre egyszerre többen is rászorultak baleset vagy természeti csapás okán, s önöknek dönteniük kellett, hogy kinek segítsenek először és milyen mértékben: azokon-e, akik a leghangosabbak, vagy akiknek már megszólalni sincs erejük; azokon kezdik-e a segítségnyújtást, akik társadalmilag elismertek vagy azokon, akik a társadalom elesettjei. Az ilyen és ehhez hasonló dilemmák az okai annak, hogy az Európai Unióban mind ez idáig nem történt meg az egészségügy közös szabályozása.

Az Unión belüli egészségügy a szubszidiaritás elve alapján döntően nemzeti hatáskörbe tartozik. Nincs tehát európai szinten egységesen megfogalmazott egészségpolitika, nincs kötelező előírás az ellátórendszer szervezetére, átalakítására és még a finanszírozására vonatkozóan sem. A tagországok egészségügyi rendszere és annak részeként az egészségbiztosítás szerkezete, finanszírozása országonként eltérő. Az egészségügyi ellátást illetően léteznek azonban közösségi elvek, amelyek a következők: a szolidaritás elve, az ellátáshoz való hozzáférés elve, valamint a fenntartható finanszírozás elve.

A közösségi egészségügyi politika hiánya azonban nem jelenti azt, hogy ezek a szabályozásokból hiányoznának, hiszen az emberi élet, az egészség védelmét szolgáló közösségi normákban, intézkedésekben, az egyes közösségi politikákon belül - legyen az fogyasztóvédelem, környezetvédelem, az áruk szabad áramlása - jelentős szerepet játszanak az egészségvédelem szempontjai.

A maastrichti szerződéssel fogalmazódott meg, hogy az egészségmegőrzési szempontokat az Unió egyéb szektorpolitikáinak alakításakor bizony, figyelembe kell venni. Sőt, egyes területeken felhatalmazza a Bizottságot európai szintű szabályozás előkészítésére.

Magyarországnak még e remélt, egységes szabályozás előtt azonban számtalan teendője van. Ráadásul hazánkban az európai uniós országokhoz képest alacsonyabb a nemzeti jövedelem, tehát a gyógyításra fordítható összeg, pénz is. Ezzel szemben öröklötten jóval több egészségügyi problémával nézünk szembe. Ettől még több a beteg, magasabb a halandóság, ezért romlik az aktív dolgozók, járulékfizetők aránya, amitől még kevesebb jut egy-egy betegre.

A Magyar Demokrata Fórum mindezt a rendszerváltozás idején felismerte és látta. Az első polgári kormány prioritásként kezelte az egészségügy kérdését, és az első polgári kormány működése alatt 50 százalékkal növeltük - 50 százalékkal növeltük! - az egészségügy részesedését a nemzeti jövedelemből. Ezzel lehetőséget teremtettünk arra, hogy alapvető szerkezeti reformokat indíthassunk el a Demokrata Fórum programja keretében.

Ennek a változtatásnak az eredményeként a polgárok lehetőséget kaptak arra, hogy maguk választhassák meg kezelőorvosukat. Az előző 40 év során kizárólag a jó vagy rossz szerencsétől, az állampolgár lakóhelyétől függött, hogy a beteg olyan orvoshoz került-e, akiben bízik, vagy netán olyanhoz, akire a kutyáját sem bízta volna. Márpedig a gyógyításban igen fontos szerepe van a bizalomnak, annak, hogy a beteg bízik-e orvosában. Egyesek szerint a gyógyítás eredményességében legalább fele részben az orvosba vetett hit szerepel.

Ugyanakkor azzal, hogy a reform bevezetése óta az orvos aszerint kapja fizetését, hogy hány beteg tiszteli meg bizalmával, sikerült az egészségügyben dolgozókat alapvetően érdekeltté tenni abban, hogy legjobb tudásukon túl még emberi gondoskodásukat is megjelenítsék munkájukban, hiszen alapvető érdekükké vált, hogy több hozzájuk forduló beteget megnyerjenek.

A Magyar Demokrata Fórum kormánya idején a reform alapellátási szintű bevezetése közel 17 milliárd forint ráfordítást igényelt az egészségügyi tárca költségvetéséből; jól tudva, hogy több munkát, megnövelt felelősséget csak akkor várhatunk el, ha növeljük az egészségügyi dolgozók jövedelmét is.

 

 

(11.00)

 

 

Bár megjegyzem, hogy az idei költségvetésben két olyan módosító indítványunk volt, amely körülbelül pontosan 17 milliárd forintot jelentett volna, ha a tisztelt Országgyűlés megszavazza. Az egyik az 5 millió forint feletti jövedelmek adóztatása, a másik a reklámadó. Szomorú voltam, hogy az Országgyűlés nem támogatta, pedig ez az összeg igazán nagyon nagy hiányt pótolt volna a magyar egészségügyben.

Visszatérve a régebbi időkre, az összeomlott szocialista népgazdaság romjain ennél többet egyszerűen nem volt képes áldozni az akkori egészségügyi kormányzat. A teljesítményfinanszírozás bevezetésével, azzal, hogy a kórházak is elvégzett munkájuk és a kezelt esetek számának és súlyosságának megfelelő arányú díjazással működhettek, sikerült őket is érdekeltté tenni abban, hogy minél több beteget vonzzanak saját kórházukba. A járóbeteg-szakellátás reformjára azonban sajnos már végképp nem volt pénz.

A '94-es kormányváltás után azonban elmaradt a szükséges folytatás, és néhány helyen visszatért a régi gyakorlat, az egészségügyre fordított kiadások reálértéke közel a felére csökkent. Az egészségügy felélte tartalékait, sőt jelentős adósságokat halmozott fel. Infrastruktúrája elavult, elhasználódott, a működését csak a szakmai színvonal, a hivatástudat, a megalázóan rosszul fizetett egészségügyi dolgozók helytállása biztosítja ideig s óráig.

Kökény képviselő úr azt kérte, hogy ne mutogassunk vissza. Én ezzel maximálisan egyetértek, de szeretném megkérdezni, hogy utóbb átérezte-e annak a felelősségét, hogy átterhelte az előző kormányzat a megyékre például az ágyszámleépítés kompetenciáját, ami nagyon sok helyen a megyékben politikai döntés eredménye lett, tehát politikai döntés született, és ezzel nagyot sérült az egészségügy. A mai feszültségeknek is egyik indoka az, hogy ezt a kompetenciát megyékre és a megyékben működő városokra bíztuk, bízta a kormányzat.

A Magyar Demokrata Fórum világosan képviselte egykori elveit: a közfinanszírozásban működő szolidaritási elvet, az egyenlő hozzáférhetőséget biztosító egészségügyet akarjuk továbbra is biztosítani. A beteg életesélyei ne függjenek pénztárcája vastagságától! Ezért fenn kívánjuk tartani az általános kötelező egészségbiztosítást, az alap-, a járóbeteg- és a fekvőbeteg-ellátásban működő szolgáltatók viszont versengjenek egymással a betegekért. Csak ez teremthet nagyobb hatékonyságot és emberibb betegellátást az egészségügyben.

Elveink alapján elleneztük a társadalombiztosítás Pénzügyminisztérium alá helyezését; kizárólag fiskális érdek ellentétes lehet a humanitárius értékekkel. Sikeresen érveltünk az ellen, hogy a munkáltató fizesse 40 napig a táppénzt, mert ennek következtében betegek százai kerülhettek volna utcára, és ezrei kerülték volna azt, hogy egyáltalán orvoshoz forduljanak. (Sic!) Valódi versenyhez az egészségügyben is világos, tiszta tulajdonviszonyok kellenek, ezért mi is támogatjuk az egészségügy privatizációját, és sajnáljuk, hogy erre csak jelképes formában kerülhet sor, mert a tényleges tulajdonátadáshoz kétharmados törvényt kellene módosítani, amit viszont az ellenzék egyelőre nem hajlandó támogatni.

A Magyar Demokrata Fórum azt vallja, hogy két kulcspontja van az egészségügy átalakításának, a még mélyebb válság elkerülésének: az első a megelőzés, az egészségesebb életmód, az egészségnek alapvető értékként való elfogadtatása a társadalommal, illetve az ehhez szükséges körülmények megteremtése, másfelől pedig az alapellátás szakmai, emberi és erkölcsi megerősítése, hiszen nagyrészt ott dől el a beteg további sorsa.

Ugyancsak jelentősen javítani kell az egészségügyi szakdolgozók anyagi megbecsülését, hiszen a megfelelően képzett és a beteg sorsa iránt elkötelezett nővérek, ápolók, egészségügyi technikusok számának aránya az orvosokhoz képest messze rosszabb, mint az európai uniós országokban. Ez ma a magyar egészségügy legszűkebb keresztmetszete. Az oka pedig az, hogy a nagyon rosszul fizetett orvosoknál is kevesebbet keresnek az egészségügyi szakdolgozók.

A Magyar Demokrata Fórum 1989-es programjában ezeken túlmenően megfogalmazott néhány olyan gondolatot, melyet továbbra is megfontolásra érdemesnek tartunk. Ezek közé tartozik a két lábon álló egészségügyi rendszer, vagyis az, hogy a háziorvos és a kórház közé beékelődött, mindkettőtől független járóbeteg-szakellátási rendszerre a jelenlegi formában, ilyen anyagi nehézségek között szükség van-e. Nem lenne-e célszerűbb a szakrendelőket a kórházak ambulanciájaként működtetni, elkerülve ezzel az egymást követően megismételt igen drága diagnosztikai vizsgálatokat?

Jelenleg ugyanis először a háziorvos, majd a járóbeteg-szakrendelés orvosa vizsgálja vagy vizsgáltatja a beteget, és ha ezek után szükségessé válik, akkor a kórházi felvételére is sor kerül. Akkor most már a kórház diagnosztikai részlegében ismételten elvégzik ugyanazokat a vizsgálatokat. Mindez idő- és pénzpocsékolás, ráadásul feleslegesen terheli a beteget, és jelentősen késlelteti a szükséges terápia, kezelés megkezdését.

A következő megfontolásra érdemes eleme a Magyar Demokrata Fórum egészségügyi programjának az, hogy a jelenleg meglévő nyugdíj- és egészségbiztosítási ágazat kiegészítésére létre kell hoznunk az önálló baleset-biztosítást. Ennek lényege, hogy azokért a kockázatokért, amelyeket az ember bármilyen munkavégzése során kénytelen elviselni, elsősorban a munkát végeztető munkaadó felelős, ezért a baleset-biztosítási járulékot annak mértéke szerint kellene fizetnie, hogy a végeztetett tevékenység milyen egészségügyi kockázattal jár. Könnyen belátható, hogy egy hivatalnok vagy egy bányász munkája különböző mértékű veszélyt hordoz. Jelenleg az üzemi balesetek és a foglalkozási betegségek kezelésének költségeit, az esetleges megrokkanás nyugdíjterheit és az idő előtt nyugdíjazás költségeit minden társadalombiztosítási járulékot fizető egyenlő mértékben, jövedelme arányában viseli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ifjúság! - ha van valaki, aki ilyen időben a televíziót nézi, és a rádiót hallgatja. Mi mindannyian együtt vagyunk felelősek azért, hogy ne a végén kezdjük az egészség ügyét, az orvosnál és a gyógyszereknél. Sok országban már felismerték, hogy az egészség személyes érték is, talán a legnagyobb értékünk. Ezt nemcsak védeni, óvni kell, hanem egyszerű, de hatásos technikákkal is élni lehet. Ilyen a tömegesen végzett sport a világban, az öregek, a fiatalok tömeges sportja, a kocogás, a futás, a családi kirándulás, a biciklizés, a hegyi túrák - és még sorolhatnám.

Segítségül hívhatjuk honfitársainkat, akik ezt még nem próbálták ki, vagy nem rendszeresen élnek ezekkel az eszközökkel. Segítségül hívhatjuk sportolóinkat, azokat a sportolókat, akik hivatásos sportolók, és azokat is, akik amatőr sportolók, hogy itthon, Magyarországon induljon meg az a mozgalom, amely a fejlett Európában szinte kivétel nélkül mindenütt ismert, amit körülbelül úgy fogalmazhatnék meg, hogy "egészségünkért gyógyszer helyett szedd a lábad!". Ez egy olyan tavasz nyitánya lehetne mindannyiunk számára, József Attila szavaival élve, teli tüdővel, amely nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar egészségügy terheit csökkentsük, és magunk is hozzájáruljunk ahhoz, hogy az egészségünkért mi magunk is felelősek vagyunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  16  Következő    Ülésnap adatai